magyaróra újra, a harmadik: vesszők

A könyveket már megvettem: a fiamnak Háy Jánost, a lányomnak Lowryt (Az emlékek őre szerzőjének további könyveit), Dávidnak képregényt és Erich Kästnert, Macinak Fortepan-albumot, mondjuk az nem olvasásra van.

Mert csak annak biztos a helyesírása, aki sokat olvas, és mélyen bevésődött az, amit a míves szövegekből tanult, és ettől érzéke lett a szóalakokhoz és a mondattanhoz, amelyek rendszerét szintén figyelmesen megtanulta. Külön, olvasmányélménytől függetlenül aligha lehet ezeket megtanulni.

Hogy az agyunk és finommotoros készségeink el ne sorvadjanak, nagyon fontos lenne 1. újra(tanulni) kézzel írni, 2. sokat olvasni, papírkönyvet – de ha már kézben a telefon, miért nem egy Krúdy-novellát, Rakovszky Zsuzsát vagy Háy Jánost olvasol?

A mára tömegessé vált közösségi médiás írogatásban kétféle hiba a legsűrűbb: az egybe- és különírás, és a vesszőhibák.

A vesszőhasználatot negyedik és nyolcadik között lehetne és kellene megtanítani a gyerekeknek, hogy aztán soha többet ne rontsák el, de a legtöbb iskolában nem vagy alig tartanak nyelvtanórát, és dolgoznak kollégák elképesztő helyesírási deficittel is.

Az elmúlt hetekben netes (más irányú) kutakodásaimból, facebookos és instagramos szövegekből kigyűjtöttem a vesszőhasználat típushibás eseteit. Tudatos, “képzett”, fontoskodó, profizmust sugalló megmondók, részben újságírók szövegeiből valók, akik árnyalt mondatokra képesek, magasztos céljaik vannak a közléssel, de következetesen nem teszik ki a vesszőt. Egyébként a megszólalásaik színvonala és a portékájuk eladása között egyenes, oksági kapcsolatot tételeznek.

Nézd meg figyelmesen a mondatokat, és tudatosítsd, hova kellene vessző!

Közbeékelt tagmondat végére nem tesz vesszőt: “az írás (…) most leszívta az energiáim”.

HIBÁS Egyszerűen elfolytak a kezemből a napok, a hétköznapi teendők felemésztettek, és az írás, ami korábban mindig felüdített most leszívta az energiám.

Még közbeékelések:

HIBÁS Mindig, amikor volt egy kis időm ezt csiszolgattam.

 

HIBÁS Kerültem a szakmai lapokat, nem akartam megélni azt, hogy valaki, akire felnézek említ, vagy utal rám, és degradál szakmailag.

 

HIBÁS Hamar kiderült, hogy az, amit csinálok átadható.

 

HIBÁS Ahelyett, hogy gondolkodás nélkül beleugranék a mélyvízbe belógatom a lábamat.

 

HIBÁS Az, hogy olvastam róla valamit nem releváns.

Ha nincs ott a kötőszó, akkor a mondat leírója nem érzi, hogy tagmondathatár van:

HIBÁS Hidd el van jobb módszer, mint a 2-3 hetes kampányszerű “dolgozd le a bejglit” felhívások.

 

HIBÁS Ha Marokkó játékstílusára azt mondjuk szar, azzal Marco Rossit és a magyar válogatottat szarozzuk le.

 

HIBÁS Ahogy közeledünk az ünnepekhez megszaporodnak a diétára figyelmeztető hirdetések.

 

HIBÁS Végül úgy döntött felkeres.

 

HIBÁS  Esküszöm múzeumokba vittem, nem szerelőműhelyekbe.

 

HIBÁS Egyszerre csak egy dologgal foglalkozz, és amikor kész vagy vele jöhet a következő!

 

HIBÁS Amíg énmárkát építesz Te vagy az alap, belőled pedig csak egy van.

 

HIBÁS Amikor elkezdtem a tanulást nem volt más célom, mint az ismeretszerzés.

 

HIBÁS Ha igazán belegondolunk rájövünk, hogy vajmi keveset tudunk róla.

