populáris, bulvár, trash

Szögezzük le mindjárt az elején: az ízlés, a kultúrafogyasztás dolgaiban

nincs olyan,

hogy helyes választás, megfelelő viselkedés. Annak ellenére mondom ezt, hogy én gyakran “utat mutatok”, tehát a posztok úgy vannak megírva, hogy a saját értékrendemet deklarálom, és ez támpont az olvasóknak is, azt mondják.

Szerintem, és erre biztatlak is, azt olvasol, nézel, fogyasztasz a szabadidődben, amit csak akarsz. Ami tetszik, ami szórakoztat, leköt, amit támogatni kívánsz a pénzeddel (ez az, amibe nem sokan gondolnak bele).

És arra neveled a gyerekeidet is, amire csak akarod. Senkinek nem kell megfelelned, nincs mérce, nincs bíró, nem jár a kifinomult tartalmakért díj. Ha nem élvezed, ne erőltesd. Aki fél, hogy hogy ítélik meg, amiért ő szereti Terry Pratchettet, az nem elég stabil.

Legyél stabil. Amit szeretsz, őszintén szeresd. Ha megnyugtat pánsípon Bach, akkor ez van. (Ha elég autentikus Bachot hallgatsz, biztosan elmúlik.) Én szeretem a rágót és pihentet az extrakönnyű sudoku.

Nem kell bizonygatni, hogy kifinomult vagy. Amúgy is melósak ezek a nem-pánsípos dolgok.

A választás önműködő, nem kell moralizálni, se beleszólni, ki mit olvas, néz. Mindenki megtalálja, mi az elég neki, mi a túl sok, mi szerez örömet. Ha agyas vagy, ha már sok felemelő kultúrélményed volt, ha nyugtalanul keresed azt, ami kifejező, széles látókörű, innovatív, akkor úgyis az ennek megfelelőt fogod fogyasztani. Ha más alkat vagy, vagy nem szereztél rutint a talányosabb művek felfejtésében, akkor ne feszülj bele, akkor keresd azt, ami szórakoztat.

Szerintem amúgy ennek van hierarchiája, tehát többet ér és többet ad színházban egy Hegymegi Máté-rendezés, mint egy Valló (aki szintén nem súlytalan) (és ezt mindenki így gondolja, aki rendszeresen és sokfélét néz színházban), de fölösleges itt arcoskodni.

Egyetlen kérdés van: hogy kire fogsz hasonlítani akkor, ha azt a konkrét tartalomfajtát preferálod. De nem úgy, hogy “a prolik olvasnak Oravecz Nórát” (amúgy igen), hanem az a kérdés, hogy mi lesz akkor, ha onnan van a gondolkodásmódod, a fogalmi kereteid, a tudartod tartalmai. Ha szerinted az a híres ember. Kikhez tartozol ezzel?

Ezt minden minősítgetés meg sznoboskodás nélkül azért jó, ha kimondjuk: akit leköt a pletykalap, a harsány betű, annak ez formálja is a tudatát, és esetleg úgy marad a szája.

Mindenki maga felelős azért, mik kerülnek a tudatába. Ha mocskot, gyűlöletbeszédet látsz, nem állhatsz annyira fölötte, nem lehetsz olyan egészséges, hogy ne támadjon meg. Ezért nem olvasom a zaklatók leveleit. Ugyanezért nem töltök időt, energiát azzal, ami sematikus, harsány, szenzációhajhász.

Van itt olyan, akinek nem tűnt fel, hogy az Orbán Ráhel szülőszobai sztorija fake, éspedig nem vicces fake, hanem ízléstelen, etikátlan, gyűlöletkeltő? Talán meg is osztottad?

https://merce.hu/2018/09/21/orban-rahel-szulese-korul-komplett-fake-news-univerzum-bontakozik-ki/

https://vilagfigyelo.com/lebuktattak-a-magyarorszagrol-hazudozo-orban-rahelt-is-lejarato-kamuoldal-halozatot-mar-a-rendorsegen-is-feljelentettek-oket/ (ez is egy komoly oldal, tehát hörgős kattintásgenerátor bírálja a fakehírt, na mindegy)

A “75 év fölött hagyjuk meghalni a betegeket, nem jár ellátás” is kamu, legalábbis ebben a formában. Gondolkodj! Nézd meg a 444-en, az indexen, talán a 168 órán, a Figyelőn – ha igaz és fontos hír, akkor nyoma lesz ott is.

Nekem, és ebben még büszkeség sincs, azonnal feltűnt, hogy a szülőszobás hír fake, de ha valódi is lenne a hír és a felháborodás, akkor sem szállnék be ebbe, nem tennék ki ilyennek egy frissen szült nőt. Én ennyire nem is utálom Orbánt (nem Orbánt, a személyt utálom). Ugyanezért álltam neki Sarka Katát védeni, amikor elment fitneszversenyzőnek.

