milyen öregasszony leszel?

Ezt kérdezem magamtól. Telik az idő, mi tagadás.

Öregedésről itt is írok: az évek meg csak telnek

Mikor lesz az? Megérem? Mikortól leszek öreg?

Százéves az anyósom. Díszoklevél, emlékkönyv, virágok, méltó öntudat. Nem szabad abbahagyni, másra szorulni, azt mondja. Kenyeret süt. Nem áll meg.

Bennem lesz-e halálvágy, s hogy már elég volt? Fáradtan? Fájdalmak közt?

Hogy fogom érezni magam? Egészséges leszek-e úgy-ahogy? Megsüketülök? Az egészségem összefügg majd azzal, amit most alig-középkorúként, magabízóan hiszek: hogy én mindent megtettem, jó levegő, nemdohány, sport, és hogy ettől jobb életem lesz húsz év múlva? Vagy beüt a mennykő, a tervezhetetlen, megelőzhetetlen? Hogy viselem majd azt? Kiszolgáltatott leszek?

Csontritkulok? Töpörödök? Hízok? Hány kiló leszek? Meddig tartom álomsúlyom (amelyet még nem értem el)? Milyen a kockás has öregen? Szúr?

Meddig festem a hajam? Lesz tyúkszemem? Hogyan hullanak majd fogaim? Mikor veszek utoljára tűsarkút?

Mivel töltöm a napjaimat? Aktív leszek? Emberek közé megyek? Vidám leszek, vagy szemlélődő, netán depressziós? Művelődöm, társasutazom, termékbemutatókra járok, a teleshop áldozata leszek, teadélutánt alapítok, hagyományőrzök, kuratóriumi tag leszek? Írni fogok? Egyre jobb leszek? Síelek, mint az osztrák nyugdíjasok? Lakásba szorulok?

Megmenekült a nyugdíjpénztáram. A magán. Örülök nagyon.

Támogatom majd az enyéimet? Vagy ők engem? Ők már csak fizetősre járnak egyetemre. Őnekik nem lesz ingyen semmilyen műtét talán.

Lőrinc feltaláló lesz, és atomgazdag? Jönnek majd, menjek majd? Egy országban fogunk élni? El tudok menni hozzájuk bringával, ha akarják? Milyen bringám lesz?

Akarják-e? Én is játszmázom majd? Én is mártírt játszom? Rátelepszem a gyerekeimre? Jóindulatom tanács, korholás, bírálat lesz? Elegem lesz belőlük, hogy nem értik? Amikor kicsi voltál, aranyos voltál? A pénzem kell, a tanácsom nem?

Hálásak lesznek? Elfogadnak majd ennek, aki lenni tudok? Vagy rádöbbennek, mit tettem velük? Érthető lesz-e mindaz, ami nekem most nehéz, onnan?

Látni fogom, hogy gondolják, de nem mondják? Elmondják talán? Bajuk lesz? Sokszor akartak szólni, de nem tették? Mama, te mindig ilyen voltál — bók lesz ez, vagy hangos sóhaj?

Mert én olyan leszek, az tuti. És röhögök. Velük.

Mama, te majd ESPRIT meg MEXX cuccokat tukmálsz, ugyanúgy.

Mondta a fiam.

Amikor kérdeztem: ugye, ha felnősz, eljössz velem kettesben majd valami picsadrága velneszbe? Biliárdozunk? Telezabáljuk magunkat reggelire gránátalmával? Ígéretet tett.

Én is leszólom majd az új idők jelenségeit, és anekdotázom, hogy bezzeg amikor, akkor volt még becsület és mi kavicsokkal játszottunk a porban? Én is értetlen leszek? Én is azt mondom majd fejcsóválva: mennek ezek, mint a meszesek? Én is meg leszek döbbenve, hogy a fiatalok LÓGNAK, ISZNAK, VESZÉLYESEN ÉLNEK, SNOWBOARDOZNAK?

Ha a gyerekem szerelmekbe bonyolódik egyre-másra, ha iszik, ha drogozik, ha abortusza lesz, hogy viselem? És ha nem találja a helyét? Nem lesz munkája? Kétévente pályát módosít? És ha megkönnyebbülten autót vesz, és letol, hogy milyen aszketikus kín volt velem az élet? És ha nem akar gyereket? És ha meleg? És ha katona lesz? Lelkész? Testnevelő? Jobbikos jelölt?

Tudni fogom, mindenkinek mit kellene tennie? Mondom is neki? Nyomasztom, célozgatok, másokkal taglalom legszemélyesebb ügyeit? Össze akarom hozni majd azzal a helyes kislánnyal?

Én is pengeszájú szerelemtelen leszek, aki nem is emlékszik már a csúszós mámorra? Én is azt fogom érezni, hogy kimaradt az életemből valami alapvető, és ami az életem volt, az favágás, munka, helytállás? Én is azt heroizálom, igazolom majd fogyatkozó érvekkel, azt a keveset? Én is a gyerekeknek hagyom meg a dinnyeszeletem javát (hóóóógyisne), én is azt mondom, ha vizet töltenek: elég fél pohár? És hogy kár belém?

Én sem hagyom, hogy a fiatalok jól érezzék magukat? Én is leverem rajtuk az életemet? Én is kényszernagymama leszek, rám alapítják menyem, lányom munkába állását? Én is úgy érzem, igazodnom kell, rám szorulnak, de nem becsülnek?

Én is kék ujjakkal szorongatom a kontrollt?

Vagy én leszarom az unokákat, kínlódjanak csak, és hathetente beállítok egy ötös csomag áruházi rajzfilmfigurás bodyszettel? (MEXX.)

