minőségi éhezés

Sokat gondolkodtam, mi tartja vissza tudatos, képzett, erőforrásokban bővelkedő, nem bántalmazott nők tömegeit attól, hogy jobban éljenek.

Mert amúgy olyan jól élnek. Tényleg.

De nem boldogok.

Tényleg a párkapcsolati egyenlőtlenség? Az anyós? A generalizált szorongás? A téli depresszió, a pajzsmirigy-alulműködés? Az információhiány, a hitetlenség? Az SNI-s gyerek?

A saját szerepük, amelynek foglyai?

Van a Noémi.

A Noémi azt meséli nekem, teljesen befagyott az életébe. És szeretne virulni, és kulturális élményeket, és sportolni, pezsegni, inspirálódni.

Korábban nem ismertem Noémit, ő egy olvasó. Na, elképzeltem egy ilyen meszelt falú szobában, ahol internet van, meg egy törött ceruza az asztalon, ahogy műanyag dobozból eszik valami rémületes készételt, és vágyik valamire, ami ennél színesebb, gazdagabb.

Aztán dumáltunk.

A Noémiról, ahogy magát elmesélte, kiderült, hogy van neki

  • egy férje, aki dolgos, rendes, néha nyűgös, szereti őt, mondja is, és nem eszik maradékot
  • két gyereke, egyik kamasz, másik bölcsis
  • kertje, amelyben virág van, fűszernövény és gyümölcs, fű, kutya
  • bérelt kertrésze egy kicsit távolabb, olyan hét perc kocsival, hogy még tudjon termeszteni ezt-azt, zöldséget is (anyós ötlete és ismerőse volt)
  • egy kocsija, elég jó típus, de valahogy mégis folyton szervizbe kell vinni, néha ingerült lesz ettől, és akkor megszereli
  • egy otthoni melója, ami a férje cégének szigorú számadású könyvelése-bérszámfejtése, stressz és precizitás
  • konyhája, ahol kvázi naponta használ gyömbért/parmezánt/canellonit/mangót, de a gyerekeknek is tud ötletes és egészséges finomságokat rittyenteni pár perc alatt
  • egy nagybeteg nagynénje, akit látogat hetente többször
  • egy anyjaapja, akikhez vasárnaponként mennek gyerekmutogatni, családiélni
  • egy anyósaapósa másik városban, akikhez kéthetente illik
  • ezen kívül szülőimunkaközösség-tag a fia sulijában
  • van a fiának egy csomó helyes haverja, akik jönnek, szeretnek náluk lenni, és sokat esznek, de tényleg helyesek
  • vannak Noéminek barátnői, horgolószenvedélye és két-három otthoni, ártalmatlan (otthonszépítős) hobbija, lekvárfőzős blogja
  • lokális karitatív akciókban is részt vesz, jótékonysági koncert, krízisben levő családok és kisállatmentés
  • a Noémi nagybevásárol, főz, mos, a garázsban rendszerezi a csavarokat színes, jól kinéző dobozokba, meg az apró szerszámokat is, átrendezi az előszobát, molyirt, penésztelenít, kitalálja, mi legyen az menü a nemzetiségi bálon, állatorvoshoz viszi a kutyát, süt a ballagásra linzert
  • és igyekszik kreatív, lelkes anya lenni, aki együtt festi a tojást a kicsivel húsvét előtt, tanít neki mondókát, viszi gyerekkönyvtárba, lányát gyógytornára, fiát edzésekre és zeneiskolába szállítja, próbál nekik jó áron menő cuccokat lőni az e-bayen

És emellett Noémi olvassa a blogomat, meg néha szétnéz az interneten, próbál lépést tartani közéletileg, és azt éli meg, hogy sivár az élete.

Aludni is szokott.

Noémi élete egy ÉVA Magazin. Mondom neked, te olyan életet élsz, mint ha volna kertészed, szakácsod, házitanítód, titkárod, takarítónőd, sofőröd, szóvivőd, csak épp nincs. Ha valami hiányérzeted volna, elvashatod ott, hogyan készíts ökoalapanyagokból ajtódíszt, hogy mindenki emlegesse: csak ragasztópisztoly, magyal, fehér angyalhaj, mákgubó Szlovéniából, Ecserin vett angyalka, drót, szalma, antik üveggömb — pikkpakk megvan! Az jót tenne neked!

A háttérbiztosító-feleség-életmódmagazin-anya-családösszetartó-kreatvmainő-nemhagyomelmagam-szépazotthonom-voltammáragrazioperában-helybéliekrőlisgondoskodó létezéssel Noéminak minden két órája be van táblázva, és úgy kell kisakkoznia egy tyúkszemirtós pedikűrt, egy önfeledt házaséletet, hogy áll a hűtő előtt (arra van mágnesezve egy nagy heti naptár), és hosszan mered rá.

Noémi bordűrrel szegett zsúrmeghívókról álmodik, és sós, cikóriás képviselőfánkról.

Noémi élete dugig tele, én csak kapkodtam a fejem, ahogy ez mind kiderült. Noéminak van egy csomó szellemi és szociális inputja.

Noémit mindenki szereti és emlegeti, ők a mintacsalád.

Noémi életéből önmaga hiányzik.

Ha elkezdene sportolni, az is olyan lenne, hogy megszervezi a művházban az alakformáló tornát, telefonál, adminisztrál, és mások nagyon örülnek, hogy lett ez is.

Noémi szeret így élni, de mindeközben valahogy mégse: a sok önként vállalt, meghitt, építő, jóléti cselekvés mögül lassan elfogyott, kifakult az, aki ő.

Az nem lehet, hogy neki az anyja pakoljon, mert idegbajt kap, az nem lehet, hogy ne ő ajánlja fel az edzésről hazafuvart a fia osztálytársának, és hogy ne kísérje el őket osztálykirándulni, mert az milyen már. A férj keményen dolgozik, otthon is “segít”, és amúgy egy rossz szava nincs, büszke a függönyt jó ízléssel varró, minden szülőtárs előtt példakép, sütit hozó, adventkor kis filccsizmácskákba dán biocsokit rejtő, primulától málnabokorig terjedő feleségére.

Noémi nem tudja feladni ezt a sok bájos és hasznos és vállalt és filantróp teendőt. Virágmagvak, adventi vásár Bécsben, anyósa térdműtéte, fületlen kiscica, konfettis zsúr, tönkölypogácsa, biopiac, környezetvédelem, helyi népszavazás.

Noémi nincs jól, nagyon rég nem nevetett önfeledten.

Noémi, ha más életet akar, konfliktus árán is fel fog adni e színes-szagos kertvárosi létbőlkét vagy három területet, és agya következetes gyúrásával (neked agyra kell izmot szedned, Noémi, állóképességet növelned, nem a seggeddel van baj!) el fogja érni, hogy csak üljön a patakparton nyugiban, és nézze a sodrást. Önmagáért.

Tudod, mondom neki, van az a tologatós játék, egy négyzetráccsal felszabdalt primitív ábra, tologatni kellett a négyzetkéket, hogy a kusza ábra összeálljon. De ott is volt egy luk, egy négyzetnyi hely, mert különben nem lehet megmozdítani a többit.

És hát pont erről szól A vágy csendje.

minőségi éhezés: kalória van dögivel, hasznos tápanyag nincs

87 thoughts on “minőségi éhezés

  1. “Ha elkezdene sportolni, az is olyan lenne, hogy megszervezi a művházban az alakformáló tornát, telefonál, adminisztrál, és mások nagyon örülnek, hogy lett ez is.” – Jajj de nagyon!
    Hogy mások csak örülnek hogy lett ez is… hogy te tolod az összes kapcsolatod alá az infrastruktúrát a többiek meg ímmel-ámmal, fanyalogva elfogadják. Mert ha nem, hát nekik úgy is jó. De fájó ez :(. Nekem ez megint állati aktuálisan betalált :(.

