mi ez a blog

A blog szerzője Gerle Éva. Budapesten élek, magyar–angol tanári szakot végeztem az ELTE-n. Középiskolában tanítottam évekig. Biciklivel járok, színházba is. Szeretem a puritánságot: rusztikus körülmények közt lakunk, magam aprítom a tüzelőt, másrészt meg a dizájn, a szép terek és tárgyak is vonzanak, mert az ember nem egylényegű.

Itt van a Wikipédia-szócikk.

IMG_3234 copyr_resize

2014 őszén megváltoztattam a táplálkozásomat és intenzíven kezdtem sportolni, ami leginkább önismereti út volt. Ez új témája a blognak, és ez is érvelős, árnyalatkeresős. Semmi esetre nem a meggyőzés a célom, viszont hiánypótló információkat teszek közzé, úgy, ahol sehol máshol nem szokás. De az olvasónak nem kell sportolnia, sem emiatt magyarázkodnia, a lényeg, hogy engem érdekel a sport, és intellektuálisan, a sokat emlegetett izgatott újságíróaggyal írok róla.

evanak-0313

Három gyereket nevelek, 15, 8 és 6 évesek. A férjem, a két kicsi apja, 2012 decemberében meghalt. Mindent egyedül végzek és teremtek meg azóta.

Fotó - 2015.10.20. 14.06 #3.jpg

Azért lettem blogger, mert az erős érveim, világos mondataim mindenhol máshol kicsorbultak. Itt működni tűnnek.

Ez az első és egyetlen blogom, csak a domain változott 2013 novemberében (addig csakazolvassa.wordpress.com volt, most már csakazolvassa.hu).

Ahol írok, ott vagy Gerle Éva, régebbi fórumokon évuska, vagy (és leginkább) csakazolvassa vagyok.

Az olvasottságomról nem közlök adatokat, nem számolgatok, nem optimalizálok, és nem is vagizok azal, hogy hányan vagyunk itt. Én nem sok olvasót akarok, hanem akármennyi értő olvasót.

A blogot egyéves korában, 2013 áprilisában a Marie-Caire Kampány a nőkért Kitejesedés díjjal, 2013 májusában pedig a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség Hüpatia médiadíjával tüntették ki.

A könyvem (Csakazolvassa – én szóltam) 2016 áprilisában jelent meg a Kiskapu kiadónál, 1500 példányban, piaci alapon. A blog addigi mintegy 1600 bejegyzéséből hetvenet tartalmaz.

A blogomat különösebb ambíció nélkül kezdtem, engem is meglepett a sikere. Itt minden saját: nem szemlézek, nem veszek át tartalmakat, és nem is inspirálódom. Magam találom ki a műfajaimat, eszközeimet.

A blogon elvből nincs reklám, bannercsere, másvalaki ügye, és nem is lesz. Ami itt van, az azért van itt, mert nekem fontos, engem érdekel, a meggyőződésem. Ami nem ilyen, az nincs itt.

A csakazolvassát mindenkori olvasói finanszírozzák, akiknek ezért nagy köszönet itt is.

Az életemet úgy élem, hogy írni tudjak, friss és szenvedélyes maradjak: élményeket, információt gyűjtök, filmeket nézek, beszélgetek, edzek, biciklizem, kerülöm a monoton, lélekölő feladatokat, és mindig, félálomban is, fejben írok, negyedik éve. Ez egy intenzív, a korábbitól nagyban különböző tudatállapot.

Fotó - 2015.11.12. 10.48 #6

Képek

A fejlécben a személyes életemre utaló, többnyire általam készített fotókat találsz, amelyek kb. kétnaponta cserélődnek. Itt mesélek a képekről.

fotótárban életmód- és edzéstémájú képeket, videókat láthatsz, folyamatosan frissítem.

A bejegyzések megjelenése

Újabban két-három naponta teszek ki új szöveget. Régebben napi bejegyzések voltak, és sok nem eléggé kiérlelt szöveg. Ha nagyon pörög egy kommentfolyam, hagyom egy kicsit, visszatartom az új szöveget.

