mocskosul szexi tanárnők

Valahogy el vagyunk hajlamosak felejteni, hogy a metoo nem azt a két-három híres, színésznős hazai esetet jelenti, amelyeket jó alaposan átbeszéltünk már, és mivel mindent összecsámcsogtunk róluk, megnézegettük, a célpontok elég jó nők-e, mi hogyan viselkednénk hasonló ajánlat esetén, satöbbi, mostanra eluntuk már a témát. Az a társadalmi beszélgetés előhozott rendszerszintű, tűrt-támogatott visszaéléseket a közoktatásban is: ifjú vagy akár középkorú férfitanárok hatalmi alapú rányomulását a diáklányokra és néhány fiúra is.

Vári György tegnap kiállt, és elmondta.

Négy éve ennyit tudtunk erről a történetről:

https://uvegplafon.blog.hu/2015/11/10/tanar-diak_viszony_visszaeles_trauma_gimnazium

Most már ezt:

Cikk:

https://hvg.hu/itthon/20190924_Egy_volt_budapesti_gimnaziumi_tanar_vallott_arrol_hogy_zaklatta_a_diaklanyokat

A kommentekből idézek:

Aljas volt, amit tanárként tettél, felháborító, hogy ezek után mások szellemi vezetőjeként akarsz megnyilvánulni, elképesztő, hogy az áldozatok kérését nem vetted figyelembe, és árulkodó, hogy most is mentegeted magad.

*

néhány ötlet a felelősségvállaláshoz:
-kérdezd meg az áldozatokat, hogyan vállalhatnál felelősséget
-ne csinálj olyat, ami ellen az áldozat tiltakozik
-ne képzeld azt, hogy rabbiként nem lesz hatalmad és tekintélyed, mert lesz. ne próbálj ilyen pozícióba kerülni. sokféle munka van, ami nem jár vezetéssel, tanítással, vállalj ilyet
-fizesd ki az áldozataid terápiáját

*

133 közös ismerős. Magát igazságkeresőnek, baloldalinak, sőt feministának leíró ember. Nem hiába mondom mindig, hogy nincsenek szentek és a saját közegünkben sem bízhatunk. A “nőügyek” mindenhol mellékesek.

*

Meghatoan erös!

Nagyon ritkán beszél valaki a bűnéről így, ennyire nyíltan, felelősségét nem tagadva, mint Vári György (ugye van a “ha megbántottam volna valakit, elnézést kérek” gyávasága). Úgyszólván soha. Nekem ez megkapó, akkor is, ha érzékelhető ennek is a nárcisztikus jellege: “nézzétek, én hogy ostorozom most magam!” Viszont ez a visszaélő valóban bűnhődik, vállalja a következményeket, és vissza is vonult.

Elfogult vagyok: nem tudok soha eltekinteni attól, ha valaki valóban intelligens, jól ír és nem blöfföl, mint annyian.

A facebookkommentekben egy nagy, határozott tábor rázúdul az egy szem konkrét visszaélőre, mintha bizony nem egy egész közeg tenné lehetővé, hogy különösebb titkolózás nélkül lehessen ilyen viszonyokat folytatni, és a lányoknak nem ugyene közeg tanítaná meg, hogy el kell viselniük a rányomulást, valamint normalizálná és romantizálná a tanórán kívüli nagy bizalmat, tegeződést, alkoholt, tábori mámorokat, a magánéletről (a lányok bontakozó szexusáról!) folytatott nagy beszélgetéseket, amelyek hangulatáról oly érzékletesen ír Vári György, és amely bizalmak innentől, igény szerint, át is szexualizálhatók a tanár részéről.

Tágabban pedig: a hierarchia, a tanári túlhatalom, a felvételivel, előmenetellel való zsarolhatóság, a garanciák hiánya a visszaélések oka. Ezzel is jó lenne valamit kezdeni. És ne feledjük azt se: a rétegzettség, az emberek közti hatalmi különbség, a hierarchia a jobboldal mániája és a baloldal ellensége.

Tegnap, más ügyben, megfogalmaztam: inkább legyen kevesebb Ady Endre, vagyis nehéz, zseniális nagy ember, akár tehetségdeficit, teljesítménycsökkenés, értékvesztés árán is, mint hogy a karizmatikus jelleg ennyi visszaélést elfedezzen. Legyen, igen, legyen több közepes, korrekt tanár, rendező! De ez talán hamis dilemma. Szóval legyenek garanciák. Fejekben, szívekben is, ne csak jogszabályokban vagy gyakorlatokban.

Elmondom végre, hogy neves költő, kinek neve Zalán Tibor, a mellőzött, aki nem átall azon sírni a Magyar Narancsban, hogy mivel nem politizált, ő nem kapott díjakat, ugyanezt csinálta a diákjaival az én alma materemben, sokkal méltatlanabb módon használva őket. Felavatta velük az új autóját tanítási időben, kertek alatt, például, és egyszerre nem is eggyel. És erről nem átallott úgy dicsekedni sem, ezekkel a szavakkal, hogy én, aki akkor súlyos beteg magyartanárnőmet helyettesítettem egyetemistaként, hallottam ezt. Én csak ennyit tudok, lehetett még sok minden. Húszéves voltam. Mindannyian tudtuk ezt, és nem szóltunk, ő rendben volt. Idol volt, sztárolták, bármit megtehetett.

Engem középiskolai diákként nem ért tanári zaklatás soha, az én összes fontos férfitanárom egyenes, érett, felelős jellem volt, és így tudtak karizmatikusak lenni. Csak a meztelencsigaszerű, kopaszodó, elálló fülű, jellemtelen történelemtanár mesélte ebben az az időszakban, mennyire izgi vizsgafelügyelőként (felsőoktatásban) a sok blúzos vagy kikandikáló bögy. De ő engem nem tanított.

Egyszer egy fiatal tanárt figyelmeztettem, hogy 14 és fél éves lánnyal 24 évesen nem okvetlen etikus kapcsolatot folytatni, és azon lamentálni (nekem, aki akkor 17 éves voltam), hogy teherbe esett-e. Mindez egy másik iskolában történt, nem az enyémben, csak ismertem a srácot. Sok évvel később megköszönte, hogy szóltam neki. “Ha nem teszed, talán börtönben ülnék.” Kis, undorodó fintorra tellett tőlem. Magatoktól nem érzitek az egyensúlytalanságot? Hogy lehet ez? Hol van ekkor az önképetek, lelki ízlésetek, belső iránytűtök?

Vári György áldozatait olvasva eszembe jutott a saját fiatalságom, és az, hogy ami velem szexuálisan megesett, abban én mindig teljes szívvel benne voltam. Nem vonzódtam úgy férfihoz, hogy az illető testileg vagy bizonyos szexuális cselekményeiben taszító lett volna. Szerencsésnek érzem magam. Soha nem vádolhattam senkit utólag azzal, hogy csak rámerőltette, leitatott, kihasznált, falhoz nyomott. Egyébként igen keveset voltam bulizni, kocsmaközegben, és sokat intellektuális közegben, ahol viszont nem volt sok visszaélés. Szerettem minden élményemet (az élményt), és vállaltam a felelősséget. Ma pedig szeretem a teljes önfeladást, elsodródást, áthágást (transgression) azzal, akiben megbízom. Vajon ez atavisztikus, meg életöröm-alapú? Mert az is lehet, hogy engem szexuálisan még mélyebben tett áldozattá, Stockholm-szindrómássá a kamaszkori szocializációm, mint “Emmát” és “Laurát”.

*

Azonban van itt egy cím, és ne menjünk el mellette.

Ismerek több extanár–exdiák kapcsolatot, amelyek már az érettségi után bontakoztak ki, házasság lett belőlük, és szerintem ezeken semmi számon kérhető nincsen. Főleg akkor nem, ha ugyanaz az intézményvezető, akinek nem tetszik az ilyen, a kizárólag szexuális használatot, lásd fenn, nem tette szóvá.

Ezek között van három, ahol a nő a tanár és a diák fiú. Nem tartom ezt problematikusnak. Első együttélésem egyébként az egyetemi tanárommal volt, egész fiatalon, de már túlvoltam a kurzusán és a vizsgán is, mire elkezdődött a kapcsolatunk első randevú formájában. Nem volt etikátlan, de attól még egyensúlytalan volt, neki mindenkivel az volt. Sokat gondolkodom ezen, nézem a fotókat. Ma két éve halt meg. Van egy gyerekünk.

Én azt hiszem, éles a határ a játszadozás és a szerelem között. A gyakorlótanításom után hat tanévig voltam jelen összesen öt iskolában, és tíz éven át volt tanári munkaviszonyom. Ez idő alatt több fiatal kolléganőt ismertem meg, aki diákokkal nagyon is élvetegen, érzékien viselkedett, szándékosan provokálta őket akár órán is, és fontos volt neki ez a hatalom. Olyat is tudok, aki lefeküdt egyikkel-másikkal. Bár a fiúk ezeket – a csábítást vagy az aktust – nem traumatörténetként tartják számon, és ők teherbe sem eshettek tőle, ellenben azóta is kocsmákban mesélik, színezik ki, most azért kimondom, hogy ez is visszaélés, ez sincs rendben. És ezt mindannyian tudtuk akkor is.

