fejezetek a blogger csodálatos-borzalmas történeteiből 7.: a szerzői jogok

Érdekes, hogy az, aki csak buta kommentre képes, és nem érzékeli minőségi szöveg különb voltát, mennyire mérges attól, ha valaki “henye módon” csak “írogat a neten”.

Attól, hogy valamit szenvedéllyel csinálunk, örömünk telik benne, és sikerrel jár, az még munka. Éspedig a legjobb fajta munka. Nem kötelező szívni.

Sokszor nehéz egyébként, van benne kétségbeesett pillanat is, favágás is. Bővebben…

tanuljunk magyarul 31.: szó végén ó, ő… bió, ökó

Bió, ketó, ökó, technó? Hogy is van ez?

Sajnos, igen. A frusztrált nyelvtannáciskodók tévednek, és a lényeg, hogy ők majd megmondják, de ez nem így működik, és azért állítanak ilyeneket, mert nem értenek hozzá. MINDEN szóvégi ó és ő hosszú. A magyarban ez egy roppant egyszerű szabály, ezért is már elsőben tanulják. Kivétel: no, nono. Ezt is megtanulják.

Elvileg és helyesen tehát így írjuk, de van, akinek ez nem tetszik, ez azt jelenti, hogy nem szólok, morgok, ha valaki bit, öko, keto alakot használ, de én magam helyesen írom. Egyes magazinok úgy döntöttek, és ilyet is szabad, hogy ők maradnak a rövid o-s írásmódnál. A mindenkori olvasószerkesztő ízlésétől is függ.

Lehet tehát “helytelenül” írni a szavakat. Tudatosan is, tudatlanul is. Egyvalamit nem lehet: azt állítani, hogy helytelen a helyes forma.

Írói helyesírás is van, egészen szabad döntések, aki ezt nem érti, az nem olvasott eleget. (Picassónál nem ott van az orr, ahol egy rendes emberen, haha!) Fonetikus írás vagy rontott helyesírás is létezik, csupa játék (Nyuszi nem használ elipszilont). Ha biztos a helyesírásod, nem akadsz ki, nem is zavarodsz össze, és nem játszol hibavadászatot.

A helyesírás inkább ajánlás, mint bétéká. Egy messze ködlő eszmény, mint a napi 30 gramm szénhidrát. SOHA nem annyi. Ezt nyugodtan megmondhatod akárkinek.

Összetételben, első tagként: videojáték, ökoszempont, biopiac. Itt nem szóvégiek. De: mangavideó.

A kiejtés elvét követjük, jövevényszavaknál is. Ha azt írod, no para, ott a no nem jövevényszó, hanem angol szó.

Csak a tulajdonnevek tartják meg eredeti helyesírásukat: TESCO, de van olyan stiláris helyzet, amikor köznevesüléssel jellemzi a dolgot, akkor átírják fonetikusan, és ott már teszkó.

fejezetek a blogger csodálatos-borzalmas történeteiből 8.: a díva randizik a csávómmal, de én már ott vagyok sajnos

Volt egyszer egy férfi. Kudarcnak és még annál is nagyobb unalomnak érezte a házasságát, ostobának és parancsolgatósnak a feleségét, tévútnak a kertvárosi jóapaságot. Netezett unalmában, és a kapu záródása előtt remélte, lesz még valami élet. És nem csak vadvirágos réteken csókolózás meg lázas beszélgetések Szabó Magdáról… netán egyszer az életben lesz saját laptopja, étteremben kajál és egy fapados járattal eljut Párizsba, sőt… milyen fővárosok is vannak még?

Szociokulturális kísérlete lett volna ez, ugrás a lapályról, de érzelmi is.

És rám talált. A detektora működött: alkotókedv, szív, autonómia, intellektus és természetélmény, ez kellett neki, hogy elszívja, magának használja. Belém szeretett, és mivel szép volt akkor még, és meghatóan rajongott, csodált, én viszonoztam. Jött felém erőteljesen, két hónap után életméretű tervekkel, összeköltözni (ide). Jót akartam neki. Támogattam, azt akartam, jó élete legyen. te egy fillért se, nehogy megérezze a család! Ebből lett az, hogy a kétszáz forintos kávéját se. hogy én fizettem kajákat, amiket csak ő evett meg, elfelejtett megkínálni.

Az ideköltözéstől óva intettem. Nem lett volna közös élethez pénze, se nyugalom nem lett volna. Én meg nem akartam a gyerekeit is, a cirkuszokat. Nyilván nem. Az egész agglomerációs szappanoperát, hamisságot. Már úgyis nagyok, mondta erre. Néhány év, és megbocsátanak. Bővebben…

top 10, azaz a tíz legfontosabb okosság, amit életmódügyben megtanultam, de nem csak edzők-diétázók hasznosíthatják, hanem átalános emberi esszencia, tisztánlátós-becsületes kontent, különösen így a járványhelyzetben és tavaszi fáradtságban, amikor az ember amúgy is hajlamos túl hosszú címeket adni a kissé ritkásan kitett posztjainak, amelyért elnézést kérek minden kedves olvasómtól és reklamációkat is fogadok készséggel

Maga a poszt ennél tömörebb. És nyilvános.

1. nem kell mindig csodát akarni, sőt: elvárni magadtól a szuperteljesítményt folyamatosan, az romboló és megfojt

Minden versenyző találkozik ezzel. Ha egyszer már átélted a csodát, a váratlanul látványos eredményt, kirobbanó közérzetet, rengeteg döbbent tekintetet, bókot, halghatatlanságérzetet, gerendán hidat, a minden pózból-bármely fotón tetszetős formát, sőt: ha ez könnyen ment, szenvedélyből, és az istenáldotta* sodrás tartósan volt létállapotod, akkor meg is szoktad, azzá váltál, és nehéz nem azt gondolni, hogy megy ez még egyszer, megy ez bármikor. Vagyis: fenntartható, a szenvedély mármint. Aztán valahogy nem megy, és az erőltetés pedig aránytalan és indokolatlan frusztráció.

És: ez mégsem mentség bármire, teljes leállásokra, összevissza zabálásra. Az elég jó is jó. Csodát ne akarj: akarj megbízható, hosszú távú, szervesült jót, a csoda meg megtörténik, ha közben elragad a hév (és el szokott, nem egyszeri!). De a semmi meg a kidumálós lustaság, az nem jó sehogysem.

* istenáldotta – ezt mint szóösszetételt kérem elemezni, inkább nyelvtan, mint sport iránt érdeklődő olvasóim! egy) milyen típusú alárendelés? pro szekundó) tudsz még ilyenre példát? cé) a második tagnak mi a szófaja?

2. az élet nem arra van, hogy átgyötrődjük, elrontsuk magunknak

Mint ahogy az elvek, értékrend sem arra van, hogy savanyúan legyél szigorú, hogy ostorozz, kellemetlen legyél magaddal és másokkal. Az életöröm az első, és alázatos megbecsülés jár annak, ami van. Ami megvan, ami még van. Hogy nem fáj a derekad (még), hogy van derékvonalad, hogy negatív a tumormarkered, vagy hogy jól látsz, ezek nagyon nagy dolgok. Negyven-ötven évesen meghalnak rákban nők. Én már vállat rántok… meg sajtot is, ez az igazság. Disznózsírban. De a sajt után nem nyafogok, hanem derűsen (!) duplát kardiózom. És azt sem ökölbe szorult arccal: amíg 77 fölé nem megyek (kiló) (pláne: év!), és épp nincs bikiniszezon (éles fény, rövidnadrág), addig ez nem baj. Fekve néznek ki jól a nők (G.) Aztán lesz bikiniszezon és megőrzött izomtömeggel 73-74 kiló. Ami nem kirobbanó, de elég jó. És én ezzel elvagyok.

Más azon sír, akár magasabb nő is, hogy nem tud 70 meg 65 alá menni, hogy 56 kilónak kéne lenni. Én azért vagyok el ezzel, mert az elmúlt hét évben, az első években meg aztán tényleg úgy edzettem, mint az állat, leállíthatatlanul, sokfélét, ügyesedve és bátran, napi több órákat, és szerény becslés szerint fölpakoltam 10-12 kiló izmot. És azért vagyok el ezzel, mert nekem nem kell a duma, a mentegető szöveg, az “ide nézzetek” se már. Az életöröm nem jelent teljes tespedést, kólát, milkát, Haribót. Ha neked életöröm a meki, a cukortól ragacsos édesség, a napi borozás, gondold át az értékrended.

