kérlek, kedvesen tagadd le nekem a valóságot!

Ó, kedves olvasó, nem áll módomban. de neked se tesz jót. A kenegetésből lesz az elromlott, improduktív élet, a hiúskodás, a harag.

Valaha én is harmincas, bizonytalan nő voltam, aki folyton reagált másokra, igyekezett figyelni, és bár úgy általában tett éles állításokat, egyes emberekkel nem volt kritikus, és nem akarta észrevenni, mi zajlik. Beszóltak neki, de moderálta magát, mert így szokás, “én vagyok a szolgáltató”, szépen beszélünk és senkit nem küldünk el a francba. A bülbülszavú aljaskodókat hogyan? Fel se mertem tételezni, milyen nyomorú szándék mozgatja őket.

Aminek eredménye az lett, hogy állandóan magyarázkodtam. Bővebben…

a menőség csapdája

Látjuk ezt, de meg is szoktuk. Akinek mindene le van fotózva, mindene menő, “ó, nekem miért nem ilyen az életem?”, és nem veszed észre, hogy nem a teljesítményét vagy a jófejségét nézed, csakis a látványt.

Az ember bizony keményen kompenzál, amikor (még vagy újra) sérült és bizonytalan, mert traumatizálódott, mert nem érti önmagát, és nélkülözi az alapvető javakat. Mik is ezek? Az egyszerűek, lényegiek: napfény, erős test, az igazad biztonsága, a szépség nem-hivalkodó tudata, saját gondolkodás, teljesítmény a munkában; erős kar ölel, nem kell félned, nem unatkozol, életöröm hat át, minden rendben – szóval ezeket nélkülözi és kavargó homályban él.

És külső dolgokban határozza meg magát, és ezeket mutogatja, és a kirakott dolgait kedvtelve nézegeti – ez a menősködés. Bővebben…

“az emberi jogok nem torta”

A transznők rövid története. “Volt itt két szoba, egy jól felszerelt a fiúknak, tele izgalmas játékokkal, itt eredetileg rend volt, és mellette volt egy szegényes, sivár, billegő székekkel. Ott csend volt, szépen és szomorúan játszottak, amivel lehet, főleg egymással. Aztán a lányszoba egy kicsit felfejlődött, lett bele Barbie, egy új szék. A fiúk elunták a játékaikat, az összegányolt szobát, a koszból, ordításból, verekedésből a széttört játékaik közül átjönnének ebbe a tisztább szobába, hú, ez izgi, itt mi van, kikkel lehet itt játszani, elkérik a Barbie-t, le is tépik a lábát. Itt van minden, a szent, a szép, az életvidám, a csinos ruha, az anyaság, a jóindulat. Én ilyennek látom a transz nőket, legalábbis ezeket a hangosakat, és nem adom a nőiségemet átdefiniálni senkinek.”

Át vagyunk verve. Liberális lencsefőzeléket etetnek velünk, pár szemért odaadtuk az igazi, balos és feminista örökségünket. És aki eladta nekünk, az sztárkodik, és még mi lájkoljuk buzgón. Nyomás van: a brancsba tartozol-e? mit gondolsz? Én semmi különöset, egyes részletkérdésekben iszonyú hamisság van (például, hogy kikre próbálnak törvénymódosítást és öngyilkosságokat rákenni a hangadók) – de többet olvasok és elfogulatlanabbul, mint aki nagyon tudja rögtön, mi a véleménye.

Meg aztán kérdőre is vonnak. Konkrét személyek csinálták ezt többekkel, mint amit ez a fóka:

http://wondermark.com/1k62/

Ha más véleményed van: “ne már, csajok, mi ez a folyamatos hiszti meg menősködés? Emlékeztek még, hogy a feminizmus kiállt a pornó és a prostitúció ellen? Nem influenszerek sajnáltatták magukat a kanapén!”, akkor jobb, ha hallgatsz.

“Majd ha össze bírunk fogni és el tudjuk fogadni, hogy nem vagyunk egyformák, akkor… Addig szerintem jobb, ha hallgatunk.” (Péterfy-Novák Éva, színpadról) (a májusi hajszájuk fényében ez nyihihihihihihihihi)

Olyanok uralják ma a feminista beszédpozíciókat, akik jobb esetben nem értik, mi a nők érdeke, de valószínűbb, hogy nagyon is értik, csak nem érdekli őket, és áldozatok fotóival haknizva maguknak építenek karriert, mindig felszínes és olykor nőellenes témákkal etetnek tízezreket, hatásvadász drámát rendeznek minden egyes napihírből, koherens világnézetük nincsen, és akkor érzik magukat elemükben, amikor tapsoltatnak maguknak.

Ami a címben van, azt Bővebben…

a pornográfiáról

Trigger warning: a társkeresőzők, pornókedvelők, magányos frusztráltak, ha önigazolást keresnek, mérgesek lesznek a poszttól.

Nem lehet, hogy nem kéne annyit nézni a képernyőt, és akkor mindenki boldog lenne?

Ha jól értem, a szexpozitív érvelés lényege, hogy a pornó nem csak a férfiak játéka, hiszen Mérő Vera is, aki pedig egy igazán szép, fiatal, szőke nő, felizgul tőle, tehát oké és hajrá, mostantól ez a menő. Azt viszont netflixes műveltséggel sem lehet kikerülni, hogy mi megy a nagyüzemi forgatásokon, mit mesélnek azok, akik kiszálltak az iparból, és ki keres mindezen: teljesen bekészült, drogos nők, súlyosan szétment testek, kiégett lelkek, techcégekbe beszállás a hardverfejlesztés érdekében, így ma már a nem-atlanti világban is mindenki a vécében recskázik idegen lányok megalázására. Na, akkor legyen mondjuk amatőr a pornó, valódi párokkal, és akkor kerek a világ. De a megalázás mértéke és borzalma nem csökken attól, hogy nő a nézője, vagy hogy egy kicsit más a műfaj, mert a nagy üzem, a pornó lényege ugyanaz. 

A Pornográcia is turné, figyeleméhség, híressé válási tekergés. Döbbenetesen ízléstelen mindenfajta egoista médiaturné, akár rákkal, akár “férfi vagyok, de gyereket szülök” műsorral, akár pornótémával űzik. Zavaros dolgokkal akarnak híressé válni, elmenősködnek súlyos jelenségeket, szexivé teszik a borzalmat, és többet értelmes, egyszerű állításoknak nincsen helyük. Bővebben…

meg még arra is rájöttem

Fontos, újabb fogadalmam, hogy sima blogposztban nem megyek 2000 szó fölé (a wordpresses szerkesztő számlálása szerint), ezért itt folytatom a vegyes, néhol összefüggő megértéseimet. Bővebben…

csak mostanában jöttem rá

Nem tudok mindent, amiből írok, újra elmagyarázni, így aki új itt, és nem rosszindulatú, azt arra kérem, hogy keressen, olvasson még, legyen türelmes. Ha posztot fogalmazok, akkor van ugyanis egy kalibrált hangvétel: a kávéházi, ismerős jelleg. Sőt, írói elvárás is ez: azoknak írok, akik már olvasnak egy ideje, megszokták ezt a világot, de legalábbis kíváncsiak rá, és ehhez tartom magam.

Menjünk kétfelé, aki ismer, haladjon tovább, aki nem, olvassa el ezt:

bemutatkozom

A személyiség fejlődik – ha el nem romlik. (Vagy egyszerre.) (Vagy birtokosa szerint fejlődött, a szabadság láttán hápogók, az ellenérdekeltek szerint elromlott.) Én mostanában rengeteg mindent értettem meg a saját lényemről és a világról, egyben meg is váltam valaha fontos hiteimtől, működésmódjaimtól. Bővebben…

reagálok a Szentesi Éva hergelte cirkuszra, 2020. május 8.

Ez egy 2020-as poszt, de a rezgések ma, 2024-ben is rázzák az életemet, és Szentesi máig nem revideált, nem kért bocsánatot.

A BULLYING NEM JÁTÉK, mert még megsértődik Szentesi Éva! Ennyire vagytok aljasak – és becsomagoljátok jó ügynek, kiállásnak. Ez sima lincselés, ellenem. Szentesi Évát soha nem lincselte senki a csakazolvassáról, a Facebookon sem. Pedig neki mint közszereplőnek tűrnie kellene. Továbbá (nem lényegtelen részlet!) én a bírálataimban igazat írtam. Nekünk véleményünk volt róla, és nem, nem gondoljuk, hogy aki beteg, arról nem lehet véleményünk.

Mi a célom ezzel, hogy Szentesi Évát “ekézem”?

Nincs cél. Ok van: az igazságot ki kell mondani. Látok, figyelek, értem, mi van. Minden éles írásom ebből született. Nincs semmilyen hatalmam. Én szólok, amikor talmi vagy undorító valami, ennyi van. Elvből írok, a minőség hiánya, a hazugság ellen. Ha megsértődik, prüszköl, tiltakozik, akkor igazam van.

Legyen egy hang, mely kimondja: ez mint női újságírás kurvagáz, az influenszerkedés nem írónőség. Sokan gondolják ezt amúgy. Én kimondom, nekem nem tabu.

Nem akarom, hogy vele történjen valami (törvényszerűen történik, mert a felgiccselt hazugság mindig bedől, de nem miattam van ez). Én azt akarom, hogy a hamisság tudatosodjon a női nyilvánosságban. Vegyék észre, ne támogassák. Nem átkoztam meg (ő igen: “Élj úgy, hogy ha irgalomra szorulsz, akkor legyen kihez fordulni”, ezzel azt akarta mondani, és. saját, személyes facebookomra írta!, hogy legyek én is beteg).

Eltelt sok év, amíg mindketten a jó életről pofáztunk. Ballonkabát alatt semmi, vagy piros csipke, nagy koktélozgatások. Vs “tornázgatás”, erdőben futás.

*

Így indult:

2020. május 5-én a nagy olvasottságú wmn.hu “zászlóshajója”, a szerény tehetségű, hisztiben utazó Szentesi Éva, magát írónak mondó arckrémárus influenszer, amúgy közszereplő nem tűrte, és feljelentéssel fenyegetett is azért, mert a nyilvános írásairól véleményem van, és zaklatásnak állította be azt, hogy a saját blogomon ezt megírtam. Semmilyen törvényt nem sértettem, nem zaklattam és nem rágalmaztam. (Nem is született feljelentés.)

Az a feladat, hogy a hősnőért mindenki rajongjon. Ha nem tetszik, hallgasson. Mennyire antidemokratikus, gyáva, önző álláspont! Rámuszította az akkor 55 ezer Facebook-követőjét, a “nem bírtam végigolvasni gerlét, olyan hosszú” típust:

A poszthpz csatolva 17 innen kifotózott részlet: a Csakazolvassa blogra (tehát ide) írt kommentjeim és posztok részletei, amelyek Szentesi nyilvános, közírói és influenszeri tevékenységét elemzik. Részben írói-nyelvi színvonalát, részben olyan cikkeit, amelyekben anyákról írt szemétségeket, részben a fizetett kampányait (Törley-pezsgő, NeumannLabs HPV-tesztek), amelyek révén ő jelentős összegekhez jutott, és amelyek etikátlanok, félrevezetőek, de legalábbis visszásak, kinevethetőek, üresfejűek. Mindez 2024 nyarán is fent volt, van az oldalán.

Ezzel a posztjával uszította rám az akkor 55 ezer követőjét. Akik viszont már az én oldalaimra jöttek – én nem az ő oldalára írtam, és nem csak azért, mert ott érzelmi azonosulás, buta nőtömeg és szektás hűség van, hanem mert én itt foglalkozom a nők közéletének visszásságaival, posztok ezreiben (négyezer van 2024 nyarán), olvasnak elegen itt is, és nem másoknál szítom az ellentéteket.

És iszonyú aljasságokat írtak rólam, alap nélkül, és nem véleményt, hanem tényeket (hazugságokat). Nem a véleményemről, nem érveke, hanem a személyemről, ide nem tartozó dolgokat.

Lelkes Villő az az elhíresült copycat szindrómás nő, akinek a képét Éva lájkolta. Villő előbb itt volt eminens rajongó, ezernél több komment szerzője, majd teljes személyiségével rámfeszült, feszkókat szított az olvasókkal, főnökösödött, az itt megismert erdélyiek kézműves termékeit akarta Angliában árusítani, de belebukott, és nagy összegekkel károsította meg őket (ezek a nők hozzám kötik Villőt, és rám haragszanak!). Éveken át zaklató módon utánozta le a blogom és életem gesztusait, mászott rá az exemre (!) – és Villő az is, aki Szentesit bujtogatta Murinai Angélával együtt ellenem. Villőnek hogy, hogy nem, a fenti (2020. májusi) kirohanás után Éva lájkolta a képét, nagy összeborulás. Én pedig jeleztem, hogy ez nem oké, és hogy engem akarnak kicsinálni, rólam sutyorognak.

Hogy ki? Villő, Angéla és az ex, mind itteni hű rajongók, az exre Villő ugye rámászott, ezt a neten mutogatták meg küldözgették nekem e-mailben. Az ex történetesen a Bécsi úton volt Fiala Borcsa szomszédja, és jogász, így “kötötte össze” a Borcsa Szentesi Évát és az exet, hogy segítsen engem perelni. Aki egyébként már akkor engem perelt, fel is jelentett /felmentettek, 2024 update/, és Szentesit lebeszélte arról, hogy közszereplőként ebbe belekezdjen).

Nem írtam “nyílt leveleket”, egyet írtam, itt van. Ma (update-énem 2024-es) már nem írnék ilyet (megedzett az élet, rá se rántok az ilyesmire), de maga a levél a közelében nincs annak a cikiségnek, amit Éva összevádaskodott a wmn olvasói, bevételforrásai, kommentelők ellen az évek alatt.

“Mert nem töröltem egy kommentet”: konkrétan az itteni csalódott olvasó, Murinai “Gumiszoba” Angéla írta oda a nevem tagként, amikor Éva egy rosszullétet miatt nyílt posztban átkozta azok “okait”, álneves és gyalázkodó e-mailek szerzőit, mert “miattuk szállították kórházba”, hogy én zaklattam álnéven. És újrakezdődött a anyaloncai rohama, ellepték az oldalaimat. Nekem nincs szósöl médiás alkalmazottam több ezer kommentelőre. Ezt kértem, hogy törölje. Ő is tudja (elismerte utóbb, illetve Péterfy-stbné is írt ide ezt megerősítendő), hogy én nem írok se neki, se álnéven. Én nyíltan kommunikálok. Utóbb törölte.

Rágalmazva, fölös indulattal és becsmérelve én sosem írtam Szentesi Éváról.

Az igazság ennél szomorúbb: szerintem a Szentesi-jelenség, a rák kiárusítása és cukivá-szexivé tétele ennyire elítélendő. Ami cuki, az bírálhatatlan. Aki elesett, az érinthetetlen. Fenntartom a véleményemet ma is, sőt, most még romlottabbnak tartom őt, amiatt is, amit ellenem tett merő önző hiúságból.

Azt is tudom, hogy rengeteg hallgatag nő gondolja ugyanígy. És nem irigységből. 

Nem sikerült az írásaimmal, blogommal figyelmet kiváltani, ezt írja. Hoppácska, még ilyen rajongóm is akadt. Igaz, a Librihez nem szoptam be magam.

Maga írja: olvasta a blogot, járt ide, emésztette magát. És ráadásul az értelmes, jóindulatú olvasók tömegei is olvasnak, azóta is, már tizenkét éve. A különbség: én nem lettem arckrémárus, nem hízelegtem be magam egy DTK által felépített “énmárka” és reklámalapú gigaplatform védelmében a Libribe, hogy nekik nyereséget termeljek a giccskönyvekkel.

Rágalmazó, zaklató, bully? Én…? Olvastátok Szentesinek A Merkúr a retrográdban című, újságírókollégától lopott című “regényét”, hogyan beszél abban Fiala Borcsáról és a barátnőiről, bosszúból?

A lenti kommentelő blogolvasó volt, amellett magyartanár (éppenséggel Ed tanára), nem hiszem el, hogy nem érzi, mi a különbség (az én férjem meghalt, én a rákkal való hősnőségből soha egy fillért sem kerestem, a halál életrajzi adat, és csak egyedülálló anyaságomról írtam). Én Orsolyát mélyen megvetem, hogy odarongyolt szítani a feszültséget. Pedig nem szólt az eredeti kontentnél, csak így Szentesi meg a libák szárnya alatt érezte magát erősnek. Szentesi még az anyja halálával is két évig haknizott, miután megfertőzte. Én soha nem szenvelegtem, játszottam hősnőt, nem is lett brand és egy mohó cégnek reklámbevétel a személyemből. Én fizetek azért, hogy ne legyen reklám a blogon.

Ez is érdekes, nemrég írta:

2024-es frissítés: levélváltás új blogja kapcsán. Válaszában hülyének néz.

Én neki, 2023. szeptember 18.:

Kedves Éva!

Bokszol! Nem x. És: eksztázis.

Remek véleménnyel vagy magadról, de a lufik kipukkadtak. Rendszeresen te biztosan nem bokszolsz. Minden szétesett, amire hajdan büszke voltál.
Az egyik utolsó wmn-es cikkedben még kényszert éreztél, hogy beszólj azokra, akik igazán edzenek: a “tornázgatásra” és a pulzusszámos futópadozásra. Merthogy a boksz, az nem ilyen komolytalan!
 
Egyiket sem bírnád, nem is csináltad soha. És ha komolyan edzenél, az látszana. Mindig hüledeztem, milyen lötyögéseket neveztek edzésnek és mekkora cirkuszt csaptok belőle.
 
Abban a helyzetben, amibe téged beraktak, azokkal az igényekkel és öntudattal (és olyan kis teljesítménnyel) lehetett volna benned bölcsesség, visszafogottság, hogy ne azt húzd le, aki edz (én), sikeresebb influenszer (nem én), igazán  jól ír (én).
 
Törvényszerű volt a zuhanás. Viktor közönyös feje… sugárzik róla, hogy tök önző, és idegesíted.

A férfi, aki engem élete szerelmének nevezett egykor, mesélte a minap a bíróságon, hogy bosszút akartál állni, te Fiala Borcsa közvetítésével tőle kértél tanácsot, hogy ki tudsz-e engem csinálni jogilag.
 
Ez így jegyzőkönyvbe is került, és nem vette észre, hogy a fontoskodással csak a ti förtelmes, nárcisztikus dührohamaitokról vall, és a saját helyzetét rontja.
 
Elképesztőek vagytok.
 
Éva
 
Ő nekem, 2023. november 6.:

Kedves Éva!

Elnézést a késedelmes válaszért, csak mostanra tudtam minden levelet elolvasni, remélem nem veszed zokon. SIC

Köszönöm szépen, hogy írtál, én is sok sikert kívánok a blogodhoz, az edzésekhez pedig további kitartást. 

Ölellek: Éva

Én neki, 2024. február 13.

Jaaaj, Éva, ez a leereszkedés, ez a passzív agresszió… Elegánsnak szántad, de hazug.

 
Szerintem te nem is néztél soha szembe vele, hogy mit csináltál és mi volt az okod. Nem is tudtál róla.
 
Én nem játszom meg magam. A következőket gondolom, és biztos vagyok benne, hogy végigolvasod, pedig szabad vagy törölni:

Dehogy ölelsz te, közben a Huberttel is kibeszéltetek. Akkor hinném el, hogy érted, felfogtad, szembenéztél, bánod, ha nyilvánosan vagy legalább privát bocsánatot kérnél. Hubert is feljelentéssel fenyeget:
 
​Miért? Mert kimondtam róla (a bérgyerekről) az igazat, amit a mézesmázos píár alatt gondosan rejteget. Én tudom, ki vagy (már rúzséstükör korodban is tudtam, mikor ide kommenteltél), és tudom, mi motivál téged. Tudom, hogy ámuldoztál a blogomon te is 2013-ban. Nem csak Angéla, Villő meg “életeszerelmevagyok” exem.
 
Nem vagy őszinte, és ezt leveszik ám. Érdekelt voltál abban, hogy szarul legyél, baj és dráma legyen, mert csak emiatt voltak kíváncsiak rád.
“Nem fogom azzal tölteni az iszonyatosan drága időmet…” – játszod most a megérkezettet, aki lassan felnő? Negyven évesen?
 
Te vagy az, aki elindította a lavinát, ami kis híján az egész életemet tönkretette (nekem három gyerekem van ám). Rajtad bátorodott fel az exem, aki NER-be ágyazott, lojális jogászként hét polgári és egy büntetőpert indított ellenem, mert a kirohanásodon megérezte, hogy a tömeg most mellette áll. Előtte félt, hogy őt tépnék szét. Hazudozással, kamu pszichiátriai lelettel, állítólagos depresszióval kiügyeskedte, hogy bíróság legyen belőle.
 
2020. május 5-én te megadtad az 55 ezres csürhének a kilövési engedélyt, állítva, hogy te vagy az áldozat és én az agresszor. Miközben én egy őszinte blogger voltam, akit te is elképedve olvastál egykor, a reddites mocskolódókhoz képest én mindig arccal vállaltam magam, soha nem írtam sem neked, sem rólad név nélkül vagy álnéven, nem írtam gyalázkodót, csakis a közéleti visszásságaidról; megmutattam a saját esendőségeimet is (én sokkal előbb és nem haszonelvűen drámázva), és soha nem hazudtam, nem találgattam a magánéletedet, pedig van Kentaurral közös ismerős, de az orgiák konkrétumairól mindig hallgattam. (“K. letett valamit az asztalra… és fel is szívta.”)
 
Éveken át és ontottad cikként több tízezer nőnek az indulatalapú, gondolkodás nélkül megírt kirohanásokat, áldozati műsort, és ezek mind önzésből és kompenzációból fakadtak. Hergeltél, egy időben politikailag is. Téged az elvek, az igazság, a minőség, a gondolat sosem érdekelt, csak önmagad és az érvényesülés, a reklámbevételek, a pasik-ruhák-ételek-híreshaverok-bőrápolási rutin. Emellé igen szerény írói képességek jutottak neked. Téves indíttatás, imitáció, rossz szerkezet, nyelvi fogyatkozások (ez nem ízlés dolga, ez mérhető, pl. a szókincs, a mondatszerkezetek változatossága). Részben az olvasatlanság, tanulatlanság miatt van ez. Pedig neked szerkesztették a szövegeidet hozzáértők.
 
Én (amellett, hogy írtam az irodalmi szövegeimet) rámutattam a női nyilvánosságban zajló fontos, kínos részletekre: a wmn kártékony színvonaltalanságára, az influenszerüzérkedés, a megjátszott viselkedés, a talmi írócskalét, a “traumaírás” hazugságaira meg a buzi- és travisimogató kontent veszélyeire. Ti (Angéla és a wmn is) eleve az általam érzékenyített nőket néztétek ki, és leraboltátok őket. Agyilag és anyagilag: győrikeksz- és életbiztosítás-reklám között vekengtetek depresszióról, rákról!
 
