rászólsz arra, aki szól

Te is csinálod? Szóvá tettem a minap valamit, ami apróság volt, mégis felhívtam rá a figyelmet, jobbnak láttam írni róla, mint nem (az ilyen esetek háromnegyedéről hallgatok inkább). Most nem hallgattam, pont azért, mert sok ilyet elviselünk, továbblépünk, és akitől jött a dolog (az egyszerűség kedvéért visszás megnyilvánulásnak fogom nevezni, mert nem direkt ártalmas, nem sérelem, nem személyesen nekem szólt), az nem tudja, mit cselekszik. Nem látnak rá, ami abból a vidámságból is látszik, amellyel beletolják a világba. Én megírom, pontosan, tömören – és nekem ennyi. És ebből lesz a hab. Na, és azon már eléggé mulatok. A fő félreértés az volt itt, hogy ez egy vita. És jössz te, bele a vitába, és mondod, hogy mit gondolsz – rólam, aki szóvá tettem. Csak mert arra jártál, és mert “szerinted”. Ilyenkor rálátsz magadra? Miért csinálod? Nagyon sokan vagytok, akik ilyenkor a másik embert, az ő témáját, felületét, személyét okoskodási felületnek használjátok. Állítólag ismerősök, állítólag védtek valamit, és eközben egy kicsit sem vagytok empatikusak a személye, a témája (a visszás megnyilvánulás) iránt, mert titeket nem érdekel, nem érint. Ez is oké. De írsz mégis. És ebben a pillanatban ez már vita, vagyis, azt hiszed. Én nem vitának szántam, csak jeleztem valamit, és annyi. Nem érdemes vitatni, nem olyan a természete. Nem fog megváltozni, hogy ez a zeneszám gáz volt ott és akkor tőlük, a futóversenyen, engem zavart, és elég szomorú, hogy más nem teszi szóvá. Mégis reagálnak, indul a kommentturizmus, és már nem az eset, hanem én vagyok a téma. Vég nélkül magyaráznak nekem, elemeznek, pedig nem rólam volt szó eredetileg. Hanem a visszás megnyilvánulásról. Gondolom, az a lényeg, hogy arról ne kelljen. És ez mindig így zajlik: írok valamit, pontosan, pont annyit, amit gondolok, ebben elég nagy rutinom van. A soraim figyelmet és felháborodást keltenek, írogatnak ismeretlenek (a privát idővonalamra), kielemeznek, félremagyarázzák, eltúlozzák, amit írtam, sértődöttnek neveznek, gúnyolódnak, rámfogják, hogy direkt feltűnést akartam és békétlenséget… én pedig erre megmutatom őket önmaguknak. Ecce magyarember: nem tudsz olvasni, csapatostul esel neki egyvalakinek, minősítgetsz, és azt sajnálod, aki az eredeti sztoriban a visszás valaki volt. Hogy is van ez? Nem volt konfliktusunk, nem volt helyzet: futottam sokadmagammal, és ez a zene szólt és viszolyogni kezdtem, és elrontotta a kedvem. Ezzel hogyan lehet és miért kell vitatkozni? Kommentes hajsza indult – ellenem. Megpróbáltak engem beállítani sértett, izgága picsának, a lényeget figyelmen kívül hagyták, kivették a soraimból azt, amin meg lehet sértődni (hogy leromlott testi állapotú férfiak röhögcsélnek a nőkön, miközben mi erőfeszítünk), szegény énekes! ő lett a megtámadott (pont mert igaz, amit írtam – a részletek, hogy miért olyan meg hány éves, meg iszik-e, nem érdekesek. Sporteseményen hordóhassal jobban jársz, ha befogod, és azt itt jegyezném meg, hogy rengeteg szalonalkoholista vagy akár súlyos eset is simán letagadja, ő “nem szokott részeg lenni”). Rákapcsolt a primitív, hőzöngő csoportdinamika, amely meglát valakit, aki alkalmas, és akkor ráönti a vegyes eredetű frusztrációját. És én már erre reagáltam úgy, hogy látjátok, ilyenek vagytok. És: engem ugyan nem tudtok megfélemlíteni – mint ahogy a névtelenül fülembe lihegők, Kozmáék, a Bojár-párti bosszúkör sem félemlített meg soha. Nem kell elolvasni, le lehet iratkozni, nem nekem teszel szívességet. És igen, van nyilvánosságom, viszont nincs garanciám, hogy egyetértenek, és az erőm sem abból fakad, magánzó vagyok, nem mozgalmár és nem is vezér. De hogy engem sokan olvasnak, azt a magad érdekében mérd fel, mielőtt gyalázkodni kezdesz. Nem nekem ciki. Kedves világ! Nem lehetne, hogy ha valaki jelez valamit, azt egyszerűen tudomásul veszed – ha akarsz, gondolkodsz rajta, megpróbálod megérteni, ha nem akarsz, akkor meg mész a dolgodra? Ne keverjük itt a dolgokat. Hogy reagálj, szólj valakihez, annak elemi feltétele, hogy a kereteit elfogadod, hiszel neki. Ha nem, mit akarsz tőle? Nem kell csatlakoznod. Nem kell sehova állnod. Nem kell a véleményeddel ráütnöd az érvényesség bélyegét a másik ember szavaira – amúgy ki vagy te? Milyen szinten gondolkodsz? Milyen szinten írsz, milyen szinten ÉLSZ? Vállaltál-e már kockázatos helyzetben, akhol bukhattál rajta, ellenvéleményt, csakis az elv védelmében? Vagy mindig odacsapódtál a biztonságos többséghez? És ne fintorogjak, amikor meglátom ezt a viselkedést, meg a rossz helyesírású soraidat? Nem kell mindenkinek írni meg kommentekben elmélkedni. Ha nem megy, ne erőltesd. Ha megy, akkor is csináld a saját helyeiden. A saját életed eseményei kapcsán, ne olyasvalakit taglalva, akit nem ismersz, a helyzetében nem voltál jelen, teljesen más a szemszöged, érdeked. Vidd vásárra a saját bőrödet! Az igazság (nem a saját sértettség kimondása, nem az önérdekképviselet, hanem az elvi természetű, innovatív igazság) kimondása soha nem lesz konfliktusmentes – de ez nem az én konfliktusom. Hanem az övék az elveikkel, a tetteikkel és önmagukkal. És ezzel nem tudnak mit kezdeni, és elkezdenek engem piszkálni. Hogy ez hányszor volt már, és milyen sok nem gondolkodó, kész mondatokat ismételgető, magabiztos ember vett benne részt. Annyira védem az igazamat, hogy nem törődöm azzal, hogy megbántok valakit – szólt rám egy tanító néni. Nem nézem az embert. Persze, hogy megbántódik és persze, hogy nem nézem. Vagy kimondom: ez gáz, vagy közönyös jóindulattal ráhagyom. Ő nekem senkim, és – ez nagyon durva, újkeletű felismerésem, pár hónapos –: nekem nem kell a világ összes létezőjéért szívszakadós felelősséget éreznem. Azt nekem soha nem “fizeti meg” senki. A magam életéért és a szeretteimért, a választott-vállalt embereimért kell élnem, nem “jó ügyekért”. És az elég. Sőt, több nem bírható. Ha te világüdve-típusú ember vagy, legyél az, de ne várd el tőlem. Én (már) nem vagyok az. Hihetetlen felszabadító ezt tudni, és gyakran vállat vonni. Mert zsarolnának, elvárják, beszólogatnak, a fiamnak írogatnak. Azóta beszélek úgy anyámmal is, hogy mindig megmondom, amit gondolok, és azonnal átlátom, amikor próbálkozik a kontrollálással, rosszallással, érzelmi zsarolással, az “úgy helyes”, az “ez és ez lesz, így képzelem” mondataival – ahelyett, hogy “azt szeretném/kérem” (és amiről álmodni sem merek: “te, akire éppen rá akarom tuszkolni az akaratomat, mit szeretnél?”). Ezt leszerelem. Átfogalmazom, szembesítem és nem hagyom magam belevinni. Annyi évig hagytam. (Ha csupa ilyenből áll minden telefonbeszélgetés, sunyi, hátsó, áljóakaratú célzásokból, akkor nem jobb nem beszélni?) Nem lehet finoman szólni, azt senki nem érti. Nincs érdemi jelzés megbántódás, érzékenység, értetlenség nélkül, épp azért, mert amit mondok, az új elem, ekként éles. A régi elemeket nem érdemes hajtogatni. Engem nem is az ember érdekel, hanem a viselkedése, a jelenség, a hatásai. Ő nyilván meg fog sértődni, akármilyen bülbülszavúan fogalmazok is. Ő olyan akar maradni, amivel nekem a bajom van, abban érzi jól magát, sőt: elismerést akar a visszás megnyilvánulásáért. Ha bekapcsol a véleményezési kényszered, ha mindenképpen hozzá akarsz szólni egy-egy ilyen helyzetben, akkor ezeken gondolkodj el az enter lenyomása előtt: te nem voltál ott, nem téged ért a dolog (jelen esetben: nem te hallgattad a hamis, nőgyalázó zenélgetést a tizennyolcadik kilométereden, és talán nem is tudod, milyen érzés eltökélten futni, és mennyire zavaró tud lenni mindenfajta harsányság, disszonancia a táv vége felé). Na, onnan könnyű okosnak lenni. Megtennéd, hogy egy kicsit belegondolsz az illető élményébe, és ha már megtiszteled azzal, hogy hozzászólsz, akkor valami elemi szinten elhiszed neki, amit ír? Hogy ez volt az élménye, és zavarónak találja. Nem, nincs megsértődve, nem, nem hisztizik. Ne túlozz, ez mindig manipulatív. Meg akarod érteni a másikat, vagy csak reflexesen állsz a bírált személy mellé, önkéntelen dinamikákat követve? (A “helyes oldalra állásnak” magas színvonala és kifinomult érvelése is létezik, ettől még nem lesz bátrabb vagy igazabb.) Neked milyen elveid, értékeid vannak? Kiállsz a nőgyalázó szövegek ellen, vagy elintézed a témát azzal, hogy ez, ahogy én írtam, túlzás? Jó, de: mit gondolsz a nőket degradáló dalszövegekről, vagy a hamis zenéről? Ezt a kérdést nem kerülheted meg, ha megszólalsz. Szerintem érdemes jeleket hagyni ezekben az ügyekben: jó lenne olyan világban élni, ahol a nőket degradáló mindenféle kulturális produktumok, a dalszövegektől kezdve a szólásmondáson át a vizuális megalázásig nem léteznek. És szerinted? Ne feledd: nem kell okvetlenül megszólalnod, nem vagy kabinetfőnök, senki nem kérdezett. (“El akarlak hallgattatni.” Nem. Ne írj hülyeséget.) Elég okos, pontos, amit erről gondolsz? Gondolsz te valamit? Van egyáltalán ilyen igényed, hogy jókor jót, eleget, keveset szólj, vagy csak zúdul rám a frusztrációd? Mi az oka annak? Otthon nem mered kinyitni a szádat, kell valaki kockázatmentes bokszzsák? Szerintem az a dolog visszás, nem kell ebben egyetértened, de ez így lesz. Azért írtam meg. Ha én ezen a véleményen vagyok, szóvá teszem, az nem érinti a te életedet. Te engem tettél témává. Nem a visszás megnyilvánulást és nem is azokat, akik azt tolják, hanem engem, aki szóvá tettem – hogy is van ez? Valójában te azt képviseled tízezredmagaddal, hogy nem szabad szólni? Csak akkor szabad szólni, ha várható, hogy majd mindenki egyetért? De akkor mi a hírértéke, innovációja, kockázata a szólásnak? (Ugye a zokni rendszeres cseréjére sem figyelmezteted embertársaidat, pedig fontos.) Sokakat zavar az, ha valaki kimondja az igazságát. Keresgélnek itt, nyomoznak, kombinálnak, fecsegnek, “aggódnak”, ebből nyerik az erejüket. Ez nem erő, ez a te kotnyelességed. Neked nem elég az életed.

137 thoughts on “rászólsz arra, aki szól

  1. Szerintem fontos szólni, szólni kell. Én nem szoktam, csak puffogok, de a gyerekemnek, gyerekeknek azt tanítom, hogy szóljanak. Ugye, aki nem tudja… 😀
    Mi volt az a zene, amit nem szerettél?

      • Amikor ezt a dalt hallom, mindig arra gondolok, hogy szegèny dalszerzőnek csak ilyen nők jutottak, az intelligensek rá sem hederítettek, a szépek meg észre sem vették mohó vágyódását. A lustaság, a pocak, a célok hiánya miatt jutott neki pontosan olyan nő, amilyen hozzá passzol (csúnyuska és butuska?).
        Ráadásul a dal végén bevallja, hogy csak viccelt (hiszen még Elizabet is jobb a semminél, nehogy most meg megsértődjön, aztán már ő se legyen!).
        Ez a dal szerintem valamennyire vicces, a “suba a subához, guba a gubához” elv modern kifejezése. A büszkén futó nők pedig tudják, hogy ők már rég nem elizabetek, még ha néhányuk valaha az is volt. Észre sem vesznek kategóriájukon aluli énekeseket. A férfiak buta vicceinek pedig elveszik az élét, és elegánsan reagálnak, pont, ahogy te tetted, Gerle Éva! Rengetegen vagyunk büszkék rád: a kiállásaidért, fátylak fellibbentéséért, a szőnyegek alóli kisöprésekért.

