még egy csodálatos európai színésznő

…és igazi feminista film, női rendező: Fűző. Szintén kicsi mozikban látható, a bemutatója 20-án volt.

A címszereplő Vicky Krieps-re, a luxemburgi, szabálytalanul feledhetetlen arcú színésznőre emlékezhettek a dermesztő Fantomszálból: ő volt Daniel Day-Lewis partnere. Láttam később a szelíd, intellektuális Bergman szigetében, és most Sissit játszik, érzékenyen és szuggesztíven.

De milyen Sissit! Öregedő, negyven éves (1877-78-ban vagyunk, december és augusztus között), megcsalt, eszes, sportos, szabad lélek, nemes anyag, csupa szív – és igaza van a birodalommal szemben. Maga a történet teljes fikció, de trükkös, mert elfér a valós történetben is. Marie Kreutzer a rendező-író.

Lengyel Tamás játssza pici epizódban Andrássy grófot, de a vágy igaz tárgya a rossz fogú, édesszájú, élveteg buzi unokabáty az angol lovászfiú (Colin Morgan). Viszont az unokatesóval lenyűgözően artisztikus a tavi jelenet.

Ez a Sissi a filmfelvételen, amely még hangot nem rögzít, kikiabálja magából az élete igazi történetét. A haja a leghangsúlyosabb, nem a fűző, a haj levágása teszi szabaddá. Öröm, élniakarás, lázadás és érvényes kudarc. Felirattal az igazi: Vicky nem is egyszer magyarul beszél!

Vicky Krieps instája:

https://www.instagram.com/vickykrieps/

ő a kedvenc európai színésznőm, Léa Seydoux (nincs instája!) és Virginie Efira mellett.

Részletek, trailer:

https://www.imdb.com/title/tt11992694/

fejezetek a blogger csodálatos-borzalmas történeteiből 6.

Nyilvánost akartam, de több ok miatt nem lehet most. Így fiktív elem a férfi megszólítása. Azért nem inkorrekt, és azért írtam bele a nevét is, mert aligismerősként (annyi volt a kapcsolat, hogy a szakdolgozatához kölcsönadtam egy könyvet, amit végül 2020-ban szereztem vissza, ezért sem értem a kioktató hangot), nyilvános posztom alá írt saját néven.

Ma a sport ideológiai mószerolásáról lesz szó. Mottónk lészen Antonia Burrows: az elvek nem arra vannak, hogy elrontsák a mókát.

Miért, miért akarják ezek a ceus-emberi jogi-kisebbségvédő-genderbalos arcok mindig, de mindig elrontani azt, ami maga az ért, tiszta erő és öröm? Miért a panaszkultúra, a szarul levés a menő?

Sem a sportban, sem a boldog heteroszexben (már megint olyan boldog vagyok!!!). És a gyerekszülésbe is belehuhognak. Elég volt!

*

A feminizmus kurvára hasznos ám. Befizetsz rá, iregsz-forogsz egy kicsit ilyen körökben, ismerőssé válsz, címed-rangod lesz (nőjogi aktivista!), aztán ettől mindjárt nagy szád is. A magad szájíze szerint értelmezett kis csomaggal férfi létedre is ráronthatsz nőkre.

Holott a bajod csak annyi, hogy izomtalan vagy, meg persze dogmatikus, és szeretnél fölülről beszélni, közös nevezőként suhogtatni a fejem fölött valamit, amit ezek szerint egészen máshogy értünk.

Amúgy én régen bevettem ám ezeket. Egy kicsit. Szarul esett, védekeztem. Okoskodva, álhiggadtan feminizmusra hivatkozni olyasmi volt, mint az egy élő Istenre.

Azt kellett volna mondanom, amit a transzdumák kapcsán is: ha a nézeted nevében te ilyeneket állítasz, akkor az eszméd, kereted, narratívád egy komplett valóságtagadó marhaság, én pedig nem kérek belőle.

Kezdjük azzal, hogy milyen az, ha férfi parádézik női közösségben feministaként, oktat ki egy nőt, tagad és negligál egy jellegzetes női tapasztalatot, amely éppenséggel felszabadító (gymfeminism).

Azt mondja, 2016. március, erre a posztra:

drága Nótár Ilona!

Főleg két olyan dolgot látok a blogbejegyzéssel kapcsolatban, ami nekem nem egyeztethető össze azzal a kritikai attitűddel, amit a feminizmusok egy része képvisel.

És akkor mi van? Az a te bajod. Én a másik része vagyok a feminizmusOKnak akkor, vagy te látod rosszul, vagy, vállalom: nem vagyok feminista.

Az egyik, hogy a személyes pozitív tapasztalataidat, vagyis azt, hogy neked bejött a sportolás és a ketogén diéta, nem pusztán személyes tapasztalatokként tálalod, hanem univerzális szabályokként, amiket minden nőnek követnie kellene, ha szeretne boldog lenni.

