de a zsír egészségtelen, nem?

Nem, a zsír nem egészségtelen, és ez nem mostanában derült ki.

Sokan azért nem mélyednek el az életmód stb. témájában, mert unják, de az egész csak a felszínükig jut el. A mélyben nem és nem hiszik el, hogy ők nem “olyan alkat” és hogy létezik gyógyulás, változás, nincs fogalmuk arról, hogy mekkora különbség. Ők a plus size trend célcsoportja, amely nem valami emberbarát társadalmi mozgalom, hanem színtszta üzlet, de jóleső elhinniük, hogy értük van.

A zsírfóbia hatalmas és nem jóhiszemű tudományos tévedés: rengeteg elkerülhető betegséggel és halálos áldozattal járt a hatvanas évektől kb. az ezredfordulóig uralkodó dogma, utóhullámai ma is erősek. A light termékek semmit nem oldottak meg, nem javult a kardiovaszkuláris halálozás, ellenben drámaian nőtt a diabétesz, az elhízás, a morbid elhízás és a gyerekkori kövérség aránya, éspedig pont a zsírral paráztató, fejlett társadalmakban.

Összefoglalom, mit mondanék a zsírról, ha két öt hét percem volna rá.

Mára már független (nem lobbik és nem gyártók által pénzelt) kutatások sora bizonyítja, hogy nem a zsírfogyasztás okozza az elhízást, a metabolikus szindrómát, a degeneratív betegségeket. A zsírpara riogatás és hazugság volt.

Ha valami, akkor a sok zsír+sok finomított szénhidrát a gyilkos, mozgásszegény életmóddal és szórakozásként felfogott kajálással. A túl sok finomított szénhidrát, a gabona mint olyan, a gluténmentesek is. A teljes kiőrlésű gabona is.

(Hogy mi a baj a gabonával, arról itt olvashatsz.)

Nem csak az étrend lehet ok: a stressz, az oxidatív stressz, az adalékanyagok, a fölös gyógyszerfogyasztás, a D-vitamin és számos más anyag hiánya, a napfény hiánya, a képernyő és a mesterséges fény, a légkondi, az ülőmunka, a felborult cirkadián ritmus, a rossz minőségű alvás és emberi kapcsolatok, a megalkuvások, az elfojtások, az élethazugság – az egész életünk gyilkos.

Háj nem a zsírból, hanem a túl sok kalóriából, illetve hormonális zavarok miatt lesz.

Ami a zsírral probléma lehet:

magas omega 6 és 9 zsírsav-arány az omega 3-hoz képest,

a túl sok kalória (zsírból vagy bármelyik tápanyagból),

egyes zsírfajták, hevítés (lásd lejjebb).

Itt egy táblázat a zsírok stabilitásáról és az omega 3:6:9 arányról (görgesd le, színes).

https://ketodietapp.com/Blog/post/2014/01/29/Complete-Guide-to-Fats-Oils-on-Low-Carb-Ketogenic-Diet

Az egészséges omega 6:3 arány 1:1 volna. Még a legbióbb tanyasi csirke húsában is rettentő rossz az arány, viszont a silány, tenyésztett lazacé is kimagaslóan jó.

Ha számít az egészség, akkor olajban ne süss semmit. Édesburgonyát sem. Olívaolajban sem. Olajat nem hevítünk, az még a halat is tönkreteszi.

Nem a telített zsír a probléma. Nem az étrend magas zsírtartalma a probléma. A koleszterin nem úgy hat a testre, ahogy sokáig hitték. Nem okozza a sztrókot és az érelmeszesedést, hanem kíséri. Sőt, valójában jó és rossz koleszterin sincs. A koleszterin hasznos anyag, sok funkciója van. A sztatin milliárdos üzlet, de nem segített senkin. Erről itt olvashatsz, haladók és geek hajlamúak pedig itt.

Szendi Gábor nem azonos Lenkei Gáborral, az agymosógép nevű netes erőszakoló (aki leszcientológusozta előbbit) pedig egy fontoskodó, kavarós, ostoba farok. Ez nagyon fontos, és csak négy másodperc a hét percből.

Aki “túl sok” zsírt eszik, ám kevés szénhidrátot (a túl sok azt jelenti, hogy kalóriatöbbletben van), az másképp, máshova hízik, másféle következményei lesznek, mint annak, aki a szénhidrátból fogyaszt sokat (és összességében is túl sokat eszik). A szénhidrátot fogyasztók puha, hidegben rosszul funkcionáló, hasi, deréktáji és zsigeri zsírt növesztenek, lassú az anyagcseréjük, folyton ennének, levertek, enerváltak, és gyenge az inzulinérzékenységük. Hiába a rost, a glikémiás index, a sütikkel a pancsolás, a teljes kiőrlés, a datolya, az agavé, a méz, a barna cukor, ez a lényegen nem változtat.

Nádszálvékony, zsírtól óvakodó, ám szénhidráttúlsúlyúan táplálkozó nők boncolásakor látszik, hogy meglepő mennyiségű zsigeri zsírjuk tud lenni, ami nagyon veszélyes, BMI-től függetlenül, tehát akkor is, ha nem számítanak túlsúlyosnak. Körükben gyakori a töredező köröm, haj, száraz bőr, hormonális zűrzavar, emésztési problémák, és már egészen fiatalon is a meddőség. A vegánok és a vegetáriánusok túlnyomórészt szénhidráton élnek.

A szénhidrát- és zsírfogyasztók lipoprotein-összetétele is teljesen más. Az egész szervezet biokémiája gyökeresen megváltozik, ha a zsír a fő üzemanyag: más genetikai program fut, máshogy működnek a mitokondriumok. Ez jó a szervezetnek, elemi szinten terápiás hatású. A ketogén egy sor betegségre és betegségmegelőző állapotra hat.

A zsír a leghatékonyabb, legértékesebb a három makronutriens közül. Nem kell belőle túl sokat enni, az aránya a fontos és a minősége. A tányéromon pici, félmaroknyi halmok vannak abból, ami fehérje és zsír. Ami nagy térfogatú, az a zöldség (ami szénhidrát és víz, és térfogatához képest kevés benne a kalória).

kemény tojás, angolszalonna-kockák zsírjával, parmezán (0 szénhidrát!), zöldsaláta, koktélparadicsom. mondjuk ez emberes, de volt is előtte háromórás súlyzózás

Vannak a trükköző fogyózók, akik lefotózzák az ebédet, hogy ők ennyit ettek, bizony, ezt mind, és ez csak 390 kalória! Értelmes embernek nem lehet célja, hogy sok, “híg” és szemet-ízlelőbimbót hazugul kényeztető ételt “ehessen” (legyen szabad ennie). Nem a térfogattól laksz jól amúgy sem, a szervezetet nem lehet átverni. Az értékes, tápanyagdús ételek felszívódását fölösleges rosttal lassítani, ez csak szénhidrátfan trükk. A rost másra való, a bélflóra tápláléka. Nem kell a nagy térfogat, és nem kell az evésből ekkora cirkuszt csinálni sem: kis gyomor, szűk belek, hamar jóllakás, lapos has.

Sok-sok alacsony szénhidráttartalmú zöldség volna jó, meg egy kevés keményítős zöldség – ebben általános az egyetértés, de pont ez az, amit nem csinálnak a vegánok általában, esznek ellenben (szintén problémás) hüvelyest és temérdek gabonát, meg helyettesítő kompilációkat. Szép, jó és olyan, mintha – és vegán! Kókusztej, szója (még mindig tartja magát), quinoa, agavé, mazsola, magliszt. Ezek irtó drágák, csakis fancy az egész, és persze ez is iparág. Az egész kajálástéma túl van lihegve. A clean food egyszerű. Az angol szavak használata nem magyartalanság, ahogy a határozói igeneves szerkezet sem, szándékosan van úgy írva. Feldolgozatlan, egyszerű ételeket egyél, ne bonyolítsd, ne szóljon erről az élet. Nem kell recept, technológia, trükk. Finom, izgalmas, jó hobbi, értem én, de nem szükséges.

A transzzsír (keményített, hidrogenizált növényi zsiradék: margarin, pálmaolaj) iszonyatosan káros, ipari cucc, a bevitelének nincs biztonságos szintje. Csak élelmiszertechnológiai szempontok és az olcsósága indokolják a használatát. Fagyiporban, nápolyiban, gyenge minőségű csokikban, salátaöntetekben még mindig jelen van, több fejlett ország már betiltotta.

Vadvízi, nem tenyésztett, nem ipari, nem olcsó halakat és tengeri lényeket egyél. Jó még a legeltetett, kapirgálós állatok húsa, tojása, zsírja, belsőségei, leves a csontjukból. Most hallom, hogy jaj, sose ennél olyat, nem szereted. Vesd le a babonáidat! Én is megszerettem a spenótot és a kelkáposztát.

A vaj is kitűnő eledel, általában a szénhidrátmentes, zsíros tejtermékek nagyon rendben vannak, ha igényes helyről származnak.

Általában a növényi (gyakorlatilag: telítetlen) zsiradék nincs rendben. Kivétel: kakaóvaj, kókuszolaj, ezek telítettek, illetve van még az egyszeresen telítetlen makadámia- és avokádóolaj. Növényi olaj csak hidegen! Lásd a táblázatot.

Ennyi a lényeg. Vége a nyolc percnek.

De akkor miért tolják még mindig, hogy kell a szénhidrát?

Azért, mert ragaszkodnak a szénhidráthoz, a tények ellenében is, több okból. Mert finom, mert érzelmileg kötődnek, a gyerekkorukat idézi, ropogós, omlós, ruganyos, illatos.

Vagy pedig azért, mert már messzire mentek a szénhidrátos úton (vállalkozást, tanokat építettek rá).

Amit érzel, amitől puffadt vagy, az divat. Divatallergia! Dr. Balaicza Erika bel(?)gyógyász:

 

És:

Szakemberek segítségével jártunk utána, hogyan különböztessük meg egymástól az átverést és a valóban bevált, egészséges módszereket.

1. Mert a cukor az oka mindennek?

Hiába hirdetnek egyes önjelölt életmód-tanácsadók és fitneszguruk keresztes háborút a cukor ellen, és kiáltják ki, hogy a cukor ártalmas, és önmagában közvetlen okozója számos betegségnek, az általunk megkérdezett dietetikusok szerint tévedés egy-egy tápanyagot, táplálékot, köztük a szénhidrátokat, ezen belül a cukrokat mumusnak kikiáltani, és felelőssé tenni az elhízás mellett számos egyéb egészségügyi problémánkért.
Pálfi Erzsébet, a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Dietetikai és Táplálkozástudományi Tanszékének munkatársa szerint nincs ártalmas táplálék, élelmiszer vagy tápanyag, csak helytelen táplálkozás.

Amikor egy betegség táplálkozási kockázatát keressük, a teljes étrendet át kell tekinteni. Meleg Sándor dietetikus hozzátette, a tápanyagok ideális mennyiségét és egymáshoz viszonyított arányát sok tényező befolyásolja, a megfelelően összeállított, kiegyensúlyozott és változatos étrendben érvényesülnek az egyes tápanyagok pozitív élettani hatásai, az egészségügyi kockázatot jelentő tényezők pedig csökkenthetők.

 

Na, ez a nesze semmi. Bajod van? Nem jól állítottad össze!

Tanulság: Miközben egy „diéta” vagy „életmód” egyes tápanyagokat és összetevőket stigmatizál, addig másokat felemel, jobb, ha menekülőre fogjuk, mert ezek nem biztosítják a változatosságot, túl szigorúak, és nem mutatnak példát a hosszú távú életmódváltáshoz. Szóval ne essünk át a ló másik oldalára azzal, hogy soha többé nem teszünk cukrot a kávéba, és nem eszünk több édességet. A kiegyensúlyozott táplálkozásra vonatkozó ajánlások szerint hetente egyszer-kétszer fogyaszthatunk édességet, de sosem főételként vagy ahelyett, hanem szigorúan desszertként. Szomorú, de mindez érvényes a kakaós csigára is.

(kiemelés tőlem, beszarok, komolyan)

A szakma…! A Ducidívány nevű, megkapó személyiségű, bájosan ügyetlenül fogalmazó netes leány azt írja, ő a szakma csúcsától tanulja a dietetikát, higgyük el neki: szénhidrát KELL. A szakma viszont évtizedes lemaradásban van. A szakmától (Alimentóra gondolok, aki a fent említett Meleg Sándor) megkérdezik, hogy ugyan, miért van mindenki drasztikusan jobban kenyér nélkül, erre azt mondja, hogy aki gluténérzékeny, az milligrammnyi gluténtól is rosszul lesz, nem eszik és nem is ehet, tehát a felvetés is hülyeség. Nem hallott még a nem-cölikáliás glutén-intoleranciáról és a gabonákban rejlő más aggályos anyagokról (vagy elkeni, mert, írja is, ő imádja a palacsintát).

