“nem szeretem”

TÉZIS

Túl gyakran mondogatod a világ dolgaira, hogy szeretem, tetszik, szimpatikus, meg hogy fú, te nem bírod, gyűlölöd, már elsőre is láttad rajta, hogy.

És ez nem méltó.

Mihez nem méltó? Nem érv azzal a dologgal kapcsolatban, amiről beszélsz, nem méltó az igazsághoz, amelyet tartsunk szem előtt.

Nem lehet komolyan venni. Önzés, nyafogás.

Túl gyakran leplezi a szeretés és a nem szeretés a finnyogásodat, gyávaságodat, lustaságodat, ítélkezési reflexedet, kotnyelességedet.

És hát: az ízlésed nem norma. Jó, ha nem érvelsz vele, és nem feleled valakinek, aki mesél arról, hogy mondjuk elkezdett súlyzókkal edzeni, hogy NEM SZERETEM A SÚLYZÓKAT. Amúgy sem kérdezte.

Lehet mondjuk ételeket nemszeretni, más ételeket ehhez képest nagyon szeretni. De ezt hangoztatni…? Roppant kínos. Azt eszel, amit akarsz, svédasztalon, vendégségben is, nem kell mindig deklarálni. Nem is érdekel senkit. Tied a felelősség.

ANTITÉZIS

Persze nyugodtan neszeress dolgokat, embereket, sőt. Bővebben…

hogylétem ez idő szerint

Friderikusz szerette ezt a fénykorában: ez idő szerint. Annyira gennyesen modoros, imádom!

Szóval, most egészen, de egészen más minden, mint 1. volt az elmúlt két évben, 2. mint amilyennek kinézett ez a nyár mondjuk tavasszal.

A most, az egy kéthónapos táv. Közérzet, napjaim folyása, belső világom, kinézet – minden lényegileg más most. Pedig már úgy megszoktam azt a tavaszit (régebbi állapot, de tavaszra tisztult le), és nem voltam boldogtalan, sőt. Stabil voltam és kiegyensúlyozott. (Óh, boldog idők. Most meg csak a veszélyes élet, a rock and roll.)

Leegyszerűsítve azt mondtam erről, hogy akkor Artemisz voltam, most meg Vénusz vagyok, ami a kétféle női létezésem.

Mulatok is, ahogy megfigyelem a történéseket. Ez lett, ilyen vagyok? Mi ez?

Rengeteget formálódtam a forgatásokon. Sok forgatási nap volt: két nagy film és egy reklám, ez teljesen más napirendet, hangulatot jelentett. Például azt az igazi, kizsigerelt fáradtságot is megtapasztaltam. Megismertem nagyon különböző embereket, külföldieket is. Beszélgettem többekkel, olyanokkal, akik nem ismernek, csak az ottani benyomásból és a közös helyzetből indultak ki, és sok mindent megtudtam róluk – de még többet tudtam meg magamról az ő tükrükben, abból, amiket visszajeleztek, vagy amilyen viselkedést kiváltottak belőlem.

Azt a meghökkentő tapasztalatot is jelenti ez, amit kicsit szégyellek, hogy elég csak egy kicsit jobban kinézni, és most ugye ez van. És onnantól nekem nem kell kedvesnek, viccesnek, különösebben szorgalmasnak, korrektnek, figyelmesnek lennem, mutatnom a lelkem. Lehetek közönyös, kicsit önös, és dől a szolgálat és a figyelem és a kedvezmény. Egyéntől és intézménytől is. A bennem élő demokrata és protestáns tiltakozik.

Zavarba jöttem magamtól olykor. Mit szólna anyám? Mit szól a felettes énem? Csinál ilyet egy tanár, egy anya, egy nő? Egy értelmiségi? Ellentmondásos érzéseim voltak, hirtelenül öntöttek el mindenféle heves ön-reakciók és élmények. Ez néha hasító, diadalmas, dívaszerű volt, máskor természetes életöröm, de volt negatív is, az nagyon levert. Mint aki kiszabadult végre, most egyszerre jött minden. Kérdéseket dobott elém az élet: erre mit lépsz?

