derék jó mesteremberek

Nem annyira kenyerem a Schäffer Erzsébet–Bächer Iván-típusú nosztalgiázó, lokálpatrióta jegyzetglosszatárca, mert könnyen csúszik át modorossságba, de erről, ami napi élményem lett, nem bírok nem írni.

Lassacskán lett napi élményem, nem az van, hogy már a szüleim is: az icipici, évtizedes, helyi üzletecskék, szakmák, hozzáértések. Megoldhatatlan apró-cseprő gondjaink hű megoldói. Talán csak akkor vennénk észre, hogy Ildikó röpködő-gondos keze mennyit tett hozzá észrevétlenül a hétköznapjainkhoz, ha többé egyszer csak

Ezek az egészen avítt feliratok, kézírásos ígéretek, golyóstollal írt nyugták, visszajáró, ám lassan kihaló kuncsaftok, becsületszavak, a cseppet sem enteriőr belső terek, ahogy dacolnak új időknek új trendjeivel. Végig kéne ezeket fotózni, Anita. Annyira budapestiek, annyira egyediek, olyan sok történetet rejtenek.

Nagy dolog ez, kérem, manapság, mert ha nem dolgoznak híresen jól, a TopCleanek és háromszáz forintért vehető alsóneműk korában lehúzhatják a redőnyt. De nem teszik, és mindig bőven van megrendelésük.

Én nem elvből vagy életszemléletből járok hozzájuk, valamiféle budai kedélyeskedésből, és nem is az új szokások ellen durcáskodva. Ahogy töltőtollamat és MacBookomat is aktívan használom, vegyes ízlésű vagyok atekintetben is, hogy hol költök pénzt: van szupermarket, megastore, webshop és pláza is. Ezeket nem kedvelem, nem gyűlölöm, viszonyom velük nem érzelmi, mert az elv nem írhatja felül a kényszert: amit ahol lehet, rövidíteni, egyszerűsíteni. És van olyan áru, szolgáltatás, amelyik csak nagy méretekben tud professzionális lenni.

Keringek biciklivel a belvárosiasabb részeken, és évek alatt, spontánul alakult ki, hova járok és hova térek vissza. Mert nem mindenhova. Ember, tárgy, miliő alakítja ki, mi válik élettörténetem részévé, anekdotává.

Lövőház utca, vegytisztító, például. Nem ám Mister Minit, meg Crystal, és semmi internet, hanem nemesen egyszerű, nem épp cizellált betűkkel: Vegytisztító. És filctollal írt felirat, lista: mindent tisztítanak, és mindenféle vegyszerrel. A kultikus pólóm például majdnem edzőpólóvá vált, de elszorult a szívem mégis. A nyakán, bal oldalon (nekem bal) és az egyik R tövében volt egy szürkés folt. Rámentek ötféle vegyszerrel, türelmesen faggatták a titkát. Közben is benéztem, akkor még nem felelt. A betűk összekeveredtek, de újra hófehér lett, aztán kivasalták, elrendezték a betűket, és most megint ilyen:

you are

DSC02027

IMG_3040r_resize

Ők csinálták olyanná, amilyen, a zöld bőrdzsekit is. Nem ilyen volt. Most sokkal olyanabb. Szabadkoztak, én örültem.

retrotengerpartKicsi, utcára néző, két-képcső-lefelé műhelyecske, rengeteg vállfa. Blézerek, békebeli szőrmék, ágytakarók. Kockás, átírós aprócska tömb, lapját sose viszem, de körülbelül a vállalási határidőkor érkezem, és mindig tudják, melyik a boldog ruhadarab. A bentlévő a háromból egyvalaki: Gábor, az édesanyja és még egy hölgy, ismerősként üdvözöl. Vasaló, gőzölés, jellegzetes szagok. A bőrkesztyűim is csodaszépek lettek. Fáradhatatlanok és komolyan veszik a szakmát. Mindennek helye van, rendje van, ami anyag, ami oldószer, azt ők tudják, meg azt is, mit lehet remélni. A zöld pulcsimat nem tudták, de “elhordja kertészkedéshez”. Csak sikeres munkáért kell fizetni. Nagyon hiányozna, ha nem lenne ez a miliő.

1024 Lövőház u. 21., narancssárga boltocska, a házszámot csak tippelem, nincs az interneten

A másik a már sokat emlegetett varrónő, Ildikó, az utca másik végén, aki játszótereken traumatizálódott, apró nadrágokat foltoz, és gyerekharisnyákat stoppol másodmagával. Ő sem Ruhaklinika meg mosolygó cérnagombolyag-cégérű, semmi professzionálisnak szánt megjelenés és marketing, csak dolgozik, mégpedig nagyon szépen és hozzáértően. Ami az én ruháimat illeti, korábbi tipikus munkája az volt, hogy a menő, ám comb között sírnivalóan hamar kikopott nadrágoknak érvelt tűvel és betoldással az örökkévalóság mellett. Most örvendetesen másik korszak van: a királylányruháim oldalából vesz be, rövidnadrágokat varázsol hosszúakból, és 42-es nadrágokból 36-osat, de úgy, hogy megmaradjon a minta. Nagyon tapintatosan lettünk jóban, finom kérdések, gyerekekről, ruhadarabokról, a méreteimről meg a sportéletről — az a fajta smalltalk, ami nem idegesítő. Néha, amíg átugrom a Mammutba egy doboz kávékapszuláért, otthagyom súlyos hátizsákom. A szintén utcafronti, szintén egyterű, serénységre utaló enteriőrben van egy kistestű kutya és egy másfél éves gyerek is.

1024 Lövőház u. 24.

www.ruhajavitas-szabosag.hu

Facebook: https://www.facebook.com/ildidomi

A leghökkenetesebb tán János, az oldszkúl cipész, Ugocsa utca. Az eddigieknél is apróbb műhely elé vékony vázú, klasszikus versenykerékpár van lakatolva, mármint ha nyitva van és nem ebédel épp. De az ebédidőt kiírja és be is tartja. Lorán Lenke is itt sarkaltat.

Képernyőfotó 2015-05-14 - 14.29.59Barna köpenyben dolgozik; kifinomult, halk szavú, ironikus dzsesszkedvelő. Nevét egy régi kiírás alól, a pecsétről olvasom le. Nem kecsegtet, ha nincs megoldás, viszont instant fölteszi a sarkat a fehér magassarkúmra, mehetek tovább. Kutyarágta (!) Martensemet észrevehetetlenné foltozza, annál patinásabb. Lyukat üt az övembe, kettőt-hármat, a jövőre gondolva is, de mivel valami harsányan béna énekesnő szólt a rádióból, nem középre kerül a lyuk. Felülvizsgálja a helyzetet, megtorpan a keze, hátrafordul és lehalkítja a rádiót. Elviselhetetlen a sláger, egyetértünk. Nem bosszankodik, csak szétnéz csalás nélkül, könnyedén. Mindig is így élt. Én sem bosszankodom. Viszek neki makaront. Mindenki más cipője, táskája olyan a polcokon, mint ha meghaltak volna, és nem jönnének érte már. Külön kis tároló a nejlonzacskóknak, ki-ki otthagyja, majd megtalálja a sajátját. Nem lehet patetikusan cipésznek lenni, egész nap állni a négy négyzetméteres ragasztószagban — a hokedli a pihenés –, de dumálni, patetikusnak lenni úgysincs idő, dolgozni kell.

fehér cipő

1126 Ugocsa u. 20.

A meghittség, lokális jelleg, a vásárlói hűség és a jólesően hétköznapi poénkodás ebben a mi fenti boltunkban (cébéá) is megélhető, mert itt sincs fluktuáció, elidegenedettség és rohanás. Nagyon élvezem ezt a biciklis-kormányraaksztós-girbegurba-fogaskerekűzörgős hangulatot, minden nap örömet jelent. Nincs kedvem szidni se Bel-Budát, se a Svábhegyet, pedig ez is tipikus: itt lakni és folyton dohogni, hogy a Balaton-felvidéken mennyivel kedvesebbek az emberek és olcsóbbak a zöldségek.

