KÉPZELJÉTEK, MOST RÖVID POSZTOKAT FOGOK ÍRNI! (De a hosszúakat is el lehet osztani több napra!)
*
Annyiszor jönnek ezekkel…! Belegondolsz, hogy igazak-e? Hogyan gyere rá a hamisságukra? Hogy mi van mögöttük? Sőt, arra, hogy ezeket nem is te gondolod? És: hogyan korlátozzák ezek a józan ítéletedet?
Egy: elnevezési kényszer. Minden apró történést, gyarlóságot elnevezéssé és állapottá, betegséggé fontoskodnak. Mert akkor ez nem sima gyarlóság, önzés. Nem tehet róla, nem ő a hibás – az a hibás, aki nincs rá tekintettel!
Azzal merjél vitatkozni, kritikusnak lenni, hogy ő beteg! De újabban azt is elmagyarázzák, hogy a betegség nem is betegség, hanem normális verzió, pusztán állapot. A szivárvány minden színében. “Sokféle test van és mind szép”, hangoztatják egyértelműen patologikus kövérek. Nem baj, és nem kell meggyógyítani – ezt AIDS-re is mondták már, és a wmn.hu adott neki teret: nem a HIV a baj, hanem a társadalom előítélete! Azaz: te alkalmazkodj, és ne merd őket bírálni. Vagy tényekkel jönni.
Na, ki a felsőbbrendű?
Külön aleset a “neurodivergens” elitkedés, amikor mutogatják az agyukat:
“nem hülye vagyok, hanem különleges az agyam”,
én ettől már 2013-ban is rosszul voltam, amikor itt a kommentekben szerveződtek és nyomták a másikra a kéretlen diagnózisokat. De mára teljesen egyértelmű kamuvá vált. Ennyi rendellenesség nem lehet.
Nekem is egyszerűbb lenne, ha magamra mondanám, bebújnék ilyenek mögé. De ilyet éretlen és ellenszenves kamaszok csinálnak. Ez annyira nevetséges, kártékony módon individualista.
Nem lusta, hanem neurodivergens. Végrehajtási zavara van. Ő TÉNYLEG képtelen! És ki a hibás? Mindig más a hibás. Őt kímélni kell, nem tehet róla:
Nem beképzelt, önző, hanem tipikus Oroszlán. Nem válogatós, hanem ARFID-os.
És a sok hülye szó egyébként is: mentális egészség, bakancslista, valid…
Megoldás: el kéne menni kapálni. (ööö… ezt is sokszor mondják, csakhogy ez TÉNYLEG megoldja) Túl sok a szabadidőd, nincsenek lekötve a kapacitásaid. Én amúgy emiatt és ezt felismerve ellenzem a feltétel nélküli alapjövedelmet. Nagyon sokan nem fognak tudni mit kezdeni magukkal, amint nem lesz nyomás, hogy legyen munkalehetőség. Unalmukban romboló, szomorú, visszaélő módon fognak viselkedni.
Egy másik tévhit is kapcsolódik: mindenki lehetne művész meg értékes ember, csak nem hagyják. Mindenki lehetne ilyen meg olyan, de a társadalom, az előítélet… Nos, nem.- Van, aki szellemi ember, van, akinek ez nem való. nekik NAGYON nem kéne okoskodni meg írónak titulálni magukat.
Az emberi egyenlőség szép eszme, de nem azt jelenti, hogy olyasmiket követelsz, irigyelsz másoktól, amiért te nem dolgoztál meg. Egyenlő bánásmód jár az alapjogok és más jogok tekintetében az államtól és intézményeitől, illetve a munkahelyektől. De magánemberként senki nem fog egy ellenszenves, kellemetlen, akaszkodó embert úgy kezelni, elismerni, dicsérni, mint azt, akit kedvel.
Hogy mi a te bajod, te különleges agyú? Rég nem álltál már szélfútta sziklán. Nem hárítottál el komoly veszélyt. Nem volt tétje annak, amit csinálsz. Amikor dolgozol, emberekkel beszélsz, akkor is gép előtt ülsz. Üresjáratokban vagy.
Menj el barackot szedni, talpalj postásként, takaríts, legyél pultos… Elmúlik az összes szagérzékenységed, az aggályaid a sminkelésed miatt, a testképzavarod!
Augusztus közepén pont ezt csináltam: terápiásan voltam máshol. Ilyen egy áttakarított nap. És 39 fok volt, amikor kezdtük. Nem sok kérdésed, nyűgöd marad a végére. Egy hideg zuhanyzásért is hálás vagy, és félóra csendért.
amikor az emberek a hátrányokból ethoszt akarnak faragni, és dühösek arra, aki jobb, vagy akinek jobb jutott.
A hátrányokra hivatkozva (traumaírás, volt egy abortuszom, rákos voltam, egyszer rámmászott egy férfi, ADHD/autizmus/PTSD…) újabban minimum a megszólalás (hangoskodás) jogát lehet könnyedén megszerezni, de hírnevet is lehet rá alapozni és azt pénzre váltani. Ha a jelentkezőnek nincs ilyen élménye, se egyénisége, csak ambíciója, akkor kiötli, megszínezi. #genderfluid Bővebben… →
Elszámoztam a portrékat, a linkekben maradnak is a számok, de már huszonegynél tartunk!
Ebben az izgalmas részben megvizsgáljuk az ún. történelmi érdeklődésű férfit.
Naiv menyasszonyaik, új barátnőik értékes, büszkélkedni való vonásnak tartják a férfi ilyes hobbiját, mármint ahhoz képest, mintha csak sima alkoholista lenne, esetleg imádna sárban motorozni, “összegurulni”.
Mert a történelemrajongó férfi ránézésre értelmiségi: előfizet a Rubiconra, Históriára, Obsitosra, valóságos szakértője a “történelemnek”, valójában a haditechnikának, a háborúnak, ölésnek. Nyugiban van, a nappaliban műveli magát, elvégre valami hobbi neki is jár a fárasztó munka, családfenntartás mellett. Kicsit kellemetlenül jön izgalomba egy-egy csata halálos áldozatai kapcsán: minél több, annál jobb. Tud persze a látszat kedvéért szörnyülködni, de nem kizárt, hogy az ellenségnek gondolt hadifoglyok kínzására veri ki titokban. Nézegeti a jelvényeket, egyenruhákat, harci cselekményeket, fórumokon vagy férfiaknak fegyverekről magyaráz, esetleg gyűjtő is (festmény, jelvény, fegyver). Néha pedig eljár eseményekre, alakzatban vonul.
Fajtái.
Őstörténet: lovasíjász, Kurultáj-látogató. Tematikus (hun, avar) festmények, kiállítások is érdeklik. Mesés eredetmonda, dicső ősök, ezekkel a gyereket is kábítja, aki aztán ötödikes korában súlyos vitába keveredik a történelemórán. “Nem vagyunk finnugorok” fensőbbrendűsködés, nulla antropológiai és nyelvészeti ismeret, Türk Tanács. Rokonnak kínos.
Alfaj: a dicső múlt rajongója, a művész, aki csatajelenetek, idétlen fövegek, halott állatok és emberek tömeges ábrázolásában éli ki a tesztoszteronját, egyébként magas technikai színvonalon, ám súlyosan elhízva. Rendelésre is.
A lovas: Kassai Lajos körül gyülekező hazafiak, valami ősi, maszkulin magyar virtus délibábját kergetik. Végvári, török leágazásokkal, ebben gyűlik össze a legtöbb valódi, történelmi (háborús) ismeret. Nagy adag magyarkodás mindenképpen, “mi és ők” logika, ijesztően elavult szemlélet.
Itt nagy szünet következik az időben, érdekes módon a kuruc virtus vagy Napóleon háborúi keveseket érdekelnek. A poroszok már mint náci elődök kezdenek izgalmasak lenni.
Mert a legmenőbb: az első, de különösen második világháború haditechnikája, a gépesített mészárlások, gránátok, tankok, légierő. Ezek már echte nácik, csak nem merik mondani, nehogy kirúgják őket a munkahelyükről vagy elváljanak tőlük. Pontosan tudják, hogy kell és lehet erről a neten is kommunikálni úgy, hogy ne jelentsék őket, de a hasonlóak felismerjék bennük a cinkost. Akár jelvény, egyenruha, akár vadászgép, a szövetségesek holmijai iránt sosem mutatnak érdeklődést.
két derék hagyományőrző #nemnáci
You don’t have anything form the ally side? – No, no.
Michael Wittman, a náci hadvezér számukra mártír hős.
Nincs is nemesebb művészi cél, mint német tankokat festeni olajjal.
És ide sorolhatók azok is, akik sportteljesítményként adják elő az erőszak iránti vonzalmukat: a mindenféle harci sportok, agresszív kutyák, MMA-rajongók kedvelői. Vagy aki nekem büszkélkedik a kitörés napi túrával mint kardióteljesítménnyel (hatvan kilométer! azért az nem semmi!) – nem, az nem náciság, ezt csak ráfogják!, miközben itt Esterházyról okult és holokausztregényeket olvasott.