      • Köszönöm. Azt nem mondanám, hogy észre se vesszük. Zaj, zavaró. Ez a szöveg mindenképpen nőgyűlölő, macsóskodó. Magyartanár vagyok, nem kell elmagyarázni az értelmét (ők is próbálták). Ciki. És az is, hogy hamisak.

        Én sokszor hallottam már ezt a számot, de a karalábés betoldást még soha. Hogy lehet ez?

      • Akik szépek és okosak is egyben, nem állnak szóba velem…. ez mindent elmond, nem is kell több. Milyen gáz.

      • Remélem ez legalulra kerül.
        Szóval LA a szerző.
        És ki tartott pisztolyt a fejükhöz hogy a karalábés betoldást is elénekeljék???
        Mikor már az “eredeti” dal is elég nyomi…
        Persze, együtt dolgozunk, együtt bkv-zünk, egy házban lakunk, beszélek férfiakkal. DE. Amikor párkeresés a téma. JOGOM VAN ahhoz hogy azzal “álljak szóba” aki nekem is érdekes. Elidegeníthetetlen jogom.
        Éltem rossz párkapcsolatban, és nem volt jó nekem (szerintem a másiknak sem, de az legyen már az ő baja). Vagy jó és méltó vagy semmi.
        Az ilyeneket éneklők meg aztán csodálkoznak, hogy miért nem “állnak szóba” velük. Ki érti ezt? Én IGEN. Én se állnék.

      • Szerintük semmi baj ezzel, és előtte (akkor én még a Parlamentnél jártam) bocsánatot is kértek érte… Nem hallottam? Ennyire nem értik, milyen egy futóverseny.

    • Édesdrágajóistenem! Hát már ide jutottunk, hogy egy dal miatt egymásnak esnek az emberek! A futó nők sérelmezik a nótát és előadóját, közben meg nem veszik észre, hogy ez nem róluk szól! Ehelyett elkezdik az énekes alkatát emlegetni nem egészen tisztességes módon! Mert például a vita indítója (ha akarja ha nem, a hölgy igenis vitát indított, és erre számítania kellett volna) ismeretlenül is olyasmikkel vádolta meg az ott fellépő zenészeket, melyekről nem tudhatja, hogy igazak-e? Nagyon óvodás dolognak tartom mások fizikai megjelenésével gúnyolódni! Senki és semmi sem tökéletes, hála a jó istennek! Amúgy csak a vicc kedvéért elárulom, hogy a KFT nevű zenekar számát énekelték, úgyhogy tessék náluk reklamálni! Amin igen csak meglepődtem, hogy a vitát kiváltó hölgy és még számos kommentelő hölgyemény nem vette észre a nóta iróniáját! Szóval akinek nem inge ne vegye magára!

      • Nem egy dal miatt, hanem
        az amatőr szolgáltatói attitűd miatt
        a hamis, nívótlan hangzás miatt
        a fölényeskedés miatt
        és nem én estem nekik, hanem TI nekem.
        És ennek híre ment.
        Tetszett volna gondolkodni, mérlegelni. Aki gőgös, rábaszik.
        Hordóhassal sporteseményen nem érdemes fölényeskedni, de szerintem színpadra lépni is kínos.
        Olvasd el a posztot (a facebookon) és a kommenteket is, hátha úgy megérted, mert nem valami figyelmesen ítéltél, és előbb írtál, mint átgondoltad volna.
        De én hiszek benned!

      • “hölgyemény” – mint valami sütemény. Ritka, hogy egy nő (mert ez a férfi párja a magyarban, nem a hölgy) a saját nemét lehölgyeményezze, de csak nyugodtan. Az esemény egy futóverseny volt, az ott lévő sportos emberek szórakoztatására és az esemény színvonalának emelésére szerződtették a fellépőket, gondolom. Én feltételezem, hogy ez a szöveg nem rólam szól, de ettől függetlenül nagyon NEM SZERETEM HALLGATNI, amikor férfiak alázzák a nőket – a mai “népszórakoztató” műfajok pedig nagyrészt ebből állnak, élükön a háttérben taroló pornográfiával. Itt volna az ideje az ilyen nőgyűlölő szövegeket mantrázó pasikat kivágni mindenhonnan, ahogy gondolom, a férfiakat alázó nőbandákkal rövid úton meg is történne ez. Na de a nőket nem úgy szocializálják, hogy ilyenre vetemednének / ellenben a férfiakat egyre inkább így. Ez pedig súlyosan rombolja VALAMENNYI nő életminőségét. Azét is, aki tudja, hogy ez nem róla szól. A kislányokét is, akik még nem is értik, de hallják és ebbe nőnek bele. Ez merénylet ellenük is.

  2. A konkrét esethez nem tudok hozzászólni. De ezt a jelenséget nagyon régóta figyelem, mert valahogy mindig ilyen helyzetekbe keveredem. (Részben emiatt is kezdtem olvasni ezt a blogot 2013-ban.) Engem mindig is irritált az igazságtalanság és a gyengék basztatása. Magamért sosem álltam ki (régebben), de másokért valahogy ösztönösen jött, sokszor, gyerekkorom óta. Én azt figyeltem meg, hogy ha ezt a kiállást erőből nyomom, úgy, hogy valamennyire pozícióban vagyok (tehát inkább agresszív, mint asszertív módon), akkor sokszor átmegy, és célt érek vele, és az agresszor bekussol. Ha a partvonalról csinálom, vagy szépen intelligensen és asszertíven “szólok” (ezek nem tudom mennyire független paraméterek) akkor meg elképzelhetetlenül dühös reakciók tudnak érkezni, amik az agresszort védik. Ezt Magyarországon egyébként sokkal erősebben észleltem, mint nyugyaton. Én valahogy arra jutottam, hogy a magyar társadalom szeret hierarchiába szerveződni, ez az arkhé, ettől érzi bizonságban magát. Ha valaki asszertíven “szól”, akkor az ezt a rendet veszélyezteti, még a legapróbb dolgokban is. Tehát: jó király jöhet, de Jézust megfeszítjük: szerintem ilyen a mai magyar társadalom. Kicsiben és nagyban is.

    • “ha ezt a kiállást erőből nyomom, úgy, hogy valamennyire pozícióban vagyok (tehát inkább agresszív, mint asszertív módon), akkor sokszor átmegy, és célt érek vele, és az agresszor bekussol.” Hát ez az. Hogy erőt lehet és kell mutatni. És nehogy már én érezzem magam szarul, amiért nem mérték fel, kire zúdulnak így rá. Szerintem nem agresszió. Én mondjuk odaszúrtam nekik, hogy az enyém elég nagy nyilvánosság, tetszett volna kultúremberként reagálni, mert nem a zenéléssel (azt csak pár száz ember hallotta, és nem mindenkit zavart), hanem a reakcióikkal írták le magukat végképp, teljes öntökönszúrás, hiszen ők a cukiságból élnek, számít, ki mit gondol (én nem abból élek…). Milyen érdekes, megpiszkálunk egy ilyen apró ügyet, és kiszakad a zsák, dőlni kezd a szar, és megmutatja, milyen kicsinyesek, retrográdok, erőalapúak, buták is a “nem rossz arcok”, akiknek csak “kicsit magas a vérnyomásuk”.
      “Ezt Magyarországon egyébként sokkal erősebben észleltem, mint nyugaton.” Érdekes.

      • “Hát ez az. Hogy erőt lehet és kell mutatni. ” Itt nem tudom, hogy hogy érted a “kell”-t, de engem a hideg ráz attól, hogy itt nem lehet csak úgy igazam. A tények és normák alapján, ha nem mutatok erőt. Én például nagyon szeretnék egy olyan társadalomban élni, ahol tényleg mindenkinek megvan az a másfél négyzetmétere (lehet, hogy ezt Nálad olvastam), ahol azt csinál, amit akar. Ahol nem lógnak be a többiek. És ha azt látom, hogy valaki belóg (pl. viccet csinál abból, hogy nő vagyok), akkor mondhatom neki udvariasan és kedvesen, hogy ezt légyszi ne, és ért ebből, és azt mondha, hogy bocs, kicsit elgaloppíroztam magam. Szerintem ezt hívják demokráciának vagy középosztálynak, attól függően, hogy honnan nézzük. Cserébe persze én is megpróbálok nem belelógni a többiek életébe. Ami engem nagyon zavar, hogy itt szinte kötelező belelógni, és ha te nem lógsz bele másokéba, akkor még hülyének is vagy nézve (=? “erőt kell mutatni”).
        “Milyen érdekes, megpiszkálunk egy ilyen apró ügyet, és kiszakad a zsák, dőlni kezd a szar, és megmutatja, milyen kicsinyesek, retrográdok, erőalapúak, buták is a “nem rossz arcok”, akiknek csak “kicsit magas a vérnyomásuk”.”
        Ez sajnos nem érdekes, hanem nagyon is szomorú. Az ilyen ügyek folyamatosan dőlnek, és pont a minősíthetetlen reakció az, ami mutatja, hogy a vicceskedő megjegyzések egyáltalán nem ártalmatlanok. És szerintem tényleg magyarázható a polgári középosztály történelmi hiányával. (És nem akarok politizálni, de teljesen kétségbe vagyok esve attól a gondolattól, hogy az én gyerekeim életébe meg még jobban bele fognak lógni.)

    • Én se a konkrét esethez akarok hozzászólni (az úgyis inkább csak apropója a posztnak, nem az, ami nekem fontos belőle), csak kicsit én is egykori önmagamra ismertem abban, amit írtál, hogy mindig is irritált az igazságtalanság és a gyengék basztatása, és hogy másokért könnyebben álltál ki, mint magadért. Én úgy voltam vele, hogy a más ügyében jobban láttam azt, ha kihasználták vagy játszmáztak vele, és könnyebb volt tenni érte, mert személyesen nem éreztem magam fenyegetve, ugyanakkor az, hogy a saját sérelmeim miatti feszültséget is belevittem, az néha azt eredményezte, hogy jobban belefolytam mások egymással való konfliktusába, mint az egészséges volt. Meg volt egy olyan vonulat is, hogy úgy éreztem, nekem kötelességem kibékíteni az egymással meccset vívókat, ami néha visszaüt, mert olyasmibe is belefolytam, amit jobban le tudtak volna rendezni egymás között. A fogadatlan prókátor meg a hívatlan békebíró szerepe nem igazán hálás, pláne ha a partvonalról akarja, hogy igaza legyen. Meg néha nem asszertivitás szépen szólni, hanem passzív-agresszív vagy manipulatív okoskodás, moralizálás. Ha tényleg ki kell állni valakiért, akkor az agresszorra az fog inkább hatni, ha nyíltan kimutatja több kívülálló, hogy ezt a viselkedést ők se tolerálják, és tenni fognak ellene, nem a puszta szép szó. Ami Nyugaton szerintem is más (vagy inkább csak észak-nyugaton?), hogy az emberek nem kapcsolnak azonnal ötödik sebességbe, ha valami gondjuk van, és ezért komolyabban veszik az embert akkor is, ha még nem emeli fel a hangját és nem fenyegetőzik, meg a profi szolgáltatók és egyéb szereplők tudják, hogy a fogyasztót meg az állampolgárt nem jó maguk ellen haragítani azzal, hogy lesöprik a kritikát, hanem inkább megpróbálják kezelni. Nem mindig, nem mindenki, de összességében kicsit máshol vannak a határok. Meg kevésbé kiszolgáltatott egzisztenciálisan az átlagember és jobban is tudatában van a jogainak.

      • Szia! Tök érdekes, amiket írsz. Ezen elgondolkoztam: “néha azt eredményezte, hogy jobban belefolytam mások egymással való konfliktusába, mint az egészséges volt.” Nem volt meg a megkülönböztetés a fejemben, de azok a dolgok, amikről én írtam, sosem személyes jellegűek voltak, hanem mindig társadalmi szerepekre és helyzetekre vonatkoztak: más személyes konfliktusaiból azt hiszem szeretek már egy jó ideje kimaradni. Olyanra gondolok pl. (ez nem régen történt), hogy a félig tömött buszra (amin volt ülőhely) felszállt egy vak ember, és amikor kérése ellenére sem engedték oda az amúgy üres helyhez, akkor én bizony elég komoly erőkkel el kezdtem rendelkezni a buszon, hogy ki hova álljon, pedig lássuk be, ez nem az én hatásköröm. Nem volt konflitusmentes a helyzet, de működött. Kb. az történt, amit írtál:
        “Ha tényleg ki kell állni valakiért, akkor az agresszorra az fog inkább hatni, ha nyíltan kimutatja több kívülálló, hogy ezt a viselkedést ők se tolerálják, és tenni fognak ellene, nem a puszta szép szó.” Így ebben egyet is értünk, és nekem pont az a bajom, hogy itthon az emberek hajlamosak csak az erőből érteni (aminek az a negatív vetülete is van, hogy azokat a viselkedésformákat, amik az együttélést hivatottak megolajozni – pl. kedvesség – hajlamosak gyengeségnek értelmezni). Nem tudom más szóval írni, olyan, mintha átlógáskényszer lenne, és ez enegme személy szerint nagyon zavar.

