a dolgok egyszerűbbek, mint hinnéd

Támogató Július 6.

Az életemnek nincsenek nagy megoldandó kérdései (aka “a lényeg stimmel, így akarok élni”). Viszont nagyon el tudok veszni a részletekben, sajnos. Szorongok a sok apróság miatt, és ez gyerekkoromtól probléma. Minden pici részletet érzékelek, észreveszek, és zavarnak. Ez tulajdonképpen a generalizált szorongás, illetve megfelelési kényszer. A rutin nem koptatta le az észlelést, nem lett könnyebb tőle. Nem, az a zokni nem jó! Pedig jó, de nekem előtte volt egy képem, hogy melyiket veszem fel (megtaláltam egyébként az ideális futózoknit). Van nyolc sportmelltartóm, mindegyiket rajongva vettem meg, és csak utána tapasztaltam ki, hogy ez, ez és ez, ez igazán kényelmes, jól néz ki, menő. (Triumph Zero Feel és a Daquïni, utóbbi azért is, mert soha senkin nem láttam még.)

Dávidban látom viszont a tárgyak iránti makacs válogatósságot (nagy különbség, hogy én belül küzdök, nem kínzok vele senkit, legfeljebb váratom őket induláskor). És amikor nincs meg, nem találom, nem ott van az ideális Tárgy, akkor az megkeseríti a hangulatomat. Nem tudom leegyszerűsíteni, hogy ez van kéznél, ez is jó lesz. És semmi nincs kéznél. Pedig mosok, pakolok örökké. És rohangálok. Biciklivel, gyalog, busszal. (Néha Judit visz, vagy stoppolok.)

A tárgyak özöne mellett a másik szorongató élmény, hogy elterveztem valamit, és nem úgy lesz. Módosítani kell, mégis mást csinálni, lemondani. Nekem nagyon fontos az adott szó, az “azt mondtuk, úgy legyen”, hogy ne változtassunk örökké, én elsőre igent mondok, és aztán tartom magam hozzá, ezért tudok – talán túlzóan, mindenesetre nagyon – haragudni azokra, akik megígérik, aztán mégse jönnek, nem úgy lesz (főleg, ha külön leülünk, megbeszéljük, és utólag, sunnyogva lemondják). Annyira erős ez az “adott szó” bennem, hogy magamtól is megkövetelem, “de hiszen azt mondtam” – ez ilyen biblikus-protestáns vonás. Nem vagyok szélkakas! Amihez hű voltam, ahhoz hű maradok. Ne legyen kifogás, hogy jaj, dugó volt, nem jött a busz, jaj, menstruálok. (Pedig pont akkor jön a kéményseprő hatóságilag.)

Régebben az evéssel is átéltem ezt. Sok kis részlet gyötört: így akarom ideálisan. Hangsúlyozom, hogy ezek nem tudatos történések, ezek a háttérben zajlanak, eleve önismeret kell ahhoz is, hogy felismerjem őket: “megint valami apróság miatt szorongok”. Ma már kiismertem, mi a jó nekem, ingám középen van. Ami a konyhámat illeti, csupa minőségi alapanyag kerül a háztartásba, nincs adalékanyag és hamisítvány, és nem vagyok hajlandó görcsölni az étekezésen, büntető jelleggel viszonyulni magamhoz, bűntudatot átélni. Azért eszem azt, mert az esik jól. Így esett, hogy a két hete vett húsz deka mandulát vagy öten esszük, és még mindig van belőle. Nem téma, és nem is pótlék. Ugyanezért és ugyanilyen egyszerűen böjtölök is. Nem számolgatok, nem aggódom egy-egy napon, egy-egy étkezésen, az összképre (közérzetre) figyelek. De: azért csinálom, mert azt mondtam. Számíthatsz rám! Van egy célom. Számíthatok magamra.

Tegnap délelőtt (erről akarok írni) elkapott egy furcsa hangulat, pont ilyen szorongós helyzetekben, amelyekben mindig ideges leszek, hogy nem baj. Nem baj, mert leleményes vagyok, az a másik verzió is jó lesz. Csak könnyedén! Fehér tornacipőben a zsombékokon. A lényeg, hogy én jól legyek, a lelki békém. Ezt újabban mondogatom is magamnak: te vagy a fontos, nem az ígéret. Nem is mondok már mindenre azonnal igent.