Persze, hogy szabad ilyet csinálnom. És léptem. Úgy-ahogy. Behúzott nyakkal vártam a büntetést, amiért én ilyenekkel játszom. De nem jött büntetés. Öröm jött főleg.

Hosszas mérlegelés után abban maradtam, hogy mindaz, amit megélek most, maga az élet, amit én nem igazán mertem élni, több okból. A rigorózus karakterem, a neveltetésem, intellektuális értékrendem; a gyász, anyai feladatok, önbecsüléshiány, az énképem, az elefántcsonttornyos létezés, a megfelelő társaság hiánya, meg hogy sokat voltam egyedül.

És amin most megütközöm, hogy “én ilyeneket csinálok?”*, az, rá kell jönnöm, mind-mind szabadságfok kérdése. Én, én is lehetek gyarló? Túlzó? Ellentmondásos? Tévedhetek? Mondhatok egyszer csak mégis nemet, holott korábban igent mondtam? Nem állom a szavam? Lehetek sóvár és mohó? Szakíthatok a lelkizős, mély, érzelmes jellegű igényeimmel?

Mi több: lehet felhagyni a szokásaimmal? Egyszer csak nem érdekel, nem köt le az, ami korábban, nem úgy reagálok. Elengedtem, de nem kellett elengednem, hanem csak elengedődött, elsodródott mellőlem. Ez lehet? Vagy csak annyi, hogy nem unatkozom most, kicsit sem? És nincs időm a maszturbációikra?

Nemet mondani, mégpedig gyakran és következetesen?

Hát persze. Ennek is eljött az ideje. Nem ártok vele senkinek, csak a saját merev elveimnek. Sanyarú ifjúkoromért kompenzál most az élet. Apró mégsem-úgy-vanokon, jó-fejnek-tűnt-de-nemeken nem emésztem magam.

* Hogy ez pontosan mit jelent, az, fájdalom, nem fog ebből a posztból kiderülni, sőt, még a közelieknek sem mesélem el, de meg vagyok hökkenve több ponton is. (Jógázom!!!)

Aztán, a test – és egyébként az mindennek az alapja. Volt módom hozzászokni az igazi arcomhoz, a formálható, átalakítható kinézetemhez és az átalakításhoz. Hosszú órákat töltöttem sminkes, fodrász keze alatt összesen.

Emiatt is, meg még egy általános felszabadultság miatt is sokkal természetesebben vagyok most a testemben: keveset, ritkán festem magam, nem zavar a csapzott hajam, az ébredő arcom, a gyűröttség. Tudok róla, milyen, de nem rejtem el, nem félek tőle, nincs öregedésparám. Úgy mondhatnám, hogy meghitté váltak a tökéletlenségeim (mondjuk kapom is hozzá az inputot, egyedül nem tudnám ezt megteremteni).

Ami a testet illeti – régebben ez csak az intellektusomra állt –: soha nem trashelem magam. Ha valaki királynőnek tart, nem mesélem el neki, hogy pont az a testrészem nagyon ajjaj, meg a szülés, meg nézd, csíkos. De diszkréten sem érzem magam szarul. Ki vagyok én, hogy elrontsam a rajongást?

Szőke vagyok és lebarnultam. A zaklatott napokon sporttal enyhültem, eszegetni nem volt kedvem. Újrakezdtem a ketót, de csak mellesleg, így, elég gyakori gyümölcsevés mellett is kilenc kilóval vagyok kevesebb, mint június elején (izom is ment le, soha nincs olyan, hogy csak zsírt veszítünk). Újra kockahas. A lepucolódás megmutatja az igazi arcot, testet. Ez a négy kép mondjuk most egy hónap alatt készült:

Lett néhány hisztérikusan gyönyörű, új sportcuccom.

Rengeteget edzek megint, új helyen is. Tanulok gyorsúszni.

Ami bennem és körülöttem történt most, az nem mind örömteli és hepinesz ám. A felzaklatott, pörgős állapot felkarcolta a lényem legmélyét, kihozott belőlem egy-egy durva szorongásrohamot, és olyankor én nem eszem, nem alszom, nem tudok dolgozni, és nem érzek, nem szeretek, nem örülök, csak kattogok. Az nagyon szar. De volt egy pont, amikor rájöttem, nem hibáztathatok érte külső tényezőket, más embereket. Amiknek mégis szerepük van benne, azon nem tudok változtatni.