    • Valaha én is ilyen szervezd meg-intézd el típusú anyagép voltam. Biorobot, mármint. De jó, hogy ennek vége, és csak azon a problémán kell agyalni folyamatosan, amit nem tudok megoldani. Vasárnap bicikliztem is, és nem azt éreztem, mint máskor, hogy hű, de jó erőben vagyok, hanem, hogy mikor érek már végre haza. És milyen büdösek az autók, és nem mellesleg a széntüzelésű falvak, amelyeken áthaladtam. Pedig kedvenc helyen voltam, összesen 36 km, nem túl sok emelkedő, de én soknak éreztem. És hideg is volt, fáztam, már félúton fájni kezdett a vállam, ami csak 40 km körül szokott. Azt hiszem, nem tartottam be az első pontot.

  2. Sosem értettem, hogy bírnak emberek ennyi mindent egyszerre csinálni… Én Noémihez képest mindig egy lusta disznó voltam, és bizony egy szemét önző dög is, mert az, hogy legyen időm magamra, olvasni, gondolkodni, csak úgy bambulni ki a fejemből, az nekem mindig prioritás volt. Anyám sokat cseszegetett emiatt, és sokszor rámsütötték a “magának való” bélyeget, de én nem tudok másként működni. Néha van lelkifurdalásom, hogy nem vagyok közösségibb ember, és nem dolgozok éjjel-nappal, de aztán rájövök, hogy ez vagyok én. Nem bírom a kényszereket, szenvedek minden kötöttségtől, alkalmanként hatalmas szükségem van a magányra: ilyen vagyok, így élek, és másképp megbolondulnék…

    • Én is pont ilyen vagyok, takarékon működöm, próbálok egyszerre csak egy dologgal foglalkozni. Szükségem van nekem is az egyedüllétre meg a nyugalomra. Olvasás, kertészkedés, rajzolás, festés, természet. Nincsenek ambícióim, nem akarok olyan nagyon semmit sem elérni. Volt amikor még én is pörögtem, belekóstoltam ebbe abba, sosem lett jó vége. Egy idő után visszacsapott a lendület. Minden legyen rendben, senki ne szenvedjen hiányt, érezzük magunkat jól. A családunk minden tagjának hasonló a vérmérséklete, nincs sok jövés menés. Az ingereket meg a programokat próbálom a minimálisra redukálni. Még így is néha sok, amit a hétköznapok, az ünnepek, az iskola megkíván. Többféle ember típus van ebből a szempontból is.

      • Én az a típus vagyok, aki szereti önmagát rengeteg kötöttségbe verni, mert azt várja,hogy attól majd mennyire fontosnak fogja érezni magát, de mindig csak nyűg és szenvedés lesz belőle 😦

    • Én úgy látom, hogy nagyon személyiségfüggő ez. Számít a beállítódás, alkat, típus.
      Úgy érzem, hogy az lenne a lényeg, hogy mindenki magát akarja megismerni, és a realitások mentén örülni a létének! Nagy hiba, hogy hamis ideákat, sablonokat állítanak elénk, gyerekeink elé, és aki attól eltér, az érezze szarul magát.

      A srácaimnak azt szeretném megmutatni, hogyan találhatnak el önmagukhoz, és a bennük lévő öröm forrásához. Nagy reményem, hogy sikerül!

  3. Ismerős a sztori.
    Pl. az ismerősöm, aki azt mondja katasztrófa az udvara, nem tud miatta aludni, a pázsit teljesen kihalt, de most rászán 4-5 milliót arra, hogy az udvar olyan legyen “amilyennek lennie kell”.
    Voltam nála többször. Katalógus stílusú ház a legmodernebb technikával, szuper udvarral, szép pázsittal. Ez valami kényszer lehet.

    Ahol ketten dolgoznak és mellette van 2 gyerek, az már a bedilizés határvonala a mai tempó mellett.
    Minden önként vállalt “tánckör, lekvársütő egyesület, szebbé teszem az udvarom hétvégenként” ezen felül csak ront a helyzeten. Ezt az önhajszolást úgy éli meg ez a bizonyos tudatállapot, hogy “én ettől vagyok boldog”. Persze nem látszanak boldognak…
    Megfigyeltem, hogy ez az embertípus rosszul érzi magát, ha pár percig csak az a feladata, hogy éljen.

  4. Ilyen csak a meseben van, nem? Lehetetlen, vagy nem igaz a tetel miszerint alszik is. Meg sosem lattam ennyire ilyet a valosagban. Ehhez kepest en egy fokfoldi ibolya eletet elem.

  5. De hisz engem nem is Noéminak hívnak! 🙂

    Mennyien lehetünk így!? Na, nem ennyire, mint a posztban (bár olyat is ismerek!), de a lényeg megvolt, mikor diploma után munkahelyem lett, aztán férj, gyerekek. Nem is volt gond addig, míg vissza nem KELLETT mennem dolgozni. Ugyanis nem tudtam “belenőni” az új életmódba: családanya, feleség, MINDAMELLETT saját prioritásokkal élő, örömalapú nő! Mert a mesék is csak addig tartottak mindig, hogy esküvő, és boldoganélnekamígmegnem (bár gyerekként is gyanús volt ez nekem!), a magazinok pedig mindenre 10 tippben írták meg a boldogság lényegét bármiről!
    ÉS nem tudtam basszus, hogy hol vannak a valódi hangsúlyok. Az életemet a gyerekeim, férjem, rokonok, körülmények alakították, futottam állandóan a programok, tennivalók után, belülről lemerültem, egyre jobban kivoltam, ÉS MÉGIS sokan minket irigyeltek, hogy a szép, bezzegcsalád, így kell ezt! ÉS egyre kevésbé értettem, hogy ha belül nyüszítek, akkor az arcom, hogyan képes mosolyogni, a testem pedig mindent az elvárt-jól csinálni!?

    Mennyi belső vívódás, kín, útkeresés, önismereti munka kellett ahhoz, hogy rájöjjek, hogy az életem mennyire magamon kívül van, és ezen változtatnom kell, különben nincs értelme!

    Jelenleg örülök a felismeréseimnek, igyekszem bennük elmerülni, és megtalálni minél mélyebben az önazonosságomat. Fura tapasztalat, hogy ez által jön a jól-lét, az éles látás, eligazodás, és a szabadság, minőség, öröm.
    És ezt a blognak is, és a kommentelők őszinteségének is köszönhetem! ❤

    • Kifelejtettem, hogy a felismerésem, változtatásom óta antiszociálissá váltam azok szemében, akik mintaanya, -feleség, -nőként ismertek! 🙂

      Most pedig elmegyek 2,5 napra, hogy kicsit feltöltődjek. A férjem fogja vinni egyedül a háztartást, gyerekezést, bevásárlást, főzést, mindent. Ezt 1 évvel ezelőtt, még csak remélni sem tudtam, és nem a férjem miatt, hanem mert magam kényszere miatt: én-nem-tehetem-meg! Most meg megteszem! És jó nekem! 🙂

      De majd visszatérek! 🙂

  6. Én is voltam ilyen, aztán depressziós lettem és 44 kiló, hibernáltam magam egy évre, és csak azt hoztam vissza az életembe, ami tényleg örömet okoz vagy mindenképpen muszáj megcsinálni.
    (Aludni nem muszáj, a nagyon pörgős években durván inszomniás voltam, hajnali háromtól hatig meg lehet sütni öt tepsi pogácsát az állatvédő egyesület éves farsangi báljára, sőt még az sk tombolaajándékok is elkészülnek.)

  7. “Noémi életéből önmaga hiányzik.”
    Elég gyakori, hogy a túl sok elfoglaltság, túl nagy pörgés valamiféle menekülés önmagunk elől, valami elől, amivel nem tudunk/merünk szembenézni.

