anyám fáradt mosolya

Sokan voltunk. Hajnaltól vakulásig dolgoztunk. Nem volt játék, születésnap, se semmi. A hamuban aludtunk tízen.

De anyám mosolya! A tekenő mögül!

Sőt, ezt megtaláltam, ki ne hagyjátok:

Egy cipősdobozban laktunk százötvenen. Hideg salakot ettünk.

Nos, tisztes szegénység, ebben az értelemben, nincsen.

Molnár Ferenc tudja ezt jól. Kinéz a Fogalmazó háta mögül, és csippent a szemével.

Fogalmazó. Kádár István, maga tizenhárom évi tisztulás után hazalátogatott a családjához, a földre, hogy bebizonyítsa nekünk, hogy megjavult. Mi szépet cselekedett?

Kopottas.Elmentem haza, aludtak szépen szegény árváim. De esett az eső és becsurgott a kis házba. Akkor én nekiáll­tam és megfódoztam a háztetőt, hogy meg ne ázzanak a sze­gények. A kopogásra felébredtek, megijedtek, de bement hoz­zájuk az anyjuk, és mert sírtak, azt mondta nekik: ne féljetek, ne sírjatok, szegény apátok jött vissza a másvilágról, ő kopog, fódozza a háztetőt.

Fogalmazó. Kádár, maga gyönyörűt cselekedett. Kádár, maga a legszebb jutalomban részesül. És ez olyan szép, hogy benne lesz az olvasókönyvekben, hogy meg legyenek hatva a gyerekek, mikor tanulják.

Menjünk közelebb.

…azokra gondol, akiknek felkelniük is heroikus. Akik pénzt utalni pláne nem tudnak, akik reggel hiányzó foggal esdekelnek, létük és partnerük által sakkban tartva, megvetve, zsúfolt és hideg, törött kövezetű lakásokból indítják úttalan útjaikra a sorsukat majd újratermelő, a drogériapénztárt karriernek tekintő gyerekeiket, levált sarkú cipőben. Ki tudja, miért hajlandóak még erre.

korrumpálja a fény

A fejünk tele van a kisködmön-giccsel. Pedig az arra jó, hogy elaltassa a tiltakozást és igazolja az erőszakot, a visszaélést, a jogtalan előnyt. Hogy azok sorsán, akik elképzelni sem tudták, hogy lehetett volna másképp is élni, ne háborodjunk föl mi se. Mert nehéz volt, de mégis szép volt, ugye. Az efféle giccs az egyik igazoló eszköze egyrészt a patriarchális, másrészt a kapitalista elnyomásnak. Vidám, labdázó utcagyerekek. Nem jutott mindig vacsora az asztalra, eljárt az uram keze is, de nem volt rossz ember. És kilenc gyönyörű gyerekemmel megáldott a Jóisten.

Mire tartja magát, aki így szépíti meg a múltat? És mások mire tartják? És milyen sorsot szán a lányának vajon?

A szenvedés nem igazolható erkölcsileg. A legnagyobb írók, például az Árvácskáé vagy a Tisztes úriházé, az Édes Annáé nem is igazolják. Éppen Molnár Ferenc ért és mutat meg valamit a Liliomban a cselédromantikából, de fájdalmas az is, másrészt meg a fonákságát a szöveghumor fedi fel — ma a Liliomot már sűrű iróniával, stilizáltan játsszák.

Ennek egész egyszerűen nincsen romantikája. Utólag sincs. Feledés van, tagadás, hamisítás, torzulás. Ezek a nők, akik ilyen körülmények között nevelik a sok gyereküket, nem mosolyognak. Nincsen nekik már szájuk sem, úgyszólván. Egész egyszerűen nem lehet megbecsülés, méltóság, mozgástér, rekreáció nélkül élni. Elemi, emberszerű erőforrások, javak nélkül. Pedig ez az, amit elvárnának tőlünk, és még az örökös áldozatot, mert akkor nekik nem kell szívniuk, de akkor sincs ilyen. Elvárják, hogy ha nem hagynak minket teljesen magunkra, akkor emlegessük: mennyit segít, milyen jó apa. Mintha nem ez volna a normális.

Mivel a tekenő mögött a nők alapvető szükségletei sérülnek, romlik az életminőségük, inkompetensek lesznek, belebetegszenek, romlik a teljesítményük. Nincsen mosoly. Nem lehet összeszorított foggal élni. Nem igazolható. Nincs mégis. Nem pattog a tűz a szegényes viskóban.

Akit megbecsülnek, az tud adni csak torzulás nélkül. Vállalásait teljesítve, emelt fővel. És akit megfosztanak a méltó létezés esélyétől, akitől elvitatják a megértést, megerősítést, akit vádolnak, lehúznak, magára hagynak a mérhetetlen teherrel — a sérült gyerek apja valami kilencven százalékban hagyja el a családot –, az tönkremegy. Ha mégsem teljesen, az az ő heroizmusa. A heroizmus nem lehet kiindulópont, nem lehet rá bazírozni, elvárni.

Nem csak az anyagiakról van itt szó. Sok más erőforrás is van. Az emberi lélek el tud törni. Ami az üzemanyaga, azt nem lehet belőle kispórolni. Nem, nem valamiféle önző, anyagias értékrend ez, nem, nem kényelmeskedünk, egyszerűen tudjuk, álszentség nélkül és az önbüntető hajlamunktól megszabadulva felmértük, hogy mi fontos. És nem, nem csak a kipipálandó igényekről van szó, és aztán csönd legyen, irány a gálya. Nem tudjuk mindig előre, nem számon kérhető. Hanem kósza boldogságok is járnak, bűntudat nélkül.

Előfordul, hogy erőnkön felül kell helytállnunk, súlyos trauma is előfordul, de akkor legalább hajtsa le mindenki a fejét, segítsen, ne gyártson belőle hibáztató magyarázatot és kisködmöngiccset, és ne kritizálja és rombolja azt, aki helytáll. Az efféle történetek nem arra valók, hogy rájuk mutogassanak az áldozatvállalás haszonélvezői: lám, ő kilenc gyermeket nevelt fel egy kétszobás lakásban. Nem vagyunk egyformák, de az nem lehet  irányadó, hogy elviselte a nagyanyám is, még rosszabbat is. Nem a legkeservesebbekhez, nem a nagyanyákhoz kell viszonyítanunk, hanem a jelen állapotaihoz, normáihoz, a boldogság mai feltételeihez, mert hiába lett volna boldog a nagyanyám három szobában, húsz fillérrel magasabb órabérrel és heti egy pihenőnappal, nekünk romboló életminőség-romlás az is, ha nem jutunk el sportolni vagy használhatatlanul silány a mobilunk.

És különösen nem az önmagunk iránt támasztott elváráshoz kell mérnünk magunkat, további pusztító élményeket, a meg nem felelést átélnünk, hanem, érzékenyen figyelve a saját működésünket, aprókat kell igazítanunk, tágítanunk a lehetőségeken. Épp mert felelősséggel csak így tehetünk, hiszen fontos, amit vállaltunk, nem szállhatunk ki, nem lehet a gyerekeinknek roncs anyjuk. Nem engedhetjük meg magunknak a lesántulást. Nekünk szaladnunk kell, zsombékról zsombékra szöknünk. Ezért jelkép a narancssárga, ezért a gyász színe is.

Az nem lehet, hogy egy anya csak akkor lehet legálisan egyedül, élheti meg a saját terjedelmét, csöndjét, az énje határait, ha már mindenki alszik. Kétségbeesetten, önpusztító módon fennmaradva, az alvása rovására, mert különben nem hagyják békén, folyton beléfolynak, nyomakodnak az integritásába más lények.

Nem ürülhet ki az a veder, amelyből annyian isznak. Hagyjátok az anyákat elmenni néha. Ne gerjesszetek bennük bűntudatot. Hagyjátok bennük kifejlődni azt, aki néha egy kicsit kiszáll, és tudja, hogy ez magának és a családi dinamikának is milyen fontos. Ne virágot vegyetek nekik. Hagyjatok nekik időt, ne romboljátok önképüket, szusszanásaikat.

És nem mondhatjuk ezt — hogy tarts ki, ez a dolgod, meg szegényen, de boldogan — a lányainknak sem. Szerencsére nekik már nem azok közül a kényszerek közül kell majd választaniuk, mint nekünk.

369 thoughts on “anyám fáradt mosolya

  1. Nagyon örülök ennek a bejegyzésnek :-). A kisködmön életem egyik leglehangolóbb olvasmánya, sohasem tudtam pontosan, hogy miért. A másik még lehangolóbb, a Légy jó mindhalálig. Még mindig kötelező olvasmány alsó tagozatban? Miért kell ezt kisgyerekekkel olvastatni?
    Félreértettem volna a bejegyzést?!

    Kedvelés

    • Nem, ezek édesbús, nem rossz, de meghatási céllal írt, elavult miliőjű, értékrendű olvasmányok mint kötelező olvasmányok, amelyekhez a diáknak köze nincsen.
      Mindegyik egyszerűen megragadható:
      Légy jó: becsület, tudás, igazságérzet
      Kőszívű: nemzeti érzelmek, haza, reformkor-esszencia
      Kincskereső: szegények voltunk, de legalább szar volt nekünk
      Téli berek: szocialista népnevelés, ideológia, és be lehet hozni, amit bioszon elbambultál
      indiánregények: hasonlóképpen, betyárbecsület, állhatatosság, csak egzotikusan
      Verne: ugyanez, de “ez biztos érdekli őket”
      Hajdan az összes kötelezőt félig azért tették a listára, mert “majd elsajátítják ezeket az értékeket”ÉS “ez biztos érdekli őket”.
      Nem tudunk mit kezdeni Nyilas Misi díszleteivel, fogalmaival, a mélységesen megalázó kontextussal, a tekintélyelvű, embertelen iskolával.
      A mai emberek nem így gondolkoznak, a mai izgalmat, kalandot, problémákat diákszinten akkor már sokkal inkább Harry Potter vagy Lakatos István Dobozvárosa vagy a Rumini fejezi ki.
      És svéd gyerekkönyveket kéne olvasni, és demokráciára nevelni őket, közösségi érzetre, problémaérzékenységre, bátorságra.
      És hinni bennük, és rendesen megtanítani őket nyelvekre, önéletrajzot írni,sajtót olvasni-érteni és informatikából azt, ami fontos lehet. Szoftvert írni, teszem azt. Photoshopolni. Szövegszerkeszteni.
      És miért nem olvasunk mint JELENSÉGET Rejtőt mondjuk tizenhat évesen? Ami magyar trademark, valóságos hungarikum és a megértése filozófia.

      Kedvelés

      • Rejtő már 8 évesen sírvaröhögős, múlt évben nálunk már a harmadik generáció szerette meg az olvasást miatta.

        Kedvelés

      • Én meg úgy gondolom, hogy ezekkel a könyvekkel, szerzőkkel csak akkor van gond, ha nincs továbblépés. Ez a probléma ma már végképp megoldódni látszik, hiszen a gyerekek többsége sem a kötelezőket, sem mást nem olvas, így továbblépni sincs miről. Nagyjából maradnak a szépidézetek.hu .
        Persze értem mire gondolsz a hamis romantika körében és ezeknek a műveknek a hatása nagyon is kitapintható. Meggyőződésem, hogy a Winnetounak (és a számtalan film, képregény, stb. feldolgozásának) köszönhetően alakult ki az indiánok, “mint a környezettudatos, nemes vad, akiket kiirtottak a gaz sápadtarcúak” mítosza.
        Harry Pottert olvastam a lányaimnak, később ők is olvasták. Talán csak a fordítás hibája, de én agybajt kaptam, hogy Harry átlag 25 oldalanként mindig “epésen” kérdez, plusz nem bírom, hogy mindenre egy rohadt vingardiumlevióza a megoldás. Később már nem is vitték végig a sorozatot.
        Mindkét lány imádta viszont a Winnetout és az Ivanhoe-t, szerintem legalább háromszor kellett olvasni nekik – és bevallom én is élveztem.
        Remélem, nem okoztam nekik maradandó károsodást ezzel.

        De nagyon mellékalimpáltam a posztnak, elnézést, majd arra is visszatérnék, de most megyek megmenteni a hazát.

        Kedvelés

      • Én nagy Harry Potter fan vagyok, ami valószínűleg annak köszönhető, hogy együtt nőttem fel vele – 12 voltam, amikor az első két részt olvastam, és 18, amikor az utolsót.

        A Harry Potter jelképekben gazdag, mély pszichológiai tudásra épülő mese, az az igazi fajta, ami szimbolikusan követi a gyerek felnőtté válásának szakaszait. Ezek után nem olyan meglepő, hogy a varázslatok használata, és egyáltalán a varázsvilág kidolgozottsága hagy maga után némi kívánnivalót, mert csak díszlet. Az egyes akadályokat a tudás (varázslatok) segítségével győzik le, de a végső “fegyver” sosem a varázslat (bátorság, önzetlenség, szeretet, szembenézés a halállal, hűség, tisztaság, stb.).

        Annyira kíváncsi vagyok, hogy mitől van az, hogy egyesek ezt látják, mások meg nem…

        Azt figyeltem meg, hogy azok az ismerőseim, akik szeretik és értik a Harry Pottert, általában fogékonyabbak a szimbólumokra, és ez fordítva is igaz. A páromat például konkrétan idegesíti minden olyan történet, ami szimbólumokkal operál.

        Felolvastam neki egy mesét egy mesepszichológiával kapcsolatos könyvből. Ő erre 10 percen keresztül fejtegette, hogy mennyire nincs értelme az egésznek. Még az is elhangzott, hogy “ez tiszta hülyeség, mert az állatok nem tudnak beszélni”. Én meg egy idő után szó szerint fizikailag szenvedtem, hogy ne akarja már logikusan MEGÉRTENI, csak hagyja megtörténni, engedje, hogy a szimbólumok életre keljenek odabent! De semmi…

        Ő a realista vonalon mozog. Trónok harca, nyomozós műsorok, szuperhősök, orosz realizmus – minden mennyiségben. Gyűrűk Ura, Harry Potter, Doctor Who, mesék – csak idegesítik.

        Ez mitől függ vajon? Csak ízlés kérdése?

        Kedvelés

      • Biztonságra törekvés. A racionálisan felfogható dolgok azt az érzetet keltik, hogy a világ felfogható és megmagyarázható, mert a láthatatlan, kiismerhetetlen dolgok erős szorongást keltenek. Talán nem meglepő, hogy férfiak hajlamosabbak erre a “racionalizálásra” ami mellesleg az én véleményem szerint lényegében a létező világ egyfajta tagadása.

        Kedvelés

      • Az is, nyilván. Nekem annak ellenére (vagy épp azért?) nem jött be a Harry, hogy kifejezetten sokáig rendszeresen olvastam meséket.
        Nem tetszik a katyvasz jellege, innen-onnan összehordottsága: cerberus, magyar mennydörgő, stb.
        Erőltetett, túlnyújtott kínlódás a végeérhetetlen kötetek sora. Egyfelől persze eksön, izgalom, de kb. a harmadik kötet felétől mér elegem volt abból, hogy még mindig azzal a szerencsétlen tudjukkivel kell kínlódni, mire nagy nehezen a sokadik kötetre csak hazavágják valahogy.
        Persze, szimbólumok, az egyik kötetben épp, hogy nincs leírva, hogy horogkereszt van az égen – éppen túl szájbarágós nekem.
        Talán csak a fordító hibája, de nekem a nyelvezete is igénytelen, kisiskolás.
        Igaz, ebből a szempontból bőven van lejjebb, a Twilight, ahol a vámpírcsávó arca vagy bőre kb. húsz oldalanként vagy alabástrom, vagy márvány.
        Egyszóval, szerintem egy fosomlás, de gyorsan hozzátenném, ez (mármint a véleményem) semmit nem jelent. Én például szívesen nézem a Fűrész egyes részeit, holott az tényleg legalja horror.

        Kedvelés

      • Mondd csak azt, hogy neked nem jön be a Harry Potter, oszt’ kész. A fordítás igényes, a HP-univerzum pedig nem innen-onnan összehordott, hanem kreatív, létező elemekből teljesen újat hozott létre.

        Kedvelés

      • HP-rel én ugyanígy nem tudtam, tudok mit kezdeni.
        a könyvet felolvastam egy ideig (egyszerűen leesett a fejem és belealudtam), aztán olvasták egyedül is. a nagylányom magyarul többször. most angolul is élvezi. nekem ez talány. ettől még örülök, hogy neki élményt ad.
        a filmekben az épületeket csodáltam.

        Kedvelés

      • Sziasztok!

        Én nagyon szeretem Harry Pottert, de csak az első három kötetig. Van egy olyan érzésem, hogy az utolsó négyet “megrendelésre” írták, csakis a rajongók miatt lett ilyen hosszú ez a történet.

        Kedvelés

      • Hát, azért kínlódnak a könyvben végig tudjukkivel, mert mi is mindig ugyanazzal a tudjukkivel vívódunk az életünkben, nem? Lehetne változatos, de, sajna, nem az.

        Kedvelés

      • Mosolygok itt, mert nálam is erősen megy a Gyűrűk Ura és a Trónok harca, amit én sokkal inkább említenék egy kontextusban, mint a Gyűrűk Urát a Harry Potterrel, de az utóbbit nem olvastam, csak filmen láttam, így nem teljesen releváns a véleményem. Viszont értem, hogy miért mondják, hogy a GyU után a Trónok harca a legjobb fantasy ever.
        A szuperhősöket is szeretem filmen és az oroszokat is, sajnos, mind közül pont magyar irodalomból vagyok a leggyengébb, hátha majd a gyermekekkel bepótolom. Igazából az gondolkodtatott el, hogy ezek a könyvek tényleg a realizmus vagy racionalizálható világkép iránti elkötelezett gondolkodás tükrei? Mert én most nemsokára meseterápiázok, és a legnagyobb kedvenceim azok a latin-amerikai írók, ahol soha nem tudod, mennyi a misztikum és mennyi a valóság. Ne beszélve a más értelmes lényekről (földönkívüliek), a vámpírokról, alakváltókról stb.
        Lehet, így értelmet nyer apám azon magvas karácsonyi mondata, miszerint, ha megtanulnék nőként gondolkodni, akkor az életem szebb lenne: érteném és értékelném a férfiak gyengéd gesztusait. 😀

        Kedvelés

      • Ha szereted a Gyűrűk Urát, akkor nagy valószínűséggel élveznéd a Harry Potter könyveket… A film, az a felét se adja át. Tizedét se. 🙂 Szerintem mélységükben és mondanivalójukban elég közel állnak egymáshoz, és elég sok az áthallás a kettő között.

        Azt hiszem, hogy nem úgy értettem, hogy az oroszok vagy a szuperhősök szeretete minősítene, inkább fordítva. Akit alapvetően felbosszant az elvont gondolkodás, akit idegesít a rejtett üzenet, az alapvetően könnyebben boldogul egy Pókember, Superman vagy Trónok Harca filmmel/könyvvel.

        Viszont a miszticizmusra való nyitottság nem azonos a szimbolikára való nyitottsággal. Attól, hogy egy filmben vámpírok/földönkívüliek/angyalok/sárkányok/… vannak, attól még lehet a film nagyon realista. Most nagyon próbálom elkapni a különbséget, de nem tudom megfogalmazni.

        Ha a Gyűrűk Urára gondolok, akkor ott érzem, hogy nem csak egy izgalmas történetet olvasok, hanem egy fejlődéstörténetet. Kilépés a megszokásból, segítséget kapni, megpihenni, hegyeken átmenni, enni,inni, harcolni… Olyan ritmusa van a könyvnek, hogy az a való életben is erőforrásként szolgálhat. Harry Potter, legendák, régi mesék ugyanez a kategória. De lehet, hogy ez csak az én személyes élményem.

        Viszont be kell vallanom, hogy szerintem a Trónok harca csak egy férfiakra célzott szappanopera, aminek egy célja van: Nézd meg a következő részt. És ezért kapsz szexet, vért, háborút. Izgalmas megfigyelni a stratégiákat és taktikákat, átélhető általa a hatalom és az erő, de igazából nem visz sehova. Csökkenő lelkesedéssel nézem…

        Kedvelés

      • ClaraOswin, egyetértek veled, egy jó fantasy pl. a Gyűrük ura, vagy a Harry Potter, Salvatore sötét elf sorozatának első trilógiája, vagy teszem azt Anne Rice Vámpírkrónikái abszolút lehet realista.

        Ez azért van, mert bár egy fiktív világban játszódnak, ezeknek a fiktív világoknak ugyanúgy megvannak a maguk szabályai melyek szerint az események zajlanak a karakterek, vámpír vagy elf vagy akármi létükre ugyanúgy hihetőek és emberiek, és a művek ugyanúgy egy logikus, szervezett történetet mesélnek el.

        A Gyűrűk ura nekem is nagyon meghatározó élmény, hasonlóképpen a Szilmarilok, nem is tudom, hányszor olvastam őket. A Trónok harca először tetszett, olvastam az első öt kötetet, de az ötödiket már untam. Martin esetében érezhető, hogy forgatókönyvíró, mert nagyon jól koncentrálja a feszültséget, fordulatosan és érdekesen ír, de a végére az egész úgy fulladt ki, mint ahogy az amerikai sorozatok szoktak. Túlírta, túlnyújtotta, és a karakterek zöme is kezd off lenni, szóval én elveszítettem az érdeklődésem.

        Kedvelés

      • Trónok harcából négyet olvastam, az nekem nagyon bejön, a film egész más, nehezen viselem. Salvatore szintén bejön, de én pl untam a Gyűrűk urát. A Szilmarilokat sokkal jobban szerettem. Most Gregory Maguire a kedvencem, szerintem nagyon jól ír. Alig várom, hogy a lányom kezébe adhassam az első Gaiman könyveket, szintén nagy kedvenc.

        Kedvelés

      • A Gyűrűk Uráért rajongok, gyönyörű fejlődésregény, gyönyörű környezetben, nagy szép szöveggel. Minden fantasyk királya.
        A Harry Pottereket is végigolvastam, és szerettem, de én ezt nem tartom fantasynek, inkább igazi, gyerekeknek szóló mesének. Zseniálisnak tartom a karaktereit, és azt ahogy a főhőssel egyidős olvasót szólítja meg. Felnőttként szerintem nagyon nehéz elvezni, én 18 voltam,amikor az akkor 12 éves húgommal együtt elkezdtük olvasni, nagyon közel volt még a kiskamaszkor, ezért nagyon élveztem. Érdekes, hogy engem sohasem zavart a “mix”legendavilága, a globalizáció gyermekeként bírom a multikultit, meg a fúziós konyhát 🙂

        A Trónok Harcát is lelkesen nézem, szerintem nagyon szórakoztató, látványos, csak helyén kell kezelni, ez nem magaskultúra, nem művészfilm, ez egy kalandos sorozat, fordulatokkal, ármánnyal, szexi szereplőkkel.
        A könyvbe is belekezdtem, az nem tetszett annyira. Az írója egyébként nem fantasynek, hanem fiktív történelmi regénynek nevezi.

        Kedvelés

      • “szegények voltunk, de legalább szar volt nekünk” – 😀 Bocsmá, hogy a lényeget emelem ki.

        Kedvelés

      • Igen, köszönjük. Nekem az volt a durva élmény, mikor néztem a fiam elsős olvasókönyvében a Kincskereső-részletet, már azon elhűltem, de másnap jön haza a hétéves, és sírva meséli, hogy a tanító néni “kényszerítette” őket rá, hogy nézzék meg ezt a részletet filmen is. Pedig ő mondta, hogy nem szeretné, mert meg fog szakadni a szíve. Na, itt beakadt a szalag, akkor döntöttem úgy végleg, hogy nem hagyom ott a gyerekem. Nem bírta megemészteni, mikor látta is azt, amit elképzelni is borzalom. Hetekig nem akart egyedül aludni. Nem demonizálnám én ezt, mert nézünk sokkal durvább meséket is, de nem véletlen, hogy ennyire szívfacsarókat nem.

