hogyan próbálták tönkretenni

Jelszavas poszt volt, de elvesztette aktualitását (illetve nem emlékszem, miért tettem nyílttá).

Vájfot is szétszedték. És ahogy ennek utánamentem (hosszú, nyugis a nyár), nagyon érdekes volt, amiket éreztem, amikre rájöttem.

De ki is Vájf? Őstagok, emlékeztek? Amikor a blog még főleg a kisgyerekes lét és a házasság visszásságairól szólt, 2013-2014 körül, gyakran emlegettük a szintén akkoriban blogot indító Vájfot (wifelifestyle blog, Szoták Réka).

Ha jól érzed magad családanyaként, tedd azt! Ha 40 évesen egy céget akarsz igazgatni, gyermektelenül és szinglin, csináld azt!Légy önmagad. Nagyon sokan vannak, akik arra vágynak, hogy kiegyensúlyozott életet éljenek, nyugodtabb tempóban, családi körben. Csak a mai emancip.ncik azt hiszik, hogy ez nem jó. Nem vallják be maguknak az igazat, ezért lázadnak. A karrierista nők világát éljük, ezáltal harmincon felül (sem) vállalnak, vagy tudnak vállalni gyereket, mert a munkahely, a megélhetés fontosabb az érzelmeknél.Mindenki a saját élete kovácsa. Sok helyen dolgoztam már, de ha a férjem megkér arra, hogy neki fontosabb nyugalomba, tiszta otthonba, meleg ételre hazatérni egy kemény nap után, mint hobbiból dolgozgatni, mert a mai bérek érdemben nem tennének hozzá sokat a családi kasszához, tiszteletben tartom a kérését. Az a férfi, aki pedig nem néz fel egy NŐRE, legyen az házitündér vagy vezérigazgató, annak a pasinak a férfiasságával és az önbecsülésével lehetnek gondok. Egyébként fordítva is igaz: ismerek olyan “férfiakat”, akik az asszonyt küldi dolgozni, és terpeszkednek a kanapén, várva a galambot…Én a régi családmodellt követem, ahol a férfi volt a kenyérkereső, a nő pedig ellátta a klasszikus feladatait. Soha nem voltam még boldogabb, mint most.

Nem komáltuk az eltartottfeleség-státusz átesztétizálását, sőt, az anyagi viszonyok és a sok külsőség miatt, hiába volt feltűnően ízléses, írtak itt a blogon róla ennél rosszabbat is. Mi komoly embernek gondoltuk magunkat, volt szakmánk, és minket nem elsősorban a jólét (“biztonság”), az enteriőrök és a szépség érdekelt, amiben ő a képei tanúsága szerint bokáig, nyakig jár. Ez egy komoly értékrendbeli ellentét volt – de közben Vájf Divorced lett, és megcincálta az élet, már így relatíve. Sokan rajonganak a vizuális világáért és a szépségéért, és kicsöppent az igazi luxusból, volt mit felróni, kinyomozni, kárörvendeni. Talán ő sem gondolja már azt, amit a fenti idézetben ír. Ezek a vágyai voltak akkoriban.

Én nem fogok kárörvendeni, sem szétszedni Vájfot. Éspedig a protestreflexem miatt: túl sokan firtatták, hogy ő miből, kivel, miért, magánéleti dolgokat, meg hogy “hiteles”-e vagy “álszent”, túl sokan áltak bosszút amiatt, hogy olyan életmódja volt, amilyen keveseknek, és azért is, mert Vájf rendszeresen, erkölcsileg és ízlésileg is elhatárolódott a hazai instagramozóktól a blogposztjaiban.

Én egyszer megírtam neki amúgy tanárosan, hogy nyelvileg, kifejezésmódban volna mit fejlődni. Itt szólnak róla kommentek, én pedig a bejegyzés végén említem őt. Ma már nem igazán látom, miért tartottuk az ő lényét olyan fenyegetőnek vagy egyáltalán, különlegesnek. Kevesen blogoltak, maqamutogattak, lájfsztájlkodtak akkoriban, és Oravecz Nóra még tényező volt. Idegenkedés tárgya. Ma több száz oravecznóra van.

Mindenesetre van valami pikáns abban, hogy én most az ő védelmében írom ezt a posztot.

Akárhogy is, Vájf megteremtett valamit, ami nem következik a családi hátteréből, közegéből, de ami toronymagasan emelte akkoriban a hazai szépség- és gasztrobloggerek hada fölé. Jó szeme van, jó ízlése, szépen komponált-szerkesztett fotói – valamit jól elkapott. Amikor sokat mutatott magából, az művészi volt. Szépségét sosem vitattuk. Ehhez kicsit túl sokat mondja, hogy mások nem kifinomultak, mesterkéltek, közönségesek, de ebben egyetértünk. És ő nem közönséges.

Vájfnak követői és rajongói lettek. Vájf a magánéletében nem annyira boldog. Vájf nem a saját keresményáből él, viszont szereti a luxust. Ezek tények. És Vájf egy idő után elkezdte nagyon mutatni, hogy de ő igenis boldog. Nagyon is feltűnő tárgyakkal, és kép-sugallatokkal.

És Vájfot egészen ocsmányul szedték szét egy 2015 július végi napon. A lélegzetem elállt, mert ez önmagában is hányingerkeltő, de azért is, mert én voltam az, és mégsem én – mert engem ugyanezzel az indíttatással, ugyanígy vádolnak és kotorásznak utánam. Az én életemben, régebbi dolgaimban ugyanígy fontoskodnak, tönkretételi céllal a sokat emlegetett zaklatók. Ezért érintett érzékenyen az, amit a nagyon más világban mozgó, másról blogoló másik netes szereplővel tettek. Én azt hittem, ezt így csak velem tették meg, csak én érdemlem. De akkor van benne és bennem valami közös, ami ezt… hm… kiváltja? Innen jobban látom ezt az egészet.

Itt van a mocsok. Ez az, amit nyílt posztban nem szeretnék megjelentetni, mert itt 30-45 ezren is megfordulnak (persze nem lehet tudni, ebből mennyi a spamrobot).

