ki a felelős

2015. májusi, elég jól sikerüt publicisztika, de ha lesz időm, meghúzom 🙂

Ki a hibás, ki tehet róla, hogy itt tartunk, hogy ilyen vezetőket választ az ország négyévente, és hogy a nők helyzete még mindig siralmas, sőt, egyre siralmasabb: esélyeiket rontó, a visszaéléseket konzerváló döntések születnek sorra?

Mi lesz, ha senki se szól, ha nem tiltakozik a nyomorító intézkedések ellen, nem jelez vissza, amikor gázosan nyilatkozik a Nagyhatalmú?

Azt mondja egykori olvasónk amúgy radikálisan, hogy a férfiak felelősségét már eleget firtattuk, igenis részesei a helyzetnek azok a nők, akik a jelen Rend haszonélvezői, a többi nőnél befolyásosabbak, nagyobb a mozgásterük, több az erőforrásuk, és akik ezt az előnyt nem a nők javára, csakis a saját karrierjük, további előnyszerzésük érdekében vetik be, a többi nő rovására.

Ők a nők elárulói, ők a kápók, és ő ezeket utálja is, idegesíti a létezésük, mert mindenhol ott vannak, és számon kellene őket kérni.

Ezt persze sikerült úgy megfogalmazni, hogy minden, egy kicsit is igyekvőbb, sikeresebb, szerencsésebb nő szarul érezze magát, és azt keresse, vajon mikor, mely tettével, megnyilatkozásával nem felelt meg a Big Sister tekintetének. Civil szervezetet kellene alakítania? Első helyre kellene helyeznie az életében a nők, más nők politikai helyzetének javítását, máskülönben nem tett meg mindent, amit megtehetne? Ha nem ért egyet egy nővel vagy nők egy csoportjával, akkor elárulta a feminizmust? És: szabad-e bírálni, elégedettnek lenni, szemöldököt szedetni? Mit szólnak majd hozzá?

Nekem nem tetszik ez a szóhasználat. Eleget tudunk ama rezsimekről, amelyek a bűnöst keresték és elszámoltatást ígértek (jelenleg is ilyet élünk, egyébként) ahhoz, hogy gondosan elkerüljük ezt a fajta beszédmódot és gondolkodási keretet. Sajnos, az a helyzet, hogy ha valaki nem elég kimunkált és árnyalt stilárisan (úgy értem, nem tud rendesen írni), de ír, annak hiába tiszták az elvei és tetemes a jóakarata, az szerencsétlen metaforát választ, a végeredmény pedig talán hatásos mondat, de mindenképpen zavaros gondolat. Talán csak annyi van itt, hogy a szerzőt idegesítik egyes nők, és ennek kifejezésére alkalmazza a feminizmust. Talán azok a nők csak mást gondolnak a nők helyzetéről és a feminizmusról, mást éltek meg a maguk világában. Talán ugyanúgy reménytelen a maguk könnyűnek tűnő életében a kitörés, csak a díszletek mások. Igen, a first lady ugyanattól szenved, és ugyanúgy nincs menekvése. A népszerű tévhittel szemben a gender alapú elnyomás nem csak az előnytelen státuszúakat érinti: úgyszólván, a felső tízezerben testőrre és bérgyilkosra is több pénz jut.

Én magam csak fáradt vagyok talán (már?) ezekhez a méretekhez, így átlátni a dolgokat és hatni próbálni. Nem gondolom, hogy ennyire mindent tudnék a világról, más emberek miértjeiről, létezésének logikájáról, társadalomról, politikáról. Megterhelőnek érzem, hogy folyamatosan e tevékenységem miatt legyek megtámadva az értetlenek és az antifeministák által, hogy olyan emberek közé soroljanak, akik ágálnak és dühösek, és akiket nem tartok okvetlenül se jó fejnek, se éleslátónak. Én már nem akarok hasznos meg önkéntes lenni. Tényleg jobban érdekel a hozzám közel állók jólléte, a futási tempóm, a baráti beszélgetésem, testélményem és íródó regényem, mint “a” “nők” “helyzetének” “jobbítása”, és csak örülök, ha az erre tévedő képes a saját beletett melójával a maga javára fordítani, amit olvas — feladatként és különösen ingyenmunkaként nem vállalnám mások megváltását vagy bármilyen helyzet javítását. Mint Kiss Tibi a spanglit, unom a jelszavakat, az ostorozást, mások rajtakapását, a nagy felbuzdulásokat, a netes világjobbítást.