Az ölés, a háború az aljas maszkulin kultúra része, mindig az életet adó, teremtő, gyümölcsöző női minőség ellenpontja. Mindent egyesít, amitől szenved a világ: az önzést, a versengést, az erőkultuszt, a diadalittas vérszomjat, az ösztönkésztetéseket a szellem és jóság ellenében. Nincs mentség, nincs enyhítő körülmény. A pusztítás vágyának a legfejlettebb technikával való ötvözése borzalmas károkat és temérdek szenvedést okozott, ennek tanulságairól szólt az előző század, ezek az emberek mégsem okulnak és nem is szégyellik a torzulásukat. Ma hobbiból harcászatra, fegyverre, késekre, kamu harcművészetre szánni energiát komoly figyelmeztető jel, hogy a személyiség erőszakos, enyhébb esetekben csak hivalkodó és torz értékrendre vall. (Amikor az erőszakos személyiség adja elő a hattyú halálát, hogy őt fenyegetik és meg akarják ölni, akkor már a humor csimborasszóin járunk.)
A fegyvermánia, a gyilkos eszközök gyűjtése vagy készítése komolyan ijesztő jel. És az sem ritka, hogy az illető nem áll meg az ortthoni olvasgatásnál, hanem erőszakos hóbortjaihoz közösséget keres, megemlékezéseken vonul, alakzatokba rendeződik, hadgyakorlatokra jár – ez a szélsőséges, erőszakért közvetlenül is felelős formációkhoz kapcsolja. A gamerkedés (erőszakos játékok) és a hadgyakorlatozás számos amerikai tömeggyilkos előtörténetében szerepel.
Ebben a témában nincs egyrészt-másrészt: ép értékrendű ember iszonyodik mindenféle háborútól, fegyvertől, öléstől. Ha egy irodistának van fölös agressziója, kiéletlen tesztoszteronja, akkor bokszolni, futni, crossfitezni, kertészkedni kezd. De akik pocakkal szalonnáci szólamokat hangoztatnak, meg háborús jelvényeket cserélgetnek, azok más aljasságra is képesek. Vannak köztük olyan sunyik, akikből sima házastársi veszekedést is nehéz kiprovokálni, annyira megalkuvók, de ugyanazt a mérgező energiát, sőt, már robbanásközei mennyiségben terelik át a kódolt gyűlölködésbe, keménykedésbe. Valódi tétje nincs az életükben, mégis erőszakos hajlamot, lelki zűröket jelez és indukál is. Pár kérdéssel ki szokott derülni a világnézetük is, hogy mit gondolnak elesett embertársaikról, menekültekről, cigányokról, “a faj tisztaságáról”, Ukrajnáról. Persze annyi eszük van, hogy a mára tilos nézeteket ne hangoztassák nyíltan.
Van még a leszerelt rendőr, az én szomszédom is efféle volt (aki megölte az anyját, és már vádlott is volt, csak egy halálos baleset miatt úszta meg a tárgyalást). Exrendőr ölte meg bérgyilkosként az újságírót és menyasszonyát Szlovákiában 2018 februárjában. A fegyverekkel kapcsolatos, kioltott gátlás veszélyes, nagyon sokan lesznek a korai nyugdíjazás után alkoholisták, erőszakosak. Enyhébb esetek a neten keménykednek. Mindig nőgyűlölők.
A tanulsága mindennek, hogy a gyerekeinket szépre, szelídségre, valódi műveltségre neveljük, és felismerjük a körülöttünk élő férfiakban a veszélyes jeleket. A legszívszorítóbb, amikor jószándékú nők nem veszik észre, hogy a férjükben miféle késztetések, frusztrációk rejlenek hobbinak pántlikázva, sőt, kismamafórumon lelkendezve csacsognak “tudós”, “folyóiratokat bújó”, “északi metálzenét kedvelő” férjükről. A meg nem valósuló kreatív középkorú még istenes ehhez képest. Amerre a világ halad, egyre többen dédelgetnek fegyvereket, készülnek honvédelemre, világvégére.
Mi történik veled tíz év alatt, ha van íráskészséged, gondolataid, kitartásod, segítőkészséged, empátiád, elveid, és egy olvasott, aktív blogot hoztál létre?
Ha nem hal el, akkor tönkreteszik.
Végül nem tették tönkre. Pedig nagyon rajta voltak.
Élvezi az ember a blogját, amíg lehet. Hogy jönnek, szeretik, annyira rezonálnak, közös élmény sejlik fel. Kapcsolódnak, kedvesek, viccesek. Aztán törvényszerű, hogy néhányan részt kérnek, közös munkának állítják be a sürgölődésük révén. Fontoskodnak, rátelepszenek, tolakodnak, elárulnak, megaláznak. Akkor megretten az ember: ennyit nem ér.
Ez se lett. Változások lettek. Átalakítottam, amennyire muszáj volt.
Vagy elmenekülsz. Megőrülsz. A látványosan innovatív, autonóm embert az őt sztárolók, esetleg az eszmei közege kicsinálja. Mindez a közösségi média húszas években tetőző válságának egyik tipikus jelensége.
Aztán odaírják: haha, tönkretetted az életed! Milyen a híred! Miközben ők remélik, vágyják, hogy tönkremenjen, ők rontják, kavarják a szart.
lehet, hogy a blogodból egy csomó előny származik, de ez eltörpül amellett, hogy elbasztad vele az életedet és a jövődet. mert a kezedben minden savvá válik. a híred rettenetes. ja, és a rajongói bégetés sem használ úgy általában senkinek.
amúgy te írtad, hogy esélyed nincs autót venni, csak akkor még nem voltál így szétcsúszva, nem volt ez az állandó erőfitogtatás..
nem, nem vagy tehetségtelen, de a gyűlölet pörget, abban meg elsistereghet a tehetség.
Írsz, behunyod a szemed, hallod a robbanást, zuhog a por, a törmelék, csend lesz, kilesel az ujjaid közül, írsz, rájössz, elmeséled, bíróságra mész, tiltasz, takarítasz, újra írsz, megint robbanás. És amikor megérted mindezt, miért, kik, hogyan, akkor már a tetteiddel, deklarációiddal azt gyógyítod magadban és a világban, hogy annyit bántottak. Az nagy erő.
Mert eleinte ezt nem lehet érteni, felfogni. Hogy miért, mi a baj velem. Nem csak unatkozó névtelenekről van szó. 2012 őszén-telén volt egy nemes ügy, közösségileg segítünk valakinek. Sokkal visszafogottabb voltam, nem volt semmi ugrálás, épp akkor halt meg a férjem. Szóltam, hogy Minden Áron, a fantom, akit abban a közösségben ismertem meg, durván zaklat engem és az olvasóimat is, szexuálisan. Jaj, nem kell komolyan venni! Elhordtak mindennek.
Kiutáltak onnan. Nők. Volt főiskolai tanárom is. Az alapító: rangos költőnő. Waldorfos anyatárs, a fia az otthonomban ette kézzel a tejfölt (s mivel ezért szóltam, mert kente is mindenhová, azóta gyűlöl). Kiröhögnek, meghazudtolnak. Ugyanaz a dinamika: hatalmaskodás, gúny, alázás.
Vannak pillanatok, amikor a sunyi szövegeikkel, sötétből sutyorgásukkal magad ellen fordítanak, szinte megőrjítenek. Ijesztő, hogy ennyire vehemensek, ennyire erőltetik a hatalmat a lelked, legszebb kincseid fölött. Mi ez a szenvedély, ez a részletesség, ez a rajtakapó hév, ez a sok néven irkálás, a nyolc évig leső indulat, a perindítás? Milyen életetek van nektek?
Évek telnek el. Ha még életben vagy, és ráébredsz, mit tettek veled – lassú folyamat –, akkor megerősödve kiállsz, regénybe gyúrod, és annak elképesztő ereje van.
*
Ez most egy enyhébb sztori: egy, a saját szerepét és az én felelősségemet félreértő olvasó a válságos (-nak előadott) élethelyzetében vádaskodik, mire is fura dinamika indul el a kommentelők között, én pedig megértek valami fontosat.
Sokan töltekeztek itt, értették meg az életük folyamatait, a céljaikat abban a nagyon őszinte időszakban, amikor sikerült személyes tónusban, revelatív módon, nyelvileg élvezetesen igazat írni nőségről, házasságról, anyaságról, kételyekről, képmutatásról, önazonosságról, tehát 2013-14-ben. Hozzáteszem: béke akkor se volt, akkor a sértődött mamamik fúrtak, meg az antifeministák.
Ekkoriban egy új vallás lendülete, megrendültsége és személyi kultusza övezte a blogot és a bloggert is. Ez példátlan volt, ez visz ma is, és azóta se láttam üzleti érdektől mentes, agyas blogot, amely akár csak hasonló dinamikákat indított volna. Elbírhatatlan mennyiségű visszajelzés, simogatás, érzelem jött minden nap, órákat töltöttek itt, éhezték az új írásokat, kommenteket. Elképedtem: ilyen hatást váltok ki? Nem ez volt a cél, nem is lehet, én csak írtam, érzésből. Volt borzadozás, pletyka, indulat is, vicces, élénk, okos, őszinte kommentek keveredtek hatalmaskodókkal. Én igyekeztem nagyon jóindulatúan viselkedni, kedvesen, segítőkészen, szerényen. Csak akkor lettem morcos, ha elevenembe haraptak (magánélet, János, nőgyűlölet, a blog mint értékes entitás kétségbe vonása, elolvasás nélküli leszólás, férfifölény).
