hofi géza ökörsége

Rá emlékezve választottam a címet.

Az volt, hogy valami szalonrasszista mondatot engedtem meg magamnak edzés közben, amikor feltűnt egy csodaszép étcsokoládészín férfi, erre Esther The Body

szóval ő

felidézte a taszári poént. Itt hallhatjátok, 7:14-től Mariska néni történetét.

Beszél!

És akkor hallgattam Hofit, sokat, különböző életszakaszaiból, és nagyon elgondolkodtam rajta húsz évvel a Kossuth-díja és tizenhat évvel a halála után.

Elolvashatjuk mármost a wikipédiás pályaképét, annak érdekes momentumait, színműs fel nem vételét, melóséveit, és ahogy a színházi büfék sztárja lett. Meghallgathatjuk táncdal-paródiáit és egyedülálló Madách Kamara-beli sikerszériájának felvételeit. Elcsodálkozhatunk, hogy 1968-tól haláláig élt az Anker-palotában, és onnan sétált át a színházába, és azon is, hogy vajon kik és miért rongálták meg 2007-ben pont az ő sírját.

Elismerhetjük, hogy a kabarét önálló műfajjá, egyszemélyes showvá tette, ekként jellegzetesen kelet-közép-európai, korai stand upos, és az összes mai humorista az ő köpönyegéből bújt ki. A leggyakrabban Bödőcsöt mondják utódjának mint dohogó, önkritikus, abszurdra fogékony kisembert, aki jóval intellektuálisabb, mint amilyennek látszik. Viszont Bödőcs igazán vidéki.

Előkereshetjük a jelleme tisztaságát kétségbe vonó írásokat is, mint amilyen ez a leleplezés arról, hogy miért volt védett helyzetű és bírálhatott szinte szabadon. De nem érdemes ezen túl sokat agyalni, hiszen ugyan ki jellemes azok közül, akik a Kádár-érában vagy 1990 után, de a régi rendszer utóhullámain váltak sikeressé? (Soltész Rezső. Dévényi Tibi bácsi. A rendszerváltás nagy vesztesei…)

Megállapíthatjuk, hogy a három T idejében Hofi nemhogy tűrt, hanem kifejezetten támogatott udvari bolond volt. A vezető rajta mutathatta be nagyvonalúságát. Kádár, aki valóban nem volt kis formátum, maga gratulált neki, és bölcsen nem bánta, hogy Hofi mindenkit és bárkit célba vesz. Ez jellemző történet (sajnos, csak ilyen nívós médiumban találtam nyomát). Az embernek az volt a benyomása, hogy hiszen itt ezt is lehet, tehát szabadság van, a rendszer bírálható. És ez volt a legnagyobb átverés.

Én most úgy látom-hallom, hogy Hofi jól tudta, hol a határ. Nem volt önmaga ellensége, és mindvégig lojális volt, amolyan Moldova-szerű figura, csak kevésbé elvi, aki azt ostorozza, amit imád, érte haragszik, nem ellene, sőt, nem is haragszik, hanem dagonyázik ugyanabban a hétvégi telkes-ladás-maszekolós-korrupt masszában, amelyben mindenki, de ott legalább, mert mit tehet az egyszeri ember, összeröhög velünk a megváltoztathatatlanon.

Nem is nagyon ambicionálta, hogy bármi változzék: az 1990 utáni éveket már értetlenül, bizonytalanul figyelte. Az új rendszer iránti bírálata keserűbb, kiábrándultabb: mint aki nem érti, mi ez az egész, elmentek a szovjet katonák, hova lettek a jó kis ismerős munkásőrök, helyettük IFOR erők, hova jut a világ? Akkor már nem lehetett tudni, kivel lehet összekacsintani. (Ezt nevezzük pluralizmusnak. Hogy eltűnt ez a szó, amelyet az én nagykamasz koromban annyit hajtogatott mindenki. És a fogalom is eltűnt.)

És bár Hofi Géza a Hornéktól kapta a Kossuth-díjat 1998-ban, utána még négy évig élt FIDESZ-kormányzás alatt, Medgyessyék megválasztását pedig nem érte meg (kivagyok azoktól az emberektől, akik ezt úgy használják, hogy “élte”!).

Az oldozó emlékezet Hofit ellenzékiként tartja számon, amiért a politikai kabarét választotta, és minden korban mindent kigúnyolt (egy Puzsér, csak humorérzékkel!), e műfaj egyeduralkodójaként, de a porcelángyári, nyelvjárásban beszélő melós figurája (miközben Hofi maga színbudapesti születés) afféle hivatalos, beépített kritikusa volt Kádárnak. Senki nem üldözte, a lábai előtt hevert a kultúrpolitika, sok más tehetséges előadóművésszel ellentétben számos alkalma volt megmutatni rögtönző, karikírozó tehetségét.

