veganuary – miért egyél állatot, és ne növényt?

Megpróbálom még egyszer elmagyarázni, miért ne legyél vegán, én, aki nem voltam soha vegán. Hát nem véletlenül. Azt is megmutatom, miért tartok ki az állati eredetű étrendem mellett.

Már írtam róla, de az gyáva, a dolgokat nevükön nevezni nem merő, túlbonyolított bejegyzés volt:

dönts jól!

Most egyszerűbben mondom.

Még mindig megkérdezik tőlem, hogy

de nem kéne-e kevesebb húst enni? Nem, sőt. A városi, felnőtt, üldögélő emberek alapproblémája, hogy nem viszik be az elégséges fehérjét, illetve agyonmanipulált, silány ételeket esznek. És amúgy folyton esznek, emellett rengeteg étel “nem friss”, “nincs rá gusztusa” – pazarolnak. Minden évben fogy a testükön az izom, nem is használják, és arányaiban nő a zsír – azoknál is, akik “odafigyelnek”. Ez jól látható a vegán teoretikusok vékony végtagjain és az aránytalanul nagy hasukon.

Nem kell-e sok rost?

A rostról írott részletes érvelést a ketogén könyvből lent idézem. Ide teszek egy csillagot (meg oda is). *

Nem a zöldség-e a legjobb étek? Bővebben…

fejezetek a blogger csodálatos-borzalmas történeteiből 6.

Nyilvánost akartam, de több ok miatt nem lehet most. Így fiktív elem a férfi megszólítása. Azért nem inkorrekt, és azért írtam bele a nevét is, mert aligismerősként (annyi volt a kapcsolat, hogy a szakdolgozatához kölcsönadtam egy könyvet, amit végül 2020-ban szereztem vissza, ezért sem értem a kioktató hangot), nyilvános posztom alá írt saját néven.

Ma a sport ideológiai mószerolásáról lesz szó. Mottónk lészen Antonia Burrows: az elvek nem arra vannak, hogy elrontsák a mókát.

Miért, miért akarják ezek a ceus-emberi jogi-kisebbségvédő-genderbalos arcok mindig, de mindig elrontani azt, ami maga az ért, tiszta erő és öröm? Miért a panaszkultúra, a szarul levés a menő?

Sem a sportban, sem a boldog heteroszexben (már megint olyan boldog vagyok!!!). És a gyerekszülésbe is belehuhognak. Elég volt!

*

A feminizmus kurvára hasznos ám. Befizetsz rá, iregsz-forogsz egy kicsit ilyen körökben, ismerőssé válsz, címed-rangod lesz (nőjogi aktivista!), aztán ettől mindjárt nagy szád is. A magad szájíze szerint értelmezett kis csomaggal férfi létedre is ráronthatsz nőkre.

Holott a bajod csak annyi, hogy izomtalan vagy, meg persze dogmatikus, és szeretnél fölülről beszélni, közös nevezőként suhogtatni a fejem fölött valamit, amit ezek szerint egészen máshogy értünk.

Amúgy én régen bevettem ám ezeket. Egy kicsit. Szarul esett, védekeztem. Okoskodva, álhiggadtan feminizmusra hivatkozni olyasmi volt, mint az egy élő Istenre.

Azt kellett volna mondanom, amit a transzdumák kapcsán is: ha a nézeted nevében te ilyeneket állítasz, akkor az eszméd, kereted, narratívád egy komplett valóságtagadó marhaság, én pedig nem kérek belőle.

Kezdjük azzal, hogy milyen az, ha férfi parádézik női közösségben feministaként, oktat ki egy nőt, tagad és negligál egy jellegzetes női tapasztalatot, amely éppenséggel felszabadító (gymfeminism).

Azt mondja, 2016. március, erre a posztra:

drága Nótár Ilona!

Főleg két olyan dolgot látok a blogbejegyzéssel kapcsolatban, ami nekem nem egyeztethető össze azzal a kritikai attitűddel, amit a feminizmusok egy része képvisel.

És akkor mi van? Az a te bajod. Én a másik része vagyok a feminizmusOKnak akkor, vagy te látod rosszul, vagy, vállalom: nem vagyok feminista.

Az egyik, hogy a személyes pozitív tapasztalataidat, vagyis azt, hogy neked bejött a sportolás és a ketogén diéta, nem pusztán személyes tapasztalatokként tálalod, hanem univerzális szabályokként, amiket minden nőnek követnie kellene, ha szeretne boldog lenni.

Egyrészt én mindig magamról írok. Másrészt az ilyen úttól mindenki jobban lett, csak egyvalamit sajnál: hogy nem kezdte el előbb. Írom ezt öt évvel később, amikor a járványban élet és halál kérdése mentálisan és testileg egyben maradni. Amit rólad tudok: neked nagy vonalakban sincs, sem elvileg, sem gyakorlatban fingod nincs, milyen a ketogén vagy az én edzéseim. Esetleg nem érted a mondatokat, amiket írok.

Tulajdonképpen ideológiát gyártasz az életmódod köré, amely ideológia – és egy kritikusan gondolkodó feministának itt gyanút kéne fognia – nagyjából pontosan megegyezik azzal az patriarchális és neoliberális ideológiával, ami arra presszionálja a nőket, hogy sportoljanak, figyeljenek oda, mit esznek, formálják a testüket, legyen számukra fontos és érték a feszes, zsírmentes, erős test.