Megosztás

Köszönet, ha megosztod a bejegyzést, örülök, ha terjed a csakazolvassa szemlélete. Viszont tudnunk kell, hogy ez mindig törpe kisebbség, intellektuális, nyitott és rendszerkritikus emberek szellemi világa marad. Ne ossz meg provokatívan, ellenséges, értetlen vagy teljesen más témájú közegben.

Szerzői jogok

Kérlek, ne szedj le és ne használj fel semmit, a blogtartalom szellemi tulajdonom, nem járulok hozzá semmilyen átvételhez.

Egy bekezdést idézz, és tegyél linket, ha ajánlanád a posztot.

Részletesebben itt.

Hogyan kommentelj?

Úgy, hogy mindenki jól érezze magát. Személyesen, vállalva magad, konstruktívan, a beszélgetés kedvéért. Nem a többi kommentelőt kioktatva, unalomból, fölényeskedve, ideológiát terjesztve. Nem a bloggert taksálgatva, minősítgetve az úgynevezett szabad vélemény címén.

Válassz nicket, legyél tartósan az (így korrekt a többiekkel szemben, és így nem akad fenn a moderáción a komment). Tehát ne írd el, mert akkor első kommentek minősül.

Szoktak azzal vádolni, hogy én csak a saját hangomat akarom hallani. Ez nem így van, de akkor legyél érdekes és egyedi. Azért nem fórumozom már, mert ennél valamivel többet szeretnék. ezért van blogom, és azért sikeres.Itt valaha volt részletes kommentszabályzat, kétféle is. A trolloknak és nemtrolloknak is van részletes szabályzat, ha esetleg elmélyednél az építő kommetelés művészetében.

Ha a kommentelő nem ezek jegyében ír, illetve amikor az a benyomásom, hogy csak használni akarja az itteni olvasottságot, mások fölé okoskodja magát, akkor nem engedem be.

Konfliktusok

Kevés blogger vállalta annyira önmagát, mint én. És nincs magyar magánblog, amely ekkorát robbant volna. Na jó, még egy.

Számos provokáció, támadás, internettörténeti jogsértés érte már a blogot. Unalomból gerjesztett, tipikus netes hisztériák ezek, névtelen elkövetőik engem hibáztatnak, mert én meg visszaszóltam. Ma is azt godolom, hogy igazam volt.

Én azért felelek, amit én írtam, mások rólam írt szavai, a gerjesztett cirkuszok őket minősítik.

És ennyi. Sokat magyarázkodtam a konfliktusok, lejáratási kísérletek miatt, amikor még nem volam elég erős. Ma már látom a lényeget, és hogy kit mennyire kell komolyan venni. Ezért a többit most, 2016. november 2-án törlöm.

Úgy írom a blogom és úgy élem az életem, hogy amiben jó vagyok, abban a teljesítményem önmagáért beszéljen és hasson, segítség legyen annak, akinek erre van szüksége. Én igazán írni tudok, a magyar nyelvvel vagyok szerződésben.

Itt találod az önjellemzésemet, van átfedés:

bemutatkozom

 