Eltűnődhetünk azon, hogy igazán vicces-e Hofi. De aki olvasott elég Örkényt, Hrabalt, Hašeket, aki sokat gondolkodik maga is, annak így jár az agya, az poénokat, nyelvi bravúrokat gyűjt, és emiatt nekem sajnos semmi sem igazán vicces, Bödőcs sem. Minden kiszámítható, nem tudnak meglepni, és nagyon sok poénjukat tartom olcsónak és ízléstelennek.

Engem jobban érdekel, hogy okos (reflektív) ember volt-e Hofi. Vagyis, amit mondott, azzal pontosan leképezte, amit a kisember gondol, mert ez volt a hatás titka, de volt közben saját, okosabb álláspontja, vagy ő tényleg ennyi, ezt gondolta? Tartok tőle, igen.

Hofi kevésbé a poénok tartalmával tarolt, inkább a gesztussal, hogy megmondja. Az úgy nézések, a hatásszünetek, a hangsúlyok, a drágaságaim és a pusszantás volt az igazi titka, annak ellenére, hogy a viccei, poénjai szájról szájra jártak, folklorizálódtak és évtizedekkel túlélik őt.

Mindez, amit írok, szervetlen és mesterkélt, nem vagyok vele elégedett, mert nekem Hofi távoli köd csak, jelen elmélkednivaló. Akkoriban, amikor eszméltem, lerobbant a Wartburgunk, és egy ideig tévénk se volt (én nem láttam a Rabszolgasorsot, és a Klinikából és a Szomszédokból is csak egyes fejezeteket). Nem szólt a Rádiókabaré sem, nálunk nem volt Hofinak kultusza, a mélyben ennek az volt az oka, hogy mi amolyanok voltunk, nem-kádárosak, ha ezt soha senki ki nem mondta is, de átláttunk a szitán, hogy ő álellenzéki. A mi családunkban nem volt melós öntudat, melós érzület, valójában semmilyen vonal, identitás nem volt, se olyan, hogy “mi értelmiségiek”, “mi budaiak”, “mi, akik szívtak”, mert senki nem beszélt a traumáiról. (Apám 33-ban, anyám 36-ban született.) Az intellektuális vonal is igen szerény volt: apám nem volt nyitott a világra, a tudatát kitöltötte a nárcisztikus vallásossága, ahhoz képest pedig minden talmi és bűnös volt (az amerikai musicaleket és vidám filmeket szerette azért), illetve hallgatta a Szabad Európát, de nem beszéltünk erről (nehogy elvigyen a fekete autó). Csak anyám kultivált egyáltalán bárkit, de sosem írók, színészek, művészek voltak. Schirilla György talán, és rajongás az engem keresztelő, szüleimet eskető református lelkész iránt.

Szóval, én nem a bőröm alatt hordom Hofit, sőt, sehol. Írjátok le ti Hofi-emlékeiteket! Ti hogy látjátok?

Hofi a mindenkori kisemberi panasz, szexista, rasszista és hovajutavilág hőzöngésekkel. Sokat poénkodik a saját elesettségén, műtétein, nem-dicső csajozásain. Megkapóan emberi, átélhető, viszont óvakodnék zseninek nevezni. A kultusza el van túlozva.

Amiért poszttéma lett: a felvételeket hallgatva rájöttem, hogy de hiszen amiket ma hallunk a butáktól, azokat eredetileg ő mondta. Mi értelme a belvárosban biciklizni? Egészséges életmód a kipufogógázban, no hiszen. Vagy, írom ezt a félmaraton és a lezárt város után egy nappal (megint fellángolt a vita!), hogy a futóversenyeket miért nem a külvárosban rendezik, itt rossz a levegő. Ezek a teljesen kontextus nélkül, egyéni bosszankodásként előadott, saját fejből ki nem látó, rendszerben gondolkodni képtelen, olcsó, nyájszellemű dohogások, sem nem bátrak, sem nem viccesek, pedig állítólag ez zseniális. A nyugatiasodás nagy kerékkötője ez a gondolkodásmód, engem az ilyesmi borzasztóan zavart már a kilencvenes években is.

