Magyarországon friss adat szerint 97 százalékos váderedményesség van, tehát ha valaki ellen vádat emelnek, az a vád annyira alapos (vagy olyanná alakul az ügy, annyira nem védik jól a terheltet), hogy 3 százalék terheltet mentenek fel végül minden vádpont alól.
A három százalékba tartozom – és amilyen torz ez az egész, ennyi meghurcoltatás után ez a siker és diadal…
Engem ma felmentettek másodfokon, éspedig részletes, pontos indokolással, bűncselekmény hiányában.Bővebben… →
De most nem a meleg vonal a lényeg, ez csak a nárcizmus-része (és ilyen formával, tejóisten).
Mindig mosolygok, amikor férfiak azt hiszik, az hiányzik a világból, hogy ők magukat mutogassák, a szexszel hencegjenek. Hogy ez volna a progresszió. Apám, bármely suttyó ivóban ez megy! Alsógatya, húgyfolt, hódítások.
Mintha a gőgös-dölyfös szexdumából, hencegésből hiány lenne, úgy nyomatják öregedő férfiak. Épp csak elmosolyodom, mennyire hamis, ízléstelen az egész, máris rámordítanak.
Mennyire unalmas már. És milyen hazug. Kristóf a saját, méretügyi (megírta) és meleg vonatkozású kisebbségérzését kiabálja túl, locsog a szeretetről – de a lényeg, hogy imádja magát. Rossz esetben a heteró szavakkal avat legyűréseket, erőszakokat jó kis sztorikká, magát pedig diadalmas hódítóvá, nagy történetek szereplőjévé.
Vagy csak olyan, magabiztos férfivá, akit imádnak a nők.
Ó, ha tudnátok, hogy ami nektek jó kis történet, vagy akár szép! izgalmas!, az a nőknek hányszor beleerőszakolós, beledumálós, feledhető, fájdalmas, vagy utóbb bánják meg, amikor jön a következő ekkora szenvedély, és őket dobják, mellőzik, teherré válnak!
És mindezt nem azért mondom, mert 1. rossz tapasztalatom lenne a férfiakkal 2. utálnám őket elvi (csoportként, mint nő) általában – elvileg valóban idegenkedő bírálatom van velük, de egyes férfiakat nagyon is szeretek.
Hanem azért, mert végignéztem, miféle korpásan ápolatlan, verítékfoltos, magahitt, alkoholista, dúlt életű és pocakos férfiak környékeztek meg milyen tündökletes, fiatal, vonzó, kedves nőket micsoda jogosultságtudattal, és voltam kis részben ilyen nívójú értelmiségiek célpontja, eldobható nőnek, igazán gyomorforgató. Ezek mit képzelnek magukról? És még vádaskodtak, meg – visszautasíttatván – taglalták, hogy ja, nem is vagyok az esetük… Jó költők sem voltak, ellenben nősek. Bővebben… →
Miért leplezem le a szivárványt, a “childfree”, “bolygómentő” gonoszságot és a “felszabadult” szexet?
Mindent leleplezek, ami visszás, lealacsonyító. Le én!
Én régen jogvédő liberális és szexpozitív voltam: elkötelezetten hittem a sokféleségben, a tradíció meghaladásában. A monogám házasságot reménytelenül korlátozónak éreztem (persze a fél országnak sürgősen el kéne válnia, ez a véleményem nem változott). Keserves volt rádöbbenni, mire használtak ezek a mozgalmak. Hogyan próbálták a tudatomban – és nálam jóval fiatalabb, sebezhetőbb, éhesebb, a kölcsönös szerelmet nem is ismerő lányok tudatában is – normalizálni a magamutogatást, a perverziót, a kéjért való lihegést, a jellemgyengeséget, az öntárgyiasítást, sőt, mindezt felvilágosultnak beállítani. Akkor még ez nem volt ilyen sulykolt ideológia, de legalábbis nehéz volt észrevenni, hogy az. A meggyőződésbeli fordulatom akkor következett be, amikor már több éve figyeltem a nyilvánosságban az ellenzéki és woke média szexualitással kapcsolatos beszédmódját, tartalmait (Háttér, a kínosan pedofilsimogató Magyar Narancs, SzabadNem 444 blog, telex, 24.hu, HUMEN, Verzió fesztivál, wmn.hu). Közben pedig spontánul lett ( = nem kellett erőlködni, társkeresőzni, nem voltak kudarcos randik) egy hosszú távú, harmonikus kapcsolatom, abban élek ma is. És abból világosan látszott: az új trendek a neten tenyésznek, és a pornó leágazásai.
Többé nekem nem kell a talmi. Semmilyen üdvözült, újító trendnek, “alternatív életformának” nem dőlök be. Amit a guruk és vállalkozók hirdetnek, az hiányból, kapuzárási kétségbeesésből és mélységes boldogtalanságból fakad. Szvingerklubbal pocakos ötvenesek kérkednek (és ideírják kommentbe!). Egyetlen olyan szexszel kérkedő, poliamór apostolt, papnőt nem láttam még, aki ne lenne elképzelhetetlenül ronda.
Arra tanítottak meg a szabadság és tolerancia hirdetői, hogy nagy baj lesz abból, ha ezt kimondom. De többé nem félek a prüdéria és homofóbia vádjától, nem érdekelnek az illemszabályaik. Minden zavar, ami másnak akar látszani, mint ami. Minden hamisítvány zavar. Ami a szexualitást megfosztja felelősségétől, emberi voltától, kölcsönösségétől és áruvá, magamutogatássá, trenddé vagy puszta önkifejezéssé teszi – a különcködő szex, a homoszexualitás provokatív követelőzése is zavar. Ezért leleplezem a butus, megtévesztő, nemegyszer ragadozó tartalmakat.
Eluntam, hogy a szivárványzászló, a “másság”, a “jogvédelem” korlátlan és szabad belépő a tárgyiasító, elidegenítő, kapitalista, anyagias, nőellenes érdekeknek. Ezek az aktivisták nem tisztelik az életet, lelket, személyiséget. Erkölcsi álruha és felhatalmazás az LMBT mindazoknak, akik rombolóan, életidegen módon, önösen, szívtelenül kezelik a szexualitást – és ami egészen tragikus: a megfogant életet is. Eluntam, hogy nincsenek már melegek se, csak LMBTQ van, azaz transzneműek, azaz nőgyűlölő férfiak női ruhában (esetleg néhány csúf, anyaságba unt, öncsonkító, szereplésre vágyó nő). Eluntam, hogy az összes zavaros, mentális zavarral küzdő, társat nem találó lúzer polgárjogi hevülettel és tudományként, univerzális igazságként hirdetgeti ezt a nevetséges ideológiát, és kamaszok körében akarja terjeszteni (“nincs az iskolákban felvilágosítás!”).
Akik titeket aláztak, ők extrém okosak, menőek az én csürhémhez képest, és jobban is leplezték a dinamikákat. A bűnbakképzést, az érdeket, a hazugságokat, az elvi különbséget, a kiközösítést.
fejezetek a blogger csodálatos-borzalmas történeteiből 1.
Ez a mondat ütött meg nagyon abban a levélben. Az emberek nem hülyék Éva. Így, vesszőhibával.
Képesek megalapozott saját véleményt alkotni arról, amit látnak.
Főleg ha nézik. Jaj, de nagyon nézték! Lehetőleg másvalaki legérzékenyebb magánügyeiről kell ítélni, azt nézni, igaz-e, Kinga? Amit kotnyelesen taglalgattak hónapokig. Pusztán azért, mert nincs életük és nem érzik a másik ember határait. Behódoló stréberek (néha egy kis “amúgy nyitott kapcsolatban élek” dekorral, ami azt jelenti, hogy a férje nyíltan csalja). Fakószürke életűek. És: mert soha nem volt kapcsolatuk okos férfiakkal. És nem írt nekik senki eksztatikus mondatokat, nem rohant feléjük. Pláne olyan szép, izmos ember nem. És mert nem élvezték a sportot. Ezek az én bűneim, ezért ekkora az indulat.
Az emberek nem hülyék. Hát akkor nézzük meg, mire képesek az emberek, ezek a nagyon tisztánlátók, erkölcsösek, józanok! Bővebben… →
Ez is egy olyan szó, amivel minden lúzer lövöldözik, miután könnyes arccal feltápászkodott a kanapéról, ahol négy napig fetrengett, hogy ő mekkora bullyáldozat. Írtak is neki nyolcszáz kommentet, amelyből kétszázat törölt, de a nagy bánat promónak is jó, ismét pörög az oldal, dübörög a bevétel.
Most is dr. Erőss Paula jelentkezik. Ez is egy Btk. paragrafus.
Zaklatás
222. § (1) Aki abból a célból, hogy mást megfélemlítsen, vagy más magánéletébe, ill. mindennapi életvitelébe önkényesen beavatkozzon, őt rendszeresen/tartósan háborgatja, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség: 1 év
(2) Aki félelemkeltés céljából
a) mást vagy rá tekintettel hozzátartozóját személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó büntetendő cselekmény elkövetésével megfenyeget, vagy
b) azt a látszatot kelti, hogy más életét, testi épségét vagy egészségét sértő vagy közvetlenül veszélyeztető esemény következik be, vétség: 2 év.
(3) Aki a zaklatást
a) házastársa, volt házastársa, élettársa vagy volt élettársa sérelmére,
b) nevelése, felügyelete, gondozása vagy gyógykezelése alatt álló személy sérelmére, illetve
c) hatalmi vagy befolyási helyzetével visszaélve követi el, az (1) esetben 2 év, a (2) esetben, bűntett: 3 év.
Megint több kritérium, és a számozott szövegrészekben egyszerre, a betűs felsorolásban írtaknak viszont vagylagosan kell teljesülniük a tényálláshoz. Ismét maximum a büntetési tétel, alsó határa nincs.