Megnéztem, na, mi újság Vájffal. Az elmúlt fél évben kétszer, és tegnap az instagramon is. Ott találtam ezeket, még 2015-ös tartalmak. Valahogy sokat gondolkodtam ezen.

Vájf tényleg szebbre festette a valóságot, és emögött olyan értékrend áll, amelyet mi nem osztunk, mert benne a tündérmesének fontos szerepe van: fiatalság, szépség, menő lakhely, kocsi, tárgyak, dizájn, utazás, enteriőrök, szerelemnek nevezett stabil párkapcsolat tőkeerős (vállalkozó), nem rút férfi oldalán, a sírig. Minden, ami sóvárgás tárgya azon fiatal nők körében, akik a valóságsók és a bulvármédia ihletésében képzelik el a boldogságot, és akik kifinomultsága abban áll, hogy ananásszal tálalják a sült húst. A múltkor emlegetett Csipkelány blogján, amely a középszert képviseli, szintén Vájfot szidták a kommentelők. Ő az irigyelt blogger, a tökéletes testű és stílusú, a kőgazdag – és ez a látszat a magánéleti krach után, a nagy leleplezés után sem sokat sérült.

E világban tehát nem a karrier, nem a lelki béke a cél. Nem is az emberi harmónia, vagy a traumafeldolgozás. Nem a kaland, nem a sport, nem az önteljesítmény a boldogság, nem a gyógyulás és nem is a bántalmazásból való kitörés. Bántalmazás, betegség nem is létezik, amúgy. És nem is a boldogan szuszogó babácska – ha mégis létezik, ő az enteriőr része.

De itt jön a csavar. A leleplezőt a LV táska és a rövid láb (?) akkor irritálja, ha maga is ebben a vágykörben mozog. Akkor meg nincs miről beszélni.

Értitek, mit akarok mondani? Az ismeretlen mindentudó nem kérdőjelezi meg ama stratégiát, hogy a szépségünkkel (hajlandóságunkkal, kifinomultsággal, egyremegy) fogjunk meg valami pénzes madarat, és éljünk így high life-ot. Csakis azon röhög, hogy ez Vájfnak nem jött össze… mégsem jött össze.

Az is tény, hogy Vájf vetít. Sokan azt hitték, a nagyon is AZT sugalló képei alapján, hogy van valami. Ami nincs. Ami nem az ő érdeme. És ő benne hagyta a hitben a rajongókat, sőt, sugallt tovább.

De szeretnék mindenkit megnyugtatni: akinek van közönségnek szóló énje, az mind vetít. Nem dolga sem a hátrányos tulajdonságaival, sem a magánélete viharaival elszámolni a köznek, ezeket bevallani. Nem tud soha nem ellentmondásba keveredni, többéves dolgaihoz hűnek maradni. És nem dolga tökéletesen harmonikusnak, rendezettnek és különösen nem dolga kispolgárinak sem lenni az olvasói igényei szerint.

Vájf új pasiját, a pasi foglalkozását, anyagi helyzetét akkor fogod firtatni, ha te is ilyenektől reméled a boldogságot. Hogy első férjjel él-e sírig, vagy újrakezdi az életét valakivel, ezt akkor fogod szóvá tenni, ha te is hiszel a mesében. A sikert és a kudarcot számodra az különbözteti meg, hogy megfogta-e a pasit vagy kidobták. Hogy tényleg dús-e a haja, hogy tényleg nem volt-e ajakfeltöltése és hogyan hosszabbítja meg a képeken a lábait…

Mindenki kompenzál. Nincsenek olyanok, akik mintegy mellesleg teszik ki a bikinis testüket a facebookra. Nincsenek szerény képek. Nincs olyan, hogy egy alkotó nem szorong, nem egózik, és ne lennének döbbenetes dolgai. Nincs olyan, hogy valaki tök jól van, mindennel elégedett, és mégis elmegy hegyet mászni, ultrát futni, csak hogy még teljesebb legyen az élete.

Válni pedig nem ciki. Okaihoz nincs közünk. A vélelmezés (belemagyarázás) nem kritika.

Nem attól hiteltelen valaki, hogy a való életben nem annyira gazdag, mint amit a képek sugallnak, hanem attól, ha az a kép nem jó.

Nagyon könnyen elragadja az embert a hangulat, a sodrás, mások viselkedése. És erős bennünk az, hogy ha két szereplő van (itt RékaVájf és az álneves leleplező), akkor mi majd igazságot teszünk. Vagy egyiken, vagy másikon tör ki belőlünk a morális pánik. Esetleg: a zaklató undorító, de Vájfot sem kell félteni, mert… Én mindkettőt elítélem…

És nem merül fel, hogy milyen alapon, miért ezt nézed? Mivel tartozik neked egy instagram-lány? Ha nem irigyled az életét, akkor miért vonódsz be? Mi az, hogy hiteles? Mi az, hogy képmutató? Kinek tartozik ő azzal, hogy nem csináltatja meg a testrészeit? Vagy hogy 165 és nem 163 centi? Jól néz ki a képein? Igen. És az életben? Igen. (Egyszer pont egyszerre voltunk a Villa Bagatelle-ben.) Kicsit színtelenebb, de ebből az következik, hogy százhatvanpár centisen, nem egzotikusan szép arccal is lehet valaki pompás, fotogén modell és kihozhat az öltözékével, sminkjével magából valami egészen gyönyörűt.

Őszinteséget számon kérni megalkotott dolgokon, közösségi médián botorság. Ami a valót pontosan tükrözi, az béna, esetleges, ügyetlen. Minden csak produktum. Nagyon szeretjük azt hinni, hogy ő a szívéből szól, és kedves, és segítőkész, de minden alkotás, önmegjelenítés egózás, hiúság, és senki nem azért ír, hogy másoknak szívszerelemből segítsen, bár szokás ezt hangoztatni, de neki is a saját pozíciója a lényeg.

A dizájnercucc vagy a drága autó, ház nem erkölcsi kategória. Nem csodálandó, ha van (akkor sem, ha “ő dolgozott meg érte”), és nem gond, nem tolja őt lejjebb, ha nincs. Én úgy vagyok vele, mint a műkörömmel: létezik, nekem meg létezik ízlésem. Nem fontos se a műköröm, se a hibátlan manikűröm, beszéljünk a lényegről. Vájf esetében a lényeg: igényes-e, szép-e e kép, jó-e nézni, eredeti-e? Nem az, hogy ő hogy néz ki, vagy a kép mennyire pontosan mutatja meg a valóságot. Minden fotós retusál.

