javítottam a rengeteg hibát, és kiegészítettem

A múlt héten, egy napsütötte őszi délelőttön K-val és T-vel mulatoztunk a Jedermanban, mert K. nekiindult Dániának, és neki ajánlottam a Borgent, mely innen nagyon hitelesen tűnik dánnak, persze az ottani állampolgár számára biztosan nagyon idealisztikus és stilizált.

Elesett hát a blogger is, nem is tudom, mi olyan tevékenység létezhet, na jó: a nyuszirajzokon, blogíráson és a teraszon súlyzózáson kívül, amelybe merülvén én nem repülök (ez nem metafora!) a megfáradt multirabszolga, Maci karjaiba, amikor ideér és zörren az ajtó.

Repülök én, csak még tíz perc van az epizódból.

Együtt élünk, és olyan harmóniává fejlődött a kapcsolatunk, amelyet egyikünk sem hitt volna, annyira nem ilyennek tűnt, meg életkor, tanár–diák viszony stb., gyakran mondogatjuk ezt egymásnak döbbenten, hogy milyen boldogság ez most, duguláslehárítástól erdei sétán át színházig és együtt szuszogásig minden. Kicsit nem értem, miért hiszik emberek azt (jóindulatú ismerősök!), hogy nekem valami válságom van most.

Na de ennek a bejegyzésnek Maci nem témája most, csak háttere. Vele néztem, illetve ő ajánlotta ezeket, és részben együtt is néztük.

E három sorozat a témája jelen összegzésemnek: az (eredeti) A tetovált lány, a Broen/Bron svéd–dán krimisorozat végig, és most a Borgen, politikai dráma, harminc epizód eddig. Elkészült a negyedik évad jelentős szünet (2013) után, januárban mutatják be Dániában, ebbe már beszállt a Netflix is.

Közös bennük, hogy teljesen vagy nagyrészt tévétársaságok gyártották őket, ami azt is jelenti, hogy nem magáncégek, hiszen a skandináv országokban a tévétársaságok állami monopóliumok, és ez nagy különbség. Emiatt a közjót szolgálja némileg idealisztikusan a sorozat, de mivel nem egysíkúan, és nem felszínesen népnevelő hatású, ellenben intellektuális és önkritikus, illetve gyakran vicces is mindegyik, ez egybevág az én skandináv eszményemmel. Közben nem spóroltak: nem csak a színészek nagyszerűek, hanem profi a kivitelezés, az operatőri munka, statisztéria, helyszínválasztés is. Remek ötletgazdák és forgatókönyvírók tették bele a képességeiket, okosan ki vannak találva a történetek dramaturgiailag, fordulatosak, de nem életszerűtlenek és nem is túlzóak, mindig közel maradnak a hétköznapokhoz, nincs bennük nagyzolás, túlhabzás, fantasztikum-kergetés, túlságos feszkó. Talán a kiagyalt gyilkosságok egy kicsit túlzóak a Broenben (hogy a picsába lehetett ezt így megtervezni, végrehajtani, nyomot nem hagyni?), de azok motiváltan, személyesen és logikusan vannak bemutatva. Ez a Dogma-filmek hagyományát őrző emberközpontúság, esendőség és a lejjebb részletezett értékrend tett a rajongójukká, közben, a műfaj jellegéből adódóan is, a Dogma-filmeknél nagyszabásúbb a kivitelezésük, és persze kevésbé művésziek, közérthetőbbek, ettől közönségbarátabbak.

Ezek a sorozatok mind az áldott jó tízes évek produktumai, A tetovált lány még korábbi, ekkor létezik még egyfajta idealizmus: a sajtó nyomtatott újságot és tévét jelent, internetről csak a legkörmönfontabb nyomozók és tényfeltáró újságírók tájékozódnak, az első részekben még nincsen mobiltelefon; el vannak képedve a gazdasági válságon, és nem jellemző még az össznépi vegánság, nem létezik a maihoz hasonló mérvű és jellegű migrációs helyzet és metoo mozgalom sem, illetve nem szerepel transznemű szereplő, csak meleg és leszbikus, de nem fő témaként. Van viszont zöld gondolat. Amerikát legfeljebb említik, csak európai és nagyritkán ázsiai országok tűnnek fel az elenyészőbb történetszálakban említve vagy helyszínként. Ez a kultúra nem kér a gyarmatosító Amerikából.