A zaklatás csak magánindítványra üldözendő (hető). A Be. 173. §-ának (3) bekezdése szerint a magánindítványt attól a naptól számított harminc napon belül kell előterjeszteni, amelyen a magánindítványra jogosult a bűncselekmény elkövetőjének kilétéről tudomást szerzett. Ez innen.
Még egy idézet.
Online zaklatásnak nevezzük a zaklatás azon formáját, ahol az internetet vagy más telekommunikációs eszközt használnak ahhoz, hogy egyének, csoportok vagy szervezetek ellen zaklató jellegű cselekedeteket kövessenek el.
wikipédia: zaklatás
Szép barátunk így ír:
Az online térben történő zaklatást a bírói gyakorlatban csak akkor minősítik bűncselekménynek, ha a következő négy szempont megvalósul:
a zaklatás tényállását kimeríti a cselekmény,
az elkövető betöltötte a 14. életévét, vagyis büntethető,
a sértett magánindítványt terjesztett elő, valamint
a bűncselekmény bizonyítására alkalmas tények állnak rendelkezésre.
Nekem éveken át magyarázták kárörvendően, hogy a vélemény szabad, hogy aki bloggernek áll, az ne csodálkozzon, ha, és bírni kell a kritikát, hiszen magam pakoltam ki a netre az életemet, fenekemet, ráadásul közéleti szereplőként ezen felül is türelemmel kell viseltetnem a kritikus megnyilvánulások iránt, tehát ha tényként írnak le mocskos találgatásokat, miszerint én hogyan szoktam seggből szájba szexelni és orgazmust színlelni (ezt pont a nagy szerelmem, ÉletemszerelmeSosebántalakGerleéva Jellemgyenge Doktorúr Tamás terjesztette el rólam rendkívül elegánsan, a legmélyebb mocsokba dobott be az élete elromlása felett érzett tehetetlen dühében és valami fura kiegyenlítési céllal, amelyet csak az ellen tud ember érezni, akinek le van kötelezve, és akinek igaza van),
vagy ha zsidózva mocskolják az angyalszerű és halott férjemet, aki nekik soha nem ártott, és kirakatnak ezzel a kurucinfóra is, vagy ha ugyanezek az emberek az anyámról azt állítják, hogy orvosi hivatásával visszaélt, és korrumpálható egészségügyi dolgozók segítségével az én elmebetegségemet eltussolta, illetve gyógyszerekkel machinált,
és ha arcom bicskás szétkaszabolásával és gerincem eltörésével fenyeget a szörnyeteg, aki tudja és ki is írja a lakcímemet,
szóval azt mondták, az ilyesmi nem baj, joguk van hozzá, el kell viselni, ne keressek elégtételt, sőt, az én viselkedésemről fog okoskodni, engem elemezget az undorító kibic is a saját idővonalamon.
Ma már, mily kreatív az emlékezet!, ők, a fenti mocskok elkövetői a szegény erdélyi házaspár. Komolyan, az 1984-ben volt ilyen múltátírás. A legviccesebb, hogy Murinai Angéla szerint is szegényerdélyiházaspár, akinek most az a Kovács Csilla Hajnalkám a szárnysegédje, fő bizalmasa és kvázi személyi titkára, aki az egész Kozma-cirkuszt kitalálta, megszervezte és hergelte. Az agresszív balhét olyanok gerjesztették és élvezték, akikkel Kozmáék nem is foglalkoztak, majd sürgős dolguk akadt, és az egészet rámkenték.
De én tudom az igazságot.
Az első döbbenetek után – névtelenül 2014 novemberében kezdett dőlni hozzám a szar, valamivel később pedig Az erdő című moralizáló mocsoközönnel indult egy új, “olvasói” bosszú (ide kitettem), utána pedig a sportolásom, a progresszfotók, Ed, a képzések, irodalmi estek miatt ment a hörgés –, szóval egy idő után megtanultam kezelni a mocskot, bizonyos páncélom nőtt. Mindenki azt harsogta, hogy ne foglalkozzak vele, ez nem komoly, és azt is, hogy én váltom ki, hogy így reagálnak. (Hát persze.)
Így arra jutottam, hogy akkor szabad nekem is, nem fáj nekik se, főleg, hogy én nem hazudok és nem magáninfókat tárgyalok ki elferdítve. Ha valami a női terekben zavar, mert hamis és korrupt, akkor leírhatom a véleményemet, azt ő váltja ki ez alapján, és pláne ezekkel a fenti aljasságokkal szemben kimondhatom, megmutathatom az igazságot. Kérhetem a sötétben unalmukban kavaró elrontott életűeket, hogy hagyják abba, kirakhatom, hogy hogyan történt. Ha sunyin nyomják tovább, akkor tehetek erősebb jelzést, mert ők függéásben élnek, és kínos nekik, ha a környezetük megtudja, mekkora gennyek. Mi a célom? Hogy leálljanak. Mit gondolsz, Tamás.
Nézzünk megint statisztikákat. A sértett által kezdeményezett zaklatásos eljárások így alakultak az elmúlt években:
Az évi 587–1170 sértetti feljelentésből tehát 73–158 esetben lett vádemelés, vagyis 10,7–15,3 százalékban, és elutasították a feljelentést, illetve megszüntették a nyomozást a feljelentések 78–83 százalékában.
Szép kolléga leírásából és “erkölcsi” állásfoglalásából kiderül viszont, hogy felpaprikázott embereken jól lehet keresni. Ugyanakkor nincs magyar nyomozó, ügyész, bíró, aki pusztán privát e-mailek írását egy ismerősnek zaklatásként fogja értelmezni.
Itt van egy kommentelő, aki nagyon fél, hogy kimondják róla az igazságot, mert mindenkinek hazudott, végighazudta az éetét, és így próbálja a minősített esetet (fenyegetést) összetákolni.
Az igazságot nem testmagasságra mérik, egy olcsó poénért a lelkét eladja ő, aki valaha annyira rajongott a (80+ kilós) testemért.
Ez viszont nem volt zaklatás a bíróság szerint. Villő neve érdekes kontextusban jelenik meg:
Tegyél-e feljelentést? Nos, ha üres az életed, és éhezed a hősi szerepet, mert életed valódi hazugságaival képtelen vagy szembenézni, akkor egy ilyen ügy értelmet adhat a létnek. Tegyél!
Én egész életemben a következő ügyekben tettem (úgy, hogy a bloggeri és újságírói tevékenységem miatt következetesen megtaláltak és fenyegettek ostoba emberek):
a biciklim ellopása miatt, ismert tettes ellen, 2004-ben,
2013-ban egy cikkem miatt, amely a downhillesek fogaskerekűn tanúsított erőszakos bunkóságáról és természetrombolásáról szólt, megfenyegetett Soós Dániel, majd 2014 februárjában megtámadott és a fejemet többször, nagy erővel megütötte (“szegény biciklis srác”), ez két feljelentés volt, és végül engem is elkezdtek garázdaságért basztatni, mert én meg Dánielt megrúgtam. Dániel egy évig járt elterelésre garázdaság miatt, velem is próbálkoztak ugyanígy, de kiröhögtem az ügyészt, felhívtam a figyelmét a helyesírási hibáira, ezt a jegyzőkönyve is beleírattam, és a bíróságon nem lett semmi (megrovás lett),
Kozmáék 2014-ben hadjáratot indítottak ellenem, és nem volt határ, ez hat éven át zajlott, ezzel a hazugságtömeggel van tele a net ma is; zaklatás, rágalmazás, becsületsértés. Nem én mentem tönkre, sem a blogot nem hagytam abba, se nem lett kevesebb a jövedelmem, se senki fogást nem talált rajtam, se a gyerekeim nem sínylették meg, sőt. Csináltam tovább azt, amiben hittem, írtam, edzettem, szerveztem, és éltem a saját életemet. “Elhagytak” olyanok, “csalódtak bennem”, ez igaz, akik mindig csak kértek, elfogadtak, soha nem adtak semmit, és – bocsánat az őszinteségért – rettentő kellemetlen, nyomi emberek voltak. A hízelkedésk is rettentő kínos volt. A jó Istennek hála. Már eszükbe se jut az újaknak engem használni, nem hagyom.
Huffnágel azért, hogy előretörjön a Goldenblog közönségszavazásán, gyilkossággal vádolt, 2014, az ő pofára esése előbb, jogon kívüli eszközökkel valósult meg (megj.: én nem neveztem, mert mocsok volt az egész verseny 2013-ban),
2020: állatvédőemberkínzók hatóságosdit játszanak, zaklatnak és befolyással üzérkednek, továbbá járványügyiszabály-szegnek.
Más nem volt. Ellenem se tettek mások, kivéve Kozma Szilárdot. Abból se lett semmi, többek között azért se, mert nem én írtam a mocskokat. Pedig miket jósoltak nekem az álneves aljaskodók. És mennyire kreatívan találták ki, miket művelek és hogyan kapnak majd el engem (mint az áulkodó másodikosok), mintha én ettől a bárgyú, magyar, lomha jogalkalmazástól félnék. Mintha volna bármi félnivalóm.
Amikor hat hete megfenyegettek, hogy most idejönnek és megölnek, de a rendőrség nem jött ki, továbbá értesültem arról, hogy miket terjesztett el rólam V. Tamás (foglalkozása: ügyvéd), akkor én az altatót választottam.
Időben érkezett a szerelmem.
Élek.
Nem hisztizek.
Jusson eszedbe: ha pitiáner sértődöttségből, bosszúvágyból generálsz jogi ügyet, az nem csak sokba kerül, hanem mocsok módon visszaélsz a közös erőforrásokkal, és ügyvédeket hizlalsz. Lefoglalod bírák és bíróságok kapacitását, miközben lassan fél éve áll az ítélkezés, lakásmaffia-ügyek, banki tisztességtelenségek, válóperek, családon belüli erőszak-esetek várnak megoldásra. Az ügyedből pedig nagy valószínűséggel nem lesz semmi. Az is esélyes, hogy kapsz egy viszontkeresetet, és további kellemetlenségeid lesznek.