3. fogadd el a tested sajátosságait – de csak azt!

Van az alkat, a veleszületett vagy egyéni jellemző: milyen hosszú a végtagod, kimegy-e a bokád rendszeresen, szimmetrikus-e a törzsed, mekkora a bordakosarad, jól izmosodsz-e (fiatalon, fehérjedús étkezés mellett, kemény izommunka során, különben ez nem derülhet ki), könnyen gömbölyödik-e a feneked, jólesik-e elemien a súlyemelés, vagy durvának érzed…

– ez is vita a nőiegészség-terekben: eleve való-e nőknek a súlyemelés? De aki ezt kérdi, az tornákkal, jógával, táncokkal beéri, és ez a testén látszik is. Mindenki, a vékonyak is elhasasodnak. Szerintem a kemény izommunka mindenkinek való, Artemisznek születtünk. A súlyzózás fokozatosan, nem acsarkodó bizonygatással, közepes súlyokkal igenis való, és minél erősebb vagy, annál jobban bírod és élvezed is. És nem, a puhaság, a törékeny, gyenge alkar, a kevés-bírás nem alkat. Nem alkat a 15 kiló plusz háj (hason, combon!), vagy a görnyedtség, főleg, ha fáj is a hátad. És nem is életkori vagy szülés utáni szükségszerűség, ezek kifogások.

4. a pozitívkodó szövegek csapdák, önátverések, ne dőlj be nekik!

És ha aktív, önkritikus, magán dolgozó beszélgetőpartnernek mondod ezeket, akkor nevetségesek is. Az élet rideg, az idő rideg – sokan áltatják magukat a vigasztaló szövegekkel. Ezekkel tele a facebook meg a spirituális közegek, illetve van némi fogyasztás- meg médiakritika is a csomagban: ne legyünk felszínesek, nem csak az a szép, ami feszes, fiatal, modelltestű, hanem az érettség meg a lélek, drága nagyanyám, ahogy gyúrja a tésztát!… És milyen boldog volt, mondom erre mindig. És két mondattal később érzed, hogy ezek mindenkit gyűlölnek, akinek kemény a segge, és haragszanak a zúzós sportra, mert jóga és női tánc (kell az a kerek has, az a szép!).

Tegnap beszélgettem egy ötvenes nővel, sok mindent szeretek benne, de ő ilyen elsősorban magabiztis, bármi is történjék. Védi magát. Elmondta nekem, hogy mennyivel jobb, nemesebb immár öregebbnek lenni, nekem meg, aki egy tízessel fiatalabb vagyok, azt, hogy én még csak középkorú vagyok, és az ugyanolyan, mint fiatalnak lenni (olvasószemüvegben talán). És közben néz és taglal, mit lát. kedvesen, egyébként. De én hogy mondjam, hogy ez a legnagyobb para, az érett szépség szöveg, csak erre ne szoruljak soha! Egyre szebbek leszünk, igen? Hetven, kilencven évesen? Vagy “csak még egy kicsit”? Vajon látjuk-e még azt, amitől annyinak néznek, amennyik vagyunk? Bizony, nem tartom szépnek a szarkalábat, a fogászati eseményt, a pikkelyesen száraz bőrt, a megtört állvonalat, hanem a csökkenő hormonok, az idő, a gravitáció jelének. És nem csak ifjú szerelmemhez képest, hanem a saját öt évvel ezelőtti állapotomhoz képest. Én derekat akarok igenis, és nagy szemet, lehetőleg ragyátlan szemkörnyéket, a vonásaimat, és pengeszájat semmiképpen… és feszes hasat. (Kezd amúgy látszani, mivégre volt annyi szenvedés!) És amit akarok, annak nevében különösebb dumálás nélkül cselekszem is.

A löttyedtség, a kopott arc nekik erénnyé vált – kénytelen. Mi más marad? Hökkenten hallgatom a klimaxgeneráció “panaszkodását”: beléjük mindenki szerelmes, ők még “forgalomban vannak” ám! Vagy az “önelfogadást”, hogy az őszülő haj szép, ők mennyire szeretik e fakuló-nehezülő testet, érettség, bölcsesség. De hát fáj a térded! Most mondtad. És nem akarsz strandra jönni! És rafináltan öltözködsz meg sminkelsz, akkor miért? És szidod a fiatalokat, a hamvas, gyönyörű fiatalokat, hogy milyen felszínesek, nem értenek semmit.

Mindig a fiatalok a legszebbek, ez az élet törvénye. Amúgy engem sem dédelgetnek azzal, hogy te szebb vagy, mint a huszonévesek, és ez így egészséges (a személyiségemet, lényemet, eszemet szereti az emberem). Én nem is láttam még Törőcsik Marin és Szabó Magdán kívül igazán szép ÉS természetes testű idős nőt, és őket is sminkben, messziről, fotón, ugye. Mondják Endrey Juditot, Koncz Zsuzsát, Pataki Ágit, Bíró Icát (ő még csak 64), Sophia Lorent, és Jókai Babaarc Anna is gyönyörűnek gondolta magát, de ők nem úgy szépek. Eleve riasztó, amikor ezt valaki magáról mondogatja. Hogy emberileg szép, igen, sőt, ez látszik az arcán is, de az nem a test szépsége és nem harapnivaló. Ha reparálunk, az sem látványos, csak annyi, hogy még az instant borzalom nincs az arcunkon, egy kis időre elhárítottuk.

És az egészségben is ez. Kényelmetlen volna elismerni, hogy mi az, ami megelőzhető lett volna, vagy akár (sok melóval, fegyelemmel) visszafordítható, sokkal könnyebb az alkatra, szülésre meg a természetes folyamatokra kenni.

5. ja, és az elfogadás előtt: ismerd meg!

Ismered az “én ilyen izmos vagyok” típusú elhízottakat? Hogy az ott háj-e? Méresd meg. Mindenki megdöbben: sokkal rosszabb a helyzet, mint hitte volna. A tisztánlátás nagy kincs, ne félj tőle, akkor lehet új fejezetet kezdeni. És persze ne akarj extra vékony combot, hirtelen nagy feneket, nagy mellet, ha ezek nem az alkatodhoz tartoznak.

A számok segítenek. Én nem hiszek senkinek testügyben, aki úgy ítél (sajátjáról, enyémről), hogy nem látta még a testét “belülről”, tehát a szöveteit. Én az edzős lánytársaim (köztük velemkorú-egymagas nők) dexáit tanulmányozva értettem meg, mit jelent az alkat és milyen vagyok én, aztán tavaly nyáron G-vel mentünk el dexára, és az derült ki: pont egymagasak vagyunk, bringa, súlyzó, futás, ő M-es férfi, én pedig egy L-es, azon belül is nagy izomtömegű nő vagyok, a csonttömegem is pár tíz grammal több. Egy kicsit neki az izma több (fél kilóval, de férfi), nagyon más eloszlással (neki több a törzsén, karján, kevesebb a fenekén, combján). Nekem több a zsírom négy kilóval, mivel lány vagyok. És nekem a gynoid zsír a nagyobb, neki az android, és ezzel jó vigyázni, mert nem látszik rajta, hasfal mögötti. Nekem csak annyi (ún. körte típusú hízás), hogy seggen-csípőn-combon narancsbőr van, lesz ott, és nem olyan szép feszes a vonala, de ez nem eü kockázat.

Ez vagyok én:

Szóval, sok év sport után, egy erősen jóleső és némileg tudatos életben ez az én testem. Egy kicsit keményebb lehetnék, de nagyon nem, az már nem öröm.

Én mint L-es, izmos nő gyors anyagcserével nem veszem szentírásnak az 1800 kalóriás ajánlást (az alapanyagcserém is több), meg hogy hány mg vasra vagy fehérjére van szükségem, hány liter vérem van, mennyi a glikogénem – mert több. És azt sem hiszem el a kütyünek, hogy 5 km terepfutással csak 260 kalóriát égetek. Nagy izmok nagy terhelése, az több, mintha túlnyomórészt hájat vonszolnék. De nem jó ezt túlbecsülni.

A csoda, az lehet, hogy megy, lehet, hogy nem megy. Megfeszülni nem érdemes:

6. essen jól!

