Nagy elánnal kezdtem írni a leleplezést, mert az általános naivitás és érzelgés és a Sanyika-ügy dicstelen kimúlása közepette reválációnak tűnt közölni, hogy
a súlyos személyes válsággal küzdő emberek nem hősök
(idáig kb. Feró Dalmát idézem ebből a cikkből),
sőt, inkább manipulátorok: a szenvedésük mutogatásából és az önfelmagasztalásból jelentős hasznuk származik. Akár sztárrá válhatnak, kattintást generálhatnak, személyes krediteket (hitelességet) szerezhetnek, és megússzák a trashkontenttel járó közröhejt is, hiszen KI NEVETNE EGY BETEG EMBEREN? Sőt, kinek jut eszébe a lájkkoldulókról bármilyen bírálat? A meghatódó közönség észre se veszi, ha az efféle sztárok tehetségtelenek, ha alkalmatlanok kinyilatkoztatásokra. Ha csakis önmagukat képviselik, ragozzák, fényezik, és szemérmetlenül hódoltatnak maguknak.
A témaválasztásban és a heves hangnemben szerepet játszott, hogy az elmúlt hetekben a jól ismert szenteskedők, áldozatvédők megint elővettek: örömködtek, hogy a tavalyi mocsokságaik miatti feljelentéseim egyikét elutasították. Mondjuk az is beszédes, hogy ez kirobbant belőlük, eddig annyira lapítottak (láthatólag megijedtek).
Majd hírt adok a többiről. Én nem fogok hisztizni. Ha bíróság előtt kell bármelyiknek magyarázkodnia, akár marasztaló ítélet nélkül, az is remek lesz. Ha nem, az kijelöli a határokat, mi az, amit nekem is szabad. És én nem vagyok tehetségtelen. Mindenki vissza fogja kapni.
A traumacelebnél is nagyobb mocsok az áldozatvédő, akinek semmi baja, és nem átallja a segítőkész szent szerepe mellett még glamúrfotókon is mutogatni a kényelmes életét, szépségét. Ő másvalaki bőrét viszi a vásárra. Áldozatvédelmet nem lehet hiúan, képzettség és alázat nélkül végezni.
Elégtételt pedig nem lehet bizonyítékok nélkül venni (szerencsére). Én megértek mindenkit, aki elmeséli a történetét, és a keserűséget is, ha (hogy) a rendőrség, bíróság nem vette komolyan. Viszont ha nem bizonyítható az eredeti eset, akkor az nem kerülhet a médiába.
Most jönnek a maradék történetek, illetve először egy, mert nem akarok hatezer szavas posztokat és ma futok egy hosszút.
*
Takács Hajnal is egy, a párkapcsolati konfliktusaiból szószéket ácsoló szereplő. Rendre feltűnik pink hajjal, edukál, szervez, de a történet ereje már kifutóban van, csak néhány évre, három könyvre és pályázati produkciókra biztosította be magát.
Mert mi történt?
A beszámolója szerint a barátja verte meg 2013. augusztus 7-én reggel, akkor körülbelül 8 hónapja voltak együtt, nem sokkal korábban költöztek össze. Elmondása szerint a férfi azt mesélte neki, hogy korábbi partnerének 10–12 éves lányát évekig szexuálisan bántalmazta. Hajnal ezután közölte, hogy el akar menni. A férfi lefogta, végigtolta a lakáson, a nyakát szorongatta, a kanapéra kényszerítette, majd testsúlyával a mellkasára nehezedve ütötte. Hajnal azt mondta, hogy emiatt megsérült, majd szétszakadt a mellimplantátuma, és a töltőanyag a nyirokrendszerébe került. Később műtétre is volt emiatt szüksége. A férfi ezután zaklatta őt és családját. Az is kiderült, hogy belépett Hajnal e-mail-fiókjába, és 180 levelet továbbított magának.
A 2014-es nyomozás vádemelés nélkül zárult.
Újabb nyomozás után, 2016-ban a rendőrség vádemelést javasolt, de az akkori vádpont elektronikus adattal való visszaélés volt, nem a bántalmazás. 2017-ben Takács Hajnal azt nyilatkozta, hogy a férfit a testi bántalmazás miatt végül nem tudták büntetőperben felelősségre vonni, többek között azért, mert a feljelentéssel ő elkésett.