Ducidívány 151 kilóról fogy, egy éve van benne, 100 alatt járhat most, és azt írja, ő ragaszkodik a gyümölcshöz, és eszik “egészséges” alter kenyereket is. Egykor szélsőségesen evésfüggő volt. Nekem úgy tűnik, arról van szó, hogy nem tudja elengedni a szénhidrátot, nincs racionális érve a fruktóz és a keményítő mellett. Ez így egészséges, ez tartható, és ő szereti, kész. Mindent lehet enni, csak ésszel. Ismerős?

Amúgy persze, hogy lehet, de nem mindegy, hogy tisztában vagy-e vele, hogy hogyan hat rád. Belefér egyszer-egyszer nekem is, főleg magas kalóriafelhasználás mellett, de pont annyival vagyok rosszabbul.

Csakis a szénhidrát a sejtek üzemanyaga, írja Ducidívány – és itt már tényleg nem értem, mire gondol: ha ez igaz volna, akkor nem létezne zsírégetés, vagyis fogyás sem. A triglicerid és a keton is üzemanyag, egészen pontosan pedig az ATP az üzemanyag, ezt pedig a szervezet többféle úton is elő tudja állítani.

Mindenki úgy születik, hogy képes zsírból élni. Csak a szénhidráttúlsúlyú étrenden veszítjük el ezt a képességünket: el vagyunk vele árasztva. A mitokondriális egészség a zsírhasznosítás képességét jelenti (hatalmas szakirodalma van). Mindenkiben bekapcsol, ha egy kicsit tréningezi magát, és mentálisan megszabadul attól a tévedéstől, hogy ő most mennyire szenved és valami nélkülözhetetlent vont meg magától.

Összefügg a dolog a napi ötszöri étkezés babonájával is (szintén Ducidíványnál), amely “pörgeti az anyagcserét” és “nem hagyja leesni a vércukrot”. A jól működő szervezet vércukra stabil, nem esik le attól, hogy nem eszik pár órát. Akié leesik, az már károsodott, és a megoldás az ellenkező irányban van, nem kéne háromóránként evéssel kiszolgálni a károsodást. Egyébként meg pancsoljon, mosogasson, dobozoljon, szemeteljen napi öt adagot, akinek hét anyja van… Egészséges akkor vagy, ha ritkán éhezel meg, jól bírod a terhelést éhgyomorra is, és alacsony és egyenletes a vércukorszinted és az inzulinod is. Ajánlom a dietcrafting blogot, szórakoztatóan vezet rá a böjtölés értelmére.

nem tartja helyesnek

A másik kardoskodó lenyűgöző hozzáértéssel vezeti le a dolgot, közgazdászdiplomával. Nem, a diploma nem minden, de egy értelmes embernek értenie kéne ezeket az összefüggéseket, főleg ha élelmiszerekkel foglalkozik. Kicsit sem átlátszó reklám. Az emotikonokat kiszedtem.

A #szénhidrát sokaknak azért nem tud megfelelően felszívódni, mert telítődve van a szervezetük zsírral, ezért én nem tartom helyesnek, hogy az emberek ilyenkor még kevesebb szénhidrátot esznek, és még több zsírt, ez a legrosszabb, amit magukkal tehetnek! (Még több #zsír…)
Képzeljetek el egy nagy csövet (ez a testetek), amibe állandóan öntik a zsírt, aztán rá egy kis töményebb állagú szénhidrátot természetesen az ráragad a zsírra, és jön az #elhízás meg a #cukorbetegség (mert a ch nem tud megfelelően hasznosulni). Ekkor mit mondanak? Ne önts bele annyi kristályos ch-t, mert nyilvánvaló h az rád ragad és nézd meg elhízol, és vércukorszint problémád van! Na jó ez kb. olyan mikor a szőnyeg alá söprik a szemetet, ez csak egyre rosszabb lesz, a végén már tényleg semmi ch-t nem ehet az ember! Ja erre van a ketogén diéta (ami nem azonnal mutatja meg a valódi énjét, hanem akár évek múlva, nagyon veszélyes tud lenni)

Itt sírós szmájli volt, szétfröcsögő könnyekkel.

Nem gondoljátok, hogy azt a rengeteg zsírt kellene inkább szépen lassan valahogy kipucolni (ami annyit tesz h egyre kevesebbet öntünk bele, és a rostban gazdag #lassúfelszívódásúszénhidrát bevitelt pedig növeljük)? és akkor nem lenne falásiroham egy mandarintól….

??? Kinek van olyan?

(persze a gyümölcs gyors ch., ezért azt rosttal dúsítva csak kismennyiségben óvatosan vezesse be újra, az akinél már gond van, és ne reggelire, hanem inkább du.)

???

cső

Zsírra is szüksége van annak a csőnek, h ne rozsdásodjon be, na de könyörgöm nem ennyire h az egész elduguljon!
Azt hiszem vhogy így magyaráznám el Beninek majd 3 évesen, egy kis élelmiszertannal és biológiával megbolondítva (jó lenne, ha sokan inkább ezeket olvasgatnák nem az internetes tanácsokat, mert az okozza ezt a nagy tévhitet a fejekben!)

ráragad a kristályos szénhidrát

Valaki szóljon neki, hogy az étkezéssel bevitt zsír nem azonos a zsírsejtjeinkben tárolt zsírral, amit az is mutat, hogy pompásan elhíznak a szénhidráton élők is, mi több, a többségük. A zsír nem marad bennünk, hanem energiaként felhasználjuk. Fölösen zsírt sem kell enni, de a három tápanyag közül a leghatékonyabb üzemanyag, nem véletlenül a végtelen teherbírású tajgai favágók és a szánhúzó kutyák fő eledele. A belekben nem marad zsír, oda sem kerül, mert előbb felszívódik (epe!), tehát eldugulás nincs. A pangás, a lassú anyagcsere, a székrekedés az inzulinrezisztensek (megint csak: szénhidrát…) problémája.

nagyon veszélyes tud lenni

Akinek az epéje nem bírja, az lassabban emelje a zsír arányát, mert egyszerűen elszokott tőle. Zsírmáj, az van – oka az inzulinrezisztencia, a másik típusé pedig az alkoholizmus.

A fent idézett zseniális asszony a reformlisztekre és ínycsiklandó, egészséges sütikre üzemet épített. Ő mit is mondhatna?

A folyamat úgy néz ki jelenleg, hogy:

az emberek hevesen szénhidrátot akarnak enni, ropogós héjú kenyeret, puha belű vajas kifliből szendvicset, gőzölgő pitét, kakós csigát, és habkenyérrel tunkolni a pörköltszartot. Mi magyarok különösen. (Nekem is még 2008–10-ben is extrém szélsőségesnek tűnt a cukormentes irányzat, nemhogy az édesíz- vagy a gabonamentes.)

Valamit viszont utálni és hibáztatni kell. Sok éven át sulykolták nekik, hogy a zsíros étel, az nagy baj, pláne az állati zsír. (Van helyette “szívbarát” margarin /= transzzsír/, abból amúgy sem lehet sokat enni, mert szar az íze.)

Az emberek nem szívesen változtatnak. Nem is tudnak az összefüggésekről, de ha elmondják nekik, akkor sem. Mindig találnak igazolást, hogy olyasmit csinálhassanak, mint egy fegyelmezetlen gyerek, különösen az életével elakadt, “ennyi nekem is jár” típus.

Erre az igényre tehát lehet építeni, mindig lesz rá kereslet. Közben persze nem jó a százhúsz forintos ipari búzaliszt, mert a fogyasztókat elérte a dínomdánom következménye: legkésőbb 40 éves korukra inzulinrezisztensek, allergiásak és csapnivaló kardiovaszkuláris állapotban vannak, tehát legyen reformfaszom, helyettesítős édesség, egészséges süti.

A süti sikerélmény, jól néz ki a facebookon, és pompás pótcselekvés is: te sütötted, de ez nem olyan ám, ez egészséges!

Szóval le akarnak fogyni, mert már baj van, de a meggyőződéseik valós, felnőtt, érett, tényalapú revideálását nem akarják elvégezni. A sütimet nem adom!

Semmi, ami nem egyszerű, nem felismerhető, ami pancsolt, manipulált, nem egészséges. A paleóban is ez a tévút. Gyakorlatilag: semmi, amit vadászó eleink nem ettek. Van, ami nem annyira gáz, vagy csak a dömpingfogyasztása gáz. A kristálycukor, a fruktóz, a laktóz biztosan nem jó – de ettől még nem lesz jó a mértéktelen keményítő, a finomliszt, az édesítőszerek, sem a méz.

Ami viszont jó és “megéri a cukor” benne, az a magas minőségű, 80-85 százalékos csokoládé, és ez is mértékkel, pár kocka. Erős antioxidáns van benne, a zsírja a legjobb fajta, és mind a koffeinnek, mind a teobrominnak van egy sor előnyös hatása. Ne egyél olyan csokit, amihez növényi zsírt, tejet, tejszármazékot adnak.

Peter Attia minden kétséget eloszlat, senki nem vádolhatja azzal, hogy nem független, sem azzal, hogy nem ért hozzá.

eatingacademy.com

Nézd meg, ki mondja, mi az érdeke, éli-e és hogy néz ki. Bátorkodnék javasolni a szénhidrátoldalon hangoskodóknak egy alapos kivizsgálást is, testösszetételméréssel, hormontesztekkel és teljesítménydiagnosztikával, most és húsz év múlva. Lenne csodálkozás.

Ez nem szakblog, nem vagyok szakember, ezért sem hivatkozom saját szakirodalomra. (Szendi sem szakirodalom, hanem ismeretterjesztés, ő viszont gyakran hivatkozik.) Továbbá nem gyártok és nem árulok semmit, nem gyógyítok. Viszont igényes felhasználó vagyok, értem és élem, amit beszélek, ezt az írást pedig lektoráltattam.

*

Én egyébként sose csíptem a plus size-t, hamisnak éreztem, lelkileg hallottam, ahogy a bátyáim röhögnek. Csak azt képviseltem, hogy ne piszkáljuk már egymás kinézetét, se a sajátunksat, van ennél fontosabb is. Én nem sírtam a tükör előtt, és nem is voltam depis – én nem mertem tükörbe nézni. Én se hittem volna, hogy létezik ekkora változás, hogy lehet sima, feszes, fürge mindenem.

A “zsír igen, szénhidrát nem” és a sport velem ezt csinálta. Hétköznapi ember, bölcsész vagyok, nem pózolok, nem érdekel a fancy. És ez nem kampány, az egész működésem megváltozott.

 

124 thoughts on “de a zsír egészségtelen, nem?

  1. Hogy nevettünk, mikor az egyéves (11 hónapos) kisded kicsípett a vajból egy babszemnyit és a szájába tette! Ugyanilyen áhítattal emelte a szájához a hajszálvékony falusi sonkaszeletet. Kicsit még aggódtunk is. Azóta eltelt jó pár – kilenc – év, a keményítőt, cukrot már megszerette, kis pocakja is lett. Kezd figyelni erre, szerencsére. Magamon azt vettem észre, hogy az örökös epenyavalygásom (volt műtét is, de minek?) megszűnt, mikor radikálisan csökkentettem az ételemben a lisztet-cukrot. Sokkal jobban bírtam a jó zsírt, a rostot is. Csak hát ez munkával jár! Mennyivel egyszerűbb megkenni a kenyeret.

  2. “Én se hittem volna, hogy létezik ekkora változás, hogy lehet sima, feszes, fürge mindenem.”
    Ez a legcsodálatosabb az egészben, pedig még csak félúton vagyok. -18 kg, mind zsírból, és úgy nézek ki, ahogy 20 évesen szerettem volna. Csak sokkal erősebb és ruganyosabb vagyok, mint akkor voltam. És egyre inkább enyém a testem, kiszolgál, igény szerint, nem pedig akadályoz.

      • Köszönöm! 🙂
        Nem, még -12, valójában most kicsit a félúton túl, de csak kilókban.

        Viszont a heti két edzés fixen az életem része (egy éve még nem hittem, hogy ide is eljutok, a legszebb, hogy nem a környezetem korlátozott, én magamat), idei cél a heti három. És az egyéb mozgások (pl a földről felpattanni a gyerek mellől) nem a kihívás kategóriába esnek többé. Jaj, annyira jó.

  3. Hirtelen felindulásból szalonnát sütöttünk a kertben (ezelőtt 20 évvel). Kenyerünk csak mutatóban volt. A 2 éves fiam úgy ette a szalonnát, hogy csorgott végig a keze szárán a zsír. 😀 Találtunk még a földben fokhagymát, így azt is ettünk hozzá. Isteni finom volt! Csak azon rettegtem, hogy nehogy éjszaka rosszul legyen, de nem lett! 😀
    Amikor meg 18 évesen nagyon beteg volt, rettenetesen lefogyott a kórházban. Mikor hazavittem azt kérte, valami zsírosat főzzek neki, pl. oldalast. Azt kívánta. Féltem, hogy a sok koplalás után (nem evett a kórházban szinte semmit, mert ágyhoz volt kötve, és nem akart ágytálazni) majd rosszul lesz a zsíros ételektől, de nem volt semmi gond. Első nap kívánta a zsírosabbakat, és lassan visszatért a megszokott mederbe. Biztos vagyok benne, hogy nem szimpla egyéni ízlés miatt kívánta a zsíros ételeket.

