a gyengéd erőszak 1.

Ismered azt, amikor valaki olyan nagyon kedves veled, annyira segítőkész, hogy… a legszívesebben felrúgnád?

Hónapokig kedves, és hónapokig nem mered megmondani, hogy ne csüngjön már rajtad ilyen hűségesen, ne alázza tovább magát.

Rákészülsz, hogy most aztán beszélsz vele, mert a hallgatásból nem ért. Ő aktív, te hallgatsz, kerülöd – reméled, ez elég. De neki nagyon kell ez az egyszemélyes játék. A dilemma: hitben hagyni inkorrekt, de bántani nem akarod, és ha szembesíted, kiszámíthatatlan lesz a reakciója.

És te is belementél, már benne vagy nyakig, hibásnak érzed magad.

Vársz, hátha elmúlik. De a daganat sem.

Egyre durvább. Mint aki kéri a jussát végre. Szép szavak, ártatlan gesztusok, a kedvedben jár, szépeket mond. Mi van abban? Örülnöd kéne. Félsz tőle. Bűntudatot kelt.

A félelmed jogos: az ilyen ember bántalmazó.A nők elleni erőszakon belül a lelki bántalmazást, annak egy ritkán említett, de szisztematikus és makacs formáját űzi. Ezt nevezem gyengéd erőszaknak.

Hozzád sem ért soha, és mégis. Csak a neten les, és mégis.

Férfiak csinálják udvarlás, közeledés címén nőkkel (erre később visszatérek). Manipulatív, játszmázós viselkedésforma: az aktív, kezdeményező résztvevő a vonzalomtól, a saját kedvességétől, nagylelkűségétől, sanyarú sorsától, érzékeny lelkétől meghatódva feljogosítva érzi magát, hogy áthágja a másik énhatárait.

Változatos formái vannak, de a lényege a kontroll.

Soha nem szép a vége.

Ez egy többrészes téma, az első részben a célpontokhoz (áldozatokhoz) szólok.

A jelenségnek két résztvevője van: az aktív felet manipulátornak, az elszenvedőt célpontnak fogom nevezni.

A manipulátor egyre csak jön beléd, elhalmoz, és te nem érted, mi a jó neki ebben, hiszen nem viszonzod. De ő sose haragszik, neki minden okés. Kevéssel beéri, ezen egy kicsit csodálkozol, mert magára valamit adó ember az érzelmi kapcsolataiban nem éri be kevéssel, és elvárja a viszonzást. Nem csak hiúságból, hanem pont a másik miatt is: nem erősködik, hátra tud lépni, ha túltolta. A manipulátor viszont egyetlen közömbös szavaddal, udvarias mondatoddal hetekig elvan – készül a hivatkozási alap az érzelmi alkímiában. (Ezekből lesznek a vádak: de te azt mondtad, de te úgy néztél, de ő azt hitte.)

A gyakori kérdéseken találtam:

…a molesztálás a tapizás, meg ha kifejezetten szexuális célzatú dolgokat mond. (…) Most ennyi erővel az a srác, is molesztáló, aki udvarol egy lánynak, akinek nem tetszik?

 

Ha többször is el lett küldve és mégis “udvarol”, akkor igen.

A társadalmi ítélet a molesztálást nem veszi komolyan. Romantizálja, ártatlannak tartja, és még sűrűbben áldozathibáztat, mint a szexuális erőszak vagy a családon belüli (fizikai) erőszak eseteiben szokott. Pedig a gyengéd erőszak okai, a dinamikája és a célpontra gyakorolt hatása hasonló a többi erőszakfajtáéhoz. Egyes bűncselekmények előzménye is gyakran ez a rögeszmévé váló “szerelem”.

Ők azok a bűnügyihír-szereplők is, akik végzetes szerelemre lobbantak, akik nem tudták elviselni, akik az életüket értelmetlennek érezték. Akiknek a heves érzéseit (basszus, mintha valami erény lenne!) nem viszonozták, sőt, akik, mint a gyilkossá lett tüdőgyógyász, szerelemféltésből ölnek. Ennek a mélyén megint a nemek egyenlőtlensége van: jogosultságérzet, hatalom, kontroll. (Az újságírók persze nem ennyire ostobák, ők csak megfelelnek az olvasók giccsigényének.)

Ha valaki a szexualitásával vagy a kapcsolódási igényével traktálja a világot, az is molesztálás. A sorozatos ráhajtás is molesztálás. Senkinek nem dolga megoldani, hogy téged fogadjanak el, hogy neked legyen végre valakid.

Ez a friend zone-nak nevezett férfibánat másik oldala: kezdeményez, reménykedik, lecövekel, bátorításnak értelmez bármit, és közben áldozatnak érzi magát. Azt hiszi, ez megható, nemes, és azt hiszi, joga van “küzdeni”. Ráadásul míg imád, téged hibáztat, amiért a barátzónában tartod, pedig ő tudna csak igazán szeretni! Később jön a kihasználás-vád. Ezzel tele vannak a “férfijogi” fórumok: felelősséget vállalni a döntéseikért nem tudnak. Valójában elvitatják a jogot a nőktől, hogy eldönthessék, kihez mennyire akarnak közel kerülni.

Ezek nem egyéni történetek: kísértetiesen egyformák a fázisok, a szereplők lépései, vonásai, mondatai.

A gyengéd erőszak jellemzői

A manipulátor fáradhatatlanul építget egy hamis valóságot: hogy ti egy pár vagytok vagy lehetnétek, és nem törődik azzal, hogy te ezt nem akarod. Dédelgeti, téveszmévé fejleszti. A látszat és az önértelmezése az, hogy érted tesz mindent, de valójában a játszma az ő lélektani érdeke.

Idelaizál, különlegesnek tart, szépeket mond. Gesztusokat, szívességeket tesz, ajándékokat küld, túlzó nagyvonalúsággal.

Nem vonzó. Ha az is, az egészet elrontja a szubmisszív viselkedés. Néha ránézésre vonzó férfiak is csinálják, de inkább azok fejlesztik tökélyre a stratégiát, akiket mindenki visszautasít.

Idegesít, sok, fullasztó. Belép az integritásodba, életteredbe a jelenlétével, kérdésekkel, önfeltárással vagy szexuális célzásokkal. Nem várja meg, kedvező-e a fogadtatás, figyelmen kívül hagyja a hárítást, a visszautasítást. Eleinte a nyomulása taszít, később már mindene, a lénye. Úgy érzed, beszennyez.

Van, aki nyálzik, mocskos dolgokat súg a füledbe, és ezt élvezi. De az igazi gyengéderőszak-tevő sokkal óvatosabb. Nem azért tesz szívességeket, mert önzetlen, hanem mert nem engedheti meg magának a direktebb formákat, hiszen akkor azonnal elküldenék. Mindig csak addig megy el, ameddig elmehet, és közben megnyugtat: ez csak barátság.

Általában “lelkizik”, ami sok nőnek jólesik. Boncolgat, tanácsolat ad, jobban tud, mint te magadat, ő “ismer igazán”. Van, hogy intézkedik a nevedben, utánad mászkál, megkörnyékezi az ismerőseidet. Véletlenül mindig ott van, felbukkan. Mindent tud rólad, lájkol vagy lesi az idővonalad. Elmossa az ÉNek határait, nem tiszteli a másik személyiségét és döntéseit. Rádzúdul a történetével, a tiedbe belemászik. Azt állítja, te azt szeretnéd tenni, amit ő remél. Arról beszél, hogy köztetek mély kapocs van, egy a lelketek, megjelentél álmában, ez így rendeltetett stb.

Gyakran hazudik arról, hogy te mit mondtál, tettél, magának is. A reményeit keveri a történtekbe, félreértelmez mozzanatokat, szándékokat lát beléjük, és ezeknek hisz, nem annak, amit mondasz, jelzel.

Nem képes asszertíven fogalmazni, egyszerűen és őszintén: rólad beszél, vagy célozgat, sejtet. Patetikus, túláradó, metaforikus vagy zavaros dolgokat mond. Deklarálja, hogy ő nem olyan, mint a többi férfi, ő érzékeny, ő különleges.

Kínos helyzetekbe hoz, azt a látszatot kelti másokban, hogy közötök van egymáshoz.

