Én a napi, alapvető humánbiológiai dolgokat, mint amilyen az evés, az alvás vagy a sport, elnevezések és fölös szövegelések, fontoskodások nélkül, egyszerűbe’ szeretem. Nem vagyok öko-biomán, nem vagyok étkezésnáci, nem hangoztatok fura elnevezéseket térítő céllal, nem kutatom a még korszerűbb edzésmódszereket (néha a változatosság kedvéért keresek csak gyakorlatokat). Érzésből edzek, és csak akkor, ha kedvem van. És van! Nem valláspótlék a diétám. Egész napos tunyulás után este elindulok, futok egy húszast. Nyaralásra nem viszek pakkot Pestről biomandulával, konjakliszttel, nem prédikálok a cukor ártalmas hatásairól (csak pontosan ismerem őket), és nem vadászom a strandidő rovására a bioboltot, chiamagot a déli parton.

Persze, mert semmi bajom. Soha az életben nem volt magas vércukrom, koleszterinem, vérnyomásom. Lehetnék olyan állapotban, vagy lehetnék olyan attitűd, aki akadékoskodik, mindig másba fog. Csak hát alkatilag képtelen vagyok magától értetődő dolgokról okoskodni.

Szervezem a család étkezéseit. Legyen helyi, lehetőleg szezonális, egyszerű, egyék szívesen. A magamét azzal a megfontolással, hogy a már nem ifjú anyagcserém a kívánatos (ifjú! megifjító!) módon működjék, a vércukrom és inzulinom a létező legalacsonyabb legyen, jusson energia mindenre, zen-nyugalomban legyek, valamint hogy a kemény munkával felépített sovány izomtömegem nőjön (avagy: megőrződjék). Ezért speciális diétát követek, ezt én választottam, én akartam. Újszerű ugyan, de nem provokációnak szántam. A mellébeszélés, hazugság és rosszindulat ellen viszont felszólalok. A szakmai részleteiről írtam könyvet is, mely hosszas (kiadóváltási és járvány miatti) halasztások után, 2020 augusztusában jelent meg.

Az aszketikus, elhivatott életemet némileg eltérítette a macim és a sok városi program, részben kajálás. Az elhivatottságot lazult, mióta együtt vagyunk. De a közös élményeink jelentős része most is a sport.

Magyar nőnek magyar ketót! J. fotója és csészéje, köszönet!

 

Anyagcserém edzése érdekében minimalizálom a szénhidrátbevitelemet (az főleg zöld színű, leveles vagy keresztesvirágú zöldség), emellett magas a zsírbevitelem, illetve elégséges, állati fehérjét viszek be. Összességében, mivel a zsír kis térfogatú, energiasűrű tápanyag, kicsiket eszem.

Mindehhez nem kérek és nem várok a világtól semmit, se útmutatást, se jóváhagyást, se aggódást.

Nem térítek, nem tartom bárki számára alkalmas étrendnek. Üdvös volna, de például epe nélkül nem fog menni. Elkötelezettség nélkül se. Úgysem csinálják, csak nyafognak.

A ketogén terápiás étrend.

Egyszerű mint elv, de nehéz. Nem könnyű a napi gyakorlata hosszú távon ebben a kultúrkörben. Vállalja az, akinek szüksége van rá, és aki bírja. Nem-ketósként fúrni azt, amit nem értesz, mániákusan beszólogatni mások útjára, harcára, ez roppant ostobaság. Kotnyeles, ócska, anti-sportolói.

Rengeteg az ártalmas, megúszós, üzleties-mohó kontent az evéssel kapcsolatban. Ideológia is van (elfogadás, real body, intuitív evés, a nem edzés is edzés), minálunk az is gyatra, pénzre váltható lustaság-igazolás lett. Érdemes megnézni (életforma, közérzet, követőtábor, testfelépítés), mire jutott a floridai/kanadai Stephanie Buttermore (32) a versenyzés időszaka és testi tönkremenés után az intuitív étkezéssel, és mire itt nálunk Pór Ági vagy Bodon Judit. Csak úgy közérzetileg, benyomásilag. Nem a kontentkészítés anyagi erőforrásai, profizmusa teszik a különbséget.

