ne asszisztáljatok az öncsaláshoz

Megváltozott a közbeszéd trendje: az utóbbi mondjuk két-három évben a fenegyerek-újságírás (cink, 444) egyre markánsabban foglal állást a nemi erőszak és a (gender)egyenlőtlenség látványos megnyilvánulásai ellen, és már csak jópofizva mer szexista lenni (úgy viszont sűrűn). Szerte a facebookon magánszemélyek, nők tematizálják és bírálják a nőellenes tartalmakat. A már érzékenyített nőket nem érdekli többé a sztárdiéta vagy Kim Kardashian arcpirítóan szűk estélyije. Most azzal lehet hergelni őket, hogy Micsoda Képtelen Elvárásoknak Kell Nekik Megfelelniük. Kellene Ám, De A Lófaszt Fognak (kocka csoki letör).

Ezeket az üzeneteket ugyanis mindenki helyesli: az extém sovány, retusált szépségeszmény valóban irreális, a kamaszok neten fogant őrületei, anorexiája pedig nagyon veszélyes.

De trükkös ez. Rájöttem, hogy valami nem stimmel itt. Nem csak azért, mert egy kicsit unalmas már folyton a fejünket csóválni, és én nem kedvelem, leginkább műbalhénak, ingerkeresésnek tartom az ilyesmit. Valami hamis ebben az egészben.

Rendszerkritikusnak tűnik, de igazából már buksisimire, össznépi helyeslésre (vagyis: olvasottságra és elfogadottságra) apellál ez a fajta bírálat is. Itt van például ez a cikk.

http://vs.hu/magazin/osszes/neked-eleg-lapos-a-szemeremdombod-0505#!s1

Az újságírót annyira viszi az egyirányú lendület, hogy furcsán összemos itt dolgokat, figyelmen kívül hagy fontos összefüggéseket. Nagyra nyitja az ajtót józan ész és a mértékletesség, a kritikai attitűd előtt, és besurran rajta a bűnbakkeresés, az improduktív dohogás, a valós helyzet eltúlzása, az egészségtelen életmód és az elhízottság legitimálása, sőt, mások (a “jó” és a “jóságért” igyekvő nők) testének megszégyenítése is.

Mindenkinek domború a szeméremDOMBja: az egyenes hasizom legalján, viszonylag zsírtalan lágyéki környezetben a nemileg aktív korú nőknél zsírfelhalmozódás van a szőrrel borított területen. Azért domborodik ki, mert körülötte, legalábbis a soványabb nőkön, alig van zsír. Épp ezt: a kontrasztos, sovány lágyékot-domború szeméremtájékot tartja szépnek és szexinek a közízlés, mint azt a mainstream, Playboy-típusú aktfotók mutatják. Tehát nem úgy néz ki a szeméremtájék, ahogy a cikk írja, nem a lapos szeméremdomb az eszmény, és aligha “fogyasztható le”, mert az már az esszenciális zsírból menne. A szerzőnek gondjai vannak az anatómiai ismeretekkel, erről árulkodik a csípőcsont szó használata is (a medence “tüskéiről”, hivatalos nevén taréjáról beszél). A modellnek, pláne álló helyzetben, simán lehet alkatilag ilyen a dombja, mert laposabb és/vagy lejjebb van.

Hanyatt fekve pedig majdnem mindenkinek van bikini bridge-je, mert olyankor úgy helyezkedik el medencecsont, zsír és fürdőruha. Akinek nincs, az — legalábbis hastájékon — tényleg elhízott, és annak nem domború a szeméremdombja sem. Ezt ismerem, elmúlt nekem, és nem csak esztétikai kérdés: a hastájéki zsír egészségügyileg is veszélyes.

A sugalmazással ellentétben egyszerűen nem igaz, hogy átlagos életet élő, felnőtt nőkön bárki is számon kérné, vagy akár azt nézegetné, van-e thigh gapjük, frenetikusan gömbölyű mellük, kiálló-gömbölyű fenekük, bikini bridge-ük. Ezek a test-elképzelések egyrészt pornóképzeteken alapulnak, és szinte kizárólag a virtuális térben léteznek, másrészt az interneten élő, tizenéves lányok titkos (és valós életükben is megjelenő) parái. Ekként valóban aggasztóak: motivációs oldalak és tematikus fórumok mutatják a rejtett félelmeket. De így is marginális és mulandó rétegjelenségek.

Ha egyáltalán érdekel minket a hivatalos eszményhez viszonyított kinézetünk (sokakat cseppet sem), akkor az öltözködésünkben számos trükkel leplezhetjük-enyhíthetjük, hogy kicsi vagy nem szép formájú a mellünk, nem elég lapos a hasunk, vaskos a combunk és nem hetyke a fenekünk. Komplett iparág dolgozik ezen, és mi, feminista meg szuverén ítéletű nők is a vásárlóik vagyunk. Mi, akik ugye nemet mondunk a szépségfetisizmusra! Tegye fel a kezét, akinek nincs push-up melltartója vagy sztrecsnadrágja. Soha ki nem derül többnyire, hogy mi van alatta (strandra meg nem járunk, ugye).

Nekem senki ne mondja, hogy ez az egész elvárástömeg, a szőrtelenítéssel egyetemben, fenyegető terror, és hogy az ő testét bárki az élete szereplői közül vagy akár a buszon tényleg így figyelné.

Lehet háborogni a médián, jól is esik, de a média (az internet) és az igazi világunk megdöbbentően különböző értékeken alapul. A valóságban leginkább senki nem basztat azért, mert nincsen például thigh gaped, hogy is basztatna: szinte mindenki túlsúlyos. Az ilyen médiafelháborodások összekacsintást, enyhülést jelentenek: te is olyan vagy, én is olyan vagyok, amazok meg milyen szörnyűek, de nem? A jópofa facebookos “hogy ezek megint mit ki nem találnak” típusú károgással előadva meg sem nem okos, sem nem produktív, sem nem jó fej, csak önfelmentésnek jó az ilyesmi.

Egyszerűen felelőtlenség, pontosabban: minimum tisztázatlan megfontolás, maximum szándékos zűrkeltés azt sugallni, hogy a megoldás a testparára: fogadd el az (akármilyen) tested. Én nem mondanám ezt behunyt szemmel mindenkinek, és soha nem is tettem, pedig milyen népszerű volnék vele. Csakhogy nem akarok a valóság rovására népszerű lenni. Nem a kinézetről van szó — az valóban ízlés kérdése és magánügy. Arról van szó, hogy milyen állapotú a test. Olyan társadalmi közegben íratnak ezek a cikkek, és ugyanebben születnek a proteines cég elleni civil tiltakozások is, amelyben a túlnyomó többség, a tipikus polgár vérképe, szívultrahangja, térdröntgene, ha egyáltalán megnézetné, siralmas volna, amelynek tagjai eltorzult, elkényelmesedett életmódot élnek (és erre borzalmas pénzeket elköltenek); amelyben az evés éhségcsillapítás és a testünk táplálása, ízélmény helyett öncélú és tékozló családi program, időtöltés, hagyomány ihlette választás, a bőség zavara és pótcselekvés, nasi és vigasz. Amelyben okostelefonra, nagyképernyős tévére, Horvátországra mindig, egy tisztességesen megvarrt cipőre, minőségi fehérjére és legális DVD-re viszont sosem jut pénz. A polgár kocsival jár a sarki boltba és liftezik a félemeletre, kétszáz métert nem bír futni, és nem is akar, mindezek eredményeként pedig korán öregszik, sörhasa meg fájdalmai vannak, ötven éves korára egy roncs, és kínok között, idő előtt hal meg.

Kövérnek lenni nem szégyen, nem csúnya, hanem rossz.

S hogy mi a szép, az egyáltalán nem annyira relatív. Mi az a testkép, amely igenis eszmény lehet, és — szerintem — szép is? Az, amilyen annak a teste, aki gyerekkorától kezdve aktívan és sokoldalúan használta a testét, mozgékony maradt, nem csúszott rá a szénhidrátra (szándékos a drogos szleng), nincs anyagcserezavara, inzulinrezisztenciája (ez népbetegség), nem nyomorodott bele szülésbe, balesetbe, és nagyjából annyi kalóriát fogyaszt naponta, amennyit az ő adott, egyedi működése szerint el is éget. És ennyi. Nem a heti ötszöri edzésről van szó, én ezzel csak helyreállítok valamit, amit korábban, szép lassan (és az ismerőseimhez képest nagyon is aktív életet élve, de) iszonyatosan elszúrtam.

Az ilyen ember, aki a vastag betűs módon “szép”, nagyon ritka, meg is szokták beszélni a háta mögött, hogy ő szerencsés.

Most persze szisszennek többen: könnyű annak, aki egészséges! Nos, ő maga nem hirdeti, csak épp utalt rá: nyolcvankét dekával született olvasónk magyarázkodás nélkül ülhetne izomlazítótól kissé kábán a tévé előtt, mackónadrágban, ciniminis pehellyel és gyümölcsjoghurttal, de inkább szakdolgozik, figyel a táplálkozására és hetente háromszor keményen küzd az izmaiért.

Senki ne használja felmentésnek, megúszási stratégiái igazolásának, hogy “én aztán nem engedem, hogy ez a gonosz testkép-terror bármit is rámerőltessen, úgy élek, ahogy akarok”. Élj úgy, ahogy akarsz: békén fognak hagyni, nem fognak érte bántani, mert ezzel a többséghez tartozol, kis legális hasi hájaid lesznek. Ami ebből következik, később jön, és minden nap csak kicsit lesz rosszabb. Annyit fogsz a bőrödön érezni, hogy a párválasztásban kevésbé válogathatsz azok közül, akiket te vonzónak tartasz. És ez ellen nincs apelláta, ellentétben azzal, hogy például a munkáltató külső alapján szelektál az állásinterjún (ami politikai, esélyegyenlőségi ügy).

Ha tartósan és súlyosan megfeledkezel a testedről, akkor szar lesz az életminőséged, elfáradsz és megunod magad arra az életszakaszra, amikor a legjobban érezhetnéd magad. Lemaradsz számos örömforrásról, gyanakodva nézed majd “a” vékonyakat, mintha bűnösök volnának, és előre beláthatatlan egészségügyi rizikók fenyegetnek. Én azt mondom, nem éri meg.

megjósolhatatlan, hogy honnan jön és mekkorát durran egy-egy új őrület, ami a testkép további rombolásához vezet

— mondja a cikk, pedig épp arról volt szó, hogy semmiféle, vagy legalábbis ekkora őrület nem volt, a hoax terjedését és az internet működését tesztelték a bikini bridge-téma bedobásával.

Nem a testkép van lerombolva, hanem a testek, a közegészségi állapot. Ha körülnézek, többé-kevésbé károsodott testeket látok, amelyek tulajdonosai azt mondják, elvannak ők így is, és nem különösebben őrülnek bele se edzésbe, se diétába. Nagyon sok koranegyvenes, eltorzult, elhízott, sántikáló embert ismerek, a privilegizált közegem ellenére. Ha annyira hatásos lenne a nyomasztás, nem csak az interneten menne a fétis meg az eszmény, hanem tele lennének a konditermek, a futópályák és a bioboltok.

Magyarországon egyébként sokkal kényszerítőbb norma, hogy legyen kocsid, gyereked vagy nyolctól négyig állásod, meg hogy tartsd a kapcsolatot anyáddal, mint hogy legyen akár csak egy kicsit is formás a tested. Ha ugyanis kényszerítő lenne a test-norma, és nem csak az átlagosok hergelésére használnák, akkor sok jó alakú, jó tartású, feszes bőrű, izmos ember lenne a környezetünkben, de nem így van, hanem úgy van, hogy aki ilyen, vagy ezért tesz lépéseket, azt piszkálják.

Nem csak az van, hogy a többség női lemondtak az egészről, mert a tökéletesnek ábrázolt test elérhetetlen cél, hanem az is, hogy amikor a média a tökéletes test ellen hergel, amikor a fitneszt és a diétázókat gúnyolják, akkor kiszolgálnak egy tömeges igényt. Mindenki helyeselni fog, mindenki túlzásnak tartja, hogy másfél órát fusson, vagy hetente háromszor eljárjon tornázni, és mindenki ragaszkodik a kis péksütijéhez, cukros-habos kávéjához. Mindenki megmagyarázza, hogy nincs ideje, hogy miért nem sportol vagy figyel oda. Az eszmény és a nyomasztás elutasítása, a szép testű nők elleni gyanakvás nagyon jól jön, hogy felmentse magát: ő már jó lesz úgy, és egyáltalán semmit ne kelljen csinálnia.

Újságírók, ne asszisztáljatok ehhez!

Ráadásul a szépségikonokat (a celebeket), mégpedig tömegével, és a szépségfétiseket: a kerek mellet, a nagy segget, a kockás hasat ugyanez a média terjesztette el, úgyhogy valami szögletesebb vastárggyal somnám őket hátba, amikor így sopánkodnak az új őrületek miatt. Nem úgy értem, hogy ugyanezek az újságírók, szerkesztőségek vagy orgánumok, hanem úgy, hogy ugyanez a működésmód, a hirdetők érdeke, a helyeselt vagy épp élesen elutasított üzenetek letapogatása. Amikor az jött jól, azzal lehetett érdeklődést vagy tiltakozást kiváltani, akkor módszeresen Kelemen Annával, valóságsó-kvínekkel és vizespólós szépségversenyekkel jöttek, sőt, most is. Ki ne háborodna föl, ugyebár. Most épp ezen, aztán meg, ha változik a hangulat, majd máson. Akkor majd azt toljuk az orruk alá.

Elsikkad a lényeg: az emberek tényleg elhanyagolják a testüket, és ez életminőség-gyilkos.

A fitneszversenyzők és “túl sovány” sztárok gyűlöletcélpontok, de mindenekelőtt és épp emiatt: érdeklik az embereket. Az embereket, akiknek lassan főállásnyi létmódja lett az internetes nézelődés, a munkának álcázott kattintgatás (messze felülmúlva ezzel a csak szabadidőben végezhető tévézést vagy filmnézést).

Hozzáteszem, nem egy szépségeszmény van, hivatalosan sem. Nekem bátyáim-szemem van, igen szigorú, magammal is (épp ez az öngyűlöletem forrása), mégis egészen különböző típusú testeket tudok szépnek látni.

*

Kötelességünk-e, dolgunk-e rendben tartani a testünket? Nem, mindenki eldönti, az ő dolga — ha körülnézünk, láthatjuk is, hogyan döntöttek. Nívós filmek nézése, tartalmas emberi kapcsolatok, mély beszélgetések és egészséges ételek, természetélmények, játszmamentes párkapcsolatok, önmegvalósítás dolgában is döntöttek: így, pont így, ahogy látjuk. Továbbá minőségi hétvégék, fogaik állapota és a szűrővizsgálatok elbliccelése, valamint a panaszkultúrába való besorolódás ügyében is. Döntöttek, és e döntések közül a test a gyanús, mert az persze oldalt megkötős fürdőruha és pucsítás, könnyen elviszi a balhét mindenért.

Nem vagy önálló, nem figyelsz oda, hagyod eltelni az életed, másokat hibáztatsz, lemaradsz a legjobbról, ez az én vádam ellened. A tested állapota ennek csak része.

