a szépség csak a felszín

Ez megvan? Tele van vele a Medium, a Facebook, a csajos kontentgyár-oldalak, hogy:

a szépségkultusz mennyire romboló, elnyomja a nőket, az igazi értékeket kéne nézni. A test nem minden! FOGADD EL MAGAD!

És hát a magukat illegető, pörgős szoknyás, hangos kislányoknak is ezt mondjuk.

Ez a tanmese. Volt a szelíd, a szorgalmas, meg a másik, a henye, szépítkező, aztán végül kiderült, ki az igazán… és itt édesanya szava elakadt, az igazán jó csaj. A Holle anyóban a lusta lány ronda is, csak épp édesgyermek; a szorgos a szép. De Hamupipőke, na! Amint lesz ruhája (hajpótlása, géllakkja, botoxkezelése), kiderül: ő a legszebb.

Ez a sztori vége, nem az, hogy jóságosan takarít a jelentéktelenségben.

Instás diadal, királyfi és harangzúgás. Pipő nem szorul rá többé, hogy jóságos legyen, hiszen ragyogó királyné.

Én soha ilyen didaktikus sztorikat nem meséltem a lányomnak, mert ha egy kérdés rosszul van feltéve, arra nem lesz jó válasz sosem. Számít-e a szépség?, ez egy rosszul feltett kérdés. Bővebben…

sokféle szépség van

Megírtam ezt a posztot, elolvastam, és azt mondja az önreflexióm: könnyen beszélsz te most, a diadalmas éneddel. Bővelkedsz élményben, javakban, szeretésben.

Na de amikor ez nem így volt, vagy nem ennyire volt így, de sőt: egészen sötét pillanataimban sem éreztem kényszert, hogy hülyeségeket beszéljek. Inkább nem mondtam semmit. Írtam másról.

Ezért nem gyomlálom ki a szöveget.

A csakazolvasó, ha figyel, egy idő után képes lesz arra, és aztán meg könnyedén is menni fog neki, hogy felismerje az önigazolást: a harsány mondatokat, megnyilvánulásokat, amelyek a nyilvános térben keringenek, sokan rájuk harapnak, de csakis a hirdetőjüknek (vagy tovább-közvetítőjüknek) a megvigasztalására, kínjának enyhítésére, valóságának elfedezésére szolgálnak.

Így az olvasó önmagán is képes lesz rajtaütni. Azt mondja, például: miért is akarom én kirakni ezt a mesterkélt hosszúfejes simabőrű szelfit? Miért van erre szükségem? Hát menő ez? Nem menő.

Ugyan ki hiszi el, hogy ennyire szép vagyok a valóságban? Bővebben…

leleplezett celebek

Ha megnyugtat, hogy valaki milyen szarul néz ki, akkor te nézel ki szarul, de legalábbis ezen görcsölsz.

Régebben, mondjuk húsz éve még nem működött a net demokráciája, a közösségi kontroll, ezért hatékonyabban prezentálta a média az illúziót. Mi pedig elhittük: a híres színésznők, modellek hibátlanul szépek. Rózsaszínűt finganak, harmonikus házasságban élnek, sose depisek, nem híznak el, boldogok és kacagnak. A kilencvenes években általános csodálat övezte a tévében látott, koncertező, színházban játszó hírességeket. Ők voltak az izgalmasak, mi az átlagosak. Átjárhatatlan volt a világ egyszeri és híres ember között. Aki mégis elhízott, egyszerűen elbújt. Akkor még… Bővebben…

lebbenő ruhák

Annyira megváltozott minden. Valami öt éve nem vettem csipkés cuccot, melltartót. Most jöttem rá. Régen pedig mennyi ilyenem volt!

Vasárnap közönség elé állok, ezért ma ruhát vettem, egyszerűt, de színpadra valót. Bővebben…

add-e föl magad?

Van, hogy nem a saját élményeimről írok, és nem is spekulálok — vagy mondjuk szebben: nem a tipikusra érzek rá, nem gyakori történeteket sejtek meg.

