mit nevezek nőgyűlöletnek?

Ezt a jelzőt, hogy ő nőgyűlölő, senki nem vállalja, ellentétben más, hasonlóan kínos tartalmú jelzőkkel: sokkal inkább konzervatív vagy radikális, nemzeti érzelmű, a hagyományos értékek híve, még rasszista és antiszemita is valaki, mint nőgyűlölő. Mert ő szereti a nőt, milyen szépek és készségesek is a nők, szívesen fogadja, ha a nő elmosogat és leszopja, hát persze viselkedjen, de mi itt a probléma?

Nem értik, mit jelent a szó, mert reflektálatlanok. Mint ahogy nem ismerik fel sem magukban, sem másokban a mozgatórugókat, és a viselkedésük, ítéleteik hatását sem.

Nőgyűlölet az, hogy szerinted nem teljes értékű emberi lény a nő, inkább funkció. Nem jár neki annyi. Meg lehet büntetni, és megérdemli. Többet vársz tőle, mint attól, aki nem nő, és teljesítse szó nélkül. Szolgának nézed a saját, többdiplomás anyádat, az a nőgyűlölet. Aztán apák napján sipákolsz, hogy rólad megfeledkeztek. A nő tetteibe mindig rosszindulatot, számítást magyarázol, magadra nem reflektálsz.

Szerinted a nők durvábban áskálódnak. A barátságaik nem érnek semmit.

Szerinted egy csomó nárcisztikus és bántalmazó ő van, nem csak a férfiak ilyenek, sőt!

Buták, ravaszak, számítók. Alaptalanul vádaskodnak.

Ez mind az.

Az ilyen témájú posztok és ügyek alatt már évek óta, és főleg a tavalyi #metoo kampányban  markánsan megjelent, hogyan működik, hat és örökítődik át a nőgyűlölet. Bővebben…

populáris, bulvár, trash

Szögezzük le mindjárt az elején: az ízlés, a kultúrafogyasztás dolgaiban

nincs olyan,

hogy helyes választás, megfelelő viselkedés. Annak ellenére mondom ezt, hogy én gyakran “utat mutatok”, tehát a posztok úgy vannak megírva, hogy a saját értékrendemet deklarálom, és ez támpont az olvasóknak is, azt mondják.

Szerintem, és erre biztatlak is, azt olvasol, nézel, fogyasztasz a szabadidődben, amit csak akarsz. Bővebben…

portrék 14.: a kertvárosi apuka

Én, mivel nem játszhatom a szerelmest,

Hogy eltöltsem e csevegő időt –

Úgy döntöttem, hogy gazember leszek

S utálom e kor hiú gyönyörét.

William Shakespeare: III. Richárd

 

A kertvárosi apuka a kispolgárnak az a változata, amelyik sövényt is nyír. Anyázva, de azért büszkén kiposztolja a facebookra. És ezért meg is érdemli. Bővebben…

a te történeted

Annak, hogy nem borítottad rájuk az asztalt még tizenhét évesen, vagy menekültél jó messzire, hogy soha többet ne találkozz velük, se klónjaikkal, hogy soha többet ne hagyd magad, hogy ne magadban keresd a hibát, amikor bántanak és beléd szólnak – mindennek az a következménye, hogy későn jössz rá. Addigra eltelt már a fél életed. És annál nagyobb akkor a rájövési detonáció. Hullik, borul minden. Bővebben…

futóanomáliák

Futok (kocogok) padon, erdőben, aszfalton és versenyen, volt három félmaratonom és egy teljes, gyötrelmesen lassú, de végigfutottam mind. Mellette pedig – mert inkább vagyok újságíró, mint futó – figyelem a futáshoz kapcsolódó tartalmakat, egyéni blogokat, az amatőr futós portálokat és a versenyszervezést is, mondhatom, hogy évek óta. Néha azt gondolom, hogy ne legyen már véleményem, hiszen bennem nincs az a szenvedély, ami a többi futóban, pontosabban: bennem a mozgás iránt van, a futás csak az egyik fajtája. Máskor meg szisszenek. A következő visszásságokat vettem észre: Bővebben…

nem dolgozik

Ezt a posztot a készülő kiszámolós poszt elé teszem ki, ráhangolásképp, nagyjából azóta is az alsó, csillag alatti kiegészítés érvényes (2019).

