és még a betű

Gabi, új kommentelőnk derűs bejegyzést rendelt mára. Különben is, ma van a japán császár születésnapja, kerek szám, hogy diszkrét legyek, Isten éltesse őt is!

Írtam már arról, milyen fontos a nyelv nekem: kötőszó életre-halálra.

De nem csak a nyelv, hanem a betű. A kalligráfia. A töltőtoll, a filctoll, a dőlt betű dőlésszöge, a betűk egyforma mérete, az ovis kusza nagybetűk, önmagam keresése a formákban, a k betű-kísérletek kilencéves koromtól, a g farka, a nagy G, amely három éve nevem kezdőbetűje, és sose rontottam el, vagány eleganciája. Nagyon, nagyon nárcisztikus a kézírásom. Lassan alakult. Volt nekem folyóírásom, iskolás, jellegtelen, mindig négyes külalak, aztán tizenhárom éves koromban megláttam egy esküvői meghívót nagyon szép betűtípussal, és azt elkezdtem utánozni. Gömbölyded, nyomtatott betűk voltak. E forradalom után már csak lassú evolúció történt, mára lendületesebb az írásom, és több betűt kötök, de az alapok megvoltak akkor, amikor elhatároztam: nekem ilyen lesz az írásom.

A grafológus döbbenten letette, ez csinált írás, nem igazi, ezzel ő nem tud mit kezdeni. Húsz éves voltam.

Írok ma is sokat, kézzel is. Régen meg rengeteget, és ha nem lett elég szép, újrakezdtem az oldalt. Soha nincs áthúzás, javítás, az olyan, mint a háromlábú naposcsibe. Leveleket írtam, de szakmányban, a negyedét ha elküldtem valaha, megvan mind. Naplót, lila meg zöld tintával száz oldalakat. Nagy dobozban áll a sok kötet. Furcsa a túlhaladott írásom, mintha egy halott sorait olvasnám.

És ahogy a betűkkel vagyok, a magaméival vagy máséival, az sok mindent megmutat rólam. Feszes, kényszeres gonddal ápolom mindenkori betűformáimat, mindig egyenesek, gépiesen tökéletesek a soraim. Egy időben cikkcakkos margóval írtam, egyik sor kijjebb, másik még kijjebb, harmadik sokkal beljebb kezdődött. Nehezen viselem más kézírását, sose fénymásoltam egyetemi jegyzetet, az nem én vagyok, nem is értem. Töltőtollamhoz és általam kitöltendő rubrikákhoz ne merjen nyúlni senki.

Írószermánia, papírok, színek és textúrák. A tanárság, az a színespapíros kreativitás csúcsa, és én nem sajnálom bele a lendületet. Kis színes lapocskákon bemelegítő kérdések, ha jól vagyok, halacskát, csillagot, sünt is kivágok belőle. Ezen úgy röhögnek, de lelkesek is, én meg összetéveszthetetlen vagyok. Kézzel írt feladatlapok, 0,3-as fekete paintball, jól fénymásolható. Gap filling tesztek, helyesírás. Sőt, kap mindenki öt kulcsszót ilyen kis kivágott színes alakzatokon, azt mondja: eposz, hexameter, enumeráció, Leszbosz, Pénelopé, de random, mindenki mást, ragassza föl — viszek stiftet –, állítsa össze a dolgozatát, és írjon mindegyikről nekem valami meggyőzőt. Kreatív, nincs gépesített tudás, nem érdemes puskázni, amellett nagyon jól csökkenti a dolgozatstresszt és emeli a szépérzéket. Szellemes voltam én nagyon, sirathat a Hoffmann Rózsa. Balázs egész dobozt őriz ezekből, mert mi együtt toltuk ám a kiművelt emberfők ügyét.

És olvasom mások kézírását, mint a patikus, mert dolgozatot íratok meg esszét, érettségiztetek is sokat, és nagy gyötrelem néha. A felnőttes, stilizált jó tanulóké is, és a hanyag nemérdekel-kuszaság, az meg jaj. Szívecske az i betűn, bekeretezett név a dolgozat sarkában, az y farkával aláhúzott aláírás. Akinek nincs egyénisége, borzasztó. Aki nagyon törekszik arra, hogy legyen. Aki nem következetes, nem esztétikus, nem intelligens. Magas mércéket támasztok, kérem őket, rendesen írjanak, de persze nem osztályzom sose, csak magánvélemény. Lesújt többnyire. Nincs, hát nin-csen kitépett füzetlap, meg vonalas papíron verselemzés, az nem ember! Sem ferde sorok, nem kezdjük a szöveget fél centivel a felső szél alatt, elrendezzük igényesen. Szimmetrikus margó. Nem, nem külsőség, hanem az intellektus, arányérzék terepe.

Alig ismerek intelligens kézírást, de csak ilyenekkel barátkozom. Gyermekeim apái mindketten, Jánosé egészen megrendítően egyéni és szép, és sokat írt nekem vele,és naplót is, meg pici, egy-két szavas feljegyzéseket cédulákra, borítékokra, és reszketegen, de elszántan, tizenhárom hónapja pont azt a listát, hogy hová utazunk tavasszal meg nyáron. Ő már elindult. Balázs: okos, mint ki külföldön járt középiskolába, nem erőltetett, de dizájnos. Követő: finom, gömbölyű, lendületes. Első nagy szerelmemé, alig emlékszem rá, de tudom, szép volt. És Gábor, egyetemi fél-lelkem, gyerekes, gömbölyű, artisztikus.

A művész úrét sose láttam.

És az én családom. Kiabálás ritkán volt nálunk, de akkor mondjuk elég hangos. A sistergő, napi gyűlölet levelezésben zajlott, mert nekem intelligens családom van. Kerülték egymást, és mindent kiírtak, mi meg figyeltük, hogy zajlik a napi adag. Letépték a gázszámla alját, felragadtak egy még éppen fogó, ecsetszerűen rojtossá nyílt zöld filctollat, felhajtotta a morzsadús terítőt, mert politúron jobban csúszik az indulat, és ment a fájt. Olyan, mint egy nagyon szomorú, groteszk ifjúsági regényben.