Örülök-e az unokámnak? Lesz-e? Hátamra kötöm, mint a gyerekeimet? Engednek majd biciklizni vele? Lesz-e türelmem? Több, mint most? Túlóvom-e? Idegesít-e majd menyem, vejem? (Lehet, hogy lányom révén lesz menyem?)

Befőzök majd? Kiskertem lesz? Politúros asztal, tévé tetején váza? Barátnőkkel trécselek? Előfizetem a Nők lapját? Rejtvényújságot? Vagy a Guardiant? Vagy a VOGUE-ot? Milyen hóbortjaim lesznek? Hintaszék, macska, pasziánsz, negyvenéves fiúkák, imakönyv…?

Külön program lesz, hogy végigtelefonálom esküvő-, terhesség- és halálhírrel a rokonokat? Családi programokon végigsorolok mindenkit, mintha érdekesek volnának? Sütök-főzök, egyetek? Vagy csak heverünk egy diófa alatt, és makadámiát rágunk? Fogok még csúnyán beszélni? Rászólok-e a gyerekre érte?

Megérintenek majd a gyerekeim? Milyen érzés lesz az a nagy testük? Babaszaguk marad-e? Mosnak rendesen fogat majd, ha már nem őrködöm ezen?

Érdekelnek majd az emberek? A sorsuk, a lényük, a dolgaik? Tudok majd figyelni, beszélgetni?

Öregúrral járok majd akrobatikus nosztalgiarock’n’roll klubba?

Én nem bírom a hideg lábú, boldogtalanságba roskadt, égboltot lehazudó, pipacsokat, spontaneitást tagadó, moralizáló középkorú nőket. Nem akarok rájuk hasonlítani húsz év múlva sem, és főleg nem akarom leszólni és kipletykálni a szerelmes fiatalokat. Farmergatyás, gömbölyű seggű, ragyogó szemű nő akarok lenni a biciklin, aki francia nyelvvizsgára teker, szerelmes esemest kap a félistenétől, és akinek egyszerre essen ki a mályvaszínű Lancôme rúzs és a Borbély Szilárd-kötet a táskájából, és álljon akkor ott a félisten és nézzen és szeressen, és késsem le és menjünk el kávézni inkább. Szerelemtelen lelkű emberek pengeszájjal figyelik és jobban tudják, mi méltatlan és minek kéne lennie…?

Tudjátok ti, mi az a szerelem? Az igazi?

Tudjátok, mi az öröm, a vágy, a robbanó gyönyör ígérete a bőröd alatt? Hogy neki akarod elmesélni, mit álmodtál, csakis, és hogy őt érdekli?

Te milyen öregasszony leszel?

A legsikeresebb kérdéssor: milyen legyek neked?

Más kérdéssorok: kérdéssor

cropped-img_2053.jpg

 

105 thoughts on “milyen öregasszony leszel?

  1. Ötven felé közeledve bennem is sok kérdés merül fel. Lehet, hogy több is, mint 128, persze nem ugyanezek. A kérdések némelyike nagyon meglepett, hogy egyáltalán ilyesmi is eszedbe juthat. Megint nagyon jó bejegyzés! Érdemes volt korábban felkelni. 🙂

  2. En ma vagyok negyvenhat epp. (nem azert, hogy most itt ehhez gratulaljon barki, szulinapom nem jatszik kulonosebb szerepet az eletemben) de tegnap a fitness beiratkozaskor felcsillant a recepcios lany, hogy lam holnap nekem…Az a fura, hogy rogton erzetem ennek a 46-nak a sulyat, sot konkretan oregebbnek lattam magam mint egy hete. Azt azert sejtem, hogy milyen oregasszony nem leszek, de legalabbis remelem. Az eletemmel most nem vagyok igazan megelegedve (elvagyok) es ennek tukreben nehez elkepzelni, hogy kesobb meg igen, mert jobb lesz. Pedig nem lehet okom panaszra, joval fiatalosabb vagyok a koromnal, mindig is az voltam, tobb vonatkozasban is jok a genek ( idaig ugy tunt, johet meg cafolat). Persze mar idonkent az is kiakaszt mennyi minden valtozik, romlik az ido mulasaval es nem csak a kulso. valahogy ez nem fair. Meglehet, hogy az (keso) oregseg nagyon kibabral velunk es akadnak szerencsesek, de ugy altalaban meg is. Gyakran olyanokkal is, akik szep, tartalmas es nagyon aktiv szellemi-fizaki eletet elnek. Az utolso evek nehezsegeit nem konnyu meguszni. Anyosod szerencses (?). Azt remelem, hogy lehet aktiv es vibralo az oregseg es melto- agytal vagy pelenka mentes- az utolso idoszak is.
    Mj. En nagyon birom a fiatalokat bar ami felelmetes, hogy egyre kevesbe erdekelnek az emberek, de lehet, hogy ez csak azert van mert el vagyok szigetelve egy ideje a normalisabbjatol. Szeretnem ha ez is megvaltozna.

      • hehe..hat en is annak gondolom magam. Konkretan 28-nak. (akkor eldontottem, hogy tovabb nem oregszem, tobbe – kevesbe sikerult, baratnom gyerekei rendre azt mondjak 28 vagy 32, nem rossz) A macskaval unneplem es a kertben bogaraszassal, annyira szep az ido. Amugy en valamiert tenyleg nem tartom fontosnak a megunnepleset, de meg sello koromban sem.
        Koszonom a jo kivansagot!
        Nem sokat valtoztam amugy 37 ota, csak az allkapocs vonalanal kezd kialakulni az “Irmanenis” (frakkbol) szerkezet. 😉

        • Az Irmanenis valtozasok okan amulsz? 🙂
          (hidd el tuloztam vagy a gyerekek vakok, mondjuk en olyan 38-40 korulinek saccolnam magam a jobb napokon.) A rosszabbakat most itt nem fejtem ki.
          Csok mindenkinek!