Na és: szorgalmazandó társadalmi érdek-e propagálni nem ám a szép testet, hanem a mozgást, a tudatos táplálkozást? Én azt mondom, igen, de nem mindegy, milyen értékrend jegyében és milyen mögöttes üzenettel. Pozitív, racionális, örömelvű, a nőket felnőttnek néző módon igenis dolgunk ez (“nekünk véleményformálóknak”, hehe), de van olyan olvasat, ide is dörgölik nekem rendszeresen, amely szerint ugyanannak a nyomasztásnak vagyok én is a része a “nagy sportmániámmal” (“odavágja nagy kevélyen, hogy neked is sikerülne, csak akaratgyenge vagy”), a tetejébe még elkényeztetett is, aki ráérősen edzeget-szaunázgat puccos helyeken, prémium fehérjét iszogat, és edzőterembe küldené a megfáradt és kispénzű, rendesen dolgozó anyákat (utoljára tíz perce kaptam a beszólást, hogy “kinek van erre ideje”).

Mostanában több ügy, például a plázacicás tiltakozás felvetette az etnikai, nemi és osztályalapú kirekesztés összefüggéseit. Komolyan gondolkodom, magamon is — álmomban is önreflexív vagyok. Ha én azt írom: megvan a lehetőséged, időd, információd, valamennyi pénzed, belátási képességed, hogy javíts a tested működésén, érzetein és esztétikumán, ezt ne vesztegesd el, élj vele (mert ezt írom), akkor ezzel csak élezem vajon a különbséget, a boldog privilegizáltak meg a “meghalni sincs időm” esélytelenek között? A gazdagok egyre szebbek lesznek, a nyomorgók meg le vannak szarva? És: gerjesztek-e olyan elégedetlenséget, amely korábban nem is létezett? A gyönyörű testek gőgjét fokozom azzal, amit csinálok, mert lám, én is képes voltam rá?

Az esztétikus test, ép fogazat vajon privilégium, és ha az, megoldódik-e a társadalmi egyenlőség problémája, ha szolidaritásból mi is hagyjuk szétrohadni a fogainkat?

Egyáltalán, mire van időnk, ki dönt erről? Mi a fontos az életedben? Tényleg nincs időd, pénzed? Mire fordítod azt, amennyi tényleg van?

183 thoughts on “ne asszisztáljatok az öncsaláshoz

  1. ‘ megvan a lehetőséged, időd, információd, valamennyi pénzed, belátási képességed, hogy javíts a tested működésén, érzetein és esztétikumán, ezt ne vesztegesd el, élj vele’
    Nana, hogy megvan. Csak motivacio nincs es onszeretet. Na meg aztan hova tunne a masok megszolasabol fakado velt erkolcsi foleny erzete, ami olyan kivaloan kepes megtamogatni az enkepet.
    Jelenleg mindenkit utalok, aki nalam szebb/formasabb. Beiratkoztam viszont az uszodaba (a biztonsag kedveert olyan a tagsagi, h min. 1 evig nem lehet lemondani), ugyhogy oda ezentul muszaj lesz eljarni. Huh, remelem, sikerult vegre kicselezni onmagam.

  2. persze privilégium, mint a személyes tér, a szövegértés meg a fogamzásgátlás. nem eldobni kell (a tudatosságot, a diszriminációmentességet pl. nem is lehet), hanem dolgozni azon, hogy ne privilégium legyen, hanem megvalósult emberi jog.
    testvonatkozásban szvsz azzal tesszük a legjobbat, ha egészségesek maradunk és minél kevésbé terheljük a jelenlétünkkel az amúgyis túlterhelt ellátórendszert.

  3. Nem erzem a nyomasztast. Abban, amit mondasz. Magamtol feleztem le a kajat kb. egy eve, es most eljutottam odaig, hogy egyre rendszeresebben gyalogolni (a futast nem birja a terdem, de tul fel is menne a pulzusom) jarok. Es kezdem olvasni a Fegyencedzest, amibol ki fogom mazsolazni a sajat testsulyos gyakorlatok kozul, ami nekem fekszik. Igyekszem nem fanatizalodni:-) 🙂 , hajlamos vagyok magammal kapcsolatban, mondvan, az ember vagy csinal valamit, vagy nem.
    Amugy mar reg akarom irni, hogy feltolt a szemleleted (mindennel kapcsolatban), miszerint mindenki felnott ember, csinal, amit akar, es vallalja a kovetkezmenyeket. Es ezt SEM tolod agresszivan. Tovabb figyelek:-) .

    • Köszönöm. Én sosem tudom, ki olvassa, mit lát bele, mivel rezonál benne az egész (gyűlölettömeg is érkezik ám), én igyekszem megélni, megfigyelni a részleteit és kimondani, valamint nem bedőlni a közhelyeknek. Ennyi az ambícióm, tehát írói, nem az, hogy fogyjanak le az emberek.

      Amúgy meg vagyok döbbenve újabban, olyan torzulásokat látok, biztos rápörögtem erre, viszont nem ők a lényeg, csak mondjuk nem tudnám a testüket mámorosan simogatni. És eközben dolgozom magamon, félmámor, félküszködés, semmi önelégültség, úgy kell figyelmeztetnem magam, hogy de ez a nadrágméret, ez a zsírszázalék!, és reflexes falásrohamokkal küzdök, minden jó minőségű, meg ketogén, de nehéz megállni.

      Illetve már nem tudom, hol lesz a pont, amire azt mondaná tíz hónappal ezelőtti önmagam: ez a test már túl szárazon (vagy épp: duzzadtan) izmos, állj le. Miért pont a tíz hónappal ezelőtti önmagam (vagy a szomszéd, a rokon) a referencia, miért nem a mostani tekintetem? És: látom magam vagy nem? Néha igen, néha nem, de rendre egészen másnak, fényviszony, öltözet, hidratáltság szerint.

      Rápörögtem. Avagy: végre, akár egy éve a terápiában a lelkemhez, egészen közel megyek, és teljesen rendbe teszem. Mindegy is, fényben úszom, és womanpowert élek meg, amikor súlyemelek.

      • Jaaj annyira jó ezt olvasni! Én is akarok womanpowert. 🙂 Csak még nem tartok azon a fittségi szinten. Most még csak az van, hogy már nem megerőltető 5km futás és hetente 4-5x mozgok (jóga, body art és futás) viszont nagyon kellene az erősítés, nem sok erő van a karomban meg a derekam sem elég erős, de rajta vagyoka témán. Jó lesz! 🙂

        • Jaj, úgy örülök, hogy megszólaltál. Gratulálok. 12 kilós fix kétkezest egyébként bárki tud emelni, clean and press (csípőtől vállra) az első mozdulat.
          de ha otthon, akkor kézisúlyzó, gumikötél, vádlizás, fekvőtámasz — annyira hamar leszel tőle látványosan erősebb!!!

  4. Könyörgöm, van három gyerekem, ebből csupán egy jár intézménybe, ő is csak fél napot. Mégis tudtam venni két db. súlyzót és minden nap edzeni egy órát… Pedig tényleg nem tudom kinek van nálam kevesebb szabadideje mostanság…

    • Te még nem tudod, de most van a legtöbb időd! Nekem anno 3 év alatt született 3 gyerekem, és akkor még havi 6-8 könyvet tudtam elolvasni. Szép idők voltak. Sokkal rosszabb helyzet, amikor dolgoznod kell ÉS még van 3 gyereked (nekem spec. 5). Dolgozol 8-tól 16.45-ig (és akkor egy perc túlóra sincsen benne), de előtte mindenkit el kell juttatni a megfelelő helyre és neked is időben be kell érkezned, utána el kell rohanni mindenkiért, de nem jó, mert az ovi hoppácska bezért 16.30-kor és a gyerekeid már bébiszitterrel vannak. 6-kor el kell kezdeni a vacsoráztatást, hogy 8-ra ágyba kerüljenek stb.
      Most rengeteg időd van.

      • Innen nézve valahogy úgy tűnik ennél több már nem elbírható. Mondjuk most sincs időm 6-8 könyvet elolvasni, bár lehet időm még lenne is, csak agyam nincs a sok virrasztástól. Szerintem, ha végre eljutok oda, hogy hosszabb távon aludhatok egyben 6 órát, elviszem a vállamon a fél világ gondját, csak jussunk el odáig. Mondjuk azt sem bánnám, ha már nem kéne kettőt pelenkázni… Szívás ez, így is, úgy is.

        Kicsit azon pörögtem fel, hogy egy szintén kisgyerekes ismerősöm írta fb-ra, hogy hova jár edzeni és mennyit jelent neki, erre az anyatársak, garmadával írták, hogy, de jó neki, ők bizony nem jutnak el, mert… és jött az irtó sok kifogás, illetve arra hivatkozás, hogy ő biztos azért tud elmenni, mert a férje, anyósa, anyja tud vigyázni a gyerekekre bármikor (pedig egyébként nem). A lényeg, hogy mindenki csak a kifogást keresi.

      • “sokkal rosszabb helyzet, amikor dolgoznod kell” — attól függ, milyen stresszes, bonyolult, szervezést és koncentrációt igénylő a meló, mennyire örömteli, változatos, és mennyire maradsz egyedül dolgozó nőként is a gyereknevelés összes apró és nagyobb feladatával, helytállásával és aggódnivalójával. Ha munka mellett kell mindent otthon is csinálnod, és talán még basztatnak is a munkahelyrő meg otthon is, akkor egy-két, áldott jó természetű gyerekkel otthon lenni igazi megváltás. De én nagyon kérem, ne ítéljük meg mások élményeit, terheit, meg hogy kinek mennyi ideje van, mindenki tudja a magáét. A kismamák, a kis korkülönbséges anyák, a sérült vagy táplálékallergiás gyerekeket nevelők, és közülük is különösen a segítség nélküliek, a kötődő nevelők nagyon kimerülnek, krónikus stresszben élnek, pisilni is alig jutnak el, anyagilag nem nagyon ugrálhatnak, sokan kínlódnak a testükkel, és alacsony a munkájuk becsülete is.

            • A másik oldalról én is ezt teszem, hiszen én is kétségbe vonom azok igazát, akik azt mondják, hogy nincs idejük mozogni. Pedig nem akarom senki életét direktbe bírálni vagy megítélni, egyszerűen a sok-sok környezetemben lévő emberből egyetlen egyre mondom azt kívülről, hogy neki tényleg nincs ideje (és őt mellesleg rettenetesen sajnálom is a leterheltsége miatt).

              Én magam is mantráztam magamnak hónapokon át, hogy most felmentés van, nem fér bele a mozgás, de majd akkor, ha ez meg ez lesz fogok sokat… aztán egyszer csak próbálkoztam és találtam olyan formáját a mozgásnak, amit mégiscsak be tudok illesztetni a szoptatások, pelenkázások és nyígások közé. És irtó jó!

            • Egyetértek, nagyon sokat segít a mozgás akár “csak” otthon vagy, akár nem. Pld. ha korareggel még az egésznapos minden előtt kijutok, egyszerűen fejben, de fizikailag is átvisz annak a reggeli megmozdulásnak a lendülete, minden más és könnyebb.

  5. Csak hogy ne a lényegre reagáljak: elolvastam a szeméremdombos cikket, közhelyes, felszínes, ezerszer elmondott.
    Lena Dunham új feminista ikonként van prezentálva, elvileg az én generációmhoz szól.
    Ritkán mondok ilyet, de az ő teste nem tűnik egészségesnek.
    Nem gondolom, hogy jó példa.

    • Én most néztem meg. Milyennek tűnik? Nem annyira formás, így a hivatalos ízlés jegyében, de ez esztétikum. Meg még puha. Néha eltűnődöm, baj-e az, a nőiességet kapcsolják a puhasághoz, a szép, természetes mell is puha és zsírból áll, nekem meg már az erős a szép.

      • Lena Dunham kicsi nő, szerintem nincs 160, keskeny a válla, vékony a csuklója, ránézésre nem egy erős csontozatú.
        És alig van rajta izom, vagy csak nem látszik.
        Ezen a kicsi testen ennyi zsírt cipelni…
        Furcsa a lába is, mintha lúdtalpa lenne, bár ezt nem tudom, tényleg, csak furcsa.
        Szerintem ő nem ilyen alkat alapvetően, ő nem “curvy”, nem is “masszív”.
        Pici, törékeny nő, akin sok a zsír.

      • Tegnap cirkuszban voltunk, néztem az artisták testét: gyönyörűek voltak. Mind más, attól függően, hogy mi volt a feladatuk, de gyönyörűek. Csodáltam, ahogy működtek. Az tetszett a legjobban, hogy nem azért ilyenek, hogy szépek legyenek, hanem így tudják végrehajtani az elképesztő mutatványokat, amihez agyban még inkább ott kell lenni. Nyilván nem ők az etalon, mert nekik gyerekkoruk óta ez a munkájuk, de még inkább rádöbbentett arra, miért fontos az izmos test: hogy megtehessem mindazt, amit szeretnék.

    • Annyira zavar ez a Lena Dunham vonal.. Megnéztem a Girls két évadját. Na most mondok egy nagyon nem pc-t. Sok ponton találtam bazira gáznak azokat a liberálisként tálalt gondolatokat.. Na nem mintha én nem lennék éppen konvenciók rabja, csak éppen a bőven túlsúlyos ámde okos LD az egészséges külső ellenében és kárára tartja sokra a saját eszét és eredetiségét. Miközben totál sztereotipikus karakterekkel tömi tele a formabontónak és gondolatébresztőnek szánt sorozatát. Bugyi nélkül, pólóban ülni a széken, és még mocorogni is rajta amikor valaki ezen meglepődik, aaaaanyira eredetiiiii.
      Számomra már, az egyén szempontjából sokszor romboló az a fajta uniformizálással való szembenállás, amiket ma szabadszellemű trendeknek tekintünk.
      Erről jut eszembe, csak úgy a szabad gondolkodás és a fiatalság jegyében, hogy egyik helyi ismerősöm 26 éves barátnője posztolt pár hónapja egy szaros bugyiról képet a facebookon, ‘ne bízz a fingodban’ képalával.
      Maradok gyöpös konzervatív, asszem.

      • jah, nem mosom össze a karakterét és ő magát, abból indulok ki, hogy saját bevallása szerint is a sorozatban a hitvallása jelenik meg, abszolút azonosítható vele és a gondolataival, plusz rá is játszik erre az átfedésre a való életben

        • Jó-jó, tudom ez olyan sopánkodás szagú volt, de annyira le vagyok sokkolódva ettől, hogy muszáj volt ki Marinéniskednem magamból 😀

      • Tényleg nem köztulajdon a testünk, tényleg ne kategorizálja senki más esztétikailag vagy “helyesség” alapján, és tényleg ne legyen tele az egészséges életmóddal meg kockás hasakkal, megszégyenítő üzenetekkel, ráadásul ehhez kapcsolódó üzleti érdekkel minden médiatermék. Ne érveljen és ne zsaroljon az akármilyen kinézetű, basa-lelkialkatú férfi azzal, hogy “akkor majd nem akarlak megdugni”. Ugyanakkor a közegészségügyi állapot több, mint katasztrófa, és mindenki, aki változtatott, azt mondja, hogy erő, megújulás, könnyebb-erősebb testben létezni jó, élethosszabbító, produktívabb. Aki meg véleményformálóként kövér embereket igyekszik megnyugtatni, hogy jók ők úgy is, ne parázzanak, élvezzék az életet, az nem rendszerkritikus a test-nyomasztással szemben, hanem egy nagyon is mainstrem igényt szolgál ki, ugyanazt, amely a nem elég szuverén, kifogáskereső, devizahiteles/túlköltekező/szerfüggő emberek tömegeit is megnyugtatja: szabad vagy, szabad neked, hibás meg mindig valaki más lesz, amikor emberünkre ráborul a szinte biztos következmény.

