Te is sokat hallgattad, hogy a szépségeszményt a férfiak erőltették ránk és mondj rá nemet?

Ki hangoztat ilyet? Mindig ugyanazok. Az ellenérdekeltek. Vö. “A pénz nem boldogít.”

Szépségügyben ÉN MEGMONDTAM MÁR AZ ELEJÉN, hogy az öncsalás nem segít:

hidd el, szép vagy

Pedig akkor jött be az elfogadósdi trend, menő volt. Én meg akkor még szoptattam, két és fél évvel korábban szültem. (Ma már megint nem menő.)

Azt is állítják, hogy mindig változik az ideál, a szépségnyomasztásnak csak egy újabb változata fitnesz-eszmény. És szenvedés: csak azért izzadsz, erőlködsz, mert meg akarsz felelni! Továbbá hiúság, és pucsítás, sokkal értelmesebb célokkal is foglalkozhat egy igazán tudatos nő!

…mondták az akaratgyengék, akik nem álltak meg ott, hogy a saját életstílusukat, céljaikat kijelöljék, hanem minden sportos csajra beszóltak, hogy az “meg akar felelni az elvárásoknak”, “testképzavaros”. Jó, hát értjük.

Ja, és a végső ász: felszínesek a kondizók. Hiúk, pasizni akarnak, csak a testük számít, azzal akarnak érvényesülni… Biztos nagyon ráérsz! A sport persze jó, de ahogy a gerleéva csinálja, az már… Egy igazi feminista nem törődik ennyit a diétával meg a kinézetével…

Egy igazi feminista meghal cukorbetegségben ötvenkét évesen.

Ennyi év alatt már kiderült, ki mire ment az erkölcseivel, a testével.

Én egy percet nem bántam meg, amit edzéssel töltöttem. És a tájékozódást sem.

Ha valami tényleg ránk van erőltetve, az biztosan nem az izmos nő. Megizmosodni ugyanis nagy meló, nemigen erőltethető.

És szerintem nem is a szépség van ránkerőltetve. Nézz magadba, miért ugrasz erre, hogy szépség. Engem ámulattal tölt el. Ami szép, az szép. Tiszta, fiatal, természetes. Művészet, anatómia.

Az izom pedig feminista tett, beintés és függetlenedés. Maga a forradalom. Köszöntök újra mindenkit, aki magától vagy a blog nyomán mert izmos lenni, és kitart!

Ami a szépségelvárásből undorító, az mind kapitalista, pénzes üzem. És hamisítás, feljavítás, ügyes tálalás. Olyan a “divat”, a smink, az ápoltságnak nevezett szörnyű feladat- és költségtömeg, a beavatkozások, mint tetszetős reklámfelirat valami romlott árun.

A natúr, kisportolt test szépsége és ennek az anatómiai szépségnek az elismerése nem elnyomó, nem a férfiakat szolgálja. Ilyen értelemben szépnek-épnek lenni a függetlenség. Nem fogsz kuncsorogni szeretetért, mert jó vagy úgy, ahogy vagy, a tested is jó. Bírod a munkát, öröm a tested érzete, nem csak a látványa. Nem szégyenkezel, nem félsz a férfiaktól, nem hozzájuk igazodsz, nem nekik szól a tested, sőt, még kevésbé “nőies”, mint elvárják. (Nekem amúgy a gyanús-nagy rajongóim fura ízlésű, részben fetisiszta férfiak, akik nem a sima jó alakot, hanem a minél nagyobb combot, kart, hátat imádják.)

Az épség is érdekes, emiatt mentegetőztem már, hogy nehezen vagyok a torzsággal, sérüléssel, de hát ők maguk is nehezen vannak vele. Amolyan “birodalmian” hangzik, de évekig vettek körül bizonytalan, folyton a hátrányaikra mint különlegességre hivatkozó nők, és eluntam, mert rossz fejek is voltak, erkölcsi többletet és fölényeskedési alapot találtak a “másságukban”. Irritálta őket, ha valaki nem variál ezekkel a szörnyű szavakkal, hanem egyszerűen jól van.

Soha nem leszel jól, ha keresed, megtalálod és örökké elősorolod, hogy neked mai nehézséged.

És: nincs test, nincs ember test nélkül. Nincs ilyen, hogy külön a belső, a lélek, a jellem. Csak jó állapotú testben lehet jól lenni.

Holott már majdnem elhittük amerikai romkomok és népmesék nyomán, hogy a csúnyácska, a gátlásos, az elhízott szereplőnél van az igazság, és a szép a gonosz. Ami az elégtétel pszichológiája, érthető, de nem old meg semmit.

Persze a feltűnő, szemet szúró, sóvárságot kiváltó szépséget viselni, intellektussal-lélekkel-tehetséggel abból kilátszani, motiváltnak maradni nem könnyű. De egy karban tartott, hétköznapi értelemben szép, arányos testtel mindenki kiegyezne.

*

Hogy a személyes politikai, azt típusosan félreértelmezik. Annyi nő hajtogatta már saját elrontott élete igazolására, más nők ellen, és olyan hamisak voltak.

“A nők itt végre elmondják a történeteiket.” És nem csak sima történetmesélések, énblogok, hanem olyan megszólalások, amelyekre szervezetek, irányzatok, ideológiák alapultak. Vö. A vaginamonológok vagy Oprah Winfrey. Rajtuk buzdultak fel Lajosmizse nők, hogy majd az ő csodásan nyomorult életüket elmesélik, az mindenkinek borzasztó érdekes, ezen felül politika, sőt: immár európai méretű társadalmi mozgalom.