31 thoughts on “mi ez a blog

  1. …., hogy mit gondolok? Felteszem, hogy az otthonodban nincs kivel megoszd a gondolataidat, melyek már túlcsordulnak. Ennek szerintem a blog helyett az irodalomban több választható helye lenne. Nem akarom osztani az észt, mert nem tisztem. Azt kérted írjam meg mit gondolok. Azt hiszem magad előtt állsz. Milliárdokat érő az ami az agyadban van, de Te a blogot választottad Ezt én “vékony deszka fúrásnak” nevezem, azaz olyan megoldást választottál ami számodra könnyen megvalósítható. Nem bírálom amit teszel, hisz az vesse rád az első követ aki nem tett még soha ilyet, azonban a tartalom tekintetében – ha lenne még elég időm az életemben – akkor majdnem bekezdésenként magnak tekinthetném a gondolataidat melyekből kinőhetne egy-egy fa, vagyis egy-egy regény. (Talán nem a regény a megfelelő műfaji megnevezés, talán felfedeztél egy új saját műfajt) Ha csak harminc évvel fiatalabb lennék egyszerre tartanék tőled vagy vágynék a társaságodra. (na kibújt a szög a zsákból, elárulja magát a férfi) Egy hét múlva ha kéred elárulom mit tehetnél, hogy a gyermekeid bőségben éljenek és Te azt tehesd amit akarsz, függetlenül a pénzügyi korlátaidtól. (mert neked ilyen korlátaid nincsenek, ami most akadályoz az a gondolataidban lehet, hogy túl magasnak tűnő kerítés,valójában szabad vagy, de nem azon az úton indultál el ami a célod felé vezet. De jaj annak aki veled fog menni! Ha a magad útját akarod járni akkor tedd azt, de a Te sebességed az egyre nagyobb lesz, várhatóan nem lesz olyan szerencséd, hogy versenytársra találsz. Beindult az agyam pedig nem akartam.
    Szóval ha van benned egy kis hajlam a szellemi felszabadításodra akkor a jövő héten kedden írj egy e-mailt. (szinte hallom, hogy felcsattansz, mert azt hiszed, hogy szabad vagy. Te szerintem a saját fogságodban élsz. Ezt jelenti, hogy magad előtt állsz.). A honlapjaim elérhetőségét egyenlőre nem adom meg, lehet, hogy Te nem is akarod megismerni. És bocsásd meg a tegezést, könnyebb volt tegezni mint magázni. És ha elhiszed, hogy tisztellek, az megnyugtatna, ha nem hiszed el vagy közömbös vagy, azt is elfogadom bár az nem vallana rád. Köszönöm ha eddig olvastad a “gondolataimat”. Csak tőled függ folytatjuk-e a gondolat cserét.

    Lukács Béla
    2Mrendszer@gmail.com.

  2. Akkor válaszolj ha valóban érdekel mit gondolok. Ha elég az is, hogy szerepelhetsz akkor az a Te választásod. Tiszteletben tartom, de fecsegésre nincs időm. Gúnyolódásra pedig végképp nincs. Köszönöm, hogy megtiszteltél.
    Üdvözlettel és sok sikert!

    Lukács Béla

    • De Béla, hiszen ma már csütörtök van, most mi legyen?

      Tojássalátámat megegyem most, vagy 12-kor, mit javasolsz?

      Ó, csak harminc évvel lennék öregebb, a nyálam is elcsöppenne. Tűkön ülök, mi lehet az igazság..

    • “szerepelhetsz” — te, Béla, ezt a blogot nem alám tolták. Ezt, hogy ennyien olvasnak, vagyis hogy van közönség, a nulláról indulva teremtettem meg, egyedül.

      Azért szerepelhetek a saját blogomon, mert sokan találták értékesnek vagy legalábbis figyelemre méltónak, amit írok.

      Sokan képzelik úgy, hogy ez valami jogtalan előny, hatalom, ami nekem nem jár, és igazából nem is az enyém, nekem engednem kéne az idiótákat kommentelni, mert ez itt a közös internet, amelyet én bitorlok, ráadásul élek belőle, mint Marci Hevesen — mindenkit, aki így gondolja, biztatnék, kezdjen blogot, tanulja ki a szerkesztést, írjon kitartóan, rendszeresen, és figyelje, hogy lesz-e hatás és bevétel. Nem olyan egyszerű ám. Igen, ez is irigység. Nagyon ritka a tartósan működő, olvasott blog.

      Továbbá: én blogger vagyok és maradok, mert az akarok lenni, ebben vagyok jó, másnak a véleménye, értékítélete nem érdekel erről. (Aki a műfajt és értéket összekeveri a hordozóval /papír, net, hangoskönyv/, az sem valami okos.)