Azt meg külön jó volt látni, hogy a Mérce elemzését, tehát hogy nem igaz, hogy Orbán Ráhel így viselkedett, a legradikálisabb ellenzéki ismerőseim is kitették, és egyetlen okos-balos ismerősöm oldalán nem jött szembe a virális hazugság. Van egy szint, ugye.

Krekó Péter Tömegparanoia című könyve erről (az álhírekről, az ugrasztásról, a post-truth világról) szól. Lesz a Szemrevaló filmfesztiválon is egy svájci dokumentiumfilm erről:

https://www.goethe.de/prj/shw/hu/fue/21334797.html

*

Fontos még a művészi igazság kérdése is, ha nemcsak a szórakozást, hanem a művészet eredeti célját is nézzük (legyen mondjuk kulcsszavunk a gyönyörködtetés, az érdek és ideológia nélküli elgondolkodtatás és a katarzis kiváltása).

Annyira relatív minden, hogy nincs objektív igazáság, érvelt egykor a jogász (!) szerelmem (de csak miután törölte a közös blogunkat, amelyen szerelmi leveleztünk).

Pedig van egy módszer, amivel megítélhető, mi az igaz.

Ami túl szép, hogy igaz legyen, ami helyeslésre számíthat, ami fekete-fehér, ami nem vállal kockázatot, az általában hamis, és ahhoz képest számít igazabbnak, mindenesetre újsszerűbbnek, érdekesebbnek az, ami nem fél, ami kibillent, ami nem olyan kényelmes-kellemes, melósabb, karcosabb.

Ezért fos Méhes György és Wass Albert nosztalgiája, de Schäffer Erzsébeté és, sajnos, eggyel magasabb pocon, de Szabó Magdáé is, és ezért nagy szerző Krasznahorkai László, Rakovszky Zsuzsa és Borbély Szilárd.

Ez műfajokra is, alkotókra is igaz.

Lehet sikeres, technikailag profi, szórakoztató a tévésorozat, játszhatnak benne nagy színészek, de művészi értelemben nem izgalmas, és kereskedelmi céllal futtatják.

Én ezért sem nézek tévét egyáltalán.

Az útkeresők, a kispénzű elvontak alkotása sikerülhet szarul, sőt, általában szarul sikerül, de út a fontos kimondandók felé mégis arra vezet.

*

Nekem a halálom az olyan ember, aki fejcsóvál mindenfajta populáris tartalom láttán, rendőrködik,  azt hangoztatja, hogy az üres, igénytelen. Pedig én nem bírom elviselni a kereskedelmi rádiót, sem semmilyen rám erőltetett zenét, kultúrkávézóban sem, edzés közben sem komálom.

Nincs is jobb, mint inni valamit egy szombat este, és rámenni ezekre a videókra.

Ez a trash. A bulvár nem vicces (nekem), a populáris hébe-hóba jöhet, sokat tanultam belőle, például a bejyegyzéseim elindítása, a megosztás, időzítés, a beharangozás, a sejtetés technikái kapcsán. De a trasht imádom. Meghat.

Utóbbi definíciója: annyira szar (és tudatosan az, vagyis hát Zolika komolyan gondolta, tehát akkor azzá értelmezik, akként fogyasztják), hogy az már jó.

Nagyon sokat elmond a világról a trash, kifejezi a néplelket, az automatizmusokat, megválaszolja, hogy miért tart itt ez az ország, és állati szórakoztató. Megkapó is. Benke Laci bácsi is.

Szintézis. Fogyassz kommerszet, populárisart – csak ne az legyen a referenciád. Ne az legyen a legigényesebb szórakozásod.

Te fogyasztasz bulvárt, populáris műveket? Miért? Mentegetőzöl? Mit gondolsz a trashról?

 

66 thoughts on “populáris, bulvár, trash

  1. “az Orbán Ráhel szülőszobai sztorija” Észrevétel érkezett.
    képzeljétek, ez így helyes, ez egy hosszú jelzős szerkezet, és a “sztorija” névelője az “az”, nem Orbán Ráhelé, de hangtanilag hozzá illesztjük mégis.

  2. Most nagyon büszke vagyok magamra, mert azt, hogy Orban Rachel gyereket vár azt itt és most olvastam először, elkerült az egész, pedig facebookozom.

    Én fogyasztok bulvárt és populárisat, blogok formájában (pl bezzeganya blog), kis mértékben és üresjárat kitöltésére. Sorozatot is nézek ez abszolut pihentető.