        Ha ezt a felmentési egérutat, öncsalásban való cinkosságot feministák csinálják, ráadásul személyeskedve, árkot ásva azon nők között, akiknek fontos a testük állapota és esztétikuma (sőt, mint nekem, akár “politikai” üzenet is, hogy érdemes a testtel törődni), az egyszerűen hányinger, és iszonyú felelőtlen. Mert a kérdés az, hogy mitől lesz jobb a nőknek. Amikor meg felhasználják ellene ezek a leginkább mások megítélésében és interneten töltött órák számában erős feministák, hogy ő kápó, privilegizált, és szegény esélytelen nők, akiket ő leszar és parádézik, egyébként is, lájkolhatna-népszerűsíthetne dühösen butus tartalmakat is, ahelyett, hogy sportol, akkor meg azt mondom, hogy én a szabadidőmből ezekkel, ezekre egy percet sem, semmi ilyen rám rótt mozgalmi vlágmegváltásban, eszmecserében, lelkesedésben nem kívánok többé részt venni, ezek nem tudnak érvelni, nem látják a lényeget, szándékosan nem érvelnek, gonoszak, roskadtak, élettagadók, és valami érthetetlen gőggel magukhoz ragadják a jogot, hogy ők majd megmondják, mi a cél, ki a jó és helyes életű nő. a feminista, mitől lesz jó a nőknek, és kit kell megvetni, elítélni, kiközösíteni. Természetesen mindig hozzátéve: ez csak az én véleményem, de azért gondosan hangulatot keltve.

  6. Egyszerűen vissza akarom nyerni a tíz évvel ezelőtti ruganyosságomat. Csak ezért izgek-mozgok és mondok nemet a túl sok kalóriára.

    • Az IR összezavarja az anyagcserét, szénhidrátspirálban tart és kb. lehetetlenné teszi a fogyást, a test-éhségérzet viszonyait, zsírt halmoz fel. Nagyon nehéz kijönni belőle. Az, hogy ennyien nem akarnak mozogni, és ennyire ragaszkodnak a lisztes-cukros dolgaikhoz, nem akaratgyengeség, hanem hormonális zűr. Olvassátok Peter Attia blogját, például:
      http://eatingacademy.com/nutrition/do-calories-matter
      http://eatingacademy.com/nutrition/is-sugar-toxic
      Semmi uszulás, megvilágító erejű, árnyalt, emberbarát orvos és táplálkozási szakértő.

      • Tudom, IR-es vagyok. Amit irsz ezzel kapcsolatban, azt nem értettem teljesen. Maga az IR a szenhidratanyagcsere zavar es nem azt zavarja ossze. Nemileg orokletes is. Megfelelő dietaval es mozgassal karbantartható de nem múlik el. Egy IR-esnek lehet szep teste. Egy IR-es, ha tudja, hogy IR-es es torodik ezzel, sokat mozog es figyel arra mit eszik. Az IR valoban nepbetegseg es mas hormonokban is zavart okoz (az inzulin is hormon) es PCO-t. Vannak vekony IR-esek, gyerekes IR-esek es rerengeteg PM-es IR-es. Nagyjából mindenki maganuton oldja meg a kezeleset es nagy relevacio, ha egyaltalan rajon, hogy IR-es. Az IR-el es ellen elni eletforma. Es miert nem erdekes az IR magaban “csak” akkor ha terméketlenseget okoz? Mert a rendszernek es a rendnek akkor vagy fontos.

        • Az IR nem természetes állapot, hanem civilizációs torzulás. Ki is halt volna az emberiség. Az IR, amelyet eltorzult életmódunk okoz, maga tart vissza a mozgástól, tesz fáradékonnyá, motiválatlanná, édességkívánóvá, és egyrészt előzménye a cukorbetegségnek, másrészt oka az elhízásnak mint népbetegségnek.

          A sport és a lowcarb, meg még a ketogén (utóbbi extrán) javítja az inzulinérzékenységet, nem igaz, hogy nincs semmi remény. Nem múlik el: igen, az IR-es nem térhet vissza a pusztító étkezési szokásokhoz, és akik nem IR-esek, azok is csak megússzák, tiszta hazardírozás.

          Az én nőgyógyászom, a régebbi, akihez nem tudom kiülni a sort, évek óta konferenciákra jár, és vesszőparipája az IR, PCO nélkül is, ismeretterjeszt, ahogy bír. Ahogy a Mens Mentis is. Eközben “a klinikum” siralmas dolgokat hisz cukorról, táplálkozásról.

          • Nem természetes állapot, civilizációs torzulás (is), örökletes tényező (is), mindenképp sokkal komplexebb minthogy ilyen sommásan “nem szép” tényezőként kiemelhető lenne, szerintem. Akitől én először hallottam életemben az IR-ről, egy 170 centis, 55 kilós, nádszálkarcsú, gyöngyörű nő volt a harmincas évei elején, lehet, hogy sosem derült volna ki róla, hogy IR-es, ha simán teherbe tud esni.

          • Az en IR-em az első szules utan derult ki. Elotte napi 30-35km bringa es szolid etkezes, igaz CH barat, hisz vega voltam. Csak, h arnyaljuk a kepet. A szules megvaltozott hormonok, hosszu szoptatas,asfajta igenybevetel sokunkon valtoztat. A kketogen etrend az MM szerint, amennyire en tudom, baromi rosszat tesz az IR-nek, a mar kialakultnak. De megigertem h utanaolvasok.

            • Én nem tettem sommás ítéleteket az IR-ről, annyit állítottam mögöttesen, hogy aki nem tud lefogyni, nem motivált a mozgásra, szénhidrát-kívánós, az nagyon gyakran IR-es, és ez az ok, vagyis ezek együtt járnak. Egyre gyakrabban olvasni károsodott anyagcseréről. Nekem mintha hályog hullt volna le a szememről, amióta nem eszem cukrot.

          • Én sommásnak találom “nem szép” faktorként szerepeltetni az IR-t, főleg, hogy az IR-től a kifejezetten vékony, nem elhízott, nem is túlsúlyos emberek sem védettek. Nem is mindenkire hat ugyanúgy a cukor, nekem úgy tűnik, hogy Attia is ezt mondja.

            A mondandód többi részével egyetértek.

          • Nem tudom, mennyire korrekt szakmailag ez a cikk.
            http://shop.builder.hu/mit-tehetunk-az-inzulinrezisztencia-ellen-a2339

            Volt itt egy érvelési hiba: ha én azt mondom, hogy az IR nagyon megnehezíti az egészséges étrendet, sportolást, elkenődötté és elhízottá tesz (orvosilag is ezek számítanak gyanús tünetnek), akkor azzal nem állítom, hogy minden IR-es kövér, lusta és szerencsétlen, vagy hogy nem létezik odafigyelni képes, karcsú IR-es. Az IR mindenesetre hajlamosít hízásra, és nagyon megnehezíti a fogyást. Szerintem aki IR-esként nem kínlódik a súlyával, az ritka szerencsés. Nem stigma az IR, nem hibáztat senki senkit, nem akartam megsérteni a tudatos IR-eseket, de igenis népbetegség és torzulás, és a tömeges elhízás egyik faktora.

            Peter Attia egyébként sokat írt arról, hogy hogyan javította az inzulinérzékenységét, nagyo tanulságos, nem hiszem, hogy reménytelen állapot.

      • IR és a mozgásra való motiválatlanság/képtelenség összefüggése: lehet, hogy sok IR-esre igaz, de ez sem egy homogén csoport, ezért az, hogy az IR “visszatart a mozgástól”, szerintem is leegyszerűsít. Olcsó érv részemről az “ismerek IR-es maratonistát” (kb. ahhoz hasonló, mint a “nagyapám 80 éves láncdohányos és még sincs tüdőrákja”), de mégis idekívánkozik, mert tényleg.

        Sport + szénhidrát: tudatosan, sokat sportolók sem feltétlenül és minden esetben táplálkoznak szénhidrátszegényen, ez is tök egyéni. Vannak olyan hosszútávfutók, kerékpárosok, akiknek a szénhidrát-fogyasztása intenzív edzés alatt többszörösére nő, akár lisztes-cukros vonalon is…

        • Mint népbetegség, ülő munkával, a kanapén netezés csábításával ezt csinálja az inzulingond az emberekkel: belenyúl az egészésges anyagcserébe, nyűgösek, lassúak, lusták, kívánósak lesznek. Kivételeket felhozni sosem jó érv, és a végső ok a táplálkozás, a tápanyag-arány (tehát nem az akaraterő hiánya).
          Forgathatjuk bárhogy, és értem én, hogy erős az ilyesmiket evők érzékenysége és a liszt-cukor mint gasztrohagyomány is, de ilyen tömegben, agyonfeldolgozott, ipari élelmiszerek formájában nem természetes, nem jó a liszt és a cukor, ezt elég sok minden jelzi, a cölikáliától a cukorbetegségen át az elhízotság tömeges voltáig.

          “tudatosan, sokat sportolók sem feltétlenül és minden esetben táplálkoznak szénhidrátszegényen” mondjuk ezt nem is állította senki, ez a mainstream, a ketogén is, a paleó is újszerű, picike, ritka alternatíva. Felfedezetlennek mondanám.

          “akiknek szénhidrát-fogyasztása többszörösére nő” — úgy érted, azt választják, hogy energiaigényüket a nagy menet közben szénhidrátból fedezik. Persze, lehet, ez a hagyomány, sokan nem is tudnak másról. Na most, ez a ketogén csodája, hogy sokkal kevesebbet kell tölteni a hosszú sportteljesítmény közben, és nincsenek olyan durva holtpontok sem, ha keton az üzemanyag. Olvass Peter Attiát, baromi érdekes. Nincsen nyomasztás, mindenki utánaolvas, eldönti, én annyit mondok, hogy nagy a vakság e téren, és nekem nagyon bejött a lowcarb (azonban még állítandó, finomítandó).

          Eléggé féltem ám, milyen lesz így (glükóz nélkül) emelni, futni, de valahonnan nekem is van glikogén az izmaimban.

          • Ez tök érdekes, mert a hosszútávfutásról a mainstream tudás is azt mondja: az benne az egyik kihívás, hogy mennyire sikerül menet közben zsírüzemre váltani. Illetve, a több órás lassú futások arra jók, hogy ezt a váltást a test megtanulja – ami 20-30 km fölött elkerülhetetlen – a gélekkel és egyebekkel csak próbálják kicsit kitolni. Én is eljátszottam már a gondolattal, hogy ha már úgyis ez a kulcs, akkor nem lenne-e logikus, ha már helyből onnan (zsírüzemből) indulnék. Vannak erről tapasztalatok extrém igénybevétel (mittudomén, ironman) kapcsán?

            • Rengeteg tapasztalat és egyeseknel bevett gyakorlat, foleg endurance emberkeknel, ld. http://www.timothyallenolson.com/ Oke, o egy ikon, de ezugyben Phinney es Volek (http://www.artandscienceoflowcarb.com/) (akiket egyebkent erdemes tanulmanyozni alaposan szamos jarulekos kerdesben, ha magadnak szansz ilyesmit) rendszerint igy keszitenek fel atletakat.

              Az ultrak nagy resze, akiknek egyebkent az alapjarata a ch, azok nem fognak csak ugy atallni zsiruzemmodra minden elozmeny nelkul es csak azert, mert tobb oraja futnak. A gelekkel, egyebekkel nem inkabb arra gondolsz, hogy a bonking-ot (alias hitting the wall) probaljak kitolni?! Erre gondolok itt:
              What if Tim Olson is just born to run?

              STEVE PHINNEY: Some of it is Tim Olson’s inborn, God-given talent as an ultra endurance runner, but some of it has to do with the diet he’s switched to eating – a low-carb diet. We don’t have the details of it, but typically the low-carb runners eat far less during a race. A high carb racer may eat 6,000 in-race calories. But typically a low-carb racer will eat 2000 calories a day during the race, or less. And the better adapted the racer is to low-carb, they find the less they have to eat.

              But Olson did eat – so . . . was it glucose gels? Or did he go for butter?

              STEVE PHINNEY: Well typically he probably wouldn’t eat butter or fat anyway because this guy is a super slim, highly efficient, fat-burning athlete. He’s got very little body fat, but if let’s say he’s 7% by weight body fat that means he still has at least 30,000 calories of fat in his body when he starts the race.

              More Fuel in Fat

              A 30,000 calorie tank of fuel? On his body?

              STEVE PHINNEY: When the starting gun goes off, 30,000 calories of body fat. Now, if you run this race typically your body will burn 10,000 calories over the 100-mile course, so he’s got enough to run the race three times over before runs out of fat fuel. But that’s because he’s a fat-burner. For the carb loaded runners, who are less adapted to burning fat, at the same starting line, even if they’d done their carb loading to the maximum, the most carb calories they’d have in their bodies is 2,000. Now, if you’re running on a carb fuel strategy, and you’ll need 10,000 calories to complete the 100-mile race, that 2,000 calories of carb stored in your body at the start of the race is only 1/5 of the fuel that you need to complete the race.

              High-carbers have to fuel up more often?

              STEVE PHINNEY: That’s correct. In contrast, if you’re running on a fat fuel strategy, you’ve got three times as much fuel in the tank as you need to complete the race and that’s the beauty, literally the metabolic beauty of the low-carb adapted athlete in an ultra-performance event.

              What did other racers eat?

              STEVE PHINNEY: We really can’t say. We only got data from 25 athletes out of more than 200 athletes in the race. That’s less than one in 10. We were sort of rushed to get this protocol in place and so we did not recruit people months ahead of time. We were recruiting people the day before the race. They were walking in saying, “I want to be in your study,” and so I do know, that it’s fair to say that among the top 20 males, in addition to the winner, Tim Olson, there were at least a couple other well adapted low-carb runners among the men, and among the top 20 women there were at least two of them who were low-carb runners.

              Were some top runners high carb?

              STEVE PHINNEY: Absolutely So this speaks quite possibly to the issue of individualization. It may well be that all of us don’t come out of the exact same cookie-cutter in terms of what we look like and what our metabolism looks like. It seems that some people’s metabolism tolerates lots of carbs without much in the way of side effects. That is, the people who tolerate carbs remain highly insulin sensitive even when they eat a high carbohydrate diet, so that fuel they eat is rapidly processed and goes to the tissue and gets burned for fuel and doesn’t get stuck in fat storage. But it also seems that if there is even a hint of insulin resistance in a person’s metabolic makeup, you can make it worse with a high carb feeding. Meanwhile, in that same person, you can make that insulin resistance essentially go away with low-carb eating. So some people are probably are well adapted to be high carb runners and some people are much better adapted to be low-carb runners.
              http://www.meandmydiabetes.com/2012/08/11/western-states-100-low-carber-wins-ultramarathon-steve-phinney-and-jeff-volek-study/

              Ahhoz, hogy tudjanak valtani ahhozt ezt az utat be kell jaratni nem kicsit, azaz tudni kell ki-bejarkalni a ketozisbol es nem szabad telenyomni magad ch-val. Esez utobbi igazan nem mainstream.
              Amugy meg: http://www.runketo.com/

            • Sue-nak: ez tök érdekes, köszi!

              “Az ultrak nagy resze, akiknek egyebkent az alapjarata a ch, azok nem fognak csak ugy atallni zsiruzemmodra minden elozmeny nelkul es csak azert, mert tobb oraja futnak. A gelekkel, egyebekkel nem inkabb arra gondolsz, hogy a bonking-ot (alias hitting the wall) probaljak kitolni?!”
              Igen, erre gondoltam. Nem értek hozzá, de olvastam valami olyasmit, hogy tulajdonképp a “wall” nem más, mint az a pont, amikor kimerül a glikogén, tipikusan 30x km-nél. És olyat is olvastam, hogy az izom ilyenkor átáll az elérhető alternatív energiaforrásra – zsírra. Ha ez igaz, akkor lehet, hogy van a rendszerben ilyen menet közbeni rugalmasság? Vagy szerinted ez lehetetlen alapból ch alapú anyagcseréjű embereknél?

