botrány címkéhez tartozó bejegyzések
reagálok a szentesi éva hergelte cirkuszra, május 8.
112
Update, augusztus 4.
Ha valakinek kérdése van, kik és miért csinálják ezt.
Nem dehumanizálásból van a címben így a név, hanem a cím tipográfiája miatt.
UPDATE, május 14. Ez kommentben is van lent, hogy lássa (láthassa), aki erre a posztra még kattint vagy visszajár.
Ma úgy alakult, hogy nem ijesztett már meg a hab, megnéztem, pontosan mik vannak azokon a képernyőfelvételeken, amelyeket egy hosszabb időszak alatt Szentesi Éváról írtam, és ő kirakta egyben.
Nagyon tanulságos az egész. A fő tanulság, hogy nők tízezrei kicsit sem értik, amit olvasnak, de szívesen hergelődnek azért.
Nincs bennem indulat, és semmit nem gondolok erősnek, tévesnek, amiket írtam róla, és nem én csináltam ezt a cirkuszt most.
Miért nem hagyom, hogy az olvasóim eldöntsék, kit olvasnak? Ki vagyok én? Hogy dönthetnék erről? De én is arról írok, amiről mondandóm van, ez az én döntésem, és Szentesi Éva ennyire irritáló és hamis, szerintem. A jogomat, hogy én dönthessem el, miről és mennyit írok, nem adom. Viszont: én nem az érzelmeidre utazom, nem várok egyetértést, táborosdi felsorakozást. Szabad vagy! Nem kell érzelmileg azonosulni (sőt, gáz).
Ó, ti nagyon komáltatok ám, velem zúdultatok, amikor olyanokat kritizáltam, akiket ti is kiröhögtetek. Most mérgesek vagytok, mert ti felültetek a rákturnébuszra. Vagy mert nem sikerült lefogyni. Vagy mert jól vagyok, és ti nem annyira.
Most meg: “erdélyi házaspár”. Én írok álnéven?, beszarok rajtatok. Meg a nettó hörgése, gyalázkodása az üres életűeknek a fórumon. Mi lett veletek??? Elég jól megmutattátok a szinteteket.
Összességében, szerintem nagyon durva a hiszti, amit ebből rendeztetek. Szentesi Éva megsértődött, ti pedig ugrottatok, vezényszóra, nem is a ti ügyetek, ott lihegtetek, és semmilyen tartalmi állításotok nem volt. Női nyilvánosság, 2020.
Mi a cél ezzel, hogy Szentesi Évát ekézem? Ahh, olvasó. Nincs cél. Ok van. Nincs nekem semmilyen hatalmam. Én szólok, ennyi van.
Legyen egy hang, mely kimondja: ez mint női újságírás kurvagáz, az influenszerkedés nem írónőség. Sokan gondolják ezt amúgy. Én kimondom, nekem nem tabu.
“Kereszténydemokrata” vagyok, felemlegetem a gyerekszülést (pontosabban: azt gondolom, egy háromgyerekes aligha irigyel olyat, akinek nem lett egy se): a határ nem a gyerekvállalók és a gyermektelenek között van, hanem azok között, akik maguk döntötték el, mennyi gyerekük legyen, meg akik nem. És én a legélesebb hisztiket pont náluk látom, akiknek nem lett, vagy nagyon béna az eredmény.
Csonkítás: ennek ez a neve. Magyar szó. A férjemnek egyetlen testtrészét, szervét sem távolították el, nem értem, mire írja Orsolya. Én nem a rákra. Az biztos, hogy nem sztárkodtam meg rúzsoskodtam rákkal soha. Akkor írtam, amikor történt, inkább magamról, terápiásan, nagyon diszkréten, jelszavas posztokban, minden üzleti érdek nélkül. Nem volt termék.
Jó tudni, ki milyen. És nem bánom.
Mostanában írt posztjaim:
hisztiztek (ez még előtte)
Nem minden tart három napig, úgy tűnik. Teljesen elleptek, nyomják, hajtják a drámát, és élvezik.
Sóhaj. Másról írtam és másról szeretnék írni. Most nem lehet úgy, kamu lenne, dacnak tűnne, szétszednék. De ha elül ez, ugyanúgy fogok írni, mindarról, ami fontos, ami foglalkoztat, és csakis annak, akit ez érdekel. Nem várok el semmit, nem hisztizek, nem kell azonosulni – lehet viszont gondolkodni. Irodalmilag is, kritikusan is, újat mondva is fogok írni.
Látom, hogy olvassátok. Amit kérek: ne állj ki mellettem. Saját néven végképp ne. Köszönöm, de rád veszélyes és polarizálja az őrületet. Olvass, és írj privát, ha van mondandód.