    Kultúrafogyasztóként a kispénzű útkereső művészekre mondok igent a pénzemmel, néha (gyakran) nagyon szar, de becsülöm és támogatom az útkeresést. Valahogy úgy érzem, a befutott profik megvannak az én pénzem nélkül is, és nagy a katarzis ha egy egy igazán nagy előadást/kiállítást látok, de havi rendszerességgel a kísérletezkő a szívem és a pénztárcám

    A trash vicces, a trash jó. Korosztályosan engem elkerült a bennfentes trash-láz, de nagyon viccesnek tartom, látlelet. Csak vigyázni kelk hogy úgy ne maradjunk. A testvérem addig ivott és bulizott magyar-esztétika szakosként román mulatósra amíg tényleg megszerette. Veszélyes üzem.

    • “A testvérem addig ivott és bulizott magyar-esztétika szakosként román mulatósra amíg tényleg megszerette. Veszélyes üzem.”

      Devorah, ez a het kommentje volt:)))

    • Nem egészen román, de nekem trash műfajban az Aranka szeretlek című opus volt sokáig a kedvencem. Egy-két fordulata be is épült a családi szókincstárba. Ezen felül max olyat néztem meg, amit a gyerekeim mutattak, minden más esetben még véletlen sem kattintok rá. Csinálok helyette sok más, időrabló hülyeséget, ez az egy pont nem érdekel egy percig sem.

  3. Nemtom. 1 pecet birtam nezni a belinkelt videobol. Idegesit. Minden vonatkozasban. Viszont szinhazban ezer eve nem jartam. Es tartalmas irodalmat is regen ovastam. Ha tul leszek az egyetemen lesz vegre arra is ido.

  4. Sose fogom elfelejteni, életre szóló lecke volt: az egyetemen találkoztam először azzal a szóval, hogy forráskritika, és egész felnőtt életemben segítségemre volt. Velünk azért nehéz, mert minket átverni is nehéz. Minden kép mögé nézünk, látjuk, mi van a háttérben, mi nincs. Ez jó kis képzavar.

    Sorozatokat nézek, utógondozó. (Az a tevékenység, ami túlfeszített szellemi és lelki munka után lelazít. Ez lehetne a sport is, de nem. Nem is véletlenül. De már nem magyarázom magamnak se, végre eljutottam idáig.) Időnként felkutatok a youtube-on Jane Austen feldolgozásokat, de az nem trash. Anyukám néha áthoz egy Nők Lapját, de csak a fejem csóválom rajta. Az az igazi agymosós trash. Vettem National Geographicet, abból legalább okosodom. Az sem trash.

    • Ja, és a “nekünk nincs tévénk”-szlogen sznobságára szépen rávilágított múltkor a barátnőm, mikor rákérdezett egy-egy anyukánál, hogy akkor ti netről nézitek a sorozatokat? Igen. És most már azt se lehet mondani, hogy akkor legalább a reklámokról maradok le, mert nem. Ezért én inkább azt mondom, hogy huszonöt éve nincs tévém, de a neten hozzám is eljut minden szemét, ha akarom.

      • Nekem – beszűkült vagyok kicsit – megint problémám a kisgyerekes anya, aki facebookon kommentben leordítja egy másik anyuka gyerekét, mert az megengedi, hogy a gyerek youtube-on videót nézzen, vagy bekapcsolja neki a tv-t 15-20 percre, de amikor rákérdezek, kiderül, hogy a “nincs tv, nincs mese” anyuka egész nap a telefonját nyomkodja és lesi a facebookot. Amikor erre valaki rámutat, akkor meg besértődik.

  5. Egy csomó részt láttsm a luxusfeleséges sorozatból 😀 Amúgy utálom a tévét, volt tíz évem nélküle, a férjemnek most van, úgyhogy két éve visszatért az életembe. Egyszer mérgemben bedobtam a távirányítót a nagyszekrény mögé, de van másik -.-

  6. Sorozatokat, netről.
    Bulvárt nem, mert nem érdekel, azt érzem igazán a más bugyijaban és pénztárcájában való turkalasnak, és az nálam nagy elvi nem. Olyannyira, hogy ösztönös az alapja. Gondolom én, közben pedig lehet, hogy csak a falusi tapasztalatok íródtak be melyen.
    A trash olykor meghat, olykor meg nézni sem bírom, mert annyira értem azt a világot, túl közeli. A hétvégén munka kapcsán láttam egy tisztességesen megszervezett, mainstream alsó közönségtalálkozót. A Csengetett, Mylord? színészei jártak itt, kiváló modorú britek. A közönség többnyire a munkásosztály tagjaiból került ki, mégis mindenki tudott viselkedni, nem volt kínos sem a szervezés sem a rajongók viselkedése. Jó élmény volt, tapasztalni, hogy tudunk így is viselkedni, nem hőbörögni, nem bebaszva érkezni, kivárni míg a másik befejezi a mondatot, nem tulekedni, sorban állni, ipari jelleggel de értve a szabályokat fotozkodni.