Lokális írások:

a gyógyfű utca

urbánus

31 thoughts on “derék jó mesteremberek

  1. dehogy olcsóbbak… Érdekes ezt olvasni, mert valami miatt a budapesti és a vidéki közegem is ilyen. Nem én választottam, nulla tudatosság – csak egyszerűen ilyen. Már kezdtem belekényelmesedni, mint anyámnál a reggelikbe, pedig ja, ez nem alapvetés.

  2. Szerintem Budapest (meg most már majdnem egy évi tapasztalat után más nagyobb város is) gyakorlatilag sok kisvárosból meg faluból van összerakva. Egy helyen éreztem idegenként magam tizenévig: a Pest közeli tényleges kisvárosban. És nem azért, mert az őslakosokhoz képest “gyüttment” voltam, ott – tipikus alvóváros – mindenki gyüttment volt.

  3. Nekem embereim vannak, sőt, vannak beszállítóim is, de általában sajnos szaladgálok a város több pontjára.

    Szénát és forgácsot a malacoknak Kőbányán veszek, a sajtosomtól már rendelek, mert ő szentendrei, és inkább behozza. Van cukrászom, varrógépszerelőm, asztalosom, festőm, és még sorolhatnám.

    (Volt, hogy a malacok tápjáért Újpestre mentem ki, csak jó negyven perc oda.)

    Ó, nem. valójában nem érek rá, ezek a falatok az időmből áldozatok annak oltárán, hogy mindig azt kapjam, amire számítok, sőt, néha jobbat és szebbet.
    (Ez utóbbi főleg a cukrászomnál szokott előfordulni, de “önjáró” az asztalosom is, és minddel jó barátságban vagyok. Az évek, a rutin, vagy a közös érdeklődés összekovácsolt minket.)

  4. Balaton felvidéken kedvesebbek, ha várnak tőled valamit. Egymással koránt sem. Furcsa, hogy én Bp-n érzem mindig közvetlenebbnek, kedvesebbnek az embereket, mint itt, ahol lakom. Kivéve azok az üzletek, amik egy multi kezében vannak, mert ott mintha munkaköri leírás lenne, hogy “légy kedves”.
    A “kismesterekben” azt szoktam szeretni, hogy azzal kezdi, ezt a szart, meg ki csinálta? Te babám, nem is olyan régen 🙂

      • Hat en annak is jobban orulnek, mint a sok savanyu, mogorva arcnak. Ebben a faluban, ahol en meg idegen vagyok, a boltosok zome sokaig vissza sem koszont amikor belepve udvozoltem oket. Ilyen baratsagtalan nepseggel meg nem talalkoztam, egymassal jol kijonnek, latszolag. Ha kerek valamit, soha nem neznek ram, csak kerdeznek automatikusan, hany dekat?
        Volt aki ugy kerdezte, “te meg mit akarsz” hu bazz…majdnem eldurrant az agyam, de visszafogtam magam. Nyilvan itt en vagyok a “kuldfodrol gyuttment” gyanus elem.

        • Lehet, hogy ez csak helyi szófordulat 🙂 Borsodban pl. teljesen udvarias fordulat az, hogy “add ide” a “kérem” helyett, az első néhány alkalommal meg voltam botránkozva, aztán rájöttem, hogy nem taplóságból mondják.

          • Mas vasarlokkal, akiket ismernek regota, mert foldik, tok normalisan, akar kedvesen kommunikalnak, sot viccelodnek (nekem mondjuk ez utobbi nem hianyzik). Ez nem helyi szleng volt, hanem puszta ellenszenv amit igy akart kifejezni, ezzel a lekezelo stilussal. Az arckifejezese is megert volna egy miset. Szarul esett amugy, mert mindig igyekeszem kedves lenni a falubeliekkel, de nem vevok ra (a tobbseg) igy kezdem feladni, nem foglalkozom veluk. A hozzam hasonlo gyuttment betelepultek viszont nyitottak veluk lehet meg beszelgetni is…de azert ez a hely nem a nagy szellemi pezsgesrol hires, mar ha egyaltalan…

            • Csodálom a türelmed. Én a sokadik alkalomnál ki szoktam fakadni, és aztán valahogy mindig javul a helyzet. Ebből arra következtetek, hogy ez hatalmi játszma, erőfitogtatás.