  7. Hajaj. Ha végiggondolom, csak idő és lelkesedés kéne hozzá. Van minden nap mondjuk fél órám magamra, a parkban a futás meg ingyen van. Nem tudok elindulni, nem akarok, hagyjon mindenki békén. De ha néha megtekerem a bringát emelkedőnek fel, vagy ha figyelek rá, hogyan megyek fel a harmadikra ötödször egy nap, akkor jó érzések támadnak bennem. Pont ma néztem magam egy áruházi tükörben, és egy kövér negyvenes nő nézett vissza. És még negyven se vagyok! egy ideig azt hittem, ha kihúzom magam, még elég oké a tartásom. Már az se. Most vagy soha! Holnap megyek futni a fiammal. Vagy nem.

  8. Az a baj szerintem, hogy a média és az emberek is végletekben gondolkodnak – mintha valaki vagy vékony fitness- vagy divatmodell lehetne csak, vagy erősen túlsúlyos, és a kettő között nem lenne semmi. Mintha azt mondanák az általad említett cikkek, hogy nem gond, ha nem vagy karcsú, legyél nyugodtan kövér – holott azt is mondhatnák, hogy oké vannak a modellek meg a sportolók, és tény, hogy nem kell ilyennek lennie mindenkinek, de attól még mindenki mozoghatna többet, és igyekezhetne egészségesebben táplálkozni, mert e nélkül rosszabb lesz az életminősége.

    Amúgy privilégium, igen, sportra és egészséges táplálkozásra a mi társadalmunkban is csak a jobb anyagi körülmények közt élőknek van lehetősége, szabadideje – ami szomorú tény. Egy másik szomorú tény, hogy közülük se mindenki él ezzel a lehetőséggel.

    • Méregdrága vackokra és abszolút, csömörteli elkényelmesedésre is nekik van módjuk, Magyarországon a gazdagok, még az ikonok is, Csányi, Demján, Simicska is kövérek. A kényszerek, ha gyalogolni kell a buszig, vagy ha rohangálós munkád van, nem elegáns irodai, sokszor egészségesek.

      • Sokkal fittebb voltam, mikor a nyelviskola ide-oda küldött, a város különböző pontjain levő cégekhez. Rohangáltam, és mivel viszonylag hamar megcsömörlöttem a péksütitől, rákaptam a salátákra. Hamar rájöttem, hol lehet gyorsan bedobni egy tonhalas salátát vagy egy jó falafelt. Most az undorító iskolai büfé van, abban az iskolában, ahol megtanítják a gyerekeknek, hogy érdemes étkezni, majd lemennek a büfébe, és azt veszik, amit nem kéne, mert nincs más. Ez is megérne egy misét.

        • Miert nem lehet egy iskolai bufet megtomni egeszsegesebb etelekkel? Emellett szemleletes felvilagosito orakat tartani az egeszsegesebb eletmodrol, amiben a taplalkozas kulcsszerepet jatszik. A menzas kajarol meg jobb nem is beszelni.

          • Megtanítják? Tényleg? Kifejezetten szar a kaja az iskolákban. Azért esznek a büfékben. Mondja nekem a konyhás néni, a gyerekeim nem esznek levest a suliban. Nézek rá csodálkozva. Igen? Itthon meg kétszer kérnek minden levesből. Ja, hogy én belerakom a levesbe, amit kell, de csak azt és semmi mást?
            Amúgy nálunk nincs büfé az iskolában.

          • Van szemléltetés, sőt, ez egy vendéglátóipari suli, még az ételek élettani hatását és kémiai összetevőit is tanulják. Egyébként már a harmadikos fiam környezetkönyvében is van szó élelmiszerek csoportjairól, egészséges ételekről. Volt a büfénkben alma, narancs, de nem fogyott kellő mértékben, ezért beszüntették az árusítását. A fiam iskolájában bevezették a reformmenzát, ami azt jelentette, hogy van minden nap alma, egyébként ugyanaz a fagyasztottzöldség-leves, lisztes főzelék. Kiszedték mondjuk a szénhidrátbombákat. Viszont a Lidl-ben a pénztárnál már nem csoki van, hanem magok és aszalt gyümölcsök, és ez nem véletlen.

          • Az is megér egy misét, mit tart a hivatalos dietetika egészségesnek. Korpás zsömle magyaros vajkrémmel és társai. Kenyér, tészta, agyonfőtt zöldségek, úgysemeszikmeg-főzelékek, piskótakocka, csokiöntet. Cerbona müzliszelet a Sportszelet mellé, nagyjából azonos cukortartalommal. A száz százalékos gyümölcslé megfizethetetlen, vizet a lovak isznak.

          • Szerintem ebbe a darázsfészekbe csak felülről lehet és kell belenyúlni, kicsit sem demokratikusan. Már ha van/lesz szándék. Gondolom ehhez legalább addig a felismerésig kéne eljutni, hogy egyszerűen nem bírják el az ellátórendszerek, nem lesz 35-40 felett épkézláb adófizető. Utóbbi esetben már az sem megoldás, ha csak úgy ukk-mukk-fukk random kipöckölnek egy csomó embert az ellátórendszerekből. Ha már ugye más nem is szempont. Miközben nagyjából készpénz, hogy a cukor legalább olyan, mint a kokain. Attól mindenki agylobbot kapna, ha utóbbival/cigivel/piával kínálnák a gyereket, miközben ő meg maga nyomkodja a sajátja kezébe a cukros bizgetőt. Csak mert addig nem szólhatunk rá senkire, meg nem kérhetünk számon sok mindent a gyerekeken, vagy a fiatal felnőtteken, amíg pld. ünnepelni kizárólag csak cukorral és/vagy alkohollal tudunk mi magunk is.

            • Én is nyomom a gyerekeimbe a cukrot, a pékárut, az Oreo kekszet, a (nívós) desszertet. Egyébként a minap megkaptam, hogy ha a soványka, izmos lányomnak steviát teszek a krémtúróba, akkor én őt fogyókúráztatom. (Ha a fogát szabályoztatnám, vagy ha Schauma kifésülőbalzsammal ápolom a gubancosan göndör haját, azzal nincs gond — az ellenség a nem-elhízás, a “hízáspara”, megint elsikkad, milyen iszonyú ártalmas a cukor, ilyen tömegben legalábbis).

              Üvöltenék: basszátok, nézzetek már körül, hogy néztek ki, és már az öt-tíz évesek is egy strandon, de még a vízilabdára járatott gyerekek is… mi lesz ebből?

              Amit arról írsz, hogy felülről kellene belenyúlni, mert nem lesz adófizető: az a félelmem, hogy ennek ellenére nem tud érdek lenni a valós infók terjesztése, mert túl sok hagyománnyal, meggyőzdéssel, más érdekkel ütközik, nem lehet vele választást nyerni se.

              Bár a mi polgármesterünk éppenséggel telepakolta streetgymmel a közterületeket, kedvezményekkel a sportlétesítményeket, minden héten hosszú két hasábban vannak az ingyenes sportprogramok a kerületi lapban, köztük többféle torna, aerobic is a TF-en, lehet ingyen túrázni, futni, bringázni csodaszép helyeken, és mégse dúl a sortélet valahogy, megszól az utcában a kerítés mögül a nő, ha futok, és siralmas a kamaszok egészsége itt is. A fiam is a gép előtt fekszik és elcsórja a kicsik csokiját…

              Viszont, sue, lehet, hogy a cukorfüggés álruhás formája, de ragaszkodom a tejtermékekhez, nagyon. Lehet, hogy igazán a szervezetem kívánja, és nem gond? Kéne tesztelnem, mi lenne nélküle.

              A minap azon kaptam magam, elég kínos pillanat volt. hogy igazából azt gondolom, csak a nem elhízottak érdemlik meg a kaját, meg a keményen sportolók (vagyis abban a társaságban ketten), a többiek mind zabálnak, pótcselekszenek. De ennek amúgy van alapja, csak az érzelem ereje lepett meg.

              Kéne már valamit tenni, igazán, itthon is. Peter Attia pl. megalapította ezt az N betűs intézetet, és fáradhatatlanul, okosan és szerethetően terjeszti az elhízottság igazi okait (az ottani kormányzati ajánlás a szénhidrátdús, zsírszegény étrend a fogyni vágyóknak).

              Igen, az utolsó mondat nagyon, ajándékba csoki, köszöntés borral, pezsgővel (szar borral, édes borral!!!), kávé agyoncukrozva egy munkamegbeszélés mellé (nem, sem édeskét, sem pötyit nem kérek bele, vagy tizenöt éve…).

            • Jófej a polgármesteretek!
              Azzal együtt, hogy egyetértek, senki, így ő sem azzal fog nyerni, hogy mindenki dobja el a fornettit. És arra nagyobb esély van bizony, hogy majd szépen több körben egyre fizetősebb lesz az eü., ami önmagában nem baj, de Magyarországon ez az általános egészségi állapottal és az alacsony jövedelem-színvonallal megturbózva könnyen népegészségügyi (ú, de izé ez a szó) katasztrófához vezethet.
              Aki meg fogyókúráztatással vádol, meg megszól a futásért, annak egészségére a cukrot a kávéba, de semmi köze hozzá, ahogy nekem sem ahhoz, hogy te mit adsz a gyerekeknek. Amúgy is nehéz pálcát törni bárki felett ilyen nyomások közepette … és persze felettem is lehetne akármi miatt … habár a cukor az pont nagyon nem vicces tényleg.
              A tejtermék nem hinném, hogy álruhás cukorfüggés. Most ez itt már tényleg soknak hathat, de a tejtermékek emésztésekor (is) ópiátszerű anyagok keletkeznek és azok így, ennek megfelelően is hatnak ránk. Viszont, ha ez neked jól esik és nincs bajod tőle, akkor miért hagynál fel vele? Az, hogy piszkál-e téged, meg csak úgy derül ki, ha tényleg elhagyod egy időre és figyeled, hogy jobb, más lesz-e tőle bármi.
              A mozgalom nagyon nem hülyeség, sokszor jut eszembe nekem is, hogy hogyan lehetne megfogni leginkább a gyerekeket és elvinni legalább egy kicsit más irányba. Fontos lenne. Akkor is, ha erős lenne az ellenállás, hiszen a cukor az, amivel a szart is el lehet adni.

              • Köszi, árnyaltan megnyugtató, amit írsz. Ez a baj a táplálkozási spirállal, hogy már minden gyanús, már azon gondolkodom, ha kihagynám a tejet, vajon energikusabb ennék-e. Mert sokszor nagyon fáradt vagyok, mitől vagyok én ilyen, ja, az előbb emeltem összesen 550 kilót, meg futottam 14 km-t, ja. Mindig így észbe kapok. A lényeg, hogy Arnold is tejet ivott.

            • Ez a nagy igenybevetel, nagy stressz és ez nyomhatja a kortizolt, attol is lehetsz sokszor nagyon faradt. Ahogy nyomhatja még a kortizolt sok mas stresszforras is, kave, energiaital (kinek mennyi ezekbol), de a ketogen is sokaknak tul nagy kortizolloket lehet (ld. nem is mindenkinek jo az, ahogy írtam pld. alulmukodo pm, mellekvese-kimerultseg etc.). Csak beugrott kozben, hogy irtad korabban, hogy soknak talalod a vercukrod, nem tudom, mi a helyzet most, meg most irod, hogy sokszor vagy nagyon faradt … a vercukor attol is lehet magasabb, ha tul sok a kortizol. Utobbi noknel sokkal erzekenyebb pont lehet. Pld. a tul magas kortizol sem hagy fogyni. Amugy hogy erezted magad, amikor nem ketogen ettel? Ha volt ilyen. Talan utaltal ra valahol, nem biztos, hogy jol emlekszem. Akkor energikusabb voltal? Meg az is lehet, hogy valamiert nem optimalis a ketonszint, ugyanakkor keves a ch es ez igy egyutt szinten nem szerencses allapot tartosan, ezt azert irom, mert nekem akkor nem volt komfortos a ketogen, amikor a meresek is azt mutattak tartosan, hogy nem optimalis a ketonszint.

              • Szerintem a súlyzós edzés csinál kortizolt, meg sima fáradtságot is. Nem akarom nagyon részletezni, de eléggé keményen tolom, visz a hév. Most is a lábtolóról írom távoli soraim. 🙂 Edzés után, a nap második felében vagyok fáradt, meg a ketogén első három hetében voltam, tankönyvileg, egyébként olyan robbanós és optimista vagyok, mint még soha. Fogyni azért nem fogyok, mert a remek mogyoróvajammal és turmixaimmal, enyhén megemelt szénhidráttal szépen átcsúsztam tömegelésbe. Energiaital nincs, koffein minimális, edzés előtti energizáló van, csak edzés előtt (Genesis Pre Workout), abból mondjuk expert adag, ujjzsibbadós.

        • Én pont a tavalyi évben híztam meg nagyon, amikor három iskolában tanítottam és egész nap cikáztam a városban ide-oda. Reggel nyolctól sokszor este nyolcig dolgoztam és előfordult, hogy egész nap nem volt időm rendesen enni, csak valami péksüteményt a buszon. A városunkban nem igazán vannak egészséges étkezőhelyek, csak a belvárosi részen, azt meg nem érintette az útvonalam. Este aztán már nagyon éhes voltam, akkor ettem, és az mind rajtam is maradt.
          Mióta egy helyen dolgozom csak, sokkal jobb, főleg így, hogy rendelünk kaját, ami mindig időre ott van, egészséges és finom is.

          A régi munkahelyemen a büfében voltak egészséges ételek – teljes kiőrlésű szendvics, gyümölcsök – de lehetett kapni energiaitalt, a péksüteményeket, chipszeket, minipizzát, egyebeket is. Az iskolavezetés kérte párszor a büfést, hogy ilyenek ne legyenek, de ő ragaszkodott hozzá, hogy muszáj, mert a gyerekek ezt veszik, és ha nem árulja őket, nem lesz meg a bevétele.

          A mostani sulinkban nincs büfé, csak a szomszédos kisbolt, amiben ugyanúgy csak vacak péksütiket lehet kapni benne, mint egy átlagos büfében, ráadásul jó drágán. A diákok nagyon egészségtelenül esznek sajnos, egész nap mennek ezek a péksütik, a cukros üdítők, a jeges tea, és az energiaital – van aki napi kettőt megiszik, és állítása szerint nem bír leszokni róla.

  9. “Magyarországon egyébként sokkal kényszerítőbb norma, hogy legyen kocsid, gyereked vagy nyolctól négyig állásod, meg hogy tartsd a kapcsolatot anyáddal, mint hogy legyen akár csak egy kicsit is formás a tested. Ha ugyanis kényszerítő lenne a test-norma, és nem csak az átlagosok hergelésére használnák, akkor sok jó alakú, jó tartású, feszes bőrű, izmos ember lenne a környezetünkben, de nem így van, hanem úgy van, hogy aki ilyen, vagy ezért tesz lépéseket, azt piszkálják.”

    ezt majd kiteszem a falra, ez kurvára igaz.