 

(önreflexió) Azon kaptam magam, hogy kispolgár vagyok. Ingerült lettem attól, hogy egyesek itten nem dolgoznak. Nem lesz ennek jó vége. Az ilyen nem rendes ember, ejnye. Mások bezzeg iparkodnak, törik magukat, gyűjtögetnek.

Bővebben…

hofi géza ökörsége

Rá emlékezve választottam a címet.

Az volt, hogy valami szalonrasszista mondatot engedtem meg magamnak edzés közben, amikor feltűnt egy csodaszép étcsokoládészín férfi, erre Esther The Body

szóval ő

felidézte a taszári poént. Itt hallhatjátok, 7:14-től Mariska néni történetét. Bővebben…

szeretők és hazugságok

…idejöttek lábbal tiporni, beleszólni, elrontani, fontoskodni, idekeverve a saját, számító, kisszerű sztorijukat, engem támadni, amiért én átéltem azt, ami nagyszerű, nem számító.
És amit nem lehet elvenni, elrontani, visszavonni, letagadni utólag: hogy két ember egymásra néz, remegnek és _mindennek ellenére_, ahogy a Romeo és Júliában, megvadul egymásért. De nem ám a szexért, az itt a sokadik szempont, hanem tekintetért, közelségért, szóért, homlokért, a másik egész lényéért, még egy tárgyért is, ami a másikra emlékeztet.
Ezt kellett olyan dúvadként, nyíltan is, sunyiban is, írogatva tagadni, rombolni, dúlni, lejáratni.
Nem lehet.

A férfi, akiről itt szó van, 2014 kora márciusa és késő októbere között volt a szerelmem, bár csak kb. két tucatszor találkoztunk, szex alig volt, egyértelmű, heves, vágyakozó, “pótolhatatlan, one-and-only” lelki kapcsolatban álltunk. Két nicknéven rajongott a blogon: ursus arcos és később, amikor már otthon “be voltam tiltva”, bravetinsoldier (rendíthetetlen ólomkatona) nickel.és akivel kapcsolatban minden valószínűség szerint vagy az egyik lánya, vagy maga a feleség (Viktory néven, miközben Viki, Vikkancs álnévről sorra kaptam a kárörvendő, sebbe sót szórni akaró, gennyes leveleket).

A piszkálásomhoz nem csak a család, az ellendrukker irigylibakor is csatlakozott, velük is csetelt, taglalt, fontos-jelentős lehetett később a pálforduló Nagy Ő.

Mégis az van, hogy ma, sok (6-8) évvel később is ők szaglásznak, keresgélnek itt, és a férfi is, aki utóbb elárult. Teljesen tönkrement az élete, megroskadt, merev, látszatkeltő, agresszív lett, pótcselekvésekben vergődik, depresszióban szenved. Egy hazug élet összegződése ez.

…de a hatalmaskodás, egófitogtatás, maszkulin bosszú és a kispolgári látszatkeltés végül minden minimum emberi normánál erősebbnek bizonyult. Kitárgyalta szívtépő utolsó randinkat, a szexet, testi dolgokat, ferdítve és mocskolódva, rám fenekedő nőkkel, pedig a rá nézve kínos fotók nálam vannak. Jelenleg az életem egészét akarja minden téren tönkretenni, anyagilag, életvitelileg, jogi eszközökkel, mindvégig játszva és demonstrálva, hogy ő jó ember, közben erről vadidegenekkel nickeken publikusan vihogva-fecserészve.

Tavaly megtaláltam a horogkeresztes, náci “mártírt” dicsőítő, német tankos, skandináv “blood and honor” neonáci-metálos, LoNSDAle, publikus posztjait. Szerinte őt szerzői jog sérelmét szenvedte el. Valójában a perekkel és a folyamatos nyomásgyakorlással megpróbál rákényszeríteni, hogy ezeket töröljem, mert belebukna a karrierje, “hírneve”.

