“tényleg abszolút nem vonz a saját nemetek?”

Kérdezi az olvasó.

Sokat gondolkodom ilyesmin mostanában, és a felvetés ürügyén ma több mindenről elmélkedem.

A kérdésre csak annyit írok, hogy nem, nekem nem megy, és ez egyértelmű. Amikor azt mondom, hogy kilencvennyolc százalékos heteró vagyok, én akkor engedékeny és jófejkedő vagyok, mert igazából mondhatnám, hogy száz, de nem hagyom ki a dévaj kacsintást, hogy “azt a kettőt meg fenntartjuk váratlan esetekre”, mert ettől nyitottnak és viccesnek tűnök, és hát én az vagyok, és semmiképpen nem homofób meg eleve elutasító.

De én nem tudom, milyen az a világ.

Tök nagy nyomás van rajtam egyébként, hogy szépítsek, játsszam az olyat, amilyennek elvárnak, ne okozzak csalódást, példakép legyek, de ellenállok, és őszinte leszek.

Ha magamba nézek, az én píszím — szóhasználat, mondanivaló, viselkedés — kudarca leginkább elitizmusban (szegénység-, képzetlenség-ellenesség) nyilvánul meg, talán a második legsúlyosabb az inherens homofóbia, jó, nem akarok hatásvadász lenni: homofób reflexek, heteronormatív, a melegeket láthatatlanná tevő attitűd. Most ezt így sorba rakom nektek. Ezt követi a nem-épekkel és nem szépekkel szembeni ítélkező hajlamom, vagy inkább idegenkedésem, majd a rasszista megnyilvánulásaim, és a legkevésbé a nőkkel vagyok előítéletes, de velük is az vagyok, mert ebben a társadalomban élek, és figyelem magam. Biztosan le is hagytam valakiket a listáról, ami külön diszkrimináció. Igen, van ítéletem az abortuszra menőkről, de még az örökbe fogadókról vagy mesterséges-megtermékenyítettekről, az aszexuálisokról és a gyermektelenekről is. Valahogy mindenki gyanús, aki “nem normális”. Valójában csak megtűröm azt, aki más, mert úgy illik, egyébiránt mindenféle látszólagos szuverén döntéseim ellenére nyüszítve tapadok a többséghez, és imádok mások rovására poénkodni. A Krisztián nevűek ab ovo gázak, és azért hova jut a világ, ne legyen kék a hajuk, ne legyenek kövérek, és menjenek haza még a turisták is, de sürgősen. Ezt alterofóbiának hívják.

Szóval én nem mondok olyanokat, hogy egy közeli barátom is homoszexuális, és én nem köptem le, amikor megtudtam, sőt, mélységesen szeretem és szoktam vele egy ágyban aludni, EZÉRT én nem vagyok homofób, pedig mindez igaz, csak éppen az ember nem ússza meg azt, amit belécsepegtettek. Heteronormatív vagyok, nem veszem számításba a szempontjaikat.

Miért? Nem akarok én ilyen lenni, megvetem az ilyen embereket. A gyűlölködőket is, meg azokat is, akik magukat felvilágosultnak tartják, miközben ugyanúgy dől belőlük a kíméletlenség. Azonban még az előtt definiáltak mások, hogy ez a nemakarás előtüremkedett volna belőlem. Az alap az alterofóbia. Egy szennyezett levegőjű városban nem úszom meg én se a szürke tüdőt. Én egy mélységesen tekintélyelvű, rendesemberségben hívő, emellett aktívan vallásos, dohányzást-házasságtörést-nemiidentitás-válságot és más huncutságokat hírből sem ismerő közegből jövök. (Iróniám, ezt is miért írtam hosszú í-vel, nem a homoszexuálisoknak, hanem a családomnak szól.) Nincs lánytestvérem és nincs viruló nőként modellül szolgáló anyám, ellenben három bátyám van, ebből a két kisebbnek a sziklaszilárd heteronormatív elképzeléseit arról, hogy milyen a jó nő, és mit jelent a szexualitás, köztük igen visszaélős történeteket is évekig hallgattam és kitörölhetetlenül elsajátítottam. Volt előtte egy szép, okos, kreatív kislányságom, és ez az átnevelőtábor az én igazi és elemi traumám. Megtanultam, ki normális, mi röhejes, és hogy én jó nő sosem leszek. Erről is írok egy posztot, hogy hogyan tört meg az átok.

Mindezt nem, vagy csak részben tagadtam meg, így is meghasonlás az életem. Igazságos és belátó, másságot tisztelő, egy jobb világ építőköve ezek után nem úgy leszek, ha letagadom lényegi alterofóbiám, hanem úgy, ha tudok ezekről az averzióimról, a “normalitás” (normakövetés) iránti mélységes vonzalmamról, ha ránézek erre kívülről, és akarok nem így gondolkodni, megváltozni, akarok kilépni kényelmes köreimből. Nem lesajnálni, nem alamizsnát adni annak, aki nem ilyen, mint én (vö. “én megértem őket, hogy lopnak”, “nem tehetnek a buziságukról”). Akkor fejlődöm, ha tájékozódom a témában, felismeréseim lesznek, aztán amolyan kis kognitív terápiaként helyzetről helyzetre döntök, és változtatok az ítéleteimen, szavaimon és tetteimen.

Ez örök tudatosságot igényel, és igen fárasztó. Naponta megküzdök ezzel, néha lanyhul az éberségem, néha nem vagyok forradalmár, gyakran fáradtan sóhajtok, és élvezem a rendszer előnyeit, amely elismeri és jutalmazza a heteroszexuális, háromgyerekes, fehér bőrű, ép testű, ép gyerekű, képzett, szellemi munkát végző, középosztálybeli, aktív korú nőket, sőt, rájuk mutogatva, őket példának állítva sanyargat és lehetetlenít el másokat. Én, amikor nem figyelek, erénynek gondolom azt, ami előny, hogy van gyerekem, van munkám. Haszonélvező vagyok, és tudok róla. Ez kognitív disszonanciát okoz: a rendszer igazságtalan, és nekem ebből az igazságtalanságból tetemes előnyöm származik. Alkudozom és kiegyezem a patriarchátussal meg a kapitalizmussal is.

Ha nem figyelek, azt kell gondolnom (a saját valóságomból kiindulva, illetve mert nincs közlékeny leszbikus/biszexuális ismerősöm), hogy ezt, hogy ők léteznek és ilyen vágyaik, élményeik vannak, csak úgy mondják, mint a Loch Ness-i szörnyet, de ilyen igazából nincs. Ez a keret, ez a rendszer láthatatlanná teszi az LMBTQIA embereket.

Nem vagyok érzéketlen és buta, de nekem az, hogy ők, az LMBTQIA emberek léteznek, nem más, mint tudás, amelyhez folyamatosan ébernek kell lennem, nem pedig mélységes érzet. Hogy a nálam butábbak-érzéketlenebbek, az igazságtalanságon nem szisszenők mennyire tartják őket nem létezőknek, és emiatt miféle nyavalygásnak érzékelik az elnyomás elleni tiltakozást, vagy akár csak az LMBTQIA emberek elemi szempontjait, az elkeserít.

A rendszer áldozatai vagyunk mindannyian, és nem ilyen lenne a szexualitásunk se, hanem egészen más, ha nem ez a heteronormatív, hatalomalapú nemierőszak-kultúra itatott volna minket át nulla napos korunktól, amely ezt meg azt tartja szépnek, izgatónak, helyesnek, amazt meg torznak, érthetetlennek, furcsának. És mi, “normálisak” gondolkodás nélkül zsebeljük be ennek a kultúrának a hasznait. Ebben lesznek belénk szerelmesek, ebben számítunk jó nőnek, ebben dicsérnek meg az anyaságunkért, és hogy jók vagyunk az ágyban. Nem tudunk nemet mondani, mert annak iszonyú ára van.

A rendszerben olvasok este a lányomnak, és nekem most már ez fáj igazán: a rendszerben muszáj részletezni, hogy a királylány szép volt, és amikor eljött a királyfi (daliás ifjú hős), onnantól boldogan éltek, és ennyi. Lecsukom a mesekönyvet a rendszerben, és azt mondom a lányomnak, aki szintén szép és csupa szép (= legális módon feminin) tündért stb. rajzol a rendszerben, hogy a szépség nem ennyire fontos ám, mint a rendszerben, és majd mesélek neki olyan lányokról, akik önfeledten táncolnak, meséket találnak ki, ügyesen horgásznak, vagy elmentek messzi vidékekre, és legyőzték a nehézségeket, megoldották, hogy ne legyen járvány, de legyen ivóvíz, és remélem, rájuk akar majd hasonlítani a rendszerben, és nem lesz az átszexualizált rendszer áldozata a rendszerben. Megsimítom szív alakú arcát, odaszorítom az enyém.

Aztán villanyoltás előtt még bekenem a hámlasztó bőrradírtól bársonyos arcbőrömet intenzív éjszakai krémmel, mert nekem olyan van, és elégedetten nyugtázom, hogy szép maradt a francia manikűr a zavaróan felfelé álló nagylábujjamon is, a rendszerben.

209 thoughts on ““tényleg abszolút nem vonz a saját nemetek?”

  1. “A rendszer áldozatai vagyunk mindannyian, és nem ilyen lenne a szexualitásunk se, hanem egészen más, ha nem ez a heteronormatív, hatalomalapú nemierőszak-kultúra itatott volna minket át nulla napos korunktól, amely ezt meg azt tartja szépnek, izgatónak, helyesnek, amazt meg torznak, érthetetlennek, furcsának. És mi, “normálisak” gondolkodás nélkül zsebeljük be ennek a kultúrának a hasznait. Ebben lesznek belénk szerelmesek, ebben számítunk jó nőnek, ebben dicsérnek meg az anyaságunkért, és hogy jók vagyunk az ágyban. Nem tudunk nemet mondani, mert annak iszonyú ára van.”

    Ennyi. Köszönöm!

  2. Ez így nagyon tisztességes, őszinte és egyenes volt.
    Igen ennek a pszichológiája kb. ez, és ezt belátni jelentős fegyvertény. A jellemünk javítása a hibáink meg- és beismerésével kezdődik. Ezt pedig értékelni kell. És ez mindenkire vonatkozik, a rendszer által jutalmazottakra és az elnyomottakra is.
    Úgyhogy egy hatalmas köszönet jár érte innen, a taccsvonalon túlról is.

  3. Nem hiszem, hogy ennél sokkal többet el lehet érni. Amikor tanítottam, sosem hazudtam magamnak, hogy mindenkihez egyformán viszonyulok, pontosan tudtam, melyik gyereket szeretem, és melyik az, akinek a láttára is feláll a szőr a hátamon, és megkönnyebbülök, ha beteg vagy ellógja az órámat. De állandóan arra koncentráltam, hogy a jófejnek is beírjam az egyest, ha nem csinálta meg a fordítást, és az átokfajzatot se üvöltsem le minden apróságért. (Túlzok, soha senkit nem üvöltöttem le.)

    • Ez tényleg így van, nem lehet mindegy diákhoz egyformán viszonyulni, mindig lesz, akit jobban kedvel az ember, és lesz akit kevésbé – ugyanígy állanak ők is hozzánk, valaki bírni fog, és miattad szereti meg az adott tantárgyat, a másik meg méla undorral ül az órádon. 😦 A lényeg tényleg az, hogy a bánásmódban, jegyekben ez ne nyilvánuljon meg – én is mondtam már olyat diáknak, hogy “nagyon bírom a buráját Kati, de ha továbbra sem tanul, meg fogom buktatni.”

    • A személyes szimpátia szerintem másképp működik, mint a csoportokat érintő diszkrimináció. Előbbi lélektani jelenség, teljesen természetes, nyitottsággal, személyiségfejlesztéssel enyhíthető, és szakmai kérdés az, hogy hogyan kezeljük pl. tanárként, utóbbi morális, világnézeti kérdés, hiedelmeink revideálására van szükség ahhoz, hogy változtassunk rajta, sőt, gondolkodásunkat is újra kell installálnunk. Hogy pl. a tettet, jelenséget ítéljük el, ne az embert vagy csoportja egy másik tagját.

  4. Elolvastam, kösz.
    Igen, a privilégiumok. Egészen addig észre sem veszi az ember, amíg nem jön máski, és oda nem bök, hogy én is ezt akarom. (Nekem is van, de mennyi, s mennyiről nem is tudok!)
    A jóbuzik (és helyettesíthetünk ide romát, kerekesszékest, de simán időst is, stb) legyenek otthon buzik, ne reklámozzák magukat. Én sem reklámozom magam heteroszexuálisként, nem vonulgatok fel.
    NEM A FASZT!
    Akkor munkahelyen családról képet levenni.
    Akkor az utcán párod kezét nem megfogni.
    Akkor búcsúzáskor nem csókot adni,
    Hétvégi programról, hogy kivel voltál hallgatni.
    A heteroszexualitás van reklámozva, sőt, csak az van reklámozva.

    Milyen mesét meséljek? Én kijavítom, ha a herceg jön, s menti a királylányt, hogy az a királylány lehet hercegnőre vár ám! Sőt, igazából kurva jól megvan odafönt, mert semmivel sem kissebb ez a kalitka, mint amit a herceg neki nyújtana. A herceg meg valójában a sárkány miatt van ott, mert szíve szerint egy tüzetokádó nagytarajú ölébe hajtaná a fejét, ne kelljen már többet azzal a karddal kaszabolnia.
    Én meg mint herceg, a vár felé páncélomban lovagolva hímezek egy keszkenőt, s megérkezve meglátok egy egyfejűt, ahogy lepkét kerget, a toronyból pedig egy amazon integet. A mindenit, most mit évő legyek?

    A 98% heteroságodra nyáron ugrottam, nekem ez még mindig sokkoló, ha valaki ezt ennyire állítja. Mindig azt hittem, csak egymásra licitálnak az emberek, hogy de én ennyire, de még jobban.

    Biszexuális bigender vagyok. Ez ír le a legjobban az a nyelvezet szerint, amit a transz honlapon találtam. Az én rendszeremben, hiszen valahogy kellett definiálnom magam tizenpár éve, s ezáltal más embereket is, olajzöld nemi identitású vagyok. Úsznak be más színek, mint egy olajfestménybe, s az életem során voltam már mélykékbe, és türkizbe is szerelmes.

    Igazából roppant jó lenne cisz heterónak lenni, sokkoló még mindig, hogy nem vagyok az.
    Nem vagyok különleges hópihe, ugyanolyan, mint a többi, csak baromira messzire estem a többiektől. Ezen a skálán.

    (Igen, Süsüről mindig azt hittem, hogy a királyfiba szerelmes, és viszont. Hát úgy ölelgeti! A kedvenc lmbtq mesém)

    • Szépen írsz Normabontó , és érdekesen. Én lefagyott vagyok, nem érzékelem a skála színeit. A szocializációm mélyen bevéste magát egyéniségembe.
      Amim van az az empátia és érzelmekre képesség. Nálam az érzelmeket szellemi szinten született vonzalom váltja ki, ezért elvileg lehetséges nőnemű személyhez is vonzódnom igaz csak érzelmileg, szexuálisan nem hinném (vagy ?).

    • “A herceg meg valójában a sárkány miatt van ott, mert szíve szerint egy tüzetokádó nagytarajú ölébe hajtaná a fejét, ne kelljen már többet azzal a karddal kaszabolnia.” – anno az egyik slasher ficíró írt ilyen történeteket, nagyon szerettem őket…

      Amúgy szerintem a 98%-os heteróság is olyasmi, amit tud az ember magáról – szerintem én is az vagyok, szexuálisan nem találom vonzónak a saját nememet. Illetve nagyon tetszenek a szép nők, ugyanúgy, mint minden, ami szép, megcsodálom őket, de ennyi. Régen, gyerekként szerettem volna fiú lenni, de csak azért, mert nekik több mindent megengedtek és nem kellett állandóan azt hallgatniuk, hogy “egy kislány nem viselkedik így”, most viszont már semmi pénzért nem lennék férfi…

    • “Igen, Süsüről mindig azt hittem, hogy a királyfiba szerelmes, és viszont. Hát úgy ölelgeti! A kedvenc lmbtq mesém.”
      Ez bearanyozza a reggelem, köszönöm 🙂

      Ami engem illet, már itt a blogon vallottam róla, hogy a férfiak közötti szexuális kapcsolat izgat szexuálisan, már gyerekkorom óta. Érdekes, hogy én furának számítok ezzel a preferenciával (bár sok nő jelezte vissza itt a blogon is, hogy neki is tetszik), viszont a két nő közötti szex mennyire mainstream pornóelem, és emberek ez alapján váltig állítják, hogy a nők 90%-a igazából biszexuális. Egyszer egy férfiismerősöm megkérdezte, nem vennék-e részt vele és a barátnőjével édeshármasban. Köpni-nyelni nem tudtam, pedig más forrásból tudom, hogy ez már-már norma 😦 Azt, hogy két fiúval részt vennék-e szexben, nem tudom. A szex intim aktus, túl sokan lennénk hárman, és abban sem vagyok biztos, hogy két fiút élőben néznék-e. Dehumanizáló lenne. Videón szoktam ilyet nézni, masszív kognitív disszonanciával. A Viharsarok például nagyon tetszett, mert tudom, hogy csak fikció, de olyan erotikusra sikerült, hogy kisült a mozivászon.