Nem prolizunk.

Engem az irritált, ahogy a lisztes, cukros recepteket tolta, időnként hangsúlyosan megjegyezte, hogy ő bagettet eszik narancslekvárral. Ő ehet, ő vékony. Nem az alakja, hanem ez a fitogtatás zavart, mert ennek rossz az ünzenete, és ez direkt feszültséget szül, ráadásul 30 fölött nem ilyen vidám már a szénhidráthelyzet. De leállok, ne taglaljuk Vájf kinézetét, lényét. Nem ez a kérdés, hanem az, hogy ki és miért firtat, taglal, őt mi mozgatja, nyomába ér-e annak, akit szid. A blogger nem tartozik benőtt lábkörmével, kiborulásaival, kínos ügyeivel a köznek, és különösen nem tartozik a teljes lényével, csak mert az olvasó elképzelte valamilyennek.

Le kéne vonnom valami tanulságot. Figyeltem magamat: én is kíváncsi lettem a pasijára. Hogy hogy néz ki, kiféle? Ki dugja Vájfot? És ha nem az a mesebeli herceg (nem az), mit érzek? Jobban éreztem magam egy pillanatra.

Vájf nekem emberibb lett összességében. Már nem rémisztő a tökéletessége, nem gondolom, hogy az ő világa valami egész más. De ez amúgy kiderült volna az ő soraiból is, ha figyelmesen olvastam volna. ha nem lettem volna még abban az influenszertelen életben olyan naiv Az viszont érdekes az ő olvasóit és dinamikáit elnézve, hogy a megnézegetés, a megnézegethetőség miket hoz ki az emberekből.

Vannak nagyon durva zaklatóim. Itt és itt van egy kis gyűjtemény, de gyakran említem őket máshol is, mert nem bírható el kimondás és reakció nélkül ez a teher. Nekem persze nem lehet ugyanazt felróni, amit Vájfnak: más a világom és a blogom is, de ugyanúgy firtatták a magánéletbeli történeteimet, tényállításokat tettek, hogy mi történt a szerelmemmel, a férjemmel: én voltam a gonosz, akit sose szerettek, aki nem kell, aki csak színleli az orgazmust, és én voltam az anyagias. A külsőment is szétszedték: ahogy Vájfnak három szál haja van, töltött szája és csak 163 centi, úgy állították, hogy én hájas vagyok, kopaszodom, hatvannak nézek ki, és nem is annyi centi magas. Őket ez, ennyi érdekli, ilyesmikre sóvárognak. És én erre úgy reagáltam, hogy teljes szikársággal, körítés nélkül írom az edzésnaplót. Sok téren volt nagyon hasonló az indulat. És nem ment meg ettől az, hogy de én őszinte vagyok, én magamat is szétszedem. Illetve Vájf másképp reagált: egyes képeket leszedett, amúgy meg az instagramos akcióra a blogján válaszolt, de sosem idézett és nem is vitatkozott.

Itt, például. Azt írja, elhallgatott egy időre, elvették tőle az írás örömét:

https://wifelifestyle.wordpress.com/2018/06/02/nomakeup/

Legyél érzékeny a netes erőszakra. Ne dőlj be, ne menj a csordával. Ne akarj jobban tudni mindent, átlátni a másikon, fontoskodni. Örülj annak, ha valami szép és jó. Az agresszív kommentelők súlyosan kártékonyak, egyébként szervezett formájukban ők Putyin legerősebb fegyverei. Miattuk nincs ellenzék.

Kérlek titeket, reagáljatok, írjatok érdemben. Vagyis ne az legyen a téma, hogy tetovált-e Vájf szemöldöke, feltöltött-e az ajka, ki ismeri, ki mit tud róla, ízléses-e a félaktja, és mennyibe kerül egy ilyen táska. Nem Vájf szépsége, életmódja a téma, nem is a te ízlésed. Milyen érzéseket vált ki belőled, mennyire lettél te is hatodik cés a témától? Bízom bennetek amúgy, de kicsit megrettentem a szívószálas meg a negyvenes poszt reakcióin, az értetlenségen, le nem menésen, tagadáson. Vajon hányan vannak, akik évek óta olvasnak itt, és nem értették a posztokat?

Megyek, mindenem viszket a kurva fűben, hangyák leptek el, kiszáradtam, nincs kedvem ki-be rohangálni vízért, és zavarnak az éles fényben a nem elég barna csípőkörnyékemen a bőröm, feszességem hibái.

Ezt én vajon ott írtam, a fűben? Számít ez? Hazudik-e a blogger? Mitől hiteles?

