veganuary – miért egyél állatot, és ne növényt?

Megpróbálom még egyszer elmagyarázni, miért ne legyél vegán, én, aki nem voltam soha vegán. Hát nem véletlenül. Azt is megmutatom, miért tartok ki az állati eredetű étrendem mellett.

Már írtam róla, de az gyáva, a dolgokat nevükön nevezni nem merő, túlbonyolított bejegyzés volt:

dönts jól!

Most egyszerűbben mondom.

Még mindig megkérdezik tőlem, hogy

de nem kéne-e kevesebb húst enni? Nem, sőt. A városi, felnőtt, üldögélő emberek alapproblémája, hogy nem viszik be az elégséges fehérjét, illetve agyonmanipulált, silány ételeket esznek. És amúgy folyton esznek, emellett rengeteg étel “nem friss”, “nincs rá gusztusa” – pazarolnak. Minden évben fogy a testükön az izom, nem is használják, és arányaiban nő a zsír – azoknál is, akik “odafigyelnek”. Ez jól látható a vegán teoretikusok vékony végtagjain és az aránytalanul nagy hasukon.

Nem kell-e sok rost?

A rostról írott részletes érvelést a ketogén könyvből lent idézem. Ide teszek egy csillagot (meg oda is). *

Nem a zöldség-e a legjobb étek? Bővebben… →

jelen kinézetemről

Szépséges jó reggelt! Megyünk ma futni, többen, csajok.

Ilyen, amikor befut, 26:51 lett az 5 km:

A minap alkalomra felvettem egy nyitott orrú platformszandált, bokán megkötőset, és egy térd fölött végződő, csacskán bájos, madeira csipke, bő fehér ruhát, a Julisom elragadta már tőlem, de időnként visszaragadom, mert rajtam is jó. Lett is nyomban kontrasztos vádlim, magasságom, bokám, jó lábam, vonulásom!

A ruha teszi. De engem a ruha nemigen szokott érdekelni. Bővebben… →

és én mit írjak pedagógusnapon? elmerengek a pályaválasztáson

Vannak nagy pillanatok az életben. Ez volt tegnap.

Mi lett ebből a gyerekből?

És belőlem?

A bejegyzés elejét még pedagógusnapon írtam.

Én nagyon akartam tanár lenni. Erre készültem tízéves korom óta. Nem érdekelt a jövedelem, a korai kelés, én szólni és elmét formálni akarok, megismertetni gyönyörű nyelvemet és annak művészeit. Mentem is tanár szakra nyílegyenesen, üdvözült lélekkel, mint aki a mennyországba jut be.

A gyakorlótanításaim során is csodagyereknek tartottak. (Magyarból, csakis, az angol nagyon nem ment. Én csak magyarul tudok.) Három budai iskolában tanítottam, mindhárom gimnázium, és elitnek mondhatóak (szellemileg, anyagilag). És fél évig a Trefortban, helyettesként.

Ma már nem értem az akkori önmagam. Bővebben… →

kérdeztétek

Az olvasók kérdései. Bővebben… →

ugyanolyan alkalmasak-e a férfiak a gyereknevelésre?

Felmerül a kérdés: ugyanúgy képesek a férfiak empatikusan, szeretettel gondoskodni egy gyerekről, esetleg: a saját gyerekükről?

Ez az alapkérdés, és a konferencia, amelyről a facebookon beszámoltam, ezt sugallta: persze, hogyne? Csak a nők akarják kizárni szegényeke! Elidegeníteni a gyermeküktől!

Egyenjogúságot az apáknak!

Nagyon örülnénk, ha így volna! Mert amúgy képesek rá… szóval annak örülnénk, ha csinálnák is, és az apa-is-ugyanúgy szöveg nem akkor kerülne elő, amikor a nőt lehet vele sakkban tartani, kontrollálni, vegzálni. Ezer és ezer keserves tapasztalat bizonyítja, hogy ezen kívül alig érdekli őket a gyerek, vagy csak a kellemes része a nevelésnek, és csak akkor, ha nincsen fontosabb dolguk. Sőt: belőlük nem lehet kinyerni  az egyenértékű, felelősségteljes gondoskodást, még ha nagyon szépen kérik is, vagy olyan válság van is, mint az anya súlyos betegsége. Őket nem hatja meg az, hogy a gyerek szenved, bajban van, de a gondoskodás mint erkölcsi és jogi kötelesség sem. Ha apa vagy, egészen kis teljesítménytől jó szülő leszel. Az apák emberkednek otthon és a bíróságon is, alaptalanul vádaskodnak és mézesmázoskodnak a szakértőnél.

A kriminológiából pedig azt tudjuk, hogy Bővebben… →

mi lesz Veszprémben?

Mi lesz, hát Európa Kulturális Fővárosa, és a lokálpatrióta Andris is ír róla (isten áldja, semmi harag, semmi változás, még mindig írja a blogját)! (Főleg a számok kedvelőinek ajánlom a szerzőt.)

