dr. doktor, majdnem naggyal írtam :)

Elolvastam tegnap a Páros kintorna egészségblog interjúi közül vagy tízet, és igazi reveláció volt. Rég éreztem ilyet: amiket én test, táplálkozás, sport témájában rendszerint olvasok, azok a már ismerős dolgokat viszik tovább, árnyalják legfeljebb. A lecke elsajátíttatott, már inkább szintentartó olvasmányok ezek, hogy-is-van-ez, megnézem újra, amúgy meg élem, ahogy jónak látom (és ahogy sikerül).

De ez, ez most sok újat mondott.

Ez egy paleó-ketogén blog, de nem elsősorban arról van szó rajta, hogy mit hogy érdemes csinálni, hanem interjúkat közöl: mindenféle foglalkozású emberek, köztük orvosok mesélnek az életükről, a szemléletük alakulásáról, a betegségeikről, és itt nem baj, hogy az állításaik sok tekintetben ellentmondóak, olykor ki is zárják egymást.

Újságírói értelemben egészen ragyogóak az interjúk.

A legérdekesebbek szerintem:

http://paroskintorna.blog.hu/2015/04/16/egy_ferfi_ha_nem_farkasehes_ne_egyen_tiz_oraig

http://paroskintorna.blog.hu/2015/09/18/lehet_hogy_ures_kapszulakat_szedsz_be_etrendkiegeszitok_helyett ni, az AKG-ban végzett…

http://paroskintorna.blog.hu/2015/02/28/a_jegbe_hutott_csendes_gyilkos

http://paroskintorna.blog.hu/2015/02/25/ha_valaki_megbetegszik_nagyon_nagy_bajban_van

(Most ez éppen négy férfi, és ilyen válogatottan szép emberek, milyen érdekes, önreflektálok.)

Szóval, van néhány orvos is az interjúalanyok között. Nekem az anyám orvos, egyébként csak egy apró műtétem volt, és endokrinológushoz jártam meg nőgyógyászatra, rákszűrésre, és egyre inkább a magánszférában. Hét éve nem voltam a háziorvosomnál.

A szüléseim miatt volt sok orvos az életemben. Sok csalódás is, konfliktusok, döbbenetes sztorik, intézményből való kitiltás. Naivul szóvá tettem ugyanis egyszer az Istvánban, hogy az el nem végzett vizsgálatot ne számolják már el, nem is volt vizelet, én meg papíron negatív vizeletfehérjéjű lettem itten — ki a felelős, ha mégis preeklampsziám van? És csak utána jöttem rá, hogy a kórház rutinszerűen így finanszírozza önmagát: el nem végzett vizsgálatok elvégzettségét íratja alá az azt-mondták-itt-kell-aláírni kismamákkal, akikkel ellenségesen és stresszesen öt percet foglalkozik csak a nővér, miután negyven percet váratta őket, éhgyomorra (az nagyon gennyes tud lenni terhesen). Orvos sehol, csak az aláírása.

Még korábban, Julis születése után ugyanitt jeleztem az osztályvezetőnek, hogy a csecsemős nővérek tömegesen adják el biztosítócégeknek a kismamák adatait, majd a kórházra hivatkozva maguk is háborgatják őket telefonon ilyen ajánlatokkal. Mármint engem is.

2010-ben a harmadikat már otthon szültem, és ha lenne negyedik, őt is otthon szülném.

Haragszom az orvosokra, a gőgjükre, a lélektelenségre, és ez nem általánosítás, hanem rendszerből következő, mindent átlényegítő tendencia.

Anyám nem volt része a hiererchiának: ő háziorvos volt, korán függetlenedett a rendszertől, és lett magánpraxisa. A minden újszülötthöz gyalog menő doktornő legendás diagnoszta volt, mindig tudta, mikor komoly a baj. Munkája kilencszázkilencvenkilenc “teázzon, pihenjen” gyerekből és egy darab rohammentős atipikus torok- vagy tüdőgyulladt intézkedésből állt. Alázatos volt, fejlődött, kitanulta a természetgyógyászatot is, csak velem voltak hatalmi játszmái, egyébként évtitedes távon ő írta fel a legkevesebb antibiotikumot egész Pest megyében, gyerekorvos létére.

Ami az én orvosaimat illeti, a náluk töltött idő nagyobb részében vártam, mikor kerülök sorra. Ritka volt, aki odafigyelt rám és emberként kezelt: nőgyógyásznőm, az alternatív paleós doktornő például emberségből meglátogatott egy teljesen másik intézményben, amikor az egy hónapos Julis annyira nem akart enni, én meg csak fejtem és szoptattam rendületlenül. Éreztem, hogy szeret és becsül ezért. Vele zsarolt meg aztán a főorvos: ha tovább feszegetem az el nem végzett vizsgálatokat, ő járja meg, és ezt ízlésesen vele üzente meg telefonon, mire én levélben kértem a doktor urat, írja le, hogy ki vagyok tiltva (“többé sem terhesgondozásra, sem szülésre nem fogad”), és annak okát is, szépen, transzparensen. Persze nem írta le, és én mentem is, mert kellett, adminisztratív okokból. Mindenesetre meg voltam zsarolva. Pedig abból cikk is készült, napilapban, és emiatt nem lett. Aztán már nem is kell aláírni a vizsgálatokat sem azóta.