 

HIBÁS Úgy látom egy csomó hely elvérzett az elmúlt évek során.

 

HIBÁS Úgy döntött kezébe veszi a sorsát.

De néha a kötőszó is ott van, és mégse tesz vesszőt. Míves hetilap hírlevele:

Valós körülmények között vizsgáljuk, hogy mi történik amikor magukat természetfelettinek képzelő kóklerek beavatkoznak a piac működésébe.

És van a másik típushiba, a túlvesszőzés. Általában alany-állítmány közé gondolják szükségesnek, mert nyomatékosítónak érzik, illetve a beszédbeli szünet (nyomatékosítás) miatt érzik, hogy kell oda:

HIBÁS Ez a találkozó, életem legszebb élményei közé tartozik.

 

HIBÁS A könyvírás is, lehetetlenül gigantikus és megugorhatatlan feladatnak tűnt.

 

HIBÁS Rendkívül bosszantó, az olvasó lenézése.

Azonosító mondatokba, ahol névszói az állítmány (Ferenc katona), szintén gyakran kerül fölös vessző, és ettől értelmező jelző jelleget kap a szerkezet: 

HIBÁS Hugonnai Vilma, a magyar nőtörténet kiemelkedő alakja.

De ugye világos, hogy akkor kéne bele igazi, igés állítmány. Itt volna értelmező jelző, és ide kell is a vessző, de csak az alany és az értelmező jelzői szerkezet közé, tehát az állítmány elé nem:

HELYES Hugonnai Vilma, a magyar nőtörténet kiemelkedő alakja 74 évet élt.

 

Író, újságíró. Közbeékelésnek gondolja, csakhogy ez nem tagmondat, hanem mondatrész (értelmező jelző):

HIBÁS Mátyás király első felesége, Podjebrád Katalin, csak apróbetűs rész a történelemkönyvekben.

Szintén tőle, itt a határozó után állítmány jön, és nyomatékosítana vesszővel:

HIBÁS Hogy ez a figura ugyan kicsit torz meg furi, ha szemből nézzük, de felülről, pont olyan, mint amikor egy terhes nő lenéz a saját hasára. 

Itt egy másik profi betűvető a tárgyat választja le, külön egységnek érzékelve, vagy a név tisztelete miatt. Vagy nem meri elhinni, hogy egy ilyen hosszú mondatot (haha) felfog az olvasó “tagolás nélkül”:

HIBÁS Még sosem láttam színpadi szerepben, Gubík Ágit.

Én egész életemben hosszú, többszörösen alárendelt, bonyolult mondatokkal és eszembe se jutott, hogy nehézkesek.

*

Amikor azt írom, ne rendőrködjünk, nehéz kettősséget kell felszámolnom, mert egyrészt nekem ezzel telt a fiatalkorom, ez az agyam alapbeállítódása, hogy pró szinten megtanultam, a magyar nyelvben mi miért van úgy, egyáltalán: hogy van (ragozás, igeképzés…). Van, szabályosan, tényként, tehát nem kellene, lenne vagy lehet. Ezt a készségemet használom a napi, szerkesztői munkámban, e tudás alapján javítok, választok alakot választok, teszem szebbé a mondatokat. Másrészt a korszerűbb szemléletet is megtanultuk, az előíró nyelvészet helyett a leírót Nádasdy Ádám tanítványaként: a változatok fölött huhogni (grétsylászlóskodni) nem haladó, nem értelmes álláspont, hiszen a beszélő szervesen, direktívák nélkül, önkéntelenül alakítja a nyelvet, mi pedig megfigyeljük, és leírjuk, mi lett. Egy feltétel van: hogy könnyen megértse a beszélőt a közössége.