A közéleti történet, például a pártprogramok, a költségvetésről, oktatásról szóló viták krimiszerűen vannak leegyszerűsítve: a tévévitákban, nyilatkozatokban egy-egy mondatban intéznek el és tesznek szemléletessé bonyolult összefüggéseket, általában a jó–rossz (mint a szexmunkás-vita kapcsán) vagy a pragmatikus–idealista tengelyen van a konfliktus, a végén pedig, némi veszteség és stressz árán a jó győz, az elv, a jövő, a belátás, a mérsékeltség. A Borgen harmadik évadában a nagy homlokú közgazdászzseni a rivális párt programjában összead pár számot, és látja, hogy nem jön ki a kiadási és bevételi oldal mérlege, ez fantasztikus, gyorsan felkészítik a pártelnököt, akinek ez nem tűnt fel, be is dobják a tévévitán, micsoda leleplezés!, továbbá a választók megtévesztése. Eleve, nyolc párt van és együttműködés, de királyság: Margit királynő, aki a parlamenttel egy épültben székel és az ellenszenves nagytőkéssel bridzsezik hetente, kéri föl a miniszterelnököt kormányalakításra.

Mélyen emberi minden konfliktus, esendőek a hősök, igaziak az érzések, döntések vannak és erős individualizmus. Mindenki jól él, de (tehát) sehol egy műtött mell, töltött ajak, elvétve van csak luxus, például Saga zöld Porschéja a Broenben. Nagy egyenlőség van, és nem illik urizálni, amikor a miniszterelnök magánrepülővel megy sürgős útra a válságövezetbe, vagy magánklinikára van pénze, az komoly vád ellene a kampányban, és Katrine, a médiatanácsadó lecsatolja azt az órát a tévéműsor előtt a csuklójáról, amelyikért egy átlag dán három hónapot dolgozna.

A krimisorozatban (Broen) külön érdekes, milyen kulturális sokkot és fricskát kapnak a dánok a svédektől, a svédek a dánoktól, a karót nyelt, profi, törvénytisztelő malmőiek és a laza, kicsit mindig becsípett koppenhágaiak vicces jelenetekben teremtik újra és bontják le a nemzetkarakterológiai sztereotípiákat.

Nagyon szeretik és jól tartják a gyerekeket mindegyik sorozatban, ez az elv és egyben szívesen láttatott gyakorlat, sok gyerekkel, játszótéri, otthoni, óvodai, iskolai jelenettel, kellemes káoszban. A gyerekek őszinték, talpraesettek, és nem tölthetik fogdában az éjszakát, gyakori a gyerekmentő jótevő, de a krimisorozat odadob kamaszokat a gyilkosnak, csecsemőt viszont nem. Az anyák támogatva vannak, nem nagy ügy a baba mellől dolgozó, vérprofi nő, de létezik és fontos téma a karrier–család konfliktus, amely a nőket erősebben sújtja. Az apák jellemzően gyönyörűen odaérnek a gyerekért, játszanak, kötődnek, részt vállalnak. És csajoznak is.

Az eltemetett múlt visszajön és kísért, a jelenben nyomozzák ki, oldják meg, dolgozzák fel a titkokat mindhárom sorozatban, és mindig nagy fordulópont, amikor a szereplők a szerelmüknek elmesélik a múltat.

Szabad hibázni: alkoholizmus, gyógyszerfüggőség, érdekalapú információszivárogtatás, önhatalmú rendőri intézkedés, halállal végződő mulasztás, jegyzőkönyv-hamisítás, élő műsorban cikis rögtönzés, főnöki parancsmegtagadás, házasságtörés is van, de a hibát illik belátni, és miközben a nemigen hibázók haragszanak az elbukókra, azért mindenkinek jár új esély. A vérprofi nyomozó, illetve a miniszterelnök/pártelnök is esendő egy-egy epizód erejéig. Erős kritika illeti a macsókat, a lélektelen csajozást és a gazdagokat. Számos gyarló, de pozitív karakter mellett van egy-egy ősgonosz, de ő is a közösség része, és érthetőek és részletesen vannak ábrázolva a motivációi. A rossz tehát nem tőlünk idegen entitás, a Broenben a harmadik szériában elfajult, fanatikus zöld aktivisták szerveznek gyilkosságokat.

