mi ez a blog

Gerle Éva vagyok. Azért lettem blogger, mert az erős érveim, világos mondataim máshol kicsorbultak. Itt működnek, hatnak és örömet szereznek.

Budapesten, hegyen élek. Magyar és angol szakot végeztem az ELTE-n, tanár voltam és sok szöveggel kapcsolatos, szerkesztői, korrektori, fordítói munkám volt-van. Sokat járok színházba, naponta sportolok. Három gyereket nevelek, 17, 10 és 8 évesek. A férjem, a két kicsi apja, 2012 decemberében meghalt, a nagyfiamé pedig 2017 szeptemberében. Mindent egyedül végzek és teremtek meg azóta. Biciklivel járok, elvi okokból vagyok autótlan. A Wikipédia-szócikkből további részleteket tudhatsz meg a szerzőről.

Nem megosztó vagyok, hanem író-publicista. Jelenségeket elemzek. Négyéves korom óta írok szövegeket, nyelvemben élek, mint a nemzet. Ez a munkám. Szerintem a nyilvánosság és az íráskészség szorzata a leghatékonyabb fegyver a visszaélések ellen, akkor is, ha ez sokaknak nem tetszik.

Amióta igazán stabil vagyok, nem borulok ki, felszámoltam mindent, ami mérgez, és flowban élek, azóta acsarognak rám, neveznek elmebetegnek, nárcisztikusnak.

Mindent, amit identitásomnak tekintek, magam találtam ki. A blogom, a csakazolvassa 2012 áprilisa óta működik, több szakmai díjat nyert és több mint négymillió IP-cím fordult meg rajta. Bő százötvenezer kommentet írtak az olvasók (spammentes szám).

A blog néhány naponta frissül, havi tizenöt-húsz bejegyzés jelenik meg rajta, amelyeket gyakran kora reggelre időzítek.

A csakazolvassa szuverén: azt írom, amiben hiszek, amit igazán gondolok, nem azt, amiből előnyöm származik, és nem hagyom magam befolyásolni. Teljesen rendben vagyok azzal, ha az olvasó mást gondol, csak nem értem, mitől ideges. A kritikát nem nem tűröm, hanem nem érdekel. Nagyon sok munka és tudatosság van abban, hogy az életem és a blog pont ilyen.

Független vagyok: nincs szerkesztőség, médiaháttér, se szerzőtárs, 2014 óta vendégposzt se. Nincs szponzor, bannercsere, termék, semmilyen üzleti jelleg, hirdetés. Enyém a gondolat, a felelősség, a döntés, az érdem és a bevétel.

A szerző ellenzéki, baloldali, urbánus, sok liberális elemmel. Szereti Esterházyt és Alföldit (merthogy ismeri is őket), de a férje Makovecz Imre közvetlen munkatársa volt, és hatalmas bajusza is volt egy időben sajnos. Feminista vagyok, de nem mozgalmár. Az egyenlőségben is, a jólétben is hiszek, az egyéni teljesítményben és önfejlesztésben is. Az áldozatiságban, önsajnáltatásban, sérelmi érvelésben és identitáspolitikában viszont nem (ezektől távolodom). Semmilyen módon nem láttatom magam a körülmények áldozatának. A világnézetem nehezen megfogalmazható, nem állnak meg az ismert kategóriák. A blogon nincs aktuálpolitika, orbánozás, fotelből való önhelyes-önigazoló elemezgetés, mi–ők logika, ezt unom is, árnyalatlan képviselőit pedig viccesnek gondolom. Szerintem, ha már szembenállás, a gondolkodó emberek és a minőségpártiak az egyik csoport. Az aktuálpolitikánál elemeltebb (eggyel nagyobb méretű) társadalmi témák, elvek vannak itt, illetve a hétköznapi női élet témái: szerepek, párkapcsolat, szexualitás, testkép, lélekelemzés, múltfeldolgozás, szüleink, anyósunk, barátságaink; gyereknevelés, iskola, alterságok, ökotéma, netes trendek, erős testügyi, spottémájú és vegánellenes vonallal. (Megjegyzem ugyanakkor, mert szeretek igazságos lenni, hogy hálás vagyok a fat acceptance és a vegánság szélsőségeseinek, mert mégis ők érték el, hogy ma már lehet látni hétköznapibb testeket az újságokban, iletve hogy kezd sürgető lenni a norma, hogy ne szenvedjen sokat a haszonállat, és ez fontosabb, mint hogy erkölcsileg felsőbbrendűnek gondolják magukat, néhányan pedig lejáratják a saját mozgalmukat.)

Az életigenlés, a makacs hit deklarációja is a csakazolvassa: létezik minőség, szépség, szerelem, erő, teljesítmény, nőnek lenni jó, a sorsod kovácsa vagy, van értelme gyereket szülni, és nem, nem kell benne tönkremenni.