A saját élményeimről, ha visszaolvasom a régieket (és roppant önkritikusan figyelem a szöveget is, az élményt is, mert már ez se fáj), azt gondolom, hogy rendkívül érzékeny és intellektuális lévén, meg még megerősítően valóságos tapasztalatok híján rettenetesen és szükségtelenül féltem az élettől, a belemenéstől, az emberi kapcsolatoktól általában, a férfiaktól, a sérülés kockázatától. Nem léptem, ütköztem, sértődtem és nem értettem — az énemtől is féltem. Egyáltalán nem volt elkerülhetetlen, hogy ennyi gyötrelem érjen. A világgal én úgysem, sehogy sem, sem a nő-férfi tengelyen, sem azon kívül nem egyezem, eredendő traumám pedig nem a nőiségem megtipratása, hanem az, hogy nem találtam magamra, az íróra, aki reflektál, feldolgoz és elrendez, kifejez, megoszt. Mindent nagyon megszenvedtem, minden kapcsolatomat (mert boldogan belementem azért, fura elvárásokkal), minden helyzetemet, vágyamat, konfliktusomat, pedig ahhoz képest, amit itt nekem az olvasók mesélnek, engem szinte nem is értek traumák, megaláztatások.

Ma már nem félek, nem korlátoz belsővé tett bűntudat, elvárás, és teljesen mások az élményeim. Nekem kellett megerősödnöm, felbátorodnom, nekivágnom a rengetegnek, megtalálnom azt, akivé válnom kellett, és megszínesedett a világ. Nem érzem magam kiszolgáltatottnak.

Ha a saját vágyaid, értékrended szerint éled az életedet, szexualitásodat, és mindezt nem sűrű titokban csinálod, látszatélet rejtekében, akkor ítélni fognak, mindenki, akit ez zavar. Nálam sokkal visszafogottabbakat, kevésbé látványosakat és provokatívakat is bántanak, és valóban azt hiszik, hogy igazuk van.

Szóval, ha nem sejtek másokról és nem vallok magamról, akkor arra reagálok, amit nekem meséltek az olvasók, vagy kommentben leírtak. Most arról lesz szó, hogy mennyire adjuk föl magunkat a társunk nyomására a megjelenésünk, testünk ápolása tekintetében.

Végigolvastam az itteni kommenteket, elég jó folyam amúgy. Hogy mik voltak hatvanezer kommenttel ezelőtt! Rajtam kéri számon az olvasó, hogy ő akkor nem lehet ápolatlan…? És mi legyen, ha az ő szexualitása nem humán? (Fejlessze magát. Olvasson másik blogot. Ne csodálkozzon, ha a humán partnerének baja lesz vele. Szexeljen boldogan egy másik nemhumánnal.)

Mintha én mondanám meg, mit kell tenni. Az én szavam akkor számít, ha te érzékenyen, értően, kíváncsian elolvasod, és magadra igazítod. Egyébként hagyd csak figyelmen kívül.

Szerintem ne legyél ápolatlan, bármit is jelentsen ez, mert kiábrándító. A másikat hibáztatni a saját elkényelmesedésedért, tompaságodért, azért, hogy már magadért sem csináltatod meg a fogad, az meg külön gáz. Bővebben…

sztereotípiák, amelyek úgy vannak

Be sokszor cáfoltuk, nyugtattunk meg mindenkit (egymást), hogy nem is! Hogy ne féljen és ne higgye!

Az (ön)nyugtatás szép sport. Azért kell minket (magunkat) megnyugtatni, mert félünk. Mindenki fél. Azonban szembenézni a puszta, illúziótlan, olykor kicsinyes valósággal, az még jobb. Úgy értem, intellektuálisan izgalmasabb. Így negyven körül meg elengedhetetlen is.

A bejegyzés, mint azt a figyelmes olvasó észrevenné jelölés nélkül is, a tézis (sztereotípia)–antitézis (megnyugtató cáfolat)–szintézis (nettó valóság) logikájára épül. Bővebben…

és akkor nem magyarázkodtunk többé

Úgy örülök ennek a cikknek. Nem vagyok egyedül.

http://uvegplafon.blog.hu/2016/02/03/nem_felsz_hogy_tul_izmos_leszel_a_jo_strandest_akkor_az_igazi_ha_a_befotteket_azert_a_ferfinak_kell_

És neki is:

http://anyatest.blog.hu/2015/10/31/kell-e_a_jo_segg_az_anyasaghoz

Csak megint a magyarázkodás, hogy nem a jó alak, mi nem azért… Mi ez bennünk, kitől félünk? Ha fontos nekünk a jó alak, akár mint mellékterméke az edzésnek és tudatos táplálkozásnak, akár elsődleges célként, akkor majd nem vesznek minket komolyan? Ez a para? Miért is? Mert nekik soha nem volt és nem is lesz jó alakjuk, és meg ne bántódjanak? Bővebben…

love your body, do

Most meg ez van:

Képernyőfotó 2015-11-08 - 11.41.49

Jó, ugye?