      • Írtam egy hosszabbat, úgy látom nem került ki. Most nem írom le még egyszer, remélem előkerül.

  3. Ne haragudj. Próbáltalak nem lepisszegni, cenzúrázni agy vitatni a posztod jogosságát – ennyire sikerült. Attiláék (tehát nem Ember, hanem a többi hapsi) helyesírásához, gutaütéséhez, körméretéhez valójában semmi közöm, ahhoz volt közöm, hogy felfogjanak ebből a történetből egyebet is, mint, hogy meg kell sértődni. Mert ezt viszont, ha már én követem mindkét felet (nyilván másért, téged csak a publicisztikákon keresztül, a bandát meg mert Iván velük is szokott zenélni), lényegesnek éreztem. Viszont – és ezt megint nem lepisszegèsnek szánom – szerintem itt rosszabb szándékot tulajfonítottál nekik, mint ami bennük van. Az, hogy mennyire való futáshoz, mennyire amatőr/avíttas/bennetartós sb amit játszanak, na az érdekes téma. Vagy, hogy mennyire lóg ki ott egy zenész, aki totál antisportos.

    • Pontosan annyit gondolok a futóversenyes esetről, amennyit az eredeti posztban írtam, nem értem, minek ezt ennyit bonyolítani. Akkor gondoltam és tartottam ezt fontosnak megírni, a verseny másnapján, azért is, met elég sok szexizmus hangzik el a BSI-s események mikrofonjaiban.
      Azóta pedig azon hüledezem, ahogy “rámszóltak”, vagyis gyaláznak, űznek, hörögnek.
      Ezt nevetségesnek és szánalmasnak tartom, és akkor tehát igazam volt: buták, igénytelenek, nem elegánsak, szolgáltatóként sem profik, mégis nagy a szájuk.
      A lelkük, jellemük nem érdekel.
      Minden mást mellébeszélésnek, fontoskodásnak érzek. Bocs. Az “ismerem személyesen” nem érv, teljesen irreleváns, nem akarom megismerni őket, nem kell megismerni, nem ez a kérdés. Hanem hogy NE legyenek nőgyalázó szövegek és ne legyen fölényeskedés olyanoktól, akik fosul néznek ki.

      • Nem is előtted kell releváns legyen az, hogy én őket is ismerem, hanem azért hoztam be, mert látom az egész sztorit a másik feléről is.
        A jellemük meg, dehogynem érdekel. Folyamatosan arról beszélsz kész tényként, mennyire sunyik, hatalmaskodók, jellemtelenek. Nem jelenségről és nem dinamizmusról, hanem arról, mekkora szemetek “ezek” (egy brancsba kezelve az összes együtthergelődő kommentelővel, rajongóval, arra tévedt, belekáromkodó félismerőssel, lévén még mindig a Facebookról szó).
        Rohadt nehéz így, hogy egy kalap alá veszel mindenkit, akinek volt már veled konfliktusa és egy rosszindulatú majomcsapatként hivatkozol rájuk. Például az a rész, hogy irogatnak még a Lőrincnek is – ezek az emberek biztos, hogy nem, de te rájuk is általánosítottad ezt az egyébként piszok súlyos vádat.
        Megint elmondom a verklit, miszerint ebben a konkrét történetben nincs megfélemlítés, utánanyúlás (bekommenteltek a fb-poszt alá), hatalmi játszma, csak egyszerűen annyi van benne, hogy a “szólás” módján akadtak ki. Nem magán a szóláson, vagy azon, hogy valakinek nem tetszik a produkciójuk, vagy szóvá tette, hogy vacak kondiban vannak. Teljes fegyverzetben, a legrosszabbat feltételezve álltál neki, mert “ezek”, ezek ilyenek, és ezt érdemlik.

      • Ennek a sztorinak nincs másik fele. Zenéltek, mondtam valamit, reagáltak, nekem estek. Ennyi a sztori. Az “ismerem személyesen” egyszerű fontoskodás. Általában semmit nem igazol, csak elfogultabbá tesz.
        Nem tudok felelősséget vállalni azért, hogy helyesírni, fogalmazni nem tudó emberek min akadnak ki. Ez a jó öreg “nem mondtad elég szépen” trükk. Úgyis kiakadnak, mert sérti a hiúságukat, és mert igaz: hogy a szám nődegradáló, hogy ők maguk nincsenek abban a helyzetben, hogy nők fölött fölényeskedjenek, hogy döbbenetes, ahogy kinéznek, és hogy ők a szolgáltató, nekik kell igazodni, udvariasnak lenni.
        És de, jöttek utánam, privát idővonalra is, többen, teljesen tudatosan sértegettek (ha én is sértegettem, akkor egál van, nincs mit számon kérni – csak ugye engem nem olyan könnyű visszasérteni, mert nem zenélek felkészületlenül és nem én szolgáltattam, továbbá felelősséget vállalok a testem állapotáért, és még helyesen írni is megtanultam). És még ide is jöttek. És te is kavarsz. Mit nem akarsz ezen látni?
        “Rohadt nehéz így, hogy egy kalap alá veszel mindenkit, akinek volt már veled konfliktusa és egy rosszindulatú majomcsapatként hivatkozol rájuk.” Nem volt velem konfliktusuk, hanem RÁMSZÁLLTAK. Aki rám száll és durcásan minősítget, zaklat szar helyesírással, közhelyes érvekkel, erőpárti, többséghez húzó morállal, csapatostul, bosszúból, frusztráltan, miközben engem nem ért, nem lát (de lebutáz! engem! ezek!), és ehhez az én felületemet használja, az az én szememben egyféle, utálom és unom őket. És önfeledten kigúnyolom őket, mert ilyet értelmes ember NEM csinál. Soha.
        (Mi az, hogy nehéz? lehet, hogy nehéz, viszont nem kell.)
        Ezen nem változtat az, hogy esetleg valamelyiküket ismered.
        (Iván is ilyen szinten zenél? Miért kell ezt?)

      • “Folyamatosan arról beszélsz kész tényként, mennyire sunyik, hatalmaskodók, jellemtelenek. Nem jelenségről és nem dinamizmusról, hanem arról, mekkora szemetek “ezek”…” Ez nem igaz. Nem vagy korrekt. A reakcióikról írtam, meg a szövegeik minőségéről. Nyilván azokról, akik megszólaltak. Ők egyfélék voltak: önigazolók, leskelődők (miért nem szarták le? mit kellett még engem provokűálni?), kavarósak, mellébeszélők, maipulatívak és iszonyú gáz módon írtak helyesen, az ellenem folyó heccben pedig egységesen vettek részt (ellenkező esetben letiltották volna Turós Istvánt, például). A csapatban zenélés ilyen: egy-két gázos, indulatos, rossz döntést hozó tag magával rántja a többieket. Majd bocsánatot kérnek, gondolom. Én pedig nem tudok arra is tekintettel lenni a szövegem, a kiállásom tartalma, értéke és formája mellett, hogy ki kivel van jóban, és ezt utálom is.

      • Lehet, hogy “fosul” (szégyelld magad!!!) néznek ki szerinted! Te egy nagyon felületes ember vagy! Jobb lenne ezt nem szét kürtölni a világban!

      • Pedig ez a munkám már hat és fél éve, hogy SZÉTKÜRTÖLÖM. Szerencsére, ahogy a kép fölött, a cím alatt is olvashatod, nem vagyok felületes. Van például zenei hallásom, értékrendem is, nem teszek minden mondat után felkiáltójelet, még szenvedélyes szövegekben sem, hiszen több mint sikeresen végeztem el az általános iskola harmadik osztályát, és bátor is vagyok, nem félek Középszerű Háborgóktól.

    • Réti Pál nevű kommentelőm az, aki lepisszegett, illetve visszavágási alkalomnak használta az esetet más egyet nem értés miatt. Illetve az otromba zenésztársak és zenekarrajongók, az egész búbánatos középkorú banda.
      Te nem.

      • Ki vagy te, hogy így merészelsz idősebb (?) emberekről írni, beszélni anélkül, hogy ismernéd őket? Nem dolgom, hogy a sértett lelkedben búvárkodjak (isten ments, mert szörnyű ott a sötétség), de sürgősen fordulj szakemberhez! Ha megéred a “búbánatos középkort” remélem mélységesen elszégyelled magad! Most nem várom el tőled, mert az lehetetlen!

      • :DDDDDDDD
        Bárkiről írhatok így, nem számít sem a kor, sem az, hogy ismerem-e őket mélyebben. Csak arról írtam, amivel találkoztam is.
        És az borzasztó volt.
        Te is borzasztó vagy, méltatlan, agresszív, primitív.
        Középkorú vagyok, de kösz a bókot. Tökéletes egészségnek örvendek mind testileg, mind lelkileg, a legjobb kilátásokkal nézek a kilencven+ életkor elé, már amit erről ma tudni lehet.
        Fosul néznek ki, igen, ez a jó szó.
        Ez a hely viszont nem arra való, hogy itt leskelődj, kioktass, bosszút állj.

        “Van egy, egyébként nem túl magas intellektuális, morális és érvelési szint, amit múlhatatlanul meg kell ugrani ezen a blogon. Ez az én döntésem. Jogom és technikai lehetőségem is van hozzá, ahogy minden más bloggernek is. Nem hiszek abban a fajta véleményszabadságban, amely csak a becsusszanásra való, amely indulatosan és magányos gőggel érkezik, és az én teljesítményemet, közönségemet használná ahhoz, hogy ellenem gyűlölködjék, engem járasson le, hallgattasson el. Aki itt feszül, és leckéztet, móresre tanít, megmutatja “az érem másik oldalát”, “objektív”, mert ugye mi mind elfogultak és eltévelyedettek vagyunk, az nem kommentelhet. A kommentelés nem emberi jog, s ha mégis, nem rajtam kell követelni, nem én vagyok e jog forrása, nem vagyok vadidegenek dühöngési és leskelődési igényéért felelős, figyelmem és energiám nem közpréda. Ez furcsán hangzik, de hatékony: korábban százával voltak ilyen próbálkozások, most meg napokig nem jön senki rosszakaratú hozzászóló.”

      • Szerintem ismeretlen emberektől ne várj el semmit, bármilyen felkentséget is érzel magadban. Ki fognak röhögni. Sem a leromlott állapot (“sok mindent megértem”), sem a korábbi születési év semmire nem jogosít fel.

      • Vigyázz le ne ess arról a morális, intellektuális marha magas szintről! Pont azért nem lehetnél ennyire felszínes mert állítólag újságíró vagy, talán az Origónál? Ott biztos megütöd azt az értelmi szintet! Miből gondolod, hogy megsértődtek? Az talán eszedbe sem jutott, hogy nem pazarolják rád az idejüket és energiájukat? Nem vagy egy kicsit öntelt? Nos közlöm veled, hogy innentől fogva én sem zavarom igen magas köreidet, de nem azért mert megsértődtem volna! Nem vagyok hajlandó egy kis stílű érzelmi vámpírral foglalkozni! Kívánok neked további jó dagonyázást a kielégítetlenségben, a “meg nem értettségben”, a mellőzésben, az érdektelenségben és a jelentőségtelenségben! Egyenlőre ennyi, ha valamit ki hagytam kérlek ne haragudj! A többit találd ki te magad a marha nagy intellektusoddal!

    • De mindegy , mi a szándék, az a szöveg azon a helyen gáz volt, akkor is, ha ismerősök. Ha ők nem érzik , szólni kell, hogy tudják, így lehet változást elérni. Szerintem az sem kell, hogy megértsék, ne csinálják , és ha csak azért nem csinálják, mert ciki, akkor is előrébb vagyunk.

      • Ezt a részét értem és igyekszem tisztelettel kezelni, de annyi minden egyéb bekerült ebbe a történetbe, hogy nem tudok boldogan beállni csak az egyik oldalra drukkolni. Amiket fentebb írtam, az általánosítás, az ellenségképnek megfeleltetés és társai – miközben persze, szóvá kell tenni, ha valami nem okés egy adott a környezetben.

    • “nem tudok boldogan beállni csak az egyik oldalra drukkolni”
      ???
      Ez a te igényed, senki nem kért rá. Én biztos nem kérem.
      Nem is meccs ez, nem két oldal van, de ha mégis: értetlen, eltunyult, középkorú, rossz helyesírású, valóságtagadó magyarférfigőg (ahogy telnek a napok, egyre inkább), kontra EGY DARAB nő, aki szól és aki tud írni és gondolkodik és nem tunya, és ha nem tud úgy, akkor nem áll ki, nem énekel szar számokat…
      Tényleg van kérdésed, hogy ebben “hova állj”? Vagy csak a lojalitás miatt? Mi közöm ahhoz?
      Az IKL blogon is próbáltál igazságot tenni, rendezkedni, itt mesélted. Nem kérdezte senki, hogy szerinted hogy engedje ott a kommentelést a szerző, aki a tartalomért és a hangulatért felelős. Szerintem túlbecsülöd a szerepedet, ott is, most is.
      Az igazságért való kiállás nem így megy.
      Nem kell sehova állnod, ez nem a te ügyed, ezért írtam, hogy fontoskodás.
      A saját ügyeidben tudsz kiállni a saját igazságodért, és örülök, ha innen vettél hozzá némi ihletet, de semmit nem várok tőled, és véleményt nyilvánítani sem kötelező, főleg ha nem innovatív (hanem, ha nem érzékelted: az én további basztatásom).