  10. egyébként szoktam olvasni a néha szexista, sokszor viszont találóan író sasafitnesst, ellentétben az okádék lifetiltes kis beképzelt majommal, ez egy értelmes figura, egyébként vicces módon egyszer itt találtam a linkjét, amikor a beszóló, lealacsonyító, rugdosó módon a fitnesst erőltető önjelölt gurukról írtál, szerintem minimum két éve. akkor odakattintottam, hogy ki ez a faszfej, de szerintem annyira nem faszfej, van néha mit tanulnia szexizmusmentességről, ez egész biztos, de összességében számomra egy kedvelhető, egészséges és inkább szókimondó figura. nagyon távol áll a lifetiltes seggarcútól, aki viszont betegesen nőgyűlölő.
    na lényeg a lényeg, most látom, hogy ez a mai sasafitness: https://www.facebook.com/Sasafitness/posts/1030062273693684:0

    és szerintem ez jó, értelmes írás, sok közös pontja van ezzel. belinkelhetlek oda? hátha tanulnak valamit mondjuk szexizmusmentes kommunikációról is (nem fogok melléírni semmit, fáradt vagyok ehhez most, csak a linkjét ennek az írásnak)

    • Hogy jó fej, vagy értelmes-e, az eléggé ízlés dolga, és egyébként van LifeTiltnál is olyasmi, ami ott ragadt meg nekem, nem mintha valami nagy felfedezés lett volna, hanem úgy volt épp megszövegezve, találóan. Sasa is, ő is példa a gurukra, akik gyakran érzelmi zsarolással, előíróan, ellenségesen, áljópofán, népszerűségben fürödve infantilizálják azokat, akikből épp az elgyengítés, elbizonytalanítás eszközeivel irtóztató pénzeket keresnek. Én ettől a jelenségtől viszolygok, nem elsősorban a szexizmust és az árnyalatlan szövegeket, rossz magyarságot, önmennybemenesztést rovom fel nekik.

    • De bocs, de ne haragudj:
      “Jöhettek nekem a belső értékkel, meg azzal, hogy valaha megkefélt titeket egy sportoló pasi és csak magával volt elfoglalva. De akkor miért van az, hogy a jó seggű, jó testű csajok képeinél millió egy komment van, hogy ilyen testet akartok, meg ilyen feneket? Miért van az, hogy kirakok egy pasis képet, odaírom, hogy örökbefogadás vagy bármi mást és tisztes családanyák, feleségek, barátnők csorgatják a nyálukat, hogy azért befogadnák egy estére a csávót. Ilyenkor nem számít a belső érték? Ilyenkor annyira nem számít a belső érték, hogy a gyerekükkel pózoló anyukák, az adatlapjukon házasként vagy kapcsolatban státuszú nők is hirtelen rossz ribancként kezdenek viselkedni. Egy pillanat alatt elillannak az olyan belső értékek, mint hűség, vagy tisztesség.”
      Nem csak a szexizmus a baj itt, nem csak, hanem ez az ítélő, leegyszerűsítő póz.

      • igen, sokszor ítélő, de speciel ennél a résznél pont az az érdekes, ahogy folytatódik, szerintem. mondom, sokszor sasa is elviselhetetlen stílust súrol, de nála nem érzem azt az igazi pökhendi lenézést és gőgös, megveszekedett nőgyűlöletet, mint a lifetiltes palinál. persze, hogy ez egyéni ízlést kérdése. amikor gáz, lenéző szöveg van, én be szoktam kommentelni, hadd legyen olvasói visszajelzés, olyan is, ami nem ájuldozik. azt hiszem, a fenti szöveg is nekem azért van valamennyire rendben (van vele azért baj,ezt nem tagadom), legalábbis az alapvető mondandója, mert valahol ugyanezt az álszentséget bírálja, amit te, hogy az a norma, hogy gyerek legyen meg kertesház, meg leszólják azt, aki sokat foglalkozik a testével, de közben megy a nyálcsorgatás. ezért is jutott eszembe linkelni, mert én itt érzem a kapcsolódást ezzel az írással. egy-egy ilyen posztnál kibukkan a csávóból az értelmes mondandó, például a lakosság általános testi állapotának ügyében: hogy nem az itt a baj, hogy nem mindenki fitnessmodell

        • A LifeTilt–Sasa verseny méltatlan (“lehetne Sasa ennyire szararc is”), és azzal, hogy utóbbi nem annyira gáz, még nem mondtunk semmit, nekem viszolyogtató így is, és meglep, hogy ennyire népszerű, kell egy ilyen nyugis, mérsékelt oldalnak, mint a vitalzone, ez a hangnem (és magyartalanság, vessző- és raghibatömeg — nincs olvasószerkesztő…?).

          • facebookon szerintem senkinek nincs olvasószerkesztője. érdekes, nekem az alkalmi túlzásoktól eltekintve sasa összösszegben vállalható, pedig elég érzékeny vagyok én is az ilyenekre (főleg a szexizmusra), és valahogy mégis. az ő workshopjára simán elmennék. elsősorban az egész arról jutott eszembe, hogy máshogy megfogalmazva, de durván ugyanez a téma vetődött fel. hát, ki hogy látja, nekem is furcsa, hogy engem pont ez a pali nem zavar. azért állítottam párhuzamba, mert sasáról vicces módon itt hallottam először (a lifetiltről már máshol is), hasonlónak írtad le őket, úgyhogy nálam is megragadt, hogy ezek egy tőről fakadnak, hasonlíthatnám különben norbirékához is, csak valahogy így maradt meg a fejemben 🙂

    • Vitalzone:
      “A nagy izomtömeg építéséhez, már meg ne sértődjetek, de sokkal több munka és sokkal nagyobb odafigyelés kell, mint az, hogy lemész heti 3 alkalommal a terembe és veszel valami furcsa nevű lisztet meg, nem eszel cukrot és mostantól csak a bioboltban vásárolsz. Mindezt úgy, hogy három havonta egyszer ír egy új edzéstervet az edző vagy a pasid.

      Folyamatos edzés kell hozzá, edzői felügyelet mellett, sokkal tudatosabb kajálás és persze sokkal több kajálás. Táplálék kiegészítők egész sora, amik nem csak abban segítenek, hogy az izmaid növekedjenek, de amik a diéta alatt védik is azokat.

      Nem árt még mellé tesztoszteron se, ti meg ezen a téren nem vagytok szerencsések, mert bennetek ösztrogén van.”

      Forrás: http://www.vitalzone.hu/fogyas-es-formalodas.html#ixzz3ZihlsdDN

      Én ezt így nem, ez hányás. Infantilizál, kinyilatkoztat.

  11. Nekem nincs bikini bridge-em, csak tigh gapem, de az adottság, a futástól meg megy le a zsír és bújik elő.
    Nem tudom, nekem az a meglátásom, hogy szélsőségekben gondolkozunk. A túlsúlyos, hájas, ellustult testű ember úgy állítja be magát, hogy ellenáll a teskultusznak, ő az igazán trendi és nem bélyegez. A fitneszguru meg csak a bikini bridge meglététől teszi értékelhetővé a testet, modellalkat alatt nem is vagy ember, sőt lusta senki vagy.
    Holott, és azt hiszem, hogy a rendszeresen sportoló és egészségesen étkező ember még mindig távol áll külsejében azoktól a modellektől, sportolóktól, akik napi 3-4 órát töltenek edzéssel, és a testük a munkájuk.
    Persze a szakgurunak könnyebb a végletekkel példálózni, egyszerűbb mint árnyaltnak lenni, a fotelben tespedőnek meg könnyebb a modellek elérhetetlen alkatára mutogatni, mint felállni és a saját testéből, idejéből, kedvteléséből kihozni a maximumot.

    • Ebben nagyon-nagyon egyetértek, Pika! Miért nem lehet látni és láttatni az arany középutat?

      (Egyébként nekem sincs egyik ilyen izém sem…)

    • Hát én lehet, hogy szerencsés vagyok, sok időt szánok rá, pont ezt a heti 5-6-szor 3-4 órát (de ebben a tempós hegyi oviba-séták és biciklizések is benne vannak), meg ugye ez az egész sport-kaja-ügy már bő nyolc hónapja megy, de nem annyira távoli ábránd a tónusos, mindenhol szépen kidolgozott, lezsírtalanított test. Pont ezen vagyok megdöbbenve: ez lehetséges? Nem azért, mert fogcsikorgatva edzek, falamon Oksana Grishina képével a cél érdekében, hanem mert csak úgy csinálgattam, előbb egy lépés, aztán kettp, aztán öt, és elkapott a gépszíj, és élvezem, és a testem reagál, hálás, pedig komolyan azt hittem, ilyen nincs, örökké valami fal van az igazán sportosak és köztem, az anyuka között. És ahogy alszom, az megváltás, én annyira szenvedtem ettől a csömörletes, tunya, háromig netező-reggel nyűgös izé miatt.

      A legjobb az egészben, hogy nem birkulás, nem mások utánzása, hanem pont akkor, amikor az jött, és lehetett, lelkileg, életszervezésileg, akkor elkezdtem, és ez nem egy félbehagyott, gyorsan elhamvadó valami, hanem egyénileg kitapogatott, igazán nekem való életforma, kúl és fiatal. És azt gondolom, jó minta a gyerekeimnek is, mindenképpen jobb, mint nyavalyogni a tükör előtt meg rángatni föl az alakformáló harisnyát.

      Hidd el, hogy amit beleteszel, nettóban kapod vissza. Csak a csodavárás, az ide nekem azonnal, az gátol. Rámész mondjuk a lábadra, nem kíméled, csinálod, nem vársz azonnali döbbenetes eredményt, nem is nagyon nézegeted, emellett fehérje, nitrox, glutamin, anyámkínja, és pár hét múlva látod, hogy a lábad nagyon is formásodik. Én nem hittem a lábamban, korábban meg a hasamban sem. Mélyen tudtam, hogy a cucc mindig ott lesz, és én nem hordok sose rövid ruhát. Épp ettől katartikus.

      Az elmúlt hetekben nagy döbbenettel vettem észre, hogy a tökéletes testűek is küszködő, hétköznapi emberek, melóba rohannak meg gyerekért, vagy a gyerekük az üveget veri a játszóházban (tíz percig), míg edzenek. És ott a bőrhiba,a mellük műtött, szar napjaik vanank, sérüléseik, küzdenek, mint bárki más. Sokfélék ők is. A szakadék nem létezik, nem ők a boldog diadalmasak, akik mi sosem leszünk, csak közel kell hozzájuk menni, empatizálni.

      Nekem egyáltalán nem a fotózhatóan jó test volt a célom, csak valamicske kárenyhítés, és most fedezem fel, milyen így egy szűk ruha, vagy táncolni, vagy futni. Hát döbbenet.

      Senkit, Sasát, lifeTiltet sem tudom említeni, mint olyat, aki azt sugallná, hogy csak a modellek és a tökéletesség az elég jó. Merőben tökéletlen és változatos adottságú testeket edzenek, különböző akaraterejű, életmódú embereket, elég vad lenne az elvárás, hogy csupa izom és zsírtalanság, bár oldalaikon a jellemző képek ezt sugallják.

      Sőt, LifeTilt tanai szerint én alámentem az egészséges zsírnak (ne menj 18 alá, ne menj 24 fölé),, és így IR-em lesz (egy kicsit hülyeség önmagában a zsírszázalék is, mert ha sok az izom, alacsony lesz a zsír relatíve).

      Van egy olyan érvelés az amerikai fitneszoldalakon, hogy lóg a bőröd a fogyástól/narancsbőröd van, és ez zavar? Fogyd le azt a zsírt, nézd meg, hogy a 10 százalékos (= teljesen zsírtalan) nőknek nincsen lógó bőrűk, narancsbőrük. de ez sem előírás, csak a jelenség végső okára világít rá.

      Nem tagadva, hogy könnyű rápörögni a zsírparára, a még-még formásabb, izmosabb, nagyobbat fekvenyomó testre, meg a sok problémázó, küszködő szointe-tökéletes nők látványa az ilyen honlapokon kész agymosás, ezért kell erős lélek és kritikai érzék, és ezért írtam a túlzásokról. Létező veszély az, hogy egyre kevésbé vagyunk elégedettek, ezért igyekszem megélni, élvezni a szonte-már-jó testem teljesítményét és érzetét, és belepofázók nélkül eldönteni, heti hány edzés az eklég és hány volna már sok, vagy hogy mennyi zsír maradjon a csípőmön, vagy hány kilósan érzem a legjobban magam.

      • De Éva, hát én azzal is bazi boldog lennék ha mindenki napi egy órát sportolna heti ötször, és legalább a cukrot-lisztet minimalizálná és jó zsírt fogyasztana, a maradék lehetőségekből meg a lehető legegészségesebbet választaná. Ez már a tudatosságnak egy nagyon jó szintje, a jelenlegi állapotokhoz képest mindenképp.
        Ha meg ez tovább fejlődne, mint nálad, vagy másoknál, akkor az egy olyan opcióból kinövő cselekedet, ami egyéni döntés kérdése.
        Én azt hiszem, az alapvető egészség – tudatosság hiányzik, ami a két véglethez képest a középső tartományban van. És ez szerintem többnyire kihozható az elérhető életmódokból.
        Meg azt is gondolom, hogy aki ezt művelné, kevésbé volna kritikus a többet sportolókkal, szebb testűekkel szemben.

        • Én amúgy tudtam, hogy telnek az évek, túlsúlyos vagyok, de nem nyavalygok, nem próbálkozom ilyen-olyan müdszerekkel, ez nem téma (szoptatás, tanítás, betegápolás, minden volt), de ha egyszer elkezdem, akkor nagyon fogom tolni, és sikerülni fog. Csak hogy pontosan mi, azt nem tudtam.

          Másoknál azt látom akadálynak, hogy beleragadnak ebbe a hiábavaló próbálkozásba, ilyen diéta, olyan diéta, sógornőm szerint, Béres Alexandra meg azt mondta, sok kis kudarc, nekem még ez se sikerül, frusztrálódás, ehhez ülő életmód, tévézés, kocsi és hormonzavar, sok lehúzó üzenet, félelem, problématagadás, mi lesz a mellemmel, nem akarom lecserélni a ruhatáramat, iletve: a hájam megvéd a szexuális zaklatástól.

          Biztos mert csak a legjobbal érem be, de tökre nem mindegy, mi megy abban az egy órában (és ezért kéne személyi edző, ha valakinek nem megy egyedül, akor talán heti három is elég lenne a mélységes reformhoz), hogy milyen hozzá a táplálkozás, mert egy kis spinning és mellette fehérjeghiány, az tuti izomvesztés pl.

          Illetve én már csak a ketogént látom elég jónak, forradalmian, paradigmaváltósan. Csak azt tudom felhozni ellene, hogy nagyon elszántnak kell lenni hozzá, nehéz bevásárolni, meg vasárnap anyunál és bulikban betartani. De elsősorban attitűd, bizakodás, lelkierő és helyes információ kérdése, a legkevésbé pénzé. És szerintem nem véglet, másoknak véglet lenne, túlzás, de annyira torz világban élünk, hogy a reális, középső út még mindig ártalmas, főleg annak, akinek károsodott a teste, ezért kevés cukor/glutén is kiüti, vagy nem tud a sérülése miatt intenzíven edzeni.

          Utolsó mondat nagyon igaz, belső elégedetlenségek vannak itt.

            • A felvetett szempont jogos. Viszont elképesztően sokféle olyan alacsony chtartalmú zöldség van, amelynek nagyon magas a rosttartalma, főleg nyersen. Ketogénban kis odafigyeléssel simán több és jobb minőségű rostot is megehetsz, mint egy átlagos étrendben. Amikor meg nem tudsz odafigyelni/elfogy/véget ért a piac/mittomén, akkor meg beszeded porítva a napi rostmennyiséget. Én is szoktam. Ez megint csak nem ajánlás ketogénre, hanem tipp a rostokhoz.