        Kedvelés

      • Véleményem szerint a gyerekek nem szenvednek az olvasmányok miatt( a szorongó gyerek viseli nehezen,de bármit nehezen visel), csak kár, haszontalan anyaggal tölteni az időt ahelyett hogy fejlesztenék a gyerekeket.

        Kedvelés

      • igen, a kötelező olvasmányok! kb. 90%-ot le kellene cserélni, és nem győzöm a gyerekeimet lázítani ellenük, mármint a mondandójuk iránt.
        fucking szegénység pátosz! és ugye nyilván mindegyiknek alapélmény, akik hozzáférnek a NAT-ot készítő elit agymosó pozíciókhoz. bull fuckin’ shit!
        ugyanez töriből. aradi vértanúk pátosz. hol az a nagy lavór, Éva?

        Kedvelés

      • Kicsi lesz má az a nagy lavór, egy nagyobb medencét rendszeresítsünk szerintem e célra.

        Kedvelés

      • Én is tüzet okádok és vérben forog a szemem ettől az ideológiától, a kötelezőolvasmánytól, a Szent István királytól, a történelem oktatástól… Imádom ezt a mai írást, Éva! Nem mutatom meg, mi fortyog bennem, mert megrémülnétek. Úgyhogy inkább azt mesélem el, hogy mennyire sokkolt az Árvácska című film (meg egy csomó minden más) az iszonytató, felfoghatatlan gonoszságok láttán. És nem értettem, hogy tehették, vagy MIÉRT TETTÉK EZT VELEM? Miért kellett nekem ezt az osztállyal kötelezően megnéznem? Megerőszakolták a lelkemet! Mi célból? Nem akartam elhinni, hogy a gonosz mostohaapa a kisgyerek kezébe egy izzó parázsdarabot nyom?????? NEEEE! Hogy megölik a nagyapót, mert az szeretettel volt a kislányhoz. Az akkori ártatlan gyermekénemet ez sokkolta! És most is elsírtam magam, hogy ezt felidéztem. Akik ezt megnézették velem, azok gonoszok!

        Kedvelés

      • Ugyanez, ugyanígy, mínusz sírás. No-no, ne sírj, babuskám, naaa. Krumplibogár!

        Kedvelés

      • Én is így gondolom, mintha megerőszakolták volna a lelkem ezekkel a könyvekkel (és tényleg, filmekkel is). Hihetetlenül feldühítettek azzal a temérdek és határtalan gonoszsággal. Nekem ijesztő volt, hogy büntetlenül lehet gonoszkodni, és senki sem lázad. Te csak légy jó, tisztességes, nyomorogj és kész. Lehet ezért lázadok azóta is 🙂 Rég olvastam, lehet tévedek, de nekem ez maradt meg belőle. A Tisztes Úriházat most olvastam nemrég, azt hiszem itt a blogon volt szó róla és megtaláltam a szüleim könyvtárában. Nagyon tetszett, de ezelőtt 15-20 évvel nem értettem volna meg ebből sem a lényeget.

        Kedvelés

      • Szerintem meg fontos a szembenézés. Nem filmen, mert képzeld csak annyira el, amennyit elbírsz, de mégis ködlámpával a sűrű nyirkosságban – nem vattacukor az, ami körülvesz. Az E/1-es, gyermekien naiv nézőpont mögé belelátni a valós borzalmakat, nagyon fontos. Hogy tudjuk, mik vannak. A Sorstalanság is, az Àrvácska is.
        Attól, még hogy nincs a cselekményükben nyílt lázadás, nagyon is felforgatóak.

        Kedvelés

      • Kovetőnek, csak nem fért alá: a Sorstalanság egyik kedvenc könyvem, hihetetlen pszihológia, de fel kellett nőnöm hozzá, hogy érdekeljen, el tudjam olvasni és belássak a szöveg háta mögé úgymond. Tudatosan választottam, hogy elolvassam, és sejtésem is volt arról, hogy mire vállalkozom, miről szól. A gond az én véleményem szerint ott kezdődik, hogy kötelezik az alsós diákokat (már amennyire napjainkban tudják), hogy elolvassák ezeket a lehangoló, sokszor reménytelen történeteket, pedig még nem értik belőle a lényeget, ellenben érzelmileg nagyon befolyásolja őket. Én minden olyan könyvre/történetre haragszom, ahol kisgyerekek esnek felnőttek vagy akár nagyobbak áldozataivá és a felnőtt világ akiknek gondoskodnia kellene róluk, észre sem veszi. Mit mondunk ezzel a gyerekeinknek?!

        Kedvelés

      • na igen. meg jól is nézne ki, ha minden szart visszatennénk bele, amit az idők során megetettek velünk :).

        Kedvelés

      • Én úgy gondolom, hogy a kötelező olvasmányok nagy részét egy átlagos mai gyerek nem is érti. Valóban le kellene cserélni a zömüket. Ugyanakkor rémítő, hogy a gyerekek, néhány kivételtől eltekintve, nem olvasnak – nálunk a 21 főből a kilencedik osztályban egy lány szokott néha könyvet olvasni. Ha ezt megemlíti, akkor még neki kell magyarázkodnia, hogy “most miért néztek így, igen, és szoktam olvasni”. Pedig a többi se ostoba gyerek, csak soha nem jutottak el addig, hogy megszeressék a könyveket.

        Kedvelés

      • és fuckin’ mártíromság pátosz. Pedig az etika-vagy mifene könyvben benne van. Legnagyobb erény az önfeláldozás, a mártíromság.

        Kedvelés

      • A mártíromság tényleg a legnagyobb erény, csak össze szoktuk keverni az önjelölt mártíromsággal, vagy az élvezetből elkövetett mártíromsággal. A Tienanmen téri srác 88-ból, aki kiállt a tankok elé, vagy a másik, akit 89-ben Kolozsváron szívenlőttek a pragmatizmus szempontjából idióta marha, ahogy egyszer nekem valaki Batthyány Lajost jellemezte, de attól még hős. Szerintem kétfle ember van: aki működteti a világot, és aki előreviszi. A hősök szokták előrevinni a világot. Ha nem lennének, még a kőkorszakban lennénk.

        Kedvelés

      • Én meg pont azt gondolom, hogy azok viszik előre a világot, akik úgy működtetik, hogy jobb legyen. Munkával, erővel, céllal.

        Kedvelés

      • A mártírok NEM viszik előre a világot. Van, hogy nincs más lehetőségük, mint az aradiaknak. De ők spec nem mártírok akartak lenni, hanem katonák. Akik akár meg is halnak a hazájukért, harcban, de az nem az ő választásuk volt, hogy felakasszák őket. A kínai fiú sem hiszem, hogy azért állt a tank elé, hogy eltapossa. A szíven lőtt sem választotta, hogy szíven lőjék. Kockáztatott, ez igaz. És hát a kínai fiú, valljuk be, sajnos nem sokat járult hozzá Kína változásához, amennyiben Kína semmit sem változott. Ez a mártírság mint erény, ez tipikusan keresztény dolognak tűnik nekem. A hősök akár még hasznosak is lehetnek, de nem ők viszik előre a világot. Vagy ha igen, akkor a tűz csiholója típusú hősök. A hét mesterlövészben mondja Bronson, hogy ő sosem tudott olyan bátor lenni, hogy családja legyen. A “mindennapi” hősök, az Edisonok, Teslák, Szentgyörgyik viszik előre a világot.

        Kedvelés

      • nem gondolom, hogy a mártíromság erény. szerintem az állhatatosság az erény, az őszinteség, a (nem fegyveres) békecsinálás, az élelmiszer termelés, az emberség. ha valaki mártír lesz az szerintem szopás és borzalom, de semmiképpen sem erény.
        attól viszont tönkremegyek, hogy őket kell ünnepelni, meg történelemből tanulni. tiszta szégyen :(. kardozó kissrácok ünneplik és ünnepeltetik magukat, ahelyett hogy megtanulnák fegyelmezni a szándékaikat és az emberkedésüket.
        a férfiegó gyönyörűséges példája és szégyellhetnék magukat. túl sok szenvedést okoznak és még ünnepelni is kell őket. kártékony lúzerek :(.

        Kedvelés

      • Szerintem kétféle mártír van. Az egyik az akar lenni, az emlegetett cél valójában csak eszköz, hogy mártír lehessen. Ez konkrétan őrültség szerintem. A másik egy célért harcol, küzd, ami még akár magasztos is lehet, és belehal. Ez vagy peches (pont beleszalad egy golyó, nem a másikba), vagy lúzer (nem méri fel a valós lehetőségeket). De nem hősebb, mint az, aki eredményes, sikerül elérnie a célját, és közben még teljes életet is él.

        Kedvelés

      • Én is bőgve olvastam a fiatal tanárnő történetét, aki meghalt, mikor a diákokat mentette a túszejtő fegyveres állattól. Ezek a történetek időnként erőt adnak, tartást, de ahhoz képest elenyésző a hatásuk, hogy én hogy próbálom a mindennapjaimban előre vinni a dolgokat: több generációs átkokat megtörni, más, jó szokásokat meghonosítani (már majdnem leírtam, hogy normális, aztán észbe kaptam ;), szerethető gyerekeket nevelni, ilyenek. Azt pedig nem a mártíroktól tanultam.

        Kedvelés

      • Teréz anya? Néri Fülöp? Husz? Galilei? Péter apostol? Jézus? Ők melyikek voltak? Lúzerek vagy pechesek? Jézus, a fanatikus lúzer Galileából, aki a rómaiak világában a béke birodalmáról áhítozott, s amilyen marha volt, visszaillesztette a bántalmazó katona fülét. Milyen degenerált, életellenes vallás ez a keresztyénség, amikor azt hirdeti, hogy szeresd ellenséged, és légy, ha kell lúzer, és inkább halj meg, minthogy bánts… Ott van például Apor Vilmos… ő melyik kategória, vagy a kolozsvári katolikus lelkész, amelyik beleugrott a tengerbe a diákja után, a srácot megmentette, s megfulladt? Vagy a tűzoltó, aki meghal, miközben megment másokat… lúzer vagy peches? Emberek, akik az önérvényesülésről és a Maslow-csúcsokról lemondanak, hogy másokat segítsenek… lúzerek vagy pechesek? Az ki van zárva, hogy esetleg döntenek? Hogy felmérik a kockázatot, és mégis vállalják? Hogy tisztában vannak a lehetőségeikkel, de mégis megteszik? Őrültek? Idióták? Nem, én nem szeretnék olyan világban élni, ahol nincsenek ilyen emberek. Nem, nem szeretnék úgy élni, hogy valamiért vagy valakiért az életed adni hülyeség. Legyen ez az élet-adás akár olyan, hogy egy pillanat alatt odalesz, vagy olyan, hogy évtizedeken át lemondasz sikerről, pénzről, becsvágyról, csak azért, hogy csendben szolgálhass. Ne haragudj, de az önfeláldozásra képtelen vagy azt nem vállaló sors nekem hitvány sors, törpesors, pondrólelkű ember, aki csak magába és a saját életébe kapaszkodik. Elengedni az életet, és vállalni akár a halált is igenis magasztos, s ebben Nemecsek tényleg jó példa. S hogy a grundot megveszik teleknek? Miért? 56-ban hányan haltak meg? Magyarországot mégis megveszik négyzetméterre a multik. Maholnap csak egy hirdetési felület lesz Európában, ahogy a Kaukázus énekli. Akkor az 56-os hősök csak peches lúzerek? Na ne már, ezt nem tudom bevenni. S ez eléggé kegyeletsértő is ráadásul.

        Kedvelés

      • Csineva, ki beszélt életellenességről? Amúgy hamar kdierült, hogy mennyire életrevaló szemlélet, nézd meg a kereszténység történetét, külső-belső harcait – szeretet vallása? Elvben. Jézus hirdette, utódok megvalósították. Az ellenkezőjét.
        Valljuk be, a túlélők JELLEMZŐEN opportunisták. Úgy hívják a dolgot, hogy szelekció. Aki nagyon megalkuvó, az nekem is ellenszenves. A megalkuvásra való képtelenség viszont evolúciós zsákutca.
        Ismerek egy csókát (zsidó). Nagy túlélő volt. Nem vitték el táborba, Hamis papírokkal mint SS vagy nyilas (már nem tudom) szélhámoskodott. Közben olyan egyszerű módszerekkel mentett meg egy rakat másik zsidót, hogy a valamilyen, hazudott rangjával, a zsidókkal üvöltözve, “bajtársait” elhajtotta, aztán a zsidókat meg a másik utcában igyekezett menteni, ahogy lehetett. Ezzel persze nyilván a csalással, nem egyenességgel mentett kis életét kockáztatta, naponta, hónapokon keresztül. A rohadt opportunista. Nem mellesleg egyébként egy rohadt ellenszenves pali. Akkor, ott hős volt szerintem.
        Csineva, tényleg nem érted? A tűzoltó egy hős, aki kockáztatja az életét, de nem úgy mártír, hogy mártír akar lenni. Életeket ment, de a sajátját is igyekszik megmenteni. Ha meghal, akkor igen, peches. Nem lúzer, bátor ember, aki jellemzően nem megy be az égő házba, ha pontosan tudni lehet, hogy nem jön ki élve, mert minek, akkor csak eggyel több áldozat lesz. Ha úgy megy be, hogy ott akar meghalni, akkor nem hős, hanem bolond.
        Jézus azt gondolta magáról, az evangéliumok szerint, hogy ő az áldozat az emberiség megváltására, hogy ez a feladata. Én meg nem hiszek a Bibliában, tehát nekem erről van egy elképzelésem. Ugyanaz, mint Ábrahámról, csak Jézus magát áldozta fel, ez mindenképp szimpatikusabb.
        Az, hogy neked ki a pondró, a te magánügyed. Ha áldozattá akarsz válni, az is. Nekem ez a nagyhangú vélekedés, a húdenagyon adok a világnak valójában egy olyan dolog, ami azért kell, mert nem tudja az ipse önmagát úgy elfogadni ahogy van. Aki mindenáron az emberiségért akar tenni, arról az jut eszembe, hogy milyen önértékelése lehet? Akinek nem elég, hogy van, hogy boldogul, hogy persze, kis dolgokat, naponta, a körülötte élők segítségére tesz, meg a maga életét is előreviszi, önmegismer, stb. Vagy épp valamilyen számára is örömet adó hivatása van, és ezzel jobb lesz a körülötte élőknek. De ez a görcsös jobbáteszemavilágot, mert ez az életem értelme, hát ez nekem nem kerek. Mert ez teszi az ember életét indokolttá, ugye? Ha áldozattá válik. És ezt persze az emberek értékeljék, ha nem, akkor még meg is sértődöm!
        56: nem érted: azt kérdezem, hogy akik harcoltak, de nem találta el őket golyó, nem kötötték fel őket utána sem, azok mennyivel kevésbé hősök, mint akik meghaltak?

        Kedvelés

      • azért az aradi vértanukat kéretik nem bántani, ha valakik, akkor ők igazán megérdemlik azt az eredeti, de legalább a koruk értelmezése szerinti pátoszt.

        és persze a Jókai-szövegeknek se sok közük van ahhoz, ami csinálódott belőlük. Baradlay Ödön meg kimondottan nagy szerelmem 😀 (van még néhány, és ezek nem, nem előképei meg rokonai meg nemtommijei egymásnak…)

        Kedvelés

      • “az aradi vértanúk nem tehetnek arról a hájpolásról, ami zajlik körülöttük, ahogy mellesleg arról sem tehettek, hogy felkötötték őket. ”
        ezzel tök egyetértek. valójában ez az egész vita nem is róluk szól, nem a múltról, nem ezekről az emberekről, hanem saját magunkról, és arról, hogy mihez hogy viszonyulunk egyénileg és társadalmilag, plusz hogy mit vár el ezügyben a rend, ki iránt van előírva a pátosz. ilyen értelemben szerintem ez egy nagyon fontos vita és messze túlmutat akár a saját magunk, akár a blog keretein. én azt állítom, hogy az, hogy kiket és miért ünneplünk, az meghatározza a jelenünket és a jövőnket, ezért tök fontos erről beszélni, ezügyben kritikusnak és önkritikusnak lenni. hogy tudunk vajon egy békén és biztonságon alapuló társadalmat összehozni, ha folyton háborús ikonokat ünneplünk állami ünnepként, munkaszüneti nappal és tetemes pénzekkel?
        és amúgy szerintem az aradi vértanúk nagyívben le sem szarják, hogy mit gondolunk róluk, tekintve hogy mind meghaltak. ez az egész kizárólag saját magunkról szól, amiben ők már csak szimbólumok.

        Kedvelés

      • Ha jól értem, pont így értem. Igen, szimbólumokká váltak, mint a nemzeti zászló vagy épp a kereszt.

        Kedvelés

      • “azért az aradi vértanukat kéretik nem bántani, ha valakik, akkor ők igazán megérdemlik azt az eredeti, de legalább a koruk értelmezése szerinti pátoszt.”
        nem bántom én őket, ők bántanak engem.
        majd esetleg akkor lesz pátosz bennem ezügyben (mondjuk akkor sem), ha lesz nemzeti ünnep és munkaszüneti nap a háborúban megerőszakolt nők emlékére, a névtelen kórházi nővér emlékére, a névtelen gyermekét egyedül nevelő anya emlékére. addig az összes emberkedő nagylegény elmehet a …..-be.
        most nem azért, de titeket nem bosszant fel erősen (ide sokkal durvábbat írnék szívem szerint de visszafogom magam), ez a történelmi pátosz, meg az ünnepelt seggfejek? de most komolyan. nem érzitek azt, hogy ugyanúgy meg vagyunk vele vezetve mint azzal, hogy a női munka szart sem ér?

        Kedvelés

      • Ez nagyon kegyeletsértő… sőt, kimondom: bunkóság seggfejeknek nevezni az aradi vértanúkat. Csodálom, hogy egyedül vagyok, aki ezt így gondolja. 13 tisztet kivégeztek, akik a végsőkig elmentek a hazájukért, meg azért, amiben hittek… hogy lehet valaki annyira agymosott, hogy seggfejeknek nevezze őket? Amiért a megerőszakolt nőknek nincs munkaszüneti nap, azért az aradiak áldozata még legitim. Ők tényleg a szabadságért küzdöttek: mi a gond a 12 ponttal? Hogy nincsenek benne a nők? És nem, nem ugyanaz, mint a női munka szart sem ér. Az én szememben Zrínyi Ilona, Szilágyi Erzsébert Szendrei Júlia vagy a második világháborúbal elhunyt névtelen katona özvegye ugyanúgy hős, mint a férfiak. Lehet, hogy az emlékezés egyoldalú. De amiért ma csak a férfiakra emlékeznek, az nem azt jelenti, hogy akire emlékeznek, az seggfej volt. Olvastátok az aradi 13 búcsúleveleit? Ilyeneket írnak a seggfejek a feleségeiknek? És nem, nem ők bántanak téged. Max. azok, akik besározzák az emléküket azzal hogy politikai vagy manipulatív célokra használják, de erről ők mit tehetnek?

        Kedvelés

      • Ebben most Csinevával értek egyet. Attól, hogy az aradi vértanúkat ünneplik, de a női áldozatokat és mindennapi hősöket nem – holott tény, hogy ők is megérdemelnék – még nem lesznek seggfejek az aradi vértanúk. Engem ez nem bánt, nem érzem, hogy ezzel meg vagyok vezetve, tisztában vagyok a történelmi múlttal meg a jelennel is. Ez nagyjából olyan, hogy attól, hogy jelenleg még nem köthetnek azonos neműek házasságot, nem lesz gáz meg szar dolog a hetero házasság.

        Kedvelés

      • Hát elnézést, de a nők nem úgy kisebbség (arányaikban, szerepüket tekintve sem) és nem is egészen úgy vannak elnyomva, semmibe véve, mint a homoszexuálisok. Homoszexuálisok például elvileg és életük sok területén kitűnően megvannak, meg tudnak lenni heterók nélkül. A nők elleni erőszakban az is a vérlázító, hogy úgy foglalják el előlük a teret, hogy közben velük élnek, az ő munkájukból viszik sokra, rájuk vannak szorulva, állítólag “szeretik és tisztelik” őket. Nők szülik őket és a gyerekeiket, és mégis mélységesen megvetik a nőket.

        Nem az aradi vértanúkkal van a gond, hanem azzal a nagyon tág kontextussal, amelyben ilyen harcok, ilyen bosszú, ilyen értékrend, ilyen áldozat, ilyen hőskultusz létezhet. A véres harcokkal is gond van. A halálbüntetéssel is gond van. A szabadsághiánnyal is, mindenütt, mindenestül. S azzal, hogy a szabadságért való (fegyveres) harcban a nők nem hallathatták politikai értelemben a hangjukat, láthatatlan volt a valóságuk, mindig is csak kedves, gyengéd háttér lehettek, akik ha írni tudtak, már műveltnek számítottak. Azonban ők mosták az elszállásolt katonák gatyáját,őket zsarolták a gyerekeikkel, ők mondtak le az utolsó falatról mások javára és őket erőszakolták meg genocídium-méretekben mindig is. És ez az, amiről nem szólnak a történelemkönyvek.

        Így én hirlando radikális, de kifogástalanul tiszta elviségű álláspontját osztom: majd akkor tapsoljunk, ha a megerőszakolt áldozatnak, a lét folytonosságát biztosító hétköznapi nőknek és az egyedülálló anyának is lesz szobra, emléknapja, nemzeti ünnepe.

        Kedvelés

      • Én meg olyan okos vagyok, hogy mind hirlandot és téged, mind a másik oldalról aritarealt és (ebben a vonatkozásban) csinevát megértem, és egyetértek. Nem, nem kacsintottam. Igen, fontos, amit mondasz, de az aradi vértanúk nem tehetnek arról a hájpolásról, ami zajlik körülöttük, ahogy mellesleg arról sem tehettek, hogy felkötötték őket. Ady se tehet arról, ahogy egy kerek évfordulóján emlékeznek rá/róla.

        Kedvelés

      • Nyilván nem lehet ilyen szempontból a nőket a homoszexuálisokhoz hasonlítani, de ennél jobb példa nem jutott eszembe – de talán nem volt egyértelmű, hogy nem is a két réteg hasonlósága a fontos, hanem a küldő hozzáállás.
        És igen, valóban gond van a kontextussal, és azzal is, hogy emberi és politikai jogokat csak véres harcokkal vagy úgy sem lehet kivívni. A nők helyzetével is óriási gond van. De ettől még tartom azt, hogy azok az emberek, akiket akkor kivégeztek – és nem csak 13-man voltak, nem nevezhetők seggfejeknek. A pátosz, meg a dicsőítés messze áll tőlem, és nem a nacionalista romantikázás beszél belőlem.

        Kedvelés

      • én senkitől nem akarom elvenni a személyes hőseit, és tiszteletben tartom mindenki véleményét, amit írtam, azt érzelmi alapon, ha kérhetem, senki ne húzza magára, mert az nem fair. mármint elhallgattatni egy véleményt a mainstream pátosz, és kötelező ünnepi könnyezés hangjával. kegyeletsértő amit írtam? és az nem, hogy István király kézcsontjával mászkálunk díszdobozban, amikor épp arra szottyan a tradicionális úri kedv?

        szóval én nem veszem el senkitől a hőseit, a példaképeit. ha valaki az aradi vértanúkat akarja tisztelni, számomra tök rendben van.
        csakhogy amíg nekem gyerekkorom óta ismeretlen, agresszív gyilkosokat és gyilkoltakat kell ünnepelnem, úttörő nyakkendőben, vagy kereszt alatt, addig kéretik tiszteletben tartani azt az önvédelmi dühömet, hogy ezeket az ünnepelt embereket agresszív lúzerneknek és seggfejeknek tartsam.
        amíg ezek a múltbeli és jelenkori “hősök” nem csinálnak egy tisztességes, igazságos és erőszak mentes világot, sőt nem is engednek a döntéshozatalhoz mást mint magukat (legyen arisztokrata vagy pap vagy férfi) addig ők számomra ügyetlen, amatőr, emberkedő seggfejek. és még csak elnézést sem kérek ezért. dühös vagyok és elkeseredett, hogy még mindig megesszük társadalmi szinten ezt az erőszak-alapú, és azt heroizáló maszlagot, plusz könnyes pátosszal ünnepeljük. menjenek a francba az összes politikusok, katonák és un. “hősök”!
        nyilván nekem is megvannak a saját hőseim, de ez szerintem ugyanúgy magánügy mint a hit vagy a szexuális orientáció. Gandhi például nekem tök rendben van, tisztelem és csodálom. ha valaki azt mondja, hogy Gandhi egy lúzer volt, akkor azzal semmi bajom, így is lehet őt látni teljes mértékben. de az biztos, hogy nem fogom kegyeletsértőnek tartani, ha valaki ezt így gondolja.