Ezerszer kértem, hogy zárd el a vécét, mert túlfolyik!!!

Ide-oda kitűzte akkor. A másik gúvadt szemmel olvasta, csonka grafitceruzát kotort elő, és aláírta:

A

NEM ÉN HGYOM MINDIG NYITVA!!

Itt még nem szabadultak el az indulatok, befigyelt egy kis műszaki szabványírás. Mindenki nagyon gondos, megalkotja a maga mondandóját az örökkévalóságnak a mérőóraszám szküllája és a végösszeg kharübdisze között.

Ám a kicsiny gázszámla betelt, nyomtatott sorokon halad át az amúgy is jobb szélen felkanyarodó válasz.

És ne hagyd szarosan!

A leleményes ellenfél egy huszárvágással megfordítja a lapot.

Majd leázik! Minden kis kakanyomért nem húzok gumikesztyűt!

Anyám erre egy elrontott receptet vesz elő, áthúzza lelkiismeretesen, és a hátára folytatja, majd az egészet, a késő korok levéltárosaira való tekintettel, hozzácelluxozza a főívhez. Viszonválasz. (Tényleg t nélkül kell írni. Az utolsó volt, amit megnéztem az Osirisben.)

Ezt is a baptistáknál tanultad?

Egyre több a felkiáltójel, egymás sorainak egyes szavaihoz nyilak vezetnek. Ez akár napokig. Édes istenem, hogy szégyellem én ezt. Vagy vicces?

Meséljetek a kezetek írásáról.

79 thoughts on “és még a betű

  1. Nekem sem hagyományos. Irtó csúnyán írtam általános iskolában, mígnem megláttam valakit, aki nyomtatott betűvel írt a táblára. Ennek hatására elkezdtem nyomtatottal írni én is egy-két betűt, a legjellegzetesebb az a. Azóta is így van, és nagyon gyorsan, nagyon csúnyán írok ma is, mondjuk nekem tetszik. A táblára is így írok, gyorsan. Azon szoktam mosolyogni, mikor egy-két gyerek utánozni próbálja, most alakul a saját írásképük, rengetegféleképp írnak.

  2. Harmadikos koromban szépírás órán a tanítónő végigvitt az osztályon, az osztálytársak füzetét kellett végignéznem, azt tanulmányozva, hogy kinek csúnyább az írása az enyémnél. – Na ugye, hogy a te füzeted a legcsúnyább?
    Nekem akkor ez mélységes megalázás volt, és nem azért, amit ma gondolok erről, hanem azért, mert a Balogh Lehelé még sokkal csúnyább volt, mint az enyém.

    Az egyetem végi nagy közös bulin az egyik csoporttárs vallomása (néhány pohár alkohol utáni őszinteségi rohamában): Csilla, köszönöm a jegyzeteidet (a fél csoport tőlem fénymásolt), sokkal jobban tudom olvasni a te írásodat, mint a sajátomat. 🙂

    Egyébként én nagyon szeretem a számítógépet, annak lehetőségét, hogy újra meg újra kijavíthatom a szöveget, én kézírással már “nem tudok fogalmazni”.

  3. Az írásom nem intelligens. Görcsös, siető- van íróbütyköm is, jobb középső ujjamon. Legalább nyomatékosítja a a véleményem, na.
    Nagyon hamar tanultam meg írni, még az iskola előtt, a szépírás mint olyan, nem volt szempont. Anyám is tanítónő, ő sosem tanított erre, a sormintázás réme az iskolával jött, sosem ment, sokat sírtam, míg egyezségként anyu írta meg helyettem, én meg megmaradhattam az önfeledt kaparásnál. Inci tanító néni, meg sokszor felmutatta, hogy olyan a füzetem, mint egy fiúé.
    Középiskolában és egyetemen normálisabban kezd kinézni minden jegyzetem, először lett szempont, hogy el tudjam olvasni később. Az enyhén balra lejtő sorok megmaradtak, de hihetetlenül logikus és penge jelzésrendszerem lett a fejezete, alfejezetek, definíciók, és az érdekességek számára.
    A legjellegzetesebb, hogy az m-ek két ölelkező u-ra hasonlítanak, az n viszont nem u, hanem rendes íves n. Nem tudom miért alakult így.

    Az utóbbi 8 évben alig írtam kézzel, nem is megy, gépírva akadálytalanul és szélsebesen ömlenek a gondolatok, ez kézzel kínszenvedés. Nemrég volt az első zh az új suliban, egy kőművestanuló cizelláltabb munkát adott volna be, szégyelltem nagyon. Most vagy a belbecs túlmutatott ezen, vagy el sem tudták olvasni, mindenesetre sikerült.

    • Régen randiztam egy pasassal aki mindig arról áradozott, hogy ő mennyire elégedett az életével. Ő is ilyen örök agglegény típus volt, jóval harminc felett. Aztán egyszer volt alkalmam meglátni a személyi igazolványán az aláírását. Csupa nagy nyomtatott betűvel. A betűk között szellős távolság.
      Először azt kérdeztem magamban, hogy a nyomtatott betű mióta aláírás majd az fordult meg a fejemben, hogy vajon mit titkol?

  4. Nagyon gyorsan írok, nem is túl szépen, csak, ha direkt szépen kell, akkor. A t, e, z, f betűket nem “hagyományosan” írom. A nyomtatott betűket nem szeretem.
    Érdekes, hogy van, aki nem tudja elolvasni az írásom, mások szerint meg szépen írok.

    Én is szoktam kiírni a családtagoknak kis ficniket- erre van rendszeresítve kéznél pár notesz- de ez jórészt azért kell, mert nem egy időben vagyunk otthon, meg minden elfelejtődik, ha nincs róla írás.
    Magamnak is írok kis emlékeztetőket, itt az irodámban mindenhol van belőle, monitorra ragasztva, ide-oda téve azokból a kis, színes, hátuljukon ragasztócsíkos, irodai noteszlapokból.

    Nagyon feledékeny vagyok.
    Amit nem akarok elfelejteni, azt mind a kézfejemre írom, ott könnyen megtalálom és szem előtt van.