Nehéz ez. Igazán kritikusnak lenni: folyton figyelni kell. Agyalni. Tudni. És megfizetni az árát a nagy különállásnak.
Ha mocorog, megbökdösni, ha nem érzékelhető, életre kelteni. Az igazodás lerombolásával. Létezni hagyni a finom kis belső kényelmetlenséget, engedni megjelenni, el nem nyomni: de hát ez őrület! Én ebben nem veszek részt! Én nem akarok olyan lenni, ez ciki!
Mi van, lenézed őket?, kérdi ugyanez a hang. Nem szép dolog! Bővebben… →
Feminista nők három évvel ezelőtt virtuálisan meglincseltek egy másik feminista nőt, ennek részleteit én most olvastam el. Rengeteg passzív agresszió, gyávaság, szolgalelkűség, cenzúra, újbeszél, érdek, dörgölőzés, önzés. Transz hüppögés. A transz szereplő? Gergely “Dóra” “Viktória” kurvagáz, szavak nincsenek rá.
Némi elvi vita, sok jellemtelenség. Nem rajtuk múlt, hogy ma már az áldozatuk nincs szarul.
Ne okoskodj, ha nem látod át a sztorit, és csak finnyogni akarsz! Nem kell egyetértened sem, nem várok senkitől helyeslést, elismerést.
*
Összefogásról beszéltek a wmn-en? Meg kéne tanulnunk? Mit is? Tőletek, veletek, nektek? És aztán dolgozatot írunk?
Varga Juditot fingatjátok nagy fontoskodva? Ez micsoda, mi ez a bratyizás, negéd, álvagány aljaskodás, önös szereplésvágy, béna-buta hashtagek, “Évuka”, “édesapád”, almamáter? Ki dől be ennek?
Már írtam, hogy nem komálom a hamis, szép-vagány szavakba csomagolt, hiú és értelmetlen agressziót, a mohó szerepléseket. Undorító, hogy a feminizmusra hivatkozva várjátok el, hogy a bamba nők a ti médiapecsenyéteket sütögessék, de így meg is vannak zsarolva: vagy ideálltok, bólogattok, lájkoltok, wmn rajongók vagytok, rózsával vonultok, interszekcionális transzinkluzív feministák vagytok, vagy levegőnek nézünk, de az is lehet, hogy kicsinálunk, ha úgy tartja unatkozó kedvünk.
De akkor még nem tudtam ezt, amit most, az előző éjjel szépen elolvastam végig. Hát én rosszul vagyok.
A poszt végén vannak a linkek.
Már ne haragudjatok, hogy megkérdem, én, aki részben önként, részben a tüntető utálkozás és beszólások miatt rég kiszorultam a mozgalomból, leiratkoztam a levlistáról is egy szó nélkül 2015-ben – hogy vagytok képesek összefogásról beszélni meg mosolygósan gratulálni magatoknak a történtek után?
És hallgasson mindenki erről a történetről, hogy ne sérüljön a mozgalom egysége? Ez a szolidaritás, hogy nektek mindent lehet? Hol a határ, nektek mi fér még bele? Nem ugyanezt csinálja a molesztálókat fedező katolikus egyház is?
Ez nem részletkérdés, nem belső vita. Nem arról van szó, hogy páran egyéni sérelmeik miatt megorrolnak, és fújnak “a mozgalomra”. Hanem hogy ti valami fensőbbrendű hatóságnak képzelitek magatokat mint a médiaelérés, közhelyeslés által legitimált valakik, a helyes oldalon állva, akik tűritek, de inkább bátorítjátok más feminista nők kicsinálását, sőt, kéjjel teremtitek meg ezeket a helyzeteket. Nincsenek értelmes viták. Tabuk vannak, kiátkozás és rázúdulás.
Ezek a kötelező dogmák:
Transztémában: a transzokat cipeljék a nők, tiszta sor, aki szerint vigyázó szemeinket Kanadára vessük, az -fób, kész, azt provokáljátok, feljelentitek.
A szexmunka mint önrendelkezés, destigmatizáció, sőt, empowermext –, édesistenem!
Szenvedésolimpia, nyomorlicit, sebnyalogatás, egyéni lelki zavarok (aszexuális, transz, hátránnyal élő, polkamór, gyerekgyűlölő, kink) közösségre erőltetése identitásként és érzelmi zsarolással.
Body positivity: nyilvános térben te kussoljál, hogy edzel és szereted, “ne told az orrunk alá”, a protein testszégyenítő termék, a nők elárulója vagy, legitimáljuk a szar életet, nem tehetnek róla, mélyszegénység… (hízzon csak el büszkén mindenki, esélye ne legyen válogatni, kilépni, így vagy gyönyörű, és kússzon méltatlan, rettenetes férfiak szeretetmorzsáiért)! Ez volt az én konfliktusom.
Ami történt, az nem olyan, ami fölött egyet lehetne érteni. Ilyen hosszú keze senkinek nincs, hogy itt békejobb legyen. Nem vélemények vannak már itt, nem is a TERF-transzpárti, a radikálbalos–identitáspolitikus ellentétről van szó. Sőt, arról sem, hogy bűnesetet sikerült fabrikálnotok egy kocsmai sértődésből.
Arról van szó, hogy nem űzünk senkit, pláne ilyen kéjjel, harmincan egyre, nem tesszük tönkre mások életét. És ha a többiek rákezdik, akkor leállítjuk őket. Vagy kiszállunk a “mozgalomból”. BÁRMI is az előzmény.
Végignéztétek vagy egyenesen hergeltétek ezt, élveztétek. És nagy meghatottan felálltok idén is a színpadra összefogásról, támogatástól, nőkről szavalni.
Én is átéltem a kicsinálást, csak nekem nem ennyire döbbenetes a sztorim, mert én sosem voltam aktivista, nem vettek komolyan hálistennek, és én nem a mozgalom büszke, pódiumos, médiafuttatta vezéreinek lettem a célpontja, hanem provinciális, kicsinyes egykori rajongók bosszújáé, akik melegedni járnak a feminizmusba, annyira nincs életük (megint: Lelkes Villő, Murinai Angéla).
És én azért vagyok most ennyire döbbent, mert én is bedőltem a liberális maszlagnak, még balra húzásom idején is. Hogy kötelező tiszteletben tartanom a piszlicsáré, made-up érzékenységeket. Hogy akkor vagyok erkölcsös, ha hagyom, hogy tök ismeretlenek, akik soha nem tettek semmit értem, de ez még hagyján, viszont a nőkért sem tettek semmit a pofázáson kívül, rám akasztgassanak mindenféle feladatokat. (Menjek érzékenyedni drag queen showra háromhetes özvegyként, kettő és négyéves gyerekek mellől, ez Antoni Rita volt.)
Hogy ez düh, és az mérgez? Pont nem. Az igazságot kimondani felszabadító. A valódi énem ez: nem lapul, nem hazudik magának sem, nem igazodik. Ha ez olyan igazság, ami bassza mások csőrét, akkor a kimondása még punk is.
Kicsit úgy megakadok néha, terméketlen, nyűgös, elkenődött ez az állapot, készül valami, vajúdik az idő méhében. És akkor történik valami, oldja a blokkot, kiömlik, energikus leszek. Ez most nagy jelentőségű, a hullócsillagos éjszakához meg az asztalverők és az ugyanaz, nőbe’ tisztán látásához hasonlatos.
Van nekem a gyomrom, és abban lakik a sokat emlegetett nyüszögés. Érzi azt az emnber. Soha nem vitt még félre. Elég erős a személyiségem, agyam ahhoz, hogy tartósan ne lehessen elvadult, káros hülyeségekbe belehúzni.
EZ ISZONYAT. Ami a magyar feministák között megy, mehet, az olyan kicsinyes és aljas, hogy nem hiszed el. És ezek nem a netflixező, elválni nem tudó, menőségre vágyó tyúkok ám, hanem művelt, képzett, világlátott, jogot ismerő nők.
Kifele megy a mosoly, vagány kiállás és a nők érdeke. Hanem ha összegyűlnek úgy maguk között, akkor aztán indul a buli. A sztárkodás, a rúzsban vonaglás, brancsos jópofizás, a lájkéhség, a civakodás csak finom gyarlóság, bár dugulást okoz az is.
De a szektás jelleg, központi vezérlés, hatalmaskodó kioktatás, az egymásra licitálás, a rendőrködés, az önkényes és stigmatizáló pszichológiai diagnosztizálgatás, a ludak győzelme egyetlen disznó fölött, az üzemszerű rágalmak és a mobbing, a virtuális kivégzés, ez olyan, hogy megfagysz, ha megérted. Listákon és fészkekben ugyan, de az is nyilvánosság.
A disznó lehet disznó, mocskos is lehet, meg más hitű – de senkit nem zavar, hogy egyedül van? A csőrök központi fenése, a pénzek a fenésre, a vér, mindez senkit nem zavar?
És akik hallgatnak?
Erőszakos diktátumok vannak, mit kell elfogadni, védeni. Ilyen paprikajulcsik. És hisztiznek az érzelmileg zsaroló, hüppögő, feminizmushoz törleszkedő szerencsétlenek, a “rossz testben élők”. Őket senki nem küldi pszichiáterhez, érdekes. A minimális emberség követelményének, a jó ízlésnek a felmondása ez.
Ti hány évesek vagytok? Nem viszünk közös térbe, mozgalmi bíróság elé személyes sérelmeket, részeg éjszakák perpatvarait. Ezeket egyedül vívjuk meg, rendezzük. Nem akasztjuk egyéni problémáinkat nyafogva más nőkre! Nem nevezzük aktivizmusnak, jogokért kiállásnak a baszakodást, provokációt.