      • Ez a falu, (nem tul messze Bp-tol, de azert falu) valahogy zart. Az oslakosok elvannak egymassal, de amugy eleg rideg hely es nem is egy kultur kornyek. Probalok nyitni (a hozzam hasonlo idegenekkel konyebb dolgom van, erdekes kulfoldon sosem erezettek velem, hogy idegen vagyok, itt viszont igy hivjak azokat is akik mar tiz eve itt elnek) A kozeli varosban adodik nemi kultura, de nem sok. Plussz anyagilag reg nem alltam ennyire szarul otszor meggondolom, hogy menjek-e valamerre, raadasul eleg idoigenyes innen. Most azon ugykodom, hogy anyagilag rendbe szedjem a szenamat es oda es akkor menjek, azzal talalkozzam akivel csak kedvem van.
        Nem eltem meg ennyire tavol a fovarostol csak amikor kulfoldon, de az mas.
        Meg valahogy visszatoporodtem szellemileg, tulsagosan ingerszegny volt az elmult 10 evem es ugy fest ez megszokassa valt. biztos, hogy nem csak a kornyzet a hibas ebben, miutan reemigraltam eleg sokaig tartott egy apatikus periodus, most kezdek kilabalni belole. Amit nagyon nem szeretnek, igy folytatni meg sokaig.

        • Ismerős, én is éltem zárt faluban, a mostani jó ilyen szempontból. A közeli kisvárosban is vannak jó programok (főleg zeneiek), de én bizony bejárok Bp-re, programokra is, barátokkal találkozni is. Vonattal 😉 de valóban nem ingyen van az sem. Nehéz ügy, ha anyagilag ennyire be vagy szorítva.

  3. mondtam egyszer az akkori barátomnak, kicsit alkoholos hangulatban, hogy azé’ milyen már, hogy akárhogy élsz, bármit csinálsz, a végén csak egy választásod marad: sovány öregasszony leszel vagy kövér öregasszony. erre ő kedvesen átölelt és azt mondta: drágám, neked még ez a választás sem adatik meg.

    • Igen, ezek kérdések.
      Azért, mert azt gyanítom, ez illúzió, hogy mi majd nem leszünk olyanok. Csúszunk bele lassan.
      Érzem magamban nőni anyámat, mindazt, amit ellen annyit kapálóztam. Én is csinálom a gyerekeim ellen, ha nem figyelek.
      Nehéz mindig figyelni.
      Arra nincs befolyásom, vagy csak minimális, hogy a gyerekem hol él majd, mi lesz a szakmája, lesz-e pénze, szívesen lát-e, igényli-e a segítségemet, megtámad-e valami kórság, lesz-e unokám.
      Azt hiszem, akkor is lehet kérdés, mégpedig nyugtalanító, ha döntés kérdése.
      Nem tudom, milyen leszek húsz, negyven év múlva, csak a mostani agyammal.
      Sok viruló ember elhülyül öregségére: menopauza, hormonok, nyugdíj, kirepülnek a gyerekek, elszegényedés, demencia, betegség, kontrollvágy, önigazolás a rossz döntések után.
      Azt is hiszem, hogy felelősséget vállalok az életem minőségéért, nagyon is.

  4. Jó kérdések, tetszenek, bennem is felmerülnek, néha ráparázok, aztán elengedem. Nem mindegy? Tudatos szeretnék maradni, vagy jobban azzá válni. Anyámon látom, hogy csak szűkül és hiába beszélek. A fiamra figyelek! Szeretném, ha a figyelmem nem lankadna, ha beszél, hozzám, meg amúgy is, meg a világra is. Fene tudja, majd megéljük. Lehet, gyerekfelügyeletet vállalok, magánovit nyitok (hátha akkorra nem lesz ilyen brutál bürökrácia) – most nem lenne hozzá türelmem, akkor meg talán az élő életben tartanak a picurok.

    • Persze, hogy nem mindegy! A rágódást gondolom feleslegesnek. Tk. A jelen a lényeg, csak ez meg olyan elcsépelt Tolle-szöveg, attól még igaz. Mert tényleg magunk döntünk sok esetben, csak sajnos előfordulhat, hogy egy jónak vélt rossz döntés sodor a lerongyolódás felé – mennyi ilyet olvasni….de fordítva is lehet igaz.

  5. Jajj, mennyit gondolkodom ezen.

    Elsősorban nem szeretnék beteg lenni – főleg nem szeretnék demens lenni. Látom anyámat, aki már egy zombi, és minden alkalommal úgy jövök el tőle, hogy úristen, rám is ez a sors vár?
    Aztán, úgy, ahogy kamaszként is megfogadtam, hogy milyen szülő nem szeretnék lenni, folyamatosan fogadkozom, hogy milyen öregasszony nem szeretnék lenni.
    Nem szeretnék otthon ülni, tévét nézni, mindenbe beleszólni, főzőcskézni, punnyadni, szomszédokat figyelni, csak a pletykáknak élni, csak nagymamának lenni, fiatalokra rátelepedni, politizálni, a tutit megmondani mindenkinek, ronda régi ruhákat hordani, azt lesni az újságban, hogy ki halt meg, saját magam sajnáltatni, csak a betegségeimről beszélni – talán ezen kívül minden más jöhet.