Megint zsarol a feminizmussal. Itt pedig nulla ideológia, erős személyes megélés, tejesen saját következtetések, a valóság tisztelete, továbbá tények, amelyeket érdek nélkül osztottam meg a személyes, már rég működő blogomon azzal, aki erre kíváncsi. A te vegánságod, na, az ideológia.

Nótár Ilonát nem az zavarja, hogy Sarka Kata egy „celeb”, hanem hogy az összes rendelkezésre álló médiafelületen, pl. a Life Networkon futó műsorában ezt az ideológiát nyomatja az ember arcába. Ha nem ismernéd a műsort („Ez zsír!” a címe), elmondom, hogy többnyire arról szól, hogy mutatnak egy, az uralkodó szépségideálnak amúgy is megfelelő fiatal, sovány nőt, amint az súlyokat emelget egy prémium konditeremben a személyi edzője társaságában, mert „elégedetlen a hasával”, vagy „a popsijával”.

De bizony, amit Ilona írt, abban a celebek elleni gyűlölet olcsó vonatára száll fel, és repül messze. Senkinek nem ért Sarka Kata és egy diétázó-posztolgató nő sem. Legalább áldozatot nem játszanak. A magát jóügynek felcímkéző, mansplainingelő, kioktató “feminizmus” annál ártalmasabb. Ordít rólad, hogy magaddal van bajod.

A műsor üzenete egyszerűen az, hogy ha nő vagy, nem lehetsz elég sovány és feszes. Nem tudom elhinni, hogy véded, amit Sarka Kata képvisel, vagy hogy őszintén azt gondolod, hogy az „egészségről” szól, amit csinál. (Nyilván a melleit is egészségügyi okokból töltettel fel szilikonnal.)

Ez milyen sunyi belemagyarázás! Én nem mondtam, hogy pont SK egészséges, semmit nem gondolok róla, én Nótár Ilona támadására reagáltam, az ideológiai agresszióra, amelyet elhízott testből lődöz. Katát már te rángattad ide. (Hacsak nem azon az ovis szinten működsz, hogy “az ellenség ellensége a barátom”, tehát akkor én odavagyok Sarka Katáért, a NER-feleségekért.) Ilonának nem Kata volt a baja, és nem is az elv, hanem a saját elhízása, ez tuti. És az is, hogy míg SK-ról nem tudjuk, egészséges-e, NI biztosan nem volt az, amit az is bizonyít, ahogy fogadkozik, hogy de ő már nemsokára edzeni fog (persze nem tette) és erre biztatja a körülötte levő fiatal lányokat is. Világos az irigység is, ami egyfajta stressz, szintén ártalmas az egészségre.

Amúgy valóban ritka az egészséges testű nő, és huszon-harmincévesen biztosan nem oké, ha valakinek hasa van, dereka nincs. Egészségügyileg sem és esztétikailag sem.

A másik anti-feminista tendencia a blogbejegyzésben szerintem az, hogy összefüggést tételezel egy csomó olyan fogalom között, amiknek eredendően semmi közük nem lenne egymáshoz, de a patriarchátusnak az az érdeke, hogy elhiggyük, az egyik következik a másikból. Ezek a fogalmak: a sportolás, a testi egészség, a lelki egészség, a kövérség és az esztétikum.

Hát ezeknek aztán tényleg semmi köze egymáshoz…! Aki kövér, az milyen egészséges lelkileg és testileg! Mint azt látjuk. Aki edz, korán hal, ezt is tudjuk (biztos leáll a szíve!) és ezért edzeni nyilván nem egészséges. Elhinni, hogy egészséges, és az eredménye esztétikus is, pusztán a patriarchátus hazugsága! A sport meg a kövérség semmilyen módon nem függ össze! Aki zabál és ücsörög, az viszont jól él, fényes az egészsége. Vagy random az összefüggés, tehát nem befolyásolja az egészségét az életmódja. Te ezt elhiszed?

Kik hitették ezt el veled, Ferenc? Hogy lehet, hogy a dogmáid, a számonkéregető, becsomagolt agressziód a valóság legegyértelműbb tényeit is tagadják? Mit gondolsz a saját szavaidról most, 2021-ben, amikor sorra halnak a kövér betegek?

Egy év alatt teljesen világossá vált, hogy a túlsúly a Covid–19 szempontjából a második legkomolyabb rizikó. Vagyis az elhízás lett az új öregség. A túlsúly még abban az esetben is veszélyes, ha fiatalokról van szó: a rendkívül elhízott fiatalok dupla eséllyel kerülnek lélegeztetőgépre és egyharmaddal többen halnak meg, mint akik nem azok.

Mi ennek a biológiai magyarázata? Az, hogy egy túlsúlyos test immunrendszere teljesen másként működik, mint a többieké. A kórokozók bejutását észlelő immunsejtek jóval lomhábbak, és lassabban rendelnek el védelmi immunválaszt. Így a vírus időt nyer ahhoz, hogy minél több sejtbe bejusson és azokat a saját szaporodásához hangolja át. További rossz hír, hogy a Sars–Cov–2 kifejezetten kedveli a zsírszövetet. Márpedig ha több rajtunk a zsír, több vírus keletkezhet. Sőt, a zsírszövet pompás búvóhely is az immunsejtek elől bujkáló vírusok számára. Ez is a magyarázata annak, hogy a túlsúlyos koronafertőzöttek miért kerülnek
nagyobb eséllyel az intenzív osztályra és miért maradnak hosszabb ideig fertőzőképesek.

 

https://telex.hu/belfold/2021/03/23/elhizas-koronavirus-kockazat-halalozas-szivbetegseg-cukorbetegseg-megelozes-eletmod-fogyas

Magyarázd már bele abba az egyszerű tautológiába a patriarchális elnyomást (miközben épp férfiként akarsz lenyomni!), hogy ami nem egészséges, az nem egészséges, meg ami ronda, az ronda.