        Kedvelés

      • továbbá elvárom a mindenkori (sajnos egyelőre még mindig leginkább hatalmaskodó, felelőtlen, erőszakos, elnyomó, öntömjénező és projektáló férfi) döntéshozóktól, hogy olyan hivatalos állami ünnepeket és példaképeket állítsanak elém és méginkább a gyerekeim elé, akik sztorija nem csöpög a vértől és a férfierőszaktól, és nem főképpen valami “skacok-háborúznak” típusú heroizált szarság.
        (hú gyerekek, én most nagyon dühös vagyok)

        Kedvelés

      • Valami azt súgja, sokáig leszel dühös, nagyon sokáig. Nincsenek illúzióim, a srácok szeretnek háborúsat játszani, az olyan férfias. Tudom itt tabu a katonaság, sok mindent megertenetek, ha kandi kamerával akár csak 1 hét alapkiképzést végig néznétek. Minden olyan amit leírtok, hogy a nők ellen írányul, azt a férjek zöme megkapta. A jellemgyengék sajnos tovább adják, a fizikailag es kevés érdekérvényesítő képességgel rendelkező náluk is gyengébbeknek. Jellemzően a nőknek. A sorkatonaság ellen kell kuzdenetek, nehogy visszahozzák. Bocs az offért.

        Kedvelés

      • Most ezt mint férfi, aki látta, ott volt, frankón megmondod nekünk nőknek: “A sorkatonaság ellen kell kuzdenetek, nehogy visszahozzák”??? Menj már, Gabi, nem érzed, ez mennyire gáz? Neked nem kell küzdened, te nézel minket, szurkolsz, előírod, hogy mi ellen kell nekünk küzdenünk, mert az nekünk lesz jó?

        Kedvelés

      • A bejegyzésem eleje, a miért, az a fontos.

        ( ha már kioktató kedvünk van, mindkettőnknek . Amúgy van a végen az a két szó is )

        Kedvelés

      • Gabi, Éva kérdése az, hogy miért többes második személy? Miért nem küzdenÜNK kell, miért a nőknek kell küzdeniük?

        Kedvelés

      • Szépen vagyunk. A sorkatonák elleni meg a tovébbvitt, nők elleni erőszakot is férfiak követték el… mindig a gyengébb ellen. De mi küzdjünk. A sorkatonaság, a katonaság, az erőszak ellen, amit mind nem mi találtunk ki. Remek.

        Kedvelés

      • Egyetértek. A rendszer részei ezek a hősök és ünnepek is. És senki nem lázad ellenük.
        Eddig nekem sem jutott eszembe emiatt dühösnek lenni, de most már van még egy dolog.
        Ezt köszönöm neked, hirlando! ❤

        Kedvelés

      • még egy Csinevának: nem az aradi vértanúkat leseggfejezni a bunkóság. az csak egy tök ártalmatlan vélemény, egy tetszőlegesen lényegtelen embertől, amit a Rend hangja nyom le erővel, mikor bunkóságnak ítéli csuklóból.
        az a bunkóság, amit az arisztokrácia (ideértve a kedves vértanúkat is) csinált évszázadokon át. az a bunkóság! előjogélvező, emberkedő majmok voltak szerintem, tisztelet a kivételnek, de ez is csak magánvélemény.

        Kedvelés

      • Most komolyan boldog lennél attól, ha akkor senki se érne szart se?
        Én inkább annak lennék a barátja, hogyha nem lenne “női munka”, nem félnének attól a kétbitesek, hogy ha nem patriarchátus lenne, akkor mindent elöntene a nyál, a cuki tűsarkúk meg a babasírás (wtf), hogy és nem akarnák sokan férfiként ma, a mai világban kézcsókkal/legyintéssel/basznizavarással elintézni a vitát.
        Ez sokkal gázabb nekem perpill, mint, hogy az aradi 12nek mindnek töke volt.

        Kedvelés

      • Szerintem valamit nem értesz, minden mindennel összefügg. Az, amit te mondasz tökéletesen kapcsolatban áll azzal, ami miatt hirlando dühös. (A másik kérdésem, hogy miért ne lehetne együtt küzdeni mindezekért, ezek ellen, amiket ti ketten említettetek? Miért zárja nálad ki egyik a másikat?)

        Nagyon fontos dolgokra hívja ő most fel a figyelmet.

        Kedvelés

      • emberek, el tudjátok képzelni azt a világot, amelyben október hatodikán nemzeti ünnepként a családon belüli erőszak áldozatait ünnepelnénk? azokat a (mártír) nőket, akiket (manapság is) megölnek, Magyarországon pl. heti egy nőt? szépen felöltözve kokárdával emlékeznénk, állami beszédek lennének, politikusok mondanák a sok okosságot és a tévében statisztikákat mondanának arról, hogy mi ez a jelenség és mennyire fontos, hogy erre emlékezzünk. túlélők tennének tanúbizonyságot.
        nem érzitek azt, hogy az egy mennyivel békésebb és biztonságosabb világ lenne, és társadalmi szempontból mennyivel igazságosabb mint a mostani? hogy mennyire más lenne a viszonyrendszer a nők és a férfiak, a felnőttek és a gyerekek között?
        valamikor megöltek pár férfit. legyenek ők az aradi vértanúk. de ugyanígy más férfiakat is megöltek, azokat mégsem ünnepeljük. mi indokolja, hogy pont ezt a néhány fehér, privilegizált férfit ünnepeljük? mi a kiválasztás alapja? mit ünnepel pontosan a jelenkor? miért nem pl. a holokauszt áldozatait ünnepeljük munkaszüneti nappal? rendes állami ünnepként. nem érzitek, hogy az egész ünneprendszerünk mennyire elfogult, mennyire előjog alapú, hogy mennyire fenntartja és szolgálja a Rend érdekeit és mennyire megvezet és manipulál minket érzelmileg. dettó ugyanez március 15-tel kapcsolatban.
        Bulgáriában állítólag van egy ünnep, ami az ABC-t ünnepli. az írást, a betűt. nem érzitek, hogy ez mennyivel felemelőbb és békésebb? jelzem, hogy én még a mosógép feltalálójának szülinapját is szívesen ünnepelném, mint az egyik legfontosabb emberi találmány szülőjét. én egy olyan világban szeretnék élni ami az ünneprendszerében ezeket tartja értéknek, nem pedig a legitimált fehér férfierőszakot.

        Kedvelés

      • A nemzeti függetlenségért aktívan tevő, jeles, hadvezérként működő, arisztokrata, igazságtalanul, önkényből, politikai keretek között (törvényesen? mindenképp a rendszer által) megölt férfiakat ünnepeljük.
        Értem, amit írsz, de én nem szeretném, ha a családon belüli erőszak áldozatait hősként kezeljük, mert ők azok, akik nem kaptak segítséget, akiknek jelzéseire nem figyeltek fel, és akik maguk is belesorvadtak ebbe. És ez, hogy elviselték az erőszakot, mert el kellett viselniük, mert nem szólt senki a bántalmazóra, aki jogosultnak hitte magát, szerintem nem erény. Én azt szeretném, hogy ne legyenek ilyen áldozatok. Az lenne a békés világ. Amíg vannak ilyen áldozatok, addig olyan keret van, amelyben persze, hogy a vércsorgós privilegizált hősök lehetnek hóhérok is, példaképek is.

        Bár van hasonlóság abban, hogy a rendszer öli meg őket. Ahogy Dessewffyt a kivégzőosztag/hóhér, épp annyira öli meg a bántalmazója a nőt. A rendszer a lényeg.

        Kedvelés

      • Nekem ez az ABC-s ünnep nagyon tetszik, de rám ne bízzatok semmit, mert én leginkább a sportmelltartó feltalálójának szülinapját ünnepelném, de nagyon. Azt viszont sosem értettem, hogy a két legnagyobb ünnepünk két elbukott forradalomról emlékezik meg. Mintha azt ünnepelnénk, hogy hurrá, hangyafasznyiak vagyunk de legalább próbálkozunk. És minden évben megemlékezünk róla, hogy egy nagyobb hatalom elkente a szánkat. Na, EZ nekem a mártíromkodás, nehezen is viselem.

        Kedvelés

      • “Mintha azt ünnepelnénk, hogy hurrá, hangyafasznyiak vagyunk de legalább próbálkozunk. ”
        ugye? pontosan! lúzerek vagyunk, de legalább önérzetesek. nem is véletlen, hogy pont ennyit tudunk felmutatni mint ország. az vagy, amit eszel? ja. meg az, amit ünnepelsz! az önbizalomhiány, az alaptalan önfelmentés és a magunkkal szembe nem nézés országa vagyunk. és akkor most el is megyek kicsit térdepelni a rizsre, továbbá én kérek elnézést.

        a sportmelltartós ünnep szerintem nagyon progresszív egyébként. felszabadít és az egészség felé mozdít társadalmilag. teljesen támogatom, még úgy is, hogy még az életben nem vettem melltartót :D.

        Kedvelés

      • Sorkatonaságról jut eszembe (amúgy igen, az egy totálisan felesleges hülyeség abban a formában,ahogy itt csinálták), emlékszik még valaki rajtam kívül, hogy anno bizony a pasikat is diszkriminálták az álláshirdetéseknél? Csak akkor ezt mindenki normálisnak tartotta. Ki volt emelve, hogy olyat keresnek, akinek megvan a végzettsége, gyakorlata ÉS sorkatonai szolgálatát letöltötte. Előtte kb. nagyjából nem kapott állást.

        Kedvelés

      • Bocsánat, hogy csak így beleszólok (egy már lezárt) vitába, de csak most jártam erre (általában olvasó üzemmódban vagyok) Lehet, hogy rosszul értelmezem, de mintha Gabi a sorkatonai szolgálatot úgy állítja be, mintha ott valami ki tudja, milyen szörnyűség történne („Minden olyan amit leírtok, hogy a nők ellen írányul, azt a férjek zöme megkapta.”) Amit a „jellemgyengék” továbbadnak a nőknek (mert ők vannak kéznél? Nem: mert ők fizikailag gyengébbek.)
        Nyilván nincsenek gyakorlati tapasztalataim a sorkatonaságról, nem csak, mert nő vagyok, hanem, mert koromból kifolyólag már egy felpuhult rendszerben voltam fiatal és ami ott ment (ismerősök, barátok elbeszéléseiből tudom) az inkább a vicckategória volt, mint komoly. Sőt. Apámnak még 2 évig kellett katonásdit játszania, de ő is jópofa sztorikat mesélt, volt egy csomó haverja, stb. Szóval ez a sorkatonaság nem olyan rémes, ami azzá teszi, az inkább az egyes, hatalmával visszaélő ember. Arról is mesélhetnék, hogy ki milyen kibúvóval úszta meg. Ja: és egyszer vége lesz. Egy bántalmazó kapcsolatnak meg nincs ilyen könnyen, egyértelműen vége.
        A sorkatonaság szerintem hülyeség, pont arra nem jó, amire kitalálták, se nem gazdaságos, se nem hasznos, a magyar hadsereg anyagi helyzetére jellemző, hogy a fodrászom mesélte: 9 hónapig, amíg ő katona volt, a laktanyában nem volt melegvíz. Nna. Megtanították az embereket, hogy kell lőni egy, mittudomén, AK-47-essel, de lőszer nem mindig volt. Akkor meg minek? Arra jó csak, hogy elteljen az idő, közben az illető nem dolgozik és nem tud pénzt keresni.

        Kedvelés

      • No én meg VOLTAM sorkatona. Szar, rémes dolog. Csicskáztatás, “fiatalabbak” pláne a “táposok” (előfelvettek, leendő egyetemisták) szívatása, jellemzően a legbunkóbbak parancsnokká válása, az értelmetlenség erőből való elfogadtatása. Ez a jellemző. Bele lehet törődni, meg anekdotázni róla, egészséges, erős lelkű emberek kevés sérüléssel élik túl, de ettől még nagyon szar. Igaz, az értelmetlensége még nehezebben elviselhetővé teszi. Mi sokan voltunk egy rakáson leendő évfolyamtársak, ez is könnyítette az elfogadást. Meg igen, az, hogy vége lesz, belátható időn belül. De akkor is förtelmes.

        Kedvelés

      • Igazából csak annyit sajnálok, nem sikerült megértettem magam, ha mondandómból kizárólag a többes szám hiánya tűnik fel, sajnálom. Jo buli a katonaság ? 2 gyerekkel otthon? Ki kell próbálni, volt aki 6 -8 hétig nem tudott hazamenni, ( nem én ) az asszony meg nem látogatta 300 km -ről a 2 picivel.

        Kedvelés

      • Én a 11,5 hónapból 4 alkalommal voltam otthon. Marha jó buli volt, nyilván. Faludy Recskről is tudott anekdotázni. Akkor nyilván az is jó buli volt.

        Kedvelés

      • sorkatonaság, szakállvágás, borotválkozás mindennap : hú de szar a pasiknak!
        (és a nyakkendő is szorítja a nyakukat és az öltöny, hű de kényelmetlen)

        hagyjuk már! ez kb. ” nézzük meg a másik oldat is ” szintje

        (ma a nőgyógyász, amikor vitatkozni illetve értelmes kérdéseket mertem feltenni a kezelésemet illetően közölte, hogy hja, inkább férfiorvosnak ment volna, mert a hölgyek – ajjjajaj itt kezdtem gyanakodni, aztán jött még az is, hogy a nemzetnek rossz a fogamzásgátló tabletta de a női szervezetnek nagyon is jó ! – olyan érzékenyek és vitatkozósak.
        erre mondtam: hát nem tudom, hogy a pasik mit csinálnának, ha 16 éves koruktól kezdve kb. félévente szétbasznák a seggüket tisztán azért, hogy szexuális életet éljenek – ekkor az asszisztensnő is mosolyogva megjegyezte, hogy hát igen a kislányok a pasik miatt mennek el először nőgyógyászhoz nem azért mert bármi eü.-i gondjuk lenne- na erre a nőgyógyász nem mondott már semmit.)

        Kedvelés

      • Árnika, nem értem, hogy jönnek ezek össze? A bunkó férfi nőgyógyászok meg a sorkatonaság? Nem sajnálni kell miatta a férfiakat, ahogy a nőket sem sajnálni kellene a szexista molesztálások, pláne nemi erőszak miatt, hanem megszüntetni azokat. De az a gyanúm, hogy nagyon félreértek valamit, úgyhogy kérdezem, hogy értetted a hsz-edet.

        Kedvelés

      • úgy értettem és azért hoztam fel a nőgyógyit, mert ő (is) valamiféle párhuzamosság mentén, illetve a női-férfi ellentétet meglovagolva közölte, hogy ugyan miért nem inkább férfiakkal foglalkozna, mint orvos, mert hogy azokkal könnyebb lenne.
        annyiban illik ide a sztori (tudom messziről hozható csak kapcsolatba vele, ezért elnézést, de látszólag össze nem illő dolgokat szoktam összehordani 🙂 )
        hogy azzal spekulált a doki, hogy a nőkhöz KÉPEST könnyebb lenne.

        ahogy a férfiak kellemetlenségeit a nőkéhez KÉPEST artikulálja az, aki sorkatonasággal meg a szűk öltönnyel jön.

        nemtom érthető-e így.

        a lényeg, hogy a sorkatonaságot ne hozzuk már fel. és totál igazad van: a sorkatonaság egy igazi nagy baromság volt és embereket megnyomorító egyben. nekem szám szerint három sorkatona pasim volt (annyira rendes vagyok nem? ). szóval tudom, értem, megértem. átéltem amennyire egy 18-24 között csaj ezt átélhette.

        Kedvelés

      • Ha pl. a sorkatonaságot a nőkhöz képest artikulálják, vagy hogy a háborúban a pasikat kinyírják, a nőket meg “csak” megerőszakolják, meg ilyen baromságok, akkor értem. De én itt a hsz-eknél ezt nem érzékeltem, azért csodálkoztam. De igen, így már értem. Nem, a sorkatonaság önmagában baromság és szar dolog, nem valamihez képest.
        Az meg tök jó, hogy távoli dolgokat hozol össze, érdekes, elgondolkodtató.

        Kedvelés

      • Ha az a hasonlóság , hogy mindkettő szar es megalázó , akkor van párhuzam, teny az egyik 1 evig tart a masik meg amig élnek a nők. Szerintem a helyzeteket kellene megszűntetni, hogy egyik se legyen szar es megalázó . Mindegy hogy az egyik a nőnek a másik meg a férfinak rossz .

        Kedvelés

      • Ja és tényleg, há mennyen andrológusnak, még átképeztetheti magát. Egyébként egyre több a női nőgyógyász, nemtom, ők jobbak? Mert persze úgy lenne logikus, de már rájöttem, hogy ezek a dolgok valamiért nem logikusak.

        Kedvelés

      • Engem néhány férfi nőgyógyász olyan fájdalmasan vizsgált, hogy könny szökött a szemembe. Nőtől ilyet még nem kaptam. Ennyivel más az én tapasztalatom.

        Kedvelés

      • Hát ez tűnik logikusnak. Lehet, hogy az andrológiai vizsgálatnál empatikusabbak a derék (férfi)orvosok.

        Kedvelés

      • Nekem is van hasonló tapasztalatom, mint Főnixtollnak. Női nőgyógyásznál még nem voltam, ugyanakkor itt nálunk az egyik legbunkóbbnak, legdurvábbnak és legszemetebbnek, tartott nőgyógyász pont nő – barátnők voltak nála, horror dolgokat meséltek. Az egyik barátnőm szerint a rutinos kismamák kapásból hazamennek, ha ő helyettesít terhesgondozáson.

        Kedvelés

      • Elárulok valamit: én őszintén végig vártam liceumos éveim alatt, hogy mikor jutunk már Rejtő Jenőhöz 🙂 Már alig vártam. Aztán elértünk az ő korszakához, túl is léptünk rajta, és még csak megemlítve sem volt :-(.

        Kedvelés

      • Drágaszív, azzal tisztában vagy, hogy a csokinál engem már többen komolyan megfenyegettek, mert nem tudtam megszerezni a mélcímedet?

        Kedvelés

      • Lázár Ervinnel is úgy voltam, hogy faltam egyik könyvét a másik után, de rendszeresen megálltam, hogy na, ezt most miért kellett? A kislány, aki mindenkit szeretett, és aki megszenvedte, hogy miatta halt meg a Rettenetes Háromkerekű Pakukmadár, a majdnem lemészárolt Hétfejű Tündér, Olvastam, és az járt a fejemben, hogy éseztmostígymért? Másik ilyen “élményem” a Bambi volt. Úgy beleéltem magam, hogy az Öreg Herceg rádördül az egyedül síró kicsire, hogy “Nem tudsz egyedül lenni? Szégyelld magad!”, hogy utána hetekig, talán hónapokig bezárkóztam a szobámba, hogy én tudjak egyedül lenni.

        Kedvelés

      • Judit, “A jellemgyengék sajnos tovább adják, a fizikailag es kevés érdekérvényesítő képességgel rendelkező náluk is gyengébbeknek. Jellemzően a nőknek.” ha idézel legyszi ne változtasd meg az értelmét. Köszi

        Kedvelés

      • Annyira nincsen köze a diáksághoz a Kincskeresőnek, hogy most olvassa a legkisebbem, és gyakran nem érti meg a mondanivalót…

        Úgy kell megmagyarázni neki szinte bekezdésről bekezdésre, hogy mit akar az író. Nem érti, ahol az idő múlását szép szóvirágokba facsarja az író, ahelyett, hogy leírná, hónapokig gyűjtött az ezüstgyűszűre Malvinka (ja, megkopott a kanári hangja is? Mi vaaaan?) Ahol az egyeseket négyesre javítja Bicebóca hibátlan dolgozatában Gergő, ott egyenesen azt hitte, hogy tényleg kijavította a dolgozatát, hogy jobb legyen, nem vette le, hogy csalt és ezért nem látott semmit a teleszkópban. Gőze sincs, hogy mi a sújtólég, és hogy Küsmödi lámpagyújtásától robbant fel a bánya stb.

        Lehet, hogy használna a gyerekeknek az ún. erkölcsi mondanivaló, de hogy nem értik lábjegyzetek vagy szülői/tanári segítség nélkül, az biztos. És mi van, ha már az ő szüleik se értették ezeket benne? Akkor reméljük, hogy a tanárnak van ideje elmagyarázni?

        (Nekem sose volt bajom a kötelezőkkel, mindent elolvastam becsületesen, van amit azóta is, mert megszerettem, tele van könyvvel a lakás, sokat olvasunk, a kisfiam Harry Potter sorozatot magától kiolvasta a nyáron. Most meg Java programozós könyvet kért szülinapjára, és olvassa is.)

        A poszthoz pedig: nagyon megérintett. Az én anyám is…

        Kedvelés

    • A Kisködmönben nekem ami brutális volt, az az a történet, amikor meghal a kislány. Nagyon jó leírás, de hát pont azért durva. Amúgy elolvastam az egészet, úgy emlékszem, nem is volt rossz, de végig volt benne egy ilyen nyakonvágott melankólia, még amikor némi humor vagy emberi jófejség is megmutatkozott a történetekben. A csüggesztő az volt benne, hogy _ennyire_ szegények voltak, nem választhattak, és egy rakat dolgot ha akartak se tudtak volna megtenni.
      Meg eleve az a körülmény, hogy a mesélő húga is torokgyíkban hal meg, ami akkor a szegények betegsége volt, hideg, vizesedő ház és egyéb körülmények között fertőzött.
      A légy jó meg egyszerűen csak nyomasztó. A tanulság, amit senki nem mer tanítani belőle, hogy hiába vagy jó, ha nem tudod az érdekeidet érvényesíteni, ha kicsi vagy, a többiek is így gondolják, és te is elhiszed magadról. Csoró Nyilas Misitől a falra másztam, pedig én is elég vacak érdekérvényesítő, balfék gyerek voltam (vagy pont azért:).

      OFF: “a drogériapénztárt karriernek tekintő gyerekeiket” – kárrierrrrrrel való basztatással viszont tele a kicsikötényem. Látok olyan közértesnéniket stb, akik láthatóan benne élnek a munkájukban. Őket ne fikázzuk már le, amiért nem csinálnak kárrrierrrt. Egy normális társadalomban _dolgozó ember_ nem lehet “sokfogú”, meg “rongyos”. Se a főnök, se a kisfőnök,se a melós. Amikor számoltam a rakiban a hiányos frontfogazatokat… Azok az emberek 8-10-12 órákat melóznak. Persze lehet, hogy féltek is a fogorvostól, idejük se volt stb, de egy frontfog elvesztéséhez már kellhet egy pár hiánybetegség, érdektelenség* stb (nekem egy rágófogam hiányzik, de ott én voltam a hülye, évekig ültem rajta, mert félek a fogorvostól). Egy mégnormálisabb társadaloman meg senki sem rongyos, de az még jó odébb van, ha van.

