A kérdés eleinte az érettségizőimmel merült fel. A pályaválasztás nagy kérdése. Általában világos volt, hogy a növendék engem mélyen lenéz azért, mert tanár lettem. Nem kis részben kontraszelektált kollégáimnak köszönhetően, másrészt önkritikaként (“ezt a szar melót, hülyékkel bajlódni”) – nem látták, mert honnan nézzék a szépségeit?, harmadrészt, persze, a pénz miatt (már akkor is, hát még azóta, hogy életunt, huszonéves junior sales managerként négyszer annyit keres, plusz bónusz és cafeteria, mint mi harmincöt évesen, H6-os közalkalmazotti besorolással).

De hogy ő mit akar, nem tudja azt a diák.

Arról beszél, neki mi tetszene, mihez lenne kedve, így fogalmaz. Bővebben… →