az érett nyárban

Azért csak ért valamit a sok, de nem elég sok júliusi futásom. Nem bánom, hogy ilyen szigorú volt az eredeti tervem. Ha az ember megcélozza a Holdat, esetleg eltalálja a lámpaoszlopot, ugye. Lubics Szilvi is elment kétharmadrészt-gyalogolni a sivatagba. Itt a porban is, miheztartás végett jó tudni, mennyi nem ment. Lesz nekem még 200-as hónapom (és íves-szép bokám is, ma is voltam kezelésen). Súlyosan diétázom is (fat fast, csak zsír és némi fehérje), már ÓRÁK ÓTA.

Most már tudom: rajtam múlik, mi lesz. Bővebben… →

kedves újságírók!

Titeket nem szokott zavarni, hogy minálunk nagy érdekek szerint, félelem-alapon, másrészt meg sógor-koma pitiánerséggel működik minden?

Nem zavar titeket, hogy az ember, a gondolkodó, a betűvető lény azért nem meri leírni, amit egyrészt gondol, másrészt ami közérdekűen fontos, mert hallgatásra inti a saját érdeke, a hirdetők érdeke, a kollégákal osztott világnézet, a szerkesztőségi irány, a tekintélytisztelet, a barátnőség…?

Nem meri például leírni, hogy egy könyv szar, hogy a szerző hatalmas blöff, hogy egy színész kőalkoholista, hogy az a bizonyos diétás irány tarthatatlan, hogy van, aki egy kicsit sok bőrt nyúz le egy adott trendről.

Le kell viszont írnotok bizonyos kötelező fordulatokat, téma, irány és szerkesztőségi népszokás szerint, amit ott kell. Bővebben… →

az álmaim

Támogató Július 12.

Kezdjük ott, hogy én igazi, nem metaforikus sikítófrászt attól kapok, ha valaki elkezdi mesélni az álmát. Az emberek többsége semmilyen sztorit nem képes élvezetesen előadni, az álom egyébként is oszthatatlan, más álma zavaros dögunalom.

Na de lehet, hogy nekik más az ízlésük. Most mesélek a sajátjaimról. Sikítotok-e?

Mit üzennek az álmaid?

Az ezo-spiri álomfejtős vonalat én hatalmas parasztvakításnak tartom, a grafológiával, az enneagrammal és a többivel együtt. Minden, ami ellenőrizhetetlen, szimbolikus, visszaélésre veszélyes, a családállítás is. Az ironikus, folklórgyűjtő Krúdyt pedig durván félreértelmezték. E nívón felül sem igen foglalkoztat a téma. Persze nekem nincsenek nyugtalanító, visszatérő, üzenetként értelmezhető álmaim, és ezért nincs okom ott keresni a lelkem nyitját.

Habár… Bővebben… →

mi a motivációd?

Támogató Július 11.

Hogy mi a te motivációd, az egy nagyon amerikaias kérdés.

Lőrincnek, az én hiperokos, kritikus és érzékeny fiamnak, aki anyává tett, és akin egyre csak ámulok, mert nem volt könnyű élete, szóval neki hosszú listája van arról, milyen filmeket tervez megnézni. Szépen, módszeresen halad az 1001 film, amit látnod kell, mielőtt meghalsz című, 14. születésnapjára kért gyűjteményében. (Mennyire nem hittem, hogy ez értelmes ajándék, és tessék. Amiben igazán hisz, azt évekkel később is űzi.) Gyakran mozizunk együtt, most pedig e projekt keretében néztük meg végre az 1999-es klasszikust, minden idők legalacsonyabb költségvetésű blöff-filmjét, kasszasikerét, a független Ideglelést.

Láttátok? Nagyon trükkös film.

És ebben Josh mond egy nagyon érdekeset, amikor Bővebben… →

ne félj a negatív érzéseidtől!

Támogató Július 10.

Annyira erős a bevonzás tana, a pozitív gondolatok dogmája, hogy sokan bűntudatot éreznek a döntéseik, reakcióik, sőt, a teljesen emberi, múló kis indulatocskáik, negatív érzéseik miatt is.

Tudjuk a Meglepetésből, hogy a negatív gondolat mérgező, megkeserít, rákot okoz. Nem szabad! Helyette szép, építő, tartalmas dolgokat engedj a tudatodba! Nevess a barátnőiddel. Színezzetek virágokat. Olvass szép könyveket, zárd el magad a depresszív hatásoktól. Keresd a jó kisugárzású embereket. Meditálj, relaxálj, hallgass patakcsobogást. Bővebben… →

vállald magad!

Támogató Július 8.

de ez most ostorozósabb

Ezt, amit a címben írok, kétféleképp értem.

1.

A technikai (de ez összefügg a morális és önismereti önvállalással). Szoktak nekem írni ilyen Túró Rudi meg Borsó Püré nevű felhasználók a facebookon, a profilképük pedig egy szobor részlete, egy mandala, egy stilizált szem-ábra. Bővebben… →

az erőforrásaid

Támogató Július 7.

Ma csak egy kis gyakorlat. De nagyon hasznos, és sok mindenre rájöhetsz, ha járatod rajta azagyad.