    Elszoktam a kézzel írástól.

  5. nekem szép. balkezes vagyok, úgyhogy erősen jobbra dől az egész, inkább nyomtatott kisbetű-szerű, szálkás, nagyon nem gömbölyű. az s-nek meg a c-nek van felül egy kis farka. tudod, az a fajta írás, ahol a hetes nincs áthúzva, és az egyes csak egy vonal. a nagyfaterom mérnökös írásához hasonlít 🙂 próbáltam most google-n keresni hasonlót, de úgy látszik, mindenki köti a betűket, és mindenkié balra dől, nem “visszafelé”.
    egyébként a vécén levelezés kurva vicces szerintem.

  6. Első-másodikban a legszebben írók között voltam. A tanítónéni el is kérte a füzetemet, hogy a következő osztályának mutathassa. Aztán harmadikban elkezdett csúnyulni az írásom. Anyu aggódva kérdezte az új tanítónénit: jajj, hát valami baj van, hogy ilyen az írásom? De a tanítónéni megnyugtatta: nem, ez nem csúnya, csak már kialakult a saját stílusom. Gimnáziumban sokat próbálgattuk a nekünk tetsző betűket, meg dőlésszöget, emlékszem, mennyire ki voltak akadva a magyartanárok az ő meg ű ékezeteinek egy vonalán (a japán hosszú magánhangzók átírására hasonlított). Nagy divat volt. Egyetemen aztán meg kellett tanulni nagyon gyorsan – de olvashatóan jegyzetelni. Ebben rekordokat döntögettünk: nem, nem volt tankönyv, csak az óra közbeni rosszul fényelt és gyorsan pörgetett diasor, ami az egyetemi évek alatt 1,5-2 dioptriát rontott a szememen, de persze a tanárok nem adták ki, nehogy valaki ellopja remek szellemi terméküket. Ekkor alakult ki a ma is jellemző: mások szerint szép írásképű, de mások szerint olvashatatlan írásom. Egész jó jegyzetek voltak, de senki nem merte elkérni őket, csak egy-két kódfejtésben járatos barátom. Próbálkoztam töltőtollal (csakazolvassa tanárnő hatására, igen), voltak kékek, feketék, lilák, zöldek és pirosak – de praktikussági okból leszoktam róla, a gyorsírásnál maszatolt. Aztán jöttek a nem maszatoló st.bilok, amiket pedig környezettudatossági okból száműztem a tolltartómból. A golyóstollakat szeretem, főleg ha nagyobb, könnyen gördülő a golyó bennük, szép mélykék tintaszínnel. Utálom, amikor be kell törni őket, amikor még karcolják a papírt, nem fognak, vagy túl halványak. R.tringból csak a 0,7-es jöhetett, az nem volt túl vékony, mégis elegánsan fogott (mennyit kellett keresni a ceruzát és a grafitot is hozzá, ritkaság volt). Mostanában keveset írok kézzel, hiányzik is. Az íróbütyköm egyre kisebb, a körmöm is kezd visszaalakulni eredeti formájúvá.

    • A te osztályodban volt egy-két elképesztő, egyébként intelligens kézírás. Ritáé, Piroskáé, Tamásé, Andié.
      Az ilyen ékezet helyesírási hibának számít az érettségin, rettegtünk, hogy rászoktok.

  7. Nekem is maché az írásom, olyan értelemben, hogy kamaszkoromban anyuska kézírása nagyon tetszett, és akkor átvettem tőle dolgokat. A nagy A, nagy G olyan, mint a kicsi, csak nagyobb 🙂
    (Ezért meg kellett küzdenem – érettségin nem lehet így írni, nem fogják tudni, hogy ez nagybetű stb. -, de sikerült. Olvasható, persze írószertől függ, hogy mennyire szép. Tűfilc-fetisiszta vagyok, rajzolni nagyon jókat csak azzal.
    Tudatosan írok sokat kézzel, hogy el ne felejtsem, hogy kell. Még most is van verses füzet, meg könyvekből fejezetek kimásolása, rituális elégetése. Gyorsan és hibátlanul gépelek, azt is szeretem, de mégis egy másik élmény.

  8. De jó téma! Az én íróbütyköm a gyűrűsujjamon van, mivel én hüvelyk, mutató és középső ujjal fogom a szerszámot, és gyűrűssel támasztom alá.
    És én is írószermániás vagyok. Építésznek tanultam, ahol a szép, igényes munka eleve követelmény. Az első félévben rengeteg oldalnyi szabványírást kellett beadni, aztán meg kellett kreálnunk a saját, műszaki rajzok dokumentálására használt írásunkat is. Imádtam.
    Aztán a csőtollak. Kicsi alkatrészek, hozzáértés, türelmes babrálás. Sosem hagyni beszáradni. Más által kidobásra ítélt csőtoll megjavítása. Apukám 30 éves írószerszámai. És füzet mindig legyen nálam! Időnként rajzolok bele, időnként jegyzetelek, ami eszembe jut. Teendők, ötletek, egy szép idézet, bármi belekerülhet a füzetbe. A lényeg, hogy legyen stílusa. Szeretem, ha kicsit firkás, de csak ha a firka is beleilleszkedik az összképbe. Nem szeretem, ha nagyon steril.Az ötletekhez azonnal ábrák is kellenek. Írás és rajz együtt alkossák az oldal kinézetét. A rajzok is műszaki igénnyel. Mindenhol számok, méretek, címkék, megjegyzések.
    Ja, és nekem is megvolt a középsulis paradigmaváltás. Egy osztálytársam írt nyomtatott betűkkel gyönyörűen. Nagyon intelligens, csendes, kevéssé népszerű lány volt, és én lemásoltam az ötletét. Most félig folyó, félig nyomtatott az írásom. Szerintem karakteres és mellesleg fiús. Hajlamos vagyok a szavak, mondatok végére elnyújtani, kilapítani az írásom, de évek fegyelmezett odafigyelésével egyre kevésbé jellemző.
    A kicsi “s” betűm olyan, mint egy nyolcas, a nyolcasom meg két karika egymáson. A számaim nagyon szépek.