    • “Ne haragudj. Próbáltalak nem lepisszegni, cenzúrázni vagy vitatni a posztod jogosságát – ennyire sikerült.” Azért ez KURVÁRA cinikus, hiszen egyszerűen csöndben is maradhattál volna. (De akkor mi lesz az egóddal?)

  4. Remélem nem vagyok tolakodó, ha csendben megjegyzem pár dalszöveg-elemzőnek, hogy vannak akik úgy írnak ilyesmiket, hogy közismert róluk, hogy szívesen bújnak a szövegeikkel mindenféle más figurák bőrébe, akikkel nem feltétlenül azonosulnak. Ettől még bármilyen szöveg bármilyen környezetben ronthatja valaki kedvét, tehát amit írtam nem a poszthoz írtam, abszolút mellékszál, de azért pont az iskolai magyarórák jobb pillanataiban talán rávilágítottak már párszor arra, hogy a szerzők nem feltétlenül és nem kizárólag kulcsregényeket meg önvallomásos verseket írnak. Most persze lehet mondani hogy “ezt mindenki tudja” és jó is volna ha tudná, de jártamban-keltemben én inkább úgy tapasztalom, hogy nem.

    • Természetesen. Ezt tudtuk, tudjuk, ha máshonnan nem, a költészetből, melynek alapos ismerője vagyok. De attól még a szöveg nőgyűlölő. Nem az emberről beszéltünk, nem a szerzőről, és az előadóról sem, hanem a szövegről és a döntésről, hogy ott és akkor, ők, olyanok, amilyenek, azoknak a futóknak előadják. Nem értem, mit tesz hozzá ez a kommented az egészhez, vagy hogy akkor most kicsit hülyének vagyok nézve.

    • A Laár pont sportot csinál a leghülyébb, karikaturisztikusan tulok karakterek megformálásából, akár azért, mert a lelke mélyén ő is az, akár nem. Én az utóbbira gyanakszom. De nyilván létezik az általad vázolt karakter is, aki magát írja bele.

      • Senkit nem érdekel Laár lelkivilága, a közvetlen szeretteit kivéve. Továbbra is teljesen irreleváns, amiket írsz. Mi van a lényeglátásoddal, elemző képességeddel? Miért kell ennyit mellébeszélni?

        Mit vártok, majd kiderül, hogy Attilának hajó volt a jele oviban, Laár meg kapott egyszer egy nyuszit húsvétra, és akkor én elsírom magam, és visszakozok?
        Minek ez a sok rizsa?
        Miért forszírozzátok ezt tovább?

    • Csak azért írtam némi fontolgatás után a kommentet, mert meglepett, hogy pont itt, ahol annyira árnyalt szövegértelmezések futnak, páran rászaladtak erre a fajta értelmezésre (“milyen szövegíró az, aki megír egy ilyet…”), persze nem kötelező ismerni a munkásságát bármely szerzőnek, és persze igazad van, hogy a posztod kontextusa nem erről szólt – ahogy bele is írtam a kommentbe. De mondott szerző munkásságának – ahogy itt calealenta is megerősített – legnagyobb része valamilyen karikírozás, szerepszöveg, még úgy is, hogy azt is elismerjük, ezeknek a karaktereknek egy része bennünk is megtalálható lehet. Magam is úgy vélem,a legtöbb emberben mélyen vagy felszínen, de él egy tulok, akit vagy kiengedünk vagy nem.
      Mondjuk az jogos, hogy pont ez a poszt nem szövegértelmezésekről szólt (de annyira jellemző a blog más részére, hogy beugrik), ergo lehet, nem volt idevaló a komment, ezt tudd be a szerzővel szembeni elfogultságomnak, 14 éves kora óta követem a dolgait, elég bonyolult és sokrétegű alak, aki sokfélét csinált már és sokakat zavar is, hogy nem sugároz egyfajta, egyértelmű, “egyszerű” képet magáról, amivel jól bele lehet rakni egy dobozba.

      • Igen, ez pontos és fontos. Tökéletesen egyetértek. Nem tudtam, ki írta a számot, nem annak a kontextusában néztem, és nem is mentem sehova direkt zenét hallgatni, hanem futottam, ami elég nehéz, koncentrált tevékenység, és annak a tudatállapotába beúszott, hogy “bazmeg, megint lebutázzák a nőket, nem hagynak nyugiban, harsánykodnak, és milyen hamisan! Miért kell ezt? Mikor halnak már ki ezek a vicceskedések? És hogy néznek ki ezek?”

      • A többi hazudozós kavarás kínos helyzetbe hoz esetleg itt olvasó, más embereket.
        Én viszont, bármennyire is fáj neked, továbbra is ki fogok állni azokban az ügyekben, amelyeket fontosnak látok, sok ember előtt, saját néven, erősen, értékelvűen, ez a szabadságom, jogom, egyben a munkám is. Nem hörögni. Gyáva, sunyi rohadékoknak nincs még véleményezési joguk se. De azt látom, hogy nagyon kéne a közönség, a figyelem. Nélkülem nincs olyanod.

    • Azt ne hidd, hogy ezek a frusztrált, közhelyekben gondolkodó, kész sémákat ismételgető, felületes emberek ne játszanák ki szívesen a kinézetkártyát. Az is kitűnő eszköz, ha neki kell esni valakinek, aki nő. De megnézték a képeimet, a félaktokkal együtt, meg azt is, hány éves vagyok, aztán tükörbe is, és ezért dühöngenek más témákban ennyire.
      Szórakoztató.

      • Mellékszál, de milyen érdekes, hogy mikor te teszel egy amúgy igaz állítást egy férfi külleméről, akkor kitör az égzengés, kezdődik a “hát ez meg milyen nívótlan”, meg megy a “szégyelld magad”, de amikor egy ilyen troll idejön bosszúból a megjelenéseden évődni és nyilvánvaló hazugságokat állít, akkor ott senki sem emeli fel a hangját és sértődik meg.
        Már csak ez alátámasztja azt, amit megírtál.

      • Ez nekem is eszembe jutott.
        Én erős vagyok, nem rinyálok, azért nem kelnek a védelmemre. Nem is attól van igazam, hogy megszavazza a nép.
        Amúgy jól érzik: én is egyetértek abban, hogy a testem nem megfelelő, nem alkalmas, nem jó. Ebben nőttem fel ugyanis, ma is így érzem.
        Csak hát ott az a fránya tükör, az mindig kijózanít.
        Meg a lihegés nélkül végigcsinált 45+80 perces edzések.

  5. Kedves Gerle Éva
    Még mielőtt leszólnál hogy nem éltem át a Te (elnézést a tegezésért, de az idősebb jogán megengedem magamnak, ugyan a hölgynek kell megengedni de) “szenvedéseidet” elmondanám, hogy 400, 800 és 3X1500 méteren középiskolás országos bajnok voltam, és jobb időszakban napi 10-15 ligetet futottam, ha tudod hogy mi az. Tehát. Nem teljesen értem a dolgot amit csinálsz. Pufogsz valamin, és lóbálod a tolladat csak azért, hogy önnön nagyszerűségedet kiemeld, és kioktasd a társadalmat felsőbbrendűségedről a helyzetek felismerésében, és ítélkezel folyamatosan, és valljuk be, sértegetsz embereket csak azért, hogy tábor legyen, és folyamatos figyelem. amikor elolvastam a dolgot amit írtál, mert a fiúk felháborodva, de mégis mosolyogva örültek a kritikának, már akkor leírtam. Nem hamisak, arról hogy nincs hallásod nem tehetnek. (hogy tisztázzuk abszolút hallásom van, zenei munkásságomat nem írom le igazolandó hogy elhidd) fordítva ülsz a lovon. Akkor is hoztam a példát az autópályával, de Te nem értetted meg. Nembaj. Hogy értsd, ez az utolsó alkalom hogy írok, mert ahogy írtad “én pedig erre megmutatom őket önmaguknak.” teljesen egyértelművé teszi, hogy ki vagy Te valójában. Te tényleg az a hülye vagy az autópályán, aki felháborodva szembe megy a forgalommal, és lehülyézel mindenkit. Most polemizálgathatnék azon, hogy miért teszed de nem adom meg a csámcsogás lehetőségét, pedig szívem szerint egy pszichológiai elemzést nagyon szívesen írnék rólad, ami elég szomorú képet festene. Én elhiszem hogy Te lennél a mindent jobban tudó, és mindenkinek az igazat megmondó ember lennél csak hogy Te ehhez egyszerűen mondjuk ki buta vagy. Te csak rombolni tudsz, építeni nem. Csak jó újságíró bénával hergelni tudsz, hogy minél többen, és minél harapósabban reagáljanak, hogy fürödni tudj az okoskodásod arclóba medencéjében. Sajnállak, mert futás közben, (elhiheted hogy volt elégszer alkalmam hozzá) egy zene ritmusát átvéve friss futóütemben haladva tovább, megtörve a monotóniát, és a lüktető gondolatokat az agyamban (bocsánat ez csak Neked lehet) a fejemben, érzékelve a külvilág lassú mozgását, nem gondolva a még kötelező útra, – is azon töprengsz, hogy kibe köthetnél bele, és valós szenvedésedet (mert valljuk be egy verseny, pláne egy félmaraton az szenvedés) kin tölthetnéd ki a bosszúdat. Hát megadatott, és azóta is ebben lubickolsz, és sértegetsz másokat, természetesen fensőséged teljes tudatában, és pengeéles elméd kivonva várod a következő elhárítandó reád mért csapást. Ez nekem valahonnan visszaköszön, de inkább nem mennék bele.100 szónak is 1 a vége. Mi lenne ha leszakadnál végre erről a témáról? Körbejártad, mindent amit lehetett szétfröcsögtél, hintetted tudásod morzsáit a néptömegeknek, nem lehetne befejezni? Minden csoda 3 napig tart szokták mondani. Te nem vagy csoda, egy önimádó primitív tudatlan vagy, akinek sok időbe fog telni, amíg Önmagával meg fog tudni békélni, mert ha magadba nézel akkor pontosan látod, hogy nem a környezeted rossz, hanem Te nem vagy képes felfogni, és érezni a környezetedet, az embereket, és csak vagdalkozol a vélt tudásmorzsáiddal pedig ha tudnád……..
    Ne reagálj erre a “levélre” számomra már (bár eddig se) egy elolvasott érdekesnek nem nevezhető tanulmány voltál, amivel nem is akartam találkozni.

    • Mégis idejöttél, írtál negyven sort, valószínűleg közhelyeket, elvárod, hogy elolvassam (sajnos, nem tettem, az utolsó két, extrém frusztrált sorodra reagálok), és most azt hiszed, JÓL MEGMONDTAD, SAJNÁLSZ ENGEM és FELÜL VAGY.
      :DDDDDDD
      Annyira átlátszóan, nevetségesen csináljátok.
      Nem szégyellitek magatokat? Húszan gúnyolódtok, üzengettek, jöttök utánam? Sértegetni próbálsz hitvány helyesírással? Előbb kellett volna felkelni ahhoz, kis barátom.
      Tudod, én nem a régi dicsőségemet emlegetem, a 10 éves koromban bemutatott gyakorlataimat. Hanem ma is, minden nap sportolok, nincs kifogás.
      Nem fensőbbséges vagyok, hanem fölöttetek állok. Ez fontos különbség.
      Fogalmazási készségben, erkölcsi érzékben is. Én nem valaha sportoltam, nem attól nagy a szám, amitől nektek. Elég jó hallásom is van. Nem hallgatok szar zenét, se kereskedelmi mocskot.
      Pont azért vagytok ilyen vehemensek, mert igazam van, és ez fáj nektek.
      (Minden szarkeverés ide vezet, Calaelanta.)

      • Valahogy egyszerre le is vannak nyűgözve, elismernek, nem? Bár én ezt a pofátlan felülethasználó Pétert nem olvastam, annál jobbat írok épp.
        Az a helyzet, hogy van az a rutin és lényeglátás, hogy az ember maga mond árat egy-egy cikkért, és ha kiszámolom azt órabérben, hát, ki hitte volna, bölcsészdiplomával…?

      • Én mindent elolvasok, ami itt van. Más blogot nem olvasok, így aztán itt az utolsó betűig mindig mindent. Pétert is. Különben lemaradnék ezekről a zseniális mondatokról, amelyeknek a közepén a Szerző elfelejtette, hogyan kezdte, így teljesen máshogy fejezi be. Hétvégén magam leszek, azt tervezem, hogy a legszebbhez készítek egy generatív ágrajzot, és kiszínezem.
        Persze, hogy csodálnak, azért készülnek ezek az össze-vissza kunkorodó, nyelvileg “szépnek”, elegánsnak szánt körmondatok, hogy neked imponáljon a kifinomult műveltségével. Ez lesz aztán ellenállhatatlanul vicces. Figyeljük meg például, milyen hibátlanul írta le pont azt a szót, hogy ‘polemizálgathatnék’, bár a mondatból utóbb kiderül, hogy nem tudja, mit jelent.