Az egyik ilyen töltekező, M., aki sokszor írta, mennyit adnak neki a szövegek, visszanézett később, 2015-ben, már a Nagy Blogszakadás után. M. történetünk apropója. Főszereplője én. De még egy kicsit jellemzem a korszakot.
2015-ben én már másról írtam: a feminizmus válságáról, a saját érzelmi életemről, iskolai helyzetekről és sokat a biohack (edzés, testátalakítás, böjt) felismeréseimről. Addigra ugyanis tömegmozgalommá vált a férjek szidása, és az új blogokon üveggyöngyre váltották. Látva a szemérmetlen koppintásokat, ostoba leegyszerűsítéseket, uszításokat, gyenge jellemeket, az ott lelkesen tapsoló régieket, a gyanakvó rosszindulatot, megcsömörlöttem a kontentversenytől, a “tohonya a férjem, üvölt a gyerek, nem megy a szex” indulatoktól. Pedig igény lett volna rá, jött volna talán még kétszer annyi, felvillanyzott olvasó. A probléma ugyanis örök, a szembenézés, jó mondat és őszinteség pedig e témában ritka. Ami ma traumaírásként megy, amit oktatnak is (író bácsi, ügyeset írtam? kérem az ötöst!), az nem csak fogalmazásszagú, hanem hiú egoizmus is. Rosszabb esetben, mint az abortuszos könyv, politikai agenda. Nem segít senkinek.
De én már nem tudtam olyan régieket írni. Csak azt, ami láva. Hevít, árad belőlem. Feladatokat végezni nem tudok. Népszerűségért egyenletes viselkedést előadni sem.
2015-ben frissen voltam a testátalakításomban és a ketogénben, értekeztem a testképemről, az edzőteremről. Ez a téma is revelatívnak bizonyult, és vonzott egy másik, részben új olvasói csoportot. Írtam arról is, a női média és a body positivity hogyan hazudik. És megint megtörtént szépen sorban: rajongás, hála, nézegetés, koppintás, harag.
Fura életvitel volt, az biztos. Ma ehhez képest nyugis, besimult, két gyereket nevelő (a harmadik közben felnőtt) anya vagyok, nem állok kézen bárhol, nem megyek bele fura viszonyokba olvasókkal, tartós kapcsolatban élek betunyulva, lett okostelefonom, még néha sorozatot is nézek, no lám! Akkoriban a fotóznivaló forma, a teljes testi boost ára az volt – egyedülálló szülőként, két kisgyerek és egy nagyobb mellett –, hogy naponta három-négy órát edzettem intenzíven. Nem tudtam leállni, ehhez igazítottam az életet. Akrobatikáztam, súlyt emeltem, futottam, szaunáztam. Ehhez illőeket ettem, nyers tojást, kókuszolajat, magpépeket, extra kajákat.
A sport volt a szenvedélyem. Nem néztem, az új téma hova pozicionálja a blogot, mit szólnak. A szerelmem is visszajárt (azt nem tudom, már ekkor zsizsegett-e másokkal rólam), egyben jelezte, hogy az edzésszenvedély idegen az imidzsemtől:
Én nem akartam edzővé, sem kajaguruvá válni, se pucsítani, csak arról meséltem, hogy rájöttem az örök élet titkára, és könnyen megy, nem szenvedés. Flow, isteni lendület. Engem két nagy fájdalom űzött, abból lett a csoda: a gyászom és a későbbi szerelmem árulása. És amikor meséltem a posztokban, hogy böjtölök, jégszaunázom, edzek, miket eszem, a kövérek írták, őket ez nem érdekli! És elpályáztak. Ki harsányan, ki csendben.
Eltűnődtem: mi a feladatom, mit várnak tőlem? Mindig írták, hogy segít a szöveg, az őszinteség, aztán paranccsá vált: arról írj, amire szükségünk van! És főleg: osztozz a női balsorsban!
Szoktam gondolkodni, hogy az ítéletük a bikinis kézenállásaimról (stb.) magyaros, nélkülöző kicsinyesség-e, azaz: a ma kedvelt, angol nyelvű radfemjeim, jóléti országok lakói is ilyen savanyúak? Ők mit szólnának, hogy jó csajként mutatkozom a teremben, lustának nevezem a fintorgókat, és izmos csávókkal barátkozom, esem új szerelembe?
Volt már “nem gondolsz a szegény nőkre!” vád. De ki az, aki ilyen színvonalon olvas, gondolkodik, mint ez a blog, és közben ennyire elképzelhetetlen neki ez a középosztálybeli hobbi?
A testprojektem első fél évében fegyelmezett és szerény voltam, rejtőzködtem, nem is ébredtem rá, milyen alapvető és hosszú távú a változás. Aztán 2015 tavaszán kiömlött a téma, és 2019-ig uralta a blogot. A kísérleteim mellett olvastam angol szakirodalmat és magazintartalmakat, hoztam az alternatív információkat, hogy nem kell ötször enni, nem szükséges gabona, így hat a testre a sok futás, így meg a súlyzózás. Terápiás is volt ez, magamnak is dokumentáltam, mi történik. Hogy elhiggyem: igen, csak úgy, spontán lendülettel jelentőset alkottam. Ezt nehéz volt elhinni, a belső kételyek és az állandó basztatások miatt, megírtam újra meg újra – ezt nevezték bizonygatásnak. Tényleg bizonygatás volt, csak nem volt rosszindulat benne. Énerősítő volt. Ekkor már nagyüzemben zaklattak névtelenek.
Később az álszenteknek, gyalázkodóknak, feminizmussal zsarolóknak élvezettel írtam: nézz már magadra, ötszáz méter lefutásához nincs benned kitartás. (Ennyit arról, hogy számít-e, ki mondja a kritikát, vagy csak az számít, amit mond. Nagyon is számít, miből beszél: akármilyen elvbe csomagolja, az ilyennek az a kiindulópontja, azért és arrafelé elfogult, hogy ő maga nem boldogul a testével.)
Nem csak idegenek maceráltak. Az érdeklődő, jó ismerősnek számító, edzéshez csatlakozó, engem kérdezgető nők is kalkulálgatták. Ő ezt nem engedheti meg. Tapinthatóvá vált a rosszindulat, én titokban netán dúsgazdag vagyok, na, úgy könnyű. Erkölcsi érdemet tulajdonítok holmi külföldön futott maratonnak!
A lényegi különbség köztünk nem a pénz volt, hanem az, hogy nem fűlt a foguk a lemondáshoz, a sporthoz.
Megzavarodtam a sugalmazások, az ellenségesség miatt. Baj az, ha virulok? Nem ellenük van. Meg zsebben turkálni? Én vagyok a gonosz luxusbudai, ők a jók és szegények? Végül levontam a panaszkultúra torzításait (annyira senki sem szegény, mint amennyire sír, én meg azért tűntem ekkora Hedóniának, mert nem írtam a kisebb problémáimról, nem is tulajdonítottam nagy jelentőséget nekik → dicsekvés), és elővettem a tényeket. Ők kétkeresős családban élnek, 0-1-2 gyerekkel, segítő szülőkkel, és sérelmezték a mogyoróvajat, Nike cipőt. Ti többől éltek. Nem stresszeltetek fél évig az onkológián, nem költöttétek alternatív szerekre egy kisebb lakás árát. Engem nem zavar, ha nem veszel mogyorópépet, de ne feketíts be. Nekem ez gyógyulás, egy durva betegségből, és öröm. Pénzed még több is van, csak más a preferencia.
Ebben a hangulatban, 2015 őszén elemeztem az éhséget mint biokémiai jelenséget itt,amikor is jött M. Amúgy nem volt aktív kommentelő, rég nem írt ide.
Kész vagyok! Folyamatosan ment fel bennem a pumpa és nem azért, mert nem tetszene a téma… Érdekel és nagyon is szeretnék eszerint élni, de én most konkrétan azért vagyok frusztrált, mert éhes vagyok, nincs a számlámon már annyi sem, hogy kaját tudjak venni. Négydiplomás, három munkanyelven dolgozni képes, nemzetközi szakmai tapasztalattal rendelkezõ jogász vagyok. Van egy hároméves gyerekem. Évek óta próbálok állást találni, több száz sikertelen pályázat után még mindig állás-és jövedelemtelen vagyok. És ma, ahogy olvasom ezt, igencsak frusztrált és ordít bennem, hogy itt mostmár talán végképp valami elképesztõen pofátlan luxusproblémán lovaglás lett a téma… Bocsánat. Én kérek elnézést… De valahogy nagyon elment a kedvem a blog olvasásától. Pedig nem a téma lenne ellenemre, sõt! Csinálom én, csak ma az éhségtõl annyira gyenge voltam, hogy nem bírtam felhajtani a bringát egy icinke lejtõn sem és sírva fakadtam. Szeretném tudni, hogy hogyan lehet ezt csinálni? Tényleg hogyan? Én még egy gyereket se tudok eltartani, jövõ hónapra nincs meg a lakbér ára sem és tényleg már fejreállok, hogy találjak egy állást, de sorban csak elutasító válaszlevelet kapok. Bocs, de ma iszonyú dühös vagyok az efféle diétás luxusproblémákra!
Még egyszer: ő nem barát, nem ismertük, nem volt blogfinanszírozó sem. Csak pár rövid kommentet írt évekkel korábban. És ócsárolta a témámat, a blogot, ránk öntve a kínját.