40 thoughts on “hogyan próbálták tönkretenni

  1. Nem annyira értem, hogy akár régi kommentelő, akár intelligens, önmagára reflektáló ember hogy tud besérülni egy-egy blogbejegyzésen. Én, amikor valamin itt felhúzom magam, néha olyan hülyén érzem magam utána, el is határozom mindig, hogy nem fogok hirtelen kommentelni. Ráadásul az ilyesmi mindig inkább rólam szól, mint bárki másról, akkor is, ha “vélemények” ütköznek. Ezért is jó tanács, hogy ha egy kommentre válaszolunk, akkor is magunkra reflektáljunk, és ne a másikra.
    Talán az Andris-eset a kivétel, azt nem szégyellem utólag sem. Ráadásul ott is végig magamről beszéltem neki.
    Az autózásnál is ez volt. Nem az, hogy én máshogy gondolom, máshogy élek, vagy amit mondasz, az tényszerűen nem igaz, ezért és ezért, hanem felháborodás, hogy dehát igenis kell autózni, mert én is mindennap vezetek. Ezt nem is értem. Igen, ez mindig azt jelenti, hogy
    – identitás-kérdésekről van szó,
    – érzi, hogy tulajdonképpen jogos, amit mondasz, és volna végiggondolni valója, de nem akar ilyesmit érezni, ezért dühös lesz,
    – rossz döntéseket kell megideologizálni utólag, és mivel a bejegyzés pont az adott rossz döntést kritizálja, muszáj védeni, leginkább azzal, hogy ez nem is döntés, hanem kényszer.
    Az önreflexiónak soha nincs vége. Sokszor fárasztó. Tapasztalatom szerint azonban sokkal kevesebb energiát kíván így is, mint folyamatosan látszatfenntartani, önmantrázni, önigazolni, természetes reakciókat felülírni a szerepnek megfelelő reakciókra. Az tényleg olyan, hogy az ember agya nem alkalmas másra.
    És pontosan a kifelé élők fognak vég nélkül másokkal foglalkozni. Magukkal nem foglalkozhatnak, mert pont az a lényeg, hogy fenn kell tartani a szerepet, folyamatos kontroll alatt tartani a legelemibb reakciókat is, mindig megfelelő dolgokat mondani, lelkesen mesélni, mekkora az idill az életükben (úristen, ez a legfárasztóbb, egy kétórás masszív köredzés lófasz ehhez képest), a forgatókönyvnek megfelelően (ti. hogy milyen egy fiatal menyecske, boldog anyuka, tisztes feleség stb – női szerepeket ismerek közelről, azért írtam csak ilyeneket). Ha pedig van némi szabadidő (“énidő”, ugye), akkor le kell kötni a szabad kapacitást, mert összeomlik a rendszer. Ekkor kezd az ember vég nélküli online shopböngészésbe (minősített esetben vásárolgatásba is), trashvideók nézésébe, és facebook/instagramozásba. Ez utóbbi helyeken 1. saját virtuális valósága látható, mint amikor valaki felvesz egy ‘cool’ feliratú pólót, mert amúgy nem cool, csak szeretné, ha annak látnák, és reménykedik, hogy így az lesz, 2. lehet árgus szemekkel figyelni másokat, ötleteket is gyűjteni akár (nekem is kéne valami bátor politikai kiállás), meg hát bulvárként követni ismerőseinket, vagy vadidegeneket. Csak a szabadidőben felszabaduló gondolkodási kapacitás lekötése érdekében. És mivel a szerepjátszás mellékterméke feszültség, és ezt valahol le kell vezetni, és nem mindenkinek van olyan férje/gyereke, aki endless mennyiséget eltűr ebből, hát jönnek a kirakott mások. Akik ugyanolyan szerepjátszók.

    És, szerintem ez fontos: mindenki ismeri a titkot: hogy ez szerep. Mégis mindenki eljátssza, hogy ez a valóság. És amikor valaki robban, vége, nem bírja tovább a gát és kiömlik a szar, és elönti az agyát, akkor még mindig, orra hegyéig a pöcegödörben is küzd és el akarja hinni, hogy ő nem is szerep, ő valós. És akkor esik neki baltával valakinek, aki szintén szerepel, valaki reprezentációjának, hogy EZ NEM IS IGAZ. Ezt ahelyett mondja, hogy ÉN NEM IS VAGYOK IGAZ.

    Kedvelés

    • Én se vagyok kivétel. Se mint lusta taxiba szálló, se mint műanyagfogyasztó, se mint negyvenes, se mint visszahízó (vagy azzal jó, ha vigyázó), se mint túl ráérő, másokat megfigyelő.
      Akkor csinálom, amikor valami hiányzik. Nézem őket és gondolkodom rajtuk. Van, ami felháborít.
      Viszont gondolkodom, magamra reflektálok, nem lesznek sötét késztetéseim.
      Az az alapérzésem: ja, hát ez ilyen? De tényleg? Magamat értem meg általa.
      Meg van olyan, hogy nagyon károsnak tartom a dolgot társadalmilag, a nőkre nézve. Például hogy a Scitec finanszírozott sportoló elhízott, folyton sütizik, kövér a gyereke. Iza (160 gramm) egyre hízik, nem sportol. Szkiba Zsuzska miért dicsér meg 10 éves, elhízott kislányt, aki “elfogadta magát”? Okés-e az üzenet a wmn-en? Mit hallgat el Both Gabi (azt, hogy keményen isznak…)? Rákkal, tragédiával turnézni, megélhetési túlélőnek lenni, az rendben van?
      Ez így kíméletlen, nem illik, nem szokás, meg mi közöm, de hogy is van ez?
      Tanár vagyok, láttatni, magyarázni, megértetni akarok, de csakis olyan témákban, amelyeket alaposan kiismertem, és világosak az erkölcseim.
      És egyszer-kétszer sikerül megértetni magam azzal, aki mintha nem látná, mi zajlik. És megérti. Meglepő, hogy tud működni a felrázás. Már unom néha.
      Olyan könnyű, tét nélküli odakenni, hogy “szerintem nem szép”, “nincs stílusa”, “azért a Porsche túlzás”. Itt pedig a zaklatás a téma, miért csinálják, hogyan hat, mit várunk a szereplőktől, ki mitől érzi rosszul magát, milyen az életstratégiája.

      Kedvelés

  2. “…mindenem viszket a kurva fűben…” itt konkrétan hangosan felröhögtem, annyira jólesett, mert persze, hogy elsőre elképzeltem, amint a blogger ahelyett, hogy felugorna és leseperné a hangyákat, helyzetjelent.
    Kicsit érdemeben: annyiszor mondjuk, hogy “mindenki magából indul ki”. És mégis meglepetés, amikor TÉNYLEG. Mert nem, és nem ismersz a világon senkit. Annyira, mint a saját világodat, senkit. Magadnak is hazudsz, ha azt mondod, hogy tudod a motivációit valakinek… Csak ilyen aranyköpések jutnak mind eszembe, mint ez a másik is, hogy saját magunkat a szándékaink, míg másokat a tetteik alapján ítélünk meg.

    Kedvelés

  3. Borzalmas az instaoldal amit a rosszakaró létrehozott. Igy visszaélni vki képmásával már nem bűncselekmény? Szerintem itt már fel kellene lépni jogilag mert ez már túl megy minden határon. Ilyet nem lehet csinálni.