      *nem mossa, mert minek, ez is állati nyomasztó, munkaügyiben lehet néha kifogni, hogy csupa olyan ember áll, akin minden félre van taposva, az ember is úgy áll ott, mint akit odafostak, tartás semmi – na az egy látlelet. Az egyénről is nyilván, de úgy az egészről… A “munkakoszos” melósruha akkor már sokkal jobb.

      Kedvelés

      • Oké, nem fika, de valahol ez már a tákárittónével kicsit más hangon beszélő főnökasszony tempója.
        Az se működne, ha mindenki 24/7 alkotóművész meg főnök lenne és egy-két kb dhóbin szintre lenyomott szerencsétlen csinálná az ilyen munka-munkát, mint kiszolgálás stb persze méla undorral és szarul, mert hogymáshogy, mikor azt kapják vissza, hogy “annyit is érnek”.
        Mert hát szegényke, hogy ilyet kell dolgoznia, szegényke ilyen nyomi. Ebben csak az a vicces, hogy például az utóbbi időben én is takarítottam (nem valami nagyon koszos helyen, jógastúdió, kb szöszgyűjtés:)de a felmosóvödör, irdatlan szemeteszsák meg egyéb menő kiegészítők megvannak), és kicsit éreztem néha a főninénin, hogy próbálgatja, hogy “miből ért a plebs”. Én meg értettem volna magyarul is, köszi. És igen, én is tudom, hogy mi az a (nem tökszokványos gyümölcs, fűszer, akármi). Nem mindig tudom mindet megvenni, de valahogy túlélem. Ettől még nem áll meg az agyam, nem vakulok meg, se a hallásom nem megy sehova. Az meg a másik, hogy ez egy átmenet: máskor meg majd meg fogom tudni venni, mert most kezdtem egy jó munkahelyen abban a szakmában, amit utolsónak tanultam.
        Ami a hátrányosaknál gáz, az az, hogy nincs választási lehetőség. Nem az, hogy nem lehetnek ők is főnökök meg művészek, hanem, hogy belepasszírozódnak egy melóba, rosszabb esetben beáll a totális szellemi állóvíz (amikor még humorérzéke és kitekintése sincs valakinek, nemhogy műveltsége… előbbi eltűnése még jobban fáj, mint az utóbbié), és szevasz. Kész egy újabb nulla önbizalmú, nulla kiállású, félretaposott, egérfark hajú ténsasszony, aki egy percig nem látja magát kívülről, az idő 90%ában pléhpofával gürcöl, és úgy falja a gagyit, hogy nem is sejti, hogy az az. Nem tud viccelni vele, hogy tudja ám, hogy ez műjanyag, de jó. Legalább, ha már olvassa. Néha én is érzem úgy, hogy na akkor most jön a színes műanyag homokozókészlet fíling, mert eddig volt a rezilienciám – de ez játék.

        Kedvelés

      • Nagyon sok olyat beleképzelsz a bejegyzésbe/kommentembe, amit máshonnan veszel, amire én nem gondoltam, nem céloztam, és meglep, hogy a válaszom után is erőlteted ezt a vonalat. Nem az ilyen munkák jelentőségéről, presztízséről van szó. És nem az ilyen munkát végzőkhöz való viszonyomról, kérlek, ne próbálj ebbe a mederbe belekényszeríteni. Nyugodtan mondd el a gondolataidat, de ne állítsd, hogy ezt én vetettem fel, hanem figyelj arra, hogy mit írtam. Egyébként többször írtam, hogy leborulok a hétköznapok hősei, a pincérek, takarítók előtt. De hogy ők hivatástudatból végzik munkájukat, és annak is van szépsége, az is tud olyan lenni, mint az agysebész stb., az vak romantizálás. Nézd meg az egészségi állapotukat, átlagos élettartamukat, jövedelmüket, szabadidős tevékenységüket, eléggé szignifikáns különbség. Nekik kurva szar, akkor is, ha ezt nem érzik üvöltő módon. Minden társadalomban a legképzetlenebbek, a lehetőségektől a leginkább elzártak végzik a pénztárosság, takarítás jellegű munkákat, szerencsésebb esetekben csak ifjan, egy-két évig, de van, akinek végleg ez a munkavállalási horizont. Ne már, hogy társadalomról felelősen gondolkodván ne az legyen a cél, hogy a polgárok minél képzettebbek legyenek. És ennek semmi köze ahhoz, hogy ezek a munkák mennyire fontosak. Arról van szó, hogy a nagy internetes-állami oktatásos-mobilizált világunkban sok-sok fiatalnak az is meredek vágyálom, hogy akármilyen munkahelye legyen. Erre utal a törött kövezet, és ez a perspektívátlanság.

        Kedvelés

  2. Dédnagymamán.
    Az ura elkártyázta a teljes családi vagyonkát, árvalány volt, megbecsülte ami jutott, az oroszok megerőszakolták, egész életében szolgált, az ura megcsalta nyíltan, soha nem volt saját pénze, neki nemigen volt új cipője, nevelte még a gyermekei gyermekeit is…
    “de a szekrényben mindig úgy álltak a vasalt-keményített lepedők, hogy ahhoz párhuzamvonalzót lehetett igazítani”

    Generációkkal később milyen nehéz volt édesanyámnak levetni a frigidség és a szolgálat öröklött frusztrációit.

    Még az alsónadrágokat is egyformára hajtogatom.

    Kedvelés

      • Minek mossuk meg az ablakot karácsonyra (amikor a sötét miatt még magunk sem élvezzük), minek vasaljuk a lepedőt (amit az első éjjel rommágyűr), minek főzünk Vasárnapi Ebédet (amikor a gyerekek a sajtos-tejfölös tésztának is örülnek és még társasozni is maradna idő), …
        és ennek a sornak a végén ott figyel az is hogy minek hagyjuk, hogy kávét főzessenek a két diplománkkal (hogy a Szent Hagyományok által bevésett durvább dolgokat ne is említsem)

        Nem olyan könnyű a szabadulás.

        Kedvelés

      • A vasárnapi ebéd jó, az ünnep jó, annak van értelme. Feltéve, ha nem félnapos robotot jelent a család egyik és mindig ugyanazon tagjának.

        Kedvelés

      • Szerintem éttermi vasárnapi ebéd rulez! Nem mintha lenne rá pénzünk, de nekem ünnep, mikor a svéd bútorboltba eltolom a családot, semmit sem kell csinálnom, a gyerekeim meg vigyorogva tömik a húsgombócot. Vagy ha vasárnapra jut még vásárlás, leülünk valahova pizzázni, és megint csak semmi dolgom. A főzés meg elviszi az egész délelőttöt.

        Kedvelés

      • etetés terhe.
        miért csak az egyik szülőn van ez a teher?
        mennyivel kisebb lenne – pont a felével! – ez a teher, ha ketté osztanánk!

        Kedvelés

      • De egyrészt ahhoz a férfinak fel kellene nőnie, másrészt viszont sok nőnek azt is el kellene fogadnia, hogy nem csak ő ért hozzá, nem csak ő kompetens ebben (legalább ebben, mármint a társadalmi hiedelmek szerint).

        Kedvelés

      • blacinak!
        igen. igen. igen.
        megfigyeltem magam mostanában.

        a zuram akar, igyekszik. főz is. és megfigyeltem, hogy egy utálatos béka vagyok, ahogy elkezdi a főzést. onnantól osztom neki az észt, hogy mit vásárolt? miért azt? miért most? miért úgy?
        stb. stb.

        mélyen belénk rögzült szokások. ezt láttunk, látjuk a nőktől, a kollégáinktól, barátainktól, szüleinktől. rohadt nehéz ám változtatni ezen.

        Kedvelés

      • Van olyan is, hogy későn jövök haza hétköznap, és az uram csinál pecsenyekrumplit, mert azt tud, meg extra szendvicseket, vagy gyümölcssalátát. Ha nagyon muszáj, be is vásárol. De alapvetően az én feladatom, igen.

        Kedvelés

      • igen, szerintem sem könnyű. ugyanakkor meg mégiscsak nagyon könnyű. bugyit hajtogatni, ablakot mosni, szomszéd véleményétől tartani? hát mit nem képzel már a világ??

        Kedvelés

      • Az ablakot nem a szomszédnak mosom, hanem mert nem vagyunk BKV-trolibusz… Szeretek kilátni a dzsuvából.

        Kedvelés

      • Na hát erre egy külön stratégiát állítottam fel. Nem mostam karácsonykor ablakot, nem vasalok lepedőt, nagy ritkán csak a párnahuzatot. A párom mossa a saját ruháit és pároztatja a zoknijait, alsógatyákkal együtt el is pakolja.Nálunk nincs ilyen, hogy Vasárnapi Ebéd, amit megkívánunk. Múlt vasárnap kérdezem a páromat, mit együnk. Mondja, hogy ő nem kívánja a húst. Ok, akkor lesz sajtos-tejfölös tészta. Leülünk, elkezdi enni, majd megszólal: Hmmm, finom. Én meg ilyenkor érzem, hogy szép az élet és jó helyen vagyok. És hogy könnyű volt, nem nem volt, rohadt nehéz, sok szentbeszéd, magyarázás, de legalább felfogta. Kitartás mindenkinek!

        Kedvelés

      • Monnyuk az ablakon a kosz az utcalámpa fényében is látszik, lepedőt sem vasalok. Vasárnapi ebéd: hát az már határeset, lehet az jó, hangulatos, de túlzásba ne vigyük valóban. Nem vagyok hagyománykövető, másban sem. A karácsonyt szeretem, sőt a gyerekek miatt a húsvétot is, de míg nem voltak, addig egyedül, aztán a volt feleségemmel jól leléptünk előle.

        Kedvelés

      • Nálunk a vasárnapi, szombati ebéd nem nagyon van 15:00 előtt, de van, hogy csak 16:00-kor. Végre mindenki lustulhat, későn reggelizik, hova siessünk? Nem csinálunk belőle nagy ügyet, nem kell gyertya, fehér ing, stb., egyet nem tűrök, közös ebédnél nincs telefonkaparászás – túl szigorú-e vagyok? Ha magában reggelizik, vacsorázik valamelyik, nem bánom.
        Mostanában a feleségem hétvégén egész napos suliban van, így garázdálkodhatunk szabadon a kölykökkel: vasárnapi ebéd pizza dobozból kólával, hehe… vagy főzök a középsővel (a nagy lusta gyesnyó) most lasagna lesz, kooprodukcióban készítjük.
        Szegény anyám meg erőlködik, hogy jajj mit fogunk enni, főzök nektek, átviszem, stb. Tulajdonképpen borzalmas ez a jóakarat. A gyerekeknek, nekem is jók ezek az anya nélküli napok, mindenki jól elvan, mindent megcsinálunk és megoldunk (értsd: nem disznóólra jön haza, sőt), anyám meg mindenáron be akar rontani ebbe.
        Épp azon töprengtem el múltkor, hogy a nők elnyomása tulajdonképpen belőlünk, férfiakból is szánandó korcsot csinált.

        Kedvelés

      • “férfiakból is szánandó korcsot csinált”
        Na, végre még egy pasi itt, aki ilyeneket mond. “Patriarchy hurts men too”
        Zsófi, ezt megmutatnád a férjednek? Igen b+ szánandó korcs vagy, látod?

        Kedvelés

      • A hétvégi ebédről én is csak ezt tudom elmondani – nálunk is akkor van, amikor elkészül, lehet, hogy a végén vacsora lesz belőle, de mindenképpen leülünk együtt ebédelni. Ha olyan kedvünk van, akkor rendelünk kaját, vagy elmegyünk valahová enni.
        Sokszor előfordul nálunk is, hogy dolgozom a hétvégén, akkor rendelnek kaját (a férjem nem tud főzni).
        A vicces az, ha elmegyünk a szüleimhez ritkán, hogy náluk délben, vagy max 1/2 1-kor már ebédnek lennie KELL. És mivel anyám már nincs olyan állapotban, hogy főzne (alzheimer), apám nem tud, ezért a testvéreimmel szoktunk főzni (ez úgy önmagában jó buli egyébként). De azon kapjuk folyton magunkat, hogy igyekszünk, hogy elkészüljünk vele korán – jaj.

        Kedvelés

      • van még az évi egyszer rétest sütünk (aszem falun ezt húsvétkor szokták) de úgy hogy egész nap és egész éjjel, nyújtjuk, meg hájjal kenjük meg mittomén. és nagyon fárasztó.
        amikor megkérdeztem miért nem használnak robotgépet volt nagy felháborodás, hogy mit képzelek? azt nem úgy szokták!

        Kedvelés

      • Ó, én kis négyzetformába hajtogatom őket és beteszem a bugyis fiókba. A párosított zoknik téglalap formába hajtogatva kerülnek a zoknis fiókba.

        Kedvelés

      • Wow. Én csak behajigálom a bugyikat az erre a célra fenntartott dobozba (fiók helyett), eddig még eszembe se jutott, hogy hajtogatni is lehet őket, na jó, a zoknikat legalább összepárosítva gombócba tekerem.

        Kedvelés

      • Fix így. Viszont, amióta nénink van, beállt a változás bugyi terén, ugyanis ő összefogja és úgy teszi el. Előszőr konkrétan meghatódtam, nekem sosem volt összehajtogatott bugyim. Vasalónk sem volt egészen tavaly áprilisig (blogtalálkozó alkalmából rokonlátogatás végén kaptam :D), de még nem bontottuk ki a dobozból.

        Kedvelés

      • fiúk gatyáit, zoknijait hajtogatom, lányok zoknijait párosítom. lányok bugyijai bedobálódnak.
        ennek gyakorlati oka: a lány alsóneműk, még a kifejezetten nem szexisek is ötödannyi anyagból állnak, mint bármely fiú/férfi alsónemű.

        Kedvelés

      • igaziból arra akartam utalni, amin mostanában többször elgondolkodtam fehérnemű pakolás közben, hogy milyen komoly feladat és kihívás normális, feneket, nunit egyaránt takaró, kényelmes és tartós, megfelelő anyagból készült női alsóneműt vásárolni.
        míg a fiú alsóknál ez az origo, ezt minden fiú alsónemű képes nyújtani a kényelmet és azt, hogy elöl is hátul is eltakarja és beburkolja az adott testtájat.
        a női alsónemű speciális esetben képest ezt nyújtani.

        ez torz és igazságtalan

        a tangák monnnyanak le!

        Kedvelés

      • Árnika, szívemből beszélsz. A normális bugyikra vadászni kell, nekem megvannak a lelőhelyeim, de ott sem mindig találok. A tangát nem szeretem, hiába próbálkoztam vele, egyik fajta se vált be – mondjuk nekem viszonylag kicsi seggem van – hajbavalónak hordtam el közülük néhányat, a többi meg a fiók mélyén búslakodik. A francia alsót viszont szeretem nagyon főleg télen, mikor fázik a hátsóm, jól jön rá egy plusz réteg.

        Kedvelés

      • Permanens márkaválasztás, stabil modell-preferencia 😉 én mindig ugyanott, mindig ugyanolyat veszek, sose kényelmetlen. Tangám meg egy sincs!

        Kedvelés

      • A tanga ne monnyon le! Nekem egyedül az a kényelmes, megmondom, mért: nekem széles a csípőm és minden bugyi feltekeredik rajta és az egész hátsó rész beszalad a vágányba. Na ilyenkor nem mindegy, hogy egy csík csak, vagy egy sátorponyványi. Teccik érteni?

        Kedvelés

      • Dettó! (Illetve még a francia fazon is megfelelő a nagy seggre tapasztalataim szerint. 😀 )

        Kedvelés

      • Nekem az is feltekeredik, meg általában középen varrott, szegény punus nem győzi kiköpködni. 😦

        Kedvelés

      • Az igazi francia, ami tulajdonképpen nagyibugyi, mert az egész hátsót betakarja, csak csipkéből van, szóval nekem az nem szokott feltekeredni. Cserébe semmi szűket nem lehet rávenni… :/

        Kedvelés

      • Én is hajtogatom a gatyákat, sőt a fiókokban vannak kis papírdobozok, amikben szelektíven tartom a zoknit, bugyit, mellbiket, stb. De a saját bugyijaimat csak behajítom a dobozába. És a zuram nyári és téli zoknijai is külön stócban vannak, a ygengébbek kedvéért.

        Kedvelés

      • Zoknipárosításhoz: csak nekem evidens, hogy kizárólag egyféle zokni van itthon? 😀

        Kedvelés

      • Nem, nekem is csak egyfajta zoknijaim vannak. 🙂 Illetve van hosszabb szárú meg rövidebb, de azt már nem akkor probléma megkülönböztetni, még szemüveg nélkül is megy.

        Kedvelés

      • A blog sokkal nagyobb körben szélesíti látókörömet, mint amit valaha is remélhettem: feltekeredő bugyi, tanga előnyei-hátrányai.
        Én mondjuk azt nem értem, hogyan lehet boxert viselni. Gyűrődik, kényelmetlen. Nyáron jó, pláne bermudában, mert akkor svédalsó játszik, bár arra sokan fanyalognak, de szerintem épp kényelmesebb és higiénikusabb.

        Kedvelés

      • Nagyapám frappáns és tömör jellemzése a boxeralsót illetően: Nem találom benne a faszomat.

        Kedvelés

      • a boxer egy féregnyúlvány a férfi alsónemű kínálat testén.
        pizsinek talán
        száras alsónadrág-ezt kedvelik a fiúk nálunk.

        meg én is kedvelem, hogy kedvelik, mert enélkül ki lenne a derekuk a hülyén szabott farmerjukból, így viszont az alsógatyájuk hátulja van ki. emiatt nagyon kardinális kérdés, hogy milyen mintájút veszek (angry birds a kisebbnek, márkajelzés villantás a nagyobbnak 🙂 )

        Kedvelés

      • Nálunk is mindenkinek tök egyforma kínais zoknija van, csak mindenkinek más fazon, hogy ne kavarjuk össze. 🙂 Nem gombolyítom, csak összepározom, és a szárát fordítom rá, hogy egyben maradjon, az egyik ismerős mutatta (addig gombolyítottam), de hajtogatom az fiúalsókat is, meg a magamét is (mezei kislánykorombeli pamutbugyit (sloggi márkájút) is lehet ám kapni, csak jó helyre kell menni), de a fiúalsókat tök fölösleges, mert a gyerekeim csak bevágják a fiókjaikba, és széttúrják, amikor veszik fel. 🙂 Nem is tudom, miért csinálom. Megszokás?

        Kedvelés

      • Nem, hanem kétféle: fekete meg babarózsaszín. Én kérem hátrányosan ki lettem szorítva a zoknipiacról: kizárólag a babarózsaszín darabokat nem nyúlja le a férj.
        Bugyi témában, mert feljebb nem enged hozzászólni: én tangán szocializálódtam. Vérciki volt, ha átlátszott a bugyi vonala a nadrágon.
        Normál bugyit könnyű találni különben, olyat nehéz, ami normál és szép is, nem nagyi-design.

        Kedvelés

      • “árnika
        – január 30, 2014 – 13:25 szerint:
        van még az évi egyszer rétest sütünk (aszem falun ezt húsvétkor szokták) de úgy hogy egész nap és egész éjjel, nyújtjuk, meg hájjal kenjük meg mittomén. és nagyon fárasztó.
        amikor megkérdeztem miért nem használnak robotgépet volt nagy felháborodás, hogy mit képzelek? azt nem úgy szokták!

        Hozzászólás ↓

        Vacskamati
        – január 30, 2014 – 09:26 szerint:
        Ó, én kis négyzetformába hajtogatom őket és beteszem a bugyis fiókba. A párosított zoknik téglalap formába hajtogatva kerülnek a zoknis fiókba.”

        Véletlenül igy olvastam ilyen sorrendben 🙂 😀 😀 😀

        Kedvelés

      • Én kilapítva szoktam eltenni. Egy bugyin vagy gatyán nincs amit hajtogassak nagyon, kisimogatom, és hopp, be a szekrénybe. Szoktam ilyen háztartási szertartásokat folytatni, nem a szomszéd vagy az öreganyám miatt*, hanem mert nekem – egyelőre – még frankó, hogy háztartásozhatok. Nyilván kutya-macska-gyerekek közepette, munkából hazaesve már funkcionálisabban fogom kezelni a dolgot és inkább a leghatékonyabban helyrerántani mindent, hogy aztán leülhessek Emberrel félórára csak úgy calealentának lenni.

        *főleg, hogy ő pont ritka antiházias, sakkozó-keresztrejtvényfejtő-sportoló, főttkrumplit szénnéégetni képes osztveznéni volt:) Tatám mellett mondjuk nem volt kunszt, mert mellé meg egy kicsit nénisebb, kotyogósabb partnert képzeltem volna, aki őt is meg tudja mozgatni. Vidéki pasas volt, simán hagyta, hogy elétegyünk mindent. Ő megcsinálta a bútorainkat, ha megkértük, megszerelt ezt-azt, aztán leült basának a szoba közepére. Mind a két méterével meg szintén remek magánakvaló természetével. Így tehát, amíg nagyika élt, elültek egymás mellett, hol jó hallgatásban, hol meg mint a kukák. Sajnos utóbbiból is elég sok lehetett, mert Tatám nem igazán figyelt másokra. Lett később egy barátnője, azzal kedves volt, meg a maga módján velem is, de ilyen elég darabos volt az öreg. Később kiderült, hogy volt egy bezzeg-mostohatesója, aki helyett hajtotta a mostohaanyja. Nem véletlen jött el Pestre kiállításrendezőnek katonaság után. Mondjuk azt nem értem, hogy miért nem maradt ott repülőgépszerelőnek, azt is nagyon tudta mesélni, hogy hogyan kellett szerelni azokat a régi gépeket. Sose tudjuk meg, milyen ember volt amúgy, belül, a nagy semmilyenség alatt. Élő példája annak, hogy nem lehet egy életre felhúzni a fejre a vödröt, hogy békénhagyjanak.

        Kedvelés

      • Pont erre gondoltam. Hogy melyik iskolában derül ki a gyerek számára, hogy TÉNYLEG nem giccs?

        Kedvelés

      • Nagyon sajnálom, de szerintem Móra, Gárdonyi mondjuk Kosztolányihoz, Móriczhoz, Molnár Ferenchez (A Pál utcait is ideértve) képest másodvonal. Pedagógiai célú, nevelő, diákoknak való. Fekete István is. Nem olvasmányélmény vagy hasznosság, hanem szigorúan esztétikai alapon. Ezek a szövegek akarnak valamit. Ebben az értelemben: a szegénység átromantizálása miatt, gyakorlatilag humor nélkül, a mórás jóemberség, megható történetek, csupa szép és jó miatt, ez nem az, amiért olvasóvá válik az ember.

        Kedvelés

      • Érdekes ez. A Kincskereső kisködmönt kifejezetten szerettem, Árvácskát akkor nem, később Móricz-rajongó lettem, Jókait képtelen voltam elolvasni az iskolában, ma viszont szeretem, Mikszáth olvashatatlan volt akkor, ma nekem letehetetlen zseni.
        Viszont: Micimackó szegény egész díszes sleppjével együtt akkor és most is a “szívlapáttal csapnám agyon” kategória, és természetesen a Kis hercegből az obligát idézetért azonnali letiltás jár a facebookon. Ugyanakkor ez utóbbi műből szerintem a rövid párbeszéd a részegessel zseniális, mégsem hallom idézgetni soha.

        Kedvelés

      • A Micimackót önmagában nem szereted vagy az agyonhype-olt micimackózásból van eleged? Én előszőr kölyökkoromban röhögtem magam agyon, amikor anyám a szomszéd szobában olvasta a húgomnak, aki semmit nem értett belőle, viszont idegesítette, hogy anyám belecsuklik a röhögésbe, én kontrázom a szembenyíló szobából, ő meg kicsi és édes és semmit sem vág az egészből. Aztán olvastam még egyszer később, akkor is szerettem, aztán soha többet, mert egyetemen a csoporttársaim elkezdtek micimackós mappával járni órára és ettől az életkedvem is odalett, nemhogy az olvasási. Most viszont kaptuk valakitől ajándékba a könyvet és esténként olvasok a gyermeknek belőle (aki olyan kicsi, hogy csak a képes oldalakat hajlandó eltűrni, ott viszont elveszi a könyvet és ő “olvas” nekem), és megint röhögök, sőt, amiután a gyerek elalszik, ott maradok mellette, amíg befejezem a fejezetet. Egyszóval, én Micimackót tényleg zseniálisnak tartom.