Én úgy látom, hogy a blogbejegyzéseid azt sugallják, hogy ha valaki sportol, az egészségesebb lesz testileg, boldogabb lesz (pl. elmúlik a depressziója), le fog fogyni (eltűnnek az „úszógumik”) és ebből következően szebb lesz. Csakhogy a feminista társadalomkritika már nagyon régóta rávilágított arra, hogy ez nem így van.

Azt akkor önigazoló dagadékok írták, nem vállalok velük közösséget.

Az első kapcsolatot, vagyis a sport és a testi egészség közötti összefüggést szerintem senki sem vitatja, még Nótár Ilona sem. Mondhatni konszenzus van abban, hogy aki sportol, az egészségesebb lesz. A lelki egészség kérdésénél viszont már bejön a gender-vakság az írásaidban: tény, hogy az intenzív mozgástól ideig-óráig jobban érzi magát az ember, de azt állítani, hogy elegendő mennyiségű sportolás útján tartósan javítható az ember közérzete, sőt, a depresszióból is ki lehet gyógyulni, annak tagadása, hogy bizonyos társadalmi csoportok, jelen esetben a nők rendszerszinten el vannak nyomva, és ez az elnyomás stresszhez, pszichés problémákhoz vezet náluk.

Semmi értelme annak, amit írsz. Férfiak is, nők is jobban vannak a sporttól. Relatíve az elnyomottak is megerősödnek, jobban lesznek, öntudatot szereznek, szuverén gesztus edzeni, maguknak megenged. Válsághelyzetben sportolni életmentő, számos történetem van, hogy tartotta meg a futás, a gyúrás a durva bántalmazásból menekülőket. Miért kell rámerőszakolni a vulgárbalos genderes elnyomósdit?

Te féltékeny vagy a női autonómiára, kivirulásra és a sportra, amely nem kér sem a férfiak tanácsaiból, sem a görnyedt belpesti dogmákból! (És egyébként Hirlandó bosszúja ez is: együtt fortyogtatok az én sportolásomon.)

Amúgy míg te nem tudom, mit csináltál, és, mi tagadás, huszonéves létedre elég szarul nézel ki:

, én addig a nők helyzetéről nagy elérésű, elemző posztok százait írtam. Nőként, helyzetüket alaposan ismerve. Vicces ez a kioktatás: nők helyett akarod tudni, milyen nekik a sport, a teljesítmény, a célok elérése, a dopaminlöket, a feszesség érzése. Okoskodsz egy olyan nő feje fölött, aki három gyerek mellől, gyászból, szerelme által megtagadva szabadult bele a tavaszi erdőbe, és hoznál sunyin egy nevezőre az elkényeztetett celebekkel.

Azzal, hogy a sportolást ilyen megváltó erejű gyakorlatnak állítod be, individuális megoldást javasolsz egy rendszerszintű, társadalmi problémára – pont úgy, mint az antifeminista, neoliberális ideológiák: dolgozz magadon keményen, és akkor megoldódnak a problémáid, ne a rendszerben, az elnyomó viszonyokban keresd a problémáid gyökerét.

Az igazán komoly sport és (nekem) a gyerekkori öröm és ozgásöröm megtalálása pontosan az, amit írok: megváltó erejű gyakorlat. te nem edzel belső indíttatásból, te nem élvezed, vagy neked van anélkül is jó életed és vékony tested. Mit tudod te, milyen megszabadulni nettó tizennégy kiló hájtól?

Nekem nem dolgom elméleti, társadalmi változásokat elérni, módom sincs ezekre. Semmilyen rendszerszintű küzdelmet nem zár ki és nem is ront az, ha a nők egyénileg is megőrzik erejüket, egészségüket, céltudatosan, eltökélten, egyensúlyban élik a napjaikat, közösséget építenek az edzéssel, sőt. Aki neoliberális meg egyénieskedő, azok a transzpátyolgatók, az identitást kiötölő, figyelemcsikaró, áldozatot játszó hazudozók.

Szerintem nem feminista dolog ilyet mondani.

Úgy látszik, huszonépár évesen te vagy az igazi feminista, és én nem. Amúgy mi van akkor, ha nem megyek át a feminista vizsgádon? Észrevetted, hogy te is egy nőt, örömöt, élményt, kompetenciát, magabiztosságot szapulsz, inszinuálsz, tartasz ellenérdekűnek? Miért nem a patriarchátust támadod?

A következő alaptalan összefüggés-tételezés az egészség (hiánya) és a „kövérség” között van: elhízottnak lenni természetesen nem egészséges, de nagyon nem mindegy, mit tekintünk elhízottnak. Azzal, hogy te feszességről és „úszógumikról” beszélsz, nekem az jön le, hogy azokat is egészségtelennek tartod, akiken – a te fogalmaid szerint – egy kis „túlsúly” van. Csakhogy egyáltalán nem egyértelmű, hogy ténylegesen ez a helyzet, vannak kutatások, amik szerint a kicsit „túlsúlyos” emberek tovább élnek (pl: http://hvg.hu/plazs/20070105_tulsullyal_hosszabbelet).

Ezek manipulatív, önigazoló, ideológiai alátámasztásra kipécézett “kutatások”, és a módszertani hibájuk híres bad science: a másik, normál BMI-jű csoportból nem vették ki a durván dohányzó soványakat (akik ettől soványak), sem a leromlott, többedik stádiumú rákosokat, vagyis azokat, akik a halál közelében romlottak le.