A pszichoterápia (avagy, akinek az van, konzultáció) egyik tipikus kezdő házi feladata, hogy írd össze az erőforrásaidat: az embereket, segítségeket, lehetőségeket, előnyöket és a képességeidet, tapasztalataidat, tehát mindazt, ami bevethető mint eszköz annak érdekében, hogy jobb legyen az életed. Vagy aminek tudatosításával tisztábban láétod a helyzeted.

Ez nagyon érdekes tapasztalat, és még érdekesebb csoportterápiában átbeszélni. Meg szoktak lepődni, mi minden erőforrásuk van, illetve mennyi mindent vesznek természetesnek, ha nem találkoznak olyannal, akinek nincs annyija. És rájönnek, merre mozdulhatnak.

Ma írd össze az erőforrásaidat és elmélkedj el rajtuk! Ne állj meg százig.

Egészség és alkalmasság

Például: ritkán kapok el fertőzést, dús a hajam.

Tehetségek és tanult képességek

Tudok autót vezetni, jó a kézügyességem…

Képzettség, nyelvtudás

Előnyök

Például a lakóhely, híres rokon, anyagi helyzet.

Belső tulajdonságok

Érlelő tapasztalatok

Emberek, akikre számíthatok

Akik támogatnak, akiktől nem kell félned, kérhetsz tőlük segítséget.

Örömforrások (ide jöhetnek szívmelengető élmények, hobbik, de a gyerekeid is)

Épp most

…szabadságon vagyok, kapok levegőt, mert megműtötték az orrom.

*

Ma van a hídtanfolyam első napja (a tegnapi nulladik után).

 

 

a dolgok egyszerűbbek, mint hinnéd

Támogató Július 6.

Az életemnek nincsenek nagy megoldandó kérdései (aka “a lényeg stimmel, így akarok élni”). Viszont Bővebben… →

befutó

maratont futottam Norvégiában

Sírni csak a győztesnek szabad. Ezért hamar befejeztem a beérkezős meghatott-feldúlt sírást (ami egyébként ellenállhatatlan. Juli fél hét előtt ugyanezt adta elő – ő 26:35, Dávid 25:17 alatt, őrületes sprinttel ért be a 4,2-es távon). Akkor nagyon nehéz volt: csömörletes, reménytelen, dicsőség nélküli. Ember alatti.

Ezeket idézem, mert mind leírták már az ultrafutók, Lubics Szilvi, Simonyi Balázs. Tele volt velük a fejem. Mindenben igazuk van, csak én azt féltávnál meg 35 kilométernél éltem át, amikről ők beszámolnak.

Mit írjak?

Bővebben… →

szeresd magadat, mert más nem fog

Igen, jól látod. Nincs kedvem nem-provokatívan megfogalmazni ezt, annál sokkal fontosabb téma.

Önzőn, elidegenedetten hangzik? Azt hiszed, ez az én problémám?

Pedig nincs más út előtted sem. Bővebben… →

tartható-e a forma?

Kotrom a blogot, évekre visszamenőleg, rendet rakok, mérlegelem a szövegeimet. (2015-2017) Van, amit erősnek és kompaktnak érzek most is, ez kellemes. Máskor ámulok: hogyan bonyolíthattam ennyire túl, és egyáltalán, miről szól ez az írás? Vagy: ez én voltam, ilyenek foglalkoztattak…? Elvesztem a részletekben.

Mennyivel egyszerűbb most a lét!

Azóta ugyanis történt egy s más. Sorolom. Bővebben… →

lelki pedofilok

-Nak ezúttal azokat nevezem, akik középkorúként vagy idősebbként olyan nagyon ravasz arccal érdeklődnek a fiatalok kapcsolatairól, szerelmi és nemi életéről. (Ez nem valami bevett terminus, most találtam ki.)

Megmondós poszt, sok felszólító módú igével. Viszont ez a téma legalább nincs tövig rágva. Azért tudom megírni, mert nagyobb gyerekem is van, így innen is, onnan is látom a témát.

Ártatlannak tűnik, ahogy megkérdezi a nagynénéd, mi hír, “van-e már valaki komoly”. Családi beszélgetés, barátnőség. Ahogy óvják, szemmel tartják a fiatalokat. Anyák, apák, osztályfőnöknők, szomszédasszonyok, anyubarátnője-k. Engem egyszer fel is szólított az egyik, alig ismertem, hogy ha bármi nyomja a lelkem, meséljem el, ő segít, van tapasztalata. (Lehet, anyám izzította be, így akart információt. Sosem tudhatom. És csak most döbbentem rá.)

De ez perverzió. Bővebben… →

ami működik – és ami nem 2.

Ezen a címen különböző témákban vetem össze az értelmes, előrevivő stratégiákat és a kevésbé olyan, néha értelmetlen, néha ciki, manipulatív vagy “rang alatti”, tipikus megoldásokat. Erősen polarizálok: “négy láb jó, két láb rossz.”