          • hát, azért táplálkozásilag progresszív paleo/ancestral/lowcarb körökben sem mindenki van azon az állásponton, hogy egy very low carb/ketogenic étrend mindenkinek jó vagy érdemes vagy tartható hosszú távon.

            egy kiegyensúlyozott étrend ipari szénhidrát (gabonafélék [szsvz sajnos a teljesőrlésűek se sokkal jobbak mint a fehérek és nagyon könnyű túlevődni velük], cukor, rizs és magas GIjű társaik) nélkül, az valószínűleg mindenkinek egy jó alapkeret hosszú távon. az, hogy ezen belül mennyi szénhidráttal működik jól az adott ember, abban nem lehet nagyon általános okosságokat mondani, különböző embereknek különböző módon vannak jó meg rossz tapasztalataik.

            pl. ő aszondja hogy érdemes beszélni arról hogy a ketogénségnek nem csak lehetséges előnyei vannak, és ezekre odafigyelni és ezek alapján dönteni.
            http://www.thepaleomom.com/2015/05/adverse-reactions-to-ketogenic-diets-caution-advised.html

            • Én is óva intettem a ketogéntől mindenkit (hogy lelkesedésből, kezdőként, mozgás nélkül, igazi megggyőződés nélkül vágjon bele), még mindig csak tesztelem, figyelem magam, nem esküdtem fel rá, és elsősorban az érdekel, hogy a sportteljesítményemmel és általános testi közérzetemmel mit csinál hosszabb távon.

            • > Illetve én már csak a ketogént látom elég jónak, forradalmian, paradigmaváltósan.

              ez egy elég félreérthető mondat volt (mmint hogy nem teljesen derült ki belőle, hogy a magad eredményei alapján vagy úgy általában), erre a bekezdésre írtam.

              amúgy ez is egy tök érdekes thread a Denise Minger oldalán (annak aki nem ismerné: egy nagyon értelemes és kritikus táplálkozáskutató blogger (most már asszem könyve is van), ő volt az aki ízekre szedte a Kínai tanulmány írójának felületes következtetéseit a húsevésről):

              • én már csak a ketogént látom elég jónak
                Nem vagyok én dietetikus, és nem is kért tőlem senki táplálkozási tanácsot (aki igen, azt óvatosságra intem, lebeszélem, a lelkes fehérjéről is, meg a ketogénről is), ne legyen már a dolgom (és felelősségem) ilyesmiket deklarálni. Én, magamnak, kísérletezve, tapogatva, borzalmas szénhidrátfüggésből jövet, és endurance-power sportokat űzve tartom forradalminak a ketogént. Nyilván nem sírnék azon, ha egy kicsit ismertebb lenne, és többen állnának át lipolízisre a glükózról, akkor mondjuk könnyebb lenne az életem, nem volna ennyire nehéz egy buli, vendégség, bevásárlás.

                A közegészségügyi állapotok pedig siralmasak, és cukorfüggők a népek, valamint rossz formájúak, izomtalanok. Having said that, élvezze mindenki az életét, életerejét. Én így optimalizáltam a magamét. Nem tudom, miért ekkra botrány ez, hogy én valahogy élek, valamit valamilyennek látok, valamit írok.

            • Azert igy egyertelmuen egyik vagy masik oldalra tenni egy-egy problemakort, az minimum erdekes. Kapasbol pld. pcos, vagy a bacterial overgrowth. Mindket oldalra lehet peldat hozni. Pld. lehet, hogy a pcos-os lefogy, de, hogy a hormonjait kepes-e rendbetenni az eleg egyeni. Igy azt mondani, hogy a ketogen kedvezo hatasu a pcos-ra, az ize. Ugyanakkor az, hogy gyerekeknek altalaban nem oke, nyilvanvalo. Ertem, hogy kutatasokat hivatkoznak, de min. harom tenyezorol kell azert reszletes ismeret, milyen allapotban levo emberek, meddig voltak ezen a dietan es hogyan, milyen volt az az etrend.

              • én nem látom hogy egyik vagy másik oldalra lenne téve, kb. annyit állít a cikk, hogy a nagy ketóőrületben ami épp lázban tartja a paleoid közösséget, jobban kellene kutatni ezt az egészet, meg beszélni, nézni arról is hogy mikor kinek éri meg.

                • Én olvastam az árnyoldalakról is sokat, és nem vagyok fanatikus, amellett figyelem a testemet, nem külső a kontrollom, nem dolgoknak, dolgokban hiszek, hanem magamban, -nak.

            • Ahhoz kepest kar volt nekik azt a minimum megteveszto piros-zold tablat belenyomni a cikkbe, amely egyebkent nagyon sok minden ujat nem mond. De mondjuk en a ketooruletet sem latom. Sot.

              • magyarországon nem jellemző, viszont a külföldi paleós/ancestral/LC mozgalomban azért látszik egy ilyen kritikátlanul szénhidrátfóbiás trend, aminek nem feltétlenül van megbízható tudományos (akár antropológiai, akár biokémiai) alapja.

            • Erdekes. En meg pont azt latom, hogy ovva intenek nagyon arnyaltan-kritikusan, kinek-kinek kinja-baja szerint a ketotol, lc-tol, vagy eppen a csak mindenmentes, ‘paleotol’. Bar ugye mas a hattere annak, aki paleo, tobbnyire gasztro, blogger, meg megint mas az, aki szaksegitseg (is).

            • ja, en nem igy ertettem 😀
              ez vicces
              hanem ugy, hogy ezen a vonalon az a progressziv, hogy van a keto, nagyon sokszor helye van, de nem mindenhol es ehhez kepest nagyon nem konvencionalis szaksegitsegek ma mar ovva intenek nagyon arnyaltan-kritikusan, kinek-kinek kinja-baja szerint ketotol, lc-tol … es ehhez kepest irtam, hogy a paleomom cikk gyerekcipo, illetve az a tabla nagyon sommas

  12. Az a drogos szleng nagyon helyén van itt: a cukros-lisztesre, a gyümölcsdömpingre, az aszalt gyümölcsre, az egészséges mézes müzliszeletre, a 100%os gyümölcslére etc. tényleg úgy csúszunk rá (agy)kémiailag, hogy aztán folyton-folyvást csak keressük az érveket hozzá, tudattalanul, még akkor is, ha nem tudatlanul. Fizikai fájdalom, mentális mélyrepülés, ürességérzet, figyelem- és memóriazavar, letargia, világvége, ha nem jutsz hozzá a cucchoz, bármilyen formában. Nagyon erős, mások által feltétlen betegesnek titulált averzió kell, hogy kialakuljon benned, hogy tényleg leszokj, ott hagyd, rá se gondolj. Aztán egy dolog leszokni, nagyon más úgy is maradni. Oh, tudom, élhetetlenül szélsőséges vagyok, ebben viszont sztem nincs működő középút, vagy függő vagyok, vagy nem.

    • Én is ezt tapasztaltam. Vagy totál nélküle, vagy naponta sok csoki. Volt pár év, mikor a nagyböjtben nem ettem édességet. A húsvéti sütik olyan undorító gejlek voltak utána, mégis visszaszoktam. Pedig nagyon túlzott, ütős íze volt egy hónap cukornélküliség után az összes péksütinek, habos kávénak. SZerintem abszurd mennyiségű cukor csúszik le naponta. De most megint próbálok lejönni róla, csak kell min. két hét, amíg megszokom. Kiegyensúlyozott lelkiállapot nélkül nem is lehet.

  13. Az önelfogadáson gondolkodtam, én máshogy közelíteném meg: ha kövér vagyok, és elfogadom, hogy ez van, az nem kéne, hogy azt jelentse, hogy ez így jó, én szép vagyok és mindenkinek kutya kötelessége szépnek látni. Az jelenti számomra, hogy így is lehetek értékes, ez egy állapot, amin tudok változtatni, ha akarok. Azért fontos, hogy elfogadjam olyannak a testem, amilyen, hogy ne csapjam be önmagam. Tisztán kell látnom, de szeretnem is kell a testem és önmagam ahhoz, hogy tegyek a változásért. Tehát valahogy a kövér testem is szeretnem kellene, de ez nagyon nehéz, és itt sokan túlkompenzálnak. Én azért próbálom szeretni, mert még nem hagyott cserben, annak ellenére, ahogy sokáig bántam vele, Most megpróbálom meghálálni neki, és előhozni azt, ami ott rejlik a háj mélyén. Ez nem megy, ha utálom magam, főleg, ha a testem miatt utálom magam, de akkor sem, ha elhiszem, hogy én így is gyönyörű vagyok.

    • Nagyon fontos, amiről írsz. Addig nem tudsz változtatni érdemben és tartósan, amíg nem szereted magad. Viszont valljuk be, ehhez képest azért ott van az a nyomasztás: nehéz szeretni magad, miközben dől rád az ideál mindenfelől és te, én, mindenki csak kifelé meg felfelé néz, nem magára, mert pld. megtanultuk már egészen kicsi gyerekként, hogy a felnőtt, az autoritás, a fehér köpeny, a külső megmondó visszajelzése az, ami meghatároz.

      • Bizony, nagyon nehéz. Ítéletet könnyen kap mindenki, segítséget szinte soha. Ha gyerekként még azt is megtanulod hozzá, hogy az igényeid, a jólléted, az egészséged nem fontos, akkor szinte megugorhatatlan a dolog. Én is csak azt írom, amit szeretnék gondolni, de ritkán megy, hogy érezzem is.

          • Muszáj volt, most kezdte a testem suttogni, hogy elég. És rá kellett jönnöm, hogy a gyerekeimmel szemben nem a magamra fordított idő az önzés, hanem az, ha a megromlott egészségem miatt rájuk szorulok húsz év múlva. Most örülök, hogy meghallottam a suttogást, és jó eséllyel kivédhetem a komoly bajokat.

      • Meg még akkor is nehéz igazán szeretned magad, ha a sok énerősítő-félezoterikus, jóleső üzenetet beléd sulykolták, hogy jó vagy te úgy, fogadd el, a fitneszmodellek nem igazi nők. Olyanok is bűvészkednek ilyesmivel, akiknek a saját testük legjobb formája (tehét nem a hivatalos eszmény) homályba veszően távoli.

        • Nekem ez sohasem ment, azt éreztem, hogy az “ismételgesd, hogy jól vagy, szép vagy, szereted magad” nem elég, felszínes nekem. Le kell mennem a mélyemre, hogy megtaláljam a szeretnivalót magamban. Ez így nehezebb, de szerintem tartósabb 🙂

        • Én iszonyúan elveszítettem magam, nulla éves koromtól másoknak akartam megfelelni. Fogalmam sem volt, milyen vagyok valójában, ahány ember ismert, annyi tartott (kis túlzással) lelki társának, mert annyira szerettem volna, ha elfogadnak. Kaméleonként tudok alkalmazkodni. Most már sejtem, milyen lehetek, bár nagyon féltem tőle, hogy esetleg valami szörnyeteg bukkan elő a mélyből 🙂 Sokszor nehéz megkülönböztetni saját érzéseimet a belémneveltektől, de már haladok. Még van hova ásni, pl. az istennek sem tudok rájönni, mi okoz nekem igazán örömet. Figyelek, gyűjtöm a jó érzéseket, hogy olyan életet tudjak kialakítani, amiben jól tudok működni.

          Aqua, biztos ott vagyunk valahol. Ha meg nem, ideje kifejlődnöm, így negyven felé…

    • Medúza, “ott rejlik a háj mélyén”, én is épp ezt remélem, hogy alatta még ott vagyok, és ha kijövök végre a jelenlegi feszültséggel túlterhelt helyzetből, akkor lehántom a felesleges rétegeket. Addig marad a napi biciklizés, és sikerült jelentősen csökkenteni a ch fogyasztást.
      Jó olvasni, hogy sikerülhet rendbenni a testemet, épp Évával egyidős vagyok, és eddig azt gondoltam legfeljebb kevésbé kellemetlen lesz majd egyszer tükörbe nézni. Most meg látom, van tovább is.

      • Ugyanez! Feszkóval együtt nagyon nehéz. Én is sok erőt merítek az itt olvasottakból. És tudom is, hogy formálható a testem, csak nem formáltam évekig, pedig nagyon lassan jött fel az a plusz tízes ahhoz képest, amennyit ettem. Hajrá!

  14. Nem önmagában az a gond, hogy milyen a munka minősége, idegi leterheltsége stb. Hanem az, hogy ha a munkahelyen vagy, akkor nem tudsz ugyebár máshol lenni. Nem mondhatod azt, hogy de én most 12-től 1-ig tornázni fogok. Vagy felkelek a gyerekek előtt és reggel tornázok, mert már így is reggel 5-kor kelsz, és ennél előbb kelni, már szintén nem annyira egészséges. Nem mondhatod azt, hogy akkor én még elmegyek tornázni 5-től 6-ig, mert a gyerekeid már így is bébiszitterrel vannak, és 6-tól vacsi, és utána fürdés, mese fekvés. És val.szeg azért napi 5 percnél többet szeretnél velük eltölteni. Időre kell mindenhová érni. Amikor itthon voltam, akkor elsétáltunk reggel négyesben az oviba (amikor még 3 volt), 9-ig kellett beérni, szóval szépen kényelmesen, még a csiga, meg kavicsnézegetés is belefért, és máris mozogtunk egy jót, mert az ovi 1 km-re volt. És ebéd után mindenki aludt.
    Amikor 5 gyerek után mentem vissza dolgozni, akkor úgy döntöttem (döntöttünk), hogy nem vállalom a heti 40 órásnak nevezett (valójában jóval több) munkarendet, “csak” a heti 30-ast. 3 után még bevállaltma, az eredmény 3 hónap után 42 kilós voltam és leterített egy tüdőgyulladás. 5-el úgy láttam, már túl sok lenne. Ezzel vállaltuk az anyagi visszalépést, nem fér bele minden, de az idegeim talán épek maradnak.
    Na a lényeg. A nap mindenkinek 24 órából áll, ezt kell beosztania, és mindenki más módon találja meg azt az egyensúlyt, ami megfelel neki (én még nem találtam meg, de bizonyos paramétereken nem tudok változtatni, lásd munka). Illúzió azt hinni, hogy belefér a hetti 40 órás munka (plussz a ledolgozandó ebédidő), a minden napos sport, az olvasás, a gyerekek, a férj, az evés, a fürdés (én pl. szeretek hosszan a zuhany alatt állni, jókat tudok úgy gondolkodni), legalább 6 óra alvás, hobbi, minden. Nem fér bele. A fitneszmodell (én pl. nem találom őket esztétikusnak, de ez ugye egyéni ízlés kérdése) meg a túlsúlyos között számos átmenet van, ami egészséges lehet. Ahogy a nulla sport és a napi 2 óra edzés között is számos átmenet van, ahogy a nő a gyerek, mint a dudva, meg magamhoz láncolom a gyereket között is.
    És nem az “irigység” beszél belőlem, írtam a másikon, hogy 45 kiló vagyok, 63 cm a derekam és 88 cm a csípőm. A szeresd magadat, meg fogadd el magadat szerintem nem arról szól, amiről írtok, hogy tunyuljunk bele a kövérségbe. Millió sovány, izmos nő van, aki nem szereti saját magát (én se sokszor, kemény munka volt, hogy egy nagy tragédia után rá bírjak egyáltalán nézni magamra, tükörbe most is nagyon ritkán nézek).