És akkor, mint a tolófájásnak, nem álltam ellen többet a szorongásnak, átadtam neki magam. Engedtem magam: ez van. És könnyebb lett. Elsodort, szétszedett, de kijöttem élve a másik parton.

Három új könyv terve is megszületett. Írni fogok egy érzéki naplót, és összeszedem életem legjobb, meglepő sztorijait, lesz minden, pap az uszodában, hullócsillag, művész úr és filmtörténet. Hogy fikció-e vagy színigaz? Majd az olvasó eldönti. (Ez viszont csak a megbízható olvasóknak szól, nyilvánosan nem lesz nyoma.)

Intellektuális fürdő: olvasok, járunk Antoniához. Ez is mostanában lett. David Bowie-t hallgatok. Vettem egy fülhallgatót.

Artemisz és Vénusz tehát kiegyezett egymással. Újra tudok írni, friss löketet kaptam. Kutyámmal szökellek saruban a hegyen – az egyedüllét morális állásfoglalás. Hosszú, magányos futások, minden agyalás nélkül csak nekiindulok, és mindig az erdőben. Nem dörzsölődik ki sortban a combom, eltökélt vagyok, mint egy olimpikon. Máskor meg csak egyszerűen chill van. Mindenhol csodaszép férfitesteket látok (ez mondjuk azért is van, mert a vízilabdás időszakban járok gyorsúszni). Nem veszem túl komolyan a dolgokat. Zsongok, borozok, sőt, söröztem is egyszer, olyan vagyok, mint lehettem volna annak idején, ha nem ilyen vagyok.

Mert fontos vagyok én, meg fontos ő, meg még mások is fontosak, az elvek is fontosak, a történeteim is fontosak (azok főleg, örök narrációs kényszer!) – de a legfontosabb mind közül ez a nyár. És ez egy gyönyörű nyár.

Néhányótoknak elmeséltem, hogy egyébként mi van, meddig fajult a zaklatás, hol találtok meg most. Köszi minden érdeklődést, kattintást, kávémeghívást, üzenetet, kommentet!

miért hordasz melltartót?

Kezd az a gyanúm lenni, a plázák kínálatát, a reklámok és az egész nőimédia-gépezet működését látva, hogy Bővebben…

ami jár

Tegnap ügyintéztem a városban, több helyre mentem: baráti fuvar, másik baráttal együtt villamosozás, kisföldalatti, vásárlás, sorban ülés, egy flódni (igen, miért?) a karácsonyi vásárban, egy kis blogírás (öt készülő poszt van 70 százalékos állapotban), és még kímélő nyújtás és kardió is, szóval minden volt. Körutam egyik pontján, a belépés előtt – pesti bérház – elhatároztam, hogy tartok egy kis szünetet: pisilek, iszom fél liter vizet, és betétet cserélek!

Fel is vidultam ettől. Lám, számítok, megbecsülnek. -Öm magam.

Ez nagy dolog, mert én kiskorom óta folyton elfeledkezem a testemről, nem érzékelem a jelzéseit. Bővebben…

top 10 – hóbort

Nálad semmi sem úgy van. Mondja, és igaza van.

A full értelmetlen, kis egzotikumjaimról, amelyekre rá szoktak kérdezni. Ne keress mélyebb értelmet. Így alakult. Bővebben…

kevesebb kilincset fogott, mint

Én kiírnám, én olyan vagyok! Az eufémizmus és az elhallgatás nagyobb stílushiba tud lenni, mint a “csúnya” szó, meg hát ezt amúgy sem én mondom, én ilyet nem mondok senkire, mert ez nagyon gáz, érvnek meg értelmezhetetlen is. Ennek nem a szóhasználata az ocsmány, hanem a sugallata, az értékrend, amelyben fogant.