Traumaírás. Ma bármilyen személyes történet, bűnügy, krízis a megírás színvonalától és jóhiszműségétől függetlenül ideológiai, politikai megszólaláshoz ad legitimációt, platformot. Ha ezeket felmutatod, közzéteszed, hatalmad lesz. Sőt, bírálhatatlanságot és egyigazságot ad a nehéz sors, másokat agyon lehet csapni vele. Ezért rója fel nekem sistergő gyűlölettel valaki, aki takarítóként végezte, hogy én hogy merészelek írással foglalkozni.

The personal is political – nagyon fontos, hogy a politika, világjobbítás, lobbitevékenység felé a tudományból, a megfigyelésből, rendszerszintű jelenségek megfejtése felől van bejárat. Az személyes fájdalmak pedig, ha nagyon ki kell jönniük, a művészetbe valók, és annak is csak a minőségi része lesz érdekes, tehát nem dédelgethetünk egy gyenge írásművet csak azért, mert panaszkodik a szerzője.

Különben az lesz, hogy az eredetileg érzékeny, áldozatvédő, hátránykiegyenlítő szándékot meglovagolva ki-ki saját sérelmekre, szubjektív megélésekre hivatkozik, vagyis sértődget, és ennek nyomán támad másvéleményűeket. Groteszk, hogy rendszeresen férfiak nőket. Ha irritálja egy nő véleménye, akkor kijelenti, hogy empátiátlan, tehát gonosz, tehát ronda és vele szemben bármi megengedhető. Az aszex egóturné alatti komment, vadidegentől:

 

Holott az egész fájdalommegosztás, traumakibeszélés, szemmélyesség, panaszkodás a nők védelme érdekében indult!

A fitnesztest korholói, az indulatok hergelői pedig nem csak feministák, hanem edzők, dietetikusok is. A női test, mondják, a fitneszipar túsza, amely egy évi 650 milliárd dolláros bevételű iparág, ránkerőltették, és ördögien van kitalálva, hogy benne ragadj, élethosszig fizess neki, ezért s hasztalanok a módszerei, tanácsai, termékei.

Miközben ez a dühös nő csak lusta rendszeresen sportolni.

Miközben ami igazán drága: a feldolgozott nyamiélelmiszerek özöne, az elhízás és társbetegségei, a megnyomorodás. Nem kell semmilyen ipar, termék, élettanra és önmegfigyelésre alapozva low budget sportolásod és étrended lehet, amely a szokásos életvitelnél is olcsóbb, és főleg örömtelibb.

Amióta a személyes megéléseinkre politikai állításokat lehet alapozni, színre léptek diétaellenes, fineszellenes, fogyásellenes aktivisták, akik “rájöttek, hogy őket becsapták”.  Nem túl nagy leegyszerűsítéssel, a saját kövérségüket, motivációhiányukat, lelki poklaikat teszik láthatóvá a közösségi médiában, és állítják be általános problémának, felsőbbrendű etikának. “Tökéletlennek lenni”, “vállalni a gyarlóságokat”, “őszintének, sebezhetőnek lenni”, “megérteni és segíteni” nemesebb, mint szorgoskodni és elégedetten parádézni. Csak hát rohadt idegesítő, fullasztó, lehúzó. Edző létére arra biztat, hogy blicceld el az alkalmat, beszélgess helyette, bármikor abbahagyhatod. Azt állítja, nem tud kimenni az utcára, és amikor sétál, neki a poroszkálás jobban bejön, mert a tempósabb sétát nem bírja.

Azért is virult ki ez a fajta nyomorpornó, mert az “egyszerű”, fegyelmezett vagy szokássá vált, elkötelezett sportról nincs mit mondani. Sokat “szakérteni” csak a problémáiról lehet.

A lustaság normalizálása rendben van, ez is egy életstílus, a látható következményekkel, de közben erkölcsi jópontokat igényelnek, és rosszindulatúan hergelnek azok ellen, akik “ideális testűek”, vagyis: beleteszik a melót és edzenek.

Ez a démonizálás a káros, és nem csak a lusta edzők, csokievésre biztató dietetikusoknál figyelhető meg. Más ellentétekben is ez van: a lemaradt, a kifogáskereső vádolja elnyomással azt, aki cselekvően éli az életét.

Aki tanult, karriert épített és társasági életet élt, míg az “áldozat” a discordon fecsérelte el a napjait, és hergelte magát transztémában.

Aki az egészségét a saját kezébe veszi, azt mocskolja a tekintélyelvű, beteges, járványstréber, ücsörgő-cigiző, kárörvendve kíván neki halált.

A gyereket válallókat basztatja az “érdemtelen kedvezményekért” és “társadalmi ajnározásért” az, aki csak magára figyel, és éretlen a családalapításhoz, vagy csak nem jött neki össze.

Láss át ezeken a torzításokon. Merd tudni: a szépség, erő, fiatalság nem lehet rossz. Nem arról van szó, te szép vagy-e, hanem az elvről. Csak zavaros emberek ócsárolják a szépséget. Ez persze nem jelenti azt, hogy mindenki szép vagy széppé változhat – de mit érdekli ez a szépséget?

Ha a szépség nyomasztó számodra, mert “mindenhonnan ez dől”, “csak a fiatalok számítanak”, akkor magaddal van dolgod. És én ezt fogom mondani hetven fölött és esetleg betegen is. Akkor már ezügyben bölcsességre lesz szükségem. Most viszont lehetek erős, egészséges, mozgékony. Az élet, az öröm egyszerű. Ami bonyolult, az mindig zavaros, hatalmaskodó, hamis. Ha jó életet akarsz, egészséget, örömet, jó kedélyt, akkor ne rontsd szabadkozással, aggódással, rosszindulattal, negatív szövegekkel a tettvágyadat. Hidd el: lehet lelkizni, de hosszú távon, ha egyre új meg új bugyrokat fedezel fel, nem segít.