akik ellopták a feminizmusomat

én nagyon feminista vagyok meg minden, de ahogy néha rákezdik, hát komolyan mondom, hagyjuk már ezt

G.

Mindaz, amiért én már nem vagyok mozgalmi ember, nem járok tüntetni, táncolni 1200 forint/óra bébiszitterre költve utolsó tízezresemet – hanem mások eszméihez nem igazodó, vegyes ihletésű, belső ellentmondásait felismerő és azokkal foglalkozó, önkifejező blogger vagyok.

Minden gondolkodó ember találkozik az ellentmondásaival, és meghaladja néha önmagát.

És mindaz, ami miatt a hazai, magukat feministának nevező nőkben csalódtam.

ne szülj, szülésmegbánás, három gyerek után: “én nem szülnék”

Imádtam ezeket a feminista találkozókat. A gyerekeim említése trigger, de macskákról egész este folyt a szó. Bővebben…

a kína-tanulmány és én

Most van időd elolvasni! 2017. januári poszt

midőn ezt írtam, még nem ismertem a vegán érvelés (agresszió) döbbenetes bugyrait és tévedéseit, a sok bukott, ezt eltitkoló, maszatoló vegánt, azóta már ezt is gondolom:

nincs bajom a vegánokkal

dönts jól! ha fontolgatod a vegánságot

hosszú poszt, de fontos

én irtom az önismétléseket és stíluscikornyákat, becsszó

ne legyél türelmetlen

ha nem szereted a szöveget, akkor javaslom, kattints ide

Ez a Denise…!

De figyeljetek, 23 éves, egy kis bloggerecske, angol szakos summercamp tanár, mint azt ad hominem meg is jegyzik bírálói – tartalmi észrevételük kevesebb van. Nekimegy a Denise a Nagy Felkent Doktornak, aki viszont sok ponton sántító áltudományt nyom, amiből ráadásul bestsellert is írt.

kepernyofoto-2017-01-29-20-10-00

És a kiscsaj így kezdi a hibaelemzést:

I’m a data junkie. Numbers, along with strawberries and Audrey Hepburn films, make me a very happy girl.

Veri ekedemik sztájl, izünt it?… És szépen végignézi, mi alapján állítja a szaki, amit állít, és rámutat: a korreláció nem ok-okozati üsszefüggés, a megfigyelésen alapuló adatok elemzése pedig nem kutatás.

És ahogy reagáltak rá! Én sem érvelek most tartalmilag, de komolyan, annyira rossz fejek, hogy én ettől is kedvet kapnék ahhoz, hogy soha ne fontolgassam, legyek-e vegán.

*

Én sose vitáztam életmódkérdésekben. Még gyerekként megelégeltem vegetáriánus anyám és húsevő apám veszekedéseit, de amúgy is nevetségesnek tartom, amikor a laikusok oly lobogó hittel tesznek elméleti állításokat. Mintha nem a témáról lenne szó, hanem a vakhit biztonságáról, a fölényről, mások kioktatásáról.

Minden módszer gyanús volt, minden nagy akarás. Mindig is, akkor is, amikor problémám volt. Sose ajnároztam senkit, még a legjobban Peter Attiát (eatingacademy.com), de ő nem akar tőlem semmit, nincs ideológia, közösség, termék. Nekem nem kellett a tekintély, nekem ne mondja meg senki.

Úgy találtam meg az életmódstílusomat, hogy volt egy körülbelüli elképzelésem arról, mi tesz jót nekem, és mi árt, és ezek tudatában kerestem meg a részleteket. Talán vakvéletlen, hogy többet találkoztam a low carbbal, a cukorfüggés témájával, mint a vegánokkal, a telítettzsír-parával vagy a gabonapártiakkal. Vagy csak vonzóbbak, punkabbak voltak az előbbiek? Vagy jobban ízlett a lazac, mint a hajdina? (De kinek nem?…) Vagy a waldorfos tanok merevedtek paródiává bennem? (A Julis két évig járt Waldorf oviba.)

Valósággal menekültem azok elől, akik valamire rá akartak beszélni, és az már mindegy volt, hogy lobogó hittel vagy üzleti érdekből. Proteinem is úgy lett, hogy megelégeltem az első számú hazai márka gejl krémességét, és thickener free whey protein meg stevia protein keresőszavakkal jött ki az azóta is kultivált The Protein Works.