Unom, hogy most azt következik, hogy Kiss Tibi szexista. Szerintem sokkal cikibb, hogy az A38-on tavalyelőtt ködlő tekintettel elbaszta a Tiroli bocikat. (Emlékszel?)

Elvárni azt várom, hogy ne basztassanak meg célozgassanak folyton, se az értékrendem, se a megélhetésem miatt. Meg hát sírok, ha látom, mivé torzították az innen vett szavakat, gondolatokat és erőt, hogyan lúgozták ki belőle a szembenézést, saját portán söprögetést és igazságkeresést, és hogy lettem még én a sértődött. Semmi kedvem szabadidőmben és önként úgy mozgalmárkodni, hogy “feminista vagy, ez a dolgod”. Nem érdekel többé, hogy mit kéne nekem népszerűsítenem, nem érdekel, mit gondolnak a feministák a feminizmusomról, s hogy ki tart sértettnek vagy önzőnek, miközben soha nem voltam ilyen szabad és produktív, mint most. Nem számít, kik hol kárognak, mert a szuverén lényem és íróságom előbb van, mint ez az eltorzult feminizmus, sőt (amennyiben eszméim és belső választásaim ütköznek, nem habozok jól dönteni). A tüntetős, a táncolós, a levlistás, a hátbatámadós, szarkeverős, kifejezetten életkedv-gyilkos feminizmusnál tudok jobbat: élem a magam életét.

Persze, hogy normáknak felelek meg. Dehogy tagadom, én, a magát szabadnak nevező sem. Igen, azoknak a normáknak, ugyanazoknak. Nincsenek saját normáim, e világ részese vagyok, a patriarchálisé, kapitalistáé, hatalmi alapúé, amelyben biztosítási jogviszonyunk van, Tisztelt-tel kezdjük a leveleinket a gyűlölt igazgatónak is, és lehetőleg nem borítjuk a nővérkére az infúziós állványt. Nem keménykedünk, forradalmunk a saját attitűdjeink megváltoztatásából áll. Ama másik világ még nem létezik, kósza és zavaros kezdeményei vannak csak. Legfeljebb ártalomcsökkentek, legfeljebb gondolkodom, legfeljebb nem a térképet nézem, csak átvágok balra, ha az tűnik rövidebbnek.

És nem mindegy, miért követem a normát, melyiket választom, ha több is van, mire megy el az energiám, és eközben mennyire hiszem magam eredetinek vagy bátornak.

Létezik viszont alternatív (nem médiabirodalmak, politikai erők által uralt) nyilvánosság, létezik újrakezdés, esély, és létezik szinte kiapadhatatlan kíváncsiság, erő, külön a szavak ereje; létezik öröm, bizonyosság, és létezik jobbféle gazdálkodás azzal, ami van. Léteznek gondolkodó emberek. Ez sem kicsinység, sőt. De beinteni nincs kedvem.

Minden megmondós, kinyilatkoztatós, anali- és szintetizáló hajlamom, gondos szóhasználatom ellenére azt érzem, hogy kicsi vagyok ahhoz, hogy értékeljem mások hasznosságát, ízlésemen és preferenciámon túli állításokat tegyek a világról, jobbítására olyan indítványokat tegyek, amelynek az a lényege, hogy másoknak mit kellene és mit tilos csinálniuk.