    Kedvelés

    • Azt hiszem, ez nem a mi ügyünk. Lehet, hogy Vájf fellépett. A lejárató blog, amelyből idézett (a fotókon), például eltűnt. De a neten aki névtelen akar maradni, az névtelen marad, pláne nem hazai szolgáltatót használva, ezért teljesen reménytelen, értelmetlen feljelenteni a mocskolódókat, a nyomozók nem értenek hozzá, unják, elhessegetik. Ma már egy átlagos gimnazista is tudja, hogyan kell biztonságosan mocskolódni, ha azt akar. Nincs következmény, és ez a durva.

      Kedvelés

  4. Nos, az dühített/keserített el/kavart fel és sokkolt (esküszöm utálom a drámákat), hogy mi gonosz bugyor rejlik az emberekben. A vájf felszínes butasága is eléggé elkeserítő, de az még inkább, h ezen ugrálnak, és megy a végtelen rosszindulatú pletyó. Én vhogy ezt a világot nem ismerem,és nem is kívánom mélyebben megismerni. A vájf nekem teljesen ismeretlen volt. Megdöbbentő volt ez a hihetetlen…keresem a szót…esztétikusnak hazudott giccs, de a gonoszság is,hogy mikre van ideje a jónépnek.
    Volt egy olyan, a te támadóid között, h miután kihányta a gonoszkodását rád, nagyképűen közölte, hogy neki erre nincs ideje. Tényleg? Akkor miért nem ment inkább moziba?
    Évekkel ezelőtt rájöttem, h nem hiányzik nekem az anonim anyázók láthatatlan társasága. Van elég baj(om). A te blogodat tisztelem, mert…tetszik. pont…és kritizálhatnám én is…találhatnék olyat, ami tőlem idegen, és írhatnám, ahogy egyesek, h na, de Éva…ezt én nem így/úgy ..nem hiteles…de minek??? Eleve nem így gondolkodom. Meg aztán ez egy blog. A szavak mögött ott vagy te, és itt a mögött a lényeg,mert téged személyesen akkor sem ismerlek, ha az összes leírt gondolatodat megtanulom kívülről.
    Van bennem is dűh meg harag, aminek nem feltétlenül van oka, de ezt tudom és amennyire tudom, kezelem. Van, hogy nem tudom. Introspektív ember vagyok (a pszichológusom 18 évesen szólt, h ez bizony egy átkos áldás…tényleg az)…ezért nem támadok, mert tudom, hogy azért tenném, h majd ettől többnek érezzem magam. Ők nem tudják.
    Amúgy hogy bírtad ezt ki? Én biztos, hogy összeomlottam volna ennyi támadás és rosszindulat láttán, amit kifejezetten nekem szánnak.

    Kedvelés

  5. Kicsit messziről kezdem. Nyár elején elolvastam az Orgia c. könyvet. Nagyon megviselt, sok szempontból, de egy aspektus különösen élesen hatott rám: hogy mindaz a sötét, mocskos, pokoli gyalázat azért történt mert primitív, frusztrált es hiányzik miatt gyűlöletteli emberek meg akarták büntetni és alázni azokat, akik valamiképp (szellemileg, anyagilag, lehetőségben, stb.) többek náluk. Ehhez “használták” a beteg ideológiát, de vegig azt éreztem, a mélyben ez az egyszerű mérgező gázú mocsár kavarog: irigylem, nem érem fel, tehát elveszem, de a lényeg akkor se lehet az enyém, ezért tönkre teszem. Nekem, akármennyire túlzás is, a netes gyűlölködés ezzel egygyökerű.
    (Vájf fotóit szeretem nézegetni, kétdimenziós, nem valóság, hát persze, ne is legyen, szempihentetés egyrészt. Másrészt ő nem egy blogger csupán hanem ember. Megdöbbent es elborzaszt, hogy ez nem tényező a mocskolódóknak.)

    Kedvelés

  6. Emlékszem arra az időszakra, amikor Vájf blogja téma volt. Boldog idők, amikor még rá tudtunk csodálkozni egy közepesen irritáló influenszerre!
    Ha valaki a Szex és New York-ot nevezi meg egyik legfőbb inspirációs forrásának (Vájf, 2017), az nekem bőven elég ahhoz, hogy ne kelljen behatóbban foglalkoznom vele. Na de ezért, vagy bármilyen más okból megpróbálni földbe gyalulni..?

    “… akinek van közönségnek szóló énje, az mind vetít.” Ez annyira fontos, és igazából meghökkentő, hogy mennyi internethasználó, felnőtt ember nincs vele tisztában.

    (Más: nagyon nagy sikerélmény ám 4 év kihagyás után is emlékezni a wordpress-es jelszavamra! Odébb van még az a demencia. :D)

    Kedvelés

      • Ha jól értem, te azt szeretnéd, hogy ne legyen rossz véleményem a médiafogyasztási szokásaidról?

        Nem lenézés a részemről, egyszerű médiakritika, ha azt mondom: a SATC tündérmese-narratívája és a végletekig tolt konzumerizmus élvezhetetlenné teszi mint sorozatot. De Vájf tudja, hogy a SATC esztétikája stb. rengeteg nő számára vonzó a mai napig, ezért épít rá. Odamegyek-e hozzászólni, fikázni, követni instán, vagy akármi? Nem, mert van életem, az internet nagy, elférünk.

        (1999-ben a Mambo No. 5 is nagyot szólt, de azért magára valamit is adó DJ már nem pakolná fel, mint nívós partizenét.)

        Kedvelés

      • Én megértem ha vki tud egy jót rázni a mambo no5-ra egy falusi buliban. És a SAC-on is lehet nevetni miközben tudható, hogy ez nem csúcsintellektül alkotás.

        Kedvelés

      • Én is kérném a számot, és nekem is élmény volna a sorozat, de alig jártam diszkóba és soha nem láttam sem született feleségeket, sem Szex és New Yorkot, egy epizódot se. Amire a bírálat céloz, az az értékrend, a látszatélet és hogy azt bizony meghaladtuk már.