        Kedvelés

      • Micimackóból én a rajzfilmet szerettem, bár tudtam, hogy az a merchandise-változat, a könyv nem jött be. Nem utáltam, de kb úgy voltam vele, mint kajában a krumpistésztával.

        Kedvelés

      • Nőiesen bevallom, én véletlenül, a Micimackó és a Tao önfejlesztővagymittoménmilyen könyv hatására felnőttként újraolvastam a Micimackót, és egészen másnak láttam, szinte remekműnek. Helyenként le is megyek csacsi öreg medvébe, mindenki szórakozik rajta. Füles cinizmustól csöpögő szövege pedig zseniális.

        Kedvelés

      • Én azért is szeretem Micimackót, mert egy dologban példaképem: én nyáron nyaralok, télen telelek, nem értem azokat, akiknek hol melegük van, hol fáznak. Nem ítélet, meg fanyalgás, csak nem érzem át a gondjukat.

        Kedvelés

      • Mikor a türelmesebb gyerekenk először lesz elege az iskálából- úgy másdik október végén-, ott figyel a Kis bicebóca. Csak nehogy elfelejtsék ezek a telhetetlen 7 évesek, hogy milyen jó dolguk is van nekik.

        Kedvelés

      • Nekem az egyetlen dogmám, hogy nincs dogma. Nekem nincs esztétikai élvonal. Nincs mérce, ami megszabná, hogy X jó, Y meg nem. Tőlem Esterházy vagy Coelho vagy Vargas Llosa kaphat ezer díjat, én akkor sem fogom szeretni. Sőt, Llosát egyenesen nem is tartom írónak, csak egy szenzációhajhász, túlmediatizált szerzőnek. Fekete István idesorolását pedig egyenesen sértőnek érzem. De kinek a pap, kinek a paplan. Nem hiszek az élvonalban és másodvonalban, és nem hiszek az elitben és a másodlagosban. Különben is, jórészt mindig a divat szabta meg, mi a mainstream, a kánont pedig néhány elszállt agyú irodalomtudós. És a sznob filológusok meg csüngnek a szavain, és mondják: ah, Spíró, fujj, Sütő, ah, Dragomán, fujj Wass Albert. Röhögnöm kell, hogy a hatvanas években Sütő volt a kánon, meg Nagy István, meg Asztalos István. Embereknél sem, irodalomnál sem, vallásnál sem, vallásosságnál sem hiszek a jobban és rosszabban. A kincskereső kisködmön szerintem qrvára őszinte, egyenes és szókimondó. Akárcsak a Történt az utcán. Nyilas Misi is azért volt szimpatikus, mert nagyon tudtam azonosulni vele. Mert az életem tényleg olyan volt, mint azoké a gyerekeké, vagy azé a kutyáé az Asztalos-novellából. Szóval nem, nem giccs. De ha neked az, ám lelked rajta. Nem akarlak meggyőzni a hited ellenkezőjéről, amíg te sem az én hitem ellenkezőjéről.

        Kedvelés

      • Ezzel egyetértek én is, valahogy így állok az olvasnivalóimhoz – nekem tetsszen az a lényeg, ha az irodalmárok nem tartják nagyra a kedvenceimet, hát nem baj.

        Egyébként engem jobban érdekel a popkultúra és a mainstream, hogy mit olvas és mit szeret a nép, főként, hogy miért szereti. Az első könyv, amit elolvastam a Gőgös Gúnár Gedeon és a Mosó Masa mosodája után, a Csillagok háborúja volt, ma is olvasok sci-fit, fantasyt, nagyon szeretem Salvatore sötét-elf sorozatát, de jöhet kilóra Asimov, Lem, Arthur C. Clarke, Zsoldos Péter, és épp most kezdem felfedezni Brandon Hackett-et.

        Kiskorom óta odavagyok a vámpírokért, és ma is érdekesnek tartom őket: belenézek és beleolvasok bármibe, amiben vannak, kíváncsi vagyok, hogyan változik az értelmezésük az idők során. Még azt is felvállalom, hogy vagy 15ször olvastam az Alkonyat-sorozatot, ami gáz meg giccs, de a bennem élő 14 éves kislány odavolt érte. (Mivel most nagyon beteg vagyok, tüdőgyulladásom van, és piszkosul fáj mindenem, asszem meg fogom nézni a film első részét, az olyas kis mesés, hátha jól esik.)

        Máskor meg olvasok egy kis Vonnegutot és Hessét, Ottlikot de kapásból utána jöhet Neil Gaiman vagy egy-egy fanfiction a kedvenc japán zenekaromról. Asszem, az olvasmányaim azt tükrözik, hogy egy végtelenül egyszerű lélek vagyok, de ez van. 🙂

        Kedvelés

      • aritarealnak, csak ott már nem lehet válaszolni:

        Kedvellek. Most is éppen Asimov van a táskámban, én is olvastam az Alkonyat sorozatot (a negyediket fiatal anyaként többször is, a többi kicsit mondjuk unalmas volt), másodikostól nyolcadikos koromig átlag heti 3-4 könyvet biztos elolvastam, és ebből legalább 1 könyv kötelezően sci-fi vagy fantasy volt. Persze volt köztük sok szemét, könnyű, egyszeri élmény, de ezt sose lehet tudni előre. 🙂

        Kedvelés

      • Csatlakoznék a “mindent” olvasókhoz én is.
        A sci-fiket különösen kedvelem, P.K. Dick novellái szerintem zseniálisak, de imádom Zsoldos Pétert is.
        A másik nagy kedvenc más műfajban John Updike, az Eastwicki boszorkányok örök kedvenc, már rongyosra olvastam.
        Szeretem egyébként elolvasni a “felkapott” könyveket is, kíváncsi vagyok arra, hogy mások mit olvasnak, miért sikerkönyv a sikerkönyv.

        Kedvelés

      • Élénken l az emlékeimben, ahogy anyám “megható történeteket” olvasott nekem (Árvácska és Kisködmön kategóriában), és a végén mindig könnyektől fátyolos hangon rebegte, hogy a Kis Gyufaáruslány (vagy az épp aktuális random szerencsétlen) hogy lehelte ki lelkét a nagy szegénység áldozataként. A kis hős. Angyalka. A nagy gonosz Pénz vagy Hatalom aktuális szerencsétlen áldozata.

        Hányingerem volt, és még most is az van.

        Tudtam, hogy illik meghatódni. Hogy a sérültekről, szegényekről, csak szemlesütve, pillát rebegtetve, zengő pátosszal lehet beszélni. Ő kibírta. Ő belehalt. De jó neki.

        Jó?!

        Nekem a “hős” a királylány, aki sárkányon lovagol. Az utcagyerek, aki a szenvedés szemébe nevet és talál kiutat. A kalandor, a vállalkozó, Robin Hood, a spártai katonák, Ludas Matyi háromszor, és a többiek.

        Nekem a tehetetlenség sosem volt erény, annál inkább fojtogató burok, és nem akartam meghatódni, annál inkább megmenteni őket. Dühös voltam és azt akartam, hogy a gonosz elnyomó meglakoljon.

        Azt hiszem, én már csak ilyen rideg és kegyetlen vagyok, hogy hiányzik belőlem az áldozatért meghatottan szipogás képessége.

        Kedvelés

      • Eyg kicsit off: ClaraOswin, eszembe jutott, ahogy olvastalak, hogy sokáig nem tudtam semmin meghatódni (valószínüleg nemcsak az olvasott könyvek miatt). Egyszerűen semmi sem hatott meg, sőt hidegen hagyott minden olyan, amin meg illett volna hatódni. Aztán már felnőtt fejjel, nem sokkal azután, hogy megismertem a férjemet, egy tüzijáték alatt el kezdtek potyogni a könnyeim, azóta minden apróságon könnyezem 🙂 …

        Kedvelés

      • @cica: Én gyerekként csak akkor sírtam, ha megaláztak, de akkor azonnal. Elválások, temetések, ballagások, Dumbledore halála ( 🙂 ), szomorú könyvek, filmek… semmi.

        Na aztán terhes lettem, és egyszer negyed órán keresztül zokogtam egy kiscicás reklám miatt. Aztán meg vinnyogva röhögtem potyogó könnyekkel, hogy én most TÉNYLEG egy cicás reklám miatt sírok??

        Azóta már sírtam könyvek és filmek miatt is. Talán mégsem vagyok alien.

        Kedvelés

      • Igen, és néha ilyeneket is jó olvasni: “Esterházy méltán híres-neves, kicsit sznob, kicsit trágár, kicsit magyar, kicsit mondén, cinkos intellektuális iróniája mostanra unalomba hajlott, darálóként működik, modorrá változott át. Bizony, vesztett rugalmasságából, és nincs már felfedezőereje. Nem szól semmiről, csak magáról, önvilágáról, sajátistenéről. E magamulattató irónia unalma oly lehengerlő, hogy szétlapítja a szövegeket és elandalítja az olvasót. Akire Esterházy Péter egyébként nincs tekintettel, nem szólít meg ő senkit, csak az agora előtt produkálja magát, ami olyasmi, mint mikor a filozófusok az emberiséget üdvözítik, de egy-egy ember sehogy sem válik létezővé számukra.” http://magyarnarancs.hu/konyv/esterhazy-peter-egyszeru-tortenet-vesszo-szaz-oldal-a-kardozos-valtozat–85802

        Kedvelés

      • Igen rossz ízlésű kiskamasz voltam én akkor, mert imádtam Az egri csillagokat, egy csomó részét kívülről tudom, és nagyon szerettem Fekete Istvánt is. Bár érdekes módon a Tüskevár és a Téli berek mindig is totál hidegen hagytak, én az állatokról szóló történeteit imádtam: Vuk, Kele, Hú, Lutra, Csí – persze ezek sem csak az állatokról szólnak, de én azokra koncentráltam, mert állatbolond voltam.

        Mikszáthot is szerettem, és Móricztól az Árvácska volt a kedvenc olvasmányom hetedikben, emlékszem, be kellett vinni magyarórára és felolvasni belőle egy részletet. Jókainak 12 évesen láttam neki, otthon megvoltak az összes művei, és pár évig ki is tartottak – először azokat olvastam el, amelyeknek jó végül volt (meglestem), de utána a rossz végűekre is ráfanyalodtam, közben igyekeztem nem megkedvelni a szereplőket. Tudom persze, hogy ezek nagyjából mind a mese habbal kategóriába tartoznak, de egyet-egyet máig is előveszek.

        Ha már meghatódás: máig semmi máson nem tudok annyira bőgni, mint a Szilmarilok végén, nagyon szeretem Tolkient.

        Kedvelés

      • Nekem a kincskereső volt az első kötelező olvasmányom ha jól emlékszem 2. osztályban, és végtelenül utáltam akkor, nem értettem, szar volt. Régóta gondolkozom hogy elolvasom újra felnőtt fejjel is. De utána én is apám egyik Nemere könyvét vettem kézbe, név szerint a Téridő isteneit. Na onnantól nem volt megállás, végigrágtam apám egy csomó könyvét, Éj-Hajnal trilógia volt akkor a kedvenc, utána nővérem 9 évesen kezembe nyomta a Gyűrűk urát, hogy hát ha az tetszett akkor ez is fog. Utána Dragonlance, majd nekem is Salvatore. Gyakorlatilag fantasyn-scifin nőttem fel, faltam a könyveket este későig, reggel sulifelé menet, a suliban minden szünetben, délután. És még most sem szoktam le róluk. Vámpírokkal is hasonlóan voltam, Anne Rice, Hamilton, még az Alkonyatot is elolvastam bár a filmtől kiszaladok a világból:D (és a könyv bejött biza). Én inkább fantasy párti vagyok, azokat gyűjtöm, de apám gyerekkora óta nagy scifi rajongó, olyan gyűjteményünk van otthon Asimovból, Sztrugackijból, Lemből hogy alig győztem elolvasni a könyveket pedig fele gyűjteményét odaadjándékozta a helyi könyvtárnak mikor költöztek a születésemkor.
        De közben elolvastam minden kötelezőt, volt amit 2-3-szor egymás után, talán egy volt amit nehezen, az Aranya virágcserepet. Az a könyv súlyosan traumatizált (meg mindenkit az osztályból aki olvasta). Szerettem Jókait, igazából szerettem majdnem mindet amit el kellett olvasni. De engem is mostanáig is jobban érdekel a populáris irodalom, és tud is nagyon zavarni mikor mások fennen hangoztatják hogy az nem irodalom és mese és mittudomén. Közben én mindig úgy voltam vele, hogy ami tetszik, leköt, szórakoztat vagy épp jót tudok sírni rajta, az igenis irodalom. Egy fantasy is tud átadni annyi mondanivalót mint bármelyik klasszikus attól még hogy a nagy hősök meg bajtársak nem betyárok benne vagy huszárok hanem egy félelf meg egy öreg törpe.
        Az már a másik szál hogy gyakorlatilag apámmal világ életemben az egyetlen kapocs az volt, hogy ugyanazokat a könyveket olvassuk, életem első 18 évében kb. akkor kommunikáltam vele kizárólag (nem számítva mikor lekiabált lehülyézett stb) mikor megbeszéltünk egy-egy scifit.

        Kedvelés

      • Nagyjából egyetértünk. Én Feketét imádtam. De csak az állattörténeteit. Azt se mind.

        Kedvelés

      • Ó, szerintem is. De a kánonban is így jönnek egymás után, Móráról pl nem is nagyon volt külön tételünk az egyetemen. Fekete Istvánról meg szinte semmi.

        Kedvelés

    • Nekem a kedvencem volt. A filmet a mai napig megnézem, ha adják. És bőgök rajta. A könyvön is bőgtem. De én ilyen kifordított gyerek voltam, Andersen-mesék, Bazsov, Kincskereső, Hét krajcár, Sokan voltunk, ezeket szerettem….

      Kedvelés

      • Asztalos István: Történt az utcán… még most is fátyolos lesz a szemem, ha elolvasom… Hector Malot: Egyedül a világon…, Edmondo de Amicis: Gyerekszív, Dickens: Szép remények, mintha vonzottam volna a szomorú történeteket.

        Kedvelés

      • Még most is fátyolos lesz a szemem — nem érzed, hogy ezek a szövegek viszonylag egyszerű eszközökkel ezt AKARJÁK tőled?

        Pedig van ebben is zseniális. Frank McCourt: Angyal a lépcsőn. Elsőrangú.

        Kedvelés

      • Én nem szeretném anyám fáradt tekintetét látni a tükörben, fáradtan de boldogan, szegényen de vidáman, magányosan de mégis csodálatos gyerekekkel körbevéve, lyukas cipőben kacagva a beázott zoknin élni az életem. Mindenáron szent célt elérni, családdá válni úgy, hogy az egyéni boldogság esélye minimálisra csökken.

        Kedvelés

      • Én egyébként emlékszem anyám fáradt tekintetére. Nagy ára lett, amelyet nem csak ő fizet.
        És mégis: bezzeg nekünk még ez se, ennyi se; ez van, ezt kell szeretni; csináld, ha beledöglesz is; még ennek is örülni kell; örülj, hogy lyuk van; nekem még ennyit sem, bezzeg neked … ezek a szocializáló drillek (nemcsak nőknek, bár kétségtelen többnyire nekik) ma is műkődnek. Csak ma már számonkérve, emlékeztetve, orrunkra koppintva. Aztán meg borítanák még a nagy lelkiismeretfurdalást is ránk. Merthogy ugye nekem nem lehet jót tenni, semmi sem jó és micsoda háládatlan, elégedetlen satöbbi. Ma ebbe az utcába sem kergetnek be, de csak azért, mert a sántulás egyszer már majdnem megvolt.

        Kedvelés

      • Én is nagyon szerettem a Kincskeresőt – lehet, hogy nem egy nagy irodalom, de szerintem az én olvasóvá nevelésemhez köze volt, megfogta a képzeletem, nagyon sokszor elolvastam egymás után. Nem tudom, most tetszene-e, nyilván ott van benne a manipuláció, ahogy írod, érzelmi hatást akar kiváltani, de akkor, negyedikes kisdiákként engem ez nem igazán izgatott: a hatás megvolt, megrendített, sírtam rajta, a könnyeim és a megrendülésem így sem volt hamisabb, mintha valami tényleg nagy irodalomtól bőgtem volna. Mondjuk tény, hogy azóta se vagyok igényes olvasó, összeolvasok tücsköt-bogarat.

        Szerettem a Hét krajcárt és a Sokan voltunk-ot is, olvastam aztán az Árvácskát és a Puszták népét is, ezeket is többször. Gyerekként nagyon érdekeltek a régi világról, a szegénységről szóló történetek, talán mert a nagymamámtól is sokszor hallottam, hogy milyen volt az uradalmi cselédség élete, a nagypapámtól pedig azt, hogy mi történt a háború alatt. Kíváncsi voltam, hogy ezt mások hogyan élték meg, és sokat töprengtem azon, hogy vajon én megálltam volna-e a helyem azokban a nehéz időkben.

        Kedvelés

      • Ezt akarja, hát ezt akarja, engem különösebben nem zavar, nagyon szeretek meghatódni, zenén is rendszeresen sírok.
        Megint más lenne a helyzet persze, ha amúgy mást nem olvastam volna/olvasnék, magasabb irodalmat, és igen, Molnár nálam is etalon, de nem is egymáshoz hasonlítom ezeket.

        Kedvelés

      • 9 éves koromban egy-egy szarabb önsajnálós napon elolvastam A kis herceget. Ha egy héten 3 ilyen napon volt, akkor egy héten háromszor. Ne vígasztalgassanak, hagyjanak szépen dagonyázni.

        Kedvelés

      • Mondjuk én pont A kis herceget utáltam, de ezt a “hagyjanak dagonyázni”-dolgot totál megértem.

        Kedvelés

      • Tre, ez nekem is nagyon ismerős! Régebben, ha szomorú és depis voltam, mindig egy Pianissimo Butterfly nevű, egyébként zseniális fanfictiont vettem elő, és velem is megesett, hogy hetente többször is elolvastam. Bőgtem rajta, és ez valahogy mindig kihozott a gödörből.

        Kedvelés

      • Hihi 🙂 Még Eszterházy is ezt akarja, ne már, hogy ne. Az nem mérce szerintem, hogy ne érintsen érzelmileg, ne akarjon meghatni. Ami már nagyon steril Brecht vagy még brechtebb, jó az is, de szerintem meg a jó irodalom az azért legtöbbnyire érzelmi élmény is. Az Iskola a határon engem pl. kb. minden oldalon felkavar, érzelmi szauna, ötvenedjére is. Jó a 99%-os étcsoki is, de kimennék a világból, ha csak az lenne. Hogy nagyon leegyszerűsítsem.
        Akinek a ködmön giccs, ne olvasson olyat, de szerintem ha a gyerek bírja, jó kapudrog az ilyesmi. Van jogosultsága az egyszerűbb, didaktikusabb irodalomnak. A gyerekeim imádják Finduszt, de nem hiszem, hogy veszik a bonyi pszichológiáját. Egyre többet értenek a rajzok humorából is, de kicsit félek is, hogy nem túl nagy falat-e ez így most nekik. Jó HP is, de már-már akciófilm kategória, jó lenne, ha lassúbb tempójú, kevésbé akciódús szöveget is megtanulnának élvezni és érteni a gyerekeim. HP-től sem egyenes az út Szvoren Edinához.

        Másik kérdés ősanyáink nyomorának átromantizálása. Nincs abban romantika semmi. De mikor nekem épp nagyon szar a “luxuskínjaim” miatt az innen-onnan jóapa férjem mellett (could be worse, állítólag az írek ezzel lépnek túl a szarokon), akkor bizony nekem erőt ad, szusszanást a továbblépéshez, hogy bizonyos szempontokból mégis könnyebb, mint ősanyáim számos generációjának. Nem ezzel akarok átlavírozni a hátralévő akármennyin, de jobb híján ez is valami.

        Kedvelés

      • Éva, most lesz egy hülye kérdésem. Úgy értettem, amit írtál, hogy az baj, vagy legalábbis nem vall minőségi irodalomra, ha a szerző az olvasóból érzelmi hatást akar kiváltani. A szépirodalom nem akar ilyesmit? Vagy akar, de bonyolultabb, művészibb eszközökkel? Vagy más típusú, műveltebb emberekre akar hatni? Vagy a hatás elérése mellette más szándéka is van, pl. igényes szöveget létrehozni? Reálisan ábrázolni, vagy új írói eszközöket kifejleszteni, vagy elgondolkodtatni stb. Hogyan lehet egyértelműen meghatározni, hogy valami magas irodalom-e, vagy sem? Vagy nincsen egzakt módszer, csak vannak ilyen fokozatok, hogy ez igénytelen, az egy kicsit már értékesebb, de nem az igazi, az didaktikus, ez túl egyszerű, az túl hatásvadász, ez meg szépirodalom? Lehet, hogy ez ostobán hangzik, de tényleg kíváncsi vagyok rá.

        Kedvelés

      • (ide tudok hozzászólni) csak most vettem észre, mennyi ilyen mondatot írok: állítok valamit, majd: DE, s a többi. Elnézést! Talán a could be worse életérzésem kivetülése. Majd figyelek rá.

        Kedvelés

      • Én ott próbálok ebben egy vonalat meghúzni, hogy annak a bizonyos műnek célja az érzelmi hatás kiváltása, vagy csak egy eszköz, amitől a történet több lesz. Tíz éves lehettem, mikor olvastam a Kincskeresőt, emlékszem rá, hogy én is úgymond megkönnyeztem, de az a reakció sokkal erősebb volt bennem, hogy “most ennek mi értelme volt”?

        Kedvelés

      • Szerintem ez mind. Az igényes, művészi szöveg elsősorban, és a katarzis. A megdöbbenés, megtisztulás, az, hogy történjen velem valami azon túl is, hogy megríkat. Szerintem a hatásvadászat kiszűrésére egész konkrét kritériumokat fel lehet állítani.

        Kedvelés

      • Igen, igen, nagyon igen! Szakdogát írtam róla, annyira megszerettem. Csak mondjuk nem magyar, nem lehet kötelező alsóban 😉

        Kedvelés

      • Megnyugodtam, hogy nem vagyok egyedül. Nekem is tetszett az összes említett nagyonszomorú, sírjálrajta mű. Még a Légy jó mindhalálig is! Talán azért, mert kb akkora lúzer voltam, mint Nyilas Misi 😀

        Kedvelés

    • Csineva a giccsnek nagyon nagy irodalma van, sokan kutatják, és az alapján a Kincskereső menthetetlen giccs. Ez nem jelenti azt, hogy nem lehet szeretni, mert lehet, (amúgy én is szeretem, ezen tanultam olvasni, gyerekként kifejezetten az édesbús történeteket szerettem) hanem, hogy helyén érdemes kezelni.

      Umberto Econak van egy zseniális írása, A rossz ízlés struktúrája. Nem hosszú, olvasmányos és a google kiadja pdfben. Többek közt Az öreg halász és a tenger alapján vezeti le, hogy mi a giccs és a midcult.

      Kedvelés

      • Nem találom, viszont itt van a gépemen, átküldjem a facebookon? (Azt hiszem beazonosítottalak egy ottani hozzászólás alapján, mert itt írtad egyszer, hogy mi a profilod 🙂 )

        Kedvelés

  3. Ó, én a salakos linket köszönöm! Jó régen láttuk a Holló Színház előadásában, azóta is családi poén, de nem volt meg a szöveg, hogy rendesen idézhessük.