      • Engem tulajdonképpen vonz a két férfi, el tudom képzelni, hogy érzelmi biztonságban, szépen hármasban, és csak hetero érintkezés, de soha a közelében nem jártam ilyen helyzetnek, és azért ennek a fantáziának inkább ahhoz van köze, hogy nofene, én ezt is megtehetem, szóval hatalmi kérdés, mint (szerintem) a férfiaknak az, hogy annyira jó csávó vagyok, hogy két nő is liheg itt nekem, tehát eszközzé teszi az embereket, nem az a nagyon egyedi, nagyon ritka érzelmes sztori, amelyben eddigi életemben nekem jó tudott lenni a szex.

      • “Ami engem illet, már itt a blogon vallottam róla, hogy férfiak közötti szexuális kapcsolat izgat szexuálisan, már gyerekkorom óta. Érdekes, hogy én furának számítok ezzel a preferenciával (bár sok nő jelezte vissza itt a blogon is, hogy neki is tetszik)…”

        Ha tudnád zöldfűszál, hogy mennyire nem “fura” és mennyire nem vagy egyedül ezzel. Erre egy kisebb iparág épült.

      • Szinten igy. Izgalmas a ferfi paros. Szep nok latvanyat szeretem, de csak ugy mint arita, jol esik a szememnek mint egy szep macska vagy taj latvanya. A filmbeli leszbis jelenetek nekem nem tetszenek, megha csak csokolznak az sem, semmi izgalmasat nem latok benne.

    • A szexuális orientációs besorolásoknál az sántít nálam, hogy nem mondható el az hogy egy nemhez vonzódom. Egy személyhez vonzódom. Nem akármelyik egyedhez.Akkor minek a kategorizálás? Nem szeretem a cimkéket. A nyilvánvaló anatómiai másságon kivül inkább elfogadnám az érzelmi,életviteli szabadságot megkülömböztetések nélkül, nemre,nemzetiségre való tekintet nélkül.

      • “Egy személyhez vonzódom. Nem akármelyik egyedhez.” Ez a pánszexualitás, de ez is címke.
        “Akkor minek a kategorizálás? Nem szeretem a cimkéket.” Én sem. Csak turistajelzések a személyközi labirintusban, nem normák.

        • “Csak turistajelzések a személyközi labirintusban, nem normák.”
          Ez nagyon fontos. Nem az a baj a címkékkel, hogy vannak, hanem
          1. ha a kategóriákat mereven értelmezzük, azt hisszük, hogy nem létezik átmenet köztük.
          2. ha normákat, ítéleteket kötünk hozzájuk (két láb rossz, négy láb jó).

    • Szerintem nem kéne a népmeséket kifacsarni, hiszen azok mindenestül a patriarchátus logikájában működnek, anélkül erőltetettek lesznek. Jobb volna új meséket keresni, amelyekben a ruha sem ér földig.

      “A 98% heteroságodra nyáron ugrottam, nekem ez még mindig sokkoló, ha valaki ezt ennyire állítja. Mindig azt hittem, csak egymásra licitálnak az emberek, hogy de én ennyire, de még jobban.” Én nem, hanem sokakkal ellentétben nem volt még gondolatban sem ilyen élményem, és azokra reagáltam, akik sorra előálltak azzal, hogy nekik is volt már leszbikus vágyakozásuk vagy élményük, kapcsolatuk. Viszont asszem, az oka az, hogy így nőttem fel, ahogy írom, és ezt már hajlandó vagyok látni. Szóval nem tudhatom, mi van a lényem legmélyén, lebetonozták. Velem ez történt, de azt mondjuk nem szeretném, ha a példámból az derülne ki, hogy lám, csak így kell nevelni a gyerekeket (ún. konzervatívan), és akkor nincsenek is homoszexuálisok.

      • igazából a fanfiction-írás szabályai nagyon megengedőek, legalábbis a japános szubkultban, és gyakorlatilag bármi meg lehet írni, ami az embernek eszébe jut. Így aztán a népmeséket is fel lehet használni.

        • Utálom is az ilyesmit, mert műveletlenséget, hagyománynemismeretet, olcsóságot szimmantok. Nem szeretem a katyvaszt, a spiritualitásban sem. Szeretem, aki kiismeri, érti, jól követi, esetleg meghaladja, újraértelmezi a műfaj szabályait vagy a kultúrkört.

          • Végül is lehet mondani, hogy a ficírás egy műveletlen dolog, mert abszolút popkult, nem kell hozzá semmi műveltség, és írhat boldog-boldogtalan, a félanalfabéta hetedikes, a gimnazista vagy a gyeses anyuka is, akire rájön az írhatnék. Olcsó is, mert amellett, hogy cseppet sem elit, semmibe sem kerül, bátran írhat, olvashat az is, akinek semmi pénze nincs. A katyvasz is óriási, az is tény, bár a legtöbb fanfices oldalon van valamiféle moderálás, nagyjában- egészében mindenki olyan írásművet tesz fel a netre, amilyet nem szégyell.

            Viszont ennyire nem is érzem egy nagy rakás szarnak, mint ahogy te fogalmaztál vele kapcsolatban – pont azt szeretem, hogy ez a színtér teljesen szabadon burjánzik, és annak ellenére, hogy a megszülető “művek” egy része olvashatatlan, vagy egy középiskolás színvonalán áll, vannak nagyon tehetséges, jól író emberek, akinek pont azért van módjuk kibontakozni, megjelenni, mert ez a színtér ilyen és akiknek én – meg még egy csomó hozzám hasonló – rengeteg gyönyörű olvasmányélményt köszönhetek. Persze mondhatjuk, hogy primitív olvasmányélményt, de az élmény a lényeg, nem?
            Az oké, hogy van a magaskultúra, meg az elit irodalom, de ezzel a nép jó része nagyjából semmit sem tud kezdeni – még én sem, nem is kívánom általában. Ezek az írások nagyszerűen elszórakoztatnak, mert sokszor hihetetlen fantáziáról tesznek tanulságot, továbbgondolják a kedvenc könyveimet, sorozataimat, animéimet, mangáimat, és még össze is hozzák különböző fórumokon, oldalakon az embereket.

            • Hozzátenném még, hogy az igazán jó ficírók csodálatosan finom és ügyes kézzel nyúlnak az anyaghoz, amivel dolgoznak – azaz az alaptörténethez vagy a fandomhoz, amiben az írásuk megszületik, hogy cseppet sem lehet őket azzal vádolni, hogy nem átgondoltak vagy nem tudják mit csinálnak. Az ő elsődleges kritikusak, olvasóik a rajongók, akik szeretik az adott fandomot azonnal kiszúrják, ha valami off, ezért én úgy gondolom, igenis, teljesítmény ezt jól csinálni. Nem elismert, az tény, és a műveltebb körökből nyilván sokan megvetik, holott valóban kell hozzá írói tehetség.

            • Soha azelőtt még nem is hallottam a fanfic kifejezést, de pár éve egy darabhoz gyűjtögettem mindenféle inspirációkat, és véletlenül rátaláltam a fanfiction.net oldalon Soignante írásaira. Döbbenet volt, hogy mennyire jó. Aztán elkezdtem kicsit túrni ezt a szubkultúrát, és rájöttem, hogy gyerekkoromtól ezt csinálom (mondjuk szerintem minden élénk fantáziával megáldott és sokat olvasó ember), csak fejben. Ha szigorúan vesszük, akár Shakespeare is fanfictiont írt.

        • Régebben én is olvasgattam fanfictionöket, ha van kedvem, néha még ma is rákeresek egy-egy ilyen oldalra. Először én is bizalmatlan voltam, a Harry Potter rajongásom miatt kezdtem csak el. (Két kötet megjelenése között, illetve a sorozat befejezése urán hiányzott a történet, és kellett valami “pótlék”.) A japán vonalat nem ismerem, engem a fantasyk vonzottak (HP, Gyűrűk Ura). Jól mondja Arita, sok a csapnivaló mű, de vannak kiemelkedőek is. Nem könnyű úgy hozzányúlni egy sztorihoz, hogy az hiteles maradjon, emellett pedig eredeti és nyelvileg igényes is legyen.
          Ahogy figyelem, egyre népszerűbbek lesznek a tévés sorozatokból írt ficek (Dr. House, NCIS, Sherlock, Odaát, Vámpírnaplók…stb). Ezeknek pedig nem elhanyagolható hányadát a slash törénetek teszik ki (ahol két azonos nemű szereplőt- általában férfiakat – boronálnak össze). Elsőre meredeknek tűnhet például, hogy Dr.House beleszeret Wilsonba , de ha jól van megírva, még élvezhető is. Mivel ezek ismert és népszerű karakterek, olyanok is elolvassák, akik nem homoszexuálisak, csak szimlán szeretik a sorozatot, így talán ez a műfaj segítheti a melegek elfogadádát is. Na, nem a homofóbok körében, hanem főleg azoknál, akik nyitottak, de nem igazán tudják elképzelni, hogy milyen is két azonos nemű szerelme. (Nem igazán vannak homoszexuálisokról szóló romantikus történeztek, ami szerintem nagy hiba, de ez már más téma…)

          • Igen-igen a slash univerzum óriási, és lassan nincs olyan népszerű – vagy épp már majdnem elfeledett – történet, könyv, sorozat, bármi, amihez ne írtak volna slash fanficeket. Nekem vannak kedvenc fandomjaim, amiket olvasok, íróim, akiket követek és egy időben nagyon is benne voltam ebben a világban. Alapjában véve azt gondolom, hogy ezeknek az írásoknak kevés közük van a valódi melegekhez vagy az igazi homoszexuálisokhoz, hiszen ezek a női fantázia termékei, elsősorban nők írják és nők olvassák őket, mégis azt hiszem, hogy ahogy mondod, segíthet a szexuális másságok elfogadásában. Az a jó sokszor ezekben a művekben, hogy nagyon színes képet festenek: vannak bennük biszexuális vagy pánszexuális szereplők, transzvesztiták, melegek, vagy olyanok, akik felnőtt fejjel jönnek rá, hogy azok, full heterók, vagy esetleg olyan heterók, akik “véletlenül” beleszeretnek egy azonos neműbe. Nagyon változatosak, és ha jól van tálalva és megírva, akkor tényleg hozzásegíthet ahhoz, hogy az olvasó felismerje, hogy sokan vagyunk sokfélék és ez így van jól.

    • “legyenek otthon buzik, ne reklámozzák magukat. Én sem reklámozom magam heteroszexuálisként, nem vonulgatok fel.”
      Mikor ilyesmiket hangoztató embereket hallgatok mindig meglep mennyire nem ismerik fel, milyen előnyöket is élveznek ők heteroként ebben a rendszerben. És mivel nem látják át, mennyire természetesen élnek ezekkel a jogokkal (mint ahogy azt sem vesszük észre, hogy lélegzünk), abba sem gondolnak bele, hogy milyen lehet az élet ezek nélkül 😦

  5. Nagyon bátor és őszinte írás. Az a kérdés merült föl bennem, hogy mi van, ha legbelő vágyaink, szexualitásunk, legmélyebb érzéseink is csak a szűkebb vagy tágabb közegünk lenyomatai, amiben felnőttünk? Például az, hogy te bizonyos “férfias” külső és belső jegyeket vonzónak találsz, csak a tekintélyelvű és maszkulin világ hatása, amiben felnőttél? Illetve az, hogy jól érzed magad, ha ilyen vagy olyan az arcbőröd, a ruhád, az alakod, a gyerekeid, az is ugyanennek a világnak az elvárásainak való megfelelés? Az, hogy fel akarsz nézni egy férfira valamilyen szempontból? Az, hogy a kislányod szépségét hangsúlyozod legtöbbet (és nem az eszét, ügyességét, kreativitását, stb)?
    Hol van a határ, az én és a valakik által elvárt, kívánatosnak tartott énverzió között? Van egyáltalán? Le lehet-e vetni ezeket, és ha igen mi marad utána?

    • Természetesen, igen, a tekintélyelvű és maszkulin világ hatása, mi másé lenne?
      Felülvizsgáltam azért, legalábbis részben ezeket az értékeket, tehát mondjuk bűzös, söröskorsót asztalra csapó, jóízűen böfögő, kommunikációképtelen, vad, hatalmaskodó, elváró viselkedésű, erőszakos férfit, az úgynevezett alfahímeket én mélységesen és valóban nem tartom vonzónak, csak az intelligenset, fogékonyat, rebbenőt, aki szépen jön felém és ért engem.
      A lányom szemsüketítő, de emellett finom, eredeti, érzékeny is. Köszönöm a visszajelzést, elég gáz és felszínes vagyok, ha így van, beszélgettünk már erről a pszichológusommal, miért olyan fontos nekem a külső. Talán mert én láthatatlan voltam, azért.

      • én megkérdeztem a feleségemet, hogy szerinte rendben van-e az, hogy te itt dicséred a lányod szépségét és a fiad eszét és ő azt válaszolta, hogy igen, igen, igen, igen. átgondoltam és most már tudom, hogy igaza van. szerintem egy fél percig se zavarjon. ráadásul még lehet, hogy változni is fog a dolog, az én lányommal is így lett. szoktam is mondogatni neki, ha felhúz, hogy ‘kiskorodban, mikor még szép voltál, okos és ügyes’ kezdetű kifakadásokat. na és persze, hogy fontos a külső, nekem pl amíg a borotválkozó tükörből egy jóképű, vidám fiatalember mosolyog vissza, mindig jobb kedvem lesz. öhhö

      • szerintem az alfahímök nem csak is a felsorolásod szerint ismerkszenek. mi van ha intelligens, fogékony és rebben, de tényszerűen böfög, sőt. viszont elvárásai is vannak, hiszen tud és tudja mit akar? ha nem tévedek, te is elváró viselkedésű vagy, ami szerintem természetes.
        csak kötekedem.

        • En ezzel ugyanigy vagyok, mint Eva. Ha kocsmaban uvoltozo, sort asztalra csapo himeket latok (akik nekem meg veletlen se lennenek ferfinak mondhatoak), akik termeszetesen arrol beszelgetnek, hogy ki hany csajt dugott, hogyan, anal is volt-e ugye, es fu mekkora alfahimek, nekem felfordul a gyomrom. Csunya gondolat, de nekem az szokott ilyenkor atfutni a fejemen, hogy uristen, en ezekkel egy faj vagyok…
          Ea ezekutan pont nem érdekel, hogy mennyire intelligens, vagy mennyire rebbeno. Az en szememben onnantol kezdve egy nulla lesz, az emberiseg, es a kultura melypontja.
          Nem tudom, hogy ezzel csak en vagyok e igy.

            • Amikor meg nagyon szocialis es a fiukert elo voltam, sokat jartam kocsmazni veluk… persze mosolyogtam, meg rohogtemveluk, de belul zokogtam (volt hog azon szorakoztak, hogy kover lanyokat ok mennyirenem dugnanak meg, “nem is latod a pinajat, fel kell gongyolni hozza a hasat”). Abban a tarsasagban volt 1-2 fiu, akik csak azert voltak ott, mert meg akartak felelni ennek a ferfikepnek. Es leutanoztak, akkor undoritoak voltak ok is, de amikor beszelgettunk kettesben, kiderult, hogy szerepet jatszik. Megfelel a kulvilagnak. 😦 nagy kar ertuk, remelem egyszer a fejukhoz kapnak, es latjak, hogy ez a kameleonisdi sehova sem vezet…

            • A kedvesem nagyon érzékeny és intelligens, viszont olyan siralmasan kifakult és lukas pólókban és mackónadrágokban jár (a pizsamákról nem is beszélve), hogy az első közös hétvégék egy részét varrogatással töltöttem. (Én szeretek varrni, és én kezdeményeztem, még mielőtt valaki beszólna.) Egyszerűen annyira ragaszkodik a szeretett ruhadarabjaihoz, és annyira nehezen költ újra (magának; nekem szeretne sok mindent megvenni, amire nincs igényem, ez pl. konfliktusforrás), hogy fel sem tűnik neki, hogy ciki. Ja, és van, hogy egy hétig nem borotválkozik. Egyszer nekem szólt be valaki emiatt, hogy milyen igénytelen már, miért nem “nevelem meg”. Közöltem vele, hogy nem neki kell vele csókolózni hálistennek, én meg kifejezetten szexinek tartom.
              Úgyhogy ha láttok egy ronda, borostás, kövér, alacsony és szemüveges faszit kifakult és lukas pólóban, simán lehet belé szerelmes egy magas, karcsú, kifinomult, elegáns és intelligens szőke bombázó. (Pont mint én.)