        Kedvelés

    • Soha nem láttam ezt a blogot, a Vájfot, most megnéztem, vagyis: ránéztem. Belelestem. Számomra pont annyira érdekes, mint félismerősök műtermi fotói babával, kutyával, vagy mint az Insta-szűrőzött zabkása eperrel a felkelő nap fényében vagy a szivárvány alatt. De támadni ezt, hogy? Miért? Mintha odaírnám x vagy z képe alá, hogy a zabkása nem is ilyen, hazudsz, miért és minek villogsz a drága eperrel, vagy mit tudom én. Vájf neutrális vagy esetleg kicsit (nagyon?) el is húzom a számat – pl. https://wifelifestyle.wordpress.com/2018/06/10/10-tipp-hogy-az-irodaban-ulve-a-tropusokon-erezhesd-magad/ .. vagy.. de számonkérni rajta a.. mit, vagy gyűlölet oldalt létrehozni (és ez most nem is csak Vájfról szól, hanem egyáltalán) .. Én nem értem, mint ahogy a site-ok kommentelőit sem, akik kattintanak, aztán írnak, hogy “kit érdekel”, “unalmas”, “ezért pénzt is kaptál, firkász?” – Ami nem releváns számomra, nem kattintom, nem nézegetem, nem kukkolok (jó, néha, de az akkor valamilyen szempontból mégis fontos, akkor), nem gyűlölöm, nem vált ki érzelmeket, nem zavar, elfér, ahol van, nincs dolgom vele. Vájf bloggal sem volt, nem is lesz.. (és mielőtt, sziasztok, új vagyok itt, néhány hónapja olvasó, nagy rátalálás volt a blog, köszönöm)

      Kedvelés

  7. Mint régi kommentelő emlékszem hogy miért nézegettünk vájfot annyit. 2014ben még nagyon új volt a hazai blogvilágban az ő stílusa. (Külföldieket meg nem olvastam) Akkor volt a hazai feminizmus bumm, és nagyon furcsa volt hogy nem hallja az idők szavát. Ma már nem lepődök meg. Feministának is lenni is mást jelent most, ennyit tesz 4 év a neten. Egyébként azóta elterjedt a pinterest meg az instagramm, millió hasonló tartalomba futok bele.

    Kedvelés

  8. Vájfon túl : Szétbeszélni bárkit, nem megengedhető. Én is pletyás lennék ám a magánéletemben, adja magát, de nem teszem, mert tényleg nem szint. Maximum a férjjel az éj leple alatt, hogy senki meg ne hallja. De tényleg.

    Egy bloggert/instalányt/celebet ismeretlenül “leleplezni” az valami külön extra állatság. Eleve mit akarunk leleplezni? Most valaki 2018ban egy jól fotózott pillanatról, egy jól megírt önreprezentációról, médiaszereplésről elhiszi, hogy az a 100% valóság, sőt az egészel életére kiterjedő valóság, hogy mindig, mindenhol pont olya jól összeszedett? Ehhez nagyon nagyon butának kell lenni, illetve nagyon lemaradni arról hogy mi a közösségi média és hogy kezeljük a tartalmát.

    Kedvelés

  9. Sokat időzöm a neten megfigyelőként, anyagot is keresek, gyűjtök a mindenféle életmód- és médiatrend-írásaimhoz, de most az a lényeg, hogy én ezeket az embereket, minden kritikám ellenére/mellett/azzal egyenes arányban (!) MEGSZERETTEM. Kötődöm valahogy. De azt is tudom, hogy engem is így, finnyogva-kötődve követnek, nézegetnek, bombáznak mások. Viszont én csak akkor vagyok értetlen és bíráló (és inkább a saját blogomon), ha az adott területen többet tudok. Ha látom, hogy valaki felheroizál tinglitangli edzést, diétának nevez vigasztaló szerepű, divatos pancsos kajákat, értlemetlen számolásba szervezi ki a fogyás titkát, és ezt árusítja, vagy hagyja széthízni a gyerekét. Ha nem-minőséget minőségként fotóz és tálal, vagy okoskodva idéz szépirodalmat (pár név bedobása révén ő művelt, miközben pl. félreidéz).
    Vagy van bennem az, hogy ja, a jónépnek ennyi is elég? Puzsér blöffjei, LifeTilt magabiztoskodása, vagy egy szép ételfotó? Nem látnak a mélyére a népek?
    És itt egy hajszálra vagyok a leleplezés vágyától.
    De csak véleményem van.
    Miközben azt kéne néznem, a módszere működik-e, a fotó szép-e, a poén ül-e, aztán viszlát. Hiszen az szól a köznek, nem kell itt birtokba venni, bekebelezni a szereplőket, helyettük gondolkodni, bitorolni az életüket, arkölcsi maximumokat támasztani eléjük.
    Diát (ducidívány), LifeTiltet, Danybuildinget és Izát is így szeretem, mert megszerettem őket, látom bennük az értéket. Nem leleplezni akarom és nem is irigylem, nem gondolom, hogy ők taszítanak le bármilyen trónról engem.
    Szentesi Évát nem szeretem így, egy hatalmas blöffnek és előnymaximalizálónak gondolom a nőt, aki nem azért nem ír erőseket, mert lusta, hanem mert semmiféle írói kvalitása nincs, kiárusítja és instagrammá habosítja a traumáját és mindenestül elkényeztetett látszatéletet él. De lehet, hogy őt is meg fogom szeretni, együttérzek majd.
    Nekem ez komoly önreflexió a szemszögváltás révén: kint is, bent is vagyok. Engem is ítélnek, én is ítélek.
    Viszont eszemben sincs például Vájf idomait elemezni, vagy Tamás Rita sportolását, vagy LifeTilt vagyonát.
    Tehát nem oké, ha velem fölényeskedik, engem kezd ki és provokál az, aki nick rejtekén nem tudni, mire vitte, hogy néz ki (de előadja nagy durcásan, hogy minden téren többet tud, szebb). Ez gáz. Agymosógép, Buszmagusz, garabonciás álnevű szánalom, rám ragadva, évek óta.
    Lorax, Olthedir. Mind előadták, milyen sportosank, előbbi ki is oktatott, sértetten védte az ügyetlenkedéseit.
    Felmerül a kérdés, hogy miért követ, olvas valaki olyat, aki felbassza, akit igénytelennek, vetítősnek, talán gonosznak is tart. Azért, mert egyes vonásaikban magunkra ismerünk. A saját vágyott vagy rettegett énünk, jövőnk, esélyünk jelenik meg bennük. Nem olvasok autós blogokat, kézműveskedő anyákat meg IT gurukat.
    Miért foglalkoztat engem a minimalizmus? Mert állati kupis és halmozó vagyok, hagyok tárgyakat tönkremenni, újakat veszek inkább, ha nem találom vagy összemostam valamivel – ami költséges üzem is. És nem bírom három ilyen szertelen gyerek mellett erővel sem a selejtezést, karbantartást, odafigyelést. És igenis felbasz, ha egy trendiskedő-túlbonyolító-túlevő nevezi magát minimalistának. Miért nézem extrém kövér amerikai nők sorsát? Mert én is viaskodom magammal, hogy nehogy az történjen velem is, hogy észre sem veszem, és máris újra 84 kiló vagyok… sűrűn ott, náluk olvasható a tanulság, a mechanizmus. Hogy előbb csak három napot hagyott ki, mert fájt a torka, aztán “összejöttek a dolgok”, stressz, aztán szerelmes lett és “finomakat ettek”, aztán már egyáltalán nem sportolt és kifejlesztett egy testi vakságot, nem látta, hogy baj van. A rém tudatos lefogyottak is, egyszerre elvesztik ezt, hogy reálisan nézzék magukat, öncsalnak.
    Én nem vagyok vak arra az öt plusz kilóra, ami nélkül igazán jó nő lennék, pedig most eü értelemben okés (sőt, alacsony) a testzsírom, de nagyon nagy vagyok látványra.