És persze az én preferenciáim határozzák meg (mégis, kié?), mit tartok építőnek és mit nem. Ugye a blogger mindig jól csinálja! Azért áll ki vele. Valóságos szakértő!

mindez jól hangzik, és trendi is. én elhiszem, hogy nálatok üres a polc, és nincs szakadt cipőd. de megmondom őszintén, nem értem ezt a minimalizmust. életstílus, divat, design, lakberendezés örve alatt folyamatosan cuccokról lelkesedtek. minden fotón cuccok vannak. órákig molyolsz egy apró süteményen. rúzsokon pörögsz. kilencféle táskát ajánlasz, és van külön szív alakú rántottasablonod is. vagy már kidobtad? fogyasztáskritika? öko? megtisztulás? az egész modern divat, a design, maga a művészet is tékozló, halmozó üzem.

Az önidealizálás vicces, ugyanakkor valóban azért blogolunk, osztunk meg tartalmat, mert van olyasmi, amiről – így hisszük – többet tudunk, hatékonyabban csináljuk, jobb érzékünk van hozzá. Vagy hiszünk egy elvben, amelyet emiatt követünk is.

Ez fontos különbség: elveim vannak vagy önigazolok? Egy hete éles beszélgetésem volt a középső bátyámmal, aki nem tud lejönni a témáról húsz éve: kényelemből autózik, és emiatt szidja a bicikliseket mint akik neki kényelmetlenséget okoznak. Mint a hatalmi helyzetű dohogók (“egyenek kalácsot”), két egyenrangú félnek látja a két csoportot, “jó, de akkor ők is”. Nem véletlenül pont nekem önti ki ezt, piszkálja ez az egész. Pedig nem a biciklisek veszélyeztetik az autós tömeget, hanem a nem emberi sebességű üzem használói, az istenkísértő autósok egymást és mindenkit, ami fontos különbség. Én viszont nem kényelemből vagy szeszélyből nemautózom, hanem elvi döntésből, és bőséggel tudok érvelni döntésem helyessége, morális tartalma mellett. (“Nem gondol arra /ti. a biciklis!/, hogy annak az autósnak milyen érzés lesz egész életében, hogy elütötte?” Nem, erre nem gondol, a saját túlélésére és érdekeire gondol. De úgy tűnik, az autósok maguk sem gondolnak erre, mert ha gondolnának, nem kanyarodnának ki hátranézés nélkül, használnák az indexet, nem gyorshajtanának, nem innának és nem mobiloznának/szopatnának/rúzsoznának menet közben. Áhh, ugyanaz megy mindig.)

Szépen volnánk, ha nem követnénk a saját elveinket. Bővebben… →

kapcsolatunk idős szüleinkkel

Ma sem leszek kíméletes. Bővebben… →

unalom, stressz, tompaság

Erről a címről, melyet amúgy magam választottam, és tök egyedül is voltam, senki nem kényszerített rá, folyásolt be, eszembe jut a (talán) Annie Hall, amikor hősünk, aki már nem a hősünk, szabadkozik a moziból kijövet, hogy a Sajnálat és bánat című filmet választotta randira. (És erre, ti. hogy melyik filmben volt, jól emlékszem, basszus!)

De adhattam volna a mit is nevezünk mindfulnessnek? címet is a posztnak. Bővebben… →

mit adtak nekünk a rómaiak?

A blog hatodik születésnapja van ma. Összegzek, inkább mentálisan és elvek szintjén, mint a sportról. Bővebben… →

terepen (munkacím) (marad)

Pitymallatkor keltem. Tehenet fejek, felsöpröm a döngölt padlót, mosdótál, kering a macska, görbíti a farkát, takarosan felöltözöm, és a derengésben elindulok a választókörzetembe. Hát ahogy belépek, hatvan fotós, újságíró vár, köszönöm, hogy eljöttek, igen, ma futom a terepversenyemet (a macska és a mosdótál fikció, mely a takarosságot jelzi, de ez nem fikció, tényleg mondtam, nem hagyok ki ilyen poént).

Megjön a célszemély és felesége is, rajta vagyok a fotókon. A gyerekeim iskolája ez. És nem tudom, mi ez bennem, a neveltetésem? Tudom, amit tudok, éppen váltom le, de ha meglátom, megilletődöm. Bővebben… →

hús-vét

Idén — én is alig hiszem — teljes böjtöt folytattam a nagyhéten.

Ami azt jelenti, hogy Bővebben… →

két film és a reflexiók

Régi lemaradásomnak tettem eleget teljesítettem hoztam be immár második alkalommal, sok az alja, szóval szerdán is, csütörtökön is megnéztem egy-egy nem egészen friss filmet. Bővebben… →

az önbecsülés – és ami nem az

Ha esetleg úgy érzed: fasza vagy (önbecsülés), akkor nagyon nem mindegy, mitől érzed ezt.

Életemnek termékeny, depressziómentes, ihletett szakaszát élem most. Zord részeken kapaszkodtam, szeles és nehezen járható, beláthatatlan szakaszok után most itt vagyok a vadvirágos, szemhatárig elnyúló fennsíkon. Nem egészen olyan, mint hittem. Nem attól jó, nem úgy jó. De jó.

Több része van ennek az állapotnak: Bővebben… →