      • Ha a pörgés fáraszt valójában, és nem külső kényszer hatása, akkor jó eséllyel pótcselekvés, és az önismeret elől való menekülés

  8. Jó kezdet, hogy Noémi felismerte a bajt. Következő lépésként törölném a Pinterest-accountját :-). Majd megbarátkoztatnám a gondolattal, hogy igenis létezik betegség nélkül is olyan, hogy reggel fél 10 felé egy tányér levessel a laptop mellett blogokat olvasgasson és ne adj isten hülyeségeket írogasson! De lehet ez túl nagy ugrás. Mindenképpen mélyen elgondolkodnék egy listán, mit csinálnék a) egy teljes hétvégén egyedül, b) egy napon, amikor csak este váltok pizsamát. Esetleg előtte letesztelném, hogy vajon szar lesz-e a bál, ha én nem sütök pogácsát.

    Noémi, az én feladatköröm messze nem ilyen durva, de tudom hogy még onnan sem könnyű váltani. De majd neked is menni fog!

    (Mindig az jut eszembe, hogy vajon hányan állnának szorosan Noémi mellé nagy baj esetén azok közül, akiknek az életét most Noémi mozgatórugója hajtja?)

    ajtódísz – hahaha!

    • csak az utolsó mondatra, hogy hányan állnának Noémi mellé nagy baj esetén: bízom benne, hogy sokan. szeretnék hinni benne, hogy nem csak mellém álltak sokan (meglepően sokan, magam a tizedét nem gondoltam volna előtte), amikor nagy baj volt. szeretnék hinni benne, hogy mások is kapnak segítséget, amikor szükségük van rá.

  9. Hat, nagyon talalo megint.
    Szamomra ez az anyakep sokaig nem letezett. Anyam nem volt ilyen es en sem tudom belsove tenni ezt az idealt. Nem tudnam ezt csinalni, mert egyszeruen eltunnek emogott, teljesen kulonbozom ettol.
    Anyosom viszont ilyen. Mostmar az e-mailezest is megszakitottam vele, mert a leveleit sem birom elviselni. Idonkent kuld csomagot es abban latszik az agymenese: kinai szarok a gyerekeknek, labfej nelkuli harisnya, kamillatea, szar minosegu ihatatlan kave, hutomagnes Magyaro. cimerrel. Ruha a piacrol, ami senkire nem jo, de nem lehetett otthagyni. Es nem birom nezni sem, mert latom, hogy unatkozik. Kulon program neki osszevadaszni a hulyesegeket, arrol napokig beszelni minden beteronek, fogadni a gratulaciokat, hogy jajjtemilyencsodalatosangondoskodofeleseganyanagymamavagy, majd pedig feladni a csomagot es elvarni mindenkitol, hogy egyenkent rebegjen koszonetet a telefonban es ajnarozza nagymamat. Ha nala nyaralunk, mindent o akar csinalni. O egy martir. Foz egy hadseregre,takarit, mos tereget, vasal. Intezi a banki ugyeket, a ferje konyveleset, a bevasarlast, jatszoterre viszi a gyerekeket, programot szervez. Mindennap frisset kell fozni, mert etelt melegiteni nem lehet. Mert o egy csodalatos anya-nagymama-feleseg-haziasszony. Es ezt birja egy hetig, Aztan megsertodik, kiborul….. mindenkire haragszik. Mert o igy mindenkinek a cseledje.
    Tegnap ujraolvastam a “rivalizalva versenyez” c. posztot. Ez is o. O mindenkinel jobban foz (nem). A cukrasz ismerose mondta, hogy csak nala (anyosomnal) lehet jo sutemenyt enni (valoszinu). Neki a legszebb a kertje. Es ugye milyen gyonyoru ez a hortenzia?! Csak ajnarozzatok mar!!!! 🙂
    Ha nyelvet tanulsz, eloveszi az otven eves, soha nem hasznalt nemet tudasat. Mindenkinel jobban tudja, hogy hogy kell autot vezetni (nem vezet egyaltalan). Beiratkozik a Szepkoruak Akademiajara, mert a lanya es a menye is tanul. Nem erti: mibol vizsgazol mar megint? Egy szempillantas alatt megmondja, hol rontotta el a szomszed lany a gyereke neveleset es azt is, hogy a szazadik unokatestver miert nem esik teherbe (mert karrierista). Ugyanakkor irigy, mericskel. Miert van masnak tobb? Honnan van? Biztos lopta (ot auto all a haza elott)! Mutogat: a fiatalok milyen koverek (o szaz kilo korul lehet).
    Kedvenc sztorim: a lanyanal 3 kisgyerek van, ebbol egy ujszulott, ketto beteg. Iszonytato mennyisegu feladat van ket embernek is. A lanya felsohajt: jaj anya ilyenkor mindig at szoktunk menni egy kozeli telekre, olcson lehet epret szedni es ebbol szoktam lekvart fozni. Nosza nagymama felpattan, atmegy a telekre, orakon keresztul szedi az epret. A lanya termeszetesen nem bir a gyerekekkel, igy athivja az anyosat is. Ez utobbi a gyerekekre vigyaz az udvaron, amig nagymama egyedul csumazza az epret a negyven fokos hosegben es magaban puffog, hogy o mar megint mindenkinek a cseledje. Az ostor termeszetesen a gyerekfelugyelo nagymaman csattan, aki nem segit az elb……ott eperlekvart fozni, mikor ezer fontosabb feladat van.
    Na elkanyarodtam, hagyjuk. Tudom, hogy nem minden no ilyen, aki ezen (kulso-belso) elvarasok szerint el, csak nekem errol ilyen rossz elmenyeim vannak.
    Na, szaladok en is tanulni, hogy eredmenyes napom legyen…. 🙂

    • Ja, Noemi ne vegye magara, amit irtam, nem ot akartam minositeni ezzel. Ez itt csak az anyosom, aki a legelso tapasztalatom errol a tipusrol. 🙂
      Noeminek termeszetesen boldog eletet kivanok es azt, hogy tudjon valtani, ha akar.

      • Egyebkent az, egy tragikomedia. 🙂
        Mar csak rohogok. Ugyanakkor szomoru nagyon. Mert egyszer beszelgettem vele es mondtam neki, hogy felesleges otszor annyit fozni, mint amennyit megeszunk es folosleges a gyerekeknek az ezredik jatekot is megvenni. Es akkor elmondta, hogy ot ez elteti. Hogy meg van kirol gondoskodni. Hogy eltervezi, megvasarolja, megfozi, becsomagolja, elkuldi. A ferjevel is ugy banik, mint egy gyerekkel. Bepakolja a taskajat, minden dolgat elintezi, minden nap frisset foz neki. Csak ettol erzi magat hasznosnak. Az o anyja is ilyen pedans volt. Ezt hallgatta nagymama egesz gyerekkoraban, hogy egy nonek mindenrol es mindenkirol gondoskodnia kell es mindig pedansnak kell lenni. Olyan nincs, hogy pihensz vagy olvasol, mindig kell valami hasznosat csinalni. (Es ez egy borzaszto orokseg, amit latok a lanyan is.) Csak a csaladnak es a gyerekvallalasnak van ertelme. Nem is erti, miert dolgozik egy no esetleg tobb helyen, miert is akarhat esetleg karriert.
        Engem egyebkent nem bir. Mert ugy erzi, elvettem tole valakit, akirol o potencialisan gondoskodhat, akit kicsit gyereksorban is tarthat maga mellett es ezaltal bizonyithatja a sajat hasznossagat. Es ertem ot es sajnalom, de ugyanakkor nem tudom elviselni, mert bantalmaz. Ellenem szereti a gyereket, mindenben hibaztat es mindig valamin rajta akar kapni. Bantalmaz, mert ugy erzi, hogy miattam feleslegesse vagy kisebb ertekuve valt (ez persze nem igaz, de ettol meg o ugy erzi). Ezert is probal versenyezni folyton, mert mindig meg akarja mutatni a fiacskajanak, hogy anyuci jobban foz es jobban nevel gyereket es igenyesebb, mint a menye, akit mas is erdekel.
        Evanak van egy irasa, ami szinten komolyan felnyitotta a szememet. A cimet nem tudom, de arrol szol, hogy anya, aki mindig kritizalta a lanyat, most dicsekszik a felnott gyermekei eredmenyeivel es ezt a lanya hirtelen megtudja. Es akkor azt gondolja, hogy anyam megis becsul engem. De ez a jelenseg is arrol szol, hogy anya ezzel a dicsekvessel bizonygatja masoknak a sajat hasznossagat es ertelmes eletet. Teljesen orola szol ez is. Soha nem dicserte a gyerekeit, csak a tokeletes eredmeny volt elfogadhato. Most pedig funek-fanak dicsekszik a gyonyoru csaladjarol.
        Na mindegy. Nem akarok senkit se bantani, de nem lehet, hogy a Noemik egy reszebol lesznek az ilyen anyosok? Akik a gyerekek kirepulesevel elvesztik az eletfeladatukat es hirtelen minden energiajukkal gyulolkodni kezdenek? Vagy a Noemik egy reszebol lesznek azok a nok, akik a gyerekek elkoltozesevel hirtelen magukra talalnak, kivirulnak es uj projektekbe kezdenek?

