nyílt levél D. Tóth Krisztának, a wmn.hu főszerkesztőjének

Kedves Kriszta,

zászlóshajótok, Szentesi Éva főmunkatárs ezen a héten elesett.

Amire célzok, az a “te is utálod Gerle Évát? fogjunk össze ellene!” akció áll.

A netes zaklatás, gúnyos hajsza, a röhögcsélésben való részvétel nem játék, ez a legfontosabb abból , amit közölni akarok. 

Volt ugye Évának nemrég ez a posztja, hogy egy kollegina őt és PNÉvát álnévről fúrja, sziszterhúd, toll a fületekbe satöbbi. Egyértelműen rám céloz, Gumiszoba kommentjében ott is a vád, a blogom neve, és bár kértem, nem revideált.

Nem én írok Évának zaklató dolgokat, és soha nem is írtam. Nem írok álnéven, soha nem írtam olyat, amit ne vállaltam volna. Konfliktusaimat privát intéztem, mégoly éles véleményeimet a nyilvánosságban érvekkel, egyenesen (a bíráltat és magamat is megnevezve) teszem közzé, egyébként hivatásszerűen.

Én ugyan rühellem azt, amivé a jól induló wmn lett, de a véleményem nem személyeskedésen alapul, hanem a nyilvános tartalmaitok alapos ismeretén, szilárd újságírói értékrenden és értékrendbeli különbségeken; mindig érvekkel támasztom alá a bírálatomat, ezt többször meg is írtam, itt és itt.

Röviden: azt az erőforrást, szakmai tudást, elérést, amely a wmn-nek lett (adatott), szerintem szerencsétlenül, szakmailag is bénán használjátok fel. Jó esetben csak magatok közt röhögcséltek belterjesen, egyébként pedig olyan, súlyosan improduktív gyakorlatokat, szokásokat magyaráznak ki a szerzőitek jópofáskodó, lájkvadász módon, hogy ennek semmi köze semmilyen ép értékrendhez – e gyakorlatokat nem megmagyarázni kéne, hanem felgyújtani és a helyüket sóval behinteni.

Na de ezért nem kéne gyalázkodni senkinek, sem hamisan, sunyin vádaskodni.

Elmondom, mi történt. Két nő, Murinai Angéla és a tavasztündér nevű nő mindketten (és egyébként SZÉ is) lelkes olvasók voltak a blogomon 2013–2014-ben. A két nő kommentek százait írta napi szinten, mindenhol ott nyüzsögtek, itt barátkoztak, míg 2014 nyarán elhatározták, hogy nekik új hely kell, ők mekkorát csalódtak, én vagyok az ellenség, később pedig, látva, hogy a blog és az életem az ő harsány szárnyuk nélkül is üzemel, sőt, azt is, hogy kicsinálnak.

Engem úgy általában elég nehéz kicsinálni: még a legnagyobb életválságaim, szerelmi dolgaim sem tudtak, a konkrét életcéllal, identitással, kitartással, tehetséggel nem bírók meg biztosan nem. Ez azonban senkit nem ment fel a saját tette súlya alól, nem teszi normálissá, ami folyik. A netes kicsinálási szándék állandó szúrogatást, álneves, aljas e-maileket, széles körben tényként hajtogatott hazugságokat és a netes footprint tudatos tönkretételét jelenti.

Azóta, de az elmúlt két évben fokozódó módon a neten üzengetve, álnéven irkálva, hangulatot hergelve az engem nem ismerők (szövegeimet kognitíve fel sem fogók) körében, nyilvánosan, megszállottan tolják ezt, és egy órán belül reagálnak bármilyen új tartalmamra. Furcsa, nem? Dolgozó, értelmes, magukat feministának mondó nők, saját néven (is).