    • Én is az egyetemen tanultam meg szép , ízléses munkát kiadni a kezem közül, gépész, igaz segítettek, hogy szép legyen. A műszaki rajzok első-harmadik példánya mindig szépen össze volt pirosfilcezve. Spec, nekem azóta a pirosfilc a bunkosag szinonimája. Azóta , ha kell tudok szépen írni, de gyorsabban gondolkodom mint írok, szóval a mindennapokban néha magyar-magyar tolmács kell az írásomhoz.

  9. Az egyik dolog, amire nagyon büszke vagyok, az a kézírásom. Sok bókot kaptam már rá, hozzátéve, hogy egyébként nehéz/lehetetlen elolvasni. Pár ember jól boldogul vele, meg a gazdája is, bár ha interjút jegyzetelek, néha én is eltöprengek egy-egy szón. De ez extrém írási helyzet. Azért ha nem magamnak írok, igyekszem olvashatóbban.

  10. Én középiskolában kalligráfus akartam lenni, bizony, művész.
    Az írásom többnyire csodaszép, csak nehezen olvasható, és nagyrészt egy háború eredménye: általános iskola 6. osztálya körül kezdtem el a z betűt a közepén áthúzva írni (dédnagyapám írásában tetszett meg nagyon), ami miatt a magyartanárom több elégtelent is bevarrt nekem, mivel “ezek szerint nem tudok írni” (megj.: a többi egyesemet magyarból – a tárgyból, amiből az osztály és az évfolyam legjobbja voltam akkoriban – azért kaptam, mert a füzetemben nem húztam alá kétszer az óra címét és a dátumot a margón). Én fellázadtam, és továbbra is áthúzva rajzoltam a zéket (ami ráadásul a nevemben is szerepel, most képzeljétek el, hogy pirossal belejavítanak a saját nevedbe), azon kívül nekiálltam újragondolni a g, j és y izgalmas hurkait.* A dolog odaáig fajult, hogy a szüleimnek be kellett menniük az iskolába elbeszélgetni, mert én nem tudok írni. 😀 Aztán valahogy csak eljutottam a bölcsészkarig, mert már mégsem akartam kalligráfus lenni, de ha valami szép kézírásra van szükség, még mindig nekem szólnak, alap.

    *holott kézügyesség ide-oda, általános elsőben egyszer sírógörcsöt kaptam a fecskevonalaktól, kifogtak rajtam. Visszakapták!!

  11. “Akinek nincs egyénisége, borzasztó. ”
    Szerintem nincsen ilyen ember.

    Nekem, a grafológusnak szabad bárhol elkezdeni, mert minden mást mesél, más kérdést tesz fel.

    Minden embernek van egyénisége – mind más. Vannak rossz emberek – nem sokan vannak, amúgy, mert a többség jó – nekik majdnem mindig jól formált, historizáló, kényszeresen szöges írásuk szokott lenni. (kivétel, ha elmebajosak -akkor nagyon kusza, vagy a kuszaságig mesterkélt, de az már nem az én kompetenciám)

    Sokszor a nem túl szép (mi a fene az, hogy szép??) írás mögött valamilyen mozgási, vagy egyéb zavar is lehet. Nem csak ízlás hiánya.

    Az írásban nincsen mérce – az egyén maga a mérce. Nem fontos, hogy az írás valami hülye külső elgondolás szerint szép legyen!!

    Az én írásom?
    Van kedvenc tollam – azt nagyon Nagy Alkalmakkor használom. (aranyhegyű töltőtoll, antik, nagyon márkás, apósom öröksége) van egy ezüst, a Szerződésekhez Amelyek Fontosak, a férjem ajándéka … egyébként golyóstoll, vagy valami vékony hegyű filc is lehet.
    Bármilyen papír – már nem fontos hogy olyan jóféle legyen, (túl vagyok rajta) de nem szeretem a csíkos papírt, meg a kockásat sem. Ha van rajta csík/kocka figyelmen kívül hagyom,

    Írásminőség – ha gyorsan jegyzem, akkor kapkodó, ha odafigyelek, akkor is szálkásodnak lassan gömbölyű betűk. Alakul bennem egy erős, egyre kevésbé másnak megfelelő, öntörvényű morál – köszönöm, hogy ránéztem erre most általad. Már nem akar másnak tetszeni, mert máshol van a mércéje. Egyre kevesebb kötődés van benne – a korábbi függő kötöttséghez képest talán ez a legerősebb változás a kamasz énemhez képest. GY – nincs y. Egykor kettő is ficcent a g mellé 😉
    Emberi kapcsolatok: csak akiket nagyra tartok. – Érdekes változás, de ez várható volt,

    A színésznő elfogyott belőlem – régen talán erősebben ott volt, talán tehetség volt – most inkább manuális ügyesség maradt belőle. (Apai örökség)

    Érzelmi hurkok sokasága – főleg az irányításra utaló területeken – értelem és érzelem együtt. Nem kell nekem hatalom, csak ami adódik, azt azért felelősen.

    Köszönöm, hogy megnézem most így magam! Hálás vagyok érte!

      • Az önismeret teljes hiánya mely önteltséggel párosul, nekem riasztóbb. Mint amikor a bárdolatlan bunkónak mondod, hogy bárdolatlan bunkó és tagadja, vagy éppen másik végletként büszke rá.

        A teszetosza sokszor tudja hogy az, valahogy próbál kezdeni vele valamit (pláne még kamaszként) – benne van remény még.