Mi a Forte A helység kalapácsára megyünk, regisztrálni kell.

Ehhez kapcsolódóan pedig:

Magyar Mozgókép Fesztivál június 7-10-ig, három helyszínen is: Veszprém, Balatonalmádi, Balatonfüred, amelyek együtt lélegző egységet alkotnak.

Itt a honlap:

https://mozgokepfesztival.hu

Filmesek keverik a zenét több helyszínen, lesz életműdíj és legjobb film, szakmai zsűri. Mindenféle műfajban rengeteg vetítés és kapcsolódó program. Ha lesz részletes program, kiteszem kommentre és a bejegyzésbe is!

Ez a nyitófilm:

https://port.hu/adatlap/film/mozi/a-nemzet-aranyai-a-nemzet-aranyai/movie-246136

Itt beszél a csodálatos Csak Vegán Ne Volna Kásás Tamás a film jeleneteiről:

https://24.hu/sport/2023/04/19/kasas-tamas-vizilabda-a-nemzet-aranyai/

Jelképes, 500 forintos jegyárak lesznek. Én föl-le fogok vonatozni, meg csobbanok is!

Amit mindenképp nézzetek meg:

Háromezer számozott darab

Larry

Hat hét

Ez a hajam a sajtótájékoztatón. Rezesedés elleni samponnal, balzsammal és UV szűrős eprével védem négy hónapja. Elképzelhető, hogy feladom.

ősember

Én a napi, alapvető humánbiológiai dolgokat, mint amilyen az evés, az alvás vagy a sport, elnevezések és fölös szövegelések, fontoskodások nélkül, egyszerűbe’ szeretem. Nem vagyok öko-biomán, nem vagyok étkezésnáci, nem hangoztatok fura elnevezéseket térítő céllal, nem kutatom a még korszerűbb edzésmódszereket (néha a változatosság kedvéért keresek csak gyakorlatokat). Érzésből edzek, és csak akkor, ha kedvem van. És van! Nem valláspótlék a diétám. Egész napos tunyulás után este elindulok, futok egy húszast. Nyaralásra nem viszek pakkot Pestről biomandulával, konjakliszttel, nem prédikálok a cukor ártalmas hatásairól (csak pontosan ismerem őket), és nem vadászom a strandidő rovására a bioboltot, chiamagot a déli parton.

Persze, mert semmi bajom. Soha az életben nem volt magas vércukrom, koleszterinem, vérnyomásom. Lehetnék olyan állapotban, vagy lehetnék olyan attitűd, aki akadékoskodik, mindig másba fog. Csak hát alkatilag képtelen vagyok magától értetődő dolgokról okoskodni.

Szervezem a család étkezéseit. Legyen helyi, lehetőleg szezonális, egyszerű, egyék szívesen. A magamét azzal a megfontolással, hogy a már nem ifjú anyagcserém a kívánatos (ifjú! megifjító!) módon működjék, a vércukrom és inzulinom a létező legalacsonyabb legyen, jusson energia mindenre, zen-nyugalomban legyek, valamint hogy a kemény munkával felépített sovány izomtömegem nőjön (avagy: megőrződjék). Ezért speciális diétát követek, ezt én választottam, én akartam. Újszerű ugyan, de nem provokációnak szántam. A mellébeszélés, hazugság és rosszindulat ellen viszont felszólalok. A szakmai részleteiről írtam könyvet is, mely hosszas (kiadóváltási és járvány miatti) halasztások után, 2020 augusztusában jelent meg.

Az aszketikus, elhivatott életemet némileg eltérítette a macim és a sok városi program, részben kajálás. Az elhivatottságot lazult, mióta együtt vagyunk. De a közös élményeink jelentős része most is a sport.

Berlinben kinő a mellem

Bővebben… →

a lófaszt fogom én “edukálni magam”!

Egy ideje ingerült vagyok a nagy megértősdi játékban. És meg akarom írni ezt a felismerést. Vállalom azt is, hogy a lent taglalandó történetre a reakció a “mindig is tudtam, hogy a gyerek túl sokat ül a gép előtt” leegyszerűsítő normie-ság lesz. Hogy majd olyanok “bólogatnak”, iratkoznak fel a blogra, akik szívesen ítélnek, nem gondolkodnak árnyaltan, idegenkedésüknek egyszerű, generációs oka van. De hát én is 1976-ban születtem (mindjárt szülinapom lesz!). Lehet, hogy ez ennyire egyszerű: ha a te tudatodat még nem formálta kamaszkorodban a net, akkor jobban látod a lényeget.

Podcastot hallgatok, nem szoktam pedig. (Eleve hogy podkasztot vagy podkesztet…? Briteknél /ˈpɒdkɑːst/, amerikaiaknál /ˈpɑːdkæst/ a kiejtés!)

Ez nagyon érdekes. Tíz rész lesz, eddig a negyedikig jutott a sztori. A 2010-es gyilkosságról és a korábbi ítéletekről itt és itt lehet olvasni. Ezek ugye a “felületes” cikkek. (Az életfogytiglanos ítéletet hatályon kívül helyezték, tavaly júniusban lett végül a büntetés jogerősen 15-15 év fegyház.)