Váltogatja a pozícióit: néha fölényes, gondoskodó, meg akarja mondani, mit tegyél, feldicséri magát, máskor bókol, alkalmazkodik, szolgál, sajnáltatja magát, esendőnek mutatkozik, kérlel, hogy ne bántsd (vagyis, érzelmileg zsarol, hogy ne tiltakozz).

A manipulátor nem buta, pontosan tudja, hogy te nem akarod őt, és reálisan látja azt is, hogy mit fogsz lépni (például megszakítod vele a kapcsolatot, vagy beszámolsz másoknak a zaklatásról). Tőlem azt szokták kérni, ne írjam meg őket. (Máskor viszont pont azt, hogy mutassam csak meg x-nek és y-nak, amit írt, lássa mindenki, hogy ez nem erőszak.)

Minden erőszak, amit nem akarsz, és mégis rád nyomja. A manipulátor tagad és definiál: ez nem az, ez téged nem zavarhat. Ő akarja megszabni, te hogy érezheted magad.

A gyengéd erőszaknak két fázisa van. Az első fázisban még nem nyilvánvaló a játszma és az, amitől ez az egész romboló és veszélyes. Úgy tűnhet, nincs semmi baj, a célpont körül forog minden, de már ekkor is csak a manipulátor érdeke irányít, és ahhoz kell a célpont megfelelő viselkedése.

Az első fázist is két részre oszthatjuk: az elején a célpont még komfortosan érzi magát, barátságos, gyanútlan, van, hogy vonzódik is. A választóvonal az, amikor először érzi, hogy már terhes neki a manipulátor örökös felbukkanása, közeledése, rosszat sejt, és szabadulni akar.

A gyengéd erőszak mindig eszkalálódik: a manipulátor egyre sűrűbb, egyre intenzívebb gesztusokat tesz, egyre furábban viselkedik, vérszemet kap, a célpont pedig rájön, hogy lépnie kell, szabadulna, egyértelműen ellenáll. A barátságos viszonyulás szabályai itt nem érvényesek (ahogy általában nem működik a normális kommunikáció, a bizalom, a mediáció, az őszinteség, a megbocsátás stb. a bántalmazókkal). Ilyenkor már vadász–vad reláció van, és mintha a falnak beszélnél.

Csalóka fegyver a következetesség, vagyis türelmesen ismételgetni ugyanazt, remélve, hogy megérti. A nem, az nem, következésképp elég egyszer mondani, és legyen súlya, ne csak valami koreografikus elem – riasztó, hányan gondolják úgy, hogy természetes, ha a nő egy kicsit tiltakozik, “kéreti magát”. A manipulátor és a külvilág sem igazán hiszi, hogy egy nő tudja (képes rá, hogy tudja, és joga van tudni), mit akar. Meg kell mondani neki, mi a jó. Én ma már azt csinálnám, hogy egyszer mondom, aztán redőny lehúz. Rengeteg energiám elment erre, hiába fogalmazgattam, kíméltem a lelkét. Tartott egy kis szünetet, aztán ugyanúgy folytatta.

A második fázis a végjáték, a visszavágás, a savazás. A manipulátor rájön, hogy vége van. Ilyenkor már a bőrét menti, csak a saját renoméja, énképe számít. Ekkor voltaképpen a szégyent hárítja, és nem törődik a célpont érdekeivel, a látszatra sem ad. Elképesztő csúsztatásokra, hazugságokra is képes, ha mások is tudnak a történtekről, akkor agresszívan. Ilyenkor mutatkozik meg a játszma veszélyessége és bántalmazás-jellege, hogy mi mindenre képes a manipulátor.

Miért hazudik a manipulátor? Azért, mert a valóság elviselhetetlen, és ő nem akarja, hogy ez nyilvánvalóvá váljék. Nem akar maga előtt sem olyannak látszani, aki érzelemért koldul, erőszakoskodik azzal, aki viszolyog tőle, mert ez nagyon kínos volna. Ezért átírja a valóságot. Van, hogy valóban hisz a téveszmékben – a lélek így védekezik. A szégyen a legelviselhetetlenebb.

Húzd meg-ereszd el: attól függően választ viselkedést, hogy letapogatja, épp meddig mehet el. Ha érzi, hogy távolodsz, akkor minden belefér, megértő. Ha a hatalmában vagy, mert mondjuk lekötelezett, vagy beengedted a személyes teredbe, akkor egészen át tud változni. Ha pedig keresztülhúzod a számításait, és megpróbálsz kiszállni, a trubadúrból és önzetlen segítőből patriarchális agresszor lesz. Ha szembesíted, tagad és visszavesz. A biztonságos zónába húzódik, kivár. Nagyon makacs, visszamászik az ablakon, kötelezővé teszi, hogy szóba állj vele, figyelj rá, “megoldjátok a problémát”.

Nem fog leállni, ebben biztos lehetsz. Nem elég, ha megkéred, hogy semmilyen formában ne keressen, és az se, ha letiltod. Baleset, halál, messzire költözés, vagy (nagyon ritkán) egy másik, izgalmasabb célpont, esetleg (még ritkábban) hosszú terápia az, amitől ő ezt a játszmát abbahagyja. A terápia egyébként nem érdeke, mert neki ez a viselkedés lélektanilag előnyös, ez jelenti a hatalmat, énerőt, ettől pezsdül.

Nehéz kiszállni. Pedig ez nem párkapcsolat, nem együttélés. Az ember azt hinné, csak nemet kell mondani, egyértelműen viselkedni, és akkor vége. De a célpontokat a gyengéd erőszak éppúgy összezavarja, elgyengíti, mint a többi erőszakfajta, bűntudatot élnek át, zsarolva vannak. Nem akarsz elköltözni, munkahelyet váltani, nyílt konfliktust. Nem akarsz jelenetet, pletykát, bosszút.

Soha nem lehetsz jóban (normális, baráti viszonyban) egy manipulátorral. Soha nem fogja megérteni. Hiába vagy nyugodt, hogy te már egyértelműen jelezted, hogy nem akarsz többet. Hiába mondogatja, hogy ő önzetlen, és nem akar semmit tőled.

Miért nem hajtják el a legelején?

A legtöbben elutasítják. Annál vérmesebb a többiekkel, akik nem, vagy akik nem tehetik meg olyan könnyen. Nem bonyolult valakit lepattintani egy társkeresőn. De ha a valós életed szereplője, vagy gyanútlan voltál és belebonyolódtál, vagy segítő foglalkozásod, ilyen hajlamod van, akkor nem egyszerű a szitu.

A rajongók gyakran személyiségzavarosak vagy értelmi sérültek, furán viselkednek. Nem illik őket “bántani”. Nem akarod, hogy összeomoljon. Azt hiszed, ő a gyenge. Felelősséget érzel, nem “bánthatod”.

Általában azzal él vissza, hogy a másik nem akarja megbántani, emberien kezeli.

Mire figyelj, ha sejted, hogy célpont vagy?

Legyen gyanús, ha valaki nagyon kedves. Ne bízz meg akárkiben. Mereven utasítsd el azt, aki makacsul jelen van, és aki nem vonz.

Vedd észre a jeleket: ha az engedélyed nélkül belép a szférádba, például utánad mászkál, “érdeklődik” felőled, a lakhelyedhez megy, állítja, hogy ti jóban vagytok, abból baj lesz. Ki is leszel beszélve. Kisvárosban, zárt közegben, munkahelyen ez nagyon kínos lehet.

Ne fogadd el a szívességeket, ajándékokat, ne hagyd rá, és ne mondj neki semmi pozitívat, mert ezzel a játszmáját táplálod, fel fogja róni, ezzel is nyomaszt majd, és nehezebben szabadulsz. Ugyanakkor tudd: ha elfogadtad, vagy kedves voltál, attól még nem kell viszonoznod a közeledést, nem vagy megvásárolva, és nem örökre kötelezted el magad. Van olyan manipulátor, aki szándékosan hoz olyan helyzetbe, hogy ne tudd, kitől van a küldemény, vagy bonyolult legyen visszajuttatni, és van olyan is, hogy kérted, rászorultál, vagy csak úgy fogadtad el a “kedvességet”, mint bárki mástól. A manipulátorokat nem lehet úgy kezelni, mint a többi embert.