Legyen ciki a siránkozás, a dörgölőzés, a csakis a közös ellenség ellen összefogó, egymást is lenézők műsora. Akiben maradt jó érzés, álljon ki amellett, akire harmincan ráugranak!
Én ezennel felmondom azt, amit a közelmúltig magamra erőltettem. Az a célom, hogy mások se dőljenek be nekik. Nem állok táborba senkivel, nem tart össze közös sérelem, közös ellenség, én már nem a hatodik cébe járok.
Nem érdekelnek az előzmények, ez vérfagyasztó. Kegyetlenek és vicsorgók vagytok, simán tönkretesztek valakit, egy-két hangadó van, a többi meg nézi popcornnal. Nem mertek autonóm módon, emberként viselkedni, morális minimummal, ami pedig a vérszagra gyűlők teljes bojkottját jelentené és a mobbing abszolút tilalmát. Minden gondolkodó, autonóm ember látja, hogy cikik vagytok, és tökre nem kíváncsi erre senki. Bármit meg lehet velünk tenni, ha nem akarjuk az érvényesüléseteket tolni, a direktívákat elfogadni, a kivégzésekhez asszisztálni?
Tök más bírálni valamit, akár érvekkel, akár röhögve – tessék felnőni és nem megsértődni, sírdogálva zsarolni, hanem visszabírálni! És tök más falkában, módszeresen kicsinálni valakit!
Ami vicces, azon röhögni fogok, jó hangosan, ami undorító, attól hangosan undorodom. Én ugyan nem akarok igazságot tenni. És aki a világnézetek, fogalmak minimumát sem érti, de azért ezekben a témában hangoskodik, erősnek képzeli magát, miközben csak figyelmet koldul és egyéni kudarcait a nőközösséggel balzsamozza, az ciki és én kiröhögöm.
A továbbiakban nem tartom magamra kötelezőnek az érzékenykedő identitás szókészlezét és fogalmi kereteit, nem használom a zsargonjukat. Semmi újbeszél trigger, interszekció, -fób végű szó, trauma, shaming, soha többé. Visszavonom ezt a naiv posztomat. Nem személyes sérelmek miatt, bár voltak bőven, hanem mert ez csúszós lejtő, és döbbenet, hogy nyomásra, hiúságból, egyéni szemétségeket ideológiába öltöztetve mit művelnek elvileg jóakaratú, értelmes emberek, naivitásból és igazodásból ordas érdekeket tolnak.
És mert fejlődésre képes vagyok, és azóta rengeteget olvastam, elveszítettem az illúzióimat, én nem veszek részt a jóemberkedésben, a bárki kíméletében, ennek hazai, végtelenül álságos verziójában. Készséggel elismerem például elvileg, hogy a kövérségtől és edzetlenségtől való undorom előítélet és náciság, ti így hívjátok, legyen… a társadalom oltotta belém, legyen, én nem félek ettől. Én csak szaladok a fényben a hegyen, a mégoly igazságtalan undorom egyébként remekül motivál, hogy húsz év múlva se kínlódjak az ízületeimmel és ne macska legyen a profilképem. Az ezzel kapcsolatos üzeneteimbe akkor ütközöl bele, ha önként kikeresel a facebookon vagy a (személyes, magát nem hirdető-préselő, másokkal kattintásért nem smúzoló) blogon. Azt is elismerem, hogy hatalmas érdek, hogy az emberek elégedetlenek legyenek a külsejükkel, a szépség mítosza és a többi, biznisz, kapitalista és manipulatív, de akkor sem akarok sem elhízni, sem letagadni a valóságot, sem szarul kinézni, és főleg másokat, akik amúgy vadásszák a sértődési lehetőségeket, extra erőfeszítéssel, lábujjhegyen kímélni az érdekeiket, önfelmentésüket, a nevetséges hazudozáuk tiszteletben tartásával.
És hát ugye ők sem védtek meg engem soha.
Nem a nők ellen, a mozgalom ellen, de nem is a nőkért feltétlenül, hanem a szellemi nívóért, a minimális erkölcsért és az autonómiáért állok ki. Önálló gondolkodás, a különállás bátorsága, a bírálat lehetősége nélkül nincsen érték, haladás, semmi nincsen. Az igazodás, a birkaság mindent megöl, olyan világban, bármilyen.
Naiv voltam. Ilyeneket szoptunk be, hogy pamutplafon, de évekig ám: az üvegplafonmintájára transz nők számára a leszbikus cisznők bugyija a pamutplafon, amin át kell törni. Méh, a hüvely, a szülés, ha mindez női tapasztalat, ez transzfób. Olyan logikus volt. Fura, de aggyal megszokható. Bátor transzaktivista kiállásnak számított, amikor leleplezték a ceus oktatót, aki a társkeresős adatlapja szerint nem akart transzokkal randizni, ezt is le kellett persze nyomozni és ráhúzni az ideológiai kényszerzubbonyt. Ettől majd annyira vágyják majd a transznők gyanúsan nedvedző micsodáját. És néztem G-re, én idióta: szerinted mi volna itt az igazságos? És azt mondta: hülye vagy? Azzal randizik, akivel akar.
Antoni Rita amúgy leszögezi: senkinek nem kötelező senkivel randizni. De korrekt, fú, megnyugodtam. Megengedték. Nem ám elvi vezényszavakra, egyenlőségből dugunk! Pedig már úgy nézett ki. Hova nem akarjátok bedugni a közösségi orrotokat? Na de aki minden transzt eleve elutasít…! Akkor ő -fób!
Úgyis mindig találtok egy új furcsát, akit értsek meg, aki de szenved, aki sértődött, vagy nincs csaja, vagy pókokkal szeret baszni, tehát elnyomott. Én megállnék a melegeknél, a kilencvenes években, de ők se témám. Nekem ne jöjjön senki többet azzal, hogy heteronormatív vagyok meg ciszszexista. Amit írok, az nem emberi jogi érdekképviselete fűnek és fának, hanem a tapasztalataim, élményeim. Nem cipelem senki keresztjét, van nekem is saját.
A tiszta elmélet ez – és amúgy gyakorlatban élek, hibázhatok is. Mi van akkor?
Mindenki olyan nagyra van, hogy hű, neki véleménye van, azt meg tisztelni kell, és nyomja, nyomja. Megrészegülnek, hogy ők milyen jól tudják, felmondják az elveket, miközben senki nem kérdezte őket.
Álláspontom szerint szabad csúnyán beszélni és keményeket mondani, nem kötelező a kedvesség se, nem kell szenteskedni. Nem érdekel az elitizmus vádja sem, a privilegizáltozásba csomagolt szemétkedés, meg hogy én fokozom az előítéleteket: ha a kék hajjal nyafogó Lakatos Márk önzése kurvaciki, akkor legyek csak homofób.
Nem érdekel, ha elfogultnak tartanak vagy sértődöttnek. Nincsen erkölcsi alapotok senkit semmilyennek tartani a történtek után.
A másik, ami elképesztő, hogy ti évek óta olyanokat tűrtök meg, hogy körülöttetek lefetyeljenek meg unaloműzzenek, mint Murinai Angéla és Lelkes Villő.
Ugye nem gondoljátok komolyan, hogy az önvirításból, személyes, pszichopata bosszúból álló hivatalnok a nagy feminista menőség. Ezt az szopta be, aki soha nem látta egy kommentjét se. Villő, te folyton kiírod, hogy nem szedsz már gyógyszert. Lehet, hogy kéne, mert dermesztő, amit művelsz. Nyomorult lelkiállapotod kompenzálásképp ruhamárkákkal dicsekszel, tetszelegsz, pszichothriller módon lopod az életemet, a szerelmemtől az edzőmön át a nadrágom márkájáig, hogy fájjon, iszonyú alattomosan (nem fáj, mert kiröhögünk). Tessék csak megkukkantani instán a rendszeres genyó hashtagjeit. És te vagy a testszégyenítés ellen tiltakozó, fenntartható feminista, és játszod a mobbingáldozatot. Egyszer fordítsa le valaki angolra, miket művelsz.
Őket miért nem baszták ki még az úgynevezett feminista terekből ennyi hazudozás után? Soha nem írtam álnéven, sem naponta, sem a blogjára. Kicsit sárga, nagyon savanyú, de a tietek? Antoni Rita, rájuk szólsz te? Miért legitimálod őket? Miért kell hagyni, mulasztásosan bátorítani, hogy ilyen nívón létező emberek kotnyeleskedjenek arról, ami tök személyes ügy, nincs közük hozzá, elferdítik, és semmi haszna a közösség szempontjából? Mi ez, miért lehet ezt, fiktív hüvelygombákkal turnézni kicsinyes bosszúból egy állítólag vagány feminista oldalon? Miért nem őket bojkottáljátok?
Tényleg bocs, kedves ismerősök, mert sokan vannak, akik nem figyelnek, nem veszik észre, de ez olyan undorító, hogy már törlöm és tiltom, aki ebben részt vesz.
Az intellektuális, önálló ember legsajátabb joga, hogy rámutasson, ami ciki, különálljon, szólni merjen ellene, és kigúnyolja akár. Ennyit tán elbír a mozgalmatok!
Elutasítom az áldozatiságot: leszel szíves magad a végére járni az érzéseidnek, egyéni választásaidnak, és nem a többiektől várni el, hogy ők neveljék át magukat, kizsarolva, hogy foglalkozzanak veled, hőssé avassanak. Ezt a transzoknak írom, elképesztő ez a hiszti. Nettó fetisiszta zsarolók, lásd a fenti képet. Én a megerősödésben, az örömben, a női erőben hiszek, utálom az üres harsánykodást, mások használatát, a sunyiskodást. Rengeteget teszek, tettem a nőkért, valóban értelmes programok, csoportok sorát szerveztem. De még a transzokat is próbáltam megérteni (nem sikerült). Feminista vagyok, maradok, nem szövetkezem másokkal, de veletek, akik ezekben a berkekben susmusoltok, nem vállalok közösséget.