Szerintem, mondom ma, úgy lehet csinálni (bármit), hogy nem viszonyítgatsz, hanem mindenki a saját életét éli, azt oldja meg, a lehetőségéhez igazítja a céljait. Nem költözik külföldre a semmibe…
Jellemző módon az “éhezem”, “gyerekem van” hívószavakra azonnal ugrottak az erre kapható, segítő szindrómás nők. Meggondolatlanul (az én accountomról) kommentált felháborodásában, hogy minek basztatnak, akkori bonyolult kapcsolatom is, Zoli. Jól beszólt amúgy, dühös volt az átlátszó manipuláció miatt. És, vesztére, megemlítette, hogy ő pszichológus. Akkor rákezdték, mennyire érzéketlen, és én is miért nem vagyok empatikus?
Ez a helyzet a ma szokásos, netes hatalmaskodás teljes dinamikáját megmutatta. Légy áldozat, nyavalyogj, vedd át a hatalmat, és feketítsd be azt, akinek a vérét szívnád.
Én habogtam. Javasoltam, legyen külön oldal a bajba jutottaknak, neki küldjék a blognak szánt adományt, én is küldök, segítünk M-nek is, felelősek vagyunk egymásért… Csak ne itt, itt más a téma. Zavart, hogy éhezési zsarolással így el lehet vinni a témát, amelyre eredetileg kíváncsiak voltak. Vagy nem? Már nem tudom. Mit akartak tőlem?
Őrjöngő kommenteket kaptam.
csak azért nem mondom, hogy rohadj meg, mert már elevenen rothadsz. tolhatod a mogyoróvajadat föl a picsádba, mást úgyse kapsz oda, jellemnyomorék gonosz pióca.
hogy te mekkora féreg vagy már?! van pofád határokról beszélni annak, aki éhes? te állandóan és kizárólag csak magaddal vagy elfoglalva? dögunalom picsa, és még mentegeted a haverodat, fujj, undorító vagy
te már rég tönkrementél, évtizedekkel ezelőtt, te érzelmi egysejtű, csak pörgeted a semmit, magyarázkodsz. ugyanaz a három újracentírozott bejegyzés… a levegőt markolászod a poklodban, te lelketlen szörnyeteg.
akárhogy cifrázod, szaglik az izzadság, amivel próbálod fenntartani a látszatot. voltaképpen egy magányos, anyagi problémákkal küzdő, öregedő luvnya vagy, akiért nincs jelentkező. nem is lesz, meg is eheted az ugrálóköteledet.
a kávépénz soványka, fix állásról ne is álmodozzál, normális cég nem alkalmaz olyat, akivel tele van a net és ÍGY.
jó lenne egy autó is, mert a fél életed elmegy a közlekedéssel, de esélyed nincs rá, ezért savazod. írni nem tudsz, ez azért kevéske, de bizonygasd csak, még nem az egész ország röhög rajtad.
van isten. úgy kellett neked, hehe
Onnantól én lettem a téma. M-nak segítség jár, kész (nem kérte és nem fogadta el), én meg vagy segítsek vagy hallgassak. Nem írhatok, nem húzhatok határt, mert aki elesett, az érinthetetlen.
Megindult az áradat a normális kommemtelőktől is, na, megvan, elkaptuk a nőt: azt elemezték, én hogy reagáltam, és hirtelen rájöttek, igazából a böjt, böjttörés tényleg luxustéma. Hogy telik nekem ilyesmire, miért járok étterembe, mennyire érzéketlen vagyok.
Hahó, suttogtam. Én nem ismerem M-t, megdöbbent, ahogy átkozódik. Őszintén szólva, menjen a picsába. Sem segíteni nem dolgom, sem a kedvére írni a blogot. Miért nem írhatok a témáimról? (Mi dolgom nekem Gumiszoba gyászával is? Mit keresett itt? Én nem törődtem vele. Aki tragikus bajban van, miért az én blogomat bújja, kommenteli?)
Aztán megértettem. Nő vagyok, nem lehetek “érzéketlen”. De ez csak ürügy, ők is érzéketlenek, sőt. Én egyedül vagyok (mert viszolygok a táboroskodástól) és tudható a nevem. Ha én a véleményemet akarom írni, a saját dolgaimról (nem ám M-ről), és az nem őket igazolja, akkor bármilyen ürügy jó lesz. Nem lehetek olyan édes és nyájas, hogy ne tituláljanak gonosznak, luxusbudainak, ne legyen lejárató kampány. Valamit úgyis találnak, hogy ha nagy a kontraszt közöttünk, akkor gonosz sorokkal intézzék el.
De az igazságom ettől nem sérül. A mondandóm. Amiket felismertem, amik történtek tényszerűen (és ők meg attól olyan agresszívak, hogy azt akarják letagadni).
Én nem vagyok pszichológus, sem segélyszervezet, és ha az lennék, nem dolgoznék ingyen. Nincs kedvem a női összeborulás jegyében idegenek kínját magamra venni. Tán van annak a gyereknek apja is. És ahova írtok, ahova kapcsolódtok, az én blogom. Nem komálom, ha szapulják a blogom, szenvedélyeim. Főleg ha olyanok teszik, akik adnak arra, hogy ők igazat mondanak, méltányosak, nem agresszívek, illetve korábban elismerésekkel övezték a blogot.
A kommentelőt nem állítanám középpontba (nem halt éhen), nem is tekintek rá olyan lesújtó megvetéssel, mint a dívára vagy a maratonomat tönkretenni igyekvő, pszichopatamód sunyi Villőre (ami a blog legdöbbenetesebb története, a bejegyzés végén). Itt az a lényeg, hogy az “éhezem” szövegre adott reflexek egyszerű álruhái voltak annak, hogy tömegek méregettek és akartak valami könnyű, kézenfekvő érvet, hogy nem, amit én, azt ők nem, mert nekik nehezebb az életük, és én meg gonosz vagyok.
Egy általában figyelmes, eszes kommentelő valami erdélyi faluban, borzalmas férj mellől, behízva elfantáziált arról, hogy jön a teljes társadalmi összeomlás: az éhes vadidegenek engem majd megölnek, ez pedig igazságos. Mintegy mellesleg, mert amúgy igazam volt abban a helyzetben, de ők meg, ugye, mélyszegények, és egyszer majd megkapom. Én, aki itten luxusban fut, böjtöl, szalonnázik. Én tehetek róla, nyilván. Nem a kormány, a gyámhivatal, az önkormányzat, nem a szülei, a férje. Az egész élete. Nem: én, az idegen.
Ez a beteges irigység jellemző arrafelé? Minden önreflexió nélkül? “Elfogyott a türelem.” Hozzám aztán nem kell türelem. El is veheted tőlem a kalóriadeficitemet, a fejemből a regény sorait, az akaraterőmet… Beleírtam egy kicsit. Gombotz a kommentelő, jellemzően kötözködött.
…de akkor ráhívod a rendőrt, és börtönbe kerül. Én ugyan nem sétűltatok ilyennel kutyát! Hanem hogy kicsit sem szégyellik, hogy a másé kéne, az letaglózott.
Élesen láttam, mert kiélezték nekem, hogy mi az én dolgom, mi nem. Ez is olyan történet volt, annyira döbbenetesen viselkedtek, hogy lefoszlott rólam a magyarázkodásból megint nagy adag.
Ez olyan jelenség, amelyet mindenki ismer. Mindannyiunknak volt ilyen apja, de ha nem, akkor férje. Ha az sem, akkor kollégája. Talán a leglájtosabb egyenlőtlenségi megnyilvánulás férfitől nő irányába: amikor az a legfontosabb, Mindenek Felett Álló Érdek, hogy őneki igaza legyen. Mindent ennek rendel alá. Véleményez, magyaráz, beleszól, jobban tud, kontrollál. Hogy végül kimondhassa: látod…!
Lájtos, ugyanakkor az egész rendkívül romboló, és nehezen azonosítható az eredet, a cél, a hatás. Vagyis nehéz kivédeni.
Sima okoskodás, plusz a degradáló-infantilizáló kontroll. A premissza az, hogy a férfiak eredendően jobban értenek bizonyos, racionális területekhez: pénz, kamat, befektetés, műszaki cikkek, mi éri meg, építkezés, energetika, sport, a jövő tervezése, környezetvédelem és életbölcsesség általában, gyakran azzal kiegészítve, hogy mi minden hülyeség és ők mire nem hajlandóak. (Nem mintha mi nők ne rajonganánk túl azokat a tevékenységeket, amikor a jó szívünket, ingyen munkánkat és életenergiáinkat használják olyan trendek, amelyek mögött üzleti érdek áll – jelzem, ha egy férfi fanyalog az organikus, kötődő, közösségi, LMBT, vegán stb. hóbortok miatt, akkor igaza szokott lenni, de ez olyan fajta igazság, amivel nem megy sokra, hiszen az otthoni hangulat nem mutat erős összefüggést a tudományos igazságokkal, racionális érvekkel, másképp mondva: léteznek meg nem térülő, fontos, érzelmi tettek is.) Bővebben… →
A könyveket már megvettem: a fiamnak Háy Jánost, a lányomnak Lowryt (Az emlékek őre szerzőjének további könyveit), Dávidnak képregényt és Erich Kästnert, Macinak Fortepan-albumot, mondjuk az nem olvasásra van.
