Ez olyan jelenség, amelyet mindenki ismer. Mindannyiunknak volt ilyen apja, de ha nem, akkor férje. Ha az sem, akkor kollégája. Talán a leglájtosabb egyenlőtlenségi megnyilvánulás férfitől nő irányába: amikor az a legfontosabb, Mindenek Felett Álló Érdek, hogy őneki igaza legyen. Mindent ennek rendel alá. Véleményez, magyaráz, beleszól, jobban tud, kontrollál. Hogy végül kimondhassa: látod…!

Lájtos, ugyanakkor az egész rendkívül romboló, és nehezen azonosítható az eredet, a cél, a hatás. Vagyis nehéz kivédeni.

Sima okoskodás, plusz a degradáló-infantilizáló kontroll. A premissza az, hogy a férfiak eredendően jobban értenek bizonyos, racionális területekhez: pénz, kamat, befektetés, műszaki cikkek, mi éri meg, építkezés, energetika, sport, a jövő tervezése, környezetvédelem és életbölcsesség általában, gyakran azzal kiegészítve, hogy mi minden hülyeség és ők mire nem hajlandóak. (Nem mintha mi nők ne rajonganánk túl azokat a tevékenységeket, amikor a jó szívünket, ingyen munkánkat és életenergiáinkat használják olyan trendek, amelyek mögött üzleti érdek áll – jelzem, ha egy férfi fanyalog az organikus, kötődő, közösségi, LMBT, vegán stb. hóbortok miatt, akkor igaza szokott lenni, de ez olyan fajta igazság, amivel nem megy sokra, hiszen az otthoni hangulat nem mutat erős összefüggést a tudományos igazságokkal, racionális érvekkel, másképp mondva: léteznek meg nem térülő, fontos, érzelmi tettek is.)

Már a férfihozzáértés-mítosz sem igaz, mert ha családról, élhető életről van szó, az általános munkamegosztásban nem ők szervezik az életet. A nők éreznek nagyobb felelősséget a napi ügyekkel kapcsolatban, illetve élveznek jóval kisebb döntési szabadságot; a nőknek van igényük arra is, hogy őszintén egyeztessenek, megvitassanak, tárgyaljanak kis és nagy ügyeket is, kifejezzék a szempontjaikat, és ne sumákoljanak (van ellenpélda, de a nők “akciós” rúzsokkal sunyulnak, zsiráfmintás biopamut hordozókendővel, esetleg ebédidőben végzett ajakfeltöltéssel, a férfiak meg valami elbaszott kütyüvel és a fizetős szexcsetszoba évi 400 dolláros díjával). Típus a sóher, feleségnek-gyereknek soha semmilyen gesztust nem tevő, mindent drágálló faszkalap, aki két kézzel szórja a pénzt az otthonból vagy -ról (a jelenlétből) menekülést kínáló hobbijára, “pihenésre”, amelyeket önös érdek irányít: rallye-ra és plazmatévére.

Hogy hogyan kell vékonyan hámozni a krumplit és mikor, hol érdemes zsákban megvenni, vagy milyen támogatást, adókedvezményt lehet igényelni, hol lehet olcsón kapni gumicsizmát, sínadrágot, azt nem ők tudják, de ha mindezt mégis, azt biztosan nem, hogy hol van a születési anyakönyvi kivonat, vagy melyik az a ruha, amelyiket nem lehet öblítőzni.

Ha mégis történetesen ügyesebbek és kompetensebbek volnának is mindenben, tehát lenne alapjuk fontoskodni: milyen világ volna az, amelyet csak a költségvetés szigora, a befektetések tudatossága, a ráció irányít? Soha nem a szív, a közösségi érdek, a spontaneitás? Vagy épp a bölcs előrelátás, a prevenció, például az egészséggel kapcsolatban.

Vegyünk egy furadrága hobbi nélküli, úgynevezett rendes férfit, aki nem sunyul, nem önrombol és költekezik, és amúgy a pénzzel kapcsolatban igaza van. Én akkor is azt kérdem: MIÉRT KELL ENNYIT PAPOLNI, OKOSKODNI? A nőt infantilizálni? Miért van szüksége arra, hogy fölülről beszéljen, irányítson, megmondja a tutit, korholjon, és a saját stratégiáit univerzálisnak állítsa be?

És nem csak ott fordul elő ilyen kioktató viselkedés, ahol a férfinak vagyona és jobb állása van, hanem kellemetlen módon olyan helyzetekben is, amikor a nő a módosabb, tanultabb, talpraesettebb. Tehát frusztrációból. Mert így lesz egál, és mert kioktatni ingyen van. Annak, aki nem szégyelli az ilyesmit.

Az úgynevezett férfiszerep úgynevezett meggyengülése miatt csak kapkodják a fejüket: a nők erősek, érzelemdúsabbak, jobb a társaságukban lenni és van, hogy a pénzzel is ügyesebbek. Nehéz élmény lehet, hogy ha a feudális viszonyok már nincsenek, tehát a nőnek is lehet végzettsége, szakmai sikere, szellemi fölénye, tulajdona és saját jogú döntése, akkor a nagy Miszter Erősekből alig marad valami. Akárhogy is, az élet, a jóság, a gondoskodás a nőktől jön, mindenkinek volt az életében egy nő, aki az ő életéért a testét adta, a tejét, karját, nyugodt éjszakáit. A reprodukció miatt az alapvető attitűdök egészen mások a nőkben (és ezek nem nemi sztereotípiák).