A tanári hatalom és általában a szexualitás ragacsos jellege is van olyan átható, mint a patriarchális hatalmi különbség.

Valaha én is fiatal és sok tekintetben reflektálatlan tanárnő voltam. Nekem volt abból botrányom, hogy a főnévi igenévi alanyra, amikor ezzel megpróbáltam lekötni a 18 éveseket, ezt a mondatot ötöltem ki:

Mától lehet kapni akciós vibrátort.

Ma már nem tennék ilyet, de kizárólag külsődleges önvédelemből, nem azért, mert azt gondolom, hogy bűnt követtem volna el. És azt is tudom, hogy én ezzel ürügyet gyártottam, semmi mást, és csak a kispolgárokat traumatizáltam (akiket azóta is boldogan).

Nekem nincs ilyen téren saram. Sőt, fölösen gyötröm magam: néztem-e úgy valaha valakire, élveztem-e ilyen helyzetet? Nem, nem néztem. Nem, nem élveztem. Nem volt pofám, főleg, és kapacitásom sem volt. Nem untam a házasságomat. És felnőtt férfiakba voltam szerelmes.

Egyetlen diákom iránt éreztem erotikus vonzalmat, még nagyon fiatalon, az első évben. Soha jelét nem adtam, nem tudja ma sem, és nem is meséltem el senkinek.

 

 

90 thoughts on “mocskosul szexi tanárnők

  1. Szerencsésnek érzem magam. Soha nem vádolhattam senkit utólag azzal, hogy csak rámerőltette, leitatott, kihasznált, falhoz nyomott. Egyébként igen keveset voltam bulizni, kocsmaközegben, és sokat intellektuális közegben, ahol viszont nem volt sok visszaélés.

    Ezt én is elmondhatom magamról. Utólag már sokszor elgondolkodtam, miért, mi ez, szerencse, neveltetés (egészen biztosan az is), ösztön, tudatosság, jó szimat? Én mindig nagyon tudatos, nagyon józan, nagyon élesszemű voltam. Évekkel később rémlettek föl szituációk, hogy te jó ég, ha akkor nem állok fel, ha maradok, ha nem vagyok ilyen egyértelmű, mi minden lehetett volna, akkor lehetne nekem is rossz történetem. De én mindig kiszálltam időben, vagy el sem mentem, sokszor annyira nem is átgondoltan, mint inkább, azt hiszem, ez afféle épen maradt ösztön, vagy valami vezérelv, hogy én nem megyek bele soha nem egyértelmű helyzetekbe, kusza viszonyokba, problémás helyszínekre. Nem csak saját érdemem ez, én tudom, hogy aki sérült érzelmű, manipulálható, szeretethiányos, bizonytalan, az könnyen marad alul ezekben a szituációkban.

    Fura dolog a rajongás természete, miért alakul ki, mit jelent visszaélni vele, kiben mikor tudatosul, hogy huzalozódnak át az érzelmek később. Nehéz ez, na.

    Kedvelés

    • Az áldozathibáztatás tövén osonunk ám. Én is, azzal, hogy “na, nekem nem voltak ilyenek, én mindent élveztem”. Nekem a fenti költő maga mondta, hogy engem is megdugna ám, ha a zsánere volnék.

      Egy borvirágos orrú, kusza hajú, ápolatlan bőnegyvenes nős, kétgyerekes alkesz mondta ezt, egy 22 éves nőnek. Így ment ez, ennyire érezték magukat jogosultnak. Ezért veszélyes a kultusz, a túlhatalom.

      A rajongás mint lélektani helyzet nagyon riszki, képlékeny, ezért idéztem én olyan eseteket, amelyekben szó nem volt lelki vagy szellemi izzásról, csakis a szexus unatkozó, önös, hatalmi kiéléséről. Értem amúgy elég sokan rajongtak, de azokba én soha nem kevertem érzékiséget, taszított volna.

      Mindig a visszaélőé, a hatalmi helyzetűé a felelősség. De Vári Györgyre így rázuhanni most azért kínos, mert a többiek meg vígan kussolnak, tagadásban vannak, sokkal durvább és lélektelenebb sztorik elkövetői is. Hogy álljanak ki eztán? Miért nem lehet egy kicsit hallgatni, békén hagyni? Rajta lesz a világ szeme, nem tehet többet semmit, épp azért nem, mert így kiállt. Nem értem.
      Ahogy a Gumihergeltek rázuhannak ezekre a kommentszekciókra és koncként tépik az ellenséget, valami vélt erkölcsi magaslatról, miközben maguk is netes erőszakolás részesei vagy szemlélői, az döbbenet, és nagyon káros.

      Kedvelik 1 személy

      • Milyen következményeket, vagy felelősséget vállal valójában Vári György ezzel a gesztussal? Hogyan élt mióta úgymond visszavonult (a facebookról, az újságírástól)? Milyen hátrányok érték? Nem találok erről konkrétumot. Miért és mitől féltjük őt és a hasonló, vagy még durvább sztorikat elkövetőket? Jogi elévülési idő biztos tudata, erőforrások, képességek, kapcsolatrendszer birtokában. Hírneve csorbát szenved, nem lesz munkája, megélhetése?
        És hogy miként állnak majd ki más elkövetők? A kiállásának módja és hangvétele arról árulkodik, hogy kevéske személyiségfejlődésen ment keresztül az elmúlt 15 évben, ami arra példa, hogy ezt az elképesztő színjátékot is meg lehet csinálni nyilvánosság előtt, komoly következmények nélkül. Talán nem teljes a tagadás, okoskodik is arról, hogy esetleg újratermeli a dinamikát és visszaélést, de csinálja. “Én szóltam!” És lehet folytatni, port hinteni, újabb bizalmi-hatalmi pozíciókba kerülni, ön- és közfelmentve. Nem úgy néz ki, mintha ezentúl rajta lenne a világ szeme, és nem tehetne semmit. Írja, és gyanítom, rabbi lesz, bizalmat kér, és fog is kapni. Van hozzá közönsége. Szolgálatról, másokról beszél, de valójában csakis önmagáról, sikítóan álságos.
        Gyomorforgató volt olvasni. Évekkel ezelőtt kaptam ilyen hangvételű, önnön tengelye és vaksága körül forgó, bűntudattal zsonglőrködő irományokat, ott más volt a bűn, de szexuális természetű. Ártó, csakis önmagát de torz lencsén át néző gesztus, tetszelgés a bűnbánó szerepében, újabb teher. Nem példa, nem felelősségvállalás.
        Lehet, hogy vannak olyanok, akik puszta acsargásra használják ezt a “coming-out”-ot, miközben ők maguk is erőszakolók más ügyben, elkerülve minden önreflexiót és változást, és ez ocsmány, mocsaras. Mégsem féltem Várit, mert a széljárás még mindig neki kedvez. Ha a posztja nyomán gondolkodnak, észbe kapnak emberek, mernek szólni, lépni, ha visszaélésről tudomást szereznek, ha a diákot, aki szól komolyan veszik, ha van eltiltás, ha alakul más intézményi közeg, ami véd, a lányokat erősnek neveli, akkor volt valami haszna ennek a nyúlós, ragacsos kinyilatkoztatásnak.
        És eszembe jutott még a film, amiről írtál: Akik maradtak. A regény pedig pszichológus nő tollából. A groteszk vágy, hogy elhihessük végre egy kicsit, hogy szép, tiszta, teljes az egyenlőtlen, maximálisan óv és szeret, akinek kiszolgáltatjuk magunkat, és mi ép, érett lélekkel mentünk bele, de legalábbis mekkora mázlink volt, van ilyen is az élet kis zugaiban.

        Kedvelik 2 ember

      • Azt vállalja Vári György, hogy mostantól mindig rajta lesz a világ szeme. Nyilvános a poszt. A kirekesztést, a teljes elutasítást is. A köveket. Főleg, hogy úgy tervezi: rabbi lesz, közösségi ember.
        Nyilván a teher letevése megkönnyebbülés is, ez lélektani előny.
        Sipos Pál például nem nyilatkozik, elköltözött hegyoldalba, elbujdosott.

        Kedvelés

      • Nem érzem színjátéknak, és pontosan le is írja: valaha nem érezte, mennyire visszaél, manipulatív, fájdalmat okoz, de most rájött, megdöbbent, fáj neki, ezért akar bűnhődni.
        Van feleség, gyerek is, szerintem bátor volt, hogy kiállt.

        Kedvelés

      • Vagy vegyük Bojár Iván Andrást, aki erőszakosan tagadott, hatalmi alapon, sok pénzért, befolyással próbált mindent megúszni, felelősséget elhárítani, magát rehabilitálni, menősködött, celebkedett tovább, fenyegetőzött. Miközben az élettárs csuklóját eltörte például, egy csomó pénzt nem fizetett ki, ami járt volna, ezt bíróság mondta ki, és nem tagadta ő sem. És hagyjuk most a többit.