Vagyis, illik lájkolni, ha az ember a neten feminizálódott.

Miért is jó ez?

Emlékszem korábbi önmagamra, tétován én is örvendeztem volna, és egyébként most is. De most az is érdekel (önreflexió): minek is örülök pontosan?

Két éve úgy gpndoltam, hogy nem baj az, ha a karcsú combúak kirekesztő elitizmusát megbolygatják egy kicsit egy ilyen gesztussal.

Viszont azt már akkor is tudtam, hogy ha engem zavar a negyvenkettes méretem, akkor azzal kell kezdenem valamit, avagy megtanulni vele elégedettnek lenni, valóban, és mindentől függetlenül. Nem rájuk mutogtani, amiért nem tetszünk magunknak. Ehhez nem volt pofám valahogy. Bővebben…

fogadd el magad

c-nek

Jaj, ez milyen egy hálás, olvasószerző, valódi feminista üzenet volna. Mennyit írhatnék én harmincas-negyvenes, értelmes, életük által szorongatott nőknek arról, hogy ne búsulj, jó vagy te így. Kitölthetném a dühöm az irreális szépségelvárásokon, lehetnék éles, gúnyos és hatásos. Írhatnék a “természetes testekről”, amelyeken ugyan nyomot hagynak az évek és a szülések, de igenis mindenféle női test szép, és büszkén viselhető, és nem kell megfelelni holmi külső elvárásoknak!

Milyen könnyű lenne ilyeneket írni. És milyen lelkes osztáshullám és helyeslés volna.

Csakhogy én nem akarok ilyet írni, és nem is tartom nagyon értelmesnek azt, aki ilyesmihez tapsol. Mert én szarul érezném magam abban az elfogadásban. És hát már megírták ezt elegen: ahogy erről szólni szokás, például így vagy így, mindig ugyanazokkal a hatásvadász, világot hibáztató, a valódi problémára (nem vagy jól a testedben, és reménytelennek érzed, hogy változtass) választ nem adó módon, azt én mellébeszélésnek tartom. Egész pontosan: az életemmel cáfolom.

És épp azért voltam képes a makacsul egyedi utamra, mert dörömbölt bennem, hogy ezek a cikkek hamisak, ez önvigasztalás, ez nevetséges, és szövegnek is rossz. Patetikus, hamis, és csupa csodálatosan ápolt, vékony nő hajtogatja ezeket. És odagyűlik a sok, szerepébe zárt, leharcolt nő helyeselni.
Bővebben…

ocelotmintás

melléknevek sorozat 21.

A nemzetkarakterológia veszélyes terület, az előítélet méltatlan és sokszor romboló, félre is visz. Az emberek sokfélék és többségük atipikus, de mi piros almát, egérrel táplálkozó macskát és fiatal nőt látunk mindenütt, máshova meg nem nézünk. Engem például rendszeresen külföldinek néznek, és újabban még inkább, van, aki állítja, akcentusom is van, ami magyartanárként igazán szép teljesítmény tőlem.

Mégis, ha járunk-kelünk a világban, van benyomásunk, hogy melyik közegben mi teszi a jó nőt, hogyan működnek a kulturális kódok a megjelenés elemeiben.

A sóvár szemű nyugati turista férfiak hagyományosan megjegyzik, hogy milyen szépek a magyar lányok: ápoltak, szép arcúak, hosszú hajúak és sokfélék. Mert Magyarország kultúrák olvasztótégelye, egyáltalán nem minden nő szőke és fehér bőrű, vannak itt barnák, barnák, illetve szőkére festett barnák is :), na, szerintem ez a sokféleség egy kicsit túl van lihegve, avagy cigányoznak ilyen finoman, ki tudja. Bővebben…

tiszta elviség

Az elviség, elveinknek a sokféle, lüktető valóság fölé helyezése, megszállott hirdetése, mások elveivel vagy gyakorlatával való szembeállítása veszélyes és torzító hatású. Ráadásul nagyon gyakran önbecsapás.