  10. Menekül a fene. Tényleg azt hiszik itt sokan hogy ezek ilyen lazán-könnyedén dobható kis filantróp horgolókörök, ami a kutyának se hiányzik? Bele van gondolva?

    Ez pont olyan, hogy vagy vállalsz munkát-állást 8+n órában és akkor van rendes, szabad szemmel látható pénzed, vagy vállalsz ilyen négyóráskát harmincötér’ ami családi pótlékkal és kiskerti zöldséggel együtt is lófasz és esti fény. Meg a legtöbb esetben kőkemény függés valaki mástól.

    Igen, ez az én életem problémája is, épp beszéltem tegnap valakivel erről, vicces hogy erről van írva. Mint a kismajom, akinek fullra tele a keze, de ha ledobja, eltörik és nem tudja más sorrendben, másként felvenni a tényleg szükségeseket, márpedig vannak olyanok, mert pár dolgot nem hobbira és öt napra vállaltunk.

    Elsőnek a gyerek. Nem passzolod le unos-untalan, mert van épp elég időt intézményben, mert van épp elég feladata a 77 éves nagymamának így is, vagy mert például pont vele és pont úgy szeretnél lenni, már belenőnek a korba amikor simán lehet velük is patakot bámulni nyávogás nélkül, meg különben is, amikor vállaltad őket, nem arról volt szó hogy szoborként szépen felrakod a polcra, oszt ez is megvót, mégsincs este.

    A kaja? Hákkérem, gyorsan és más által csináltat is lehet enni – lehet körülnézni Amerókában vagy az UK-ban hogy nézel tőle ki long term, időről időre belefér. A mennyibekerül másik kávéház, csak ha nem főznénk hanem ennénk rendelőskifőzdéset mindennap, az két felnőttnek alsóhangon negyven, ja és nem finom.

    Kert. Nem muszáj, amit én akartam belőle, az nem igényes és képeslapos, a két málnabokor önmagát éli, néha nyírok rajta, eper dettó. Amiről cseréltem: körbehányt körfolyosó, végeláthatatlan lakógyűlésnek álcázott üvöltözés, por és beton, mások félmillás-egymillás tartozásai, amit én meg a többi fizettünk valahol. Nincs az aglóban, nem ingázom miatta, persze ha nem lenne gyerek tán elég lenne teraszos egy jobb házban, de lásd első pont.

    A Másikkert. Azt meg nem kértük, lett. Ezer baj van vele, tudom. És azt is, embernek miért és mit jelent, még ha ő is látja valahol, hogy ez így sok. Se kiköpni, se lenyelni, jó hogy van dió (terem magától) meg szőlő (na az nem magától) meg borsó meg mifene. Meg talán ez lesz nyugdíjaskorunkra, fenetudja.

    A haldoklóm. Nekem fontos, remélem neki se mindegy. Most haldoklik, nem holnapután, nem a szabadságom idején, ideje van születésnek, élésnek, halálnak, ha este negyedhétkor munka után, akkor akkor. Vannak a nem logikus meg nem ilyenolyan dolgok és kész, nem másnak csinálom, kutyát se érdekli, engem érdekel, nem kifele mutatom.

    A Meló, amiből kis híján felmondtam akár a semmibe s, én nagyon jól tudom, hogy az időm nagy részét ez viszi és hol eredményes, hol nem, és kéne nekem most minimum két hónap, csak épp ez nem úgy megy, meg hát én kőkeményen családfenntartok, nem, nem vagyok egyedül, csak akit választottam magam mellé, az nem arról híres, hogy hűdejól keres, hűdejól szaporítja a pénzt, nem azé szeressük, cserébe nem vágja a fejemhez, megfőzi a bablevest és hűségesen áll a suli-ovi előtt négykor amikor bír. Nem akar kütyüket, nem akar cuncimókust nő helyett, örömmel focizik és katonázik és társasozik és biciklizik az aprókkal és csak néha kattannak be örökölt beidegződések, annyi nálam is bekattan egyébként.

    És akkor marad az a pár dolog, amit lerakhatnék, nem, én nem vagyok eszemkásanyuka, nem varrok függönyt (isten ments), de tényleg nálunk gyűlnek általában mert van terasz és kaja és vidámság, van a két menhelyes macska, hova küldeném őket szegényeket, lekvárfőző és lakberendezős blog nincs, de van a Bezzeg, hol kevés, hol sok melóval de örömmel is, és nem azonosulok vele, viszont jó hogy van, mert kijött belőlem valami általa, amit cipeltem évek óta és gyerekkorom óta nem volt neki tere, levegője. És igen, én rakom ki az igazgyöngyös posztot, én írok, hogy legyen a tolószékes kiscsajnak műtétje, mert naponta látom őket és a fejlődést is, és azt is, hogy az a csaj (az anyja) százszor többet cipel, mint én, és mert csak, és mert megírtam, mért mentek száraz fikuszokat és fületlen macskákat feszt, megvan ám a jó oka, lófaszt menekülök én bármiből, de azt is láttam, milyen, amikor már elkéstél valami malomkő súlyú dologban, túl korán láttam meg.

    És elfogy a 24 óra, hiába húzok kőkeményen határokat, és nem, nem sivár az életem, csak valóban, időgazdálkodásban pont a szám a víz felett, gyerek lovaglás alatt nézhetem a mókust a Népligetben vagy intézhetek fontos telefonokat ahogy tecc, és tudom, ez még a zsenge alapjárat, nem beteg senki a haldoklómon kívül épp, és mi van, ha tényleg hatosztályosba akar menni a kölök, vagy bejön valami elképzelhetetlen (ahogy korábban írtam, sose azon az ajtón jön, ahol őrt állunk, ugye), de akkor megoldódik majd valahogy, akkor majd leesik valami csörömpölve oszt úgy kell lennie.

    Nem tudom “Noéminek” mit kéne letennie jó szívvel, hogy ne az egész dőljön mint a dominó, én nem látok az én életemben túl sok horgolószakkört, a jól fizető négyórás melót nem találom sehogy, az autómat nem kell folyton szerelni és a gondolatától is visítok, hogy biciklizzek a Hungária körúton, nem építkeztünk, nincs hitelünk, nem lakunk messze semmitől, nem érzem sivárnak az életem egyáltalán, csak ki van mérve, ki van centizve, és legalábbis lassulni, az jó lenne. De egyelőre nem és nem bírom megfizetni az árát. Asszem a bizonytalanság, az az egyik ára. Hogy ha most leteszem és abbahagyom, akkor többé akkor se bírom így még egyszer, ha muszáj. Bár tudom, ha muszáj, akkor muszáj, de valahogy mégis.

    • De ez alapjan te nem vagy Noemi. Miert erzed talalva magad?
      Vannak emberek, akiknek sok letehetetlen, halaszthatatlan dolga van. Es van olyan, aki a sokfele onkent vallalt, de nem kotelezo, visszautasithato teendoje kozott nem talalja onmagat es mas eletet szeretne. De ahhoz tudni kell nemet mondani es tudni kell, kik vagyunk es mit akarunk. Es ez nehez. Foleg ha az, amit csinalunk a csaladtagjaink eletenek a kereteit jelenti. Szerintem nagyon nehez kivulrol ranezni az eletunkre es eldonteni, hogy bizonyos dolgokat matol nem csinalunk.

      • Elvileg minden visszautasítható, az alkalmazotti lét, a bezzegszerkesztés, a főzés, a minden. Ha vállalod az árát, minden, de minden abbahagyható, félredobható, átadható (ha van kinek), és mindig akad olyan is, aki szerint a te letehetetlennek tűnő dolgod valójában hobbi és hímzőkör. Nehéz valójában eldönteni, ez bizony kőkemény egyéni prioritás kérdése.

        Találva érzem magam, mert az “ez így most nekem sok” érzése folyamatosan kísér egy ideje, amit egy jóféle munkaügyi válság tetézett – ott utolsó pillanatban fordult a kocka, de nem látom, ez hosszú időre szól vagy átmeneti, akár kívül, akár bennem.

        Az a bizonyos üres lyuk rég nincs ott, vagy annyit kell verekedni érte, hogy az esetek jó részében inkább legyintek és rovom a köreimet tovább.

        • Ezt is megertem. Csak ket dologgal nem ertek egyet. Az egyik: barmit nem tudsz felredobni, mert nem tudod megfizetni azarat. Tehat nem tudsz felmondani a munkahelyen,mert egy ido utan nem lesz mit enni. Komoly kenyszer. De ha Noemi onmagat akarja, akkor kicsit ki tud vonulni bizonyos dolgokbol.

          • Namost tudni kell, hogy egy rakás embernél ez úgy jöhet ki, hogyha nem lép ő, majd meglépi az élet: kiborul és kirúgják, vagy egy kemény betegség kényszeríti ki a “pihenőt”. Észen kell lenni itt, a maradásnak is van ára, és persze, a többség rosszabb helyzetben van mint én (úgy csináltam eddig, hogy ha látom, ég a ház, akkor BÁRMILYEN széket kirúgok magam alól, ami másnapi éhenhalásban nem manifesztálódik, mert van tartalék, van B terv -persze habókra nem égeti az ember a tartalékot és a B terveknek is ára van, meg energiája annak is, hogy készíted és fenntartod – engem azért találtak mindig eddig meg a munkák, mert tettem értük….az se két perc, viszont sose voltam meló nélkül), tehát aki tudja, hogy a holnapi munkanélküliség az jövő héten már száraz kenyér és két hónap múlva lakhelyelhagyás, az kőkemény kényszer. Nálam ilyen nincs, de még ha lenne, akkor is tudnom kéne hogy a maradásnak is ára van – ahogy Éva korábban írta, igen, törekedni kell az egészségre meg a lábon állásra, mert na ha az nincs, akkor nincs semmi. Hogy hány lépés az ilyen kicentizett léttől az összeomlás, na azt kell nagyon, nagyon élesen látni.

            • Ez itt teljesen vilagos, felesleges is rajta vitatkozni.
              Csak azt irtam, hogy te nem vagy Noemi. Eva irasa alapjan Noemi nem a letfenntartasert kuzd, hanem sok elvarasba es szerepbe van beleragadva es ezeket teljesiti minden nap. Ezek kozott viszont mar nem talalja onmagat es ez hianyzik neki. Hogy a sokfele teendo kozott vegre onmaga lehessen. Ez megint egy jelenseg, amit Eva abrazol, nyilvan helyenkent kicsit eltulozva. Van benne potcselekves is.
              Az egy masik tortenet, hogy rengeteg no a letfenntartasert kuzd es egyensulyoz a munkahelyen (elviselheto-e, megeri-e, menjek-e, maradjak-e???? -de sokaknal ez nem kerdes, mert az az egy van es ha nem megy, akkor nincs mit enni- az pedig egy ujabb kerdes, hogy mennyi tartalek van es mikor jon a szaraz kenyer), egyensulyoz a csaladi teendokkel, esetleg az anyos-anyuka elvarasai kozott. Ez egy masik poszt temaja lehetne- ebben az esetben nincs valasztasi lehetoseg.
              Ugy erzem, Noeminak van valasztasi lehetosege, csak nagyon nehez kiszabadulnia a kulso es belsove tett elvarasok kozul es magara figyelni. De ha magat akarja visszaszerezni, akkor osztalyozni kell. Mi az, amit muszaj megcsinalni, mert anelkul nincs elet? Mi az, amit felaldozok magamert.
              Pl.: ritkabban megyek anyaekhoz, anyoshoz, kommunikalom, hogy miert, megertesuket kerem es elmondom, hogy nincs mogotte hatso szandek. Kicsit kevesebbet foglalkozom a lakassal vagy a kerttel. Es elvallalom ezt vagy azt, mert ezaltal kozelebb vagyok magamhoz.

        • Noémi életét nem én ítéltem meg.

          Hanem ő maga.

          Nevezetesen az a tény, hogy boldogtalan, ki van égve, és (már) nem belülről, valódi döntésből származik ez a sok szép és jó, amit csinál.
          Az életében nincs ideje elgondolkodni semmin, és az állítólag segítő, női médiatartalmak csak még nagyobb nyomás alá helyezik.

          Ő is azt hitte, ez az ő döntése, való neki, ő ez a fajta ember, és ez az élet, a család, a közösségi lét. Most érzi, hogy nem, talán mégsem.
          Belenéz a tükörbe, és szürke az arca, elfogyott ebből a nagy forgatagból ő maga.

          Nekem régóta megvan a véleményem az évamagazinosnak nevezett, látszatra szép-jó-dúskáló, valóban fojtogató, megfelelésen és látszaton alapuló életről, de ezeket a megfontolásaimat a saját életemben, illetve barátaim megválogatásában juttatom érvényre, nem mások fölött rendőrködöm.

        • különbség van a magad választott kaki élésében és a kitudja kinek a kakijának az élése között. Érzem hogy közönséges a hasonlat, bocs. Attól, hogy a saját Életét éli valaki, még nem kakimentes, (nehéz-néha elviselhetetlenül az, fogalmam sincs, hogy lesz a holnapra energiám…) DE! Saját. Megküzdésben(coping), megélésben óriási a különbség, máshogy vagy benne, máshogy mozgósítod az erőforrásaidat. A Noémi Lét az én értelmezésemben a valakimásé…

    • Ha te jól vagy a magad választotta rengeteg minden között, illetve el tudod fogadni, hogy nem lehet másképp, akkor te nem vagy Noémi, és nem rólad írták, hogy menekülsz. (Bár szerintem a “menekül” leegyszerűsítő magyarázat, sokkal erősebb itt, hogy egy progresszív kis településen mit díjaz a közösség, mitől vagy társadalmilag elfogadott, milyen hatások érnek, mitől számítasz jó embernek.) Noémi a blog olvasása során deklarálta, hogy nem boldog, elég volt, rákövült. És ha lenne ideje egy kicsit elgondolkodni, talán észrevenné, hogy a családi ingyenmeló nem okés, hogy a férje talán nem is szereti annyira, és ehetne maradékot, hogy az alpolgármesterné szíve nem egészen tiszta, amikor barátkozik vele (nhanem pl. tudja, hogy Noémi meg tudja mozgatni a szavazókat), vagy hogy a bölcsis is, és főleg a kamasz képes egy csomó mindenre egyedül, valamint hogy a cimbik heti többszöri ottléte egy kicsit sok.

      Egyébként pont ez a nehéz, sőt, alattomos ebben a sok szép, értelmes döntésben, akár a napi autóhasználatról, akár a túlvállalásról, akár a kajánk minőségéről van szó, hogy nagyon nehezen mozdíthatóak, egymásból következnek, egyik sem szabadon eldobható.

      “Noémi” át van írva erősen, senkit nem tennék így ide, de a jelenség valós.

    • Nem mondtam, hogy akinek nincs ideje, az biztosan menekül. Van, aki nem tudja letenni a dolgokat, részben azért, mert így van programozva, hogy neki segítenie KELL, részben meg azért, mert ezt dobta a gép. Akinek van választási lehetősége, és mégis folyton pörög, arra mondtam. Jelzem, az állandó bulizás ebből a szempontból “gyanúsabb”.

  11. Teljesen off record, de már többször meg akartam kérdezni: “a Noémi” a magyar helyesírási szabályok szerint helyes? Az én fülemnek nagyon idegen, nem is használom soha…..Hobbihelyesíró lennék, vagy miféle.

  12. Költözés előtt állunk. Gondolkodom, mit, hova, hányat, milyen színűt…és mire is van valójában szükség. Azt kezdem látni, hogy nem kell olyan sok minden egy jó élethez, vagy legalábbis nem olyan sok ahogy azt mi képzeljük. Meg akarunk felelni, hasznosnak akarjuk érezni magunkat , mindent csinálunk azért, hogy a nagynéni, a szomszéd , a másik anyuka, a tanítónéni…mind elégedett legyen ( és egy ideig úgy tűnik nekünk is jó). Tavasz előtt állunk, takaríthatunk az életünkben is egy kicsit, én már egy ideje tudatosan gyakorolom…válogassuk ki azt, amire tényleg szükség van és nem lehet nélküle és bátran leépíthetjük azt ami leszívja az energiánkat. Nem egyszerű, fel fog tünni a változás, lesznek beszólások, de megéri. Férj, gyerek, anyós, kutya, macska mellett is kell legyen saját élet. Nincs más út mint megharcolni érte…de az is lehet , hogy harcolni sem kell csak kell tudni jelezni, hogy bocsi, de Én is itt vagyok , ezt és ezt szeretnék…ja igen, első körben : kell tudjuk mi a jó nekünk, mit szeretnénk, honnan hova szeretnénk eljutni.

    • Szia! A költözés nagy lélekfrissítés, önismeret. Én a lomtalanítást várom. Nagyon erősen tukmálja a cuccokat néha a rokonság. Rossz minták és kontroll is, sajnos. Ajándék, jóindulat, segítség címén nem hagynak dönteni arról, mi a jó, mire van szükségem. Sajnos, sok idősebb nő éli ki magát a turkálókban, akciókon. Csináltatok már egy NEM KÉREM SENKI LEVETETT CUCCAIT pólót, abban megyek majd anyámhoz. De a szomszédasszonnyal simán csereberélünk, teljes természetességgel, ahogy 7 gyerekünk nő, és nincs kabát, gumicsizma, és a minőség/ízlésesség is rendben.

  13. Sziasztok! Új vagyok itt, eddig csak olvastam, most írok is. Röviden bemutatkozom: 46 múltam, sokadik önmegvalósító korszakomat élem és bár ez most nagyon kétesélyes, élvezem. Rövid házasság után egyszer váltam, majd pár évig egyedül neveltem két óvodás fiamat, nem volt egy sétagalopp. Reméljük, ezt anyóskoromra sem fogom elfelejteni. Második házasságomból született egy kislányom, most másodikos, a fiúk már nagyok, 18 és 17. Öten élünk egy öt embernek nem túl nagy lakásban, ezt tetézzük azzal, hogy van két kutyánk és egy macskánk. Öreg koromra lehetséges, hogy bolond, ú.n. macskás néni leszek. Több mint 10 éve én is biciklivel járok, így alakult. Röviden.
    A témához: Szerintem nem a bevállalt dolgok mennyiségén múlik ez. Hanem inkább, hogy mennyi ebben az önfeladás és a megfelelni vágyásból a jókislányságból bevállalás. Van akinek a lassú tempó, a lustálkodás az önfeladás, mert ő nem ilyen.
    Első házasságomban csúsztam bele ebbe gyönyörűen. Én csak asszonyversenynek hívtam az első perctől kezdve. Emlékszem mennyit “nevettünk” ezen az exférjemmel, míg nem egy napon szembesülnöm kellett azzal, hogy érti ő, hogy mi bajom, nevet is velem, de azért valahol elvárja, hogy benevezzek és helytálljak. Apósom hozott vidékről asztalosokat, akik galériát építettek az én kis garzonomban. Ugyan elkértek egy csomó pénzt, de mivel ismerősök, ezért kellett nekik főznöm marhapörköltet galuskával, mert ez a minimum és úgy illik. Baromira nem értettem, de jókislányként szaggattam a galuskát, majd viccből csináltam két öklömnyi nagy galuskát is. Ezeket a férjem orra alá toltam és mondtam neki, hogy hát így sikerült, ugye nem baj, ugye megeszik így is a Józsiék, az íze jó. Az én férjem, aki mindig nevetett az asszonyverseny kifejezésen, most elsápadt és csak hebegett-habogott. Hát, pár év múlva el is váltunk.
    Én alapból elég tevékeny ember vagyok és mostanában is vannak nagyon termékeny, alkotó korszakaim, amikor több dolgot csinálok párhuzamosan, el is fáradok bele rendesen, de a külső elvárásokból eredő dolgokat próbálom a minimumra csökkenteni. A legnehezebb megtalálni az önfeladásnak azt a fokát, ami még nem tesz zombivá. Nekem az önfeladásba tartoznak az olyan apróságok is, hogy pl. rendszeresen ki kell takarítani, ahelyett, hogy heverhetnék a kanapén és olvashatnék. Van amit elfogadok és megbékélek vele és van amit nem.

  14. Noémi vagyok?
    – van egy férjem, rendes, szeret – és megeszi a maradékot (még mondja is : ne pörögjél már)
    – 2 gyerekem van – most már mindkettő kamasz
    – kertem nincs, csak időnként sztrájkoló növények cserépben
    – ezért kertészem sincs
    – 1 családi autó és én nem vezetek, nem is fogok mert utálom az egészet
    – meló az van, heti 5 nap és minimum 10 óra (naponta)
    – konyha az igen, ahol naponta termelődik az étel és ezzel párhuzamosan a mosogatnivaló
    – anyámékkal anyósommal beszélünk telefonon, időnként találkozunk
    – isten őrizzen az összes szülői munkaközösségtől
    – barátnő az van 2 közeli – havi 1-1 találkozó, de állandó telefonösszeköttetés
    – nincs semmilyen szenvedély – horgolás helyett korholás, blogolvasás maximum (csakazolvassa)
    – gyerekeim nem hozzák ide a haverjaikat (szörnyű szülő vagyok, nem) mert nincs hely
    – idióta listákat vezetek, hogy mit kell vennem és kinek mije van-lesz és szervezem az életet.
    – hajnali 4.30.kor kelek és minimum 4 szendvics, 2 doboz reggeli és ebédek kiadagolva
    – ha kell úszni viszem, gyógytornászhoz, nevelési tanácsadóba, piacra és bárhová a kölyköket.
    Noémi vagyok félig. Igen, látom csak én magam hiányzok magamból. Pont ma reggel fogalmaztam meg, hogy leginkább a Duna előtt üldögélnék a napsütésben. Kerülgetem magam egy ideje, nézem az edzőtermeket, tervezem a sétát. Bassza meg, azt is megtervezem!
    És mennyire igaza van a férjemnek, hogy itt vagy, itt vagy, de nem vagy itt!
    És ahogy ezt a posztot olvasom újra és újra kb 2 perc választ el attól, hogy ne zokogjak bele a napsütésbe ami a hátam mögött tűz be az ablakon. De sebaj, tolom tovább a melót és álmodozom, majd este kiesem a kapun és leszegett fejjel megyek a feladatlistámmal.
    Jelenség vagyok, hétköznapi.