Nem sírok például azon, hogy mennyit keresek, hanem kreatívan elviselem, utolsó ezresemből veszek magamnak húsz szál fekete rózsát. Ha pedig többet akarok, akkor meglépem. Annyit teszek bele, amennyit nekem megér. Nem gyötrődöm azon sem, hogy hogy nézek ki, kacagva leszarom, de amikor elkezd ez mégis érdekelni, akkor beleállok és lefogyok, megizmosodom. Kerülöm a hiúskodást: natúr a testem, nem pózolok, nem törekszem előnyös fotókra, nem szelfizek híres emberekkel vagy menő helyeken.

Az a fajta ember vagyok, akinek, ha valami tetszik neki, ha minőségnek gondolja, akkor átmegy a falon érte, nem taksálgatja az árát (kultúra, sportcuccok), és nem akar jól járni, olcsón megszerezni.

A csakazolvassát az olvasóközönsége finanszírozza, jól működő, legális rendszerben. 2014 óta tekintem a blogot a foglalkozásomnak. Az olvasókat arra kérem, ha tetszett a szöveg vagy egy-egy téma, hívjanak meg klávéra. Ezt a funkciót a főoldalon találod, a bal oldalsávban.

Képernyőfotó 2017-04-09 - 11.35.52

A blog reklámmentes, és ez pénzbe kerül a bloggernek. Én sem reklámozok semmit (csak meggyőződésből ajánlok filmeket, könyveket, helyeket), és az üzemeltetőt vagy a google-t gazdagító reklámok sincsenek.

A blog határozott állításokat tesz sokféle témában, néhány közülük kényes, nehéz, én pedig szeretem nem azt írni, amit már ezerszer leírtak és megosztanak, hanem olyasmit, ami eredeti, bátor, innovatív, megtorpant, zavarba hoz. De nem dafke és nem mindenre, és nem megbántani akarlak. Magamat sem kímélem. Csak akkor írok meredeket, ha kiabál bennem, hogy “ezt nem szoktuk kimondani, de így van”. Vannak jelenségek és emberek, akik irritálnak, és ezt nem titkolom, de tartalmi érveim vannak, nem személyeskedem.

Kivéve a görény, zaklató kommentelőket, ők kapnak. Tükröt, leginkább.

A blog körül, minden építő, értékalapú jellege, hosszú távú működése ellenére folyamatos a feszültség, mert az interneten mindenki oda kattint, ahova akar, sokak pedig ingatagok az önbecsülésükben, ide-oda csapódnak, nem értik az intellektuális jellegű szövegeket, nem gondolkodnak, nem olvasnak értelmező módon a gyatra oktatásuk és lustaságuk miatt, szeretnek fölényeskedni, másokat oktatni, jó embernek tűnni, nehezen ismerik el a kvalitást, és sértődékenyek. Van, aki egyenesen vadászni jár, hogy hol sértődhet meg.

A kispolgárok és azok, akik azt gondolják, tehetségesek és több járt volna nekik, nagyon utálnak. Szoktak feszülni azon, hogy bevételem van a blogból, hogy azt kérem, ne bvvegyék át a szövegeimet és ötlezteimet, illetve hogy én írónak mondom magam (mert ez csak blog. Körülbelül húsz éve nem csak papírkönyv van, a publikálás helye, felülete független a szövegek minőségétől).

Papírkönyv is van:

http://www.kiskapu.hu/konyvek/csakazolvassa-en-szoltam/

Az a vállalásom, hogy szépen megírt, fontos, eredeti, okos, emlékezetes, idézhető szövegeket írok. Nem az, hogy segítek, megértek, beszélgetek, bulizok, képviselem mások ügyeit, reklámozok vagy eladok valamit, viszontszeretek.

A blog fedezete a mögé tett élet és értékrend: az önelemzés én önkritika igénye, a tabutlanság, a szomjas, szenvedélyes művelődés, őszinteség a gyereknevelésben és más emberi kapcsolataimban, elkötelezett sport, a komolyan gondolt, haladó szintűre fejlesztett tevékenységek, és kerülése mindannak, ami blöff, közhely, önpíár, szelfi híres emberekkel, összefogás érdekek mentén, olvasómegnyerés, hízelkedés. Ezeket nagyon utálom, és azt is utálom, amikorvalaki nem találja ki magát, hanem másoktól szedegeti össze az énjét, “inspirálódik”.

Végül minden cirkusz elül, a hígak elcsorognak máshova, a régi, erős szövegek itt vannak, hatnak, a törzsolvasók törzsolvasnak és élményt jelentő kommentekkel kapcsolódnak, értjük egymást, a tehetség és a szenvedély tovább működik.

A csakazolvassa nem önsegítő közösség, az, hogy egy időben, 2013-14-ben így kezelték, majdnem szétverte.