Legyél explicit: jelezd azonnal, ha valami zavar. Ne fojts vissza semmit, és ne kifogásokat mondj (“nem érek rá”, “nem szeretem a halat”, “van barátom”). Helyette: “Nem szeretném, hogy idegyere.” “Túl sokat írsz, ne írj ilyen leveleket.” “Ez az én privát szférám.” “Nem érinthetsz meg.” “Nem fogadhatom el.” “Én nem vonzódom hozzád.” “Nem szeretném.” (Ne azért legyél egyértelmű, hogy ne hitegesd szegényt, erre ne is gondolj így, hanem hogy védd magad.)

A manipulátor olykor neked mondja el a titkait, te vagy az egyetlen. Hízelgő szerep: benned megbízik. Ne vállald automatikusan a kedves, megértő női fül szerepét.

Szabad vagy, bármire mondhatsz nemet. Nem árt persze, ha következetes vagy. Rábeszélésnek, érvelésnek helye nincs, nincs “de ez csak barátság”, egy másik ember közelsége, figyelme senkinek nem jár. Te döntesz. Lehet, hogy a fejedben van csak az, hogy jó fejnek kell lenned (rám a bloggeri szerep ró ilyen elvárást és önelvárást).

Akármilyen kínos a történet, ne vegyél részt abban, hogy ez titok. Meséld el valakinek, mi zajlik, hagyj nyomot. Tedd világossá az igazságot: ő nem a partnered, nem vonzódsz hozzá. Ne töröld a leveleit és a válaszaidat se, gyűjtsd össze, tedd hozzáférhetővé baj esetére. Ez biztonsági intézkedés, egyrészt mert néha elhúzódó zaklatás vagy bűncselekmény következik, másrészt megerősítő érzés látni, tudni, amikor később mardosod magad: te már jelezted, hogy álljon le.

Kérj segítséget, ha traumatizál a dolog, vagy ha nem tudod, mit tegyél. Adekvát segítség a NaNE, a Patent, erre szakosodott önsegítő vagy terápiás csoportok, honlapok, és a nők elleni erőszakban képzett pszichológusok.

A bosszú

Egy nap, amikor valami meredeket csinál, vagy hosszabb szünet után újrakezdi, robbansz, nem bírod tovább, letiltod vagy elküldöd a búsba. A manipulátor nem képes emelt fővel kiszállni, eltűnni, belátni, bocsánatot kérni, visszavenni. A félelmednek nagyon is volt alapja: amikor már nem veszíthet semmit, jön a szemrehányás, a lélektani elégtétel. Hirtelen átfordítja a történetet: te leszel a felelős, a kezdeményező, te hitegetted, használtad ki és ő a naiv.

Vagy kiderül, ő nem is akart soha semmit, vagy nem szexuálisan, ezt te csak képzeled. A manipulátorok gyakran igen messzire mennek, de ha szembesítik őket, akkor mindent letagadnak, és rád tolják a felelősséget: te néztél úgy, te hívtad oda, vagy csak te hitted, hogy ő akar valamit. (Esetenként: ronda vagy, öreg vagy, nem is kellenél, hogy jut eszedbe.)

A másik, amikor kiemeli, mi mindent nem tett: ő nem gondol rád szexuálisan, ő nem is ment a lakásodhoz (!), nem érintett meg (!), mi bajod neked, hát a többi rendben van. Interperszonális kapcsolatban semmi nincs rendben, amit az egyik fél nem akar, és ha a világos jelzése ellenére erőltetik, az erőszak.

Te leszel a gaz csábító, ő nem tudott ellenállni, veszélyes vagy stb. Felrója önként tett szívességeit, sajnáltatja magát, arról beszél, ő milyen érzékeny, vagy hogy öngyilkos lesz. A te viselkedésedet elemzi, ő már az elején is látta stb., moralizál, megtudod, mi minden nem tetszett neki (csupa olyan, amihez semmi köze, visszaél információkkal). Hirtelen kurva leszel, aki hiteget, kihívó, van képe összevissza szexelni (és nem vele). Akinek nem ígértél monogámiát, annak semmi köze hozzá, hogy kivel szexelsz, akkor sem, ha a barátja.

Az én zaklatóim tudni vélték, hogy én a férjemmel hogy bántam: az egyik szerint biztos viszolyogtam tőle, amikor beteg volt, és már őrá vágytam, a másik állította (célzott rá), hogy mindkettejüket kihasználtam. Ez a moralizáló bizalmaskodás az, amitől annyira undorítóak, és ez mutatja, mennyire nem tartják tiszteletben a másik integritását, milyen kíméletlenül és önösen ítélnek.

Előfordul, hogy a rajongás gyűlöletbe fordul. A manipulátor rádszáll, és minden módon ekéz, támad, nem hagy élni. Ezért veszélyes, és ettől hasonlít a párkapcsolati erőszakra. A neten is sokat lehet ártani. Tőlem erőszakos rajongó kommentelő (aki csak nickként volt jelen, és én sem tudtam a kilétét) követelte, hogy adjak neki elégtételt, tegyem közzé az ő verzióját, fenyegetett, hogy nem száll le rólam.

Van egy nagyon érdekes változat az extrémek között, a manipulatív végrendelkezőé. A manipulátorok gyakran kínosan patetikusak, ez a változat viszont akkor veti be az igazi drámát, amikor végleg visszautasítják, nem folytathatja a játszmát – ezért aztán folytatja. Szeretné, ha mindenki megtudná, vele hogy elbántak. Részletesen rendelkezik arról, mit kell felolvasni a sírhantnál, kinek milyen levelet továbbítani halála után. Végigasszisztáltam egy ilyet barátnőként, nagyon makacs bántalmazó volt az illető.

Ne legyél gyanútlan, és ez a te felelősséged. Ne higgy annak, aki a nyomorával fegyverez le, aki érzelmileg zsarol, és annak se, aki felmagasztal. Ne legyél kedves semennyire se azzal, akiről érzed, hogy nyomaszt, mert arra az egy szavadra, gesztusodra szájzárral ráharap. A kifinomult manipulátor olyan világot vizionál, ahol mindenkinek jár az elfogadás, és nincs kirekesztés. Én bedőltem ennek. Aki sokat szenvedett, nem mindig nemes, sőt: elromlik, improduktív és romboló stratégiákat fejleszt ki, nem szerez valós és működő tapasztalatokat az emberi kapcsolatokról. Valójában a saját nyomulásának kér polgárjogot, mert ő az érzékeny, neki jár az elfogadás, miközben mások határait és valóságát nem tartja tiszteletben.

Nem olvastam utána a makacs “udvarlás” jelenségének – aki tudja, hogyan nevezi ezt az angolszász feminista irodalom, írja meg.

A következő posztban a jelenség távolabbra mutató kérdéseiről írok, lesz néhány tanulság azonak a nőknek is, akik erénynek gondolják, hogy ők mennyire szeretik azt a szemetet. (Szemetet ne szeress.) A harmadik részben majd kifejezetten a nyomakodó férfiakat próbálom meggyőzni, hogy nem ők az áldozatok.

Kapcsolódó bejegyzések:

összetörted a szívemet

a tibi beállít

the friend zone: barátzóna

a rajongó

56 thoughts on “a gyengéd erőszak 1.

    • Jólesik az egyetértés, mindig megerősíti a bloggert. 😀 A kiegyensúlyozás (“de azért a nők is”) makacs olvasói igény, de ebben nincs (sincs) szimmetria. A poszt harmadik részében fogok visszatérni arra, hogy miért mint tipikus férfiakcióról beszélek erről.