Mert csak annak biztos a helyesírása, aki sokat olvas, és mélyen bevésődött az, amit a míves szövegekből tanult, és ettől érzéke lett a szóalakokhoz és a mondattanhoz, amelyek rendszerét szintén figyelmesen megtanulta. Külön, olvasmányélménytől függetlenül aligha lehet ezeket megtanulni.
Hogy az agyunk és finommotoros készségeink el ne sorvadjanak, nagyon fontos lenne 1. újra(tanulni) kézzel írni, 2. sokat olvasni, papírkönyvet – de ha már kézben a telefon, miért nem egy Krúdy-novellát, Rakovszky Zsuzsát vagy Háy Jánost olvasol?
A mára tömegessé vált közösségi médiás írogatásban kétféle hiba a legsűrűbb: az egybe- és különírás, és a vesszőhibák.
A vesszőhasználatot negyedik és nyolcadik között lehetne és kellene megtanítani a gyerekeknek, hogy aztán soha többet ne rontsák el, de a legtöbb iskolában nem vagy alig tartanak nyelvtanórát, és dolgoznak kollégák elképesztő helyesírási deficittel is. Bővebben… →
Ma egy olyan nyelvhasználati kérdést tárgyalok ki, amely gyakran előkerül a hétköznapi beszédben. A válasz igen egyszerű – annál érdekesebb, hogy még mindig ennyiszer felmerül.
Többfelé ágazik a probléma:
Mondjuk-e emberre, hogy ez, vagy csak azt, hogy ő?
Ebben az új sorozatban távolról összefüggő motívumokra, élethelyzetekre gyűjtök példákat a tágas kultúrából, ezek egymásra hatnak (intertextualitás), a későbbiek kölcsönzik, átírják, felhasználják őket.
Érdekes, hogy általában a lányok nem veszekszenek annyit, se a lány-, se a fiútestvérükkel. Szépen együtt leküzdik a nehézségeket, mint Jancsi és Juliska. Csak a Grimm-mesékben van harc a lánytestvérek között. Bővebben… →
A múlt héten, egy napsütötte őszi délelőttön K-val és T-vel mulatoztunk a Jedermanban, mert K. nekiindult Dániának, és neki ajánlottam a Borgent, mely innen nagyon hitelesen tűnik dánnak, persze az ottani állampolgár számára biztosan nagyon idealisztikus és stilizált.
Elesett hát a blogger is, nem is tudom, mi olyan tevékenység létezhet, na jó: a nyuszirajzokon, blogíráson és a teraszon súlyzózáson kívül, amelybe merülvén én nem repülök (ez nem metafora!) a megfáradt multirabszolga, Maci karjaiba, amikor ideér és zörren az ajtó.
Ó, jut eszembe (a Kenézről), volt már ilyen! Minden volt már: itt ügyfeleket szerezni akaró fitneszedző, MLM-építő.
Én nem akarom, hogy mindenki odalegyen azért, amit, ahogy írok. Ez rétegbog, nagyon pici rétegnek való. Nem is értik többnyire, nem baj. De azt elvárom, hogy be tudja lőni az illető, való-e neki ilyen szövegvilág, és ne kezdjen itt tolongani, ha nem ért semmit. Se sznobizmusból, se csoporthoz csatlakozva, divatból, se érdekből ne aktívkodjon itt. Ne akarjon a pezsgésbe bekerülni saját portékával, drámai sztorikkal önzőn. És ne oktasson ki, ne akarjon hatalmat blogom, lelkem fölött.
Viola Krisztina.
Nemrég hálás, eksztatikusan rajongó nő írt nekem, depresszióból rántotta ki a blog, mutatja a jogsit (ő ő, nem valaki más, valós név), hosszú e-mailben mesél külföldi életéről, mindjárt a másodikban ajánlat, hogyan és hol szőrtelenítsem a pinám, az milyen jó lesz nekem (semmit nem tud életem e területéről, de ő “nem irigy, szívesen megosztja a tudást”. Intim dolgokat félismerősökre és ismeretlenekre nem tukmálunk), majd szóvá teszi, hogy erre nem válaszoltam. Utána kéthavonta bejelentkezik, hogy ő mindjárt utal, így nem kér jelszót, de majd fog, és az sok pénz lesz, csak épp jelzálogot vesz föl, így nem lehet, de mindjárt, még mindig jelzálog, én ezt nem érthetem, ez se jött össze, nem is hinném, milyen bonyolult egy saját ház külföldön! Ez háromszor, nem értem. Végül persze, amikor jeleztem szándékai iránti kételyeimet, illetve próbált behúzni a netes csatározásába (épp olyan témában, ami nem érdekelt, de ha igen, akkor nem értek vele egyet, pitiáner wmn-es nyafogás volt), kibukott azt igazi énje. Átkozódás, bizonygatás, kérjek segítséget, nem vagyok normális és a jóga igenis jó, amit úgy lefikáztam, mert AZ UNOKAHÚGA JÓGÁZIK! Még odavágja, hogy de ő utal majd, mert hálás azért (cikiben maradt, mert tudta, kamunak tartom a pénzzel felvágást), mire megkérem, nehogy.
Androsama.
Aztán, fanfiction-ajánlgató (csábításból jeles és x-men evolution!!! itt jelzem, hogy aki ilyenben utazik, ez érdekli, annak olyan szinten van elrontva az ízlése, ingerküszöbe, hogy NEM való neki ez a blog). Egy mondat nyalás, aztán hajrá:
Ha egyszer kiadják a regényed, szívesen elolvasnám. Én magam is próbálkozom, bár jelenleg inkább fanfictionökkel, de egyszer szeretnék kiadni egy novelláskötetet, valamint regényt is.A fanfiction – ha esetleg a szó magyarázatra szorulna – egy olyan írás, amelyet egy adott film, sorozat, könyv, novella, stb. alapján a karakterek felhasználásával szokott írni a rajongó. Ebből a rajongónak anyagi haszna természetesen nem származik, hiszen már hozott anyagból dolgozik
DOLGOZIK, értsd: levédett karaktereket, megaprodukciók ötleteit bitorolja és nyálazza tovább az eredetinél jóval silányabb színvonalon, fantázia és ötlet híján, személyes hiúságból…
…csak a karaktereket, világot használja fel az adott történetből. De a történetet ő formálja. Én jelenleg Once Upon a Time (magyarul Egyszer volt, hol nem volt), X-men Evolution (ez egy rajzfilmsorozat), és Csábításból jeles (randijáték) fanfictionöket írok. Blogomon lehet őket olvasni. (link)
És persze a hökkenetemre sértődés. Ugyanő, funkcionális analfabétaként, segít a fogalmakat megmagyarázni. Írófeleség kérdi a könyvhéttel kapcsolatban:Teszem hozzá, az egész poszt, ami alá ezt írta, olcsó posztmodern blöfföm volt: regényem részletei, az amúgy (akkor még, addigra már) testes szövegből fél mondatokat és kötőszavakat idéztem nagy rejtélyeskedve, semmit nem lehetett tudni, miről szól a regényem, kik a szereplők, és tettem egy fotót is, amelyen ehhez a fricskához illő arcot vágok. Sajnos, nem ment át, de volt, akinek így is tetszett, komolyan, sőt, megfogant itt egy író, aki ugye, nyolc évvel később végre…!
És írt. Nagyon sok mindent lopott innen Angéla.
A biztonság kedvéért oda is írtam a “regényrészletek” alá:
Hahó, ez poén, geg, fricska! Ebből nem derül ki semmi, se a beszédmód, se a szereplők, se a cselekmény! Aki ez alapján jónak vagy érdekesnek tartja a regényt, az beugrott! Azért vágok olyan arcot!
Minden Áron.
Ő a legnagyobb manipulatív, perverz troll és mániákus zaklató, aki “légy picit erotikusabb” tanáccsal a maga kedve szerinti írói fejlődést ajánl nekem (hát mire verje ki, ha én egyre csak Kosztolányiról meg hosszútávfutásról írok?), és vérbeli üzletemberként A szürke ötvennel és Oravecz Nórával példálózik, “benned is van ennyi” – hajaj! Saját személyazonosságát gondosan-gőgösen elrejti, nyilván fél a lebukástól. Az üzlet nem irodalom, az irodalom nem üzlet, a hígság engem nem érdekel, de az igazi döbbenet az volt, hogy ő netes predátorként, reménytelen sorsú és kinézetű olvasóimat a facebookon levadászva, rejtett személyiséggel manipulált (szexuálisan zaklatta őket messengerüzenetekben).
Barna Zsuzsa.
Amatőrszínház-csináló, negyedig se megvalósult libus a törzsolvasóság jogán akarná itt ezrek között produkcióját reklámozni, blogszületésnapon siralmas énekléssel szerepelni, és csakazolvassa nevű (!) kismamatalálkozókat szervez a hátam mögött, nem úgy a hátam mögött, hogy nem hív meg, és kelletlen, amikor másvalaki hívására az egyik találkozóra betoppanok, hanem úgy, hogy utóbb afféle titkos, földalatti társaságként szervezi a találkozókat.
Mind eljátssza, hogy tetszik neki a blog, érdeklem, hízeleg egy kicsit, aztán tolja az önérdeket, és mocskol engem.Van viszont egy speciális érdek: a férfi, aki megnézeget, aztán kitalálja, mi az én problémám, gyárt egyet, ha nincs, mert nem vagyok így jó, majd ő megmondja milyen legyek, és olyan buta, annyira nem látja magát, hogy sírsz. Apám is ide tartozik, sajnos, nemigen értette, ebből lett ez, hogy “túl komplikáltan írok”.