Fotó - 2015.10.20. 14.06 #3.jpg

Itt olvashatsz válogatást abból, mennyire különbözően interpretálják a csakazolvassát:

a blogról írták

Itt találod egy régebbi önjellemzésemet:

bemutatkozom

49 thoughts on “mi ez a blog

  1. …., hogy mit gondolok? Felteszem, hogy az otthonodban nincs kivel megoszd a gondolataidat, melyek már túlcsordulnak. Ennek szerintem a blog helyett az irodalomban több választható helye lenne. Nem akarom osztani az észt, mert nem tisztem. Azt kérted írjam meg mit gondolok. Azt hiszem magad előtt állsz. Milliárdokat érő az ami az agyadban van, de Te a blogot választottad Ezt én “vékony deszka fúrásnak” nevezem, azaz olyan megoldást választottál ami számodra könnyen megvalósítható. Nem bírálom amit teszel, hisz az vesse rád az első követ aki nem tett még soha ilyet, azonban a tartalom tekintetében – ha lenne még elég időm az életemben – akkor majdnem bekezdésenként magnak tekinthetném a gondolataidat melyekből kinőhetne egy-egy fa, vagyis egy-egy regény. (Talán nem a regény a megfelelő műfaji megnevezés, talán felfedeztél egy új saját műfajt) Ha csak harminc évvel fiatalabb lennék egyszerre tartanék tőled vagy vágynék a társaságodra. (na kibújt a szög a zsákból, elárulja magát a férfi) Egy hét múlva ha kéred elárulom mit tehetnél, hogy a gyermekeid bőségben éljenek és Te azt tehesd amit akarsz, függetlenül a pénzügyi korlátaidtól. (mert neked ilyen korlátaid nincsenek, ami most akadályoz az a gondolataidban lehet, hogy túl magasnak tűnő kerítés,valójában szabad vagy, de nem azon az úton indultál el ami a célod felé vezet. De jaj annak aki veled fog menni! Ha a magad útját akarod járni akkor tedd azt, de a Te sebességed az egyre nagyobb lesz, várhatóan nem lesz olyan szerencséd, hogy versenytársra találsz. Beindult az agyam pedig nem akartam.
    Szóval ha van benned egy kis hajlam a szellemi felszabadításodra akkor a jövő héten kedden írj egy e-mailt. (szinte hallom, hogy felcsattansz, mert azt hiszed, hogy szabad vagy. Te szerintem a saját fogságodban élsz. Ezt jelenti, hogy magad előtt állsz.). A honlapjaim elérhetőségét egyenlőre nem adom meg, lehet, hogy Te nem is akarod megismerni. És bocsásd meg a tegezést, könnyebb volt tegezni mint magázni. És ha elhiszed, hogy tisztellek, az megnyugtatna, ha nem hiszed el vagy közömbös vagy, azt is elfogadom bár az nem vallana rád. Köszönöm ha eddig olvastad a “gondolataimat”. Csak tőled függ folytatjuk-e a gondolat cserét.

    Lukács Béla
    2Mrendszer@gmail.com.

    • Milyen kedves, elàrulja a nagy titkot!
      Remélem tudod Éva, hogy enélkül a Szent Tudás és Isteni Kinyilatkoztatás nélkül semmis az életed.
      (Véletlen kattintottam ide, de ez azért mindent felülmúlt.)

    • “Felteszem, hogy az otthonodban nincs kivel megoszd a gondolataidat, melyek már túlcsordulnak.” erre tévedtem megint… ez mennyire amatőr, ostoba, uramisten. Nem értik emberek, mit jelent a közírás, tényleg? nem jártak iskolába? Nem olvasnak újságot?

    • Még most is hüledezek. Ez szürreális, az önreflexiónak ez a hiánya. Ahogy idelibben a felgerjedt öregúr, minősítget és kioktat, béna stílusban valami szutyok MLM-be akar belerángatni nagy titokzatosan. Ahogy mindenből pénzt kell csinálni. Azt tanulta, az ügyfél tegyen erőfeszítést, jelentkezzen, írjon. Ki is osztja, mikor, hol.

      Ahogy nem érti a reakciót. És ahogy jön a másik, ő már Rejtő Jenő-i helyesírással, és azt írja nekem, hogy Béla vollt az EGYETLEN, aki látott bennem valamit.

      Azért úgy kedzi, hogy “azt kérdezted, mit gondolok”, mert a kommentbox fölött eredetileg az állt: írd ide, amit gondolsz. Később már jeleztem, hogy nem normális a butaság, a féreg viselkedés.