Nem érdekel, szerettek-e, olvastok-e, csalódtok-e. Ne lehessen senkit ezzel zsarolni. Nevetséges a lájkok kurvájának lenni, nem olvasó, megkeseredett, meddő nők körében lenni innovatívnak, hű meg ha!, lelopott eszmékkel, mondatokkal, sztárkodva!
Író vagyok, önkifejezek, figyelek, tájékozódom, igényes vagyok, utánajárok. Mindenkit erre biztatok. Felelősséggel írok a közös dolgokról – érvelni lehet válaszul. Vagy: szabadon írok magamról, arról nekem ne tartson eligazítást senki. Ne törjön elvkerékbe. Nem kell igazságosnak se lennem, amíg ember maradok. Nem vagyok tudós, politikus, vezető, aktivista. Szabad vagyok.
Kiállok mindenki mellett, álláspontjától függetlenül, akit űztek, akivel nem 1:1 a konfliktus,, hanem megpróbálták csoportosan kicsinálni. A teljes genderfészekről beszélek. Az egész Nem tehetsz róla… csoportról. Mindannyian benne voltatok.
Akikről tudtam, hogy jézusom: Mérő Vera, Lelkes Villő.
Akikben kurva nagyot csalódtam, bár azért valami már gyanús volt: Papp Réka Kinga, Péterfy-Novák Éva, Vay Blanka, Dányi Dani, Pál Móni, Gergely Dóra Viktória, Szabó A. Zsófia.
Akikről nem hittem volna, hogy ilyenben vezető szerepet vállalnak, döbbenet: Antoni Rita, Eszes Beáta.
És aki szólt és tiltakozott, azokat elismerem, a nevük nem is való ide. Lehet, hogy kihagytam valakit, és sokakat nem ismerek.
Ami ihlette, és azért ezek itt főleg screenshotok, magukért beszélnek:
Ha nincs türelmed, akkor nem fogod érteni, de akkor, kérlek, maradj csöndben. Nekem is sok óra volt, pedig a fél társaságot ismerem így névről, meg a fogalmakat, viszonyokat.
Mindenkit utálok, aki idegenkedik a szuverén embertől, és bántja, nyomja, alázza. Orsolya sok minden lehet, én nem tudom, de hogy szuverén, az tuti. És az is tuti, hogy ez a bajotok bele.
Minden dogmát, szektát, nagy elviséget elutasítok, embertelenné tesz, hatalmaskodóvá. Téged pedig, olvasó, csak akkor tartalak partnernek, ha nem a nyomoroddal turnézol itt, nem manipulálsz, műsorozol, hanem gondolkodsz, illetve tiszteletben tartod a határaimat. Sokszor írtam vissza azoknak, akik nem így viselkedtek, viszont-belemásztam azokba, akik belém másztak, ez jó tükör volt, de egyszerűbb lett volna minden alkalommal autoreply: önállóan gondolkodó ember nem ír le ilyet, nem mást taglal meg terelget, nem védekezik, nem vádaskodik, nem fél magát meglátni, nem az írót pécézi ki. Érteni próbálja a szöveget, ha nem érti, akkor elgondolkodik, kérdez, és csak utána ír, de akkor sem belemászósan. Aki nem ezért van itt, miért van itt? Miért nem fut egy kört vagy hímez terítőt?
Úgy bírom, hogy fotelkommentelőként mindenki olyan pontosan tudja, hogy másvalakinek mit kéne csinálnia. Vígan ítélkezik. Ami miatt förtelmes ez az egész, hogy ti ezt élvezitek. A morális fölényt, a kiosztást, a beszólást, a hangoskodást, az asztalverést.
Döbbenet látni, hogy akik tőlem hallottak először a feminizmusról, az én blogomon erősödtek meg, innen vettek fogalmakat, olvasmányokat, érveket, erről a blogról, ahol ez a hörgős stíl soha nem volt jelen, azok most ebben fürdőznek nyakig.
Radikálisnak, vagánynak hiszitek magatokat, a facebookon maszturbáltok a nagy elviségben; élvezettel üttök, szidtok, aláztok akárkit, de csakis akkor, ha sokan vagytok, és! és, mert ez a lényeg: eközben lófaszt nem csináltok, nem tesztek a nőkért valójában semmit.
Erőszakosak vagytok, normatívak, dogmatikusak, másokat taglaltok, rázuhantok egy-egy célpontra.
Hogy lettetek ilyenek?
Ki gondolta valaha, hogy én velük, így vagyok, legyek ellenzéki? Hogy ez kötelező? Kinek nem tűnt fel, hogy nemhogy ettől tartottam magam távol, mert ettől mindig is, de a bármilyen mozgalmiságból is én 2015 márciusában, öt évvel ezelőtt kiszálltam? Azért szálltam ki, mert viszolyogtatott, mi lett a netes feminizmusból, amelynek elindításában, elterjesztésében történetesen nagy szerepem lett. A dogmatizmus, a pletykálkodás, az ítélkezés, az egózás, a népszerűséghajhászás, a vagánykodás taszított, a hangnem elbutult, indulatossá és érzéketlenné vált. Aztán tavaly nyáron még kijjebb szálltam, mert megértettem, mit jelent a transz-inkluzív feminizmus, és ők hogyan csináltak ki két embert, aki szerintem tök hiteles és jó szándékú. Nőket. Feminista nőket. Simán.
És főleg nem nyomtam ezt a dögöljönmegorbán hangnemet sose.
Nézd meg az idővonalam, évekre visszamenőleg. Soha nem állatm be semmilyen fúj, vesszenek ezek, mind egyforma, meddig tűrjük kiáltozásba, ellenben fáradhatatlanul terjesztettem kultúrát, érvelési ismereteket, fokoztam érzékenységeket. Sehol O1G, feszülős öltönyön röhögcsélés, Vajna-szidás. Nem anyáztam, nem repültem rá személyekről szóló hírekre, nem osztottam virális gúnyolódásokat.
Miért nem?
Mert ehhez nem kell bátorság, sem tudás. Bátorság és tudás az innovatív mondandóhoz, a különálláshoz, az egyedül kiálláshoz kell.
zászlóshajótok, Szentesi Éva főmunkatárs ezen a héten elesett.
Amire célzok, amögött a “te is utálod Gerle Évát? fogjunk össze ellene!” akció áll.
A netes zaklatás, gúnyos hajsza, a röhögcsélésben való részvétel nem játék, ez a legfontosabb abból, amit közölni akarok.
Volt ugye Szentesi Évának nemrég ez a posztja, hogy egy kollegina őt és PNÉvát álnévről fúrja, sziszterhúd, toll a fületekbe satöbbi. Egyértelműen rám céloz, Gumiszoba kommentjében ott is a vád, a blogom neve, és bár kértem, nem revideált.
Nem én írok Szentesi Évának zaklató dolgokat, és soha nem is írtam. Nem írok álnéven, soha nem írtam olyat, amit ne vállaltam volna. Konfliktusaimat privát intéztem, mégoly éles véleményeimet a nyilvánosságban érvekkel, egyenesen (a bíráltat és magamat is megnevezve) teszem közzé, egyébként hivatásszerűen.
Én ugyan rühellem azt, amivé a jól induló wmn lett, de a véleményem nem személyeskedésen alapul, hanem a nyilvános tartalmaitok alapos ismeretén, szilárd újságírói értékrenden és értékrendbeli különbségeken; mindig érvekkel támasztom alá a bírálatomat, ezt többször meg is írtam, itt és itt.
Röviden: azt az erőforrást, szakmai tudást, elérést, amely a wmn-nek lett (adatott), szerintem szerencsétlenül, szakmailag is bénán használjátok fel. Jó esetben csak magatok közt röhögcséltek belterjesen, egyébként pedig olyan, súlyosan improduktív gyakorlatokat, szokásokat magyaráznak ki a szerzőitek jópofáskodó, lájkvadász módon, hogy ennek semmi köze semmilyen ép értékrendhez – e gyakorlatokat nem megmagyarázni kéne, hanem felgyújtani és a helyüket sóval behinteni.
Na de ezért nem kéne gyalázkodni senkinek, sem hamisan, sunyin vádaskodni.
Elmondom, mi történt. Murinai Angéla és a tavasztündér (Lelkes Villő) nevű nő (és egyébként SZÉ is) lelkes olvasók voltak a blogomon 2013–2014-ben. Az elsőként említett két nő kommentek százait írta, napi szinten nyüzsögtek, barátkoztak, eljöttek. blogos eseményekre, privátban mesélték z életüket nekem. 2014 nyarán elhatározták, hogy nekik új blog kell, inkább saját, tehát ők mekkorát csalódtak, én vagyok az ellenség, robbantottak z erre kapható blogos barátaikat is, később pedig, látva, hogy a blog és az életem az ő harsány részvételük nélkül is működik (sőt), azt is, hogy kicsinálnak. Bővebben… →
Két negyvenes nő azon veszekszik a net nyilvánossága előtt, hogy ki utánozza a másik cuccait…?
Ez méltatlan volna, ha így volna, de én nem tudok róla, hogy ez történik. Nem veszekszem senkivel, soha nem utánoztam senkit. Nem tulajdonítottam a tárgyaknak a használatukon túli értelmet, egy-egy tárgynak vagy az Illynek minimális jelképisége van. Én a cselekvésben hiszek. Soha nem voltam márkamániás, divatozó, kifele élő.
Sok jó cuccom van, szeretem, ha egyedi vagy legalábbis ritka, ami rajtam van, de erről nem szoktam beszélni, és kicsit sem érdekel az úgynevezett divat.
De azt érzékelem, hogy sokan vergődnek unalomban és élethiányban, és ők a neten nézegetik éhesen: mit kéne csinálni, hogyan kéne élni, kitűnni, megcsinálni magát? És van ebből ez a kikaparom-a-szemét-amiért-tehetségesebb típus is. Ijesztő és szánandó.