        A legrémesebb élményem egyszer egy raklap pedagógushoz kötődik. Öntelt büszkeséggel beszéltek saját pedagógusi csodálatosságukról, a legtöbb olyan jellem-toprongy volt, hogy kutyusom bal nagyujját nem bíztam volna rájuk, nemhogy gyerekeket. A pedagógus írás külön terep. Önkritika alig, mert nincsen visszacsatolás. Illetve aki jó, az meg nagyon nagyon jó. (kevés van)

  12. Gyönyörű külalak, rendkívül egyéni, pont úgy alakult, ahogy Éva írja: kísérletezgettem, próbálgattam, másoltam a másét, ha tetszett… Aztán valahogy kialakult. Lendületes kötések, reppenő ékezetek, farkincák, tényleg nagyon szép. De elolvasni csak én tudom. 🙂

    Vonalas, négyzetrácsos papírt sose szerettem, nekem ne irányozza elő senki, hogyan és hova írjak. Tiszta fehér lapra írok már nagyon régen mindent, szigorúan fekete zselés tollal. Van karaktere. Egyenes soros, nagy szóközök, szellős elrendezés, közepesen nagy betűk. Egy grafológus szerint nagyon intellektuális írás, nagyon sok titokkal.

  13. Eh, szomorúság nekem ez a téma, mert régen mennyit, de mennyit írtam kézzel, 20-30 oldalas leveleket, most pedig pár sor megírása után is elfárad a kezem, elszoktam a kézírástól, feladom. Összetorlódnak a betűim, jobbra-balra dülöngélnek a sorok, én meg csak nézem a saját írásomat, és nem ismerek rá.
    Mindig nagyon rosszkedvem lesz tőle, most is az lett, hogy belegondoltam, és ezt leírtam.

  14. Nekem az írás rémálom (volt, most egy kissé megint az). Balkezes vagyok, az elsős tanítót nemigen izgatta a külalak, elvoltam azzal, hogy megértettem a vonalak menetét. Értem, léphetünk tovább. Na, de a következő évtől! Egy igen-igen old school tanítót kaptam. És sok-sok körmicést is, mert ronda, mert szamárfüles, mert…, mert…. Még gimnazista koromban is kaptam egyest külalakra. Addigra már ez az én lázadásom volt. Hát nem a belbecs a lényeg? Komolyan fontos, hogy egy nyaklánc gyöngyeiként guruljanak a betűk? Hát lehet Julien Sorelről higgadtan, gondosan formázott betűkkel írni? Én vehemensen, lendületből írok, írtam mindig. Sosem volt időm az írással, mint művelettel foglalatoskodni. Az első tartalom: csillagos ötös, külalak: nulla után döntöttem úgy, hogy coki, feladom. Nem érdekelt tovább. Addigra túl voltam számtalan megalázó írás- és rajzórán. Balkézzel, tussal szabványbetűk, a patronos toll hegye karcolja a papírt, mert technikailag nem tudom másképp tartani, visszafelé nem írhatok, pedig…. Megugrik a toll hegye, paca, ó, a kurva, még bele is tenyereltem, ó hogy aza…, már el is mázoltam, bassza meg, már az a nyomoronc betű is hogy néz ki, ami még eddig állt. Azt a kibaszott, már az egész vizes, pöndörödik…. Nem sírni kell, kisasszony, gyakorolni: egyes alá! Ötödikben egy művésztanár még hívott rajzolni a színek miatt, hetedikben már sosem sikerült egy rohadt axonometrikus kockát sem megrajzolni természetesen grafittal. Ó, te, a kis böte kezeiddel….
    Hogy egy korábbi posztra is visszautaljak nálam a jókislányság gyűlölt és vágyott szimbóluma volt a szépírás és a gyönyörű tolltartó. A tolltartómban mindig kupleráj volt, és a fentebb részletezett kudarcok kapcsán egy csomó minden menő, márkás, drága cuccot sosem tudtam használni sem.
    Azt hiszem, hogy a jókislányosító törekvések nálam itt vallottak először kudarcot, sok szempontból behódoltam, és sok szempontból törhetetlen voltam – így ma sem tudom magamat kategorizálni.
    Egyetemista koromban már más volt a helyzet. Szerintem egyébként annyira vészesen ronda sosem volt, de nagyon apró betűs, nagyon sűrű, és sosem jegyzeteltem mondatokban – ezért aztán nem is voltak túl népszerűek a jegyzeteim.
    Elég sokat írok, elég sok kézírást olvasok, egyre szálkásabbak a betűim. (Engem a bizonytalan, gyerekes kézírás rémiszt meg felnőtteknél. Persze, persze, ki ír ma már kézzel? De akkor is.) Anyám minden alkalommal megjegyzi, hogy milyen má’ az aláírásom, mert ronda, és? Nekem az írás segédeszköz, nem önkifejezés.
    A fiatalság nagyja most elsős, viszik tovább a lángot, a tolltartójuk budi, értik a vonalvezetést, de leszarják, ha kilóg a vonalak közül, a külalakjuk éppenhogy megfelel, és csak nagyon gyengén és hiteltelenül tudom őket noszogatni, hogy szebben-jobban. És minden este utálkozva, káromkodva hegyezem a tolltartónyi cerkákat, és még mindig nem tudok hegyezni (sem)….

  15. Ja, igen, vicces. Ötletet adtál, a hímek pisilési szokásai és a hangerőm közti összefüggéseket tekintve, lehet hogy áttérünk a cédulás módszerre, mert készülődik a következő hangszálgyulladás.