De ha én ezt címben leírom, a kereső algoritmusaiból következően beözönlik ide találatként egy olyan mentalitás, amelyikkel én nem szeretnék találkozni. Általában sem szeretem a keresőből érkezőket. Mindig abból van a félreértés és kultúrsokk, ha valaki véletlenül jön, és nem pont ezt a blogot akarja olvasni. Bővebben…

az én nőiességem

Most volt a lányom tornabemutatója. A konferáló lány, akinek rózsaszín volt a haja, idén is elmondta, hogy a különböző korcsoportokon láthatjuk, évről évre hogyan alakul a nőies mozgás. Maga a sportág inkább testtudatot és ritmusérzéket fejlesztő gimnasztika, némi gyógytornászi beütéssel. Nincs leválogatás, se idomítás, és szereplés és koreográfia is csak év végén, amúgy csak gyakorlatok. Hetente egyszer járnak, ezért bájosan nem egyszerre és nem is ámulatba ejtően csinálják a mozdulatokat: nem spárgáznak, nem ugranak nagyokat, nincs feszes spicc, se akrobatika, csak érzik a ritmust, és sokféle mozdulatot próbálnak ki, a szerekkel meg ügyesednek, mindezt a zseniális érzékű, csupa szeretet Rita néni vezeti.

Na, a lányomnál eggyel idősebbek (alsó tagozatosok) csoportjában van egyetlen fiú, aki a testvérével együtt jár évek óta. Rajta nem flitteres dressz volt, hanem egy zöld atléta klottgatyával, és volt egy-két szökellés, amit nem csinált a karikagyakorlatban. Bővebben…

ne szidd magad

Olvasom ezt:

http://wmn.hu/2015/10/22/ne-szidd-magad-21-napig-csatlakozz-a-wmn-uj-kihivasahoz/

Olyan kedves ez, közösségi, megerősítő. Vicces lehet végigcsinálni, frankón bevinném ám ofőre az osztályomnak. És az egész Wmn.hu is olyan jó hangulatú, falat kenyér.

De ha belegondolok, nem értem ezt, komolyan. Hökk volt olvasni. Bővebben…

megint a klubrádióban

Tegnap este a Rakott című adásban Szunyogh Szabolcs az önálló női létről beszélgetett hármunkkal:

Ónody-Molnár Dóra újságíró

Zina Mihailova antifasiszta aktivista

Gerle Éva blogger

A beszélgetés három részlete:

http://www.klubradio.hu/klubmp3/klub20151026-205851.mp3 itt tekerj bele az elejébe, az előző műsor végével indul, és hírek is van

http://www.klubradio.hu/klubmp3/klub20151026-212850.mp3

http://www.klubradio.hu/klubmp3/klub20151026-215850.mp3

Az aforizmatikus rádiózást próbálom tökélyre fejleszteni:

Nyelvemben élek, mint a nemzet, anélkül, hogy bárkinek be kellett volna nyalnom.

És hát négy feminista ül az asztal körül, de itt is megállapítást nyer, ki milyen csinos… röhögtem egy kicsit.

Azt hiszem, fejlesztenem kell a beszédtechnikámat, a hangzóimat — olyan, mintha akcentusom lenne.

a lányom

A leányom, a Julis, a Johanna, a Babalány, az echte sorsfordító szerelemgyerek, a középső sarjam, a reinkarnációm, az egyetlen csajóca, a balerinatökéletesség, a combig érő hajú…!

Az istenbizonyíték.

A Babalány soha nem volt kérdés. Hogy legyen-e, hogy ilyen legyen, hogy ilyen egyértelmű fürtű örömgóc-e és életfeltorlódás.

Pedig a Babalány egy hónapos korában majdnem éhenhalt. Bővebben…

barátnőim evolúciója

O-nak

24 évesen

még nem ismerjük egymást, valószínűleg külföldön él, egyetemre jár, eközben megtanul egy nyelvvel többet, mint amennyit én valaha is

27 évesen

dolgozik, majd családalapít, ahogy mindenki

34 évesen

kiábrándul, elválik

tanítom az unokahúgát ekkor még, de őt még mindig nem ismerem

36 évesen

rátalál a második nagy szerelem, még egy esküvő, még egy gyerek, lelkesen fórumozunk arról, hogy milyen mosható pelust használ

beérkezettség, nagycsalád-ambíciók, szép a sztori Bővebben…

mindenben a csepp keserű

Mindig is élesen láttuk, mi a pálya, éreztük, hogy ez az egész így nem jó, és szólni volt kedvünk ellene — azonnal tudtuk és jeleztük is.