Az úszógumi hasi zsír, ekként durván egészségtelen. Eleinte bent, a belek közt jelenik meg, a bőr alatt (úszógumi) később, a durva elhízásban. Persze be lehet nyalni ilyen érveléssel a  feministáknak. Micsoda tekintélyelvűség.

De ha tényleg egészségtelen is lenne „úszógumikkal” parádézni, akkor is az az ideológia köszönne csak vissza a blogodból, ami a nőket önmaguk „tökéletesítésére” buzdító mainstream médiából is ömlik, vagyis hogy ne azért legyenek soványak, mert kövérnek lenni csúnya és gusztustalan, hanem mert az az „egészséges”.

De ez mitől ideológia? Ha neked az én blogom, sportleírásom, érvelésem olyan, mint az említettek, és ehhez te magyar szakot végeztél, meg még az írásaim értelmezése után kilométeres kommentben teszel helyre elvi ügyekben, akkor te felületes és/vagy rosszakaratú vagy. Vagy személyes sérelmed van.

Azokat piszkáljátok, akik jól vannak, és a nők megerősödéséért, valódi fejlődéséért tesznek.

Régebben az esztétikumra hivatkozva basztatták a nőket, manapság egyre gyakoribb, hogy „egészség” a jelszó. De ha már egészség: ha tényleg küldetésednek tartod azt, hogy az olvasóidnak segíts egészségesebbé válni, miért egy olyan diétát propagálsz, aminek a hosszú távú hatásairól semmit sem tudni, ellenben azt pontosan lehet tudni (pl. a The China Study c. kötetből) hogy állati eredetű termékek fogyasztása, így azoké az állati zsíroké, amiket népszerűsítesz, biztosan csökkenti a várható élettartamot?

Ez full gáz, amit írsz. Nem tartom küldetésemnek, mert én nem akartam tőlük semmit, én magamról írtam. Arra az örömhírre és megélésre, amin te simán átnézel (nemhogy osztoznál az örömömben!), sokan jöttek, és velük beszélgetünk. Elszámoltatni, elvárásokkal bombázni engem nem fair. Én nem kértem tőlük pénzt.

A China Study híresen bad science, teljesen rossz irny, a ketogént és az IF-et viszont régóta és alaposan kutatták ekkorra, én pedig rengeteg kutatást olvastam, emiatt lett a könyvem is, és nem, nem propagáltam (ekkoriban még), csak magam éltem vele, és kérdésekre válaszoltam. Álmomból felébresztve is tudom a vegán érveket, az okosakat és az érzelmes-ostobákat is, az egész Kína-tanulmányt, ott a cáfolat, te viszont sem elméletben, sem gyakorlatban semmit nem tudsz a ketogénről.

És végül: a kemény sportolás nem feltétlenül hoz magával „feszes testet”. Rendszeresen járok kettlebellre és spinningre, és azt vettem észre, hogy miközben a fél csoport a hányás és az ájulás határán egyensúlyoz, van néhány olyan nő, akiket te és Sarka Kata is biztosan úszógumisnak és löttyedtnek tartana, és ők azok, akik ilyenkor is a legkeményebben tolják.

Nyilván mert motiváltabbak, le akarnak fogyni. Volt már itt ilyen, hogy a kövérek sokkal kitartóbban futnak, a tempó nem függ az alkattól, és az is nyilvánvaló butaság volt. Ha nem fizikai (ergométer) adatokkal jössz, akkor ez csak szubjektív hülyeség, legyártott kekecjkedés, hogy nekem szegezhesd, amellett anomália (kivétel). Anomáliával csak ostobák érvelnek. Mind a hányó túlerőltetők, mind az úszógumi ellenére kitartó edzőtársak kivételek, semmilyen általános érvényű tanulság nincs. Nagy vonalakban az az igaz, hogy aki könnyebb és izmosabb, az jobban bírja az edzést, és kevésbé viseli meg a terhelés.

Én senkit túledzésre nem biztattam, az örömöt és belső vezérlést hangsúlyoztam minden posztomban, nem is hajszoltam magam. Én csak az első félmaratonom után voltam igazán szarul. De mit is magyarázkodnék valakinek, aki körmönfontan lebasz, amiért sportolni és írni merészelek, de még a sportkrediteket is kéri?

Nem az a téma most, hogy te láttál már olyat, aki túledz (és akkor mi van?), hanem arról, hogy a rendszeres, komoly edzésnek milyen hatása van. Miért érdeked pont a lényeget elkenni? Vagyis de, éertem, figyelmet akarsz, szerepelni, önigazolni, és ez nagyon gyász. De a tény tény marad: az elégséges mennyiségű kemény sportból (amely lehet örömteli is) plusz a megfelelő táplálkozásból kemény, feszes test lesz. Az izom viszont vastag, nem vékony. És kemény. Nehéznek lenni az ugrások miatt sima crossfitben nem szerencsés, sem spinningben a kardiovaszkuláris fittség miatt, sem a futásban, semmilyen robbanékony mozgásban, talán az álldogálós, mackós nehézatlétikában okés a túlsúly, de csak akkor, ha az ízületek nem tropák, és van hozzá erő is.

*

Akit a sporttémám zavar, az egy embertípus.

Én nem kapcsolódtam be soha vitatkozva az ő feminista-elvi okoskodó beszélgetéseikbe. Csak éltem az életem, intuitívan rátaláltam egy útra, beszéltem róla és csatlakoztak. A jelek szerint ezt a hatást figyelték fintorogva, örömgyilkosként. Ők jöttek a kontentjeim alá, rámerőltetni a frusztrációikat, helyretenni ideológiailag.