    Olvastam régebben ilyen nagyon pörgős anyukas blogot meg 1-2 népszerű platformot, de idővel fáraszt a ciklikussag, és a rosszindulat, ami egy állandó velejáró. Valami legyen vagy szakmailag megalapozott vagy jóindulatú, minden más magánügy, terjesztése érdektelen.

    Színház és könyvek mindig, filmek állandóan, amit nagyon sajnálok az a zenéhez való kapcsolódás hiánya. Persze, nagyon sokat hallgatok, elektronikusat, abból is kiválót, meg igényesebb mainstream, popkultúra termékeket is (Poppy Ackroyd az az nem?) de a komolyzene és a zenei elit távoli, vágyott világ. Könnyebb ráhangolódni az indusztrialis hangzásra a beton és a gépek világában.

    De majd most! Iskola kapcsán csoportos bejárások következnek szindarabokra, koncertekre, tárlatokra.

    Az összes balos ismerősöm beszopta az Orbán Rachel sztorit, és egy ideje már látom, hogy gyakorlatilag kritikai érzék nélkül mindent, ami kormányellenes és elmarasztaló. Ez zavaró és szomorú is egyben, mert az arnyaltsag és a kritikus gondolkozás hiányát jelzi, tobbnyire harag vette át a helyüket. Tájékozatlanság van.

  7. Ahogy olvastam a bejegyzést a Bundy család jutott eszemben. Ez a sorozat volt az, ami számomra kimeritette a trash fogalmát , mégis nagyon élveztem.

    • Nem, mert a trash vicces. Mármint tudom, hogy TP is vicces, de nem úgy. Populáris inkább, sikerre gyúr, általában a scifi nem olyan műfaj nagyon ritka kivételektől eltekintve, hogy felmerüljön vele kapcsolatban az igényesség, elmélyültség, (szép)irodalom. Attól még lehet élvezetes, profi, jól működő, ahogy a Terápia című sorozat is az.

      De nem én vagyok az etalon, nem kell senkinek megfelelni, mint mondtam.

      • Én nyíltan vállalom, hogy nekem nagyon bejön Pratchett. 🙂
        És Douglas Adams és Gaiman is.
        Azzal tisztában vagyok, hogy egyik sem magas irodalom, azt viszont nem tudom megítélni, hogy mennyire nem az(ok).
        Köszönöm!

      • Épp erre az énerőre biztatlak. Persze hogy vállald!
        Az a kérdés, olvastál-e mást is, sokat. Szépirodalmat.
        A műszaki-infós-bme-s arcok jellemző kedvenceinek kedvelését és méltatását (sőt, alapos ismeretét) ne várd olyasvalakitől, aki kiskorától az irodalom-irodalmat olvassa, arra készül, azt műveli, tanárként ezerszer is előveszi a klasszikusokat, és a tanára-férje révén évekig folyton irodalom van mindenhol az életében. Enyhén fogalmaztam, a jelenség méretéhez képest.

      • “Azzal tisztában vagyok, hogy egyik sem magas irodalom, azt viszont nem tudom megítélni, hogy mennyire nem az(ok).” Nem a színvonal teszi, hanem a műfaj. Hogy mi a szöveg célja. Ami szórakoztatónak van megírva (eleve, és főleg ezt tudja), az nem szokott magas irodalom lenni. De akkor mi van, ha egyszer élvezetes? A magas irodalom általában nem pihentető. Ne mentegetőzz, inkább olvass el olykor egy-egy novellát.

      • Sokat, igen. Mindent, amin betű volt, és karnyújtásnyi távolságba került.
        Mást, igen. A mennyiségből adódóan. Mindent is.
        Szépirodalmat. Hát az arányaiban valóban nem volt sok, de a azért keveredett közéjük.
        [ Annyi mindenképpen, hogy zavarjanak a saját műveltségbeli hiányosságaim. Meg hogy rendszeresen agyf*szt kapjak azoktól a vállalati dokumentumoktól, amiket rosszul fogalmazva, gyatra helyesírással, inkonzisztensen formázva juttatnak el hozzám, és én kénytelen vagyok elolvasni, véleményezni és/vagy jóváhagyni. ( Brrr ) ]

        Gyerekkoromban, amikor faltam a könyveket, egyrészt nem kötött le annyira a szépirodalom, másrészt szülői oldalról sem támogatták különösebben, azzal, hogy fiatal vagyok még hozzá [ szüleim mentségére legyen szólva, hogy pl. Asimov Alapítványáról is ugyanígy vélekedtek, így azt is már csak felnőtt fejjel olvastam el. ]