  16. Általános iskolában én is borzalmas rondán írtam, annyira, hogy a napközis tanítónéni szamárpadba ültetett, hogy szemmel tudja tartani, mit írok éppen és hogyan. Értetlenül álltak az írásképem előtt, mert rajzolni szépen tudtam, írni viszont utáltam, a füzeteim gyűröttek, tépettek és kuszák voltak, tele rajzokkal, firkákkal. Érdekes egyébként, hogy ugyanígy utáltam a technikaórát is, és mindent, ahol színes papírral, ollóval, ragasztóval kellett dolgozni – az “alkotásaim” szintén szörnyűek voltak, azóta kerülök minden DIY cuccot, és kézzel való kreatívkodást.
    Az írásom viszont érdekesmód idővel szebb lett, mivel akartam is, hogy szebb legyen, utánoztam én is a másét, törekedtem a rendezett, elegáns külalakra. Fontos volt, számított, hogy hogyan írok, bár szerintem az írásom főként az önkeresésemet és ön-nemtalálásomat tükrözte. Nagyon sokféleképp tudtam írni, döntöttem jobbra, balra, kanyarítottam a g-k, y-ok farkát így, úgy, vagy sehogy se, írtam lendületesen vagy kis tömzsi összebújó betűkkel, nyomtatottan, kötések nélkül, nőies-hercegnős finomsággal, aztán férfiasan, keményen. Jegyzetelni nagyon jól, logikusan tudtam, ötödéves koromban fedeztem fel egy elsős kori jegyzetemet az akkor gólyáknál, még mindig abból tanultak. Ettől függetlenül másodévtől többet jártam az egyetem mellé, mint az egyetemre, így mindig mások jegyzetéből tanultam – nekem ez is ment, akármilyen ronda, és rendszertelen volt, én helyre tettem és kidekoráltam magamnak úgy, hogy lehessen belőle tanulni.
    Most már nem igazán érdekel a saját írásképem, ennek megfelelően egyre lazább és összevisszább. Sok jegyzetet készítek magamnak az óráimhoz, füzethalmok állnak tele itthon az óravázlataimmal, amelyek évről-évre egyre olvashatatlanabbak lesznek beavatatlanok számára. A töltőtollat, finom cuccokat, amire vigyázni kell, nem szeretem. Tele a tolltartóm szebbnél-szebb ajándékba kapott írószerszámokkal, de általában igénytelen reklámtollakat használok, amelyeknek valamiért megtetszik a színe és a fogása, és kényelmes vele írni.
    Egy érdekesség: nagyon szeretek bizonyítványokat, törzslapot, naplót írni – ez valószínűleg egy perverzió – szépen írom és nagyon ritkán rontom csak el őket.

    • “nagyon szeretek bizonyítványokat, törzslapot, naplót írni – ez valószínűleg egy perverzió”

      Akkor már ketten vagyunk perverzek. 🙂 Plusz nekem még a dolgozatok osztályzata is ilyen, szép szabályos körben, aláírással.Néha még szmájlit vagy valami vicces ábrát is rajzoltam hozzá.

      A bizonyítványoknál csak azt nem szeretem, ha utolsó utáni pillanatban vannak a jegylezárások, és rohammunkában kell megírni hatmillió dokumentumot. Úgy elvész az élvezet, és csak a stressz (meg az e miatti hibázás) marad .

  17. Szerintem rohadt vicces ez a levelezgetés 🙂 Még csak kollégáknál láttam/hallottam ilyet. Azért otthon ez brutál nyomasztó lehet…
    Hasonló levelezős téma, még apám mesélte a történetet. Az egyik kollégájuk mindig undorító állapotban hagyta maga mögött a vécét. Megelégelték, kiírták, hogy “a vécékefe használata kötelező!” Letépte. Újra kiírták. Ráírta, hogy nem ő volt. Újra kiírták. Erre kijött, körülnézett és széles fehér mosolyára mutatva közölte: “Láttam. Használtam. Na milyen?!” 😀 Állatok.

    A kézírásomolyan, mint egy elsősé, csak kurva ronda. Pont olyan rondán írok, mint amilyen csúnyán beszélek 🙂 Viszont nagyon szeretek írni. Szép kiskönyvbe írom a munkámmal kapcsolatos feljegyzendőket szines tintájú töltőtollal. Mondom én, megakadt a lemez elsős koromban 😀

  18. az en kezirasom botranyos. a sajat egyetemi jegyzeteimen soha nem birtam rendesen eligazodni, inkabb fenymasoltam valakiet aki szepen es logikusan jegyzetelt. en szeretek gepelni, itt nem kell athuzgalnom, atnyilaznom, atirnom es olvashato.

  19. De féltem, hogy az írás apropója tőlem kapott lap, melyen vers szerepel idézetként, mégis van benne javítás. Pedig szépnek szántam volna, elhiheted.
    Egóm nagy, betűim aprók. Nehezen olvasható az írásom, sokan panaszkodnak rá, ami a tanári pályán kínos, de a kritikát öniróniával és emelt fővel viselem. És igyekszem, de hiába (ld. fönt). Különben én szeretem. Érdekessége, hogy mintha elegye volna apám valóban klasszikus csúf orvosírásának, és szintén orvos anyám általam szépnek látott bolhabetűinek – vagy nevezzem inkább törpehattyú-betűknek, pontosabb volna.
    Imádok cetlizni, valaminek a másik oldalára írni, a legjobb óravázlataim is a gyerekeim rajzainak hátán meg más által félrefénymásolt lap túloldalán találhatók, mintha épp Éva szüleinek sarja volnék.
    Nem adok a külsőségekre túl sokat. Ez nem érdem, állapot. De az ötletest, egyedit, stílusost ezen a fronton is értékelni tudom.

    • A többieket végigolvasva még az jutott eszembe, hogy egy amúgy ritka iskolai kudarcélményem is kötődik az írástanuláshoz. Nekem később engedélyezték a töltőtollra majd golyóstollra áttérést, mint a barátnőimnek. Igaz, sokáig ragaszkodtam a ceruzás íráshoz, még gimnazista koromban is. egy beszélgetősfüzetet is így vezettem valakivel. Talán megnyugtatott hogy radírozható, vagy csak kényelmesebb lett volna? Nem tudom.
      Nem emlékszem egyébként, hogy tudatosan igyekeztem volna valaha is alakítani betűformálásomon, főleg nem mást utánozva.
      Bűnöm még, hogy legolcsóbb, eldobhatós golyóstollakat preferálom ma is, pedig van a birtokomban szép töltőtoll meg minőségibb golyóstoll is.

  20. Írás óra: igazi stressz egész elsőtől. Amikor már mindenki (még a leggyengébb gyerek is) játszott, akkor én még mindig a fogalmazásomat írtam újra (hetedszer), mert vagy a nagy R nem volt elég hasas, vagy a kis a volt túl sovány. Igazi rémálom.
    Egyébként írni, fogalmazni szerettem, sokat és szívesen írtam minden fogalmazásra. Színes, élő, pulzáló mondatokat, amik feledtették tanáraimmal szegényes megjelenésüket.
    Aztán gyakoroltam, másoltam régi betűket, így egy időben olyan volt a kézírásom, mint egy idős hölgyé (hölgy itt szigorúan: nagypolgári, frissen fodrásznál készült frizurájú, enyhén túl púderezett 80 éves dáma, brossal a kalapjában).
    Mindebből lett mára egy kissé eklektikus, szépnek nem mondható (mások által szépnek nem mondott) ám jól olvasható írás. A jegyzeteimet még ma is kézzel írom (12 darabos vékony rost filccel), van 2 láda megtelt jegyzetfüzetem elrakva tudásbázisként.