Rám kényszeríti a feminizmusát, elszámoltatna. De hát mikor írtam én alá belépési nyilatkozatot, eszmei válallást?

Pont azért utáltalak meg titeket, mert ilyen savanyúak vagytok. Kétféle feminizmus van: az áldozati meg a megerősítő, a kettő között áldozatsegítő megerősítőkkel. De ti rángatnátok le azt, aki erős, a panaszkultúrába.

Az elnyomottság nem ment fel a minőség alól. Tehát ha csóró melós vagy, akkor se jár Zámbó Jimmy hallgatásáért vagy az alkoholizmusodért buksisimi, ne tedd identitássá, és ne sértődj meg, ha az ilyesmit egy értelmiségi károsnak tartja. Ha Alabama szegénynegyedében te KFC-t falsz, mondván, a keto meg a salátaevés elitista és rasszista, az csakis olcsó önigazolás, és akkor te megérdemled a tested.

Egy egyedülálló anya örül, kompetens, nem panaszkodik (pedig nem szerencsés a helyzete, nem kapta, nem tétlen életben tolták alá), és ti rögtön nekimentek, vádoljátok, sunyin megfigyeiltek, aztán ráöntitek a szart. Ez a ti feminizmusotok, Hirlando és Ferenc. Mintha az életünkkel tett állítás ideológiai vita volna! Engem nem érdekel az a fajta feminizmus, amelyet dagadt, kapcsolataikban kudarcos nők találtak ki és tolnak önfelmentésként, de ami durvább: vádaskodva, az elméletet (Beauty and Mysogyny, A szépség kultusza, Wolf) kicsavarva.

Én a feminista ally-okat külön kiröhögöm, férfiben ez annyira ciki. Csupa nyomi. Férfiközegben vajon nem állná meg a helyét? Fél tőlük? Kell a nők jóindulata? Vagy szociálisan creepy, csak így tud csajozni? Ekkor jöttem rá, hogy nem csak Gumiszoba meg a civil női levlista a ciki.

A hozzászólást a vegán kommandó lájkolgatta.

A saját sportolás kapcsán felnagyítják az erőfeszítést, állandóan panaszkodnak: hányás, túlzás, önsanyar. Mi közöm nekem ehhez, miért nekem rója fel? Ne eddzen, aki nem élvezi. De ne is hisztizzen. Egészségesnek lenni, elismerést kapni az életmódodért, kinézetedért nem jog. Nem jár egyenlően.

Senkinek nem lesz jobb élete attól, ha a valóságot tagadja. És még egy: a szépség normái(nak természetes változata) és az egészség pontosan egybeesnek. A kockahas: alacsony zsír, kidolgozott törzsizom. A vékony derék a belek körüli zsír hiánya. A kerek, kemény fenék, az izmok, a ragyogó bőr, a dús haj, ép fogak is az egészség jelei. Semmi nem igaz abból, amivel mószeroltak.

akik ellopták a feminizmusomat

én nagyon feminista vagyok meg minden, de ahogy néha rákezdik, hát komolyan mondom, hagyjuk már ezt

G.

Megjegyzés, a sufnituning szó használata:

innen szedte le és használgatja a szintén csodafeminista és genderfluid júzer ellenem (egész pontosan, rendkívül intelligens módon a hajviseletemre!) a sufnituning szót. Én G-től vettem, aki autós hasonlattal érvelt, hogy miért nem oké a művi nemiszerv-képzés.

*

Mindaz, amiért én már nem vagyok mozgalmi ember, nem járok tüntetni, táncolni 1200 forint/óra bébiszitterre költve utolsó tízezresemet – hanem mások eszméihez nem igazodó, vegyes ihletésű, belső ellentmondásait felismerő és azokkal foglalkozó, önkifejező blogger vagyok.

Minden gondolkodó ember találkozik az ellentmondásaival, és meghaladja néha önmagát.

És mindaz, ami miatt a hazai, magukat feministának nevező nőkben csalódtam.

ne szülj, szülésmegbánás, három gyerek után: “én nem szülnék”

Imádtam ezeket a feminista találkozókat. A gyerekeim említése trigger, de macskákról egész este folyt a szó. Bővebben…

a kína-tanulmány és én

Most van időd elolvasni! 2017. januári poszt

midőn ezt írtam, még nem ismertem a vegán érvelés (agresszió) döbbenetes bugyrait és tévedéseit, a sok bukott, ezt eltitkoló, maszatoló vegánt, azóta már ezt is gondolom:

nincs bajom a vegánokkal

dönts jól! ha fontolgatod a vegánságot

hosszú poszt, de fontos

én irtom az önismétléseket és stíluscikornyákat, becsszó

ne legyél türelmetlen

ha nem szereted a szöveget, akkor javaslom, kattints ide

Ez a Denise…!

De figyeljetek, 23 éves, egy kis bloggerecske, angol szakos summercamp tanár, mint azt ad hominem meg is jegyzik bírálói – tartalmi észrevételük kevesebb van. Nekimegy a Denise a Nagy Felkent Doktornak, aki viszont sok ponton sántító áltudományt nyom, amiből ráadásul bestsellert is írt.

kepernyofoto-2017-01-29-20-10-00

És a kiscsaj így kezdi a hibaelemzést:

I’m a data junkie. Numbers, along with strawberries and Audrey Hepburn films, make me a very happy girl.

