Testi érzetek. Soha nem beszélek róla másoknak, mert nagyon saját – őrizgetem, egyedül dédelgetem inkább. Hasonlít a szexuális vágyhoz és fantáziákhoz. Valóságos identitás, közérzetem leglényege. Védjegy és saját felfedezés… nehogy már másnak is ilyenje legyen.
És azért se beszélek róla, mert hülyén hangzik.
De most megpróbálom.
Én például Bővebben…
Két dolog foglalkoztatja elmém, az egyiket már megírtam, a másik az örök élet. Na jó, az éppen nem, de az idősebb korunkban élhető élet, az élhető élet, és a halálunk minősége, oka. A kérdés nem elméleti, ó, nem. Láttuk, amit láttunk, és most az a kérdés, hogy ezt befolyásolni próbálni vajon mennyire lehetséges, hogyan lehetséges, de persze korábban is ez volt a kérdés, mindig, azóta, hogy nem vagyok már annyira fiatal. Sorra kapjuk az intő példákat. És mi van akkor, ha nem lehet kicselezni a végzetet, ha azt hittük, mi aztán mindent megtettünk, de az egészséges és önhitt létezésünkre mégis csak lesújt a végzet? Hogy megmutassa: kijátszani nem lehet.
Igen, van ilyen. Én azt hiszem, ez ennyi, így aztán ezt nem is fogom megírni.
Vagyis, ezek csak a kérdések voltak, a válasz sem hosszú. A “hogy igyekezett, aztán mégsem kerülte el” azok szövege, akiknek nincs kedvük tenni semmit, és kompenzálnak a kárörömmel. Már eddig is sok mindent elkerültem. Nem vagyok öntelt. Viszanézek, meg bele a tükörbe: nem csavarodtam bele. Stabil, egyenletes, inkább szemlélet, mint fortély ez az egész. És nem a részletek a fontosak – vannak apróbb változások –, hanem az életemhez való viszony, a felelősség és az öröm. Tudom, hogy csakis kockázatcsökkentek. Nem csak az önpusztítást, a szétcsúszást, hanem a boldogtalanságot, a kiégést, a belefáradást, az unalmat is el akartam kerülni, és ez váratlanul jól sikerült. Minden reggel értelmes, minden délelőtt csillog, és minden este jó testi, lelki, szellemi erőfeszítésektől vagyok fáradt – sose romos. De ami mégis, így is lesújt, ha lesújt, azt én lehajtott fejjel viselem.
*
A mai téma az, amikor tudni akarsz a gyerek dolgairól, amikor aggódsz érte. Persze mindig aggódunk, még én is olykor, kószán és átsuhanón (odaér-e? zebrán ugye körülnéz? van annyi esze, hogy fölvegyen egy fehér inget?), pedig bennem ezt a normálisnak és kötelezőnek gondolt, ún. anyai érzetet kiszorítja a gyerekeiben való, elemi bizalom (ősbizalom, szülői verzió), a jó szerencsében való hit és persze a saját, teljesnek megélt életem. Bővebben…
Ha nem mesélem el a kultúrélményeimet, akkor elfakulnak, elvész az élmény, nem biztos, hogy be tudom már építeni a későbbi írásaimba.
Meg kell mondjam, csupa vigasztaló, egyben tartó, megnyugtató élmény volt, mintha volna két lábam, az edzés meg a műbefogadás, és csak általuk nem borulok fel, valamint megvan az egyensúly is. Ezek saját lábak, tehát nem emberi kapcsolataimhoz tartoznak, azok máshol vannak, de például színházról, filmről szenvedélyesen beszélgetünk hű partneremmel, aki a fiam, barátnőmmel pedig Molnár Ferencen mulattunk jókat.
Az elmúlt három hétben olvastam: Bővebben…
Mostanában azon filózom, hogy jobb emberré tesz-e a trauma. Ez egy erkölcsi–elvi típusú poszt, tele dilemmával, reflexiókkal, és nagyon szívesen megvitatnám Lobsterrel mindezt.