Helyette, igen, igyekszem, lavírozom. Ha csak úgy lehet, akkor akár haszonélvezőként, és nem, nem mások rovására vagy ellen. Másnak sem rónám fel, ha nem kíván lemondani ama előnyökről, amelyek abból származnak, hogy nem int be folyton a világnak, és küld el minden második facebookos állapotfrissítésében, remek megkonstruált álnevén valakit a búbánatos kékeres falloszba (amellett, hogy ennek igazi bátorsága, hasznossága egyelőre még nem bizonyosodott be).

Nem is nevezném az ilyen, mérsékeltebb embereket árulónak. Sokféleképpen lehet jónak lenni, jól lenni, előmozdítani azt, ami szép, még feministának és progresszívnek lenni is sokféleképpen lehet, nem csak keservesen és ellenséges retorikával. Van, hogy szülni igenis jófejség, abban a helyzetben, annak a nőnek az a szuverén döntése, abban támogatandó.

Mélyen hiszek abban, sőt, semmi másban nem hiszek, mint hogy ha a nők nincsenek elvárásokkal sarokba szorítva, ha megerősödnek, ha képesek látni az összefüggéseket, akkor nem is lesz értelme a bűnösöket keresni, mert tudni fogják, merre az út, egyénileg és csoportként is, nyomorító rezsimekben is, amennyire lehet. Nem kell helyettük, ellenük tudnom. Bloggerként nincs más választásom, mint közel menni a dolgokhoz, jó kérdéseket föltenni róluk, megismerni őket, és értékítéletek helyett megérteni, mi miért van úgy. Vajon mi a közös bennem és abban a nőben, aki a mélységesen szexualizált sportágat, a rúdtáncot űzi? A hidam, a vádlim. Még a tetszeni vágyásom is.

Ez, amit írok, kedves és átélhető, de nem bedőlni: ez igenis éles kritika egy bizonyos fajta asztalverős feminizmussal és képviselőivel szemben. Azzal szemben, amelyet terhes, rossz olvasni, amely hangulatkeltő, üldözőbe vevős, nem okos, nem szabad, és nem is ilyen emberek a fogyasztói, és amellyel egy ideje tele van már a petefészkem. Azokkal szemben, akik árulónak tartanak, ha nem vagyok szolidáris, ha nem biztosítok muníciót ahhoz, hogy ők tehetetlen áldozatok, illetve nyugodtan legyenek csak lusták, túlsúlyosak, élesek, nyavalygók és örökké valaki mást hibáztatók.

Én nem gondolom, hogy okvetlenül személyek a felelősek. Létezik személyes felelősség, felhatalmazásból, státuszból eredő is, igenis felelős az, aki leszavazza az egyezményt. De van, és inkább ez van, hogy folyamatok, nagy tendenciák önkéntelen, akaratlan eszközei az emberek. Folyamatokat lehet talán lassan, nem hiúan, nem türelmetlenkedve befolyásolni, az embereket meg jobb lenne békén hagyni.

El szeretném érni, hogy egyetlen nő se irritáljon ennyire, ahogy őket a kápók, és ahogy emiatt ők engem, de sajnos, nagyon irritálnak, épp az, hogy ők beszélnek szolidaritásról és hogy nem szólnak bele mások életébe, miközben buta sztereotípiákkal népszerűsködnek, ismerethiányból eredő ellenszenveiket ellenérvként használják.

Senkinek nem dolga, hogy ha mondjuk karriert épít, vagy sikeres valamiben, akkor a döntéseivel, véleményével úgy legyen feminista, ahogy azt én vagy mi vagy a radikális feminizmus elképzeli. Nem kérhető számon rajta innen, hogy de hát megtehetnéd értünk. Nem is fogja, ha basztatjátok és irigynek tűntök, miközben az elakadt életetekkel kínlódtok.