Fekete Zsuzsa, ő a legdurvábbak egyike, nem tudsz egy pasit?, de nekem nem kell hatvanéves!, olívaolaj, nincs pénze edzésre, én miért járok, pasija előtt lebukott, töröljem a kommentjeit, ki fogja mármost őt eltartani, felfedezte a TV2, száguld a karrier.
A “Kenéz“
…és nincs ezzel egyedül férfiként, olvasónak (tagnak) jelentkezett. A szokásos menet: válaszban megírom, mit jelent a tagság. Írt, eltűnt, kommentelt, eltűnt, ígéri, majd holnap utal (nekem nem sürgős). Ebből lett ez az “én jobban tudom, mi a jó neked”, “kimondatom veled, hogy a feminizmus (amelyből egy kukkot sem értek) gáz”. És kamuzott: nem létezik ilyen nevű személy. Jó, nem egy nagy felfedezés, de jelentkezett már államtitkár meg tanszékvezető is, és nem volt kamu egyik sem, pedig azt hittük, és nekem rutinos a szimatom. Most, hogy megírtam neki, hogy lebukott, legalább nem kezd végtelen magyarázkodásba. Hála!
Na de a Béla, haláli. Volt egy ilyen bemutatkozás a fejlécben:mi ez a blog
Ez alá írt a Béla. Megint a szokásos: megnézeget, tetszem neki, de mivel hatalmat akar (nem lehet azt szó nélkül hagyni, ha egy nő tudja magát, férfiak jóváhagyása nélkül boldogul!) leminősít, problémát gyárt körém, majd nagylelkűen segítséget ajánl.Az volt akkoriban a kommentdoboz fölött, hogy “mit gondolsz?”
…., hogy mit gondolok? Felteszem, hogy az otthonodban nincs kivel megoszd a gondolataidat, melyek már túlcsordulnak. Ennek szerintem a blog helyett az irodalomban több választható helye lenne. Nem akarom osztani az észt, mert nem tisztem. Azt kérted írjam meg mit gondolok. Azt hiszem magad előtt állsz. Milliárdokat érő az ami az agyadban van, de Te a blogot választottad Ezt én “vékony deszka fúrásnak” nevezem, azaz olyan megoldást választottál ami számodra könnyen megvalósítható. Nem bírálom amit teszel, hisz az vesse rád az első követ aki nem tett még soha ilyet, azonban a tartalom tekintetében – ha lenne még elég időm az életemben – akkor majdnem bekezdésenként magnak tekinthetném a gondolataidat melyekből kinőhetne egy-egy fa, vagyis egy-egy regény. (Talán nem a regény a megfelelő műfaji megnevezés, talán felfedeztél egy új saját műfajt) Ha csak harminc évvel fiatalabb lennék egyszerre tartanék tőled vagy vágynék a társaságodra. (na kibújt a szög a zsákból, elárulja magát a férfi) Egy hét múlva ha kéred elárulom mit tehetnél, hogy a gyermekeid bőségben éljenek és Te azt tehesd amit akarsz, függetlenül a pénzügyi korlátaidtól. (mert neked ilyen korlátaid nincsenek, ami most akadályoz az a gondolataidban lehet, hogy túl magasnak tűnő kerítés,valójában szabad vagy, de nem azon az úton indultál el ami a célod felé vezet. De jaj annak aki veled fog menni! Ha a magad útját akarod járni akkor tedd azt, de a Te sebességed az egyre nagyobb lesz, várhatóan nem lesz olyan szerencséd, hogy versenytársra találsz. Beindult az agyam pedig nem akartam.Szóval ha van benned egy kis hajlam a szellemi felszabadításodra akkor a jövő héten kedden írj egy e-mailt. (szinte hallom, hogy felcsattansz, mert azt hiszed, hogy szabad vagy. Te szerintem a saját fogságodban élsz. Ezt jelenti, hogy magad előtt állsz.). A honlapjaim elérhetőségét egyenlőre nem adom meg, lehet, hogy Te nem is akarod megismerni. És bocsásd meg a tegezést, könnyebb volt tegezni mint magázni. És ha elhiszed, hogy tisztellek, az megnyugtatna, ha nem hiszed el vagy közömbös vagy, azt is elfogadom bár az nem vallana rád. Köszönöm ha eddig olvastad a “gondolataimat”. Csak tőled függ folytatjuk-e a gondolat cserét.Lukács Béla2Mrendszer@gmail.com
Dőltünk a röhögéstől már erre is, de hallgattunk. Kis csóró reménytelennek állított be engem, akinek majd ő segít, lelkileg kielemzi, anyagilag (avagy spirituálisan? nem értem) feldúsítja, miközben használná.De csak tömören írtam:
Ez a blog legszebb kommentje. Köszönöm.(Was…???!!!)
Aztán, ez vitriol már:
Egész pontosan hány órakor írjam az e-mailt?
Ő:
Az e-mailt akkor írd amikor akarod. Naponta megnézem legalább kétszer a leveleimet. (2Mrendszer@gmail.com)ÜdvözlettelLukács Béla
Én:
Holnap kedd, el ne felejtsem.
Nem értette.
Ott tartok, hogy Kedves BéDe nem tudom folytatni, képtelen vagyok.
Még ő sértődött meg, és sajnálta az idejét:
Akkor válaszolj ha valóban érdekel mit gondolok. Ha elég az is, hogy szerepelhetsz akkor az a Te választásod. Tiszteletben tartom, de fecsegésre nincs időm. Gúnyolódásra pedig végképp nincs. Köszönöm, hogy megtiszteltél.Üdvözlettel és sok sikert!Lukács Béla
Én:
De Béla, hiszen ma már csütörtök van, most mi legyen?Tojássalátámat megegyem most, vagy 12-kor, mit javasolsz?Ó, csak harminc évvel lennék öregebb, a nyálam is elcsöppenne. Tűkön ülök, mi lehet az igazság.(Miért érdekelne, hogy mit gondolsz?)
Erre ő:
Aludj egyet talán magadhoz térsz.
Van honlapja is, dübörög a biznisz:A legviccesebb komment Ritáé:
Nem, nem ez volt a nagy hiba. De nagyon szívesen elmondom neked akár én is, mi volt az, hogyha írsz nekem vasárnap pontban éjfélkor, kézen állva, fél lábon, útban gilisztacukorért.
A végén érkezett még egy nézegető-dühös férfi, ő lgalább elismerte, hogy unalomból van itt:
Azt hiszem, nem értetted meg a Bélát. El vagy telve magaddal, mert idetogyognak akik unatkoznak, mint most én is. CsakAzOlvassa…blabla. Azok közt akik hozzászóltak, talán valóban csak a Béla látott benned őszintén valami többet, mint amit ide kiráztál. Nem kioktatott, te kis vaksi, de megpróbált beléd önteni egy kis bátorságot, hogy majd még többen legyenek akik CsakOlvasnak. Jöttem és megyek. Nem kell válaszolni. CsakOlvasd. Elég volt amit eddig is olvastam. IstenMets, hogy másoknak is ajáljam. Aki unatkozik majdcsak idetogyog.
Togyog, kétszer is. Félanalfabéták vagdalkoznak a bogszínvonalat illetően.Lassan és apró döbbenetek során át fogtam fel, hogy nagyon kevesen értették a szövegeket az írói szándék szerint, még azok sem nagyon, akik “bólogattak” meg “tűpontosnak” nevezték. Türelmetlenek voltak, főleg kommenteltek, bulihelyet kerestek, petíción tomboltak a nevemben (és besároztak ezzel, mintha én kértem volna erre őket, holott nem is tudtam, mibe kezdtek, és mindent rákenték végül, soha felelősséget nem vállaltak a tetteikért). Más, panaszkodó nőkkel kapcsolódtak. Férjüknek üzengettek, csalárd (szintén kommentelő) barátnőnek írogattak szemétségeket (ez is Angéla), a legjobb esetben fogyókúrás tippeket kerestek. Férj elleni önigazolást találni itt, ugyanez szingliben, gyermektelenben, queerben, ők már sűrű elvárásokkal, hogy én mit írjak (ez az olvasó nem tudta elképzelni, hogy léteznek heterók).Hozzájuk képest maroknyi az, aki a szövegért olvasott, nem jött túl közel, nem szerepelni akart, nem csacsogott, és soha nem vert át, az se, aki (január óta öten) mégis elköszönt.
Még a poszt előtt (és általában is): kérdik (két barátom is), hogy miért írom ki a szenzitív dolgaimat, hiszen vadásznak rám, mindent kibeleznek.
Mindenről írok, ami történik, ami emberi, a saját történeteim ürügyén általános témákról, a nehéz történeteimről is. Mindig is ezt tettem, magam írtam, hogy az angolom a diplomám ellenére nem fényes, bőrfölöslegről, éretlen érzelmi megnyilvánulásokról, falcolásról. Ezen nem kívánok változtatni, mert én nem akarok hamis dolgokat. A befogadó dolga, hogy ezzel mit kezd. Ha nincs anyag, akkor is hazudnak, zilálnak, a fehérre rámondják, hogy fekete, a tök rendben levő dolgaimat ócsárolják. A kibelezés, a rajtakapás, az irigységvád az ő bulijuk, őket mutatja be, és mindenki számára mutatja az ő érzékenységeiket, motivációikat. Nem véletlenül dühösek pont az én témáimra, az én örömeimre, rohannak rá arra, ami az erősségem.