Veri ekedemik sztájl, izünt it?… És szépen végignézi, mi alapján állítja a szaki, amit állít, és rámutat: a korreláció nem ok-okozati üsszefüggés, a megfigyelésen alapuló adatok elemzése pedig nem kutatás.

És ahogy reagáltak rá! Én sem érvelek most tartalmilag, de komolyan, annyira rossz fejek, hogy én ettől is kedvet kapnék ahhoz, hogy soha ne is fontolgassam, legyek-e vegán.

*

Én sose vitáztam életmódkérdésekben. Még gyerekként megelégeltem vegetáriánus anyám és húsevő apám veszekedéseit, de amúgy is nevetségesnek tartom, amikor a laikusok oly lobogó hittel tesznek elméleti állításokat. Mintha nem a témáról lenne szó, hanem a vakhit biztonságáról, a fölényről, mások kioktatásáról.

Minden módszer gyanús volt, minden nagy akarás. Mindig is, akkor is, amikor problémám volt. Sose ajnároztam senkit, még a legjobban Peter Attiát (eatingacademy.com), de ő nem akar tőlem semmit, nincs ideológia, közösség, termék. Nekem nem kellett a tekintély, nekem ne mondja meg senki.

Úgy találtam meg az életmódstílusomat, hogy volt egy körülbelüli elképzelésem arról, mi tesz jót nekem, és mi árt, és ezek tudatában kerestem meg a részleteket. Talán vakvéletlen, hogy többet találkoztam a low carbbal, a cukorfüggés témájával, mint a vegánokkal, a telítettzsír-parával vagy a gabonapártiakkal. Vagy csak vonzóbbak, punkabbak voltak az előbbiek? Vagy jobban ízlett a lazac, mint a hajdina? (De kinek nem?…) Vagy a waldorfos tanok merevedtek paródiává bennem? (A Julis két évig járt Waldorf oviba.)

Valósággal menekültem azok elől, akik valamire rá akartak beszélni, és az már mindegy volt, hogy lobogó hittel vagy üzleti érdekből. Proteinem is úgy lett, hogy megelégeltem az első számú hazai márka gejl krémességét, és thickener free whey protein meg stevia protein keresőszavakkal jött ki az azóta is kultivált The Protein Works.

Stílusom sokat alakul, mivel a folyamatos gondolkodás és önálló keresés állapotában vagyok, sőt, ez elemi igényem. Nem merevedek bele. Elvek nélkül, egyéni körülményeimet tekintve az utam jelen szakaszában csökkentettem az olajos magvakat, tartózkodóbb vagyok a tejtermékekkel, eszem némi édesburgonyát és rizst, edzésnapokon gyümölcsöt, alkalmanként kovászolt (ardenner, Brót pékség) kenyeret (ez olyasmi, amit még fél éve sem tettem volna), és többet böjtölök. Nagyon sokat edzek, ötször-hatszor egy héten, és intenzíveket. Az edz nem ikes ige. Már nem terápiás a szigor, mert amit kellett, helyreállítottam. De most is a ketogén makróarány a legjobb nekem, és fogyni, jobban lenni azzal tudok.

Sokat írtam a blogon a táplálkozásról, arról, amit intellektuálisan izgalmasnak éreztem. Arról, amiről nagyon kevés anyag van a neten.

Nekem nincs érdekem ebben, elveim se nagyon. Nem akartam téríteni.

És mégis úgy olvasták. Nem tudták másképp olvasni.

Nem szeretem, ha nem megy át a szándékom. Ha belekevernek a maguk béna kontextusába. Ha oly nagy munkával megírom, megélem, és akkor jön a leegyszerűsítő, közhelyes reakció, a vád.

Mintha rajtam át kéne látni, mintha én akarnék tőlük valamit, ami ellen védekezni kellene, úgy írnak. És a kárörvendő rosszkívánás, hogy én nagyra vagyok ezzel, de majd jól pofára esek… De csak azóta, amióta olyan látványosan jól lettem. Nem érdekes?

Jobb a szemlélődős beszélgetés, mint az egótupírozó erősködés. Belekényszerítenek a vitába, holott én nem a vita dimenziójában gondolkodom. Nem vagyok szakember, nem tudok felelősséget vállani másokért.

Sokaknak tetszett az eredmény, csak az út nem annyira, és elég vegyes érzésekkel gondolnak vissza arra a pár hétre, amikor ők is edzettek és ketogének voltak, és persze megint nem ők, hanem a “tan” lett a hibás, ha épp nem én – ez az egész, ami nekem viszont életforma lett, ennél többet érdemel. Ezért sem szeretem módszerként hirdetni.

Nem mintha nem lennének érveim. De csak saját használatra. Mert nem vagyok szakember, és mert nem akarok tőled semmit, csak magamról akarok mesélni.

Talán ők sem tudják, hogy létezik nem-ütköztetős, nem egyigazság-keresős beszédmód is.

De a fő bajom velük az, hogy szarul vannak, és mégis ők akarnak engem megfogni, rajtakapni. Provokálni: na, ehhez mit szólsz? Ha válaszoltam, sértődés lett. De hát tudtad jól, mert kikövetkezetethető innen, hogy mit szólok. És látod azt is, hogy amit csinálok, nekem működik, és azt is, hogy nem állítok mást.

Nem hivatkoztam kutatásokra, és nem állítottam, hogy A Tudomány Ez És Ezt Bizonyítja. Viszont tudom, hogy néz ki az olyan kutatás, amelynek eredménye tényként kezelhető. Mi a különbség a korreláció és az oksági összefüggés között. A megfigyelés és a megtervezett kutatás között. És hogy utóbbiak, egynémely gyógyszerkísérlet kivételével még ma is inkább patkányokon zajlanak, praktikussági és morális okokból.