    Ja, nem egyedül nevelem őket, hanem van férjem, aki este 6 és 7 között ér haza, időnként meg el kell utaznia pár napra külföldre, az 5 gyerek jelenleg 4 helyre jár, 3-at én viszek (ebből kettőt egy helyre), kettőt a férjem visz. Délután kettő maga haza jön, hármat begyűjtök.

    Sajnos az időre szervezett tornáról le kellet mondanom, ezt írtam, de az utóbbi napokban már tesztelés alatt van a mozgás beiktatásának módja, mégis csak az esti pihenésem terhére kell összehoznom. Nekem is csak 24 órám van.

    De tudom, itt rajtam kívül mindenki tökéletes.:-)

    • Az utolsó mondat már minek kellett, na? Itt ritkán fordul elő a más kárára okoskodás, bezzegelés.
      Amit előtte írtál az szerintem láthatóvá teszi a leterheltséged mértékét. Bazira úgy tűnik, és ez nem sajnálat hanem felismerés.
      De másak vagyunk mást bírunk. Van akit egy gyerek is egy életre elriaszt attól hogy másodikat vállaljon, te meg öt mellett is a tornára fordított időt kutatod.
      Alább olvasom, sok fű nő a kertedben. Én most egy olyan városban élek, ahol mindenki szivárvány és állandóan spangliznak az utcán.
      Alanyi jogon egy tő növényt minden arra nyitott ámde szétterhelt anyukának!
      😀
      Na jó, viccelek. De az én szememben minden anya tiszteletre méltó ha elbírja a kölkeit. Mert az sokszor mínuszos buli. Úgyhogy fújja ki magát, verje rojtosra a bőrzsákot, feküdjön a fűben és fusson félmaratont hetente, ha az segít. Bármi, csak legyen neki jobb!

      • Én most egy olyan városban élek, ahol mindenkinek borvirágos az orra, és állandóan csavarják a kiflit az utcán. Alanyi jogon egy pohár vörösbort minden arra nyitott ámde szétterhelt anyukának! (Bocs, ezt nem bírtam kihagyni.)

    • A nap mindenkinek 24 órából áll – igen, ez pont így van.

      Én egy nagyon hazug szlogennek tartom azt, hogy mindenkinek arra van ideje, amire akarja, hogy legyen. Szerintem ez egyszerűen nem igaz, van az az élethelyzet, amikor nincs se idő, se energia olyan dolgokra, amelyek amúgy jók lennének, de nem férnek bele. Például akárhogy nézem a tavalyi tanévemet, annyi meló és stressz mellé nekem nem fért bele a sport. Aztán a szünet kitörésének első napján miután kialudtam magam, és átbattyogtam a konditerembe.

      Az idei év is kemény volt, és április elejéig egyszerűen nem volt energiám a mozgásra – minden erőmet elvette a napi készülés, a túlélés. Most annyiban más a helyzet, hogy kifutott egy csomó órám és osztályom, felszabadult egy kicsi sávom a napból, így április elejével neki tudtam állni mozogni. Ha nem változik a helyzet, nem állok neki, mert nem lett volna erőm hozzá – és rossz lett volna a tudat, hogy nem sportolok, de nem kínoztam volna magam emiatt, mert sajnos első a megélhetés.

    • Kedves Kommentelő,
      Gratulálok, a nagy családodhoz, házadhoz, kertedhez, csípődhöz:)
      Ami engem illet, nekem két gyerekem van, abból az egyik csak lízing, de nekem még ez is sok:) Szerettem volna nagyobb családot, sok gyerekkel, de én úgy érzem, hogy ezt a “sok” szabadidőt, amit így ki tudok magamnak gazdálkodni nem adnám fel semmiért.

      Bizonyára, itt senki sem kelhet versenyre veled szabadidőhiányban, bár nem is gondolom, hogy bárkinek is ez lenne a célja, sőt. De abban biztos lehetsz, hogy itt mindenki tudna írni egy durván idegfeszült kilátástalan napirendet, ha nagyon akarna. De. Nem.Akar.
      Nekem eszembe jut a kommentjeid kapcsán a pár nappal ezelőtt írt versenyzős poszt, ahol arról beszélgettünk, hogy mennyire károsító tud lenni, ha a családi intim közeget versengésre, főleg testvér-rivalizálásra torzítják a szülők, mert később az egyén aki így nő fel, képtelen a saját családi közegét nem versenyistállónak felfogni. Mindegy, hogy bezzegelés, vagy “kinekalegszarabb” verseny, az attitűd ugyanaz.
      Nem versenyként felfogni a különbözőséget nagyon nagy feladat, akár külső akár belső erőpróbákról legyen szó.

    • “A szeresd magadat, meg fogadd el magadat szerintem nem arról szól, amiről írtok, hogy tunyuljunk bele a kövérségbe.”
      De nem ám! De ezopszicho okoskodások igyekeznek azt elhitetni. Meduza elég jól leírta szerintem, mit jelent, én is leírnám a magam megfogalmazását. Elfogadom magam úgy, ahogy vagyok, elég jó vagyok így. Nem is törekszem tökéletességre. DE! Fejlődésre igen, és nem csak testi értelemben.

    • Nekem nem az a lényeg,hogy amit itt olvasok az nekem is kivitelezhető legyen,mert mindenki más,mások a körülményeink. Az inspiráció tesz jót amit találok itt,és folyamatok indulnak el bennem,mentális,lelki,testi szinten.

  15. Na, nem volt időm mindent elolvasni, most átfutottam, de mások is megírták (jobban is, mint én), amit gondolok. Pl. pikareszk.

    A fentihez még kiegészítés, természetesen van háztartás is, nekünk egy 120 nm-es ház (régi), és egy 1500 nm-es kert, amiben nem csak fű van (de a füvet is kell nyírni, szóval mindegy is).

  16. Sokat halogattam én is, aztán futottam, pörögtem is tőle, hú, nagyon jó volt. Féléve abbahagytam… nyavalygás, halogatás, most vénasszonynak érzem magam. Jó itt erről olvasni, nekem most ez segít, hogy holnap elmenjek, és bérletet vegyek (tudom, a ‘holnap’ eleve problémás szó 🙂 ). És abban is segít, hogy tudatosabban viszonyuljak a mozgáshoz.
    Viszont aggaszt nagyon: most tényleg, mi lesz a cicivel? Mitől olyan szép gömbölyű azoknak az izmos csajoknak a melle? Túl szépnek tűnik, hogy igaz legyen. Volt itt erről szó, de talán elmulasztottam a részleteket.

  17. Felteszem a kezem (Nincs push up melltartóm és sztreccsnadrágom és nem is szeretnék.)

    A bikini bridge meg egy netes hoax volt.

    Egyébként meg minden bántó szándék nélkül de nem érdekel se a kövér szeméremdomb, se a bikini bridge se a szénhidrátfüggőség.

    • szénhidrátfüggőség-azért kezdett érdekelni,mert a szervezetem már nem tudott elbánni a kaotikusan bevitt táplálékkal úgy,hogy jól érezzem magam,és ne kezdjek hizni, meg tónushiányos lenni…

    • Pedig ezek jelenségek, és minden érdekesebb, mint amennyire elkeserítő, egy újságíróagyú blogger számára legalábbis, aki kevésbé értékel (ti. hogy ez vagy az szép-e, helyes-e őszerinte), inkább racionális állításokat tesz és a megismerés meg az összefüggések érdeklik (milyen az anatómiája, mindannyian szexualizáltságtól áthatott cuccokat viselünk, és beengedjük ezeket a normákat az életünkbe, minek másokat basztatni, mit akar a média, a hoax), továbbá nincs sztercsnadrágja (pedig mennyivel előnyösebben festett volna a képein…), se push-up melltartója. 🙂

  18. A család, a kisebb gyerekek, a 20 éven át tartó permanens építkezés, a kert (földterület), az ingázás és a lélekölő, de viszonylag jól fizetett munka mellett is jutott időm sportolni, de ehhez előbb le kellett adnom 20 kilót, hogy el tudjam kezdeni, és nem mellesleg extra motiváció, a halálos szerelem. Nekem csak ez jön be. Most csak csodálkozom, hogy miért kell annyit aludni? Megnőtt az alvásigényem, és nem tudok küzdeni ellene, mert zombi vagyok reggel, nem merek a saját autómba beülni.

  19. Tegnap megvolt az első 5 km-es futóversenyünk. Erre azért vagyok olyan büszke, mert 6 hete futunk hetente háromszor, előtte soha. Az előkelő “futottak még” kategóriában végeztünk és utána egész nap kacagtunk. Köszi! Nélküled sosem gondoltam volna, hogy halandóknak is érdemes belevágni.

      • Felőlem előrevehetjük a sportot is. 🙂
        Engem az iskolában háromszor kényszerítettek futóversenyre. Biztosan emlékszem, hogy kettő előtt egész nap rosszul voltam. Iszonyatosan rossz élmény volt. Aztán 6 hete Veri lehívott futni a patakhoz egy edzéstervvel, amit betartottunk és élveztük az egészet. A verseny előtt, közben és után még egy negatív gondolatom sem akadt.
        Most heti 1x5km-re redukálom, mert elkezdtem konditerembe járni heti 3 nap.

  20. Valahol felmerült a “mennyit kell enni” ill. a “testünk tudja” kérdés, de nem találom, úgyhogy most ide: jártam egyszer egy pszichológusnál, aki kifejezetten evészavarokkal foglalkozik, de nem csak a nagyon durvákkal, hanem a “sima” falásrohamokkal és az elhízássalíis (modjuk ha azt nézzük, hány embert érint, ez is elég durva). Az ő módszere szerint akkor elég az étel, amikor a következő falat már kevésbé esne jól, mint az előző. Ilyenkor az ember még simán le tudna nyomni egy fél disznót, egy tortát meg pláne, de az agy küld egy halvány jelet, hogy nincs szükség többre. Ha itt meg tudunk állni, minden egyes evésnél, a jel két-három hét alatt felerősödik. Egy ideig csináltam, nagyon megdöbbentem, mennyire kevés kaja után érkezett a jelzés. A másik trükk, hogy ha éhes vagy (én kb. három óránként az lettem), akkor egyél, de csak a “jelzésig”). Amíg ezt követtem, heti egy kiló ment le rólam, pedig arra nem figyeltem, hogy mit eszek. Azt hiszem, belevágok újra. Sajnos könnyű legyőzni a jelet, és ha gyakran figyelmen kívül hagyja az ember, ismét alig észrevehető lesz.

    • Én írtam, és azt a kitételt tettem, hogy ha nem hintesz a szemébe porcukrot, ha rendbehoztad annyira, hogy képes vagy nem átverni magad, hogy de annyira kívánom a fagylaltot/éhes vagyok, ha megtalálod vele a kapcsolatot, képes vagy rá hallgatni, akkor tudja, mi a jó neki, jelez. Avagy: kínozzuk-e magunkat a luteális fázisban, amikor sokaknak nem és nem megy az igazi megszorítós diéta.

      Nagyon érdekes, amit írsz, adag-alapú, teletányér-ezazenyém-étkezéseink szabotálják ezt.

      Nekem újabban az, hogy hiába a turmix meg a moderált kis edzés utáni adag kajám, belépek a szeretett konyhámba, és ott aztán egy kis kókuszreszelék, mogyoróvaj, két szem koktélparadicsom, tényleg minimális, csak annyira ki vagyok éhezve, eközben pirítom a szalonnát, hámozom a tojást, keverem a majonézt. Imádom ezt a hangulatot, egyszerre több folyamat zajlik, még úgy is, hogy közben a gyerekek is enni kérnek — mire az eredetileg tervezett kajám megvan, én már benassoltam magam bőven, és akkor ott állok, hogy az agyamban az volt, hogy én majonézes tojást eszem, a többi csak ilyen nembíromki-alapon, csak egy kicsi, és utána be kell vinnem még az esti proteint, és ha már, az legyen mámorítóan finom.

      • Most éhes lettem, főleg erre a hangulatra 🙂

        A “tanulási szakaszban” hanyagolni kellett a nasit, bármilyen egészséges legyen is az. Az volt a legnehezebb, hogy evéshez üljek le, ne figyeljek semmi másra, csak a kajára és magamra. Élvezzem az ízeket és figyeljem a reakcióimat. Semmi olvasás, képernyő, tévé, inger. Pedig olyan jól hangzik, de szörnyen idegesített.

    • Ehhez még talán hozzá tartozik, hogy minden falatot jól meg kell rágni, nyugodtan, lassan enni, egész más lesz a végeredmény, mint pl. ha egészben kapjuk be a fél tálca süteményt, vagy fél perc alatt fogyasztunk el egy tányér ételt.
      A böfögés is a túlevés jele, odáig nem szabadna eljutni.

    • Az nagyon jo, ha neked ilyen hamar es hatekonyan mukodott a modszer.
      Sztem azonban ez sem annyira akaratero, meg onuralom kerdese onmagaban, pld. ha mar beszerzett valaki egy jol fejlett leptinrezisztenciat. Annak aztan mondhat a pszichologus barmit. Ez egyebkent az inzulinrezisztencia kistesoja es rendszerint egyutt jarnak; itt is ugyanugy kiakadnak a sejtek megfelelo receptorai es egyszeruen nem veszik az adast, a leptin eseteben azt, hogy eleg volt, nem kell tobb, ne tovabb. Igy egyre tobb leptin termelodik, mert ugy tunik nincs eleg (van, csak eppen falra hanyt borso) es egyre csak fokozodik a rezisztencia, az ember meg nem tud leallni az evessel, max. mar csak a gyomri diszkomfort erzetnel. Illetve, mert bevitelfolosleg van, termeszetesen megy minden zsirraktarba, majd a zsirsejtek is sok leptint allitanak elo, ujra meg ujra. Kesz az ordogi kor, ostorozzuk magunkat, sanyargatjuk magunkat, buntudatunk lesz es eszunk mondjunk gyumolcsot, mondvan az ugysem hizlal, mikozben a leptinen eppen azzal lehet a legnagyobbat segiteni, ha egy idore total kilovod a fruktozforrasokat. Ez, dereng nagyjabol a tuleves, a falasrohamok legaljan. Es meg az sem biztos, hogy a gyumolcsben levo fruktoz sutotte ki eredetileg a sejtek leptinreceptorait (mondjuk a 100%os egeszseges gyumolcsle sztem erre is kepes), de utobb mar az is csak olaj a tuzre. Na ez csak egy adalek a psziches oldal melle. Ugyanis szamomra is borzalmas felkialtojel volt, amikor egyszeruen elvesztettem a telitettseg-erzesi kepessegemet es baromi nagy garral, akaraterobol gyakorlatilag psziches hadviselest folytattam magam ellen, mikozben pld. azt is meg kellett volna valogatni, mit eszem. illetve surgosen elfelejteni azt a gyerekkori dresszurat, hogy marpedig megesszuk, ami elottunk van etc. …. es akkor maris ott vagyunk a pszichenel, ami fontos.

      • Olyan jókat írsz! Igen, valószínűleg nálam nem volt ilyen gond, vagy csak később jött volna elő, amikor mondjuk megállok egy olyan szinten, ami még bőven sok. Arra nekem nagyon jó volt, hogy reálisan lássam az adagomat és lejöjjek arról a kényszerről, hogy a tányéron nem hagyunk ételt. Ez egyébként hihetetlenül erős kényszer, volt, hogy rohantam a szemetesig, vagy ha olyan volt a kaja, bedobozoltam későbbre. Egy idő után meg már nagyon keveset szedtem, max. kétszer, ha éhes maradtam. Nagyjából ez az időszak segített a jojó megállításában is, mert ha épp el is engedtem a gyeplőt, a kisebb adagok megmaradtak és nem híztam vissza, csak nem fogytam tovább.