            • Hat annyira rebbeno azert tenyleg nem volt:d ezt elismerem:d

              Egyebentnem tudom, van egy ilyen mitosz, hogy akkor vagy igazi ferfi, ha ezt a mintat koveted es akkor majd tapadnakrad a nok. (Tapadnak a faszt).
              Talan ezert , ok magukat szuperalfaesomega-himnek hittek, igggggazi ferfinak.

              Fernchurch, ez a tortenet nagyon aranyos:)az igenytelenseg engem sem zavar, csak az ilyen alfahimealsseg… (amugy en is iszonyu nehezen koltok magamra. Nem tudom miert)

            • blaci, megvarrom a tieidet is szívesen 🙂
              Igazából nincs összefüggés, de sokáig próbált megfelelni külső igényeknek, mint ahogy én is. És akkor összetalálkoztunk, mindketten kizárólag fejre megyünk, és nem ciki, ha úgy sétálunk emberek közt, hogy nekem magassarkúban és szépruhában van kedvem vonulni, neki meg szöszmöszös mackóban. Aztán hazamegyünk, és felváltva olvassuk a klotyón a hetvenes évekbeli kozmoszfantasztikus könyveket 😀

              • Ó, nem kell, megvan a módszerem: mikor már nagyon durva, akkor elviszem egy táborba, többnapos túrára, és onnan már nem jön haza szegény. 😉
                Miért a klotyón olvassátok a kozmofantát?

            • Laci, nem csak a klotyón olvasunk 🙂
              de olyasmit, amit már harmincszor elolvasott az ember, és “csak az íze miatt” kóstolgat bele újra, ott a legpraktikusabb, kis adagokban 😀

          • egynémely nőstények meg cukrászdákba bújva négyesével zabálják a krémeseket, Hamvas és Vian után szabadon, és arról is beszélnek, hogy melyikőjüket hányan, illetve hányan nem dugták meg. de miért kellene nekem ettől rosszul éreznem magam? esetleg Boris Vian, vagy Miles Davis e terminológia szerint alfahímek voltak?

          • Én is jövök a kocsmák és sörös korsót asztalra csapó férfiak védelmében. Aki sosem kocsmázott, hajlamos erre az általánosításra, de tudnotok kell, hogy a füstös kocsmák bensőséges hangulata remek kis fészek világmegváltó, érzelmekbe alámerülő, művészeteket kielemző beszélgetésekre. Két csocsómenet között társadalomkritikát megfogalmazni, kielemezni A pert Kaffkától, esetleg elhúzódva egy sötét sarokba pár feles után szerelmet vallani – nekem ilyen élményeim vannak. Nem csak szőrőstalpú tahók járnak kocsmába, meg piálni. A művészek elég nagy százaléka is ilyen lebujokban tölti a szabadidejét, és a tudatmódosítók teljes spektrumát végigpróbálva inspirálódik. A tahók meg mindenhol megteremnek, és az értelmesebbje elkerüli őket mindenhol. A kocsmában is. Ja, és az én tapasztalatom, hogy azok nem is söröznek, inkább whisky-znek. (na jó, most én is általánosítok :D)

            • En, mint irtam, anno sokat jartam kocsmazni, es sajnos nem eppen ilyen tapasztalataim vannak. Ketsegkivul megtalalhato az a reteg is, amirol te beszelsz,Szikra, de ok nem is uvoltoznek, es nem kemenykednek egymasnak, es nem futtyognek be minden arrajaro nonek. A stilusos iszogatast en is kedvelem, vagyis inkabb elnezem… a kocsmakban, full reszegen szerelmet vallo fiukat meg semmibenem tudom nezni… holnap ugysem emlekszik ra, nekem eleg sokan vallottak szerelmet es hajtottak dam pofatlanul, alkoholgozben, mikozben par meterrel arebb ott beszelgetett a baratom a haverjaival. Es miert is csak reszegen mernek szerelmet vallani?…nekem ez gyavasag, es felelotlenseg, semmi tobb. Majd ha jozanon mondja, a szemembe nezve, nem ugy, hogy kozben majdnemosszeesik, akkor majd elhiszem.

              De en kifejezetten azokat nezem semmibe,akik egy ilyen kanbuli utan a sajat hanyasukban vegigkuszva ernek haza, es ettol kurvakemenynek es ferfiasnak gondoljak magukat.

            • Különféle kocsmák vannak. Vagy a tulajdonos, vagy az odajáró réteg alakítja, illetve nyilván egymásra hatnak. Van művészkocsma is, meg köpködő kocsma. Csepelen időnként összeért a kettő, de nyilván az utóbbi dominált. 🙂
              Én ez alapján nem tudok ítélni, mert sajnos (vagy nem) én is hánytam már utcán, kocsma mellett. Mondjuk az régen volt. Ma már a szinvonaltalan bort nem bírom.

            • Elismerem, hogy sok rossz tapasztalatot be lehet gyűjteni kocsmázás közben is. A hülyék mindenhol megteremnek. De a kocsmázást, alkoholizálást mindenestől rossznak bélyegezni ugyanolyan álszent dolognak tartom, mint mondjuk elítélni az abortuszt, vagy megszólni valakit, mert elválik és nem akarja megjavítani a kapcsolatot. Én sokkal kevesebb ítéletet kaptam kocsmákban, mint mondjuk a kórházban, vagy a falusi boltban. Ezért vettem védelmembe a “sörös korsót asztalra csapó”-kat, meg a böfögőket. Szerintem nem ez a világ vége, és nem feltétlen jelent tahóságot.

            • Igen, ertem. En is voltam mar reszeg es engem is vittek mar haza, mondjuk mar jo regen. A muveszkocsmakkal semmi bajom, ahogy az iszogatas-beszelgetes-csocso-billiard negyszoggel sem. Csak azt vettem eszre, hogy aki iszik nem keveset, Az utana gigaerosnek es ultraszexinek hiszi magAt es azt kepzeli hogy mennyirevonzo, es hogy en is ezt hiszem rola… es amoge bujva, hogy reszeg volt, egy allatta valtozik es jogot formal maganakarra, hogy odanyomjon a falhoz, vagy csokolgasson.
              Sok a rossz tapasztalatom, lehet hogy ezert vagyok ilyen elutasito.A kocsmak an tripla annyira kiszolgaltatottnak erzem magam.

            • Igen, tudom, melyik típusról írsz. Már sűrűn kopogok, de engem eddig az ilyen tapasztalatok testközelből elkerültek. Hogy a szerencsémnek, vagy a kevéssé attraktív külsőmnek köszönhetem-e, nem tudom, de örülök neki. Sajnálom, hogy neked viszont kijutott! Amúgy én ilyeneket inkább fesztiválokon, koncerteken szoktam látni, kocsmákban kevésbé, de nyilván ahány kocsma, annyi féle közönség. Pedig aztán nagyon tré, falusi kocsmákban is volt alkalmam tapasztalatokat gyűjteni. De az igaz, hogy mindig nagyon zárt társasággal szoktam érkezni, az pedig erős védőbástya a kívülről érkező tahók ellen. A rossz tapasztalataidat szívből sajnálom, megértem a negatív reakciód!

  6. Szerintem ilyen családból hozott előítéletek mindenkiben vannak, de minél értelmesebb és tudatosabb valaki, annál inkább felülbírálja őket, és igyekszik kompenzálni. Szégyelljük, égőnek tartjuk, hogy néha megfordulnak a fejünkben hasonló gondolatok – én is szégyellem, hogy erősebben kapaszkodok a táskámba, ha felszáll három roma a buszra – mert nem érezzük elég píszínek, toleránsnak, ugyanakkor tény, hogy nem lehet mindenkit szeretni. Nem is kell, elég ha tudomásul vesszük, hogy vannak, akik mások mint mi, és elfogadjuk, hogy nekik is ugyanolyan jogokat és lehetőségeket kell biztosítani – sőt néha a pozitív diszkrimináció is helyén való.

    Nekem a neveltetésemből fakadóan nem is annyira társadalmi csoportokkal, hanem viselkedési mintákkal szemben vannak előítéleteim. A szegénység a mindennapok része volt, önmagában nem volt vele gond, inkább azzal, ha valaki nem küzdött ellene. A homoszexualitással olyan formában találkoztam először kb. öt éves koromban, hogy egy rokonunk, aki még régen kivándorolt az USA-ba aztán hazajött, meleg és azóta is egy férfival él együtt. Mikor ez a családban szóba került, és valaki megjegyzést tett, a cselédsorban nevelkedett egyszerű asszony nagymamám mindenkit kőkeményen leosztott, hogy ezzel nincs semmi gond, és vannak, akik így boldogok és kész – így nekem, aki éppen a kutyát abajgattam a sparherd alatt, ez vésődött be.

    De a hülyeség, a butaság például még mindig kiakaszt és még mindig mondok olyat néha, hogy “hogy a francba lehet már ennyire sötét valaki?”. Ugyanígy viszonyulok ahhoz, ha valaki rendetlen, – “hogy nem képes maga körül rendet tartani?” – vagy pazarló – hogy a faszomba’ lehet elkölteni annyi pénzt egy hónapban, amennyit ez keres, aztán csodálkozik, hogy hó végére már csak zsíroskenyérre futja?” – ilyenkor elégedetten veszem tudomásul, hogy én bezzeg rendszerető és beosztó vagyok – mert engem így neveltek, a családunkban ezek az értékek voltak a fontosak. (A másikat meg az tölti el közben csendes borzadállyal, hogy én a lomisoknál veszek bútort.)

    • Csodálatos ember lehet a nagymamád. Ennyi elég is volna.

      Igazából nem kellene ítélkeznünk semmilyen életmód fölött, mert az mindig önigazolás, és igazából nem érint minket. De ha már, engem az tölt el idegenkedéssel, hogy komoly, közepesen vagy jól kereső családos embereknek sok év után sincs egy fillér megtakarításuk sem, és ezt sokakról tudom. Ezzel az a bajom, hogy társadalmilag rángathatók az ilyen emberek, azonnal beborul minden, ha munkanélküliek vagy betegek lesznek, illetve be kell érniük szar munkákkal vagy rontott fizetéssel, munkakörülményekkel, mert három hónapjuk sincs jobb melót keresni, illetve nincsenek alkupozícióban, ki vannak szolgáltatva. Ebből annyi következik, hogy a gyerekeimet úgy nevelem, hogy ebben tudatosak legyenek.

      Tőlem kiborulnál, vannak kamikazeköltekezéseim, ráadásul igen rendszertelenül, tervezhetetlenül jönnek be néha a pénzek, nem példátlan, hogy arra járó ismerőstől kérek a CBA-ban egy ezrest, vagy szaladok haza s vissza vele, mert elszámítottam magam. Viszont a mérleggel összességében elégedett vagyok, nem nyújtózkodom tovább, mint ameddig a takaróm ér, és a költekezéseimet úgy tekintem, megspóroltam a vágyakozást, frusztrációt, tipródást: egész határozottan tudom, mit fogok venni, mert arra szükségem van, azt úgy fizetem ki, mint egy nagyúr, nem latolgatok, nem bánok semmit, érzelmi viszony fűz a dologhoz (utazás is lehet), nagyon tudok örülni neki, élvezem, ápolgatom. Aztán vannak az impulzusvásárlások, amelynek eredményei gyönyörű, szintén évekig becsben tartott tárgyak. És mindig saját döntés, nem olyan, hogy láttam reklámban/másnál, és jaj, nekem is kéne. Viszont ami meg nem kell, arra könnyű szívvel mondok nemet, nem is foglalkoztat, nincs bennem “jaj, ez kéne, az kéne, de nem lehet” sóvárgás. Egy sütő kéne pl., lesz is.

    • Nekem is ilyen jófej nagymamám volt, aki nem értette, hogy mi a gond azzal, hogy ha két ember szereti egymást, illetve a papi cölibátust is ellenezte jókatolikusként. (Ezért ökumenikus istentiszteletre kényszerítették a saját egyházközségéből. -.- De azért a várostörténeti kiadványba berakták. -.- Képmutató csürhe!)

      Nálunk apukám – aki hetero – megnézette velünk a Philadelphiát, és nagyon cuki volt, ahogy eldadogta a homoszexualitás mibenlétét, annyira zavarban volt. Én tíz voltam, bátyám tizenkettő, de már akkor értettük a dolgot.

      És igen, van egy “legjobb barátnőm, Feri” – aki ezt a címkét kikéri magának, viszont találtam ki, mert jellemzően nem olyan, hogy látod rajta, és mindig beleestek a lánykák, mert sármos, jól táncol, vicces és férfias, és valahogy figyelmeztetnem kellett a lányokat, nehogy összetört szív legyen a vége.

      Viszont úgy tűnik, összeházasodik a párjával – kicsit fogalmi zavarban vagyok, most akkor két vőlegény van? és két férj? valószínűleg így van – és bevallom, évek óta nem örültem ennyire esküvőnek. 🙂

      Magamat meg fárasztó és felesleges definiálni, és hogy őszinte legyek – ilyen színtéren nem is érdemes, nem is vagyok magam számára érdekes. 😉

    • “nem is annyira társadalmi csoportokkal, hanem viselkedési mintákkal szemben vannak előítéleteim.” Hasonlóképpen látom, érzem én is ezt az előítélet dolgot. Jártam már olyan cigány családnál, ahol patyolat tisztaság volt, és szinte enni lehetett a földről. A szüleim nem voltak előítéletesek, senkit nem szóltak meg soha durván, lekezelően. A véleményüket elmondták szinte mindig, de inkább viccesen, nem elítélve.
      Tágabb családom esetén már voltak keményebb vélemények, de ezt is kulturáltan adták elő.
      Engem soha nem zavart ki homoszexuális, ki nem, ki mit csinál, hány gyereke van. Leszbikus rokonom van, és volt hogy egy leszbikus lánynak meg is tetszettem. De engem nem vonz a női nem szexuálisan. Alapvetően toleráns embernek tartom magamat és nem szoktam elítélni, bírálni másokat.
      De bennem is vannak “kis előítéletek”, de ezt soha nem szoktam mások szemébe mondani.Végtelenül kulturálatlan, primitív dolognak tartom, ha valaki kinyilatkoztatás szerűen ítélkezik másokon.
      Miért nincsen gyereked? Miért mentél abortuszra? Miért fogadtál örökbe? Miért nem nősültél meg/mentél férjhez? Miért itt dolgozol?
      Ez magánszféra, és ha valaki megtisztel, hogy beszél ezekről a dolgokról és külön kéri a véleményemet, elmondom. De azt sem követendő példaként, hanem tisztelve hogy mások vagyunk, kinek ez jó, kinek az. Javaslatokat, tanácsokat lehet adni, de nem a másik egész életére vonatkozóan.
      Engem is zavar, ha valaki koszos, rendetlen. Baráti, családi körben nem is tudom ezt tolerálni, így inkább elkerülőm a társaságukat. Zavar, ha valaki utcán szemetel, ordítozik. A gyerekkérdésre visszatérve pedig mindig értetlenkedve fogadtam, ha valaki 3., 4. gyereket vállalt. Elfogadtam, tiszteltem, de nem értettem minek ennyi. De soha sem bíráltam ezért másokat. Megkérdezni nem volt alkalmam, hogy miért.
      Viszont hamarabb ítélnek el, néznek le nőket, ha nem vállal gyereket, mint amikor többet vállal. Mert igen az a “normális”.
      Szerintem van még hova fejlődnünk a másság elfogadása terén.

      • Amit nagyon nem szeretek, ha valaki társaságban minősíti a másik ízlését.
        Pl.-ul hogyan lehet nem szeretni a csoki tortát, a csoki tortát mindenki szereti, vagy te hurkát eszel, elég fura ízlésed van és így tovább. Na ilyenkor szoktam beszólni, hogy ő szereti, te nem vagy fordítva. Pont. Mit kell ezen rugózni, nem a te torkodon kényszeríti le a másik.

          • Ugyanez “de egyél sütit, fagyit, azt minden gyerek szereti, ne legyél már ilyen szégyenlős.” Én nem vagyok “minden gyerek”, bazmeg, inkább vegyél nekem tíz deka sós mandulát, vagy egy zacskó ropit.