      A gúny tárgya itt a te guruskodásod, arroganciád, meg hogy “nincs időd”. Hogy te komolyan gondolod, hogy megszabhatod, mikor írjak neked, meg hogy nekem van valami hiányérzetem, amit majd te fogsz betölteni, egy vadidegen, kotnyelesen elemezgető-gusztálgató nick.

      Legyél nyitott, figyelj ide, ez itt az én világom, ne told a módszereidet.

  3. Nos a pokol felé vezető út is jó indulattal lehet kikövezve. Ne foglalkozzunk egymással. Tévedtem. Nem vettem figyelembe, hogy nőből vagy. Nagy hiba volt.
    Tedd azt amit jónak gondolsz.
    Áldjon meg az Úr.

    • De nem érzed, hogy milyen kurva gáz ez a hímsovén, kioktató, fölényeskedő és ráadásul helyesírási hibáktól hemzsegő szöveg? Legjobb esetben is nevetséges ez a műfaj, csak legalább a végéről ezt a képmutató áldást hagynád el, mert ez már gusztustalan ebben a kontextusban.

    • Nem, nem ez volt a nagy hiba. De nagyon szívesen elmondom neked akár én is, mi volt az, hogyha írsz nekem vasárnap pontban éjfélkor, kézen állva, fél lábon, útban gilisztacukorért.

    • Igen, nekem is ez a mondás jutott eszembe.

      Béla, eredetileg szabad lehetőségként, “döntsd el” módon kínáltad fel, hogy írjak neked, ahhoz képest mondjuk furcsa volt, hogy előírod, hogy kedden. Most meg sértődés lett belőle, én vagyok a rossz. A gyerekeimnek is mindig mondom, hogy amire csak egyféle választ tudnak elfogadni (nézhetünk filmet? ehetünk pudingot?), az nem valódi kérdés, az nyomasztás. Ne foglalkozzunk egymással? Te egy kommentelő vagy, ekként foglalkoztam veled, te akartál tőlem valamit, te jöttél ide tuszkolni a világmegváltó módszeredet és kontrollt szerezni próbálni. Mivel nincs hiányérzetem, nem írok, nem csak neked nem, senkinek. Nem tudod jobban az életemet, nem állsz fölöttem, nem tudom, ki vagy, nagyon félreértetted a blogot vagy a megnyialatkozásaimat, eleve semmi okom megbízni egy ismeretlenben, de ezzel a stílussal és beképzelt, nőgyűlölő szöveggel taszítóvá és nevetségessé is váltál. Volt már hasonló kommentelő, szintén nem daliás és ifjú bajnok, egy életre elég volt belőle.

  4. Amit eddig láttam a blogból azt élveztem. Annak ellenére, hogy (lévén férfi) megvannak a “hiányosságaim” (gondolom). De intellektuális élmény volt, és ez őszinte részemről. Mindenesetre ebben a “nagyon tudom mit akarok, nagyon tudom ki vagyok és hova megyek” attitűdben érzek némi kompenzációs törekvést, de ezt mindjárt vissza is vontam, hisz a “ne analizálj ne minősíts” irányelvvel ellentétes lenne. A blog provokatív, és az jó. No most persze nem bunkó férfitársaim idétlen dolgaira értem ezt! Csak halkan jelzem, azért nem csak az a “kaszt” létezik, de hát ezt Ön tudja jól, remélem . . .
    Kívánok jó egészséget és sok új impulzust!

    • “lévén férfi) megvannak a “hiányosságaim”” — én ilyet sose mondok, nem osztályozok, inkább a szemszög más, meg vannak tendenciák, de nincsen semmi előítélet. Enjoy!
      Most már tényleg nagyon tudom, ki vagyok, nagyon keserves út volt ez, halálon túli út, és sok a konfliktus is errefele, de soha, megközelítőleg sem voltam ennyire én és szabad és boldog. Ebből tudom, hogy nem basztam el, és nem valami helyett van.
      Üdv a blogon!