Sok mindenért ragadnak végül mégis egymás mellett, közös helyrajzi számon az emberek, és a kölcsönös egymás-boldogítás az utolsó közülük.

Ezt a posztot 2014. június 9-én kezdtem írni, amikor még nem tudtam, mi lesz a történetem vége. És még most sem tudom: nincs végük a történeteknek, úgy értem, markáns, megfogható tanulság-végük, dramaturgiai fordulat. Vegyes, más megértési szintekről való, különböző stílusú, élményalapú, szándékú szövegrészletek ezek.

A lényeg kimondása kellemetlen lesz, és én sem nem eufemizálok (máshol sem), sem nem fogom megemlíteni a kivételt, amitől mégis hinni lehet az egészben, a szerető szerelmében vagy a hűtlen férj (ez ugyanő volna) igaz visszatérésében, a dolgok devalválatlan értékében.

Nem vagy kivétel. Fél Magyarország szeretőzik, negyed Magyarország szeretői viszonyból lett tartós kapcsolataiban él. Bővebben…

hogyan ne őrülj bele a diétádba 2.

Az előző részt itt találod.

Kajafüggés

Mindig mondják, hogy a sikeres életmódváltás 70 százalékban az étrenden és 30 százalékban az edzésen múlik. Ez eléggé elnagyolt állítás. Attól függ, mennyit és mit tudsz edzeni, mennyire tudod vagy akarod visszavenni a kalóriát.

(Rájöttem közben, hogy a megspórolt kalóriák arányára gondolnak, és azoknak szánják, akik fogyni akarnak.)

Az általános állítások mindig az átlagosra vonatkoznak. Vegyünk egy tipik, nem túl elhízott életmódváltót: tankönyvi módon 1400-1700 kalóriásan és kiegyensúlyozottan eszik, és sportol is, amennyi a meló és a család mellett elfér, mondjuk heti 3-4-szer végez egy-másfél órás, közepes intenzitású edzést. Ennek a váltásnak-változásnak valóban lényegibb része az étkezés (értsd: a kalóriabevitel visszafogása). Mert ha mondjuk emberünk eltöri a lábát, és leáll az edzéseivel, viszont még egy kicsit kevesebbet eszik, akkor szépen fogy tovább. (Egy kicsit formátlanabb, izomtalanabb, depisebb lenne és nehezebben tudná tartani az étrendjét.)

A másik alany mondjuk nem akar ennyi kalóriát visszavenni, nem törődik az evéssel, viszont rákap a mozgás örömére, és folyton zúz, pörög, izomszövetet épít, ügyesedik.

Nála fontosabb faktor lesz az edzés, ő így is átformálódik, különösebb kajaügyi tudatosság nélkül. Százalékot nem mondanék, nincs értelme. Bővebben…

tanévnyitó

Az egyik ismerősömet idézem:

Kedves Tanárok,  Bővebben…

hogyan ne őrülj bele a diétádba 1.

Újra főoldalra teszem ezt, négy év után, aztán majd a második részt is. Állítom, hogy hazudnak a “diétakárosultakat” dédelgető, intuitív evést reklámozó, valódi erőfeszítéstől rettegő, érzékenykedő, önbabusgató, hisztis megmondók. Csak az az öröm, ha cselekszel, ha pezseg a véred, hevesen ver a szíved, ha tudatos vagy. Minden, minden könnyebb, ha aktív vagy, eleget vagy levegőn, van időd magaddal lenni. Hirtelen nincs nyűgös unatkozás, romboló stressz, falásroham. Jó érzés feszesebbnek, könnyebbnek lenni, erőfeszítés nélkül gyalogolni, futni, emelni, merev tagok nélkül kelni.

*

Már unjuk a diétatémát. A nem-üzleti, nem-bullshit verziót is unjuk, az egész életmódos témát és főleg a kaján pörgést. Aki csinálja, azért, aki leállt vele, azért.

Csinálom, ahogy négy év után lehet (az állapotfenntartás nem olyan izgi, mint az átalakulás, és a huszadik futós rendezvény se – jövő vasárnap félmaraton!), de én is unom, hogy erről beszéljek folyton. És az összes fitneszcsaj és fogyihős is unja, de ők marketingelnek, muszáj pörögni.

