Mit jelent ez?

Azt, hogy amikor csak lehet, rezzenetlen arccal, gondolkodás nélkül azt választod, ami a te jóllétedet szolgálja. Nem mindig másokét – nem vagy fürdőszobai lefolyó.

Derűsen, erősen választod a saját javadat, vádak és hiszti nélkül, annak egyértelműségével, aki tudja: neki kell ezt kiküzdeni magának, a nyomás ellenében. Senki más nem fogja őt egy füles fotelhez kísérni, hogy gyere, pihenj csak.

A füles fotel motívumát itt használtam ebben az értelemben:

Arról írok, milyen halálig kísérni azt, akit szeretünk, és utána milyen az élet.

Sok feladat, kicsi gyerekek, rengeteg teendő, félelmek és elkeserítő emberek.

A listaírásra szánt papír nagy volt, de annyi minden került rá, hogy én már nem fértem az aljára se. Természetes: én nem vagyok fontos, most a gyógyulás a fontos — a nagynéném szerint –, meg a gyerekek.

Nem ettem, nem mostam hajat, nem aludtam, nem volt időm elgondolkodni semmin. És volt egy pont, amikor nem ment tovább.

De nagyobb papír nem volt a listapapír-szaküzletben, hát beírtam magam mindenki elé.

Mert az kiderült, hogy senki nem fogja átkarolni a vállam és gyengéden a füles fotelhez kísérni: pihenj egy kicsit, Éva. Ha én nem figyelek és gazdálkodom jól az erőimmel, akkor tuti az elmeosztály. És ezt nem engedhettük meg magunknak, mert ha én nem vagyok, akkor semmi sincs, nincs család, nincs betegápolás.

Így lettem tudatos.

Ezért aztán, nem is ekkor, 2012-ben, csak nem akarom összekeverni a történeteket, szóval még 2010 őszén történt valami, egy műtét, egyébként, amikor ezt felismertem. Dávid hét hónapos volt. Megálltam egy pillanatra. Számot vetettem. Elkezdtem sportolni, és igazán szép holmit venni, általában, befejezni ezt, hogy ugyan, nekem minek, megvagyok én anélkül is. Nem vagyok. Megszerveztem, hogy segítsenek.

Szóval esetemben nem arról volt és van szó, hogy én egy szép, fiatal, jóléti nő vagyok, aki kellemetlenül érzi magát, ha nem ápolt a körme, és mindig is adott magára, most is. Nem, én igen puritánul éltem, nem zavart, ha nem szép a körmöm. És akkor, halálközelben nem az életélvezet volt a célom, hanem a túlélés. A legnettóbb túlélés, egyben maradás.

Ha nem akarsz szerepalapon élő, áldozatiságba belecsúszó, kiégő, keserű nő lenni, akinek harmincöt évesen nincs se derékvonala, se szexualitása, se agyműködése, akkor tényleg csak olyankor helyezz mást magad elé, ha ez abszolút elkerülhetetlen. Minden egyes helyzetben tedd fel a kérdést magadnak:

mi lesz akkor, ha most a saját pihenésemet, örömömet, kultúrélményemet, nyugalmamat, edzésemet, finom falatjaimat választom?

Ha ezt a mentalitást gyakorlattá tudod tenni, és kitartóan csinálod, akkor nem leszel keserű. Elkerülöd a Jómagyar, Facebookon Keménykedő, Saját Életében Megalkuvó Nő sorsát. Nem lesz okod magad sajnálni, másokra neheztelni, és ellen tudsz állni az ő nyomásuknak, amely lefolyóvá tenne.

Nem. Vagy. Lefolyó.

Te a fürdőszoba egy sokkal magasabb pontján vagy. Sehol egy hajszál, semmi vízkő, bűz. Márványból vagy, ott fünn. Íves és szép vagy, egyedi darab, és zubog belőled a tiszta víz.