Ilyesmiről volt már szó (de hát miről nem volt öt év alatt?): hogy mi magunk bánjuk-e azt, ami velünk történt, amibe oly könnyű szívvel belementünk. Talán ez a poszt a leginkább rokon a maival: a szenvedésnek nincs romantikája. Írtam arról is, hogy teher alatt nő-e a pálma, s hogy kívánnánk-e mindezt a szenvedést a saját lányunknak. Ez mindig a tesztkérdés, a lányunk. Mert lehet, hogy magadat kevésbé szereted, a saját szenvedéseidet romanti- és bagatellizálod, nosztalgikusan szemléled, lehet, hogy azt gondolod, szükségszerű annyi kín, ami neked jutott, sőt, jobb emberré tett – és lehet, hogy tévedsz.
Vajon mikor van hamisság és manipuláció abban, ahogyan a szenvedéseinkről szólunk?
Nekem bajom van például azzal – beriaszt az érzékelőm –, amikor valaki a traumájával harsánykodik. Morális, írói és emberi ízléstelenségnek gondolom a vádaskodó, hatásvadász cikkeiket. Bővebben…
Miniposzt, a Skandináv maszájra írtam.
Melyet lájkoljatok, kövessetek!
Az életmód leginkább ott van, meg itt a sportrovatban.
Mi jön még?
Lesz egy beszámoló az ún. Bojár-ügy fejleményeiről. Mi történt azóta, tények, kommentár nélkül.
Összefoglalom a hóbortjaimat: tíz olyan hétköznapi tárgyam, amelyre mindig rákérdeznek.
Írok a társtalálási kényszerről. Fájni fog. De aztán már jobb.
Elemezzük (újraolvassuk) a Himnuszt, mert szerintem méltatlanul alulértékelt vers.
Lesz egy jelszavas poszt a zúzós szexről. Új jelszó, garanciákkal, nem adom (ne írjatok), hanem kitaláljátok. Külön posztban lesz előtte a feladvány. De lehet, hogy meggondolom magam, és semmi se lesz, se új jelszó, se szex. Nem csak tőlem függ.
Itt a nyaralóban mink, asszonyok, ebéd és gondos, ám víg mosogatás után (csakis!), a víg tereferét és locsifecsit megszakítva kókuszolajos kávé vagy fröccs mellett úgynevezett butaújságokat olvasunk a parti csobogás mentén. Bővebben…
Újraélesztettem a Hobbihelyesírók oldalt a facebookon. Ezen túl hétfőn (vagy ha sok a dolog meg a buli, akkor kedden!) lesz mindig nyelvi jellegű kvíz, amelyet itt is közlök.
Ez a kvíz, 90 százalékkal mész át, többször is próbálkozhatsz. A szélén van a Start gomb, nekem is csak fehér ficak!
Take Our Quiz!Itt a blogon holnap arról olvashattok, hogyan ne hájpoljuk a gyerekünket (bizonyítványok befotózásásnak-kiposztolásának szezonja közeleg!).
Holnapután a nőiségem megélése és definiálása lesz a téma, vagyis az, hogy hogyan nem hagyom, hogy más írja elő nekem, mi a nőies, és ez a saját értelmezésű nőiség milyen érzés, hétköznap, sima lepedőn és gyűrött lepedőn.
Úgy örülök ennek a cikknek. Nem vagyok egyedül:
És neki is örülök:
http://anyatest.blog.hu/2015/10/31/kell-e_a_jo_segg_az_anyasaghoz
Csak megint a magyarázkodás megy ezekben is, hogy nem a jó alak a lényeg, mi nem azért… Mi ez bennünk, kitől félünk? Ha fontos nekünk a jó alak, akár mint mellékterméke az edzésnek és tudatos táplálkozásnak, akár elsődleges célként, akkor majd nem vesznek minket komolyan? Ez a para? Miért is? Mert nekik soha nem volt és nem is lesz jó alakjuk, és meg ne bántódjanak?