További kérdés, hogy hogyan van képe ennyi férfinak a gyereket nevelő, szarul kereső nő kontójára mulatni, például méregdrága mobilt venni a nő nevére, a törlesztőkkel meg otthagyni a szarban.

Nem csak pénzzel kapcsolatban megy az okoskodás, hanem üzemszerűen bármivel, mennyi benzin kell, hol tankoljunk, melyik a legjobb útvonal. És rémület látni, amikor mindegy nekik, nem számít semmi, se a szeretet, se a ó hangulat, se az, hogy a nő nem kioktató, csak moroghassanak és igazuk legyen.

Mi meg védekezünk, és azzal máris rossz fejek vagyunk. De nagyon fontos, hogy az állandó lenyomás nélkül nem lennénk rossz fejek.

Úgy tűnik, a gyerekek érdekében, vagy a családi költségvetés realisztikussá tétele miatt csinálják, de nem. Ők se tudják, mit hogy kéne, többnyire blöff a szakértelem, a teljesen kezdőnek, hozzá nem értőnek könnyű beadni bármit. A vége mindig a bezzeg: így kell pecázni/bútort szerelni/befektetni, én tudom, te nem!

Az eredmény: szorongó, magát gyengének, inkompetensnek érző, bűntudatos, ereje fosztott nő. Sokszor gázlángolt, azaz befolyásolt, megtéveszett, átírt valóságú, aláásott önbecsülésű. Ha visszaszól, önigazol, az állandó feszültséget, háborút jelent, amit a férfi nem bán, mert akkor moroghat még amiatt is, hogy neki milyen kötekedő és ellenséges a neje, és sosincs nyugalom. Pedig a nő sosem lehet nyugodt, felszabadult, mert az élet, a család, a pénzügyek komolyságára hivatkozva kontroll van. Azért van kontroll, mert nincs ízlésük, stílusuk az élethez.

És nem olyasmiről beszélek, hogy koktélozós estékre vagy értelmetlen plasztikákra költ a nő a társkártyáról.

Még kitalálni sincs joga, mi legyen. Bármit mond, ha A-t, akkor B lesz a válasz, ha B, akkor A. Az ember lánya tanulékony, aztán már nem oszt meg mindent. Megszűnt az önrendelkezés, lesznek helyette titkok. Így kezdődik a küszöb alatt osonás, hogy ne szóljanak örökké rá (vagy ne érezze a rosszalló némaságot), aztán jönnek a kisebb, majd nagyobb titkok, nem egy esetben titkos másodállás, végül a törvényszerű beleszeretés valakibe, aki, legalábbis eleinte, nem piszkál mindenért.

És természetesen a Nagyon Racionális Háztartásvezetésben és Pénzügyekben a nő szükségleteiről, egészségéről, teherbíró képességéről vagy öröméről soha nincs szó, neki mindent alá kell rendelnie a gyerekek és a teljes család érdekeinek. Minden más lustaság, hiúság, önzés.

Altípusok: van a Savanyújóska, aki maga is olcsó, LIDL-ös cipőben jár misére, onnan tilos egy csokor rózsa is, és van az Igazi Geci, aki úgy korlátozza felesége idejét, költekezését, teendőit, hogy ezeket a szabályokat magára nem ismeri kötelezőnek, és titkos életet él.

Biztos más a helyzet milliárdoséknál, ahol a “drágám, ha unatkozol, vegyél magadnak valami szépet” megy – afféle státusszimbólum az is, hogy a férfi keresményét a nő is elég szabadon költi. De az ő számuk mérhetetlen is ama számos közép- és alsóközép-osztálybeli nőhöz képest, akiket így baszogat napra nap az, aki azt ígérte: gondoskodik, szereti, támogatja.

Alaptörténet Az öreg halász és a felesége, én Verena Kast könyvében (Férfi és nő a mesében) olvastam az alternatív értelmezést, hogy mennyire a nőre van kenve minden erkölcsi felelősség. Halászéknál ugye nincs férji kioktatás, itt sunyi “jó, akkor mondd meg te, mit kívánjunk, én passzív maradok!” megy. Ez is egy változat: a férfi nem tudja, de ha a nő kitalálja (nyaralás, befektetés, bármi), és ha a döntés súlya egyedül elbírhatatlan, vagy épp ilyen az élet, hogy nem biztos a siker, netán a terv, a vágy a nőnek valamiért fontos volt, és ő nem ötölt-hatolt, hanem belevágott és csinálta, aztán meg nem pont ideális a kimenet, akkor ő lesz a hibás, és akkor is az van, hogy a férfi megmondta. A férfi ebben a történetben eljátssza, hogy nincs terve, akarata, az erős akaratú, helyette is döntő, szenvedélyes nő lesz mindenért a hibás, mi több: tantörténet, mert a hallal és a mesemondóval együtt elégedetten hozzák ki a nőt morális csődnek, aki ugye nagyravágyott és erőszakos volt, félt tőle a férfi (aki ott a tengeren, a hallal kettesben BÁRMIT mondhatna!). És akkor itt kimondom: az óvatoskodó férfi, aki inkább semmit nem csinál, csak ne legyen kockázat, nem is veszekszik, ellenben ráhagyja az élet nagy döntéseit a nőre, ugyanolyan rohadék, csak megúszósban, és többnyire a környezet szimpátiáját is ő bírja.

Pecás, a csajod nélkül te ugyan mit kívántál volna?

Van kapcsolódó történeted?

A sorozat további darabjai:

csakazolvassa.hu/tag/az-egyenlotlenseg-formai