        Kedvelés

      • “A groteszk vágy, hogy elhihessük végre egy kicsit, hogy szép, tiszta, teljes az egyenlőtlen, maximálisan óv és szeret, akinek kiszolgáltatjuk magunkat, és mi ép, érett lélekkel mentünk bele” De hát a szülő is ilyen szerepű, és minden edző, orvos, pap, tanár…

        Kedvelés

      • Igen, tudom és nem akarok áldozatot hibáztatni, tudom, hogy mindig a hatalmi pozícióban lévő felelőssége. (Bár vannak azért nagyon határmezsgyés területek, ahol nemcsak az egyoldalú szexuális vágy jelenik meg, hanem van érzelmi és intellektus kapcsolódás is – még ha az is aszimmetrikus. Egyébként talán ez veszélyesebb, kevésbé felismerhető. Vagy a csuda tudja.)

        Gondolkoztam, hogy egyáltalán kommenteljek-e, ér-e kommentelni, ha az ember tudott mindig okos lenni (ami nem saját érdem). De nem tudok elmenni annak a felismerése fölött, hogy a szituáció jelenlévő, de mégis ki lehet siklani belőle. Nekem ez a felismerés későn jött, felnőtt koromban, sőt, viszonylag új és eléggé fejbe csapva éreztem magamat tőle (azt hiszem, ezért kommentelek mégis), mert amilyen iszonyú naiv voltam és vagyok, sokáig azt hittem, hogy én a közelébe sem voltam ilyen helyzeteknek. Biztosan olvastad C. P. Estésnek a Farkasokkal futó asszonyok c. könyvét. Abban hosszan fejtegeti, hogy milyen fontos a női ösztön, intuíció, milyen fontos, hogy ez épen maradjon vagy helyre állítsuk, ha megroncsolódott gyerekkori traumáktól, nehézségektől. Én valahogy úgy érzem, engem ez az ösztön irányított és védelmezett és én ezt felismertem már nagyon korán és tudtam hallgatni rá, később elkezdtem táplálni is (és csak utána olvastam a könyvet és tudatosult a folyamat).

        Egyszer volt egy olyan gondolatom, hogy minden szakmának megvannak a maga rockstarjai és gruppijai, talán van, ahol ez kevésbé, van, ahol jobban, látványosabban. Ahol hierarchia van, ahol kiemelt szereplők vannak, ott megjelenik ez a jelenség. Színházban, egyetemen, iskolában. Az egyik ismerősöm orvos külföldön, posztolt egy képet magáról, hogy műtősruhában áll a kórházi folyosón (csak ennyi a kép) és jöttek a jópofi kommentek, hát aztán szexi, fiatal nővérkék vannak-e. Haha.

        Kedvelés

      • Nekem is eszembe jut ez. Hogy mennyire élvezik a kamaszok a közelséget, szabálytalanságot, menőséget, a tűzzel való játékot, és nem látják, hogy dalolva mentek bele. Mindezt a liberalizmus jegyében. A Lauderben vagyunk.

        Kedvelés

  2. Kb. fél éve írt szintén a facebookon Vári György felesége a megismerkedésükről. Akkor még ő is diák volt, György meg már tanár, bár nem ugyanabban az iskolában. Huh, ég és föld a két történet, a feleségé tele romantikával, regényességgel és szerelemmel. Az után nagyon furcsa volt most itt ezt olvasni.

    A másik, hogy úgy szeretném egyszer azt látni, amikor az engem (bár közel nem ilyen szinten, de az osztálybeli helyzetemet némileg megnehezítve) abuzáló volt gimnáziumi tanárom csak a töredékét leírná ennek. Ismerősöm a facebookon, és sokszor erős a kísértés, hogy egy-egy posztja alatt beszóljak neki, de nem fogom megtenni.

    Kedvelés

      • Igazad van az első mondattal, leszámítva azt, hogy ezt saját névvel is megírtam máshol. A második mondatod nem hiszem, ahhoz sem kell semmi bátorság, sok teteje sem lenne.

        Kedvelés

    • “Huh, ég és föld a két történet, a feleségé tele romantikával, regényességgel és szerelemmel. Az után nagyon furcsa volt most itt ezt olvasni.”
      Miért olyan furcsa ez? Azt a történetet másvalaki mondta el.
      De ha maga a férfi mondaná is: vannak életkorszakok, vannak eltérő értelmezések, vannak titkok, van pőre és nem túl gusztusos szexus, van pornóhergelt későkamasz élménykeresés, ami érett férfiként meghaladható (vagy folytatható).
      A feleségbe nyilván szerelmes volt, és addigra jóval érettebb, okult a múltból, amely miatt – ne élegyen félreértés – nem most, nem e posztban kezdte magát emészteni.
      A mi történeteink sem egyformák. Nekem se mind egyformán szép, pedig azért adtam az emberi teljességre, meg a szerepem sem enged annyi mindent.

      Kedvelés

  3. És nem az (is) van, hogy a nemiség valósága, az álló farok sokak számára döbbenet aktív szexuális éveikben is?

    Olvasva a kommentelőket meg a fontoskodókat, akik ismerik meg célozgatnak, nekem ez a benyomásom.

    Én is érzékelem a prüdériát. Juj, és orálisan is akarta, juj, sperma! Bűn, mocsok! (Meg ahogy nekem írják, hogy “pornószexet” folytattam, de ciki!)
    Ami nincs vágyból, nem okés. Akkor csók se, az érintés se, a virágcsokor se.
    Ami vágyból van (igazi, érzéki vágyból), az meg minden okés (és nem tartozik senkire).
    Hogy a francba válik ez ketté nőkben ennyire? Hogy nagy beszélgetés, virág igen, szex nem?

    Kedvelik 1 személy

    • Szóval olyan, mintha az érzékiséget nem érző, eredendően traumatizált nők tömegei számára a virágcsokor, a randizás aktusa, a sok mély beszélgetés, séta, érzelemkifejezés, levél, vallomás, vacsora ésatöbbi a puszta csereáruja lenne annak, hogy hagyják magukat összekenni néha, hagyják, hogy egy férfi maszturbáljon a testükkel/-ben. És ez döbbenet és wtf. Titeket egyáltalán nem vonz annak a teste, gerjedelme, farka, szaga, testnedve, akivel randiztok? Akivel lefekszetek? Akivel nagy bizalomban, összebújva órákig beszélgettek? Akiről azt állítjátok: beleszerettetek?
      De akkor miért nem a barátaitokkal élitek meg mindezt?
      Ha nem remeg a gyomrod, ha nem moccansz és nedvesedsz, hagyd azt a férfit. Aki, ugye, csak azt akarja, fúj…

      Kedvelik 1 személy

      • Kamasz fiatalkorúnak mondtam egyszer: hát, ha nem vágysz hammbekapni egészben két szelet kenyér közt vagy anélkül, akkor hagyd a fenébe az egészet.

        Az embör amúgy azóta is emlegeti, amikor ifjúként kijelentettem, hogy szarok az ünneplő ruhás igyekezetre és a virágcsokorra, romantikus lánykéréssel egyetemben, viszont csak azzal állok össze, akivel akár közösen konyhakövet felmosni is szórakoztató lesz, mindkettőnknek.

        Kedvelik 1 személy

  4. Hát nem fogok lakatot tenni a számra, még ha az univerzum kihűléséig is bannolva leszek.

    Ha az elejét nem olvasnám Vári György vallomásának, olyan, mint ha a Hableányt elsüllyesztő hajó ukrán kapitánya próbálna a lelkiismeretével elszámolni, és 27 félbeszakított élet hullámsírja felett a saját kettétört életének perspektíváit számba venni, mindhiába. Holott egy hétköznapi bunkóság és egy önző szerelmi kapcsolat miatt szór hamut évtizedekkel is a történtek után a fejére.

    Ha esik az eső, akkor nem az esőt kell betiltani, hanem esernyőt kell vinni, ha pedig nem viszünk és elázunk, utána próbáljunk minél hamarabb megszárítkozni.

    Hiszem és vallom, hogy emberek közötti aszimmetrikus viszonyok, egyenlőtlen helyzetek amíg ember az ember és világ a világ, mindig is voltak és lesznek. Próbálnám a gyakorlatban elképzelni, milyen is lenne ha nem volnának, és minden hatalmi helyzetet egyik napról a másikra megszüntetnénk? (Mindenkinek a képzeletére bízom, szerintem sok utópiába tört már bele az emberiség bicskája ebből kiindulva.)
    Az emberek nem egyformák, kinek ebből, kinek abból jutott több vagy kevesebb. Tehetségben, szorgalomban, képességben, szerencsében, javakban, stb… Amíg lesznek különböző emberek, addig lesznek egyenlőtlen helyzetek is. Amíg lesznek tanári asztalok, főnöki ajtók, addig lesznek mindkét oldalukon állók, ülők is. Amíg lesznek bizonyos relációkban erősebb emberek, addig olyanok is akik az ő döntéseiktől függenek. Akkor is, ha minden SZMSZ-t és hierarchiát egy tollvonással eltörölnénk. Ezért az egyenlőtlen helyzetekben elkövetett hatalommal visszaélések miatt nem az egyenlőtlen helyzeteket kell hibáztatni.