Van tehát az istenáldotta, minden-klappol, szorongásmentes (igen, ez a kulcs) állapot, amikor minden futáskor, minden lépés közben filmzene szól (és nem a fülesből!), álomszép a táj, odanézel, és tetszik a bokád, és élvezet, ha gyom csikland, a verítékes bőröd szaga is gyönyörű, hát még a szembe futó férfiú. És van az erőlködés. A lendület jó, az erőlködés rossz. Sokan mímelik a lendületet. Az erőlködést, annak egyrészt a kellemetlenségét, másrészt az improduktív voltát úgy tudod kiiktatni, hogy reálisabb célt szabsz magadnak, mint hogy “naponta 10-et futok, akármi lesz”. Ehhez kell racionálisnak lenni, tisztán szemlélni magad: most kifogásokat keresek? vagy: tényleg megéri a sebemet szétizzasztani? Mi esik jól, miben lelem örömömet? Az elég intenzív?

Találd ki, mennyi az annyi, inkább kevesebbet, de azt nyomjad éves távon. És ne naponta nézd, hanem hetente. Vagy havonta. Az edzésmennyiséget, futókilométert, fogyást, formát, ügyesedést is. Ezek hosszú távú, nyugis folyamatok.

7. a saját utadat járd!

Vagyis: alkosd meg magadnak az életmódodat! Informálódj, de ne bújj mindenben tanácsok, tekintély, név mögé! És ne másold le más módszerét. Nem kell tudománnyal alátámasztanod egyszerű dolgokat, amiket, már tudod, mert kiismerted: meghálál a tested. Aludj eleget, ne éjszakázz. Találj örömöt, ne ülj sokat. Ne egyél iparias kaját, csak éhesen egyél, kerüld a gabonát, cukrot, böjtölj 16-18 órákat, menj a természetbe, legyél napon, zubogjon a véred, élvezd a mozdulatot, fuss, súlyzózz és nyújts. A többi részletkérdés. Aki túlbonyolítja, nem neked akar jót, hanem fontoskodni. És figyelj befelé: nem a kütyü és nem a szakértő mondja meg, ki vagy. Az összes magazintartalom, női kontent tol az edző, a dietetikus, a hozzáértő felé, és hülyének néznek. Ez mind biznisz és fontoskodás, az edzők között súlyosan nárcsztikusak, kiégettek, depisek, helper szindrómások, lehúzósak vannak. Az edzőmánia tarol, teljesen fölösleges, éngyengítő. Amatőr, testkarbantartó sporthoz nem kell edző, csak igazi, belső drive, viszont edzőtárs vagy -közösség jól jön. Edző csak akkor kell, ha versenyforma, tempófokozás a cél.

Csak azt a sportot lehet szeretni, ami a kíváncsiság és a saját élmény révén a tied. Amint mást követsz, másra hallgatsz, bekapcsol az iskolás éned, az meg lógni akar, lázad, frusztrált, bedurcul, lecsapja az iskolakört és nem vállal felelősséget. Kit verek át, ha ezt nem csinálom? Ha csak magadat, az jó válasz, és hidd el nekem: ha megérted az edzés jelentőségét, szégyellni fogod. Egy tekintélyt, zord edzőt, módszert átverni viszont kúlság. A másik, hogy a guru körül megjelennek sajátos, hatalmi természetű problémák, nem rólad fog szólni ez az egész. Minden tekintélytisztelet, alárendelődés kifordul végül. Nem szép a beltartalom. És ellened fordul.

8. a heuréka-élmény

Az amúgy hatalmas erő. Viszont gyakran arra sarkall, hogy másoknak magyarázz üdvözülten. Amit még akkor se kéne, ha kérdezik. Röviden felelj. Tételezd fel: ő is sportol. Vagy nem, de nem is akar. Amit te tudsz, azt már tudja, vagy nem tudja, de nem akarja hallani (mert kényelmetlen, és szembesíti azzal, hogy egészséges táplálkozás mögött ő testrombol). Légy irgalmas. Ha van benned megmutatkozási vágy (sokunkban van), legalább azt lásd: nem másokért teszed, nem róluk szól, ez nem segítség, ez a te bulid. Kúl módon edzeni és fotózkodni, az nagyszerű élmény. Neked. Légy rá büszke. Az is lehet, hogy másokat is lelkesít, ötletet ad. de ne gondold, hogy te most megmentesz valakiket.

Nekem a Reed elképesztő tanulság volt. Az egész másfél évnek (2017 januárjától 2018 júniuásig, az első maratonomig) a hihetetlen intenzitása, változatossága, közösségi jellege is meghatározó volt, és van húsz igaz ember, akikel azóta is tiszteljük egymást. Ugye itt nekem bloggerként volt egy lehetőség: bevihettem mindig két főt, ingyen.

Ez a Reed.

Ma már, ha nyitva lenne, se tudom elképzelni, hogy naponta Angyalföldre járjak és ablak nélküli térben legyek napközben több órát. Bringával mentem és vissza is, és ott meg órákat edzettünk, boldogságosan spontánul, volt, hogy egymás mellett, párhuzamosan, semmi nem volt kötelező, és olyan is volt, hogy heten, mert többen időközben szereztek saját tagságot. Buli volt. De az meg nagy lecke volt, hogy egész addig biztosan hittem: az emberek csak nem tudják, mit hogy kell csinálni, bátortalanok, nincs lehetőségük, pénzük. Egyrészt elváró, követelőző, mindent ingyen akaró emberekkel is találkoztam. Volt, aki megnézegetett, beszólt, menősködni jött. Nem egy közülük, akit bevittem, pár hónappal később tele szájjal szidott valamelyik hergelt botrányban. És: akik megkerestek, hogy mennyire akarják, de nem jöttek el. Soha. Nem akarták annyira. Nem volt igaz, hogy a lehetőség hiányzott. Senkit nem lehet így rábeszélni. Én ma már a saját edzéseimmel foglalkozom, nem vagyok megváltó, és nagy ritkán van egy-egy mély blogos szeretés, és akkor vele alkalmilag tornapark, túra meg futás.

8. a sport mint hosszú távú folyamat: a test virulásánál is nagyobb az önmegértés, a személyiségfejlődés

Ami miatt engem lesportmániásoztak meg fitnesznáciztak az erkölcsrendőrök, pedig az élet, a lélek, a szabadság itt volt, szóval ennek az egésznek a megerősödés a lényege. Intellektuális és lelki folyamat: tisztán tudom, ki vagyok, milyen vagyok, mit akarok, mit élvezek, hol vannak a korlátaim, milyen vagyok csatakosan és hullafáradtan.

A célomért folyamatosan cselekszem, nem várok csodára, és vállalom a felelősséget. Nem a látszatra hajtok, mert a látszat igazi, belső örömet soha nem szerez. Sokat röhögök, felfedezek mindenfélét, és ez egy csajos közösség (emiatt mennyit fújtak! hogy próbáltak mérget csepegtetni, bekavarni, éket verni!). Majd látom az eredményt és büszke vagyok rá.

És nem magyarázkodom senki előtt, mert rájuk nézek, azokra, akik ócsárolnak, és én nem akarok olyan testet, olyan életet, olyan hétfő estét, olyan tudati szintet.

A sport, a következetes, hosszú távú meló hoz igazi önbecsülést. Megszereted magad. Közel kerülsz a lélektestedhez. Egybeírom: egyben van.

Amikor én a szervezett feminizmusból és annak közismert szereplőiből kiábrándultam 2014-15-ben, mert félmosollyal végignézték, ahogy engem meghurcolnak és lelopják a blogom, akkor kezdtem el a sokkal kevésbé világmegváltó, nem-fontoskodó, kisebb körben zajló, akkoriban még nekem is önzésnek és felszínességnek tűnő edzéseket és a kapcsolódó események szervezését. Kivirultak tőle. És: sokan gyanakodtak, bíráltak, vádaskodtak vagy hergeltek hangulatot ellenem. Ma már tudom, ez nagyon fontos tanulság: az élet, a valódiság, az “annyi, amennyi, de zúzzunk!” itt volt. Őszinték voltunk és női erő lobogott bennünk, igazi közösség tudott lenni, nem volt semmi ferde, nem volt se anyagi érdek, se látszat, se rejtett cél. A woke közeg mégis elhitette egy drága edzéstársammal, lelkem felével, hogy az edzés (és én, mert velem edzett) nincsen rendben, túl izmos lesz, ez felszínesség, sugdostak a fülébe. És ezt a lányt elnyelte ennek a pokla, ottani hamis, zavaros viszonyok. Nem beszéltem vele már két éve. Már nem él, tönkrement beléjük. Itt sírok. Összeállt a kép. Eszméletlenül… tiszták voltunk mi. Erősek és szépek. Nem véletlenül kentek annyi szarral.

9. csak te tudhatod!