Azt éltem át tegnap, de úgy, mintha valami varázsport szórtak volna rám, hogy eltűnt a gyötrődés, nem számítanak az apróságok, nagyvonalú vagyok, tudok örülni a napsütésnek, az erőnek, amellyel föltekerek az emelkedőn, az aktivitásnak. Egyben vagyok agyilag, tudom, mi a dolgom, sietek, odaérek. Nincs bennem az, hogy mást kéne, nem ezt kéne. Nem problémázok a tej zsírtartalmán.

Persze, persze, mostanra olyan a választék, hogy a helyette-felvett cipő is nagyon jó, a biciklimen jó a fék, a másikon új az egész hajtómű. Senki nem húz le, hátráltat, rombol, foglal le kellemetlenül. Így, ezen a szabadságfokon könnyű. Minek kínlódjak további apróságokon?

Zoknik, cipő, melltartó, bringa, csoki? Dehogy. Nem csak ezek. Arról beszélek most, hogy folyton valami jelentőset, eszményit szeretnék teljesíteni magamnak: igazán futni, írni, élni, erősnek lenni, hatni. és elfogadni közben azt, hogy egyik nap ilyen, a msáik olyan.

Már megbízom magamban, már tudom, hogy én sose fogok bénán kajálni vagy abbahagyni a sportot. Csak ez számít. És, mint az öregek, tudok a nyugalomnak örülni, a napsütésnek, valami apró harmóniának. Annak, ha nincs gikszer az utazásunkban. Annak, ha nem fáj semmi.

És most ezt a “nem baj, így is jó lesz” élményt, ennek a könnyedségét őrzöm, és amikor nem történik meg magától, akkor megteremtem.

A pályázati novellám egyébként, ezt is akartam írni, nem került húsz közé, sem Lőrincé – 3800 pályamű érkezett. Tetszettek a kiválasztottak. És ennyi. Nem forgatom ezt, nem haragszom, nem magyarázom. Annyi tanulságom van, hogy előbb és több munkával kezdem a készülést bármilyen pályázatra, mert a határidő ugyan hatékony múzsa, de rontja a minőséget. Annak ellenére, hogy igazán erős szöveg lett az, amit beadtam, szerintem.

Ha van benned ilyen “jaj, nem ezt kéne tennem, jaj, de hülye vagyok” érzés, fontold meg:

Van választási lehetőségem?

Mi köt ahhoz, amit helyesnek, eredetileg választandónak gondolok?

Ki diktálja (ténylegesen vagy a fejemben), hogy mit tegyek, mit válasszak?

Racionális ez? Igaza van? Vagy olyasmi az alapja, hogy “egy rendes nő ezt meg ezt csinálja”?

Kritizál valaki? Ki az, és miért mondja? ő mit ért el a kritizált területen?

Majd sóhajts egyet, megkönnyebbülten.

Enyém az életem. Azt csinálom, ami jó nekem.

És ne ragadj ott a net előtt.

És ennyi. 🙂

Ajánlom még ezt a posztot. Megrendített, amiről a kérdőíven meséltetek.

boldogság márpedig létezik

*

Vegyes hírek.

Láttam az Átriumban a Chicagót, a Lajkó – Cigány az űrben című filmet, a Félvilágot.

Olvasom Szvoren Edina új novelláskötetét (Verseim) és Jo Nesbo Macbeth-jét. Utóbbi… hm. Hatásvadász egy kicsit, de a műfajon belül izgalmas.

A Skandináv maszáj oldalán tíznapos hídtanfolyam indult. Csatlakozz! Napi öt perc.

Hétfőn pedig novellát elemzünk! Amolyan szelíd, de tudatos “tanársággal” kérdezek. Az a célom, hogy akinek ez nem készsége, az megtanuljon mélyebben szöveget értelmezni, felfigyelni arra, amit a módszertanon, utolsó éves koromban úgy mondtunk, hogy a szöveg felhívja magára a figyelmet. Aznap adom meg a linket.

Írjatok, meséljetek, kérdezzetek!

11 thoughts on “a dolgok egyszerűbbek, mint hinnéd

  1. A pályázati novellát elolvasnám! Az a baj, ezekkel a bejegyzésekkel, hogy néha a nethez ragaszt: elolvasom, aztán olvasgatom a kapcsolódó bejegyzéseket soká. (Most egy hét “elvonókúra” jön, utazás, kicsit több testmozgás, élmény.) “Van választási lehetőségem?…” – ezek fontos sorok, ki is másolom egy kitűzőre (stickie) itt a gépen.