Stílusom sokat alakul, mivel a folyamatos gondolkodás és önálló keresés állapotában vagyok, sőt, ez elemi igényem. Nem merevedek bele. Elvek nélkül, egyéni körülményeimet tekintve az utam jelen szakaszában csökkentettem az olajos magvakat, tartózkodóbb vagyok a tejtermékekkel, eszem némi édesburgonyát és rizst, edzésnapokon gyümölcsöt, alkalmanként kovászolt (ardenner, Brót pékség) kenyeret (ez olyasmi, amit még fél éve sem tettem volna), és többet böjtölök. Nagyon sokat edzek, ötször-hatszor egy héten, és intenzíveket. Az edz nem ikes ige. Már nem terápiás a szigor, mert amit kellett, helyreállítottam. De most is a ketogén makróarány a legjobb nekem, és fogyni, jobban lenni azzal tudok.

Sokat írtam a blogon a táplálkozásról, arról, amit intellektuálisan izgalmasnak éreztem. Arról, amiről nagyon kevés anyag van a neten.

Nekem nincs érdekem ebben, elveim se nagyon. Nem akartam téríteni.

És mégis úgy olvasták. Nem tudták másképp olvasni.

Nem szeretem, ha nem megy át a szándékom. Ha belekevernek a maguk béna kontextusába. Ha oly nagy munkával megírom, megélem, és akkor jön a leegyszerűsítő, közhelyes reakció, a vád.

Mintha rajtam át kéne látni, mintha én akarnék tőlük valamit, ami ellen védekezni kellene, úgy írnak. És a kárörvendő rosszkívánás, hogy én nagyra vagyok ezzel, de majd jól pofára esek… De csak azóta, amióta olyan látványosan jól lettem. Nem érdekes?

Jobb a szemlélődős beszélgetés, mint az egótupírozó erősködés. Belekényszerítenek a vitába, holott én nem a vita dimenziójában gondolkodom. Nem vagyok szakember, nem tudok felelősséget vállani másokért.

Sokaknak tetszett az eredmény, csak az út nem annyira, és elég vegyes érzésekkel gondolnak vissza arra a pár hétre, amikor ők is edzettek és ketogének voltak, és persze megint nem ők, hanem a “tan” lett a hibás, ha épp nem én – ez az egész, ami nekem viszont életforma lett, ennél többet érdemel. Ezért sem szeretem módszerként hirdetni.

Nem mintha nem lennének érveim. De csak saját használatra. Mert nem vagyok szakember, és mert nem akarok tőled semmit, csak magamról akarok mesélni.

Talán ők sem tudják, hogy létezik nem-ütköztetős, nem egyigazság-keresős beszédmód is.

De a fő bajom velük az, hogy szarul vannak, és mégis ők akarnak engem megfogni, rajtakapni. Provokálni: na, ehhez mit szólsz? Ha válaszoltam, sértődés lett. De hát tudtad jól, mert kikövetkezetethető innen, hogy mit szólok. És látod azt is, hogy amit csinálok, nekem működik, és azt is, hogy nem állítok mást.

Nem hivatkoztam kutatásokra, és nem állítottam, hogy A Tudomány Ez És Ezt Bizonyítja. Viszont tudom, hogy néz ki az olyan kutatás, amelynek eredménye tényként kezelhető. Mi a különbség a korreláció és az oksági összefüggés között. A megfigyelés és a megtervezett kutatás között. És hogy utóbbiak, egynémely gyógyszerkísérlet kivételével még ma is inkább patkányokon zajlanak, praktikussági és morális okokból.

És olyanok vontak kérdőre, akik viszont mindezt nem tudták. Hihetetlen fölénnyel.

Eredetileg én nem voltam vegánellenes. Nem úgy ettem húst, hogy azzal azt állítottam volna, hogy őseink is… az emberi faj, a bélrendszer meg a rágófogak… – ez a része nem érdekelt. Kis bűntudattal voltam húsevő, távolról tiszteltem a vegánokat. Egyébként rosszul vagyok a vegán sütiktől, a szójatejtől, nem tetszenek a szürke masszák, a bioboltok termékei, de ez nem érv. Sokfélék vagyunk, így aztán az efféle ízlésbeli dolgokról hallgat az ember.

Denise és Dr. Campbell vitája viszont állati érdekes sztori. Nem, nem növényi, hanem állati. Ez a sztori a kritikus gondolkodásról, érvelési technikákról és az internetről szól.

A Kína-tanulmány adatait a nyolcvanas években vették fel, táplálékfajtákról, betegségekről és halálokokról szól, tényleg egyedülállóan nagy méretű, egy hagyománykövető populációban, amely különösen alkalmas érvényes megfigyelésekre. A belőle készült könyv, A Kína-tanulmány ebből és más forrásokból von le igen határozott, könnyen ferdíthető és el is ferdített következtetéseket: növény jó, állat rossz. Ez a bestseller tehát nem kutatás, hanem adatelemzés.

Itt van Denise eredeti bírálata:

THE CHINA STUDY: FACT OR FALLACY?