    • Húha, én is tudom, milyen nem szeretnék lenni, nagyjából olyan nem, mint amiket Te is leírtál. De sajnos nem látom ebből a menekülést, mert látom, hogy szépen lassan bandukolok én is azon az úton…. bár nyilván önmagunkat, a bennünk végbemenő változásokat nem vesszük észre, talán a saját beszűkülésünket sem tudatosítjuk magunkban.
      Anyám, aki világ életében egy fitt, pörgős, aktív életet élő nő volt, 70 felett leeresztett mint a lufi…. és ma már akkor villanyozódik fel, ha beszélhet a saját bajairól: a vércukráról, vérnyomásáról, a szürkehályogról…. és én napi szinten meghallgatom, de az a baj, hogy CSAK EZT hallgatom szinte – más nem nagyon érdekli.
      Iszonyat teher ezeket a problémákat a gyerekünkre pakolni, nem? Anyám példáján okulva én nem akarom majdan a gyerekejmet a magam bajaival terhelnil, legalábbis olyan szinten nem, mint ahogyan ő teszi.

      • Hát ez az – apám 8 évig volt beteg haláláig. Előtte intelligens mérnökember volt, óriási történelmi ismeretekkel, ez volt a hobbija. Ebben a 8 évben semmi másról nem lehetett vele beszélgetni igazán, csak a bajairól. Naponta 3* megmérte a vérnyomását és a vércukrát és grafikont vezetett róla. Időnkénti “felüdülésként” hallgathattuk a politikai nézeteit szent kinyilatkoztatásként. És őt sem érdekelte semmi más. Ezt én nagyon nem akarom. 47 évesen sajnos nekem is van egy rakás kisebb-nagyobb bajom, de megtartom őket magamnak – és szeretném, ha ez így is maradna, amíg lehet, megküzdeni velük egyedül.

  6. Betöltöm nyáron a 46-t. Nincs előttem példa, szüleim, nagyszüleim, keresztanyám nem érték meg ezt a kort. Néha nézem az idősebb asszonyokat az utcán, és egyenlőre azt képzelem el, hogy Ők milyenek lennének.
    Nem foglalkoztat a korom, mérsékelt konditerem, jóga, kutyaséta, sok nevetés és a család rugalmasan tart.
    Amivel nem számoltam, csak úgy jött betegség, azt elviselem, beillesztettem az életembe, viccelődök vele, hiszem, hogy minden nap jobb.
    Remélem nem fogok vénségemre kéretlen tanácsokat osztani a fiataloknak, nem kell szálanként kihúzni a ma még híre sincs szakállam, nem rázom majd az öklöm a száguldó fiatalok felé.
    Talán minden ilyen marad, csak több idővel a családra, kutyára, macskára.
    Szülői tiltás ellenére gumicukrot és csokit adok majd a körülöttem lévő kicsiknek.
    Több időm lesz a saját meséim mesélni nekik…
    Almáslepényt sütök, fahéj illatú lesz a konyhám.
    A kutyám-macskám megöregedve körülöttem lebzsel majd, és lepotyogó falatokra vár.
    A férjemmel utazgatunk, lassan bejárjuk az összes megálmodott várost, ahová addig nem jutunk el.
    Gyógyfürdőbe járunk, és mosolygunk mindenen.
    Természetesen minden reggel elolvasom a bejegyzéseid, több időm lesz kommentelni:)
    Te csak maradj ilyen, amilyen vagy.
    Talán nem is leszünk mások, mint most. Csak egy kicsit kevesebb hajunk és több ráncunk lesz 🙂

    Köszönöm ezt a bejegyzést, nagyon kellett 🙂

  7. Anyukámmal nagyon sokat beszélünk az ő öregedéséről, részben azért, mert én nehezen tolerálom a változásait és ő még mindig olyan klassz, hogy van türelme elmagyarázni. Így csak remélni merem, hogy magammal majd türelmesebb leszek, valamint a saját magam emiatt érzett frusztrációját is sikerül majd feloldani és nem másokon leverni.

    Edina, talán mégsem mind döntés kérdése, bár tényleg sok, önismeret és önreflexió kell hozzá. Mert mi van, ha most – maradjunk a szövegnél – Éva túltolja a sportot és bár a lánya engedné hordozni az unokát, de nem bírja majd a válla :-).

  8. Nagymamámnak és anyámnak sikerült élénk szellemű öregasszonynak lenni. Nagymamám a tíz unokájából nyolcra minden nyáron vigyázott, sőt én még az óvodából is lógtam,inkább a nagyszülőknél ültem. Sokat mesélt,igényelte az információt.
    Anyukám se egy nyűgös nőszemély, skypozik, facezik,nem pletykált sosem. Ha a fiammal elakadunk egy egy tantárgyból sokszor kisegít konkrét információkkal.A múltkor meglepett,hogy milyen jól tudja a hegyvonulatokat.82 évet töltött.
    Engem már megérintett a vénülés szele.Lett tyúkszemem is mint anyámnak. Nem kellemes állapot,de a tudásvágyam megmaradt. Elkezdek tudatosabban élni, nagyon jól jön ehhez a blog példája 🙂

  9. Az nem kérdés, hogy az életem favágás, munka, helytállás, harc a megélhetésért – mindig is az volt, mindig is az lesz, és visszatekintve se tűnik majd másnak. Így éltek a szüleim, a nagyszüleim, a dédszüleim, ez van, ez jutott – erre vagyok alkalmas, erre vagyok kitalálva. Azt terveztem, sőt arról álmodoztam mindig, hogy az öregkorom is olyan lesz, mint a nagyszüleimnek, dédszüleimnek. Már gyerekkoromban is azt vártam, hogy majd én is kendős-otthonkás öreg néni leszek, kerttel, tyúkokkal, kutyával, macskával. Szedem a csollánt puszta kézzel a récéknek, beszélgetek a szomszédasszonnyal, hallgatom a rádiót, kissámlin ülve zúzom a kukoricát, ültetek mákot, aztán morgok, hogy mennyi baj van vele, és a nagy töpörtyűsütő piros fazékban szárogatom a teraszon, amikor végre leszedtem. Eljárok a hegyre, amíg bírok, ha már azt nem, akkor marad a kert, a sok paradicsom, paprika, és a barackfák. Este kiengedem az árokpartra a csirkéket, olvasok könyveket meg az újságot, utóbbival be is gyújtok a sparheltbe, eljárok a temetőbe, a sírok mellett állva végignézek a dombokon, a szélfútta erdőn, és tudom, hogy én is ide térek majd vissza, ahol az őseim is nyugszanak.