Most ugye a rajtam röhögcsélő díva őrülten sportol, biciklizik, fogyózik, menő holmikat vesz, haját lengeti, félmaratont és maratont emleget és flörtöl, hadd lássa mindenki az egzaltált, önimádó posztokban. Ti mivel töltöttétek az előző éveiteket, mi dühít ennyire, miért rivalizáltok, és miért mindig a másé kell? Miért beszéltek maratonról, félmaratonról, ha lusták vagytok futni, és nem látszik a sport halvány nyoma sem a testeteken? Én vagyok az inspiráció már pár hónapja, szépen lefogytatok (ehhez gratulálok, akkor már sejtitek, mi az a meló, amire én büszke vagyok), de közben ellenem acsarkodtok, nekem üzengettek? Negyvensok évesen?
Ostoba, felszínes, kínos, morálisan megvetendő ez az egész. Egy olyan világban cuccokon rugózni, azokat fotózgatni, giccseket fabrikálni, amely ökológiai katasztrófa előtt áll, ahol tombol a nyomor. A középosztály Decathlonra is sajnálja a pénzt, nem sportol komolyan szinte senki.
Én meg évek óta a saját keresetemből, munkámból tartok el három gyereket, keményen sportolok, ronggyá nyűvöm a darabokat, ezért mondhatom erre a ti hajszátokra, hogy bekaphatjátok.
Érdekes az értékrendetek.
Hogy miért “nem szarom le”? Neked volna csak könnyebb úgy, harmóniára vágyó, nyugalmat kereső olvasóm, nekem nem. Mindig szóvá fogom tenni a zaklatást, hogy ne egyedül cipeljem, nem tudtok elhallgattatni. Ha rám neheztelsz, akkor gondold át még egyszer: igazságos-e, becsületes-e, célszerű-e ez? Nem, nem én okozom, nem én váltom ki és nem is én eszkalálom a zaklatást. Az erőszak annak a felelőssége, aki erőszakoskodik és képtelen privát intézni a konfliktusait.
Azért teszem szóvá, mert előfordulhat, hogy egy nap baj lesz. És ne az legyen, hogy én nem szóltam.
Ez a bejegyzés az amszterdami maratonimról szól, amelyet 2019. október 20-án futottam.
A poszt arról is szól, hogy nagyon erős vagyok, nem félek senkitől, és amit eltervezek, azt végigcsinálom. Nem tudják tönkretenni.
…Elmenni valahonnan, az mindig megráz egy kicsit. Megint ez a “hát csak ennyi volt?” érzés. És hát ennyi volt, ez is, és úgy is sajog, hogy nagyon húz az otthonom és akik otthon várnak, azok. Minden összepakolva, én megyek ki a szobából utoljára mindig. Torpanok, szétnézek, sóhajtok. Szervusz, szoba. Kötődöm hozzá, még ha egy éjszaka volt is, lélektelenül nemzetközi egyenszobában.
Száll fel a repülő. Vakít a nap, mert a felhők felülről nem szürkék, hanem fehérek. Itt hétfő reggel köd volt és eső, hét órakor utcalámpás, sárgás, nedves sötét, nyolc órakor tompa homály. Enyém a szavam, a látásmódom, a gondolatom mindenestül. Ha nem az enyém, ha hallottam valahol, szégyellem magam. Bővebben… →
Eleget ostoroztuk már a hiúság vásárát: öregek a facebookot, ifjabbak az instagramot, éspedig azokat a Másokat, akik úgy posztolnak, hogy az tiszta dicsekvés és magamutogatás. Megy a morális pánikolgatás: a közösségi média kihozza a júzerekből a nárcizmust, és ez baj; minek így kirakni a tested, az outfited, a nyaralásod, kis családod, szerelmed, esküvőd, a futóversenyed, a kutyusod. Mondják azok, akik 1. nem rakják ki, mert nincs nekik ilyen, 2. nem rakják ki, mert pont erre nem szoktak rá, 3. kirakják, de szerintük az ő kirakásuk más.
Ezek a dohogások közhelyek. Még egy ilyen posztot írni sok kedvem nincs, amúgy sem vagyok kívül rajta, hogy megítélhessem: osztozom a mutogatós gyarlóságban. Erről már írtam:
(A fotók kirakása)
…önismereti, jellemfejlődési eszköz is, a szégyenek levetésének rítusa. Kiléphetek abból, akinek addig hittem magam, és ez felszabadító. Emlékszem arra a rettenetes kételyre: én bikiniben, nyilvánosan?, uramisten. Jó érzés volt átlendülni rajta. De persze én csakazértse nyáron: ez egy hidegtűrés képsorozat, metabolikus realitás, és poén volt narancssárgán feküdni a hóban.
És nem azért teszem ki a képet, mert ímhol, milyen tökéletes már a forma, hanem pont azért, mert olyan, amilyen, de tudom vállalni. És sokkal jobb, mint fél éve.
Vannak tehát a fotók, de én nem szelfizek a teremben. Bezzeg én, én nem? Dehogy. Nincs alkalmas kütyüm.
A terem nem csak az edzés spártai színhelye, hanem közösség is: a szelfizés és egymás lájkolása helyi népszokás.
És mindenki fotóz, egymást is. Eleinte nemet mondasz, félsz, hogy mutatnál a sok ifjú tökély körében — mély önismerettel érzékeled, hogy ez áll a szelfiktől való elvi tartózkodásod mögött. A következő lépés, hogy szereted (megszokod) viszontlátni magad, odahagyod az alsó polcon a decens mackónadrágot, és fotózhatóan élénk színekbe öltözöl. Ifjú, kúl, bohó érzés, rájössz: tavasz van, és ez tartós, hónapok óta. (Hasonlóképp ügyelsz arra, hogy edzésről edzésre más fülbevalót tegyél be.) Ha te nem is szelfizel, majd lefotóz az edzéstársad, átküldi, és megköszönöd. Kis tűnődés után ki is rakod, meg se vágod. Felismered, hogy a fotózás nem megy az edzés rovására, és hogy mélyen őszinte a műfaj. A lábtolón vagy hídban nincs pózolás, megnézed a képen, milyen szögben áll a végtagod, és jobban figyelsz rá legközelebb. Igyekszel életkorodhoz, helyzetedhez illő módon megjeleníteni magad, és félsz, hogy így is kínos, de úgyis mindegy: ők dobozlelkűek.
Később már, persze szigorúan a színes hajgumik miatt, te kéred meg a kollégát a fotózásra (ez még mindig nem szelfi!)
, Ed pedig lerakja az ablakpárkányra a shakerét, és az egész jelenetet, a téged fotózó edzéstárssal együtt lefotózza, legyen bizonyíték, hogy létezünk, ezt mondja – és legyen emlék. Eszedbe jut a Nagyítás, mert értelmiségi vagy, és úgy illik, hogy valami eszedbe jusson, de aztán hagyod az eszedbe jutást a pékbe, és csak benne vagy a fílingben, ami olyan, mint tizenhét évesen valami elképesztő nevű faluban az edzőtábor volt, lehetett volna.
És a következő lépés, két héttel később, az már igazán a pokol kénköves mélye: a saját szelfi. Metszően jó érzés ezt a bejegyzést írnom, pedig rohadtul más dolgom van.
Most pedig elmesélem nektek, hogy miért ilyenek a fotóim. A MacBook Air, legalábbis ez a régebbi típus nem tud igazán jó fotót, és ezért ez a fotódolog nálam ennyi. Nem is Instagram.
A teljes figyelmű olvasók vagy a közeli ismerősök mindent tudnak, de legalábbis eleget, viszont a többiek kedvéért, akik privátban rendre ugyanazt kérdezik, rendszerezem most a bloggal kapcsolatos, valamint a személyes történéseket, információkat:
kinek tört el mije?
Dávidnak a könyöke, táborban szaladgáláskor, hétfőn kora délután. Nem vicces a gipsz ebben az évszakban, de egyrészt menőnek gondolja (-ta), másrészt a lehető legenyhébb törés ez, hamar leveszik majd. És mindenki álomjófej volt a Heim Pálban, komolyan megdöbbentem.
mi ez az angolcsoport?
Volt egy meghatározó beszélgetésem a hazai feminizmus egyik legfontosabb szereplőjével május végén. Ettől fellelkesülve megszerveztem a találkozást: összeülünk hetente egyszer vagy kétszer, és anyanyelvi, okos, pezsdítő angolságú feminizmust hallgatunk. Olyan, mint az egyetemen volt 22 éve. Eddig négy alkalom volt. Én a forgatás miatt lemondtam most az utóbbiakat, de a többiek robognak tovább. Önszerveződünk, senki nem vár sült galambot. Hatalmas élmény a női tér, az intellektuális erő, a téma, a hiteles tanár.
Ez a bejegyzés 2019-es, hat évvel ezelőtt íródott.
Kedves olvasóim (az igazi olvasókra gondolok, nem a turkálókra), helyzet van. Elvadultak a gyűlölködők, szólnom kell.
Aki nem tudja, miről van szó: évek óta vagyok durva, csoportos netes zaklatás, rosszindulatú kavarás és pletykahadjárat célpontja, amelyben igen rafináltak az eszközök. Most ennek résztvevői bedühödtek. Új rohamot kaptak azok, akik poros, béna életekből leskelődnek, kavarnak, és úgy érzik, nekik is járna valami, most pedig csatlakoztak hozzájuk a régi blograjongók is. Nem itt kavarnak, ide nem mernek jönni, és nem is csak a facebookomon, hanem egy fórumfelületen, nyilvánosan.