    • És még egy: ezek a sarkos “hagyjatok békén, tudom, mi jó nekem, nem kötelező olvasni” a harmadik év, elképesztő aljaskodások, támadások után íródtak. Én sem így kezdtem, most már védem magam, hogy legyen időm, figyelmem a blogra. Nem lehet nem törődni vele, mert ideerőszakolják.

      • ezt a szarkazmust?!
        nagyon kedvelem ezeket az írásokat, most tévedtem ide.
        szegín férfitársak, pedig leírtad az elvárásokat, csak nem értelmezték.
        (volt egy kis szakadás, segítettem leszűrni a macarónit)
        na szóval, jó régtől vannak alapelveim: az életét mindenkinek önmagának kell leélnie…senki nem fogja helyettem…de ne is akarja.
        szeretik az emberek a saját életstílusukat, elvárásaikat, átruházni másokra…ösztönösen követőket gyűjteni maguk mögé, ami már önmagában is korlátozás.
        a párkapcsolatról: nekem az a legfontosabb, hogy egymásnak kellünk…hogy egymástól többek, jobbak leszünk…bizonyítványok, jóváhagyások nélkül.
        a környezetről, a mindennapokról: elegem van a “pörgő” életből, merthogy egy frászt pörög…gumicsont esetekkel, féligazság hírekkel agyonnyomott hétköznapok…társadalmi szintű cseszegetés…valódi változás, előrelépés nélkül.
        na ez most bőven elég…belenézek a többi írásodba is.
        azért szívesen olvasnék több férfi bejegyzést…a párbeszédért.

        asszem vissza fogok még látogatni.
        szia!

        • Szia! Örülök neked, olvass! Ez egy személyes, szerzői blog, semmiképpen nem kívánságműsor (ti. nem az olvasó dönt a témákról vagy az attitűdről), nem kifejezett célja a kiegyensúlyozás (mint mondjuk egy közmédiumnak, újságírói értelemben szabályos riportnak, hírportálnak), a”másik oldal” megmutatása. Viszont nem is szélsőséges: nekem ez a közép.