Hofi nem a nagy leleplező, hanem az, aki mindannyiunk tudtával, hagyománytiszteletből megeszi és kispórolja a közös levesből a kolbászt, viszont ezt bevallja, és mi a bevallásért szeretjük. Ő maga nem vesztese annak, amit bírál. Szója… “szójj a nővérnek, hogy beszartam”. Nem mintha valaha is egészségesnek vagy finomnak gondoltam volna a szóját, de Hofi nem ezért mondta, hanem mert ilyen modern dolog volt. Hofi Géza mindenestül konzervatív, konform, onnan mérgelődik. Nem hagyja annyiban, de az övé az a típusú éles bírálat, amelyből nem lesz semmi módon új és jobb világ, valójában bebetonozza vele a régit. A kisemberi “ez már csak így van” reflexeket reprodukálja. Kevésbé karikírozza, inkább újratermeli és erősíti: a büdös városban futnak a népek, milyen ostobák. Azóta is ezt mondogatják azok, akiket nem kedvelek.

*

Kiment a Hogyan neveljek mozgékony gyereket? című írás azoknak, akik kérték, a következő ígért poszt a Nem dolgozik lesz.

47 thoughts on “hofi géza ökörsége

  1. Hofi a kisember szelep-funkciója,mert a kisember “státusz”,a definíció is abból ered hogy létezésében benne van,a feje fölött döntenek a kategóriáiról,határairól,korlátairól.
    Bödőcs(nemtom jól írom-e),vállaltan egy körrel kifelé lép ebből,a mai magyar értelmiségibb közepet keveri a mindennapi néplélekkel(ezért az olcsóság olykor és hát a két társadalmi szerep/státus között azért-főleg a humorban-van átfedés).
    Ettől a műfajtól (itthon legalábbis) általánosan nem az uránymutatást csak a reflektálást/nyelvöltögetést/célt el nem találó fricskázást várják el,mert szórakozni akarnak én sem várom el,hogy a jól-rosszul sikerült tükörtartáson kívül mást is nyújtsanak.Nem filozófusok ők,még ha sokan ezt is próbálják rájuk szuszakolni.
    Bödőcs stílusát én kedvelem,de ez már legyen az én bajom.😊

    • Bödőcs amúgy sokat beszél a bölcsészkarról meg Hrabalról, el is végezte az egyetemet, ami hatalmas társadalmi mobilitás, de az a gyanúm, hogy nem igazán művelt, csak sokat emlegeti azt, amit olvasott. Én is kedvelem a stílusát is, az egész lényét, ellenállhatatlanul röhögök, csak megszoktam a tágabb igényeim tágabb teljesítését, és vonakodnék extrém műveltnek tartani őt (ahogy szerintem ez a hűdenagy intellektuellség túlpörgött Nagy Bandó, Sándor György, Laár András és Galla esetében is – nekem az angolszász standuposok sokkal okosabbaknak tűnnek!). Az ő filozófussá emelésük azt mutatja, hogy a magyar átlagpolgár hihetetlenül alulművelt. Tudom a helyén kezelni: mindez azért van, mert én is poénvadász vagyok és tartalmat gyártok, bőven eszembe jut egy csomó ilyesmi spontánul, és a beszélgetőpartnetreimnek is. Ami persze nem tesz egyikünket sem előadóművésszé.

      A facebookon Orosz Gabriella nevű kommentelő távlatokba helyezi Hofit.

      • Igen,ez az ami kimaradt a kommentemből,hogy a környezet minősége teszi őket nagyobbá annál mint amire hivatottak és mint amire ők vállalkoztak valójában.
        Ha valaki pl. Bödőcs hatására (újra) kézbe veszi Hrabalt,az viszont pozitívum,úgyhogy akár lehet pozitív hatás is,bár gyanítom,ez történik meg ritkábban.

      • De Bödőcs nem mint népnevelő jelenik meg, hanem mind szuperművelt, aki Hrabalon filózik. Hrabalt emlegetni könnyű, mert menő, viszont mindenfélét lépést tartva, értelmezően olvasni és nem feltétlenül előadni a tudort, az volna a feladat.

      • Ugyanezt gondoltam, ezért lepődtem meg őszintén az Addig se isziken. Még nem olvastam végig, csak bele-, de a Krúdy-paródián lehidaltam. Valami van ott mégiscsak.

      • Elolvasva ezt a kommentet már-már aktualitását vesztené azirányú kérelmem, hogy fejtsd ki részletesebben a “vidéki” kategóriát – én pl. egyáltalán nem ismerem Bödőcsöt, csak a nevével találkoztam a médiában, de ezzel a kommenttel már-már választ is kaptam arra, ami érdekel vidékiként: alapvetően nagyvárosi vendégekkel ellátva, akik közt találkoztam már hozzád hasonló gondolkodókkal is, megjegyzem, nagyon aranyosan elfogadták a “vidékiségünket”. Nem tudom, hogy “publikáltak”-e minket, nem is nagyon érdekel, én ettől nem válok értelmiséggé, viszont érdekel, hogy ez a réteg miért, milyen indíttatásból keres pihenésképp minket. Vagyis ha érdemesnek találnád a témát, írhatnál arról, hogy mitől vidéki a vidéki – nagyvárosi szemmel?

      • Köszönöm a kérdést. Nem erről írnék, mert túl kézenfekvő, nem ér meg egy posztot, és nagyon érzékeny téma is, nettó provokációnak hatna.

        Létezik vidéki vs. nagy/fővárosi tagozódás, hazánkban azért is élesen, mert szinte minden lehetőség a fővárosba koncentrálódik, minden más (felsőoktatás, klinika, plázakínálat) gyengébbnek, kevésbé forgalmasnak, rosszabbul ellátottnak számít. Ezt nem én mondom, és én viszonylag későn találkoztam a Pestre jövők elemi frusztrációjával, de létező a dolog. Általában bennszülöttnek lenni előny, tehát Tótkomlóson is előny helyinek lenni, ha én megyek oda, de mit mondunk ezzel, ha a tendencia az, hogy mindenki a nagyvárosba, fővárosba vagy nyugatra vágyik, mert ott vannak a lehetőségek, amitől jobb az élete.
        Én magam városias, a várost és lehetőségeit értéknek tekintő vagyok, semmi nosztalgikus szépséget nem látok a locsolkodásban, pletykálkodásokban, művházakban és falunapokban, az úgynevezett hagyományőrzésben (hamisan éneklő nénik). Egyébként egy erős hagyományú kisvároshoz kötődtem hosszasan ifjan, akkor ábrándultam ki. Ugyanígy “healthist” és “ableist” vagyok, vagyis értéknek, előnynek és felelősségnek is gpondolom az egészséget és az épséget, amivel már sok vitát kavartam és sokakat megbántottam, hiszen “nem tehet róla”, “úgy is jó”, “nem is igaz”. Nem hiszek a “költözzünk ki a nyugalomba és legyünk önellátóak” című műsorban, nem is tudnék máshol, csak nagyvárosban élni, semmiféle romantikát nem látok még az agglomerációban sem. Nagy erőkkel megy a felszépítés, de általában belebuknak, elmagányosodnak, nincs munka, viszont kell a kocsi és az oktatás, nem szervesek a kapcsolódásaik és eladhatatlan az ingatlan.
        Itt viszont nem erről volt szó, semmiféle értékítélet nincs abban, hogy Bödőcs elemien vidéki, ez a forrásvidéke mindennek, amit csinál, ehhez viszonyítódik minden. Bödőcs úgy indult, mint kisfalusi (búcsúszentlászlói) helyi gyerek, ez a poénjainak a lelőhelye, közege, értelmezése is: a vidék, és ahhoz képest értelmiségi. Őt állítottam szembe a kiejtésre nyelvjárási, de valódi származását kvázi tagadó Hofi-féle melósfigurával, hiszen Hofi budapesti és nem melóscsaládból származik. Bödőcs világában minden lokális érvényű, mindenki mindenkit ismer, kocsma van, nagy vendégeskedések, ivászatok, verekedések, mekkelekszerű melósok, korrupció, közösségi jellegű szőlőművelés és disznóvágás, ehhez méltó minőségú borral és sonkával, helyi szokások, szexizmus, és nincs vagy vékony az értelmiség. Ezt ő láttatja, ítéli meg és karikírozza így, nem én mondom. Onnan eljőve is terem poén, de továbbra is ahhoz a wartburgos stb. közeghez viszonyítódik minden. Ő ebből tört ki, és országos sztár lett, erre jellemző reakciókat kap (csodálat, túlértékelés, irigység).
        Pl. itt:

      • Tévéből anekdotából meg főleg politikusi gesztusokból néha úgy tűnik, nagyon is szép és jó ott minden, de azért az egyik kurrens tévésorozat, a pajkaszögi is parodizálja és a faluhoz köti a kisszerűséget, provincializmust, hozzá nem értést és korrupciót. Úgy nézhet ki, lenézem és sztereotipizálom azt, ha valaki nem született fővárosi, és ebben van is valami, nem tagadom, ez egybevág a tapasztalataimmal. Erre az elfogultságomra viszont rálátok, reflektálok rá, de azért így van. Nagyon köt a közeg, nem tudok elképzelni nagy kulturális szakadékon átívelő szerelmet például, nagyon más mentalitások tudnak lenni (és nem szeretem a felesztétizált, mesebeli Erdélyt sem). Nekem nagyrészt budapestiek vagy extrém művelt vidékiek a társaságom. Magyar szakosként elég kínos, de a nem köznyelvi normában beszélő emberekkel is bajban vagyok: azt gondolom, ha valaki tíz éve él Pesten, és még mindig nem esett le neki, hogy itt (és a standard, úgynevezett mediatizált, vagy is közvetítőnek tekintett, közös nevezőt jelentő, médiabeli köznyelvben) a hasonlító határozó ragja a -nál/-nél és nem a -tól/-től (nagyobb a tavalyinál), ehhez ráadásul újságíró is, az direkt csinálja. Az nem figyel, nem okos. Természetesen Kelet-Magyarországon eszemben sincs ezt szóvá tenni, ahova egyébiránt nemigen megyek, nagyon lehangol. Na, a lényeg, hogy én soha nem vágytam sehova innen, se Pestre, se külföldre, se vidékre, és nem is keresem különösebbben pihenésként a vidéket csak azért, mert vidék, inkább a nevezetességek miatt (Balaton, Dunakanyar stb.). Amúgy mások azért keresik, mert messze van, meg lehet szökni az életből, nincsenek ismerősök és olcsó.
        Kár ebből ellentétet képezni.

        Ady Endre:
        http://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/ady/ugar.htm
        http://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/ady/bakony.htm

        Lobster:
        https://oriblog.blog.hu/2011/04/26/az_fenyesseges_falurul
        (ezért sem írom meg, ő megírta már, és ő falusi)

      • “Nagy erőkkel megy a felszépítés, de általában belebuknak, elmagányosodnak, nincs munka, viszont kell a kocsi és az oktatás, nem szervesek a kapcsolódásaik és eladhatatlan az ingatlan.”
        Videken elek, gyonyoru taj, kozel a dunakanyar, erdo-patak a kert vegeben, ennek ellenere hajszalpontosan azt latom amit te a fent idezett szovegben leirtal. Elmaganyosodas, kicsinyes latasmod, ostoba pletykak, altalanos sotetseg (kivetel azert akad) muveletlen emberek. Hervaszto. Muveletlen suttyoval pest is dugig van, de azert mas az arany.

      • Milyen jó, hogy ezt így leírjátok. Nagyon érdekes.
        Én nembudapest-megyeszékhelyen éltem csak, illetve az egyik megyeszékhelytől 10 km-re lévő hype-faluban, az nem reprezentatív, mert pont a krém vásárolt ott telket, mára triplájára is nőtt a kiterjedése a településnek ahhoz képest, mint amikor odaköltöztünk gyerekkoromban. Szóval én a hardcore vidéket nem is igazán ismerem. Szokták a ‘vidék’ szót abban az értelemben is használni, hogy ‘nem Budapest’, erre szoktak megyeszékhelyen ugrani, és persze arra senki se lát rá, hogy ha ez pejoratív, és mi ne legyünk már vidék, akkor csak lejjebb toljuk, hogy mi a vidék, és mi nagyon örülünk a fejünknek, de másokat attól még ugyanúgy lenézünk. Az mindegy, csak minket ne nézzenek le! Jaj, olyan öntudata, fontossága tud itt ennek lenni. Szintúgy a ‘FELmegyek Budapestre’, ‘LEjön a miniszter úr Budapestről látogatóba’, ezt azonnal javítják az önérzetes itteniek, én teljesen automatikusan mondom így, de leszögezem, hogy értem az érzékenységet.
        Szóval van egy ilyen megyeszékhelyi sértettség, hogy mi is érünk ám annyit. Mi is lehessünk nemvidék! Hát legyünk. Tegyünk érte. Még olyan is volt, amikor említettem valakinek, hogy lesz egy menésem Budapestre vásárlási céllal, kell ez-az olyan helyekről, ami itthon nincs, akkor rámförmedt, hogy miért nem jó nekem a saját városom, itt is van egy csomó minden!! Hát van, de most mit csináljak, ha van, ami meg csak a fővárosban van. Hát rendeljek online! – szól a kinyilatkoztatás. Ja, de nekem ez egy élvezetes kis kirándulás, szeretem ezeket a kis útjaimat. Na, ez aztán tényleg felháborító. Mintha éppenséggel azt várná tőlem az alig-ismerős, hogy bojkottáljam a fővárost, mert ő vérig van sértve, hogy nem lakhat ott, vagy nemtom 🙂 Folyton jönnek a budapesti fizetésekkel, hogy azok mennyivel magasabbak, mint itt. De miért nem költöznek akkor oda? Vagy járnak be, ha az annnnyira megéri? Mi ez a pampogás, aztán semmitnemcsinálás? Egymást hergelik.

      • Én nem embereket nézek le, hanem igenis értékítéletet kötök ahhoz, hogy műveltség, sokféleség, kultúra, építészet, jólét, egészség, tudatosság, kemény meló. De akik ezeket nélkülözik, ezt nem ugorják meg (pedig az ingyenes felsőoktatás korában eszméltek ők is, ma pedig van internet), azok úgy érzik, őket nézem le.
        Tesztkérdésünk, ismét, mint mindig ha azon tűnődünk, valami építő-e, jó-e, elfogadható-e:
        Mit kívánnál a lányodnak?
        Bevallom, ha így merül fel a kérdés, olykor gyújtogatni volna kedvem, szétnézve kis hazánkon.
        És a szövegeimtől, sikereimtől, értékrendemtől eleinte oly lelkes, aztán hátba támadó, szétpletykáló, ártalni akaró, szerelmemet megkörnyékező stb. egykori olvasók mind vidékiek, és e frusztrációnak nagy szerepe van abban, ahogy betámadtak és leutánoztak.

      • Értem. És érdekes erről olvasni. Mindig nembudapest-városi voltam, és soha semmilyen formában nem tapasztaltam meg ezt a frusztrációt magamban. Oké, amikor Szegeden éltem és annyira szar volt a színház, akkor azért elmondtuk egy párszor, hogy bár lennénk Budapesten. Meg biztos a környezet is szítja ezt a frusztrációt. Nálunk otthon az volt, hogy Budapest nagyon jó, és megyünk is, ha tudunk, de nem ott lakunk, és nem baj. És az se volt, amit nagyon sokszor hallok szintén itt nembudapesten, hogy fúúúúj Budapest, sose laknék ott! Hát élhetetlen meg büdös meg koszos!! Stb. Én erre is mindig csak nézek. Az a kozmetikus jut eszembe, akihez évekkel ezelőtt jártam. Folyton kirohanásokat intézett a gügyén lelkesedő menyasszonyok ellen, hogy bohócot csinálnak magukból, meg futnak a pasik után, hogy vegyék el őket, közben meg sokkal jobb szabadon, kötöttségek nélkül. Na, ezt egészen addig mondogatta, amíg végre meg nem kérte a kezét az egyik pasija, mert akkor egyből azonnal törlődött az egész, és onnantól az esküvő és a szép idilli kiscsalád lett a legfontosabb. Már nem járok kozmetikushoz.

      • Vidéki kisvárosi vagyok, és egy hosszú kapcsolat révén testközelből ismerem a zalai falut is. Hajszálpontosan így látom. Bödőcs elsősorban így vicces nekem, mert tudom milyen a “hegyre menni” és tényleg ennyire gáz a nyolcáltalánosos unokatestvér lagzija.
        Bödőcs az elszármazott vidéki skizoférniájával, öniróniával röhög ezen, hogy tudod hogy nagyon gáz, de ennek ellenére ez az ismerős, ez a hazai, mégse tagadhatja meg a származását, akkor sem ha vércikik.
        Hogy hiába lettél vegyészmérnök, akkor is “gyerehazafiam permetelni” .
        Hogy a bölcsészkaron olvasod Hrabalt, otthon meg látod az igazi Józsibát.

      • A polcomon vár, el akartam olvasni. De nem tudtam. Annyira nem jó. Vagy lehet, hogy az, de akkor én vagyok már hozzá kevésbé fogékony. Fent említett okok miatt (magas ingerküszöb).

      • Rengeteg képzetlen és műveletlen ember él a fővárosban, alkesz és szexista, etc is.
        Érdekes, hogy mégsem nevetünk a pesti bunkón, csak a vidékin, nem forrása a humoristáknak a villamosok népe.
        Mondjuk az para, hogy az internet korában ilyen mértékben tájékozatlanok tudnak maradni emberek, dehát ez érdektelenség, és életstílus kérdése is. Aki meg a fővárosban él, ha akarja, ha nem, ragad rá valami a koszon kívül is.

      • Azért az tényleg más, ha az a tipikus, ha a polgármester kvázi feudális kisbíró, számot tart az első éjszaka jogára és a dézsmára. Mert azért a fővársoban és városokban van más is. De például az egri színház harmatgyenge siralomház, sehol nincs progresszív kultúra, oda kerülni büntetés kezdő színészként, musical és operett meg retróelőadók mennek, és ahhoz öltözik kiskosztümbe és nercbe a helyi notabilitás. Vááá, egy időben sok ilyet láttam, sosem feledem.
        A progresszióért még Pesten se sokan ülnek fel a négyes-hatosra.
        A vidék még halmozottabban szól az erőviszonyokról, a macsóságról, az erőszakról, és ezeket sokkal könynebb elrejteni, normálisnak beállítani, áldozataikat megfélemlíteni, mint a városban.
        Ugyanakkor remek, példaértékű szociális kezdeményezések vannak több helyen, a filmhét idén tele volt erről szóló beszámolókkal – mind a nyomorból való kirángatásról szól, és mindet Pesten élő, oda járó emberek csinálják és dokumentálják. Egyikük, kedves, azóta külföldre költözött edzőtárs-barátnőm lakása feltűnő helyén őrzi a származási települése áthúzott tábláját.

      • Egyébként én ezt ugyanilyennek látom Budapesten csak nem falu az egység hanem munkahely meg lépcsőház meg klub. Feudális épp úgy csak fellazitotta a szisztémát az, hogy nem szoros a közösség és nem akkora az egymásra utaltsag.
        Mint ahogy a Luc által tapasztaltakat fogalmaztam meg nemrégiben, pedig belváros.
        Az arányok talán mások, de elsősorban az életszínvonal a más. Mert a városban is a pénz adja a lehetőséget. Olyan értelmiség meg amivel szívesen beszélgetek itt pl, az BPesten is ritka.

      • Úgy gondolom, hogy ezeknek jó része pénzkérdés is.
        Pontosan úgy, ahogy a nyugati gondolkodás kontra magyar viszonylatokban is óriási szerepe van a jólétnek.
        Nem az a megoldás, hogy mindenki városba költözik, mint ahogy az sem, ha mindenki külföldre.

      • Vegyes lett a pesthez valo viszonyulasom. Mikor egyetemre megyek vegig slattyogok a nyugatitol hosok-tere, dozsa gy.ut vonalon. Az intelligens arcok es egyaltalan a jol megkulonboztetheto stilus szinte kivetel nelkul kulfoldiekhez tartoznak. Reggel a trolin csak lestrapalt, lecsuszott durva arcokat latni. Szurke a tobbseg vagy ha nem ,sokszor csiricsare es kozonseges, lefele kokado vonasokkal. Ez is mintha felerosodott volna az elmult evekben. Ami legjobban nyomaszt a varosi “letben” az a kosz, a buz (foleg az autos kozlekedes buze, de a kutyaszar, emberhugy buze is undorito), a zaj es az utcai intolerancia. Utalok megfogni barmilyen fogantyut vagy leulni a villamoson. Viszont ott lenni a magam valasztotta tarsasaggal, egy magunk valasztotta helyen az mindig felvillanyoz. Szeretek pesten lenni, de hazajonni valahogy megkonnyebules is. A strategiam videken az, hogy kivulallo maradok. Leszarom a falusiak elvarasait, csak azokkal kapcsolodom akikkel jo egyutt (elenyeszo), de ez tenyleg elmaganyosodashoz vezet, bar nekem hajlamom is van ra. Erdellyel ugy vagyok, hogy gyakran megfordultam ott, tobb erdelyi baratom van es volt egy szerelmem is aki ott el. Eletemben asszem ott ereztem a legjobban magam, de ugy ereztem en pesti vagyok, pest nelkul nem is en lennek ezert nem koltoztem oda. A regi pestimadatom ellenere, most miota itthon elek szinte kevesebbet fordulok meg a varosban, mint mikor meg at kellett szelnem fel europat.

  2. Ugyanígy érzek. Sosem találtam viccesnek, ellenben kínosan közönségesnek, pedig én melós körökből jövök ahol kultusza van a mai napig.
    Magunkon tudunk a legjobban röhögni, szelepelo funkció, kisember világkép, onamitas. Körülbelül ezek a fontos pillérei a Hofi-jelenségnek, egyébként egy hőzöngő tahó szerepet tolja, és ez árulkodó az akkori szellemi állapotokat illetően.
    Bodocs eggyel finomabb, de lehet csak elfogult vagyok, mert szép. És a saját munkáját, a szakmáját illetően européer módon gondolkozik, meg ha a humora megint csak a kisemberi népléleknek szól.