Jól dokumentált, alaposan kutatott irány a ketó. Kizárólag olyan edzők vagy magánmegmondók intenek tőle óva, akik nem értenek hozzá, és olyan beágyazottságból (üzleti érdekeket is ideértve), avagy kultúrkörből, életvitelből teszik ezt, ahol elképzelhetetlen a szénhidrát korlátozása (eladhatatlan mint módszer).

Vagy akik nem képesek vagy alkalmasak kitartóan, keményen, rendszeresen edzeni, elakadtak, nem jött be nekik a blogról érzékelhető szenvedély. Vagy esztétikailag nem tetszik az erősportra alkalmas testalkat (felépítés) nekik. Nem mintha ők különösebben sudár, kecses atléták lennének. Minden áru: nézegetik nagy finnyogva, mit miért adnak, ez kell, ez nem kell, én döntök – így veri át magát, aki Netflix előtt hever.

A sport és annak öröme nem áru. Hiába “nem kell”, úgyse lenne neked, mert fanyalgó, te nem vagy olyan.

Még Polyák Lilla is emel! A tünde operettdíva. Egy évjárat vagyunk.

Nem is az, hogy eleve idegenkednek az edzéstől, bár akad olyan is (“fusson, akit kergetnek”, “én nem fogok a majmok között erőlködni, nekem van életem”).

Több év motiválás, levelek megválaszolása, közös edzések és képzések, távoli ismerősöket ezres nagyságrendben bevonó sportmozgalom után fögklalom össze: engem rengetegen megnézegettek. Hogy nézek ki én, mit tud ebből ő használni, hogy lesz ő is menő, vagy olyasmi. Ő is fut akkor, akrobatikázik, súlyzózik, ő is alternatív és extra, elkészítteti a csodafotósorozatot, kiáll tanítani, majd őt is elismerik, neki is lesz könyve. Úgy általában, a hozzám hasonló helyzetű, szabadidővel, kedvvel, lehetőséggel, némi pénzzel rendelkező, mozgásszervileg egészséges, nem szélsőségesen elhízott, 25-55 éves nőket véve, húszból ha egynek lett élete szerves része, csak boldogító gyakorlata az, amit élek és amiről fáradhatatlanul írok sok éve.

A többieknek nem hoz sem örömöt, sem eredményt. Nincs meg a helye az életükben, a tudatukban, nincs igazi vállalás, az attitűd hozzá. Vágynak rá, de az elfoglaltságuk akadályozza őket. Végül többet szelfiznek, mint súlyzóznak. És nem is ügyesek.

Csak az jut a testével előbbre, aki előre sorolja a sportot a fontossági listán. Akinek feszes az élete, annak korán kell kelni, ki nem hagyni egyetlen szabad félórát sem, és egyébként sem lenni merevnek. Ugrásra készen élni: ruházatilag bármikor képesnek lenni egy kis edzésre. Nem szégyellni a homokozó gyerekeid körül futni a játszótér kerítése mentén, vonatra várva is gyakorlatozni, nem venni elő az izzadás, cipő kifogásait. Ez beállítódás kérdése. Az érzet és a tükörbeli látvány hamar kárpótol.

Én ebben a szenvedélyben élek már nyolc éve. Szeretem? Amúgy nem. Nem szeretek például futni, de futok, mert ez nem szeretés, hanem az egész iránti attitűd (célok, önmegtapasztalás, érzetek, hatás) kérdése.

Azok ketóznak (tűrnek hideg, azok böjtölnek, súlyzóznak), és azok nem félnek a naptól, akik közel érzik a természetet a lényükhöz, és megvan bennük az ősemberi vagányság. Akiben nincs, az nézzen netflixet, kotyvassza az üdvösnek gondolt helyettesítős sütijeit, posztoljon fura alapanyagú kajákat. Pontosan tudom, mit esznek, hogyan élnek, mitől néznek ki úgy. Én semmit nem akarok tőlük, ők bombáznak dühös üzenetekkel.