Nincs több újdonság, sem ujjongás: már nem esemény (még) fogyni, sportolni. Nincs már jobb cipő, újabb sportág, megfejtendő titok. Tudom, hol a határom. Már csak éljük az életmódunkat.

Mert hiába unjuk, működik. Bővebben…

…at every size?

Érdekes, ahogy a témák együtt, többféleképpen is előjönnek. Nemrég írtam arról, mennyire kártékony az, ha mindenáron egy elvet, eszmét, tézist kell igazolni, és ennek szolgálatába állítjuk a tényeket. Így keletkeznek a dogmák, az elfogultságok, a szerepcsapdák, például a vegán életmódtanácsadóé, akinek annyira nehéz volt elismernie, hogy nem megy tovább, de láttuk ezt az önsorsrontás–férfigyalázás–”radikális” feminizmus témájában is.

A másik téma, amelyet a bőrömön is érzek, Bővebben…

a hiányzó darabka

Felébredek, hallom, csattog az eső. A nyár köszön el ma éjjel. Nem szorongok most azon, hogy mit hagytam kint a teraszon, hogy fogok holnap futni a pocsolyák között – az egyetlenné előlépett, fehér szuper- – cipőmben, hova teregessek, meg a szokásos.

Csak hallgatom, kábán és elbűvölten. Hányszor hallhatom még ezt?

Élek.

Mit számít a sok aggasztó apróság ehhez képest? Bővebben…

erőszak-e az okoskodás?

Meg kell fejtenem, miért idegesít a halálba Bandi bácsi. Bennem van-e az ok? Másoknak miért fér bele?

De ki is az a Bandi bácsi?

Történetünk idején Skócia északi partjain viharos szél Bővebben…

szabadon

Gondoltatok már arra, hogy ezek az ezospiri fordulatok, hogy sors, karma meg majd az élettől visszakapod vagy (keresztényben) megver ezért még az Isten, ez semmi más, mint önigazolás és rosszakarat? Nekem már akkor is a hajam kihullott tőlük, amikor még nem gondoltam bele. A remény kifejeződése mindez, hogy nem csak neked, majd másnak is szar lesz. Vele csalt az apjukod? Majd visszakapja, megcsalja őt is. Bővebben…

mit egyen a gyerek?

Jellegzetes nyári agybaj, írtátok is kommentben: a megkopott vakáció vadócai folyton kajálni akarnak, és ez a te feladatod. Otthon lebzselnek, egyre jobban az evés strukturálja a napot, központi témává válik. Állandóan kérdezgetnek, mikor lesz és mi lesz “a kaja”, kívánságaik vannak, de ha eléjük rakod, akkor finnyognak, nem azt kérik mégse, kisírnak még egy desszertet, utóvacsorát. Bővebben…

hogyan próbálták tönkretenni

Jelszavas poszt volt, de elvesztette aktualitását (illetve nem emlékszem, miért tettem nyílttá).

Vájfot is szétszedték. És ahogy ennek utánamentem (hosszú, nyugis a nyár), nagyon érdekes volt, amiket éreztem, amikre rájöttem.

De ki is Vájf? Őstagok, emlékeztek? Amikor a blog még főleg a kisgyerekes lét és a házasság visszásságairól szólt, 2013-2014 körül, gyakran emlegettük a szintén akkoriban blogot indító Vájfot (wifelifestyle blog, Szoták Réka).

Ha jól érzed magad családanyaként, tedd azt! Ha 40 évesen egy céget akarsz igazgatni, gyermektelenül és szinglin, csináld azt!Légy önmagad. Nagyon sokan vannak, akik arra vágynak, hogy kiegyensúlyozott életet éljenek, nyugodtabb tempóban, családi körben. Csak a mai emancip.ncik azt hiszik, hogy ez nem jó. Nem vallják be maguknak az igazat, ezért lázadnak. A karrierista nők világát éljük, ezáltal harmincon felül (sem) vállalnak, vagy tudnak vállalni gyereket, mert a munkahely, a megélhetés fontosabb az érzelmeknél.Mindenki a saját élete kovácsa. Sok helyen dolgoztam már, de ha a férjem megkér arra, hogy neki fontosabb nyugalomba, tiszta otthonba, meleg ételre hazatérni egy kemény nap után, mint hobbiból dolgozgatni, mert a mai bérek érdemben nem tennének hozzá sokat a családi kasszához, tiszteletben tartom a kérését. Az a férfi, aki pedig nem néz fel egy NŐRE, legyen az házitündér vagy vezérigazgató, annak a pasinak a férfiasságával és az önbecsülésével lehetnek gondok. Egyébként fordítva is igaz: ismerek olyan “férfiakat”, akik az asszonyt küldi dolgozni, és terpeszkednek a kanapén, várva a galambot…Én a régi családmodellt követem, ahol a férfi volt a kenyérkereső, a nő pedig ellátta a klasszikus feladatait. Soha nem voltam még boldogabb, mint most.

Nem komáltuk az eltartottfeleség-státusz átesztétizálását, sőt, az anyagi viszonyok és a sok külsőség miatt, hiába volt feltűnően ízléses, írtak itt a blogon róla ennél rosszabbat is. Mi komoly embernek gondoltuk magunkat, volt szakmánk, és minket nem elsősorban a jólét (“biztonság”), az enteriőrök és a szépség érdekelt, amiben ő a képei tanúsága szerint bokáig, nyakig jár. Ez egy komoly értékrendbeli ellentét volt – de közben Vájf Divorced lett, és megcincálta az élet, már így relatíve. Sokan rajonganak a vizuális világáért és a szépségéért, és kicsöppent az igazi luxusból, volt mit felróni, kinyomozni, kárörvendeni. Talán ő sem gondolja már azt, amit a fenti idézetben ír. Ezek a vágyai voltak akkoriban.

Én nem fogok kárörvendeni, sem szétszedni Vájfot. Éspedig a protestreflexem miatt: túl sokan firtatták, hogy ő miből, kivel, miért, magánéleti dolgokat, meg hogy “hiteles”-e vagy “álszent”, túl sokan áltak bosszút amiatt, hogy olyan életmódja volt, amilyen keveseknek, és azért is, mert Vájf rendszeresen, erkölcsileg és ízlésileg is elhatárolódott a hazai instagramozóktól a blogposztjaiban.

Én egyszer megírtam neki amúgy tanárosan, hogy nyelvileg, kifejezésmódban volna mit fejlődni. Itt szólnak róla kommentek, én pedig a bejegyzés végén említem őt. Ma már nem igazán látom, miért tartottuk az ő lényét olyan fenyegetőnek vagy egyáltalán, különlegesnek. Kevesen blogoltak, maqamutogattak, lájfsztájlkodtak akkoriban, és Oravecz Nóra még tényező volt. Idegenkedés tárgya. Ma több száz oravecznóra van.

Mindenesetre van valami pikáns abban, hogy én most az ő védelmében írom ezt a posztot.

Akárhogy is, Vájf megteremtett valamit, ami nem következik a családi hátteréből, közegéből, de ami toronymagasan emelte akkoriban a hazai szépség- és gasztrobloggerek hada fölé. Jó szeme van, jó ízlése, szépen komponált-szerkesztett fotói – valamit jól elkapott. Amikor sokat mutatott magából, az művészi volt. Szépségét sosem vitattuk. Ehhez kicsit túl sokat mondja, hogy mások nem kifinomultak, mesterkéltek, közönségesek, de ebben egyetértünk. És ő nem közönséges.

Vájfnak követői és rajongói lettek. Vájf a magánéletében nem annyira boldog. Vájf nem a saját keresményáből él, viszont szereti a luxust. Ezek tények. És Vájf egy idő után elkezdte nagyon mutatni, hogy de ő igenis boldog. Nagyon is feltűnő tárgyakkal, és kép-sugallatokkal.