Amikor az anyákat basztattad, azért is szóltam. Mi azért nőttünk fel már huszonévesen, mert nem lehettünk önzők! És mindenki megértette, hogy neked nem lehet gyereked (bár ettől te nem vagy hősnő, ez témának is gyenge, és ismerjük az összes rizikófaktorát a méhnyakráknak, nem nagy rejtély). Senki soha nem bántott emiatt, de te megírtad a Nemanya című cikket, később meg azt, hogy Van egy fiam… A húgodé, mármint, és azt a gyereket szintén kiárusítottad lájkokért.
 
Borzalmas ez az egész.
 
A büntetőper elsőfokú ítélethirdetésén elhangzott, hogy nem zaklatás az, amit a “sértett” (haha) keresgél ki, önszántából a blogra kattintva.
Te ráadásul közszereplő is vagy, aki szabadon bírálható. A bírálat, leleplezés fontos érték: a NeumannLabs-gate-re, a tökfölösleges, alig valamire szűrő tesztekkel folytatott pénzéhes üzelmeidre én hívtam fel a figyelmet. (Lásd még a Mályvavirág elnököt: “Minden tesztem negatív volt, mégis rákos lettem.”)
 
De még el is dicsekszel, te mekkora jólétben vagy… Örökké kompenzálsz, az “írósággal”, a high life-fal és Viktor meg a boldogság mutogatásával ugyanúgy. Ennek oka számos trauma, kisebbségérzés lehet, a nem-értelmiségi háttér és a parvenü alkat. Megfigyeltem (Csepelyi Adriennen, Pétery-Novák Éván, Veréb Viktoron is), hogy messze keleten születtetek. Ezért kellett neked is ballonkabát alatt csipkefehérneműben, érettségi nélküli pincérnőként erőszakosan “királynőként” viselkedni.
 
Te szabadítottad rám a hozzád hasonlóan indulatvezérelt és ostoba, mérgezően önző, harsánykodó, szadista csürhédet, és Villővel és Angélával, két plagizáló, ostoba és kártékony olvasómmal is összeálltál, meg a jogász-exszel is. Nem riasztott soha a detektor, hogy ez nem helyes, ez önzés, lejáratás? Miért nem írtad meg te is a véleményedet rólam, ahogy én rólad? Lehettél volna éles…
 
Az én bűnöm, hogy kimondom az igazat, tehetségesebb vagyok, mint az engem nézegető, magukat írónak állító libák, illetve hogy a Péterfy még 2001-ben rámmászott.
 
Nézd, mit írtál ki (még mindig fenn van):
 
Aztán nem lett se polgári, se büntető ebből. Mint ahogy Hubertéből sem lesz semmi, mert a béranya tény, ő maga rakta ki az instára a közvetítő szervezetet. Nem lehet a ti szavatokra adni. Fenyegetőztök…
 
Azt állítod, “nem lehet figyelmen kívül hagyni, bemászik mindenhová”, miközben te mohón kattintgattad a blogomat, onnan vannak a kommentek, amelyeket kifotóztál (ezt tiltom a blogon, jól látható helyen!) és a posztod alá raktál. Tökéletesen figyelmen kívül hagyhattad volna. Az én olvasóim (a 2015 utáni típus) nem redditeztek, nem hergelődtek, nem uszítottak senkit, nem írogattak neked soha.
 
És hagytad, hogy a félszerzet és negyedtehetség Murinai Angéla bujtogasson és gyűjtse neked az anyagot. Ő, az én egykori legnagyobb rajongóm is előadta a saját libaserege körében, hogy neki születésnapi ajándék, hogy engem végre kicsinálnak, és hogy a “bulllying van olyan, mint a rák”.
 

Közben ez állt a blogja fejlécében rólam:

​…Én vagyok az agresszor? Én soha nem gyaláztam azt, akinek rajongója vagy nagy barátnője voltam. Magánéletieg! Aminek ő nem volt sem része, sem tanúja, sem kárvallottja, és nem is ismer senkit, aki igen. Az írásaimból tudott erről egyáltalán bármit is, azt meg szétpletykálta, elferdítette, hogy ne tűnjön föl: állítólagos vezérblogger és írónő létére alulfizetett cselédként tengődik a hazájából elmenekülve.
 
Ti ezt csináltátok: hajdani nagy barátnőket gyaláztatok. Te a “regényeidben”…
 
Ezeket, amiket most leírtam, nem tudod eltüntetni, kitörölni az életedből. Miattad és a tehetségtelen bagázsod aljassága miatt én ma is bíróságra járok.
 
Te vagy az, akire nagy volt az újságírói kabát, mégis hergeltél, szerepelgettél, elbíztad magad és megszűntél ember lenni. “Anyám halála a legjobb fogyókúra.” Ez szállóige és mém lett. A regényedben a beszólás Fiala Borcsára, a hűdemenő szexleírás a temetés után, Szandra besározása (ő egyszer kommentelt rólam: “szerintem irigy” – ma már ő is tudja, ki a hitvány). Viktor mutogatása, kibeszélése, és ha fizet érte a Magyar Posta, a szerelmeslevél is kontent… Csak azzal maradtál jó fej, leereszkedően kedves, aki a nárcizmusodat, anyagi érdekeidet, becsvágyadat tökéletesen kiszolgálta, és elviselte a munkahelyi műsorszámaidat. És mindezt te napi terápia mellett…!
 
Te most is komolyzenével, híres barátok mutogatásával, egzotikus fűszerekkel, túlbonyolított kajákkal-megjelenéssel próbálsz többnek tűnni, mint aki lettél – és lehetnél.
 
Mondd, téged nem zavar, hogy Huberték  kibérelték egy pénzre rászoruló nő méhét, aki harmadik világra emlékeztető körülmények közt szült, letépték róla az újszülöttet, és otthagyták tejtől duzzadó mellel? Meg sem említik, meg se köszönik neki sehol.
 
Ennyit gondolok, és ezt sokan tudják, nem fog eltűnni.
 
Éva
 

*

Innentől már nem olyan lényeges.

Update, 2020. augusztus 4.

Ha valakinek kérdése van, kik és miért csinálják ezt.

*

UPDATE, 2020. május 14. Ez kommentben is van lent, hogy lássa (láthassa), aki erre a posztra még kattint vagy visszajár.

Ma megnéztem, pontosan mik vannak azokon a képernyőfelvételeken, amelyeket egy hosszabb időszak alatt Szentesi Éváról írtam, és ő kirakta egyben.

Nagyon tanulságos az egész. A fő tanulság: nők tízezrei kicsit sem értik, amit olvasnak, nem értik a mondatokat, ANALFABÉTÁK, de szívesen hergelődnek azért. Két oldal van, ide meg oda lehet állni.

Semmit nem gondolok túl erősnek, tévesnek, amiket írtam Szentesi Éváról (ő közszereplő és a nyilvánosságban él: nemcsak igazam van, hanem a véleményem kifejtéséhez jogom is). És nem én csináltam ezt a cirkuszt.

Miért nem hagyom, hogy az olvasóim eldöntsék, kit olvasnak? Hogy dönthetnék erről? Lefogom a kezüket? Nekem semmilyen hatalmam nincs, ugyanígy, ahogy én, írhat blogot, kommentet bárki, csak az enyém – Szentesi állításával ellentétben – figyelmet is kelt. Viszont arról írok, amiről mondandóm van, ez az én döntésem, és Szentesi Éva ennyire irritáló és hamis. A jogomat, hogy én dönthessem el, miről és mennyit írok, nem adom. De nem az érzelmeidre, nem is a falkaszellemre utazom, nem várok egyetértést, táborba sorakozást. Szabad vagy! Nem kell érzelmileg azonosulni (sőt, gáz). Itt soha nem volt uszítás, csatasorba rendeződés, netes lincselés.

Ó, ti nagyon komáltatok ám, velem zúdultatok, amikor olyanokat kritizáltam, akiket ti is kiröhögtetek (Vájf, Kozma Szilárd). Most mérgesek vagytok, mert felültetek a rákturnébuszra, és tőlem tudtátok meg, amit magatoktól is tudni kellett volna: hogy ez ciki. Vagy azért haragszotok, mert nem sikerült lefogyni, gyűlöltök sportolni. Vagy mert kockás a hasam, kitaláltam egyedül, hogyan eddzek, le tudom írni az eddzek szót, a gyerekeim nem komplett idiótaák megélek az írásból, jól vagyok – és ti nem annyira. Ez nem az én dicsekvésem. Tényleg ilyenekkel jönnek a gyalázkodó e-mailekben, amiből most is heti húszat kapok.

Most meg: “erdélyi házaspár”. Kozmáék, aki ellen Csilla hergelt és szervezkedett a legjobban, és Villő uszult ott, Angéla meg nekem írta kommentek tucatjaiban, mennyire elítéli őket – halálosan fenyegettek.

Én írok álnéven? Beszarok rajtatok. És az Index-fórumon a nettó hörgés, az üres életűek gyalázkodása. Mi lett veletek??? Megmutattátok a szinteteket.

Nagyon durva a hiszti, amit ebből rendeztetek. A jogomból, hogy leírom, ami szerintem van. Szentesi Éva nárcisztikus egója nem bírta elviselni, hogy átlátnak rajta, bűncselekményt és példátlan lejáratást kiáltott. Ti pedig ugrottatok, vezényszóra, pedig nem is a ti ügyetek, ott lihegtetek, és semmilyen tartalmi állításotok nem volt. Női nyilvánosság, 2020…

Nincs szimmetria, hogy “akkor rád miért nem lehet rosszat mondani”, mert lehet, és mert én nem hazudok, nem vagyok tehetségtelen, megjátszós, és nem keresek reklámozgatással me3g önsajnálattal pénzt naiv nőkön.

Vádolnak, hogy “kereszténydemokrata” vagyok, felemlegetem a gyerekszülést (vagyis: azt gondolom, egy háromgyerekes aligha irigyel olyat, akinek nem lett egy se, és ez nem saját döntés volt): a határ nem az anyák és a gyermektelenek között van. A határ azok között van, akik maguk döntötték el, mennyi gyerekük legyen, meg akik nem. És én a legélesebb hisztiket pont náluk látom, akiknek nem lett, vagy nagyon béna az eredmény.

Csonkítás: ennek ez a neve. Magyar szó. A férjemnek egyetlen testrészét, szervét sem távolították el, nem értem, mire írja Orsolya. Én nem a rákra. Az biztos, hogy nem sztárkodtam meg rúzsoskodtam rákkal soha. Akkor írtam róla, amikor történt, inkább magamról, terápiásan, nagyon diszkréten, jelszavas posztokban, minden üzleti érdek nélkül. Nem volt termék.

Jó tudni, ki milyen. És nem bánom.

Mostanában írt posztjaim:

hisztiztek (ez még előtte)

érinthetetlen, mert elesett

mire költesz mostanában?

Nem minden tart három napig, úgy tűnik. Elleptek a legyek. Nyomják, hajtják a drámát, és élvezik.

Másról írtam és másról szeretnék írni. Most nem lehet úgy: kamu lenne, dacnak tűnne, szétszednék. De ha elül ez, ugyanúgy fogok írni, mindarról, ami fontos, ami foglalkoztat, élesen is, és csakis annak, akit ez érdekel. Felelős vagy azért, mit olvasol,. ne told rám! Nem várok el semmit, nem hisztizek, nem kell azonosulni – lehet viszont gondolkodni. Irodalmilag is, kritikusan is, újat mondva is fogok írni.