A sokat emlegetett genetikától függetlenül harminc fölött bárkiről meg lehet mondani felületes ránézésre, van-e bármilyen étkezésbeli szempontja, hogy mi tesz jót neki, vagy habzsol, amit lát, vagy amit szokás, meg azt is, hogy mozgott-e valaha intenzíven, és hogy jelenleg mozog-e.

Az egészség terén annyira csőlátóak, buják-falánkak vagyunk, hogy egyáltalán nem az a normális (jótékony, egészséges, mértéktartó), amit annak hiszel, vagy amit mindenki annak nevez. Az a szokásos. Egy szokásoktól nyűgözött, reklámok által manipulált, sok esetben függőségek által kialakult csomag. És borzalmas ára van, panaszokban, orvoshoz járkálásban, a lehetőségek és tevékenységek drasztikus szűkülésében, fájdalmakban, életévekben.

Betonerős üzleti érdek van amögött, hogy mit választanak az átlagosan tájékozott emberek az asztalukra. Durván akarva és manipulálva van, hogy még mindig ilyeneket mondanak az emberek, hogy de hát a teljes kiőrlésű, meg a növényi, az egészséges, de hát ez gyümölcsös, azzal mi a baj. Még mindig a nyolcvanas évek dogmáit (margarin, étolaj; tojás-, zsíroshús-, sóiszony) ismételgetik, még mindig ízlelőbimbótompító módon etetik a gyerekeket, és ők rendszeresen nyűglődnek, hogy anyaaaa, ehetünk valamit, étkezés után, tehát nem éhségből, hanem eseményként, nassvágyból. Amivel nincs baj, de ilyenkor azért legalább részben dinnye legyen. Azt sem tartom diktatúrának ilyen gyerekszám és ekkora házimunka-volumen, illetve minimálinfrastruktúra mellett, hogy napi három étkezés van, és punktum; lehetőleg annyit szedj, amennyit meg is eszel, kutyát nem etetünk tejberizzsel, kaját nem dobok ki, és van egy fagyi-összegkeret, azzal három napon belül te gazdálkodsz, és te is vigyázol a pénzedre.

Olyan rendszerben élünk, hogy csak éberen és kritikusan lehet egészségesnek maradni és boldognak lenni is. Ez az én örömhírem:

Geekeknek való rész.

Peter Attia, első számú mesterem kb. 2015-6 óta nem a ketóról és nem a böjtről beszél (meggyógyult, kikísérletezte), ellenben, magánemberként és a praxisában is (belgyógyászként) kulcsszava a longevitiy, amelyet legnagyobb döbbenetemre, dzs-vel ejt(enek). Meg van győződve a kettes zónás edzésmunka mitokondrium-szaporító, fiatalító hatásáról, és ezért következetesen a keres zónában edz, de ezt nem pulzusalapon, hanem úgy értelmeiz, hogy valamelyes megerőltetés, de a laktátszint a még folyamatosan eltakarítható, 2 millimol/liter alatt marad, egész pontosan 2. Igen limitált az edzésideje, és folyamatosan monitorozza (szúrja) a laktátot, ezért bent, szobabiciklin edz. Ez tőlem idegen.

Amúgy mi ezt is elbasszuk, elégedett és fölényeskedő fotelkommentelőkkel van tele a magyar ketós közösség, ex cathedra jelenetnek ki hülyeségeket. Ugyanolyan szektás és toxikus tud lenni, mint a többi vakhit, sértődésekkel, érzelmi érvelésekei, identitássá válnak sima biokémiai összefüggések.

A ketó és a többi, életjavító gyakorlat nem szekta.

Az időmenedzsment is fontos téma Peternél, lett egy naptára, amelyben a még hátralevő életheteit követi, mennyi van még hátra:

…mert nem csak hosszú és egészséges öregkort akar, hanem az időt el nem fecsérelni. Márciusban, ötvenéves korában megjelent a könyve: Outlive. The Science and Art of Longevity.

Itt beszél a DEXA-ról, amely gyenge röntgensugárral végzett testösszetétel-vizsgálat, az egyetlen képalkotó eljárás ezügyben. 9:43-ig: