a magyarórák luxusa

Hátrahagyván mármost cicifixeinket,

csak vicceltem

, megmondom nektek, távolban élő, elfoglalt, illetve megbetegedett olvasóim, hogy ti rettenetesen sajnáljátok, hogy nem voltatok ott a két luxusmagyarórán.

Volt egy decemberben, és egy márciusban. Ilyen volt:

Videó: Stay Tuned, köszönet! Ó, Mari. Lehet veled jógázni, Reed-edzeni, filmeket nézni, kávézni, és te tudod, mit jelent szívemnek a százötös busz!…

Ezen a márciusi alkalmon valami olyasmi született meg a levegőben, szavak és elmék között, ami nagyon ritka.

Kérésre küldök további linkeket az est feldarabolt részleteiből. Írj:

csakazolvassablog@gmail.com

A százötös busz az, ami mindig jön. Amit mindig mindenhol látok, akármerre járok. A százötös ott megy el a Flex előtt. Az a szokás, hogy ha jön, az Apor Vilmos tér irányába, akkor összepacsizunk Eddel.

 

hogyan lettem nemzetközi botrány

Szombaton, amint baráti családdal sétálunk a Harangvölgyben, mely kétségkívül legszebb lokációja szűkebb pátriárkámnak*, tündérleányom felnyűgösködik, hogy ő fáradt gyalogolni, majd ugyanazzal a lendülettel lefekszik a lejtő merőlegeseként, és nyúlt testtel lehengeredik a mélybe.

Életem, csak vigyázz a hóvirágra, hát még a leánykökörcsinre! Azokat, már elnyílóban, akartuk még lefotózni. A leánykökörcsin extrém védett, eszmei értéke százezer, nagyon ritka, és itt olyan a mikroklíma és a talaj, hogy kósza, szakadár virágból polgárjogi mozgalommá nőtt. Bővebben…

békesség a földön a jóakaratú embereknek

Na, vettem végre netjegyet, mert amúgy konditeremben meg bisztróban, kávézóban megy a blogírás meg az ügyintézés.

Az elmúlt napokban, a meghitten kényszerű, hétköznapi teendők – kutyasétáltatás, karácsonyfavásárlás, cuccselejtezés és szemétlevivés, szaloncukor-akasztó, savanyú káposzta és hús beszerzése – közben elindult bennem több poszt: jaj, majd leülök, megírom, csak előbb még edzés/látogató/főzés/elálmosodás. Aztán elmúlt a pillanat: elhallgattak a bekezdésnyi szövegek, az újszerűnek vélt tételmondatok. Már nem érdekes, nem járatom rajta az agyam.

Ez viszont továbbment és összeállt. Bővebben…

arcok a TEDről

Amikor az immár rendszeres kövérséges posztomnak megírtam a rövidebb, facebookos változatát, az egyik sporttárs belinkelte Kelli Jean Drinkwater egyik TED beszédét. Izgalmas napok kezdődtek: csak kattintgattam mindenfelé, és jól lemerítettem a netjegy adatforgalmát.

1. Az ausztráliai Kelli Jean Drinkwater fat activist, vagyis kövérség-aktivista a szó polgárjogi értelmében, a kövérségfóbiát pedig rendszerszintű elnyomásnak tekinti. Ez a szónoklata bámulatra méltó. Engem lenyűgöz a profizmus, elannyira, hogy nem is volt kedvem hosszan fejtegetni magamban sem, hogy mire használják az ő elveit, hogy vajon rontja vagy javítja-e ez az üzenet általában a hallgatók életminőségét, hogy a kövérség terjedése is mélyen összefügg a globális kapitalizmussal, nem csak az ikonizált szépségelvárás, és hogy tényleg a kövérfóbia-e az elefánt a porcelánboltban. Mert amúgy szerintem nem a kövérség, az csak eredménye az igazi elefántnak: az elidegenedett, visszaélős, testünk valódi jóllétét tagadó életmódnak. Bővebben…

az első videobejegyzés

…és nem tudom, ez nektek milyen, technikailag, élményként, meg a téma. Írjátok meg! Egy biztos: a Julis cukker.

A kertben forgattuk, ahol a hóban fetrengős fotók is készültek. A spontán, mégis lényegre törő beszédet és a képen való fejlátszást még gyakorlom!

 

 

versmondó lány

A tegnapihoz egy videó.

Vagyis hát az ember fogja a fejét, hogy emberek ilyen slideshow-kat szerkesztgetnek hobbiból, “az ég kék”, és akkor kék eget látunk, “szúrós gombóc jár a kertben”, és akkor így áttűnik egy sün, meg kockákká esik szét, és próbálja valahogy másképp, nem ennyire direkten, de nem egy könnyű műfaj ez, ugyanolyan lesz mégis, menthetetlenül amatőr, és a wikimedia commonsról kell válogatni.