            • Nem értem, nem értem miért kell állandóan bizonyos embereknek ráerőszakolni az elképzelésüket a másikra. Akár felnőtt, akár gyerek az illető. Ez a minden gyerek és mindenki szereti szöveg nagyfokú korlátoltságra vall.
              Szégyenlős a Náncsi nénikéd. Fogd fel, hogy egyszerűen nem kérem, nem szeretem.

            • Fuj, banán.
              Nagyon sovány kislány voltam, és folyton banánnal tömtek. Utálom. A kedveséknél itt Borsodban nemigen volt a mi gyerekkorunkban, neki a mai napig a luxust jelenti, és áhítattal eszi.

  7. Viszonylag konzervatív családból jövök, és heteró vagyok, valahogy mégis természetes volt számomra, hogy a nemi identitások és vonzódások sokfélék lehetnek.

    Lehet, hogy ebben sokat segített a Bóbita egy sorának félreértése:

    Törpekirályfi a lánya.

    Biztosan azt hittem, hogy a világ ilyen sokszínű. És tényleg.

    • Nekem tetszik így, de igazából:
      “Termeiben sok a vendég,
      Törpe-király fia-lánya.”

      Weöres írói énjét tekintve transzgender, szóval az LMBTQIA-kérdéskör emlegetése abszolút releváns 🙂

    • “Törpekirályfi a lánya”.
      Ezt én is mindig így mondtam, de nem gondolkodtam el az értelmén. 🙂

      Mindig szerettem Weörest, de csak nemrég tudtam meg, hogy kortársaihoz képest nagyon genderérzékeny volt.
      A neten pl. ezt írják az egyik kötetéhez:

      Weöres 1977-ben tette közzé több évtizedes irodalomtörténeti kutakodásának eredményét, a Három veréb hat szemmel című kötetet, melynek alcíme: Antológia a magyar költészet rejtett értékeiből és furcsaságaiból. (…) (…) A kánontágítás ugyan nemcsak női szerzőkre irányult, ám Weöres megkülönböztetett figyelmet szentelt annak a „[k]ülönös jelenség[nek], hogy az irodalomtörténészek nem szeretnek tudomást venni a költőnőkről”, s megemlít néhány nevet, akik pedig ugyanúgy a „legkülönbek közé tartoznak”, illetve olyanokat, akiknek csodatétele „a köznapi élet s a jelenlét olyan intenzitása, mely férfipoétánál alig fordul elő”

      (Ui. Melyik költőnk volt az, aki a lányának írt levelében kifejti, hogy neki már könynebb lesz nőként, tanulhat, művelődhet, és hogy használja ki a lehetőségeit? Nemrég olvastam pedig, de nem ugrik be.)

      • Épp most olvastam egy másik blogon.

        Idézet Móra Ferenc Feminizmus c. leveléből (In A világ így megyen c. válogatás)
        “”Így négyszemközt megmondhatom neked, kislányom, hogy én azt hiszem, ha akarod, ha nem, te magad is feminista vagy.
        Nagymama még csak elemi iskolába járt, anya már a képzőt is elvégezte, neked már érettségid van. Hát ez a feminizmus, édes gyermekem.
        (…) De az igazi stúdiumaidat a feminizmusról majd akkor végzed, szívecském, mikor én már nem simogatom a hajadat. Majd ha megtudod, hogy az előszobánkon túl kezdődik az élet, és az nincs olyan melegre fűtve, mint a mi lakásunk. (…) Majd ha tanácsos uraknál koldulsz a bizonyítványaiddal, és nem eresztenek be hozzájuk, mert nő vagy. Vagy nem eresztenek ki tőlük, mert nő vagy. Majd ha gondolatok és eszmék születnek a szívedben és az agyadban, és meg kell őket fojtanod egyenként, mert az emberek figyelmének kapui nem nyílnak fel előttük. Ha férfi volnál, megtapsolnának, s azt mondanák, lángész vagy. Így megcirógatnak, és azt mondják: szép a nyakad.
        Majd ha békességben élsz a kis szobádban, macskák, kutyák, kanárik és Meredith- regények közt, piros korallal a füledben és fájdalommal a szád szögletében, mert a szomszédék cselédje úgy igazítja útba a suszterinast, hogy “ott a sarokban lakik a vénkisasszony” – és agglánynak lenni szégyen, csak agglegénynek lenni dicsőség. Vagy, ha feleség leszel, talán nagyon boldog feleség és nagyon boldog anya, és asszony voltod mégsem engedi, hogy ember légy – majd akkor tudod meg, kisszívem, mi az a feminizmus.””

    • Én is azt hitem, hogy Törpekirályfi a lánya!! Mert a Bóbita játszik, használja a fantáziáját, mint egy gyerek, és a Törpekirályfi, vagy az arra járó kismacska is lehet a lánya, ha éppen ezt játsszák. 🙂

              • Biztos ez? Nemrég olvastam, hogy ez az agy lateralizáció dolog, ez urban legend, nemhogy megcáfolták, egy félrefordítás révén terjedt el csak (még ha nagyszerű Carl Sagan kiváló könyvében, az Éden sárkányaiban hosszan értekezik is róla). Nem igaz, hogy az intuitív-kreatív területek az egyik, a kognitív-analizáló-logikus képességek a másik féltekéhez kötődnének. Ráadásul a tájékozódás sokkal ősibb, az emberi kognitív képességek kialakulását jóval megelőzően kialakult képesség, márpedig állatokban még csak fel sem merül a lateralizáció.
                Mondjuk az, hogy a tájékozódás nem nemi szervhez kötődik, az számomra is nyilvánvaló(nak tűnik). Tapasztalataim sem mutatnak ilyet. Inkább azt, hogy a pasik nagyobb biztonsággal mennek rossz irányba – de ez a már nagyon sokat tárgyalt szocializáció miatt lehet nyilván.

            • A jobb-bal agyféltekézés hülyeség, a nemi különbségek az agyban nem. Eleve szinte közvetlenül beleszólnak a nemi hormonjaid hogy mik íródjanak át a génjeidről. És aki nem vak, meg nem akar szuper toleráns lenni mert az a divat, az látja hogy átlagosan van különbség. Nyilván ki tudnánk választani egy nőt aki jobban teljesít mint egy pasi, de átlagban akkor sem igaz. Nem csak kultúrális, biológiai különbségek is vannak. Ezt elismerni ok., emiatt nem kedvelni egy csoportot nem ok. tőlem. De a nem kedvelésen túl nem lehet belekötni. Igazából a nem kedvelésbe sem lehet belekötni, mert érzésekbe nem szokás 😛 Ha negatívan nyilvánulnék meg valaki felé mert nő, abba viszont lehetne, de az meg nem szokásom. Az érzéseim meg az én ügyem, hogy “hogyan rakok otthon rendet”.

              • Az átlagos különbséget a nemek között elfogadom, nyilván hülyeség volna azt képzelni, hogy csak a csontok növekedésében és hasonlókban nyilvánul meg ez. Ami engem zavar, az az, hogy egy konkrét – mondjuk – állás betöltésénél nem a konkrét jelentkezőt nézik meg, hanem azt, hogy melyik csoporthoz tartozik, mert az átlag. Csak ugye, még ha esetleg van is szignifikáns különbség, az átfedés akkor is marha nagy. Ahogy a magasságban is. Csak a magasságából azért elég rossz százalékban tudnád megmondani egy emberről, hogy nő vagy férfi. Ugyanígy mondjuk a tájékozódási képességéből is. Tök vicces volt, a munkahelyemen egy (legalábbis részben) fizikai munkára nem akartak nőt felvenni, mert mondjuk tényleg nehéz a fizikai része. De basszus, egy gizda pasit (olyat, mint én) simán felvettek hasonló melóra, egy nőt, aki hasonló dogokat csinál, és erősebb is, nem, mert nő.

                • ” Csak a magasságából azért elég rossz százalékban tudnád megmondani egy emberről, hogy nő vagy férfi.”
                  Mint ahogy olyan pszichológiai teszt sem létezik ami megmondaná a vizsgált személy nemét, de még nagy átlagban sem. Ez hogy lehet, ha tényleg annyira különbözünk?

              • Ja tök jó, én meg arról is hallottam, hogy az emberi agy annak megfelelően fejlődik, amilyen tevékenységeket, mozgásokat végez az illető, gondolok itt élete első pár évére.

                És arra nem gondoltál, hogy az elképesztően különböző szocializáció (kislány kezébe még véletlenül sem adunk szerszámot, fiúéba meg babát vagy seprűt), mely évszázadok óta tart , hatással lehet ESETLEG a férfiak és a nők agya, illetve képességei közötti különbségre?

                • Ezen a nöi agyon mindig hatalmasat röhögtem, pár héttel ezelött egy másik online helyen beszéltünk erröl.
                  Összeszedtem egy halom állítást, ami bizonyítja, hogy nöi agyam van. Már csak valahogy le kellene mérnem, ugyanis azt állítják, hogy a nöi agy súlya kissebb. (Hogy ebböl még mi mindent következtettek le az elmúlt idökben!)
                  Rendkívül szórakoztató volt.
                  Amúgy ehhez kapcsolódóan jött velem szembe az MBTI személyiségteszt. Az sokkal többet elmond az emberröl.

                  A gyerekünknek van saját lapátja, és saját seprüje, hogy bármikor csatlakozni tudjon a takarításhoz, amikor csak kedve van. Konyhája is van, meg babája, ès egy halom autója.
                  Fogalmam sincs milyen agya van, vagy milyen agya lesz. Azt látom, hogy fiúsan játszik, a babáival is. De szereti öket, mint egy kistesót, mesél nekik, és megmutatja, mi mindent tud már, tanítja öket.

                  Ès fiúnak neveljük, annak született. Szinte biztos, hogy tényleg az, söt, remélem. De szeretném, ha érzékeny fiú lenne.

  8. Nagyon utálom azt a szociálpszichológiai közhelyszöveget, hogy “az előítélet hasznos, mert eligazít, nem kell egyesével megvizsgálni minden esetet, mert az nagyon megterhelő volna”. Az állítás igaz, de szellemi restség és érzéketlenség igazolására szokás használni.

    • Szerintem az előítélet akkor hasznos, ha statisztikailag valamennyire értelmezhető helyzetben kell döntést hozni, eligazodni. Igen, ha a nyóckerbe megyek, felkészülök arra, hogy lepusztult, buta, részeg emberrel szinte biztosan találkozni fogok, 10-15 éve nem lepődtem meg, hogy a Rákóczi téren kurvák szólítottak le (nem tudom, ez megszűnt-e, és ha igen, mikor). De ha egy konkrét emberrel kerülök kapcsolatba, akkor nem tudok értelmes döntést hozni az előítélet alapján, mert ő személy szerint vagy intelligens (pl.), vagy nem, függetlenül attól, hogy a nyóckerben vagy a Rózsadombon lakik.

      • Ugyanez. Sötét utcán egyedül megyek, látok egy dülöngélő férfit, átmegyek a másik oldalra. Pedig lehet, hogy csak elfáradt, vagy simán egy vidám részeg. Nem érdekel, nem próbálom ki. Ez is előítélet, tudom. Vagy nagyon közel áll hozzám a kerületünkben járó gáz törzsközönségű buszon valaki, meg se nézem, ki az, arrébb megyek, és nem érdekel, hogy semmit nem akar tőlem, nem maradok ott, nem próbálom ki. Lehet, hogy ezek az előítéletek mentették meg sokszor a testi épségemet vagy a pénztárcámat. Nem tudom, nem próbáltam ki.

        • Szerintem itt a sztereotípiákról, általánosító vélekedésekről beszéltek, ezekben. nincs benne ítélet (nem ültetnéd börtönbe a dülöngélő férfit automatikusan nemi erőszakért). Ahogy blaci írta, a sztereotípiák úgy-ahogy eligazítanak egyes helyzetekben, de ha nincs bennünk nyitottság, kíváncsiság, hogy egy adott estet egyedi esetként vizsgáljunk meg, ha módunk nyílik rá, akkor az már előítélet. Én is magam mellé húzom olykor a táskám egy tömött járművön, de senki felé nem küldök közben szándékaim szerint lesújtó pillantást.

    • ha felszallok a 4-6-ra es gyorsan jol magamhoz szoritom a taskam akkor az csak akkor eloitelet, ha elotte meg soha nem loptak el semmit a taskambol villamoson.
      ha mar tunt el mobilom a Blaha es a Petfofi hid kozott akkor onnan kezdve mar esszeru elovigyazatossag, ugye?
      vagy hogy?

  9. Néha álmodom azt, férfi vagyok és lefekszem egy nővel. A dolgot addig tudom álmodni fizikailag, ameddig velem is megtörtént az együttlét, azaz közösülés az nincs. Mikor felkelek, nincs semmi hatással a napomra a dolog, érdekes színfolt marad, semmi több. Ha meg is nézek az utcán nőket, akkor azért, hogy összehasonlítsam az alkatukat az enyémmel, mert a sajátommal hadilábon állok, illetve volt rajtuk egy jó gönc.

    Hm, se a férfiakról, se a nőkről nem kezdek el fantáziálni, milyen lenne velük lefeküdni, kívánatosak, vonzóak-e. Nem ismerem őket, nem akarok tőlük semmi intimet, nem vagyok beléjük szerelmes, akkor meg minek mélázzak rajta? Az ismert embereken, színészeken, sportolókon való sóhajtozást sem értem, nálam nem indul be hasonló álmodozó folyamat.

          • Jelenleg nem keresek társat, szerelmet, így nem szeretek meg most senkit mert nem is akarok. Viszont elkap a kétségbeesés, mi van, ha egy nap mégis szeretnék. Akkor hogyan látnék neki? Mi van, ha az eddig vallott elveim köszönő viszonyban sincsenek a valósággal, és végig téves volt a felfogásom? Ha túl sokáig voltam sztázisban, és nem is tanultam el a hogyanokat? Melyik indul be először: lélekkel vágyni, vagy ágyékkal vágyni? Melyik illő, melyik helyes, mire érdemes hallgatni? A puszta és elsődlegesen testi fellobbanást nem tartom jó tanácsadónak. A minta körülöttem legalábbis nem azt mutatja.

            Nem tudok vágyakozni, sosem volt rá szükségem. Sosem volt bennem hiány, de fenntartom a lehetőségét, ez változhat.

            • “Melyik illő, ”
              Szerintem hibás kérdés. Nincs illő vagy illetlen. Pontosabban: bármi illő, amivel másnak nem ártasz, és minden illetlen, ami másnak rossz.

            • Nálam az is számít, mit tartok magamnak ártónak és magam számára illetlennek, függetlenül attól, a másiknak az bőven belefér az életébe.

              • Ja! Akkor ezt jól félre. Én egyébként az illőt magammal kapcsolatban is egyre kevésbé használom. Mármint ilyen értelemben. Illő tisztességesnek lenni, nem hazudni, mást nem bántani. Párkapcsolatban is. Az, hogy lélekben vagy lágyékban (egykori tanárom aranyköpése az ágyék-lágyék kérdéshez, bár szexista: ágyékkal az ágyon, lágyékkal a lányon) az nekem nem ez a kategória – persze ez az én életem, nem tudhatom, másnak beválna-e.

    • Bőséggel. Miért ne fordulna? Ez nem valami elitklub, a rasszizmus is szépen virágzott itt egy héttel ezelőtt, rendszeresen leszóljuk a képzetleneket és nemjólöltözötteket, nőgyűlölet is akad. És kevesen szólnak ellene. HA elvhű lennék, jeleznék meg tiltanék, meg kivetné magából a közösség, de fáradt vagyok ehhez két és fél év után, most is inkább sonkás zsömlét kenek, mert vettem habzsömlét, ír vajat és nagyon finom sonkát, és nem várható, hogy bárki is kijön, így nyugodtan dőzsölhetek, nem fogja senki elkunyerálni.

      • Ennek azért örülök, mert a csoport kedvéért senki sem konformizálódik, illetve nem torzítja el a közösség kedvéért, befogadásáért a véleményét, miközben nem egészen úgy, vagy teljesen másként vélekedik éppen fennforgó témáról.

        • Hát én már ennyi idősen nem adom fel a saját elveimet, de barátaim is sokan mondták, hogy erős egyéniségem van.
          Számomra az nagyon antipatikus, amikor bárki véleményét értetlenség fogadja és kétségbe vonják annak létjogosultságát. Kinyilvánítva hogy az nem jó és hogy nem értik, miért érez úgy, vagy gondolja úgy. Sokan szeretnek erkölcsi prédikációt tartani, mi a helyes értékrend, gondolkodásmód. Én inkább próbálom a miérteket megérteni.