      • Rita, ehhez csinálj ágrajzot, olyan érdekesen változik az alany ….”Sajnállak, mert futás közben, (elhiheted hogy volt elégszer alkalmam hozzá) egy zene ritmusát átvéve friss futóütemben haladva tovább, megtörve a monotóniát, és a lüktető gondolatokat az agyamban (bocsánat ez csak Neked lehet) a fejemben, érzékelve a külvilág lassú mozgását, nem gondolva a még kötelező útra, – is azon töprengsz, hogy kibe köthetnél bele, és valós szenvedésedet (mert valljuk be egy verseny, pláne egy félmaraton az szenvedés) kin tölthetnéd ki a bosszúdat” próbálom értelmezni – sajnállak, mert nekem segít a zene a futásban, te meg nem vagy képes elismerni, hogy neked is? (Mondjuk ez pont a legkevésbé általánosítható a futók körében, van, aki szeret zenére futni, van, aki csak saját zenére, van, aki csak zene nélkül, a saját ritmusában, meg van, akinek mindegy, én a harmadik eset vagyok.)

      • Megjegyzem, volt vagy tíz kellemes zenekar, semmi bajom velük, a ritmusváltáson kívül meg hogy bezavar a számolásba, tök rendben voltak, ha nem is mind feledhetetlenek.

        Direkt nem akarják érteni.

      • Péter mondatát az alanyok dinamikája tagolja!
        Akkor viszont megvan Adrienn Párja!
        Felkiáltójel!

    • “jobb időszakban napi 10-15 ligetet futottam, ha tudod hogy mi az.” Nem tudom, én budai vagyok, nagyon ritkán és végszükség esetén mentünk át “oda”, annak idején indítványoztuk, hogy a hidakat is le kéne zárni, mert átszüremlik az ostobaság.
      Viszont ma is futok, nem a régi dicsőségemre hivatkozom. Hegyen, mert itt minálunk az is van. A vesszők használatával is tisztában vagyok, soha nem süllyednék odáig, hogy úgy oktassak ki valakit, hogy a “hogy” kötőszó elé nem teszek vesszőt. Ez gáz, ez primitív.
      Illetve nem járok át másvalaki blogjára az idősebb jogán sértődött butasággal genyóskodni.
      Péter, az élet hosszú!
      Van még hova fejlődni!
      A blogról írták szórakoztató rovatában mindenesetre bent vagy.

      • Hogyhogy szórakoztató??
        a legdögunalmasabb komment a blogban, harmadáig se jutottam, pedig hozzá vagyok szokva, hogy átrágjam magam a buta ès gyenge szövegeken is.

  6. Nem szűnök meglepődni azon, hogy miből lesz “botrány”.
    Mondjuk ez jól mutatja a blog ismertségét, olvasottságát. Más ha kiírja a szomszédjáról, hogy anyagyilkos, észre se veszik. Még a szomszéd se. Nehéz is az, ha valakinek soha egyáltalán senkit se érdekel a véleménye, annál dühödtebben csapkodja a billentyűzetet normális anyuka és apuka.
    Mondjuk megképzett előttem a következő fejléc.
    csakazolvassa – én szóltam
    SZÉTKÜRTÖLÖM

    • Nem innen ment szét a dolog, én nekik is megírtam ezt kommentben, és az idővonalamon is (annyi mondatban és olyan fokozaton, amennyit ez ért, bő kilenc nappal ezelőtt), és a BSI-nek is jeleztem, amikor a véleményünket kérdezték.
      Ide csak utánam jöttek, valószínűleg félnek, valószínűleg van mitől. Illetve a fontoskodás meg a pletyós hajlam ráerősített a folyamatra. Hát, ilyenek vagytok.
      Megállt az Élet Körforgása! Hogy mik vannak! Bloggerek posztokat írnak, nők kikérik maguknak a nőgyalázást, vájt fülűek a hamis hangot!
      Megy a háborgás.
      Miért kell kiállni, dumálni, ha nincs érdemi mondandójuk, ha csak visszavágni akarnak?
      Miért van embereknek reagálási kényszerük, ha nekik ez az egész ügy, amit én felvetetttem, nem is fontos, nem érzékenyek rá?
      Hogyan lettem ebben a sztoriban én az agresszor?
      Mitől félnek, hogy így hadakoznak?

      • Értem, azt hittem, a facebook posztod volt a trigger.
        De ez nem sokon változtat, akárkinek nyilván nem mennének utána.

        De te csak vond ki pengeéles elméd!felkiáltójel!!! LÓBÁLD a tollad!

        Komolyan: nagy szükség van arra, amit csinálsz, itt is látszik. Szerintem sokan vagyunk, akiknek jól jön a példamutatás, és látjuk, hogy igazad van, és azt is, hogy lesz, aki soha nem fogja felfogni. És ezzel együtt is… igazad van. Felkiáltójel.

  7. Milyen sokan lettetek milyen idegesek. Én pedig minden esetben tükröt tartok nektek. Nem kapsz tőlem jót vagy nagyvonalút, ha kicsinyes vagy. Pláne ha kilométeres okfejtéseket ontasz olyan témában, amihez nem értesz, olyan ügyben, amelyet nem fogtál fel, és eközben olyan a helyesírásod, hogy azzal bajos lenne ma az érettségi.
    Ha szemétkedsz, ha utánam mászkálsz, ha sértegetni próbálsz, ha fontoskodsz és kavarsz, megkapod.
    És most ezen fogtok puffogni napokig.
    Nem először van ez, és én sosem viselkedtem másképp.
    Valami csak leesik, ennyi agymunka nem lehet hiába…
    Ti kavarjátok a szart, veritek a habot.

  8. Szeretnél szép és izgalmas lenni… Vaskos, rossz mozgású, riasztó ábrázatú vagy, ezért haragszol. Az igazságkeresés lózungjai mögött valójában sértegeni, alázni, bántani akarsz. Mindegy, kit, aki szembejön. Aztán addig ütnéd, amíg mozog – ha nem járna érte tíz évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés. Tragikomikus ez a hetvenkedés. Lássuk csak: behatóan ismert költészet, bölcsészdiplomával, helyesírással való melldöngetés, remek hallás, intenzív sportélet – minden tökéletes… de akkor miért jár tremolót a fejed? Miért kancsalítasz a dühtől? Talán mégse olyan kerek minden. Ez egy szép, kövér projektív identifikáció, szakember kell ide. Bár minek is, ezen segíteni már nem lehet.

    • Mégis te lógsz az én blogomon, és te írogatsz nekem névtelenül szemétségeket. Ami elgondolkodtató.
      És mégis itt van egy csomó értelmes ember, aki a szavaimra, soraimra, gondolataimra, bírálatomra kíváncsi, sokan évek óta.
      És mégis próbáltak utánozni egy csomóan.
      Az vicces volt.

      • Szerintem műveltnek, tanultnak lenni, önfejleszteni és ezt képviselni érték. Nem fogok mentegetőzni, szerénykedni, csak mert a kihívásokkal küzdőket zavarja a diplomám. A bölcsészdiploma tény. Kettő szakon. Mindenki tudja, sőt, a többség azt is, hogy az ország öt legjobbja egyikeként kerültem be abban az évben. Egyáltalán nem úgy említettem, mint valami nagy teljesítményt, olyan közegem volt, ahol a diploma általános volt, és nem főiskolán meg másodrangú helyeken.
        Pont azért írtam, mert lenézték. Mert ki hinné, hogy egy bölcsész jól kereshet a szakmájában, ugye. Én se hittem.
        A sport is tény. Tény, amellyel nekik nehéz szembesülni.
        És az is tény, hogy utánam jönnek, nem állnak le, és ők a dühösek, nem én.
        Te is utánam jössz. Akkor miért? Miért nem vagyok jelentéktelen? Miért özönlenek a kommentek?
        Miért engedhetem meg magamnak akár, hogy paraszt legyek, ha ahhoz van kedvem?

      • Voltaképpen jelentéktelen vagy, ez a félelelmed. Tudod jól, hogy sokra nem vitted, a sikeres bloggerség már a múlté, ráadásul te magad verted szét. Ezért habosítasz, ezért szorzol fel mindent, aki egy kicsit is ismer, az jól tudja. Semminek nem igaz még a fele se. Minden agyon van tupírozva, a “nagy szerelem” még csak igazán… A srác az undorig utál téged. A forgalmad jócskán visszaesett, vannak appok, amikkel szépen be lehet ezt mérni. Úgyhogy óvatosan dicsekedj, mert még valaki nyilvánosságra hozza a valós látogatottságodat, és akkor lehet jól égni. Bölcsészdiplomája sokaknak van, de mellette van tisztességesen fizetett tevékenysége, nem kunyerálnia kell a pénzt vagy a gyerekét kifosztani 🙂 A diplomát nem kell kidobolni másnaponta. Amikor a sarokba szorulsz, azonnal előrántod a helyesírással együtt, elég szánalmas. Izom is akad, de alkalmasint szép formákkal is, mint az Eszteréi. Ne fotózkodj vele 🙂 Te, akárhova mész, ott botrányt csinálsz, rázúdulsz az átrepülő légyre is, mert elemi ösztönöd a rombolás. Ez rendkívül szórakoztató, idevonzza a katasztrófaturistát és a döbbenteket is, ez ilyen…

      • Jelzem, hogy nem vagy tisztában az ösztön fogalmával.
        Nem érzem magam jelentéktelennek, egy-egy elég durva emberi csalódást leszámítva mára olyan életem van, amilyet akartam:
        szabad
        minden napról magam döntök
        a szakmámban dolgozom és jól keresek
        nem kell senki elől eltitkolnom, ami foglalkoztat, nyomaszt, aminek örülök, ami felmerül bennem – nincsenek titkaim, elfojtásaim
        nem kell álneveket használnom, ha ki akarom mondani a véleményemet
        stabil, erős barátaim vannak, ugyanazok
        nem koslatok senki figyelméért
        egyre nagyobb olvasottságom van
        naponta leszólítanak, hogy olvasom ám a blogod! (nem mindenkin van ilyen elfogult és önérdek-védő szemüveg, mint pl. rajtad, van, aki rendeltetésszerűen olvassa, nem basztatási ürügynek használja)
        – és ti sem éreztek jelentéktelennek. Ha az lennék, nem írnád le százszor is, hogy röhögtök rajtam és milyen jelentéktelen vagyok.
        Ez a blog hetedik éve heti több tartalommal, színvonalasan működik.
        A gyerekeim csodák, mindenestül.
        A szüleik szerették egymást, és ha nem, nem éltek hazugságban. Nem kell szelfiken bizonygatnom, hogy de jól vagyok. Nem retusálok.
        Én ezeknek örülök, és ahogy szétnézek, ez nagy szó.

      • “A forgalmad jócskán visszaesett, vannak appok, amikkel szépen be lehet ezt mérni.”
        És téged annyira érdekel, hogy méred… És ne röhögjelek ki?
        Mihez képest? Mikor nézted utoljára azon a nagyon remek appon? Amikor Kozmáék ideküldték fél Erdélyt, ők maguk is több százat kattintottak itt naponta, meg az erre kíváncsi ezoszárny? Akkor volt katasztrófaturizmus, és most nincs. Nemrég is volt két 1000+ megosztású poszt, az hogy lehet? Miért nem iratkoztak le a facebookon? És testösszetétel-mérés dokumentumát hogy lehet hamisítani?
        Akkor volt nekem denagy olvasottságom meg sok egyetértő bloggertársam, amikor még nem szóltam rá azokra, akik simán lelopták a szövegeimet és blogmegoldásaimat? Amikor még nem mertem elismerni, hogy nem tetszik a kövérség apoteózisa és általában a rám rótt kötelező identitáspolitikai aktivizmus á la Antoni Rita?
        Amikor pornós, generikumreklámos spammerek pásztázták az oldalt, és napi 200-500 ilyen kommentet raktak ide? Nem zavar, hogy azóta ezeket a prémium sablonnal meg a wp általános fejlődésével kiszűri a rendszer?
        Neked nem jött össze az élet, ugye?
        Te is nagy rajongó voltál, de már nem, ugye? Mert csalódtál, kiismertél, megőrültem (ööö… mellette-helyette kipattintottam magam úgy, ahogy egyetlen ismerősöm sem, nemhogy 3 gyerek mellett nem, hanem 0 mellett sem, és pont azóta érdemi jövedelmet szerzek csak írással, illetve a picsába elzavarok minden nyomorával manipuláló meg javaimra pályázó erre járót)? Hm, hm… Akkor mi a búbánatos francot leskelődsz utánam, kombinálsz az én legsajátabb ügyeimben, írogatsz faszságokat, kéred a figyelmemet? Ez kit jellemez?
        Ezt rendszeresen megírják nekem, hogy a blogom már nem olyan, mint rég. De az miért van, hogy én egyre jobban, csiszoltabban, szívesebben írok, kikerültem a dogmatizmus csapdáit, és sokkal jobban érzem magam a blogomon, mint amikor még itt kereste a figyelmet és visszajelzést Adél, Hirlando, bajuszcic, tavasztündér, Hajnalkám, Naja?
        És miért tud ez lenni a foglalkozásom?
        Nem srác, ez tévedés. Ne okoskodj, ne fontoskodj, semmi közöd hozzá.
        Én tudom, mi történt, mi hangzott el, mi mi után következett, és megvan minden, nem csak emlékként.
        És ő is tudja. Nagyon tagad, nagyon mutat egy nagyon átlátszó látszatot. (Melyet soha nem néztem, a mai hajnalig.)
        Ezt nem tudod lehúzni a saját szarodba, nívódba. Nem lehet visszacsinálni, dekonstruálni, megtagadni, mert az pofánköpése a jóistennek.
        Azért is zavar ennyire. Azért zavarlak ennyire…

      • A pletykakör meg ne fáradjon.
        Lehet, hogy engem a nagyszerelmem azórta megtagadott, mert így következett a dinamikákból (lásd a szeretők és hazugságok posztban), ez kell a vezekléshez, meg nagyon mutogatni a tökéletes életet nyírott sövény fölött.
        Nem hibáztatom, eleve ilyen, nincsenek csodák. Lebeszélte magát, gyűlöletté forgatta át, rám tolta a felelősséget. Ez van. Most pedig vetít. Nem lehet mindenki erős, őszinte, korrekt, főleg nagy prés alatt. Egyszer volt maszktalan, nem szerepjátszó, mondta is. inkább jelkép voltam, mint konkrét társ.
        De hogy titeket 2014-ben nem szeretett úgy senki, se ő, se más, és azóta sem, és előtte sem, az is biztos. Ha valaki, én tudom, mi hogy történt, még sokkal később is mik derültek ki, és miért alakult így, és nem én buktam a nagyobbat ezen a történeten. A lényeg, hogy enyém a történet, a tudás, én vagyok az, aki senkit nem baszott át, nem tolt senkire felelősséget és nem ment le kutyába soha.
        Ahogy az egész életemet jobban tudom és pontosabban értem, meg jobban is érdekel. Vagyis, érdekleni titeket jobban érdekel. A rögeszmétek vagyok.