  2. Ide írom, mert a ti írjátok: zene oldal kicsit(nem nagyon, egyáltalán…) telített…Na szóval:
    Gratulálok ennek a szép kis női társulásnak a nagyszerű munkához, amivel betelítették a fent említett oldalt. Én, mint gyanútlan látogató, a magyar érettségire készültem és a “minden egész eltörött” címszóra a Google ezt a ‘nagyszerű’ oldalt is a találatok közé tette a listáján. Kíváncsi természet lévén megakadt a tekintetem a “csak az olvassa” szövegen és mivel egyébként sem volt semmi kedvem tovább fárasztani magam a 12.-es anyag magolásával, gondoltam, meglátogatom ezt az oldalt.
    Hát, nem kellett volna. A zeneszeretetem rögtön a fent említett oldalra vitt, ami nem egészen 2 perc alatt kékhalálozta a gépemet, úgyhogy köszönöm! Legközelebbi ilyen próbálkozásnál azért legalább próbálkozzanak a linkek ‘http’ szövegrészének pl. p karakterét httk, vagy valami egyéb, egységes karakterre cserélésével, hátha úgy nem akasztja ki a gépeket az a pokoli oldal!
    A többi oldallal, valamint ennek a kezdőoldalnak a böngészésével már inkább nem próbálkozom, gondolom, praktikáikkal azokat is sikeresen tönkreteszik, egyébként sem vagyok kíváncsi a női lélek rejtelmeire(főleg az utóbbiak után).
    Két utolsó gondolatot még engedjenek meg, egyik a linkek gyakorlati megvalósítására vonatkozóan: httxs://www.youtube.com/watch?v=K8HBmPXp6eo (az ‘x’ karakter helyettesíti a ‘p’-t, így megakadályozza, hogy még csak véletlenül is megjelenjen a videó betöltőképernyője).
    Második, egyben utolsó hozzászólásom az oldalon(utána végleg elmegyek): akinek nem inge, ne vegye magára(tudom, hogy közhely, de igaz).
    (a nevemet azért nem vállalom fel, nehogy véletlenül az egyik vizsgáztatóm is az olvasók közt legyen)

  3. Akkor válaszolj ha valóban érdekel mit gondolok. Ha elég az is, hogy szerepelhetsz akkor az a Te választásod. Tiszteletben tartom, de fecsegésre nincs időm. Gúnyolódásra pedig végképp nincs. Köszönöm, hogy megtiszteltél.
    Üdvözlettel és sok sikert!

    Lukács Béla

    • De Béla, hiszen ma már csütörtök van, most mi legyen?

      Tojássalátámat megegyem most, vagy 12-kor, mit javasolsz?

      Ó, csak harminc évvel lennék öregebb, a nyálam is elcsöppenne. Tűkön ülök, mi lehet az igazság.

      (Miért érdekelne, hogy mit gondolsz?)

    • “szerepelhetsz” — te, Béla, ezt a blogot nem alám tolták. Ezt, hogy ennyien olvasnak, vagyis hogy van közönség, a nulláról indulva teremtettem meg, egyedül.

      Azért szerepelhetek a saját blogomon, mert sokan találták értékesnek vagy legalábbis figyelemre méltónak, amit írok.

      Sokan képzelik úgy, hogy ez valami jogtalan előny, hatalom, ami nekem nem jár, és igazából nem is az enyém, nekem engednem kéne az idiótákat kommentelni, mert ez itt a közös internet, amelyet én bitorlok, ráadásul élek belőle, mint Marci Hevesen — mindenkit, aki így gondolja, biztatnék, kezdjen blogot, tanulja ki a szerkesztést, írjon kitartóan, rendszeresen, és figyelje, hogy lesz-e hatás és bevétel. Nem olyan egyszerű ám. Igen, ez is irigység. Nagyon ritka a tartósan működő, olvasott blog.

      Továbbá: én blogger vagyok és maradok, mert az akarok lenni, ebben vagyok jó, másnak a véleménye, értékítélete nem érdekel erről. (Aki a műfajt és értéket összekeveri a hordozóval /papír, net, hangoskönyv/, az sem valami okos.)

      A gúny tárgya itt a te guruskodásod, arroganciád, meg hogy “nincs időd”. Hogy te komolyan gondolod, hogy megszabhatod, mikor írjak neked, meg hogy nekem van valami hiányérzetem, amit majd te fogsz betölteni, egy vadidegen, kotnyelesen elemezgető-gusztálgató nick.

      Legyél nyitott, figyelj ide, ez itt az én világom, ne told a módszereidet.

  4. Nos a pokol felé vezető út is jó indulattal lehet kikövezve. Ne foglalkozzunk egymással. Tévedtem. Nem vettem figyelembe, hogy nőből vagy. Nagy hiba volt.
    Tedd azt amit jónak gondolsz.
    Áldjon meg az Úr.

    • De nem érzed, hogy milyen kurva gáz ez a hímsovén, kioktató, fölényeskedő és ráadásul helyesírási hibáktól hemzsegő szöveg? Legjobb esetben is nevetséges ez a műfaj, csak legalább a végéről ezt a képmutató áldást hagynád el, mert ez már gusztustalan ebben a kontextusban.

    • Nem, nem ez volt a nagy hiba. De nagyon szívesen elmondom neked akár én is, mi volt az, hogyha írsz nekem vasárnap pontban éjfélkor, kézen állva, fél lábon, útban gilisztacukorért.

