populáris, bulvár, trash

Szögezzük le mindjárt az elején: az ízlés, a kultúrafogyasztás dolgaiban

nincs olyan,

hogy helyes választás, megfelelő viselkedés. Annak ellenére mondom ezt, hogy én gyakran “utat mutatok”, tehát a posztok úgy vannak megírva, hogy a saját értékrendemet deklarálom, és ez támpont az olvasóknak is, azt mondják.

Szerintem, és erre biztatlak is, azt olvasol, nézel, fogyasztasz a szabadidődben, amit csak akarsz. Bővebben…

tőle akarom tudni

Én ugye protestáns vagyok, és ez mentalitást jelent. Tudjuk a zsoltárokat, jó, mondjuk húszat. Templomaink fala mészfehér, és az se baj, ha nem önálló épület, hanem gyülekezeti terem, bérház emeletén, és kukák között megyünk be, de még ki is rakjuk az őket az ifjúsági óra után. Mi úgy vagyunk vele, hogy ha nem hiszünk igazán, akkor nem járunk templomba, mert akkor is protestánsok maradunk, amikor már nem hiszünk, mert az több annál. A bűnbánatunk nem kötött szövegben valósul meg, hanem igazán. Vagy éppen soha, mert nem bűnben gondolkodunk, hanem sorsban. Csúf dolog errefelé a nagyotmondás, az esküdözés, a hízelgés, a kamu gyónás, de a cifrálkodás is. A szó kötelez: beszéded legyen igen-igen, nem-nem. Hogy az esztétikával mi legyen, nem tudom, azt hiszem, az rárakódott réteg, és erős archaikus jegyeket mutat.

Ilyen alapokon lett az a stratégiám, amelyről most írandó vagyok. Bővebben…

valaki feküdjön le velem

Vannak férfiak, nem is kevesen, akik először is összetákolnak egy énképet: ők aztán nem olyanok, mint a szemét férfiak, ők kedvesek, rendesek, nem erőszakosak, igyekvőek.  Velük lehet beszélgetni, ők a tenyerükön hordozzák azt, akit megszeretnek. (Ezt nevezi az angolszász netes nyelvezet nice guynak.) Aztán benyújtják az igényt, hogy akkor ide nekik a nőt, ők jó fiúk – hát nem ez kell a nőknek? Mi lesz már? Odamennek, beszélgetnek, romantikus verset küldenek és semmi? Pedig ez járna nekik. Telnek az évek, és még mindig szüzek. Bővebben…

idén is hüpatia!

Pályázati felhívás újságíróknak és civil blogszerzőknek

A Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség (Női Érdek), az Európai Női Lobbi (EWL) magyar tagja idén másodszor hirdeti meg a HÜPATIA média díjat, a nők és férfiak társadalmi egyenlőségéért a magyar sajtóban. Bővebben…

csodálatos nap

Micsoda nap ez a tegnapi, két hír:

1. Magyarország aláírta az Isztambuli Egyezményt.

Az Európa Tanácsnak a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló egyezményét (Isztambuli Egyezmény) 2011. május 11-én nyitották meg aláírásra Isztambulban. Ez az első olyan európai jogi eszköz, amely átfogó jogi keretet hoz létre a nők védelmére az erőszak minden formájával szemben. Fontos megjegyezni, hogy az Egyezmény nemcsak a nőkre vonatkozik. Az Egyezményt aláíró feleket arra ösztönzik, hogy annak védelmező keretét a családon belüli erőszaknak kitett gyermekekre, férfiakra és idős emberekre is alkalmazzák.

Az Egyezmény akkor lép életbe, amikor tíz ország ratifikálja, melyek közül nyolc az Európa Tanács tagállama. Eddig 26 állam írta alá és öt állam ratifikálta (amelyek közül csak kettő uniós tagállam).

Ez a szöveg tavaly szeptemberben frissült utoljára, tudja valaki, velünk együtt hány tagország írta már alá?

Részletesebben itt: http://noierdek.hu/?p=29094

2. Szvoren Edina, az októberi blogtalálkozó vendége József Attila-díjat kapott, amelyhez meghatottan, ujjongva, büszkén gratulálunk. Ha gyöngyacél mondatot akarsz, olvass Szvoren Edinát!

IMG_6879További díjazottak, van, hogy fennakad a szem:

http://nol.hu/belfold/a-kossuth-es-szechenyi-dijasok-nevsora-2014-ben-1450187

az internet ilyen

Arról, hogy például miben van felelősségünk, ha magunkat gondolkodó embernek tartjuk.

Az internet már csak ilyen. Névtelen, gyors, tömeges. Amúgy a sarokban kucorgó, rossz fogú okoskodók diadalmenete. A kommentelés az internet segglyuka. Jobb vigyázni. Láttuk, milyenek a trollok. Bővebben…

van újrakezdés

…mert néhányan, akik elkötelezettek, akik figyelnek és cselekednek is, összehozták a facebookon.

https://www.facebook.com/ujrakezdes.nyilvanos

Itt tudjátok kérni a felvételeteket a csoportba, amelyben szeretnénk minél többet segíteni bántalmazó kapcsolatukat hátrahagyó, új életet kezdő nőknek, anyáknak. Úgy működik, hogy ha van bármi, ami még használható és fel tudjuk ajánlani, például ruha, gyerekcucc, bútor, akkor a csoporton belül lehet közzétenni, vagy akár a nyilvános oldalon is, aki pedig keres valamit, az is beírhatja.

szeretettel gratulálunk!

Tegnap részt vettem a Terézanyu pályázat díjkiosztón, kísérőként, drága gyermekeimmel, és nagyon jó volt ott lenni.

VIDEÓ!

Közzétettem én is a felhívást áprilisban, és vagy negyvenen jelezték az olvasók közül, hogy indultak. Összesen háromszázhetvennyolc pályázat érkezett be Rácz Zsuzsáéknak.

http://www.terezanyu.hu/category/projektek/terezanyu-palyazat/terezanyu-palyazat-2013/anya-lanya-kapcsolatokrol-tabuk-nelkul/ Bővebben…