tindereznek a kolera idején

Úgy látom, unatkoznak az otthon maradók. Reagálnak, üresben dumálgatnak. Értelmetlen feszkózást, béna vicceskedést látok a facebookon. Mindenki meg akarja mondani másoknak, mi a helyes, fitogtatják a jólértesültséget, kioktató, agresszív, “felelős” posztokkal van tele a hírfolyam, “hát nem értitek? csak a ti érdeketekben!”. Nehezen megy mások határainak tiszteletben tartása. Nem értik, hogy mások mások, máshol van a tűröképességük, és hogy senki nincs a másik fölött. Hatóságot játszanak.
 
“Kritikusak” is a döntésekkel: miért nem így, miért nem úgy van? Miért néma a miniszterelnöki videó? A tartalom nem számít. És ha végighallgatták az intézkedéseket, akkor ők tudnak még jobbat, többet, mást, miért nem az lett, ami nekik előnyös. Hát, nagyszerű.
 
Tanulságosak az újonnan indult petíciók követelései is.
 
Hát azért nem az van, amit te épp kitaláltál, mert ahhoz annyi pénz kéne, amennyi nincs. Vagy alkotmánymódosítás. Vagy mert egy ilyen irányú vezetés, amilyen nekünk van, soha nem fog bevezetni egy szélsőbalosnak számító intézkedést (feltétel nélküi alapjövedelem). Vagy mert a te megoldásod másvalakiknek, többeknek lenne súlyosan sérelmes. Vagy mert miért pont te kapjál segítséget, miért ne más?

Bővebben…

a háttérművész csodálatos élete

Ígértem a kollégáknak is, nos, itt megírom az élményt. Nem vagyok könnyű helyzetben: a készülő produkciókról nem publikálhatok konkrét részleteket vagy fotót, és nem akarom, hogy megbántódjanak, kiszerkesztve érezzék magukat a társaim vagy a stábtagok, tehát semmi olyat nem írok, amit nekik ne mondanék el élőben is (de inkább mondtam is).

Három kemény napon vagyunk túl: sötétben odautazós, filmgyári, külső helyszínes, egész nap díszletben álldogálós-várakozós forgatási napok voltak.

De lehet jókat beszélgetni, és nem baj a világnézeti ellentét (minek szépítsem, hogy csak különbség: egymást kizáró értékrend és elképzelések), mert a filmipar, az intenzív jelenlét valahogy áthidalja ezeket, és az emberi jófejség ezeken túl van.

Azt kell mondjam, most a mi kis csapatunk, a kék, piros, lila kabátosoké igen jól összejött, sikertörténetnek mondanám.

Haladó statisztaként Bővebben…

feltétel nélkül, de tényleg?

És a szinonimái:

Jóban-rosszban kitart mellette.

Bármi is jöjjön.

A kapcsolat nem csak körhinta és kacagás és csók a naplementében és rohanás felé a pályaudvaron és ananászos koktél. (Miért, miért nem?, jajdul fel Éva. Ugyan miért nem?)

A felnőtt élet nem mindig könnyű.

Ennél vannak sokkal mélyebb és fontosabb dolgok is!

Mi is? A szívás, az. A közös érdek, a meló, a gyerekek, a lakáshitel, az anyós véleménye. A párhuzamos egymás mellett élés, a közös lakcímre bejelentett magány. Bővebben…

leckék szeretésből 8.: a szabadság

Az egész sorozat, a leckék azoknak való, akik legfeljebb félnek egymástól, a sérülés veszélyétől, legfeljebb csak nem értik a másikat, mert nem látják őt önmaguktól. Akik nem tanultak jól szeretbi, akiknek magukkal kapcsolatban van sok szorongásuk, akiknek kommunikációs a problémájuk – de azért komoly szeretés van, és nagy, lelkes igen mondódik a másikra, és nem minden másra, és jövőérzés van.

Az elmúlt szerelmen-izgalmon, a szerepekbe fulladt létezésen, a választott boldogtalanságon, a másvalakire való igenen nem segít, amit írok. Bővebben…

az én liberalizmusom

Az újságírás egyszerre ad hatalmat és szabadságot: befolyásolni tudom a közügyeket, de ha felelősen végzem a munkám, nem izgat, hogy kinek az érdekeit sértem vele. Mindez fordítva is igaz: ha nem a munkám minősége számítana, hanem hogy „odafent” ki mit szól hozzá, abbahagynám az újságírást, különben a szabadságomat veszíteném el.

Így Miklósi Gábor, az Index főszerkesztő-helyettese.

Túlzás nélkül felemelő este volt a TASZ Szabad díjának kiosztója tegnap este. A Francia Intézetben. Balázs szerint is.

Csordás AnettLépjünk, hogy léphessenek Egyesület vezetőjeként ő állt annak a kampánynak az élén, ami az otthonápolást társadalmi üggyé tette és elérte, hogy a kormány a gyermekek miatt járó ápolási díj összegét pedig jelentősen megemelje. Bővebben…

az idő 3.: beosztják az időmet!

hétfői posztnak volna jó

(egy időben voltak ilyen megfontolásaim:

gyümölcsökről nyáron írok, vasárnap nem írok szexről…)

Megint megpróbálod összerakni a hetedet. Írod a határidőnaplódba: 11-re mész, aztán ide meg oda, de ugyanakkor már máshova is. A legidegesítőbbek azok a programpontok, amelyeket te vállaltál derűsen a múlt előtti héten – akkor még simának tűnt, kínos lenne lemondani, de már bánod. (Van embertípus, aki bármit lemond fesztelenül, inkább mégse,  csak azt nézi, hogy neki jó-e. Nem szeretem, mert van vis maior, de amúgy adott szó van. Azt se, aki bizonytalankodik, és több órás, több üléses meló vele összehozni valami konkrétat.)

Ostromolnak, hogy csináld ezt meg azt, mikor fogod már, még mindig nem…?, vagy csak jön a telefon, hogy kész a kocsi, a mobil, az e-mail szülői értekezletről, családi születésnapról, “számítunk rád”, hú, ezt de gyűlölöm – és menni kell. Bővebben…

kiegyensúlyozott blog

az összes aktív, majd “továbbra is olvaslak, de nem kommentelek, szép napot” állapotba fordult kommentelőnek

Ismét megválaszolom azt a kérdést, amelyet az új olvasók rendszeresen feltesznek, de most a zaklatástémában is mindig megjegyzik: miért csak a férfiakat szidjuk? Hát a nők is szoktak… Az erőszaknak nincs neme (ezt még Puzsér is tolja). Bővebben…