  4. Mióta az eszemet tudom, pattanásos voltam és az évek leforgása alatt egyre durvább aknék jelentek meg rajtam, idővel nem csak az arcomon, hanem a nyakamon és a hátamon is.
    15 évig ilyen-olyan hormonra kezeltek, úgy is, hogy a leleteimen semmi kóros eltérés nem volt sosem, csak néha egy-egy tünet éppen akkor, mikor vért vettek: hangyányival magasabb TSH, picivel több tesztoszteron, ilyesmi. Nem volt diagnózis, nem volt semmi a kezemben, ami teljes egészében megmagyarázhatta volna a tüneteimet.

    Idén decemberben jutottunk el oda, hogy valami kajaallergiám lehet.
    No nem úgy, hogy elküldtek volna vizsgálatra, hanem elkezdtem nyersen enni, a hús volt a legösszetettebb dolog, amit elkészítettem. Aztán mikor ettem valami feldolgozott ételt (most már szinte ott tartunk, hogy lehet ez bármi), a szervezetem kifordult magából, olyan lórúgással válaszolt a legkisebb feldolgozott bármire is, hogy megdöbbentő volt. Tényleg olyan érzés volt, mintha azt ordította volna a testem, hogy “ne, elég volt ebből egy életre már”. Ez aztán megtörtént másodszor, majd harmadszor is. Akkor kezdtem el kísérletezni a kajával, ami még mindig tart.

    Pedig én aztán igazán nem voltam se kenyeres, se alkoholos, se gyorskajás, semmi.
    A cukorra vagyok egyedül “ráfüggve”, ezzel nekem még dolgom van, de messze nem eszem minden nap / héten édességet.

    Most küldtek el egy specialistához. Ha kiderül, hogy valami allergia tette tönkre az arcbőrömet, akkor nagyon feldúlt leszek.

    Ebben a sztoriban az az igazán ijesztő, hogy mennyire nincs köztudatban a kaja testre gyakorolt hatása, még orvoséknál sem.

  5. Egy kicsit erőltetni kell, de menni fog!
    Én nem tudom, lehet, hogy profi a kapcsolatom a testemmel mára, de én akkor eszem zellert/garnélát/sárgaborsót/csokifagyit/savanyú káposztát, ha érzem, hogy na, ezt de ennék most!
    Sport: ugyanez, nem elhatározás, sőt, ha nincs kedvem, szkippelem az előre eltervezettet. Ez az egyedül edzés előnye, és így is heti 5 megvan.

    http://napitaptudas.blog.hu/2017/12/31/kelloen_megviselt_a_karacsonyi_kajadomping_itt_az_ellenszer

  6. Engem az érdekelne, hogy a gyerekeid étrendjét ennek fényében hogyan alakítod. Veszel-e nekik kakaós csigát, banánt, kiflit? A másik, amit már régóta meg szeretnék kérdezni az az, hogy mihez kezdesz a terepen kezedbe nyomott fél kakakós csigával/két falat linzerrel/Műjégpályás méregdrága kikért de el nem fogyasztott forró csokival/kürtőskaláccsal. Ezek az én mindennapi dilemmáim… mert ha nem lenne az ötéves, nem lennének a közelemben ilyen kaják. És hiába próbálok neki jó páldát mutatni, mert az ovis vacak kaját megeszi, itthon meg a szín sült húst, zöldséget, gyümölcsöt meg szinte soha.
    És kérdések még: húsból csak a szárnyas jó? A fehérjeporból-tojásból sütött süti is gáz? A kókuszolajat sem szabad hevíteni?

    • Írok majd részletesen, köszi, hogy jöttél!
      Addig is: minden zsiradék hevíthetőségét, stabilitását tartalmazza a táblázat, én itt az étolajakra gondoltam (napraf., repce, olíva).
      A kókuszsír nagy kivétel. De nem akkora csodaszer, mint a hájpja (és ami nem nagyon drága, az igen silány tud lenni, sajnos).
      Én pedig Norvégiában beszerzek étkezési fóka- és bálnazsírt, talán BÁkos bevizsgálja….

      • Nem engem kérdeztél, de én undorral és lelkiismeretfurdalás nélkül kidobom a kakaós csigát és társait. Szerintem internalizálhatò, hogy az nem kaja, hanem szemét. Semmit nem vagyok hajlandó megenni, amit nem akarok, csak hogy “ne vesszen kárba” Anyám a maig napig mártirkodva játszmázik ezen.

    • Ó, hogy valaki egy ilyen első mondat végére jó írásjelet tesz! Tudod, milyen ritka? 🙂

      Mesélek szívesen a saját gyakorlatunkról, de a posztba nem véletlenül nem írtam bele: sok benne az esetlegesség, nem szánnám követendőnek. Józannak, élhetőnek mondanám, de nem egészséges, még annyira sem, mint Livéknél. Szintén szoptatott, csak vizet ivó gyerekeim rászoktak az édesre, hígra, manipuláltra. Ezek nagyon jó minőségűek, de azért ugyanazok (lejjeb említem, mik). Egy biofarm autonóm közösségén (iskolával) kívül, ahol nincs más élelmiszer, nem tudom, hogyan működhet családban, modern életmóddal a clean/real food.
      Én azt csinálom, hogy adalékanyag ne legyen sok, nátrium-glutamát zéró,festék, fényező, 900-asok. De esznek gyümölcsöt, ami mindenféle bogyósokat, zöldalmát, banánt és citrusféléket jelent, alkalmanként ananászt. Nyers zöldség sajnos a koktélparadicsom-kígyóuborka-karalábé háromszög, a levelesek kínálását megelégeltem, eszem én. Én sem eszem elég nyers zöldséget, vagyis, amennyit gondolok, hogy kéne. AZ itthoni saláta nem finom valahogy, de helyeken, hal és hús mellé mindig. Kedvencem a carpaccio és általában a nyers: tojás (napi 6-8), lazac nyersen, tatár.
      Kakaós csigát nem veszek nekik, vagy félévente, nem is kérik. Ha igen, az a belüket kihajtós sportolás után van.
      Kiflit simán veszek, éspedig nehezebbet, vajasabbat. Nem hiszek az iparilag benne levő vaj minőségében, de azt szeretik. De nem állandó része az étrendnek. Ha tehetem, kihagyom a pékárut.
      A gyerekeim imádják a zsírosat, kolbász, vaj, szalonna, sajtok, tejszín, görög joghurt, teljes tej, és soha nem paráztunk a zsíron, engem mindig zavart a gabona, de hát a tejbegríz, a tészta, a krumpli nehezen kikerülhető, frappáns, biztos befutók.
      A leggázabbnak a gyakorlatunkban a cukros reggelizőpelyheket érzem, ez igazi merénylet, de vendégségben rászoktak. Van ebből is tudatos meg bió, inkább azt vezsem, de nem mindig jön össze. Szeretem elfelejteni.
      Banánt annyira veszek, hogy azt én is eszem, edzéskörnyéken, ha épp nem vagyok ketózisban/akarok maradni benne, de én zölden eszem, a még nem édes fajtát (rezisztens keményítő). Terápiás céllal eszem pollenes mézet, nagyon ritkán.
      Tehát a gyerekeim szénhidrátosak. Hagyományos torta is van. Sok rizst esznek, hűtve is, melegen is (a hűtött rizs rezisztens keményítő). Tudom az elveket, ésw ennyi megy nekünk is, nem akarok megfeszülni.
      Én sokat sütök, a muffin sok mindent elbír.
      Tegnap zablisztből volt palacsinta, omega3 tojásból, biotejszínből, biovajon és proteinporral (adalékanyagmentes típus, sőt, ízesítetlen), de nutellával…
      Az édességmaradékot én nem eszem meg, de ők igen… egymásét, és ritkán hagynak, meg ezek a nagyon édes péksütik nincsenek (van helyette paula meg müllerfaszom, cserpes gyümölcsös joghurt, ez nem jó). Ha gyerekkel kettesben vagyok, és meghagy valamit, azt kidobom. Meg lejhet szokni, szemlélet dolga, de egy-egy falat, ha nem naponta van, nem hiszem, hogy akkora baj a te alkatoddal. Mindig arra gondolok, hogy aki nagyon sokat sportol, de tényleg irtó sokat, az szinte bármit ehet. Nem lesz gyógyító, nem javul tőle a teljesítménye, de nem baj.
      Akinek baja van, aki nincs jól, annak tesz jót a reset. Ha már jól vagy, ne bánj egy-egy falat nemjót.
      Amit én tegnap bekaptam: serrano sonkás, vajas, 100 évig kelesztett ökokenyérből szendvics két falatnyi maradéka, Dávidé (serranót nem dobunk ki…), és be jól esett!
      Nem kell ebből dogmát csinálni, ketoadaptálódva belefér több ch is. Ez már az én saját ketogén fázisom. Néha (havonta-kéthavonta egy fazéknyi) eszem egyébként hüvelyest (sárgaborsó, lencse), amikor úgy érzem, vágyom rá.
      Amúgy meg ők jól ketyegnek napi 2 kajával, nincs panaszkodás, ha úgy alakul, hogy órákig nem jutunk még haza. Nagyon aktív program után éhesek, de nincs állandó eszegetés (ami a halálom), követelőzés se.
      Julis nincs befizetve a menzára, lásd a bento című bejegyzést:
      https://csakazolvassa.hu/2015/10/13/takaros-uzsonnasdoboz/
      , azóta, ha nem is mindig artisztikusan, de naponta én készítek neki ételt.
      Sajt, mandula, kolbász, joghurt, mandarin, saját süti (akár búzaliszttel, de mondjuk biovaníliával), és összességében örülök, hogy lyuk van a seggünkön, ezt a kajálós részt nem bonyolítanám, azért sem, mert minden kudarc rohadt drága.
      A Julis majdnem éhen halt csecsemőnek, mint az apja, ő finnyás, és balerina.
      Dávid extrém jó mozgású, vékony és izmosabb, ő oviban megszerette a menzakaját, ami a hagyományos dimenzióban nem szutyok, és nem rossz az ő ízlése sem. Ő eszik most a suliban (ugyanattól az étkeztetőtől származó) főzeléket, szereti a karfiolt, brokkolit… krémleveseket, ez érdekes, és élvezem.
      Amit Julis megeszik, és Dávid nem (ez otthon van): csirkemell, csirkecomb, lazac, olajos hal, ebből az olívásat vadászom.
      Juli meg a Babybell sajtot nem eszi.
      A szárnyas nem okés, csak kéuzenfekvő.
      Mi vörös húst eszünk (leginkább marhát) és halat, sok tojást. Némi csirkét.
      Pulykát nem, mert a pulyka az a húsok között, ami a pangasius a halak között. Jobb-rosszabb (inkább rossz), rusnya, rosszul tartott, manipulált, ízetlen és olcsó. BÁkos az itt linkelt endometriózisos interjúban beszél a húsokról. Azt mondja, nyulat, bárányt nem könnyű manipulálni (hormonnal vagy gabonával etetni), csirkét, pulykát, disznót igen. A színhúst ő kockázatosnak tartja több betegség szempontjából, illetve állapotrontónak, magas inzulinválasza van, és egyébként pazarlás is.
      Sok belsőséget is eszem, porcokat is, csontlevest, és tengeri halra (friss), rákra nem sajnálom a pénzt.

      • Köszönöm a részletes választ, azt hiszem, a lelkiismeret-furdalásomon is enyhített :). Mi sajnos minden délután a pékségbe megyünk az ovi után (útba esik) és nyáron felfújt fagyit kér a gyerek, télen meg kókuszgolyót meg vajas kiflit. De legalább magamnak nem veszek már semmit. Viszont a nagy ha olyanja van, simán megeszik egy levél szalámit ebédre minden más nélkül, a kicsi (16 hónapos) meg konkrétan a vajat kunyerálja el magában. Egyszer kiszámoltuk a nagy kalóriaigényét összevetve az aznapi táplálékkal, és az jött ki, hogy kb. a napi kalóriaigényének 1/3-ával van deficitben, viszont nagyon sok szénhidrátot eszik. Azóta azt próbáljuk, hogy kiránduláson/nassolni mandulát, diót viszünk, de sajnos az sem mindig jó neki. Gyümölcsből kb a banánt eszi meg és a (fagyasztott) málnát, nyers zöldségből a répát, koktélparadicsomot, főttből meg a gombát.
        Én ha itthon vagyok és éppen böjtölök, simán elrakom a hűtőbe a maradék kajájukat (szép gyűjteményem van kis dobozokból, tele van velük a hűtő), de az ilyen drágán vett, kívánatos sütiknek sajnos általában nem tudok még ellenállni. Ősszel pár hétig sikerült low fodmap étrendet tartani, ami elég szigorú, akkor a sütimaradékot is bezacskóztam, de aztán jött egy kis kiborulás és hetekig ettem relatíve sok édességet – úgyhogy a januárt úgy kezdtem, hogy már van egy nadrágom, ami nem jön rám. Mindegy, most kicsit megengedőbben de tudatosan próbálok enni, sokat mozogni, tavasszal nyelvvizsgázni, aztán elmenni a táplákozásbeállításra.
        Nekem az itthoni saláta úgy működik, hogy kb minden délelőtt amíg a kicsit etetem készítek egy nagy keverőtálba salátát a hűtőben található összes zöldségből (alapnak jó a kínai kel ami sokáig eláll, szívsaláta, rukkola) majonézes öntettel vagy tojással, és azt eszem délben meg este. Meg a hűtőben szemmagasságban tartok hámozott, felvágott retket-répát-karalábét és van, amikor sikerül ezeket nassolnom dió vagy csoki helyett.