Én nem megyek oda, ahol a mocsok van, hozzám nem ér el, mert nem vagyok ilyen értelemben kíváncsi. És azért sem, mert felelős vagyok azért, mit engedek az értékes munkaeszközömbe: az agyamba és érzelmi világomba. De ismerőseim jelzik, mi megy. A harcban nem veszek részt az ő szintjükön, módszereikkel, egy-egy konkrét személyre kihegyeződve sem. Én nem győzni akarok, nem szállok be nemtelen vitákba, nem fecsérlem erre az életemet. Tehát mi, csakazolvasók, nem táboroskodunk, nem kavarok, nincs szimpátiaszerzés, pletyka, irreleváns állítás, nincs “hatodik cé”. Tartalom van és értékrend, jó szövegek, közös edzés, színház, ahogy eddig. Érdek nélküli igazságkimondás.
Csak azt látom szívesen, aki erre vevő. Semmi más nem érdekel. A többiek menjenek innen. Nem kell semmilyen gesztus, nem várok el semmit. Ugyanakkor köszönöm azoknak, akik írtak. Döbbenet volt 2014-ben, ahogy elnémult az akkori, állítólag szívbéli közösség egésze néhány harsány tag hangoskodása után, akik semmit nem tettek a blog lényegébe, tartalmi részébe, finanszírozásába, mégis sajátjukként kezelték és rendezkedtek a blog ügyeiben és a magánéletemben.
A maradók is hallgattak: mi van, ha vége az egésznek, ha mostantól az az új trend, hogy utálni kell csakazolvassát? Ketten jelezték: vannak, nem álltak át.
Mindez nem számít már. Utána lett még több olvasó, hatalmas pezsgés az edzéstéma miatt.
Ami a célom most: titeket megóvni, meg persze magamat.
Szinte fölösleges mondani, hogy ilyen szintre nem megyünk, fölötte állok, mert aki ismer, aki tudja, mi a blog értékrendje, aki nem használt engem, és nincsenek irreális elvárásai, az a helyén kezeli a pletykákat, kavarásokat is. Nincs miről magyarázkodnom.
Miről beszélek? Huzakodó, elmebeteg, rutinos netes kavarókkal egyesültek a régi blogos sértődöttek. Előbbiek random célpontokat választanak, és így rendeznek borzalmas bacchanáliákat.
Most én vagyok soron. Köztük van:
egy pamacska a migránsmacska nickű indexes kommentelő (és ezzel össze nem férve topikmoderátor), korábban is macskás nickjei vannak: macskosz, macstappancsok éke – ki hinné, hogy a fórumra nem ragadt, kifele mutatott életében ő egy decens, sokra tartott idős asszony, régész és szakfordító? Nagyüzemben zaklat, rágalmaz, fenyeget másokat, eleinte világnézeti alapon szélsőjobbos aktivistákat, később, miután durván megverték, már bárkit. Itt a wikipédiás Polgár Tamás szócikk szerkesztővitájában találtam meg a nyomot: 2019 van, és még mindig aktív, ráfüggött a szerre. Beletett bő húsz évet: magányos netfüggőként egész nap ingert keres, kavar, gonoszkodik, és nincsenek gátlásai. Ez az ember is személyes barátja, és a módszereik ilyenek. A wikipédiáról idézem ezt is:
…előre is elnézést kérek, nem emlékszem mát a szerkesztési módszerekre, rég írtam ide igen, engem vertek meg, nem kicsit, nagyon, bombagyáros közegből érkezett az illető, mert 2 órára rá fent volt az eset Gabucino blogján a körítést és a “lírát” leszámítva valóban az történt, ami ott le van írva, tahét hogy ajtót nyitottam, ököllel arconbasztak, majd a földön feküdve rugdostak, nem kicsit, nagyon remélem megteszi forrásnak, ha a megvert nyilatkozik sk – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Macskosz (vitalap | szerkesztései) 2009. december 21.,
(…)Azért ez hihetetlen. (…) Már bocs Macskosz, olyan, mint épkézláb szerkesztésed gyakorlatilag soha nem volt itt, pedig ugye elvileg művelt, tanult ember vagy. Összeszámoltad, hány órát töltöttél mások lejáratásával? Írtad az Indexen a mocskolódó hsz-ek tömkelegét, nem sajnáltál időt, energiát mások gyalázására. Gusztustalan stílusban. Nem szégyelled magad? És most idejössz telesírni a Wikit, hogy megvertek? Bár az is kurva égő, aki nőt ver össze, és ultragáz, de te/ti mennyivel voltatok különbek éveken át? Hogy a fenébe nem törölte az Index is azt a sok mocsokságot, amit összehordtatok? Gyűlöltetek egy általatok majdnem ismeretlen személyt, arra használtátok a netet, hogy ezt bizonyítsátok. Már rég megérdemeltetek volna érte többen is bírósági pert. Visszataszító, ocsmány. Mindkét oldal. – TobiÜzi 2009. december 22., 13:57 (CET)
…Nem ismertem különösebben az ominózus topikot, a múltkori beszélgetésünk után mentem át alaposabban körülnézni. Megdöbbentő. Nem tudom, kicsoda pontosan ez a tomcat, mennyi valóságalapja van annak, amit itt-ott írnak róla, de ez mindegy is, ilyen szinten mocskolni, állandóan belekeverve a családtagjait, a barátnőjét tényleg gusztustalan. Hál’ Istennek előbb néztem át, mintsem (ahogy mondtam) átmentem volna szólni, hogy jöjjenek semlegesebbé tenni a cikket, azt hiszem igen rossz lépés lett volna, csak a wikinek okoztam volna problémát. Az meg hab a tortán, hogy állítólag az index egyik moderátora vitte a prímet éveken keresztül a topikban, élen járva úgy tomcat, mint famíliája legalpáribb szidásában, az IRL-adatokkal való szórakozásban, stb. Ez mondjuk az indexet minősíti, nálunk egy admin kb. két percig csinálhatna ilyesmit, aztán repülne is. Mondjuk ha csak a fele igaz annak, amit az index moderátorairól hallottam, már nem olyan meglepő a dolog. Lassan megérdemelne a garnitúra egy bekezdést az amúgy is igencsak PR index.hu-cikkünkben. Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj… 2009. december 22.,
A másik fő alak: Fekete-Móró András építész, Angliában él, súlyosan érzéketlen, istenkomplexusos, durván feminista- és nőgyűlölő, rettenetes arcú-testalkatú, és lőfegyver-sportot űz – komolyan mondom, sematikus thriller az egész csávó. Abszolút Igazság a nickje, de Maestro néven is megtalálható, a névválasztás is mindent elárul. Szakmai teljesítményét itt nézhetitek meg. Hobbitház! Ilyen ízléssel, tudattal, eredményességgel lett neki a gyűlölködés a vonzóbb pálya.
Vevegyő álnevű, sértett, elszegényedett-megnyomorodott értelmiségi, a rendszerváltás vesztese, Majoros Klára:
Serial Slut álnevű, végtelenül hiú, erőszakos, anyagias, öntelt, közhelyparádé fake személyiség. Rettentően beakadtam neki. Gyűlöli az anyját, ezt vetíti rám. Fekete Noémi a neve, és valóban űzött fiatalabb korában prostitúciós tevékenységet, gyomorforgató fajtát. Ezzel felhagyván az állítólagos disszociatlv személyiségzavaráról regélve próbál figyelmet szerezni. gyomorforgató leírások a fiatal tevékenységéről. Semmihez nem ért, csak a tömegkultúrát ismeri. Egész nap, minden nap kizárólag fórumozik. Frissítés: ő szervezte az amszterdami maratonon idején, 2019 őszén a csalást, hogy ne legyen szállásom és ne tudjam lefutni, de nem jött össze a trükközés, azóta még jobban gyűlöl.
Gyomorforgató módon a dologtalan, többféle pszichiátriai zavarral bevallottan küzdő egykori escort elmélkedik a gyerekeim kiemeléséről.
És még sokan mások. Végtelen idő, korlátlan rosszindulat, zavaros alázások. Ezek nyilvános kommentek, és mindezt és még sok mást, sunyi célozgatásokat, hazugságokat, alázásokat, hajszát egyes topiktagok ellen, személyes részletek kibeszélését, rosszindulatúskodást egy moderált fórumon csinálják, csakhogy a topik moderátora a rendszerbe jól beépült pamacska a migránsmacska maga, vagyis Seleanu Magdaléna, informatikai háttere pedig Fekete-Móró András.
Az idézetek nem a jelenlegi zaklatást mutatják, hanem a hangnemet, a bántás kezdeti jellegét, azt, ami mára eldurvult és fenyegetéssé vált.
Azok, akik bosszút akarnak, és érdekeltek az ottani hangulat hergelésében (frissítem): itteni nagy rajongók, Murinai Angéla (Gumiszoba):
Mocskolódás közepette ízlésesen önpromó:
Kovács Csilla Teeztnemtudhatodhajnalkám, a legnagyobb rajongóm, aki a blog második születésnapján a fő ajándékot kapta: egy laptopot. Most is arról gyűlölködik ellenem, iszonyú sunyin (ha egyvalakit kell mondani, akit a máglyán sem sajnálnék: ő az).
Colleen Ballinger nicknéven a szép #nemirigy tavasztündér, Lelkes Villő:
Villő G-t is kikezdte, addig túrta a netet. és nem ismeri, G. soha nem ártott neki (viszont tavsztündér egyszál maga kínlódik, meg genderfluid újabban, kínjában):
safranspirit néven a dicstelen múltú bezzeganyás Cantaloupe, a valódi neve Nagy Ágnes, és szegényt nem áldotta meg az isten semmivel, csak szabadidővel, itt lorax néven kommentelt (ambivalens: dicsér, de hatalmaskodik), Villőnek régebben fegyverhordozó szolgája.
nem hídon, hanem hídban hátrafele…
Brewial Whore nevű agresszor, erőszakos bűncselekményért ítélték el, Pilisvörösvár lakos. Azt szeretné, ha engem valaki kilesne és megverne a futóútvonalamon. Itt a maffiával fenyeget:
Ursus arctos (Brother Love, kanpulyka, bravetinsoldier, a fórumon korábbi nickjét törölte, újabban Vézna Pít, régebben Esztétikai Cápatámadás, E/1-ben beszélt hozzám), a férfit aki élete szerelmének nevezett. Ragyogva és sűrűn számol be arról, hogyan perelt be meg jelentett fel engem és mekkora májer ő.