      • Te mit cáfolsz most, hol van az az állítás, mennyi az olvasottság?
        “Nem sok”?
        De, sok.
        A wordpresses statisztikát veszem alapul, meg a facebookeléréseket, de nem beszélek róla, mert egyszer kiment egy infó, és a szememet kikaparták utána. Mindig is azt vettem alapul, és te oda nem látsz be, hiába szeretnél. Én üzleti titokként kezelem. Már rég megtettétek volna a nagy statisztikakirakást, ha lenne valós adatotok vagy hozzáférés a belső üzemhez, de az mind becslés, teljesen mást mutat az alexa pl., mint a többi rank-oldal, és ezt te pontosan tudod.
        Hova tennétek ki amúgy, miért fontos ez, ott ki olvasná, miféle nyilvánosságod van neked? Ki nem látná át, hogy a nagy leleplezés csak sunyi mószerolás, kontollálási kísérlet? És miért fontos ez neked?
        Nem lehet, hogy te is wannabe író vagy, és az irigységedet, illetve a kudarcodat projektálod, mert a kutyát nem érdekli az okoskodásod, most is az én nyilvánosságomat használod, hogy bárki odafigyeljen rád?
        Nem lehet, hogy valahol, valamikor, vagy más kezdeményeket látva te rájöttél, hogy nem is olyan könnyű olvasottságot, százezres kommenttömeget elérni, naponta jelen lenni, kezelni a bunkókat, és tartalmas, saját szövegeket írni?
        Stabil és nagy olvasottságom van, nem öt-tíz ember, nem csak ismerősök, évek óta. Ezt te is tudod. Láttad az őrületet, imádatot is. Te magad is a része vagy, hiába tolod most negatívban. A blogsiker nem a te hisztis érzelmi életed és rajongásod szerint változik, itt tények vannak, egy részük látható neked is. Azok a szövegek, amelyekért az azóta hitvány jellemnek bizonyuló egykori rajongók jöttek, továbbra is itt vannak, hatnak, megosztódnak, forognak. Több száz nívós posztról beszélünk, húszféle témában. Ez hol, mitől bukás? Még könyv is lett belőle, igazi (nem bérkiadás, nem alacsony példányszám). Miért ne találna ide egy csomó olyan olvasó azóta is, akiket a szöveg érdekel, akár azok a régiek, akár az újak, vagy az újabb sporttéma, és akiknek nem irigy basztatásra kell az ember?
        Bizony, ez itt a sokszorosa egynémely kortárs, jegyzett íróénak. Kurva jó érzés: író akartam lenni, író vagyok. Miért ne lennék rá büszke, miért ne örülnék neki, aknáznám ki? Én ehhez értek. Hogy lehet az, hogy én hat és fél éve blöffölök, nem is írok jól, jelentéktelen vagyok, és még mindig van blog és kommentelő?
        Mindig mondom, hogy húsz embernek is így írnék, de ekkora lendülethez és erőhöz kell a rendszeres, mindig frissülő látogatottság és visszajelzés. Jó helyen vagyok a keresőkben is egyszál, senki által nem tolt, sehol nem bannercserés, nem hirdető blogger létemre. Ebből mi nem igaz, cicu?
        Mi az, hogy kunyerálás? Barok Eszter vagy Gumiszoba kunyerál? Aki szab egy árat egy cikkért, az kunyerál? Miért ne volna munka a szövegírás? Ha elég jó vagyok, ha emberek igénylik, miért ne ebből élnék? Miért fosztanám ki a gyerekemet? Honann veszed? Az is kéne? Miért turkálsz más zsebében, nem érzed, ez mennyire gáz, és csak téged láttat irigynek? Valójában azt javaslod, én is üljek be szívni 8-4-ig rabszolgának kevesebb pénzért. Miért tenném? Irritál? Miért? Nos, én azt nem akartam. Csináltam, nem volt jó. Egyedül nevelek három gyereket. A döntéseim révén baromi olcsón élek. Bizonyos dolgok járnak, azért, mert ilyen a családi helyzetem, és mert anyagi dolgokban nem felelőtlen, nem léha férfiaktól vannak a gyerekeim. Bejött a bloggerség, keresnek, hívnak. Miért fáj ez neked?

      • Ha félretennéd ezeket az ítéleteket és a celebes, butus hírlevadászást (pénz, test, elmebetegség, pletyka), és megnéznél pár szöveget, mondjuk a jelen főoldal válogatását, mit gondolnál? Ez átverés? Ezek rossz, érdektelen szövegek? Az a lényeg, a szöveg, és azzal tartozom a köznek. Azt ígértem. A többi adalék és magánügy. És a többiek is azért jönnek és azért támogatnak: szöveg miatt.
        Borzasztóan furcsa, hogy ennyire negem akarsz, egészben, minden részlettel, gondolattal, kiismerni, kontrollálni, tudni, átírni a valóságot, irányítani.
        Az a fájdalmas ebben, hogy eredetileg te is arra jöttél: izgalmas felismerésekre, jó szövegekre.
        Csak begyávultál, gyűlölködni, ítélkezni, sunyiból írogatni kényelmesebb.
        Mindig volt benned őszintétlenség, önösség, megúszós hajlam és mélységes frusztráció.
        Én csak a görény, sunyi, kisszerű kommentelőkkel vagyok ilyen.

    • Csak hogy ne akadj ki a következőnél:
      ez a blog, amelyet oly szorgosan olvasol, ilyen. Nem lesz változás. Tehát ha engem valami zavar, és fontosnak tartom, azt meg fogom írni, és csakis azért, mert engem zavar. Mást nem zavar, oké. (De azért idejönnek elolvasni, lesni, mi hír…, írogatnak.)
      Ők pedig, ez az Éva nevű komikus kommentelő, a Suhajda Attila, meg Péter és a hasonlók, de Bandi bácsi is felnőtt emberek, nem hisztis ovisok. Majd megtanulják megérteni, felfogni, amit írok, esetleg változtatni vagy figyelmen kívül hagyni. Végső esetben érvelhetnek is: szerintük miért nem gáz, ami szerintem gáz, de szerintem akkor is gáz.
      Azért nevezed te is meg a sértődött félanalfabéták is bántásnak, támadásnak, mert igaz, és mert nincsenek érveitek. Nektek ennyi marad: személyeskedni.
      Kb. ugyanezért megy a műsor is, a diagnosztizálás, hogy én nárcisztikus vagyok, meg okoskodó. Ez egyszerűbb. Az igazság, az állításaim tartalmával így nem kell foglalkozni.

      • Súlyos nárcisztikus vagy, ez tény. Ezt te is tudod, csak megy a műsor.

      • Ohó!
        Erről már írtam.
        https://csakazolvassa.hu/2017/08/07/dobalozzunk-diagnozisokkal/
        de ez fontosabb:
        https://csakazolvassa.hu/2018/01/21/osszeallt-a-kep/
        Nagyon sok zavaros lélek csinálja ezt, hogy rábassza a diagnózist arra, akin nem fog a körme, vagy akire haragszik (például mert több nívónyival máshol tart…), vagy mert eltalálta a poszt, és akkor nem kell érvelni, gondolkodni, tisztességesnek lenni. Hiszen a másik ilyen rossz. Mégpedig gyógyíthatatlan…
        Ön nagyon szigorú (és biztosan semmiféle sunyisága, stiklije nincs ám, valamint tökéletes midenestül! Csak én vagyok csúf, bukott és beteg. Mindenki más, akárhova nézek, szörnyű jól van!)
        Barok Eszter blogján olvasom (2016-os a poszt, ő is ilyen könnyen kihirdető, és persze mindig csak más a nárcisztikus, a szerző és a szimpatikus olvasók meg csakis áldozatok, az nem lehet, hogy ők voltak naivak, számítóak, kopppintók, tehetségtelenek…), szóval hogy a nárcizmus (a személyiségzavarra gondol, te tudod, mi a különbség?) nagyon-nagyon durva, kerülje el mindenki az ilyen embereket, jujujuj!
        A nárcisztikus emberek mindenkit megtévesztenek ám, átverik a pszichiátert is! Benézik még ők is, borderline-nak vagy antiszocnak. Nagyon ravaszok ám!
        Negyven pont. Az első, amiben az én szerelmem rám ismert így utólag, két évvel később, az az első… Édes jó istenem. Érdemes megnézni.
        Ezen eltűnődtem, túl azon, amit már megírtam erről, hogy milyen könnyű a diagnosztizálás meg a személyeskedés, ha nincs érv és nincs színvonal.
        Vígan célozgatnak a nagyon okos, nagyon tájékozott kommentelők, a kommentelők között pedig a nekem 200 e-mailben sorsszerű szerelemről író nagyszerelmem is.
        Összeborulva azzal a féreggel, akinek azt köszönheti, hogy a család előtt (másodszor is) lebukott: ő (tavasztündér) írta ki az ő nevét (mint az én szerelmemét) és a történet nem tudom honnan összeszedett, igen érzékeny (nem nekem) részleteit egy nyilvános fórumra.
        Én ezt mondtam neki akkor, amikor történt. Undorodott. És most tt és a szerelmem bólogatnak nagy fonoskodva, hogy hát igen, én nárci vagyok, de csak célozgatva és a szerelmem nem az itteni nevén.
        És ő (tavasztündér, Lelkes Villő) zaklat azóta is engem vihogva, fontoskodva, okoskodva.
        Nem érdekes az élet?
        Erről tudtál-e?
        Érintett vagy?
        Mi hajt?
        Mindezt ma reggel láttam. Döbbentem, mert ennyire sunyinak egyiküket sem hittem.
        Te ismered őket, ugye? Azért írogatsz most is.
        De legalább befognátok.
        Neked jó érzés, hogy én most figyelmet adok neked, foglalkozom veled, így kapcsolatban lehetsz velem, ugye?
        Hogy megszólítasz és bár nem hiszel nekem, nem fogadod el az állításaim kereteit, lényegét, lekicsinyelsz, én mégsem baszlak ki innen és várhatod a választ?
        Ugye te nem először írsz nekem és próbálsz valahogy fájdalmat okozni a kinézetem, személyes történeteim, blogom, lelki dolgaim stb. kapcsán? Diagnosztizálgatni, saját, igazi tartalom, gondolat és íráskészség nélkül megmondani a személyemről az ad hominem tutit, örök reakcióban élni? Az kurva könnyű ám (én is csinálom, de én főleg sajátot és innovatívat).
        Hej, de sokan akartak alkotó emberek lenni ennek hatására! Kicsit úgy érezték, ha itt vannak, megmerülnek a blogforgatagban, olvasnak, gesztusokat tesznek, hízelegnek, szerelmet vallanak, akkor majd ők is nagy formátumúak lesznek, tehetségesek, egynerangúak.
        Tudod, akik ma basztatnak, azok mind nagyrajongók voltak.
        De nem jött össze. Az eredetiség meg a gondolkodás és főleg a bátorság, önfelvállalás nem ragad át így, a jelek szerint.
        És ezért megy ilyen sunyin, álneveken a bosszú.
        Vajon miért csinálod ezt?

        Tehát a pszichiáterek nem látják, nem tudják, benézik, milyen a nárcisztikus, de ti igen! Gratulálok!
        Minden alkotó, nem visszahúzódó, önmegmutató ember, színész, művész (és az összes boldogságát, utazását, kinézetét, alkotásait, családját, rúzsozott sikereit, szívószálas jurtáját stb. megalkotott módon mutogató instaember) mutat nárcisztikus jegyeket, ez nem kérdés.
        Az a kérdés, emellett tehetséges és őszinte-e.
        Hogy az a nárcisz mennyire szép, nagy fejlett, szemgyönyörködtető, nárcisz-nárcisz.
        És a nárcisz nem gyomnövény, hanem a legszebb virág.
        Narkisszosznak eszement jó teste volt, és az a nem mindegy. És nyápic aszimmetrikus szánadékok csóválják a fejüket, hogy ő milyen nárcisztikus.
        Csókollak.