A volt élettárs pert indított Takács Hajnal ellen. A Bors szerint azt állította, hogy Hajnal „megverette magát”, hogy nagyobb szilikonmelle legyen.
Az elsőfokú bíróság elutasította a férfi keresetét, a másodfokú döntés pedig kimondta, hogy nem lehet kizárni, hogy az implantátum sérülését a bántalmazás okozta. De azt a bíróság jogerősen ekkor sem állapította, hogy a férfi elkövette a bántalmazást. Csak Hajnaltól származik a történet, amelyet sokszor, azonos verzióban osztott meg.
Ami a 10–12 éves kislány szexuális bántalmazását illeti, ennek sincs bírósági vagy hatósági nyoma.
Első könyve, Az asszony verve (2014) a saját történetet dolgozta fel. 2017-ben jelent meg a Bántalmazottak igazsága a kapcsolati erőszakról, saját tapasztalatokkal és más bántalmazottak történeteivel. 2024-ben jelent meg az Az erőszak mögött című könyve. Saját meghatározása szerint jogvédő, áldozatsegítő, „tapasztalati traumaszakértő”, traumatérképrajzoló (az komoly!), alternatív életviteli tanácsadó, tréner, védikus mentor és wingwave coach. Tehát ismert lett a traumájával, majd ezekre vállalkozást épített. Segítőnek tartja magát, iskolákban adott elő az erőszakról, illetve a Soha senkinek és 7 nap című, független színházi előadásokhoz kapcsolódóan feldolgozó beszélgetéseket vezetett. A médiában is nyilatkozik a kapcsolati erőszak témájában, ami azt jelenti, hogy tényként kezelik azt, ami vele történt és azt is, hogy kvázi szakértő. Én leszek az utolsó, aki minden témához dedikált szakértőt követel, de azért ilyen témákban a jogot ismerő, a saját történetét nem belekeverő szereplőt, okos feministát szívesebben hallgatnék.
Szövetségek alakulnak: Pintér Marianna Orosz Bernadett-tel, Takács Hajnal pedig Renner Erika ügyében is írt a Női váltón a jogerősen megítélt 25 millió forintos kártérítésről, bírálva az igazságszolgáltatást és az erikával szembeni bánásmódot. A saját oldalán „traumaoldás” szolgáltatást kínál wingwave coachként, bármit s jelentsen ez, illetve alternatív életviteli tanácsadóként.
(Na most képzeljétek el, hogy egy ilyen férfit, mint Hajnal partnere, a hosszadalmas, fizikailag erőszakos ügyben sem ítélnek el, ilyen médiajelenlét mellett sem. Még vádemelés se volt. Ehhez képest engem vádemeléssel rángattak bíróságra, mert az “élete nagy szerelme vagyok” partneremet a méltatlanná válása és árulása után kiröhögtem a blogomon, és egy forintokat utaltam neki, célozva a pénzéhségére.)
Kié a felelősség, ha a metoo hevében ezek a megerősítetlen történetek tényként kerülnek a köztudatba? Én nem ítélem el azt, aki át akarja törni a hallgatás falát, ha visszadobják a feljelentését, ha nem tudja bizonyítani a történteket, mert az ember úgy boldogul, ahogy tud (ezt épp Orbán mondta az adótrükközőkről). Dühítő lehet, ha egy súlyosan bántalmazott nővel packázik a bíróság, ha nem hisznek neki, ha nincs vérprofi segítsége, és emiatt nem áll meg az ügye, sőt, még a bosszúja is érthető. De a hivatalos média (amelyre vonatkozik a sajtószabályozás, -etika, és amely mögött jogi személy áll) nem közölhet tényként egyetlen forrásból származó állításokat.