Aki nőellenes hülyeségeket mond mikrofonba, az sem okvetlen gonoszul kacag a nők nyomorán. Tényleg azt hiszi, hogy mondjuk a családanyai lét teljesíti ki a nőket. Megszavazza nekik és csak nekik nagypénteket szabadnapnak. Tényleg nem olvasott eleget, és tényleg olvashatott volna többet. Tényleg ugatja az egyenlőséget. Sajnos, de nem direkt gennyességből.

Megjegyzem, ama haszonélvező és tettes férfiak sem a gender- és egyenlőségtéma teljes értelmező olvasása, majd gonosz kacajú félrehajítása miatt viselkednek úgy, ahogy. A megfosztottságra, elnyomásra a nők sem produktívan reagálnak, és arra meg a férfi vagy a társadalmi ítélet sem elnézően válaszol. Nem ítélem el őket, de a játszmázást és mellébeszélést igen.

Elszámoltatni, felelősségre vonni? Ez a fajta gondolkodás gyanakvóvá tesz a sikeres, alkotó vagy csak előnyös helyre született nőkkel szemben, összességében visszahúz, árkot ás, és remekül rezonál a jó magyar egymás-leséssel, leszólással, irigységgel, intoleranciával. A látható embereken az egyszeriek olyasmiket kérnek számon, ami egészen abszurd. Nabazmeg, én veletek, irigyekkel szóba sem állok, felelik erre, logikusan.

Nem egy torta van, nem egymás rovására vagyunk sikeresek. Sülnek az új torták, süthetsz magadnak is. Ellenségeket, hibásokat keresni, egymást levadászni durván kontraproduktív, ha a nők helyzetének javulása és egy általában is igazságosabb, élhetőbb világ a cél. Magunkat abba a pozícióba helyezni, hogy mi majd megmondjuk, milyen folyamatok zajlanak itt, ki mit tett, mit tehetett volna és mit kellene megtennie, szintén hökkenetes arrogancia, úgy is, ha odaírod, hogy ez csak a te véleményed.

Az amúgy is szomorúan marginalizált, pejoratívan értett feminizmus a legjobban teszi, ha nem értékel mindent igen-nem módon, ha nem akar nagy folyamatokról elidegenítően sommás, átgondolatlan állításokat tenni, nem teszi magát rossz fejjé, iriggyé legalább a nők szemében. Ha törekszik arra, hogy a készre csiszolt egy igazsága helyett új szemmel is tudja nézni a jelenségeket, és a maga, valamint a többi nő helyzetének javításáért cselekszik üres, népszerűségvadász kirohanások helyett. Ha nem cicamica, szexussal visszaélő, pletykás, áskálódó sorozatszereplő, végzet asszonya úgy, hogy mindezért másokat elítél. Ha jelen helyzetben is megtalálja a jóságot és szépséget, ami bármi lehet: gondolatok aprólékos pucolgatása, női pályázatok, pozitív üzenetek, angolból fordított progresszív feminizmus, átugrás a frissen szült sógornőhöz, saját test és lélek rendberakása, anyatalálkozók, boldogságos szoptatási tanácsadás, mosolygós biciklizés.

Olvasóm, lehetnél bátrabb, kockázatvállalóbb, őszintébb, és nem is a nőkért, a világjobbításért, hanem elsősorban magadért. Van ára ennek is, igen, de legalább nem üres vagdalkozás. Két nap lesz az egeden onnantól, átsüt más egekre is.

Igenis próbálj meg jó fej lenni, szépen mondani. Én ezt mondom.

Korábbi gondolataim a jó fej és rossz fej feminizmusról: fessük piros pöttyösre!

10 thoughts on “ki a felelős

  1. “Mélyen hiszek abban, sőt, semmi másban nem hiszek, mint hogy ha a nők nincsenek elvárásokkal sarokba szorítva, ha megerősödnek, ha képesek látni az összefüggéseket, akkor nem is lesz értelme a bűnösöket keresni, mert tudni fogják, merre az út, egyénileg és csoportként is, nyomorító rezsimekben is, amennyire lehet.” – Abszolút egyetértek! Nem tudok már a feminizmusról beszélni, nem, amíg saját életem labirintusát nem fejtettem meg. Az férfiak és a társadalom ítélete nem érdekel. Az annál inkább, hogy önazonos (egybeírjuk?) módon álljak meg a világban. Onnan mondanám, amit mondok majd. Ha mondok.