És tudod is. Hidd el. Ne hódolj és ne hódíts. Ne engedd, hogy beleszóljanak, elhitessék és megvetessék veled a dogmát (“ez a módszer nem jó, káros; amaz a jó, arra a kassza”), a fura elnevezéseiket, a techmániát meg az aktuális divatos edzőt. Hogy valamit pontosan valahogy kell, máshogy nem jó. A tested, ha el nem rontottad, intelligens. Tesiórára is jártál, Béres Alexandrára tornáztál, nem? Na, azokat. Meg ott a youtube, tele van ötlettel, videóval. Nem kell bonyolítani. Mindennek utána tudsz olvasni, és ha akarod, akkor elkezded, megérted, kipróbálod, kitapasztalod, előbb a könnyebbeket: 12 óra böjtöt, vagy alapgyakorlatot kis súllyal, aztán mehetsz még jobban bele. A sérüléspara azért van, azért gerjesztik, hogy rájuk szorulj!

10. ne bántsd magad! a negatív kör nem segít!

Fontoskodni, kihirdetni azért sem érdemes, mert számon fogja kérni az élet. Én rettentő önkritikus lettem, ez már a könyvhöz kapcsolódó két videóból is kiderül. Nem kenegetek, lelkesedem üresben – de nem is bántom-gyötröm magam.

Amikor jön egy nehézkesebb időszak, ott állsz majd, és a saját szavaid, a gőgöd miatt szégyelled magad, és elkezded magadat emészteni, basztatni, majd mentegetni, és a látszatot mások előtt kozmetikázni. Én ezt el akartam kerülni, és ezért mindent mindig lefele kerekítek, sok mindent fotón is mutatok, minden testrészem látható, nem félek a valóságtól. Vannak mért dolgok, főleg versenyeken (tegnap az erdőben elképzelhetetlennek éreztem, de van nekem 6.35 alatti tempóban futott félmaratonom). Ne ostorozd magad. Vegyél lazán mindent: azt is, ami megy, és azt is, ami épp nem, MIKÖZBEN a lényeget ne téveszd szem elől. Senkinek nem kell magyarázkodnod: ha nyilvánosan álszerénykedsz vagy vádolod magad, az is tekintélyelv. Senki nem várja el tőled: te várd el magadtól a zúzást.

Igen, sok év után is van egy fotó, egy jól ismert, de visszafejlődött mozdulat vagy egy futás, egy testsúly, ami főbe kólint: össze kell szednem magam. De ne basztasd magad. Soha nem éri meg. Aki lényeglátó, nem akad fenn apróságokon. Ez önismereti kérdés. Mit ambicionálsz? Akarsz például sok kilométert lefutni egy évben? Vagy gyorsabban futni? Akkor azon dolgozz, hajrá. De azt ne csináld, hogy mondogatod, de nem mozdulsz meg, mert csak szar érzéseket szerzel, és inflálod az eltökéltséget. Ha nem feküdtél rá, éspedig a fél életedet kérő módon, akkor (most megmondom) az lesz, hogy keveset futsz és elkerülhetetlenül lassulsz. Ez zavar? Akarsz tényleg gyorsan futni? Akkor feküdj rá… da capo al fine.

Inkább: ne zavarjon. Csak fuss, sőt, csak kocogj, de menj, akár sétálni is, menj, mindig menj. És örülj. Élvezd. Gondolj azokra, akik nem mehetnek, szétszedte a szívüket a betegség, vagy nem élnek már. Az ilyen nyugis, kitartó “csak menésben” nagy erő van. Az se kell, hogy egy sima sétát nagyzolóan sportnak maszkírozz és LISS-nek (Low Intensity Steady State) titulálj. Tedd félre az egód, nézd a madarakat, örülj!

Ettél egy jót? Beettél? Egyél. És örülj, mert az élet nagyon törékeny. Ne sopánkodj, ne gyalázd magad, ne szégyenkezz, ne legyél infantilis.

fejezetek a blogger csodálatos-borzalmas történeteiből 6.

Nyilvánost akartam, de több ok miatt nem lehet most. Így fiktív elem a férfi megszólítása. Azért nem inkorrekt, és azért írtam bele a nevét is, mert aligismerősként (annyi volt a kapcsolat, hogy a szakdolgozatához kölcsönadtam egy könyvet, amit végül 2020-ban szereztem vissza, ezért sem értem a kioktató hangot), nyilvános posztom alá írt saját néven.

Ma a sport ideológiai mószerolásáról lesz szó. Mottónk lészen Antonia Burrows: az elvek nem arra vannak, hogy elrontsák a mókát.

Miért, miért akarják ezek a ceus-emberi jogi-kisebbségvédő-genderbalos arcok mindig, de mindig elrontani azt, ami maga az ért, tiszta erő és öröm? Miért a panaszkultúra, a szarul levés a menő?

Sem a sportban, sem a boldog heteroszexben (már megint olyan boldog vagyok!!!). És a gyerekszülésbe is belehuhognak. Elég volt!

*

A feminizmus kurvára hasznos ám. Befizetsz rá, iregsz-forogsz egy kicsit ilyen körökben, ismerőssé válsz, címed-rangod lesz (nőjogi aktivista!), aztán ettől mindjárt nagy szád is. A magad szájíze szerint értelmezett kis csomaggal férfi létedre is ráronthatsz nőkre.

Holott a bajod csak annyi, hogy izomtalan vagy, meg persze dogmatikus, és szeretnél fölülről beszélni, közös nevezőként suhogtatni a fejem fölött valamit, amit ezek szerint egészen máshogy értünk.

Amúgy én régen bevettem ám ezeket. Egy kicsit. Szarul esett, védekeztem. Okoskodva, álhiggadtan feminizmusra hivatkozni olyasmi volt, mint az egy élő Istenre.

Azt kellett volna mondanom, amit a transzdumák kapcsán is: ha a nézeted nevében te ilyeneket állítasz, akkor az eszméd, kereted, narratívád egy komplett valóságtagadó marhaság, én pedig nem kérek belőle.

Kezdjük azzal, hogy milyen az, ha férfi parádézik női közösségben feministaként, oktat ki egy nőt, tagad és negligál egy jellegzetes női tapasztalatot, amely éppenséggel felszabadító (gymfeminism).

Azt mondja, 2016. március, erre a posztra:

drága Nótár Ilona!

Főleg két olyan dolgot látok a blogbejegyzéssel kapcsolatban, ami nekem nem egyeztethető össze azzal a kritikai attitűddel, amit a feminizmusok egy része képvisel.

És akkor mi van? Az a te bajod. Én a másik része vagyok a feminizmusOKnak akkor, vagy te látod rosszul, vagy, vállalom: nem vagyok feminista.

Az egyik, hogy a személyes pozitív tapasztalataidat, vagyis azt, hogy neked bejött a sportolás és a ketogén diéta, nem pusztán személyes tapasztalatokként tálalod, hanem univerzális szabályokként, amiket minden nőnek követnie kellene, ha szeretne boldog lenni.

Egyrészt én mindig magamról írok. Másrészt az ilyen úttól mindenki jobban lett, csak egyvalamit sajnál: hogy nem kezdte el előbb. Írom ezt öt évvel később, amikor a járványban élet és halál kérdése mentálisan és testileg egyben maradni. Amit rólad tudok: neked nagy vonalakban sincs, sem elvileg, sem gyakorlatban fingod nincs, milyen a ketogén vagy az én edzéseim. Esetleg nem érted a mondatokat, amiket írok.

Tulajdonképpen ideológiát gyártasz az életmódod köré, amely ideológia – és egy kritikusan gondolkodó feministának itt gyanút kéne fognia – nagyjából pontosan megegyezik azzal az patriarchális és neoliberális ideológiával, ami arra presszionálja a nőket, hogy sportoljanak, figyeljenek oda, mit esznek, formálják a testüket, legyen számukra fontos és érték a feszes, zsírmentes, erős test.

Megint zsarol a feminizmussal. Itt pedig nulla ideológia, erős személyes megélés, tejesen saját következtetések, a valóság tisztelete, továbbá tények, amelyeket érdek nélkül osztottam meg a személyes, már rég működő blogomon azzal, aki erre kíváncsi. A te vegánságod, na, az ideológia.

Nótár Ilonát nem az zavarja, hogy Sarka Kata egy „celeb”, hanem hogy az összes rendelkezésre álló médiafelületen, pl. a Life Networkon futó műsorában ezt az ideológiát nyomatja az ember arcába. Ha nem ismernéd a műsort („Ez zsír!” a címe), elmondom, hogy többnyire arról szól, hogy mutatnak egy, az uralkodó szépségideálnak amúgy is megfelelő fiatal, sovány nőt, amint az súlyokat emelget egy prémium konditeremben a személyi edzője társaságában, mert „elégedetlen a hasával”, vagy „a popsijával”.