      • IGAZSÁG… kezd ez már tényleg nagyon komikus lenni. Milyen igazság? Te rombolni, sérteni, alázni akarsz, mert akkora gyűlölet szorult beléd, amit folyton enyhíteni kell. Erről van szó, nem az igazságról. Itt is rázúdultál a zenekarra, alig várod, hogy találj valami “anomáliát”, már urgasz, és azonnal megy a személyeskedés, a köröm alá szúrás, a provokáció.

      • Köszönöm, hogy ismét leírtad ezt a fordulatot: köröm alá szúrni. Tehát akkor megy ez nekem, hatásos. Fontos dolgokra figyelmeztettem az infarktus határán levő zenészt is. Meg aztán ez nem nívó, valakinek szólnia kellett.
        De közben sajnálnak és jkelentéktelen is vagyok. Na, majd valahogy kikeveredsz ebből is.
        Te hallottad őket, vagy mitől vagy ilyen jól értesült? Mi közöd ehhez az egészhez, miben, mikor vagy érintett? Csak a személyem érdekel? Hogy “megint mit csináltam”?
        Hát akkor te egy true fan vagy!
        A többi a posztban van, olvasd, értelmezd!

      • Az a te mániád, hogy “kiakadnak”.
        Nem. Kinevetnek, sajnálnak. Már aki.

      • Dühöngtek, írogatnak, nem tudják félvállról venni. Miért sajnálnának? Azért, mert nem úgy viselkedem, mint a joviális kispolgárok, szoktam gondolkodni, értelmes mondatokat írok, és kicsit jobb formában is vagyok? Mert képes vagyok értelmesen érvelni? Te is ezért jöttél ide, mert nem vagyok akárki. Hogy aztán ítélhess és kioszthass és erősnek és okosmnak érezd magad a használatom után. Dehogy sajnáltok ti. Gyűlöltök, felháborodtok – és bennem a saját szar kis alkuitokat, romlásotokat gyűlölitek. Rajtam rugóztok már mióta.

      • Hát nevessenek. Mi dolgom vele?
        Csakhogy “ők” ezt hetente megírják nekem. Miért? Mert bullyk és unatkoznak.
        Egyszer kiállnának ők is a fényre a testükkel, életükkel, igazi történeteikkel, hazudozás nélkül. Volna mulatság.

      • Nota bene, az állításaidban akad némi igazság, enélkül nem is működne semmi. De hangsúlyozom: némi. A zeneszám megválasztása nem volt szerencsés, nyilván bele se gondoltak, hogy bántó lehet. Ez sajnos, előfordul ebben a kamaszkorát élő társadalomban. Neked akkor lenne igazad, ha ez egy NŐI futóverseny lett volna.
        De nem az volt.

      • Mindenfajta nőgyűlölet, beágyazott vihorászás nőkön gázos, bárhol. Szerintem.
        Természetesen bele se gondoltak, ez a gond. Az előadóművészet nem az az ág, ahol a fizető közönség belegondol az előadók lelkébe, ráadásul ők csak háttérkísérők, csendes aláfestők, nem miattuk mentünk, nem is tudtuk, kik lesznek (pl. egy koncerthez képest). Nekem elrontotta a kedvemet abban a nagyon érzékeny lelkiállapotban, hogy “már megint”. Ezt világosan megírtam az eredeti posztban, itt pediog azt, hogy mi a gond azzal, ha valaki arra szól rá, aki szólét. Emögött mindig van valami gázos, hiszen lehetne értelmes ember módjára is reagálni. Ekkora hisztivé a sértődöttek meg a kíváncsiskodó kibicek tették.

      • Az ilyenek 97 százalékát ti nem látjátok, de nekem havi szinten tucatjával jön az ilyen.
        De talán nem baj, ha néha van ízelítő.
        Teljes pletykakör, rám szerveződött fórumok vannak, folyamatosan lengetik az orrom előtt, hogy ki hol mit mond rólam.
        Minden névtelen, minden kárörvendő, és vagy cikornyás szavakban okoskodó, lélekbe mászó, vagy a legaljasabb primitív kültelki bully kinézetről, nőiségről (utóbbi csak azóta, hogy sportos testem lett).
        Döbbenten láttam, hogy Ragenre is szerveződött hasonló őrjárat. De Ragen hazudik minden sportteljesítményéről, a kritikusai pedig érdemi állításokat tesznek.
        Biztos mert jelentéktelen vagyok, azért lovagolnak rajtam.

    • Érdekes a rajongás természete. Irtó gyerekes és emiatt elemien buta és tiszteletlen, uniformizáló. Azt igényelnéd, hogy én úgy legyek szép, amihez a te szemed szokott, van egy ideálképed, ahhoz viszonyítasz, és azon elemek (pl. vékonyság, kecsesség) hiányában basztatsz. Eközben láttad te, mert jól megnézted sokszor már, hogy én nem egy sima dundi kocogó anyuka vagyok, aki fogyott tíz kilót, hanem ugrom, akrobatikáztom, komoly súlyokat emelek. És teljesen tisztában vagyok azzal, hogy hogy nézek ki: azért így nézek ki, mert nekem ez tetszik, például a hatalmas, kemény, kontrasztos fenék vagy a kockahas, ellenkező esetben nem mentem volna nagy súlyos, elég drága és melós, időigényes edzésekre éveken át.
      Ahol erről van szó, közte a testösszetétel-mérések, ott pont az derül ki, hogy hétköznapi szemmel, csajos eszmények jegyében nem értelmezhető, másfélszeres izomzatom van, nagyon kevés zsírral. Miért? Mert ez az alkatom, ezt tartom egészségesnek, szépnek, teljesítménynek, és ezért kapok rengeteg elismerést is, mert ez ritka és melós. Tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy ez nem mindenki szerint szép, de imádom a feszes keménységet és a mérések eredményét, dögösnek érzem. Nem, nem pornós, ahogy a kis mell sem. De neked ott probléma van. Miért érdekli a szépségem, testem jobban a gyűlölködő névtelent, mint engem? Miért kreálsz oda problémát, ahol nincs? És hogy jön ehhez a témához a kinézetem, ahol szépségről szó nem volt, csak arról, hogy sokkal nagyobb szabadságú, mozgásterű férfiak mennyire igénytelenül elhagyják magukat, de azért ítélnek?

      • (főleg hogy a szerelmem rajongó levelek tucatjait írta még a sokkal kövérebb, kevésbé kidolgozott állapotáról? pedig ő isten. azóta van testi önbizalmam. nem mondanám, hogy neki csináltam, hiszen nem találkoztunk, de eléggé nézegette a képeimet és a ketót itt még 2015-ben, de hogy anélkül nem szerettem volna annyira magam, hogy a testem változzon, megérdemli a jót, az is biztos)

  9. A nőgyalázó szövegek és káromkodások nekem is ütik az fülemet és az igazságérzetemet, és bár ez nem kellemes, mégis sajnálom azokat, akik nem veszik észre. És még büszkék is rá, meg azt várják : ne vedd észre te se ! Hagyd, hogy ebbe nőjön bele a következő generáció is. Hogy kurva anyákból álljon a magyar való, hogy focimeccs közvetítésen a ria-ria-hungária helyett az zúghasson a Szabadság téren, hogy “Izlandi cigányok, basszátok az anyátok!” Ez egy erőszakos, durva, nőellenes közélet, ami itt honol, és hála az országos politikának, még bátorítva is van. Megtanítja az ide született lánygyerekeknek, hogy ők a kurvák meg az anyák meg a kurva anyák. Akiket basznak. Akik hülyék. A karalábék, semmi ikúval, naja. Ez ömlik rájuk a felnőtt férfiaktól a focimeccseken, a futóversenyeken, az utcán, bárhol. És még szólni se lehet ellene, észre sem szabad venni, mert akkor te leszel az, aki : “lóbálod a tolladat csak azért, hogy önnön nagyszerűségedet kiemeld, és kioktasd a társadalmat felsőbbrendűségedről a helyzetek felismerésében, és ítélkezel folyamatosan, és valljuk be, sértegetsz embereket…” Szóval ha meghallod, ha észreveszed és sérelmezed, akkor te leszel az, aki sértegetsz. Hát bravó.

  10. Elmentem úszni.
    Nem basztam ki előtte a jól ismert stílusú párhuzamos orrnyereg nevű kommentelőt.
    Leste, mint a vércse. És lecsapott, és mindent megírt. Ide nem tartozó dolgokat is, gyorsan, most lehet! Most kimegy a komment, látni fogják!
    Úristen.
    Nagyon az orrom alá akarja tolni. Pedig én bukott vagyok, nem olvas senki, jelentéktelen vagyok, mindenki tudja, csak rombolok, nárcisztikus vagyok, és “a srác” se szeret!
    Egy névtelen valaki, aki leírja, hogy én jelentéktelen vagyok (máshol: középszerű), fontoskodó megállapítást tesz a tökéletes magánügyemről, ami négy éve történt, suttogásokban, soha senkinek meg nem mutatott e-mailekben, csókokban, kétségbeesett vallomásokban, hogy mi talán egyszer még az életben… leírja mint köztudomású tényt, hogy az NEM IS VOLT IGAZI, nem szeretett.
    Érdekes.
    Vagyis, nem, nem érdekes.
    Valaki itt valamit nem bír elviselni. Négy vagy öt kibaszott éve…

    • Akárhogyan is lenne, nárci vagy sem (közöm sincs hozzá, nevetségesen átlátszó is ez a diagnosztizálási igény), szeretnék ezúttal köszönetet mondani, hogy ilyen ellenszélben írod a blogot még mindig, ilyen hihetetlen rosszindulatú és méltatlan támadások mellett/ellenére is. Van nekem egy olyan gyanúm, hogy bárki , főleg ha nő az illető, nárcinak nézhető, ha az átlagnál több énerővel rendelkezik, önérdekérvényesítési igénnyel lép fel és úgy egészében véve tudja a maga igazát, na meg főleg akkor, ha az a “néző” érdeke.
      Tudom, hogy nem szorulsz rá ilyen megerősítésre, de a kezdetek óta olvaslak, ritkán kommentelek és most szükségesnek érzem elmondani, hogy hihetetlen sokat adott nekem ez a blog és köszönöm.

      • Köszönöm, tőled fontos, sokat jelent.

        Akik megkívánták, de nem jött nekik össze, mind nárcisztikusnak neveznek. Nagyon zavaros emberek is.

        A nézőnek az az érdeke, hogy amivel akkor, amikor zajlott, semmi gondja nem volt, nem jelezte, hogy baja volna, sőt, kérte vagy hagyta, hogy úgy csináljuk, ahogy addig, és egyébként az egész ember önként és lelkesen jött és kezdeményezett velem kapcsolatban, használta javaimat önfeledten és százszor is kifejezte, hogy fontos vagyok és csodál (ez minden ilyen sztoriban így van, soha nem én választottam vagy akartam őket), arról utólag kitalálja, hogy neki mennyi baja volt, én őt behúztam, nárci voltam, de már tudja. És így felmentse magát, tiszta maradjon, lerombolja az igazságot, a közösen megélt dolgokat, a saját rajongását. Miközben ő hazudott, ő a szélkakas, ő az áruló.

        Sajnos, ez ennek a csúf kommentváltásnak (Eszter blogján) mindkét szereplőjére igaz.

  11. Azt nem is láttam, az is igen sok, amit ide tolnak ezek a jólértesült kommentelők. Bár valószínűleg tényleg törvényszerű ez a dinamika, a nagy rajongás, az átfordulás, mégis döbbenet az egész.

  12. Mi állatorvosnak tanulunk, sokat futtatjuk a kutyat és futunk felmaratont, van aki maratont is. A futás miatt olvasunk, de ilyen onfenyezest senki sem tapasztalt meg. Ez néha nagyon nevetséges, mindig megnézzük éppen mivel ünnepled magadat. Szörnyű. Szerintem patológiás, mentális nagy baj van veled. A narciság talán stimmel is. De tényleg nevetünk rajtad, látom nem hiszed el. Ez baj, ha nem látod magadat…

      • Azt elárulod, hogy mindezt miért proxyról, álnéven (és szar helyesírással) csináljátok?

        “Ez baj, ha nem látod magadat…” Nem, hiszen ti röhögtök, és titeket nem látlak. Mások nem röhögnek.

    • Jé! “A futás miatt olvasunk” – egy olyasvalakit, aki nem is futó, írja is, hogy ez nem az ő sportja, nem is sikerül a szintidő? Miért? És miért ragadsz itt, ha nem tetszik? Hát én tanulhatnék tőle”tek”, nem? 😀

    • Tamara!
      Tedd már meg, hogy idelinkeled valamelyik dicső félmaratoni futóeredményedet (ezek szervezett, dokumentált versenyek), ahogy Éva is kirak minden linket. Mert egy fantom ugye azt ír, amit akar.
      Ezen a blogon általában sokan hazudnak, mind álnéven.
      Kikeresgélünk, utánad nézünk, feltérképezzük az érzékeny történeteidet, és nevetgélünk a testeden. Jó lesz?