    Ezzel szemben, a tanári asztal mögött csücsülő, vagy más hatalmi helyzetben levő emberként morális iránytűnknek: emberségünknek és önkontrollunkak kell kellően erősnek lennie ahhoz, hogy minél kevesebb összetört szív szilánkján kelljen később mezítlábas lelkiismeretünknek járkálnia. Ha pedig az élet úgy hozza, hogy a másik emberrel szemben épp kiszolgáltatott pozícióban vagyunk, legyen elég erős az önérzetünk és méltóságunk, hogy a formális vagy informális függési viszony ellenére is ragaszkodjunk az integritásunkhoz, méltóságunkhoz és erre a gyerekeinket is megtanítsuk.

    Vannak ki nem mondott, vagy néha kimondott tabuk, ilyen a “házinyúlra nem lövünk” meg a tanár-diák szex. Meg persze van az élet, ami néha felülírja a szabályokat. Néha nevetés lesz belőle, néha sírás. Bár személyesen nem voltam hasonló helyzetben, az ismeretségi körömben nekem is van példa mindkettőre.

    Jó lenne, ha a hópehely-nemzedék egyre hangosabb, hiperérzékeny narratívája mellett a józan ész hangján ki tudnánk mondani, hogy nem mindenféle maszatos kollektív identitás uralja a cselekedeteinket, hanem az az egyéni felelősség, amely csodákra is képessé tehet, és amely a bűn legmélyebb bugyrába is letaszíthat.

    Ha elesettet látunk, emeljük fel, az ellenünk vétkezőknek pedig bocsássunk meg. Hogy ezt az útmutatót már valaha leírták pár ezer éve? Talán nem véletlenül.

    Kedvelés

  5. Volt egy matek tanárunk, egy nagyon neves gimnáziumban. Többnyire felső középosztálybeli és kevésbé nagyon okos alsóbb társadalmi osztályokhoz tartozó tanulók alkották a csoportokat. Több szép fiatal lány, épp csak serdülők – 10 évesen kezdtük – panaszkodni kezdett erre a tanárra. Más tanároknak, nekünk, a szüleiknek. És hosszú évekig nem történt semmi. Én soha nem voltam dekoratív, és nem is értettem miért mondják, hiszen ez a tanár csak kedves. De utólag tudom, hogy nem kedves volt, konkrétan flörtölt velük – zaklatta őket – ott az órán a mi 10-14 éves szemünk előtt és nagy részünk nem értett belőle semmit. De amikor kihívta őket a táblához és végigsimította a hátukat izzadt a keze, kipirult az arca. A kihívott lányok pedig megalázva, lesütött szemmel ültek vissza a padba. Mi már régen leérettségiztünk, amikor lebukott ez a tanár. Az iskolai számítógépeken tárolt fiatal lányokról pornográf felvételeket. Úgy bukott le, hogy mint iskolai fényképész egy városi rendezvényen bement fényképezni a lányok öltözőjébe és a szülők, akik nem ismerték majdnem meglincselték érte. Azután eltűnt.

    Kedvelés

  6. Sajnos nem tudok a korábbi kommenthez már hozzászólást írni, gondolom, töredezett lenne a thread.
    Vári nem tagad, bár sok helyen nagyon megértő magával. Elképesztően önösen ír, az agyonragozott bűnhődési és megtérési vágy pózából. Írja többször, hogy fájdalmat okoz, de hogy ő neki magának fájna valami, azt nem. Sehol nem ír érzésekről. Nem hiszek neki. Ha valódi belső változás lenne, nem kellene túlírni, másoktól akarni dolgokat. Lehetne a másikra figyelni: a két egykori diák nem akarta a nyilvánosságot, de lett. A feleség is terhet visel valószínűleg. Vajon hozzájárult, bátorította, belement ebbe a kiállásba; függő helyzetből, vagy szuverénül? Nem tudom bátornak látni ezt az embert. Kinek jó ez, amit tesz? (Azon a járulékos hatáson kívül, amit már írtam.) Közösségi ember akar lenni. Ő akar. Megint ő. 
    A filmes részhez: igen, szülő, tanár, pszichológus, orvos, edző, pap, elvileg óv és terel, nem használ ki. (Rabbi?) A film alapjául szolgáló regényt egy tapasztalt (pszichológus!) nő írta, és szerintem ez a groteszk. Az igénye, hogy valaki meséljen már “a szép-emberiről” is, és az a benyomásom, hogy naiv, idealizált a két főszereplő kapcsolatának ábrázolása, van is erre közönség, de pont nem segít tisztán látni abban a világban, ahol rendszerszintű és egyáltalán nem ritka a visszaélés (tanár-diák, gondozó-gondozott, idősebb férfi és nagyon fiatal nő között.)

    Kedvelés

      • Lehet, hogy vagyunk páran, akinek a “nő” nem varázsszó, és mondjuk az intellektus, a nívó, a józan ész fontosabb? Valaki megértette, belátta, mit tett vele a szerepnormája, a patriarchátus, a félreértett liberalizmus, és a saját hazugsága, gőgje. Rituálisan vezekel, miközben – ahogy az várható volt – ezrek köpködik.

        Mit akartok még, mit?

        Kedvelés

  7. Vári posztja rendben lenne, ha nem az áldozatok kifejezett kérése ellenére közölte volna. Jól olvastam, hogy még 2015-ben kiadta a nevüket a médiának? Nem értem, hogy egy intelligens, az átlagnál jóval müveltebb, önmagát feltehetöleg empatikusnak tartó ember szâmára miért nem evidens, hogy egy ilyen horderejü és elöreláthatóan heves indulatokat kiváltó sztorit csakis az érintettek beleegyezésével jelentetünk meg? Hogy a két nö teljes anonimitásban maradhat, azt ugye ö sem gondolhatja komolyan… Mert így – ha öszinte megbánást feltételezünk is – nehéz elhinni, hogy az érintettek érzései és érdekei fontosabbak számára az egójánál és a saját ún. személyiségfejlödésénél… Együttérzésem a két nönek. Death by thousand cuts…

    Kedvelik 1 személy

    • Szerintem iszonyú aránytalan, érthetetlen és szomorú látlelet is egyben a hazai nőjogi kommentelésről és az úgynevezett liberlis értelmiségről, ahogy most mindenki vélt erkölcsi magaslatáról, tökélyéletéből (megfosztottságából, alvó vagy roncsolt szexusából, iskolai és ilyen lelki helyzetet nem ismerő állapotából!) rázuhan arra az egy szem férfira, aki így vállalta, amit tett, és szerintem a lehetőségek határáig védte is a két lány inkognitóját. Ami történik, ez “a szar sem elég büdös” jellegű, a történet helyett a posztot (!) mint produkciót elemző, minden egyéni verziót, igényt elvitató, egyféle viselkedést megkövetelő, dogmatikus, asztalverő, dühös jelleg, közte egy csomó hangos, fogalmatlan, agresszív naivával engem elborzaszt.
      Mindez borzasztó képet fest a magyar kommentelő, “írástudó” nőkről, és jól mutatja, a hergelt és hergelő buták és a dogmatikus okosak mivé züllesztették a nők öntudatát és kommunikációját két transzjogi követelés és bűntudatkeltő “miért nem jöttök tüntetni velem, aki a vezéretek vagyok” szemrehányás között. Lassan senki, akit értelmesnek tartok, nem kíváncsi erre. Engem is jobban érdekel már rég a jól élt női élet, a magas kultúra és ezek révén a közösségformálás, és egyszerűen sajnálom ezeket az embereket.
      Titkokat hizlal, további álszent beszédmódokat gerjeszt, elkenéseket bátorít mindez.
      Nem éri kritika eközben:
      a hierarchiát úgy általában,
      a normák, kontrollok, policyk hiányát (ennyire progresszív intézményben!)
      a félreértett liberalizmust, a tanár-diák viszonyok lazaságát,
      az integritás, felelősségvállalás, emberi viselkedés hiányosságait úgy általában,
      a családokat, amelyek gyengesége, diszfunkciója is benne volt e lányok palira vehetőségében, és abban, hogy önként belementek, majd utólag átértelmezték a történetet,
      azt a siralmas “szexuális közállapotot”, amelynek jegyében igenis prüdéria van, és nem őszinte vágyból, de mégis folyamatosan mindenki férfiakkal van, randizik, szerelmesnek mondja magát, manipulatívan “puncit ad” (bloáááá).