    Úgy néz ki azonban, hogy a világ akkorát változott, hogy ez nem lesz lehetséges. És bár tudom, hogy az öregségnek biztosan sokkal jobb, könnyebb, modernebb, emberségesebb útjai is vannak, mint az, amit én magamnak elképzeltem, mégis elveszve érzem magam.

    • Jaj,Arita ,
      Mitha te én lennék ! A nagyszüleimnél pont ilyen volt.
      De jól esett olvasni 🙂
      A mostani életemet úgy alakítottam,hogy van kertem ahol jól érezhetem magam, igaz szülőfalumtól nagyon távol, és ez fáj nagyon. Ahogy írod:”elveszve érzem magam”

  10. Nagyon jó poszt, számomra különösen aktuális. Két verzióm van, a harmadikat nem írom le, hogy „tíz év múlva nehogy az legyen”.
    Jó esetben:
    Amikor végre nyugdíjba mehetek 40 év után, nagyon vidám leszek és egyszer kialszom magam. Mindig lesz otthon sör. A saját házamban fogok élni, külön bejáratú lakrészem lesz. A gyerekeimnek is. Nem hordom senki levetett cuccait, kitaposott cipőit. Ha kapok valamit, annak örülök, nem mondom azt, hogy minek már arra a kis időre? Minden évben jógatáborba megyek, hetente uszodába és biciklitúrákra az internetes barátokkal. Elektromos biciklim lesz. Németül és szlovákul tanulok, ősszel Franciaországban szüretelek. Gyógynövényeket gyűjtök, gombát szedek. Tangóharmonikázom. Én nagyon rendes öregasszony leszek, nem fogok pasizni és extrém sportokat űzni. Na jó, síelni igen, mert 65 év felett ingyenes a síbérlet. Különben a fiatal pasi is öreg lesz már addigra.
    Rossz esetben:
    A felnőtt gyerekeimmel fogok élni, mindketten munkanélküliek, a harmadik külföldről küldi a pénzt, hogy fel ne forduljunk. Túrjuk a földet, állatokat tartunk, disznót, csirkét. Levágjuk és megesszük. Fával fűtünk, télen egy szobában lakunk. Alkalmi munkákat vállalunk, méhészkedünk. A fél házat kiadjuk albérlőknek. Anyámat a szociotthonban látogatom, a 100. születésnapján felköszönti az önkormányzat és kap pénzt. Két hetente Ausztriában dolgozom idősotthoni ápolóként, hogy ki tudjam fizetni a rezsit és az ápolást. Lomokat guberálok és eladom a vaterán.

  11. Lájk.

    Arita, én is úgy gondoltam, mert volt egy nagyanyám, aki pont úgy, kivéve a legvégét, de azt meg ki gondolta volna.

    Évek óta visszatér egy kép: vénséges vénasszonyként valami hegyre mászom forró nyári napon, mert ottfelejtettem egy pincefélében valamit, zsebemben valami termés zörög, mászom felfelé és tűz a nap, a utolsó harmadnál megállok egy kőnél pihenni, így találnak rám estefelé, üres szememen még ott csillog a Balaton visszfénye, de már nem látom többet.

  12. Én minél idősebb vagyok, annál jobban érzem magam a bőrömben. Nem szeretnék újra 10-en, 20-on éves lenni (pedig azért akkor is jó volt) és valahogy úgy hiszem egyre jobb lesz. Jó, hogy független vagyok anyagilag, jó, hogy lefutottam már a kötelező köröket (egyetem, szakvizsga), jó, hogy volt már szenvedély-szerelem munkám és jó, hogy most már nem érdekel, jó, hogy szültem gyerekeket és jó, hogy már nem vágyom többre, jó, hogy már nem akarok 34-es méret lenni, a 36 is bőven csinos lenne, jó, hogy ha bármit tanulok, azt csak szórakozásból teszem és végtelen a sor… és úgy gondolom jó lesz, ha több időm lesz, jó lesz, ha nem kell mindennap egy rahedli éhes szájat etetni, jó lesz újra sokat olvasni, kávézni és színházba járni, napon sütkérezni, nem taknyos orrokat törölgetni, nem legóra lépni…

  13. Tizennyolc évesen a legjobb (?) barátnőm közölte velem, hogy én milyen ronda öregasszony leszek.
    Jelentem, így 47 felé közeledve, hogy karcsú, és mozgékony vagyok, sugárzok, mint egy reaktor (kedvesem közlése, elfogult), pont annyi mimikai ráncom van, amennyi kell. Na jó, a nyakam kezd löttyedni, de annyi szép selyemkendőt festettem, hogy száz éves koromig simán kitart.
    (Viszont kedves régi barátnőt láttam novemberben osztálytalin, és bejött a papírforma, hogy aki 18 évesen ilyeneket mond másoknak, abból ronda vénasszony lesz.)
    Nagyanyám is, anyám is viszonylag jó természetű volt fiatalon is, öregkorukra se változtak meg lényegesen. Jó, kicsit több a nyavalygás. Viszont szegény keresztanyám, aki már negyven alatt se volt elviselhető, hetven fölött még sokkal rosszabb lett.

    • “Viszont kedves régi barátnőt láttam novemberben osztálytalin, és bejött a papírforma, hogy aki 18 évesen ilyeneket mond másoknak, abból ronda vénasszony lesz.”
      A fiamnak jósolta az unokatesója, mikor kb. 13-14 évesek voltak és egyforma magasak, hogy szerinte a fiam max. 176-178 cm magas lesz csak felnőtt korában, mert meg fog állni a növésben. Nem jött be, mert 185 cm lett, ellentétben azzal akitől a tipp jött mert ő valóban nem nőtt ennél tovább.

      • A kedvesemnek mondta gyerek- és kamaszkorában folyamatosan az apja, hogy majd ő is olyan kis porbafingó lesz. (Apuka is kicsi volt, anyuka meg pláne, egyötvennél nem sokkal nagyobb.) Egészen az én eljövetelemig 🙂 komoly gátlásai voltak a 170 centije miatt. Miután én alaphelyzetben is magasabb vagyok, és még a magassarkú cipőket is szeretem, kénytelen volt levetkezni a gátlásait.

  14. De jó poszt! Nagy kérdések, sokat tűnődöm ilyesmiken én is. Olyan a világ, mintha gyorsabban forogna a föld, vannak is elméletek erre. Eszemben sincs hinni bennük, de néha azon kapom magam, hogy elgondolkodom rajtuk.
    Egyébként ne aggódj, majd ha eljön az idő, csini leszel! Anyukád is nagyon cuki a kép tanúsága szerint, pedig biztos elmúlt már ötven.

            • Női néven.

              Folyton belinkelnek. Nem bírnak megnyugodni. Nem lehet ezen az interneten elférni a csakazolvassától.

              És amit ők nőkkel szemben fel tudnak hozni, az tényleg annyi, hogy miért olyan a lábuk, tetszik-e nekik a nő, gerjednek-e rá, illetve miért nem biztosítják nekik önmegtagadás árán ajó kis kényelmeset, ahol tündökölhetnek, mint okos, erős, pótolhatatlan férfiak.

            • Igen, eleg tipikus. Nok meg kamaszkent szemetkednek igy egymassal, de felnottkent mar nem (vagy csak az igazan primitivek). Viszont ferfi ismerosom nekem is akad par, aki a noket, adott esetben engem vesz celba elemzi narancsboromet gunyolodva, vagy a koromat vagy a melleimet, pl egy nagyjabol- baratnom ferje folyoton lenagysegguzott es dagatozott 50 kilos koromban, mert nem voltam olyan madzag alkat mint a felesege. Dacara annak, hogy o egy tompszli es pocakos es nem egy dalia termet, de persze egyszerubb masokat sertegetni, addig sem kell onkritikalni. Ezek azt hiszik, hogy tenyleg mindent megengedhetnek maguknak, semmi sem ciki. Pedig de, az ciki ha valakinek egy szellemes, szofisztikalt otlete sincs arra (csak ilyen suttyosagok) hogyan szoljon be a masiknak.

        • Nagyon sajnálom, ha megbántottalak. Ez eléggé kínos.
          Hatodikán, amikor először jártam itt, fent a blog tetején egy másik kép volt, egy szép szőke lány biciklizett rajta. Úgy tűnt nekem, hogy nagyjából kortárs (én 30). A posztban levő másik kép nekem nem jött le, hogy ugyanaz az ember, annyira másnak tűnt. Nem elemeztem túlságosan, bár a fotók nagyon csalókák tudnak lenni. Ráadásul szó volt az anyákról is. Valahogy nyilvánvaló volt abban a pillanatban, hogy nem te vagy a képen.

          De az meglep, hogy senkinek nem jutott eszébe, hogy jóhiszemű voltam. Eszemben sem volt szemétkedni. Vajon ki/kik az a fütyizörej? (Bár nem lényeges.)
          Az baj, hogy ilyen gyorsan kerülnek elő a durva szavak, most nem feltétlenül a blog írójára gondolok, és már ütnek is a verbális lapáttal azok, akikhez nem is szóltam. Hát, szebb, jobb életet, sziasztok.

          • A fejléckép rendszeresen változik. Azt a képet egy profi készítette 2013 nyarán, több száz képből válogatott, előtte stylist, fodrász. A másik egy szelfi, én csináltam rossz beállítással, torzító közelségből, minden előkészület és különösebb pózolás nélkül, hétköznapi cuccban, négy közül válogatva, csak színkiemeléssel. Te pontosan tudtad, hogy én vagyok a képen, ne maszatolj. Nagyon aljas mások kinézetén és anyukáján viccelődni. A képen egy harmincnyolc éves nő van, másfél évvel az első után, tizennyolc kilóval kevesebb testtel. Két fotóból nagyon jól kispekuláltad, hogyan basztass a kinézetemmel. Hát pedig én így nézek ki, nincs ezen mit szégyellni. Nem voltak durvák a szavak, ez sunyi, aljas elsőkomment volt, és közben itt lógott a fél fütyizörej kárörvendően. Nagyon szép életünk van, köszönjük, és kurvára nem érdekel az ízlésed, megdöbbentő, ha te egy blogot azért olvasol érdeklődve, ha egy szüveg azért szólít meg, mert a blogger (a te ízlésed szerint és egy fotón) szép és fiatal. A manipultív kommentelő mindig ír valami értetlent, bántót, félreérthetőt, aztán ahelyett, hogy bocsánatot kérne, elkezdi vádolni a reagálókat.