Nem reagálok itt most senkinek, aki “egyetért” és akivel más, személyes viszonyom is van, volt. Nem kell félnetek. Azért sem exponálok senkit, mert Murinai Angéla mindenkit megkeres, mindenhova odaerőszakolja magát, hogy engem lejárasson, ezt jó páran írták meg. Tiltsd le, szard le. Bővebben…
beharang’
Gyorsan beköszönök, hírt adok, mert aztán visznek el a díszletbe:
az igény 2019 folytatódik!
tök jól bírom a meleget, tehát nem csak a hideget. Pedig amit tegnap végigcsináltunk a bajtársakkal, az szürreális volt, testileg életemben ilyen durva nem volt semmi, beleértve műtétet, szülést, szar szexet, betegséget (ha vége az egésznek, elmesélem),
megvoltak az évzárók, bizonyítványok, figyelek: többi szülő, szokások, jelképek, mit üzen az Ünnepség, mögöttes értékek, elszólások, szóval van gondolatom ismét a közoktatásról… majd jön ez is posztban,
újabban hirtelen gesztusokat teszek Bővebben…
a hét örömei
Csupa apróság:
Imádom a vízigesztenyét, érzéki öröm. Fantáziálok róla. Magyarországon védett. Sulyom a hagyományos neve. Wokkeverékekben kapható, roppanós.
Dávid érik, jó fej, együttműködő, elhagyta apró idegesítő dolgait és szorongástüneteit (nem tikkel, például, nem krákog). Nagyon harmonikusan vagyok vele, gyaloglunk haza, sakkozunk, Carcassone, sudoku. Magyarázza nekem, hogy a négyzet átlója hosszabb, mint az oldala, és hogy erre hogy jött rá. Most Juli idegenebb, vadabb.
Lazulós, alvós, piciket tevő-vevős hétvége, szombaton hosszút mentem gyalog, vasárnap aludtam, főztem, Dáviddal társasjátékoztunk és még írást is gyakoroltunk. Kicsit súlyzóztam.
A legjobb sportzokni (ezt mostanában kikísérleteztem, tényleg van vagy nyolcféle) az Ecco. A másik ilyen egyszerű, de fontos: van új szállítmány a Zero Feel nevű fehérneműből (Sloggi), ami lézervágott, érzékelhetetlenül puha. A világoskék mellett most fekete és bordó is. Ez nagyon saját.
Vettem egy pulcsit, be kell látnom, ősz van.
Az evés most egyszerű, jóleső, hosszú szünetek közte, nincs cukoréhség, szívesen bíbelődöm vele, valódi ételek és két igen jó ebéd a városban.
Jó lelkiismeret, cikk és fordítás leadva.
Sportok a naplóban: maraton utáni edzésnapló.
Találtam sebészt, aki leszedi a problémás anyajegyem a héten.
Melengető visszajelzések, utcai összetalálkozások.
E., squashpartnerem, újra a fedélzeten. Érezzük, értjük, szeretjük egymást.
Beugrottunk egy színházba szombaton Balázzsal (Pesti, Audiencia), majd lázasan néztük, mik a monarchia jogi érdekességei, kik voltak a brit miniszterelnökök, hogy is volt a szuezi válság, mikor és miért avatkozott bele az aktuálpolitikába a királynő. A béke oldalán, csakis.
A következő poszt a populáris, bulvár, trash című lesz, megválaszolom, mi (lehet) a szerepük a gondolkodó ember életében, mi visz rá, hogy nézzük, fogyasszuk őket.
A héten felbolydult a blog. Hát nahát, csakazolvassa most sem félt a legsajátabb történetéről és érzéseiről írni, és nem fél a nagy ellenállást kiváltó, alapmeggyőződéseket felbolygató témáktól sem. De hiszen sosem volt ez másképp, mégis csakazolvasnak és háborognak, vitatkoznak tök világosan leírt, vitathatatlan állításokkal. Mennek a hírek, látom a keresőkifejezéseken, ahogy megpróbálták összerakni a sztorit. Amit sajnálok: jóhiszemű, csak nem elég rég olvasó vagy nem figyelmes emberek sztereotipikusan fogták fel, pedig igyekeztem pontosan fogalmazni. Ez nem tipikus sztori, én sem vagyok tipikus, és igen meglepő fordulatok vannak benne. Összességében persze logikus. Ami nagyon érzékeny, arról viszont hallgatok.
Persze szar. De végül segített az, amit most megértettem, összeraktam (a mélyre ásott levelekből, régi képekből, meg a saját el nem küldöttjeimből, ezeket évekig pókkal teli szobaként kerültem, kulcsra zártam magamban). Szeretem, ha igazság van, ha amit mondok, gondolok, az egyértelmű, tiszta. És ez is eljött. Felnőtt, erős érzet. Nem bánom, ha nem szirupos a sztori. Én sosem voltam szemét, kicsinyes, ennyi maradt meg. Mondjuk ez nem kevés. Viszont kíváncsi nem vagyok, hiába írogatnak, pletykálnak bizalmaskodva, kajánul sosem hallott neveken (ugyanaz a pár ember). Nem foglalkozom ezzel. Az edzett test gyorsan regenerálódik, hát még az edzett lélek!
csak az olvassa. én szóltam 