  10. Tudjátok mikor Conchita kapcsán ti is sokat beszéltetek a szakállas nökröl, mindig furcsáltam, hogy nektek ez jut eszetekbe: A nöknek is nöhet szakálla, és nö szöre, csak ma nem divat látni, mert le kell a lábat borotválni, stb.. Persze ma már értem, hogy miért erröl beszéltetek.
    Nekem mindig az jutott eszembe, hogy vannak szakállas nök. Vannak még olyan emberek, mint (én), akik nök (is), de nö a szakálluk, mégpedig olyan barmi borostásak a 3. napra, pont mint Conchita. Végre valaki elölépett, aki se nem nö, aki se nem férfi, pontosabban mindkettö.

    Ès tudom, hogy ö egy drag Queen, jól kitalált branding, de idöközben magamat keresve egy halom szakállas növel ismerkedtem már meg, ö ezt nem légböl vette, hanem elölépett egy nagyon mélyen elnyomott nemmel.

    • Mikor néztük a gyerekekkel Conchitát, megkérdezték, hogy akkor ez most hogy. Kb. annyit mondhattam, hogy ő egy fiú, akinek ez tetszik, így érzi jól magát.

      A 8 éves lányom reakciója:

      “Végül is jól néz ki.”

      Én meg örültem.

  11. “Nem vagyok érzéketlen és buta, de nekem az, hogy ők, az LMBTQIA emberek léteznek, nem más, mint tudás, amelyhez folyamatosan ébernek kell lennem, nem pedig mélységes érzet.”

    Nem értem miért töröd magad, miért ez az önmarcangolás, “mélységes érzet” iránti vágyakozás, szerintem anélkül is bőven toleráns vagy. Hogy bizonytalanul mozogsz ebben a közegben azt érzem és értem, de ezek miatt nincs szükséged magyarázatra hiszen reflektálsz önmagadra.

    A mélységes érzetről azért ejtenék pár szót, meggyőződésem hogy ez nem egyéni probléma.

    Homofóbok szokták felvetni a kérdést, hogy “akkor miért kéne őket szeretnünk”?

    Már korábban le akartam írni hogy a tolerancia szerintem egy végtelen hidegvérű, racionális számítás, vonalzóval meghúzott határvonal, DÖNTÉS, amit te is meghoztál. Nincs mögötte semmi érzelem és többletelvárás, még annyi sem mint amennyit a felebaráti szeretet megkívánna. Lehet tolerálni valakit/valakiket úgy hogy nem azonosulunk vele/velük, nem utáljuk vagy szeretjük. A lényeg a mögötte álló döntés, hogy ugyanolyan értékű, szuverén egyénnek tekintjük őt/őket aki(k) ugyanazokat a jogokat és elbánást érdemel(nek), mint bárki más.

    Itthon azért vált annyira negédessé a fogalom, mert a gyűlölet és a szeretet illúziójának fonákjára lett felhúzva. Pedig úgy vélem inkább a közöny polgáriasult formája.

    Hogy személyes történetet is hozzátegyek, annak idején én nagyon ódzkodtam a transzoktól. Transz barátom mai napig nincs (bár nem emiatt), de emlékszem az első élményre amikor velük találkoztam, nem tudtam elképzelni velük az egy légtérben való létezést sem. A többségi normák már tudatos identitást felépített melegként is annyira belém voltak ivódva, hogy amikor az egyik cseten rátaláltam volt iskolatársamra akiről kiderült hogy női fehérneműkben szeret otthon lenni és magát fényképezgetni, kigúnyoltam, kinevettem, megvetettem.

    Később az egyetemen volt egy fiú osztálytársam aki szeretett harisnyát hordani, vékony testére vastag kardigánokat húzott és nem ritkán női csizmákat vett fel. Nos a mi intézményünk végtelen toleráns hely volt (a tanári kart elnézve talán túlságosan is) és emiatt emlékeim szerint ott soha senki nem bántotta, de amint kilépett az utcára nem egyszer hallottam szitkozódó megjegyzéseket az emberektől, hogy tanuljon meg normálisan öltözködni, meg nem tudták eldönteni hogy akkor ő most férfi vagy nő. Volt aki hülyebuzizott, neki lábára véletlenül ráléptem a villamoson.

    Utólag látom hogy a különbség a korábbi és az azután bekövetkezett magatartásom között az, hogy megértettem hogy a nem szerinti öltözködés ugyanolyan irreális és hamis elvárás, mint tőlem azt várni hogy nőt szeressek, továbbá hogy az emberek életének nem a külvilág ízléséről kell szólnia.

    Persze hogy vannak előítéleteink, negatívak is. Én a nyugdíjasokkal szembeni előítéleteimmel küzdök nap mint nap ami a kezdetektől fogva megvan nálam (látens nyugdíjas-e vagyok?), az ügyvédekkel korábban nem volt ilyenem de mára kialakult, még nem tudom hogy érdemes-e tennem ellene.

    • “Nem értem miért töröd magad, miért ez az önmarcangolás, “mélységes érzet” iránti vágyakozás”
      Valóban, ez lehetetlen. Mélységes érzetet nem tudunk átélni, ha egyszer teljesen ismeretlen az a dolog. Normabontó sem érzi át a cisz heterok helyzetét – bocs hogy téged hoztalak példának, de te írtál erről. Azt sem tudom átélni, milyen madárként repülni. Egy született vaktól sem várjuk el, hogy értse Picassot vagy El Kazovszkijt.

      • “Normabontó sem érzi át a cisz heterok helyzetét – bocs hogy téged hoztalak példának, de te írtál erről.”
        Tudom, hogy nem tudom átérezni. Ezen rágódtam már az utóbbi hetekben.

        Kösz a tegnapi választ.

        Nem tudom, mi a sokkolóbb számomra. Az, hogy valóban léteztek, vagy hogy nem tudom átérezni. De pár hete feltettem ezt a kérdést a tumblin is. Ès a melegek helyzetét sem élem igazán át, csak áttételesen, a vonzódás részét nem. Nekem egyszerüen innen a Kinsey skála közepéröl a két széle a “furcsa”. Számomra annyira evidens a kétfele vonzódás, hogy furcsa, ha valaki nem tud, csak egy nemhez.

        Egyébként a terápián játszunk efféle helyzetgyakorlatokat, és tényleg nem érzem. Nem megy, ha megszakadok sem megy.

        (Ja, már meg nem találom ki volt, s hol. Csak megjegyzem, nem vonz a háromas felállás, semmilyen kombóban. Attól hogy biszexuális vagyok, még nem jelenti azt, hogy egyszerre szeretnék mindkét nemmel lenni.
        Két nö látványa meg aztán végképp nincs rám hatással, úgy érzem, hogy tök felesleges vagyok oda, olyan jól el vannak, én meg csak zavarok.)

        • “Nem tudom, mi a sokkolóbb számomra. Az, hogy valóban léteztek, vagy hogy nem tudom átérezni.”
          Még mindig nem értem, miért sokkoló az utóbbi. Miért éreznéd át? Az sem sokkol – gondolom – hogy nem hallod az ultrahangot, mint a denevérek.

          • Nem tudom, nagyon kavarog bennem minden.

            Amit te írtál, hogy taszít a másik férfi test közelsége egy bizonyos intimitás után, az sokkolt.
            Keresem magamban, hogy miért.
            Én nagyon sokáig heterónak tartottam magam, egyszerűen annak, hiszen 14 éve úgy élek.
            Azt hittem, titkon más heterók is vonzódnak a saját nemükhöz, fantáziálnak róla, csak nem beszélnek róla. Azt hittem, mindenki.

            Hogy taszítana a másik férfi teste, nagyon őszintén átjött tőled. Elhiszem neked. Eddig nem hittem.
            Hatalmas lett a távolság számomra a biszexualitásom, és a heteroszexualitás között. A 100%-os heteroszexualitás között. Engem ez most sokkol. De már elhiszem nektek.

            A taszítás nagyon durva nekem. Értem, hogyan tud ebből homofóbia kerekedni. Ez most átjött. Nem, egyáltalán nem gondollak homofóbnak, sőt, rendkívüli toleranciádat érzékelem ezáltal.
            Szédülök.

            • A taszítás félreérthető volt. Nem taszít, ha pasikat látok kézen fogva, vagy épp csókolózva. Nem taszít pl. az Őrült nők ketrece a női ruhákba öltözött férfiakkal. Nem taszít a Pride, lehet, hogy jövőre el is megyek. Nem zavarnak kedves homo- és biszexuális ismerőseim, egy meleg pasival még puszit is adunk egymásnak, ha találkozunk. Nem a jelenség zavar, csak az zavarna, ha nekem kellene benne részt vennem.
              A szokásos hasonlatomat tudom erre írni. Utálom a banánt. A szagától is elmegy az étvágyam, ha ebéd közben megérzem, ha mondjuk egy gyümölcssalátával bekapom, néha öklendezem tőle, annyira nem bírom. Taszít. De soha nem zavart, ha más ette, egyáltalán. Nem gondolom, hogy szar kaja (ahogy a savanyú káposztáról sem), attól, hogy nekem nem kell. Nem tudom, érthető-e?

            • A vége lemaradt. Nem gondolom, hogy abból a taszításból, amit én érzek, jöhet a homofóbia. Ahogy banánfóbia sem jön, érted. A homofóbia a normatív gondolkodásból jön. Abból jön az is, hogy hülye béka- meg csigaevő franciákról beszélünk – mert nálunk nem divat a békacomb, pedig milyen finom az! Hogy a fekete bőrűek majmok – mert a mi bőrünk nem fekete. Most gondold el, még banánt is esznek általában, méghozzá sokat! Mint a csimpánzok – mondanám, ha az alterofóbia lenne az erősségem. A normatív gondolkodás maga áll távol tőlem – már amennyire persze ebben a társadalomban távol állhat, de ezt Éva igazán jól leírta. Nem, nem vagyok hűde toleráns, fenét. Csak nem vagyok igazán intoleráns sem. Mondhatni, említésre sem méltó minimum.

            • Hat éve élek Franciaországban, és még nem találkoztam olyan emberrel, aki csigát és békacombot eszik. Komolyan.
              Bizonyos régiókban ez meg van még, de Párizsban csak a turisták esznek csigát, mert azt gondolják, hogy ezt ki kell itt próbálni. 🙂

              • Nwmtom, én csak osztrigát ettem Franciaországban, az tény. Viszont valahova csak viszik azt a rengeteg éti csigát, amit Magyarországon gyűjtenek, ha nem Fr.o-ba, akkor hova?

    • Nagyon jónak találom ezt a megközelítést. (Naná, felebaráti szeretetet hirdetsz, hát hogyne – ez itt, kérem, a félreértések elkerülés e végett ÖNirónia) A látens nyugdíjas kifejezés meg kiütött teljesen. Kösz!

  12. hú, ez kurvajó írás. és nagyon el is gondolkodtat, mert persze szintén kilencvenkilenc százalékos heteroszexuális, ép testű, keresőképes, középosztálybeli fehér nőként nyakig sáros vagyok én is, ha úgy tetszik. de azért igyekszem. meg van bennem önreflexió. annál is inkább fontos, mert én sem passzolok a dobozba, amiben egy darab hímnemű hozzád illő társadalmi hátterű embert kell szeretni és azzal házasodva, családot alapítva egy és négy közötti számú gyereket nevelni. mondjuk ez utóbbi még megtörténhet. annál is inkább kéne figyelnem, mert nem egészen monogám életvitelű emberként nekem aztán semmilyen cikk nem szól a “hogyan láncold magadhoz A Pasit egy életre” magazinuniverzumban. még annyira sem, mintha leszbikus lennék. nekünk még betűnk sincs. erre valahogy senki nem gondol. nesze, még egy norma, amiből ha kilógsz, biztos lehetsz benne, hogy nem szólít meg semmilyen termék, nem szerepel a szempontod. ezt talán nem mondanám elnyomásnak, mert én kösz, jól megvagyok, de lehet hogy csak azért nem, mert megbocsátó az én szívem egyes emberekkel ugyanúgy, mint a közzel. 🙂 azért mondom a magazinuniverzumot, mert ma hosszan olvasgattam a feminát, és beszartam rajta, hogy a párkapcsolatos cikkek mennyire mind egy szálig ugyanarra a kaptafára, ugyanarra a normára mennek, mennyire semmiféle más háttérről nincs egy jó büdös szó sem, mint arról, hogy ugye egy darab megfelelő korú és társadalmi helyzetű hímnemű emberhez hozzámész feleségül megfelelő idő után, megfelelő körülmények között, megfelelő dolgokra gondolva. fel sem tételezve, hogy ezerféle dolog van még, ezerféle kapcsolat, motiváció, életforma, működés, körülmény. nem hogy akkor nem szól ott semmi hozzád, ha meleg vagy, de akkor se, ha kerekesszékes, vak, szegény, nagycsaládos, aszexuális, megerőszakolt, idősebb (ez utábbi még talán oké, ha azt vesszük, hogy mondjuk 20-50 a célcsoport), bevándorló, cigány, stb stb stb. és oké, nem a femina az etalon, meg minden, de lakmuszpapírnak nem rossz. mert azért aki nagyjából beleillik, az hajlamos hasonlóan gondolkodni, mert megtehetjük, hogy nem gondolunk rá, mert nem kell.

    • Én mindig elkezdek belül ujjongani ha bármilyen médiatermék vagy könyv vagy akármi elkezdi legalább felvetni a poliamória fogalmát, csak utána mindig elkeseredem, amikor agyoncsapják a “szokásos” megoldással, hogy a (maximum) két jelölt közül az egyik kényelmi szempontból meghal és így marad az egy és igaz, vagy a “kevésbé igazi” gyorsan kap magának egy szerelmi partnert és ezzel a lendülettel természetesen az eddigi háromszög csúcsa is hopp elfelejti hogy valaha is szerette a másikat és happyend, mindenki az egy darab neki kijelölt igazival.
      Vagy van még a “rájöttem hogy téged mégis csak barátként szeretlek és hát van az igazi, őt meg szerelemmel”.

      Az fel sem merül a készítőkben, hogy valami árnyaltabb, emberibb jelenséget ábrázoljanak.

      És persze a poliamor beállítottságú néző meg sunnyogjon és érezze rosszul magát, amikor a főhősben felmerülő többirányú érzelmeket rögtön megbélyegzik a szokásos címkékkel.

      Az emberi kapcsolatok olyan mérhetetlenül árnyaltak, annyira mások, annyira csodálatosan különbözik minden és mégis annyira hasonló. A legtöbb ember meg sem tudja, hogy nemcsak a meggyőződéses monogám (ami szerintem szintén teljesen valid és gyönyörű), illetve a még gyakoribb baltával összedarabolt álmonogám lét létezik (ami iszonyatos lemondásokkal és fájdalommal jár minden oldalról, összeszorított fogak, folyamatos cipőorrbámulás és nyomasztó rémálmok), hanem van olyan is, hogy etikus nonmonogámia. Ahol senkinek nem fáj a másik ember öröme, és nem egyedül kell cipelni senkinek a másikat ha bajban van, hanem van segítség. Meg őszinteség.

      Azt hiszem kissé zavaros lett, amit írtam, de mindegy. Megint láttam egy ilyen filmet, reménykedtem, hogy na most hátha, aztán agyoncsapták azzal, hogy hát szegény egyik férfinak a maszkulinitását mennyire fenyegeti a másik férfi, úgyhogy tegyük gyorsan érdektelenné meg egyértelműsítsük hogy ja a női főszereplő nyilván tévedett és csak ilyen barátot/apát lát a másikban.
      Az egyikférfi meg persze utána boldog volt hogy no lám mégis csak én vagyok az alfa.

  13. Köszönöm a megerősítést a full heteróságról. Egy mai coming outhoz hihetetlen segítség volt, hogy az ő álláspontját is átérezzem.