  15. Szerintem – hacsak nincs valami nagy törés, tragédia vagy éppen valamilyen okból “megvilágosodás” – nagyon jól lehet sejteni, milyen lesz az ember öregségére, abból, hogy milyen fiatalon, középkorúan. Aki 30-40 évesen tudja élvezni az életet, az idősebben is fogja tudni. Persze a demencia vagy az ágyhoz kötöttség azért könnyen elveszi az életkedvet, élénkséget. Anyám szeretett kirándulni, mozogni. Most nem tud, bottal jár. De azért élénknek megmaradt, és élvezi az életet.

    • Az én energikus, négykor kelő, gyalog járó, úszó, mindent bíró anyám láncreakciószerűen leromlott egy baleset miatt, és nagyon megváltozott tőle. Mást a házastárs halála, a gyerekek kirepülése, a nyugdíj formál át. Szent Erzsébettel emlegetjük néha, hogy felnőttek, nagyon helyes, menjenek, legyenek ügyesek, mi meg ÉLNI fogunk. Egészségesebb, mint amikor a szolgálat az élet értelme, a felnőtt gyerekek aggodalmaskodó kontrollálása.

      És szerintem nem csak életélvezet van. Én is lehetek kicsinyes, rigolyás, mizantróp, gyanakvó, amire az elvonult életem az idő múlásával hajlamosít. Meg amikor bekapcsol a szülői minta, avagy az ember megéli, amit a szülők, pl. szembefordul az egyik gyerek vele, vagy elköltözik, vagy nyugdíj. Kemény.

      • “láncreakciószerűen leromlott egy baleset miatt” De hát ez egy törés, amit írtam. Egyébként meg persze, biztosat nem lehet tudni a fiatalabb kor alapján, de gyanítani azért igen.

  16. Tetszik az írásod most is. Hasonló és eléggé különböző kérdéseket én is fölteszek így a 40-hez közeledve.
    Egy mondatodon viszont megakadt a szemem és egy kicsit kikérem magamnak. Lehet, hogy félreértelek, de hogy kerülhet ugyanazon “polcra” a meleg, gyermektelen a jobbikos képviselőjelölttel? Én úgy érzem, hogy felelősségteljes döntés volt részemről a gyermektelenség. És büszkén vállalom. A melegségem meg a teljesen természetes velemjáróm. Így születtem.
    Jobbikos képviselőnek lenni az ember gyerekének viszont szerintem szívás. És nem kéne egy lapon említeni az előbbiekkel.

    • De ha netán a gyereked AZ lesz (nem meleg, hanem jobbikos képviselő) minden addigi erőfeszítésed ellenére, akkor azon kívül, hogy családi ebédeken oltod rendesen, mi mást tudsz csinálni? Kitagadod? Vagy megpróbálod megérteni, mitől lett OLYAN, ettől függetlenül megetetni rántott hússal és legfeljebb arra megkérni, hogy téged ne próbáljon téríteni? (Nem voltam még ilyen helyzetben, csak gondolatkísérlet.)

    • Nem elfogadás szempontból kerülhet egy polcra, nem erkölcsi kategória egyik se, hanem mindegyik olyasmi, amire nem számítunk. Éreztem, amikor leírtam, hogy ez csúszós, de szerintem a jobbik szó elvakít, nem gondolunk bele, hogy ezek elég nagy meglepetések, és nem csak az én elfogadásom számít, hanem (főleg) a társadalomé. Hiába vagy toleráns, hiába tartod egyenjogú alternatívának, hogy meleg (vagy épp transznemű), ha ilyen a környezet, nagy szívás mindenképp. Bántani fogják, nehéz élete lesz, és ezt szar lenne látni szülőként.

    • Nagyon nagy ember volt, amikor meghalt, az egyik utcai óriásplakátra piros betűkkel valaki felírta, hogy Isten veled P.A. vagy valami ilyesmit. Én sokat tanultam tőle. De ami felfoghatatlan, az a tudat elvesztése. Erre nem lehet igazán felkészülni. De van, aki még ezt is leírja. Na ilyet olvasni, különösen úgy, hogy az illető még mindig él… (de már nem ő, csak a teste) családtagként, az nem semmi. A napló 2009-ben befejeződik.

    • Nem is tudtam, hogy P.A Meszoly M. felesge volt. Meszoly Shakespeare forditasait nagyon szeretem. Valkinek kolcson adtam es soha nem kaptam vissza, azota nem talaltam meg konyvesboltban.

      • http://www.holmi.org/2005/02/polcz-alaine-ideje-az-oregsegnek-naploreszletek

        “Sokat foglalkoztam vele, mikor gerontológiára akartam váltani, hogy a magyarok
        nem tudnak jól öregedni. Ülnek otthon, például a nők, mert ők a túlélők,
        és várják, hogy hazajöjjön a gyermekük, hívják telefonon, jelentkezzen vagy
        írjon. Időnként süteményeket sütnek, és általában el vannak keseredve, hogy
        keveset törődnek velük a fiatalok. Egymás közt nemigen élnek társadalmi
        életet, nem járnak el otthonról. Marad a kézimunka, esetleg olvasás – ameddig
        jól látnak, és ameddig aránylag biztos a kezük. Mert bizony egyre romlik
        a finom koordináció, az ujjak mozgása. Ha a kettő társul egymáshoz, az ügyetlenség meg a vaksiság, hát az nem kutya. Sokszor mulatok magamon, hogyan öntöm reggel a kávéfőzőbe a vizet. Melléöntöm. De aztán az ember különböző fogásokra jön rá. Például odateszi az ujját, és úgy passzintja a kettőt. S aztán ez is beidegződik: amikor odaérintem a kiöntő tetejét, ahová öntöm a vizet, már érzem is, és a helyére megy a folyadék. Sok mindent megtanul az ember anélkül, hogy észrevenné, alkalmazkodik az új helyzethez: az öregséghez.
        Persze lehet ezen bosszankodni, lehet keseregni, de lehet nevetni is. Én
        mind a hármat teszem – felváltva.”