  5. Csak ma vetődtem ki ide a netdzsungelből először, de nagyon megtetszett egynémely írás. Olyannyira, hogy magam is billentyűzetet ragadtam, mert… mert… miért ne?
    A Gumiszoba-Csak az olvassa közti ellentét (ki)fejlődéstörténete egyik barátnőmmel való kapcsolatomat juttatta eszembe. Nem hibáztatom semmiért a barátnőmet, csapások sorát élte meg gyerekkorában, ugyanakkor nem gondolom, hogy egy életen át ebből kiindulva kellene önsajnálatot, önsorsrontást, féltékenységet, irigységet, örökös sértettséget generálni az életébe. Különösen, mivel kellő értelmi és érzelmi intelligenciával rendelkezik, csak könnyen előjön az egoharcos belőle és akkor kiirt maga körül mindent és mindenkit. Amikor bajban volt, éhezte a kommunikációt, bár inkább azt, hogy ő beszéljen, meg hogy segítsek neki, támogassam. Amikor éppen jó korszakát élte és én voltam bajban, akkor viszonlyag távol maradt, nehogy megfertőzzem az éppen elviselhető, bár elég ingatag világát. De még ezt is megértem.
    Sanyarú családi körülményei miatt mindig saját családot akart. Ezt egy jóval idősebb, külföldi, nős, 2 gyermekes férfivel találta végül kivitelezhetőnek, még a férfi válása előtt gyerek is lett, kiccsalád kipipálva. Én gyerek nélkül, 11 év után elváltam, ami után Bp-re költözve egyedül és az új munkába temetkezve sikerült kimásznom a gödröm mélyéről, nagyon lassan, évek alatt, kemény munkával és leckékkel, új emberekkel, felismerésekkel másokról és magamról. Egyszer látogattak meg, akkor már náluk is csak darabokban hevert a kapcsolat, annyit kaptam keserű pillantások közepette, hogy “neki is jó lenne egy ilyen lakás, meg munka, csak hát neki ott a gyerek, nem tud elválni..”. Ok, köszönöm. A lakást meg a munkát is csak úgy hozzámvágták és maguktól működnek, tartják fönn magukat… de hát, nem ismerte a történetem, a pokoljárásom, mivel akkor már nem beszéltünk annyit. De a szemében én voltam a sikeres önmegvalósító, akinek persze sikerült, ő meg senyvedhet a szar kapcsolatában. Mintha én nem szenvedtem/dolgoztam volna meg azokért, amiket elértem. (10 éve dolgozom ugyanazon a helyen, napi 10-11 órákat). Ő nem dolgozott, bár szeretett volna, semmi nem volt elég jó neki, az önérzetes és alázatot nem ismerő emberek tipikus viselkedésével mindjárt legalább közép poziból szerette volna kezdeni, nem alulról. Majd külföldre költöztek, a nyögvenyelősen kieszközölt esküvőjére sem hívott már meg, de jobb is volt így. Aztán évekkel később megkeresett a neten, hogy szóba állok-e még vele azok után, hogy milyen hülyén viselkedett. Mondom, persze, nem kérdés. Örültem az önkritikájának, önreflexiónak, mondtam, végre. Mint kiderült, kinn sem dolgozott, a gyerek már egész nap iskolában, a házassága padlón, a kulturális különbségek kiverték a biztosítékot, anyós beszólogatott és ő volt az úr a családban, kinn sokan csak átnéztek rajta. Kiderült, párja nemcsak elbizonytalanodott a döntésében, soha nem is volt magabiztos, egy kívülről csendes-rendes, de valójában kőkemény önérzetes, gyerekes “smooth operator”, aki nem is fog megváltozni, mert nem nyitott rá..és hát ugye, ha az alma belül férges, hiába mossák meg kivülről 80-szor… Magának kell akarnia a féregirtást és megtenni belülről, különben szart sem ér…. Így megtalálta barátnőmet a 4 fal között az elcsendesedés, a dolgok újragondolása, hibázott-e ő is, törődött-e akkor ő azokkal, akiktől a törődést megkapta és egyáltalán miafrászvanmost. Így talált vissza hozzám és évekig tartó skype-olás következett (én ekkor már 3/4-ig kinn a gödrömből), újra hallgattam őt, tapasztalatot osztottam meg, legtöbbször hajnalokig, úgy hogy másnap melóba mentem. De nem zavart ez akkor. Aztán 1-2 éve teljesen kijöttem a gödörből, nem könnyű már visszalökni oda, egyszerűen elfecsérelt időnek érzem az önsajnálatot, az 5 percnél hosszabb puffogást (mert annyi azért kell :)), sírást, panaszkodást, mások vádlását…mindezekre egy nagy NEM a reakcióm, mert nem segít, ergo időpazarlás. Úgy éreztem, egy guru lettem ezzel a barátnőm szemében, aki ezt