És Vájfot egészen ocsmányul szedték szét egy 2015 július végi napon. A lélegzetem elállt, mert ez önmagában is hányingerkeltő, de azért is, mert én voltam az, és mégsem én – mert engem ugyanezzel az indíttatással, ugyanígy vádolnak és kotorásznak utánam. Az én életemben, régebbi dolgaimban ugyanígy fontoskodnak, tönkretételi céllal a sokat emlegetett zaklatók. Ezért érintett érzékenyen az, amit a nagyon más világban mozgó, másról blogoló másik netes szereplővel tettek. Én azt hittem, ezt így csak velem tették meg, csak én érdemlem. De akkor van benne és bennem valami közös, ami ezt… hm… kiváltja? Innen jobban látom ezt az egészet.

Itt van a mocsok. Ez az, amit nyílt posztban nem szeretnék megjelentetni, mert itt 30-45 ezren is megfordulnak (persze nem lehet tudni, ebből mennyi a spamrobot).

Megnéztem, na, mi újság Vájffal. Az elmúlt fél évben kétszer, és tegnap az instagramon is. Ott találtam ezeket, még 2015-ös tartalmak. Valahogy sokat gondolkodtam ezen.

Vájf tényleg szebbre festette a valóságot, és emögött olyan értékrend áll, amelyet mi nem osztunk, mert benne a tündérmesének fontos szerepe van: fiatalság, szépség, menő lakhely, kocsi, tárgyak, dizájn, utazás, enteriőrök, szerelemnek nevezett stabil párkapcsolat tőkeerős (vállalkozó), nem rút férfi oldalán, a sírig. Minden, ami sóvárgás tárgya azon fiatal nők körében, akik a valóságsók és a bulvármédia ihletésében képzelik el a boldogságot, és akik kifinomultsága abban áll, hogy ananásszal tálalják a sült húst. A múltkor emlegetett Csipkelány blogján, amely a középszert képviseli, szintén Vájfot szidták a kommentelők. Ő az irigyelt blogger, a tökéletes testű és stílusú, a kőgazdag – és ez a látszat a magánéleti krach után, a nagy leleplezés után sem sokat sérült.

E világban tehát nem a karrier, nem a lelki béke a cél. Nem is az emberi harmónia, vagy a traumafeldolgozás. Nem a kaland, nem a sport, nem az önteljesítmény a boldogság, nem a gyógyulás és nem is a bántalmazásból való kitörés. Bántalmazás, betegség nem is létezik, amúgy. És nem is a boldogan szuszogó babácska – ha mégis létezik, ő az enteriőr része.

De itt jön a csavar. A leleplezőt a LV táska és a rövid láb (?) akkor irritálja, ha maga is ebben a vágykörben mozog. Akkor meg nincs miről beszélni.

Értitek, mit akarok mondani? Az ismeretlen mindentudó nem kérdőjelezi meg ama stratégiát, hogy a szépségünkkel (hajlandóságunkkal, kifinomultsággal, egyremegy) fogjunk meg valami pénzes madarat, és éljünk így high life-ot. Csakis azon röhög, hogy ez Vájfnak nem jött össze… mégsem jött össze.

Az is tény, hogy Vájf vetít. Sokan azt hitték, a nagyon is AZT sugalló képei alapján, hogy van valami. Ami nincs. Ami nem az ő érdeme. És ő benne hagyta a hitben a rajongókat, sőt, sugallt tovább.

De szeretnék mindenkit megnyugtatni: akinek van közönségnek szóló énje, az mind vetít. Nem dolga sem a hátrányos tulajdonságaival, sem a magánélete viharaival elszámolni a köznek, ezeket bevallani. Nem tud soha nem ellentmondásba keveredni, többéves dolgaihoz hűnek maradni. És nem dolga tökéletesen harmonikusnak, rendezettnek és különösen nem dolga kispolgárinak sem lenni az olvasói igényei szerint.