    • Nahát, de jó nektek! Sárgulok az irigységtől, főleg a királyi többes miatt! Squasholsz is, gondolom, de azt csak mostanában, és sikeres blogod és vállalkozásod is van, ugye? És nem is három, hanem NÉGY gyereked? Bambuszbicikli, esetleg? Nagy szerelem?

      Jaj már. Neked egy fos az életed, ha munkaidőben itt lógsz.

      Velem semmi baj nincs, én a geciskedőknek és a finomabban manipulálgatóknak is tükröt tartok egyszerűen. Nagyon megsértődnek mindig.

      Fura, hogy egy személyes blogon magamról is írok, a gondolataimról és az életemről? Fura, hogy özvegyen nem hüppögök egy sarokban?

      Még furább, hogy ennek ennyi olvasója van? Ők mind hülyék, megtévesztettek? Hipnotizáltam őket? Hogy lett itt kb. 140 ezer komment, azt mondd meg?

      Megtisztel az érdeklődés. A net ugye vak, minden kattintással jobb a helyzetem. Az meg a te döntésed, pardon, a tietek, hogy mivel töltitek az időtöket, milyen szándékokkal, érzületekkel.

      Ahhoz, hogy szeress valakit, jónak lásd, szeretettel kell tudni nézni rá, és az csak belőled jöhet. (Ez mondjuk az életed szereplője volna. Ismeretlenekre nem érdemes, vagyis, ostobaság, hiszen nem ismered.) Nekem mindegy, te min baszod fel magad, vagy min “röhögsz”, engem CSAK az minősít, amit én teszek, írok, képviselek.

      Én látom magam, és rengeteg visszajelzést kapok engem jól és régóta ismerő, velem együtt edző emberektől.

      “Ti” vagytok azok, akik csak a neten nézelődtök, csak a felszínes, szembeötlő dolgokat (retusált fotókat, hashtageket, harsány öndeklarációkat) látjátok és veszitek 1:1 valóságnak. Ez súlyos netfüggés, amellett szánalmas butaság is.

      Önünnepeltetés? Te vagy irigy. Én leírtam pl., hogy elmentem Norvégiába maratont futni, tök őszintén minden önajnár nélkül, vagy kitettem a mérések eredményét meg fotókat (ha ilyen mozdulatokra te képes lennél, te is büszke lennél ám!), mindezt egy régóta működő blogra azoknak, akiket érdekel, idekattintanak, így “nektek” is. Miért? Mert jó érzés. És mert motivál másokat is.

      Csak hát téged zavar, túrnál a zsebemben, te nem vagy izmos, fantasztikum számodra, hogy valaki fut stb. (a felsorolásod nevetségesen átlátszó, hazudsz). Tehát én leszek a dicsekvő, ha te frusztrált vagy és célpontot keresel.

      Azt a korábbi fröcsögésekből látom, hogy szerintetek ha valaki deklarál valamit a neten, az úgy van, és nem számít, hogy én ismerem azt az embert, a történetét, az okait, a kettesben elhangzottakat. Én pedig pont ezt a vetítést utasítom el, ezért vagyok őszinte, önazonos, nem szelfiző, nem ujjongó. És ezzel élsz te vissza.

    • Egy állatorvoshallgató futó kollektíva egy darab kutyával, akik rendszeresen összeülnek a kolesz tanulószobájában, és együtt olvassák (proxy-ról) Évát a futás miatt, akarom mondani, az önfényezés miatt, és tényleg nevetnek. De tényleg. Mentális nagy bajok vannak ám, én is azt mondom.

    • Nem megyek le kutyába.
      Nem tagadom, ami volt. Minden megvan, fel van írva, tudjuk. Akkor mi azt éreztük. A többi nem az én dolgom.
      Nekem az a legjobb, hogy életem minden területén mindenkinek megmondhatom, és meg is mondom, amit gondolok. Aki bujkál és csak sunyiban írja meg az “igazat”, ezt el se tudja képzelni.
      Köszönöm.

  13. Párhuzamos orrnyereg,
    most, míg plazmát adtam, elolvastam, amiket írtál. Döbbentem.
    Amiben biztos vagyok:
    nagyon heves érzéseid vannak velem kapcsolatban,
    jó okod van arra, hogy ne lehessen tudni (ne legyen mindenkinek nyilvánvaló), hogy te te vagy, ezért van több neved,
    nagyon jól ismersz és taglalsz másokkal, de ezt soha be nem vallanád szemtől szembe, sem azoknak, akik a környezetedben vannak,
    évek óta ugyanazt a pár lemezt cserélgeted,
    geci irigy vagy, ezt nem tudom másképp írni,
    beszorított, szabadsághiányos, más javaira áhítozó, hazug, teátrális, lefojtott, keserű, kiégett rohadék,
    nagyon fontos neked, hogy többéves távon a közelemben lehess, és ne csak less, olvass, fotókat nézegess, hanem hallasd a hangod, olvassalak, okoskodhass,
    mások véleményére hatással legyél (az én olvasóimról van szó),
    hogy építgesd magadban, hogy ennek van értelme, mert én milyen beteg, vetítős, vastag, középszerű stb. vagyok (utóbbi köztudomású, minden jel erre utal!), ez nem járja, ezt le kell leplezni, te nagy igazságosztó!
    magadat morális bajnoknak képzeled, nem zavar, mennyire inkorrekt ez a basztatásroham, amit csak az elmúlt két napban ideokádtál (sokadszor ugyanazok a vádak),
    a saját szemét húzásaidról mélyen hallgatsz,
    nem szégyelled magad, hogy álnéven bizalmaskodva lihegsz a fülembe, mint aki jól ismer, mert neked ez a _kritikád_, melyet fontosnak, igaznak képzelsz, így mented fel magad, csakhohgy a nagy kimondással primitíven személyeskedsz, hazudsz és konfabulálsz, illetve manipulálsz is, és a “bátorsággal” is engem koppintasz, a kemény megmondás szerepét áhítozod (tőlem),
    nem másért, mert van neked egy civil életed, amelyben senki nem gondolná ezt rólad, hogy zaklató vagy és rajtam lógsz, és ott rohadt unalmas, megfelelős, papucséleted van, elvárásoknak kell megfelelned,
    szeretnél hős lenni, jelentős lenni, fontos lenni, ó, de mennyire! de erről lecsúsztál…
    kurva unalmas munkahelyed is van, ez is világos, végtelen hosszan ottragadsz a neten, szar a lelkiismereted, mármint a maradéka,
    és a szar életedért bosszú rajtam ez a titkos “rosszalkodásod”, így elégülsz ki,
    miközben rólad szól a normálisék! erre gondoltál már valaha? elég nagy az a szekrény, hajaj…
    óvodás módon azt képzeled, én másokat nézek, hozzájuk viszonyítok – három és fél évig edzettem több tucat világszínvonalú test közelében, láttam, mit kínlódnak, milyen komplexusaik, zavaraik vannak, hogy híznak meg, hogy retusálnak, én egyben maradtam, nincs étkezési zavarom, nincsenek hullámvölgyek, és dögösnek érzem magam, csak magamhoz viszonytok és a saját fejlődésemmel törődöm,
    makkegészséges vagyok, nem csak dumálok, nem kampányedzek,
    a többi részletkérdés,
    amikor azt írod, vastag, azt ismered el, hogy meghökkentően izmos lettem, és ebben igazad van: ritka az ilyen, az a tíz kiló, ami köztem és más kipattintott csajok közt van, pont plusz tíz kiló izom, nem háj,
    azért ilyenre gyúrtam magam, mert nekem ez tetszik, így érzem az erőt,
    mindenkin van hiba a 15 Mr. Olympia döntősein kívül, az enyémen máshol van, mint máson, ettől én nem sírok,
    nem tudsz összeugrasztani sem Eszterrel, sem Marival, sem Misiékkel, sem Barok Eszterrel (eddig őket dicsérted fel kontrasztosan), állati gyerekes, ahogy kavarnál, hogy ők bezzeg, remélve, hogy irigykedem – én nem ezen a szinten létezem, nincs frusztrációm.
    Javaslom, hogy állj le, ez gyalázat. Te nem ilyen voltál.

      • Nem, nem derult ki. A stilusa inkabb egy frusztalt, sertodott pasasra utal. Ezert kerdeztem.

      • Úgy van. Álnéven, mert akkor tiszta marad, nem kell a szemembe néznie. Nagyon durván itt rosszfiú ő, a látszat pedig hibátlan: hepi, kreatív, sikeres, kedves, hűséges…
        .
        Nem tudom, hányan vannak, akik értik, mi történt itt (és bennem) az elmúlt két napban és négy évben. De hát egy olyan igazság van, ami tényleg mindig bejött a blogos megállapítások közül: hogy a történeteknek muszáj végük lenniük, nem lehetnek elvarratlanok, a dramaturgia követeli a magáét. És tényleg magától történik, kialakul, kibomlik, megmutatja magát, önálló létező, nem én gyártottam le. Ha belenézek, ha megértem, szörnyű és csodálatos is. Ki hitte volna?

  14. És a nyelv, a helyesírás. Hogy én azzal jövök.
    Nem azzal jövök.
    Én eredetileg nem vettem elő, hogy ők tanulatlanok stb.
    Amikor lebutáztak nagy fölényesen, csapatban, akkor bátorkodtam utalni rá, hogy mi a valóság és hogy ez itt másik liga.
    És ez látszott a modnataikból is. Az egy embertípus, aki minden mondat végére felkiáltójelet tesz (meg az is, aki előtte szóközt is).
    Igenis ki kell mondani, mert a frusztrációjuk forrása ez, hogy nem tanultak, nem igényesek. Ez tény.
    Persze hogy zavarja őket, na de ők idetartották nekem a körmüket.
    A nyelv minden, a nyelvi színvonal, a helyesírás maga az ember, akinek van, melót rakott bele. Az intellektuális létezés körébe tartozik, szemben az automatimzmuson, szerepmegfelelésen és az elemi, dühödt indulatokon, csoportdinalmikákon alapúló létezéssel. A meló és a folyamatos tanulás érték, és én ebben vagyok erős. Nem véletlenül kapott a nagyszerelmem is egy Osiris helyesírási szótárt a szülinapjára, pedig elég jól írt, örült neki amúgy, simogatta mindig, és imádta, hogy okos vagyok.

    • Ráadásul a blog körüli konfliktusok, sértődések, hörgések háromnegyede abból származik, hogy nem tudnak olvasni, nem figyelnek oda, nem értik kognitíve, amit írtam, a gimis legalapabb tananyag körében sem értik az utalásokat, szavakat. Emiatt kisebbségi érzésük van. A tanulatlanság iszonyatos, romboló frusztráció, ahogy az elrontott élet, ön-megnemvalósítás, méltatlan alkuk között élés is.
      Túl sok nekik. Nem kéne olvasniuk.

      • Olvasni se, kommentelni meg pláne. Normális embernek hol van arra ideje, energiája, hogy ilyesmivel foglalkozzon…

      • Kegyetlenül unatkoznak. Én lettem a gumicsont. Az életük semmit nem fejlődött, bármit is mutogatnak, iszonyú feszkó és fájdalom van ebben. Valakin le kell vezetni. Elbaszta, elmarta, szégyent hozott rá, bosszút áll. És álnéven, úristen.

        És ki ne mondjam a tényeket, mert jaj, milyen szemét vagyok akkor. (Vö. sznobizmusnak, dicsekvésnek nevezni azt, ami neki nem jutna eszébe, nem igénye, nem csinál olyat.)

      • Görcsös megmagyarázása, hogy mit lógnak itt mindig más blogján, életén, dolgain, értelmes dolgokba soha nem kapcsolódva, magukról soha nem írva.

  15. Jól van, hát láttunk már ilyet, csak baromi unalmas. Ady körül volt ilyen kiterjedt hisztéria, aztàn mégis ő lett érettségi tétel. Szerencsére nem a középszerű ízlés(telenség) dönt végül. Te csak csinàld, ha köpködnek a hülyék, akkor jól csinàlod.

    • De drága vagy! Én is erre gyúrok. És tényleg hülyék.

      Nekem Molnár Ferenc a zseni, prózai zseni, publicisztikai dúvad, és csillogó humorú a drámáiban is. Elviselhetetlen volt, gőgös, mindenkinél okosabbnak hitte magát – és tényleg az volt.

      De ki az emberekkel kedves, alkalmazkodó (költőben is van ilyen), empatikus, érző vagy: társaságuk nélkül szomjazó, ki meg magát, a belső világát, képességeit, traumáját cipeli, arra kell az ereje, annyit bír. Ehhez képest szép, hogy lett három gyerekem, azzal foglalkoztam 26 és 34 között, ami annak a kornak a feladata (pályakezdés, szülés és komoly kapcsolat), most meg van más, most végigszáguldok azon a tájon, amelytől annyira féltem, nem is tudtam, hogy van erre út. És jók velük a hétköznapok, érdekes, mert tuti tippem volt, hogy én 40 fölött durván depressziós leszek. Amióta leszarom ezt a ricsajt, intelmeket, véleményeket, azóta kiegyensúlyozott vagyok.

      A barátaimnak semmi bajuk velem, és nekem sincs senkivel, aki nem kőtapló, nem manipulál, nem lépi át a határaimat, nem akar használni.

      És az utóbbi időben azt érzem, hogy nem szorulok rá arra, hogy sokan legyenek körülöttem.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.