És markáns élmény volt 2012-ben az onkológia, ott egyébként rendben volt mindaz, ami a hagyományos orvoslás keretei között rendben lehet: nívós kétágyasok, zsebbe semmi, soha, angyalszerű doktornő, értelmes és személyre szabott döntések, meg egy hatástalan, negyedébe hagyott kemoterápia, amely végül halálok lett (ám valószínűleg egy kicsit későbbi és biztosan könnyebb halált adott nekünk — vagy csak ezzel nyugtatom magam? Nagy dilemma volt, hogy kemó vagy nem kemó). Ez lett, agresszív daganat volt nagyon. Nem tudom, lehetett volna-e másképp, sors van, leginkább.

Némi alternatív tapasztalatom van akupunktúrával, reflexológiával, shiatsuval. Olvastam Gersont és mindenfélét, János meg elkötelezett homeós volt egy nagyon komoly doktornővel, és volt itthon jó sok, profizmusra nem valló betűtípusú-feliratú rákellenes táplálékkiegészítő, de azokat nem én intéztem.

Egyszer kaptunk Ráspitól szőlőmag-őrleményt, elmentünk hozzá még utoljára

Szóval nekem beakadós téma ez az orvosdolog. Most a kintornás interjúkból kiemelnék néhány elgondolkodtató momentumot:

A hat év+szakvizsga orvosok magukon nem tudtak segíteni, még az egészséges életmód harcos népszerűsítőjeként (szója! teljes kiőrlésű pékáru!) sem, és nem is értették, mitől kerültek ilyen állapotba. Cukorbetegek lettek, elhíztak, infarktusközel, Crohn-betegség, zavarosan táplálkoztak, végül — és ez érdekli a blogot — a lenézett alter módszerekkel hozták rendbe magukat, például ő és ő. Hogy, de hogy a pékbe’ juthat idáig a személyes életében az, aki ennyi mindent tud és lát az emberi testről? Mennyit tanulnak és tapasztalnak az anatómiáról, a folyamatokról, gyógyszerek hatásairól és mellékhatásairól, a betegségek okairól, ők maguk kezelnek másokat, és nem egyértelmű nekik, mitől lesznek például túlsúlyosak vagy cukorbetegek? Betegségeket látnak és részterületeket, egész embert nem — még önmagukat sem.

Ezeknek az orvosoknak damaszkuszi út volt az alterság. Megváltoztatta az életüket, és többé-kevésbé el tudták fogadni a szakmán kívüliek másféle tudását: Szendi, paleó, akupunktúra, kínai orvoslás. Úgy titkolták el a mukahelyükön, hogy alternatív útra léptek, illetve vagy szívszorító módon lavíroznak a kétféle szemlélet között, vagy otthagyták a hierarchiát. Az egyik doktornő afféle őskeresztény módon rákacsintó kollégát említ: jaj, csak meg ne tudják “bent” a paleót. Valószínűleg több diabetológus dolgozik a rendszerben, aki a betegeinek zsömlében számol és inzulint ír fel, a leletet nézi és nem a szempárt, de ő maga paleóval gyógyult ki és fogyott le (az inzulinos cukorbetegségben nemhogy lefogyni nem lehet, de az inzulinnal elárasztott szervezet mást sem tud csinálni, mint raktározni).

Pontosan látják a rendszer rákfenéit, improduktív voltát és a gyógyszergyártás érdekeit, és azt is, merre volna a kiút, de a leginkább “sajnos” van, kiszállnak, vagy csendes aknamunkát folytatnak. Ugyanakkor a nem működő, korlátozott érvényű tudáshoz és ranghoz ellentmondásos módon kötődnek:

Az átlagember döntési szabadsága mögött nincs elég információ. Ez van! Higgyék el a kedves betegek, hogy nem véletlenül hat év az orvosi egyetem. Azért valami csak történik ennyi idő alatt. Nagyon ijesztő, hogy mindig jönnek ilyen önkéntes zsenik, akik elmondják a tutit. Nagyon könnyű úgy okosat mondani, ha csak a történet töredékét ismerjük

— mondja az onkológus. Az a meccs itt, hogy akkor kinél van, lehet a tudás mint olyan.