És olyanok vontak kérdőre, akik viszont mindezt nem tudták. Hihetetlen fölénnyel.

Eredetileg én nem voltam vegánellenes. Nem úgy ettem húst, hogy azzal azt állítottam volna, hogy őseink is… az emberi faj, a bélrendszer meg a rágófogak… – ez a része nem érdekelt. Kis bűntudattal voltam húsevő, távolról tiszteltem a vegánokat. Egyébként rosszul vagyok a vegán sütiktől, a szójatejtől, nem tetszenek a szürke masszák, a bioboltok termékei, de ez nem érv. Sokfélék vagyunk, így aztán az efféle ízlésbeli dolgokról hallgat az ember.

Denise és Dr. Campbell vitája viszont állati érdekes sztori. Nem, nem növényi, hanem állati. Ez a sztori a kritikus gondolkodásról, érvelési technikákról és az internetről szól.

A Kína-tanulmány adatait a nyolcvanas években vették fel, táplálékfajtákról, betegségekről és halálokokról szól, tényleg egyedülállóan nagy méretű, egy hagyománykövető populációban, amely különösen alkalmas érvényes megfigyelésekre. A belőle készült könyv, A Kína-tanulmány ebből és más forrásokból von le igen határozott, könnyen ferdíthető és el is ferdített következtetéseket: növény jó, állat rossz. Ez a bestseller tehát nem kutatás, hanem adatelemzés.

Itt van Denise eredeti bírálata:

THE CHINA STUDY: FACT OR FALLACY?

Campbell válasza és előtte a röhejes, felkentségre hivatkozó karaktergyilkos képmutatóskodás:

Colin Campbell slaps down critic (a fenti fotó is innen) (én nem találtam benne valódi tartalmi választ, viszont nyakatekert, személyeskedő és patetikus)

Denise válasza: The China Study: My response to Campbell

Ami meg még elképesztőbben elegáns. Merev oldszkúl–ifjú kérdésfeltevők 2:0.

Bocsánat mindenkitől, aki “nem angolos”, és bocsánat, hogy nem fordítottam le az idézeteket. (Egyébként nem mindig értem, de tudom, szigorú vagyok, hogy a mai, netbe kötött generáció hogy lehet “nem angolos”, és foglalhat állást ilyen jellegű témákban, ha nem ismer felhasználói, ám magas szinten egy-két világnyelvet. Az igazán érdekes tartalmak nem a magyar nyelvű interneten teremnek.)

*

Számomra nem dilemma, hogy növényi vagy állati, sőt, az se, hogy növényi vagy bármi más. Az állati eredetű élelmiszerek fogyasztása nem a másik oldal. Ha én nem hiszek Campbellnek (értsd: nem tartom meggyőzőnek az érvelését), akkor azzal NEM azt állítom, hogy az állati/főleg állati étrend a felsőbbrendű.

Ezért sem (komment részlete Denise eredeti bírálata alól):

Meat eating is not an ideology, it’s just a baseline human activity. Veganism, on the other hand, is.

Campbell nem gazember. Nagyon biztos az igazában, amelyre nem tisztán tudományos módszerekkel jutott, de a jó szándékát én nem vonnám kétségbe, és azt sem, hogy közérthetően megírta. Nem állítja, hogy oksági összefüggéseket talált, sokszor fogalmaz óvatosan, talán előre ki akarja védeni a bírálatokat. Viszont a következtetése igen sarkos, bestsellerként pedig nem más, mint tévhit-terjesztés. Ráadásul nem mond semmi újat, biztonságosan követi az amerikai Ancel Keys-féle, zsírtól rettegő vonalat, és nem különösebben hangsúlyozza a civilizált gabonák problémás voltát.

Feltűnő, ahogy Campbell kerüli a szénhidrát szót: alacsony zsírról és magas rostról beszél, és plant based dietről ír, sehol nem használja sem a vegan, sem a vegetarian szavakat, mert el akarja kerülni az átideologizáltság vádját (és talán mert a kínaiak esetében nem vegánság a növényi alapú étrend).

Viszont az ellentáborról meg egyenesen azt mondja:

…advocating for the use of a very high fat, high protein diet mostly consistent with the diet that has caused us so much difficulty…

Ezt 2010-ben írja. Hát, az elmúlt ötven év amerikai egészségi állapota azt mutatja, hogy nem ez okozta a gondokat, hanem pont az alacsony zsír, magas szénhidrát dogmája.

Egyébként viccesek ezek a kommentek, mindkét oldalon leíratnak olyanok, hogy Campbell azóta már eszik húst is… na, a Weston A. Price (táplálkozással kapcsolatos, paleós-állati civilszervezet) nem tudom, melyik fő figurája áttért a vegán étrendre…

Persze, a beszélgetés nem steril, van itt mindenféle érdekcsoport: vegán lobbi, ideológia, nyershúsevők, tejipari érdekek, amerikai táplálkozási ajánlások, világnézetek. De ami az igazán veszélyes: az olvasó idolkeresése. A valaki mondja meg igénye. A kiszervezés.