    • Igen, nekem is ez a mondás jutott eszembe.

      Béla, eredetileg szabad lehetőségként, “döntsd el” módon kínáltad fel, hogy írjak neked, ahhoz képest mondjuk furcsa volt, hogy előírod, hogy kedden. Most meg sértődés lett belőle, én vagyok a rossz. A gyerekeimnek is mindig mondom, hogy amire csak egyféle választ tudnak elfogadni (nézhetünk filmet? ehetünk pudingot?), az nem valódi kérdés, az nyomasztás. Ne foglalkozzunk egymással? Te egy kommentelő vagy, ekként foglalkoztam veled, te akartál tőlem valamit, te jöttél ide tuszkolni a világmegváltó módszeredet és kontrollt szerezni próbálni. Mivel nincs hiányérzetem, nem írok, nem csak neked nem, senkinek. Nem tudod jobban az életemet, nem állsz fölöttem, nem tudom, ki vagy, nagyon félreértetted a blogot vagy a megnyilatkozásaimat, eleve semmi okom megbízni egy ismeretlenben, de ezzel a stílussal és beképzelt, nőgyűlölő szöveggel taszítóvá és nevetségessé is váltál. Volt már hasonló kommentelő, szintén nem daliás és ifjú bajnok, egy életre elég volt belőle.

  5. Amit eddig láttam a blogból azt élveztem. Annak ellenére, hogy (lévén férfi) megvannak a “hiányosságaim” (gondolom). De intellektuális élmény volt, és ez őszinte részemről. Mindenesetre ebben a “nagyon tudom mit akarok, nagyon tudom ki vagyok és hova megyek” attitűdben érzek némi kompenzációs törekvést, de ezt mindjárt vissza is vontam, hisz a “ne analizálj ne minősíts” irányelvvel ellentétes lenne. A blog provokatív, és az jó. No most persze nem bunkó férfitársaim idétlen dolgaira értem ezt! Csak halkan jelzem, azért nem csak az a “kaszt” létezik, de hát ezt Ön tudja jól, remélem . . .
    Kívánok jó egészséget és sok új impulzust!

    • “lévén férfi) megvannak a “hiányosságaim”” — én ilyet sose mondok, nem osztályozok, inkább a szemszög más, meg vannak tendenciák, de nincsen semmi előítélet. Enjoy!
      Most már tényleg nagyon tudom, ki vagyok, nagyon keserves út volt ez, halálon túli út, és sok a konfliktus is errefele, de soha, megközelítőleg sem voltam ennyire én és szabad és boldog. Ebből tudom, hogy nem basztam el, és nem valami helyett van.
      Üdv a blogon!

    • És még egy: ezek a sarkos “hagyjatok békén, tudom, mi jó nekem, nem kötelező olvasni” a harmadik év, elképesztő aljaskodások, támadások után íródtak. Én sem így kezdtem, most már védem magam, hogy legyen időm, figyelmem a blogra. Nem lehet nem törődni vele, mert ideerőszakolják.

      • ezt a szarkazmust?!
        nagyon kedvelem ezeket az írásokat, most tévedtem ide.
        szegín férfitársak, pedig leírtad az elvárásokat, csak nem értelmezték.
        (volt egy kis szakadás, segítettem leszűrni a macarónit)
        na szóval, jó régtől vannak alapelveim: az életét mindenkinek önmagának kell leélnie…senki nem fogja helyettem…de ne is akarja.
        szeretik az emberek a saját életstílusukat, elvárásaikat, átruházni másokra…ösztönösen követőket gyűjteni maguk mögé, ami már önmagában is korlátozás.
        a párkapcsolatról: nekem az a legfontosabb, hogy egymásnak kellünk…hogy egymástól többek, jobbak leszünk…bizonyítványok, jóváhagyások nélkül.
        a környezetről, a mindennapokról: elegem van a “pörgő” életből, merthogy egy frászt pörög…gumicsont esetekkel, féligazság hírekkel agyonnyomott hétköznapok…társadalmi szintű cseszegetés…valódi változás, előrelépés nélkül.
        na ez most bőven elég…belenézek a többi írásodba is.
        azért szívesen olvasnék több férfi bejegyzést…a párbeszédért.

        asszem vissza fogok még látogatni.
        szia!

      • Szia! Örülök neked, olvass! Ez egy személyes, szerzői blog, semmiképpen nem kívánságműsor (ti. nem az olvasó dönt a témákról vagy az attitűdről), nem kifejezett célja a kiegyensúlyozás (mint mondjuk egy közmédiumnak, újságírói értelemben szabályos riportnak, hírportálnak), a”másik oldal” megmutatása. Viszont nem is szélsőséges: nekem ez a közép.