De bizony, amit Ilona írt, abban a celebek elleni gyűlölet olcsó vonatára száll fel, és repül messze. Senkinek nem ért Sarka Kata és egy diétázó-posztolgató nő sem. Legalább áldozatot nem játszanak. A magát jóügynek felcímkéző, mansplainingelő, kioktató “feminizmus” annál ártalmasabb. Ordít rólad, hogy magaddal van bajod.

A műsor üzenete egyszerűen az, hogy ha nő vagy, nem lehetsz elég sovány és feszes. Nem tudom elhinni, hogy véded, amit Sarka Kata képvisel, vagy hogy őszintén azt gondolod, hogy az „egészségről” szól, amit csinál. (Nyilván a melleit is egészségügyi okokból töltettel fel szilikonnal.)

Ez milyen sunyi belemagyarázás! Én nem mondtam, hogy pont SK egészséges, semmit nem gondolok róla, én Nótár Ilona támadására reagáltam, az ideológiai agresszióra, amelyet elhízott testből lődöz. Katát már te rángattad ide. (Hacsak nem azon az ovis szinten működsz, hogy “az ellenség ellensége a barátom”, tehát akkor én odavagyok Sarka Katáért, a NER-feleségekért.) Ilonának nem Kata volt a baja, és nem is az elv, hanem a saját elhízása, ez tuti. És az is, hogy míg SK-ról nem tudjuk, egészséges-e, NI biztosan nem volt az, amit az is bizonyít, ahogy fogadkozik, hogy de ő már nemsokára edzeni fog (persze nem tette) és erre biztatja a körülötte levő fiatal lányokat is. Világos az irigység is, ami egyfajta stressz, szintén ártalmas az egészségre.

Amúgy valóban ritka az egészséges testű nő, és huszon-harmincévesen biztosan nem oké, ha valakinek hasa van, dereka nincs. Egészségügyileg sem és esztétikailag sem.

A másik anti-feminista tendencia a blogbejegyzésben szerintem az, hogy összefüggést tételezel egy csomó olyan fogalom között, amiknek eredendően semmi közük nem lenne egymáshoz, de a patriarchátusnak az az érdeke, hogy elhiggyük, az egyik következik a másikból. Ezek a fogalmak: a sportolás, a testi egészség, a lelki egészség, a kövérség és az esztétikum.

Hát ezeknek aztán tényleg semmi köze egymáshoz…! Aki kövér, az milyen egészséges lelkileg és testileg! Mint azt látjuk. Aki edz, korán hal, ezt is tudjuk (biztos leáll a szíve!) és ezért edzeni nyilván nem egészséges. Elhinni, hogy egészséges, és az eredménye esztétikus is, pusztán a patriarchátus hazugsága! A sport meg a kövérség semmilyen módon nem függ össze! Aki zabál és ücsörög, az viszont jól él, fényes az egészsége. Vagy random az összefüggés, tehát nem befolyásolja az egészségét az életmódja. Te ezt elhiszed?

Kik hitették ezt el veled, Ferenc? Hogy lehet, hogy a dogmáid, a számonkéregető, becsomagolt agressziód a valóság legegyértelműbb tényeit is tagadják? Mit gondolsz a saját szavaidról most, 2021-ben, amikor sorra halnak a kövér betegek?

Egy év alatt teljesen világossá vált, hogy a túlsúly a Covid–19 szempontjából a második legkomolyabb rizikó. Vagyis az elhízás lett az új öregség. A túlsúly még abban az esetben is veszélyes, ha fiatalokról van szó: a rendkívül elhízott fiatalok dupla eséllyel kerülnek lélegeztetőgépre és egyharmaddal többen halnak meg, mint akik nem azok.

Mi ennek a biológiai magyarázata? Az, hogy egy túlsúlyos test immunrendszere teljesen másként működik, mint a többieké. A kórokozók bejutását észlelő immunsejtek jóval lomhábbak, és lassabban rendelnek el védelmi immunválaszt. Így a vírus időt nyer ahhoz, hogy minél több sejtbe bejusson és azokat a saját szaporodásához hangolja át. További rossz hír, hogy a Sars–Cov–2 kifejezetten kedveli a zsírszövetet. Márpedig ha több rajtunk a zsír, több vírus keletkezhet. Sőt, a zsírszövet pompás búvóhely is az immunsejtek elől bujkáló vírusok számára. Ez is a magyarázata annak, hogy a túlsúlyos koronafertőzöttek miért kerülnek
nagyobb eséllyel az intenzív osztályra és miért maradnak hosszabb ideig fertőzőképesek.

 

https://telex.hu/belfold/2021/03/23/elhizas-koronavirus-kockazat-halalozas-szivbetegseg-cukorbetegseg-megelozes-eletmod-fogyas

Magyarázd már bele abba az egyszerű tautológiába a patriarchális elnyomást (miközben épp férfiként akarsz lenyomni!), hogy ami nem egészséges, az nem egészséges, meg ami ronda, az ronda.

Én úgy látom, hogy a blogbejegyzéseid azt sugallják, hogy ha valaki sportol, az egészségesebb lesz testileg, boldogabb lesz (pl. elmúlik a depressziója), le fog fogyni (eltűnnek az „úszógumik”) és ebből következően szebb lesz. Csakhogy a feminista társadalomkritika már nagyon régóta rávilágított arra, hogy ez nem így van.

Azt akkor önigazoló dagadékok írták, nem vállalok velük közösséget.

Az első kapcsolatot, vagyis a sport és a testi egészség közötti összefüggést szerintem senki sem vitatja, még Nótár Ilona sem. Mondhatni konszenzus van abban, hogy aki sportol, az egészségesebb lesz. A lelki egészség kérdésénél viszont már bejön a gender-vakság az írásaidban: tény, hogy az intenzív mozgástól ideig-óráig jobban érzi magát az ember, de azt állítani, hogy elegendő mennyiségű sportolás útján tartósan javítható az ember közérzete, sőt, a depresszióból is ki lehet gyógyulni, annak tagadása, hogy bizonyos társadalmi csoportok, jelen esetben a nők rendszerszinten el vannak nyomva, és ez az elnyomás stresszhez, pszichés problémákhoz vezet náluk.

Semmi értelme annak, amit írsz. Férfiak is, nők is jobban vannak a sporttól. Relatíve az elnyomottak is megerősödnek, jobban lesznek, öntudatot szereznek, szuverén gesztus edzeni, maguknak megenged. Válsághelyzetben sportolni életmentő, számos történetem van, hogy tartotta meg a futás, a gyúrás a durva bántalmazásból menekülőket. Miért kell rámerőszakolni a vulgárbalos genderes elnyomósdit?

Te féltékeny vagy a női autonómiára, kivirulásra és a sportra, amely nem kér sem a férfiak tanácsaiból, sem a görnyedt belpesti dogmákból! (És egyébként Hirlandó bosszúja ez is: együtt fortyogtatok az én sportolásomon.)

Amúgy míg te nem tudom, mit csináltál, és, mi tagadás, huszonéves létedre elég szarul nézel ki:

, én addig a nők helyzetéről nagy elérésű, elemző posztok százait írtam. Nőként, helyzetüket alaposan ismerve. Vicces ez a kioktatás: nők helyett akarod tudni, milyen nekik a sport, a teljesítmény, a célok elérése, a dopaminlöket, a feszesség érzése. Okoskodsz egy olyan nő feje fölött, aki három gyerek mellől, gyászból, szerelme által megtagadva szabadult bele a tavaszi erdőbe, és hoznál sunyin egy nevezőre az elkényeztetett celebekkel.

Azzal, hogy a sportolást ilyen megváltó erejű gyakorlatnak állítod be, individuális megoldást javasolsz egy rendszerszintű, társadalmi problémára – pont úgy, mint az antifeminista, neoliberális ideológiák: dolgozz magadon keményen, és akkor megoldódnak a problémáid, ne a rendszerben, az elnyomó viszonyokban keresd a problémáid gyökerét.

Az igazán komoly sport és (nekem) a gyerekkori öröm és ozgásöröm megtalálása pontosan az, amit írok: megváltó erejű gyakorlat. te nem edzel belső indíttatásból, te nem élvezed, vagy neked van anélkül is jó életed és vékony tested. Mit tudod te, milyen megszabadulni nettó tizennégy kiló hájtól?