    • Kommentelő írta, lentebb:
      “Férfi lévén, nincs tapasztalatom a kitartó ostromlókról.”
      Na, ezért, például. Nem nők szoktak ostromolni, zaklatni férfiakat, szexet csikarni. Jó részük az egész szextémára nem is kíváncsi, legfeljebb elviseli. Vayg a naplójában él érzelmi életet, nem nyomaszt vele másokat.
      Fiatal, vonzó nőkre igen gyakran rárepül és rajta ragad bármilyen korú, küllemű, vonzerejű férfi, mert ugye nem bírnak a vérükkel, hajtja őket az ösztön, és satöbbi. Nekik van a Goldengate, az összes erotikus cset is, bárok, ismizés, álneveskedés… férfiak tízmilliói űzik ezt szerte a világban. Mert KÉNE A NŐ.
      Ennyire (pofátlanul) a nőnek nem kell a férfi. Fiatal, vonzó férfiakra idősebb nők csak diszkréten repülnek rá, és értenek a szóból, ha elutasítják őket. Elég ciki, stigmatizált viselkedés férfit üldözni.
      És olyan is van, hogy egyszer volt erotikus jelenet, szex, de többet nem akar az egyik fél. A nők, ha fáj is nekik, könnyebben megértik, hogy ez egyszeri volt, mint az erősködő férfiak, akik szerint “once yes, always yes”.

  1. Középiskolában volt egy ilyen zaklatóm, úgy, hogy akkor még soha nem is jártam senkivel (megsúgom: utána se nagyon…), szörnyű volt. Mindenki egyetértett, hogy örülnöm kellene, és de hát miért nem próbálom meg, olyan kedves. Undorodtam, gyűlöltem. Kiderült, ő _csak azért_ ment magyar faktra, mert én is, ő csak miattam, és én mégsem vagyok hajlandó, tehát én vagyok hibás, hogy ő elesett más fakultációk lehetőségétől. Úristen, még a hideg is kiráz.
    A végjáték is a magyar fakton zajlott. Akkor már megvolt, hogy utánam nyomakodott a villamoson, pedig direkt ki akartam cselezni és futottam a villamosra (akkor már menekültem, egy szünetet sem tudtam nyugodtanm eltölteni, a vécébe bújtam előle, csak az volt a baj, hogy oda néha a fiúkat is beengedtük cigizni, ezért volt, hogy oda is bejött utánam), és “összeszedte a bátorságát” és “randira hívott”. Már ezt a szót is utáltam. Azt mondtam, hogy nem szeretnék. De hogy miért nem, csak moziba. Valamit mondtam, hogy miért nem, otthagytam, ment a buszom. Csakhogy nekem az ő haverja tetszett, akinek viszont én nem nagyon, viszont egy hétig mégis hajlandó volt velem “járni”. A zaklatóm ezt megtudta, és onnantól hazug ribanc voltam (nem ám a haverja volt a bűnös, aki pontosan tudta, hogy a zaklatómnak tetszem, nem, hanem én). Az utolsó magyar fakton, ahova még eljött, pont az volt a feladat, hogy egy általunk nagy becsben tartott irodalmi művet olvassunk fel és mondjuk el, hogy miért szeretjük. Ő felolvasta a Semmiért egészent a szöveggyűjteményből. Megfagyott bennem a vér, tudtam, hogy ezt nekem, zsibbadtam, hú, rettenetes volt. Azt hittem, ezzel vége. Ó, de nem, utánam szaladt megint a villamosra, és közölte, hogy ugye, tudom, hogy ezt egyedül nekem olvasta fel. Talán tudta, talán nem, hogy akkoriban nekem az irodalom mennyit jelentett, és hogy mennyire szerettem magyar faktra járni, és hogy ha létezett precíziós fegyver, amivel totálisan le lehet engem rombolni, az pont ez. Nem is tudom már, mit mondtam, lehet, hogy semmit. Azóta persze már százszor beolvastam neki, hogy mit képzel…
    Utótörténet? Én voltam vele a kegyetlen. Hát szegényke. Hiszen annyira tetszettem neki. Leromboltam az önbizalmát. Most már aztán egy lánynál sem fog merni próbálkozni soha többet. Csak meg kellett volna próbálni, hát miért nem. És ezek kortársak voltak.

    • Százszor beolvastam neki – kihagytam, hogy MAGAMBAN. Onnantól ugyanis nem tartott arra érdemesnek, hogy beszéljen velem, ez egy csomó mindenkitől el is szigetelt, mert őt sajnálták. Mindezt úgy, hogy én amúgy is a periférián voltam. Szar volt, na.

  2. Van a gyerekeim iskolájában egy 8 éves fiú, aki szünetekben egyszerűen odarohan azokhoz a lányokhoz, akik tetszenek neki, és ölelgetni kezdi őket. Szóltam, állítsák le, mert ez nagyon kellemetlen a lányoknak. Nem értették a tanítónők, mi bajom, mert hát milyen aranyos a gyerek, hogy így tetszenek neki a lányok, és ez nem bántás, hanem kedvesség. Itt kezdődik.

  3. “A második fázis a végjáték, a visszavágás, a savazás.” Lesavazott indiai nők ugranak be erről.

    Nekem két ilyen zaklatóm volt, mindkettő 14-15 éves koromban (amikor elkezdtem a gimit, városba bejárósan). Az egyik az utcán szólított le, éa utána fizikailag üldözött, előbukkant, ajándékot hozott, meg akart hívni folyton valamire, rettegtem tőle, nem értette, higy nem, mindig akkor bukkant elő amikor egyedül voltam. Aztán egyszer együtt látott a kigyúrt apámmal, és többet nem jött oda hozzám. Nagyon féltem tőle, de rövid ideig tartott. Volt viszont az internetes zaklató, aki teljesen kikészített.

    Közösségi oldalon talált meg, ismizünk? kérdezte, egy fantasy kép volt a profilképe, sokat beszélgettünk zenekarokról, pc játékokról, koncertekről, szórakozóhelyekről, teljesen olyan volt mintha egy velem egyidős srác lenne. Én egy későn érő csúnyácska lány voltam, nehezen ment a beilleszkedés az új osztályba, és rettenetesen vágytam rá, hogy járjon velem valaki, ilyen romantikus tinilány álom, a fiú akivel egész éjjel sms-ezünk, és egymás nevének kezdűbetűjét írjuk a csuklónkra. Így utólag, egy velem egykorú srác nem tudott volna így beszélgetni velem, az elején teljesen belegabalyodtam, tudta, h melyik iskolába járok, a telefonszámom, a barátaim nevét, minden összeveszést, pletykát elmeséltem neki. Én bezzeg nem tudtam a számát, sőt fényképet se küldött magáról, de nem gyanakodtam, 2006-ban akinek nem volt fényképezős telefonja, az nem tudott képet küldeni, ennyi. Egyébként azt hittem egy iskolába járunk, folyton győzködtem, hogy jöjjön oda hozzám, minden srác szemébe néztem a suliban.

    Aztén elkezdett célozgatni, hogy mi igazi lelki társak vagyunk, sőt, egy lélek, de soha nem állnék vele szóba, blabla, szépen csorgatta az infókat, amikor már tudtam, hogy nem iskolás, sőt sokkal öregebb, de valszeg egyéb gebasz is van vele, próbáltam leépíteni a kapcsolatot, elkezdett zsarolni a mesélt dolgokkal, meg h én húztam őt, aztán már olyanokat írt, h tudja merre járok suliba, mindig néz, majdnem odament hozzám, na de majd legközelebb, bepánikoltam és töröltem az össze közösségi profilomat, e-mailemet. Utána elkezdett rejtett számról hivogatni, és én senkinek nem mertem szólni, sőt ha a barátaimmal voltam, még jobban rettegtem, hogy kiderül, és azt hiszik közöm van hozzá. Jobban rettegtem attól, hogy mások megtudják, mint attól, hogy megerőszakol.

    Kb két évig rettegtem, mivel a kortársaim a neten élték az iskolán kívüli közösségi életüket rengeteg mindenből kimaradtam. Aztán elkezdtem öltözködni, sminkelni, kiderült, h nem vagyok csúnya, tudtam az értékem, értékes barátaim lettek, és megszűnt a félelem, onnantól azt éreztem, jöjjön csak, elküldöm a piklibe. Egyébként annyira nem hevertem ki, nem igazán vagyok fent közösségi oldalakon, snapchat tipus vagyok magyarul :D, és ezt a sztorit is csak név nélkül mondom el, tvben nem vállalnám be pl.