  21. Szeretek nálad a szexröl olvasni. (Egyébként is szeretek szexröl olvasni)
    Pont a szex mutatja meg, hogy minden ember más.

    33 évig kerestem a Férfit, tudjátok, az Igazit. Nincs, ahogy Nö sincs, az Igazi. Csak férfiakat és nöket, és még megannyi más nemi identitást találtam, 7 milliárdnyit.

    Valójában emberek vannak. Hímnemü, nönemü, és interszex emberek.
    Ennek pedig semmi jelentösége, legalábbis az én életemben semmi.

    Bigendernek éreztem magam, amíg a férfi és a nö létezését nyomta felém a társadalom. Valójában nincs nemi identitásom, minden vagyok, ember vagyok. Ìgy orientációm sincs, hiszen az orientációt az ember neméhez viszonyítva állapítják meg.

    Ember vagyok, és emberekhez vonzódom. Nem érdekel a nemi szervük, még az enyém sem. Péniszem van, és a feleségemnek fontos, hogy megmaradjon. Megdöbbentem, ezért is, és azért is, mert nekem nem fontos. Szobrászkodhatnának a sebészek belöle vaginát és csiklót, de nem látom értelmét. Ìgy is Igazi Nö vagyok, és Igazi Férfi, és Igazi Andrögün, vagy Igazi Bigender. (Mindezt már eldobtam)

    Ès január óta hangulatomtól függöen olyan ruhát veszek fel, amihez kedvem van. Néha a társadalom szemében nöit, én szememben annyi a különbség, hogy több börfelületet mutat.
    Felveszem, és a társadalom a nemi jegyeim alapján még mindig férfinak lát, és a ruháim sem lesznek többé nöi ruhák, hanem legfeljebb uniszexek, és merészek.
    Röhej a társadalom, és a kijelölt nemek pedig még viccesebbek.

    A Társadalmi Tébolyda Társulat színpadán játszom a nemtelen szerepem, táncolok a nemek határain, és csak nevetek, ahogyan még mindig próbálnak férfinak látni egyesek.
    Ez az egész számomra egy végtelen játék lett. Sminkelek, körömlakkozok, szemöldököt szedek, hogy aztán másnap csíkos ingben és nyakkendöben újra belehuppanjak a férfi genderketrecbe. A legszívesebben körszakállal és magassarkú hegyéröl üvölteném bele a nagyvilágba:
    Nincsenek nemek! Emberek, dobjátok el ezt az egészet, és kezdjetek ti is játszani, mert játék az élet!

    “A szex vajon mi?”
    Szerintem párbeszéd. Tánc, amiben egy, kettö, három, … ember (mivel nem a nemi szervekröl szól, mindegy milyen nemü) közösen ritmust alkotnak, majd egy nagy szimfoniát. A zene benne a lényeg, amit létrehoznak.

    Pár hónapja antidepresszáns szedek. Eredménye anejakuláció (is, meg hogy életben maradok). Ebben szenved állítólag jópár férfi.
    Szenved ám a “faszom”! Felüdülés, megkönnyebbülés. Nem is az orgazmus a lényeg, de az orgazmus amúgy sem egyenlö az ejakulációval. Annyira megkönnyebbültem, hogy nincs már ejakulációm, hogy sokkal jobban élvezzük a hancúrt, és egészen addig, ameddig csak akarjuk. Ha valamelyikünk már nem akarja tovább, egyszerüen abbahagyjuk, majd folytatjuk másnap, vagy máskor tovább.

    Lekerült a nyomás rólam, hogy ne túl hamar, vagy ne túl késön jöjjön az ejakuláció.
    Elengedtük, mindketten.

    A tantra nem a szexröl szól, a szex szól a tantráról.

  22. Visszajelzés: a legütősebb tavaszi bejegyzések | csak az olvassa — én szóltam

  23. Na, ez ötezer megosztás körül jár. Ezen vigasztalódnak az anyukák, remek. Ez giccs, kérem szépen.
    Miért nem szántok ilyen vigaszoknál jobb sorsot magatoknak? És akkor tényleg be lehetne inteni a pontozóknak…

    A pontozás undorító, viszont amikor megmagyarázzuk, hogy az igazi nő milyen, az élet nyomai, és tessék ahhoz vonzódni, és ilyen kifogáshalmazt gyártunk, amikor műnőket és retusált nőket emlegetnek, akkor én szisszenek. Ízlésrendőrség és kötelező szex, jaj. Hazugságmelegágy.

    Miért ne lehetne az egész családnak egészséges(ebb)et főzni, és abból kevesebbet enni? És hol marad az egészség mint szempont? Meg hogy micsoda életesszencia-élvezet a mozgás? Igen, a magazinszépség nyomasztó, de ezek itt kifogások, és ez a patetikus szöveg egy szembe nem néző nőtömeg elvárásainak a kiszolgálása. Biztonságos, egyszerű, mindenki egyetért.

    És nem, nem azért írom ezt, mert én megcsináltam.

    “Kapjatok a fejetekhez, és legyetek kedvesek keressétek meg magatokban azt a srácot, akit majd megevett a penész azért a nőért, aki mellettetek játszik a gyerekeitekkel. Neki tetszik az aputest.” ööö, biztos? Nem csak jobb érzésű, mint hogy basztassa? Ezeket a férfiakat maga a blogger nevezi pohosnak és büdösnek a poszt elején… és joggal. Meg aztán nem biztos az se, hogy régen megette érte a penész… (amely idióma egybként nem rajongást jelent, hanem azt, hogy ‘rágódik valamin, kínlódik/irigykedik’).
    “Lássátok meg ti is a szépséget az anyutestben!” édesjóistenem
    Egyébként apukák nagyban szabotálják a sportolást, nem azért. Megy a morgás, hogy kinek akarsz tetszeni, azért mégse legyen ilyen termék (“jótest”) az asszony, hát mit szólnak. Aki nő ennek ellenáll, és tényelg sportol és változik, az meg sokszor el is válik előbb-utóbb, mert ez akkora változás, hogy kiütköznek a struktúra lényegi hibái. Meg aki magával ilyen szinten szembe tud nézni, annak nem kell többé a játszmázó partner se.

    • Az a borzasztó, hogy nem érti senki, hogy én már senkinek sem akarok tetszeni.
      Hogy semmilyen határt nem vagyok azért hajlandó betartani, mert úgy majd valaki dögösnek tart.

      Letúrtam magamról vagy 100gramm szört, MERT nekem kedvem volt hozzá.
      Mert ki akartam próbálni, hogy néz ki a hím testem ször nélkül, úgy, ha megcsusszan rajta a légy is.

      Ès jól. Számomra jól.

      Viszont azonnal látom, így nem vagyok senki számára vonzó.
      A nöknek nem vagyok elég férfi, vagy talán már egyáltalán nem vagyok férfi se, ki tudja, ennyi ékszerrel, kifestve, nöi rucikban, narancssárga táskácskával.

      A meleg férfiaknak nem vagyok elég szörös, másra vágynak, kiesek számukra is a képböl.

      Ez mind tapasztalat. Már csak fitymálva, homlokot ráncolva néznek rám, a csupasz lábomra, amin Nöi szandált hordok. (mi a faszért nöi??)
      Mindenki.

      Az értelmesebb túllép rajta, magában tartja a véleményét, mert tudja, hogy ahhoz, ahogyan öltözöm, és amit a testemmel csinálok, neki semmi köze. Akkor sem, ha az ízlésének legkevésbé felelek meg.

      “- Te nem vagy eléggé Nö számomra!
      – Nyugodj meg, te sem vagy eléggé Férfi számomra”

      Mintha az egész világ egymás mustrálásából állna, mintha mások kegyeiért kellene küzdenünk, és másoknak tetszenünk.
      Ès nagyon zavarja öket, amikor valaki fogja magát, és nem hajlandó mindezt a játékot játszani, és megfelelni akarni.

      Èn legfeljebb senkinek sem tetszem. Kezdem megszokni.
      Ès most megigazítom a sminkem, mert a héten már az irodában is szemceruzázok. Senkit nem érdekel. Nincs is közük hozzá.

          • Tanácsot valóban nem kértem. Megállapításaimat írtam le, a környezetem reakcióit.
            “- Mikor hagyod már abba?”
            “- Mostmár örökre csupasz lesz a lábad?”

            Még jobb:
            “- de ha mindig hordasz magaddal bicskát, akkor csak férfi vagy! Azok szoktak bicskát hordani magukkal, hogy sátrat állítsanak”
            Aznap vettem gázsprét, és kitettem a bicskát, majd a kezem borotválása mellé jött a lábam, és befejezésként pedig feltettem egy szolíd sminket, visszafogott körömlakkal.

            Egyébként van pár smink tippem:
            A szempillafesték jól ragad, ha extravagáns pillákat akarsz, akkor narancssárga szemhéjfestéket rögtön utána fel tudsz a tövéhez hordani. A végei feketék maradnak. Majd kék szemceruzával nagyon vékony csíkot húzol a pilláid fölé.

            VADÀLLATI!

            Kék nadrággal, narancssárga övvel, és narancs táskácskával szoktam kombinálni, egyszer felveszek hozzá egy kék csíkos inget, és narancs nyakkendöt. ÈS BASSZA MEG MINDENKI felírat lesz rajta angolul.

            A környezetem még mindig a férfi/nö kategóriában gondolkodik, és azzal, hogy bigenderként bújtam elö, sokat ártottam magamnak. Nöt kellet volna mondanom.

            À, akkor te nem vagy nö! Hát akkor hagyd abba a mókázást, Nöjön az a ször, dobd el a sminket, legyél férfi!

            EGYIK SEM VAGYOK, ÉS EGYIKNEK SEM AKAROK TÜNNI!

            Ès elegem van, hogy kívülröl akarják megmondani, mit tegyek, vagy se.

            Ha meg nem lesz több szex az életemben, kibaszottul el tudom viselni.
            Nincs kedvem hozzá, mikor egyértelmüen éreztetik velem, hogy mint férfi akarnak csak velem lenni, így ahogy most vagyok, nem kellek. Mintha ezzel akarnának zsarolni.

            BAZDMEG, ÌGY MEG NEKEM SEM KELL A SZEX!

            $XYZ$

            Akik távolabbi emberek, például kollégák, tehát nincs szexualitás a kapcsolatunkban, ott minden probláma nélkül átlendültünk a külsöségeken.
            SÖT!
            Az új munkahelyen átkerültem a Design és Ruházati kis és nagykereskedés vezetöje keze alá, aki folyton dícséri a nöi cuccaimat, hogy mennyire ízléses.
            Tudja, hogy transgender vagyok, és kell neki a világszemléletem, hogy nem a szokásos keretekben gondolkodom.

            Az új öltözködésem rendkívül erössé tett, annak ellenére, hogy folyton a “nem vagy kívánatos” visszajelzés jön vissza.

            Àttolom mindenkin a megjelenésem. Tárgyalásokra is így járok, üzletfeleket is így szerzek, le kell nyelniük a békát.
            Egy Transgenderúthenger lettem, a privát határaimat rendkívül védem, senki nem mondhatja meg, hogyan, mit hordjak, és mit ne. A fönökeim Sem!

            Ès pár hónap alatt elértem a cégnél, hogy a szavaimnak súlya van. Látják, hogy kompetens vagyok, hogy amit mondok, az úgy van.
            Meg kellett szokniuk, nem hagytam más lehetöséget nekik.

            Nem játszok férfit, senki kedvéért.

            Ès imádok sminkelni, tudok is sminkelni, és baromi jól kombinálom a színeket, kiegészítöket, és a “nöi/férfi” cuccokat.

        • Hehe.
          Tudod, az emberek, köztük még én is, arra vagyunk betanítva, hogy tetszeni kell másoknak, valakinek. Szépnek kell lennünk, mármint mások szerint szépnek.
          Ha szexet akarunk, márpedig miért ne akarnánk, hiszen arra is be vagyunk oktatva, idomítva, akkor pedig azt ki kell érdemelnünk, és Minimum kívánatosnak kell lennünk.

          Nem, NEM érdekel a látens meleg pasil küzdelme a saját orientációjával, és a családi háttere Sem, amiböl nem tud/akar kitörni, így állomások WC-jében csempék fugájába írják bele: MA SZOPNÈK 0670-7076667. Hívj! Hely kell!

          NEM HÌVOM!

          DE szívesen beszélek a szerinted látens meleg pasikról. Szerintem nem látensek.
          Elöször is, a hülye kategóriák nem is léteznek. Mi az hogy meleg?
          Az a skála vége, amikor hímnemüként csak hímnemüekre indul be.
          Akkor nem lehet látens meleg, ha mindez mellett nönemüekre is beindul.
          Legfeljebb biszex.

          A látensröl:
          Miért is látens? Mert nem tetoválja magára, faszt is szopok?
          Lehet, az identitása totál heteró, ha öt személyesen kérdeznéd, és mikor a szopásra tereled a szót, hogy mégis hogy lehetsz heteró, ha ezt is müveled, akkor egyszerüen rávágja, mert számára ez még heteró dolog.

          Ezek a határok mind müviek. Nem is léteznek, csak a fejekben, és mindenkinek máshol húzódik. A társadalom nagyon erösre húzza meg ezen határokat, szeretné a heteróságot minél elörébbvalónak tudni, egész egyszerüen abból lesznek utódok. De a szexualitás nem az utódnemzésröl szól.

          Egyébként ha egy másik látens heteró pasit kérdezel, hogy neki hogyan fér bele az, hogy néha nökkel is elmegy buli után kamatyolni, lehet rávágja, hogy ö bizony attól még meleg pasi, csak egyszerüen kedve szottyant azzal a szinpatikus lánnyal, és mindkettöjük örömére aznap estére eldobta az “én meleg vagyok, tehát csak férfiakkal dugok” identitását. De együtt élni soha nem akarna növel.

          (A példákat akár névvel együtt is írhattam volna, a beszélgetéseket mind személyesen megéltem)

        • Ha valakiknél valaha is próbálkozni fogok esetleg a jövöben, azok legfeljebb nembináris transznemüek lesznek, biológiai nemüktöl függetlenül.

          A többi emberrel nem kívánok semmiféle párkapcsolati viszonyt kialakítani, mert úgy látom, képtelenek felfogni, elsösorban magamnak akarok tetszeni, és nem nekik. Vagy úgy tetszem/elfogad, ahogyan újabban kinézek, vagy hagyjon békén.

          Cserébe ugyanezt az elfogadást kapja tölem.
          Meg bújást, ölelgetést, szeretgetést, attól függetlenül, hogy szörös-e vagy Sem, lógnak-e a mellei vagy Sem, kicsi a farka, vagy Sem, etc.

          A húsosztályról kijöttem, aki idomítani akar, az keressen magának ott árút, engem meg hagyjon békén.

            • Hasraütésre. Amióta elterjedt a net, elfogytak a telefonszámok…
              azonban a férfiklotyók falai a mai napig lyukasak itt-ott, derékmagasságban. Sosem értettem, egy ideje világos csak. Nem leskelődésre használják, mint korábban gondoltam.
              családos urakUrak találkája, olykor ebédszünetben leugranak, úgy nem tünik fel senkinek.

              Ilyen lyukak hollétéről hemzseg a net, arról is, hogy mindez hol biztonságos, hol kell a biztonsági őrre figyelni, meg hol falazták be.

              A gruppenrejszolás meg a pissoirokban megy a bécsi metrók megállóinak nyilvánoswcjében.

              Ez a csodálatos heteróvilág eredménye.

  24. Visszajelzés: legyen már ciki | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s