Bocsánatkérő létezés, ez a feladat? Minden örömbe belekalkuláljuk a nyomorúakat? Nem számít a teljesítményem, az nem is erény, mert ha baloldali vagyok és nő, akkor mindig lehúzom, rontom magamat azok ítélete szerint, azok lelki békéje kedvéért, akik betiltanák a tehetséget, akik lyukas garast nem adtak volna azért, hogy én jól legyek, sőt, kárörvendtek, amikor szarul voltam…?
Vannak egyébként kedves, értékes emberek, akik végképp elrontották az életüket. Függők lettek, önapáznak, durván betegek, magányosak és csórók. Én közéjük akarok tartozni?Akkor vagyok legitim, ha előadom, hogy rájuk vagyok tekintettel? És ez fontosabb annál, ami engem sodor? Akkor nem utálnak ki, akkor maradok radar alatt, ha úgy teszek, mintha nem lenne fontos az, amivel éber óráimban lázasan foglalatoskodom?
Sőt, tagadjam le a kedvükért, hogy ez a jó élet?
Kultúra. Rég írtam filmről, színházról. Most az a fless, hogy az idő múlásával éppen nem finnyásodom, hanem egyre jobban érzem a kultúrproduktumokat. Nem azt várom, hogy engem márpedig a pénzemért szórakoztassanak, lepjenek meg, hanem elbűvöl az alkotó szándéka. Átálltam az ő oldalukra, mióta végképp blogger lettem. Hülye, finnyás, értetlen nézők. Mondjuk nem is a Krampuszt választom, az is igaz.
Két kiállítás és két film röviden, majd egy színházi premier ürügyén hosszabban a “jé, ezek élnek még?” élményről. (Régen, az ezredforduló tájékán sokat jártam premierre, mert vittek.)
Ludwig Goes Pop, The Eastern Story, Ludwig kiállítás Bővebben…
Megmondom neked, miért nem válsz el. Bővebben…
Elolvastam tegnap a Páros kintorna egészségblog interjúi közül vagy tízet, és igazi reveláció volt. Rég éreztem ilyet: amiket én test, táplálkozás, sport témájában rendszerint olvasok, azok a már ismerős dolgokat viszik tovább, árnyalják legfeljebb. A lecke elsajátíttatott, már inkább szintentartó olvasmányok ezek, hogy-is-van-ez, megnézem újra, amúgy meg élem, ahogy jónak látom (és ahogy sikerül).
De ez, ez most sok újat mondott.
Ez egy paleó-ketogén blog, de nem elsősorban arról van szó rajta, hogy mit hogy érdemes csinálni, hanem interjúkat közöl: mindenféle foglalkozású emberek, köztük orvosok mesélnek az életükről, a szemléletük alakulásáról, a betegségeikről, és itt nem baj, hogy az állításaik sok tekintetben ellentmondóak, olykor ki is zárják egymást.
Újságírói értelemben egészen ragyogóak az interjúk. Bővebben…
Vagy el. Az elmúlt négy és fél hónap legütősebb posztjai. Ha rég jártál erre, ha csak átfutottad, ha kíváncsi vagy arra, hogy szerintem mi fontos írás.
A blogon jelen pillanatban 1453 poszt van, ennek egy kis része semmiség, resztli, efemer, nem vállalható, egyszer kitépkedem majd ezeket az ősz hajszálakat.
Az elmúlt hetekben 440 különböző IP kommentelt a blogomra.
3187 lájkolója van a blog facebookjának.
Az olvasottság miatt meg ne tessék aggódni. Ehun e: Bővebben…
Évzáró, megint. Ott állok én is. Miközben tudom, amit tudok, abszolút együttműködő vagyok, hiszek a fehér blúzban és hiszek a zászlóbehozatalban, hiszek a magyar himnuszban is. Tényleg. Kis betűvel írom, épp mert szabálytisztelő magyartanár vagyok, és oly korban éltem én a földön, hogy a szabályok komolyan vétele lázadásnak számít. Egészen anakronisztikus hajlamom van pátoszra és rítusra. És figyelek, mint valami éltanuló, éberen, minden szóra. Most már újságíróagynak hívom, de a lényeg, hogy nem vagyok cinikus, nem vagyok közönyös, meg szeretném élni és érteni mindazt, ami zajlik. Nem ám csak zajlik itt valami, amit kibírunk és hallgatunk meg tapsolunk.