    • Szoktam azon gondolkozni, hogy hogy védjm meg majd a lányom ettől. Az eltiltom az internettől gyökérség esélytelen, aki ilyen szülő nem a valóságban él. Aki direkt zsákruhában járatja a lányát, és azt gondolja, ha csúnya krumpli ilyen nem történhet vele, nagyot téved. Szerintem ezek az ilyen lányokra utaznak, az én sztorimnak az a tanulsága, hogy onnantól tudtam védekezni (az új jelentkezők ellen), amikortól önbizalmam lett, de kifejezőbb, hogy tudtam az értékem.

      Egyébként ez a két szülőtipus szerintem gyűlöli a gyerekét, nemhogy segíteni akarna rajta.

      Remélem, higy úgy fogok tudni barátnőként beszélgetni a lányommal, mint én anyukámmal, de ez engem nem védett meg, bármit el tudtam neki mondani, de ezt nem. Igaz, anya fiatalkorában nem volt netes perverz. Az én sztorimat tuti el fogom mesélni.

      Ez a dokumentálás nekem eszembe se jutott, de nagyon jó taktika Éva. Nem szabad bepánikolni és mindent megsemmisíteni, tanulság nekem. Bár a hugom korosztályát én már printscreen generációnak hívom :D.

      És a többi tanácsot is el kell mondanom majd neki, ha nekem ne is legalább a patentosokkal tudjon beszélni. Engem egyszer megmentett, hogy emlékeztem a gyerekorvos falán lévő esemény utáni tabletta plakátjára.

  4. Elég nehéz volt a tinédzserkorom, nagyon sok konfliktusom volt otthon és az iskolában is. Akkor még nem tudtam, de ma már igen, hogy nagyon szomjaztam arra, hogy egyszer én is fontos legyek valakinek. Így akadtam össze _vele_. Egy környéken laktunk, én gyakran jártam el otthonról sétálni, ilyenkor csak üvöltött a fülembe a zene és nem foglalkoztam semmivel. Egyszercsak összefutottunk, aztán fokozatosan végigmentünk azokon a lépcsőkön, amelyekről Éva is ír a posztban. Mélyen éreztem, hogy valami nem oké, másfelől viszont jó volt, hogy végre valaki gondol rám – itt nem kell nagy dolgokra gondolni, elég volt annyi, hogy le-lehívott suli után. Aztán egyszercsak egyre kényelmetlenebbé kezdett válni ez az egész „barátság”. Volt, hogy a lépcsőkön ültünk a ház előtt, beszélgetés közben elkapta a nyakamat és megpróbálta a fejemet a pöcséhez nyomni, miközben azt ordította, hogy SZOPIIII!!.. rettenetesen megijedtem, leblokkoltam, de még hirtelen be tudtam ütni a bordája alá, a veséje közelébe. Akkor röhögve elengedett és számonkért, hogy most mit vagyok úgy ki, csak poén volt. Attól fogva menekültem előle. Nagyon nehéz volt, mert egy időben ugye az iskola után találkoztunk, szóval ott várt lenn, és miközben mentem haza az órák után, kérdezte, mikor jövök le. Ilyenkor hebegtem-habogtam, biztos vagyok benne, hogy számára tiszta sor volt, hogy kifogásokat keresek. Emlékszem, mindig biciklivel volt lenn ilyenkor. Sokszor elállta az utat, nem engedett fel a lépcsőn, kínkeserves volt hazajutni. Egyik ilyen alkalommal (ez volt az utolsó) rájöttem, hogy nem fogok szabadulni addig, amíg le nem ülök vele beszélgetni. Leültem hát a lépcsőre és hagytam, hogy elkezdjen beszélni. Egy ideig ment a diszkurzus, majd mondtam, hogy menjünk el sétálni. Elindultunk befelé a parkba – tudni kell, hogy itt van egy betonjárda, ami átvezet a parkon, de amúgy fűvel borított döngölt föld az egész. Már egészen benn jártunk, hagytam, hogy mondja a magáét, én közben igyekeztem lemaradni, és miután bevettünk közösen egy kanyart, megfordultam, és teljes erőmből sprintelni kezdtem az ellenkező irányba. A szemem sarkából láttam, hogy indul a bicikli, de nem törődtem vele, rohantam haza, ahogy csak tudtam. A ház előtt ért be, de nem tudott elémfarolni a biciklivel, így volt annyi előnyöm, hogy fel tudtam rohanni a lépcsőn és eszeveszetten elkezdtem püfölni a kódot a kaputelefonba. Egyszercsak azt éreztem, hogy letépi a kapucsengőről a kezeimet és nem engedi el, szorít, fáj, mozogni nem tudok.
    „Hova mész?! Ne menj már haza!”
    Próbáltam kitépni magam a kezei közül, kértem, hogy hagyjon, nem tette, próbált levonszolni a lépcsőn, mikor egyszercsak kinyílt a kapu – egy, a házunkban lakó nő jött ki megnézni, hogy mi is folyik itt. A srác ijedtében elengedett, én pedig beszaladtam a lépcsőházba, fel a lépcsőkön hazáig. Közben hallottam, hogy üvölt utánam, hogy „Ne hagyj már itt, hallod?!”.
    Még akkor is remegett a kezem, mikor bementem a rácson és benyitottam a lakásunkba. Bementem a szobámba és becsaptam az ajtót. Akkor vettem észre, hogy csurom víz a gatyám. Bepisiltem.
    13 éves voltam.

  5. Felnőttkorban, kellő önbizalommal is bele lehet ilyen helyzetbe keveredni. Egy régebbi munkahelyemen kezdő vezető voltam, és egy másik területen magasabb beosztásban dolgozó pasival sokat kellett – munkából kifolyólag – kommunikálnunk. Ő idősebb, tapasztalt ember volt, és eleinte abszolút segített a munkámban. Én ezt jó kollegális hozzáállásként könyveltem el. Valószínűleg azért nem gyanakodtam, mert sokat emlegette a feleségét, és szeretettel, kb. mint Colombo.
    Aztán egyre bizalmasabb hangot ütött meg velem, már olyan dolgokról is beszélt a szakmai apropón összehozott megbeszéléseinken, amikre nem voltam kíváncsi. Kezdett kínos lenni ez az egész. Akkor tetőzött, amikor a születésnapomra értékes ajándékot kaptam tőle. Nagyon zavarba hozott, és először csak szabadkoztam, aztán visszanyomtam a kezébe, hogy ezt nem fogadhatom el. Onnantól jött a sértődöttség és a bosszú. Szerencsére nem sokkal később megvált tőle egyéb okokból a cég, de ha ez nem történt volna meg, kénytelen lettem volna elmenekülni.

  6. Azt mondják, a jó barát olyan mint az esernyő: száraz időben csöndben kuksol, esőben sem kínálja magát – de ha szükség van rá, ott találod. Illetve… sok szempontból nem igaz, de lehet ilyen is, vagy vannak olyan helyzetek amikor ez már egy áhított állapot lenne. És azt kell mondjam, hogy bár szimmetria tényleg nincs, de lehet (van) fordított eset. Mert a mozgató rugó lehet más is, nem csak a “végzetes vonzerő”; bármi, amit az egyik nagyon akar, a másik meg nem.
    (Személyes tapasztalat; vonzalomnak semmi köze nem volt a dologhoz, egész más természetű volt az “akarás”, és mégis majdnem tettlegeségig fajult a nemet mondás, nagyon hasonló előzmények után…) De hát azért a lepattintásnak elég széles skálája áll rendelkezésre a mindkettő méltóságát 100%-ig megtartótól a… bézbólütőig (metaforikusan) vagy a jogi esetig (valóságosan). Biztos, hogy ez ilyen rafinált elemzést és még rafináltabb arzenált igényel, valakit elhajtani? Ez rengeteg energia.

        • Hú, nagyon jó a cikk várom a folytatást! Nehéz “egy pillanatra se belemenni”. A lányom is még tini korában bele is futott ilyenbe. Van olyan kor, mikor már “jó lenne, ha lenne valakim, most velem van a baj, hogy még nem járok senkivel, már mindenki kérdezgeti, hogy van-e fiúm állapotban”, tapasztalatlanul nem ismerik ezt fel idejében. Ismerkedni szeretnének, jön valaki, aki érdeklődik irántuk, és ugye az ilyenek nem derülnek ki azonnal. Egy-két találkozó meg már elég ahhoz, hogy kapcsolatnak képzelje az a másik, rosszul essen, bosszút forraljon; ha a lány elküldi, mert rájön, hogy agresszív az illető, nagyon nyomul, ő meg nem akar ilyen barátot magának.