    Kedvelés

  10. Itt van például ez. Minőségi munka, tök vidám, szép, kedves.

    Most én mögé nézek és firtatok és igazságtalan vagyok akkor, amikor az a reakcióm erre, hogy már méregettél, segítettél, kavargattál, vidám vagy, de hogy lehet, hogy nem sikerül fogyni, mire jó a módszer? Miért nem mozogsz többet? Lehet, hogy aki PCOS-s, IR-es, ételérzékeny, az egész életében kínlódik és ártalomcsökkent csak? Mi van itt?

    Kedvelés

    • Nehéz erre nem gondolni. IR blogot ír, elvileg mindent tud, és az IR tünetein rengeteget enyhítene a fogyás.
      Nekem a fagyizókereső bejegyzésnél szaladt fel a szemöldököm, hogy na ne már. Aztán lehet hogy én vagyok igazságtalan, mert én is szoktam fagylaltot enni és vékony se vagyok. Nehéz nem felhúzni a szemöldököt.

      Kedvelés

      • Tegyük hozzá, hogy ő mindenmentes és ennek révén esetleg kalóriacsökkentett fagyit keresett, ami nehezen fellelhető infó azoknak, akik IR-esek, mindenekelőtt pedig reklámja az erre szerveződött, Izát is dotáló mentesbiznisznek. a biznisz komoly, most tanulmányoztam át a kis reklámkiadványukat: boltok, éttermek, termelők, étkezési tanácsadók, ha részvényt vennék, ilyesmibe fektetnék, sok pénzt költenek erre az emberek, mármint a csodaváró típus. Én azt mondom, hogy aki súlyosan elhízott és/vagy IR-es, az iktassa ki az édes ízt, egyen valódi ételeket, és ne azt számolgassa, hogy pontosan hány gramm görögdinnye fér bele, vagy hogyan lehet szinte-olyan csokifagyit enni, mert a lassú-gyors szénhidrát és a 160 gramm a jelek szerint nem változtat a túlsúlyon. Érdemes megnézni, hány kajás (főzés vagy beszerzés, evés) és hány aktív (jövő-menő, sportoló) pillanat van a videóban. Abból, hogy “70 százalék a diéta és 30 a sport szerepe”, az lett, hogy folyton főznek, esznek, új “ízeket” akarnak, és tinglitangli módon edzenek. Egy egészségmegőrző életvitel mellett az ember a lakásban vagy a bevásárlással aktívkodik háromszor annyit, mint az autózó, lifttel járó, házimunkát alig végző fogyózó a szobakerékpárján. Sajnos, aki benne van, az meg is vakul a túlsúlyára, senki nem kérdezi meg tőle, vagy nem látunk ilyen kommentet legalábbis, hogy hogy is van ez, Iza, hogy te egyre kövérebb vagy.

        Kedvelés

      • Iza arra céloz, hogy nem a 160 grammot csinálja.
        És hogy érdekli a böjt.

        Hogy visszatért ahhoz, ami a 160 gramm előtt volt, és amitől akkor 18 kilót fogyott.
        De nem ír róla, amíg a laborjai nem igazolják vissza.
        Kérdések:
        1. az intermittent fasting lesz a nagy innováció, esetleg a ketogén? Mikor áll elő vele? Nagyon fogok akkor röhögni?
        2. Miért a desszertek, helyettesítős kurvadrága kaják promotálása és a ch-számolgatós kurzusok hirdetése alkotja munkássága (pénzkeresete) gerincét?
        Ő maga NEM vált gyógyszermentessé, sem tünetmentessé a napi 5-szöri, számolgatós, beszorított 160 grammos gluténmentes stb. diétán, nem sportol rendszeresen és keményen, és kb. 15 kilót hízott 2014 óta, de talán 20-at is.
        Milyen alapon ad így tanácsot bárkinek?

        Kedvelés

      • “Nem egy konkrét irányzat, hanem egy összemixelt valami, amiben minden benne van, amiről úgy gondolom, hogy jó nekem. Tej- és gluténmentes, alacsony szénhidrát és magasabb zsírtartalmú, figyelembe veszi, amit az anyagcsere- és hormontípusom meghatározásánál tanultam.”

        Kedvelés

      • “Szerettem ahogy és amiket akkor ettem, de az a dietetikus, akihez az IR miatt kerültem, úgy leteremtett miatta, hogy 4 évre a szőnyeg alá söpörtem azt a diétát.”

        Kedvelés

      • Nézegettem kicsit most Iza blogját, rokonszenves, profi, ugyanakkor maga a szénhidrátszámolgatós módszer nem tűnik valami tutinak, pláne ebben a “cselezgetős” formában (“nem számolós” alapanyagok kimaxolása, magitalok gyártása), és az is érdekes, hogy csak akkor tudta letenni a gyógyszert, amikor az új dietetikusa alacsonyabb szénhidrátszintet és több fehérjét ajánlott.

        Kedvelés

  11. Hasonló zaklatókat indíthatott az útjára a Get Off My Internets blog, amit évekkel ezelőtt még olvastam is, illetve a Rubint Rékát szapuló nyílt fb csoport. Elég visszatetsző, hogy ezek az emberek úgy tekintenek magukra, mint valami szentekre csak azért, mert képmutatóan leállítják azokat a tagokat vagy hozzászólókat, akik a bírált bloggerek és közéleti szereplők gyerekeit kezdik szapulni, mert jaj, az már off limits.
    Azt az impulzust amúgy nagyon is megértem, hogy jó lenne lerántani a leplet néhány olyan figuráról, aki már fájdalmasan tökéletesnek állítja be a saját életét. Nekem ilyen egy kicsit Bognár Réka is, akiről régebben volt már itt szó. Ezzel a frusztrációmmal persze inkább nekem van dolgom.

    Kedvelés

    • Én mindig azt gondolom, nem is kell leleplezni, hiszen beszédes az, ha valaki a nagy életmódváltás, tudatos kajálás, kemény sport után hat évvel még mindig elszántan fogyni akar. Bognár Réka amúgy eltűnt, a shdiet oldal nem létezik. Viszont király kis kalkulátort raktak fel LifeTilt oldalára, mindenféle cél, testtípus, kajairány szerint, mintadiéta, akár ketogén is, meg mindenfajta intoleranciákra.

      Vele mi a gondod amúgy?
      Aki nyilvános, az bírálható. A bírálat színvonala, pletykás avagy érdemi jellege viszont a bírálót jellemzi, aki nem véletlenül nem szokta vállalni a kilétét…
      Én is bírálok szakmai alapon gázos vagy csak Magyarnarancs-Szüret módon vicces szereplőket, de nem mászom a magánéletébe, nem tagadok tényeket, nem zaklatom és nem vagyok névtelen, valamint nem vezérel személyes bosszú vagy jelentéktelenségből fakadó kisebbségérzet.

      Kedvelés

      • Annyi csak a gondom vele, hogy “tökéletes”, óriási a hepinesz, és mindent különlegesnek állít be, amit csinálnak. Mintha mindent azért osztana meg magáról, hogy bizonygassa, mennyire hópihe, és hogy szorongást keltsen másokban. Minden olyan harmÓnikus és spiri, közben meg a bunkó és kétbites LT Tomi szekerét tolja. Van egy saját LT fb csoportja egyébként.

        Kedvelés

    • És mindenhol ez a többéves, nyakatekert pózoló fotó. Augusztus 10.

      View this post on Instagram

      Itt nem dizájner bikiniket csereberélünk és nem is született jócsajok osztják meg egymással a szépségtippjeiket. Mi az egyik legnagyobb és legsikeresebb életmódváltó közösség vagyunk, amihez, ha akarod, Te is csatlakozhatsz. . . https://www.facebook.com/groups/lifetilt.dieta.pro/ . . Szándékosan nem a "fogyókúra" szót használtam, mert lefogyni bárhogyan lehet. Tele van a világháló hülyébbnél hülyébb módszerekkel, amiket ha valaki következetesen követ, éppenséggel akár le is dobhat magáról 5-10-20 kilót, csak éppen megtartani nem fogja tudni. Azért, mert nem életmódot váltott, hanem végigcsinált egy kúrát; aztán tévesen azt hitte, hogy minden mehet vissza az eredeti kerékvágásba. Nos. Nem. A rossz hír az, hogy a változáshoz változtatni kell, és nincs az a zsírégető fánkpor vagy popsirezegtető infraturbóbiszbasz, amivel ezt kikerülheted. Jó hírem is van. Nevesül, hogy létezik olyan komplex életmódváltó program, amivell nem csak lefogyni tudsz, de szemléletet és életmódot is nyersz általa. Ha érdekel, csatakozz a LifeT!LT Diéta PRO közösségéhez! 😉 . . #dietapro #lifetiltdietapro #lifetilt #bognarreka #healthyissexy #healthylifestyle #health #picoftheday #transformation #beforeafter

      A post shared by FeminPRO – Réka (@feminpro) on

      Kedvelés

  12. Nekem ez teljesen kimaradt. Néha olvasom a Vájfot, mert érdekel, hogy hol tart az életében, hogy épp milyen csodás fotót rakott fel, én gyönyörködöm benne. Az írásai olyanok, amilyenek, bár bevallom néha van egy-egy gondolata, ami áll. Történetesen ismerem az anyukáját látásból, oda jártak kávézni a barátnőivel, ahol én dolgoztam, egy nívós cukrászdába, ami a városban akkoriban az elit találkozóhelye volt. Gyönyörű az édesanyja is.
    Most akkor kipletykáltam a Vájfot?

    De amúgy, influencere blogját személyes információkkal támadni, az meg már mi? Nem csak rosszindulat, borzasztó nagy butaság is. Ő, Omniával szerződik és Omorovitzával, cserébe tökéletesen kell kinéznie, ez a deal. Nem pedig az, hogy valóban Omniát iszik, ha már azzal a termékkel készít glamfotót.

    Kedvelés

  13. Ez a leleplezősdi csak annyi, nem? … hogy mesék, áloméletek márpedig nincsenek!, nem lehetnek! (mivel nem az enyém) és akkor aztán ne is legyenek már!
    Ha ilyen tökélyt látok, ámulok és bámulok egyet, aztán rendszerint elfáradok annak a gondolatától is, hogy te jó ég, ez mennyi erőfeszítés, meló és rágörcs, a kinézet és a látszat is, illetve hát még annak a fenntartása és láttatása is. Amikor pedig kitüremkedik, belelóg valami ebbe az egészbe, nyilván önigazolok egy kiadósat, hogy na de jó, hogy ilyesmibe nem feccöltem magamból semennyit, de káröröm, bezzegelés nem bugyog fel bennem. Azt hiszem.

    Kedvelés

csak okos-jóindulatú írhat ide

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.