A nyelvhasználatunkban számos jelenség, amelyen mások dohognak, amelyeket javítgatnak, ← HOPP, EGY VESSZŐ véleményes. Például a stilisztika és jelentéstan körébe tartozó változatok szélsebesen újulnak meg: azt, hogy kerüld-e a szlenget, az angol szavakat, a divatszavakat, az ízlés, a generáció, az identitás dönti el. Helyességről ezeknél értelmetlen beszélni, de az Álljunk meg egy szóra! nyelvőr-műsor épp ilyenekkel volt tele a kérdések Kádár-szellemiségű beküldőinek jóvoltából. Hasonlóan egyéni döntés kérdése, hogy épp melyik stílusárnyalatú szó való a kontextusba, ha “szépen” akarsz beszélni, elkerülve a pejoratív árnyalatot. Tanácsot kérhetsz, fejlesztheted ezt a készségedet, de nem lesz “rendőr”, aki azt mondhatja, hogy ez így semmiképpen nem jó, és igaza is lesz.

A magyar nyelv szokatlanul egységes, ami azt jelenti, hogy kicsi az eltérés a nyelvjárásai között, meg azt, hogy a 19. század végi és a 20. századi (nyugatos) irodalmi nyelv ragozásban, mondattanban normának számít. Meg azt, hogy a köznyelvi (hangtani) norma eredetileg az északkeleti régióé (Kazinczy nyelvjárása, ezért nem ö-zünk), ma már a pesties, mediatizált (médiából hallott) változat. Mégis léteznek és virulnak a területileg eltérő, elvileg egyenrangú változatok, főleg a beszélt nyelvben. Vannak régiók, ahol azt mondják, ettől többet nem tehettem, a pestiek meg azt, hogy ennél.

Egyébként gazdag szókincsű, tudatosan formált szövegben a (győri születésű) beszélő fesztelenül suksüköl: nem ossza a véleményt. Mi azért mosolygunk rajtuk, mert fővárosiak vagyunk, és fölényesek, de ez nem helyességi kérdés, hanem az, amit Kálmán László úgy fogalmazott meg: “kire (milyen műveltségű, státuszú beszélőre) akarsz hasonlítani?”. El kell fogadnom, hogy ő így, nem olvasott eleget, de talán ő öntudatos is a regionális használattal kapcsolatban.

Tehát vannak mindenféle viruló változatok, viszont például a mondattan logikája nyelvtörténetileg lassan moccan, és a példámban a vesszők mindegyike mondattani vakságot mutat, a leírójuk nem érzi, hogy az adott mondat egyszerű vagy összetett mondat-e, illetve a közbevetett tagmondatok esetén azt nem ismeri fel, hogy hol a tagmondathatár. Ebben igenis létezik helyesség, és felróható a pongyolaság.

Azt el tudom képzelni, hogy az írásmód fejlődésének az iránya az, hogy egyre több olyan összetett mondat lesz, amelybe nem teszünk kötőszót (a hogy és az akkor elhagyása sűrűsödik). A mondatkezdő lehet (Lehet, megnézem) ennek folytán olyan lesz, mint a sajnos vagy a persze, módosítószó-szerű, és akkor az ezzel kezdődők már nem is összetett mondatok. Sőt, talán a mondatkezdő esküszöm, ígérem is hasonlóan elveszíti önálló tagmondat-jellegét.

De addig, addig nincs megállás. Tedd ki szépen a vesszőket.

6 thoughts on “magyaróra újra, a harmadik: vesszők

  1. Örökbecsű, bár messze nem 100 %-ig pontos (mert csak a tagmondatok határát jelző vesszőkre vonatkozó) tanítási módszer egy kolléganőtől: oda kell vesszőt kitenni, ahová töltelékszóként be tudnád illeszteni, hogy “bazmeg”.

    Kedvelik 2 ember

  2. “Ma este a szerelmes ifjú ám kissé bohém orvostanhallgatót, Tarján Lőrinc fogja alakítani “A vöröslámpás ház” c. pikáns vígjátékunkban. Szombaton, Gécsek Bendegúzt láthatják a “Segítség, én vagyok a feleségem!” c. előadásunkban, mint Amerikából hazatérő, a nyelvet kissé akcentussal beszélő, szabadelvű fiatalt. Vasárnap pedig, Kovács László több, igazán szerethető egér karakter szerepébe is belebújik, az “Egerek” című fergeteges koncertshow-ban!”

    nekem fáj a legjobban ez az öt hiba

    Kedvelés

csak okos-jóindulatú írhat ide

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.