      Kedvelik 2 ember

      • De mi volna a helyes reakció? Mert oké, vegyük elö a jobbik énünket, ne köpködjük, ne csámcsogjunk, viszont vállon veregetni azért ugye mégsem lehet. Én egyébként Vári íráskészségének csodálattal adózva olvastam végig a bejegyzést, engem az ilyesmi lenyügöz, na. A csodâlatot félretéve azért a csúf, lecsupaszított tény számomra az, hogy ahogy 15 éve semmibe vette az érte rajongó, naiv kamaszlányok érzéseit, akaratát, ugyanazt teszi velük ma is. Önismeret, szemëlyiségfejlödés? Írni gyönyörüen ír róla, az tuti. Vissza a helyes reakcióhoz: hallgatás? Valószínütlen, hogy erre számítva vagy vágyva posztolt volna… Valamiféle társadalmi párbeszéd elindítása az általad is vázolt problémákról? Igen, ez pozitív hozadék lenne… nem tudom, ez mennyire reális, mennyire érett a társadalom efféle szembenézésre. Csak nehogy úgy menjen át az üzenet, hogy a zaklatás, hatalmi fölénnyel való visszaélés tök menö meg vagány, ha az illetö utólag megbánja és bocsánatot kér (az persze már nem Vári hibája, ha valaki ezt neadjisten így érti).

        Kedvelés

      • “Mi volna a helyes reakció?”
        Hallgatni, gondolkodni, észrevenni az áldozatokat, elvileg megérteni a jelenséget? Az érintett beszélhet, a szakember beszéljen, a kibic meg kussoljon.
        Örülni, hogy lehet erről beszélni? Önvizsgálatot tartani annak, aki maga is (volt) hatalmi helyzetű?
        Miért kell mindig, minden áron pro-kontra állni valahova?
        “15 éve semmibe vette az érte rajongó, naiv kamaszlányok érzéseit, akaratát” pontosan ezt írja.
        “ugyanazt teszi velük ma is” ez nem igaz, itt most érdekütközés van. Nem nevezte meg őket. A szűk kör a saját “önfeljelentése” és az Üvegplafon cikke nyomán négy éve tudta (a feleség is, ő utána írta gyönyörű szerelmeükről, lásd Engem kommentjét), hogy kik ők és mi volt, a tág környezet meg, ha nem kezd aljas nyomozgatásba (ne tegye, és ha mégis tudja, kik ők, ne őket sújtsa szaknkcióval, legyen tapintatos), eztán se fogja tudni. A lehetőségek szerint védte őket.
        “nehogy úgy menjen át az üzenet, hogy a zaklatás, hatalmi fölénnyel való visszaélés tök menö meg vagány, ha az illetö utólag megbánja és bocsánatot kér”
        Ez milyen ostoba inszinuáció már? A gyomra kifordul mindnekinek, néven van nevezve a visszaélés, a nemi erőszak, az összes testnedv, a manipuláció. Már mitől volna menő egy olyan viszony, amelyben érzelmi egyensúlytalanság, torokba gyömöszölt fasz meg fájdalmas első hüvelyi szex van, csak a férfi ejakulációja a lényeg, és ezt nem tagadja, ellenben _elmondja_ az elkövető?
        Én meg másról sem írok, csak arról, hogy minden nem-vágyból fogant, hatalmi alapú, nem élvezett szex gáz. Ne menj bele, ne akarj mást a szextől, mint amit az adni tud. Ha bel4mész, ne sírj utána. Traumatizál. Szar lesz.
        Látva azt is, hogy hőbörgő, asztalverő nőtársaim – ha épp nem élnek nem épp önkéntes cölibátusban vagy menekülőúton leszbi/transz identitással –, mennyire belemennek a bármibe egy kis kedvességért, élményért. Nem értem, miért.
        A megbánás, a kiállás viszont igenis menő. Tematizál, szóba hoz, enged gondolkodni, mások történeteit, gyógyulását, rádöbbenését, feldolgozását facilitálja, el lehet mondani a kibontakozó beszélgetésben minden fontos összefüggést, szemléletformálni.

        Kedvelés

      • Várit nem a tette, hanem a nyilvános beismerése miatt ostorozzák!
        Amit a rabbisága előtti megtisztulása miatt tett, ha figyeltetek.
        És nem ostoroznák, ha nem állt volna ki így. Akkor a tette miatt sem.
        Mennyire paradox már ez?

        Kedvelés

      • ‘Már mitől volna menő egy olyan viszony, amelyben érzelmi egyensúlytalanság, torokba gyömöszölt fasz meg fájdalmas első hüvelyi szex van’
        Mitöl menö ‘A szürke 50 árnyalata’ meg úgy általában a szexuális agresszió, eröfölény romantizálása?

        ‘Minden nem-vágyból fogant, hatalmi alapú, nem élvezett szex gáz. Ne menj bele…Szar lesz.’

        Azért egy 17 évestöl ilyen érettséget elvárni finoman szólva nem életszerü. Megkockáztatom, hogy a többségünk jócskán túl volt már a 3. x-en, mire ide eljutott. Ha eljutott.

        Én egyébként nem vonom kétségbe, hogy öszintén megbánta. Joga van mérleget vonni, szembenézni, újrakezdeni, akár a nyilvánosság elött, ha mindenáron az kell, de ahogy valaki fentebb írta, ez a történet nem csupán az övé, így ezt megtehette volna sokkal kevesebb részlet megosztásával is.

        ‘nem ostoroznák, ha nem állt volna ki így.’

        Nyilván. Lehet, hogy én vagyok rosszmájú, de a sztorin azért nekem átszüremlett némi öntetszelgés is. A vagány megtért bünös…

        Kedvelés

      • “Mitöl menö ‘A szürke 50 árnyalata’ meg úgy általában a szexuális agresszió, eröfölény romantizálása?” Nem menő, hanem kínos.

        Viszont konszenzuális.

        Szerintem a 17 éveseknek sokkal fontosabb, hogy ne menjenek bele olyanba, amit nem élveznek, és természetes szemérmük, rutintalanságuk jobban vissza is tartja őket. Még ebben a történetben is nemet mondtak. Csak a kapcsolatot nem engedték el.

        Nem várom el. Pont azért mondom újra meg újra, hogy csak vágyból, kívánásból szexelj, ne kegyet gyakorolj, ne hatalmi eszköznek használd az aktust, értékeld, ha a másik meg a farkát adja satöbbi, mert nem tudják. Még harmincas nők se tudják, igen. Úgy mennek bele, hogy nem éreznek vágyat és húzzák a szájukat. Nem kell szexelni, ha nem akarsz. Még sokszor elmondom. A szex nem való manipulációra. Reszkess a másikért, csodáld: de gyönyörű, imádd, sőt, ez is csak akkor okés, ha ő meg viszontimád… amúgy meg ne.

        Igen, ez igaz, talán kevesebb részlet kellett volna, de az igazán sok részletet mondjuk az Üvegplafon írta meg… nevek nélkül, vagyis tét nélkül.

        Igen, rosszmájú vagy. Hadd ne legyen már béna mondatú, kifejezőkészségű egy irodalmár újságíró, aki épp pontosan akar fogalmazni, lényeget láttatni.

        Kedvelés

      • Oké… a rosszmájúságot vállalom. Közben elgondolkodtam, lehet-e vajon beszélni a szexuális zaklatásról nyilvánosan az érintettek kihagyásával . Arra jutottam, hogy persze, lehet, csak a tömeg személyességet akar, intim részleteket, amiben élvezettel turkálhat, nem pedig piszí szöveget arról, hogy mi helyes és erkölcsös (disclaimer: vissza az elsö mondatomhoz) Teljesen igazad van abban, hogy annál, amit Vári tett, sokkal nagyobb disznóságokat sunnyognak el nála sokkal gerinctelenebb, aljasabb alakok. Akik valószínüleg ott vannak azok között, akik most Várit a leghevesebben támadják a szent erkölcs, status quo és még ki tudja, mi mindennek a nevében (disclaimer: mint fentebb)

        Kedvelés

      • “a tömeg személyességet akar, intim részleteket, amiben élvezettel turkálhat” igen, és ez van leszarva. Mint ahogy sokan nyilvánosan szeretnének rejszolni, aztán vagy nem meri, vagy ha mégis, akkor eléggé ki lesz röhögve (meg rúgva, mint a taxis).

        Kedvelés

      • Egyébként meg jóérzésű ember elhallgat, odébbmegy, ha gyász van, trauma vagy botrány. Nem mond SEMMIT, nem okoskodik, nem lóbálja a mutatóujját nehéz helyzetű emberek fölött. Nem is nézeget.

        És aki jobb világot akar, az jól teszi, ha a jóérzésű emberekhez igazítja a viselkedését, őket kalibrálja.
        Ezért írok én is műveltséget, figyelmet, belátást igénylő posztokat, szólok értelmesen, önkritikusan.
        Miközben jól tudom, hányan lehetnek, akik nem értik, kibelezik. De akkor is.

        Kedvelik 1 személy

  8. Most nézem, milyen öntudattal írom a végén, hogy nem nyomultam rá a 17 éves diákra, sőt, nem adtam jelét, hogy rákattantam. Hát, halleluja. Lehet az előny, hogy a rányomulást nekem a nemi szerepem (és a neveltetésem) nem is engedi meg.
    Mi lenne, ha megengedné? El kéne vennem szakmám normáit, józan eszemet, erkölcsi álláspontomat esetleg?
    Hányan hivatkoznak a Vári-poszt alatt a szabadságra, a szexuális forradalomra – kiélt arcú, alkesz, rossz fogú láncdohányosok…

    Kedvelés

    • A késztetéseiről nemigen tehet az ember.
      Ebben a megközelítésben igenis erény, amikor:
      a) felismerem, hogy helytelen volna engedni a kísértésnek, mert a másiknak ártok vele, és ezért inkább elnyomom magamban. Még akkor is, ha amúgy simán megúszhatnám / találnék mentséget / a másik se bánná.
      b) széles publikum előtt beismerem, hogy hát igen, nem ám csak a hegyről osztom ám csak az észt magam szeplőtelenül, mert been there, but!!! not done that.