            • Az ellen, hogy fakadhatnek ki, hogy nem vet ram egy pillantast sem? vegul is nem kotelezhetem ra es arra sem, hogy kedvesebb legyen, ha o nem erzi ugy. A direkt bunkosagbol visszavettek, az meg tavaly volt, kozvetlenul a hazakoltozesem idejen volt jellemzo az olyan fogadtatas. Mostanra mar, hogy ugy mondjam leszarom, ha mogorvak, hat legyenek, en egyre ritkabban vasarolok naluk.

    • Tényleg fura, én már az aglomerációban is kedvesebbnek érzékelem az emberek többségét (nem alvóváros, az megint más), és nyugodtabbnak is. A forgalmat is. Nem nagy, de azért érzékelhető a különbség. Távolabb általában inkább még jobbak a tapasztalataim. A nagyon szegény, frusztrált falvak változóak.

    • Balaton-felvidék, haha, kedvesek hát, a zöldség meg drága. Meg sok más, Budapesten ámulok, hogy jééé, ugyanez, nálunk sokkal drágább.

      Van itt is ilyen cipős, sötét, aprócska helység, telepakolva, valahogy mindent meg tud csinálni, nem sápítozik felette, mint a modern üzletben álló fiatal kolléga. És még csak nem is kér annyit.

      • Ettől a poszttól most előugrott egy emlék. Mindig Devecserben vettünk patentot, út közben, mikor a szüleimmel méteráruért utaztunk. Pici, lépcsős üzlet, homályos, foltos, apró mintás linóleum, kopott fadobozok, barna köpenyes, idős eladó, lényegében minden olyan barnás. Az a jellegzetes szag. Szerettem a rövidáru szagát.

  5. És ha már Ugocsa utca, ki ne maradjon a varrógép-javító a Hertelendy sarkán. Hozzá bemehetnek a gyerekek nézelődni, beszélget, vagy éppen nem. Nem zavarja, hogy fogdosnak.
    És mindig megjavítja, pedig öregebb, mint én. NDK.

  6. Jaj, most elfacsarodott a szívem. Ott lakni volt a kedvencem mind közül és nem azért mert Svábhegy, hanem pont azért amiket te is leírsz. Békebeli, polgári, mégis elfogadó, de mértékadó.
    Várom hogy mehessek haza és pont oda, vissza arra a környékre.

  7. tetszett 🙂
    és ilyenek mindenhol vannak, hála a jó égnek! csak meg kell keresni.
    mondjuk én azt is szeretem, hogy annak ellenére, hogy egy panelos, sűrűn lakott városrészen élünk (egy megyeszékhelyen), a spáros pénztárosokkal és a közeli zöldségessel is köszönünk egymásnak az utcán. megismernek, a hentespultban álló mondja, hogy “abból ne kérj”, ha tudja, hogy nem friss, és ilyen apróságok.

  8. Egyszer mondtam: nekem nincs annyi pénzem, hogy olcsó(gagyi)t vegyek. Tízszer, egy, ötször annyiba kerülő jó helyett. Persze ez nem teljesen és mindig igaz, de jellemzően igen.

  9. Kedvencem volt annak a Mr Minute vagy minek az eladója, akinél életem első piros magassarkúját megsarkaltattam, majd két nap múlva visszamentem mert leesett az egyik. Erre azt mondja, mindkettőt meg kell csinálja, és ki kell fizessem az egészet. Felháborodtam, hogy mi az hogy nem elég az egyiket, ki is fizetem, de ne húzzon le a másik ép, kétnapos cipősarokkal, erre azt mondta hogy hülye ribanc vagyok.
    😀

    • Egyetlen cipész/kulcsmásoló falán láttam pucér nős naptárt, az is Mr Minit volt… És természetesen nem mentem oda többet.