    “Ne vonuljanak
    Ne vonuljanak, ne reklámozzák magukat a homoszexuálisok!
Mondta ezt nekem 3 éve a barátom egyszercsak a pride felvonulást megelőzően. Én meg tudtam, hogy a barátságunknak vége.
Elbúcsúztam, s nem kerestem többé.
Fájlalta, de gyorsan feladta, ő sem keresett.
Nyáron megbíztam, mert jó szakember, és azért beszélünk. Kérdezte, nem érti, meg szeretné tudni, mivel bántott meg ennyire.
Mondtam, hogy a melegvelvonulás elleni kirohanás mellett nem tudok elmenni, és nekem az a végét jelenti.
Megértette.
Ma találkoztam vele, átadta a munkát. Amire számítottam. Tökéletes, precíz.
    Leültettem, mondtam, ezügyben is kellene még beszélnünk, lenne még mondandóm a melegfelvonulást illetően.
    Hallgatott. Elmondtam, jövőre én is vonulok, mert nekem ennyi idő kellett felfognom, hogy biszex vagyok. És nem hirdetem, nem mondom el mindenkinek (pedig itt igen, de ez más) hanem ez a láthatóságról szól.
Azért mondom el neki, mert akarom, hogy lásson. Ilyen egy biszex. Az akiről 10 éve azt hiszi, hogy hetero, az biszex.
    Akarom, hogy tudja, hogy én 33 évig hittem azt, hogy minden hetero olyan, mint én. Miközben sosem voltam hetero.
Akarom, hogy tudja, hogy ez nekem igenis sokkoló. Sokkoló rájönni, hogy azonosítottad magad egy csoport tagjaként, amibe valójában sosem tartoztál.
    Nagyon sokat segített ebben az, hogy már elhiszem, hogy vannak a skála végén emberek, akik valóban full heterók/melegek, mert nem tudtam igazán elképzelni. Így ma vele is másképp beszéltem. Igen, ma testközelből beszélhettem egy full heteró sráccal, már nagyon vágytam rá. Tényleg vannak. Nekem hihetetlen, de tényleg vannak. Már nem licitálásnak veszem, tényleg “szobanövénynek” nézi a földkeregség kb fele népességét. Ő meg beszélhetett egy full biszex sráccal. Megnyugtattam, sem a melegek, sem a biszexek nem hajtanak a hetero pasikra. Nem is tud róla, de küldi a jeleket, hogy hetero. Ahogyan a biszex fiúk is küldik, meg a melegek felém. Baromi kifinomult lett a radarom az elmúlt évben. (Hála a csókcsatás képeknek a reggeli metrón ezt tovább finomítom) Igen, párhuzamos embergalaxysok vannak, de néhol ezek összeérnek.”
    “Egyébként kedvesen fogadta, meglepően problémamentesen.
    Volt egy mégkedvesebb kérdése:

    -És ez idővel változhat? (Rám gondolt, a szexualitásomra, merthogy ügye én lettem hirtelen más.)

    -a szexualitás valamelyest fluid, azonban születésünktől fogva adott, de ne aggódjon, belőle mint full heteróból sosem lesz full homo!
    Aztán elváltunk, hát nagyon szeretném tudni, hogy most hogy alszik!
Én baromi jól fogok!!!”

    • Kedves Normabontó, én is az lmbt-be tartozóm akárcsak te. Erre a hozzáállásra gondoltam, amikor arról írtam, hogy lmbt közösségnek a saját portáján kellene kezdeni a söprögetést. Általában nem tartoztunk és tartozunk a normálisok közé (ritkán volt társadalmilag elfogadva a másság). A rokonaim és a barátaim között is vannak akik gyűlölik ezt a csoportot . Attól még a rokonok leszünk, barátok maradunk. Én elvárom, hogy tiszteletben tartsák a véleményemet, ő is elvárhatja ugyanezt. Változhat az én véleményem vagy akár az övé is, juthatunk közös nevezőre is. Milyen barátság vagy kapcsolat az ahol alakoskodnia kell egy félnek, jobb lett volna ha magában tartja? A Pride kapcsán nem egy ember gondolja azt, amit a volt barátod kimondott. Sőt nem egy meleg férfit ismerek, akinek ez a véleménye. A vélemények, ahogy mi is sokszínűek. Nem áll szándékomban tanácsokat osztogatni. Ha lehet egy dolgot kérnék tőled, gondold végig te egy hosszú belső folyamaton mentél végig, ha ennek az eredményét hirtelen zúdítod rá a környezetedre annak milyen hatása lesz rájuk, rád és a kapcsolatotokra?
      Az egyik posztodat olvasva, eszembe jutott a norvég nagykövet szavai, ha több női vezetőt akarunk, akkor több férfi kell a konyhába,…. nem baj ha egy férfi házias. Sok országban egyre elfogadottabbá válik.

      • Lehet, hogy itt, és a blogomon nagyon harcias vagyok, és úgy tünhet, hogy most én nekimegyek mindenkinek.
        Pedig nem.
        Ha egy emberrel ülök szemben, akkor nincs bennem harag, düh. Mégha a homofób volt barátomról is van szó. Mert látom benne az embert. Nem zúdítom rá, megostom vele.
        Nyíltan, őszintén, és annyit, amennyi szükséges. (Messze messze kevesebbet, mint akár itt)
        Hiszen a szexualitásáról ő se beszélt nekem ilyen mélységekben.
        Engedem, hogy kérdezzen, ha felmerül benne valami. Arra válaszolok, ami nyílt, őszinte kérdés, és nem sértő, ha sértő, felhívom a figyelmét rá, nyugodt hangnemben.
        Adok véleményének helyet, teret, és nem kezdek el vitatkozni vele. Hagy dolgozza fel.

        Nem zúdítom a környezetemre. De nem bujkálok tovább. Ennyi volt, nincs tovább.

        A csoportgyűlölet ellen szeretnék tenni. Azt pedig nem gyűlölettel fogom elérni.
        Így fogom elérni, ha téglákat kiveszek belőle. Ő is egy tégla volt. Látom, hogy elgondolkozott, emésztenie kell a dolgot, és árértékelnie sokmindent, velem szemben is.
        Felnőtt ember, ez már az ő küzdelme, hogy a világképével mit kezd.

        Remélem ezentúl kétszer meggondolja, hogy a haverja mellé áll, mikor a vonuló buzikat szidja, vagy azt mondja, hogy ők is emberek, kérdezzük meg, miért vonulnak.

        Erről is beszéltem vele, miért vonulunk, miért fontos a láthatóság, milyen privilégiumai vannak, amiről nem is tud, és mit jelent melegnek lenni ebben a társadalomban.

        Nagyon jót beszélgettünk, akár még egyszer újra barátok is lehetünk. De már csak velem, én önmagamat adom, és ha így kellek, akkor.

        És nem vagyok férfi, és senkinek nincs a konyhában a helye. De értem a norvég nagykövetet.
        A normális szó használatát nagyon, de nagyon nem szeretem. Ellentéte az abnormális, nem normális. Nem vagyunk átlagosak, ezen a skálán.

        • Örülök annak amit írtál. Megértem, hogy nem szereted a normális szót, mert a köznyelvben kissé eltávolodott a jelentésétől. “… És nem vagyok férfi,…” te minek érzed magad, hol helyeznéd el magad a skálán? De mindenkinek van a helye a konyhában, aki ott szeretne tevékenykedni, az összes barátom imád főzni, én is. Mosogatni viszont utálnak, ezért hamar került mosogatógép a konyhába.

          • De ezt ne így fogalmazzuk már, hogy a konyhában a helye, könyörgöm! Mert kinyílik a bicska a zsebemben. Ezt mondhatjuk egy tárgyra, eszközre, de nem emberre!
            Olyan mint a jól bánik velem. Általában férfi a nővel. Inkább fogalmaznám úgy, hogy megfelelő a viselkedése stb.
            Nem figyelünk a szóhasználatra, ami belénk ivódott, sok minden nagyon primitíven hangzik.

            • Nagyon szeretek főzni, kreatívan és örömmel. Szerintem nekem van helyem a konyhában. Ez így rendben van? Csak szórend kérdése 🙂

            • Ez csak egy észrevétel volt, nem parancs. 🙂
              Természetesen lehet másképpen fogalmazni és úgy szebben is hangzik, ahogy írtad.
              A Nőnek a konyhában a helye kijelentés zavar. Utasító, lenéző.
              Én nem szerettem meg a főzést, már nem is fogom. De a professzionális kávékészítés nagyon érdekel.

        • Normabontónak: Sokáig én is ellenérzéssel néztem a Pride-ot. Aztán volt, aki elmagyarázta, hogy miért fontos. Volt egy gimnáziumi szerelmem, akivel másfél évig voltunk egy test, egy lélek. Aztán az egyetemen vége lett, neki lett új barátnője, én meg mentem egyik pasitól a másikig. Csodálatos lányokkal járt és élt együtt, pezsgett körülötte az élet. Aztán évekre eltűnt, külföldi ösztöndíjakat pályázott meg. Meghívtam az esküvőmre, és mikor átadtam a meghívót, akkor coming outolt. Hogy ő tulajdonképp homoszexuális. Elmesélte, hogy visszapörgette az eseményeket, és hogy tulajdonképp mindig vonzódott a fiúkhoz is. De a lányokhoz már nem. Azóta éli boldog, kiteljesedett, kreatív, pörgős életét férfipartnerek oldalán, és meg van elégedve. Engem kicsit sokkolt a dolog, de annyira tulajdonképp nem, mindig volt benne valami feminin jelleg, és sok fiúbarátsága mélyebb volt annál, mint amit én másoknál láttam. Aztán elmesélte, hogy szinte csak a saját közegében érzi magát biztonságban, ezért megy minden évben a Pride-ra (most épp DJ-ként), mert máshol is jól akarja magát érezni a bőrében. De azt hiszem, szinte csak olyan körökben forog, ahol elfogadott a homoszexualitás (művészek, zenészek, nyitott külföldiek). Ő is szeretné, ha változna a szemlélet, mint ahogy északi meg nyugatabbra levő országokban változott.

        • Annak idején (nagyon régen, még a múlt század végén), mikor munkából kifolyólag sok időt töltöttem együtt LMBTQ emberekkel, nekem kifejezetten rosszul esett, hogy heteroszexuálisként úgy aposztrofáltak, hogy “ti indifferensek”. Basszus, húsz év körül voltam, nulla tapasztalattal, és még így is éreztem, hogy nem, én nem vagyok indifferens. Remélem, azóta megváltozott a szóhasználat. Persze akkor még nem volt betűszó sem a köztudatban. Engem arra neveltek jó szüleim, hogy ha egy embertársunk nem nagyon közeli rokonunk vagy barátunk, aki hozzánk fordul valami problémájával, akkor nem foglalkozunk azzal, hogy a magánéletében mit csinál kivel.

    • Én nem értem a különböző okokból szervezett felvonulások hogyan segíthetnének, változtathatnának bármin is. Valaki elmagyarázná nekem?

      • Azzal, hogy beletolják a képedbe, amit nem akarsz látni. Régebben én magam is azt mondogattam, hogy nekem mindegy, ki kivel dug, csak ne kelljen néznem csókolózó férfiakat. Mára szerencsére már tudom, ez mekkora hülyeség. Hiszen pont az a tolerancia mértéke, hogy megteheti, ugyan úgy, mint bárki más. Nem kell elbújnia, hogy a kényes, fényes ízlésünket ne bántsa.

        • Nálam ez inkább ellenszenvet ébreszt. Irritál. Olyan, mintha nem lennének tekintettel arra, hogy én így erre, ebben a formában nem vagyok kíváncsi. Mintha rám akarnák erőltetni, de igenis, legyél kíváncsi ránk és kész, nincs apelláta. Ez nálam kíméletlenség és az akaratom nem tiszteletben tartása. Nem lehet mindenkivel elfogadtatni és megszerettetni magunkat. És nem is kell. Példamutató élettel már más a felállás, de nekem az ilyen parádék a magamutogatás kategória. Szakadékot ás, nem hidat ver – nálam. Másnál talán ez az az eszköz és mód, amivel nyitottabbá tehető.

          Nemrég tudtam meg, hogy az egyik ismerősöm leszbikus. A kapcsolatunkon ez semmit nem változtatott. Látom, hogyan él, milyen hiteles személy, és ez az, ami tud hatni rám.

          • Akkor valamit nagyon nem értesz, ha zavar a pride, nem kell nézni, nem kell odamenni, senki nem foszt meg attól a jogtól, hogy ezt megtedd. Milyen kifordított logika már ez?!

            Lehet, hogy téged nem érdekel a másik ember nemi orientációja, viszont nagyon sok ember van, aki képes erőszakot alkalmazni mások ellen, ha megtudja azokról, hogy nem heterók. Gondolkozz el ezen. És ha már ennyire markáns véleményed van, legalább tájékozódj arról, hogy milyen jogai vannak korlátozva az LMBTQIA(stb) embereknek csupán nemi orientációjuk miatt. Meg hogy milyen támadásokat kapnak. Meg hogy hányan lesznek öngyilkosok. (Erről persze pontos infót nem kapsz, hiszen rengeteg eset nem kerül napvilágra.)

            Ez nálad kíméletlenség. Hogy valaki valahol felvonul egy fesztiválon. Hát ne haragudj, de ez nevetséges.

            Próbálj meg elvonatkoztatni, hidd el, senki sem azért megy a pride-ra, hogy téged, Analemma, kíméletlenül jogfosszon.

            • Azt az eljárást tartom kíméletlenségnek, hogy ahogy írtad, beletolnak valamit a képembe, amit nem akarok látni. Lényegtelen, hogy az most egy felvonulás, valami más, vagy hogy mi a cél. És ez részemről minden, csak nem nevetséges.

          • Ja, és még egy félreértés: nagyjából senki nem azért vonul fel, mert azt akarja, hogy te vagy akárki más “szeresse” őt, a pride azért van, mert ott a nem (cisz)heteró emberek végre FÉLELEM NÉLKÜL mernek természetesen viselkedni.

            Te megteheted, hogy a párod kezét megfogod az utcán, és akár meg is csókolhatod. Rád azért sem fognak furán és undorral nézni (pláne nem beszólni vagy megverni téged), mert szerelmesen nézel rá.

            Akik a pride-on felvonulnak, azoknak nagy részével ez előfordul.

          • Azaz igazság, hogy sokan mondják sajnos a sérült emberekre is azt, hogy ne mutogassák neki, ne tologassák ott a torz testű, nyáladzó embereket az orra előtt, mert ő nem akarja látni. Valóban időnként nehéz látni egy-egy sérült embert, de ha nem jön ki az utcára, még ennyi élete sem lesz, ezért is fontos kivinni őket.
            Engem is zavar bizonyos formában a pride, illetve attól függ, milyen passzban vagyok, de nagyszerűen el tudom kerülni a látványt, ha akarom. Nem ők tehetnek az én fusztrációmról.

  14. Valamire megint rájöttem. Nem elég, hogy cisz-hetero vagyok, és nem eléggé toleráns a kinyúlt-szakadt pólós, kolbászevő, pálinkaivó és fokhagymaszagú egyedekkel… De! Hogy a férfiak közelsége sem vonz egyáltalán, – no persze egyeseket kivéve – meg a nőké sem, és mindig a jóseggű biciklistákat, meg az egyénien öltözködőket (testalkattól és nemtől függetlenül) nézem meg az utcán, tartom szépnek, érdekesnek, és a mindennapi életben zavar a túlzott közelség és az összezártság, bármilyen jóban is vagyunk intellektuálisan, az olvasmányaink, meg a véleményünk, a kölcsönös tisztelet és egyetértés ellenére is kiráz a hideg bizonyos szagoktól, de attól is, hogy egy irodában ülök másokkal. Állat-e vagyok?

    • Eddigi életemben mindig kizárólag egy embertől bírtam elviselni, ha ölelget. (Egyszer az egyiktől, egyszer egy másiktól.) És a saját gyerekeim sem esnek bele ebbe a halmazba, most, hogy már mind idősebbek három évesnél. Tudják, és tolerálják. Jóseggű biciklistákat a legnagyobbikkal együtt szoktuk kommentálni, tudom, undorító módon szexisták vagyunk. A fokhagymaszagot nem szoktam érezni a kedvesen, mert általában együtt esszük.

    • Az evőhangokkal – rágás, csámcsogás, majszolás – ki lehet üldözni egem a világból. Akkor is, ha közeli hozzátartozó csinálja. Vagy ha tömegközlekedési eszközön zörögnek zacsival a közelemben, illetve nekiállnak falatozni. Szimplán agresszív leszek tőle, ami sem szóban sem tettben nem nyilvánul meg (de nagy a vágy, hogy kikapjam az illető kezéből a kajáját és kivágjam az ablakon). De sok bajom van! 😀

      • Nagy bajban lennék, ha ez zavarna, mert itt simán egy húszperces sárgabuszos utazáson is előveszik a fokhagymás kalbászt meg a fasír-t, és olyan szag meg hang van, hogy Kusturica trilógiát forgatna belőle 🙂 Én egy dologtól vagyok rosszul, ha valakinek a gondozatlan bajszáról csöpög a szaft. Nyáron társasutazáson volt ilyen asztaltárs, néha kimentem kicsit levegőzni.

        • Engem sem zavar a fokhagyma, hagyma vagy bolyhos naci. Hanem a mosdatlan szag es sajnos nalam ez szakmai artalom, marmint az elofordulasa. De a csopogos bajusz, csamcsogas (ragoval is), fogszivogatas, szortyogessel vegyitett krakogas majd kopes szamomra gyomorforgato..