Jézus például azt mondja:

…menj el, add el minden marhádat és osztogasd a szegényeknek és kincsed lészen a mennyben; és jöjj, kövess engem!

Annyira emlékszem a tiszta logikámra. Ezen fennakadtam. Ha a keresztény atyafi tisztán következetes volna, akkor mondjuk el kéne adnia házát és kocsiját. Nem adja el, sőt, fizetésemelésért akciózik. Megtértünk, Jézust követjük, minden vasárnap erről van szó. Akkor…? Ha ezt mondja, és mi hiszünk benne, akkor indulás MOST, mezítláb. Apám, a nagy keresztény, miért van még itthon, mit ül a huszonöt fokra fűtött szoba foteljében?

Csak a gyerekek képesek erre.

Jaj, hát nem úgy van az. Ez nagyon szép igevers, meg a tízparancsolat is nagyon szép, minden jogrend alapja, csak hát mégse tiszteljük a szüleinket és nem is szenteljük meg a szombatot, de a vasárnapot se, valamint többnyire paráználkodunk is.

Nem úgy van az. De mások fölött lobogtatni a Törvényt, az remek. Bővebben…

változatok szépségre

Most akkor tényleg megpróbálom ilyen végtelenül binárisan feltenni a kérdést:

fontos a (női) szépség, vagy nem?

Avagy: Számít-e a kinézet az élet minőségében és egy igazságosabb világ elérésében?

Baj van-e azzal, ha valaki sokat izélgeti a kinézetét? Bővebben…

portrék 10.: a túl szép lány

apróbetűs megjegyzés:

én nem vagyok túl szép, én aztán nem!

sőt, igazán szép se, sőt, egyáltalán,

csak speciális csiszolású retinán, néha.

 

A túl szép lány nagyon szép, és mindig is az volt, és ezt magáról nem lehetett nem tudnia már nagyon korán. Ebbe nőtt bele, ez nevelte föl: a saját szépsége.

A szép lányoknak nehéz életük van. Mondta anyám mindig.

Én ezt nem értettem. Másra sem vágytam, mint a szépségre, a rá se rántó, hasat be nem húzó lazaságra. Bővebben…

világi hívságok

ez a poszt is hároméves, és a pszichológussal, úgy hiszem, már végképp nem értünk egyet

Hosszan taglaltuk a pszichológusommal tegnap, hogy miért ilyen fontos nekem a külső. A hústest. A cifraság. A diadal. Sőt: a trendiség. Hogy én aztán nem kopott tornacipőben. Mitől van ennek ilyen erős szexuális tartalma?

Igen, nekem fontos a külső. Bővebben…

otthon lenni egymás testében

Refrénszerűen tért vissza a blogszületésnap utáni kommentekben, hogy mennyi szép nő volt. Bizony, jó csajok vagyunk, átlagosan, mint nívó és világkép, és egyenként is, ez nem vitás, de ugyan, ez a szempont pont minekünk miért ennyire fontos? Ugye nem azt akarjátok mondani, hogy magatok is meglepődtetek, hogy nem föld alá való, nyálkásan tekergő giliszták jöttek el múlt szombaton?

Mit mondunk ezzel? Mi tetszik nekünk magunkban, és mi lenne, ha csúnyák volnánk? Bővebben…

hidd el, szép vagy!

Mindnyájan tudjuk, hogy a Szép Női Test, mint olyan nem létezik, hiszen koronként és kultúránként a legkülönbözőbb szépségideálokkal találkozhatunk. Legtöbbünk mégis próbál megfelelni a külső elvárásoknak, és ha nem sikerül, rosszul érezzük magunkat a bőrünkben. Bővebben…

szétplasztikázott sztárok

A feminán meg máshol is lapozgathatunk ilyen galériákat, és szörnyülködhetünk a maszkszerűen merev arcokon, aszimmetrikus melleken, meg hogy Donatella Versace nem képes méltósággal megöregedni.

Az a helyzet, hogy a fiatal test a szép. Szörnyű, de főleg azért, mert valóban. Bővebben…

nekünk nem kell

…ha nem nyom a cipő, már boldog vagyok, és nemhogy szőrös a lábam, de fogalmam nincs, hogy szőrös-e, mert nem láttam napok óta.

Olvasom a ragyogó blogkollegina bejegyzését, miközben tolom a Milkát. Igen, igen, igen.

Igen, nyomasztó a sok vékony, feszes, nagymellű nő. Bővebben…