    Molnár meg tényleg olyan, hogy ma már giccsnek tűnik, mert nem vagyunk elég intelligensek a nyelvi humorához.

    Kedvelés

  4. Nyilas Misi engem nagyon felbosszantott, akárhányszor olvastam. A nagymamám leggyakrabban használt szava a “kötelesség” szintúgy felbosszantott. Aztán én is éltem vagy húsz évet úgy, hogy nem olvastam, csak ha már minden elmosogatva, szekrénybe rakva, gyerekek lefektetve… stb. Már nem vasalok, nem hajtogatok. A legkisebb fiam tud vasalni, varrni, rendet rakni, a többieket meg nem érdekli egyáltalán. Tőlük a sáros gumicsizma hetekig a szoba közepén lehet. De néha főzök, mert megsajnálom őket.

    Kedvelés

  5. Igen, igen, igen. Az egyik belénk vésett sztereotípia, amit kisködmönszerű olvasmányok sulykoltak. A Kicsi kunyhó, szerető szív. A szegények, akik milyen boldogok, mert van idejük egymásra. És a gazdagok, akik csak a pénzt hajtják, és az igazi értékeket szem elől tévesztik.

    Kedvelés

  6. Az jutott most eszembe, hogy egyébként az ember lehetőségei mennyire meghatározzák az igényeit.
    Nekem gyerek- és kamaszkoromban nem volt márkás cuccom, ötvenedik babám, nintendóm, mittudoménmim, és úgy halványan vágytam ezekre, de tudomásul vettem, hogy nincs, onnantól nem érdekelt. (A vicc, hogy nem azért nem volt, mert nem telt volna rá, hanem mert ezeket anyám marhaságnak tartotta. Ezért jártam én turkálós cuccokban, szar frizurával, idétlen szemüvegkeretben. Amikor a fogszabályzót is megkaptam, na, az volt a csúcs.)
    Később, nagykamaszként volt egy-két tárgy, amire nagyon vágytam, és amiért sokat kellett könyörögnöm: cédés magnó, bőrcipő, nagy bőr válltáska a könyveimnek. Mindre külön emlékszem, hogy mekkora élmény megkapni őket, használni sokáig, de másra, többre nem volt igényem.
    Amikor elkezdtem pénzt keresni, többet-kevesebbet, akkor magamnak vettem olyan fényűző dolgokat, mint például napszemüveg, kaptam is lebaszást, hogy pazarlok és pocsékolok. Miután rászoktam a cigire, az volt a lényeg, hogy azt meg tudjam venni, arra valahogy mindig volt is, de mondjuk egy pár cipőm volt összesen, és kétszáz forintos, turkálós bőrdzsekim.

    Mégis, soha nem éreztem, hogy nélkülöznék, vagy hogy több, jobb, minőségibb járna.

    Perpillanat meg egy kicsivel az átlag fölött élek (ezt mondjuk nem magamnak köszönhetem, hanem a férjemnek, de soha nem érezteti ezt velem, minden pénz a legnagyobb természetességgel közös, amit én keresek, amit ő keres, és kérnem sem kellett még soha, erre nagyon odafigyel.), olyan dolgokat engedhetek meg magamnak, amikről azelőtt nem is álmodtam: étterem, párizsi út, szép, minőségi ruhák. És ezek még mindig nem luxus-kategória! Viszont igazi luxusra nem is vágyom, nekem ez így nagyon jó.

    Visszalépni viszont nem tudom, milyen lenne, bírnám-e újra a turkálót és a szar kaját..? Most, hogy már tudom, milyen egy szép, kényelmes, elegáns bőrcipő, vissza tudnék-e térni a sarokkitörős műbőrhöz? Ezeken néha elmerengek. Hogy ezek után panelben tudnánk-e boldogok lenni. A férjem szerint abszolút, mert tudunk alkalmazkodni, és úgyis az a lényeg, hogy a gyereknek meglegyen mindene, ami kell (aha, és mi az a minden?). Én meg bizonytalan vagyok, és szarul érzem magam attól, hogy szerintem nem biztos, hogy boldogok lennénk úgy, és több lenne a konfliktus. Túlélnénk, megoldanánk, szeretnénk egymást akkor is, de nem lenne ilyen szabad és felhőtlen. Még szarabbul érzem magam, hogy mivel mindezt, ami van, nem én teremtettem meg, akkor én most anyagias vagyok? Akkor most engem joggal cincálnának szét a fütyizörejen?

    Ilyeneken szoktam tűnődni.

    Kedvelés

    • ” Nekem gyerek- és kamaszkoromban nem volt márkás cuccom, ötvenedik babám, nintendóm, mittudoménmim, és úgy halványan vágytam ezekre, de tudomásul vettem, hogy nincs, onnantól nem érdekelt.” – ugyanígy voltam vele én is. Valahol olvastam egyszer, hogy a szegény családnak az volt a filozófiája, hogy “amire nincs pénz, az nem kell” – asszem így voltam vele én is. Gyerekként is értettem, hogy erre futja, ez van. Amire nagyon kellett, azt anyám mindig előteremtette, ha majd beleszakadt is szegény.

      Most én is jobb körülmények között élek, mint gyerekkoromban, és én is szoktam azon gondolkodni, hogyha sokkal rosszabb lenne, azt hogyan élnénk meg a férjemmel. Voltak jó időszakaink, amikor jobban kerestünk, az buli volt és jó érzés, de nem azon dolgok miatt, amit megengedhettünk magunknak, hanem az öröm miatt, hogy eddig eljutottunk a magunk erejéből, hogy még nyaralni is elmehetünk a Balatonhoz egy hétre, vagy mondjuk felutazhatunk Pestre csak azért, hogy megnézzünk egy színdarabot a barátainkkal. Hogy voltunk olyan ügyesek, hogy ezt megteremtettük és most élvezhetjük a gyümölcsét.

      A tavalyi-tavalyelőtti évünk viszont kemény és szűkös volt, tényleg csak a minimumra futotta – nagyon összehúztuk magunkat és szerintem tudatosan készültünk rá, hogy nehéz lesz és feszültebbek leszünk és esetleg több lesz a konfliktus. Így is lett, bár nem veszekedtünk többet, csak többet szorongtunk meg önmarcangoltunk – nekem ebben sem az volt a rossz, hogy nem vehetek jobb minőségű sajtot, vagy rendes ruhát, hisz volt olyan idő, hogy semmijet se vehettem, hanem az, hogy ilyen balfasz vagyok, aki csak ennyit képes megkeresni. Szóval nekünk a szegénységben nem a bizonyos dolgok hiánya volt a rossz – bár az is rossz persze- hanem az, hogy inkompetens lúzereknek éreztük magunkat. Ha van az embernek pénze, akkor sokkal egyszerűbb boldognak lenni.

      Kedvelés

      • “Ha van az embernek pénze, akkor sokkal egyszerűbb boldognak lenni.” – Ezt tejesdobozokra kéne nyomtatni, és minden nyúltképű szemforgatónak az orra alá dugni, aki olyannal jön, hogy a pénz nem boldogít.
        Valóban nem boldogít, egyébként, de a pénztelenség meg pláne nem.

        Kedvelés

      • Ment mostanában egy román popszám, abban éneklik, hogy ( szabad fordításban): a pénz nem boldogít, de segít fenntartani a szerelmet. 🙂

        Kedvelés

      • Lehet ezt a kis refrént úgy értelmezni, hogy valaki gyémántokkal kábítja a barátnőjét, de lehet úgy is, hogy ha nem a filléreket számolgatjuk, nem vagyunk hóttidegek a hidegtől meg az éhségtől és nem a fakérget rágjuk le desszertnek, akkor könnyebben figyelünk oda a másikra és vagyunk “szerelmesek”.
        Amúgy milyen műfajú ez a szám, pop, vagy manele?:)És Magyarországon megy ilyen a rádióban?? (Nekem a legutolsó román nyelvű moldáv szám, amit rádióban hallottam a fülemmel, a hülye Dragostea din tei volt. Gombnyomásra röhögtem rajta, szerintem az egy vicces szám. Ja persze, meg ugyanettől a triótól vmi másik, Despre tine talán, de az nem volt akkora cucc, az előbbi utánlövése kb:)
        Szóval nem a pénz boldogít, hanem az, hogy ha van, akkor választhatsz, hogy mit veszel meg, mit nem, hova mész, mit tanulsz stbstbstb
        Ha már románok, “haz de necaz”. Tipikusan kétélű szólás, mert egy darabig, gyorssegélyként, egy adott “necaz” esetén remek, életelvnek viszont egyenes út Ceauşescuhoz.

        Kedvelés

      • Szerintem a második értelmezés :-). A szám pedig Andra – Inevitabil va fi bine, Magyarországon nem hiszem, hogy menne-e a rádióban, de a zoutube-on biztosan megtalálod.

        Kedvelés

      • Rejtő írta valahol, hogy ” A pénz ön és butít, de legalább nyomorba nem dönt.”

        Kedvelés

      • A jót könnyű megszokni, hogy ilyen közhelyesen kezdjem a hozzászólást.
        Azon gondolkodtam amúgy, hogy írta Naja és Devorah is, hogy volt/van olyan szakasz az életükben, amikor önként vettek vissza a kiadásaikból, mert ez volt az ára váltásnak.
        Sokszor eszembe jut ez, mert fogalmam sincs, hasonló helyzetben miről mondanék le, tényleg könnyű megszokni a jót.
        Meg hogy hol a határ, amikor még önként, dalolva (kevesebb kozmetikum pl) mondok le, és amikor már azért nem esik jól a lemondás (kevesebb minőségi étel).
        Persze az ember megoldja, mert muszáj, én is éltem sokkal kevesebből, de őszintén, fogalmam sincs, nagyobb tételekben miről mondanék le először, kisebbekre még van ötletem.
        Talán attól tartok legbelül, hogy mindig, mindennek nagyon néznem kellene az árát, és ez volt az, amiben felnőttem, hogy amikor már nem szorultunk rá családilag, akkor is a puritán, spórolós szemléletben éltünk.

        Kedvelés

      • Sok kisebb kiadásról való lemondással elég nagy összeg jöhet össze. Nekem ez a ruha, és a havi kozmetikai nagykezelés és a kaja.
        Túl sok ruhát és cipőt vettem korábban, most van még bőven, ezért annyira nem érzem, és a kozmetikust is ki lehet bekkelni arcradírozással, meg otthon pakolásokkal. Meg a húsevés heti-kétheti egy alkalomra és az éttermezés nullára leredukálásával is.
        Nekem ezek nem fájtak, és tudom, hogy röhejes, de a Clinique termékekről és a menő fodrászról viszont nem tudok lemondani,ugyanúgy ahogy a kiállítás-színház, barátnős kávézásról csak zokogva tudnék megválni. Anyám hülyének néz, és valahol igaza van 🙂

        Kedvelés

      • Nemtom, miért lennél hülye? Mindenkinek mások az igényei.

        Én csak két éve tudom megengedni magamnak, hogy meghívjak valakit alkalmanként egy iszogatásra, és hihetetlen boldog vagyok tőle. Ezt én sem tudnám elhagyni. Az ilyen alkalmakkor érzem, hogy élek, hogy ez az, amiért érdemes dolgozni.

        Kedvelés

      • Nem röhejes, szerintem mindenkinek van ilyen sarkalatos pontja, amihez ragaszkodik. Kinek mi ugye, nekem is lista elején van a színházjegy, meg a kávézás! 🙂

        Kedvelés

  7. Nem akarom elvinni a témát, egy off kérdés következik: mire jó az a típusú olvasónapló, amiben újra le kell írni a könyvet zanzásított formában?
    A gyerek általános iskolás korában az egyik magyartanár olyan olvasónaplót kért, hogy kiírt egy kérdéslistát, némelyik kérdés eléggé trükkös is volt, és ehhez valóban el kellett olvasni a könyvet. Ez tetszett (a gyereknek is).
    A másik tanár viszont a következőt kérte olvasónapló címén:
    – fejezet címe
    – szereplők
    – miről volt szó a fejezetben
    Gyakorlatilag rövidített formában le kellett írni mégegyszer a könyvet. Nyilván a gyerekek nagy része egymásról, vagy az internetről másolta … (a mi esetünkben egyszer az anyja diktálta neki, mert az utolsó pillanatban került elő a feladat, egy nappal a határidő előtt).
    Most gimiben szerencsére ilyen nincs, órán elemzik a könyveket, ez szerintem sokkal jobb.

    Más: szerencsére a gyerek szeret olvasni, ezért a kötelezőket mindig elolvasta, és azon felül még rengeteg minden mást is.
    Off vége.

    Kedvelés

    • Elméletben ellenőrzi, hogy olvasta-e a gyerek, és persze szövegértés szintjét. Na ilyenre kaptam én egyest a Légy jó mindhalálig kapcsán, mert azt írtam a végére, hogy NyM meghalt, és a tanár odafirkálta, hogy nem olvastam a könyvet. Kb én olvastam egyedül az osztályban, mindenki más rövidített verziót olvasott, megnézte a filmet, vagy másolta a naplót. Igen, mielőtt valaki rákérdez, harminc évvel később is kibaszott tüske ez a bőröm alatt.

      Kedvelés

    • egy csomó szarságot kell csinálniuk az iskolás gyerekeknek és a szüleiknek.
      egy sor frusztrált hozzá nem értő, vagy hozzáértő, de már kiégett, vagy alapvetően nyitott, de az igazgató mindig lebassza pedagógussal vannak a gyerekeink idejük nagy részében.
      akik baromságokat írnak elő. kicsi dolgoktól idegesek (a gyerekek télen náthásak, őrület!), nagy dolgokat meg nem vesznek észre (jaj! neked meghalt az apukád tavaly? nem is tudtam.)
      mutogatnak a NAT-ra és semmilyen kreatív ötletük nincs, hogyan lehetne jobban csinálni.

      az olvasónapló az egyik ilyen szarság. baromság a köbön. ahogy itt Éva elkészítette a kvízeket. kérdem én? ez miért elérhetetlen egy átlag pedagógusnak?

      olvasás öröme: ott kezdődik, hogy azt olvashassa az a gyerek, aki épp megismerkedett a betűkkel, ami őt leköti, ami őt érdekli. és igen. ez mindegy gyereknél más és más! hű de meglepő! igaz?

      ezért baromság a kötelező olvasmány alsóban. kiöli az örömteli olvasás képességét. aztán otthon a felelősségteljes, egyébként szaranyák kemény melóval újraépítik azt a szart, amit az iskola okozott.

      köszönjük szépen.

      Kedvelés

      • a poszthoz: jaj de kurvára tud engem vigasztalni, amikor aszondják, akik aszondják, hogy
        lakhatnál a híd alatt is

        szegények nyomora a buták vigasza -ezt meg Szil Péter mondta,. azt mondta egy spanyol mondás.

        Kedvelés

      • Oh, yes. És igen, és igen. Miért nem vagyunk mink kormányzati pozícióban? Ha Éva belügyminiszter lesz, te legyél oktatási, én meg leszek az államtitkárod, jó?

        Kedvelés

    • Időszerű kérdés. Minden fejezethez írd le: szereplők, helyszínek, idő, előzmény, szereplők szándéka. Minden fejezethez rajzolj. Bónusz: írj villámkérdéseket, szómagyarázatot. Alsó tagozat, első olvasónapló.

      Kedvelés

  8. Apukám beszéde hozzám kilenc éves koromban: Régen bezzeg a te korodbeli lányok látástól vakulásig dolgoztak. A felnőttek kimentek a mezőre, ők meg levágták, megnyúzták , megfőzték a nyulat, és a patakban mostak rengeteg koszos parasztgatyát és faszenes vasalóval vasaltak.

    Mindezt abból az apropóból mondta, hogy 9 évesen én elhoztam a húgomat az oviból, útközben bevásároltam, ebédet főztem mind a kettőnknek, levittem a játszótérre, de panaszkodni mertem hogy utálom az egészet, így nem tudok tanulni, és félek hogy egyszer a húgom az autók alá szalad amikor vele vagyok. Ezt a megjegyzésemet néha még mindig felemlegetik, hogy ebből is látszik, hogy milyen felelőtlen voltam, mert ha nem lettem volna fel se merülhetett volna bennem hogy van ilyen veszély. Szerintem meg pont fordítva.

    Ja és ez a 90-es években volt, mind a 4 nagyszülő közel lakott + 2 nagynéni nagynéni, volt napközi is, ovi is volt délután, igaz egyik helyen se hagyhattak volna minket este nyolcig, de nem is lett volna muszáj a szüleimnek olyan sokáig dolgozniuk.

    És se anyukám se apukám felmenői között se voltak szegény parasztok, amennyire tudom. a déd és ükszüleim katonák, kereskedők, gazdag iparosok voltak. A családom soha nem volt túl szegény, a szüleimnek kifejezetten jó anyagi körülmények között nőttek fel a 60-as 70-es években. (Az akkori viszonyokhoz képest persze) Szal azóta se tudom honnan szülték a példát a szegény parasztlányról és a nyúlról.

    Kedvelés

      • Az, hogy ez nem megengedhető, nem feltétlen igaz (nálunk pont az ellenkezője volt, Anya mindent kivett a kezemből, testvérem nem volt, mert apám se, eggyel agilisebbnek kellett volna lennem ahhoz, hogy helyrebillenjen a szisztéma), de ha már ennyi melót adok a gyereknek, akkor legalább hadd lehessen véleménye is. Ha ez az, hogy herótja van, és fáradt, hát az. Miért kellene 24/7 a fején pörögni boldogságában? Lehet ő is fáradt, pláne még ha van is mitől…

        Kedvelés

      • nyilván vannak fokozatai a kistesó nagytesóra lőcsölésének
        arra gondoltam, hogy nem megengedhető olyan mértékű felelősséget gyerekre terhelni, ami nyilvánvalóan a felnőtt felelőssége kell hogy legyen

        Kedvelés

      • Nyilván van olyan mértékű felelősség, amit nem rakunk egy gyerek nyakába, meg a játéktól és tanulástól sem vesszük el az idejét egy határon túl. De a másik fele, amit calealenta írt le, hogy marha jó, a felelősség már-már egy felnőtté, de önálló véleménye nem lehet, abban még egy gyerek szintjére sem engedem, ez aztán a csúcs.

        Kedvelés

      • Ezt sose bírtam ilyen pontosan megfogalmazni, de valami ilyesmiről volt szó, igen.

        Egyébként szerencsére, ez az időszak csak egy-másfél év volt és azért nem egyfolytában voltunk magunkra hagyva meg volt az enyém a felelősség. De az egész gyerekkoromban rossz volt, hogy a szüleimmel nem nagyon tudtam a gondjaimról beszélni, nem is tudom miért, szerintem főleg elcseszett tekintélyelvű okai voltak, hogy a szülő nem a gyerek haverja, meg, hogy nem szabad igazat adni a gyereknek soha más felnőtt ellenében, meg hogy lázadás, ha panaszkodom arra, ami az én dolgom lenne.

        (Egyébként a szüleim azért nem olyan szörnyűek, ahogy ezekből a hozzászólásaimból kitűnik, nyilván szerettek minket meg igyekeztek, csak most valahogy a rossz dolgok jutnak eszembe, főleg mert arról nem lehet beszélni.)

        És akkor is tilos volt erről beszélni meg panaszkodni, mikor kamaszkoromban rám szállt egy nagyobb fiúkból álló banda. És le lett üvöltve a fejem, hogy ne merjek anyámnak erről túl részletesen panaszkodni, mert csak feleslegesen aggódna, és egyébként is oldjam meg egyedül és hogy képzelem. Aztán végül anyu bement és beszélt a tanárokkal, de nem tudom miért nem lehetett ezzel kezdeni.

        És 9 évesen az egyetlen felnőtt aki meghallgatott az a bácsi volt a parkból, de ő meg a mellemet és a puncimat tapizta közben, szal nem volt ideális beszélgetőpartner.

        és amikor kamaszként sokadik öngyilkossági kísérlet után pszichológushoz kerültem, apám azt mondta nem lesz jövőm , mert ilyen hülyeségekre járok a harmadikféle gimis felvételi előkészítő helyett és nem teljesítek elég jól.

        Kedvelés

      • Francba. Hogy talán előbb kellett volna menned, akkor LEHET, hogy tudnál teljesíteni, az meg se fordult a fejében nyilván. Arról nem is beszélve, hogy nem biztos, hogy a felvételi az élet legfontosabb dolga.

        Kedvelés

    • Hogy mennyire nem tudta, hogy éltek, a nyulas dumából is látszik. Nem volt leterjedt a nyúl, talán az első világháború után, és nem is igazán vidéken, parasztoknál, hanem – mivel ketrecben tartható – a városszéleken, proli területeken terjedt, zöldséghulladékon tartották, meg árokparti zöldön. Paraszt nagyszüleimnél sose volt, villamosvezető nagyapám annál jobban értett hozzájuk.

      Kedvelés

      • Jajaj, nem érted te eztet! Amikor hajnalban kivittejamezőre az emberek után a kaját, szedett egy kis markot, majd hazafele menetben elkapta a nyulat, de nem ám a ketrecből! És közben folyamatosan ringott a sok szoknya a csípeje körül és ropogós, friss is volt – a szoknya is, meg a nyúl is. És danolt, természetesen pacsirtahangon.

        Kedvelés

      • Akkor még essen szó a tiszteletreméltó Edward gyengéiről: a kérges kis kezecskékről, a gőztől fényes orcákról és a mosószappan illatáról!

        Kedvelés

    • Nekünk nagyapám szokta ezt mondogatni régen – ő mondjuk legalább igazi paraszti családból származott, tehát tényleg tudta mit beszél. Ettől eltekintve iszonyúan fel tudott idegelni, holott gyerek voltam. Emlékszem, hányszor előfordult, ha épp akkor jött hozzánk amikor játszottunk a tesómmal, hogy elkezdte mondani, hogy bezzeg régen ekkora lányok már megfőzték az ebédet, kimostak, kitakarítottak – gondolom ezzel arra célzott, hogy megvendégelhetnénk – hét és tíz éves gyerekek voltunk. Mi általában vállat vontunk, sőt egyszer azt mondtuk, hogy “de mi még csak gyerekek vagyunk, papa.”

      Baromira bántott, hogy miért mondogatja mindig ezt, ha boldogan játszani lát minket, mintha sajnálná tőlünk, hogy jól érezzük magunkat – pedig amúgy tényleg sokat segítettünk anyunak a ház körül és a szőlőben. Az öreg egyébként mindig szeretett másokat dolgoztatni, és idős korára az lett a fő gondja, hogy mindenkinek van munkahelye a családban és nem állnak a rendelkezésére a szőlőben vagy a földeken. Szerintem neki az volt az álma, hogy olyan lesz, mint a nagyapja volt – nagygazda, aki irányítja a gazdaságot, és elégedetten nézi, ahogy az aprónép dolgozik – és megkeserítette az életét, hogy ez nem így történt.

      Kedvelés

    • Közeli nőrokonomra (mindig megbízható, komoly, felelősségteljes lány volt) gyerekként sokat bízták rá a kistesót. És igen, véletlen baleset lett belőle. És igen, akkor, amikor rá volt bízva a kicsi. Tőle tanultam meg, hogy a gyereket magunknak szüljük (=csakis mi felelünk értük, az épségükért).

      Kedvelés

  9. Nekem a következők jutottak eszembe.

    A könyvekben megírt, avagy a nosztalgikus köz- és családi emlékezetben ápolt tisztes szegénység soha nem létezett, illetve az nem volt szegénység. Azt bízvást elmondhatják a szüleim, hogy a maihoz képest igen szerény körülmények között éltek (apám ruhatárának bősége tom sawyeri volt: az egyetemi vizsgaöltönye volt az a bizonyos „másik ruha”) és egyébként három rend fehérnemű, egy pantalló, két ing, felöltő, télikabát és nagyjából kész. De arról nem hallottam, hogy ténylegesen éhezni, fűtetlen lakásban telelni, rongyokban járni kellett volna és tanulhatott is.