  15. Lmbtq témában nekem a legszebb film eddig Bódis Kriszta Falusi románca.
    Olyan szép film, hogy…nagyon.
    Közel hozta hozzám a két nő szerelmét, távolságtartó, őszinte ábrázolás, egy szikra giccs nélkül.
    Megnézem megint, jó lenne, ha több ilyen lenne.
    A Pride-hiszti meg csak hiszti, más nagyvárosokban buli, és nem csak a melegeknek.
    Amikor cirkuszolnak azon, hogy “ha a gyerek ezt látja, kedvet kap”, akkor mindig arra gondolok, hogy a homoszexuálisok heterókat láttak mindig, mindenhol, aztán mégse lett kedvük heterónak lenni.

    • “a homoszexuálisok heterókat láttak mindig, mindenhol, aztán mégse lett kedvük heterónak lenni.” – ez nagyon jó, idézhetlek alkalomadtán?

    • Régi nagy kedvencem az “Otthonom Idaho” a fiatal Keanu Reevessel, és a korán elhunyt Rivel Phoenixel.
      Transzszexuális témában pedig a “Fiúk nem sírnak”. Nagyon kemény, de jó film, brilliáns színészi játékkal.

      • Bár én is 98%-os vagyok, de Hilary Swank-nek nem tudnék ellenállni.
        Ezt a filmet mutattuk meg a lányoknak, mikor először kezdték pedzegetni ezt az elfogadás-témát. (Nyilván nem ötéves korukban.)

      • Engem A fiúk nem sírnak annyira sokkolt, hogy lehet, soha többé nem fogom újranézni. Viszont ajánlom, amikor csak lehetőségem van rá.

  16. Biszexuális n vagyok, férjjel és gyerekkel. Nem járok semmilyen szexualitással kapcsolatos közösségbe, ez a magánügyem. Nőkkel eddig nem csináltam még semmit, és megcsalni nem fogom a férjem. Emellett rettenetesen előítéletes vagyok, melegekkel és csoportokkal nem, inkább általánosan ha valakin látok valami nekem nem tetszőt. És tudom hogy mindenkinek megvan a maga keresztje, igyekszem békén hagyni másokat. A melegek meg vonuljanak, mást ez zavar, engem meg a politika.

    • Jé, már írtam, most 2 helyett volt 5 percem is 🙂 Amúgy a homoszeualitást tárgyaló filmek engem kiborítanak, nekem valahogy nem ilyen a valóságban.

  17. Visszajelzés: ne azért | csak az olvassa — én szóltam

  18. Visszajelzés: miről maradtál le? | csak az olvassa — én szóltam

  19. Az ‘LMBT vs heteró’ olyan másság, mint a kék vs barna szemű, vagy olyan, mint a fogyatékkal élő vs egészséges?
    Amikor azt mondják, h mindegy, h fiú lesz, vagy lány, csak egészséges legyen, mi számít egészségesnek? Kívánnád-e a gyerekednek, hogy LMBT legyen, kívánnád-e ismerősödnek, hogy LMBT gyereke legyen, kívánnád-e/kívánod-e magadnak, hogy LMBT legyél?
    Több dimenziója van a nemnek: kromoszomális, gonadális, genitális (belső, külső nemi szervek, hormonok); pszichoszomatikus nem (nemi szerep, nemi identitás, nemi érdeklődés). +testarányok, sokféle szerv, agyi biokémia, És a legtöbb dimenzión belül sok átmenet, fokozat, néhol folytonos skála.
    Interszexualitás: az az állapot, amelyben valakinek legalább az egyik féle neme nem azonos a többivel.
    Az a kérdés, hogy az egy-neműség és a vegyes-neműség mind egészségesek-e, vagy világosan ki lehet mondani, hogy pl. a csigáknál a hímnősség az egészséges, az embernél és sok más gerinces fajnál pedig az egy-neműség egészséges, a vegyes-neműség pedig nem?
    Azok, akik nem-helyreállító műtétet végeztetnek, szerintem pont azért teszik ezt, mert érzik, hogy jobban éreznék magukat, ha egy-neműek lennének. És ezzel semmi rosszat nem mondanak azokról, akik vegyes-neműek (maradnak). Miben más, aki egy-neműsíti magát, és aki teoretikusan állítja, hogy az ember (is) egy egészségesen kétnemű faj, egészségesen egy-nemű egyedekkel? Ha nem lenne PC az egyik, akkor miért PC a másik?
    Azt, hogy a nem-szaporodóképes egyedek nem egészségesek, a szapordóképesek pedig egészségesek, szerintem legfeljebb úgy érdemes vitatni, hogy az egészség fogalmának valami más változatát használjuk, de akkor is megmarad egy egészség fogalomváltozat, amivel igaz.

    Lehet valaki boldog vakként, alacsony vérnyomásúként, LMBT-ként, ez nem csökkenti az emberi mivoltot. A súlyos értelmi és érzelmi fogyatékosság az szerintem, ami az emberi mivolt lényegét érinti. (Igazán boldog általában egy aktuálisan depressziós, pszichiátriai beteg, súlyosan traumatizált sem tud lenni, de ettől még ember, és van akinek változhat az állapota.)
    Azt jó lenne tudnom, h az LMBT-k mindegyike vegyes-nemű-e, de mintha ez logikailag szükségszerű lenne. Vagy lehetne azt mondani, hogy ez nem vegyes nem, hanem ez egy ilyen nem. Mondjuk a szaporodás történése vagy nem történése megkerülhetetlen ténykérdés, lényegi, és ezen a szóhasználat nem változtat. Nehogy gyereket vállaljon, aki nem akar, ez nem kötelező. Van sok más öröm is, de a gyereknevelés is az egyik lényegi öröm és személyiségfejlesztő.

    Ha felkínálnák a lehetőséget, hogy fogyatékos maradjon valaki, vagy bírjon minden emberi képességgel, szerintem a képesség-fogyatékosok is azt választanák, hogy legyenek meg nekik is a képességeik a lehető leginkább. A szellemi képességek, érzékszervi képességek, érzelmi képességek, a szaporodási képesség, az utódgondozási képesség mind olyan emberi képességek, amelyektől való megfosztottságot, hiányt kívánni valakinek szerintem rossz kívánság. Egy képesség-hiány nem játék, nem mindegy, szerintem nem olyan, mint a kék/barna szeműség, hanem képesség-hiány. Amivel lehet méltósággal együtt élni, aminek ellenére lehet boldognak lenni, lehet más területeken kompenzálni, lehet megengedni, hogy fáj, lehet meggyászolni, lehet tudomásul venni, lehet emberi önérzettel, önértékeléssel élni. Attól, hogy nem vagyok tehetségesebb, szebb, félig beteg vagyok, félig egészséges, még elégedett lehetek. Egyébként attól, hogy nem vagyok képes szülni, belül érezni, összefonódottnak lenni, lelki köldökzsinórral kapcsolódni bent és kint, még lehetek jó szülő. Miben más ez a képesség-hiány és a fentiek? A női orgazmus érzést sem érezhetem, csak az enyémet. Bizonyos nem-függő képességek helyett más, ellentétes nem-függő képességeim meg jobban vannak.
    Az intuícióm sajnos korlátozott, az értelmi képességeim is gyengébbek mint szeretném, a tudatalattimat, daimonionomat se hallom annyire, amennyire szeretném. Repülni csak álmomban, meg tárgyak segítségével tudok, de meg tudok békélni ezzel a hiánnyal. Vannak hiányok, kisebb mértékű képességek, amik természetesek; irreális képességek hiányolása irreális volna; valahogy meg kéne fogni, melyik képesség-hiány baj és melyik nem. Nem kell mindenben tehetségesnek lennie egy egészséges embernek, elég, ha legalább néhány dologban van annyira tehetséges, hogy örömmel tudja csinálni.
    Csak valahogy cinikus lenne azzal lebeszélni egy vak zongoristát egy látási képességet adó műtétről, hogy de akkor valószínűleg nem lett volna olyan elmélyült.

    Egy megfontolandó mondás: inkább vagyok boldog LMBT, mint neurotikus heteró. Pontosabban heterónak tűnő, mutatkozó, szerepjátszású. Szerintem ez a lényeg. És itt van a kapcsolat e blog fő témájával: inkább legyek küzdő önazonos, mint egy gátoló kapcsolatban sorvadozó, szenvedő (látszólag normális). Hős, bátor és hiteles mindenki, aki (mások jogait tiszteletben tartva) kiáll magáért, az elhivatottságáért, a belső valóságáért, és annak megfelelően él. Ha az a belső valósága, hogy LMBT, vagy a széklábat is megfaragja, vagy nem akar gyereket, vagy poliamor, akkor támogatom, hogy ezt megélhesse. De ettől még nem kell ezek mindegyikét a szó szoros értelmében egészségesnek tartani, csak elfogadni, hogy ezek lehetnek (megváltoztathatatlan) adottságok, amikkel méltósággal, jó emberként együtt lehet élni. Az adottságokkal nem lehet vitatkozni, csak alkalmazkodni hozzájuk. Az érvelésem nem úgy szól, hogy csak azt, azokat és azért támogatom, amit egészségesnek tartok, hanem ha már az a valóság, ami, akkor
    az annak megfelelő, énazonos élet méltóságteljes, boldog, mások jogait nem sértő megélését támogatom, függetlenül attól, hogy éppen miben áll ez az adottság.
    Analóg ez azzal a szerintem fair hozzáállással, hogy ‘bár nem értek Önnel egyet, de mindent megteszek azért, hogy Ön is elmondhassa amit gondol’. Nem azért, nem csak akkor, ha egyetértünk, hanem mindenki szólásszabadságát tiszteletben tartva. És fordítva, attól még, hogy teljesen támogatom, hogy aki LMBT, az ennek megfelelően élhessen, ez nem kell azt jelentse, hogy ne tartanám az ember faj esetében, pusztán biológiai alapon, mindenféle ideológiától függetlenül, objektíven az egy-neműséget az erre a fajra is jellemző, a képességek lehető legnagyobb részét lehetővé tevő értelemben “az” egészséges változatnak.

    Akik félnek attól, hogy valami bűnöset éreznek, valahogy rossz embernek érzik magukat, amikor rajtakapják magukat, hogy óhatatlanul nem érzik magukat olyan jól, amikor csúnyát, nyáladzót, nem-heteró jelenetet látnak, mint amikor szépet, okosat, heterót: azoknak én azt mondom, hogy ez természetes, van biológiai alapja, nem véletlen, ne érezzünk bűntudatot ezért; ennek csak a mértéke, de nem a léte a kultúránk hibája és leállíttatandó. Szerintem képmutatás, önbecsapás nem elismerni, hogy a képességek hiánya, csökkent mértéke rosszabb, mint a képességek lehető legnagyobb része.
    És egészséges a tetszeni vágyás; a szépség is az értékek egyike, hormonálisan is jót tesz azoknak, akik látják a szépet. Aki szép(ítkezik), ad. Sikeres, jó hangulatú emberek társaságában rám is átragad ebből valami, de ettől még nem ítélem le és nem kerülöm el a (többi) depresszióst, nem pozitív mintaként szolgálót, nem előre húzót. És nemcsak azért, mert ettől még más területeken meg előre húznak, hanem mert én is.
    Miben más az LMBT Pride mint mondjuk a kerekesszékes critical mass, vagy miben lenne más egy depressziósok, személyiségzavarosok felvonulása? A te sem vagy ufó, gyere vállald fel te is ha már ez az adottságod; hitelesebb, önazonosabb életed lehet, kezdjünk valamit az adottsággal, ne szenvedjünk a tagadásában } üzenet lenne a közös.
    A kerekesszékesség látható, viszont sok minden rejtegethető, pl. a rövidlátás is.
    Aki felvállalja, pedig rejtegethetné, hogy LMBT, azok közt valószínűleg (felmérés van, tényleg?) nagyobb a bátrabbak, hitelesebbek, erősebb libidójúak aránya, mint a normálisnak látszók között, és érthető ha ezeket irigylik akik nem. Akiben gyenge a (bármilyen) nemi késztetés, az könnyebben marad látszólag heteró. Érdekelne, hogy ezzel korrigálva is erősebb-e az LMBT-k átlagos libidója, szexuális öröme, élményeik inzenzitása. Egy felmérést hallottam, hogy több időt töltenek egymásra figyelve, amit szintén inkább eltanulni kéne, mint a bátorságot, hitelességet is.

    • “Kívánnád-e a gyerekednek, hogy LMBT legyen, kívánnád-e ismerősödnek, hogy LMBT gyereke legyen, kívánnád-e/kívánod-e magadnak, hogy LMBT legyél?”
      Szerintem arra a kérdésre, hogy “bánnád-e, ha balkezesnek születne a gyereked vagy szeretnéd ha inkább jobb kezesnek születne?”, az emberek nagy többsége ma már azt mondaná hogy teljesen mindegy, hogy jobb vagy bal kezes vagy-e, ez lényegtelen. Pedig alig pár évtizeddel ezelőtt még egésszen mást válaszoltak volna erre, mivel a balkezességet defektnek hitték, amit ki kell javítani és minden balkezest át kell szoktatni a “helyes” kezének használatára.
      Ugyanez van ebben a témában is, ha nem járna SEMMILYEN megbélyegzéssel és társadalmi kirekesztettséggel, egyáltalán nem lenne ez téma.

      • “ha nem járna SEMMILYEN megbélyegzéssel és társadalmi kirekesztettséggel”, attól még az a fájdalma a problémában benne levőnek továbbra is fáj, hogy nem illeszkedik a nemi identitásához saját magának mindegyik nem-dimenziója, éshogy nem tud/akar gyerekeket nevelni.

        • Nevelni? Miért ne tudna?
          Miért kezeled alapértelmezettnek, hogy az ellenkező nemhez vonzódni a “normális”?
          Vannak nők, akik hetero-, vannak, akik bi- és vannak, akik homoszexuálisak, esetleg életük során ez változik. Egyikkel sincs semmi baj, trauma, a társadalom basztat csak. Sok tekintetben vagyunk kisebbségiek, a balkezesség is jó példa, meg a szeplősség meg az alacsony vérnyomás. Nem igaz, hogy a női identitáshoz a férfiak iránti vonzalom illeszkedik, semmilyen ellentmondás nincs a nőség és a leszbikusság között pl.

          Olvasd el, miket írsz, értelmezhetetlen, megdöbbentő.

          • Én azt sem értem, hogyan lehet nem normálisnak vagy nem természetesnek tartani az emberek kb. 8-10 százalékának a nemi orientációját. Pláne vicces olyan valamit “természetellenesnek” tartani, amit eddig több száz fajnál figyeltek meg az élővilágban (pl. minden emberszabású majomnál kimutatták), ráadásul vannak olyan fajok ahol a homoszexuális és biszexuális viselkedés jóval nagyobb arányban jelentkezik mint az embernél (csak úgy érdekességképpen: a zsiráfok vagy a törpecsimpánzok többet szexelnek azonos neműekkel, mint ellenkezővel). Na, szóval teljesen általános ez a jelenség, ráadásul sokkal gyakoribb, mintsem azt a társadalom gondolná.

            • Erről jut eszembe, de Jánosnak szól: mit szólnál a látványhoz, amint egy kis magyar tarka ÜSZŐ borjú ugrálja a másfélszer olyan magas BIVALY tehenet? Nem mondom, elég röhejes volt, de hogy csúnya vagy undorító?

        • Oscar Wilde homoszexualitása közismert. Két gyermek apja volt. Igaz, a felnevelésükben nem nagyon vett részt, de a viktoriánus Anglia elitje nem is maga nevelte a gyerekeit, a nők sem. Ezt a nanny-re bízták, és teljesen természetes volt abban a korban és közegben.

          Egy LMBTQ-ember simán lehet szülő, a nemi identitás vagy a szexuális orientáció ezt nem befolyásolja.

          • https://www.youtube.com/watch?v=3z6nXxmpZ6Y nekem a témában az egyik kedvenc filmem. A legfontosabb üzenete a filmnek számomra az volt, hogy nem a különbözőségeket igyekezett kiemelni, hanem a hasonlóságot. Ők is szimplán emberek,ugyanazokkal a gondokkal, élethelyzetekkel mint bárki más. Ezért nem értem az LMBT-t mert sok esetben a különbözőséget hangsúlyozzák, amivel automatikusan kettéosztják a tömeget két táborra. Szerintem ez is akadályozhatja a párbeszédet.

    • A nemi érdeklődést (szexuális orientáció) kéretik legalább ezen a blogon nem összekeverni a pszichoszomatikus (???) nemmel.