Ebből adódik az, hogy észreveszek minden visszásságot. Bővebben…
Holnap már nyár van! És pedagógusnap, egyébként. Immár hagyományossá váló rovatunkban évszakról évszakra összeszedem az ejnyebejnye (ritkán jövő) olvasókra tekintettel a megelőző hónapok legolvasottabb, illetve szerintem legfontosabb vagy valamilyen szempontból figyelemre méltó bejegyzéseit. Olvasd el őket, olvasd újra!
A téli időszak legjobbjai:
Azóta sokan osztottátok a következőket:
már rég nem igaz 760
milyen öregasszony leszel? 274
helyettük élünk (kétezer fölött)
Gyereknevelés
Párkapcsolat
Belső fejlődés
a boldogtalanság tuti receptje
Közélet, testkép, feminista-politikai issú
ne asszisztáljatok az öncsaláshoz
Igazságkeresős:
Irodalmi, vagyis szépek a mondatok, és/vagy erős a hangulat:
Sport, test, kirobbanó mozdulatok:
Összefoglalom mindazt, amit fél szemmel és teljes testtel megfigyeltem a hónapok alatt — amitől szeretek egy edzőterembe járni, egy másikba meg kevésbé. Bővebben…
Nem annyira kenyerem a Schäffer Erzsébet–Bächer Iván-típusú nosztalgiázó, lokálpatrióta jegyzetglosszatárca, mert könnyen csúszik át modorossságba, de erről, ami napi élményem lett, nem bírok nem írni.
Lassacskán lett napi élményem, nem az van, hogy már a szüleim is: az icipici, évtizedes, helyi üzletecskék, szakmák, hozzáértések. Megoldhatatlan apró-cseprő gondjaink hű megoldói. Talán csak akkor vennénk észre, hogy Ildikó röpködő-gondos keze mennyit tett hozzá észrevétlenül a hétköznapjainkhoz, ha többé egyszer csak Bővebben…
b-nak és L-nak
Ma azokról írok, akik nem avatkoztak közbe. Akik tudták, és mégsem tettek semmit. Az ő motivációjukrül és az ő felelősségükről.
Mert a zaklatásnak, megfélemlítésnek, gyötrésnek nem két szereplője van, hanem háromféle: az űző, az űzött és a közönyös szemlélő.
Akik elintézték azzal, hogy ilyenek a gyerekek, ezt jelenti a harc az erősorrendért, nem akart ő bántani, kislányom, gyerekes csínyek csak ezek, minden osztáyban előfordul az ilyesmi, néha civakodnak és bunyóznak a testvérek, te mindig is érzékenyebb voltál, valamint ne vedd fel, akkor abbahagyják. Amúgy is csak eltúlzod, figyelmet követelsz. És állj ki magadért, ne nyavalyogj.
Nem vetted fel. Hallgattál. Odaadtad a ceruzádat, meg a másikat is. Nem hagyták abba, hanem vérszemet kaptak.
Úgy kínlódtál, mint a kutya, akinek négy lábát vágták le. Bővebben…
Azért egy kicsit gyanús volt nekem a skandinávkrimi-őrület. Hogy ennyire oda- meg visszavan tőle minden okos ismerősöm. Nem olvastam ezek közül semmit, A tetovált lányt se, viszont elég sok mindent láttam tavaly nyáron a Miki-féle skandináv filmklubban, főleg a norvég Varg Veumokat. Carl Morck nyomozót meg már tavaly is láttam, a Nyomtalanul című filmben, amelyben a Q ügyosztály két karakteresen ügyetlen nyomozója megoldja a múlt ügyeit, Mikkel Norgaard rendezésében, csak leállt a film húsz percre a Művészben.
Mára össze tudom foglalni: a skandináv krimi okos, emberi, sok tekintetben minimalista, kontinentális módon mértéktartó (úgy értem, nem a túlzó, pátoszos, hatásvadász amerikai vonal), és mindig égető társadalmi kérdéseket vet fel. Bővebben…
csak az olvassa. én szóltam 