Amerikában nem úgy van, mint nálunk, hogy a kajád csendes hagyománykövetés, lusta zabálás vagy egyéni hóbort. Ott mindenki nagyon tudatos, ott az étrend is politika, hivatalos, kormányzati álláspont, jóval inkább a közbeszéd tárgya. A táplálkozási irányzatok elképesztően identitás-szerűek és ideologikusak, az ennek megfelelő táborokkal, vitákkal, önigazolásokkal és torzulásokkal. Rengeteg intézmény, részben kormányzati finanszírozással, dietetikusok és nemhivatalos tanácsadók hada él ebből, és nyomatja, hogy mit egyél.

Two of my co-workers have blatantly stated that doing their own research into diet is too much work. Too much trouble. They just want someone to tell them what to do, and are infinately confused because all of the ‘experts’ disagree.

És ez a lényeg. Amíg nem csinálod az n = 1-et, vagyis a magadon való próbálkozást (és még az sem garancia), amíg azt várod, hogy valaki mondja meg, amíg nem vállalsz felelősséget a saját sorsodért és nem olvasol kritikus aggyal egy sor okos szöveget, addig manipulálható vagy.

What is it in human nature that some, if not most, of us apparently feel the need to be followers, to give up our God-given ability to choose, to decide for ourselves what is true and logical and what is not true and/or logical, and give that choice to somebody else? Are we just lazy? Is it that we just don’t have the time? It wouldn’t be so bad if we just admitted that we didn’t know, that we were indeed too lazy or too time deficient or, maybe more honestly, not interested enough, and we were “reserving” judgment, but then we have to latch onto someone elses’ beliefs as if we formulated them for ourselves through careful study and investigation of all the studies involved. Why can’t we just say, “I don’t know and I don’t care. I know what works for me and I’ve seen what works for some people close to me and I’ve seen what doesn’t work”.

Én több növényi eredetű élelmiszert eszem, mint állatit, csak az állati eredetűek kalóriában sűrűek (és jelentős részben nem színhús, hanem a jóval olcsóbb “félhulladék”, például csont, porcos részek, belsőség, szalonna és bőr).

kepernyofoto-2017-01-24-14-11-21

Most akkor összegzek, egyben felhasználói oldalról állást foglalok: a Campbell-féle étrendnek az ideális formája (sok zöldség, gyümölcs, növényi alap, magas rostbevitel) jól hangzik, és jelentős állapotjavulást hoz bárkinek, akinek az egészsége már finomított szénhidrátba, feldolgozott ételekbe, olcsó húskészítményekbe és a magas keményítőtartalmú körettel fogyasztott zsíros húsételekbe fúlt. A haja és a körme törni fog egy idő után növényi étrenden, a foga is romlik, és legyen szíves ne egyen gabonapelyheket, de egyébként és egy ideig sokkal jobban lesz. Csak a gabonát ne akarja Campbell következtetéseivel igazolni senki, mert a gabona nem úgy növény, mint a többi (részben a nemesítés miatt, de azért is, mert általában a magvak nem úgy viselkednek, mint a termések, szárak, gyökerek, gumók és levelek). Ezzel szemben a low carb, a paleó, a ketogén, amelyek szerint a telített zsírral és a fehérjével nincs gond, és amely étrend részben állati, részben alacsony szénhidráttartalmú növényi eledeleket tartalmaz (és nem löncshús, dextrózos bacon, ipari csirke), szóval mindennek az ideális formája szintén viruló egészséget hoz azoknak, akiknek az egészsége a finomított szénhidrátokba satöbbi, fúlt.

Vagyis, szerintem – és ebben tulajdonképpen egyetérteni látszik a két antagonisztikus oldal – nem a makróarány az igazi téma, hanem a mérhetetlen tömegű liszt, élesztős péksütemény, tészta, krumpli, feldolgozott ételek, a rettenetes mennyiségű cukor, adalékanyag,

valamint a kevés zöldség, a kevés minőségi fehérje és a kevés víz, nyomelem, meg persze a tespedő életmód, az, hogy nem használjuk a testünket. Ezek az okai annak a vészállapotnak, ami miatt ennyire heves és társadalmi jellegű a vita.

Bővebben…

törésvonalak

Rém erős ám az emberekben ez a dobozba rakási késztetés. Mindenkit el kell helyezni az ismert kategóriákban, mert anélkül nem értelmezhető. A pillanatban, az épp aktuális interakcióban nem tudunk vele mit kezdeni. Sem változásában, a dolgok képlékeny és relatív természetében.

Kicsit torzít a dolog, meg rohadtul igazságtalan is, félrevezető, nagy hibaszázalékú, valamint képmutató is, de sebaj. A biztonság a legfontosabb.

Előnyöm vagy hátrányom származik-e belőle, ha jóban vagyok vele? Esetleg semmi? Menő-e vagy ciki vele mutatkozni?

Elképesztő, ahogy leírnak, jellemeznek. Amikor nem az egyedi mintázatot nézik, a szőttes valódi színeit, hanem a besorolással kezdődik az egész, és aztán azon is csorbul ki. Rám mondják, már torzítva, hogy én x vagyok, majd azért rónak meg, hogy nem vagyok x, nem is vagyok eléggé x, nem vagyok következetes! Én azt mondom, nem x-ben kéne gondolkodni.

(Szeretnél valami dobozba rakni, de engem nem fogsz tudni… ezt se mondtam annak, aki a minap azt fejtegette, hogy de azért én egy kicsit nem vagyok normális. Elmentem, töltöttem egy pohár vizet, belepottyantottam egy szív alakú jégkockát. Újabb homlokránc.)

Tényleg nem értenek. Ki is beszélnek, bőszen.

Legyél gazdag, de akkor az azt jelenti, hogy kocsi, trendi öltözet, ennek megfelelő barátok, saját családi ház és cégek. Bővebben…