Egyrészt én mindig magamról írok. Másrészt az ilyen úttól mindenki jobban lett, csak egyvalamit sajnál: hogy nem kezdte el előbb. Írom ezt öt évvel később, amikor a járványban élet és halál kérdése mentálisan és testileg egyben maradni. Amit rólad tudok: neked nagy vonalakban sincs, sem elvileg, sem gyakorlatban fingod nincs, milyen a ketogén vagy az én edzéseim. Esetleg nem érted a mondatokat, amiket írok.

Tulajdonképpen ideológiát gyártasz az életmódod köré, amely ideológia – és egy kritikusan gondolkodó feministának itt gyanút kéne fognia – nagyjából pontosan megegyezik azzal az patriarchális és neoliberális ideológiával, ami arra presszionálja a nőket, hogy sportoljanak, figyeljenek oda, mit esznek, formálják a testüket, legyen számukra fontos és érték a feszes, zsírmentes, erős test.

Megint zsarol a feminizmussal. Itt pedig nulla ideológia, erős személyes megélés, tejesen saját következtetések, a valóság tisztelete, továbbá tények, amelyeket érdek nélkül osztottam meg a személyes, már rég működő blogomon azzal, aki erre kíváncsi. A te vegánságod, na, az ideológia.

Nótár Ilonát nem az zavarja, hogy Sarka Kata egy „celeb”, hanem hogy az összes rendelkezésre álló médiafelületen, pl. a Life Networkon futó műsorában ezt az ideológiát nyomatja az ember arcába. Ha nem ismernéd a műsort („Ez zsír!” a címe), elmondom, hogy többnyire arról szól, hogy mutatnak egy, az uralkodó szépségideálnak amúgy is megfelelő fiatal, sovány nőt, amint az súlyokat emelget egy prémium konditeremben a személyi edzője társaságában, mert „elégedetlen a hasával”, vagy „a popsijával”.

De bizony, amit Ilona írt, abban a celebek elleni gyűlölet olcsó vonatára száll fel, és repül messze. Senkinek nem ért Sarka Kata és egy diétázó-posztolgató nő sem. Legalább áldozatot nem játszanak. A magát jóügynek felcímkéző, mansplainingelő, kioktató “feminizmus” annál ártalmasabb. Ordít rólad, hogy magaddal van bajod.

A műsor üzenete egyszerűen az, hogy ha nő vagy, nem lehetsz elég sovány és feszes. Nem tudom elhinni, hogy véded, amit Sarka Kata képvisel, vagy hogy őszintén azt gondolod, hogy az „egészségről” szól, amit csinál. (Nyilván a melleit is egészségügyi okokból töltettel fel szilikonnal.)

Ez milyen sunyi belemagyarázás! Én nem mondtam, hogy pont SK egészséges, semmit nem gondolok róla, én Nótár Ilona támadására reagáltam, az ideológiai agresszióra, amelyet elhízott testből lődöz. Katát már te rángattad ide. (Hacsak nem azon az ovis szinten működsz, hogy “az ellenség ellensége a barátom”, tehát akkor én odavagyok Sarka Katáért, a NER-feleségekért.) Ilonának nem Kata volt a baja, és nem is az elv, hanem a saját elhízása, ez tuti. És az is, hogy míg SK-ról nem tudjuk, egészséges-e, NI biztosan nem volt az, amit az is bizonyít, ahogy fogadkozik, hogy de ő már nemsokára edzeni fog (persze nem tette) és erre biztatja a körülötte levő fiatal lányokat is. Világos az irigység is, ami egyfajta stressz, szintén ártalmas az egészségre.

Amúgy valóban ritka az egészséges testű nő, és huszon-harmincévesen biztosan nem oké, ha valakinek hasa van, dereka nincs. Egészségügyileg sem és esztétikailag sem.

A másik anti-feminista tendencia a blogbejegyzésben szerintem az, hogy összefüggést tételezel egy csomó olyan fogalom között, amiknek eredendően semmi közük nem lenne egymáshoz, de a patriarchátusnak az az érdeke, hogy elhiggyük, az egyik következik a másikból. Ezek a fogalmak: a sportolás, a testi egészség, a lelki egészség, a kövérség és az esztétikum.

Hát ezeknek aztán tényleg semmi köze egymáshoz…! Aki kövér, az milyen egészséges lelkileg és testileg! Mint azt látjuk. Aki edz, korán hal, ezt is tudjuk (biztos leáll a szíve!) és ezért edzeni nyilván nem egészséges. Elhinni, hogy egészséges, és az eredménye esztétikus is, pusztán a patriarchátus hazugsága! A sport meg a kövérség semmilyen módon nem függ össze! Aki zabál és ücsörög, az viszont jól él, fényes az egészsége. Vagy random az összefüggés, tehát nem befolyásolja az egészségét az életmódja. Te ezt elhiszed?

Kik hitették ezt el veled, Ferenc? Hogy lehet, hogy a dogmáid, a számonkéregető, becsomagolt agressziód a valóság legegyértelműbb tényeit is tagadják? Mit gondolsz a saját szavaidról most, 2021-ben, amikor sorra halnak a kövér betegek?