Vájf új pasiját, a pasi foglalkozását, anyagi helyzetét akkor fogod firtatni, ha te is ilyenektől reméled a boldogságot. Hogy első férjjel él-e sírig, vagy újrakezdi az életét valakivel, ezt akkor fogod szóvá tenni, ha te is hiszel a mesében. A sikert és a kudarcot számodra az különbözteti meg, hogy megfogta-e a pasit vagy kidobták. Hogy tényleg dús-e a haja, hogy tényleg nem volt-e ajakfeltöltése és hogyan hosszabbítja meg a képeken a lábait…

Mindenki kompenzál. Nincsenek olyanok, akik mintegy mellesleg teszik ki a bikinis testüket a facebookra. Nincsenek szerény képek. Nincs olyan, hogy egy alkotó nem szorong, nem egózik, és ne lennének döbbenetes dolgai. Nincs olyan, hogy valaki tök jól van, mindennel elégedett, és mégis elmegy hegyet mászni, ultrát futni, csak hogy még teljesebb legyen az élete.

Válni pedig nem ciki. Okaihoz nincs közünk. A vélelmezés (belemagyarázás) nem kritika.

Nem attól hiteltelen valaki, hogy a való életben nem annyira gazdag, mint amit a képek sugallnak, hanem attól, ha az a kép nem jó.

Nagyon könnyen elragadja az embert a hangulat, a sodrás, mások viselkedése. És erős bennünk az, hogy ha két szereplő van (itt RékaVájf és az álneves leleplező), akkor mi majd igazságot teszünk. Vagy egyiken, vagy másikon tör ki belőlünk a morális pánik. Esetleg: a zaklató undorító, de Vájfot sem kell félteni, mert… Én mindkettőt elítélem…

És nem merül fel, hogy milyen alapon, miért ezt nézed? Mivel tartozik neked egy instagram-lány? Ha nem irigyled az életét, akkor miért vonódsz be? Mi az, hogy hiteles? Mi az, hogy képmutató? Kinek tartozik ő azzal, hogy nem csináltatja meg a testrészeit? Vagy hogy 165 és nem 163 centi? Jól néz ki a képein? Igen. És az életben? Igen. (Egyszer pont egyszerre voltunk a Villa Bagatelle-ben.) Kicsit színtelenebb, de ebből az következik, hogy százhatvanpár centisen, nem egzotikusan szép arccal is lehet valaki pompás, fotogén modell és kihozhat az öltözékével, sminkjével magából valami egészen gyönyörűt.

Őszinteséget számon kérni megalkotott dolgokon, közösségi médián botorság. Ami a valót pontosan tükrözi, az béna, esetleges, ügyetlen. Minden csak produktum. Nagyon szeretjük azt hinni, hogy ő a szívéből szól, és kedves, és segítőkész, de minden alkotás, önmegjelenítés egózás, hiúság, és senki nem azért ír, hogy másoknak szívszerelemből segítsen, bár szokás ezt hangoztatni, de neki is a saját pozíciója a lényeg.

A dizájnercucc vagy a drága autó, ház nem erkölcsi kategória. Nem csodálandó, ha van (akkor sem, ha “ő dolgozott meg érte”), és nem gond, nem tolja őt lejjebb, ha nincs. Én úgy vagyok vele, mint a műkörömmel: létezik, nekem meg létezik ízlésem. Nem fontos se a műköröm, se a hibátlan manikűröm, beszéljünk a lényegről. Vájf esetében a lényeg: igényes-e, szép-e e kép, jó-e nézni, eredeti-e? Nem az, hogy ő hogy néz ki, vagy a kép mennyire pontosan mutatja meg a valóságot. Minden fotós retusál.

Nem prolizunk.

Engem az irritált, ahogy a lisztes, cukros recepteket tolta, időnként hangsúlyosan megjegyezte, hogy ő bagettet eszik narancslekvárral. Ő ehet, ő vékony. Nem az alakja, hanem ez a fitogtatás zavart, mert ennek rossz az ünzenete, és ez direkt feszültséget szül, ráadásul 30 fölött nem ilyen vidám már a szénhidráthelyzet. De leállok, ne taglaljuk Vájf kinézetét, lényét. Nem ez a kérdés, hanem az, hogy ki és miért firtat, taglal, őt mi mozgatja, nyomába ér-e annak, akit szid. A blogger nem tartozik benőtt lábkörmével, kiborulásaival, kínos ügyeivel a köznek, és különösen nem tartozik a teljes lényével, csak mert az olvasó elképzelte valamilyennek.