Konszenzus van abban, ami érték és abban is, ami tabu, ezek meglepően stabilak, mintha a teljes skandináv néptömeg ugyanúgy gondolná: nem kedvelik a szélsőségeket, a feltűnő öltözködést, sokan cigiznek, de a drog abszolút elítélendő, és az alkoholt is kritika illeti, ugyanakkor nem rettegnek tőle. A gyerekek jólléte elsődleges. Mindegyik sorozatnak, jó állami reklámfilm módjára az az üzenete, hogy alapvetően megbízhatsz a közintézményekben (rendőrség, igazságszolgáltatás, állambiztonság, egészségügy, iskola, parlamentáris demokrácia, sajtó). Korrupció létezik ugyan, de a történet része e hibák leleplezése is, a megtisztulás, az egyéni megjavulás, belátás is. Nagy tolerancia illeti az aspergeres Saga Norent, legalábbis ez a sugallata a hősábrázolásnak, és emellett van a rigorózus szabálykövetés egyrészt profizmusnak bemutatva, másrészt karikírozva, viccesen ábrázolva, de a múlt, az anya ismeretében árnyalódik is a diagnózis. A Broen négy szériája elsősorban Saga jellemfejlődése és múltfeldolgozása, a gyilkosságok és a munkamánia csak alsó szólam, de ez a nő emberi kapcsolataiban mégis ijesztő marad, a profizmusa és jóakarata miatt bocsát meg neki a nézőtömeg. Saga trendivé tette az aspergert és az arról való nyílt beszédet, és az ínybe dörgölt dohányterméket, a bőrnadrágot, valamint a legendás zöld Porschét.

Mindig a munka, a hivatás van a középpontban, szinte folyamatosan dolgoznak a szereplők, de azért képesek este is mosolyogni, gyereknevelni, lelazulni, főzni, szeretni. A történetek lényege a hivatásként végzett munkához kapcsolódik, azon keresztül ábrázolódik, amelyet a magánélet árnyal és fűszerez. Sok fúrás, rivalizálás van a munkahelyeken, illetve váratlanul sok a munkahelyi affér, és nem is titkolják: simán csókolóznak bent, késői órán a bűnügyi technikusok, a tévések a vágóasztalon dugnak, kócos fejek ébrednek a párnán a kampányéjszakák után, együtt mennek be, mosolyog a többi kolléga. Főnök és beosztott is gyakran egymásba szeret, vagy alkalmilag szexel, ennek kellemetlen példája a miniszterelnök Birgitte és sofőrje, Kim az eldugult lefolyó mellett. Összességében e viszonyokat nagy rokonszenvvel, megértéssel ábrázolják, elvégre ilyen az élet. Nincs prüdéria, merevség, de lélektelenség sem, mindenki mindent megbeszél szépen.

A terek is nagyon demokratikusak: transzparens, egyterű vagy üvegekkel tagolt irodákban dolgoznak rengeteget a dánok, svédek, és a főnök asztala sem különb. A hangulatos, szórtan világított belső terek mellett rengeteg városkép van, légifelvétel, tengerábrázolás, iparias, graffitis, rozsdaövezeti is. Mindhárom sorozatban megjelenik a főváros–vidék különbsége, és bemutatnak mezőgazdaságból élő, egyszerű embereket is, sok a vidéki származású szereplő. Általában etnikailag, lakóhely, foglalkozás, életkor, egészségi állapot, szexuális orientáció szerint mindenféle reprezentatív nép megjelenik, de a kövér szereplő ritka.

Érdekes, hogy a skandináv krimit sötétnek nevezik, annyira meghitt a világuk a lakberendezés, a belső terek, a parkok, folyók, a letisztult öltözködés és az emberi kapcsolatok nagy szerepe miatt. Viszont a Broen képeinek színezése nyomasztóan szürke, kékes, zöldes.