Látom, hogy olvassátok. Amit kérek: ne állj ki mellettem. Saját néven végképp ne. Köszönöm, de rád veszélyes és polarizálja az őrületet. Ne legyen tábor. Méltóság legyen. Olvass, és írj privát, ha van mondandód.

Nem reagálok most senkinek, aki “egyetért”, meg annak, akivel más, személyes viszonyom is van-volt. Azért sem exponálok senkit, mert Murinai Angéla mindenkit megkeres, hogy engem lejárasson, ezt jó páran írták meg. Tiltsd le, szard le. Magyarázkodik amúgy a banya:

soha senkivel nem fecsegtem privátban Angéláról, mindent a blogra írtam, és soha senki nem is tiltott emiatt; hazudik

Mi a célja Angélának? Engem el kell mozdítani, mert kell a helyem. Kifigyelni, beférkőzni, szerepelni; olcsóskodva leutánozni, betörni a női térbe (frissítés: később ez sikerült!), díjakat remélni, majd amikor az eltiporni kívánt előd (“mindannyian Gerle Éva köpönyegéből bújtunk ki”, ezt ő írta) nem hallgat az árulásról és el sem kotródik; amikor az írókarrier döcög, alantas, személyes kudarcok sorozatában, munkanélküli segélyen, szarpucolásában végződik a nagy tehetség, az #énlegalábbdolgozok, akkor bosszút állni. “Ráakaszkodik a feminizmusra”, írja rólam az, aki itt, tőlem hallott nők jogairól először.

Mindent bírálok, ami nem tetszik. Nekem nem kell mások ízléséhez igazodnom, független vagyok. Kellemetlen vagyok sokaknak. Drámáznak is, érv híján. Próbálják úgy beállítani, hogy én sírok utánuk. Stílusom mértékletes, senkit nem picsázok, elmebetegezek, tályogospinázok. Szókincsem kiterjedt. Gúnyolódni, azt szoktam. Jólesik.

Független, nem gonosz.

Hevület, nem agresszió.

Innováció, nem elmebetegség.

Megélt élmények, nem kontent.

Reagálok arra, amit hozzám írtatok a facebookon, és ami moderálatlanul fent van, azon kívül, ameiket ismeretlenek jelentései alapján leszedett a facebook (én nemjelentettem és csak egy bizonyos személy védelmében töröltem; tudom moderálni, de annyira megmutatja az ő lényegüket a szóhasználat, az összevissza vádaskodás, a magánéleti dolgok és többéves, elferdített ügyek odahozása, az álnevek, profilképek, hogy hadd maradjon). Én világosan látom a határokat. Személyekét, agyakét, büntetőjogét.

Akárhányan kiabáljátok most a csorda erejét érezve, felhevülve, hogy én beteg vagyok, továbbra is kritikus leszek, ami nektek rosszul jön, mert borul a festett díszlet, sérül az érdek, ráébrednek emberek, mit műveltek ti női kontent meg nővédelem örve alatt. Mérő Veráéké is hasonlóan borul, kicsináltak ők másokat is. Ezért van ez az ordibálás.

Nekem csak a középső ujjamat van kedvem felemelni, Takács Levente. Nem csatlakozom hozzád, amiket kommenteltél, az nőgyűlölet. Elhatárolódom a kommentednek attól a részétől, amelyben az én szavaimat értelmezed: én nem írtam és nem gondolom, hogy SZÉ haldoklik, sem azt, hogy a rák gyógyíthatatlan. Ez az ő véleménye. Blaszfémia is ilyesmiről elmélkedni: a rák nagyobb nálunk, és Isten kezében vagyunk. Noha szerintem annyit igenis tehetünk, hogy nem iszunk, nem kemikáliázunk (de ha igen, akkor legalább nem reklámozzuk), nem eszünk szar kajákat, nem éjszakázunk, jól élünk, rengeteget edzünk, erről nem csak dumálunk, nem mentegetjük a lusta, felelőtlen életet, és nem írunk a rákról giccses, hősnősködő, félrevezető, üzleties cikkeket. Tedd meg a tehetőt, pontosan ismertek a rizikófaktorok (én másról sem írok, mint mitokondriumról, felelősségvállalásról, telomerekről, autofágiáról, prevencióról, azért is szétszedtek: “öntömjénezés”, “mindenhez ért”, “laikus expert”), aztán lehet lapítani, észre ne vegyen, hátha kikerül. Nincs bennem dölyf a rákkal kapcsolatban.

Azt gondolom, Szentesi Évánál a műsor a túlélősége, és igaza is így lesz: “érintett vagyok, tehát bírálhatatlan; mindenki más hallgasson”. És tényleg optimistára van festve a gyógyulás (update: lett pedig új felvonás 2022-ben: bélműtét, sztóma, örök diétára ítélve) (a többi update olyan durva, hogy nincs kedvem taglalni), de a valóság sokkal szomorúbb. Nem gondolom, hogy Szentesi haldoklik és ezzel turnézik, de tény, hogy szereti, ha van esemény. Amit átélt, és ahogy próbál “sikeres” lenni ezzel, az egész vergődésére rámegy a lélek, az újságírás tisztasága. Másoké meg más traumáikra megy rá: a sima klimaxra, a házasságára, az unalomra. Szörnyű látni, mivé lettetek, középkorú nők, és kit szidtok ennyire onnan (lentről).

Az anyaság hiánya (amikor nem te döntötted el, hogy nem akarsz gyereket, hanem a betegség, a körülmények, a korod), ugyanígy ront meg és tesz kompenzálóvá, sőt, gonosszá is, kár tagadni. Nem, ERRE nem vagyunk irigyek.

Ha egy jelentős médiahátterű, ismertségű, indulatilag-érzelmileg érvelő közíró perrel fenyeget egy magánbloggert, úgy, hogy soha le nem ült vele (pedig kértem), pusztán azért, mert nem tetszik neki a véleménye, az aljasság. Amúgy a jog sem állt mellette, nem is lett belőle semmi (de még a jogász nagyszerelmem pereiből se, még a nyertekből se). Szentesi 2017 és 2020 között soha nem adta jelét, hogy fáj neki, amit írok, hogy mérgezi.

Sem annak, hogy szembenézne azzal, ami a lényeg, az állítások tartalma:

fizet neked a NeumannLabs, vagy nem? ér valamit a teszt, vagy nem? boldog vagy, amikor bevisz a mentő, hogy lesz megint jó kis drámai kontent és lájközön, vagy nem? etikus-e ez a wmn-től, vagy nem?

Most egyben rámzúdítja. Azt hittem, a névtelen trágárakról írja, hogy mérgezik, zaklatják. De rólam írta. Megvádolt. Én a tízszeresét viseltem el, és én akkora, eleve bekészített ovációba se ültem bele, amit neki a DTK épített fel. Nem is fizetnek nekem cégek, hogy állnom kelljen az ütést. Mégis állom. Korábbi “olvasóim” (valójában “na, megnézem már, mit ír ez a nő, lopok valamit a saját satnya blogomba” kíváncsiskodók) százával esnek most nekem és kommentelgetnek Szentesinél, ötvenes évek hangulatban rémülten igazodnak a közhangulathoz, kiabálnak: sose bírtam csakazolvassát! Én vittelek edzeni, mert kérted. Csillogott a szemed.

Nem érdemes mártírt csinálni a másikból, ez senkinek nem jó. Értelmesen kéne beszélni inkább.

Köszönöm Szentesi Évának, hogy világosan megmutatta: drámázni, önsajnáltatni irtó ciki, én sem teszem, csírájában fojtom el.

Vajon Mérő Vera (aki hatalmashiteles aktivista, nem random júzer) hogyan élné meg, ha egy nő, aki őt nem is ismeri, beállna az őrjöngő kommentelésbe, és az ő elmeállapotát elemezné, minősítené, összeröhögve másokkal, lejáratási, hiteltelenítési céllal? Úgy is, mint jogvédő, aki több netes lincselést indított, az egyik kirúgással és majdnem öngyilkossággal végződött. NEM BESZÉLÜNK (VÉLT) PSZICHÉS BETEGSÉGEKRŐL, NEM ELEMZÜNK. Aki beszél róla (ha van neki), az csakis ő lehet.

Nekem nincsen. Pedig faggattam a terapeutámat, de nem merült fel diagnózis soha, és azóta csak erősebb, önállóbb lettem. Ami nekik mocsár, az nekem hegyfok, hogy lehet??? Végletesen eltorzult a mérce: ami szerintetek gyűlölet, gonoszság, elmebaj, nekem fejlődés. A bátorság mint norma. Siker, felelősségvállalás, megérkezettség. Friss szerelem…

Itt olvashatsz arról, miért és kik diagnosztizálgatnak bőszen exeket, ellenségeket:

dobálózzunk diagnózisokkal!

ezek a szegény beteg emberek

Aki pszichológusnak mondja magát, és aljasul, kommentben diagnosztizálgat, az ellen etikai panaszt lehet és kell tenni. Olyan, akinek diagnózis felállításához végzettsége, jogosultsága van, ilyet nem csinál: nyilvánosan, megbízás nélkül, szenzitív részletekkel, fecsegve, ránézésre, kéretlenül, diszkreditálási céllal???

Nem az a kérdés, ki kivel ért egyet, kit kedvel. Ilyet, amit a kommentelők művelnek, amúgy a maga szelídkenő stílusában Kiss J. Ildikó is, meg Murinai Angéla, Lelkes Villő és az exem, EMBERREL NEM CSINÁLUNK. Mégis ti avatjátok Jóvá magatokat, mert a rossz én lettem…

Ex. Nem íro_gat_tam a feleségének. Mindig távol tartottam magam tőle, kezdettől kértem Tamást, hogy ne beszéljen róla, ne panaszkodjon, sőt, ne is írjon nekem, ne hívjon olyankor, amikor vele van. A nevét sem tudtam. Áprilisban, hat évvel a szerelmünk után megkerestem, és egyszer, EGY MONDATOT írtam neki: sajnálom, amit most tenni fogok, itt a határ, megírom az igazat. Sajnálom őt. Soha mást nem írtam neki.

Nem számít, hány éves az apja. Az számít, hogyan lehet leállítani az aljasságot. Az igazság számít. És ő fél az apjától.

Ha én a nagyszerelem ex volnék, bizony nem taglalnám a Gerle Évát nyilvános fórumokon, nem is fenyegetőznék, mert még meg találja írni az igazat, elővesz olyat, amit fedjen el a sok év. Fusson a gyáva. Célozgatva sem, álnéven sem kéne, Tamás. Én nem voltam inkorrekt soha, vigyáztam rád és a szerelemre, végtelek évekig, mikor te már gyaláztál és kifecsegted a titkokat. Ahhoz, hogy te kiakadj, LESNI kell a blogomat, profilomat évekig, mohón. Mindent szögnek nézni, és bedőlni ostoba, irigy nők provokálgatásának. Kedves Tamás, aki nemrég e-mailben írtad nekem, hogy nem kommentelsz semmilyen fórumon rólam. Nos…?

Nagyszerelmem is egyike a “blogcsalódottaknak” (nem ugrotta meg ezt a szintet, intellektust, őszinte létezést). Olvasó volt, majd a szerelmem lett 2014-ben. Később közvetve és rafináltan (mert kertvárosi, családja elől titkolózó családapa és fontosjogász), de durván lejárató dolgokat írt rólam több helyen, nyilvánosan, majd bosszúpornószerű hadjáratot folytatott ellenem: engedett tavasztündér (Lelkes Villő) nevű rajongó, Kovács Csilla és Murinai Angéla nyaggatásának, és “mesélt rólam”, úgy, hogy pontosan tudta, hogy amazok az “infókat” elterjesztik, hogy lejárassanak és kikészítsenek engem. Ezt írtam meg egy levélben az apjának most áprilisban. Nekem is elküldték a szörnyűséges (kakis fasz szájba, erőszakért rimánkodni, megjátszott orgazmus, bűzös száj, tályogos pina és hasonlók) tartalmakat álneves e-mailekben.