És én azt látom, hogy a nagy isztambuliegyezményezésben, vargajuditozásban az ilyen szereplők, mint Renner Erika, Pintér Marianna és Takács Hajnal is elkerülhetetlenül politikai aktorokká váltak, felhasználták őket a tiszás propagandisták, a magukat áldozatvédő és nőjogi harcosoknak feltüntető Orbán-gyűlölők, akik gátlástalanul pengették az érzelmi húrokat úgy, hogy több történet valódiságáról nincsen forrás. Rengeteg indulat, ferdítés és giccs is került a közbeszédbe, és ezzel a gyűlölködő vádaskodással a választást is befolyásolták, mert ugye “Orbán nem foglalkozik nőügyekkel”. (Magyarul gyengén beszélők kedvéért megjegyzem, hogy a nőügy nem a feminizmust vagy a nőket jelenti, sem általában, sem abban a kontextusban, hanem a házasságon kívüli csajozást.)
Tehát nemcsak a Sanyika-üggyel, a “gyermekvédelemmel”, hanem bántalmazott nőkkel is a választást befolyásoltak, éspedig döntően. A kolbásztöltő fesztiválon megvert dundi asszonyról sem hallottunk azóta, a jogi eljárás még tart, de például hogy mi lett a szemével, lett-e tartós károsodása, arról nem számolt be ugyanaz a sajtó, amelyik annyira örült az eredeti történetnek, hogy még a Billog is speciális Gréta-burgert kezdett árusítani, fotózkodva a bátor, ám részeges és kötözködő áldozattal.
Röviden erről is: Szentmártonkátán, a helyi kolbásztöltő fesztiválon történt az incidens még február végén. Bordás-Pauza Gréta szerint a vita azért fajult el, mert korábban visszautasította a helyi alpolgármester szexuális ajánlatát, aki egy korábbi rendezvényen ennek fejében kínált neki munkát (de ezt is csak ő állítja), itt pedig a már kapatos nő kötött bele az alpolgármesterbe, mire az megütötte (ami helytelen, de hétköznapi). Az elsődleges orvosi látlelet szerint a nő nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az arcán és szemén lévő sérülésekről fotókat is nyilvánosságra hozott a drámai poszt mellett, és az egészet persze felkapta az akkor ellenzéki sajtó. Gréta súlyosabb következményekről is beszámolt, de ezt nem erősítette meg semmi, láthatólag ejtette a sztorit és jól van, az alpolgármester viszont, bár a vádakat tagadta, azonnal lemondott.
Csúf, zavaros, bőséges hordaléka volt tehát a nőkért való kiállásnak, és elképesztő butaságokat írnak a mai napig a neten tömegesen emberek, tele indulatokkal és tisztázatlan álláspontokkal. Én ezt bírálom, a történetek kevésbé érdekelnek (el is teltem velük, és van, hogy hiteltelennek tartom őket). Elemien nem értik, mit jelentenek szavak, pontosan mit tilt a törvény, miért vesz és miért nem vesz komolyan egy-egy esetet a hatóság.
A másik, ami aggasztó: több olyan téma könnyedén keveredett a nők védelmébe, ami egyáltalán nem tartozik ide, és kifejezetten nőellenes, így az LMBT-nek nevezett, egy karámba terelt, fura emberek – és köztük a nőket gúnyoló, magukat nőnek kiadó férfiak szenvedélyes védelme; a BDSM (olykor ADHD-val igazolva), ami a nőbántalmazás pinkwashingja; a gyerek”mentesség”, a babák és anyák alázása (még a háromgyerekes Hajnal Edinánál is!) és az abortuszdicsőítés, “ne turkáljanak a méhemben” (most akkor mit is csináljon az orvos???), a legvédtelenebb, ráadásul húsukból szakasztott, saját döntésükből létrejött, emberi lényekkel szembeni kíméletlen megjegyzésekkel – olyanoktól, akik egy sérült madár vagy csúf kutyus miatt drámaian összetrombitálják a fél megyét. És: edukáció, edukáció, értsd, eltökélt ideológiaterjesztés.
Eközben sem a lélektelen promiszkuitás, sem az ipariasított partnerkeresés, sem a pornó, sem a női méltóság, határhúzás ügyében nem szólaltak meg, pedig ezek kiemelése valóban védené a nőket.
A kékhajú asztalverőké a világ ma.
Következő áldozatipari történetünk a világ legbutább okos emberéről és családjáról szól.
csak az olvassa. én szóltam 