Az a benyomásom, hogy aki a SOTE-n végzett, az nem fogja feladni ezt a pozíciót soha. Az enyingi doktornő és a névtelen belgyógyásznő el tudják ismerni, hogy mindaz, amiben hittek, amit tanultak és amit protokollárisan csinálniuk kell, hamis és alkalmatlan, mások érdekeit szolgálja, nem a betegét. Mégis, a tudomány levetkőzhetetlen: elég magabiztosan tesznek tényállításokat, a fogalmazásmód továbbra is mereven kinyilatkoztató, csak most alterba’. Eközben ugyanúgy a szokásaik rabja, mint az átlagemberek. Már tudják, mit kellene tenniük, mégsem csinálják teljesen-rendesen: nem szedik a D-vitamint, “nem szeretik a tengeri herkentyűket”, nem tudnak lemondani a gyümölcsről, az onkológus meg reggelire vajas kiflit eszik Pick vagy Herz szalámival.

Valamint ugyanolyan tekintélytisztelő módon viszonyulnak más tekintélyekhez, ugyanúgy nem válnak kompetenssé a saját testükkel kapcsolatban, főleg a nők:

Néha próbáltam egyezkedni Csabával, de egy ideig nem engedett.

 

Amikor már engedett Csaba savanyúságot enni, az nagy ünnep volt.

 

Mikor meglátott, úgy láttam, elégedett a változással. De mondjuk azt a szót, hogy jó, vagy mondjuk „ez igen!”, soha ki nem ejtené a száján. Biztosan azt gondolja, hogy elbíznám magam. Pedig nem! Viszont annyit mondott, hogy most már lehet egy kis zöldség. Az sem dicséret, de annak vettem.

http://paroskintorna.blog.hu/2014/10/19/ha_ket_het_alatt_nem_fogsz_meghalni_en_is_elkezdem

Itt: fel kell írni a koleszterincsökkentőt, követni kell a protokollt, mert ez a népbetegség: központilag számon kérik, ha nem ír fel eleget. A koleszterincsökkentőknek durva mellékhatásai vannak (felrémlik a nemrég lomtalanított lakás iszonytató belgyógyászatigyógyszer-készlete, bontatlan dobozok tucatjai).

Elgondolkodtató mozzanat a pálya elején a gyógyszergyári vagy orvoslátogatói munka (lehet, hogy ugyanarról a tevékenységről van szó).

Lélekölően jó pénzt hozott, miközben a szakma minden árnyoldalát egyszerre kaptam meg. Az első hétvégén bőgve mentem haza.

Orvoslátogatónak nevezzük azt, aki eü végzettségével gyógyszercég képviseletében, az orvosi fizetés többszörösét kitevő fixért és jutalékért csinosan kiszáll a kocsijából (lehetőleg a mentős bejáratra parkol, ha már akkora van neki), belibben a sok meggyötört, várakozó halandó elé, és a rendelés félidejéig pofázik és bűvészkedik a szintén túltethelt orvosnak önös és profitéhes érdekből a legújabb készítményekről. Viszont hagy ott céges-logós jegyzettömböt, golyóstollat ajándékba, gyerekorvosoknak matricát és dizájnos spatulát is, így ezekből a rendelőben sosincs hiány (ezt épp anyámtól tudom). Általában életük e fázisát szégyellik, Svéd- és Németországba dolgozni ez után mennek.

Érdekes, hogy az orvosok használják-e gyógyításra az új irányt, vagy csak a saját életükben. Van, akinek magánrendelése lesz, több olyan orvost ismerek én is, aki dezertált a rendszerből, és alterságra adta a fejét (és sokat keres így, és épp arra a tekintélyre hivatkozhat, hogy ő orvos). De néha az a benyomásom, hogy mindig hüyének fognak nézni másokat, akár az “érdekes, de laikus” Szendit, akár a funkcionális gyógyítás orvosi diplomával rendelkező szakembereit. Talán ott a Nagyvárad téren romlik el minden, talán a tény, hogy orvosi egyetemet végeztek, ilyet, amilyen itt van, választja el őket végképp a megértéstől, a szemlélet valódi forradalmától, attól a fajta cseppet sem szakszerű, egyáltalán nem mindent értő, ám örökké kérdező, kifelé nem igazodó, nem engedelmes, viszont figyelmes és eredményes önkompetenciától, amelyről újabban annyit írok.

baglyok

én kivétel vagyok

Mondja a kommentelő.

Szombat van, meg vasárnap, Pride van és utcabál a Francia Intézetnél, és nekem csoportokról, jogok kivívásáról és társadalomról van mondandóm ma és holnap.

A kommentelő szerint vannak olyan férfiak, akik manipul- és molesztálnak, de ő érti és átlátja ezt az egészet, ő nem molesztál, ezért ő kivétel. Vagyunk néhányan normálisak, mondja.

Blogger sóhajt. Bővebben…