Egy év alatt teljesen világossá vált, hogy a túlsúly a Covid–19 szempontjából a második legkomolyabb rizikó. Vagyis az elhízás lett az új öregség. A túlsúly még abban az esetben is veszélyes, ha fiatalokról van szó: a rendkívül elhízott fiatalok dupla eséllyel kerülnek lélegeztetőgépre és egyharmaddal többen halnak meg, mint akik nem azok.

Mi ennek a biológiai magyarázata? Az, hogy egy túlsúlyos test immunrendszere teljesen másként működik, mint a többieké. A kórokozók bejutását észlelő immunsejtek jóval lomhábbak, és lassabban rendelnek el védelmi immunválaszt. Így a vírus időt nyer ahhoz, hogy minél több sejtbe bejusson és azokat a saját szaporodásához hangolja át. További rossz hír, hogy a Sars–Cov–2 kifejezetten kedveli a zsírszövetet. Márpedig ha több rajtunk a zsír, több vírus keletkezhet. Sőt, a zsírszövet pompás búvóhely is az immunsejtek elől bujkáló vírusok számára. Ez is a magyarázata annak, hogy a túlsúlyos koronafertőzöttek miért kerülnek
nagyobb eséllyel az intenzív osztályra és miért maradnak hosszabb ideig fertőzőképesek.

 

https://telex.hu/belfold/2021/03/23/elhizas-koronavirus-kockazat-halalozas-szivbetegseg-cukorbetegseg-megelozes-eletmod-fogyas

Magyarázd már bele abba az egyszerű tautológiába a patriarchális elnyomást (miközben épp férfiként akarsz lenyomni!), hogy ami nem egészséges, az nem egészséges, meg ami ronda, az ronda.

Én úgy látom, hogy a blogbejegyzéseid azt sugallják, hogy ha valaki sportol, az egészségesebb lesz testileg, boldogabb lesz (pl. elmúlik a depressziója), le fog fogyni (eltűnnek az „úszógumik”) és ebből következően szebb lesz. Csakhogy a feminista társadalomkritika már nagyon régóta rávilágított arra, hogy ez nem így van.

Azt akkor önigazoló dagadékok írták, nem vállalok velük közösséget.

Az első kapcsolatot, vagyis a sport és a testi egészség közötti összefüggést szerintem senki sem vitatja, még Nótár Ilona sem. Mondhatni konszenzus van abban, hogy aki sportol, az egészségesebb lesz. A lelki egészség kérdésénél viszont már bejön a gender-vakság az írásaidban: tény, hogy az intenzív mozgástól ideig-óráig jobban érzi magát az ember, de azt állítani, hogy elegendő mennyiségű sportolás útján tartósan javítható az ember közérzete, sőt, a depresszióból is ki lehet gyógyulni, annak tagadása, hogy bizonyos társadalmi csoportok, jelen esetben a nők rendszerszinten el vannak nyomva, és ez az elnyomás stresszhez, pszichés problémákhoz vezet náluk.

Semmi értelme annak, amit írsz. Férfiak is, nők is jobban vannak a sporttól. Relatíve az elnyomottak is megerősödnek, jobban lesznek, öntudatot szereznek, szuverén gesztus edzeni, maguknak megenged. Válsághelyzetben sportolni életmentő, számos történetem van, hogy tartotta meg a futás, a gyúrás a durva bántalmazásból menekülőket. Miért kell rámerőszakolni a vulgárbalos genderes elnyomósdit?

Te féltékeny vagy a női autonómiára, kivirulásra és a sportra, amely nem kér sem a férfiak tanácsaiból, sem a görnyedt belpesti dogmákból! (És egyébként Hirlandó bosszúja ez is: együtt fortyogtatok az én sportolásomon.)

Amúgy míg te nem tudom, mit csináltál, és, mi tagadás, huszonéves létedre elég szarul nézel ki:

, én addig a nők helyzetéről nagy elérésű, elemző posztok százait írtam. Nőként, helyzetüket alaposan ismerve. Vicces ez a kioktatás: nők helyett akarod tudni, milyen nekik a sport, a teljesítmény, a célok elérése, a dopaminlöket, a feszesség érzése. Okoskodsz egy olyan nő feje fölött, aki három gyerek mellől, gyászból, szerelme által megtagadva szabadult bele a tavaszi erdőbe, és hoznál sunyin egy nevezőre az elkényeztetett celebekkel.

Azzal, hogy a sportolást ilyen megváltó erejű gyakorlatnak állítod be, individuális megoldást javasolsz egy rendszerszintű, társadalmi problémára – pont úgy, mint az antifeminista, neoliberális ideológiák: dolgozz magadon keményen, és akkor megoldódnak a problémáid, ne a rendszerben, az elnyomó viszonyokban keresd a problémáid gyökerét.