    Az én olvasatomban a szegénység súlyos és állandó, tartós nélkülözést jelent élelmezésben, ruházkodásban, lakhatásban és tanulásban – ilyen tömegesen a háború előtti Magyarországon fordult elő. Az, hogy ez mit jelent, megint csak egy Féja idézet mutatja meg: „Nyitott ablak mellett ül az öreg s végtelen lelki nyugalommal lámpaüveget tisztít. A szembenálló fal mentén piszkos ágynemű között ősz, kiaszott, cserepesajkú s lázasszemű öregasszony fekszik, a felesége. Olykor-olykor keserveset rándul kínjában. Az öreg elmeséli, hogy »belső bélgyulladása« van az asszonynak. Vakbélgyulladás ez, s tekintettel magas korára és gyenge szívére, nem operálható. Vizet kér, nyöszörög, de az öreg ügyet sem vet rá, bálványábrázattal tisztítja tovább a lámpaüveget s kérdéseimre is csak gyér, szűk feleleteket vet.”
    Ennyi azt hiszem elég is a tisztes (igazi) szegénység létéről.

    Másodszor, a szegénység a mai magyar középosztály (komoly átfedés Normálisékkal) szemében stigmatizált bűn, lustaság, nemtörődömség, az egyén akaratgyengeségének a jele. Fel sem fogják, amit Féja fogalmazott szintén meg: van olyan környezet, ahonnan nincs kiút. („A különb élet utáni vágy e tájon nem maradhat meg egészséges utakon. E nagy sivárságban az egyén, ha minden erejét is összeszedi, nem válthatja meg magát.”)
    Mivel a kispolgár rettegése él bennük a lecsúszástól (válság óta talán még jobban, mint valaha), a szegényeket előszeretettel kezelik lesajnáló megvetéssel, olykor gúnnyal, anélkül, hogy tisztában lennének a mai szegénység mibenlétével. Ez ugyanis más, mint amiről Féja írt: a szegénység ma sokkal inkább a szocializáció csődjét jelenti, erről árulkodnak a parabolantennás putrik és a dryvites házak (odabent plazmatévével) egyaránt. Egy szegényt – mivel nem okosan beosztó, gazdálkodó polgári családban nőtt fel, nem lehet megtanítani spórolni, átadni az „először számlák, ha nincs pénz, nem cigizünk, stb.” életvezetési tanácsokat, 20-30-40 év lemaradását nem lehet jótanácsokkal helyettesíteni. A színvonalas kertévék pedig adják a muníciót: miközben látszólag minden polkorrekt, csak jó néha megmutatni a putri előtt mezítláb, cigarettázva több segélyért ordítozó, vagy éppen segélyszállítmányon összeverekedő cigányokat – hát ezeken kéne segíteni, háborodhat fel Normális úr és b. neje.

    Arról nem is kell szólni, hogy a fenti közegben végképp értelmezhetetlen lenne a nők helyzetéről, egyenrangúságról beszélni.

    S van egy harmadik divat, a sikeres fiatal emberek népszerű meséje (gyakran 25-30 évesekről van szó), a „nagyon kicsi, eldugott faluból, szegény, dolgos szülők gyermekeként került fel a fővárosba és sikeres lett” nóta. Ezek az ifjú üstökösök természetesen jó esetben turiból öltöztek, szülinapra ha egy Mars csokit kaptak és bizony a főiskola mellett dolgoztak kőkeményen és lám! Mindebből következik, hogy aki nem tud kitörni, az lusta semmirekellő, hiszen ugye itt van az élő példa. Az már senki nem érdekel, hogy lehet, csak két utcával odébb születik, akkor nemhogy szülinapi Mars csokiról nincs szó, viszont 16 évesen eladják kurvának az útszélre, de hát miért nem tanult, ugye.

    Az igazi szegénység együtt jár a tanulatlansággal, atavisztikus agresszióval, beilleszkedési képtelenséggel, babonaszintű, erőszakos szokásjoggal, nincs belőle kiút, nincs benne szépség, méltóság, semmi, ami pozitív lehetne. Rugdosnám fel azokat a középosztálybelieket, akik a “Kicsi kunyhó, szerető szív” sztorikon ömlengenek.

    Kedvelés

      • Na ja. Éva is említette ezt a remekművet egy bejegyzésében.

        Nekem gyermek-, és kamaszkoromban sok igazi, lakótelepi vagy kültelki kulcsos, szipus, proligyerek barátom volt. Nem azért voltak szegények, mint Féja szegényei, a faterjuk egyszerűen elitta, elkártyázta a fizetését, meg az anyjukét. Ilyen és hasonló dolgokkal szembesültem:

        – Megdöbbentek azon, hogy nálunk a hűtőben mindig van ennivaló. Ők sem éheztek, de az simán belefért, hogy napokig zsíros kenyér, vagy egy nap épp semmi.
        – Volt köztük olyan, aki 1980-ban nálunk látott először automata mosógépet, nem tudta, hogy mi az.
        – Egyiküket az apja 14-ik születésnapján ünnepélyesen megkínálta cigarettával: már ember vagy, fiam! (Akkor már vagy 3-4 éve szívta.)
        – Nem egy közülük már akkor megjárta Tökölt, minimum Aszódot.
        – Olyan brutális veréseket kaptak otthon, hogy el sem lehet képzelni, ez látszott az iskolai, telepi bunyóikon is: életveszélyesen gátlástalanok voltak.
        – Úgy tartottak kutyát udvaron, hogy az nem kapott enni. Semmit, konkrétan: egeréssz a mezőn, Blöki! Néha vetetettek az állatnak vízbe áztatott száraz kenyeret.
        – Láttam kistestvért a kiságyban meztelenül, pisiben-kakában visítva sírni, mert apa-anya sehol, a nagy testvérei meg ezt megszokták, nem kell ezzel foglalkozni.

        Nagyjából mindegyikük sorsa börtön, kábszer, alkoholizmus lett, no ennyit a tisztes, romantikus, cukormázas szegénységről.

        Kedvelés

    • “A könyvekben megírt, avagy a nosztalgikus köz- és családi emlékezetben ápolt tisztes szegénység soha nem létezett, illetve az nem volt szegénység.” -na igen.

      Egyébként a szegénységnek hatalmas tudományos irodalma van, hiszen mást jelentett régen és most, mást jelent a fejlett országokban és mondjuk Szudánban, hogy ki számít szegénynek. És megvannak a kategóriák, hogy létminimum alatt élők (az is érdekes, hogy mi tartozik bele a létminimumba és mi nem) meg mélyszegénység és egyebek. Nagyon érdekes az a jelenség is, amit “a szegénység kultúrájának” neveznek: ez az a számunkra megmagyarázhatatlan és sokszor felháborodást kiváltó viselkedésforma, amikor a segélyből élők megkapják a juttatást, és nem beosztják, hanem pár napig mindent megvesznek, amit szemük-szájuk megkíván, amíg a pénz el nem fogy – ennek is megvan a maga magyarázata, és valamilyen szinten előnyös is a mélyszegénységben élők számára.

      A tisztes szegénységről nekem mindig a saját családom jut eszembe, ahogy mi éltünk, az kb. lefedte ezt a fogalmat. Anyu egy fizetésből tartott el kettőnket, és bizony kevés jutott. De otthon rend volt és tisztaság, tartottunk állatokat és műveltük a kertet meg a szőlőt, így mindig volt mit enni – ha nem is mindig az, ami a fogunkra való lett volna. Egy cipőnk volt fejenként, újat akkor vettünk, ha leszakadt a lábunkról, a turiból öltöztünk, de anyu mindent elkövetett, hogy legyenek könyveink, amit olvashatunk, tanulhassunk, nyelvet beszéljünk. Emlékszem, mikor 1994-ben lehetett menni az iskolából Németországba diákcserével 15 ezer forintért, azt a pénzt is összeszedte (utólag tudom, hogy eladogatta minden maradék ékszerét, értékét) hogy mehessek, és arra is emlékszem, mennyire bánta, hogy Angliába már nem tudott befizetni ugyanígy, mert az már 45 ezer forintba került volna.

      Szerintem a tisztes szegénység nagyjából ezt jelenti, ha jelent valamit: jól megalapozott szocializácót és valamiféle kulturáltságot, és feltörekvést, még ha a források hiányosak is.

      Kedvelés

      • Igen, én is valahogy így gondolom. De ha ezt úgy próbálják beadni, mintha az pl. a Horthy-rendszer parasztságának a sajátja lett volna, vagy éppen a Kádár-kor szerény, de biztos életét megpróbálják valami legsötétebb nyomornak lefesteni, az idegesítő.
        Az is megérne egy misét, hogy a “Dolgoztunk látástól-vakulásig.” mögött mi van. Miért dolgoztak? A bazi nagy kockaházért? Hogy nagyobb legyen, mint a szomszédé? Ahol élek, tele van ilyen késő szoci szörnyszülött családi házakkal, amelyekben most két magányos öreg fagyoskodik – hát ezért azután megérte, tényleg.

        Kedvelés

      • Nálunk a faluban azt mondják az öregek, hogy a legrosszabb az ötvenes években volt, a Horthy-korszakban sokkal jobban éltek annál.

        Erről “a dolgoztunk látástól-vakulásig” dologról és a múlt rendszerbeli életmódról, életstílusról ír ha jól emlékszem Andorka Rudolf a Bevezetés a szociológiába című egyetemi tankönyvében, nagyon érdemes elolvasni.

        Kedvelés

      • Tegnap láttam a Kenguru c. filmet. És igen. 15 évig spóroltak a kétszobás kültelki (földút, tömköz sehol) kockaházra, és még húsz év az OTP.

        Kedvelés

      • Édesistenem, Sződliget. Kert kb fél méteres szalag, mert az egész telekre rácuppantották a házat, minél nagyobb legyen… Erre mondom én azt, hogy a pénz maga tényleg nem boldogít, mert tessék, ezek az emberek is csak arra hajtanak, hogy nagynagy meg soksok, ide nekem mindet a bármiből.

        Kedvelés

  10. Bosszankodás, frusztráció, befelé fordulás – belőlem ezeket hozták ki ezek a gyerekkori olvasmányok. Érettségi után diagnosztizáltak depresszióval, talán eleve volt bennem hajlam rá, talán ezért reagáltam érzékenyebben az ilyen történetekre. De elsősorban az értetlenségre emlékszem, hogy miért van így? Miért tűrik? Nem csak Nyilas Misi, de mondjuk a tanárai, nem szúrták ki, hogy mi van a gyerekkel? A bicebócáért miért nincs társadalmi összefogás? A kis gyufaáruslánynak miért nem dob oda valaki egy zoknit? Egy szülő se kérdezi meg a gittegylet tagjaitól, hogy mi volt a grundon? Itt mindenki hülye?

    Kedvelés

    • Engem is frusztrált, különösen a Pál utcai fiuk, nem is a könyv, az még elment volna, hanem az iskolai értelmezése. Nagyon elkeserített, hogy itt épp meghalt valaki tüdőgyulladásban, ráadásul értelmetlenül, egy buta játék miatt, fiatalon, erre magyar órán azt tanuljuk erről, hogy hősiesség, hazafiasság, megvédeni a hazánkat meghalni a fronton, jajj de szép dolog. Nemecsek is a hazáját védte kicsiben, mert a grund annak a jelképe blabla. Abban se voltam biztos, hogy ugyanazt a könyvet olvastuk a tanárral.

      Kedvelés

      • Vááh, köszönöm, amióta ide járok, egyre kevésbé érzem magam zakkantnak. Ráadásul nekünk pont egy “mit akart ezzel mondani az író” jellegű tanárnőnk volt, aki nem ragaszkodott eredeti vélemények meghallgatásához, tehát az író mindig azt akarta mondani, ami a tankönyvben állt, feketén-fehéren, és aki mást mondott, az tévedett. Ha nem találok rá Rejtőre meg a nagybátyám Galaktika magazinjaira, megutáltam volna az olvasást.

        Kedvelés

      • Most már én érzem magam zakkantnak, aki a Nemecsek, a meg nem értett hős, a kinevetett igaz ember szerepével azonosul. Nemecsek tényleg az önfeláldozás, a tisztesség és a becsület hőse, aki élete árán is megvédi a grundot, és nem árulja el az árulót. Számomra ez nagyon mély és kemény hivatás. Mi olyan zakkant ebben? Nem szabnám normának senkinek, mindenki úgy él, ahogy tud. De a gittegyletben ő volt a legnormálisabb, nem Csele és nem Barabás. Belőlük később főkönyvelő vagy miniszterelnök lett, Nemecsekből október 23-i emlék. Nemecsek az igaz ember kiszolgáltatottságának példája, annak, hogy vagy tisztességes vagy, vagy túlélsz, nincs tisztességes érvényesülés, nem ebben a társadalomban. Háborúban mindig a pacifisták halnak meg először, az opportunisták élik túl a legkönnyebben. Viktor Frankl is megmondta: Auschwitzban a legtisztességesebbek haltak meg először. Akkor hazudott volna a Pál utcai fiúk, ha Nemecsek nem hal meg. Akkor egy tar amerikai film lett volna belőle.

        Kedvelés

      • szerintem ezt itt mindenki tudja és érti.

        az a vita tárgya, hogy egy 10 éves gyerek megérti-e. illetve minden 10 éves gyereknek meg kell értenie, mert ez a kötelező olvasmány

        helyén van annak a 10 évesnek az esze, aki felteszi a kérdést: de hát felnőttek! akik megmondjátok, hogy mit és hogyan kell tennem. ti közben hol voltatok? miért kéne meghalnia valakinek, aki igaz és hű és nem áruló? miért nem élhet?

        és még: miért kell ezt lenyomni a 10 éves gyerek (minden általános iskolai 10 éves- köszi NAT) torkán. lehet 12 évesen, vagy 30 évesen már megérti. (én akkor utáltam, aztán nagyon szerettem ezt a könyvet. na akkor hogy is van ez? )

        Kedvelés

      • Na ezt nem értem én sem, hogy miért kell ezt egy gyerekkel elolvastatni?! Azt értem, hogy Nemecsek hős, de ezzel mit tanitunk a gyerekeknek? Tényleg nincs olyan, hogy a tisztességes, jószivű, stb ember élhet csendesen, békében? Én ebben nem szeretnék hinni és a gyerekemnek sem szeretném ezt tanitani. Azt hiszem, inkább a John Lennon – Imagine világa jön be nekem. Mi a francért kell olyan helyzetet teremteni, ahol a hazáért kell meghalni?! A felnőtteknek meg kötelessége olyan világot teremteni a gyerekeknek, ahol a Nemecsek féle tragédiák nem történhetnek meg. Ez meg sokkal nehezebb, mint kimagyarázni hogy “hát a világ, az már csak ilyen”. Ne legyen ilyen!

        Kedvelés

      • Szerintem is jól látod. Nem mindig balek az, aki rosszul jár. Baleknak, passzív áldozatnak lenni mindenki utál, azzal nem lehet jól azonosulni, idegesítő (egyéni, de én így éreztem szegény Nyilas Misi iránt, vagy ott van a kis gyufaáruslány, bakker, van egy csomó gyufája, miért nem rak tüzet és gyújtja meg azt), de van, amikor szabad választani a rosszul járást cserébe, hogy az ember megmaradhasson a saját viszonyrendszere és értékei között. De ez csak akkor jó, ha ez önálló döntés, választás kérdése, mint Nemecseknél.

        Kedvelés

      • Az a zakkant benne, hogy létfontosságúnak tekint valamit, ami – hát valljuk be – enyhén szólva nem létfontosságú. Mint kiderül a végén, teljesen lényegtelen, így is- úgy is beépítik a grundot.

        Kedvelés

      • Pontosan! Nekem már gyerekkoromban is eszembe jutott, hogy ezek a fiúk nem teljesen százasok. Nem fogalmaztam meg ilyen pontosan, csak egy érzés volt, de akkor is. Járnak iskolába, van családjuk, látják maguk körül a világot, és ennyire nem tudnak különbséget tenni a valóság és a játék közt? Pedig nem is voltak már olyan fiatalok.

        Kedvelés

      • Ja, Viktor Frankl hülyeséget beszélt. A lágerben a peches halt meg először, tisztességtől tök függetlenül. Illetve, jó kérdés, hogy az volt-e peches, vagy az, aki halála előtt még jó sokat szenvedett szerencsétlen.

        Kedvelés

      • Igen, például elmondja, hogy az egyik tanító megtalálta a lágerben egy másik fogvatartott fejadagját. Ahelyett, hogy megette volna, ami a túlélési esélyeit megkétszerezi, megkereste a jogos tulajdonost. Tényleg qrva pech ilyen tisztességesnek lenni.

        A másik sztori, amit mesél, hogy a gázasításra egy időben a kápósok írták fel az embereket egy listára. Nem neveket írtak, hanem számokat. Semmi mást nem kellett tenni, ha a neved a listán volt, mint lefizetni a kápóst, hogy az egyik számjegyet egy kicsit írja át. Rögtön más ment a gázkamrába. Hogy ki? Nem mindegy? Fő, hogy nem te. Na, aki ezt nem tette meg, az peches volt… vagy tisztességes? Nem is tudom, döntsd el te.

        Kedvelés

      • Csineva, nem attól halt meg, ha hamar meghalt, hogy kereste a fejadag tulaját. És Kertész Imre nem azért nem halt meg, mert ő megette a másét. Olyanokon múlt, hogy megették-e a penészes kenyeret. Egy csóka mesélte, hogy ő már hallott a penicillinről, ezért megette. Nem a kaja miatt, hanem mert remélte, hogy az esetleges antibiotikumok segítenek túlélni a fertőzéseket. Aki nem fizetett – esetleg nem azért, mert tisztességes volt, hanem mert nem volt miből – az meghalt. Hogy ki került a listára, az ezen a lefizetésen kívül szerencse volt. Tisztességtelenséggel lehetett odázni a dolgot, de a betegséget ha elkapta, akkor meghalt. Nagyobb volt a szerencse szerepe, és nem a tisztességtelenek élték túl ELSŐSORBAN, hanem a szerencsések. Meg az ügyesek, meg a bátrak – akik pl. kiugrottak már a robogó vonatból, tehát oda se értek.

        Kedvelés

      • Változatlanul gusztustalan, ezen nem módosít, hogy idézted-e.

        Emberek millióit hozták embertelen helyzetbe, egyszerűen ízléstelen a borzalmakat túlélők között rangsorolni. Nem elég a rémséget egy életen át hordozni, még gyártsunk hozzá bűntudatot is. Undorító.

        Kedvelés

      • Egy biztos. A tisztességeseknek esélyük sem volt. A legjobbak biztosan ottmaradtak. Még, ha szerencséjük lett volna, akkor sem lehettek volna “ügyesek”, mert az ügyességhez dörzsöltség kell, azt pedig tisztességesen nem lehet csinálni. Tudom, manapság röhejes idiotizmus az elveidet és a tisztességedet az életednél többre becsülni, de sokan éltek és élnek így, és valamilyen szinten Nemecsek is az effajta ember ábrázolása. Nem normatív követendő példa, mindenki úgy él, ahogy tud, de attól még számomra nagyon szimpatikus.

        Kedvelés

      • Csineva, nagyon sok a csúsztatás. Nem, nem haltak meg mind a tisztességesek. De, lehet valaki tisztességes ÉS dörzsölt meg aszertív. Nem, nem arról beszélek, hogy röhejes az életednél többre becsülni az elveidet, hanem arról, ha az elvek röhejesek.

        Kedvelés

      • Csineva, ezért a mondatért minden túlélő és a hozzátartozóik nevében kérlek, hogy azonnal kérj bocsánatot, mert az állításod mélységesen sértő, felháborító és gyalázatos.

        Kedvelés

      • Ezt Viktor Frankl mondta, nem én, rövidesen lábjegyzettel is alátámasztom. Nem érzem, hogy gyalázkodtam volna, csak egy túlélőt parafrazáltam.

        Kedvelés

      • “Mi mindannyian, akik ezer és ezer szerencsés véletlen vagy
        isteni csoda folytán – nevezhetjük akárminek is – életben maradhattunk, mi tudjuk és nyugodtan
        mondhatjuk is: a legjobbak nem tértek vissza.” Viktor E. Frankl: …mégis mondj igent az Életre! Pszichoteam Mentálhigiénés Módszertani Központ, Budapest, 1988. 9. o.

        Kedvelés

      • “Elvont, erkölcsi meggondolásokra
        a foglyoknak ebben a helyzetben sem idejük, sem kedvük nincs. Mindegyik csakis arra gondol,
        hogy életben maradjon az otthon rá váró övéi számára, és valamennyire biztonságban tudhassa a
        táborlakók közül azokat, akikhez érzelmi kapcsolatok fűzik. Gondolkodás nélkül fog tehát a
        szállitmányba egy másik foglyot, másik számot besoroltatni.
        A fentiekből már kitűnik, hogy a kápók a negatív szelekció valamilyen fajtáját képviselik: csak a
        legbrutálisabb egyedek voltak alkalmasak erre a feladatra. Tudatosan nem említjük meg itt a
        kivételeket, melyek természetesen ezek között is akadtak szerencsére. De emellett az SS által
        végrehajtott, úgynevezett aktív szelekció mellett létezett egy passzív is: azok közül a táborlakók
        közül, akik hosszú, hosszú éveken át táborokban tartózkodtak, egyikből a másikba kerültek és így
        végül tucatnyi tábort ismertek meg, átlagban csak azok tudtak életben maradni, akik ebben a
        létfenntartásért dúló harcban könyörtelenek voltak és nem riadtak vissza az erőszaktól sem, sőt még
        attól sem, hogy meglopják bajtársaikat.” Uo.

        Ez nem gyalázkodás. Viszont seggfejeknek nevezni az aradi vértanúkat határozottan az.

        De legyen, nehogy sértő legyek: határozottan nem állt szándékomban egy elhurcolt áldozatot vagy túlélőt sem megsérteni. Ami velük történt, iszonyúan botrányos, vérlázító, és én az áldozathibáztatás legkisebb gyanúját is szeretném elkerülni. Emlékük előtt kegyelettel fejet hajtok, és semmilyen formában nem kívánom azt sérteni. De fenntartom magamnak a jogot, hogy azokra, akikről Frankl ír, a “legjobbakra” különös tisztelettel emlékezzem, hősiességüket példaértékűbbnek tartsam, mint azok példáját, akik a fent említett módon menekültek meg. És ezzel nem mondok ítéletet felettük, mert ehhez semmilyen jogom vagy mércém nincs. Sajnálom, ha ezzel az idézettel bántottam valakit. Számomra a Nemecsekhez hasonló emberek tisztességes önfeláldozása egyszerűen értékesebb és követendőbb, mint az ügyeskedők praktikái, még akkor is, ha utóbbiak pragmatikusabbnak bizonyulnak.

        Kedvelés

      • De, Csineva, rohadtul minősítesz ezzel (“példaértékűbb”), és Devorah-hoz hasonlóan én mérhetetlenül gusztustalannak tartom ezt a különbségtételt, ezt az ítélkezést.
        Tőled meg egészen meglepő.

        Ki veszi magának a jogot, hogy olyan emberek fölött mondjon ítéletet, akik a szenvedés legmélyebb bugyraiban töltöttek éveket, és haltak meg vagy (ki tudja, miért) élték túl?

        Nem látod, hogy ez milyen ocsmány?!