          • Igen, inkább úgy látom már én is, hogy az első húsz randi/átcsetelt este/szex (!) póróa, nem illik véglegességre célozgatni, sőt, nyomasztó.

            Volt egy férfi most, még tetszett is, azonnal az igazit kereste, a hosszú távú esélyeket latolgatta, családról beszélt, szerelemről, meg hogy most majd ő lesz nekem. Én meg még csak ismerkedtem. nem is folytattuk, szerencsére, ő képes volt méltósággal lelépni.

            • De amúgy gondolkodtam ezen, és asszem, ő se azért csinálta, mert annyira komolyak a szándékai, vagy mert én ezt vártam el. Ő se látott engem. Úgy gondolta, a nők azt szeretik, ha biztosak lehetnek abban, hogy a férfi nem “csak azt” akarja. Mivel nekem a túl korai elköteleződés a para, nem ez volt a jó taktika. Hahh, ki tudja azt megfejteni, mi kell a nőknek…? Talán az a megoldás, hogy nincsenek “nők”, hanem arra kéne odafigyelni, akivel épp ismerkedsz.

              Milyen egyszerű is lehetne. Viszont én is bele vagyok szorulva a rendszerbe, amely nem az “igazán szeretsz?”, “ez most egy komoly kapcsolat?” kérdést, hanem a szexuális aktust veszi a végpontnak. Szóval nem is tudom, minek nézne az, aki amúgy pedig rám van indulva, és akinek azt mondanám: take it easy, legyen inkább “csak az”. (elférfiasodtam, ugye)

        • Kösz, ezért írtam a posztot. Ti, leányok, ne tegyétek. Ne gyámolítgassatok, ne értsétek meg a nyomorukat, ne gondoljátok, hogy végül is, van ebben jó is, csak azt nézem, ne legyetek gyanútlanok.

          Váljatok ugrásra kész, tág pupillájú vaddá, és rontsatok át a szúrós bokron, ha rosszat súg az ösztönötök. Szép új világ. Lehet nyavalyogni, hogy “már beszélgetni sem lehet”, ezen a sok fennhéjázó, barátságtalan nőn.

      • Hát, ha tényleg orvosi eset, akkor fogalmam sincs. Ha nem ért a szóból, vagy kezd veszélyessé válni, akkor tőrbe kell csalni, bármivel. Elvenni a kedvét, de még az élettől is. Kiábrándítani? Nem tudom. Férfi lévén, nincs tapasztalatom a kitartó ostromlókról. Úgy képzelem, ha az első kísérletnél elzavarják, jobb az esély. De ha (nőként) szívesen látom, ám csak egy 10m körön kívül – na, az a művészet, orbitális pályán tartani, hogy beléd se zuhanjon, el se távolodjék – hogy maradjunk a csillagászatnál. Várjuk a folytatást, biztos kiderül.

        • Ezeket nem akarod sehol a gravitációs hatósugaradon belül tudni, ha felnőtt és ép lelkű ember vagy.
          Gyanítom, hamis elképzelés az efféle trükközéshez tanácsokat várni a következő részektől ….

            • Nem az ép lélek a lényeg, hanem hogy mit enged meg a tudatod, amelyet ez a kultúra és nemi szereposztás formált (mindannyian ugyanott nőttünk föl, á la Lobsterblogger), mi minden jogos, érthető, ártatlan neked, míg ép léleknek és okésnak gondolod magad, és eközben mennyire veszed figyelembe a tényeket, a másik hallgatását, gesztusait, jelzéseit, az erőviszonyokat.

              Vagy hogy az ártatlan közeledés kiállja-e a külvilág, pl. egy munkahelyi vagy kisvárosi közeg próbáját: mered-e nem titokban, nyíltan, igazán, elmesélni valakinek. Belefér-e. Nem is nős emberként, hanem okés-e így ráközelíteni egy veled nem egy helyzetű nőre.

              Valahogy reméltem, hogy nem veszed magadra, mert nem is te vagy itt, szerintem, vagy csak pár vonás. De ahogy tiltakozol… na.

          • Nem hiszem, inkább érdeklődés, esetleg ömegnyugtatás, hogy mi az, ami még nem sok, “nem ismertem magamra”.

            Sokan vannak, akik megnyugodtak, hogy ők ennyire nem durvák, mint a manipulatív végrendelkező, vagy a nő után mászkáló, tehát akkor biztosan okés, amit csinálnak.

            A makacsság és az aszimmetria soha nem okés.

        • Én kitartok mellette hogy bár sokan vannak köztük komoly sérültek, betegek is, az ok nem a pszichopátia, hanem a nők elleni, rendszerszintű erőszak, a környezet jóváhagyása, a jogosultságérzet, a hihetetlen önös elképzelés, hogy “ha én szenvedek/hiányzik valami, akkor másoknak kell ehhez igazodnia”.

          Olvassatok sok József Attilát, az 1936-os verseket. Döbbenet. (Edit) Bár a borderline nevet pont a halála utáni évben kapott, tudta mindenki, hogy sérült. De attól még iszonyatos agresszor volt, és nagyon kínos helyzetbe hozott, stigmatizált azonosítható nőket, évtizedekre.

        • “De ha (nőként) szívesen látom, ám csak egy 10m körön kívül ” Az összes nős ember, aki ilyen igényt támaszt, és 5 vagy 0,1 kilométerre menne, vagy egyáltalán, ennyire akar keringeni (kurrrvajó metafora, köszönet!), és visszaél szomorú szemű nők helyzetével, majd őket láttatja elkövetőnek és kezdeményezőnek, menjen a picsába. Mert ő biztonságban van, és nem őt fogák elítélni.

    • Blogot írni, gondolkodni, saját gondolatot megírni rengeteg energia, de nekem ez a foglalkozásom. Nem az elhajtás igényel “rafinált” elemzést, hanem sokan nem tudják, fiatalon, krízisben mi történt velük. ez egy képzéseken használható anyag, több, bántalmazás- és egyenlőtlenségügyi írásom került bele segítők képzési anyagába. Szerintem fontos, hogy megtanuljunk rendszerben, összefüggésben gondolkodni a visszaélésekről.

      Másrészt meg nekem feldolgozni a sokkot, na, az a rengeteg energia, viszont az írással eredményes. Önmegértés. Nem áll módomban azzal foglalkozni, hogy kit érint (a sportöröm kapcsán sem), tökre nem kell olvasnia senkinek.
      Hm, azért egy kicsit te is úgy gondolod, hogy mindenképpen a vonzó, fiatal nőnél van a hatalom…? Annál, aki nemet mondhat, nem annál, aki sóvárog? Hát, nem. A vonzerő csak célponttá teszi, hatalommal nem jár. Neki semmi jó nincs abban, ha belé tolakodnak, neki ez teher, feladat, néha rettegés.

      Az meg természetes “hatalom”, ha mindenki maga dönt arról, kivel akar lenni…

      Elhajtottam amúgy, már rég, őt is, meg a többit is. De nem értette, azt sem. Semmit.

      És nem vagyok egyedül. Innen érkezett több kattintás:
      http://bezzegfranciaorszagban.blogspot.hu/2016/10/egyes-szam-harmadik-szemely.html#comment-form

      Ez pl. hatalmi helyzet. Érdekel ezeknek a nőknek a sorsa, vagy csak a férfi lelki béke?

      Remélem, nem vetted úgy, hogy rólad szól a poszt. Mindenkiről annyiban szól bármely poszt, amennyiben ő magára ismer, én nem célzok, sejtetek, ha mégis valakit említek, az konkrét (“az személy, aki”).

      (Habár, a tudtom nélkül készíttetni horoszkópot, majd a lesújtó tartalmát megmutatni nekem, az roppant manipulatív volt.)