Értelmes élet, erő, derű, minőségi élmények, valóban építő emberi kapcsolatok, önmegélés, edzés.

Kezdd azzal, hogy nem dőlsz be a hamis, divatos üzeneteknek! Legyél kritikus.

Ha valami a facebookon, a női oldalon jól hangzik, jólesik, megvigasztal, akkor kezdj gyanakodni. Nem az a lényeg, hogy igaz-e az üzenet, az állítás, hanem hogy miért van ezekre szükséged. Miért kell morális kérdést gyártani abból, ami nem az? Mi ez az érzékenykedés? Miért állsz be közéjük? Miért esik jól a tömeg? A tömeg szarul él és nem példakép.

Olvasod például, hogy te is szép vagy, fogadd el magad. Ugye tudod, hogy ha mindenki szép, akkor nincs értelme a szép szónak? Ez olyan, mint az, hogy Jézus még téged is szeret. Ennyire szarul vagy?

Ha leszarjuk, akkor miért akar mégis mindenki szép lenni, éspedig patriarchális értelemben szép? Miért vannak annyira kevesen azok, akik derűsen megrántják a vállukat: én nem vagyok szép, és ez nem is érdekel? Miért nem szállnak ki a pasizós mókából ugyanezek az önelfogadó nők, minek akkor frizura, ruci, műköröm, és miért csak sport nincs? Miért basztatnak másokat a kinézettel? És hogyan fordulhat elő, hogy miközben drágállják az edzőtermet, a futócipőt, ott lóg rajtuk az összes cafrang a szűrőzött fotókon?

Ha van egy téma, amire mindenki hirtelen csattan, ordít, tiltakozik, akkor menj hátra egy lépést, nézd meg úgy, ha onnan sem áll össze a kép, akkor még egyet. Vizsgáld meg. Miért is ilyen intenzív a reakció? Miben élnek a felhördülők? Miért érdekük sározni, vádolni – például – a fitneszt, vagy Rubint Réka FOGAIT?

Másik példa. Megerősítenek: te nem kövér vagy, hanem beteg, és nem tehetsz a betegségedről (IR, pajzsmirigy-alulműködés, lipödéma, PCOS). Ez olyan gyerekes, hogy le kell írnom, de a cikk szerzője nem tudja, hogy te ki vagy, mi a betegséged. Meglehet, hogy az életmódbeli döntéseidnek igenis szerepe van a betegségedben. Miért olyan nehéz ezzel szembenézned? A hormonális kavarok, a a zsírödéma már sokadik következmény. Miért ilyen gyermetegek ezek a nők? Lófaszt nem tehetsz róla. Pont a hormonális szétcsúszásról, a magas vérnyomásról, az IR-ről, egy sor bélbetegségről vagy a méhnyakrákról elég pontosan tudjuk, mi okozza.

A jóleső üzenet kitár egy ajtót a szegény rászorultaknak, és betódul rajta nagy kiabálva mindenki, aki utál edzeni, aki simán irigy és lusta, aki elbújna a téma elől, aki azért mohón nézegeti az instagramot: “mindenhol szembejön az ideális vékony test”, aki apára keni (“a férjem nem biztosít lehetőséget”).

Elismerésre vágysz? Jogos. De ne ezekből a “női” oldalakból eredjen! Szerezz igazit! Állj a tükör elé egy izzasztó edzés után. Bármikor reflektálkj magadra, amikor döntesz és cselekszel, alakítod a sorsod. Nézd meg a jobban sikerült, de fel nem szépített fotóidat. Fusd le az első öt kilométeredet. Élvezd, ahogy a szerelmed a füledbe súgja, hogy jó vagy. Vagy akár szép. Ezek NEKED szólnak, ezeknek van értékük. Nem egy netes kalandornő dobta be a negédes üzenetet, hogy te, a bárki ráharapj és érzelmileg azonosulj, kövesd, lájkold. Tartsd magad távol ettől! Te neki egy bárki vagy, ez nem neked szól, erre nem szorulhatsz rá. Nem kell neked eligazítás sem, el tudod te dönteni véleményvezérek nélkül is, hogy amit “Norbi” mond, az gáz. Nem fontos, hogy ki mit mond, hogyan érvel!