      A szuperhősöknek nincs joguk, hogy büszkék legyenek. Mert csak eljátsszák a szerepüket.

      Szerintem.

      Kedvelés

      • A késztetéseket is a társadalom (szocializáció) kódolja ám belénk, tévedés, hogy valami eredendő dolog. Felülbírálhatók.
        A kiélésük esélye, a büntetlenség pedig, az összes férfiszexualitással kapcsolatos hiedelem társadalmi, hatalmi alapú.
        “been there did not done” Na és aki done that, az rejtőzzön, és úgy ússza meg?
        “Még akkor is, ha amúgy simán megúszhatnám / találnék mentséget / a másik se bánná.”
        Szerintem ha a (bármelyik) másik nem bánta volna, akkor ez nem volna botránytörténet, hanem magánügy, amely nem traumatizált volna senkit (vagy igen, de akkor sem lenne közügy). És a nem bánók, egy már 18 meg egy 26 éves kapcsolatát nem is vitatnánk, ha tényleg kölcsönös, nem kihasználós, és nem az intézményben, hanem utána, kívüle történik.
        Vagy igen?
        Ez esetben prűdök volnánk.
        Annyiféle az élet. Szabó Magda A Danaida című regényében egy nevelt lány feleséggé válását írta meg, és a történet nem csúnya (csak nagyon fura, a feleség/nevelőanya szemszögéből kapjuk meg).
        Tényleg emésszük magunkat jól működő, szép, nem visszaélős, kölcsönös érzelmi, érzéki örömök miatt? Legszebb történeteink miatt?
        Én nem emésztem. Nekem is van felelősségem abban, hogy az egyetemi tanárommal belementem a kapcsolatba, felnőtt voltam, éspedig a vizsga után egy héttel néztünk össze először, de kivártuk az idejét, és március végén mentünk színházba csak.
        És most sincs rossz érzésem, töviről hegyire megvizsgáltam magam, és nagyon dogmatikusnak meg örömtagadónak kéne lennem, hogy erkölcsi fogyatkozást találjak magamon, és nem vagyok, ellenben gyönyörűséges, sok próbát kiállt emberi történetben vagyok.
        Egyvalami van: a helyzetemben én nem nyomulhatok. Nem is tettem. Csak viszonozhatok. Viszonoztam.
        Azért érzem megdöbbentőnek Vári ilyen mértékű, dühödt ostorozását (nem csak egy-egy jogos bírálat hangzott el, hanem nekiestek), mert eközben olyanok erőszakolói, akik nagyon is bánták, vígan lapítanak, semmi következmény. És ők magukkal sem néznek szembe.

        Kedvelés

      • “A szuperhősöknek nincs joguk, hogy büszkék legyenek. Mert csak eljátsszák a szerepüket.” Hát ezt kurvára nem te fogod megmondani, ki mire legyen, lehet büszke, és azt hogyan artikulálja.

        Kedvelés

      • “A késztetéseket is a társadalom (szocializáció) kódolja ám belénk, tévedés, hogy valami eredendő dolog. Felülbírálhatók.”

        Részben igen. Részben genetikailag kódoltak. Az arányokon ma is vitáznak a kutatók, de mindkettő dolgozik.
        És itt nem csak a szexualitásra gondolok.
        Igen, a genetikailag kódoltak is felülírhatók, jóval nehezebben, és respekt annak, akinek az is sikerül.

        Az lenne a lényeg, hogy az ember nem döntheti el, hogy kit talál vonzónak. Azt viszont igen, hogy ha annak talál valakit, akkor mit kezd-e valamit ezzel az érzéssel, és ha igen, akkor mit?

        “been there did not done” Na és aki done that, az rejtőzzön, és úgy ússza meg?

        Nem, dehogy. Én azt mondom, hogy az igenis erény, ha valaki be meri vallani, hogy volt kísértés, de ellenállt.
        Ha valaki nem állt ellen, az egyértelműen gáz. Ha utána sunyít, magyaráz, csúsztat, valahol érthető ( a gyávaság emberi gyengeség ), de egyértelműen megvetendő. Ha beismeri, és vállalja a következményeket, na az lenne az elvárt minimum. Kellene lennie.
        Ha őszinte, esetleg megérdemelheti a megbocsátást. Talán némi tiszteletet, az önreflexió és a felelősségvállalás miatt. De sem heveny k*rvaanyázást, sem glóriát egyértelműen nem.

        “Szerintem ha a (bármelyik) másik nem bánta volna, akkor ez nem volna történet.”

        A te történetedben nem tudhatjuk, hogy bánta volna-e? Azt sem, hogy ha igen, akkor ott és akkor is, vagy esetleg csak később?
        A lényeg, hogy te felelősen átgondoltad a dolgot, és ennek megfelelően döntöttél. Erre igenis lehet büszkének lenni. Akár a felülbírált szigorú hugenotta erkölcsök árán is.

        Kedvelés

      • Az emberi szexualitás, minimális reflexes, idegrendszeri jelenséget leszámítva, tisztán kulturális konstrukció. Az, hogy kit kívánunk meg, mit szabad, mi szerez örömet, vagy mi a társadalom érdeke.

        Kedvelés

      • Glóriáról senki nem beszél. Nem is értem, kinek jut ez eszébe? Korrekt, arányos, bűnhődési célú, megdöbbentő felvállalás. Következménye döbbenet és bizonyos mértékű kirekesztés. Indulatot, alázást, hergelt miliőt nem érdemel.

        Jogilag, lásd Eszes Beáta cikkét, hogy képzelik el a vádlók a vádat, ha ők rejtőzködnek? Vagy kiállsz és vállalod, mi történt veled, vagy hallgatsz és a szeretteiddel meg a terapeutáddal dolgozod föl.

        Kedvelés

      • “A te történetedben nem tudhatjuk, hogy bánta volna-e? Azt sem, hogy ha igen, akkor ott és akkor is, vagy esetleg csak később?” Milyen történetemben? Nekem nem volt történetem, nekem privát, titkos érzelmi életem volt. A kérdés fel sem tehető az intézményben, teljesen abszurd, gusztustalan, egyensúlytalan. Nem gondoltam át semmit. Nem volt pofám.

        De látom, te elfantáziálgattál azon, amin én sem.

        Kedvelés

      • Amúgy 17 éves fiúk, ha egy kicsit is matyóhímzés a kinézete, és nem cikis a tanárnő, viszont van neki varázsa, nem szokták bánni, sem erőszaknak megélni az ilyesmit. Íme, a szocializáció… de akkor sem, nem, nem kísértés, mert ízléstelen a naivitás, a tisztaság kihasználása.

        Kedvelés

      • “Hát ezt kurvára nem te fogod megmondani, ki mire legyen, lehet büszke, és azt hogyan artikulálja.”

        […szerintem… ]

        Nagy szerencsém, hogy igazából csak a mesékben vannak szuperhősök.

        Kedvelés

      • “Az emberi szexualitás, minimális reflexes, idegrendszeri jelenséget leszámítva, tisztán kulturális konstrukció. Az, hogy kit kívánunk meg, mit szabad, mi szerez örömet, vagy mi a társadalom érdeke.”

        De azt akkor sem döntheti el az ember, hogy kit kíván vagy nem kíván meg. Ez az, amit oly szemléletesen önjárónak nevezel.

        “Glóriáról senki nem beszél. Nem is értem, kinek jut ez eszébe?”

        Csak azért hoztam fel, mert mindkét végletet bele akartam foglalni a mondatba.

        “De látom, te elfantáziálgattál azon, amin én sem.”

        Nem. És elnézést kérek hogy túlgondoltam.

        “Ki ítéli meg, hogy mit érdemel meg?”

        BTK. …-nak kellene.
        Illetve ha a társadalom eljut odáig, hogy az ilyen viselkedés durva normasértés, akkor azonnali informális retorziók követnék. Amit a sunyítók is megkapnának. Sőt, elsősorban ők.

        “Amúgy 17 éves fiúk, ha egy kicsit is matyóhímzés a kinézete, és nem cikis a tanárnő, viszont van neki varázsa, nem szokták bánni, sem erőszaknak megélni az ilyesmit. Íme, a szocializáció… de akkor sem, nem, nem kísértés, mert ízléstelen a naivitás, a tisztaság kihasználása.”

        Nekem nem volt részem ilyenben, még csak nem is fantáziáltam róla, de igen, ez kétségkívül így van.

        Ami a “mire lehet valaki büszke” részt illeti, végiggondoltam, és igazad van.
        Nem volt hozzáadott értéke a személyes véleményem megjelenítésének a téma szempontjából. Elismerem, hogy jogos volt a kritika.