Nekem nem dolgom elméleti, társadalmi változásokat elérni, módom sincs ezekre. Semmilyen rendszerszintű küzdelmet nem zár ki és nem is ront az, ha a nők egyénileg is megőrzik erejüket, egészségüket, céltudatosan, eltökélten, egyensúlyban élik a napjaikat, közösséget építenek az edzéssel, sőt. Aki neoliberális meg egyénieskedő, azok a transzpátyolgatók, az identitást kiötölő, figyelemcsikaró, áldozatot játszó hazudozók.

Szerintem nem feminista dolog ilyet mondani.

Úgy látszik, huszonépár évesen te vagy az igazi feminista, és én nem. Amúgy mi van akkor, ha nem megyek át a feminista vizsgádon? Észrevetted, hogy te is egy nőt, örömöt, élményt, kompetenciát, magabiztosságot szapulsz, inszinuálsz, tartasz ellenérdekűnek? Miért nem a patriarchátust támadod?

A következő alaptalan összefüggés-tételezés az egészség (hiánya) és a „kövérség” között van: elhízottnak lenni természetesen nem egészséges, de nagyon nem mindegy, mit tekintünk elhízottnak. Azzal, hogy te feszességről és „úszógumikról” beszélsz, nekem az jön le, hogy azokat is egészségtelennek tartod, akiken – a te fogalmaid szerint – egy kis „túlsúly” van. Csakhogy egyáltalán nem egyértelmű, hogy ténylegesen ez a helyzet, vannak kutatások, amik szerint a kicsit „túlsúlyos” emberek tovább élnek (pl: http://hvg.hu/plazs/20070105_tulsullyal_hosszabbelet).

Ezek manipulatív, önigazoló, ideológiai alátámasztásra kipécézett “kutatások”, és a módszertani hibájuk híres bad science: a másik, normál BMI-jű csoportból nem vették ki a durván dohányzó soványakat (akik ettől soványak), sem a leromlott, többedik stádiumú rákosokat, vagyis azokat, akik a halál közelében romlottak le.

Az úszógumi hasi zsír, ekként durván egészségtelen. Eleinte bent, a belek közt jelenik meg, a bőr alatt (úszógumi) később, a durva elhízásban. Persze be lehet nyalni ilyen érveléssel a  feministáknak. Micsoda tekintélyelvűség.

De ha tényleg egészségtelen is lenne „úszógumikkal” parádézni, akkor is az az ideológia köszönne csak vissza a blogodból, ami a nőket önmaguk „tökéletesítésére” buzdító mainstream médiából is ömlik, vagyis hogy ne azért legyenek soványak, mert kövérnek lenni csúnya és gusztustalan, hanem mert az az „egészséges”.

De ez mitől ideológia? Ha neked az én blogom, sportleírásom, érvelésem olyan, mint az említettek, és ehhez te magyar szakot végeztél, meg még az írásaim értelmezése után kilométeres kommentben teszel helyre elvi ügyekben, akkor te felületes és/vagy rosszakaratú vagy. Vagy személyes sérelmed van.

Azokat piszkáljátok, akik jól vannak, és a nők megerősödéséért, valódi fejlődéséért tesznek.

Régebben az esztétikumra hivatkozva basztatták a nőket, manapság egyre gyakoribb, hogy „egészség” a jelszó. De ha már egészség: ha tényleg küldetésednek tartod azt, hogy az olvasóidnak segíts egészségesebbé válni, miért egy olyan diétát propagálsz, aminek a hosszú távú hatásairól semmit sem tudni, ellenben azt pontosan lehet tudni (pl. a The China Study c. kötetből) hogy állati eredetű termékek fogyasztása, így azoké az állati zsíroké, amiket népszerűsítesz, biztosan csökkenti a várható élettartamot?

Ez full gáz, amit írsz. Nem tartom küldetésemnek, mert én nem akartam tőlük semmit, én magamról írtam. Arra az örömhírre és megélésre, amin te simán átnézel (nemhogy osztoznál az örömömben!), sokan jöttek, és velük beszélgetünk. Elszámoltatni, elvárásokkal bombázni engem nem fair. Én nem kértem tőlük pénzt.

A China Study híresen bad science, teljesen rossz irny, a ketogént és az IF-et viszont régóta és alaposan kutatták ekkorra, én pedig rengeteg kutatást olvastam, emiatt lett a könyvem is, és nem, nem propagáltam (ekkoriban még), csak magam éltem vele, és kérdésekre válaszoltam. Álmomból felébresztve is tudom a vegán érveket, az okosakat és az érzelmes-ostobákat is, az egész Kína-tanulmányt, ott a cáfolat, te viszont sem elméletben, sem gyakorlatban semmit nem tudsz a ketogénről.

És végül: a kemény sportolás nem feltétlenül hoz magával „feszes testet”. Rendszeresen járok kettlebellre és spinningre, és azt vettem észre, hogy miközben a fél csoport a hányás és az ájulás határán egyensúlyoz, van néhány olyan nő, akiket te és Sarka Kata is biztosan úszógumisnak és löttyedtnek tartana, és ők azok, akik ilyenkor is a legkeményebben tolják.

Nyilván mert motiváltabbak, le akarnak fogyni. Volt már itt ilyen, hogy a kövérek sokkal kitartóbban futnak, a tempó nem függ az alkattól, és az is nyilvánvaló butaság volt. Ha nem fizikai (ergométer) adatokkal jössz, akkor ez csak szubjektív hülyeség, legyártott kekecjkedés, hogy nekem szegezhesd, amellett anomália (kivétel). Anomáliával csak ostobák érvelnek. Mind a hányó túlerőltetők, mind az úszógumi ellenére kitartó edzőtársak kivételek, semmilyen általános érvényű tanulság nincs. Nagy vonalakban az az igaz, hogy aki könnyebb és izmosabb, az jobban bírja az edzést, és kevésbé viseli meg a terhelés.

Én senkit túledzésre nem biztattam, az örömöt és belső vezérlést hangsúlyoztam minden posztomban, nem is hajszoltam magam. Én csak az első félmaratonom után voltam igazán szarul. De mit is magyarázkodnék valakinek, aki körmönfontan lebasz, amiért sportolni és írni merészelek, de még a sportkrediteket is kéri?

Nem az a téma most, hogy te láttál már olyat, aki túledz (és akkor mi van?), hanem arról, hogy a rendszeres, komoly edzésnek milyen hatása van. Miért érdeked pont a lényeget elkenni? Vagyis de, éertem, figyelmet akarsz, szerepelni, önigazolni, és ez nagyon gyász. De a tény tény marad: az elégséges mennyiségű kemény sportból (amely lehet örömteli is) plusz a megfelelő táplálkozásból kemény, feszes test lesz. Az izom viszont vastag, nem vékony. És kemény. Nehéznek lenni az ugrások miatt sima crossfitben nem szerencsés, sem spinningben a kardiovaszkuláris fittség miatt, sem a futásban, semmilyen robbanékony mozgásban, talán az álldogálós, mackós nehézatlétikában okés a túlsúly, de csak akkor, ha az ízületek nem tropák, és van hozzá erő is.

*

Akit a sporttémám zavar, az egy embertípus.

Én nem kapcsolódtam be soha vitatkozva az ő feminista-elvi okoskodó beszélgetéseikbe. Csak éltem az életem, intuitívan rátaláltam egy útra, beszéltem róla és csatlakoztak. A jelek szerint ezt a hatást figyelték fintorogva, örömgyilkosként. Ők jöttek a kontentjeim alá, rámerőltetni a frusztrációikat, helyretenni ideológiailag.

Rám kényszeríti a feminizmusát, elszámoltatna. De hát mikor írtam én alá belépési nyilatkozatot, eszmei válallást?

Pont azért utáltalak meg titeket, mert ilyen savanyúak vagytok. Kétféle feminizmus van: az áldozati meg a megerősítő, a kettő között áldozatsegítő megerősítőkkel. De ti rángatnátok le azt, aki erős, a panaszkultúrába.

Az elnyomottság nem ment fel a minőség alól. Tehát ha csóró melós vagy, akkor se jár Zámbó Jimmy hallgatásáért vagy az alkoholizmusodért buksisimi, ne tedd identitássá, és ne sértődj meg, ha az ilyesmit egy értelmiségi károsnak tartja. Ha Alabama szegénynegyedében te KFC-t falsz, mondván, a keto meg a salátaevés elitista és rasszista, az csakis olcsó önigazolás, és akkor te megérdemled a tested.