Te vagy a fontos.

Ne legyél sértett, ne védekezz. Privát döntéseidet, állapotaidat nem kell kifele magyaráznod, se bizonygatnod, hogy te miért, miért nem – ez hamis és fölösleges!

Ha jól élsz, ha cselekszel, akkor nem lesz többé szükséged annak bizonygatására, hogy nem a te hibád, és nem tehetsz róla. Az életed a sajátod lesz, és ez olyan minőségi különbség, hogy azt se bánod, hogy elvesztesz barátokat, hogy kupi van otthon, hogy azt mondják: megváltoztál, hogy hülyének néznek és súgnak-búgnak, amiért örülni és különbözni mersz.

Én erről beszélek évek óta, és emiatt lettem ciki nekik, akik innen vették az összes női gondolatot, ötletet, ihletet, értékrendet, olvasmányt, az egész nőtémát. Aztán rákezdték, hogy én fitogtatok, hogy mindez elitista, dicsekvő, kirekesztő. Hogy én lenézem azokat, akik nem edzenek. Meg a zsákfalvak asszonyait.

Mondták ezt az enyémnél sokkal könnyebb életből, kocsival a seggük alatt, egy gyerekkel, férj által eltartva, keseregve, hisztizve.

Az önáltatást, az önsajnálatot, a megrekedtséget és annak élvezetét, harsánykodást, na, azt tényleg lenézem. Irtózom tőle. Óva intek mindenkit, hogy belecsússzon, mert nagyon könnyű ám rászokni.

Aki öt meg tíz éve ugyanabban van és egyre keserűbb, és semmilyen tekintetben nem jött össze neki az élet, és azt bizonygatja: ilyen az élet, a patriarchátus a hibás, az előítélet, a férje, a Rend, Orbán. Ó, istenem.

Nagyon, nagyon nem szeretem azt, ami most van, a nagy rendszerek (oktatás, egészségügy, igazságszolgáltatás, média) leromlását, a normatív, rendpárti, tömeges, antiintellektuális viselkedést, az urambátyámot, a korrupciót, az európi rükvercet, amelyet a jelen kurzus teremtett. De nem lehet mindent erre fogni. “Pont beszéltük G-vel”*, hogy Magyarországon igazából nagyon kevesen vannak, akiknek az elmúlt tíz évben Orbán intézkedéseitől, a kilencvenes évek reményeinek és értékeinek megszűnésétől, a szabadsághiánytól lett rosszabb az élete (ráadásul ugyanezek az emberek húsz éve is bőszen kommunistáztak, zsidóztak és ugyanúgy utáltak minden kisebbséget, mint ma).

Mert mitől lett rosszabb az életük? Attól, hogy nem tanultak, hogy halogatták az életet, nem használták ki a lehetőségeiket. Vagy mert megöregedtek és leromlottak. Politikafüggetlenül egy tévedésre (házasság, rossz pálya) alapozták az életüket, megélhetésüket. Vagy elveszítették azt, aki eltartotta őket. Vagy belebutultak a pótcselekvéseikbe, a pasizástól a netezésig.

Elszorul az ember szíve, de komolyan. És a neten keménykednek, és ugyanúgy részesei a libaversenynek, mert nem szálltak ki, tévé, cuccok, nyaralás, szelfik, és mindenkit gyűlölnek, aki szabadabb, ápoltabb, jobb módú – és EZT nevezik feminizmusnak.