  6. Csak ma vetődtem ki ide a netdzsungelből először, de nagyon megtetszett egynémely írás. Olyannyira, hogy magam is billentyűzetet ragadtam, mert… mert… miért ne?
    A Gumiszoba-Csak az olvassa közti ellentét (ki)fejlődéstörténete egyik barátnőmmel való kapcsolatomat juttatta eszembe. Nem hibáztatom semmiért a barátnőmet, csapások sorát élte meg gyerekkorában, ugyanakkor nem gondolom, hogy egy életen át ebből kiindulva kellene önsajnálatot, önsorsrontást, féltékenységet, irigységet, örökös sértettséget generálni az életébe. Különösen, mivel kellő értelmi és érzelmi intelligenciával rendelkezik, csak könnyen előjön az egoharcos belőle és akkor kiirt maga körül mindent és mindenkit. Amikor bajban volt, éhezte a kommunikációt, bár inkább azt, hogy ő beszéljen, meg hogy segítsek neki, támogassam. Amikor éppen jó korszakát élte és én voltam bajban, akkor viszonlyag távol maradt, nehogy megfertőzzem az éppen elviselhető, bár elég ingatag világát. De még ezt is megértem.
    Sanyarú családi körülményei miatt mindig saját családot akart. Ezt egy jóval idősebb, külföldi, nős, 2 gyermekes férfivel találta végül kivitelezhetőnek, még a férfi válása előtt gyerek is lett, kiccsalád kipipálva. Én gyerek nélkül, 11 év után elváltam, ami után Bp-re költözve egyedül és az új munkába temetkezve sikerült kimásznom a gödröm mélyéről, nagyon lassan, évek alatt, kemény munkával és leckékkel, új emberekkel, felismerésekkel másokról és magamról. Egyszer látogattak meg, akkor már náluk is csak darabokban hevert a kapcsolat, annyit kaptam keserű pillantások közepette, hogy “neki is jó lenne egy ilyen lakás, meg munka, csak hát neki ott a gyerek, nem tud elválni..”. Ok, köszönöm. A lakást meg a munkát is csak úgy hozzámvágták és maguktól működnek, tartják fönn magukat… de hát, nem ismerte a történetem, a pokoljárásom, mivel akkor már nem beszéltünk annyit. De a szemében én voltam a sikeres önmegvalósító, akinek persze sikerült, ő meg senyvedhet a szar kapcsolatában. Mintha én nem szenvedtem/dolgoztam volna meg azokért, amiket elértem. (10 éve dolgozom ugyanazon a helyen, napi 10-11 órákat). Ő nem dolgozott, bár szeretett volna, semmi nem volt elég jó neki, az önérzetes és alázatot nem ismerő emberek tipikus viselkedésével mindjárt legalább közép poziból szerette volna kezdeni, nem alulról. Majd külföldre költöztek, a nyögvenyelősen kieszközölt esküvőjére sem hívott már meg, de jobb is volt így. Aztán évekkel később megkeresett a neten, hogy szóba állok-e még vele azok után, hogy milyen hülyén viselkedett. Mondom, persze, nem kérdés. Örültem az önkritikájának, önreflexiónak, mondtam, végre. Mint kiderült, kinn sem dolgozott, a gyerek már egész nap iskolában, a házassága padlón, a kulturális különbségek kiverték a biztosítékot, anyós beszólogatott és ő volt az úr a családban, kinn sokan csak átnéztek rajta. Kiderült, párja nemcsak elbizonytalanodott a döntésében, soha nem is volt magabiztos, egy kívülről csendes-rendes, de valójában kőkemény önérzetes, gyerekes “smooth operator”, aki nem is fog megváltozni, mert nem nyitott rá..és hát ugye, ha az alma belül férges, hiába mossák meg kivülről 80-szor… Magának kell akarnia a féregirtást és megtenni belülről, különben szart sem ér…. Így megtalálta barátnőmet a 4 fal között az elcsendesedés, a dolgok újragondolása, hibázott-e ő is, törődött-e akkor ő azokkal, akiktől a törődést megkapta és egyáltalán miafrászvanmost. Így talált vissza hozzám és évekig tartó skype-olás következett (én ekkor már 3/4-ig kinn a gödrömből), újra hallgattam őt, tapasztalatot osztottam meg, legtöbbször hajnalokig, úgy hogy másnap melóba mentem. De nem zavart ez akkor. Aztán 1-2 éve teljesen kijöttem a gödörből, nem könnyű már visszalökni oda, egyszerűen elfecsérelt időnek érzem az önsajnálatot, az 5 percnél hosszabb puffogást (mert annyi azért kell :)), sírást, panaszkodást, mások vádlását…mindezekre egy nagy NEM a reakcióm, mert nem segít, ergo időpazarlás. Úgy éreztem, egy guru