Az igazán komoly sport és (nekem) a gyerekkori öröm és ozgásöröm megtalálása pontosan az, amit írok: megváltó erejű gyakorlat. te nem edzel belső indíttatásból, te nem élvezed, vagy neked van anélkül is jó életed és vékony tested. Mit tudod te, milyen megszabadulni nettó tizennégy kiló hájtól?

Nekem nem dolgom elméleti, társadalmi változásokat elérni, módom sincs ezekre. Semmilyen rendszerszintű küzdelmet nem zár ki és nem is ront az, ha a nők egyénileg is megőrzik erejüket, egészségüket, céltudatosan, eltökélten, egyensúlyban élik a napjaikat, közösséget építenek az edzéssel, sőt. Aki neoliberális meg egyénieskedő, azok a transzpátyolgatók, az identitást kiötölő, figyelemcsikaró, áldozatot játszó hazudozók.

Szerintem nem feminista dolog ilyet mondani.

Úgy látszik, huszonépár évesen te vagy az igazi feminista, és én nem. Amúgy mi van akkor, ha nem megyek át a feminista vizsgádon? Észrevetted, hogy te is egy nőt, örömöt, élményt, kompetenciát, magabiztosságot szapulsz, inszinuálsz, tartasz ellenérdekűnek? Miért nem a patriarchátust támadod?

A következő alaptalan összefüggés-tételezés az egészség (hiánya) és a „kövérség” között van: elhízottnak lenni természetesen nem egészséges, de nagyon nem mindegy, mit tekintünk elhízottnak. Azzal, hogy te feszességről és „úszógumikról” beszélsz, nekem az jön le, hogy azokat is egészségtelennek tartod, akiken – a te fogalmaid szerint – egy kis „túlsúly” van. Csakhogy egyáltalán nem egyértelmű, hogy ténylegesen ez a helyzet, vannak kutatások, amik szerint a kicsit „túlsúlyos” emberek tovább élnek (pl: http://hvg.hu/plazs/20070105_tulsullyal_hosszabbelet).

Ezek manipulatív, önigazoló, ideológiai alátámasztásra kipécézett “kutatások”, és a módszertani hibájuk híres bad science: a másik, normál BMI-jű csoportból nem vették ki a durván dohányzó soványakat (akik ettől soványak), sem a leromlott, többedik stádiumú rákosokat, vagyis azokat, akik a halál közelében romlottak le.

Az úszógumi hasi zsír, ekként durván egészségtelen. Eleinte bent, a belek közt jelenik meg, a bőr alatt (úszógumi) később, a durva elhízásban. Persze be lehet nyalni ilyen érveléssel a  feministáknak. Micsoda tekintélyelvűség.

De ha tényleg egészségtelen is lenne „úszógumikkal” parádézni, akkor is az az ideológia köszönne csak vissza a blogodból, ami a nőket önmaguk „tökéletesítésére” buzdító mainstream médiából is ömlik, vagyis hogy ne azért legyenek soványak, mert kövérnek lenni csúnya és gusztustalan, hanem mert az az „egészséges”.

De ez mitől ideológia? Ha neked az én blogom, sportleírásom, érvelésem olyan, mint az említettek, és ehhez te magyar szakot végeztél, meg még az írásaim értelmezése után kilométeres kommentben teszel helyre elvi ügyekben, akkor te felületes és/vagy rosszakaratú vagy. Vagy személyes sérelmed van.

Azokat piszkáljátok, akik jól vannak, és a nők megerősödéséért, valódi fejlődéséért tesznek.

Régebben az esztétikumra hivatkozva basztatták a nőket, manapság egyre gyakoribb, hogy „egészség” a jelszó. De ha már egészség: ha tényleg küldetésednek tartod azt, hogy az olvasóidnak segíts egészségesebbé válni, miért egy olyan diétát propagálsz, aminek a hosszú távú hatásairól semmit sem tudni, ellenben azt pontosan lehet tudni (pl. a The China Study c. kötetből) hogy állati eredetű termékek fogyasztása, így azoké az állati zsíroké, amiket népszerűsítesz, biztosan csökkenti a várható élettartamot?

Ez full gáz, amit írsz. Nem tartom küldetésemnek, mert én nem akartam tőlük semmit, én magamról írtam. Arra az örömhírre és megélésre, amin te simán átnézel (nemhogy osztoznál az örömömben!), sokan jöttek, és velük beszélgetünk. Elszámoltatni, elvárásokkal bombázni engem nem fair. Én nem kértem tőlük pénzt.

A China Study híresen bad science, teljesen rossz irny, a ketogént és az IF-et viszont régóta és alaposan kutatták ekkorra, én pedig rengeteg kutatást olvastam, emiatt lett a könyvem is, és nem, nem propagáltam (ekkoriban még), csak magam éltem vele, és kérdésekre válaszoltam. Álmomból felébresztve is tudom a vegán érveket, az okosakat és az érzelmes-ostobákat is, az egész Kína-tanulmányt, ott a cáfolat, te viszont sem elméletben, sem gyakorlatban semmit nem tudsz a ketogénről.