Na, akkor most én mondom azt, hogy a bullying nem játék. Nem igaz, hogy zaklattam. Nem volt szakításunk, vitánk, egyszerűen nem beszéltünk többet, mert visszatért, amit én megértettem, sőt, aviláos határt kapcsolat és vég között magam szorgalmaztam, alkatilag. Én soha nem voltam a szerelmeim iránt rejtett vagy rossz szándékkal, se a kiválasztáskor (érdekből belemenni), se a kapcsolat után. Róla évekig hallgattam, pár fájdalmas, önelemző e-mailt írtam neki (nem kérte, hogy ne, nem tiltotta le), nem vádoltam, nem mocskoltam, nem vártam választ, és nem akartam “visszaszerezni”, ő ellenben tudatosan mutogatta a családját, “boldogságát” az akkor még nyilvános instáján (#huszonhatéveegyütt, #yesiamproud), Villővel közös, érzéki felhangokkal kipakolt edzéseit (igen, mindkettő volt), és ezt sem én néztem, hanem álnéven valaki küldözgette nekem. Elég rafináltan nyomták, és ettől olyan undorítóak.

Semmi olyat nem tettem, amit egy “ne írj többet” levéllel vagy figyelmen kívül hagyással ne lehetett volna elintézni, ez is műbalhé és bosszú: a saját felelősségével nem tud szembenézni, tagadja, és rámkeni azt, ami ott a kertvárosban akkora bűn. Azért döbbenet a lealjasodás, mert nekem Tamással szép, totalitást ígérő kapcsolatom volt, nekem a jövőről is írt, a kapcsolat utáni időszakról:

“soha nem foglak letiltani, meg ilyen baromságok, nem foglak elárulni, dekonstruálni, életem szerelme vagy, sóhajtozva nézem majd, ha írsz valamit, és te is rámkattintasz majd; nem fogom elfordítani a fejem, ha belépsz a konditerembe, szép emlékek”

, sőt, jóval az utolsó találkozásunk után, 2015 nyarán is jelét adta, hogy nagyon is jó lenne… írjak mielőbb. Csendben fájtam. Nem beszéltem ki, és nem akartam vissza azt a zűrt, viszont megdöbbentett a lealjasodása (és az is, mennyire maga ellen cselekszik: ha befogod, ha egyedül megküzdesz a feldolgozással, akkor semmi nem lett volna!). Az elemi szerződést sem vele, sem a másik Tamással nem én mondtam fel.

Tökéletes egészségnek örvendek, és nem csak újabban, a rövidlátásomat kivéve, ja és 31 fogam van, mert így fértek el.

Péterfy-Novák Éva a fejében élő logika (ti ehhez vagytok szokva, hogy ilyeneket feltételezgettek?) szerint hívja, várja, hogy ő is célpont lesz. Jó lenne hősnőnek lenni, míg rotyog a tokány, ugye? De nekem nincsen vele bajom, régi ügyekkel se (a férj mondjuk rámmászott 2001-ben, bejött a szobámba, hathónapos terhes voltam!), az szdsz-es területi  elnökséggel se, nekem ez nem para. Csak a pódiumos szerepléssel, meg amit Bajusz Orsolya ellen rendeztek. Illetve volt a nehéz emlékű éjszaka, amikor hat hónapos terhes voltam. És most azt megírtam neki. EZÉRT utáltok.

“Ha valóban adsz a szavamra, kedves Kitti”, írod… jézusom. Ti anyanyelvi szinten sajátítottátok el a manipulálgatást, a passzív agressziót. Ha nyíltan hazudozol, Éva, és láthatólag élvezed a fortyogást, akkor nem fognak adni a szavadra.

Jelenleg hazugak a kötőszavak is… hogy juthatott bárkinek eszébe ez a bénácska vád, hogy én Gumiszobával foglalkozom 2016 nyarán, aki (vagy akinek a megbízottjai) a sokkban és gyászban itt szimatoltak, lestek engem a blogomon? Ha nem lejáratás a cél és unatkozó mesterkedés, akkor ez micsoda? És: ki az, aki a neten pörög, mikor meghal a gyereke? Mi közöm hozzá, miért zsarol így figyelmet, miért hiszi, hogy mindenki őt figyeli? Nem érzed, ez mennyire erőltetett, és mennyire ugyanaz a traumaturné? De Gerle Éva ellen jó lesz ez is? Hülye vagy te? Nem volt a barátnőm, én nem foglalkoztam vele, akkor is hárítottam a közeledését, amikor nekem sűrűn írogatott. Verseket elemzek, magyar szakos vagyok, mindig is csináltam, ez egy sorozat ötödik része volt. Egy kutya tetemének, szárazföldi halálának, egy 19. századi szerelmes versnek mi köze ahhoz, ami vele történt? Mikor kommunikáltam én ilyen sunyin, kié ez a működés, hogy így rám projektálja?

Ideteszem a szerkesztési előzményeket. Július 21. a megjelenés dátuma (ez a linkben is benne van), tehát hazudsz, amikor azt írod: a haláleset után, másnap tettem ki. Sokkal későbbi, és semmi köze hozzá. Mert összeraktam, mi ez a vád, miután ocsúdtam a döbbenetből, hogy ezek még mindig rajtam rugóznak. Emlékeztetnék mindenkit, hogy azon a július 14-én egy írófejedelem halt meg, aminél nagyobb gyászt én csak családtagjaim halálakor éreztem. Senki nem figyelte akkor Angéla életét. Én biztos nem. A poszt ötlete és lényege májusi egyébként, tehát (másrészt) sokkal korábbi. Itt vannak a szerkesztési előzmények:

Kérdelek, PNÉva: szerinted hogyan jött át a Varga Judit elleni, harsány petíciód? Te, ő és Szentesi egyformán vagytok közszereplők. Miért személyeskedsz ellene? Őt ütni szabad? És miért omlotok össze és kezdetek nyafogni, ha titeket ér a bírálat? (Frissítés: 2022 nyarán Szentesi egyedül maradt, Borbély Alexandra és PNÉva is hirtelen megszakította vele a kapcsolatot. Nekik is hasonló, csak személyes vetületű problémájuk lett vele.)

Szentesi Éva nem kislány. Nem kell megvédeni, és nem bírálhatatlan attól, ami mögé bebújik. Nem, ez nem gonoszság. Ez érdeksérelem nektek. Ne keverjük!

érinthetetlen, mert elesett

!!! Nem becézgetek gúnyosan, nem használok lealjasító szavakat. Kérlek, ti se tegyétek, senkivel. Semmilyen, Szentesi Évát szidó, táboroskodó kommentet nem engedek be. Ennyivel vagyunk különbek: nem tömbösödünk-zúdulunk érzelemvezérelten és facebookhergelten, nem szerepelni akarunk, nem erkölcsösködünk, hanem elemzünk, mérlegelünk.

Nekem érveim vannak.

Jól értem? Szentesi Évát nem szabad bullyingolni, de Gerle Évát igen. Hát akkor ennyire vegyük komolyan az elveket továbbra is.

Miközben a különbség köztünk az, hogy én valóban tudok írni, előbb kezdtem (és Szentesi itt olvasgatott…); én saját erőből építettem fel az olvasottságomat, nem “építettek fel brandként”, azaz toltak a seggem alá győrikeksz-reklámokból fenntartott platformot, van hozzá műveltségem, és értelmes az életem, nem csak nyavalygok a kirúzsozott áléletben…

Mást írtam mára, kis elakadás volt (tegnap este lett új gépem!), de helyzet van: a napokban Szentesi Éva célkeresztbe helyezett a szokásos hisztivel (őt az egykori betegsége miatt nem szabad bírálni), azaz negatívan exponált engem több tízezer követője-drukkere előtt, erre behergelt tömegek jöttek rám, akik most hallottak először a blogomról: nem olvassák el (a címet se), de gyalázkodnak.

És erre már visszaszólok. Le kell szögeznem ezt-azt, csupa tényt és összefüggést.

Nyilvános tartalmakra reagálok, amelyeket egy nagy női médium fő szerzője (social marketingese), egy közszereplő tett ki önként. Vállalta mindezt, ezekkel szerez elismerést és jövedelmet (vagyis professzionális),

a nyilvánosságra tartozó ügyekben írok: attitűdről, értékrendről, szövegről, médiamechanizmusról, szponzorációról, nem a magánéletéről (soha nem kotyogok ki olyat, amit közös ismerős mesélt róla, és másról sem kotyogok ki ilyesmit),

releváns állításokat (éles kritikát) írok,

írói szenvedéllyel, némi undorral, habár másokban erős érzelmeket generálva, vitriollal,

és reklámmentesen – a teljes blog reklámmentes (hogy ne legyen reklám, azért én fizetek a szolgáltatónak). Nekem az elérés nem hoz pénzt, közvetve sem, és nem kell a hiúságomnak sem a lájk vagy az egyetértés.

Ezt csináljátok utánam.

Isten hozott benneteket, jó ez, hogy ti itt, mert mindenkinek van esélye gondolkodni, ráébredni fontos dolgokra – sőt, aki még előtte áll:

felnőni!

Kiállni a nyájból, reflexes ítélkezés helyett saját véleményt alkotni… (Gerle Éva, ébredj fel, ez túl szép…!)

Tudok jobbat: érvelek. Félelem és cukiskodás nélkül. A tisztánlátás, az érv, a jó mondat hatalmas erő ebben a langyos fos világban. “Mindig minden, amivel foglalkozol, téma lesz, hatást gyakorolsz, ezt nem tagadhatja le senki, bármennyire is gecizik amúgy.” Akinek meg sérti az érdekeit, és tudja, hogy védhetetlen, amiben él, az rámfogja, hogy irigy vagyok, gonosz, beteg stb. Bővebben…

hisztiztek

Mindenhol megy a hiszti. Igényes női tartalom címén. Régen ez nem volt. Külön volt értelem és nyál. Lehetett tudni, hogy akit nem érdekelnek érvek, tudás, úgy általában a világ működése, sem az olyan film, regény, amelyiknek tétje van, az füzetes regényt vásárol, sorozatot néz, Jimmyn lágyul el. 

Most meg így összekeveredett minden a demokratikus elérésben. Lett egy jó kis langyos Ezt Eszi A Magyar Nő küvé. Kicsi értelem, némi innováció, sok érzelem, életstílusnak beállított felszíneskedés, azonosulás, rúzs, pasi, dráma, dráma, csipet haladó ideológia, dráma. Egymás ölelgetése. Giccsdetektor kikapcs. 

Minden elérés. Minden kontent. Teljesítmény nem számít, a deklaráció a lényeg. Ezt intellektuális, igényes nőknek szánják. Gondolkodó, netre bekötött, dinamikus csajoknak. Anyáknak. (Akiknek több szabadnap jár, “hát, szerintem ez kurvára igazságtalan“). Bővebben…

mire költesz mostanában?

Jól vagytok? Nincs gyász, írjatok ugyanúgy.