Egy egyedülálló anya örül, kompetens, nem panaszkodik (pedig nem szerencsés a helyzete, nem kapta, nem tétlen életben tolták alá), és ti rögtön nekimentek, vádoljátok, sunyin megfigyeiltek, aztán ráöntitek a szart. Ez a ti feminizmusotok, Hirlando és Ferenc. Mintha az életünkkel tett állítás ideológiai vita volna! Engem nem érdekel az a fajta feminizmus, amelyet dagadt, kapcsolataikban kudarcos nők találtak ki és tolnak önfelmentésként, de ami durvább: vádaskodva, az elméletet (Beauty and Mysogyny, A szépség kultusza, Wolf) kicsavarva.

Én a feminista ally-okat külön kiröhögöm, férfiben ez annyira ciki. Csupa nyomi. Férfiközegben vajon nem állná meg a helyét? Fél tőlük? Kell a nők jóindulata? Vagy szociálisan creepy, csak így tud csajozni? Ekkor jöttem rá, hogy nem csak Gumiszoba meg a civil női levlista a ciki.

A hozzászólást a vegán kommandó lájkolgatta.

A saját sportolás kapcsán felnagyítják az erőfeszítést, állandóan panaszkodnak: hányás, túlzás, önsanyar. Mi közöm nekem ehhez, miért nekem rója fel? Ne eddzen, aki nem élvezi. De ne is hisztizzen. Egészségesnek lenni, elismerést kapni az életmódodért, kinézetedért nem jog. Nem jár egyenlően.

Senkinek nem lesz jobb élete attól, ha a valóságot tagadja. És még egy: a szépség normái(nak természetes változata) és az egészség pontosan egybeesnek. A kockahas: alacsony zsír, kidolgozott törzsizom. A vékony derék a belek körüli zsír hiánya. A kerek, kemény fenék, az izmok, a ragyogó bőr, a dús haj, ép fogak is az egészség jelei. Semmi nem igaz abból, amivel mószeroltak.

lelki bántalmazás-e a “szexmegvonás”?

Vagy az “intimitásmegvonás”? A “duzzogás?” Sőt: létezik-e? Bővebben…

ismét egy menősködő hazugság: a “bdsm”

Ismét egy tipik 21. századi, neten promózott különlegeskedés, középkorú, sóvár reménytelenek utolsó szalmaszála: a BDSM mint menőség és mint rögeszme. Mint a poliamória, szexmunka, pornó, nemváltás, gender önkifejezés – mindenféle izgi kamu, amit A Prűdek Elmaradott Társadalmunkban Sajnos Nem Értenek, De Mi Tudjuk, Hogy Mennyire Menő.

Keressük meg mindig, mi a lélektani haszon: az egésznek az a lényege, hogy ők jobban tudják. Hogy fölényeskedő kommenteket írhassanak. Lenézhessenek másokat. Mert hogy azok előítéletesek. Szóval még morális fensőbbséget is akarnak a különlegesség tetejébe.

Én legalábbis ezt látom a téma netes reprezentációjában.

Én azért nem dőlök be ezeknek, és azért nem érdekel semmi ilyesmi az újságírói érdeklődésen túl (sokkal inkább a trend jellege, tipikussága, a média működése, a trend keletkezése érdekel, mint maga a BDSM), mert nem ment el a józan eszem. Nem vagyunk mi előítéletesek, csak látjuk a szemünkkel, mi a helyzet, és hogy ők miért hazudnak.

Mert a világ nem prűdekből és felvilágosultakból áll. Az emberi, érzelmi teljesség megléte vagy hiánya a két csoport közötti különbség. Az egyik valódi, őszinte, örömteli élményekkel, érzésekkel éri be csak, nem adja lejjebb. Nem arról van szó, hogy ők mind csak szép finoman szexelnek: van köztük harsány, látványos életművész, meg szemérmes, moonogám négyfalközött, és olyan is, aki inkább senkivel nem vegyül, mint hogy silány, használós legyen a kapcsolat, a szex. Értéktudata van, neki csak az kell, ami őszinte. A másik fajta nem ismeri, nem élte meg ezt, halovány másait kergeti. Hát kell egy pasi, nem? Unalmas a “vanilla”! Szexpiac van.

Vagy kiöregedett belőle. Jellemző, hogy Hummel Zsolt a maga behízott, megrokkant testében az öregedés kapcsán csak azt említi meg, hogy nem hisszük el, hogy öregen is képesek lehetünk a szexre. (Beállította a posztjait be nem ágyazhatóra, a haláltémásból idézem, március 9.:)

A halálig tudnánk akár szexelni, ha elfogadnánk, hogy mulandó emberként erre öreg testben is képesek vagyunk. Sem halál, sem a szex nem tabu. Hozzánk tartoznak.

Öööö, de, abszolút elhisszük, tudnánk is, és nem tabu, csak hát beláttuk, hogy ízléstelen, mert hogy velünk nem nagyon akarnak már. A darvadozás, akarás, nyomulás taszító és silány. Olyan partner, aki neked is kéne, akit harapnál-tépnél, nemigen fog kívánni. Ezen a bulis, krónikusan promiszkuis módon biztosan nem.

És ez mindig egyenlőtlen. Mélyen egyenlőtlen olyat akarni bevinni az erdőbe, aki nem akar.

Tinilányok illata:

Emlékezni a tini lányok illatára,
Élvezni a felnőtt nő parfümjét.
 
Mindezt egy negyvenkilenc éves, elhízott férfi írja nőnapi köszöntésként.

Ennek a hangos csoportnak erős jogosultságtudata van: neki JÁR az élmény, a szex, kb. mint a széles árukínálat bármiből. Az élet mint pláza. Egyedi, különleges? Dehogy. A BDSM és a kinky faszkodás is fogyasztói divat. És itt is vagyunk a lényegnél: ezt a sok hülyeséget a kapitalizmus csinálja. Áruvá tesz mindent, olcsóvá, behelyettesíthetővé. Mohó állkapcsai közt teljesen eltűnik az emberség nem-üzleti, nem-harsány, nem-marketingelt minősége, lényege, spontaneitása. Nem csak a prostitúció és a pornó van itt, dehogy. Az egész társkeresősdi, tanácsadósdi, kontentgyártósdi ilyen. A sóvár, középkorú próbálkozók emberi lelkek, testek, identitások fogyasztói, rájuk licitálnak. A konzummagatartást átvitték az élet legszebb, nem-anyagi, szakrális területeire is.

Hogyan tartozhatsz az első csoportba? Önfejlesztéssel, tested, elméd, lelked megőrzésével, szépen tartásával – igazi irodalom, filmek, testélmény, önismeret.

Akinek nincs a közelében szervesen, szépen, emberileg olyan, akit kíván és aki őt is kívánja, akitől nedves lesz/erektált, akinek ez nem elég, mert unalmas, vagy még “felfedezné magát”, az kiégett, az nem kívánja a szexet, és akkor nem kell szexelni.

Nem kell folyton szexelni. Nem kell eköré építeni sem az életet, ez nemcsak fölösleges, hanem káros is. Lélekirtás és tudatipar, és nem csak a színvonala miatt. A szextémát fontoskodva idegenekre erőltető közbeszéd a visszaélés melegágya, igazolást szállít, jogosultságérzetet kelt ragadozókban, és persze keressük meg megint az érdeket: reklámszövegként működik, termékeket ad el, lásd Polililit, aki eleinte nagy lelkizve önfelfedezett, ma már műanyag kacatokat árul.

És kettő nappal a wmn-es interjú megjelenése, Hummel Zsolt felfuttatása (több ezer új követő) után a Mester olyan nőnapi posztot ír, hogy nem hiszed el. “Veletek.” Most akkor kivel, drága Zsolt. Akar-e az a nő?