És végül: a kemény sportolás nem feltétlenül hoz magával „feszes testet”. Rendszeresen járok kettlebellre és spinningre, és azt vettem észre, hogy miközben a fél csoport a hányás és az ájulás határán egyensúlyoz, van néhány olyan nő, akiket te és Sarka Kata is biztosan úszógumisnak és löttyedtnek tartana, és ők azok, akik ilyenkor is a legkeményebben tolják.

Nyilván mert motiváltabbak, le akarnak fogyni. Volt már itt ilyen, hogy a kövérek sokkal kitartóbban futnak, a tempó nem függ az alkattól, és az is nyilvánvaló butaság volt. Ha nem fizikai (ergométer) adatokkal jössz, akkor ez csak szubjektív hülyeség, legyártott kekecjkedés, hogy nekem szegezhesd, amellett anomália (kivétel). Anomáliával csak ostobák érvelnek. Mind a hányó túlerőltetők, mind az úszógumi ellenére kitartó edzőtársak kivételek, semmilyen általános érvényű tanulság nincs. Nagy vonalakban az az igaz, hogy aki könnyebb és izmosabb, az jobban bírja az edzést, és kevésbé viseli meg a terhelés.

Én senkit túledzésre nem biztattam, az örömöt és belső vezérlést hangsúlyoztam minden posztomban, nem is hajszoltam magam. Én csak az első félmaratonom után voltam igazán szarul. De mit is magyarázkodnék valakinek, aki körmönfontan lebasz, amiért sportolni és írni merészelek, de még a sportkrediteket is kéri?

Nem az a téma most, hogy te láttál már olyat, aki túledz (és akkor mi van?), hanem arról, hogy a rendszeres, komoly edzésnek milyen hatása van. Miért érdeked pont a lényeget elkenni? Vagyis de, éertem, figyelmet akarsz, szerepelni, önigazolni, és ez nagyon gyász. De a tény tény marad: az elégséges mennyiségű kemény sportból (amely lehet örömteli is) plusz a megfelelő táplálkozásból kemény, feszes test lesz. Az izom viszont vastag, nem vékony. És kemény. Nehéznek lenni az ugrások miatt sima crossfitben nem szerencsés, sem spinningben a kardiovaszkuláris fittség miatt, sem a futásban, semmilyen robbanékony mozgásban, talán az álldogálós, mackós nehézatlétikában okés a túlsúly, de csak akkor, ha az ízületek nem tropák, és van hozzá erő is.

*

Akit a sporttémám zavar, az egy embertípus.

Én nem kapcsolódtam be soha vitatkozva az ő feminista-elvi okoskodó beszélgetéseikbe. Csak éltem az életem, intuitívan rátaláltam egy útra, beszéltem róla és csatlakoztak. A jelek szerint ezt a hatást figyelték fintorogva, örömgyilkosként. Ők jöttek a kontentjeim alá, rámerőltetni a frusztrációikat, helyretenni ideológiailag.

Rám kényszeríti a feminizmusát, elszámoltatna. De hát mikor írtam én alá belépési nyilatkozatot, eszmei válallást?

Pont azért utáltalak meg titeket, mert ilyen savanyúak vagytok. Kétféle feminizmus van: az áldozati meg a megerősítő, a kettő között áldozatsegítő megerősítőkkel. De ti rángatnátok le azt, aki erős, a panaszkultúrába.

Az elnyomottság nem ment fel a minőség alól. Tehát ha csóró melós vagy, akkor se jár Zámbó Jimmy hallgatásáért vagy az alkoholizmusodért buksisimi, ne tedd identitássá, és ne sértődj meg, ha az ilyesmit egy értelmiségi károsnak tartja. Ha Alabama szegénynegyedében te KFC-t falsz, mondván, a keto meg a salátaevés elitista és rasszista, az csakis olcsó önigazolás, és akkor te megérdemled a tested.

Egy egyedülálló anya örül, kompetens, nem panaszkodik (pedig nem szerencsés a helyzete, nem kapta, nem tétlen életben tolták alá), és ti rögtön nekimentek, vádoljátok, sunyin megfigyeiltek, aztán ráöntitek a szart. Ez a ti feminizmusotok, Hirlando és Ferenc. Mintha az életünkkel tett állítás ideológiai vita volna! Engem nem érdekel az a fajta feminizmus, amelyet dagadt, kapcsolataikban kudarcos nők találtak ki és tolnak önfelmentésként, de ami durvább: vádaskodva, az elméletet (Beauty and Mysogyny, A szépség kultusza, Wolf) kicsavarva.

Én a feminista ally-okat külön kiröhögöm, férfiben ez annyira ciki. Csupa nyomi. Férfiközegben vajon nem állná meg a helyét? Fél tőlük? Kell a nők jóindulata? Vagy szociálisan creepy, csak így tud csajozni? Ekkor jöttem rá, hogy nem csak Gumiszoba meg a civil női levlista a ciki.