      • #1.) Elolvastam. Láttam én már ilyen pasikat felpofozva menekülni először csak a szobából, aztán a környékről is. Hatalmi helyzetből visszaélni egyszerűen otrombaság és/vagy bűncselekmény, viszont nem kizárólag a férfiak sajátja – bár nálunk gyakoribb (szégyelljék magukat) #2.) Rólam is szólhatott volna – és akkor mi van? Akkor is leszahartam, hogy ki mit szól hozzá, és ez nem változott. Bár egy miatt biztos, hogy nem: én nem vagyok ilyen kitartó. Akkoriban kaptam egy kuplét, hogy énekeljem. Polgár Tibor: A nagybőgő románca. Először azt hittem, ugratás. Volt, hogy elröhögtem magam éneklés közben. Nézd, aki nem tud saját magán nevetni, az szegényebb a koldusnál. #3.) Radix: hát az kicsapta a biztosítékot, ez igaz, de részemről komoly oka volt. Nem a manipulálás. Egyébként töröltem, elégettem, senkinek sem mondtam. És egész mostanáig csak ketten tudtunk róla (gondolom). #4.) “Valahogy reméltem, hogy nem veszed magadra, mert nem is te vagy itt, szerintem, vagy csak pár vonás. De ahogy tiltakozol… na.” – írod. Nem is vettem magamra, nem is tiltakozom – mi okom lenne rá? Érett író vagy (nem is akármilyen), jelenségekről írsz, nem sztorizol. Ha valaki magára ismer – csak hálás lehet érte (feltéve, hogy megérti). Persze gondolom, erről nem mindenki így vélekedik. :-))

        • Azzal vagy elfoglalva, hogy te hogy érzed magad, te ki tudod-e magad nevetni.
          Azzal vagy elfoglalva, hogy valahogy ne legyen olyan kiáltó, amit az erőszakoskodók csinálnak. Felpofozták – nagyon helyes, gondolom, még akkor is azt mantrázta, hogy vele hogy elbántak. A többséget soha nem pofozzák fel, nincs következmény, csak a trauma. Ha pofon, ha nem, a trauma trauma, és nem okés. Nem a pofon a megoldás, meg a lepattinás, hanem nem kéne férfi-nő szándékkal ráragadni arra, aki nem érzi ugyanazt. Mert ebből mindig az lesz, hogy a férfinak több jár.
          Tudatosodni kéne, önreflektálni. Én ezért írok. Nagyon fura, többektől kaptam meg, hogy de minek erről írni… tényleg ez itt a probléma…?
          Tök jó, hogy le tudod szarni a közeg ítéletét, de mit szól hozzád a bolygód? És te mit szólsz magadhoz?
          Én nem tartalak téged erőszaktevőnek. De azt érzékelem, hogy normálisnak gondolod a keringést.
          Nem jó ez a metafora mégsem, mert a nagyobb testnek nagyobb a vonzása, ez így egyenlőtlen. És a végén ő lesz a hibás. Jobban szeretem az egymás körül keringő, egy tömegű ikercsillagokat.
          2. Hát, mondjuk az van, hogy önismerettel foglalkozol, magadban, revideálsz, nem a mentségeket keresed. Azt tán nem szarod le, hogy én mit gondolok? Nem arról van szó, hogy te tudj röhögni magadon, te ne érzed roszul magad, hanem a másik emberről.
          3. Na de most nem értelek. Mi az, amiről csak ketten tudtunk? A tartalmát? Még jó, hogy, ne viccelj. De kösz.
          Azt, hogy te ezt megcsináltad? Na, az meg nem az én titkom, nem nekem ciki.
          Nincs minden rendben, amiről csak két ember tud, sőt. Én nem attól féltem, hogy mások megtudják, és tudom, te sem.
          Komoly oka volt? Micsoda?…
          Mit gondolsz arról, hogy ha egy ilyet rápakolsz a másikra, akkor ez ott lesz a tudatában, és öbeteljesítő jóslatként dolgozik?
          Ha én azt mondom, ez durva határsértés, akkor még milyen magyarázatod van? Nem szeretnél mondjuk… bocsánatot kérni?
          4. Hevesen kezdtél kommentelni, és a manipulátorok tetteit maszatolni, mintha lenne könnyű megoldás. Csak azért.

          Néha már úgy érzem, semmi értelme az egésznek, a többségnek fogalma nincs, mit jelent az egyenes beszéd, miért baj az ügyeskedés, a manipuláció, csak magát védi.

          • 4:) Volt időm, gondolatom – egy darabig megint nem lesz (időm). Az egyenes szó tényleg hiánycikk, ezért (is) értékes a blog. Komolyan tanítani kéne, gyanútlanokat felkészíteni önismereti önvédelemre. 3:) Hoztam egy rossz döntést – elvittem a következményeit. Nem tartozom semmivel. 2:) Sosem közömbös, hogy a másik mit gondol. Csak szavakból tudom, fejébe nem látok.1:) Teljesen igazad van. De viszonylag kevesen foglalkoznak a közérzetemmel, ezért a nagyját nekem kell csinálni…. Tényleg remek, olvastam a 2-3-at is, ilyen mérnöki alapossággal még nem láttam összeszedve. Hol vannak a dühöngő trollok? Most aztán lenne miért. Nem mintha hiányozna.

  7. Még gimis koromban volt nekem is egy ilyen fiú az életemben, szerencsére megúsztam elég könnyen. A strandon találkoztunk, beszélgettünk néhányszor, nekem nem tetszett. Egyszer, pár hét múlva megjelent a házunknál. Tudni kell, hogy a város végén laktunk akkor, mindentől messze, így ezen nagyon meglepődtem. Virágot hozott, de én az alkoholista mostoha apám miatt nem hívtam be (szerencsémre), elküldtem. Párszor még próbálkozott, de aztán nem hallottam róla többé. 1-2 év múlva lett neki egy hozzám külsőre nagyon hasonló (vékony, szőke, hosszú hajú) barátnője, akivel összevesztek, talán szakítottak. Kiugrott a negyediken az erkélyről.

  8. Milyen sokan elik ezt at gimnazistakent! Durvak a törteneteitek 😦
    En is kesön ertem, engem is faggattak, van-e mar valaki (van hat, barataim, basszameg), es amikor elmeseltem nekik ezt a fiut, aki allandoan haza akar kiserni, meg hivogat telefonon, en meg mar a hangjatol is rosszul vagyok, az egyík tavoli rokonyban felmerult, hogy esetleg leszbikus vagyok. Marmint azert, mert ugy alakult, hogy tizenhet evesen meg nem jartam senkivel, es nem örultem, hogy egy nekem nem tetszö fiu nyomul.
    Egyebkent _nem volt annyira durva_, eppen csak akkor is odajött, amikor nem akartam, akkor is felhivott, amikor mar tizszer letagadtattam magma anyuval, akkor is rolam faggatta a baratnöimet, amikor ök mar ram haragudtak meg miatta.

    • Merthogy o udvarol, csak udvarol. Az meg a kozkeletu foglamak szerint arrol szol, hogy a not meg kell hoditani, le kell venni a labarol, meg kell szerezni, ugye meg a vadaszat.

  9. Életem legelső kapcsolata (tizenkilenc múltam akkor), egy ilyen gyengéd erőszakból lett. Az a fajta rút kiskacsa voltam, akinél nem a külsővel, hanem belül volt a gond (a végeredmény szempontjából ez mindegy), nagyon vágytam arra, hogy végre szeressen valaki. Csúnya véget ért aztán, fotókkal zsarolás, követés, telefonos zaklatás, csak a rendőrséggel való fenyegetőzés állította le.
    Most, a posztot olvasva ugrott be, hogy a megismerkedésünk után is megszólalt már a vészcsengő, de túl halk volt sajnos, elnyomta a szerelemvágy. Az első találkozás után már majdnem hazáig kísért, nem sokkal azután email várt tőle (abban az időben még egyetlen emailcíme volt az egész családnak). Nem sokkal ezután nyaralni mentem a barátaimmal. Mobiltelefonom még nem volt, de a testvérem mondta, amikor néha felhívtam fülkéből a családot, hogy K. többször is keresett, pedig megmondtam neki, hogy nem leszek otthon. Alig várta, hogy hazaérjek, első randin rögtön szép és drága ajándék. És már benne is voltam. Pedig nem vagyok “áldozat-típus”, meg amiket még szoktak mondani. Egy önbizalomhiányos, fiatal, tapasztalatlan lány voltam, szerelemre vágytam, és nem igazán fordult meg a fejemben, hogy mondhatnék nemet is egy nálam idősebb férfinak, aki ráadásul a végletekig odavan értem és a tenyerén hordoz. Amikor a kapcsolat vége felé megtettem, durva verbális erőszak volt a válasz. Nem velem volt a baj.