Van itt egy félreértés. Én nem most vagyok rosszul, hanem április közepén voltam (nem a jelen mesterséges facebookdrámától, hanem más – más méretű – okból, amelyet nem tudok, nem akarok itt részletezni). Remélem, tiszta: ami most megy, az egész őrjöngés nem én vagyok, nem engem tükröz, nem rólam vall, ne aggódjatok emiatt. Majd lenyugszanak, találnak ők is értelmes projektet. Ez a behiszterizált nők lelkének bugyrairól ad képet, az ő érdekeikről, sérelmeikről; az igazsággal szembesülésre való képtelenségükről, a hergelhetőségükről, a klimaxukról, az életnívójukról, unalmukról, fájdalmukról. Íme, a magyar wmn. Ez egy gerjesztett műsor, bolhacirkusz, igaz, sok és ronda bolhával. Nekem ez nem árt. Ezért nem hadakozom velük, nem is moderálok, sőt, nem is olvasok. Minél több, annál jobb. Valaki írja, tavasztündér nevű nagy rajongóm is nyomja. Hát persze, hogy nyomja. Ebből látszik a nívó, látsszon csak, undorodjon mindenki. Ez nem beszélgetés. Ellepni, nyaggatni, megerőszakolni a másikat, kéretlenül kielemezni, tanácsokat adni, “segíteni” akarni (lent levő emberek lefele…), és eleve: több tízezres tömegbe koncnak bedobva…? Később, ha elmúlik a gőz, szégyellni fogják.

Dolgom van, fontos: napozom. Futok, főzök, maffiás filmhetet tartunk (Il Traditore, a Budapest Film műsorán!).

Elnézést kérek attól, aki engem most összetörtnek, kikészültnek, tébolyultnak szeretne látni, vagy bármi önsajnálatot, de ebben a posztban részletek vannak az életem valóságáról. Én nem a ti szabályaitok és bosszúfantáziáitok szerint létezem, nem az a bábu vagyok, akit ti alkottatok meg egy művalóságban, ami mögé nem láttok, de nem is akartok nézni. Az a megoldás, úgy kb. mindenre, ami az életben szar, hogy nem kell toxikus dolgokkal foglalkozni, szánalmas emberekkel érintkezni. A blog itt van, és jó. És jönnek ide, persze: mi hír, mit csinál a “bolond”? Sír már? Hú, de izgi!

Topik on. A híroldalak gyászosak, és sok a baj, remeg a levegő az ingerültségtől Pesten, de kénytelen voltam elismerni, pontosabban: meglepetten érzékeltem, hogy sok minden viszont jóra fordult az elmúlt hetekben.

Mindenekelőtt: Bővebben…

bogáncs újra otthon

Amikor tizenegy éves voltam, nagyon megtetszett, hogy egy kutya is lehet hős és ilyen hosszan megy Skóciában, nagyon erős érzelmi töltete volt a sztorinak. Nosza, elővettem én is a földrajzi atlaszt (5.c), megnéztem a szigetországot, annak is a leghosszabb átlóját (Exeter), átgondoltam a cselekményt, végül is én is ügyes, jó fantáziájú, betűvető ember volnék, és megírtam a Bogáncs újra itthon című regényemet. Rajzoltam is a cím alá cirkalmas színes ceruzákkal, folyót, füvet és kutyalábakat.

Napokig dolgoztam, átolvastam, javítottam, letisztáztam, végül hunyorítva nézegettem, elégedett voltam összességében. De aztán éreztem, nem lesz ez így jó, odaírtam a cím alá, kissé a rajzba folyva: Eric Knight nyomán. Ezzel, hogy nyomán, külön elégedett voltam. Még ez is tetszett magamban.

Már nem nagyok tizenegy éves. Bővebben…

ne legyél tisztességes és ne terülj ki

együtt jobb! sorozat

 

Kedves érettségizők, édes fiam! Ti ma ballagnátok, de 2020 van, és nem szabad ilyet, így nem ballagtok ma. Ez itt a tarisznyába valóm nektek, úgy is, mint anyáé, magyartanáré, killbillé és gondolkodó emberé.

Itt a szöveg:

József Attila: Két hexameter

 

Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!

Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis!

A videó:

Hát mi ez itt? Ez, kérem, egy influenszer mottója. Na? Megjött a kedvetek a lúzerséghez? Kiterítenek (engem, téged), ilyen a tárgyas ragozás. Ők. Úgyis. Engem – és téged is.

Kik azok az ők? Őket nem terítik ki? Kik ezek, a kafkai ügyészek? Arctalan hatalom, szorongatás? Vagy a fejedben léteznek csak, Josef, Attila?

Ugye tudjátok, ki és miért írja ezt emlékkönyvekbe, szobortalapzatra, tantermek falára? Hogy kinek jó az, ha te egyrészt tisztességes vagy (értsd: mások kedvéért szívsz), másrészt ki is terülsz szépen, harmadrészt elhiszed, hogy mindenki más is kiterül, továbbá ő is tisztességes, és egy kincse van: a tisztessége?

Ezt a kései epigrammát (ez a műfaja, de a formája nem disztichon, hanem, lásd a címben) mi, amikor még naivak voltunk, úgy értelmeztük, hogy hát igen, ez az erkölcsi maxima, minden körülmények között tisztességesnek kell lenni, hiszen a végeredmény ugyanaz, micsoda példa és életcél, és nehéz, de akkor is.

De még úgy is tanítottuk. Egy fél gondolat kritikám nem volt soha. Ó, hogy szégyellem magam.

De hiszen én élni akarok! Gyáván és tisztességtelenül akár. Szabadon, saját lényegem szerint, nem mások által tisztességesnek minősítve.

Mi a tisztesség? Próbáltuk megfejteni. Aki lengeti a mutatóujját, aszerint az, hogy nyelsz,  tűrsz. Nem mondod el, ki tette. Mit tett. Magadra vállalod, belehalsz inkább. Ők meg éljenek. Nem vagy dühös, nem zavarod a jó kis nyugalmukat.

Általában is vicces, amikor a megalkuvó átlagember facebookidézetekben előveszi a bátrakat, a mártírokat. Többnyire azért, hogy nyomasszon. Hogy mások szívjanak. Hogy másvalaki legyen nemes, megbocsátó, következetes. Pedig keskeny az út, a vértanúk hite nem adatik meg mindenkinek, és nem is gyakorlás kérdése. Ha nem vagy elég erős, ha élni szeretnél, akkor inkább legyél botladozó, gyarló ember, és ne mentegetőzz.

Vedd észre, hogy aki ezt írta, az kiterült. Kiterítették. És nem sokkal a kiterülés előtt írta ezt. Most mondod, az életrajzi költő meg a lírai én nem azonos, remek. Na de egyrészt ez a költő terápiásan, vallomásosan ír verseket, szoros összefüggésben a kedélyállapotával és az életeseményeivel (más költők nem okvetlenül), másrészt neki a lírai énje is kiterült: a Könnyű, fehér ruhában, az Ime, hát megleltem hazámat… énje és a Karóval jöttél… lírai te-je is öngyilkos hajlamú.

A másik, hogy ez az erkölcsi elv pont jól jött a Kádár-kor emberének, a gyáva, megalkuvó kgst-lakónak, aki ha tiltakozott, nemet mondott, könnyítést és szabadságot keresett, akkor azonnal jött a mutatóujj: na, mi van, nem vagy tisztességes? nem akarsz dolgozni? bomlasztod a rendet? És hát minden tekintélyelvűségnek jól jön az a moralizáló jelleg, ahogy ezt a két sort pont a teljesség igényével fellépő József Attila nem értette, nem érthette.

Nem kell jónak lenned. Nem kell bárkivel tisztességesnek lenned, és különösen nem kell az ő normái és elvárása (érdeke) szerint annak lenned. Azzal legyél tisztességes, aki veled is az. Ideje volna destigmatizálni a bosszút.

Meg fogják kérdezni erre: azt hiszed, neked mindent szabad? Angyali mosollyal felelj: Úgy van, mert én viselem a következényeit. De azt képzeld el, hogy neked is mindent szabad. Hogy lehet, hogy erre még nem jöttél rá? És rám vagy dühös?

Nem vagyok tisztességes, vagyis nem leszek áldozat. Nem kényszerítem magamra azt, amit ti tisztességnek neveztek, majd hülye leszek. Viszont ki sem terülök.

lepaktálj-e a gyerekkel?

Amúgy is, de Amióta Otthon Rekedtünk, Azóta Meg Végképp, a gyerekkel egyezkedni kell. Rábírni a hasznosra, amellyel a jövőjét építi, hatni rá, “kreatív” “megoldásokat” kiötölni, “elmagyarázni szépen”, győzködni. Az a sok rendes, kertvárosi anya az üvegházi gyerekeivel! Régebben az ÉVA magazinban, mostanában a wmn-en látom ezt: az “egészséges” répát, cukkinit (hosszú i-vel írják…) hogyan csempészd sunyin az óvodásod sütijébe (jól átverted! nyeli a kis rohadék!), hogyan “limitáld a cyberidőt”, mivel vedd rá, hogy ne igyon, mértékkel bulizzon, rendet rakjon a szobájában, tanuljon, és a sikeres (kitűnő) érettségi esetén milyen jutalom jár. Mondjuk körkérdésként: te mivel motiválod a gyerkőt? (E szó használatáért, ha én lennék a belügyminiszter…)

A protestáns etika szerint, mely ugye gyönyörűen működő kapitalizmusunk alapja, a munkáért fizetség jár mindenkinek, márpedig (terjesszük ki!) a gyerek munkája nem más, mint a tanulás, esetleg a besegítés a házimunkába. Bővebben…

hát ilyen!

Létezik! Ízlésemnek nem megfelelő regényekben írják ilyennek. Szól a zene, amikor…!

És még mindig! Persze ha új lenne, akkor aktuális volna az ujjongó döbbenet, de ez nem tavaszi sztori. Sőt. Rá lehet nézni sok év után a másikra máshogy? És ő még vissza is? Mitől változik meg a tekintet? Miért pont akkor?

Sehova nem sorolható, nincs ilyen rubrika. jaaaj, megfigyelnek, és mindig dobozolnának (van, hogy dühösen: téged most sajnálni kell, vagy irigyelni? elit helyen laksz, vagy rádomlik épp a szociális rom? illy vagy ökó? szellem vagy anyag? érdekel az alakod vagy örömből edzel? szolidáris vagy a behízott, nyavalygó rémekkel, vagy norbirékával értesz egyet? magányos vagy vagy nagy szerelemben?), mindig csak mosolygok. Nem sikerül felfogni ezt. (Hrabal: állatkínzó vagy jó író?) Micsoda sivársága ez a dichotómiának! A szorongó elhelyezési kényszered, halott dobozaid a fejedben. Meg ez a vallatás. Mintha le kéne vizsgáznom.

A élet árad, és nem kell magyarázni, értelmezni, besorolni, hogy akkor ez most mi, hova fér az erkölcsökben meg a megszokott narratívákban.

Csak hát annyi szar történetet hallok a korosztályomban. Mi vagyunk a B liga, ha egyáltalán pályára lépünk, itt már nincsenek dicső sztorik, eufória, gólöröm. És nem csak a “női portálokon” megy a fogalmatlan nyafogás, hogy a tinderes pasi ghostingolt. Olyan is van, hogy együttélés, harmónia, nagy fogás (fiatalabb, rendes, dolgos!), egy nap üzleti útra megy – soha többet nem tér vissza, és a legszebb: otthagyja a nőnek a DOBERMANNT. Még külön belém beszélték az itt szaglászók, hogy nekem nem lehet jó, engem nem lehet szeretni. Ó. A planéta, a cölöpverők, meg a dús lombok a túloldalon!… Pedig én nem áltattam magam: negyvenes nő vagyok, az pedig nem hamvas, gyerekeim vannak; belső érték nem számít, nekünk már szagunk van, kitörölhetem a seggem tapasztalattal, érzelmi érettséggel, nagystílűséggel, a tehetséggel, a sokféleséggel, de még azizmaimmal is, ez mind nem PIACképes. PIAC. És én húsvásárba nem. A jó kinézet már csak tatarozott állapot, erőlködés és para. Mi lehet még, sokkal rusnyább figurákkal is ennyi volt, ilyen alig-dolgok: nősek, elérhetetlenek, nem értik, nem tudják, mit akarnak, vagy izzás van, de buták, mint F. Használat, szép szavak, téves remény; gondoskodás talán, de az meg kit érdekel, én nem vagyok anyáskodó. Csak jól főzök és imádom a testet. De minden hazug, ha emberileg nincs az a nagy, őszinte igen. Némi szex, talán, az se lesz jó, ezt hittem még egy éve is. Belém beszélte a sok csonka sztori, hogy örüljek, ha valaki.