A hozzászólást a vegán kommandó lájkolgatta.

A saját sportolás kapcsán felnagyítják az erőfeszítést, állandóan panaszkodnak: hányás, túlzás, önsanyar. Mi közöm nekem ehhez, miért nekem rója fel? Ne eddzen, aki nem élvezi. De ne is hisztizzen. Egészségesnek lenni, elismerést kapni az életmódodért, kinézetedért nem jog. Nem jár egyenlően.

Senkinek nem lesz jobb élete attól, ha a valóságot tagadja. És még egy: a szépség normái(nak természetes változata) és az egészség pontosan egybeesnek. A kockahas: alacsony zsír, kidolgozott törzsizom. A vékony derék a belek körüli zsír hiánya. A kerek, kemény fenék, az izmok, a ragyogó bőr, a dús haj, ép fogak is az egészség jelei. Semmi nem igaz abból, amivel mószeroltak.

felkészülés…

Rendező! Nő! Kiáll, ha kell! Klasszikus boldogságkereső szerelmi történetet visz vászonra – de a nő nem pamlagról leomló, szépen sminkelt huszonéves, hanem szakmai nagyágyú:
idegsebész! Szerelmes film. Ironikus film. Orvosfilm. Budapest-fim! Azok filmje, akik nehéz emberek. És azoké, akik nem mondtak nemet a csalódások után, hanem volt bátorságuk elbíbelődni egy nehéz emberrel.

Horvát Lili az Enyedi-Gothár-Tímár osztályban végzett filmrendezőként 2009-ben, osztálytársa volt Szilágyi Zsófia (Egy nap), ebből az osztályból az ő nevük a legismertebb, ami nemzetközi hírnevet és női témákat jelent. Utána még doktori iskolába is járt. A film forgatókönyvét is Horvát Lili írta, és Csernátony Dóra és Miskolczi Péter mellett producerként is részt vett a készítésében.

A teljes cím: Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre. A film a kommunikációképtelenségről szól, amelyről a rebbenő hős azt hiszi, visszautasítás – de a
néző is. Meghiúsult találkozók és tervek; arrajárás és felsülés, véletlenül megpillantani az
utcán; telefonhívás, amelyet nem vesz fel a másik, és amikor azt hiszi, ő hívja végre, akkor
másvalaki az; cetlik és halasztott beszélgetések; úgy beszélni valakihez, hogy a beszélő
nem biztos abban, hogy a másik hallja, ott van-e. A két főszereplő Stork Natasa és Bodó
Viktor, és a film nem csak miattuk valóságos tűzijáték a színházba járóknak: Lukáts Andor,
Nagy Zsolt, Vilmányi Benett, Pelsőczy Réka is játszik, sőt, Nyáry Krisztián is feltűnik egy kis
szerepben. A rendezővel a bemutató másnapján skype-on beszélgettem.

Már a 2015-ös filmed, a Szerdai gyerek is komoly nemzetközi figyelmet kapott, viszont a Felkészülés… az első magyar film, amelyet meghívtak Velencébe a Giornate degli Auori versenyprogramjába, és ide csak tíz újító, eredeti hangú alkotás került be. Mikor tudtátok meg, hogy beválogatták a filmet?

A tavaszi karantén közepén érkezett a hír, nagyon hirtelen volt, hiszen még a nevezési
határidő se zárult le akkor. Elképesztő öröm volt – ott lenni ezen a legendás fesztiválon
nyilván önmagában is az, de ezen túl felcsillant a remény, hogy akkor mégis megy majd
tovább az élet, lesz még fesztivál, lesznek valódi, élő találkozások. Úgy készültünk, hogy nagyobb stábbal megyünk, hiszen sokak munkája ez a film. De a vírushelyzet miatt végül csak Stork Natasával és az egyik producerrel, Csernátony Dórával vettünk részt a fesztiválon. Nagyon figyeltek a biztonságra a velenceiek. Nagy vetítőteremben játszották a filmet, kihagyott székekkel. Maszkban ült mindenki, egy köhintés nem volt a teremben…

Mert lekötötte őket a film feszültsége…

Hát meg nem jöttek be a köhögősök. De igen, azt hiszem, a film is megfogta őket. Hatalmas
élmény volt, hogy utána élőben lehetett beszélgetni róla, nagyon jók voltak a reakciók. A
velencei szereplés aztán további fesztiválmeghívásokat is hozott.

Hogyan született a forgatókönyv? A stáblista említ egy lakásszínházi előadást.

1972-ben készített ezen a címen egy színházi előadást Halász Péterék legendás
művészcsoportja. De csak a cím felhasználási jogát kértük el tőlük, a történet a sajátom.

Nekem mint feminista bloggernek nagyon tetszett, hogy beszól a férfifejű, súlyosan hierarchikus orvostársadalomnak (és Lukáts Andor telitalálat paternalista főorvosként!): egy törékeny nő a szakmában a legnagyobb ász. Ez egy feminista film?