Campbell válasza és előtte a röhejes, felkentségre hivatkozó karaktergyilkos képmutatóskodás:

Colin Campbell slaps down critic (a fenti fotó is innen) (én nem találtam benne valódi tartalmi választ, viszont nyakatekert, személyeskedő és patetikus)

Denise válasza: The China Study: My response to Campbell

Ami meg még elképesztőbben elegáns. Merev oldszkúl–ifjú kérdésfeltevők 2:0.

Bocsánat mindenkitől, aki “nem angolos”, és bocsánat, hogy nem fordítottam le az idézeteket. (Egyébként nem mindig értem, de tudom, szigorú vagyok, hogy a mai, netbe kötött generáció hogy lehet “nem angolos”, és foglalhat állást ilyen jellegű témákban, ha nem ismer felhasználói, ám magas szinten egy-két világnyelvet. Az igazán érdekes tartalmak nem a magyar nyelvű interneten teremnek.)

*

Számomra nem dilemma, hogy növényi vagy állati, sőt, az se, hogy növényi vagy bármi más. Az állati eredetű élelmiszerek fogyasztása nem a másik oldal. Ha én nem hiszek Campbellnek (értsd: nem tartom meggyőzőnek az érvelését), akkor azzal NEM azt állítom, hogy az állati/főleg állati étrend a felsőbbrendű.

Ezért sem (komment részlete Denise eredeti bírálata alól):

Meat eating is not an ideology, it’s just a baseline human activity. Veganism, on the other hand, is.

Campbell nem gazember. Nagyon biztos az igazában, amelyre nem tisztán tudományos módszerekkel jutott, de a jó szándékát én nem vonnám kétségbe, és azt sem, hogy közérthetően megírta. Nem állítja, hogy oksági összefüggéseket talált, sokszor fogalmaz óvatosan, talán előre ki akarja védeni a bírálatokat. Viszont a következtetése igen sarkos, bestsellerként pedig nem más, mint tévhit-terjesztés. Ráadásul nem mond semmi újat, biztonságosan követi az amerikai Ancel Keys-féle, zsírtól rettegő vonalat, és nem különösebben hangsúlyozza a civilizált gabonák problémás voltát.

Feltűnő, ahogy Campbell kerüli a szénhidrát szót: alacsony zsírról és magas rostról beszél, és plant based dietről ír, sehol nem használja sem a vegan, sem a vegetarian szavakat, mert el akarja kerülni az átideologizáltság vádját (és talán mert a kínaiak esetében nem vegánság a növényi alapú étrend).

Viszont az ellentáborról meg egyenesen azt mondja:

…advocating for the use of a very high fat, high protein diet mostly consistent with the diet that has caused us so much difficulty…

Ezt 2010-ben írja. Hát, az elmúlt ötven év amerikai egészségi állapota azt mutatja, hogy nem ez okozta a gondokat, hanem pont az alacsony zsír, magas szénhidrát dogmája.

Egyébként viccesek ezek a kommentek, mindkét oldalon leíratnak olyanok, hogy Campbell azóta már eszik húst is… na, a Weston A. Price (táplálkozással kapcsolatos, paleós-állati civilszervezet) nem tudom, melyik fő figurája áttért a vegán étrendre…

Persze, a beszélgetés nem steril, van itt mindenféle érdekcsoport: vegán lobbi, ideológia, nyershúsevők, tejipari érdekek, amerikai táplálkozási ajánlások, világnézetek. De ami az igazán veszélyes: az olvasó idolkeresése. A valaki mondja meg igénye. A kiszervezés.

Amerikában nem úgy van, mint nálunk, hogy a kajád csendes hagyománykövetés, lusta zabálás vagy egyéni hóbort. Ott mindenki nagyon tudatos, ott az étrend is politika, hivatalos, kormányzati álláspont, jóval inkább a közbeszéd tárgya. A táplálkozási irányzatok elképesztően identitás-szerűek és ideologikusak, az ennek megfelelő táborokkal, vitákkal, önigazolásokkal és torzulásokkal. Rengeteg intézmény, részben kormányzati finanszírozással, dietetikusok és nemhivatalos tanácsadók hada él ebből, és nyomatja, hogy mit egyél.

Two of my co-workers have blatantly stated that doing their own research into diet is too much work. Too much trouble. They just want someone to tell them what to do, and are infinately confused because all of the ‘experts’ disagree.

És ez a lényeg. Amíg nem csinálod az n = 1-et, vagyis a magadon való próbálkozást (és még az sem garancia), amíg azt várod, hogy valaki mondja meg, amíg nem vállalsz felelősséget a saját sorsodért és nem olvasol kritikus aggyal egy sor okos szöveget, addig manipulálható vagy.