        Akárhogy is gondolkodom rajta, nem találok önmagam számára is elfogadható mentséget arra, hogy miért nem pótoltam be felnőtt koromban, ami komoly irodalom vonalon kimaradt. 😦

  8. Egy bizonyos kor felett nem értem azokat, akik azzal fényezik magukat, hogy általuk sosem látott/hallott populáris dolgokat elvből nem néznek/hallgatnak, nem szeretnek. Szerintem ez maga a szinvonaltalanság – beállsz a biztonságos kánon mögé, az “igényesség” kitaposott útját járod úgy, hogy közben nem is néztél körül. Ha láttad, vagy ismersz hasonlót és untat, nem érdekel, az más. Ami még éretlenebb: beállni az értelmiségi kórusba, nyítlan szídni, tagadni, közben titokban nézni, mert mégis valamiért élvezetes (és jönnek a “csak azért néztem bele,mert …” beszélgetések). Aztán operabérletet venni, közben végigszenvedni az előadást. Átrágni magadat az aktuálisan jónak tarott irodalmon, élvezet nélkül, mint az iskolában a kötelező olvasmányon. Aztán villogni, hogy te művelt vagy, olvastad. Közben ez csak tájékozottság, tudod, hogy mit kell/nem kell olvasni, látni. Mondjuk tud így is hatni, ha tényleg figyelve csinálod, de szerintem nem így ellene működnie – ha te olyan vagy, szellemileg kész rá, akkor behúznak az olvasmányok, minden. De sokaknál az értelmiségi lét nem valódi gondolkodás, útkeresés, kiváncsiság, inkább normakövetés. Szekértábor, meleg akol, forma, nem tartalom.

      • Opera. Na, ez úgy volt, hogy megnéztem pár előadást hajdan, élőben, alig vártam, hogy a “slágerrészletek” jöjjenek, a sok összekötőszöveget untam. Aztán egyszer tévében láttam egy modern, azaz kb 1980-as évekből való Monteverdi Poppeát és elcsodálkoztam. Milyen hülye díszletek, fura jelmezek nahát. És jóval később láttam a Mezzo tévén (most nincs nekem ilyen) néhány olyan világhírű rendezést-előadást, ami mindent megértet, ami ott történik a színpadon, tele érzelemmel, akcióval… Aztán irodalmi nyomásra, Thomas Mann után bejött Wagner is és persze, Mozart mindenekfelett. Verdi, hát egy-két kivétellel, egy igazán jó, a Traviata, ami kb. az egyetlen kortárs témájú szövegkönyvére lett írva. Nem csoda, hogy a Pretty Woman is úgy meghatódik rajta…

      • Én sem bírom az operát, de mikor egykori énektanárom lenyomta a torkunkon VHS kazettáról az egyik japán Oidipusz-feldolgozást, nem bírtuk levenni a szemünket a képernyőről. Láttam azóta sok filmesített operát, de mindig beletekertem. Aztán poénból elmentem kollégámmal gyerekeket kísérni Hunyadi Lászlóra, az színtiszta szenvedés volt. Meg vicces. Szerintem ebben a műfajban olyan sok a kompromisszum, hogy nem éri meg. De a lányom nagyon élvezte a Varázsfuvolát, végigizgulta, pedig nem a gyerekverzió volt. Ő érti a zenét is, én csak a sztorit. Úgyhogy nekem marad a próza.

    • Magas irodalmat, lehangoló-megkapót vagy pláne régebbit olvasni nekem is erőfeszítés egy kis kurrens reddites eszemcsere-szemrágógumihoz vagy szépen fotózott női magazinhoz képest. De ha belekezdek, magával ragad. Olyan, mint a sport és a heverés viszonya. Mindkettő szuper élvezetes.

  9. A művelődést belülről kifelé tartó mozgásnak képzelem el. A megmunkálatlan elme minden műalkotást belülről szemlél. Az irodalomban közvetlenül éli át a cselekményt, a zenében és a képzőművészetben pedig az egyszerűen érzékelhetőt veszi észre. A megmunkált elme képes kívülről szemlélni a műalkotásokat. Látja, hol helyezkednek el a többi műalkotáshoz képest, látja az eredetüket és a hatásukat, látja, hogyan vonatkoznak az ő életére, látja, hogy mennyire kell őket komolyan vennie.