lettem ezzel a barátnőm szemében, aki ezt a “logikát” még nehezen tudta alkalmazni és kezdte nem érteni, miért állítom már le a férje szapulását, a munkahelyi beilleszkedésre való képtelenségét miért nem kizárólag a kollégái hibájának látom…stb. Mondtam neki, hogy évekig hallgattam és babusgattam, mert akkor képes voltam erre és mert talán erre volt szüksége/szükségünk, de elég volt. Már nem tudom ezt csinálni, ismételjük magunkat, ebben így nincs fejlődés, itt az ideje az építő kritikát befogadnia vagy 20 év múlva is ezt csináljuk, mint a Muppet show 2 morgós vénembere. Nekem ez nem cél, fáraszt. Akkor még úgy tűnt, megértett, mondta, hogy ő még “nem tart ott, ahol én”, ezért legyek türelmes vele. Oké. Egyszer azzal védekezett, azért nem dicsekszik a lányával nekem, nehogy rosszul érezzem magam, amiért nekem még még nincs gyerekem. Mosolyogtam, hogy nyugodtan tegye, alig várom, hogy panasz helyett pl a lányát ajnározza előttem. És hogy ugye ezt nem gondolta komolyan? Azért mert nincs gyerekem (mert nincs kitől), nem párásodik el a szemem a gyerek-téma hallatán, nem tabu téma nálam, ezt talán alátámasztja az is, hogy 2-3 hetente csak az unokhúgom miatt járok vidékre születése óta (1,5 éve), akivel imádjuk egymást (de tényleg, azt hiszik anyámék, hogy voodoo-zom, annyira örül nekem, ha megjelenek). Ugyanakkor nem bánom, hogy még nem szültem, jó lesz az így ezután is, hogy kikecmeregtem a démonaim közül és megtanultam elkergetni őket, így túl nagy drámakirálynősködésnek (részemről) remélhetőleg már nem lesz tanúja a gyerekem és talán több megértéssel állok majd hozzá, mint amennyiben nekem volt részem anyámtól, aki talán még 30 év után sem emésztett meg mindent a saját válása kapcsán.… Ez volt az a pont, amikor először éreztem, hogy ez a véleményem nagyon betalált a barátnőmnél, nem tetszett neki, mert ezek szerint én őt még a gyereke miatt sem irigylem, az egyetlen dolog, ami neki van és nekem nincs… Aztán persze vannak építő beszélgetéseink, pislákoló remény, jobban érzi magát, de újra és újra beleesik valami hülyeségbe, mint siránkozás az öregedésen, ami miatt már nem lesz senkije (még ha sikerülne is elválni), jósnőhöz mászkálás, és minden hülyeségével még a gyerekét is terheli, ami mindig is zavart (magam is így nőttem föl, anyám fájdalmát és önsajnálatát látva, nagyanyám “szakértő” magyarázataival megspékelve – tudnám feledni, súlyos teher..). Éreztem, lassan elege lesz barátnőmnek abból, hogy nem minden tetszik nekem, amit csinál, és hogy ezt el is mondom neki. Féltem, visszakanyarodunk oda, hogy kitör belőle a dac és egyszercsak odaveti majd, hogy mit cseszegetem őt folyton. Pedig nyavalyog, szűköl, unja, hogy nem sikerülnek a dolgai és mindenkivel félrekommunikál, ő kéri a tanácsot, mit csináljon és bumm, úgy is lett, egyszercsak kikérte magának, hogy “beszólok” és “lenézően” nyilatkozom a dolgairól. Mondtam, nem vagyok lenéző, azért érezheti ezt, mert ő nézi le saját magát, nem szereti magát, engem meg fölrakott valami prédikátori polcra és azt hiszi onnan beszélek le neki. Én is ember vagyok, nem guru, elveszthetem a türelmem, félreérthetek valamit, fejezhetek ki negatív érzést, ami inkább csalódottságból fakadt semmint lenézésből, mert ő ugyanúgy sültgalambos szájtátiságokat csinál, mint amivel a férjét vádolja és olyan dolgokat irigyel másoktól (jó munka, karcsú test…), amik számára is elérhetők, csak ő nem dolgozik magán értük. Nem tudok felnőtt vagy anyuka lenni a barátságunkban, aki mindig csak mosolyog és elnéz dolgokat. Ha elegem van valamiből, elmondom és kimutatom. Engedtessék meg nekem néha az egyenrangúság, nem az örök kussoló bölcs szerepe, miután nekem is vannak gondjaim, amiket ő igen hamar elfeled, mert csak a saját hiányai lebegnek a szeme előtt (bár én ezt sosem hánytam a szemére). Most hallgatunk. Eddig jó voltam, most “lenézem” őt, szerintem inkább előre nézek/néznék, mint le… Hát igen, ő az én Gumiszobám…
    Ha valakinek ez túl hosszú lett, elnézést.