      Én ezt az egész kibaszott félanalfabéta, primeren balkáni reflexű, gyűlölködő, unalomból másokat tönkretevő, minden szépet lábbal tipró közeget nem kívánom a gyerekemnek, ha már így rákérdeztél. Nem bennük lesz a hiba.

    • “Akik félnek attól, hogy valami bűnöset éreznek, valahogy rossz embernek érzik magukat, amikor rajtakapják magukat, hogy óhatatlanul nem érzik magukat olyan jól, amikor csúnyát, nyáladzót, nem-heteró jelenetet látnak, mint amikor szépet, okosat, heterót: azoknak én azt mondom, hogy ez természetes, van biológiai alapja, nem véletlen, ne érezzünk bűntudatot ezért; ennek csak a mértéke, de nem a léte a kultúránk hibája és leállíttatandó.”
      Ebből akár az is levezethető, hogy akkor csak a tökéletes testű, szőrtelen Angelina és Brad násza lehet szép, megfelelő pózban, igényes kameraállásban, és rózsaszirmok között; egy átlagos férfi és nő átlagos pózban, zokniban, nem frissen epilálva, két kiló plusszal pedig “csúnya”.

    • Alapvető tévedések vannak a mondandódban, süt belőle a jóindulatú heteronormativitás (bár beteg, de tőlem csinálja). A nem-hetero szexualitás és a fogyatékosság, pláne a nyáladzás (tehát lényegében beteg dolog) egy lapon tárgyalása súlyos tévedés. A homoszexualitás természetes, nem-beteg jelenség (az LMBTQ többi formája is). Egyre több kutató azt is állítja, hogy a biológiai értelmét is megtalálta. Több száz gerinces fajt vizsgáltak, és közülük csak nagyon kevés, jellemzően szélsőséges ivari dimorfizmussal megáldott (pl. ahol a hím nagyon rövid önálló élet után életképtelen a nőstény nélkül, gyakorlatilag annak spermadonor élősködője) faj volt. Különböző elméletek vannak a jelentőségéről, nem tanulmányoztam mélyen, de vannak megfigyelések pl. arról, hogy azok a hímek, amelyek hímeknek is udvarolnak, azok jobban tetszenek valamiért a nőstényeknek, ha jól tudom. Azért is van ez többek között, mert a homo-hetero messze nem egy bináris kérdés. Ez egy fura skála: nem csak arról van szó, hogy az egyén bárhol elhelyezkedhet rajta, hanem arról is, hogy az élete során változhat is ez a pozíció.
      Közismert, hogy az utódok nélkül élő csoporttagok (márpedig az ember csoportlény) a rokonaik utódainak életlehetőségeit javítják, a legkülönbözőbb módon, közvetlen gondozástól az erősebb védekezőképességen át a jobb táplálékellátásig (ez utóbbi +/- ragadozó állatoknál jelentős, ide értve a csimpánzokat is). Tény, hogy ezek az utód nélküli csoporttagok egyáltalán nem feltétlenül homoszexuálisok, de nyilván a homoszexuálisok pont ebbe a csoportba tartoznak. Ha annyira ellene lenne a faj fennmaradásának, akkor nyilván rég eltűnt volna ez a tulajdonság, és főleg nem lenne ennyire feltűnően elterjedt az állatvilágban.
      Az a tény, hogy a nem-heterót valaki a csúnyával nyáladzóval hozza egy szintre, azt jelzi, hogy meglehetősen jól működik a heteronormatív szocializáció, ha úgy tetszik, agymosás. Jó észrevenni, hogy ez a norma lényegében a zsidó-keresztény-muzulmán vallásosság “erkölcs”rendjének elterjedésével lett uralkodó, közismert az antik kor teljes toleranciája ezen a téren. Vegyük észre azt is, hogy ezek a homoszexualitást nemhogy elnéző, de helyenként magasztaló (a családi tűzhelyet keresd az asszonynál, a műveltséget/szellemi élvezeteket a hetéráknál, a kéjt a fiúszeretőknél, valamelyik görög bölcs mondta ezt, nem? De hogy is mondta pontosan?) társadalmak köszönték, nem pusztultak ki, sőt pl. a perzsa hódítást megállították (bár mintha a perzsákat sem lettek volna annyira heteronormatívak), illetve Róma éppen hatalmas birodalmat épített. A homoszexualitás semmiféle képességben nem jelent hiányt, ezt kellene észrevenni. Egyik-másik (valószínűleg nem is kevés) homoszexuális férfi is képes gyereket nemzeni is, a nők meg éppen fogantak, őket nem is okvetlenül kérdezték, hogy akarnak-e férjhez menni, az meg, hogy szar volt a szex, sokszor nem is volt feltűnő, mert az egyébként heteroszexuális nőknek is az volt.
      A heteronormatív gondolkodás általában annál erősebb, minél inkább érvényesül az az elképzelés, hogy a szexnek, a szexuális élvezetnek csakis a gyereknemzés érdekében van jogosultsága (ezzel erősen összefügg az az elképzelés is, hogy a női orgazmus fölösleges, hiszen arra nincs szükség a gyerek megfoganásához).

    • “miben lenne más egy depressziósok, személyiségzavarosok felvonulása?”

      János, a homoszexualitás nem betegség.
      A depresszió meg igen.

    • “ez természetes, van biológiai alapja, nem véletlen, ne érezzünk bűntudatot ezért”

      Figyelj, ez nagyon alapvető tévedés: szerinted a biológia (vagy épp az evolúció, vagy a veleszületettség) bármit megmagyaráz, elfogadhatóvá tesz? Abba, ami biológiai, bele lehet nyugodni? Mások is kötelesek elfogadni?

      Az erősebb kutya baszik, meg ilyenek? Szerintem a biológia nemhogy nem erősebb, de még csak nem is egyenrangú szavazó, például az egyenlőség eszméjével (amely tökéletesen un-biológiai) vagy az ésszerűség szempontjával szemben.

      Egyáltalán, itt és ma mit keresünk mások hálószobájában, miért kellene BÁRKI szeretkezését néznünk? Te is pornót tolsz?

      Nem az a kérdés, mi “természetes”, elég csúf világ volna, művészettelen és csupa vér, hanem az, hogy hogyan szeretnénk élni. Árt-e nekünk, aki más? Szempontnak kell-e lennieaz ő szexualitása megélésének jogában, hogy ÉN, a hetero vagy akár a hetero többség mit tart gusztusosnak vagy természetesnek? Nálam van-e e jogok forrása?

      Egy szempont van: árt-e, amit tesz, sőt: rám tartozik-e, mit tesz. És akkor éppígy őrá is, amit meg én?

      Az érveid arra jók, hogy az erős többség elhallgattassa, eltiporja mindazt, amit nehezére esik felfogni, és elkerülje a szembesülést vele. Megint a régi nóta.

  20. Klassz az önkritika a bejegyzésben, erre reflektálnék. Az már nyilván feltűnt, hogy én nagyon kritikus vagyok és bizonyos dolgokra ugrom is (a blogban például mindenre, ami nekem a jólét fitogtatása. Más máshogy érzi, nekem így csapódik le. Mondom, egy vöröskatona veszett el bennem). Ezt most azért jegyzem meg, mert ezeken az önkritikus körökön én is végigmentem, ha nem is mondjuk hetero-nemhetero relációban. (OFF: direkt nem írok lmbtqa-t. Próbálok mindig úgy írni és beszélni, hogy azt ne csak egy viszonylag magasan képzett kis kör értse meg, akik bizony, ha már témánál vagyunk, privilegizáltak. Oktatás terén is. Ez amúgy nagy kihívás, hogy lehetőleg ne használjak felesleges érthetetlen műszavakat, kacifántos kifejezéseket, de azért ne legyen a kommunikációm egysíkú se, mindegy, az lmbdtrhekaha-t én nem szeretem, mert Budapest belkerületein kívül nemcsak hogy senki nem érti meg, de kizár minden esetleges toleranciát és elfogadást is, mert az érdeklődő már attól frusztrálódik, hogy nem tudja kimondani, nem érti és persze MINDIG VAN valaki, aki ezt finoman jelzi neki. ON)
    Ok, hol tartottam. Szóval, én pár évig lelkesen önkritizáltam, aztán a Hamvas-i transzparens egzisztencia nevében – lemondtam kb. mindenről, ami miatt másokat kritikával illettem.
    hogy a bejegyzés hasonlatával éljek, túlságosan szennyeződött a tüdőm – a középosztálysággal és a Rencer előnyeivel.
    Szóval ha néha kritizálok is, magamnak vagyok a legkíméletlenebb kritikusa és megfigyelője. Ha valami nem tetszik másban vagy ebben a bizonyos Rencerben, magamra nézek, megvan-e bennem és ha igen, gyökerestül próbálom irtani.
    Mondjuk én elsősorban az anyagiakkal voltam így, ahogy egyszer másutt írtam, nem bírom elviselni a jólét legkisebb mutogatását sem, amíg mindenki nem lakik jól. És hogy következetes legyek, kiszakítottam magam is a jólétből, most nehezen élek, de én csak így alszom nyugodtan.
    Van persze, aki belülről küzd, gondolom erre is szükség van.

    • Vagy mondjuk arról hallgat, amit mások mutogatnak és viszont.

      Az én életem nem harc, nem lehet harc, nagy felelőtlenség volna azokkal szemben, akikről gondoskodnom kell. És látom a szellemi béklyót és az önsorsrontós, panaszkodós miliő lehúzó hatását. Én ebben nem veszek részt. Íme, abszolút közepes (asszem) bevételből egy elégedett ember.

  21. Meglepetek a kommentek a János hozzászólásához. Be kell vallanom, hogy nekem tetszett ,ahogy körüljárta a bejegyzés témáját,racionálisnak látom,és tetszik hogy önálló gondolatokat osztott meg ,őszintén, diszkriminálás nélkül.szerintem.
    Elmondta a véleményét, az érdekesen ,logikusan. Engem szórakoztatott.
    Ellenkező esetben velem van a baj, nem értem a kor szellemét ami mindenkinek nyilvánvaló csak nekem magas.

    • “Ha felkínálnák a lehetőséget, hogy fogyatékos maradjon valaki, vagy bírjon minden emberi képességgel, szerintem a képesség-fogyatékosok is azt választanák, hogy legyenek meg nekik is a képességeik a lehető leginkább.”

      Az LMBTQ emberek nem fogyatékosak, nem képességhiányosak, vagy betegek, csak másba szerelmesek, mint akibe a heteronormatív társadalom szerint kellene, hogy legyenek.
      Ezt körüljárni se kellene, annyira magánügy.

      • Hogy magánügy azzal egyetértek,nem is szeretek beszélni sem magam sem mások szexuális irányultságáról.De ha már erről szól a poszt és beszélnek róla megdöbbentenek a határozott vélemények.
        Én nem fogadom ezeket a betegség, vagy nem betegség állításokat és mivel az állapot adott , nem is akarom értkelni tudván hogy még az orvostudomány se tisztázott mindent nemcsak a LMBTQ területen hanem sok pszihikai jelenség esetén. Inkább hajlok minden vélemény meghallgatására mindkét oldalról,érdekelnek a jelenségek,reakciók de nem tudok azonosulni a határozott kijelentésekkel ,inkább figyelek ,és alkalmazkodom.

      • Én ismerek olyan meleget, aki szeretne nem az lenni.
        A “fogyatékosság” szó nyilván erős, de az a jelenség létezik, hogy valaki inkább lenne “normál”, mint sem. Ez persze nagyrészt társadalmi nyomás, de lehet belső meggyőződés is. Számukra terhes az LMBT mozgalom, vagy legalábbis néhány megnyilvánulása. Nem érzik képviselve magukat, viszont fusztrálja őket a többiek nagy hangja, látványos élete. Eleve lehet a homoszexuálisak között is introvertált meg extrovertált ember. Lehet monogám és promoszkuitásban élő, aki állandó látogatója a melegbároknak. És ne hagyjuk ki a számításból a vallásokat sem. Aki meggyőződéses hívő és úgy homoszexuális, annak nagyon komoly érzelmi válságot okoz a két identitásrész. Ráadásul vannak olyan vallásos szervezetet (Amerikában igen erős az ex-gay mozgalom), akik állítják, hogy “ki lehet gyógyulni” a homoszexualitásból, elsősorban ima segítségével. Vannak persze ellenérvek, még teológiai irányból is, de nekik egyenlőre kisebb a hangjuk.

        • Ez lenne az erős és sikeres mozgalom?
          “Az Exodus mozgalom alapító tagjai és vezetői (Michael Busse, Darlene
          Bogle és Jeremy Marks) nyilvánosan bocsánatot kérnek azért, hogy
          30 éven keresztül támogatták a reparatív terápiás eljárást. A videóban
          elismerik, hogy a szexuális orientáció megváltoztatása nem lehetséges.
          Ennek ellenkezőjét állítva depresszióba és öngyilkosságba taszították
          azokat, akik vállalták a terápiát, hogy “igaz keresztények” lehessenek.
          Azt is elmondják, hogy ezalatt az időszak alatt egyetlenegy olyan
          személlyel sem találkoztak, akinek sikerült volna megváltoztatnia
          szexuális orientációját.”
          “Összeállításukban kiemelik, hogy maga az Exodus vezetője is elismeri,
          hogy a “sikeresnek” nyilvánított terápiák esetén is a kliensek szexuális
          vágya továbbra is azonos nemű személyekre vonatkozik, még akkor is,
          ha a terápia segítségével ellenkező nemű partnerrel élnek együtt.”
          http://www.affirmativ.hu/#!reparativ/c1ijo

          • “Ez lenne az erős és sikeres mozgalom?”
            Sikeresről nem beszéltem.
            Arról beszéltem, hogy a társadalmi közbeszédben elég határozottan jelenik meg ez a vélemény is (ha abból indulunk ki amúgy, hogy ez az elmélet káros, és ilyenek léteznie sem kellene már, akkor a kevés is sok).

            Az Exodus csak egy az ex-gay mozgalmak közül, és ők is újralapították magukat azóta.
            http://www.exodusglobalalliance.org/
            Íme két másik amerikai társaság:
            http://restorationpath.org/
            http://www.peoplecanchange.com/
            Anonim Homoszexuálisok (az Anonim Alkoholisták mintájára):
            http://www.ha-fs.org/
            Egy érintett szülőket tömörítő társaság:
            http://www.pfox.org/
            Ez pl. egy katolikus szervezet:
            http://couragerc.org/
            Ez pedig egy zsidó:
            http://www.jonahweb.org/

            A teljesség igénye nélkül.

            Ha valaki meggyőződéses hívőként egy vallási csoport tagja és úgy ismeri fel homoszexualitását, nagy eséllyel hamarabb akad össze egy ex-gay mozgalmárral, mint a látványos LMBT mozgalom egy aktivistájával. Utóbbi ugyanis kihagyja a számításból az istenhitet.

            • Most megnéztem még egyszer, és lehet, hogy a két utolsó (a katolikus és a zsidó) pont ellenvéleményt fogalmaz meg, miszerint lehetünk hívők homoszexuálisan is.
              Nem tudok jól angolul, óvatosabban kéne linkelgetnem, bocsi. 🙂
              Mindenesetre azt jó látni, hogy teológiai szinten is van ellenvélemény. Én ugyanis ezt hiányoltam. (Magyarországon van az Öt Kenyér Egyesület).

            • Az utolsó két mondathoz: nekem vannak homoszexuális, istenhívő barátaim. Az egyik konkrétan lelkész. Utóbbi mesélte, hogy boldogabb országokban ezzel semmi gond nem volna, simán lehetne akárhol is gyülekezeti lelkész (nálunk persze nemigen fogadná el egy gyülekezet, vagy pontosabban alig akadna ilyen).

        • Biztos van olyan homoszexuális, aki nincs jól ezzel, Borderline.
          Lehet, persze.
          Én nem tudom, mert heteroszexuális nő vagyok, csak férfiakkal volt kapcsolatom, soha nem vonzódtam nőhöz.
          De heteroszexuálisként van tele a hócipőm azzal, hogy más heterók az LMBTQ emberek szexualitását firtatják, és turkálnak a hálószobájukban.
          Mit keresnek ott?
          Magánügy.
          Takarodjanak ki az LMBTQ állampolgárok magánéletéből!
          Nem kell ez, ne legyen téma!
          Mikor jön már el ez az idő?
          Indulatos vagyok, nem veled, a témával kapcsolatban.
          Azért, mert undorító sudribunkók kovácsolnak identitást abból, hogy ők NEM melegek, és nem is néznek ki annak.
          A tököm tele van a homofóbiával, ez van!

  22. Visszajelzés: nincs szükségünk rátok | csak az olvassa — én szóltam

  23. Visszajelzés: kevesebb kilincset fogott, mint | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s