    A műveltségnek a szemlélődés az anyja, művelődni csak szemlélődve lehet, vagyis lassan. Ha úgy rohanok át a könyveken, mint Tigris tank a réten, vagy ha félmaratont gyalogolni járok a múzeumba, akkor sajnos nem művelt leszek, legfeljebb informált. Úgy vagyok vele, hogy az olvasmányaimnak fenntartok egy külön idődimenziót, vagy, bocsássatok meg, idősíkot. Ebben a magasabb idősíkban az események, a regény eseményei a reális életemtől függetlenül zajlanak. Esténként leülök a fotelbe, előveszem a könyvemet és aszcendálok. Ezzel a kissé ezoterikus művelettel szabadulok meg a kiolvasás kényszeres sürgetésétől. Ártalmatlanítom a Tigris tankot. A múzeumi félmaratonokat pedig úgy kerülöm el, hogy az engem igazán érdeklő két-három teremben töltöm el az időt.

    Ha olvasok, akkor a szavak egymás után, sorban potyognak elmém laza, fekete, humuszos talajára, sejtésem szerint egy-két másodpercenként, idegen nyelveken lassabban. Minden szóból asszociációs fácska nő. Ha valami különösen izgalmas, akkor megállok az olvasásban, és hagyom fává növekedni a fácskát. Például eszembe juthat, hol olvastam már ezt a szót, és az így meghivatkozott szövegen kezdek tűnődni. Máskor a szavak korábbi tapasztalataimra emlékeztetnek: utólag nevet kapnak régi mozdulatok, színek, hangulatok. Az asszociációs fákból szép lassan buja erdő növekszik, ami összeér a korábban olvasott könyvek és az élettapasztalat rengetegével. Az irodalmi műveltség pedig ennek az erdőnek a kiterjedése és biodiverzitása.

    Szívesen folytatnám, de nem tölthetem az egész estémet kommentírással. (Ha esetleg duplán ment a komment, akkor elnézést kérek, nem ismerem még ezt a rendszert.)

  10. A szingli fejvadász sorozat! (Janet Evanovich) (magyar származású!) A kedvenc trash női full lektűr bűnös élvezet, bár évek óta nem olvastam, de minden költözést és könyvszelektálást túlélt. Ráadásul az egyetemen ismertem meg, mert felvettem egy olyan szemináriumot, hogy “Modern amerikai krimi”. Kötelező olvasmány volt. Azért is emlékszem szívesen erre a szemináriumra, mert pont ezt jártuk körbe, hogy mi az, hogy “érték”, mi a magas irodalom, mi nem, és milyen értéket találhatunk abban, ami nem. és egy széles látókörű diplomás bölcsész miért teszi jól, ha a látókörét tényleg szélesen tartja, és nem “szűk, csak felül” jellegűen, mert az ugyanúgy szűk, csak… feljebb.
    Lolly Winston: Te jó ég! a kedvenc női lektűröm, egy csomószor elolvastam. Természetesen sose vennék olyan könyvet, amit egy Lolly nevű nő írt, hanem kaptam. (Ironikus példa a mentegetőzésre. De tényleg kaptam.)
    Cicás videó live stream (Kitten Academy). A leggusztustalanabbul amerikai cukiskodó tárgyhalmozó macskanevelde live streamje és videói, napi szinten fogyasztom. A macskák miatt. Tehát vannak érveim. 🙂
    Kedvenc borzalmas filmem a Függöny fel. (Christopher Reeve a balesete előtt, 5 évvel az utolsó Superman után, orrvérzős balfaszt játszik!!! kegyetlen.) Ötmilliószor láttam. Olyan, mintha bevennék egy nyugtatót. Pedig tényleg rettenetes. A darabot, asszem, még játsszák a Centrálban. (Vagy már nem…?)
    És pontosan az a lényeg, hogy tudjuk, hogy ez trash, és kezeljük a helyén. Akkor is, ha a készítők komolyan gondolták.
    Bulvárt mondjuk szinte soha. Mocskosnak érzem magam utána. De néha azért mégis. Nyilván véletlenül Odakattintódott.

  11. Én mostanában úgy vagyok vele (már egy jóideje), hogy nem megyek mély irányba. Annyira tele vagyok belülről gondolatokkal, hogy kifejezetten kerülöm a magaskultúrát. A nemodafigyelős bulvár, romkom viszont jöhet. Ez alól az egyetlen kivétel a (komoly)zene, azt viszont nem vájt füllel hallgatom, mert zeneileg teljesen képzetlen vagyok. Egyszerűen magával ragad.