Mire tartottam én magam ezek miatt, uramisten. Kik lettek volna jók. De nem érdem dolga ez. Annyi van, hogy nem szabad megalkudni, várni kell.

Én se hittem volna. Ennyi évesen. Kérges vagyok, elegem van, nem bízom. Meg eleinte jó, de aztán a hónapok. A mégse jó. Új elem: lehet nekem is elegem, nem én viszem a végletekig a reményt. De nincs elegem. Tud újat, érdekel, nem lesz unalmas. Nem hiszem el, ő se engem. Provokálom magam, tiltakozom az elején, kifele nézek, szabotálok, nem akarom, ne ennyire, nem értem, ne fájjon majd, ne én sírjak. De mindig és még, a nem-jártam-erre-tájakon – megdolgozunk az abszolút bizalomért.

Már meg összezárva, főzünk, filmet nézünk, tollasozunk, hegyet járunk. Este meghallgatjuk a csodálatos szerelmes novellát Szentesi Évától: Csokiszív 2. Erős, pontos, igaz. Az ember beleszeret a másikba újra, elsodor a szöveg, maga előtt látja azt a benzinkutat, a hajcsavarókat, a bűzös horgásznadrágot. Egész délután szeretkeztünk. Ó, ha én így tudnám valaha kifejezni, mi a szerelem. Az igazi. Csak azt bánom, hogy nem vagy nős, nem vagy egy igazi megúszós féreg, nem írsz a klotyóról esemest, súgom a fülébe. Nem szenveleghetek. Egyáltalán semmi kifogásom nem lehet, miért baszom el az életem. El se baszom. Sokkal intenzívebb lenne az az egész úgy, az elválás kéjétől. Ő ezt ugyanúgy érzi. Kibírhatatlan. Egymásnak esünk. Halovány mása!

De az élet nem irodalom, azért ami most van, ezen a tavaszon, az stressz, unalom, strukturálatlanság, nincs város, semmi színház, nekem sincsenek más emberek. Keringünk a lakásban, ugyanarra kutyaséta. El kéne romlania. Meg már minden megvolt, nincs újdonság.

És mégis. Az igazi innováció: ugyanott, egymás karjában, egyszer csak belobban. A nő belobban. A szeme. Szédülök. Hogy nekem mennyi idegvégződésem van. Milyen mélyen, spontánul alszom el, mennyire nem félek, ha vele (és nagyon ritkán van ilyen nyomasztó, tökéletesen filmszerű álmom). Te, engem, tényleg? És nemcsak amikor mindenki megszépül. Az élet nagyrészt hétköznap: fog, pórus, közelről, folyton, reggeli szagok, száraz száj, zsibbadt kar, újhagyma, bor. Mindenestül. Próbáltam én lenni a gyengédebb, ez hiúsági kérdés, hogy mennyi ötletem van… nem sikerült.

Az agyam, az élettörténetem (sors, néha már), az érzelmeim, az esztétikai érzékem, az életerőm, a praktikus keretek, a tehetségem, az érzékeim, a humorom, mindenem felel most. Nézem őt, mindenféle helyzetekben: éjjel, stresszben, gyerekekkel, főzés közben, kocsiban, izzadtan, kórházban, amikor én kellek (need), amikor nekem kell ő, fáradtan és felvillanyozva, a gonosz poénokban, a tiszta örömben, nagy felszabadultságban: milyen? biztos, hogy ilyen? hát ilyen?

Betör-e valaki más ebbe, neki, nekem a múltból? Nem érzem a jelenlétét. És amikor megérzem, nem bánom, ez hogy lehet? Mindig ilyen vagy, érzékeny, finom, egyenes, okos, vicces, cinikus? Te is elárulsz, féreg leszel (nekem a betörés kényszerű, ellenem bosszúpornószerű aljaskodást folytat a nagy szerelmemnek hitt férfi)? Neked is mások mesélik majd el, milyen vagyok, pedig évekig beszélgettünk és hónapokig egymás karjában aludtunk? Te is ígérgeted, hogy te soha? “Azt hitte, belép abba a klubba, hogy ő is olyan, de visszaesett.”

Sehol semmi rútság. Semmi bántás, közönségesség, bénaság, karaktertelenség, fölényeskedés, önteltség, lenézés, tárgyiasítás. Jobb ember lett velem? Mindig ilyen volt? Tengerszem, jádekő az alja.

Hogy ez békéssé tesz, feloldoz, az egy butus mítosz, ne nyomd rám, kösz. Nem lettem könnyű ember, az esztelen aljasságot pedig a szerelem teljessége nem szünteti meg, sem ő, sem az érzelem nem végzi el helyettem a killbillt. És most az jön. Ami fontos: általa erőm és önszeretetem lett, ezért nem hagyom magam. És ő is megértette, hogy ezek nem csak sztorizgatós sztorik. Inkább mást bánts, mint magadat, mondja.

sérüléspara

A sérüléspara mügött manipulatív szándék van, és a jelenség a szolgalelkűséggel kapcsolatos.

Mindig is zavart. Eleinte nem értettem, miért zavar. Akárkivel beszélgetek edzésről, akárhova kattintok, de ha print Runners’ Worldot olvasok, ott is alapbeállítás az aggályoskodás. Nekem semmi problémám, hiányom, fájdalmam nincs, mégis kéretlenül nyomják a korlátozó jótanácsokat. És nem csak a Fáj a vállam, mit tegyek? típusú cikkekben.

Nem vagyunk egyformák. Néhány embernek biztosan fáj. Talán a többségnek, az átlagos sportolónak fáj, veszélyben vannak – rájuk vigyáznak ezek a jujuj műfajú cikkek?

Én nem hiszem. Ez egy stratégia. Bővebben…

tiszta víz a pohárban

Ha a pohár nem túl mocskos, van értelme újratölteni. Írom a lényeget az életmódváltásról. Több év figyelmes tájékozódás után, felhasználóként elmentem a széléig, de nem köt semmilyen érdek, hogy amire rájöttem, azt promózzam.

Van viszont a neten és a cégek piacán egy csomó szakértő: guru, tanácsadó, rendelő és dietetikus. Én a szimpatikusabbját sem kedvelem, mert a kulcs egy értelmes ember esetén belül van: az ő odafigyelése, tájékozódása, angoltudása a lényeg, és amúgy minden, de minden fenn van a neten. Nem kell több információ, tettekre van szükség, és időre – neki kell látni.

De azért nem árthat, ha tanácsot kérek? De, árt. A “kérdezd meg a szakorvosodat és menj el terheléses kardioultrahangra, teljesítménydiagnosztikára, mielőtt kocogsz 400 métert a parkban”, az nem más, mint felelősséghárítás. A legnagyobb ártalom az, hogy elhiszed: ők tudják (és érdekli is őket), te nem.

Senkit nem érdekel, hogy jól legyél, mert abban nincs üzlet. Bővebben…

a rendkívül költséges, idenézzetek hobbim

A nőies elfoglaltságok elleni kirohanásom már blogközhely. Eszméletlen életekbe láttam bele a netes barátkozásaim éveiben.

finom, nőies hobbik

gyerekverziója, kurva vicces:

de szépet rajzoltál!

Ahh, de rég volt. Lett is sértődés, Bővebben…

min hatódsz meg?

Te min hatódsz meg? Mitől vonódsz be érzelmileg? Mire vagy hajlandó a szíveddel, teljes emberségeddel reagálni? Annyira, hogy ez az értés tettekre is sarkalljon? Hogy adakozz, melót tegyél bele, azonosulj, hirdesd, kattints?

Ez ugyanis a te döntésed: amit adnál, az nagyon értékes. Ne add akárkinek.

Észreveszed, amikor meg akarnak hatni?

Meghatódsz olyankor engedelmesen? Vagy nemet mondasz: én ugyan nem hatódom meg akármin!

Én is onnan jövök, engem is rángattak, jaj, mennyit voltam ügyékért küzdő jóember, azonosultam érzelmileg, melóztam ingyen, mardostam magam, hogy nem vagyok elég elkötelezett, hogy unom, hogy ezek az emberek bénák – de rossz volt. De ma már tisztán látom, meddig tart a másik ember, mit akar, és én mit, és nem engedem közel a zajt.

Csak akkor érintődöm meg lelkileg, ha velem vagy közel álló személlyel van valami helyzet: veszteség, emlék, közös öröm.

Hasonló a katarzis, az is maghat: film, olvasmány, színház, festészet, zene. Olyankor az univerzális emberi lényeg érint meg.

Erre nem alkalmasak ama a termelők produktumai, akik a meghatásból élnek, és fegyverként szegezik mások ellen a fájdalmat, különleges élményt. Csakis a legjobbak, az egyszerűek, a játékosak és az okosak, az élvonalbeli kultúrtermék jöhet. Meghat az ábrázolt szépség és a szenvedés is, de inkább az ábrázolás mikéntje nyűgöz le. Arra treníroztam magam, hogy az alkotást figyeljem, abban oldódjam fel, sajátos törvényszerűségeiben gyönyörködjem, és nem nagyon érdekel a költő magánélete, az csak információ. Ezért nem igaz, hogy “szeretem a verseket“, sőt, a tehetségtelenség, a szenvelgés és a meghatási szándék elidegenít. Ha meg pénzt, lájkot, figyelmet is akarnak ügyetlenkedéseikkel, attól külön ideges leszek.

Gyásszal vagy rákkal turnézni, az a legalja. Előbb mesél, meghat, könyvet ír, felépül a brand, beágyazza a gépezet. Aztán jön a termék, és azért már jutalékot kap. Külön alfaj a sérült sztár: nyomja a marketinget, ecseteli, milyen nehéz neki, mennyit szenved ő, és tartja a markát, és tízszer jobban él nálad. Mit mondhatnál? Nincs lába. Még beszólni se szabad.

Emberi kapcsolataimban tehát csak a közeliekkel, a fontosakkal, a rég ismerősökkel élek meg fontos érzéseket. Nem vagyok általában érzelmes, érzelmesebb csak attól, hogy nő vagyok, nem szeretem, ha ezt elvárják tőlem, ha ezt tartják nőiesnek, ha a közösségiség jegyében szeretnem kell embereket. És nem, ez nem keménység. Egyszerűen nem bírom, ha nyomnak. Figyelek, értek, de légyszi, ne akarj a meghatásommal kivívni valamit, ne zsarolj érzésekkel.

Úgy általában racionális, kíváncsi vagyok, legfeljebb empatikus, de ez egy általános, egyenletes állapot, nem érzés. Gyakran vagyok távolságtartó, nem érzem, hogy közöm van emberek saját dolgaihoz, és ezért ítéletem, tanácsom sincs, nem nyüzsgök senki körül, hogy elmagyarázzam neki önmagát. Nem is szoktam gondolkodni sem rajtuk, nincs dolgom velük.