    • Tudom, hogy nem kellene, de nagyon megsajnáltalak. Pörgünk körbe-körbe, beleharapunk a saját farkunkba, és csak akkor nem nyeljük tovább, mikor már a saját fejünket kellene lenyelni. De nem megy.

  15. Tiszta Skandinávia.
    Én nagyon nagyot dobbantottam, és óriási kövek és gerincsérv és nyavalyák szakadnak le rólam mostanság. Sokat tudnék mesélni:)

      • Alapvetően én vagyok a Noémik Noémije. Imádok élni, imádom a családomat, a férjemet, az embereket (főleg messziről) maximalizmusommal inspirálom magamat, amit egy kicsit is komolyan elhatároztam, az idáig sikerült. Nem mintha megalapozott lett volna ez, sőt. Kiverte belőlem egy jó szakember, hogy úgy mondjam. És persze óriási űr is volt bennem a korábbi szarok miatt, amit tartalommal akartam megtölteni, szóval úgy kell ezt elképzelni, hogy 3 melóm volt függőben,mikor megindult a szülés, de jutott idő használt Stokke babaágyat vadászni is. Császárral szültem, varratszedésről bementem kicsit dolgozni, miközben angyalian tökéletes dedemmel a férjem foglalatoskodott addig. Én voltam a büszke édesanya, aki vörösre festett ajkakkal ment oltatni, míg más anyákon feslett kismamafarmer volt, rajtam magassarkú velúrcsizma, motoroskesztyű, és kalap!.
        (Pedig nagyon féltem előtte.Minden ismerősömből folyt a panasz, hogy milyen nehéz, szar, és kibírhatatlan ez a családanyaság, hát vágóhídra hajtott marhaként vonultam be szülni, és úgy voltam vele, hogy ha nagyon nem megy, akkor max csak egy gyerekem lesz, és nem mondjuk három.)
        De hát mindig is jó szervező voltam (ebből éltem) szóval nekem nem jelentett gondot elszórakoztatni a gyereket, miközben fő a kaja, és megy a mosógép meg a tévé egy francia filmmel, és közben emailezek két kollégával, hogy mi legyen. Sőt. Élvezem. Nem volt külső nyomás, se elvárás. Egyszerűen ilyen voltam.Szülés előtti karácsonykor, mindenórásan 6 fogásos menü, 4 féle sütemény, szülésre a piac őstermelői részlegéről mentünk. Aztán elegem lett. Magamból. Pont abból, amit régebben imádtam magamban. Kellett hozzá mondjuk egy kis idő, nem azonnal, és nem mindenből. De jópár dologból, ami háttérbe szorult, ami igenis én voltam, de elfedte a tízóraigyártás közben levezényelt angliai tárgyalás

        Hogy nem alszom, hogy fáj a hátam, de nem megyek orvoshoz, mert minden fontosabb, hogy nem tudom a pontos diagnózist, szóval gyógytornára se járok, hogy nem csinálom meg a felsőfokúmat pedig kéne, hogy megígértem magamnak, hogy ha nem jó, akkor változtatok, hogy nincs se babyszitter, se nagyi, MERT NINCS IDŐM KERESNI, és még a postára is előre egyeztetetten kell mennem, hogy nincs 1 olyan órám se, mint régen, hogy csak lődörgök, hogy álmomban csörög a telefon, és hívnak, és nem tudom megoldani. Nem akartam már stresszt, adóhivatalt, akartam viszont valahogy valami módon fejlődni, de nem volt hova.
        Hiányzott a művészi önkifejezés (haha. nem röhög.) A munkám egy része persze kreatív, sőt, nagyon is agytornásztatót, de más kihívásokra vágytam. Arra, hogy ha szükségét érzem, akkor tudjak két lépést hátralépni, elmélyedni, elszomorodni!! elsírni magam, legalább valamit igazán végiggondolni. Akkor éreztem meg igazán, hogy baj van, amikor megkaptam a hátamról a papírt Benne volt, hogy gáz van, és nekem a szemem se rebbent, hanem azon kezdtem el filózni, hogy kedden tanfolyamot tartok, szóval csak következő kedden tudok vele visszamenni a dokihoz, és biztos le fog baszni.
        Úgy voltam vele, hogy vagy most, vagy soha. Szerencsére a magam ura voltam, szóval nem kötött se szerződés, se semmi. Minden munkát feladtam, és kivettem egy év szabit!
        Azóta természetesen elnyertem egy művészeti ösztöndíjat, sok kihívással, szóval megtalál engem a feladat mindig. De legalább most úgy érzem, hogy a helyemen vagyok, és nem tapos agyon a megszokás. Kávézgatok a napsütésben, és még egy babyszitterre is szert tettünk, hogy eljárhassunk néha ide-oda, ma meg spontán elbőgtem magam egy reklámon, utána meg röhögtem, hogy de jó, sikerült:)

        • Köszönöm a sztorit, egy év szabit akartam én is kivenni, hogy “megtaláljam életem értelmét”, a végén nem sikerült, négy órás lettem, majd akkor porckorongsérvet. Egyik lábam félig megbénult. A javasolt műtét helyett fél évig jártam gyógytornára, úszni, megtanultam járni újra, fejbecsapott a halálos szerelem – és a fél év betegállomány után a stabil munkahelyemne még egy évet kellett kuncsorogni, hogy legalább hatórás lehessek, majd a második év végén sikerült végre egy igazán nem nekem való nyolc órás munkát találni, ötven évesen, és azt is csak cégen belül. Én is a játszótérről mentem szülni, de előbb uzsonna a dedeknek, 25 évig Noémi voltam. A munkában nem vagyok sikeres, csak jó a fizetés, de már van költséges hobbim. Szeretnék még egy kutyát is, valamint hangszeren játszani. Örülök a sikerednek, nekem a pozitív példa hihetetlenül jól tud esni.

  16. “mondanám, hogy menjünk, de látom, hogy nálad még be van ragadva a kézifék….” aztán meg “őrlángon égő üregi szenvedély, most jöjj elő”… ezért is imádom a Quimbyt mert szemléletesen hozza a működéseket (Quimby:Mari)… mostmár néha csodálkozom csak el Noémiken…Sajnálom a meg nem élt Életet amit élnek. Aztán hazajövök a nagy teraszos nemnagy albérletünkbe. Hazajövök. Én is, a fiaim is, Mirci örül nekünk, mi is neki. Vagyok, Vannak, Vagyunk. Úgy érzem, valamibe megérkeztem, amiből tudok úton lenni. Rólam szól, megérte …ára volt.

  17. Egy ideig Noémi voltam. Miért? Mert nagyon-nagyon akartam egy mintacsaládot, meg akartam mutatni a szüleimnek, hogy igen, lehet másképp csinálni, hiszen megfogadtam, hogy csakazértis másképp fogom csinálni. Ráadásul koppantam egy nagyot az első házasságommal, tehát az első Noémi kísérletbe még bele is buktam, második nekifutásra majdnem sikerült is.
    Mert nekem igenis lesz mintacsaládom, és boldog gyerekem – ez egy komoly életcél volt húszas éveim elején. Mindent akartam egyszerre, rá is kezdtem szépen, tervszerűen megvalósítani.
    Gyerek, lakás, szépenélünk, mindigvanotthonkaja, meg majd minden tünet, amit a poszt felsorolt.
    Mindezt csak azért, hogy én megmutassam a szüleimnek, hogy lehet ezt másképp is. Azt hiszem, ez az első alkalom, hogy ezt őszintén bevallom magamnak.