  10. “Ne gyámolítgassatok, ne értsétek meg a nyomorukat, ne gondoljátok, hogy végül is, van ebben jó is,…” – Németh László: Irgalom c. regényének a vége ez: a hősnő orvostanhallgató, keblére öleli az emberiséget és a szegény Ferit, aki imádja őt, amúgy meg visszataszító. Igy emlékszem rá vagy ötven év távlatából. Ez a végkifejlet annyira taszított engem is, hogy azóta se mertem beleolvasni.
    Off, megint: a címsorból meg Kun Erzsébet (újságíró, szerkesztő, tán Füles-rejtvényeket készített régen), emlékezése jutott eszembe, szintén évtizedekkel ezelőttről. Egy másféle gyengéd(telen) erőszak: hosszantartó betegség után meghalt az édesanyja, aki addig a háztartást vezette, a velük élő lánya blúzát vasalta, stb. És mindenütt cédulákat hagyott, konyhaszekrényben, ágyneműsfiókban, csupa jóindulatú tanács, hogy Kislányom, ezt a párnahuzatot add apádnak… Hónapokig figyelmeztetve a lányát meg a férjét, nehogy feledjenek! Hogy így ránehezedni a hátramaradottakra, egy ilyen meghosszabbított sírontúli létezésben, ez borzasztó.

  11. Visszajelzés: a gyengéd erőszak 2. | csak az olvassa — én szóltam

  12. Nagyon eltalált poszt. Nem is tudom hányszor esett meg velem ilyesmi. És a végén én voltam a rossz kurva, mert vele nem dugtam, tehát másokkal, más sokakkal meg biztos igen és ha mindenki belenyalhat a mézesbödönbe, miért pont ő a jóravaló, odaadó cukorfalat maradna ki belőle. Pedig a “gyűjteményem” inkább a változatosságra törekszik nem a mennyiségre. Mindegyik pasim teljesen más volt mint az előző és nem is volt sok. Ha meg sok lett volna, legalább több adatot halásztam volna arról milyen egy szeretetkapcsolat vagy épp arról, milyen nem.

  13. Azon tünödöm, hogy vajon mit mond el rólam, hogy engem ez a poszt viszonylag hidegen hagy, pedig volt zaklatásban részem, viszont a következö , a második rész az, ami igazán betalált… 😦

  14. Visszajelzés: a gyengéd erőszak 3. | csak az olvassa — én szóltam

  15. Milyen durva, hogy ebben is volt részem. És hogy mennyire tipikus. Mindketten kölykök voltunk még. Én 12-13 talán, ő 2 évvel idősebb. Egy közösségbe jártunk családilag. Mivel csak mi voltunk nagyjából egykorúak ezzel a sráccal, ezért beszélgettünk néha az ilyen eseményeken. Közel laktunk, elhívott sétálni. Nem akartam menni, mert cseppet sem érdekelt, de a szüleim szerint nem szabadott megbántani. Ja, az anyukája az öcsém óvónője volt, aham. Mikor sétáltunk hallgatott. Én feszengtem. Utáltam az egészet. Ez intenzíven egy nyáron át tartott. Apukám szólt: Zs. hív. Én meg könyörögtem neki, hogy mondja, hogy nem vagyok otthon. Mondtam nekik, hogy nem akarok találkozni vele. De mennem KELLETT. Ez milyen már? A saját szüleim küldtek el vele. És én próbáltam nemet mondani, de nem értették. mert gyerekek vagyunk, csak barátkozunk. Ezt felnőttként elmondtam nekik. Hogy én ettől szenvedtem. Szerencsére a fiú nagyon katolikus volt. Soha hozzám nem ért. De utáltam minden találkozást, utáltam ahogy nézett. Aztán elment másik városba kollégiumba. Ő valószínűleg azt hitte, hogy mi járunk, sosem mondtam nemet, mivel sosem kérdezte. Szerintem nem jártunk. Mikor hazajött a koliból mindig elhívott sétálni, én ellenkeztem. Szokásos lemez.

    Aztán mikor tényleg jártam egy sráccal 14 évesen, 2 hétig. Egyszer elmentünk moziba, és egyszer megcsókolt. 🙂 Na, utána elszabadult a pokol. Mindenhonnan érzetem a csöpögő gyűlöletet a közösség felől. A felnőttek is beszálltak a dologba. Azt sem tudom, hogy honnan tudták meg, hogy egy 14 éves lány járt valakivel 2 hétig, és hogy ez miért érdekelte a felnőtteket. De a kedves anyukája és apukája mindenféléket mondtak rólam, én lettem a kis kurva nagyjából évekig. Döbbenetes.

    Volt egy tábor ahol ez a fiú is ott volt. Az apja meg az egyik gyerekvigyázó. A szomszédban egy másik tábor volt, és mi lányok ismerkedtünk az ottani fiúkkal persze. Beszélgettünk, hűha. Ez csak olaj volt a tűzre. Na ott ezek a kiéhezett katolikus fiúk kihasználták a strandolást. A könyörgésünk ellenére dobáltak bele minket lányokat a sekély vízbe úgy, hogy közben jól letapiztak, és a kavicsokra dobtak. Kék-zöld lett az oldalam. A srác apja meg röhögött a parton, hogy hogy kéretik magukat a lányok. Mikor jól megrugdostam a szemét kölyköt, akkor meg én voltam a kis dög. Aztán beszámoltam mindenről az egyik vigyázónak, aki nem volt a vallásos kör része (nő), és helyretette a pasit meg a kölyköket is. Ma lassan 30 vagyok, van férjem, 2 gyerekem. Az egykori srác is családapa. És a mai napig elfordul, ha összefutunk, pedig nagyon ritkán megyünk a szülővárosomba. Nem is érdekel, de annyira tűpontos, ahogy leírod.

    Csak durva, hogy ezen kellett keresztülmennem gyerekként, mert egy lány legyen kedves. És ennek az idiótának a fejében mi jártunk vagy nem tudom. És a felnőttek asszisztáltak ehhez.

    És ez csak egy a sok közül. hány ilyen különböző intenzitású erőszakos eset van még az életemben. Ismerőstől, vadidegentől, kapcsolatból. Manipulálással kizsarolt vagy agresszíven falhoznyomós dolgok… És lehet, hogy nem is tudnám, hogy ezek mind azok voltak, ha nem lennék mára ilyen tudatos, meg feminista. Ebben nagyon sokat segített a blogod és az éleslátásod. Ahogy szépen visszabogoztam ezeket a dolgokat egy csomó görcsöm eltűnt. De hogy mennyi meló ez, csak azért mert egy csomó hitrendszert le kellett rombolnom, amit lenyomtak a torkunkon arról, hogy hogyan kell a nőnek… Ijesztő, hogy mindannyiunknak vannak ilyen történetei.

  16. Visszajelzés: a halovány férfi | csak az olvassa — én szóltam

  17. Egy fentire:
    “ha (nőként) szívesen látom, ám csak egy 10m körön kívül – na, az a művészet, orbitális pályán tartani, hogy beléd se zuhanjon, el se távolodjék”

    Miért csak nőként?
    Szerintem nem a központi bolygó dolga művészien a pályán tartani a keringőt.
    Meg mit tudja ő, hogy a másiknak mi van (lehet) a fejében, eleve, ezek fejben történnek, és a fantáziavilág nagyon veszélyes.

    Szerintem ha valakit külön erőfeszítésekkel kell 10 m távol tartani, akkor nem akkora csapás az eltávolodása. A jövés volt az akció.

    Nem, a nők nem akarnak udvartartást, ezt a férfiak önként csinálják velük. Nem a középső bolygónak kell okosnak lennie.

    Felelősségáttolás ez is. Nőkre testált feladat…

  18. Visszajelzés: a blogger még mindig válaszol | csak az olvassa — én szóltam

  19. Visszajelzés: igazságtalan az élet | csak az olvassa — én szóltam

  20. Visszajelzés: a túljóság veszélye | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s