        Kedvelés

      • Én ha megkívánta? Naponta előfordul, simán tovább kell menni, nincsen semmi. Nem “kényszerítő erő”. Lehet hasonló-illővel vegyülni.

        Senki nem akar gléóriát, csak korrekten tudomásul vesszük, amit mond, és ami egy elég jól megírt szöveg. Ha lehetett névtelenül vádolni, akkor ő elmondhqtja névvel a maga részét. Azt egy kicsit túlzásnak tartom Eszes Beátánál, hogy a két lány csak a szépnek tűnő kapcsolatára vigyáz. Traumatizálhat ez a nyíltság anélkül is, mégse lehet megúszni, a visszaéléseket ki kell beszélni. Nem lehet: kell, ez a közös érdek és a jelenség felszámolásának útja.

        A BTK szerint nem volt kényszerítés (akkori szabályozás szerint), ami mégis, az meg rég elévült. A jog az erkölcs legminimuma, nem csak az a bűn, ami miatt feljelentést tesznek. Ha a tettes sunyít, akkor nem lehet tudni róla, így nem éri szankció.

        Köszi a trelmet és megértést, mert nem egészen jött át, mit is mondasz, és zordabb voltam, mint második olvasás után érzem, hogy kellett volna.

        Kedvelés

    • “És ha megkívánta?”

      Igen, igen, nagyon igen! Ezt tanítani kellene az embereknek. Mindenkinek.
      Hogy oké megkívánni a másikat, bárkit, bármikor.
      Oké kulturáltan jelezni is, feltéve, hogy egyenrangú helyzetben vannak.
      Szintén oké elfogadni vagy kulturáltan visszautasítani, és oké kicsit szomorkodni ez utóbbin, de semmiképp sem arcvesztésként, sértésként vagy kihívásként megélni.
      A többi nem oké.

      “Köszi a türelmet és megértést, mert nem egészen jött át, mit is mondasz, és zordabb voltam, mint második olvasás után érzem, hogy kellett volna.”

      Én kérek elnézést a pikírt első reakció miatt.
      Tudom magamról, hogy hajlamos vagyok arrogánsan / sarkosan / túlbonyolítva / a témától eltávolodva fogalmazni, és igyekszem erre odafigyelni ( mert rosszindulat amúgy nem vezérel ), de ennek ellenére előfordul, hogy csak a reakciókból, és aztán magamat visszaolvasva jövök rá, hogy mégis sikerült. Known bug, needs further improvement.
      Sokat tanulok ezekből a kipattant hibákból, úgyhogy ezúton is köszönöm a türelmet.
      [ És természetesen nem gyakorolni járok ide, tényleg érdekelnek az itteni témák ]

      Kedvelés

  9. Intellektualitásával és narcizmusával együtt tudnám értékelni a vallomást. De “a szöveg megjelenésével nem értettek egyet”. Az áldozatok nem akarták, nemet mondtak, ez világos volt a vallomástevőnek, közzétette.

    Kedvelés

    • A vallomástevő saját hozzászólása: “…Az elkövetőnek pedig az ilyen esetekben egyetlenegy dologhoz van joga (…), a története elmondásához, a történetéhez. Ezt szerintem kötelező is elmondania, őszintén, minden felelősséget maradéktalanul felvállalva és az áldozatokra vigyázva, amennyire csak képes erre.”
      Arra a kérdésre, hogy a történet az övé-e, bennem más válasz merül fel.

      Kedvelés

      • Mihelyt hivatalosan, vagy csak intenzív szóbeszéd által, nevesítve lesznek az áldozatok, akiket én sem hiszem, hogy a jelenben elmarasztalás érne ezzel a múltbeli üggyel kapcsolatban (személyes körükből gondolom nem, de azért az internet és a bulvársajtó bugyrai elég mélyek), azonnal felmerül (név szerint) az iskola, az akkori tanárok, az igazgató és a szülők felelőssége (ki tudja, kik a szülők, milyen most a kapcsolatuk). Önmaguk előtt is, a nyilvánosság előtt is. Ez nem Vári mentegetése, nem szerecsenmosdatás, de akkor is. Azt nem tudom, hogy a sértettek számára ez szempont-e. Jelenleg csak Várit ütik, az egyszeri fb-hergelődőknek nem sok értelme van, nem számítanak, nem igazán tudnak kárt okozni, bár elég félelmetes és aggasztó jelenség az agressziójuk és az ostobaságuk. A személynek ilyenkor azoknak a véleménye, megítélése számít, akik a környezetében élnek vagy akik tényezők a magyar közéletben, irodalomban.
        Apropó, rápillantva Vári ismerőseire csak a hírfolyama oldalsávján (9 fej jelenik meg, ugye), nálánál sokkal nagyobb bűnökkel lapuló fb-ismerősei olvassák (elvileg) ezt a posztot. Hajrá, fiúk!
        Egyébként én társadalmi szempontból nagyon hasznosnak tartom ezt a fb-posztot, akármilyen indok van mögötte és szomorú és zavarba ejtő tudni, hogy a sértetteknek nagyon rossz ezt újbóli kontrollvesztésként megélni és az akartuk ellenére történik.

        Kedvelés

      • Teljesen egyetértek, hogy társadalmi szempontból hasznos.

        Az örök kérdés, hogy az egyén (joga, érdeke) és a társadalom (igénye, érdeke) hogyan viszonyulnak. Nekem ilyenkor az áldozatok világos kérése felülírja a vallomástevő igényét és a társadalmi hasznosságot is, bármi volt az oka, hogy nem akarták.

        Kedvelés

      • “Nekem ilyenkor”??? te nem vagy ebben a történetben benne. Kibic vagy.

        Annyira könnyű ilyeneket mondani. Ezek a nagyon tiszteletben tartandó nők név nélkül mindent elmeséltek a történetükről az Üvegplafonnak, úgy, hogy nyílt titok volt a tanár személye.

        Vagy kibeszéljük, vagy hallgatunk.

        Kedvelés

      • Igen, kibic vagyok. Én is.

        Lehet, hogy az áldozatok álláspontja következetlen. Akkor, abban a formában akarták, most, ebben a formában meg nem. Ilyen sokszor van, sokféle helyzetben.
        De bőven előfordulhat, hogy a négy évvel ezelőtti “amikor a fél város erről beszélt” tapasztalataik után most nagyon megalapozottan kértek.

        Lehet, hogy “nekem” “könnyű ilyeneket mondani” és lehet, hogy nagyon nehéz lett volna a vallomástevőnek a brilliáns szövegét nem közzétenni.

        Kedvelés

      • Szerintem az ő egyéni érdeke is számít, a rituális megtisztulás eszköze az önostorozás. És még inkább számít a tette társadalmi hasznossága, a tabutörés, a vállalás.
        Aki áldozat, az vagy terápiára megy, és annak mélyén dolgozza fel, esetleg privát szembesüléssel az elkövetővel, és nem beszél róla.
        Vagy ha botrány van, akkor nekik is vállalniuk kell. Különben, ahogy Eszes Beáta írja, jogilag ők rágalmaznak, és nem is túl szerencsés, mert sokakban azt váltja ki, hogy bosszúból mondanak itt a nők mindenfélét.
        És ez az a ritka eset, amikor nem falhoz nyomott, hanem a férfit kapcsolatnak tekintő, aktívan, kezdeményezően résztvevő és felnőtt nőkről van szó.
        De facto nemi erőszakokat, nyáladzó molesztálásokat tagadnak, hallgatnak el tömegesen ezek a derék értelmiségiek. A szexuális önzés meg hatalmaskodás kapcsolaton belüli példáit nem vállalja senki. És akkor a Vári Györgyöt kell ütni pont, gratulálok mindenkinek.

        Kedvelés

      • Az itt is linkelt információk szerint az áldozatok a történeteik kezdetén 16 és 17 évesek voltak. Nem felnőtt nők, és talán még akkor sem, ha a falhoznyomás “betöltött 18” után történt.
        Felnőttek voltak, amikor az Üvegplafonos szöveget vállalták és felnőttek most is, amikor a vallomástevő jogos önostorozó igényének kielégítésére egy fb poszt megjelenését nem kérik. Kár, hogy így gondolják, a társadalmi hasznosság szempontjából, de így gondolják.