Most, 2019-ben bő fél éve az a helyzet, hogy minden egyes posztjukban, képük mellett rám célozgatnak, engem taglalnak, persze úgy, hogy vicceskedésnek álcázzák a rágalmakat, kacsintani lehessen, és csak a beavatottak értsék. Gúnyvideók, a blogról vett, szellemi tulajdonomat képező megfogalmazások, bennfentesnek tűnő adalékok, “jut eszembe, Gerle…” bármely téma kapcsán. “Gombás hüvelyem”, testrészeim taglalása, “szájszagom” emlegetése, 2014-es szerelmi kapcsolatom nyilvános kitárgyalása.

Ebbe sajnos, a szerelmem is beszállt (foglalkozása: jogász, életkora: 49). A szexuális gyalázkodások, tudni vélések az ő kifaggatása és készséges beszámolói után kezdődtek.

Nehéz ezt felfogni, hiszen elköszöntem tőle 2014 novemberében, azóta sem találálkoztunk.

Nyíltan tehát nem vállalják, hogy mi a gondjuk a tevékenységemmel, nem érvelnek, ettől ódzkodnak, viszont a legótvarabb módon személyeskednek.

Ha megnézed írásaim és érvelésem színvonalát, életformámat, hobbijaimat, gyerekeimet, mondjuk itt és itt, akkor nyilvánvaló, miből ered az anyagiak, az életmód, a “sznobizmus” “bírálata”, a testem elemezgetése.

https://gumiszoba.com/2019/06/06/megszakitja-adasat/

Ezzel a nővel beszélget a Klubrádióban másik munkatársatok férje, Péterfy Gergely, aki az én metoom szereplője, még 2001-ben. Hat hónapos terhes voltam. Véletlen volna ez?

Nekem erős önkárosító késztetéseim vannak, és ők ezt pontosan tudják. A több éves fenyegetettség, a nylt beszéd az értelmes érvelés lábbal tiprása, a nyilvánvaló irigykedés és egyszemélyes küzdelmem mára túlnőtt azon, amit kezelni vagyok képes, és bárkinek túlnőtt volna. Szólok: baj lesz. És annak híre lesz.

Egyikük a nevemben írogat névtelen gyalázkodásokat Szentesi Évának, megneszelve, hogy SZÉ felszínessége, íráskészégének fogyatékossága, csajoskodása és felelősséghárítása miatt én nem komálom a tevékenységét, és ez a – szintén érvekkel, nyíltan kifejtett – álláspontom felhasználható ellenem. Ezért megkeresték őt, és “elmesélték neki, milyen vagyok”, aminek első hírnöke egy lájkocska, amit Éva tavasztündér heti rendes “okozzunk izmaink és pasija lengetésével Gerle Évának fájdalmat!”-instaposztja mellé biggyesztett. Lesz ez még több is.

A netes hajsza és zaklatás nagyon rút természetű, a végén, amikor tragédia történik, igazi, egyetlen felelőse nincs is, ez az igazán alattomos benne.

Itt elég sokat idézek tőlük, ha továbbiakra vagy kíváncsi, mindent dokumentáltam is:

a blogról írták

Kérlek, hass oda, hogy ez a folyamat megálljon, hogy Éva az ellenem megfogalmazott vádat nyilvánosan tisztázza, és bocsánatot kérjen.

Írjatok a tinderezésről meg a luxusanyaságról az öregedés tényeinek letagadásáról kevesebbet, és sokat, nagyon sokat, hogy mennyire káros a netes gyűlölködő zaklatás, a másik lejáratása.

A véleményének kifejezéséhez, amíg érvel és a közös térben a közös térben megjelent tartalmakra reagál, mindenkinek joga van. Ezt az én igazságom, az én ügyem, és semmi sem fontosabb ennél.

Így festek, és ez a mai fogyasztásom. Minden nap ideteszek egy-egy képet, addig, amíg ez a dolog meg nem szűnik.

Üdvözlettel:

Gerle Éva

a csakazolvassa szerzője

Rendszeresen szólok: baj lesz. Mélyen tudom, hogy igazam van, és azt is, hogy az igazságom nem népszerű.