Ebben a posztban van sok információ is, mert hangsúlyokat szeretnék helyezni oda, ahova nem szokás, de nem csak ezekről az állapotokról lesz szó, hanem ezek kapcsán attitűdről, felelősségvállalásról. Kapcsolódom a hpv-s poszthoz. De nem szedegetem most össze az alapinformációkat a női szerveink megbetegedéseiről, fajtáiról, lefolyásáról. Ugyanis az alapkérdés itt:
tekintsünk-e szorongással a testünkre, várjuk-e, hogy mindenképpen bekövetkezik a baj? potenciális betegek vagyunk-e?Bővebben… →
Voltam nőgyógyásznál, éves ellenőrzésen. (Nekem nincs endometriózisom, egy pici, panaszt nem okozó miómám van, de nem bolygatja a méhet, és maradt akkora, amekkora.)
Ezt is kérdeztem az orvostól: van összefüggés a mióma és az endometriózis között? Azt mondta, nincsen. Hormonális se. A mióma akkor baj, ha rossz helyen van, túl nagy (mondjuk 5×5 centis). Sokan panaszmentesek. Az endometriózis, az szemét (mondjuk erről általában úgy szerez tudomást a nő, hogy panaszai vannak, máshogy nem látszik. A miómát látja ultrahang is.)
És kérdeztem tőle mást is a rákszűrés kapcsán, jelezve, hogy írok a témában, és ő elmondta röviden, mi a helyzet.
A poszt előtt (tudom ez is a poszt, de a lényegi rész, na) előtt leírom, hogy az egész beszélgetés azon alapul, hogy a méhnyakráknál szinte mindig kimutatható HPV-fertőzés, ezért van ellene oltás is, mert okozatinak tartják az összefüggést. És nem is általában a száznegyven? törzs valamelyike, hanem a veszélyes törzsek okozzák a bajt, és ezek egy része (a leggyakoribbak) ellen van oltás. LR: low risk (rákszempontból, ettől még nőhet karfiol a puncid helyére!), HR: high risk. Ennyiféle van, és ezt vizsgálja a széles spektrumú diagnosztika:
A HPV-re voltam kíváncsi. Amikor én tavaly felháborodtam az otthoni tesztelés promócióján (akcióban olcsóbb!), csak éreztem, hogy nagyon gáz a megható sztorit, veszteséget influenszerként forintra váltani, mindezt elhivatottságnak és társadalmi munkának hazudni (majd a jólét külsőségeivel cikknek álcázott ömlengésekben dicsekedni), de akkor nem olvastam utána.
A minimum, amit mondhatunk, hogy ez semmiképpen nem jó ügy, és aki annak állítja be, azt a haszonvágy vezérli. De az sem áll távol az igazságtól, hogy fölösleges öndiagnózisokra buzdítani a nőket roppant kártékony. Ez az én véleményem, de most itt van az is, hogy miért gondolom ezt. És nem csak Szentesi Éva dicstelen tevékenységéről és teljes széteséséről, hanem az összes olyan énekesnő, modell, sportoló és tévés nő tevékenységéről, akit valami baja miatt megkeresett a témában utazó cég, és akkor valami jólöltözött-mosolygós-hálás fotóval, minősített esetben az orvost ölelgetve jól rádsózza azt a szert, eszközt, beavatkozást, magánkórházat, gyomorszűkítést, ami “neki bevált”.
Rengetegen nem értették annak idején ezt. Nem csak annyi van itt, hogy van, aki szerint “jobb a biztonság”, más szerint meg a pár törzsre szűrő otthoni teszt nem olyan fontos, de hát ki így, ki úgy. A bamba követők igazi társadalmi ügynek, női egészségvédelemnek gondolták ezt a felhabosított, haszonvágyó semmit, és egyetlen orvos nem állt be mögé.
Forradalmi, 11900 forint, és fogj össze a barátnőddel. #TeszteljNeStresszelj!
Stresszelni fogsz, az tuti, mert ugyan a kimutatott rákos esetek közel száz százalékában jelen van veszélyes HPV törzs, visszafele már nem ilyen bizonyos a helyzet: az ilyen törzseket hordozó nők túlnyomó többsége soha nem lesz rákos. Ezért se mondják azt, hogy “gratulálunk, pozitív, ön rákos”, hanem menjél citológiára, aztán az negatív, megnyugszol, katarzis. Ki érzi egy pozitív HR teszttel ezek után átverve magát? Hát nem jobb a biztonság?
Semmilyen tünetem, elváltozásom, panaszom nem volt sohasem. Sokkolt, hogy rákos vagyok. Én akkor sajnos még nem tudtam, hogy van egy otthoni, önmintavételi HPV-teszt, ami a HPV-vírust kimutatja. A megelőzés a legegyszerűbb, a teszt életet menthet!
Itt olvashatsz a korai tünetekről, illetve hogy tünetmentesen PAP-tesztre menj (kenet, labor), ne HPV-re, csak az ugye nem haszon a Labnak. (Akinek egyébként minden HPV-oltott leány is veszteség.)
Hogy a követők, mindenféle lájkolók semmit nem sejtettek az influenszerkedésből (ha nem tudnátok: influenszer az, aki HAT az emberekre! ő erre büszke! így magyarázkodott a lebukása után), azt nem csak a sunnyogás, a túl üdvözült “rákedukáció”, “értetek teszem” kihirdetgetés (wmn hátszéllel) mutatta. Főleg onnan tudom, hogy miután én szóltam, elkezdték kérdezgetni: ja, te ezt jutalékért árulod? a cég megfizet? Úgy már nekik is gyanús lett. Ott volt a kuponkód, meg hogy együttműködés… a szemüket kibökte.
Tehát akkor most az okok: MIÉRT ÉRTELMETLEN, FÉLREVEZETŐ ÉS KÁROS A HPV-T NÉZETNI, és miért nem tiszta szándékú az, aki a paráztatásból húz hasznot (miközben hirdethetné a valóban egészséges életmódot, a szexuálisan felelős viselkedést is a hisztizés, a ballonkabát-csipketanga libbáskodás meg a ginivás helyett)?
“A tudósok azt mondják” – az orvos azért mondja ezt (mint mondja), mert klinikán dolgozik, az meg folyamatos képzésekkel jár. Nem a saját tapasztalatára és a véleményére, intuíciójára hivatkozik, hanem kurrens szakmai érvekre.
A méhnyakrákszűréskor az amerikai protokoll nem használ kolposzkópot, kenetet vesz (PAP-teszt, a pálcikával a méhnyekról sodor le sejteket) és citológiát nézet (laborba küldi, ahol megvizsgálják, vannak-e kóros sejtek). Ha a citológia negatív, akkor 3 év (!) múlva kontroll, viszlát; panasz esetén persze előbb. Ha meg talál valami elváltozást, akkor nézet HPV-t, hogy vannak-e veszélyes törzsek.
Ezzel az a baj, hogy kolposzkóppal lehetne látni mindenfélét, a másik pedig a három év: sokkal előbb kialakul veszélyes állapot.
Új elemek az amerikai szabályozásban (a 2012-es előzőt tavaly szeptemberben módosították). Az egyik: “everyone with a cervix” – nem merik leírni, hogy NŐ, ezért én leírom: méhnyakuk nőknek van (amit mondani akarnak: méhnyakkal rendelkező nők, mert van olyan nő, akinek csonkolták. Ezerdolláros kérdés: a neovagina, vagyis a műtéti úton létrehozott… hát…: üregnek a végződése cervix-e?).
A másik, hogy viszonylag későn (25 évesen, mint írják) kezdik szűrni a méhnyakrákot, ötévente, és JAVASOLJÁK a HPV tesztet. Ezeket már nem a doktor mondta, hanem új elemek.
Szerencsére mi itt élünk. Nálunk a szűrés évente javasolt: kolposzkóp, kenet, citológia. Itt is pozitív citológia után néznek HPV-t, hogy van-e a sokféle (lásd a fenti kisbetűs illusztrációt) között magas kockázatú vírustörzs; ha van, akkor további vizsgálatok és sűrű kontroll. De, megint csak az orvos szerint, vagyis, “a tudósok szerint” a lakosságnak gyakorlatilag a száz százaléka HPV-fertőzött, és ha valakinél kimutatnak néhány, rákszempontból alacsony kockázatú törzset, azzal szépen elbánik az immunrendszere, és egy év múlva már másik törzset mutat ki a vizsgálat. Vagy épp (abban a pillanatban) semmit. Nem tűnik el a vírus, csak megvívja a csatát az immunrendszer.
Csak úgy HPV-t nézetni tehát sem komoly laborban, sem otthon nem érdemes, csak paráztatásra jó, meg ugye a labor keres rajta. Amiért ez az orvos mégis nézet: ha épp elcsíp egy negatív pillanatot (amikor régi low risk törzseket immunrendszer legyőzte, újak nincsenek jelen), akkor elküld oltásra. Amit negatív lelet bortokában vagy kamaszkorban lehet, érdemes beadatni.
Mindez nem személyes ellenszenv. Az influenszerkedéssel legyen mindenki gyanakvó, ne járjon meghatódni olyanokhoz, akik ezen jól keresnek. Azért írtam meg ezt a posztot, amiért a többit: mert ordít a hamisság, és én az igazságot keresem, és nem félek megírni.