Nem tudom, helyes feminizmus-e az, amit én képviselek, és egy ideje az, hogy én jó feminista vagyok-e, nem is izgat. Hogy engem ezzel revolverezni lehessen, terelni a helyemre, a kórusba – miközben annyit kaptam mindattól, amit évek óta a belső vezéremet követve csinálok, és amit nem tartanak kellően feministának azok, akik úgy élnek, ahogy én nem akarok, és rengeteget kaptam olyan emberektől, akik nem mondogatják fel kötelezően az emberi jogi meg mindenféle leckét, sőt…

Szeretném meghaladni az áldozatiságot, a vádakat, a felmentéskeresést. Ez a feminista az erőben és a minőségi női létben hisz, a függetlenségben, a szabadságban, a szeretésben, és ezeknek megkeresésétől (már a kereséstől!) meg is gyógyult.

Vagy, ha ez jobban tetszik: nem vagyok feminista, csak hagyjanak már békén az elvárásaikkal, kielemezgetéseikkel, a szankciókkal. Ne kelljen már mindig igazodnom meg elhallgatnom, amit igazán gondolok.

Mit is mondok?

Azt mondom, szedd össze az erődett, hagyd abba a múltad feldolgozását, a rágódást, a hibáskeresést, és bárhol vagy, ONNAN lépj végre,

ne bújj divatos jelszavak és jóleső mémek mögé, ne ezeket hajtogasd a tettek helyett,

cselekedj, véges az életed, értékes az egészséged, életenergiád!

a gyereked nem lehet vigasz és hobbi, érzelmi erőforrás! egy felnőttnek saját, felnőtt örömei és kapcsolatai legyenek!

a szex jó, a szépség nem bűn, a siker, a pénzkereset, a megérdemlem-önjutalmazás, a tehetséges gyerek menő! ne irigykedj, ne magyarázz, hogy neked miért nem jött össze!

Fordítsd vissza az életed abból az állapotból, hogy neked egy saját jogú másfél óra hetente kétszer vagy négyszer megoldhatatlan! Hát lásd már: azért kell most ennyi, mert az előző húsz évben nem tartottad magad karban, ez már tűzoltás.

Inkább haragudjon az anyós, legyen kisebb a kiskert, vedd el az órákat a sorozatnézéstől, a netes vásárlástól, a gyerekkel való tanulástól! Főzzön heti két este a nagyobbik gyereked!

Törődj magaddal! Add meg magadnak az időt! Más helyett, igen. Máshonnan vedd el.

Nem lényeg, hogy a férfiaknak, sőt, hogy a párodnak mi tetszik, sose írtam erről, nem volt szempont, mert szerintem a szerelem rádköszön, a lényed egészére – vagy nem, akkor meg nincs.

A lényeg, hogy magadnak megadod-e azt, amitől jól érzed magad, de nem a lusta-film elé fekvős, hanem a virgonc, robogó vérű módon. Sok a kísértés, a felszínes vigasz, de állj ellen, és tedd azt, ami az egész életedre nézve jó. És a többire mondj nemet!

Ja, hogy sport, diéta, satöbbi? Nem, nem csak. Igényes kultúra is. És jelentkezz be a női szűrővizsgálatokra MA. Méhnyak, mell, csontritkulás, HPV. Vérkép. Menj el fogorvoshoz.

A saját méltóságod, jó érzéseid, életminőséged, egyenes derekad, emelt fejed a tét itt. Aki erős, az beleáll, törekszik, célokat tűz ki. Az elején nincs ereje és nincs fogódzója, de a célért való munka közben erősödik meg jellemében is, hagyja el a kifogásokat, a hamiskodást.

Aki erős, nem megy bele méltatlan kapcsolatba se, határt húz, nem adja fel az énjét.

Az egészséges terhességed, munkabírásod, problémátlan klimaxod, negatív leleted, öreg éveid nyomormentessége a tét. Az, hogy mire kell a pénzedet, idődet fordítanod akkor, amikor beérnek az előző húsz és negyven év életmódjának, döntéseinek eredményei. És hogy a gyereked utálnak-e majd mint terhet.

* ezt ő mondja így, hogy pont beszéltük az X-szel, ha épp