  2. Ezeket kiemelem:

    “Nem egy torta van, nem egymás rovására vagyunk sikeresek. Sülnek az új torták, süthetsz magadnak is. Ellenségeket, hibásokat keresni, egymást levadászni durván kontraproduktív, ha a nők helyzetének javulása és egy általában is igazságosabb, élhetőbb világ a cél.”
    “Olvasóm, lehetnél bátrabb, kockázatvállalóbb, őszintébb, és nem is a nőkért, a világjobbításért, hanem elsősorban magadért.”

    Jóérzés / boldogság csak önmagunk megismeréséből, elfogadásából, megerősítéséből lesz.

  3. ‘ Két nap lesz az egeden onnantól, átsüt más egekre is.’
    Hat en hiaba kemlelem az eget, a nap csak nem, es nem akar felkelni. Nemhogy ketto, de egy sem. Ha mas eget nezem, azt is felhok takarjak. Nem kevesen vannak, akik meg sosem lattak ragyogo napsutest, el sem tudjak kepzelni, milyen az. Akik mar lattak, de aztan beborult, meredt szemmel bamuljak a keves napfenyben furdot, es azon torik a fejuket, hogy amazok ugyan milyen piszkos trukkel tudjak az idojarast iranyitani.
    Lehet, hogy en rossz iranyba nezek.

  4. A minap véletlenül tévedtem egy másik blog Fb oldalára. Nagyon megbántam. Amit ott olvastam az színtiszta tombolás. És magát feministának valló oldaltól egy pillanat alatt borzasztó rosszul éreztem magam (ugyanaz egyébként, mint Huffnágelék szerintem, csak nőben…). Mert nekem jó vagy jobb. Mert olyan gyerekundor sütött át az egyik bejegyzésből, hogy gyanakvóvá tett: vajon a boltban ugyanilyen undorodva néznek rám és a két kisgyerekemre, mikor próbálok lavírozni, hogy mielőbb túl legyünk a vásárláson?

    Feminista vagyok, de az ilyenek miatt kezdem azt érezni, hogy nem kéne hangoztatni, mert nem szeretném, ha egy pillanatra is ilyenekkel említenének egy lapon. Amúgy sem szeretem a címkézést.

    Talán ezért van, hogy most, mikor kezdek sikeres lenni, folyton gyanúsnak érzem magam. Mintha csaló lennék, mert amúgy szenvedni kell és ha jól érzem magam, az nem stimmel a világ szemében. A derű, ha rendben vagy magaddal, a kitartó munka gyümölcse hihetetlen. Nálad olvastam, hogy ennek van vmi neve is: imposztor-szindróma vagy hasonló. Rájöttem, hogy egész életemben ettől szenvedtem. Minden sikeremet megkérdőjeleztem magamban is.

    De visszatérve a feminizmusra: amikor megkérdőjelezik, hogy valaki tényleg anya szeretne lenni vagy kiteljesedik otthon (mert biztosan van ilyen is), akkor mindig a Family Guy egyik jelenete jut eszembe, mikor a Loise összeverekszik egy feministával, mert az nem hiszi el, hogy ő is feminista, csak ő úgy érzi jól magát, hogy otthon van, és ő választotta ezt. Nem találom a jelenetet. (Tudom, hogy borzalmas a sorozat, de néha úgy kikapcsol a mindent kritizáló, semmit sem tisztelő idiotizmusa… :D)

  5. Visszajelzés: a legütősebb tavaszi bejegyzések | csak az olvassa — én szóltam

  6. Visszajelzés: mert ilyen | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s