    Szorongok, amikor az intelligens kézírásról olvasok, és felrémlik a nem elég kövér R betűm. Örülök, hogy az írásos kommunikáció jelentős része számomra ma már elektronikusan történik.

  21. Én nagyon szeretek kézzel írni, rengeteget jegyzeteltem már életem során. Van egy töltőtollam, nem egy drága holmi, de hozzám idomult, jó papíron nagyon klasszul fog. Általános iskolában valószínűleg gyönyörűen írtam, mert emlékszem, egyszer ki is tették vitrinbe a füzetemet, h milyen szép, meg az osztályfőnököm mondta (aki a magyartanárom is volt egyben), h én leszek az első orvos, akinek el lehet majd olvasni az írását. Egyetemen sokan tanultak a jegyzeteimből, nem panaszkodtak az olvashatóságra.
    Olyan furcsa, h itt Kanadában a gyerekek nyomtatott betűvel tanulnak írni (legalábbis egyelőre, a fiam 2.-os) és a kollégáim közül is sokan (a fiatalabbak) csak így tudnak írni. Nagyon rendezett és olvasható, de sztem semmi egyéni nincs benne.

  22. http://index.hu/belfold/2011/09/12/keziras_gepiras/

    http://index.hu/belfold/2012/08/28/a_keziras_vagy_a_folyoiras_hal_meg/

    Szvsz. a Magyarországon tanított kötőírást be kéne szántani a földbe és sóval behinteni. Jellemző, hogy a témában egyből előkerül az ásatag konzervativizmus, a kihal a nemzet para az idióták részéről.

    A legjobb az egyes német tartományokban tanított Grundschrift, én kb. ösztönösen így írok, amióta csak a tanáraim belátták, hogy ha agyonvernek se fogok tudni olvasható kötőírást produkálni

    De én még progesszívabb vagyok: töröljük el az LY-t, a GY hangot – tekintve, hogy az nem a G, hanem a D lágyított verziója – pedig DY-al kéne jelölni. Vagy még tovább megyek: a dupla karaktereket eltörölhetnénk, ha a CS hangon úgy jelölnénk, mint a cseh-szlovákok: C fölé egy ilyen kalappal, ún. hacsekel. Ugyanígy a TY-t, GY (DY)-t, stb. Minden könyv rövidebb lenne pár oldallal, és közelebb kerülnénk Európához.

    De jaj, mit szólna erre a sok nacionalista idióta? 🙂

  23. http://index.hu/belfold/2011/09/12/keziras_gepiras/

    http://index.hu/belfold/2012/08/28/a_keziras_vagy_a_folyoiras_hal_meg/

    Szvsz. a Magyarországon tanított kötőírást be kéne szántani a földbe és sóval behinteni. Jellemző, hogy a témában egyből előkerül az ásatag konzervativizmus, a kihal a nemzet para az idióták részéről.

    A legjobb az egyes német tartományokban tanított Grundschrift (vagy Druckschrift), én kb. ösztönösen így írok, amióta csak a tanáraim belátták, hogy ha agyonvernek se fogok tudni olvasható kötőírást produkálni

    De én még progesszívabb vagyok: töröljük el az LY-t, a GY hangot – tekintve, hogy az nem a G, hanem a D lágyított verziója – pedig DY-al kéne jelölni. Vagy még tovább megyek: a dupla karaktereket eltörölhetnénk, ha a CS hangon úgy jelölnénk, mint a cseh-szlovákok: C fölé egy ilyen kalappal, ún. hacsekel. Ugyanígy a TY-t, GY (DY)-t, stb. Minden könyv rövidebb lenne pár oldallal, és közelebb kerülnénk Európához.

    De jaj, mit szólna erre a sok nacionalista idióta? 🙂

  24. Ha valaki ránéz a kézírásomra, azt mondja szép, ha el akarja olvasni, szenved. Szerintem embernek is ilyen vagyok. Elsőre szimpatikus, kellemes; jobban elmélyedve, nem könnyű, nehéz.
    Mostanában kezdtem el kézzel levelet írni. Azt vettem észre, hogy sokkal jobban figyelek a tartalomra is, bár a kezem nehezen bírja, nagyon hamar elfáradok. Most postcrossingolni (van ilyen szó?) akarok, az nagyon jó lehet, és kézzel kell írni.

    • Hű, de jó, hogy ezt írod! Külön-külön mindkettőt kimondtam már magamról, azt is, hogy szép az írásképem, de nehezen olvasható, meg hogy elsőre gyakran szimpatikus vagyok, aztán meg mindig az a parám, hogy ha jobban megismernek, már nem annyira könnyű a jó kapcsolat. Ezt néha teljesen reális félelemnek ítélem, máskor alaptalan parának, lelkiállapottól függően, de mennyire szép ez a párhuzam, hogy az írásom is ilyen! Köszönöm a felismerést.