What is it in human nature that some, if not most, of us apparently feel the need to be followers, to give up our God-given ability to choose, to decide for ourselves what is true and logical and what is not true and/or logical, and give that choice to somebody else? Are we just lazy? Is it that we just don’t have the time? It wouldn’t be so bad if we just admitted that we didn’t know, that we were indeed too lazy or too time deficient or, maybe more honestly, not interested enough, and we were “reserving” judgment, but then we have to latch onto someone elses’ beliefs as if we formulated them for ourselves through careful study and investigation of all the studies involved. Why can’t we just say, “I don’t know and I don’t care. I know what works for me and I’ve seen what works for some people close to me and I’ve seen what doesn’t work”.

Én több növényi eredetű élelmiszert eszem, mint állatit, csak az állati eredetűek kalóriában sűrűek (és jelentős részben nem színhús, hanem a jóval olcsóbb “félhulladék”, például csont, porcos részek, belsőség, szalonna és bőr).

kepernyofoto-2017-01-24-14-11-21

Most akkor összegzek, egyben felhasználói oldalról állást foglalok: a Campbell-féle étrendnek az ideális formája (sok zöldség, gyümölcs, növényi alap, magas rostbevitel) jól hangzik, és jelentős állapotjavulást hoz bárkinek, akinek az egészsége már finomított szénhidrátba, feldolgozott ételekbe, olcsó húskészítményekbe és a magas keményítőtartalmú körettel fogyasztott zsíros húsételekbe fúlt. A haja és a körme törni fog egy idő után növényi étrenden, a foga is romlik, és legyen szíves ne egyen gabonapelyheket, de egyébként és egy ideig sokkal jobban lesz. Csak a gabonát ne akarja Campbell következtetéseivel igazolni senki, mert a gabona nem úgy növény, mint a többi (részben a nemesítés miatt, de azért is, mert általában a magvak nem úgy viselkednek, mint a termések, szárak, gyökerek, gumók és levelek). Ezzel szemben a low carb, a paleó, a ketogén, amelyek szerint a telített zsírral és a fehérjével nincs gond, és amely étrend részben állati, részben alacsony szénhidráttartalmú növényi eledeleket tartalmaz (és nem löncshús, dextrózos bacon, ipari csirke), szóval mindennek az ideális formája szintén viruló egészséget hoz azoknak, akiknek az egészsége a finomított szénhidrátokba satöbbi, fúlt.

Vagyis, szerintem – és ebben tulajdonképpen egyetérteni látszik a két antagonisztikus oldal – nem a makróarány az igazi téma, hanem a mérhetetlen tömegű liszt, élesztős péksütemény, tészta, krumpli, feldolgozott ételek, a rettenetes mennyiségű cukor, adalékanyag,

valamint a kevés zöldség, a kevés minőségi fehérje és a kevés víz, nyomelem, meg persze a tespedő életmód, az, hogy nem használjuk a testünket. Ezek az okai annak a vészállapotnak, ami miatt ennyire heves és társadalmi jellegű a vita.

törésvonalak

Rém erős ám az emberekben ez a dobozba rakási késztetés. Mindenkit el kell helyezni az ismert kategóriákban, mert anélkül nem értelmezhető. A pillanatban, az épp aktuális interakcióban nem tudunk vele mit kezdeni. Sem változásában, a dolgok képlékeny és relatív természetében.

Kicsit torzít a dolog, meg rohadtul igazságtalan is, félrevezető, nagy hibaszázalékú, valamint képmutató is, de sebaj. A biztonság a legfontosabb.

Előnyöm vagy hátrányom származik-e belőle, ha jóban vagyok vele? Esetleg semmi? Menő-e vagy ciki vele mutatkozni?

Elképesztő, ahogy leírnak, jellemeznek. Amikor nem az egyedi mintázatot nézik, a szőttes valódi színeit, hanem a besorolással kezdődik az egész, és aztán azon is csorbul ki. Rám mondják, már torzítva, hogy én x vagyok, majd azért rónak meg, hogy nem vagyok x, nem is vagyok eléggé x, nem vagyok következetes! Én azt mondom, nem x-ben kéne gondolkodni.

(Szeretnél valami dobozba rakni, de engem nem fogsz tudni… ezt se mondtam annak, aki a minap azt fejtegette, hogy de azért én egy kicsit nem vagyok normális. Elmentem, töltöttem egy pohár vizet, belepottyantottam egy szív alakú jégkockát. Újabb homlokránc.)

Tényleg nem értenek. Ki is beszélnek, bőszen.

Legyél gazdag, de akkor az azt jelenti, hogy kocsi, trendi öltözet, ennek megfelelő barátok, saját családi ház és cégek. Bővebben…