      Az én törzs-cipészműhelyem is békebeli, de a mester szerintem csak kb. harminc (férfi), a segédje pedig negyvenes, filigrán (nő). Mindig szépen és korrekt áron dolgoznak. Van egy jelenleg hordhatatlan Marten’s szandálom, a poszton felbuzdulva el is viszem hozzájuk holnap, hátha ki tudják cserélni a szűk, bevágós gumipántokat valami bőr- és érbarátra.

  10. Mesteremberek kapcsán nekem a kedvenc sztorim karosszérialakatossal kapcsolatos. Régi motoros a szakmában. Meglátta, hogy mit csinál a sógorom és barátja. Elmagyarázta, hogy mit és hogy csináljanak, majd segített nekik helyrehozni a dolgot. Látni kellett volna.

  11. Jaj, ilyenkor dobban valami belül, hogy csak-csak hiânyzik nekem ez a Budapest! 8 éve élek Bécsben, de én itt ilyet még nem… Pedig itt is van, csak nagyon másképp és nem kedves, nem otthonos. Itt leginkább grantig és néha Schmäh… Kb. öt éve gyakrabban jártam Budapestre és figyelgettem a budai “úrinéniket”, akik annyira igyekeznek: kis rúzs, kesztyū, retikül. Ez annyira csak budai! Még akkoriban mondta az osztrák diplomata barátnõm is (aki egyébként kiválóan beszél magyarul), hogy ez tényleg annyira egyedi és csak itt. Lehetne egy könyvet róla? A Humans of New York vagymi portrékötet nagy nk. bestseller lett: na a budapesti portrék kötet ennek tökéletes (kozmopolitalan) ellenpontja lehetne, de nem tolakodóan, csak egy értékes és veszélyeztetett szubkultúrát bemutatva.

  12. Jó téma. A Baross utca lassan kihaló öreg kárpitos bácsijai (Boda úr már nem, kiment a fiához Amerikába). Tibor, a kőbányai cipész, aki tényleg szinte mindent, tizedszerre is, észrevehetetlenül is. Rózsa, a lakótelepi lakásban báltermi függönyöket és pörgősszoknyákat készítő nagymama (szintén Kőbánya). De harisnya-szemfelszedők már nincsenek, mint gyerekkoromban a Józsefváros minden sarkába.n.

  13. Kicsit más, de nekem csúcs az Azúr vegyszerbolt a körúton. Házikence és szappanamatőrök mind ismerik. Szerintem 40 éve ugyanúgy van ott minden. Eladókon barna köpeny, akkor is a 60 éves, vagy ha 25. Kéretik a szer megnevezését pontosan megtanulni, különben ismeretünket bővíthetjük szerves kémiai és jövedéki adóról szóló tudományokkal. Nincs opció, ha kell a cucc végighallgatod mivel másutt nem lehet kapni. 1 liter 96%os ethanolt kérek. Máshogy meg se próbáljunk tiszta, nem szagosított alkoholt venni.

  14. Nekem mostanában kezdett el hiányozni, hogy nincsenek ilyen embereim.
    Cipészem lett. Jóképű fiatalember, komolyan.
    Most kellene egy jó varrónő.
    Meg órás.
    Meg napot látott csirke, tojás árus.
    Meg normális háziorvos.
    Meg zöldséges.
    Meg ilyenek.

    Eddig annyira összevissza intéztem ezeket a dolgokat. Vagy csak sehol nem voltam olyan rettenetesen elégedett, hogy visszajárjak?

  15. Visszajelzés: a legütősebb tavaszi bejegyzések | csak az olvassa — én szóltam

  16. Visszajelzés: vágatlan verzió | csak az olvassa — én szóltam

írd ide, amit gondolsz:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s