        Kedvelés

    • Én nem gondolom, hogy egyet kell érteni mindenkinek mindenkivel. Tíz éve egymás életében nem számító, egymásra haragvó, de legalábbis nem azonos álláspontú (a történtekről mást gondoló) emberek.
      Kicsit úgy éreztem (és a többi hatalmas visszaéléseiben nem éreztem úgy), hogy minden jó, de amikor fizetni vagy a következményekkel számolni kell, akkor már nem jó. A nem élvezetes, gusztustalan, kellemetlen (de nem falhoz nyomós vagy hatalommal zsarolós) szexből egy tanulság van: hogy nem kellett volna belemenni. Hogy vágyból vegyününk férfiakkal, és nem lehet csak lelkizni valakivel, aki fogdos- Benne megbízni sem.
      Ha van kellő közhangulat, akkor ők naivak voltak, nem tudták, minden mocsok a férfié. A lányok nem képviselték azt, ami nekik nem jó, annyira, hogy mindig visszamentek, menőnek gondolták a kapcsolatot, illúziókat dédelgettek, aztán meg lesz ebből egy nagy trauma, és akkor ők meg a mögöttük álló, teljesen árnyalatlan és arctalan nőtömegek akarnak diktálni mindent, lelkileg lenyúzni az utolsó bőrt is, jaj, micsoda erőszakoló, meg hogy enm vezsi figyelembe a Szent És Sérthetetlen igényeket. Hát, amikor nem egy oldalon vagyunk, nem esik egybe az érdekünk, akkor bizony mást teszöünk, mint amit a mnásik vár. És ezzel Vári vállalja azt is, hogy lehet erről bármit gondolni, elítélni, nem őszintének tartani. De hogy valaki ebből ismerné fel a lányokat, vagy ez komoly kár lenne nekik?
      Vári György manipulatív volt, egyenlőtlen, inkorrekt, polgári értelemben viselkedni nem tudó, kihasználós, női élvezetre nem figyelő, hímgőgű és szakmaiatlan, és ezt mind elismerte.
      Igenis lehet, van is igénye az elkövetőnek is. Nagyon fekete-fehér ez így, hangulatkeltő, és a rázuhanás, kényszeres elemezgetés rejtve hagyja a tágabb okait ennek a viselkedésformának.

      Kedvelés

      • Nem tudom, hogy nekem mennyi idő, hány kattintás és közös fb ismerősnek írt üzenet kellene, hogy azonosítsam az áldozatokat. Nem is akarok ilyet kipróbálni, csak sejtem, hogy titkosszolgálati módszerek nélkül is rájöhet a szennyben tunkoló közönség.
        A vallomástevő ismerősei (tanítványai, volt kollégái) valószínűleg gond és különösebb energiabefektetés nélkül azonosítják a nőket. Olyanok, akik ismerősei lehetnek az áldozatoknak is. Hogy ez nekik komoly kár lesz-e, azt csak ők érezhetik.

        A lányok talán “nem képviselték azt, ami nekik nem jó”, de most kifejezték világosan. Az árnyalatlan arctalan diktáló nőtömeget én még nem látom a sztoriban.

        Kedvelés

      • És akkor mi van, ha rájön? Ifjú, 15 éve volt balfék sztorik miatt őket veti meg? Őket nem vetik meg.
        Miközben mindenki a fodrásznál tanulmányozza, melyik celeb kivel csal meg kit, hogyan adósodik el, lesz rákos? Vagy, ahogy körülöttem látható, fontoskodik álneveken bennfenteskedve a blog mélyéről kitúrt, stilizált személyes sztorijaimon?

        Kedvelés

      • “Az árnyalatlan arctalan diktáló nőtömeget én még nem látom a sztoriban.” Olvass kommentet, a megosztások alatt is, majd meglátod. Lehet nem olvasni, de emberek fejében ez van akkor is. És egymást hergelik. Ijesztő.

        Kedvelés

      • Hogy mi van, ha rájönnekaz ismerősök és ismeretlenek, nem tudom. Azt sem, hogy emiatt nem akarták-e a szöveg megjelenését, vagy más miatt. Talán nekik nem “balfék” a történet.

        Nyilván a kutakodóké az aljasság, de épp az általad felsoroltakból látszik, hogy nagy eséllyel bekövetkezik.

        Kedvelés

  10. Függetlenül attól, hogy mit gondolok Vári vallomásáról, nekem nagyon furcsa volt az, hogy az Üvegplafon azonnal közzétette a 2015-ös anonimizált vallomasokat a sajàt oldalán is és Vári nyilvános posztjánál is, holott ezek révén szerintem könnyebben tudja azonosítani az áldozatokat, több csámcsognivalót talál az, aki erre vágyik. Az is meglepett, hogy mindenki kész tényként kezeli, hogy az áldozatok szándéka a döntő – ugyanakkor az áldozatok számdéka nem egyèrtelmű, hisz nyilatkoztak már maguk is és ugyan nem akarják, hogy ezt így Vári közzétegye, de azért együttműködnek vele. Aztán láttam, hogy a Facebook-poszt alatt linkelte Eszes Beáta a nemgogol nevű blogon megjelent elemző írását erről, elolvastam, elgondolkodtató.

    Kedvelik 1 személy

  11. Mindenekelőtt: a sértettek személye legkevésbé sem érdekel. A történettel most találkoztam először. Vári őszintesége valószínű – mi okom volna megtagadni tőle ezt a bónuszt?

    “Okos” kommentet mégsem tudok írni: erős késztetésem van az egyszerűsítésre,
    aminek jegyében azt hiszem: akiben 25 évesen még mindig nem szólal meg – azonnal, kategorikusan – a belső parancs: “Állj. ne tovább! Ez számodra tilos, mert hatalmi helyzetben vagy a másik félhez képest!”, annak a személyiségével – így a szocializációs hátterével – eredendően baj van. legyen nő vagy férfi, tanár, pap, irodavezető, főszerkesztő vagy biztonsági őr…Akiben ez 25 évesen még nem tudatosodott, nem igazán felnőtt, vagy – ami rosszabb – olyan felnőtt, aki aggály nélkül használja a hatalmat minden rendű és rangú célja érdekében. Számtalan ilyen személyiség él a társadalomban: ki tudja, hányuk lesz (marad..) cinikus (nem csak szexuális) ragadozó és hányan válnak végül, húsz-huszonöt évnyi érés után, várigyörggyé? Biztos, hogy kevesen.

    Kedvelés

    • De hiszen az erőszak kultúrájában senkiben nem tudatosodik. Pornót bámulnak és egóznak, érzelmi kultúrájuk nem egyedileg, hanem tömegesen nincs. Ezt nevezik tévesen nárcisztikus személyiségnek, de alapja a patriarchátus és annak erőszakkultúrája.

      Kedvelés

      • “De hiszen az erőszak kultúrájában senkiben nem tudatosodik.”

        Igazad van, de – az emberi nem szerencséjére – léteznek olyanok, akik kivonják magukat az erőszak kultúrájából. Még mindig vannak családok, kisközösségek, amelyekben biztató konoksággal él tovább az etikus emberré nevelés imperatívusza, és amelyeknek gyerekei hátulgombolós koruktól azt hallják, hogy “Vedd észre magad mellett a másik embert; tiszteld őt ugyanannyira,mint magadat; tudd, hogy kinél, mikor, miért vagy erősebb, – és ne élj vissza vele.Sem így, sem máshogy NE ÁRTS.”
        Az ebben a szellemben nevelők és neveltek kiszorulnak “e mai kocsma” asztalai mellől, de felkészülnek erre: terítenek maguknak másut: a Fehér hollók-kertvendéglőben. biztonsági távolságra a duhajoktól:-). akik:

        “Pornót bámulnak és egóznak, érzelmi kultúrájuk nem egyedileg, hanem tömegesen nincs. Ezt nevezik tévesen nárcisztikus személyiségnek, de alapja a patriarchátus és annak erőszakkultúrája.”

        Tökéletesen egyetértek.

        Kedvelés

    • Mindaz, amit tudunk, nem nyomozás eredménye, hanem az elkövető állt ki vele, és mindent elmondott. Nem tudjuk, de nem írt semmilyen újság arról, hogy újabb nők meséltek volna róla. Mindazonáltal, ahogy fentebb írta az egyik kommentelő, vannak béna, önző, de nem okvetlen a büntetőjog hatálya alá eső kapcsolatok is ezen a skálán, amelyen a visszaélések is vannak.

      Kedvelés

      • Szerintem volt több áldozat is. Rengeteg oka lehet, hogy egy áldozat miért nem beszél, irigylem azt akinek, csak a félelem jut eszébe.
        Nem hiszek neki, szerintem ez nem bűnbánat, hanem szimpla kárenyhítés, egofényezés.

        Kedvelés

      • Nem értem, és igazságtalannak is tartom, hogy pont rá veted magad. Nem nála kell söprögetni. Nem neked mondja, nem kell elhinned semmit. Saját döntéséből állt ki, elmondta, ahogy és amit tudott, nem kapta rajta senki.
        Te is férfiként szocializálódtál, és ez kemény. Baromi nagy döbbenet lehet későn kapcsolni, hogy a karizmáért cserébe sem jár a szex, semmiért nem jár, nem jog, a csikarása erőszak. Főleg hogy a nők is ebbe nőttek bele, hogy jár, és nem jelezték, hogy nem és hogy az ilyen ember féreg, hanem elkapcsolódgattak meg rajongtak még pár évig.

        Kedvelés

      • És nagyon szeretném, ha nívósan tudnánk véleményt mondani. Vagyis, a vakvilágba, “szerintem” módon nem állítasz súlyos dolgokat. Nem tudjuk, és nem is dolgunk tudni, még mi volt. Minden értelmezhető vád úgy megy, hogy az áldozat kiáll és névvel, felelősséget vállalva vádol.

        Kedvelés

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.