Úgy valahogy. De Csernátony Dóra producer és dramaturg azt mondja, hogy ez egy
antifeminista feminista film. Mert egy nagy karrierrel bíró nő egy érzelmi döntés miatt
kockára teszi, amit felépített – de ez a döntése a valódi szuverenitás jele.

Hogy alakult a casting? Márta szerepe, például?

Natasát régen ismerem, egyszerre jártunk egyetemre, azóta figyelem. Nem is értem,
hogyhogy nem kapott eddig nagyobb filmszerepet, hiszen annyira vászonra való az arca, az
alkata. Minimalista, közvetlen játékstílusa elsősorban független színházi előadásokban
nyilvánult meg eddig nagyon izgalmasan – örülök, hogy először nálunk játszik igazán
komplex, nagy filmszerepet. Nagyon intelligens, egyszerre erős és törékeny színész,
intenzív belső világgal – ezek a tulajdonságok elengedhetetlenek voltak Márta karakterének
megformálásához.

Nem csajos. Sőt, oversize ruhái vannak.

Nagyon is csajos, csak nem pakolja ki ezt a kirakatba. Van a megjelenésében valami
klasszikus egyszerűség – ha úgy tetszik, keménység, páncél. Ezt hangsúlyoztuk a
visszafogott ruhákkal, és sok jelenetben visel orvosi öltözéket is, ami szintén alkalmas arra,
hogy elbújjon mögötte.

A szexjelenet sem esztétizál, nem szól a zene. Nagyon nyers, valódi, dulakodós.

Nem kedvelem az esztétizálást, azt, amikor egy filmben a szex hamis vagy illusztratív. Itt
fontos dramaturgiai funkciója volt a szexjelenetnek: két szuperintelligens, ám egymáshoz
nagyon nehezen utat találó ember között egyszer csak létrejön a kommunikáció. Világos
lesz, hogy lényegi közük van egymáshoz.

Bodó Viktorért a Kalózokban rajonghattunk bő húsz éve, aztán volt még Ondris a
Jadvigában, illetve a Nexxtben volt főszerepe színházban és filmen, de azóta nem
játszott filmben.

Rendkívüli színésznek indult Viktor, de más irányt vett a pályája, színházrendező lett belőle.
A mi filmünkhöz fajsúlyos személyiség kellett, egy komoly férfi, akinek elhisszük: Márta átkel
érte az óceánon.

Ehhez képest antagonista Vilmányi Benett.

Benett jóval fiatalabb. Nem része annak a felnőtt szerelmi történetnek, amiben a Natasa és
Viktor által játszott karakterek benne vannak. Sőt, észre sem veszi, mi megy a feje fölött.
Tulajdonképpen az ő figurája is azt visszhangozza, mint Natasáé: hogy rávetítünk dolgokat a
másik emberre, amik csak a saját fejünkben léteznek.

A film narrációs kerete a terapeutával való beszélgetés: a főhősnő a problémáival, a valóság és a képzelet összecsúszása miatt szakemberhez fordul. Számoltatok-e a nézői elvárással? A nézők már sok ilyen amerikaias elmetrükk-filmet láthattak, és talán nagy végső csavarra számítottak.

Nem akartam valami frappáns szellemességgel zárni a filmet. Ez a történet elsősorban arról
szól, hogy elképzelünk mindenfélét a másik emberről, amikor beleszeretünk, de ez inkább
rólunk magunkról árulkodik, és aztán a valóban létrejövő kapcsolatban más történik már. Jó
esetben megtaláljuk az örömöt a valódi együttlétben is, de az már nem tárgya a filmnek, ez
az addig vezető útról szól.

Szerintem nagyon európai lett a film ettől a befejezéstől. És a Budapest-rajongás miatt is, ahogy tobzódtok a helyszínekben, a Péterfy, a Városmajor, a Szabadság-híd, a kint és a bent, közben a terek sötétek, elidegenítőek. És a két Krisztián (Nyáry, Peer) szerepeltetése miatt is nagyon budapesti a film.

Igen, nagyon fontos eleme a város a filmnek. Natasa karakterével együtt érkezünk ide, így
az ő belső történéseihez kerestük a helyszíneket, illetve azok ábrázolási módját. A budapesti
képek az ő aktuális állapotát tükrözik.

Nyáry Krisztián és Peer Krisztián szerepeltetése, a rájuk-ismerés inkább csak a hazai
értelmiségi közönség számára jelent örömöt, de azt hiszem, az általuk megjelenített
karakterek akkor is működnek, ha nem tudod, hogy a budapesti kulturális élet fontos
figuráiról van szó.

Mikor döntöttetek úgy, hogy kiálltok az SZFE mellett a fesztiválon?