Mindenki elválik, szétmegy hamar, kicsi gyerek mellől is, de a gyerekeket együtt nagy egyetértésben nevelik, alig van feszkó, és magyar beidegződésekkel nézve elképesztőek még a konfliktusos beszélgetéseik is, ahogy tiszteletben tartják a másik fél döntéseit, megkérdezik a véleményét, mintha nem lennének elvárások, a munkamániás lehet munkamániás, ha néha azért hazamegy. Amúgy szépen elmennek, szétköltöznek, exeiket bemutatják az új partnereknek, elfogadják egymás döntéseit, nem ordítoznak meg ragadnak hosszú beszélgetésekbe, nagyon ritkán sírnak, gúnyolódnak vagy manipulálnak. Igyekeznek felnőtt módra, józanul, egyenesen kérni, nemet mondani és egyeztetni a legapróbb részletekben is. Már-már paródia, ahogy mindenki bólogat a visszautasításkor, szakításkor, hogy hát persze, értem, csak a néma arcokon látsz fájdalmat, nem nagyon beszélnek róla. Például a Borgenben rengetegszer felejtődik az arcon a kamera a Katrinét alakító Birgitte Hjort Sørensen vagy Birgitte (Sidse Babett Knudsen) belső vívódásaiban. Vagy ahogy a pártbeli árulót elküldik, abban is szív, emberség van, ugyanakkor világos a beszéd – másokat itt nálunk ilyen hangulatban vesznek föl új munkakörbe, pompás posztra. Senki nem anyázik, neheztel, borogat asztalt. Ha mégis, rendkívül feszült helyzetekben, annak jelentősége van.

A nem–mégis, igen-mégse dramaturgia szinte törvényszerű, a néző számít valamire, és abba az irányba haladnak a dolgok, például felvesznek valakit, de aztán valami hirtelen személyes döntés vagy elv, erkölcs miatt megválnak tőle, vagy szakít, aztán megfontolja és beállít este (esőáztatta hajjal!), de jól jön ki abból is mindenki, úgy nyomozza ki, nyeri meg a választást, lovagol el a naplementébe.

Eleve ahogy egymásnál tobzódnak, késő este a miniszterelnökhöz/pártelnökhöz beállít a bárki, persze, gyere, hajmosás után törölgeti a haját a hősnő, a gyerekek pizsamában, család, ikeás kupi, meghittség.

A Borgen 21-30. részeiben nem csak ismert hőseink családi élete, a magán- és közélet összefüggései, a centrista pártalakítás, a hatalomszerzés, a korrupció, elvek, ügyek és a szennymédia ártalmassága a téma, hanem a média közszolgálatisága is, önjogon. Többé nem a politika háttere és segítője a média, hanem a nézőszámért folyó felszínes verseny, felhígulás és az igazi hírújságírás, szakmai etika és közszolgálatiság a téma a jelenetek majdnem felében. Példás együttműködés van amúgy rivális médiumok között és a politikusok és az újságírók között is: mindenki egyeztet, gratulál. A miniszterelnök a sajtótájékoztatón keresztnevén szólítja az újságírót, mindenki nevet, frappáns egy mondatokat nyilatkozik a hősnő, csokit, virágot ajándékoznak, kis kártyát írnak, elnézést kérnek.

A legemlékezetesebb karakter a Torgyánra hajazó Svend Åge Saltum, amolyan kisgazda-nacionalista-populista kis párt a Szabadság párt, a színész, Ole Thestrup már nem él, de hazai színházi diadalmenet után világszerte ismert lett a pipázó, feledhetetlen fogsorú, tenyeres-talpas pártvezér nosztalgikus figurája, nagy szeretettel ábrázolják, és hozzá köthetők a legjobb poénok.

És ami igazi balzsam a léleknek: szabálytalan, a rendszererel többé-kevésbé szemben álló nők a hősök, és ők vertek keresztül az igazságukat, változtatják meg a világot, a szabályokat, sőt, a történelmet. A tetovált lányban egy törvényen kívüli, traumatizált, féllegális és illegális módszerekkel élő hacker, Lisbeth a hős, aki ugyanakkor a hivatalos újságírással és rendőrséggel is együttműködik, és ott szerez elégtételt. maga az említett állapot és kérlelhetetlensége miatt, az aspergere miatt ugyanakkor sebezhető. Birgitte Nyborg, a karakteres centrista politikus az elvei és személyes élete bonyodalmai miatt, illetve a férfipolitikusokkal szemben állva és sárdobálásba be nem szállva, ötletesen lóg ki a középszerből.

Láttátok annak idején ezeket? Milyen volt, mit gondoltok, ki a kedvencetek? Mit szóltok, meghaladtam magamat!

NYUSZIRAJZOK NAGY SZÁMBAN KÉSZÜLNEK, RÉSZBEN ITT, MEG MÁSHOL IS LESZNEK, JÓ LESZ!