Mit jelent a jojózás, az-e az, amire mondják, és káros-e?
A tegnapi bejegyzés az evészavarokat (a valódi diagnózisokat) listázta és illusztrálta, és ígértem, írok külön a jojózásról is. Ez nem diagnózis, ez csak egy jelenség, de jól leírható. Bővebben… →
Most induló sorozatom nyilvános posztokból áll, és bemutatja, hogy sok-sok olyan női gyakori betegség, állapot, zavar van, ami életmódalapú, és vannak tágabb, 21. századi, tendenciózus okai is. Ami az életmódi döntéseket illeti (és semmi újat nem tudok mondani, csak a legegyszerűbb öt tanács van, amit mindenki ismer), ezeket a bajokat megelőzni biztosan, de egyiket-másikat visszafordítani is lehetséges műtét és gyógyszerek nélkül.
Mit tehetsz? Tájékozódj, ismerd meg az összefüggéseket, addig ne ítélj! És ha neked már menthetetlen a helyzeted? Legalább a lányod a hasznát veszi ennek, vagy te, amikor értelmezed az életedet. “Ezt rontottam el.” A szembenézés felszabadító.
Mi az endometriózis? A méhnyálkahártya megőrül és világuralomra tör. Szétterjed a testben, a véráram elviszi a sejtjeit akár egész messzire, sokkal nagyobb felület lesz, és egyáltalán nem oda való, ahova kerül: a petevezetőkre tapad belül vagy kívül, a petefészekre, a méh külső felszínére, a hüvelyre, a belekre, a végbélbe. Akár a tüdőben, az agyban is megtelepszik. Mivel ez a szövet hormonvezérelt, és a női hormonok közben normálisan működnek, reagálnak rájuk ezek az elszabadult szigetek is. Ami azt jelenti, hogy amikor a nő menstruál, akkor vérzik és leválik az egész szövettípus, adott esetben vért köhög föl az endós nő, vagy vér van a székletében.
Azért a leginkább a hasüregben marad a méhnyálkahártya, és elhúzódó, borzalmas görcsös menstruációt okoz így is, járni nem bírnak tőle. Nagyobb az esély arra is, hogy a megtermékenyült petesejt a petevezetőkben vagy máshol tapad meg, és ha növekedni kezd, az életveszélyes (méhen kívüli terhesség).
Gyakran cisztákkal társul a betegség. További tünet, hogy vaginális szex fájdalmas.
Az endometriózis gyakori, jóindulatú, ösztrogén-hormon függő, krónikus nőgyógyászati betegség, amely a termékeny korban lévő nők mintegy 10%-át érinti, menstruáció megjelenése előtt, illetve menopauza után elvétve fordul elő. Hazánkban kb. 180000, 15 és 39 év közötti nőt érint.
Jellemző tünetei a fájdalmas menstruáció, krónikus kismedencei fájdalom, fájdalom szexuális együttlét kapcsán, fájdalmas székletürítés és meddőség.
(…)
A napjainkban is folyó intenzív kutatások ellenére a betegség genetikai oka jelenleg nem ismert, ugyanakkor lehetséges genetikai tényezők szerepe is, hiszen érintett családokban előfordulási gyakorisága hétszerese az átlagpopulációénak.
Az endometriózis előfordulása az utóbbi években észlelhető emelkedése mögött környezeti hatások, különösen a dioxinok szerepe is feltételezhető.
A méhűr megnyitásával járó műtétek során méhnyálkahártya-sejt csoportok juthatnak a műtéti sebbe, vér- és nyirokreken keresztül pedig a szervezet bármelyik helyére.
Összefoglalásképpen elmondható, hogy az endometriózis olyan multifaktoriális betegség, melynek minden megjelenési formáját egyetlen jelenleg ismert kóroki tényező sem magyarázza.
Megfigyeléseim szerint, ami nem statisztika, a tipikus endometriózisos beteg modell, vagy hasonló: a testére, el nem hízására nagyon figyel, nem feltétlenül egészséges módokon, a párkapcsolattal sok baja van, és nem szül vagy későn szül. Dukai Regináról tavaly szóltak e tárgyú sajtóhírek. Ő gyógyszerellenes, mert elege lett, diétát is említ, nem tudom, bejött-e hosszabb távon neki:
Akiket én ismerek, azokban közös, hogy nem szültek, vagy csak egyet, későn. Sorozatos vetéléseket is okoz ez a nehéz állapot, ahogy Susan Sarandonnál is. Ők a híres külföldi betegek:
Inverse relationship to parity. a parity a nem vetéléssel végződő, teljesen kihordott terhességeket jelenti, vagyis: hány magzatot hordott ki a nő az életképes megszületés terminusáig (nem azonos az élveszüléssel). ennek a számával fordítottan arányos az endometriózis előfordulása
Delayed childbearing
Defects in the uterus or fallopian tubes
Hypoxia and iron deficiency may contribute to the early onset of endometriosis
Rangos Katalin kötete, A képzett beteg (nicsak, a szerkesztő az egyik fórumos gyalázkodó rém!!!) egyik interjújában dr. Ács Nándort idézi, aki szerint ezt a betegséget, vagyis a borzalmas, fetrengős tüneteit szinte csak műtéttel lehet megoldani, és hogy nagyon sok orvos nem járatos e kórság diagnosztikájában, nem ismeri fel, több év telik el a diagnózisig, pedig ez nem olyan, mint egynémely, panaszt hosszan nem okozó betegség, ezzel kínszenvedés az élet már az elején is. A műtét többféle eljárást jelent: lézerrel, elektromos eljárással, égetéssel távolítják el a fölös szövetet. Máskor az egész méhet is eltávolítják.
Egy kis adalék mindez a benned rekedt gyerekhez, és ez azzal is kapcsolatos, ami a mindenféle bután progresszívkedő, gileádozó női oldalról zúdul az arcodba: a társadalmi és életterveket illető, mentalitásbeli vonatlozásai ennek a témának. Egyáltalán nem mindegy a női egészség és életminőség szempontjából (sem), hogy szültél-e, és biológiailag időben tetted-e. Aki mást mond, az boldogtalan, keserű és projektál. Ráadásul messze nem csak ez a betegség int erre, hanem egy sor más, testi és lelki állapot is. Egy boldog társadalomban jó szülni, lehet szabadon és szépen szülni, és nem kell dacból, nyomorból vagy betegség miatt “nemszülni”, mert senki nem szorul erre. És ez nagyobbrészt azért a te női döntésed. A méhed nem azért kiáltozik a magzatért, mert a gaz patriarchátus beléd dumálta és a környezeted elhitette veled, hogy szaporodni KELL “agyatlanul”. A test bölcs és évmilliók csiszolták ilyenné. A boldog szerelemnél, boldog szexnél, a foganásnál, szülésnél, babánál nincsen elsöprőbb, emberileg – és azon felül is – teljesebb élmény. Jól tudjuk, kik és miért tagadják ezt.
Ha értelmes ember vagy, az azt jelenti, hogy nem hajlasz a leegyszerűsítésre, és akkor túljutsz azon a zavaró tényen is, hogy a “szülesztő”, demográfiáért aggódó kereszténydemokrata bajszosok pont ezt mondják: szülj, időben szülj. Nyugi, ők nem azért mondják, amiért a test, a szuverén nő. A “ne szülj, mert a patriarchátus…”, a “ne szülj, mert a bolygó…” kiáltozók ugyanúgy valóságtagadók és hosszú távon a nők ellenségei, mint a “rossz testbe születtek”, “minden test szép” hazug szólamok terjesztői. Olyasmi gesztus ellenükben jól nem szülni (vagy az ő szövegeikkel az amúgy-se, “nem jött össze” gyerekvállalásodat megideologizálni), mint azért nem mosni fogat, mert apu mindig szólt, hopgy kell. Haha! Jól kibasztál apuval…
Még ma sem értik, miért, hiszen maga a méh nem termel hormont, vagy csak keveset (?), de valamiért nagyon is szükséges szerv. A méheltávolításnak durva következményei vannak: korai klimax, elhízás, depresszió és metabolikus betegségek (megint megvettem az Asszonyok egészsége című lapot, és pont abban is volt:
Akinek averziói vannak a (hetero)szexszel, szüléssel szemben – ezek a borzasztó életidegen, erőszakos, sértődött szövegelések és vádaskodások! –, az sérült lelkileg és/vagy testileg. Rossz neki a programja. És akkor ezt gyógyítsa, ismerje föl, hogy ez probléma, nem pedig valami queerség avgy szabad önkifejezés, bátro nemet mondás – ne az ellenkező irányba menjen. A megoldás erre sem az, hogy a boldogtalanok, be nem futottak, megcsaltak, társat nem találók, leszbikusok tovább hergelik egymást, meg őrjöngenek, hogy nem kötelező szülni, “Gileád” (ez is hogy félrement… borzalmas), meg kereszténydemokratáznak.
És te, aki nem vagy boldog a szerepeidben (ami valószínű), de legalább anya: tudd, hogy ezt, legalábbis testileg, nem szúrtad el. És aki magzatokat meg babákat gyaláz, más anyaságát minősítgeti, aki ennyire ostoba és érzéketlen, az süllyedjen a föld alá.
csak az olvassa. én szóltam 