Öt (jé, öt...!) éve indítottam a blogot. Úgynevezett megosztó hely ez. Sok mindenről szól, nem csak arról, hogy miért rossz nekünk. Arról szól, hogy minden nagyon érdekes, és meg akarjuk érteni a világot, és benne önmagunkat (--> értelmiségi blog). Társadalmi témák, női lét, gyereknevelés, irodalom, bicikli, életmód, emberi kapcsolatok, szabadság, éles figyelem, tabutémák és hedonizmus.
Egyébként jó nekünk. Nekem például sok rossz után már jó, és pont ezért tudom ezt már megfogalmazni, ezért van módom kihangosítani a csendesek hangját, akik eddig önmaguknak sem mondták el. Szerintem az emberek nem is tudják mindezt, amiről írok, mert mindig csak az erősek hangja szól, kész ítéleteket szajkóznak, nem látják a dolgok hátterét, azért ilyen érzéketlenek. Sok a színvak, pedig annál is több szín van, mint hittük. A felismerések felszabadítóak. Mindenféle olvasó van itt, sokgyerekes és szingli, erdélyi meg norvégiai, kamasz és szépkorú.
A kommentelők közösségként működnek, szeretettel fogadnak, írj. Ne rondíts bele. Ne gyere feszülni, bizonygatni, helyretenni. Ne elemezd az életemet, a szöveggel kerülj kapcsolatba. Fárasztó a digitális stressz, emelni szeretnénk a kommentkultúrát, konstruktívan beszélgetni, ezért moderálok is. Sok fura szerzet írt már meglepő mondatokat. A lényeg, hogy magunkról beszélünk, nem ítélkezünk, nem kajánkodunk, nem adunk tanácsot, és nem gondolja senki, hogy ő végre megmondja a tutit. Az ilyen viselkedés gyanús, a többiek lenézése.
A képek az én munkáim, meg családiak, vagy Raffay Zsófiéi.
Negyven éves vagyok. Tanár is voltam, most szerkesztek és írok. Budapesten élek, három gyereket nevelek, özvegy vagyok. Számlaképes vagyok, nincsenek stiklijeim. Nem tartozom anyámnak. Biciklivel járok.
2016 áprilisában megjelent a blogkönyv is.
Most kávézni fogok.