Nem volt ez kérdés, vagy vita tárgya. Felhívtam Natasát, hogy tegyünk Velencében valami
gesztust ebben az ügyben, mire rávágta, hogy pont most akart ő is hívni engem ugyanemiatt. Pedig mindketten inkább visszahúzódó emberek vagyunk. Nem véletlen, hogy Mundruczóék is ugyanerre jutottak – nem beszéltünk össze velük. Egyértelmű volt, hogy ha van egy ilyen helyzet, hogy egy pillanatra többet jelentünk önmagunknál – hiszen a saját filmünkön túl a magyar kultúrát is képviseltük ezen a nagy hírű fesztiválon –, akkor erkölcsi kötelességünk kiállni a diákok példaértékű akciója mellett.

És ebben a pólóban voltatok a fogadáson is?

Nem. Viszont interjúkat adtunk benne. Annyira örülök, hogy belevágtunk és odautaztunk – a
negatív teszt után pláne azt mondom, hogy jó döntés volt.

*

A Felkészülés…-t szeptember 24. óta játsszák a mozik. Moziba menjetek, és igazi filmeket
nézzetek, ne bágyadt streaminget, ”minisorozatot” meg torrentet. Ha a kis mozit választod,
akkor nem az amcsi cég jár jól megint, hanem a hazai forgalmazó és a konkrét mozi, ez
pedig segíti az ő túlélésüket ebben a kritikus helyzetben.

összegzés feminizmusról és transzokról

Milyen jó, hogy nincs már veszítenivalóm az úgynevezett feminizmusban, így nincs bennem zavar, gát vagy félelem, hogy ezt megírjam. Sőt, hát… mitől is féltem én régebben?

Tegnapelőtt, március 31-én volt a transz láthatóság világnapja. Tegnapi hír pediglen, hogy Semjén Zsolt törvényjavaslata egy nagyobb csomagban az, hogy a nyilvántartásban eztán a születési nem szerepeljen, amit nem lehetne megváltoztatni Bővebben…

tabuk védelmében

Itt is szeretném megköszönni. Nagyon hálás vagyok, hogy ennyien reagáltatok a felhívásra.

Van neked is sérülésed, traumád, kisebbségi állapotod, de az is lehet, hogy több. És téged sokat bántottak. A bántások miatt lettél talán hátrányos helyzetű is, nem úgy születtél, és aztán a hátrányos helyzet miatt jöttek az újabb csúf szavak, gúnyolás, kirekesztés. Ez már csak ilyen, oda-vissza hat.

Nagyon bele lehet ragadni. Elromlani.

Fontos, hogy tudd, és pont erről a blogról nagy dózisban tudhatod meg, hogy jogod van, hogy a traumádat, állapotodat tiszteletben tartsák, ne bántsanak vele. Bővebben…

nem meccs

Ez az egész nem meccs, nem birkózás. Hogy lehet, hogy nem értik?

Itt van például ez a cikk.

Dühös, agresszív férfiak kirúgattak egy nőt; dühös, agresszív nők börtönbe juttathatnak egy férfit

Férfiak–nők mérkőzés, 1:1. Erre alapoz a cikk felépítése és címe, némileg hatásvadász módon, merthogy két, egymáshoz semmilyen tekintetben nem kapcsolódó esetről van szó. Már azon túl, hogy internetes kommunikációban, a tengeren túl történt mindkettő. Az egyik esetben interneten névtelen férfiak támadtak gyűlölködve egy nőt, a felületet működtető cég vezetőjét, aki morális alapokon, a cég hírnevét és érdekeit is védve próbált moderálni gyűlöletteli és nőellenes tartalmakat, aminek következménye a nő ellehetetlenülése és felmondásra kényszerülése volt; a másik esetben interneten férfiak egy undorító, agresszív netes játék megalkotásával zaklattak egy feminista aktivistát, Anita Saarkesiant, ami ellen két másik feminista tiltakozott, és ez után az egyiküket zaklatta tovább a “játékot” megalkotó férfi, mire is a nő letiltotta, mire is a férfi még jobban rászállt és ócsárolta mindenhol, mire a nő feljelentést tett zaklatásért, az ügyészség pedig vádat emelt. Bővebben…

a felelősségvállalás köre

“magyarázkodás”

Nagyon szeretnék ma másról írni, például az önmegszólító versről, amit még kimondani is gyönyörűség (ugye, Éva?), meg arról, hogy mi a különbség a Nemolyanvonzó Nő és a Nemolyanvonzó Férfi párkeresési élményei és stratégiái között. És arról is, hogy amikor partnerre-szerelemre vágyunk, mi mindenfélét akarunk mi annyira, és e késztetések közül mi az, ami az emberi kiteljesedéssel, vagy épp nyári esték önmagáért való zsongásával kapcsolatos, és mi az, ami énhiány, keserves játszma és csüngés és megszokás és társadalmi elvárás. Ja, meg a Harcosok klubjáról.

De Bővebben…

az én feminizmusom

Itt mondom, hogy hát persze,

feminista vagyok,

Itt meg hárítom alant,

inkább a líra és a lant:

Tétje van a dolgainak, Vasárnapi Hírek

Harcos feminista, írják rólam máshol, természetesen gúnyos-idegenkedve. Az valami állatfaj.

Hogy van ez? Bővebben…