a “logikát” még nehezen tudta alkalmazni és kezdte nem érteni, miért állítom már le a férje szapulását, a munkahelyi beilleszkedésre való képtelenségét miért nem kizárólag a kollégái hibájának látom…stb. Mondtam neki, hogy évekig hallgattam és babusgattam, mert akkor képes voltam erre és mert talán erre volt szüksége/szükségünk, de elég volt. Már nem tudom ezt csinálni, ismételjük magunkat, ebben így nincs fejlődés, itt az ideje az építő kritikát befogadnia vagy 20 év múlva is ezt csináljuk, mint a Muppet show 2 morgós vénembere. Nekem ez nem cél, fáraszt. Akkor még úgy tűnt, megértett, mondta, hogy ő még “nem tart ott, ahol én”, ezért legyek türelmes vele. Oké. Egyszer azzal védekezett, azért nem dicsekszik a lányával nekem, nehogy rosszul érezzem magam, amiért nekem még még nincs gyerekem. Mosolyogtam, hogy nyugodtan tegye, alig várom, hogy panasz helyett pl a lányát ajnározza előttem. És hogy ugye ezt nem gondolta komolyan? Azért mert nincs gyerekem (mert nincs kitől), nem párásodik el a szemem a gyerek-téma hallatán, nem tabu téma nálam, ezt talán alátámasztja az is, hogy 2-3 hetente csak az unokhúgom miatt járok vidékre születése óta (1,5 éve), akivel imádjuk egymást (de tényleg, azt hiszik anyámék, hogy voodoo-zom, annyira örül nekem, ha megjelenek). Ugyanakkor nem bánom, hogy még nem szültem, jó lesz az így ezután is, hogy kikecmeregtem a démonaim közül és megtanultam elkergetni őket, így túl nagy drámakirálynősködésnek (részemről) remélhetőleg már nem lesz tanúja a gyerekem és talán több megértéssel állok majd hozzá, mint amennyiben nekem volt részem anyámtól, aki talán még 30 év után sem emésztett meg mindent a saját válása kapcsán.… Ez volt az a pont, amikor először éreztem, hogy ez a véleményem nagyon betalált a barátnőmnél, nem tetszett neki, mert ezek szerint én őt még a gyereke miatt sem irigylem, az egyetlen dolog, ami neki van és nekem nincs… Aztán persze vannak építő beszélgetéseink, pislákoló remény, jobban érzi magát, de újra és újra beleesik valami hülyeségbe, mint siránkozás az öregedésen, ami miatt már nem lesz senkije (még ha sikerülne is elválni), jósnőhöz mászkálás, és minden hülyeségével még a gyerekét is terheli, ami mindig is zavart (magam is így nőttem föl, anyám fájdalmát és önsajnálatát látva, nagyanyám “szakértő” magyarázataival megspékelve – tudnám feledni, súlyos teher..). Éreztem, lassan elege lesz barátnőmnek abból, hogy nem minden tetszik nekem, amit csinál, és hogy ezt el is mondom neki. Féltem, visszakanyarodunk oda, hogy kitör belőle a dac és egyszercsak odaveti majd, hogy mit cseszegetem őt folyton. Pedig nyavalyog, szűköl, unja, hogy nem sikerülnek a dolgai és mindenkivel félrekommunikál, ő kéri a tanácsot, mit csináljon és bumm, úgy is lett, egyszercsak kikérte magának, hogy “beszólok” és “lenézően” nyilatkozom a dolgairól. Mondtam, nem vagyok lenéző, azért érezheti ezt, mert ő nézi le saját magát, nem szereti magát, engem meg fölrakott valami prédikátori polcra és azt hiszi onnan beszélek le neki. Én is ember vagyok, nem guru, elveszthetem a türelmem, félreérthetek valamit, fejezhetek ki negatív érzést, ami inkább csalódottságból fakadt semmint lenézésből, mert ő ugyanúgy sültgalambos szájtátiságokat csinál, mint amivel a férjét vádolja és olyan dolgokat irigyel másoktól (jó munka, karcsú test…), amik számára is elérhetők, csak ő nem dolgozik magán értük. Nem tudok felnőtt vagy anyuka lenni a barátságunkban, aki mindig csak mosolyog és elnéz dolgokat. Ha elegem van valamiből, elmondom és kimutatom. Engedtessék meg nekem néha az egyenrangúság, nem az örök kussoló bölcs szerepe, miután nekem is vannak gondjaim, amiket ő igen hamar elfeled, mert csak a saját hiányai lebegnek a szeme előtt (bár én ezt sosem hánytam a szemére). Most hallgatunk. Eddig jó voltam, most “lenézem” őt, szerintem inkább előre nézek/néznék, mint le… Hát igen, ő az én Gumiszobám…
    Ha valakinek ez túl hosszú lett, elnézést.

írd ide, amit gondolsz:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s