  12. Anita Blake, a vámpírvadász sorozat. Tökéletesen teljesíti a trashnek azt a kritériumát, hogy annyira rossz, hogy az már jó. Vámpíros-vérfarkasos-detektíves-lövöldözős-szexelős izé. Bár én a jó sci-fit is szeretem, mondjuk Sturgeon meg Dick az etalon, az első “igazi felnőtt könyv”, amit ötévesen elolvastam, a Visszatérés volt Lemtől, máig szeretem.
    A rengeteget és kisgyerekkortól olvasásnak, és sokezres otthoni minőségi könyvtárnak vannak olyan hátrányai, hogy időnként még Németh László is lektűrnek tűnik. Bár nagyon szeretem. Lehet, hogy épp ezért.
    Édesem az első olyan ember, akivel tényleg ugyanazokat olvastuk kiskorunk óta, csak ő a könyvtárban, én meg otthon. Ő volt az első, aki tudott olyan könyvet mondani, amit ő olvasott, én meg nem.

    • Ponyvailag leragadtam Rejtonel. Angolul Kate Mosse-tol olvastam par konyvet, most megrendelem az ujabbakat is. Nem magas irodalom, de angolul nagyon elvezetes. Ha buvalbaszott vagyok (evente egyszer) vegig nezem Columbot vagy a Poirot sorozatot. Azt figyeltem meg, hogy ha megneznek egy filmet, amirol nincs infom, de lehet, hogy egesz jo, de kiderul, hogy meg sem az, kb az elso 15 percben, akkor annyira unom, hogy keptelen vagyok vegignezni. Ily modon egy este akar 3 filmbe is belekezdek. Muszaj, hogy ne legyen sekelyes, mert akkor nem tud erdekelni. Idonkent eroltetem, de vegul elcseszett idonek konyvelem el. Pedig nem vagyok sznob. Viszont ami magas kultura, de nem bilincsel le, pl. a legtobb opera (csak nehanyat szeretek) azt soha vagy nagyon ritkan, pusztan a kivancsisag kedveert. Ilyenkor neha kiderul, hogy nem rossz, de meg sem nekem valo a mufaj vagy nagyon olyan hangulat kell hozza. Amit szeretnek bepotolni az a kortars irodalomban elmelyules. Alig ismerem a kortars irokat, magyarokat sem. Nem is tudom eldonteni kitol lenne erdemes olvasnom. E. P.-t nagyon szerettem olvasni, de az is a veletlennek koszonheto, kulfoldre konyvekkel megpakolva mentem vissza es ugy valogattam, hogy beleolvastam 1-1 regenybe, ha tetszett a nyelvezete mar vittem is. E.P. is ezert jott velem. Gozom nem volt, hogy o jo vagy sem. De az is erdekes, hogy kint olvastam a “sundiszno eleganciajat” angolul es tetszett, elolvastam magyarul is, meg ugy is tetszett, de akarkinek kolcsonadtam, mint jo konyvet, ugy jellemeztek, hogy unalmas vagy limonade. Erdekes ez a belso szuro, ami ilyen ellentetes velemenyeket general az irodalom, zene vagy kepzomuveszet teren.

    • Lem sőt LEM! Most már tudom, melyik az a Galaktikában folytatásokban (?) megjelent elbeszélése, amiben csővezetékből jön a nyers palacsintatészta, a divattervező tubusból fújja a ruhát és az utcasarkon halogénszínészek adnak elő jeleneteket, az a Visszatérés? Azt is ő írta, amiben a robotok, miután valami katasztrófa folytán egy 16. vagy 17. századi nyelvtörténeti tár és Sade márki művei táplálódnak beléjük?
      – Kolléganőm biztatására aztán elolvastam sok Aszimovot, egészen lekötött és megkönnyítette a mindennapokat, az én “Egy nap”-omat, amilyen sok volt…
      A Mad men (Reklámőrültek) minek számít? És a Szex és New York? Manapság főzős videókat nézek, nagyon kifinomultak vannak, meg van vicces is, amit a 11 éves fiúunokám néz, és főz belőle.

      • Fú, nekünk a Visszatérés egy kötetben volt meg, de ilyen max. 1972, Galaktikában nem emlékszem rá. De ez az 🙂 Abban van az is, hogy kezelik az újszülötteket, hogy ne legyenek erőszakosak, és mikor kiderül a főhősről, hogy az ő korában még nem volt ilyen, elkezdenek tőle rettegni.
        Meg a robotos is Lem, igen.
        Asimov nekem gyerekkorban nagyon cuki volt, olyan 12 éves korig, aztán elkezdett zavarni, hogy mennyire lapos, de hosszú évekig szerelmes voltam az Öszvérbe, szerintem ha most elém lépne az utcasarkon, mennék vele bárhová 😀

  13. Pl. nekem most bejött a Westworld sorozat, hát az biztosan nem magas 🙂 teljesen vegyes, mi fér bele, állapotomtól függ, szeretek lelazulni kellemes francia filmeken és művelődni is időnként, egy közeli barátnőm író és színikritikus, az ő dolgait elolvasom és ő jókat ajánl színházban.
    Nézésben nagyon-nagyon lassú a felfogásom, ez egy korlát nálam, a lassabb filmek jönnek be, vagy a neten nézés és akkor visszatekerhetem.
    Még az a kifejezett nehézségem, hogy azt érzem, szakbarbárrá válok lassan, leginkább jógáról szeretek olvasni, meg mondjuk személyiségtípusokról, coaching eszközökről, nemnormális mennyiségben. Merthogy olvasni imádok. Sokkal inkább, mint nézni. Hallgatni, pláne kevésbé. De most egy hónapig egy vízkutatásról szóló anyagot fordítok, ilyenkor minimál olvasási igényem van.