Le kéne vonnom valami tanulságot. Figyeltem magamat: én is kíváncsi lettem a pasijára. Hogy hogy néz ki, kiféle? Ki dugja Vájfot? És ha nem az a mesebeli herceg (nem az), mit érzek? Jobban éreztem magam egy pillanatra.

Vájf nekem emberibb lett összességében. Már nem rémisztő a tökéletessége, nem gondolom, hogy az ő világa valami egész más. De ez amúgy kiderült volna az ő soraiból is, ha figyelmesen olvastam volna. ha nem lettem volna még abban az influenszertelen életben olyan naiv Az viszont érdekes az ő olvasóit és dinamikáit elnézve, hogy a megnézegetés, a megnézegethetőség miket hoz ki az emberekből.

Vannak nagyon durva zaklatóim. Itt és itt van egy kis gyűjtemény, de gyakran említem őket máshol is, mert nem bírható el kimondás és reakció nélkül ez a teher. Nekem persze nem lehet ugyanazt felróni, amit Vájfnak: más a világom és a blogom is, de ugyanúgy firtatták a magánéletbeli történeteimet, tényállításokat tettek, hogy mi történt a szerelmemmel, a férjemmel: én voltam a gonosz, akit sose szerettek, aki nem kell, aki csak színleli az orgazmust, és én voltam az anyagias. A külsőment is szétszedték: ahogy Vájfnak három szál haja van, töltött szája és csak 163 centi, úgy állították, hogy én hájas vagyok, kopaszodom, hatvannak nézek ki, és nem is annyi centi magas. Őket ez, ennyi érdekli, ilyesmikre sóvárognak. És én erre úgy reagáltam, hogy teljes szikársággal, körítés nélkül írom az edzésnaplót. Sok téren volt nagyon hasonló az indulat. És nem ment meg ettől az, hogy de én őszinte vagyok, én magamat is szétszedem. Illetve Vájf másképp reagált: egyes képeket leszedett, amúgy meg az instagramos akcióra a blogján válaszolt, de sosem idézett és nem is vitatkozott.

Itt, például. Azt írja, elhallgatott egy időre, elvették tőle az írás örömét:

https://wifelifestyle.wordpress.com/2018/06/02/nomakeup/

Legyél érzékeny a netes erőszakra. Ne dőlj be, ne menj a csordával. Ne akarj jobban tudni mindent, átlátni a másikon, fontoskodni. Örülj annak, ha valami szép és jó. Az agresszív kommentelők súlyosan kártékonyak, egyébként szervezett formájukban ők Putyin legerősebb fegyverei. Miattuk nincs ellenzék.

Kérlek titeket, reagáljatok, írjatok érdemben. Vagyis ne az legyen a téma, hogy tetovált-e Vájf szemöldöke, feltöltött-e az ajka, ki ismeri, ki mit tud róla, ízléses-e a félaktja, és mennyibe kerül egy ilyen táska. Nem Vájf szépsége, életmódja a téma, nem is a te ízlésed. Milyen érzéseket vált ki belőled, mennyire lettél te is hatodik cés a témától? Bízom bennetek amúgy, de kicsit megrettentem a szívószálas meg a negyvenes poszt reakcióin, az értetlenségen, le nem menésen, tagadáson. Vajon hányan vannak, akik évek óta olvasnak itt, és nem értették a posztokat?

Megyek, mindenem viszket a kurva fűben, hangyák leptek el, kiszáradtam, nincs kedvem ki-be rohangálni vízért, és zavarnak az éles fényben a nem elég barna csípőkörnyékemen a bőröm, feszességem hibái.

Ezt én vajon ott írtam, a fűben? Számít ez? Hazudik-e a blogger? Mitől hiteles?

visszahízzák

Mi a franc folyik itt?

2018 nyarán kérdem ezt. Nem ma kezdtem testügyben gondolkodni, cselekedni, olvasni. Meg vagyok döbbenve.

Újra életmódügyi cikkeket írok, anyagot gyűjtök.

Régebben nem láttam ezeket, egyszerűnek tűnt minden. Bővebben…