      • Most volt időm átolvasni a BÁ interjút és egy világ omlott össze bennem… hónapok óta arra alapozzuk az evésünket, hogy ketente 1-2x sütünk másfél-két kg húst (általában sertéscomb, pulyka vagy csirke) és azt esszük salátával ebédre-néha vacsorára is. Gondoltuk, az jobb, mint a feldolgozott húsféle, mert kevesebb benne az adalékanyag, tartósítószer + ár-érték arányban jó. De ezek szerint ezt is át kell majd gondolni.
        Friss tengeri halból hol, milyen fajtát szoktál venni? És kolbászból?

      • Bartha Ákos MINDIG a “kihívásokról” beszél. Tehát endometriózisos/IR-es/pajzsmirigybeteg/sokszoros allergiás/autoimmun embereknek segít, ők hajlandóak már ezen a szinten is utánajárni a válaszoknak, illetve ilyen kérdésekben interjúvolják meg.
        Ő élelmiszermérnök, a mezőgazdasághoz, tápanyagtartalmakhoz és a statisztikákhoz ért jól, illetve adatbázist csinál, olyanokat, amilyen nem jutna másoknak eszébe, pl. hiánybetegségekről, ADHD okairól.
        Ha jól vagytok, nincs nagy gond, elevenek, vidámak, nyugisak, ne pánikolj.
        Otthon készített, tudatos ételekkel, egészséges, jó anyagcseréjű gyerekekkel, cukor- és lisztcsökkentetten NEM lőhetsz mellé nagyot. De annyit eltehetsz az interjúból, hogy nem a legjobb a csirke, disznó, pulyka.
        Nagyobb piacokon és nagy SPARban veszem a friss tengeri dolgokat, kerülöm a fagyasztottat (de nem gáz, csak annyira nem jóízű, viszont a sorrend friss » füstölt, olajos » fagyasztott, ha választhatok), illetve erre szakosodott éttermekben ünnepelünk: Vapianóban a kisebbeket, Big Fishben a nagyobbakat (kifejezetten paleós köreteik vannak), és ott én mindig halat és/vagy nyers húst választok.
        A halak: lazac, makréla, tőkehal, vörös ton (nem annyira jó a nagytestű, mert nehézfémes), tengeri sügér, vajhal (kis emnnyiségben), kardhal, Szent Jakab-kagyló, mindenféle garnéla és pisztráng.
        Kolbász: hó elején 🙂 Szomor Dezső a MészárSteakról (szabadon tartott állatokat is nehéz manipulálni, szarvas, szürkemarha is jöhet, csontot is innen), hó végén tóalmási adalékanyagmentes kolbász (így van ráírva, Retek utcai kétbejáratú új SPARban mindig van, és jóízű. Házit kapok néha ajándékba.
        Dalmát sonka, szintén SPAR (összetétele: sertéscomb, 6 % só).
        Én edzésnapokon, edzés után tudok ezekből hihetetlen mennyiségeket enni, egyébként csak csipegetek, és ha nincs otthon már/még ilyen húsáru, akkor tojás, tojás, tojás, bio vagy omega3-as, tejszínes-gyümölcsös-proteines turmixba, lágyan vajjal, rántottának, zöldségre tejföllel rásütve, akárhogy, nyersen is, ha rohanok. És sajt (külföldi, igényesebb, minél keményebb, pl. 30 hónapos parmezán vagy pecorino, friss kecske- is).
        Viszonylag sok bogyós gyümölcs (fagyasztott is, de ez kompromisszum), grapefruit, és 85-ös étcsoki.
        A kecsketej és kecsketejtermékek nagyon jók. Fény utcai piac. Kecskeízük van. Én mindent szeretek újabban, ami elemi, földes, élő, rusztikus.
        Most rakott kelt ettünk, én pár szem rizzsel, de bacon, disznó és marha is volt benne, cserpestejföl, sok vaj és biokel. És edukáltam a fiamat, együtt csináltuk. Ez csajozós trükk, ha tudja, hogy kell blansírozni és fűszerezni, összerakni.

      • “az jobb, mint a feldolgozott húsféle, mert kevesebb benne az adalékanyag, tartósítószer + ár-érték arányban jó” ez mind igaz, és fontos

      • Köszönöm, ezek sokat segítenek. Nem pánikolok nagyon, csak még útkeresőben vagyok. De az biztos, hogy most egészségesebben eszünk, mint 10 meg 4 éve, úgyhogy vsz jó irányba haladunk :).

  7. Ezt szerintem véletlenül elírtad: “A belekben nem marad zsír, oda sem kerül, mert előbb felszívódik (epe!), tehát eldugulás nincs.” A zsírok nem szívódnak fel a gyomorból, továbbjutnak a vékonybélbe. Az epével is itt, konkrétan a patkóbélben találkoznak, és aztán az éhbélből és csípőbélből szívódnak fel. Laikusként viszonylag részletkérdés, de valójában nem az.

    • Sziasztok!
      Ha megnézed, mire reagál ez a megjegyzés, akkor szerintem érthető, mit akart írni Éva; a folyamat dinamikája kérdőjeleződött meg, nem a felszívódás helyéről volt szó. A belekben a zsír konkrét zsír ( pl.trigliceridek) formájában gyakorlatilag nem létezik, az epével azonnal keveredik, emulzió keletkezik, majd végül a zsír vízoldékony formában szívódik fel. Tehát a táplálékkal elfogyasztott zsír (vaj, olaj, stb.) eredeti formájában nincs jelen a bélben.
      A reakciót kiváltó hipotézis az volt, hogy a zsír a belekben lerakódik. De nem rakódik le.

    • Értelek, köszönöm. Én a bejegyzés írásakor azt gondoltam, beleírom, hogy (tudomásom szerint) a vékonybélből szívódik fel (nem néztem meg, így emlékeztem), de nem szarjuk ki, bocsánat a szóért, tehát a vastagbélig nem jut, nem marad a “csőben” (megjegyzem, ha kiszarnánk, akkor sem maradna benne). Nagyon hosszú lett, nem akartam cizellálni, annyit írtam, hogy “előbb”. Nem marad benne, felszívódik. Ha energiának kell, és azért esszük, mert kell, akkor nem megy a zsírsejtbe sem. Nem érzem tévedésnek, és a lektor se szólt. De már írta is.

  8. Nekem visszatérően ugyanaz a problémám: emberek, szinte mindegy, milyen végzettséggel diétás útvonalakat hirdetnek (a pénz valahol mindig megjelenik, nyilván). Mindenki leírja, megjegyzi, biztosítja: neki mindegy, ki mit eszik. És akkor a saját elképzelésük felvázolása után, mindezt megerősítendő, elkezdik lehúzni a többi diétát, pl. ami más makrotápanyagra épül. Vagy csak megjegyzik: én eszem szénhidrátot és még nem haltam meg, jaj szegény szénhidrát, milyen rossz a megítélése, stb.
    A ketogén diéta meg sajnos, szomorú szmájlival kísérve nem azonnal mutatja meg sötét oldalát, hanem évek múlva.
    Véleményem szerint ezekre a mellékes kiszólásokra semmi szükség, el is lehetne hagyni őket és akkor nem zavarnak senkit, adjanak tanácsot. Mindenki számoljon a saját lelkiismeretével.
    A ketogén/ szénhidrátcsökkentett diéták terápiás hatással bírnak, ez elvitathatatlan, segítenek autoimmun és IBD, IBS betegeken, visszatér a ciklus, fertilitás, sclerosis multiplex-es beteg feláll a tolószékből, neurológus Alzheimereseket gyógyít a diétával. És ha valaki a vegán diétán szárnyal, hát hajrá! De ha egy krónikus beteg pont a “guruja” miatt nem mer, nem tud váltani egyikről a másikra, az nagyon elkeserítő.

    Még egy dolog, aztán elég lesz belőlem: itthon, de talán más országokban is nagyon jellemző, hogy a nők (főleg nőkről beszélünk talán, ha diétáról van szó) egy bizonyos életkortól kezdődően (miután megalapoztak nekünk gyerekkorunkban egy étolaj-kristálycukor-finomliszt mesterhármast) diétázni kezdenek, kilók mennek fel és le, kezdődik a kalóriaszámolás (ami az egyik legelavultabb megközelítése az anyagcsere működésének, de most nem ez a téma) évek alatt vitamin- és ásványi anyag hiány alakul ki, a szervezet elfelejti, melyik a valódi éhség és melyik a valódi jóllakottság érzése, ráadásul az alap lowfat + hypokalóriás trend miatt az inzulin óriási szerepet kap a szervezet működésében. Ilyen állapotban kezdődik a következő diéta. Meg a következő. Persze, hogy egyre rosszabb a helyzet! Ha én ilyen “guru” lennék, először elvonó jelleggel kiemelném a vendégeket, klienseket (hehe) a diéta bűvköréből, aztán ha sikerült kapcsolatba kerülni a saját testtel, reakciókkal, rá lehetne jönni, kinek mi a jó és mi nem. Lehetne valami megérkezés, átalakulás (mint ezen a blogon). És akkor talán nem lenne sokszázas várólista méregdrága önjelölt tanácsadókhoz, aki mind ugyanazt fogja tanácsolni: kevesebb kalória, mint amit elégetsz, 6 kicsi étkezés, sport, semmi telített zsír, Zer* B*r, esetleg zab, eritrit, mindhárom tápanyagtól mentes vagy proteines palacsinta. És ez szuper módon fog működni. 5-6 hónapig. Lesz előtte-utána fotó. Aztán vissza a rajtvonalra (a szervezet csak ciklikusan bírja a hipokalóriás létet, majd erősen kompenzál), és ez jó a gurunak is, mert még egyszer befizeti majd a program/étrend/hormontípusmeghatározás/állapotfelmérés/coaching árát a kliensvendég. Ezt látom én egy pocsék trendnek. Aztán jön majd az orvos, aki meg persze hülye (sajnos ebben is van igazság), de ember legyen a talpán, aki evvel a káosszal valamit kezdeni tud.

      • Egészséges, ideális súlyú (elnézést, de ezt kell hogy mondjam: 1-2 évig szoptatott) gyerek szerintem szinte bármilyen diétán felnő,mert jó a bélflórája, nagy valószínűséggel nincs ételérzékenysége, mozgékony, ritkán beteg. Mivel az enyémek mind ilyenek, nem problémázom ezen különösebben. Nálunk nincs étolaj (én ettől tartok leginkább), vajat kapnak, csak teljes tejtermékeket, sonkát, szalonnát, sok zöldséget. Tudom, hogy szinte skandallum, de én inkább adok nekik fejenként 3 gumimacit, mint egy almát (uhh, mit kapok én ezért….), gyümölcsöt nem nagyon esznek, de zöldséget bőven.
        Az én véleményem az, hogy előbb-utóbb mindenkinek szüksége lenne a szénhidrátcsökkentett diétára, mert ez az egyetlen étkezési mód, ami képes a betegségmentes életévek számát növelni, de a gyerekek anyagcseréje nagyon rugalmas és jó esetben hibátlan, ha nem esznek állandóan, egész nap és szinte csak vizet isznak, nem lesz gondjuk.
        Nick Lane, egy zseni biokémikus, akinek rengeteg adatot köszönhetünk a mitokondriumok egészsége, öregedés, betegség és táplálkozás kapcsolatának kapcsán, na szóval ő mondja, hogy nem kell korán kezdeni a szénhidrát csökkentést. A középkor pont megfelelő időpont erre.

      • De elkalandoztam, előbb említett indokaim kapcsán én sem parázom túl a dolgokat. A gyerekeknél a túlevés, állandóan evés, cukros italok álladó ivása mellett az alacsony zsírfogyasztás szerintem a fő probléma. Ha 3-4 étkezéssel a gyerek evett aznap valami főtt zöldséget, 1 darab húst és egy-két szendvicsnyi nyerset (paprika, lilahagyma, saláta), én nem bánom a túrórudit meg a fehérlisztes kiflit, krumplit mellette. A kenyér zsíros vagy vajas, körözöttes, van mellé sajt. Vizet isznak és ha nassolni akarnak, akkor van sós mogyoró, mogyoróvaj, ha istennő üzemmódban vagyok, akkor karalábé. Süteményt nem sütök, csak ünnepen. Én ennyire vagyok képes. 🙂

      • gumimaci = a kismaci alakú gumicukorra gondolok.
        Nem lelkesedem a bolti gyümölcsfelhozatalért (máshoz meg nem jutok), mert minden nagyon-nagyon édes, ráadásul háromból két gyerekem hasfájós a gyümölcsöktől. Édességnek azért gondolom jó kompromisszumnak a gumicukrot, mert ez a legkevésbé édes, jól porciózható és túl sokat nem is tudnak enni belőle. 1 Granny Smith alma (ami régen savanykás volt) nekem túl sok, a banánt kevésbé érzem édesnek. Bogyós gyümöcsöt szoktam turmixolni nekik joghurttal meg mézzel.
        Az édesített tejtermékek nálunk is menők ezért én a kis Act*viákat megengedem, ennyit bírok tartani, a többit nem. Sajnos ezek is nagyon édesek, de legalább porciózható, mint a gumicukor.

    • > És ez szuper módon fog működni. 5-6 hónapig. Lesz előtte-utána fotó. Aztán vissza a rajtvonalra (a szervezet csak ciklikusan bírja a hipokalóriás létet, majd erősen kompenzál)

      nekem én itt is mindig ráng az arcom, amikor Éva jön a kalóriadeficittel, mint fogyás, de értem persze, hogy mire gondol, csak szerintem az átlag egészségesétkező már magától is kalóriadeficitben próbál léteni, főleg, ha nő, és (nem evészavaros ember esetében) sokkal többet számít az összetétel, meg a szénhidrát- mint a kalóriamennyiség.

      erről az a cikk jut eszembe, amien a szerző szellemesen azt fejtegeti, hogy miért érzik magukat olyan jól a vegánok pár hónapig – hát mert addig a saját izomzatukat eszi meg a szervezetük, mert annyira nincs a növényekben tápanyag, és hát az persze hogy izotápanyag 😀

      http://www.gnolls.org/1596/vegans-are-cannibals-the-truth-behind-the-new-vegan-high/

      • szerintem a legtöbb kezdő ancestral health recovery (paleo ésvagy ketogén) próbálkozónál sokkal, de sokkal nagyobb probléma, hogy nem eszik eleget és elég állati fehérjét meg zsírt (mondjuk ki, húst, na), mint az, hogy túl sokat eszik.

        a test amúgysem kér annyit, amint nem toljuk magunkat inzulinnal és rájön, hogy tuképpen neki egy csomó tartaléka van.

      • A recoveryk nagyon kevesen vannak ám.
        Én azt mondom, ha szóba jön, hogy menj el sportolni, sokat, és akkor hallgass az étvágyadra, de igazán, az igazira. Szerintem a kemény, rendszeres sport rendbehozza a testtel való kapcsolatot. Ha meg nem fogysz vagy hízol így, akkor felezd meg a köreteidet, ha eszel ch-t.

      • Egyet tudok érteni. A kalóriadeficit kell, attól függően, ki milyen hormon koktélba tölti bele a kalóriáit. De a kalóriadeifcit is annyira végletesen mást jelent az inzulin függvényében, hogy tényleg nem hasonlítható össze érdemben. Alacsony inzulinszint mellett a szervezet egy éhezést imitáló állapotban van úgy, hogy közben nem éhezik. Ha az inzulin állandóan ingázik, akkor a szervezet teljesen máshogy reagál, elkezd energiát konzerválni, előbb-utóbb elfárad, nem beszélve arról, hogy mindent megenne, amit lát. Emellett a fogyás mindenképp stressz. Lesznek következményei, mellékhatásai minden diétán.
        A cikkre reagálva: igen! ha csak ennyit meg tudnánk érteni, hogy aki fogy, az kvázi magas zsírtartalmú diétán van (saját zsírraktárát fogyasztja, és igen, izmot is), még ha lowfat nyersvegán is, és ha még jól is érzi magát, az a legfőbb bizonyítéka, hogy a magasabb zsírtartalmú diétákon szuperjól lehet lenni. Tehát minden fogyókúra kvázi high fat étkezési mód (ha tényleg fogyás zajlik).
        Érdekes általános tapasztalat, hogy ha megáll a fogyás, a kliens rosszabbul lesz, romlanak a labor értékek. Megtartani egy elért súlyt annál nehezebb, minél többet fogyott valaki és minél kevesebbet eszik.

        (Én egyébként ezért is gondolom, hogy a gyomorszűkítő műtétek/gyűrűk életveszélyesek. Mihelyst megáll a fogyásuk, időzített bombává válnak. Na, de ez off topic már eléggé, bocsánat! )

      • Ha rángsz, akkor ez a téma saját példád meg egyes nagyon-altercikkek révén dogmává merevedett benned. A kalóriadeficit jót tesz, és ezért is böjtölünk. Az okinawaiak tartósan vannak kalóriadeficitben (bár azt nem értem, az izokalóriát ki számolta ki), még a japánoknál is kevesebbet esznek.
        Friss a témában:
        http://medicalonline.hu/tudomany/cikk/kaloria_restrikcio__csokken_a_betegsegkockazat_es_lassul_az_oregedes
        Nyilván nem tönkrement anyagcserével és értelmetlenül kényeztető, na, “ez egyszer” eszem sütit típusú ingerek között kell erőltetni a kalóriadeficitet, ahol a kaja a szociális élet ürügye, a munkahelyen odakészítve a nápolyi, a főzés jelenti a jó háziasszonyságot és helyettesítős pancsolás, mnőségi éhezés megy. Hanem olyanoknak jótékony, akik ezektől mentesek.
        Én nem hiszem, hogy mindig őszinték azok, akik “hónapokig 1300 kalóriát ettek, heti ötször edzettek, mégse fogytak”, de biztos van ilyen fokú anyagcserezavar is. Viszont zugevésből, maszatolásból biztosan sokkal több van. Kajálás-, megcsalás-, szexuálisfantázia és hasonlók dolgában nem érdemes elhinni, amit magukról mondanak a népek.
        Szóval nem értek egyet, és ne rángj. Lehet, hogy más makrótól jobban laksz és helyreáll a hormonhelyzeted, de az is lehet, hogy a sportolásod többedik évében sokkal több kalóriát fogyaszt az izomzatod. (Megjegyzem, nem láttam DEXA-dat, de rád aztán tényleg mindenki mondhatja, hogy honnan a picsából fogytál KÉT kiló zsírt?)

        Az egészségesétkező még a mi városi, diplomás, világlátott köreinkben is fehér holló, a legtöbb nő pedig nem a kalóriadeficites fogyóból jön, hanem 1. az átverős fogyóból (azt hiszi, fogyózik, erről beszél, panaszolja, vagy mondja, hogy “kéne”, de nincs deficitben, sok falatot, kis nasst nem számol), 2. tökéletes leszarásban van, hogy ő mit, mennyit eszik, élethosszig, 3. a Ducidívány által leírt (egykori) döbbenetes falásrohamokból, gyorskaja-, pékáru- és édességfüggésből jön – ennek vannak enyhébb formái, 80-90 kilósan, stabil vagy lassan hízós súllyal, de mindenképp elkenődötten, szétment anyagcserével.

        Érdekes a link.

      • az „arcrángás” valóban egy nagyon autoriter kifejezés/metafora/akármi volt, beleestem a megmondóemberség csapdájába. bocsánatot kérek ezért.

        jobban belegondolva valaki másra haragszom, aki nőklapja-szinten kritizálta az én ketogénemet, miközben ő maga kalóriaszámlálással próbált lefogyni, miközben egy ebédet nem bírt kihagyni, annyira szét volt baszódva az anyagcseréje, ésvalszeg ezért ugrottam erre. no mindegy. bocs.

      • Oké, oké.
        Nem az, hogy autoriter, hanem hogy több út van, és attól függően, ki honnan jön, számíthat a kalória is. Valahogy el kell találni, mennyit eszünk, és siralmasan elromlott a természetes étvágy, főleg ha manipulatívan, fűggőségszerűen finom egy sült, olvadóssajtos, vajas, csokis vagy adalékanyagos étel. És ezt direkt csinálják velünk.
        Neked nagyon rendben lehet a bélflórád, mert azért ennyire zöldség meg inulin, pektin nélkül sokan kikészülnének. Én szeretem a te egyedi utadat, főleg hogy ennyi pozitív hatását látod. De nem mindenki fossa ki a sok zsírt, ez n = 1.
        Belőlem elmúlt a hagyományos (lisztes, keményítős, junk stb.) ételek iránti idegenkedős ellenszenv, mert helyükön vannak a dolgok. Elismerem előnyeiket is, például egy jó minőségű olasz spagetti frissen, vajjal, hm. Vagy egy toastszendvics, sok sajttal. De nekem nem éri meg.
        Karácsonykor nagyon keveset ettem, de ettem klasszik diós sütiket meg tejberizst.
        Most meg újra nem.

    • igen, a kalóriadeficit biztos kell, de nem azzal kell törődni. nekem a kalóriadeficites saláta-ketogénnél csak a zabálós csakhúsevés segített többet (aránytalan izmosodás, teherbírás, hajnövés (kiderült, hogy összenőtt szemöldököm lenne eredetileg!), plusz lefogytam a ketós félévből megmaradt két kiló hájat).

      amúgy meg az is van, hogy ha a zsír a másik (energiaforrásnak evett) makrotápanyag, akkor annyira sokat kb nem nagyon tudsz enni, hogy „ne tudd hove rakni”, mert 1. fehérjével együtt éve kipukkadsz és elmegy az étvágyad, 2. izolált zsírként vagy nagyon magas zsírarányú kajaként (pl. szalámi) meg kifosod magadból.

      • én inkább úgy fogalmaznám meg, hogy vagy (minimum) izokalóriát kell enni vagy semmit, csak ha van egy csomó fölös zsírtartalékod, akkor kevesebb az izokalória.

      • “zabálós csakhúsevés” ? a túl magas fehérjearányt is kárhoztatják. Írnál még erről a tapasztalatodról?

      • én egy ideig trackeltem még a húsevős korszakot, aztán elhagytam mert nem nagyon volt értelme, de úgy vettem észre, hogy főleg zsíros húsokon élve nem nagyon tud 70% alá menni a zsírarány, ha eszel vmilyen formában plusz zsírt (vaj, bő zsiradék, húskészítmények), akkor pláne nem.
        a gyakorlatban egyéni és állpotfüggő, hogy ki milyen arányú és formájú zsírbevitelen érzi a legjobban magát.

        mindig kérdés, hogy ki és milyen alapon támadja a túl sok fehérjét, és mit ért “túl sok” fehérje alatt.
        van olyan, hogy fehérjeéhezés (rabbit starvation, nemtommiamagyarneve), amikor tartósan sovány húson próbál valaki megélni üzemanayagmakró nélkül, illetve a terápiás célú ketogénnél cél lehet a magasabb zsírarány, hogy mélyebb legyen a ketózis, én ezekről nem tudok sokat, nem néztem utána annyira h tudjak róla mondani valamit, főleg más emberek tapasztalatait látom saját magukkal.

      • > Neked nagyon rendben lehet a bélflórád, mert azért ennyire zöldség meg inulin, pektin nélkül sokan kikészülnének.

        én azt az álláspontot találtam a legmeggyőzőbbnek, ami szerint bélflórára csak akkor van szükség, ha vegyes étrenden (mmint szignifikáns mennyiségű növényt is tartalmazó étrenden) akarunk megélni. most keresem, hogy kinél olvastam a levezetett verziót, a ketotic.org-on több cikk is foglalkozik ezzel, de nem találom pont azt, ami rémlik.

        szóval nekem az a munkahipotézisem, hogy a bélflórám kidöglött az első pár hétben, amikor folyamatosan fostam (akkor azt hittem, hogy túladagoltam a magnéziumot, de a magnéziummennyiség maradt, a hasmenés meg elmúlt), de mivel amúgy is csak akkor lenne érdekes az állapota, meg hogy van-e egyáltalán, ha növényi részeket kellene emésztenem, ezért ez így is van rendjén.

      • A zabálós csakhúsevéses korszakban (vagy akár a salátaevős ketogénben) csináltattál labort? A referenciatartományon belül maradtak az eredményeid? Azért kérdezem, mert én kb. egy fél évvel azután, hogy váltottam (nem volt kifejezetten célom ketogénben lenni, de 100 g Ch alatt maradtam, fél napos koplalásokkal, több hús és zsír fogyasztásával, 2-3 étkezéssel), elég rossz eredményeket produkáltam. Magas mindenféle (össz, jó, rossz) koleszterin, húgysav.

      • ha jól emlékszem, mintha pont akkoriban lett volna egy labor, mert kíváncsi voltam, hogy mi lehet az előttelevő riasztó hajhullásom mögött, de én nem vagyok releváns, mert előtte fél évig sima ketogén ment, és előtte meg sok év zöldségevős nagyrésztpaleó, nekem nem volt semmi nagy gáz előtte sem (illetve hát egy történelmi krónikus vérszegénység lehetett szerintem a kevés hús miatt, de az nem feltétlenül látszik). majd megkeresem. de nekem semmi gázos alaplaborom nem volt sose, csak gyerekkoromban a vérszegény.

      • Peter Attia és a kalória:

        “Conventional wisdom, perhaps better referred to as Current Dogma, says that you gain weight _because_ you eat more than you expend. This is almost true! To be 100% true, it would read: when you gain weight, it is the case that you have necessarily eaten more than you expended. Do you see the difference? It’s subtle but very important…”
        https://peterattiamd.com/do-calories-matter/

    • Mindhárom tápanyagtól mentes :DDDD
      Igen, az 5-6 hónap! A formát, állapotot éveken át megtartani, nem leállni a fő elvekkel, az az út. Én azt tartom a legnagyobb változásnak, hogy kedvem van, maradt sportolni. A túlbonyolítós guruk kampányként alkalmazott módszereit egyszeri ember hamar megunja, meg rohadt drágák is. Bocsi Vikire is gondolok.

      Viszont kérdeznék. Ezek az 5-6 hónapos nők jojóznak és nem is egészségesek, ez világos. Fitneszversenyzők is jojóznak, szélsőségesen, félévente-évente az off season és a versenyforma között, és igen manipulatív módszereket is bevetnek, ki is égnek.

      Viszont én voltam ama első DEXA idején az a kifejezett nádszál (mármint, a felépítésemhez képest), 14-16 százalékos zsír, sehol semmi ragya, 69 kiló alatt. Aztán a normál, tartható súly még mindig kockás hassal, az 72-73-nak bizonyult. Ha én izmot építek, glikogént le- és fel ürítek, böjtölök, aztán meg eszem, néha vízhajtok, mestruálok, akkor nem aggasztó a 4-5 kiló föl-le (le is, a 71 és 76 közti sávban). Most viszont maratont futok, és nem mehetek így, ez sok. Kb. öt kilót kell fogynom, december óta le is ment 1-1,5. Úgy akarok futni, ahogy 2015 őszén (gyorsan).
      Ez is jojó, nem? (ez a kérdés.) Nagyon keveset voltam az egész folyamat alatt kalóriadeficitben, fokozatosan ment le az elején is a sok. Jól vagyok, mint egy gondosan tartott, értékes paripa, minden eü gyakorlatomat folytatom, soha nem tartottam szünetet a sportban, hidegtűrök, minden laborom tökéletes, dús a hajam, jól alszom, pótlom a D-t és az omega 3-at, teljes ételeket eszem és 70 százalékban ketózisban vagyok. De ha most megint fogyok, az mégiscsak jojó. Mi a mértéke a nem önkicsinálós súlyingadozásnak? Azért kérdeztem, mert te is írod, hogy néha, amikor hízni kezdesz, leállsz, aztán vissza.

      • A súlyingadozás normális, ha a szervezet maga végzi. Ez most nagyon misztikusan hangzik, de tapasztalataim szerint a szervezetnek van ilyen ciklusa is, ha hagyjuk, akkor pár napig többet eszünk, egy egészséges rendszerben ezt pár nap majdnem koplalás-szerű állapot követi. Sőt, az agy szerintem azt is jelzi, ha pont elég, amit megettél, de ezt mi már a gyerekekből kineveljük, mert a tányéron nem lehet kaját hagyni. Milyen idegesítő, mikor egy falatot hagynak a tányéron!

        Sajnos nem tudom, hogy ennyi sport hogyan módosítja a rendszerszabályokat, de szerintem egy egészséges testzsírszázalék/BMI mellett jó anyagcserével “ingadozni” teljesen más. Nem vagyok vallásos paleós, de a józan paraszti ésszel kigondolt dolgaikat szeretem. Az ember egy lassú és viszonylag zsíros ragadozó a tápláléklánc csúcsán, emiatt nekem pl. logikus, hogy a zsírraktáraink azért ilyen fejlettek, mert amikor volt kaja, akkor ettünk, amikor meg nem, akkor nem. Szóval nem lehet, hogy fordítva van az egész: ha sok futás van az edzéstervben, akkor egy alacsonyabb setpointra áll át a szervezet, szinte magától?

      • Köszönöm, ez megerősítő. Csakhogy nem az őserdőben élek, én is ott nőttem fel, ahol a túlevők (megjegyzem, nálam a túlevést egy nagyon intenzív Basedow okozta), szóval én magam látom el a testem, és kísért a múlt, vagyis, számítok rá, hogy kísért. AMúgy nem nagyon agyalok, a realitás és az éhségem szabja meg, mit eszem, de sok intenzíven edző sporttársat látok hízni, és én is híztam valamennyit. Remélem, a futás megoldja, de míg meg nem oldja, elég küzdelmes futni.

  9. A gyerekek étkezésével kapcsolatban mi az álláspontod?
    A kisebb gyerekem autoimmun beteg. Egyelőre a D vitamin emelt adagban adásáig jutottam, de nehéznek érzem az ő evésüknek a megreformálását.

  10. Az előbb elfelejtettem egy kérdést: a kókuszzsírt említed. A main stream oldalakon újabban kifejezetten károsnak tartják, az új kutatásokra hivatkozva. Erről mit gondolsz?

    Amúgy elméleti háttér nélkül valahogy ösztönösen nem eszem kenyeret. Az “egészséges” változatok rendre rámposhadnak. És valóban, ha huzamosabb ideig kevesebbet, sőt, keveset eszem, sokkal jobb a közérzetem, jobban bírom a strapát.

      • Na de ennek több állítását cáfolom fönt, vagyis, jelzem, hogy cáfolták, meghaladták.
        “amerikai szívspecialisták szerint indokolatlanul (hájpolják), mert tele van telített zsírsavakkal, amelyek növelik a “rossz” koleszterin szintjét a szervezetben”
        0. mintha valakiknek zavarná a köreit a táplálkozás- (és nem gyógyszer-) fókuszú megközelítés… khm
        1. nincs jó és rossz koleszterin, nem a koleszterin okozza a szívbetegségeket, nem gond a koleszterin, lásd fönt és Szendi cikkeiben
        2. az amerikaiak még mindig a telítettzsírparában és szénhidráthájpban vannak, pláne a nem szakcikkekben még húsz évig ez lesz (index, tényként kezeli, hogy a szívbnetegséget a telített zsír okozza, és hogy a koleszterin nem baj)
        3. a kókuszolaj stabil, 175-230 fok a “füstölési pontja”, és telített ugyan, de közepes láncú, jól emészthető, ez nagyon ritka
        4. a növényi olaj szar, mert előnytelen az omega 3:6 aránya, 6 túlsúlyú, gyulladáskeltő

  11. Liv, szerinted a ketogént akár egy 4 éves epilepsziásnak is érdemes elkezdeni? A neurológusaink szerint a gyógyszert akkor sem lehetne elhagyni.

    • Nem tudok tanácsot adni, de én megpróbálnám a gyógyszer mellett is. A cél, hogy ne legyen roham. Nyilván el sem tudnám képzelni a kivitelezését, úgyhogy nem tudok hiteles lenni ebben.

    • Sziasztok, bocsánat, hogy beleszólok, nem hozzám címzett kérdésre: Svédországban vagyok kezdő gyermekneurológus. Az itteni hivatalos ajánlások akkor javasolják a ketogént gyermekkorban, ha minden mást, beleértve a sebészetet is, bevetettek már, ill. olyan esetekben elsőként, mikor bizonyos anyagcsere-gondok vannak a háttérben. Ezzel persze lehet vitatkozni. Tehát a terápiarezisztens eseteket 4 (vagy 5?) centrumban, ketogén team (dietetikus, nővér, orvos) menedzseli, protokoll alapján, a start 5-7 napos bent fekvéssel, utána szoros kontroll meghatározott időközönként. Az áhított rohamredukció elvileg 3-4 hét után már jelentkezik, a gysz fokozatosan építik le, ha a ketogén hatásos. Külön forgatóköny van pl hányásos/lázas estekre.
      Biztosan lehetne szélesebb körben is alkalmazni de szerintem nagyon nehéz a mindennapokban úgy irányítani egy ovis étrendjét, hogy folyamatosan ketózisban legyen.

      • (Szerintem Magyarországon is nagyjából így van.) Ez is csak egy újabb példa,mennyire távol áll az orvoslás a józan paraszti észtől már, ha lehet ilyet mondani. Tudjuk, hogy a diéta segíthetne, de akkor is először a gyógyszeres terápia, aztán a sebészet, és a diétát csak a már minden mindegy esetben javasolják.
        Persze, ördögi kör ez is, mert ha a diéta lenne az első vonalbeli kezelés (minél kevesebbet ártsunk jeligével), akkor ezeknek a gyerekeknek olyan ételeket, tápszert (van is egyébként), kiegészítőket, “űrhajóskaját” fejlesztenének ki, hogy könnyű és hatásos legyen a táplálkozásuk.
        Tökéletes példa, sajnos, milyen szinten szakadtunk el a valóságtól. A gyógyszert értjük és mellette lehet túrórudit enni, tehát: ez az első vonalbeli kezelés. A diéta alapjaiban változtatja meg az agyban zajló anyagcserét, kvázi maga gyógyítja/segíti saját magát….mégsem.

  12. Ő például szerintem esztétikusan és profin csinálja a helyettesítős sütiket, élmény az ilyen fotó. És nem amatőr, amerikai a közeg, meg a színvonala is (pro versenyző, igazi ikon, nem a szokásos magyar figyelemvadász vergődés). De neki is vannak tápkieg szponzorai, ő is tolja a hivatalos fitneszszöveget és az adalékanyagos ilyen-olyan keverékeket.
    https://www.facebook.com/Noemi-Olah-IFBB-Bikini-Pro-245749548878639/
    Vajon az alakjukat profi módon féltő nőknek (én ezt érthetőnek tartom, nem ítélem el, semmi), főleg ha saját mellszövetük nincs és fogamzásgátlót is szedtek hosszan, illetve zsírt égettek mindenféle módokon, hogyan alakul a termékenységük, ha később szeretnének szülni. Én egy olyan nőt ismerek, aki versenyzői karrier után szült, majd visszatért, és ugyanazt az életmódot követi, és ugyanúgy néz ki. És egy olyat, aki két gyerek szülése után, nagyon hamar kokszos, manipulált csodatestet épített, és masters kategóriában tarol. A többségük gyermektelen.

  13. Ezt kiszedem, és sajnálom. Megint a hübriszem. És én nem haragszom erre a lányra, a fickója az agresszív majom, de ő is inkább vicces.
    Két éve még védtem a versenyzőket, ez is egy sport.
    Csak azóta nem lehetett nem észrevennem, mi megy a formáért, micsoda önerőszak, és hogy van ez egészségesnek hazudva, meg hogyan tatarozzák a károsodások nyomait.
    Ma már csak azokról a versenyzőkről gondolom, hogy “jó, hát ilyen is van”, akik nemzetközileg is hoznak valamit, de itt több száz, amatőr versenyekre, különösebb eredmény nélkül magukat kicsináló nőről van szó, akik eközben példaképként lépnek fel, és húzzák maguk után a százakat (akik nekik meg a szporzoroknak üzlet, és mindig egészségeséletmódként előadva).

      • Egy lány posztját linkeltem, aki hozza ezt a hagyományos “jaj, nem ehetek semmit” műsort (amit aztán didaktikusan megbán a poszt végére, mert éljen az egészség)

        eközben több év versenyzés áll mögötte, rendszeres sütis posztok, pajzsmirigybeteg, nagyon kevés izma van és extrém vékonyra fogyós kategóriában van, amihez pajzsmirigyhormont is bevet (felírt szerből önkényesen többet)

        nagyon, nagyon nem egészséges
        de a pasija a görény, ő nem

      • a konkrét poszt kitétele volt éjszakai önelragadtatás
        a hübrisz pedig az a hajlamom, amivel küzdök (de hát nyilvános térben írta, embereket motivál vele, én se pletykából tudom, vállalja a felelősséget)
        a versenyzők valósága nagyon durva, iszonyatosan néznek ki és infertilisek 35 évesen, a jó test a csali

    • Néhol dietetikus Haris Éva, máshol nem, nem értem. Számít, hogy pont azt végzett-e? (Én rendben vagyok azzal, hogy BÁkos élelmiszermérnök, Liv orvos, nem kezdek nyünyüzni, hogy dietetikus kell, mert nem annyira korszerű a képzés)

      esetleg a külföldiek lehetnek érdekesek, Sue szokta említeni, hogy vannak újabb szemléletűek

      Nekem nem szakember, hanem a józan eszem, hajlamom meg egy kicsit Peter Attia eatingacademy blogja (keresővel jött ki anno…) súgta, hogy vegán nem, helyettesítős pancs nem, viszont eleven étel, egyszerűség, nyers sport, hideg, sok zsír, favágólét igen

      • alapbol nem szamit, bar en hiszek a vegzettsegben 🙂 most kifejezetten dietetikus erdekelt. megneztem amugy, a Haris Eva dolgozik dietetikussal, igy a messzi tavolbol, feluletese az oldala kicsit hasonlit a taplalkozasbeallitas modszerere+ egy kis theta healing hozza

      • Igen, hasonlóak. Azért őt írtam előbb, mert most olvastam a cikket, de amúgy BÁkoshoz mennék, ha neked volnék. Bár úgy is hozzá mentem, hogy nekem voltam.

  14. Szio mindenki, van itt valaki akinek van tapasztalata IBS-ketoval? Es nem csak azzal de raadasul vegetarianus ketoval? Felve teszem fol a kerdest, a gaps-esek megkoveztek erte (a vegetarianus resz miatt). Nem en vagyok vega hanem a palim es IBS-es. Mar mindent probaltunk ami vegetarianus es allitolag jo IBS-re, de semmi nem hasznal, gluten, cukor nincs evek ota. Aztan rabeszeltem a GAPS-re, a csontlet le tudja gyurni nagy nehezen de a hust nem. A hust hetek utan is sirva kihanyta, aztan feladtuk (psziches, kicsi gyerek kora ota nem eszik hust, senki nem tudja miert, o sem). A hal el sem jut a gyomraig, meg elotte kihanyja. A GAPS-et vegetarianusan csinalni kb ugy nez ki, hogy tojason el es elragcsal hozza par fott repat es sosem jut a kovetkezo szintre. Ez van junius ota, az IBS nem javul, o viszont kemenyen sportol es lassan ugy nez ki mint egy anorexias. A Gaps-ben nincs tejtermek sem, amig nem javul az IBS, ami hat nem akar javulni. Viszont akarmilyen mas etelt vezet be a GAPS listarol, zoldseg, gyumolcs, akarmi, akkor rosszabodik. En mar nem tudom mit lehetne meg kiprobalni, a keto van meg, talan kivitelezhetobb hus nelkul mint a GAPS vagy a paleo. A GAPS-en a tejtermek bevezetese sem megy, de nem azert mert laktoz erzekeny. Ugy tunik barmi megy be, az ott csinal valami rosszat, mindegy hogy tejtermek vagy brokkoli, ugyanaz a hatas. Az egyetlen vivmany, hogy most mar nem mindig fetreng a foldon a fajdalomtol kajalas utan.

    • Szia!

      Felteszem, ez most nehez lesz … az a helyzet, hogy nem megkovezes, igazan nem, de belfalat ujjaepiteni allati eredetu (zsir es feherje, illetve ezek alkotoelemei) nelkul sajnos gyakorlatilag fabol vaskarika. Azert irom a belfalat, mert irod, hogy mindenre rosszabb lesz … ez azert van, mert lyukas a bel es a belfal nem is epult ujja, azaz ugyanugy atereszt, azaz mindent at fog ereszteni, a glutenmentest is, a barmit, szoval a problema gyokerenel nem tortenik elorelepes, sajnos. Szoval a lyukas belnek valamibol vissza kene epulni. Ezert a gaps hardcore, bevezeto szakasza, amit egyebkent nem szabadna sok honapig folytatni, mert – nem mellesleg – tizedeli a belflorat a rost- es kemenyitohiany miatt, illetve a belfalon levo hasznos nyak is eltunik. Szoval ertve a huseves gyotrelmeit, egeszen biztosan eloszor fejben kellene megtalalni az utat, attol fuggoen, mi a prioritas.
      Amugy ezt itt erdemes lehet meghallgatni, nagyon idevag: https://scdlifestyle.com/2013/08/vegetarians-tips-for-improving-gut-health/

      Az scdlifestyle az egy jo kiindulas altalaban lyukas belben.

    • Ez hu, de nehez … nem hangzik tul jol, de az a helyzet, hogy nem megkovezes, igazan nem, de belfalat ujjaepiteni allati eredetu (zsir es feherje, illetve ezek alkotoelemei, valamint egyes mikrotapanyagok, kulonosen zsirban oldodok) nelkul sajnos gyakorlatilag fabol vaskarika (zselatint, kollagent esetleg kulon taplalekkiegeszito-jelleggel bevinni sajnos nem lenne eleg). Azert irom a belfalat, mert mondod, hogy mindenre rosszul reagal, csak rosszabb lesz, nem jut a kovetkezo szintre … ez azert lehet, mert lyukas a bel es a belfal nem is epult ujja, azaz ugyanugy atereszt, azaz mindent at fog ereszteni, a glutenmentest is, paleot, ketot, vegat, vegant, barmit, szoval a problema gyokerenel nem tortenik elorelepes, sajnos. Szoval a lyukas belnek valamibol vissza kene epulni. Ezert a gaps hardcore, bevezeto szakasza, amit egyebkent nagyon nem szabadna sok honapig folytatni, mert – nem mellesleg – tizedeli a belflorat a rost- es kemenyitohiany miatt, illetve a belfalon levo hasznos nyak is eltunik. Szoval tudomasul veve a huseves gyotrelmeit, egeszen biztosan eloszor fejben kellene megtalalni az utat, attol fuggoen, mi a prioritas.
      (Esetleg haltol kulonbozo tengeri?!)
      Amugy ezt itt erdemes lehet meghallgatni, nagyon idevag: https://scdlifestyle.com/2013/08/vegetarians-tips-for-improving-gut-health/
      10:54 The long-term problems we’re seeing with clients that don’t eat animal products
      14:48 What to do about the digestive epidemic we’re seeing (meat or no meat)
      18:20 How to transition back to animal products if you’re having long-term problems

      Az scdlifestyle az egy jo kiindulas altalaban lyukas/atereszto belben. Merthogy jol erzed, igen, leginkabb onnan erdemes kozeliteni.

      (Keton szinte csak a kokuszzsir es esetleg az avokado maradhatna az elejen, de akkor sincs ott a feherje. A novenyi feherjek ugye kiesnek az elejen, mar csak azert is, mert a rostjukkal egyutt egy IBS-ben szenvedo szamara gyakorlatilag kinhalal.)

      • Koszi nagyon a valaszt. Sajnos a hus nemeves kezdete gyerekkorban kezdodo OCPD volt ezert az is nagy szo hogy megprobalta, es tenyleg iszonyat erofeszites volt, mindkettonknek. En mint a nagy erzelmi tamasz a vegen mar olyanokat mondtam, hogy figyelj, ha megegyszer ki mered hanyni, en megfojtalak, vagy ha nem tudsz racionalis magyarazatod adni hogy miert nem tudod megenni akkor ne a wc-be hanyd mert ujra beledtomom, es ugy altalaban azalatt a par husevos het alatt az eletunk egy kusturica film volt. Na mindegy ez csak ugy kibukott.

        A lenyeg, hogy arra talan ra tudom venni, hogy valami allati zsirt egyen. Mondjuk kacsazsirt (disznot tuti nem). Az eleg lenne tojassal? Akkor lenne zsir is meg feherje is? Tojasbol rengeteget eszik. Meg a csontlevest is becsulettel leerolteti. Es a szerint amit belinkeltel, ha valami csoda folytan rendbejon a belrendszere akkor vegetarianus dietan is el lehet lavirozni valahogy jo sok allati eredetu zsirral, feherjevel es a megfelelo taplalekkiegeszitokkel? Meg egy kerdes, hogy a taplalekkiegeszitoket elkezdheti most? Mert a GAPS szerint csak akkor ha mar jobban van. Mondjuk kicsit jobban is van, de nem sokkal.

      • Jaj.
        Es a psziches oldalra probalt mar gombot varrni? Ugy ertem, szakemberrel.
        Nagyon ugy tunik, hogy ebbe tenyleg belemerevedett pszichesen, mindenhogy. (Ez itt nem szemrehanyas.) Es – felreteve a meggyozodeseket – ez biztosan nem segiti, sot.
        Azt hiszem, ki kellene szallni, rabizni magat a psziches oldalt illetoen szakemberre, felfejteni az averziok hatteret, esetleg mar kozben lehetne tavlatot nyerni, infot gyujteni, megfelelo szakembert kezet fogni es aztan elindulni. (Barmilyen szakemberrol is legyen szo, pszichologus, barmilyen orvos, biztos talalkozik majd tobb olyannal, aki lekeveri, hogy minek jon ide, mit is akar igy, mindent kell enni stb. … ott kell hagyni, ujat kell keresni es a legtobb orvos semmit nem tud majd segiteni abban, hogy mit kene enni, pedig ez a kulcs, tehat effele szakemberrel is ossze kellene dolgozni … persze lehet, hogy mar abban a stadiumban vagytok, hogy tul vagytok mindezen es Dunat lehet rekeszteni a diagnozisokkal, terapiakkal es hallani sem akar egyrol sem tobbe …. azert remelem nem igy van.)

        gaps: A tojas alatt a sargajat erted? Ha azt, azt, ha jol ertem probaltatok es azzal nem hozott eredmenyt. Egyreszt en nem tudok okosabb lenni, mint a gaps szuloanyja, szerinte vegetarianuskent, ez nem megy, masreszt nem csinaltam csak tojassal, nincs tapasztalatom. Azt tudom elkepzelni esetleg, hogy a tojassargaja belsosegekkel egyutt, rengeteg csontlevel + zsirokkal egyutt tudna annyi es olyan aminosavat szolgaltatni, ami eleg lehet. Nyilvan ez allapotfuggo.
        A tojasfeherje meg ugye nem jatszik.
        A kiegeszitok bevezeto szakaszban, mivel minimum kompromittalt a felszivodas, nem tudnak ervenyesulni, plusz ott vannak az igazan obskurus vivo- es hordozoanyagaik, amelyek szinten bekavarhatnak.

        lavirozas: el lehet lavirozni, ma nincs az, amit ne lehetne kulon beszedni, megvenni, de kerdes, hogy erdemes-e. Amikor amugy kifejezetten jol lenni is lehet a borunkben, sot kirobbano formaban lenni, az evest elvezni, abban oromet lelni. Ugye, erted?! Es ilyen elozmenyekkel talan nem is erdemes csupan lavirozasra epiteni.

        Tavlatnyereshez es mert valamiert a gaps-nal kotott ki:
        http://www.vegetarianismexplained.com/
        http://www.doctor-natasha.com/vegetarianism-explained-wapf.php

        http://perfecthealthdiet.com/buy-our-book/
        belekukk: https://www.scribd.com/document/114939711/PERFECT-HEALTH-DIET-How-anyone-can-regain-health-and-lose-weight-by-optimizing-nutrition-detoxifying-the-diet-and-supporting-healthy-immune-functio

    • Huhh, szerintem inkább orvoshoz kellene vinni. Nem vagyok szakértő, de ez nekem nem hangzik IBS-nek, sokkal komolyabb is lehet.
      Pszichés oldalról nem gondoltatok a kezelésre/kezelésváltásra?
      Ha ennyire sovány, és ennyire semmit nem tud megenni, parenterálisan kellene táplálni (az infúzión becsorgatják a glükózt meg az aminosavakat, nem kell emészteni), míg kicsit rendbejön a bélbetegsége (ha az egyáltalán). Nyilván nem sok infót írtál (ezt megértem), de itt azért sok minden kellene, vérkép, colonoscopia, autoimmun vizsgálatok, hogy van a mája, nincs egy krónikus fertőzése/férge, gyomortükrözés… Ilyen diétán súlyos hiányai lehetnek már (vitamin, ásványi anyag).

      • Liv, koszi a valaszt. De gondoltunk masfajta megkozelitesre, szerintem a gyerekkorban kezdodo OCDP baromsag, teljesen biztos vagyok benne, hogy PANDAS, az orvos meg meg nem hallott rola. Biztos hihetetlenul hangzik, de Angliaban az egeszsegugyi ellatasnak magassagai nincsenek csak melysegei, nem is reszletezem, horror. Es ugy mondom ezt, hogy alapvetoen gyogyszerellenes vagyok, szoval nem az a bajom, hogy mindig az orvosnal ulnek de mar kivagtak.

        Vele meg az van, hogy arra varnak, hogy nagyon alultaplat legyen, most szerintuk csak enyhen alultaplalt (176 cm, 58 kg, ferfi, evek ota eleg kemeny sport). Akkor majd felteszik a kolonoszkopia varolistara ami kb egy ev. Neha csinalnak egy verkepet es megallapitjak hogy a hormonok, cukor es a vas rendben van. Autoimmunra nem lehetett ravenni oket, nem es nem. Az OCDPre az SSRI-t nyomjak, amit nem szed, en sem tennem. Helyette 5HTP van most. Itt az IBS-re az a megoldas, hogy sajnos nem lehet vele mit csinalni, tul korulmenyes kivizsgalni mert annyi mindentol lehet (ezt az orvos mondta a szajaval) ha nagyon faj, vegyen be paracetamolt.