    Már nem vagyok Noémi, nagyon régen nem. A bűntudat is elmúlt rég. Sok kisebb-nagyobb pofon kellett hozzá, egy rakás szerencse, és a férjem. Nélküle nem ment volna. Asszem ott fordult meg a világ, amikor megszületett a gyerek, és úgy alakult, hogy ő maradt itthon vele. Akkor ezt tragédiának éltem meg, azóta tudom, hogy egyáltalán nem volt az.

    És most belegondolva, tényleg másképpen is csináltam, mint a szüleim – mintacsalád nincs, de boldogok vagyunk legalább. A fű meg ronda, de kit érdekel.

    Csak azt szeretném, hogy a lányom sem akarjon Noémi lenni (szerencsém van, nem akar).

    • Ismerek boldog, kiegyensúlyozott, kiteljesedett középkorú nőket. Nem sokat, mivel nem is az én korosztályom, de néhányat. Általában munkájukban sikeresek és /vagy idő és sokszor pénzigényes hobbijuk van. A háztartásra meg magasról tesznek.

  18. Ez de jó poszt. Hogy én hány Noémit ismerek! Aki
    – kézzel készít egyedi, időigényes, személyes ajándékokat olyan rokonoknak is, akiket utál
    – aki minden évben meghívja az egész családot születésnapozni, noha a hátán is égnek áll tőle a szőr
    – aki cseppet sem vágyik harmadik gyerekre, de ezt beszélték meg az esküvőn a férjével, és már megszokta, hogy neki semmi öröme nincs
    – aki rugdalózót horgol az egyetemi tanárja születendő gyerekének.

    Régen én is Noémi voltam. Aki folyton bulikat szervez, összetartja a közösséget, minden programra házi sütit visz, aki foglalkozik a barátai lelki gondjaival, meglátogatja az időseket és a kisbabákat… Most, a gyerekek és egy fontos projekt mellett nincs időm, nagyon sok minden kiesett a szitán. Nem főzök, nem kertészkedek, hanyagolom a barátokat, és nagyon-nagyon igyekszem a nekem tényleg fontos dolgokra figyelni, a tiszteletkörök megkurtításával.

    És amiket Noémi csinál, az mind csupa jó dolog, de ha ezek mind fix, megváltoztathatatlan programok, az képes kerítésként magasodni köré…

  19. Soha nem voltam Noémi. Fontosabb a szabadság,merengés,esetleg gondolkodás.Minden külső kényszer dühít.

    “igyekszik kreatív, lelkes anya lenni, aki együtt festi a tojást a kicsivel húsvét előtt”

    erra nagyon ráfáztam amikor kínlódtam tojások tartalmát kifújni kézimunkaórára, egész elemiben a gyereknek… a kész, megmosott tojás a földre pottyant…azt nem felejtem el.Néha jól jön nekem a Noémik segítsége.
    Szerintem szükség van rájuk is. Engem felvidítanak.

  20. Ráismertem a főnökömre, aki ugyan nem ez a korosztály (idősebb), de alaposan be van táblázva. Döbbenet. A kirakatbarátnőkkel még kiegészítem a képet.

  21. Kevés alkalommal bőgetett meg ez a blog, de mindig katartikus volt.
    Most is az.
    A posztolás napján is olvastam ezt az írást, szörnyülködtem magamban, jézusmária, ilyenek is vannak? Ment a verkli tovább, ketyegtek a napok, de valami meg-megszúrt. Nem az első eset, időnként kirántom magam alól a szőnyeget, és addig nem vagyok normális, míg el nem igazítom a redőket.
    Most is közeledett egy ilyen tele a tököm-krízis.
    Tegnap már jelentkezett az első előjel: kiborultam azon, hogy a fiam üzenőjében megint ott a cédula: elfogyott az iskolai wc-papír, kérjük küldjenek be a gyerekkel egy óriástekercset. Nem az a baj, hogy nekem kell megvenni (már rég tudom, hogy a dohogáshoz kurva rövid az élet), hanem azért, mert most voltam a papírboltban, ahol megvettem előre ceruzát, radírt, színest, hogy legyen itthon, mikor elfogy, és én mint JÓ ANYA, csak benyúljak a szekrénybe és odaadjam a fiamnak, és lehessen bennem egy pillanatnyi béke, hogy ez is el van intézve, jól van, Éva, vállveregetés. Erre megint el kell bicikliznem abba a kibaszott papírboltba, hogy megvegyem azt a kibaszott wc papírt, mert olyat sehol máshol nem lehet kapni ebben a kibaszott faluban, csak ott!
    Aztán ma újraolvastam ezt a bejegyzést, mert valami vonzott benne. És most, hogy mindent elolvastam az utolsó betűig, kellett rádöbbennem arra, hogy én is Noémi vagyok. Nagyon sok mindent leszarok, nem vasalok, nincs mindig főtt kaja, de azért ott ül a vállamon “Noémi” és súgja a fülembe, hogy “Éva, el kell menni rózsaszín kartont venni, mert a lányok szülinapi zsúrjukon kalapot fognak készíteni, kell még csillogós matrica is, és a másik boltban is meg kell nézni, van-e rózsaszín cukormáz a szivárvány színű muffinok tetejére díszítésnek.”
    Délelőttönként egyedül vagyok itthon, megcsinálom az edzést, itthon dolgozom, olyat amit szeretek és fel is tölt. Mégis érzem, hogy a démon a sarkamban van és szeptembertől a középső gyerek is iskolás lesz, és meg fogok őrülni, hogy sosincs vége a mókuskeréknek. Hogy legyen mindig kihegyezve a ceruza (nem én hegyezem, ő! megtanítom nekik az önállóságot, ne szoruljanak másokra, de nekem kell odafigyelnem, hogy meg legyen csinálva. 8 éves, időnként figyelmeztetni kell még.), ki legyen mosva az úszós cucca hétfőre, szerdán vinni kell répát, pénteken versmondó verseny és kinőtte az ünneplős cipőjét, és fogalmam sincs hova tettem el tavaly azt a kibaszott kokárdát.
    Most még a PMS-re se tudom fogni a kiborulást, mert most múlt el a menszeszem, valamit nagyon át kell gondolnom.

    • Én papírboltban kokárdát vettem 5-én, és látható helyre tettem addig, ma meg elmentek a gyerekek a Nemzeti Múzeumba, és nem felejtettem el. Ne búsulj, kétszer bicikliztél, sokkal szarabb a “megint elfelejtettem” stresszében és bűntudatában élni, mint a gyereknek biztonsággal odaadni a cipőt, radírt, vécépapírt. Mit edzel egyébként? Érdekes a szöveg kétféle hatása. A férjed eszik maradékot? Mi lenne, ha őt küldenéd klotyópapírért?

      • Eszik ám, azonnal reagál, ha látja, hogy kicsit is kevésbé van kedvem főzni, vagy sok a dolgom: eszünk kenyeret kolbásszal, és jónapot.
        Most is ő beszélt le, hogy inkább menjek aludni, ne teregessek. (Ő nincs itthon, szolgálatban van, telefonon beszéltünk. ha itthon van, beáll mellém és együtt megcsináljuk.)
        Azt hiszem nehezen adom ki a kezemből a dolgokat. Néha le is basz ezért, mert “neked nem lehet segíteni, mert nem hagyod”. Eddig azt hittem nem vagyok controll-freak, de most látom, hogy talán mégis. És közben üldöz az elégtelenség, alkalmatlanság-érzés. Rémes kombináció.
        Reggelenként felváltva ugrálókötelezek és súlyzózok. Szépen alakulok már, röhögök is magamon, mikor feszítek esténként a tükör előtt. 🙂

          • Igen, szerintem hosszú távon nem jó szembemenni azzal, hogy este, sötétedés után már lassul a szervezet. Akkor érdemes pörgetni, amikor olyan módban van. (Ha nincs kedvem nekifogni, bekapom gyorsan a carnitint és akkor már nincs pofám nem kihasználni a hatását.)

  22. Visszajelzés: a legütősebb tavaszi bejegyzések | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s