  25. Én is írószer mániás vagyok. Teljes paletta mindenből. Nem sorolom, mert nagyon hosszú lenne. És imádom a szépet!
    Ahogy változtak a szerepeim, úgy változott kézírásom is.
    Volt fraktur írás, gótikus írás, műszaki írás, rovás írás. Főiskolás koromban annyira kötöttem mindent, hogy szinte egyáltalán nem is emeltem fel a tollat a papírról. A vonal vékonyabbra váltása jelezte, hogy itt amúgy egy emelésnek kellene lenni. Szerettem a nagy kanyarokat.
    Nyelvtanár lettem, táblára írok ( meg illusztrálok) sokat, örömmel; az olvashatóság lett a legfontosabb, így az írásom a nyomtatott irányába tendál. Attól függ, hogy kinek, milyen céllal, milyen alkalomból, milyen szándékkal írok valamit, hogy milyen anyagra, milyen eszközzel, milyen írással, mekkora sorközökkel, stb. írok. Külsőségekben mindig minden változik. És élvezem ezt a gazdagságot.
    Golyóstollból csak az extra fine Parker felel meg, de azt ne lássa senki se, hogy Parker! A toll ne árulkodjon a nyilas márkajelzéssel! Így aztán a Pax tollban egy Parker betét lapul -csak az én örömömre.
    Nagyon vigyázok a holmijaimra, így aztán nagyon nem szeretem, ha kölcsönkérik a radíromat, a ceruzámat, tollaimat. Erre úgy vagyok felkészülve, hogy van egy kölcsönadásra tartott készletem is.

  26. Egészen romantikus, artisztikus, esküvőimeghívó-szepséggel írok. Amikor meg nem vagyok ott fejben, akkor kétsoronként változik az írásképem. Bárhogy tudok írni, szobrász a szakmám, abban is a betűvésést szerettem a legjobban.

    mert politúron jobban csúszik az indulat –> ezt meg köszönöm, gyönyörű.

  27. Szigorú, modoros, erősen balra dőlő. A kezdőbetűk hangsúlyosak,véletlenül sem iskolai alakban, a betűk alsó része túldíszített, minden kunkornak, minden huroknak barokkos gyönyörrel kell kapcsolódnia. Bekezdések, margók mintha vonalzóval lennék beállítva. Tökéletesség mánia, a sietősen írt szemináriumi jegyzeteket minden éjjel átírni külön füzetbe, szépen. Tűfilc, egyféle füzetfajta. Franciakockás füzetbe írni irodalom órán egyessel jutalmazva. Átvenni más emberek egy egy betűjét…a nagy M-et ezóta is úgy hajlítani, mint egy elhunyt kedves. Összerezzenni, ha egy gyűlölt de tisztelt, tanárod D-je köszön vissza az egyik szerelmes leveledről. Kézírást félve kiadni. Röviden ennyi.

  28. Balkezes vagyok, olvashatatlan az írásom. De szép a rendszere, a struktúrája, az összképe, valamint maguk a betűk is, méretükben és formájukban egységes rendszert alkotnának, mintha. De csak én tudom elolvasni. Egyszerűen nem mennek a normális betűformák, ha rendes tempóban szeretnék írni. Ha szépen írok, az csiga lassan megy, kivitelezhetetlen. Nagyon ügyetlen vagyok mindenben, bal kézzel nekem nem sikerül hozni a jobb kézre tervezett dolgokat, és az írás határozottan ilyen. Én az vagyok, aki szeretné a lap alján kezdeni, a tükörírásom például tökéletes és gyors tempóban írva is olvasható. Csak hát ugye tükörrel.

    • Érdekes, amiket írsz.
      Én azt a sztereotípiát ismerem, hogy a balkezeseknek nagyon jó a kézügyességük, és gyöngybetűkkel írnak. És nálunk az osztályban tényleg mindig a balkezesek írtak a legszebben. Ez tök fura, mert nekik elvileg nehezebb, a maszatolás meg a fordított betűvezetés miatt.
      Elsős koromban eltört a jobb kezem, ezért pár hétig a balt használtam, egész tűrhetően tudok ma is bal kézzel írni.

  29. Akartam ma valami karácsonyit olvasni, egy kis Truman Capote-t, azt a gyümölcskenyereset, az olyan szépségesen szomorú, hát nem volt benne egy háromlábú naposcsibe?

  30. Ú, jó téma!

    Tudok és szeretek is szépen írni, de a hétköznapokban megelégszek a “nem túl szép, de olvasható és rendezett” fokozattal is.
    Néha megtetszett másoknál egy-egy betű, és átvettem, ilyen például az F, G, B, Y. De az M, A, T szigorúan saját fejlesztés.

    Első osztályban büszke voltam a számaimra. Többek között nagyon szép ketteseket írtam, hosszú, szabályos hullámvonallal az alján, de a tanító néni (a mocsok!) mindig aláhúzta. Sokára esett le, hogy nem hullámvonal kell, csak egyetlen hullám, föl-le, és kész. 🙂
    Kiskamaszként sokszor elég szarul voltam, nagyon kis betűkkel írtam, szinte alig lehetett kiolvasni. A gimiben meg nagyon menőnek éreztem, hogy áthúzom a Z-t. Később erről leszoktam.
    Egy időben próbálgattam az orosz, japán, perzsa írást, mind tetszik, de egyikkel sem jutottam messzire.

    Máig emlékszek néhány osztálytársamra, akiknek nagyon szép írásuk volt, és annyira passzolt a személyiségükhöz is, hogy nagyon szerettem nézni, amikor írtak.

    Amikor alsósokat tanítottam, én voltam az isten, mert megengedtem, hogy tollal (sőt: színes tollal!) írjanak a füzetbe, és filccel meg zsírkrétával színezzenek. Nagyobb motiváció volt nekik, mint a legmodernebb interaktív tábla. Hát, gondoltam, ha csak ezen múlik, nekem aztán tökmindegy.

    Nálunk is van családi levelezés, de szerencsére csak ártatlan témákban. (Veszekedni csak élőben szoktunk.) Az én legutóbbi cetlimen, amit a konyhaajtóra ragasztottam, például ez áll: A KONYHÁBAN VAN EGY NAGY LÉGY!!! Arra az esetre, ha valakinek ennyiből nem lenne egyértelmű a dolog, még egy cuki kis légyfigurát is rajzoltam hozzá. (Halálra rémisztett az a szemét! Megfogni ugyan nem tudtam, de kötelességemnek éreztem, hogy legalább tájékoztassam a fennálló veszélyről a családtagokat.)

  31. Visszajelzés: giccs | csak az olvassa — én szóltam

  32. Visszajelzés: evilági | csak az olvassa — én szóltam

  33. Visszajelzés: az írás gyógyít | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s