    • Igen, finomabb, érzékenyebb és okosabb, és van erkölcse is, hitvallása és tartása (origós interjú, amikor kiszállt a Showderből, 2013), de a pályája elején nagyon sokat poénkodott előnytelen helyzetűek és nők kárára.

    • Szinten. Kozonsegesnek talaltam Hofit, eppen ezert ritkan- ha a szuleim neztek a musorait- fordultam is ki a szobabol. Bodoccsel en is jobban allok valamelyest, viszont Hrabalert sem voltam oda. Egyetlen kotete tetszett igazan, ami nyomot hagyott bennem, asszem az utolso, ami egy rovid novella gyujtemeny. Nem humoros, hanem kifinomult es inkabb filozofikus.

      • Ugyanígy vagyok Hraballal.
        Egyszer, amikor a húszas éveim elején nem értettem Fábryt, valaki azt mondta, hogy ahhoz meg kell érni. Na én ezt akkor bevettem, és úgy igyekeztem megérni Fábryra, mint a kisangyal. De sosem jött össze az érés igazán, aztán persze nem sokkal később megértettem, hogy miért. Akarmennyit kapaltam és akármennyi kismalacot megetettem, nekem a bunkosag és a közönséges humor téma sosem jön be.

      • Illetve ez nem igaz. Van az a mocskos, aljas poén, amin sírva röhögök, mert olyan súlyos a mondandó, hogy kisüti. De valahogy a fentiek egyike sem megy le ilyen melyre. Pedig ahogy Éva mondja, angolszász területen nem kell alattomos poénokat tolni, hogy nevessek. De ott úgy csinálnak bolondot magukból a humoristák, hogy nem közönségesek annak ellenére sem, hogy gátlástalanul kifigurazzak önmagukat és a tipikus jelenségeket. Nem parasztok na.

      • Úgy vagyok Hraballal mint Luc.

        A Fábry történet pedig csak eszembe jutott.

  3. “egy idő után, és ezt úgy értem, hogy mondjuk 14 éves kor fölött, már nem igazán tud vicces lenni ez a műfaj
    én a bödőcsöt se szeretem, mert nekem nem vicces
    de azért azt én is látom, hogy messze-messze ő a legjobb
    gondolom a hofival ugyanez volt
    plusz ugye ő a rádió meg a tv aranykorában volt sztár, nyilván kialakult egy ilyen kultusz körülötte”
    G

  4. Én Hofin, Korda Györgyön, Záray-Vámosin és Koós Jánoson nőttem fel. Ezeket hallgatták bakeliten a nagyszüleim. Meg a Julio Iglesiast. De szép hangja van annak!
    Mind megvan a mai napig, gyűlölöm is őket. A Hofi-lemezeket nem. Mindig láttam a hasonlóságot nagypapám és a humorista között. Nagyapám igazi proli, minden mondattal tudott azonosulni. Én csak értettem, de csak kamaszkoromban, viszont röhögni nagyon ritkán tudtam rajta. A PC előtti világról van szó, a házmesterek országáról, az összekacsintásról, ahogy írtad is.
    Nagyon örülök, hogy engem kitaníttattak, nem lettem proli, csak első generációs értelmiségi. A hozzá járó kisebbségi érzéssel. Értem Hofit, de Bödőcsöt hallgatom, ha röhögni akarok.

  5. Később születtem, mint ahogy Hofi kifutott. A szüleim nem emlegették, nem övezte pátosz, boldog nosztalgia. A fejemben a régi rendszer egy csavarja, a humora, szóhasználata, öltözéke, arcberendezése mind gyomorszorító nekem.
    A szüleim parasztcsaládból származnak, példa és befolyásolás nélkül választottak maguknak rajongási tárgyakat, és amit irigyelek tőlük, hogy őszinte kultúrafogyasztók. Kisgyerekként Hobo Blues Band, Pink Floyd vagy Sade szólt nálunk. Nem tudom, hogy jó döntések-e, de azt érzem, hogy közük van a mai szabadságérzetemhez.

  6. Egyáltalán nem hallgattam/hallgatok Hofit. Bödőcsöt szeretem, és tényleg szép, és szerintem van néhany poénbonbonja, ami nem a nagyközönségnek szól 🙂

  7. Az Eszter teste -mar multkor is figyelgettem- nagyon szep, atletikus. Cincal az irigyseg. Valahogy kevesbe tunik csak a sulyzos edzesektol izmosnak, mert “szikar” is. ??

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.