  17. Sok öregasszonyban nem is tudatosul, hogy ő öregasszony. A hetvenen túliak simán öregasszonyozzák a nyolcvanon, pláne a kilencvenen felülieket. Nyolcvan éves anyósom lesajnálóan öreg mamusként emlegeti az akár csak nála öt évvel idősebbeket is, nem mintha ő ne lenne leépülve, ráadásul majdnem teljesen süket, de hallókészüléket nem hordana, mert persze nem tartja süketnek magát, kivéve, ha kifogásként jól jön a süketségre hivatkozni. Gondolom a 100 körüliek már kénytelenek beismerni, hogy nem fiatalasszonyok többé.

    • Így, így. a Mama 92 éves, 20 évet lakott a József Attila lakótelep egyik házában kb. kihaltak mellőle az “öregek. Úgy hívta őket az az öregasszony, meg a botos, a másiknak (pénzért ! ) megfestette a szemöldökét, majd mindketten elmentek sorozatot nézni ki-ki a saját lakásába. Mire felocsúdott este 8 óra volt. Azt mondj a Mama:olyan szemöldöke lett az Icának mint Brezsnyevnek. Na mondom az se kér a Mamától szívességet többet. Dehogynem, ma pedikűröztem. Na mindegy a Mama már 2éve anyámmal él, de a házban ahol lakott sokat emlegették. Szerették.

    • Szerintem, ha tenni akarunk azért, hogy ne úgy éljünk/öregedjünk meg, mint anyáink, akkor nagyon sok tudatos melót kell beletennünk a változásba, és minél korábban kezdjük, annál biztosabb a siker. Én ebben reménykedem, ezért dolgozom. Bár nem könnyű, de talán nem lehetetlen.
      Sok sikert neked is hozzá! 😉

  18. Azért az öregkori rigolyák nagy része szerintem nem magából az öregkorból adódik, hanem annak a kornak az értékrendjéből, amiben a mai öregek voltak fiatalok. Jó, persze mindenki rugalmatlanabb lesz és kevésbé tud változtatni a szokásain, de pont ezért a szokásai ugyanazok maradnak. Szóval szerintem én a saját szokásaimmal fogom majd megőrjíteni a fiatalabbakat és nem a mostani öregek szokásaival.

    Húgommal beszélgettünk egyébként erről, hogyha öregek leszünk, akkor majd nosztalgiázunk, hogy laptop és annak még volt billentyűzete, meg hogy bezzeg a mi időnkben még rendes társadalmi életet éltünk a facebookon, de ezek a mai fiatalok. 😀 És majd nem értjük az akkori technológiát. Meg azt mondjuk, hogy bezzeg a mi időnkben még milyen hangosan beszéltek a fiatalok és még mindennek volt íze.

    • Szerintem mindenki fogadja el a másik szokásait, amíg van külön szobája és tisztán hagyja a vécét. A gond az, hogy a más szokású idősebb moralizál, másokat véleményez, terelget, rosszall, beleszól. Bármilyen is a szokás, joggal lázadnak az erőltetés ellen a fiatalok. Nem jobb attól, csak mert régi/megszokott/többségi/idősebb, aki csinálja.

  19. Szoktam azon gondolkodni, hogy leszek-e öregasszony. Néha azt gondolom, engem előbb elvisz ami belül emészt. Mire sikerülne kiverekedni magam a gondjaim közül, már pszichoszomatikus lesz, lassan ölő, visszafordíthatatlan, késő.
    Nézem a családom öreg és idősödő nőtagjait, és ez nem túl biztató. Ahogy az arc ráncosodik, úgy lesz egyre barázdáltabb a jellem: ugyan az, csak jobban kidomborodnak dolgok. És olyan szomorú (és idegesítő, és dühítő), amikor valakit megviselt az élet, sokat elvett, és még többet nem adott…
    Azért én abban reménykedem, hogy beválik, amit huszonévesen nagyszájúan mondtam: én most szülök, mire a többség odajut, hogy gyereket akar, az enyém félig felnőtt; negyvenes éveimre szabad leszek, és előttem az élet. Még bármi lehet. Még lehet, hogy napfényes, ragyogó szemű, füstölőillatú, derűs és szellemes öregasszony leszek.

  20. A terapeutám két hónappal ezelőtt adta a feladatot, hogy a nagyon rossz öregasszony-képemet cseréljem le arra, amit szeretnék. Rajzolni kellett, szívesen tettem. A könyvektől és majdani utazásaim emlékeitől roskadozó könyvespolc előtt, asztal mellett, két nő teázik. Egyikük én vagyok. Karcsú alakkal, tiszta aggyal, tartalmas beszélgetést folytatva. Az lecserélendő kép egy begyógyszerezett, összeroskadt félelem.
    Nincs rajta férfi, ennek több oka is van: nem tudom lesz e, ki lesz az, szükséges e egyáltalán, hogy legyen?
    Izgalmas és érdekes feladat volt, de ettől persze maradnak a kérdőjelek. Sok a bejegyzésből.
    Az említett kép vázlata: https://instagram.com/p/xWLvilDqo1/ …hátha valaki kedvet kap 🙂
    Ha meg nagyon rámjön az öregedéstől való félelem, akkor ezeket a fotókat nézegetem: https://www.pinterest.com/fantasia13/gracefully-old-and-beautiful/

  21. Visszajelzés: a legütősebb tavaszi bejegyzések | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s