    • Az első mondatodra írom:
      Nem szeretem, hogy mindenki magyarázkodik a választásai kapcsán. Erről szól a poszt, és arról, hogy miért nem érdemes erőltetni a “magas” produktumokat annak, aki ezeket nem szereti igazán, szívből.

    • Most nálunk is a Westworld megy. Ténymegállapítás: a társam kivánságára, nekem eszembe sem jutott volna (de lehet, hogy később meg igen). Ha odafigyel az ember az apró részletekre, bőven van benne min elgondolkodni, min feszengeni és mit feldolgozni.

  14. Pearl: Erkelnek talán az a tragédiája – én laikus vagyok, zeneműveletlen, de – hogy “magyart” vártak el tőle mindenben, nemzetit. (Ismerős ez, nem?) Talán jobban ki tudott volna bontakozni, ha nem ilyeneket komponál. Ezt írja valahol Kundera is a majdnem Erkel-kortárs cseh-morva Janacekről. Bocsánat, a különleges betű-karaktereket most nem találom…

    • Ebbe még nem is gondoltam bele. Én inkább arra értettem, hogy az opera olyan komplex, olyan sokféle szempontnak kell megfelelni (akusztika, élőzene, énekesi képesség, színészi játék, külső, hangterjedelem, mittudomén), hogy nem lehet. Ezért pl nem tudtam elhinni, hogy a huszonéves Hunyadi Lászlót játszó operaénekes, akinek fantasztikus hangja volt, de negyvenes külsővel rendelkezett és Zámbó Jimmy frizurával, szerelmes az 55 éves Miklósa Erika által megformált Garai Máriába. Mindezt nem a nagy Operaházban, hanem a minimál díszlettel operáló Erkelben. Nem szeretném még egyszer. Ugyanakkor más meg élvezhető volt, és lehet, hogy a darab is fontos. Nem tudom. Nem leszek operarajongó.

      • Nem értem, amit énekelnek és ez zavar. Ha magyarul, akkor sem.Ti értitek? Láttam olaszul énekelt operát úgy, hogy ment felül a szinkronszöveg, furcsa volt, de akkor jöttem rá, hogy így tudnám élvezni.

      • Nem baj. Bevallom, magyar előadásokkal nekem sem volt igazi élményem, csak egy-egy részletükben, külföldre meg nem járok. Olyan előadások, mint DVD-n, felirattal Monteverdi Poppea megkoronázása, Jarousskyval Nero szerepében – hát az fantasztikus színházi élmény IS volt, szex, pénz, hatalom témakörben, ijesztő és vicces-groteszk is. Szép emberekkel, akik nagyszerű komédiások…

      • Szerintem ha gyerekkoromban nem kellett volna hétvégenként órákat eltöltenem azzal, hogy Verdi meg Wagner (meg néha Puccini) maratonokat hallgatok végig házibarkács quadrofon hangszórókból a koloniál nappaliban, kezemben a partitúrával, amit követni illett szemmel, akkor talán szeretném az operát.

  15. Bulvárt nem fogyasztok, populáris műveket ellenben igen. A teljesség igénye nélkül utóbbira néhány példa: Stephen King, AC/DC, Blue Bloods… ennyi elég is, így olvasási, zenehallgatási és tévénézési szokásaim egy apró szeletét ezzel meg is mutattam.

    Igaz, mostanában újra a szépirodalom érdekel, most fejeztem be Jaume Cabré Én vétkem c. regényét, és a következő regény, melyet el akarok olvasni, Hrabaltól a Sörgyári capriccio. Nem azért, mert sznob vagyok, hanem azért, mert hallottam belőle egy részletet (igen, néha értelmes hangoskönyveket is lehet hallani a rádión), és valami nagyon megfogott benne.

  16. fenchurch: nahát, az Öszvér figurája engem 40évesen is izgatott! Aszimov egyhangú, persze, de agyat mosni abban az életkorban pont jó volt. Vicces, mennyire hidegháborús. De Lem évizedekkel előbb megérezte-elképzelte mindazt, ami sokkal később lett valóság, némelykor Aszimov is.

  17. Visszajelzés: a hét örömei | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.