Távol tartom magam mindenfajta érzelmeskedő kontenttől és iparias meghatós terméktől. A tévétől, mert nagyon tompít. A facebookos vallomásoktól is. A kiskutyák stb. szenvedéseinek állandó mutogatása, a drámázás taszít, és nem értem, Greta miért hüppög a tengerek élővilága miatt. Talán mert 16 éves?

Mindaz, amivel gond van, ami felháborító, ami változásért kiált, az agyunk és tettrekészségünk ügye, nem az érzelemvilágunké. A morál és a közéleti tett nem vegyülhet érzelmekkel, mert az zavaros, hisztérikus masszává teszi a jó szándékot is, és az ilyennek mindig vannak haszonlesői.

Érzelmekkel kitűnően lehet zsarolni. Tudják rólad, hogy jóindulatú vagy, nő vagy és van fölös kapacitásod. És használnak. Az egyik fajta az, amikor az elnyomottság és a szenvedés hangoztatásával beállítanak a saját érdekeik tolásának melójába: te is vonulj, tüntess, terjeszd az eszméjüket, írj róluk blogposztot, hiszen “egyetértesz”, “megindított a történetük”, vagy adakozz érzelmi alapon, sajnálatból. Az érzelem ezekben az ügyekben keveredik a meggyőződéssel, civil kiállással, ettől okosnak és hitelesnek tűnik, de elég csak százat olvasni ilyen elkötelezett nők kommentjeiből segítő, nőjogi oldalakon, és világos lesz, hogy nekik erre érzelmileg van szükségük.

Én sosem azt firtatom, hogyan van ennyi fightra, szenvedélyre idejük, hiszen ideje pont lehet bárkinek, van olyan élethelyzet, nem bűn az. A neten tényleg könnyű elsodródni, másokat követni, és rengeteg a düh, a támadás, a gyűlölet, a rászállás, a hazudozás is az érzelemfelhőben. Én azt nem értem, miért igényük ennyire bevonódni, miért élvezik. Mi hiányzik nekik ennyire, mit gyógyítanak a hangoskodással? És pont ez az a közeg, ahol elhallgattatják a jogos kritikádat: azért nem mondhatsz semmit, mert a másik érzékeny, depressziós, nehéz neki.

A másik fajta használat (manipuláció) a médiából jön: az érzelmes kontent, a személyes történet, a romantikus dráma mint filmműfaj, a szerelmes sorozat, a füzetes regény, a szexi irodalom és egyébként a társkeresős kapcsolódás is mind-mind pótlék, a saját gazdag, belső világ, mély emberi kapcsolatok helyett van. Ezek tömegessége, sikere annak köszönhető, hogy a nők rettenetes állapotban vannak emberi kapcsolataik terén, lelkileg, fájdalmakat cipelnek, és szomjazzák az erős érzelmi élményeket, illúziókat, a vigasztaló fantáziákat. Ezek ellen a jó ízlés, az iskolázott kultúrafogyasztás véd: olvass remekműveket, keress tudatosan filmeket, kerüld a tévét.

És legyenek mélyek, valósiak az emberi kapcslataid.

Nem, engem nem hat meg, hogy XY, akit nem ismerek, túlélte a rákot, szereti anyukáját, sámántáncot jár, gyönyörű szülésélménye van. Viszont kíváncsi vagyok, éspedig jóindulattal, hogy hogy zajlik egy ilyen szülés, vagy milyen a rák lefolyása, mit lehet tenni, mi az általános tanulság, az emberi tapasztalat. Az agyamat foglalkoztatja. Akkor már megnézem azt is, hogyan és miért sztárkodik ennyire. Nem akarok azonosulni, egyesülni, és a neten főleg nem, az megtévesztő és veszélyes is. Nagyon sokszor játszottam el udvariasságból, amikor írtak nekem, hogy érzelmileg is viszonyulok. Hogy mi máris szeretjük egymást. Máskor azt éreztem, hogy ő egy rokon lélek, melenget, szép dolgokról ír, őszinte, könnyen értem a szavát.

Ezt továbbra is szoktam, de nem tulajdonítok neki túl nagy jelentőséget. A lelkemnek csak az a fontos, akiben megbízom annyira, hogy tud rólam mély és fontos, meg apró dolgokat is, és ott van, amikor nagyon jó és amikor nagyon nehéz, nem csak nézeget, írogat, bunkeréből ítél, hanem tényleg érzem a törődést, a szeretetet, és persze ennek feltétele az, hogy én is kíváncsi vagyok rá, energiát teszek a kapcsolatba. Lassan tanultam meg ezt, pedig teljesen egyértelmű és múlhatatlanul fontos.

Csak megint az a mi női érzelmességünk, a dús-zavaros, fájdalmas lelkünk, az harap a csalira. Soha semmi jó ebből még nem lett.

*

Van még egy pörgésem, bevonódásom, és az a trash. Kis mérlegelés után úgy látom, külön posztot nem ér meg, mondjuk ide is csak épphogy való, mert nem katarzis, nem is megható, csak hogy miket fogyasztunk, mibe vonódunk bele, és miért. (Nem baj, majd írok a végén még a karfiolpüréről, és akkor ahhoz képest mégis ide illik). Főleg ha főzünk, heverünk, olyankor szenvedéllyel nézzük Csides Katát, hallgatunk underground zörejzenét, vonathang-kollekciót vagy kommunista indulókat (ezek között amúgy vannak nagyszabásúak is, nem csak ilyen stílusszörnyek, mint a Kun Béla), olvassuk Andris blogját vagy Szentesi Évát, pörgetjük a lúzerinstákat, de bele-belekapunk a Szomszédokba és a Szex és New Yorkba is. A trash fontos, mert szórakoztató, lelki egészségvédő hatása van, látókört tágít, nélküle beszorulnánk a saját, általánosnak hitt ízlésünkbe. Közös referenciát teremt későbbi beszélgetésekhez, kijelöli az eddig és az ezen túl határát, segít megérteni, elhelyezni dolgokat, megmutatja: nem, nem vagy előítéletes, amikor ránézésre leszaroztad. Tényleg szar.

A karfiolpüréhez finoman vajon, vízen párolok egy fej friss, rózsáira szedett karfiolt, aztán lecsöpögtetem, összeturmixolom botmixerrel, tejszínnel, vajjal, sóval, fehérborssal, és megszórom rengeteg petrezselymmel. Lecsós, hagymás tarja körete volt ma.

nem kell szépen beszélned

Felmentelek, olvasóm. Felszabadító lesz.

Mármint, a kockázat a tied, én nem leszek ott, szóval csak akkor fogadd meg a tanácsot, ha vállalod a következményeket. Bővebben…

az edzésprogram, amit nem fogsz abbahagyni

Hatalmas a zaj, sok a hamis hang: azt mondja, segít, motivál, de csakis az egója érdekli, magát nézegeti a közösségimédia-tükörben; megúszós és hisztis dolgait, tévé előtt fetrengését kenegeti. “Fokozatosság”, “adok időt magamnak”, “baby steps”, “lágy formák”, “saját testsúly”, “pihenés”. Vagy egészen nyíltan árul valami kóklerséget, szponzorok eszköze. Ne dőlj be nekik!

Szűrd ki a zajt, tegyél rendet a fejedben, fogyassz letisztult minőséget – és eddz. Ezt azért így írjuk, mert edz a tő, és a kétjegyű mássalhangzónak az első jegye kettőződik írásban, amikor a j hasonul: ússz. Epres Attila félórányi Hrabalt olvas neked, míg nyomsz ötször húsz guggolást, oldalemelést, négyszer két perc planket. Mindig hozzáöltözik! Kishajós inge, cicás pólója is volt. Élőben este 11-kor. Extrém megnyugtató, kedves, okos, korrekt. Ha megvolt már az edzés, akkor örüljön Gary Chapman: egymást szagolva, ölelve ugyanazon felnevetni, annál nincs is jobb.

Legyél erős és magabiztos, ne hagyd magad mások által befolyásolni. Azt jelenti az erő és a magabiztosság, hogy tudod, mit akarsz, nem veszed át kószán vágyakozva, bűntudatosan, kettő napra mások edzéseit, módszerét, és egyben kellő derűvel, gyengédséggel bánsz magaddal, nem hagyod, hogy ostorozzanak, hiszen a célok, az alapok világosak. Aki tiszta fejű, annak nincs szüksége hisztis kenegetésre, kifogásokra, akkor se, ha négy napot kihagyott. Nagyon sok nő csinálja ezt a kenegetést, magyarázást, “online edzések”, előre beígéri, utat mutat, kipipál verbálisan, majd elhever. Mintha a közösségért hozna áldozatot azzal, hogy edz. Ő nem edz – ő mutogatja, amennyit mégis.

Ne engedd, hogy olyan vezessen, aki nem tudja, éli, amit te, mert nem ismer, mert nem oktat otthon gyereket, mert neki nem kicsi a lakása stb. Ne hallgass senkire, aki rendszert, módszert, kócsingot, edzést pénzért akar adni, és látható, hogy ő a lényeg. Te vagy a lényeg. Röhögd ki nyugodtan, ne legyél balek. Gyönyörűen meg lehet oldani nulla forintból az önkipattintást. Amúgy nem is korrekt. Ha “költök rá, tehát komolyan veszem” alapon csinálod, akkor majd, amikor feladod, neheztelni fogsz arra, aki elszedte a pénzedet. Magadra nem.

Költs: komoly futócipőre, versenybringára, húzódzkodórúdra, tornaszőnyegre, izzadságelvezető, szívvidító színű tornadresszre, fitballra.

Jelszavaink lésznek, ahogy Katona József írja: erő, kardió, nyújtás.

Erő. Az izomért, a jó alakért, a formásodásért és az erőszintért. Az élményért. Az anyagcseréd állapotáért. Nincs formás test kiegyensúlyozott, felépített izomzat, íves idomok nélkül. Az eddigi években, hacsak nem zúztál, leépültek az izmaid.

Ha amatőr sportolókkal beszélsz, vagy mindig lesz valakinek az okos férje, akkor el fog hangozni a SAJÁT TESTSÚLYOS EDZÉS, mint ami jobb a súlyzósnál, csak az a jó – afféle filozófia, alapelv ez.

Kell a súly, kell az ellenállás. Én nem szeretem a gumiszalagot, mert azzal lehet hamukálni, direkt a könnyebbik ponton fogni, a súlyzóval nemigen. Ha súlyzó nincs: van gyerek. Ez egy 25-35 kilós gyerekkel (képünk egy 32 kilós példányt ábrázol) intenzív közös élmény, és szuper has-, törzs-, comberősítő, akrobatikus, sőt, nyújtó gyakorlat a lény mozgatása, függőleges combtól idáig (neki akár kézenállásban is végződhet):

– egész le, és ráadásul overhead, vagyis fej fölött tartva, és a kezemben a két súlyzó. Így tud a kétszer négy kiló is terhelni. Négyszer huszonöt ilyen, egy köredzés részeként, ami teljes testes, hétféle gyakorlat, négy kör (itt olvashatsz leírásokat), és már jó.

Kardió. Ezt ne gondold túl, és ne várd, hogy kedved lesz hozzá, mert nem lesz. Csak csináld. Séta, akár beszélgetős, gyerekkel-férjjel, ez lehet egy vagy több óra. Power vagy nordic gyaloglás, dombra séta, lépcsőzés, lépcsőn futás, görkorcsolya. Táncos, szteppes videók. Futás, bringa, fél-egy óra. Jó térddel, bokával pedig: ugrókötél. Ebből elég negyedóra, mert intenzív.

Ugrókötéllel lehet nyújtani is, ahogy a film végén látjátok.

Itt hidazunk.