        Ki kene vizsgalni, igen, gondoltam MO-on, dehat angol, csak az eletmento beavatkozast fizei ki a biztosito. Arra gondoltam viszont, hogy a gendiagnosztika kozpontban ANA/ENA, streptococcus talan nem lenne olyan marha draga.

        Szoval ezert igy hazilag probalkozunk. Gondoltam gyogynovenyes feregtelenitesre, de bizonytalan vagyok, hogy most akkor varjunk amig kicsit jobban rendbejon vagy ne.

        Ugy beszelek mar rola mintha a paciensem lenne….mire ezen tuljutunk nyitok egy praxist.

        Sue, korhazban toltotte a gyerekkorat ezzel az OCDP-nek nevezett baromsaggal, szerintem nem az, hanem gyerekkori Streptococcus fertozes okozta autoimmun folyamat, de sajnos nem lehet egy orvost sem meggyozni ennek a letezeserol. Az evekig tarto terapia arra volt jo, hogy amugy (a huscirkuszt kiveve) mar csak egy egesz kicsit viselkedik ugy mint egy urleny 🙂

        A mai elorelepes, hogy uton van halert meg kacsazsirert, remelem hoz nyugtatot is hozza, nekem…

      • Koszi szepen a linket. Remelem nem sok ahogy igy ide berobbantam ezzel a sajat ugyemmel, csak mar nagyon bele vagyunk fasulva.

      • Nem sok, erre való az ilyen tapasztalatcsere.
        Annyi van, hogy évek alatt az életmódrovatban már sokszor volt szó hasonlókról, de az akkora tömegű komment, hogy jobb, ha így megkapod a konkrét választ, főleg ha Sue meg Liv van olyan kedves, hogy válaszol.

  15. Nem, nem, masold at nyugodtan, a vege Suenak szolt, gondoltam azt majd utana elkuldom, ha mar igy elbenaztam, de ugy is jo ha bemasolod.

  16. Hű de jólesett ezt olvasni. (IR, cukorhinta)

    Ámde. Mi a hétszentséges kacskaringós istennyilát csináljak az én édes, aranyos, pufifánk fiammal, aki tej (származékszinten!), tojás, citrus, marhahús allergiás születésétől? Míg szoptattam, nekem is diétáznom kellett ezekre, sőt a paradicsomra is, azt időközben kinőtte.

    Mostanában a húsra is elkezdett sztrájkolni, gondolom, azért, mert látja, hogy ráfeszültünk és dafke nem eszi,. Kivéve persze a 80% hústartaémú minivisrlit meg a PIck snacket meg a Schwarzwalder sonkát. Ja, meg a Rio Marét, de szigorúan tésztával.

    Meg vagyok lőve. Képes lenne elélni csemege ubin, gyöngyhagymán, nyers karalábén, mandarinon, kölesgolyón meg Korpovit kekszen. Kiskorában napi egy banán is lecsúszott, most már egy éve meg se hajlandó szagolni, hát nem sírok miatta. Szóval a nagyátlaghoz képest asszem egészségesen táplálom, de azért mégse.

    Köszönöm, hogy rinyálhattam.

    • Mondjuk, kínáld kitartóan, ahogy eddig, majd dőlj hátra és várj, semmi esetre se aggódj.
      Mármint nem tudom mekkora az aranyos pufika, de állítólag _átlagosan_ 28x ‘kell’ kínálva lennie a gyereknek, hogy elfogadja az újat, úgy értem, hogy egyáltalán megkóstolja.
      Amúgy tényleg a korát nem tudván, elvileg 2-3 éves korig nem is lehet allergiáról beszélni, oda-vissza csalfa eredményt is lehet produkálni. Ennek egyik oka tudomásom szerint az, hogy az újszülöttek bele likas és még sokáig az is marad, szép lassan épül össze a fal, illetve népesül be a flórával, nyilván az anyatej összetétele sem véletlen és hát még mindenféle enzimtermelésnek is fel kell állni. Ezért is van az, hogy igen, jellemzően egy x hótól y hónapig tartó ablakban a legtöbb csecsemő kapható a hozzátáplálódásra, de alapvetően nagy egyéni eltérések lehetnek éspedig az emésztőrendszeri érettség okán. És akkor még vannak a hullámvölgyek … Szerintem ezt ők mind ‘tudják’, mármint úgy értem, ha egyébként a kínálat megfelelő, igenis egyoldalúan és sosem a bevett fogalmak szerint kiegyensúlyozottan fognak hozzátáplálódni.
      És bátran oda lehet tolni az orruk alá a tojássárgáját, a húsoscsontot vagy éppen a vajon/zsíron májat, nagy eséllyel ráharapnak és már egy-két falattal is olyan kompaktan jutnak tápanyagokhoz, hogy a csak gyöngyhagyma, meg a csak kovi ubi miatt már nem fogsz aggódni.
      Amúgy hasznos és bátorító források itt: https://nourishingourchildren.org/get-started/ Mondjuk nem tükrözi a korszellemet.

      • Mint említettem, születésétől súlyosan tejfehérje allergiás (vagyis én a 1,5 naposan kapott strepto antibigyóra fogom). Párnaposan mikor megettem egy fél camembert-t, 8 órán keresztül üvöltött görcsökben fetrengve. De mivel nem ekcémásodott, nem fosott véreset, hízta a normát, ezért senki nem hitte el nekem, hogy tejallegiás. Csak mikor származékszinten elkezdtem diétázni,akkor hirtelen megjavult, no lám…
        A tojásnál a hozzátápláláskor ütött be a krach,akkor ödémásodott meg pöttyösödött tőle, most kétévesen kapott tojássárgája tartalmú paleosütit próbaképp, olyan asztmatikus hörghurutja lett, hogy ihajj…
        Emellé jön a citrus meg a marhahús (a zselatin is!).

        Talán kinőheti iskoláskorára, óvatoskodott az allegológus.

        1,5 éves koráig szopott igény szerint, most 2,5 éves, 92 cm, 14 kg

      • Sajnalom. Es igen, vannak ezek a nyilvanvalo es sajnos egyre kevesbe ritka esetek.
        Nojje ki, epuljon az a belfal, telepedjen meg a ‘jo’ flora* (ezek tamogathatok) … ha esetleg nala ez valamiert lassabban, sporadikusan stb. zajlik … legyen igaza az allergologusnak, jo, ha/hogy van, kihez bizalommal fordulni.
        Ha valamiert nem novi ki, vagy tovabb sokasodnak azok az etelek, amelyekre reagal, akkor is lehet tenni, szoval nincs veszve a dolog, bar ertem, hogy roppant nehez ezzel egyuttelni.

        (Sokan eleg kicsi, sokallergias gyerekkel amugy pld. gaps-oznak, marmint hozzaerto javaslata alapjan. Volt is nemregiben egy ismeros kislany, bar o 3,5 eves korara tunt fel azzal, hogy jeee … kb. 2eves kora ota nem no, nem gyarapszik, mindenre puffad es egyre-masra elonti az ekcema. Ok sikerrel gaps-oztak /nemikepp testreszabva a kulonosen valtozatos allergiak miatt/ es vegig tudtak vinni a kulonbozo szinteket, nott is, az ekcemaja se jott elo azota. De amugy iszonyu nehez volt csinalniuk.)

  17. Visszajelzés: Havi gyűjtés 1. | Zimonyi Klán

  18. @erenya: nagyon együttérzek. A családunkban 14 sőt, már 15 éve kezdődött az allergia-intolerancia történet. (Egy nemzedékkel korábban is voltak jelei, de akkoriban ez szinte ismeretlen volt, csak a csalánkiütést nézték.) A jó hír az, hogy idővel enyhült a probléma, legalábbis a gyerekeknél. – Laikus vagyok, és ha rajtam múlna, nem erőltetnék semmit, amit a gyerek nem akar megenni, de amennyire csak lehet, elvonnám az édességtől. Nehéz…

  19. A bejegyzés számomra meglepő módon még mindig hullámokat vet. Az sem volna rossz, hogy aki nem érti, mire jó a zsírevés, a böjt, meg “nem hisz a ketogén diétában”, meg “egyenletesen tartja a vércukorszintjét, mert az az egészséges”, elolvasna és értelmezni is tudna ilyen cikkeket (egyet linkelek az ezer közül), majd átgondolná, mit hisz ténynek, nem ő foglya-e véletlenül az édesszájúságánek, egy dogmának (miközben szarul van), és nem neki kéne-e módosítani, ahelyett, hogy rám haragszik. Ezt magánszemélyként, életmódváltóként is megteheti, de ha szakembernek készül, mások fogyását segítendő, akkor el sem kerülheti, hogy tisztában legyen azzal, hol tart a tudomány.

    https://www.trainingpeaks.com/blog/the-peter-attia-approach-to-dieting-for-endurance-athletes-part-one/

  20. Olyan ritkán járok ide, pedig érdemes volna gyakrabban, olyan jókat írsz és jól.
    De jó lenne visszatérni ehhez a diétához, szarul nézek ki, kötényhas, karfiolsegg, de nekem mindig volt mire fogni, miért nem most. Ismerős, ugye? Na, most az van, hogy a négyhós csak szoptatott fiam tejfehérjeérzékeny. De nem ám úgy, mint Erenya fia, hanem.úgy klasszikusan, ekcémásan, vérestfosón. És jé, ő is antibiotikummal kezdte (két oldali súlyos tüdőgyulladással született, de nem jöttek rá, mitől). Nov.20-a óta sírva megyek el a tejeshűtő és a sajtpult mellett, de még mindig ekcémás. Gyanítom, a tojás lesz a bűnös. Még nem szántam rá magam… mert mi marad akkor? ja, mozgás: nincs kire hagyni őket, pedig száz méterre itt egy női fitness. Hát ez volnék én meg a szánalmasságaim.
    Bezzeg mikor a kölkök előtt crossfiteztem.és hellyel-közzel így ettem, haj, de jól néztem ki. De jó lenne újra úgy.
    Maradok, tisztelettel 🙂

    • Szerintem szülés +/- 1 év idősávban ne ezen emészd magad. Lehet, hogy a tejmentesség a hormonjaidra is jó hatással lesz. Egyél értékes dolgokat, nyújts, erősíts aprókat, ha belefér és van kedved. Kisgyerekkel én is korlátozott eredményeket értem el aí mégoly szenvedélyes sporttal is. Emlékszem, 20110-ben mennyit kardióztam, squasholtam, body artoztam. Nem az volt a dolgom egyszerűen. Sok időd van. Semmi szánalmas nincs ebben. Addig viszont olvashatsz sokat, hogy majd valós, hathatós információk vértezetében csináld, amibe belefogsz. Nem rossz az ilyen várakozás, mert nagy energiákat gyűjt össze, ritkábban lesz szalmaláng. Húst eszel? És: a tojásallergia vajon érvényesül anyatejen keresztül? (Mi allergizál benne vajon, a kolin vagy a hisztamin? nem tudom ezeket, purin nincs benne)

      Ne rontsd a kedélyedet, kedvedet önostorozással! Tedd le ezt mind, élvezd a babád!

    • A csakszoptatás és a hosszas szoptatás az ő egészségük alapja, mindenre kiterjed, rengeteg módon szolgálja a javukat! Olyan jó nagyobbacska gyerekeken látni ezt a hatást: egyik újabb kori nyavalyával sem küzdenek, fog, szájüreg, fertőzések, orr-fül-gége, testalkat, magatartás, bélflóra… kettőnél hiszti árán is elértem, hogy semmi idegen táplálék, soha, cukros víz se, és minden harmonikusan okés náluk. Az allergiákat pedig hamar kinövik!

  21. Visszajelzés: tíz kérdés ennenmagamhoz | csak az olvassa — én szóltam

  22. Visszajelzés: miért nem tudsz lefogyni? | csak az olvassa — én szóltam

    • Érdekes.
      Te érted ezt? Miért szed ilyeneket? (Diabetesre és vérnyomáscsökkentésre valók.)
      Medications (Prescription)
      Metformin 1 g BID
      Atorvastatin 10 mg M/W/F qhs
      Ezetimibe 10 mg Tu/Th/Sa qam

      Számomra még érdekes és hasonlóan tapasztalom, persze, én nem csináltam ezt napokig, max. fél nap. A jógához jól jön, a futást hazavágja.
      A feeling of calmness and presentness Peter’s never experienced before in his meditation, which extended into all activity, including walking, sitting, and working.
      The most bizarre paradox of physical performance: virtually no deterioration of strength (on at least one lift—rows—Peter felt stronger than ever), but complete destruction of even low end aerobic activity (walk) and high end aerobic (Peloton).

      • Ő eredetileg IR miatt kezdte a ketogént, valami a vércukrával kapcsolatban lesz itt, az a cél, vagyis a cél a minőségi élet gosszabbítása, az eszköz a vércukor alacsonyan és egyenletesen tartása. Folyamatosan mérte az inzulint és a cukrot. Esetleg Liv megmondja, ő az orvos.

  23. Visszajelzés: hogyan ne őrülj bele a diétádba 2. | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.