Viszolygunk mindentől, ami hamis, hajlandóak vagyunk kemény melóval megteremteni, ami jó nekünk, és így negyven felé a minőség szerelmesei lettünk. Nem, nem viccelünk, főleg, ha szövegről van szó.

Halljuk, amikor szépítenek, hazudnak, elhallgatnak. Amikor csak a duma szép, de az egész nem működik. Bővebben…

jaj, endre

Nem bírom ezt a sok süketelést. Nem túl szexi, nem túl summa cum laude férfiak magabiztos fejtegetéseit a világról, a kocsikról, politikáról és a nőkről. Miért nem lehet csak úgy együtt menni, lenni? Persze nem Endrével.

Jön mellettem az Endre a Bartókbélaúton, magyaráz, kezemben egy kurvanehéz doboz — megjavították a turmixgépem –, sietnék, botladozom, némán nyögök, úgy hallgatom. A piros lámpánál elém fordul, a kezével gesztikulál, arról beszél, egyre hangosabban, hogy mi a baj a nőkkel. Bővebben…

hallgass a tapasztaltabbra

Miért van ez, hogy mi már nem kérünk tanácsot az idősebbtől? Nem hallgatunk az anyáinkra. Miért nem hallgatunk az anyáinkra? Anyósunkra, nagynénénkre, a jóakaró szomszédra? A tapasztalat: az a sok nehéz év, ami mögöttük van, ők megoldották. És a motiváció: ők szeretnek minket, aggódnak a sorsunkért. Tudják a méteres kalács receptjét, de még a hamis gulyásét is, építkeztek, takarékoskodtak, szültek. Ők már leszűrték a lényeget.

Nemhogy nem kérünk tanácsot, ha ők jönnek vele, akkor is hárítjuk. Mi ez bennünk, hogy ne aggódjál, ne szeressél, én már másképp sütök és másképp szülök, nem spórolok a tojással, úgysem érted, hagyjál békén, ne is tudd? Bővebben…

a fürdők városa 1.: a rudas

Női nap sem lesz a tervek szerint — írd alá a petíciót!

http://www.peticiok.com/rudas_furdo_noi_nap

A Rudasba négyen mentünk volna, jókedvű és öntudatos nők. A Rudasba persze komplett délelőttnyi késéssel érkezem. A Rudasban a bejárat padján feledem narancssárga irhakesztyűm. A Rudasban nem értem a világot, márpedig ez a világ időtlen, szürreális film díszlete. Csak ámulok, és nem értem. A Rudas török típusú, gyógyvizes fürdő. Rudas_gyogyfurdo Bővebben…

arany középút

Egy kicsit eltűntem, gépmentes délutánt tartottam, egy napot kihagytunk az oviban, megnéztem A nimfomániást premier előtt (köszönet a beléphetésért!), pénteken meg remek estém volt: sokat beszélgettem a Mikában egykori, legokosabb tanítványaimmal és Balázzsal, és ugyanott és eközben egy népszerű portál videót forgatott hármunkkal, majd meglátjátok, kikkel! Jövő héten jön. És ettem sólet. Holnap művészi torna, és kirándulunk is. Néha benézek azért, készülnek a kvízek és vannak új témák! Köszönet Hajnalkámnak az áldozatos és derűs adminisztrációért, nemsokára ő is kap valami nagyon szépet!

*

A lányom rábeszélő hadjáratba kezdett. Lyukasszuk ki a fülét. Bővebben…

vendégposztok hete 1.

Most átadom a szót az olvasóknak. Egy kicsit úgyis kifutottam magam a múlt héten. Ez a hét a vendégposztok hete lesz. Változatos témákban, hét szerző, hét poszt. A mai szerzőt nem nevezem meg. Meséljetek, kérdezzetek.

a nem hibátlan életükben

Huszonnégy voltam. Bővebben…

a hét főbűn 3.: bujaság

  1. A kevélység.
  2. A fösvénység.
  3. A bujaság.
  4. Az irigység.
  5. A torkosság.
  6. A harag.
  7. A jóra való restség.

Azt mondták mindig, erősen szexuális vagyok. Bővebben…