Te felismered, amikor meg akarnak hatni, az érzéseiddel manipulálnak?

Van a Fontos Téma, jó tudni róla, rá is keresel, de az érzelmi, indulati körítés behúz, rontja a tisztánlátást. És azért adják hozzá a rizsát, hogy manipuláljanak. És te bedőlsz ennek.

Nem sértő a számodra, hogy ő ennyire tudja, hogy amit ír (megmutat, lefotóz), az majd rád hogyan hat? Hogy semmiféle kockázatot nem vállal ezzel, mert mindenki, aki az illem szerint viselkedik, ugyanúgy fog reagálni?

Egyáltalán, mit akarsz? Azonosulást, közösséget? Érzelmi élményt? Akarsz illendő lenni?

Szerintem akarj információt, kapcsolódást, mármint ha a média és a szociális média táján jársz. Minden más hamis lesz, visszaélős.

Most akkor legyél gép, érzelemmentes? És ne legyenek közösségek? Fikázni kell mindent?

Dehogy. Csak lásd tisztán, mi mire való. És azt is, amikor használnak. Arra pedig mondj nemet. Ne ossz ilyet, ne állj be csodálni, ne gondold, hogy na, ő végre megmondta meg (ez a halálom:) VÁLLALJA MAGÁT.

Ha racionális a téma, és te ismeretet akarsz, akkor várd el, hogy azt kapj. Egyszerűt vagy összetettet, de racionálisat. Ne ködösítsenek. Ne hidd el, hogy “az juttatja el sokakhoz az üzenetet, ha érzelmet visznek bele”, ez persze így van, de ehhez infantilis, meghatódásra alkalmas, ingeréhes emberek kellenek, nem pedig kritikusak, gondolkodók. A távolságtartókat ezek a csoportok nem komálják, őket kihagyják a buliból, kiáltozzák is kifele a körből, hogy te nem vagy olyan, te menj innen. (Pedig oda se ment.)

Az érzelmi reakciókat cinikus erők használják fel a maguk javára. Ezért fontos, hogy legyen giccsdetektorod. Információkat keresel a klímaváltozásról, erre utadat állja egy sírdogáló, copfos kislány.

https://www.theguardian.com/environment/2020/feb/23/great-thunberg-malena-ernman-our-house-is-on-fire-memoir-extract

Empátia? Közösség? Megrendültség? Dehogyis. Színtiszta manipuláció. Közvetlenül vagy közvetve, esetleg nagyon-nagyon közvetve, de jól leírható útvonalon pénzt keresnek a meghatódásodon.

Aki okos, arra is hat az érzelem, de ő tud arról, amikor be van vonódva, amikor érzelmekkel áll hozzá, amikor torzul a tisztánlátás.

Amúgy nem értem én ezt. Hogy lehet, hogy ennyire rászoktunk erre: a saját sógornőnket, kollégánkat leszarjuk, kibeszéljük, de másik kontinensen levő nők történetein hüppögünk? Mondd, miért akarsz azonosulni vadidegenekkel? Miért tetszik az operettdíva várandós hasa? Miért foglal le másvalaki személyes tragédiája? Miért onnan nézed a világot?

Hol vannak a te saját érzéseid, történeteid?

Anyád basztat, hogy menj el HPV tesztre. Küldi át a megdöbbentő gyógyulástörténetet, sírsz-rísz rajta, elképzeled magadat olyannak – a nő amúgy annyira nem érdekel, vallanád be, ha még ennyi őszinteség maradt volna benned. Félelem nő a szívedben, és rohansz, megrendeled a gyorstesztet is. Valaki keres rajtad (meg a barátnődön, rendelj kettőt!). Rákedukáció! A bátor nő KIÁLL a történetével. A bátor nőt úgy rakták össze, ő egy termék, egy personal brand. Rideg szám az, hogy hányan követik, lájkolják. Ennyit ér. Emberileg ő nincs jelen, ez illúzió, sőt, hazugság. Az is, hogy kedves, meg szeret téged. Valamirevaló szereplője a nyilvánosságnak nem jelenti ki, hogy ő szeret embereket. A szeretet privát érzés, lényege a kölcsönösség. Nem lehet píáéreszköz.

Ez a baj a gyászoló anyákkal, a bevert arcú nők fotóival, a virális tartalmakkal és Greta Thunberggel. Nem való oda az érzelem, mert félrevisz. “Vasárnap sajnos életét vesztette egy 75 éves férfi” – már ez is fölösleges. Hír ez, nem publicisztika. Kihagyni a sajnost nem érzéketlenség. Vagy akár a meghalt szót használni.

És a kommentelésben is, ez az érzékenykedés, jézusom. Tojáshéjon járkálni: mivel bántok meg kit, mit nem szabad mondani általában sem, nemhogy direkt egyvalakinek címezve. Ezt nem lehet mondani, azt nem lehet mondani, érzékenységekre kell tekintettel lenni, a stílust fogják bírálni, hogy ne kelljen a tartalommal foglalkozni.

És még egy. Amikor igazodunk. Ez nem szorosan tartozik ide, de az előző posztok miatt írom: semmiképpen nem állítom, hogy folyton és mindenáron külön kell állni. Okos, autonóm ember is igazodik. De tudja, hogy ő most igazodik, nyomásnak enged, és hogy miért teszi. Mert közérdek, mondjuk (kijárási tilalom). Vagy mert egyszerűbb úgy. De közben nekik más a véleménye. Nem gondolja, hogy ez az ő véleménye.

A sima érzelmeskedés, mondjuk egy magánblogon a dráma, párkapcsolati, fogyókúrás vagy depis nyavalygás csak giccs, ártalmatlan. Vagy lehet jól is megírni, akkor viszont magánbeszéd része a közterületen. Én is csinálom, én is benne vagyok: sok a blogon az irodalom és félirodalom, vagy a saját élménnyel színezett érvelések, engem is kritika illet, ha érzéseket akarok kiváltani, bevonni embereket, és főleg akkor, ha ez közben nem is minőségi irodalom, hanem egotrip. De ha áru, termék van az érzelmek mellett, vagy eszmét akar rádsózni, ha direkten akar neked valamit eladni a nagy meghatottságban, az meg bassza meg.

Ennél sokkal jobb, szórakoztatóbb is, ha valaki ironikus, kritikus. Vagy akár dühös, de szereplési vágy, lájkéhség és meghatósdi nélkül. TE voksolsz. Te lájkolsz, te döntesz.

És persze, hogy van igényed érzelemre. De az saját legyen. Öleld meg az anyukád (majd szeptemberben), írj neki szép gyerekkori emlékekről. Menj el a szerelmedhez (biciklivel, csakis). Vagy nézz igazi filmet, olvass igazi regényt, azonosulj befogadóként, attól több leszel. Az irodalom és nagy művészetek katarzisa valódi.