“Választékosan, élvezettel beszélnek” a gyilkosok. Ez így elhangzik. Na, halleluja. A második részben Milanovich Domi, a wmn újságírója elemez és értékel hosszan a szerepjátékról. Az ő “szakértői” hitelét az adja, hogy nemrég a gémerek védelmében, amúgy fiatalosan (begyepesedett szülők vs. Z-generáció), előítéletellenes céllal írt egy hurráoptimista cikket. Továbbá van pszichológus (alap) diplomája is, és nagyon mondja. Tehát ő szakértő.

Vannak ugye az emberek, akiket Ununk Meg Kell Érteni, Mert Sajnos Előítéletek Sújtják Őket. A furabogárság, a transzneműség és a gémerkedés (mint megszállottság) elég nagy átfedést mutat. Bővebben… →

a kézírásom

Sok kép!

Unod a transzokat, az élességet, a beszólást? Én is!

Csak hát nem bírom a maszatolást, hamisságot. És ennek fontos lelki, egészségvédelmi szerepe is van: deklarálni a hamisság ellen az igazat, és az erőszakos vagy buta kommentelők ellen az énemet, azt, hogy nem félek – ez olcsóbb, kézenfekvőbb és jólesőbb is (viccesebb), mint hetente járni 20 meg 25 ezerért valami kóklerhez. Akinek úgyis csak azt nézném az arcán növekvő feszültséggel, hogy miért nem húzza ki azt a szőrszálat. És házi feladatot ad! És irritáló szavakat használ! (“Első körben.” “Trauma.” “Csomag.”)

Ha lelki bajod van, így válassz:

 

Bővebben… →

miért nem “patriarchális” és “elnyomó” a fitnesztest?

Te is sokat hallgattad, hogy a szépségeszményt a férfiak erőltették ránk és mondj rá nemet?

Ki hangoztat ilyet? Mindig ugyanazok. Az ellenérdekeltek. Vö. “A pénz nem boldogít.”

Szépségügyben ÉN MEGMONDTAM MÁR AZ ELEJÉN, hogy az öncsalás nem segít:

hidd el, szép vagy

Pedig akkor jött be az elfogadósdi trend, menő volt. Én meg akkor még szoptattam, két és fél évvel korábban szültem. (Ma már megint nem menő.) Bővebben… →

nincs olyan, hogy aszexuális!

Amiről a felvonuláson beszélnek, az szerintem nincs. Mindenki aszexuális, aki nem torzult el. A sérült emberek, akik aszexuálisnak nevezik magukat, különleges állapotnak, saját választásnak és méltóságteli identitásnak akarják beállítani azt, amit rájuk mért a sors. Hogy tudniillik nem érzik a lángolást.

Azért jött létre ilyen mozgalom, mert ma már nincsenek érvényes társadalmi ügyek, valódi forradalmak. Nem is mondanak semmi érdemit (de elérték, hogy róluk beszéljünk!).

Erre a videóra reagálok, a felvonulás 15-én volt, a videó 16-iki, egy nap alatt megnézték 110 ezren. Április 18-iki frissítés: 128 ezren.

Eléggé ugrottak rá a kommentelők is a YouTube-on és a Facebookon, és a felvonulás hírére, fotóira a 444-en is.

(Nézd meg, utána olvass tovább!)

Hát mi közöm a személyes életükhöz? Miért fáj ez nekem?

Ezt már kérdezték tőlem transzügyben. És ez megint elhallgattatás. Ócska trükk, éncsak bólogathatok. Állításokat kizárólag ők tehetnek. (Vádaskodnak.)

Hát pedig ez itt nem magánügy, hanem utcai demonstráció, közterületfoglalás, média és politika. Ezért reagál rá a médiafogyasztó és a köz. Nem fáj, hanem hamis és káros, illetve irritáló. Rengetegféle embert ismerek, abszolút nem szólok vele az életükbe, de ettől még a mézmázba burkolt hamisság nem lesz valódi, csak hamisság marad, és szabad róla beszélni.

Ez itt az ötlettelen LMBT maga. Már az LMBT is vérzik több helyen, hiányzik az azonos érdek, illetve rohadt unalmas, hogy ráérős emberek panaszkodnak folyton divatos ruhákban, a kultúra csúcsairól. Az aszex ügy meg szürke, semmilyen, állítás nélküli. Maci: “az otthonülők utcára vonultak a jogaikért.” #bestofmaci

444-es komment. Leegyszerűsítő? Egy: ez ilyen egyszerű. Kettő: a honfitársaink többsége ezt gondolja.

Az lett, hogy ki lettek röhögve a vonulók egységesen, és láthatólag már a videó készítői is röhögtek. A kommentelők bő humorral álltak elő, vagy magas minőségű szarkazmussal. Ez a komment revelatív, “nézőpontjaik kihívatlansága”, ez pontos: Bővebben… →