Ha görénykedsz, mégpedig évekig, kitartóan, l’art pour l’art vagy aljas, elárulsz, akkor ne várj jóindulatot. Én nem leszek balek többet. Nem gondolom, hogy bármilyen elv, jogszabály, morális megfontolás tiltaná, hogy megnevezzem a valós személyeket. Vállaljatok felelősséget! Úgy írj, élj, kommentelj, hogy vállalható legyen a neveddel is. Ne legyen kellemetlen, ha valaki rájön, ki vagy. Én, akinek a netes footprintjét ennyire tönkretették, vélt és valós személyes dolgait aljasul kifigyelték, eltorzították és szétbeszélték a Nagyrajongók, teljes joggal és hitelesen mondom ezt: én is úgy írtam mindig, hogy ne legyen ciki.
A saját nevemen vagyok jelen, van arcom, minden esetben vállalom magam, a képeimet sem kozmetikázom. Az viszont fontos különbség, hogy az én személyemhez köthetően a gyanútlan júzer nemcsak mocskot, elborult emberek rohamait találja, hanem értelmes ügyeket, tevékenységeket, eredményeket, nívót is.
Az anonimitás csak őket védi, hogy következmény nélkül szemétkedhessenek, ne kelljen az arcukat látnunk. Akinek ez nem tetszik, fáradjon a magyar bíróságra, sok sikert.
Ami a régi, rajongó olvasókat illeti. Miért csinálják, “hol romlott ez el”? Kérdi nagyon kedves régi olvasó, aki “mindkettőnket szeret” (Murinai Angélát, engem). A válaszom: eleve rossz volt, ők nem olvasni jöttek, ők nem intellektuálisak, önfeldolgozók, nem is minőségérzékenyek, hanem megkívánták itt a közösségi életet, a teljesítményt, a lelkizést, a népszerűséget, a történeteik szabad lefesthetőségét, a menő kimondást, a narratíva uralását. “Én is tudok ilyet, én is sztár leszek.” Ez nem szeretés kérdése. Ha a személyeskedő mocskot nem ítéled el, ha neked ez belefér, akkor sajnos a probléma része vagy és nincs veled dolgom. Nem is én keresem veled a kapcsolatot.
És 2014 ősze óta ki akarnak csinálni, az azóta sem működő, sivár életük miatt. Itt építgették a házibulijaikat, a pszichodráma-klientúrát, kerestek utazáshoz partnert. Azt hitték, a blogot ők hozták létre, ezért a blog nekik legyen kényelmes, hasznos, én meg tűnjek el. Az első jel az volt, amikor Csilla nagy segítőkészen felajánlotta, hogy bízzam rá a kommentkezelést, nem lehet ezt egyedül bírni. Hatalmat akart egy blogban, amelyhez a jópofizáson, haverkodó zsizsegésen kívül nem tett hozzá semmit, én pedig naiv voltam. Annyira nem, hogy beengedjem, de nem húztam határt, sőt, bizalmas viszonyban voltam velük. Ezt nagyon-nagyon megbántam, hiszen tudtam, hogy Csilla szétvert már egy másik közösséget, és mindent alárendel annak, hogy szeressék, emiatt igen fura gesztusai vannak.
További motiváció: ha elég sok mindent összehazudnak rólam, ha rám fogják a saját nemszép húzásaikat, pletykás kavarásaikat, hazugságaikat is igazolhatják, és nem kell a valós okkal foglalkozni: hogy kevesek, hogy nem csak nem jutott, de nem is jár nekik taps, hogy használtak, hogy nincs életük, tehetségük, tartásuk.
Hogy súlyosan projektálnak.
Hogy nem tudnak lenyugodni, elengedni. Naponta figyelgetik a blogomat.
Legyen világos: én nem értem és nem méltányolom azokat, akik nem osztják a blog céljait, nem értik a szövegeket, nincs nyitottságuk, nem érdeklődnek a témáim, attitűdöm iránt. Akik nézegetnek, gyűjtögetik a pletykatémát, ezért járnak ide. És az ilyen emberekkel nem leszek előzékeny (balek).
Felidézek ezzel kapcsolatban egy rendkívül zavaros, de jellemző esetet: a bosszú lehetőségének mohó figyelése olyan mértéket öltött, hogy amikor Gumiszobának meghalt a fia 2016 nyarán, akkor azt figyelte ő és/vagy a körülötte zsizsegők, hogy na, mit lépek erre én. Aki akkor már bő másfél éve nem voltam semmiféle kapcsolatban vele. És gyártottak is botrányt, valójában, ennek volt akkor az ideje, nem a csendnek és a feldolgozásnak, a maguk körében való összetartó, szeretetteljes gyásznak: Kovács Csilla kitalálta és oda is írta a facebookomra, hogy én annyira gonosz vagyok, hogy a halottra utalva tettem ki a Baudelaire-verselemzést, hogy örültem a gyerek halálának és arra célzok és tocsogok a rosszakaratban. Ezt egyébként nem buta, nem ellenséges olvasók is elhitték. Hát jó. Így működik és ennyire romboló a netes kavarás. Ilyen a projekció: ha ő tele van rosszindulattal, rahjtam kattog egész nap és kíváncsi rám, akkor azt hiszi, fordítva is így van.
Eleve traumát, tragédiát lobogtatni, azt turnézásra, népszerűsködésre használni gyomorforgató. De az egész sztori nagyon gáz. Ez döbbenet.
Most valami erős düh hajtja őket, az indexes szárny és a tavasztündér nevű unatkozó egykori rajongó gyakorlatilag bármire képes, technikailag is erre-arra.
Már tudtam, mire képesek, amikor Ursus arcrostnak, a “nagy szerelemnek” írogattak, őt faggatták zaftos részletekről. Most annál is durvábbak. Tudd, ha megkeresnek: ők azok. A személyiséglopás, e-mail címmel való visszaélés elkerülése érdekében írom, hogy én csak a saját, jól ismert, privát facebookomat és e-mail címeimet használom, a saját oldalaimon és profilomon publikálok, tehát jelen helyzetben nem kommentelek más oldalakon. Nem lesz új profilom, nem váltok stílust, nem keresek meg olyanokat, akikkel korábban nem volt dolgom és sosem tettem ilyet, nem szervezkedtem. É egyedül vagyok. Kifejezetten kérem: ne keveredj vele, de tudd, mi van. A jól ismert, személyes baráttá lett olvasókon kívül nem írok senkinek, csak reagálok, ha ti kerestek meg (infó, jelszó, bármi).
Várható, hogy a nevemben írogatnak majd, akár ismert embereknek, híreket szállítanak, zaklatnak. Ezért jelzem ma, június 5-én, hogy senkinek, aki nem személyes, közeli ismerősöm, nem írtam és nem írok privátot, semmilyen szokatlan e-mailt, nem beszélek más emberek személyes dolgairól senkivel.
A stílusom karakteres és felismerhető. Ha kételyed van, ha fura, amit írnak neked, akkor írj privátot, én pedig egy biztonsági szóval kezdem a levelemet.
Ha bármi gyanús, fura dolog jön vagy híresztelődik, tételezd fel, hogy visszaélnek a nevemmel. Én csak azzal foglalkozom, ami lényeges.
Nem, nem fogom őket leszarni, felülemelkedni. Nem kérek ezügyben senkitől tanácsot, mert te könnyen vagy bölcs és nagyvonalú, nem tudod az előzményeket, hátteret. Az életem, a blogom, a történetem, a lényem az enyém, és innen ez a reakció következik. Bízd rám. Nem feladatom az se, hogy biztosítsam, hogy az olvasó mindent értsen, minden világos, építő, átlátható, kellemes legyen a számára. TE emelkedj felül, ha nem érdekel ez az ügy, ne engem oktass ki, mert nem tudod, milyen célpontnak lenni.
Nem adom alább azt, hogy kimondjam az igazat, ettől nem tud senki eltántorítani. Nem fogok elhallgatni, eltűnni, másképp írni. Ha nyilvánvaló, hogy mi motiválja az ellenségeskedést (sértődött, értetlen, sportolni lusta, gyerektelen vagy magányos középkorú nők), akkor erre rámutatok.
Erről az ügyről nem mondok el mindent, tehát ez egy leegyszerűsített poszt, mert nem akarom, hogy ellepje az életemet meg a blogot, de higgyétek el, kemény.
Sehova máshova, mint a blogom és a saját facebook, nem írok, nem szervezek. Nem ők a téma nekem, hanem nekik én. Nem, nem “veszekszünk”, nem “konfliktus van”, hanem undorító a netes zaklatás, a módja és a fogantatása.
A figyelmeztetés azoknak szól, akiknek a neve (lájkok, kommentek, itteni valós név vagy régi blogos ismerős által) kitúrható a netről, ezért figyelj: NE mutatkozz, ne lájkolj, ha van közlendőd, írj nickről kommentet vagy e-mailt! Régi jó szervezéseink működnek tovább, senki nem veheti el azt, amit összehoztunk, nem is mérgezheti meg, és posztok is lesznek, ahogy eddig: értelmesen, fontosakat írok.
Senkinek az adatait nem adom ki, senkinek az életébe nem szólok bele, senkivel nincs problémám a 2014-es kavarósokat leszámítva, de velük sem foglalkozom. A jóra való restségről pedig írni fogok a főbűnös sorozatban, mert hogy ez az aljasságnak mennyire melegágya, az csak most döbbent belém.
csak az olvassa. én szóltam 