Milyen a férfi?
Szereti a pinát,
Meg a melleket és a bőr illatát.
Belenézni a női a szemekbe és élvezni bizsergést.
És örülni, ha vissza is néztek.
Jó lenne egyet csak kávézni veletek.
Meg aztán együtt járni, együtt aludni.
Persze jót szexelni is.
Meg jó amikor csak este fáradtan egymásra dőlni.
Bírni mikor menstruáltok, élvezni a hisztiket.
Meg hallani amikor élveztek.
Értetlenül állni, hogy gyereket szültök.
És még főztök is mellette.
Kivasalt fehér ingeket, és hogy mindig van friss zokni.
Hogy sosem fogy el fogkrém.
Értékelni a csipkét és de élvezni a pamut bugyit is.
Nem érteni harisnyát, a melltartó, és a magas sarkút.
De nagyon köszönjük.
Emlékezni a tini lányok illatára,
Élvezni a felnőtt nő parfümjét.
Megköszönni azt sok készülést,
Műkörmöst, fodrászt, kozmetikust.
Köszönjük, a gyantázás összes fájdalmát,
A gyerek miatt test változását.
A világ dekoltázsoktól, ringó seggektől lesz teljes.
Meg a szikrázó szemektől, és a mosolytól…
Ami reméljük igent mond.
Ha nem lennétek, ezt sem írtam volna le.
Meg mi értelme lenne az életnek?
Köszönjük hölgyeim.
May be an image of 1 person, standing and indoor
 
Jaj, gyönyör ezt látni: Mérő Vera “szemlézi”, nekiesik, és a facebooknőjogiak őrjöngenek, ahogy őrjöngtek az asszonyságon meg a mesekönyvégetésen, minden szarra, celebre időt szánnak, ez az Ügy – kegyetlenül unatkoznak.
 
Ha naiv volnál, és azt hinnéd A szürke ötven árnyalatából (E. L. James “ki mert lépni a sorból”, és irodalom!), a netes promóból, hogy a BDSM valami felnőtt izgiség, mely (de hisz ANNYISZOR leírták ezt:) biztonságos, konszenzusos, és “a szub irányít” (aha, és ha mégsem, ha egy vadidegen önzőn sérülést vagy károsodást okoz a testeden, akkor menj el rendőrségre, és tárd fel, hogy mi is volt előtte, és bizonyítsd, hogy honnantól nem volt konszenzusos. De a másik oldal se vicces, elkövetőként mentegetőzni. Sok sikert!), ha ezt mind beszoptad, akkor majd pofán csap a valóság.

Az elmúlt ötven év pornója kitermelt ugyanis egy nagy létszámú csoportot, akik igenis a hatalmat és az erőszakot, a kényszerítést élvezik, a kényszerfranciát, a szétszaggatós anált, a vért, a könnyeket. Azt, ha a mások felet megalázza, meggyötri, rékényszeríti magát, mert hatalma van fölötte. Azt, ha a nő (vagy épp kisfiú) tudatlan és kicsi, lásd az egészen zsenge lányokra irányuló, ijesztő mértékű nyálcsorgatást és nyomulást. Vagy épp az ázsiai importfeleségeket, a nyafogást az “erős nyugati nőn”. Honnan tudjuk, hogy ezt élvezik? A pornó leginkább keresett műfajaiból, kulcsszavaiból és e műfajok szélsebes inflálódásából. Csak az áthágás (transgression) az izgalmas, és a határ, amit át kell, lehet hágni, tolódik kifele. Teljesen legitim tinilányokat használgatni, erről fantáziálni, a másik fél kielégülésével és vágyával nem törődni és nem-kölcsönös aktusokat kicsikarni.

Ebben pedig semmi, de semmi izgalmas és élvezetes nincsen. Szó nincs itt semmiféle konszenzusról. Hatalomról és kiszolgáltatottságról, rút erőszakról van szó, az emberi méltóság lábbal tiprásáról. Minden más kenetteljes reklámszöveg, a gyanú elaltatására. Ahogy nincsen önkéntes meg örömteli prostitúció sem, ez mesebeszéd.

Szóval van egy ilyen érdeklődésű (torzulású) embertömeg, akik igen cinikusak a szexben. Hova tódulnak ők, amikor partnert keresnek, de nincs pénzük prostituáltra? Persze, hogy a BDSM-be. Meg ők kinkyk, fétisük van, nem ám torz lelkű perverzek, és ez milyen felszabadító, valóságos társadalmi mozgalom. És persze, hogy azt mondja, hogy az aktus konszenzuális, meg a szub is élvezi. Minden kötelező szöveget elhadar: ez az intimitás új lépcsőfoka, biztonsági szó van, csak a beavatottak értik. Milyen sunyik! De nem stimmel logikailag, hiszen aki az irányítást, a másik kiszolgáltatottságát élvezi, azt nem fogja érdekelni a másiknak nemhogy a gyönyöre, de a legelemibb testi integritása, traumatizálódása sem.

Honnan tudom mindezt? Fórumokat, beszámolókat olvastam.

Biztosan… de nem is biztosan, hanem talán vannak igaz, érzéki domok és szubok is, nem csak nőgyűlölők és áldozatok, ahogy vannak autentikus megélésű egyéb furák is, de ez is olyan jelenség, hogy a visszaélők, az álruhás farkasok már rég többen vannak és megkölönbözhetetlenek. A dologba magába van kódolva a visszaélés, egyben az erkölcsi felmentés. És aki bedőlt a menő szövegeknek, és pórul járt, traumatizálódott vagy belenyomorodott, az szégyent érez, ez az ő kis rút titka, nem nagyon fog erről beszélni.

Olvassuk el szüzek megtörését, meggyalázását De Sade márkinál, a Filozófia a budoárban című alapművet. Ez nem vicces, ez nem játék, még paródiának is ijesztő. Egy egészséges lelkű, értékrendű ember természetszerűleg irtózni fog: nemhogy nincs szüksége ilyen szélsőséges ingerekre, de emberileg is taszítónak fogja találni. Igen, vannak filmek, ahol maszkban vannak a tangabugyis, feszes combú szereplők, és minden nagyon esztétikus, de ez csak a promó. A nem emberközpontú szexuális élmény, a fétishajszolás, minden, ami nem a szimmetrián és emberi vonzalmon alapul, traumatizál. Mit kívánnál a lányodnak? Rosszabbat magadnak se kívánj. Annak lehet vonzó és érdekes a BDSM, aki a durva traumáit cipeli és kompenzálgatja, de ha nem vagy nőgyűlölő/férfigyűlölő és önös, illetve érted, értelmezed a jelenséget, akkor iszonyodni fogsz. Mindkét oldalától. Attól is, ha egy férfi nyalja egy nő cipőjét kutyaként, pórázon, ha őt alázzák, öklözik, szopatják rommá, bónuszként középkorú, kólásüveg testtel, ami taszítóbb még annál is, mint amennyire komikus, és attól is iszonyodsz, ha neked hatalmadban állna másvalakit alázni, használni, és erre kér. Ne már, hát álljál már fel, menjünk el inkább egy jó spagettit enni.

A magát domnak mondó, állítólag intelligens fél vagy olyan nő, aki ezt pénzért csinálja a senkinek nem vonzó, anyakomplexusos, lelki roncs férfiakkal (vagyis: domina), vagy olyan férfi, akit kicsit sem fog érdekelni a másik gyönyöre, integritása, igénye, egészsége, testi épsége. Volt itt egy kommentelő, hosszan értekezett arról (2014-ben), hogy miért is én írok nőknek blogot, én nem tudom, mi az igazi szex, a face sitting gyönyöre… hát nem, én nem tudom (amúgy szerintem csak nőnek adta ki magát, férfi volt).

Ez mind fantázia, hogy ezt lehet szépen, kölcsönösen. Valójában a magukat domnak nevező férfiak nőgyűlölők és ijesztő a lelkük. De hát a vak is látja. A fantáziák csak felizgulva érdekesek, hűlt aggyal-testtel nem kívánnál bennük részt venni, és önmagukban fel sem izgatnának. A bizonyos kontextusban oly izgi alárendelődés, egyoldalú kényeztetés soha nem olyan a valóságban, mivel a fantázia lényege (“most bejön három izmos, idegen férfi, cseppet sem intelligensek vagy gyengédek, és nem kérdezik meg, én mit szeretnék, viszont minden nyílásomba tesznek farkat”), hogy te irányítod fejben a történéseket, aszerint, hogy mi tűnik izgalmasnak. Nos, a valóságban meg nem az fog történni. A valóságban kicsit sem te irányítod.

Mindamellett léteznek olyan, súlyosan sérült emberek, akik újra akarják élni a komisz bánásmódot, akár a nemi erőszakot is, a test dezintergációját, és ez valódi élményt, izgalmat okoz, vagy legalábbis erős vágyuk ez. Ez a kutatás is erről szól:

https://www.researchgate.net/publication/275484984_Corporeality_Sadomasochism_and_Sexual_Trauma

De nem mindegy, hogy egy ilyesmit izgi, egyenrangú szexuálisviselkedés-verziónak kezelünk, vagy durva sérülésnek, problémának. Más irányban van a kijárat a kettőből.