        Kedvelés

      • Ne haragudj, de én kisgyerekfejjel úgy voltam, hogy szarok rá. Önfeláldozás, becsület, tisztesség, aztán mire ment vele? Eltemették a szülei, a grundot beépítették, a bully-k (bocs, nem tudok rá jó magyar szót) meg vígan éltek tovább az einstandolt üveggolyókkal, és valószínűleg egy álmatlan éjszakát sem okozott nekik Nemecsek Ernő, akárhány kis- vagy nagybetűvel. Ezek a könyvek nem sokkal az igazán mese Vuk és társai után jöttek, amolyan arculcsapásként a gyermeki lelkemnek. Időnként feljönnek mindenféle felmérés eredmények, hogy milyen pesszimista meg depressziós nemzet a magyar, nekem meg az első gondolatom, hogy hát nem annak neveli már kölyökkorban őket az irodalmunk? A lányom még nem olvasta ezeket, tippre az ablakon fogja kibaszni a könyveket. Már most egy-egy rajzfilm során megkérdi, hogy azt érti, hogy a kislány eltörte anya kedvenc levesestálját, de miért nem vallja be őszintén és kér bocsánatot ahelyett, hogy egyre szövevényesebb hazugsághálóba gabalyítja magát? Ilyenkor elmagyarázom, hogy azért, mert akkor a film öt perc alatt véget érne, és nem tudnának mit kezdeni a maradék negyven perccel a rajzolók. Szerintem ő bele fog kötni ezekbe a történetekbe. Ha önfeláldozás meg becsület, akkor inkább Batman, aki vagy hősként hal meg, vagy elég sokáig él, hogy gonosztevő legyen belőle. Engem sosem az zavart, hogy Nemecsek meghal, hanem hogy feleslegesen szenved és hal meg. Árvácskát meg annyira gyűlöltem, hogy mára a virágot is utálom, mert a neve arra a sztorira emlékeztet. És az is zavart, hogy szűkebb és tágabb környezetemben is mindig lebaszást kaptam azért, ha kifogásoltam, hogy nekem folyton áldozatokkal kell azonosulnom.

        Kedvelés

      • A rólam kialakuló képet árnyalandó hozzá kell tennem, hogy nekem a mártírság azért vörös posztó, mert anyám Önkéntes Kiváló Mártír, akár akarom, akár nem. Folyamatosan az megy, hogy ő miről mondott le a gyerekei kedvéért, amit már gyerekként sem értettem. Miért lenne szarabb az életünk, ha ő elmenne kávézni meg mozizni a barátnőivel? Talán még jobb is lenne, mert ha lazítana, kevesebbet csesztetne minket odahaza. De ha ezt mondtam neki (selyempapírba csomagolva, mert a hisztis szülők gyerekei korán megtanulnak diplomatikusan fogalmazni), csak jött a leereszkedő “kicsi vagy még, nem tudsz semmit, jonsnow” szöveg. Szóval otthon folyton mártíromkodást láttam, amiből nekem a folytonos olvasás volt a kiút, úgyhogy amikor az irodalmi élményeimbe is beékelték ezt a hozzáállást, azonnal dühöngeni kezdtem, hogy elrontják itt nekem a jó kis menedékemet. Gondolom, ezért (is) vagyok érzékeny erre a témára.

        Kedvelés

      • Nekem meg a Metterling-cédulák Woody Allentől, ahol egy író mosodai céduláit elemzik nagy odaadással. Amikor Ezra Pound verseit olvastam a kurvasok lábjegyzettel, nem tudtam nem röhögni, mert mindig erre asszociáltam.

        Kedvelés

      • Ezt jó, hogy írod, mert később nyilvánosan vádoltál azzal, vagyis, álltál be az ellenem hergelt hangulatba készségesen, hogy neked itt a blogon elmélyült a depressziód…

        Kedvelés

    • “Itt mindenki hülye?” pontosan.

      És mivel a való világban elég tehetetlen voltam, és senki nem segített, amikor gond volt, sőt fel se tűnt senkinek, szinte elviselhetetlen volt ezzel még az olvasmányaimban is találkozni.

      Kedvelés

  11. Hogy én ezt mennyire utálom, ezt a számonkérést.

    “Ilyen idős korában, mint te, anyád a tanyáról bebiciklizett a buszmegállóig, letette a biciklit az X. néniéknél, ott felszállt a buszra és elment az óvodába, nem nyafogott, mint ti!”

    Ma erre csak azt kérdezném – régen húztam fülem-farkam, hát igen, ilyen önző és önállótlan voltam óvodás létemre -, hogy ÉS?! Arról hol én tehetek, hogy teljesen más körülmények közt élek, mint az anyám, és nincs tanya, nem kell buszozni, hanem ő maga be tud vinni biciklivel, mert GYES-en van a húgommal, és erre megvan a lehetősége? Ugyanolyan felcsattanós ingerültséget vált ki belőlem, mint amikor azon kell versenyezni, hogy akkor most ki ne mosogasson, mert ki nem aludt egész éjjel,
    de nem is, mert te legalább pihentél előző nap,
    de én már negyvennyolc órája fenn vagyok,
    de nekem most pisálnom kell, nemigazbazmeg, hogy nem tudod megcsiálni,
    pisáljál, az két perc, majd megcsinálod utána,
    de AKKOR IS ÉN VAGYOK A FÁRADTABB.

    Kedvelés

      • Hahó, suspi! Úgy eltűntél! Mi történt azóta veled? Együtt vagy még azzal a bizonyossal? Mesélj!

        Kedvelés

      • Hahó! Hát, minden megy a régi kerékvágásban – együtt vagyunk, néha összevesünk dolgokon, de úgy néz ki, tudjuk kezelni.

        Egyébként jól vagyok, csak kissé kiszáradt, koffeintúladagolásos és alvásmegvonásos (a vizsgaidőszak utóhatásai) jelenleg. Ott mi újság? 🙂

        Kedvelés

      • Dettó. 🙂

        Hát örülök, hogy megy a bót nálad, és itt is jelen vagy már újra. Ezt a vonalat vigyed továbbra is. 🙂

        Hogy sikerültek a vizsgák?

        Kedvelés

      • A régi teljesítményemhez és a magamtól elvárthoz képest elég satnyán – sokat dolgozom mellette, fáradok, stresszes vagyok, az időm is kevés mindenre, azon felül az átlagnál lassabban vagyok kész feladatokkal, úgyhogy ez úgymond borítékolható volt, de majd a következő félévben!

        Kedvelés

      • Vizsgaidőszak van (volt – most lett vége az utolsónak), nem igazán tudtam kommentelni, írni – sokszor meg csak nem tudtam hozzászólni, de itt voltam és bólogattam. Mostantól rendszeresen érkezem majd dohogó, kissé offolós/irreleváns kommentjeimmel! 😀

        Kedvelés

      • (egyébként melengeti a szívemet, hogy van, aki emlékszik rám ilyen ritkás kommentprodukció után/mellett is)

        Kedvelés

    • “Ilyen idős korában, mint te, anyád a tanyáról bebiciklizett a buszmegállóig, letette a biciklit az X. néniéknél, ott felszállt a buszra és elment az óvodába”
      Az elkényeztetett úri cáca. Bezzeg az ő anyjának nem volt biciklije, sem busz nem létezett, óvodáról ne is beszéljünk! Az összes gyerek ott lógott a nyakán, míg dolgozott. És még anyádról beszélnek?

      Kedvelés

      • Cáca – használtad ezt a szót, amit nálunk szoktak, a román “țață” szóból származik, ténsasszonyt jelent, vagy effélét.

        Kedvelés

      • Ezt a szót szerintem blaci is itt tanulta a blogon, valaki nagyon viccesen elmagyarázta, hogy kire szokták érteni (volt ott fekete neccharisnya, körömcipő, róka és dauer is 🙂 ) Nekem is úgy megtetszett a hangzása miatt, hogy beépítettem a szókincsembe.

        Kedvelés

      • A kínaiak a krvára mondják, hogy caca. De ezt az erdélyi változatot is hallottam már, csak nem tudtam, hogy kb a cucoane szinonimájaként működő ţaţă magyarul leírt formája. Ja, és amúgy nem tudok románul:) mármint önállóan fogalmazni meg beszélni. Lassan kellene megint nyelvtanulás-jelleggel is foglalkozni vele, hátha már menne.

        Kedvelés

      • Én tőle tanultam ezt a kifejezést. Igen, Isten minden barmának van haszna ezen a világon.

        Kedvelés

      • Ja, a cáca miatt! Nem tudtam, mire kérdezte csineva.
        Amúgy meg a kikérés után kellett volna egy kacsintó, de Hajnalkám mindenféle retorziókat helyezett kilátásba, ha ki merem tenni. Ilyen ez, ha nőuralom alatt levő blogra merészkedik az ember.

        Kedvelés

      • Legalább átérzed pl. Széll Bernadett helyzetét. Meg kb. minden nőét, kivéve valamennyire skandináv államok. És itt még vak komondor sincs.

        Kedvelés

      • Nemes egyszerűséggel elcsúsztam vizes, ferde talajon, és elég rosszul fordult alám/ki a lábam. (Mert aggódtam, hogy elkésik a lányom a versenyről, ahova megígértem neki, hogy elviszem, és meggondolatlanul kapkodtam – utána alig bírtam több perc alatt felállni és elindulni vele (na nem gyalog), de még így sem késett el…) Csont nem törött, de azt hiszem, minden más sérült, ami csak tud, legalábbis izomszakadás vádliban tuti, mert azt érzem, ficam bokában tuti, mert azt a sebész mondta, az ínszalagokat nem érzem, a sebészt meg nem érdekelte az UH, szóval arról nem tudok hitelesen nyilatkozni.
        Jobbulást Neked is!

        Kedvelés

  12. “Nem jutott mindig vacsora az asztalra, eljárt az uram keze is, de nem volt rossz ember. És kilenc gyönyörű gyerekemmel megáldott a Jóisten.” – azért ez nem, nem romantikus, meg persze torzít, de azért véd is. Úgy értem a tagadás, a negligálás védelmet nyújt, nem kell szembesülni, nem kell ellenállni, nem kérdőjelezed meg magad és ahogyan éltél, amit tettél. És ha elég sokszor mondod el, el is hiszed, ez a kegyetlen önagresszió benne. Büdös, de meleg. Ilyenből nagyon sok van, kicsiben, nagyban. Fura egy dolog, kell a túléléshez, de a továbblépéshez meg kevés.

    Kedvelés

  13. Egyszer anyám három hétig nem vett mosogatószert, hogy megtanuljuk, anélkül is lehet tisztára mosni zsíros es mindenféle edényt. Anno nekik se volt!
    És akkor vegyem komolyan a tanítást, meg őt is! Na.

    Kedvelés

      • Marhára. Rájöttem, csak azt akarja hogy értsük meg milyen szar volt neki.
        Csakhogy ez nem az en, hanem az ő es az ő szülei ügye. De azokhoz menni nem lehet, hat hogy?

        Kedvelés

      • Hát igen, “tiszteld szüleidet”
        Tegnapelőtt oszlattam ezt a hitet a fiamban. Aszongya, azért jobban tisztel minket, mint más embereket. Na jó, ez OK – mert minket ismer, meg szeret is -, de önmagában az, hogy a szülei vagyunk, nem ok a tiszteletre. Emészti, azt hiszem. Mert a másik oldalról nem ezt hallja.

        Kedvelés

      • Nekem ez egy nagyon erős kamaszkori emlék, egy beszélgetés apám és nagybátyám között, a gyermekeik szeretétől és tiszteletéről. A kontextusba való helyezés miatt egy csomót kéne meséljek, amit most kihagyok, a lényeg annyi volt, hogy nagybátyám mondja apámnak, hogy ő elvárja, hogy a fiai szeressék és tiszteljék őt, mert ő mindent megad nekik, hogy a legnagyobb kényelembe nőjjenek fel és ezt meghálálandó kell a fiúknak így érezni iránta. Apám hümmög, leginkább viccelődik (apám leginkább ironizál, ha bármi, érzelmet csak messziről érintő beszélgetés kerül elő), valamit beszól, hogy milyen autója lenne, ha nem lennének gyermekei (általános derültség, mert apám híresen nem mondott le soha semmiről, mert családja volt), aztán később, mikor kettesben maradunk, kérdem tőle, hogy ő is így gondolja? Mert én azért szeretem és tisztelem őket, mert beszélgetnek velem, kiállnak értem, közös programjaink vannak, emberszámba vesznek (vagyis nincs elhessegetés csak mert kicsi vagyok vagy nem érthetem), hogy soha nem gondoltam volna, hogy a szeretet vagy tisztelet viszonzásul kéne jöjjön az ellátásunkért. Nálunk valahogy nem volt kérdes, hogy ha gyermeked van, akkor azt ellátod, nem hanyagolod, szóval ez nem valami hőstett volt, hanem az origo.

        Kedvelés

      • Igen, ez majdnem olyan, mint hogy köszönjem meg, hogy nem tisztességesen beszélnek velem mondjuk egy hivatalban.

        Kedvelés

  14. Sziasztok (olyan ritkán szólalok meg, hogy minding újra bemutatkoznék. :), helyette csak köszönök)!

    A tisztes/romantikus szegénységhez, szegénykeséghez annyit, hogy amikor az ember lánya csóró családban nô fel, egészen irodalmivá, fikcióvá válik egy mórai rongyos jelenet. Mert szegénynek lenni nem ilyen akkor, amikor a fô gondja az olvasónak, hogy ne maradjon megint szégyenben a mások levetett, majd minden beleszólása nélkül rá praktikus okokból (elég meleg, tiszta, pipa) adott ruhákban másnap a suliban. És Pygmalion effektusként igenis lúzerré válik, aki ettôl retteg, és szétcsipkedi a kislányok domináns csapata, mert megint nem ismer valami zenekart. De ez még akár nemecsekes, szinte nemes lúzerség, az viszont már kevésbé, ahogy otthon a szülôk magukat sajnálják, mást, akinek több jutott, gyomorból feltoluló epével húzzák le, na persze, új ülôgarnitúra Szabóéknak, gépsonka, banán Kovácséknak, ugyan mibôl stbstb., és a kisiskolás már megérzi, hogy ez nem tiszta, nem nemes, hanem ragacsos viaszosvászon terítô, rossz hozzá érni, rossz enni róla. Nincs benne semmi esztétikum, semmi érték, olyan különösen nem, ami másnak ajánlott, mint hasznos, csiszoló tapasztalás.

    Nekem ugyanez a kategória, és a családban ugyanúgy nemesült a nehéz fizikai munka dicsôsége. Hogy az az igazi, ha látástól mikulásig, minél nehezebb a tevékenység, minél több idôt igényel, annál dicsôbb, aki végrehajtja, függetlenül a munka értelmétôl, hasznosságától. Egész nap gödröt ásni fontosabb, mint napot lopni egy könyv felett, még ha a gödröt másnap be is temetik, a könyv meg hasznos egy vizsgára. Vagy nem hasznos, csak jól esik, lehet, befér. Egy Dragomán vagy egy Brandon Hackett. 🙂

    Szívni önmagában nem nemes, nem lesz érték, ezt megtanultam. Ez a tanulság lett az én szívásom értéke, értelme. 🙂

    Kedvelés

  15. Nagyanyám egy utolsó utáni, határszéli kis faluban nőtt fel, tisztes szegénységben, csak hát, ugye, a férfiak a családban egy idő után már mind alkoholisták voltak. Apukája, bátyjai, nagyjából mindenki. Szép kis történeteket tud mesélni, szokott is. egyik sem olvasókönyvbe való, mert van benne
    – büdösbácsi, akit kirakott a felesége, ezért dédim kemencéjénél melegedett, el is kapták a tetűt tőle a gyerekek, mind a heten,
    – csecsemők, akik torokgyíkban meghaltak, körtemuzsika nélkül,
    – orbáncos, rühes gyereklábak, deformált lábujjak a nem méretes cipőktől
    – ellopott ujjnyi kolbászok, éjjeli testvérharcok
    – családi mosakodások, mindenki két lavórban: egy felülre, egy alulra
    – gyerekmunka, hatévesen tejhordás, vízhordás, tanító gyerekeire vigyázás
    – megesett lányok, ide-oda tologatott kisbabák,
    ilyenek.

    Ennek ellenére dédim valahogy 92 évig elhúzta, és soha nem panaszkodott. Én egyszer sem hallottam szidó szavakat, szemrehányó mondatokat, egyáltalán, semmi ilyet a szájából.

    Kedvelés

  16. Még egy: ütős élményem volt a minap az Augusztus Oklahomában. Ott is felbukkan a szegény gyerekkor, elég szépen rá is tolja anyu a lányokra, nyomorult is lesz mind a három.

    Kedvelés

  17. Szerintem nincs tisztességes szegénység. A pénz nem boldogít önmagában, de könnyebbé teheti az életem. Nem az számít, hogy mennyit dolgozol, hanem az, hogy ezzel mennyi pénzt keresek. A legjobb párosítás kevés munka, remekül megfizetve. Ha más is szív vagy szívott az életben attól nekem nem lesz jobb. Nekem ez jött le gyerekként egy írástudatlan kondás segítségével a könyvekből.

    Kedvelés

  18. Olyan jó lesz majd, mikor 2076 januárjában megkérem a kisunokámat, állítsa már be rendesen nagyapónak a Holo-network rendszert, és azon fogom olvasgatni hogy a Termelési regény mekkora egy érthetetlen giccs, milyen rossz a nyelvezete, a fiataloknak nyűg olvasni. Bevallom őszintén, ezt ugyanolyan divat hullámnak látom, mint amikor Lady Gaga munkásságát József Attila szintjére helyezték, és lelkesen tagadták hogy létezne határ a szépirodalom és a ponyva között. Egy próbája van az ilyen dolgoknak és az az idő. Shakespeare nem azért örök mert érdekel minket a degenerált angolt uralkodók összes kisded játéka, hanem mert örök emberi történeteket írt le, melyek kortól függetlenül működnek. Lehet benne is van egy jó adag giccs és modorosság de mikor egyszer beüt egy krach az életben , és valaki olyan kezét fogjuk meg utoljára aki mindennél fontosabb volt nekünk, akkor koppannak le Machbet szavai…Holnap, holnap és holnap…
    Harry Pottert pedig imádom, de nem kritika nélkül. Az a baj, hogy Rowling klasszikus római, görög, és brit irodalmon nőtt fel, és olvasta egész életében…a mi gyerekeink meg azon a franchise szörnyetegen amit ő hívott életre. Harryt kapunak tekintem, nem pedig a ház belsejének…benn a könyvtárban vannak azok a művek, ami miatt leesik nekünk a poén Severus Snape neve miatt.
    Tudom, a fentiek kötekedésnek hatottak, de nem annak szántam őket. Most pedig szépen képzeletben felkötöm az oldalamra Csillámot és Jéghalált, aztán adjunk a ponyvának is 🙂

    Kedvelés

  19. “Nekünk egy pedagógusi fizetésből ennyire telik, apádat (gyerekkoromban egyszer láttam fél órára, megtanított sakkozni, úgy kilencéves lehettem) nem érdekli, hogy te vagy, gyerektartást sem fizet, mi ketten, anya és lánya szemben a világgal, valahogy megoldjuk!!” – Ó, mennyire frusztrált a suliban más levetett kopottas zöld-fekete keresztbecsíkos – de meleg!- nadrágja, ahogy harangozott a bokám körül, de összeszorított szájjal nem panaszkodtam, hiszen nincs pénz, ötévesen jobban tisztában voltam a pénz értékével, mint ma.. nagyon soká értettem meg, hogy VISZONYÍTVA voltunk mi szegények, a többiekhez, kontra ŐK, MI állandóan költözködtünk, mi állandóan kölcsönkértünk, mi sok kenyeret ettünk, rezsón melegítettük a kútból húzott vizet és öntöttük rózsaszín műanyagkádba, hogy fürödjünk, reggelre mindig fulladt egerek úszkáltak benne, nekünk csak egy szokolrádiónk volt…de azért nagyanyáméknál minden évben volt egy disznóölés, vasárnapra egy tyúk, a kertben érett paradicsom, a nyárikonyhában piskóta meg hegyimari és sok röhögés-vidulás, mese.. és olvastam és olvastam, a suliban agresszív okos és bunkó lettem az évek alatt, csesszétek meg a csokoládés-banános-fürdőszobahallos-tévés biztonságos nyaralós elkényeztetett apás világotokat, foggal-körömmel védtem a MI világunk igazságát, mert mi HŐSÖK voltunk, cöccc… anyám, mire kimásztam ebből.. persze nem másztam, na.. de örök túlélő és problémamegoldó és csökött vagyok 68 komplexussal..
    A Tüskevár miatt kezdtem el pecázni, nem igazán értem, mi bajotok vele.. biztos átugrottam a koncepción.. nekem is egyik kedvenc idézetem a miért iszol, hogy felejtsek, mit, hogy iszom, Füles mondatain mai napig élvezkedek, Harry Potter utolsó kötete már nehezen ment, Nemecsektől idegenkedtem, az Árvácskán bőgtem, Jókait sose tudtam olvasni, Andersentől depis lettem, Naszreddin Hodzsa volt a kedvenc “mesekönyvem”, Winnetou meg Bőrharisnya rongyosra, kedvenc pöttyös Nyakiglábapó, legletaglózóbb könyv Alexandriai négyes és Rejtő könyveitől nem fér el a samponos flakon a fürdőszobapolcokon… és pironkodva és kövezés terhe mellett bevallom, hogy kétszer kezdtem bele a Bevezetés a szépirodalomba c. könyvbe, és azóta sem tudtam magam rávenni, hogy Esterházyt olvassak.

    Kedvelés

    • Tüskevár és Téli berek nekem személy szerint azért lett rongyosra olvasott kedvenc, mert én meg selyempapírba csomagolva, széltől is védve éltem, és nagyon tetszett, hogy egy iskolás gyereknek ennyi szabad mozgástere van. Nekem anno ez volt a science fiction. Andersennel meg sose békéltem meg, harmincon túl jöttem rá, hogy miatta vagyok képtelen valódi karácsonyfát állítani, azért van műanyag. Amúgy is úgy neveltek, hogy bocsánatot kérjek a létezésemért is, erre a teáskannás meg olajlámpásos sztorik hatására még a tárgyaknál is értéktelenebbnek éreztem magam.

      Kedvelés

    • “csesszétek meg a csokoládés-banános-fürdőszobahallos-tévés biztonságos nyaralós elkényeztetett apás világotokat, foggal-körömmel védtem a MI világunk igazságát, mert mi HŐSÖK voltunk” – igen ez nekem is ismerős kicsit. Ha nem is hősöknek, de legalábbis nagyon tökös, fasza csajoknak tartottam magunkat – és igazából most is annak tartom. Nagyon távol áll tőlem, hogy idealizáljam a gyerekkori szegénységünket, és mérges voltam a múltkor anyámra, mikor azt mondta, hogy jobb is volt, hogy szegények voltunk – elmondtam neki, hogy nem, nem volt jobb, mert ideges és frusztrált voltál a pénzhiány miatt és rajtunk verted le.
      Ugyanakkor továbbra is úgy gondolom, hogy faszák voltunk – anyám is, de mi is, mert a szar helyzetből is kihoztuk a legjobbat. Sok mindenkinek nem sikerült volna ugyanez, és mindennek ellenére boldogok vagyunk és nem utáltuk meg végleg egymást – persze ez nem a szegénységnek köszönhető, hanem annak, hogy fasza csajok vagyunk. 🙂 Bár a városban elpuhultam kicsit, máig is megélek a jég hátán is, és nagyon jól kezelem az olyan dolgokat, amitől ismerőseim bepánikolnak – nincs villany, nincs melegvíz, nincs pénz, lázas a disznó, fel kell boncolni egy csirkét, nincs net, hóhelyzet van, világvége van stb. Egyébként én is elég nyomi vagyok sok komplexussal, amelyek nagy része most már szerintem marad, amíg élek, de én nagyjából már megszoktam őket, csak másokat zavarnak.

      Winnetou és Bőrharisnya nálam is kedvenc, és Rejtő is, Esterházyra meg majd akkor veszem rá magam, ha egy lakatlan szigetre kerülök az összes műveivel.

      Kedvelés

  20. Visszajelzés: bűntudatos | csak az olvassa — én szóltam

  21. Visszajelzés: hősök, áldozatok, erőszak | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.