Ez aztán önismereti téma, a sűrűje: a sóvárgás a menőségre.
Mindenki arra, amije nincsen. Bővebben…
Ez aztán önismereti téma, a sűrűje: a sóvárgás a menőségre.
Mindenki arra, amije nincsen. Bővebben…
De hiszen pont ezt tűzte kamerahegyre az ifjú Woody Allen az Amit tudni akartál a szexről…-ben, az őrült tudósos jelenetben! “Ezt a férfit arra kényszerítem, hogy vég nélkül egy óriási rozskenyérrel szeretkezzen.”
Egy másik jelenet, ikonikus:
Eredetileg azt mondja a szexguru (és tényleg hántsuk le az összes nyakatekertséget, ízléstelenséget, szemüveget, elhízást, faszban főzést, összefirkált makkot, suksükölést, modoros életstílus-fitogtatást, rossz mondatot), hogy: kíváncsi vagy?, fedezd fel, gyere, TALÁN erre is van út, keresd meg magadban, van-e neked is fétised, felszabadító lehet…
De hamar kiderül, hogy ez nem lehetőség, ez kötelező. Ha nem fedezel fel semmit (nem engeded, hogy a guru beléd beszélje, a trend elsodorjon), az kudarc. Nem vagy nyitott! Elfojtod! Szabadulj fel, de ízibe! Jaj, persze nem kell, de akkor lenézünk, mint aki kimaradt a jóból.
Az előbb még lehetőség volt, erre kötelező. Bővebben…
Látjuk ezt, de meg is szoktuk. Akinek mindene le van fotózva, mindene menő, “ó, nekem miért nem ilyen az életem?”, és nem veszed észre, hogy nem a teljesítményét vagy a jófejségét nézed, csakis a látványt.
Az ember bizony keményen kompenzál, amikor (még vagy újra) sérült és bizonytalan, mert traumatizálódott, mert nem érti önmagát, és nélkülözi az alapvető javakat. Mik is ezek? Az egyszerűek, lényegiek: napfény, erős test, az igazad biztonsága, a szépség nem-hivalkodó tudata, saját gondolkodás, teljesítmény a munkában; erős kar ölel, nem kell félned, nem unatkozol, életöröm hat át, minden rendben – szóval ezeket nélkülözi és kavargó homályban él.
És külső dolgokban határozza meg magát, és ezeket mutogatja, és a kirakott dolgait kedvtelve nézegeti – ez a menősködés. Bővebben…