  7. Azt hiszem, nem értetted meg a Bélát. El vagy telve magaddal, mert idetogyognak akik unatkoznak, mint most én is. CsakAzOlvassa…blabla. Azok közt akik hozzászóltak, talán valóban csak a Béla látott benned őszintén valami többet, mint amit ide kiráztál. Nem kioktatott, te kis vaksi, de megpróbált beléd önteni egy kis bátorságot, hogy majd még többen legyenek akik CsakOlvasnak. Jöttem és megyek. Nem kell válaszolni. CsakOlvasd. Elég volt amit eddig is olvastam. IstenMets, hogy másoknak is ajáljam. Aki unatkozik majdcsak idetogyog.

    • Elegen vagyunk, kösz. 🙂
      Tudom, ti úgy képzelitek, hogy ha (látszatra) jóindulatúak vagytok, akkor majd az lesz, amit ti akartok. Ha nem, akkor a másik a szemét. De fogd fel, hogy ez erőltetés. Ha egy random olvasó megkörnyékez Béla nicken és fölényesen titokzatoskodva egy ezrek által olvasott, fiatal nőt, az innen nézve egyrészt ijesztő, másrészt röhejes. És én döntök, és az fog számítani, én innen milyennek élem meg ezt a fontoskodó Bélát.
      Úgy gondolta, kiosztja, hogy én mit csináljak, pedig alig tud rólam valamit, ráadásul sikeresebb is vagyok nála. De ha nem, akkor is szuverén.
      A Béla úgy gondolta, ő valami hatalmas arc, ő majd lehajol és megmondja a titkot, akkor nem számíthat másra. Ezt jeleztük neki. Azt hitte, mint nagyokos férfi, eleve többet ér.
      Amikor nem vette észre magát, hanem tolta tovább a fölényeskedést, akkor tettük nevetségessé.
      Sem Bélával, sem senkivel nem dolgom efogadónak lenni, egyáltalán: figyelemre méltatni, ha nincs kedvem.
      Valamiért ez téged is bánt. Te is érzelmileg érzéketlen vagy? Te is elhibázod a kapcsolódást, amikor egy nőhöz szólsz?

      Miért unatkoztok, és miért kezditek ki ekkora arccal azt, aki nem? Egy másik hely miért nem köt le titeket? Vagy egy saját ügy, hobbi, akármi? Nekem az a bajom, hogy sokan vagytok, és iszonyú nagyképűen leckéztettek. Te mit tettél le az asztalra? Egy mondatot nem tudsz leírni hiba nélkül.

      Engem nem lehet olyannal zsarolni, hogy “majd nem olvaslak”, nekem nem vagy veszteség. A csakazolvassa nem közös hely, hanem az én blogom, és én akarom formálni, innen milyen üzenet megy szét.

      • Híjjj… Béla lehet, hogy a fizikus, aki 71 éves, és elég nagy arc, mondjuk ilyen helyesírása biztos nincs egy akadémikusnak, meg nem itt fontoskodna, de ha mégis, megkövetem, ő a híresebb.

    • Igen sokan látnak bennem sokat, példának is tekintenek, értelmesen kapcsolódnak, és nem fölényeskednek. 🙂

      Ijesztő viszont, ahogy a féléletű tehetségtelenek itt szimatolnak, okoskodnak, nem is értik ezeket a szövegeket, de gond nélkül használják a felületemet, és bosszút állnak.

  8. De jó volt látni!…sután szóltam oda. nem mertem nagyon mondani semmit. csak épp, ami aktuális. Jó volt skandinávia. Szép emlékek. Kívánom, hogy szép legyen neked is. 🙂 ha en fint dag!

    • Örültem én is. Az olvasó tehát LÉTEZIK!
      A blogger is létezik. 🙂 Úszni voltunk.
      Meg akartam neked mutatni ezt a könyvet (Kun Árpád: Boldog Észak):
      “Sokadjára is csak a később annyira ismerőssé váló norvég mondatot ismételte el: “Döntsd el te!” Ahhoz voltam szokva, hogy nálunk, Beninben a másik mindig jobban tudja, mint te magad, hogy éppen mit kell tenned, és ezt parancsolóan a tudtodra is adja.”

      • hm… eljő még az alkalom. most steiner előadásaiból szemelgetek, hesse goldmund és narzissán át…házimunka közben ezt hallgatom: https://www.youtube.com/watch?v=G5TBWxjnaIE…előtte sok-sok nina simone-nal, aretha franklin-nel, enamonnal, bill witherssel tarkítva a szabadnapot. 🙂 …és úúú…de rég voltam már úszni…
        az erzsébetligetit bírtam. 🙂

  9. Kedves Éva, évek óta olvaslak, csak nem írok/kommentelek. Nagyon élvezem, mikor azonosulok valamivel, azért, mikor nem, akkor meg azért, mert elgondolkodtat, mert más szemszög. De nem ezért írok, hanem, mert szeretnék jelszót kérni az életmódváltós írásaidhoz. Kedvet csináltál, nekem most jött el az idő. Eddig is sportoltam, de nem elég hatékonyan. Meg:most van az, amikor magam miatt teszem. A családom teljesen elégedett így is, én meg szeretnék, nemistudom, ropogósabb, vagy rugalmasabb lenni. Belül is:)
    Köszönöm előre is, Éva

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.