  2. Azon az aprosagon “szokok” bosszantva lenni es utana tok szarul erzem magam, amikor vegyes tarsasagban, tobb no ismerossel, viszont nem barattal egyutt iszogatunk es valahogy sosem tudja nemelyik kihagyni a ziccert, hogy valami szemetkedos viccelos modon ne szurjon belem vagy masba. Az is megfordult mar a fejemben, hogy en vagyok a hulye, tul erzekeny. Megjegyzem en is tudnek szellemesen es cinikusan csavarni masokon, de sosem teszem pont azert mert rosszindulatunak erzem az ilyen gonoszkodo de poenos kontosbe bujtatott piszkalast. Plussz kozonsegesnek is, mert altalaban nem szellemes, csak banto. Viszont elcseszi a kedvem, altalaban le is lepek es utana azon szorongok, hogy miert nem vagtam vissza ugyesen meg is csak jobb lett volna ha bevetem a nehezfegyverzet, 1-2 hanyagul odavetett vitriolos megjegyzes megtenne a hatasat, de en nem ezert megyek tarsasagba. Ezek nem a kedvesnek is betudhato ugratasok, sokkal inkabb tapintatlan, gyakran nem is odaillo megjegyzesek, csak a poen kedveert mas valaki rovasara. Ez is olyan aprosag, hogy nem is ertem miert tud ram ilyen hatassal lenni, de ez van. Valamit kezdenm kellene vele.

      • Ok. Szobekerul, hogy ismet egyetemre jarok munka mellett termeszetesen. nagyon tomeny, sokat tanulok a vizsgakra, nem erek ra tarsadalmieletet elni, ha meg is kiruccanok es beszelunk rola, elmondom, hogy nehez ez igy melo mellett. Baratunk 30-as csaja kajanul, hidegen, nem poennak szanva odaveti, hogy a fo problema, idezem: ebben a korban amiben te vagy mar nem szabadna ilyesmibe belevagni, a NOK agya ilyenkorra mar kimerul, nem kepes teljesiteni, szinte mindenki hulye mar ehhez ilyenkor. Azontul, hogy hulyeseg, serto is. Ehhez a tonust nem tudom korulirni, de gaz volt. Viszont o jot kacagott a sajat megallapitasan vegul is. Nyilvan nem kellene felhuznom magam ilyenkor, ilyesmin.

      • szerintem ez szimpla gonoszság. Irtandó. Nekem ilyesmivel sose támadtak be, de azt hiszem, kioktató, majd a végén sértő módon megsemmisítő lennék. És odamondanám a poén kedvéért, hogy “csak vicceltem”.

    • Ez a bejegyzés jut eszembe: https://csakazolvassa.hu/2012/11/13/az-egyenlotlenseg-formai-10-csak-vicceltem/

      Én nagyon is értem, és megértem, amit írsz. Az én számomra többféleképpen kezelendő ez.
      Első és legfontosabb, hogy én magam is csinálom néha ezt, és legtöbbször ez agresszió részemről. Valami bajom van, és így “élem ki”. Apámtól hozom ezt, sajnos, nagyon igyekszem nem csinálni, de ha rossz passzban vagyok, néha nem állom meg, és utána szarul érzem magam. Van, hogy elnézést kérek, de van, hogy nem.
      A szúrás áldozataként kétféle dolog van. A lenti példád alapján: 1. A nő e módon éli ki a frusztrációját, pl. irigy, hogy neked van energiád tanulni, ő az erőfeszítést már nem tenné meg, de az eredmény azért kéne, ez idegesíti, és hirtelen ezt úgy oldja fel, hogy igyekszik hülyeségnek beállítani az egészet a te rovásodra. Mondjuk szerintem eléggé átlátszóan. 2. Én azon szoktam ilyenkor elgondolkodni, hogy miért nem tudom őt pofán röhögni, miért bántódom meg, mi az, amit eltalál bennem. Ez nem azt jelenti, hogy “te vagy a hülye, miért nem nevetsz inkább”, dehogyis. Hanem azt, hogy habár megbántódni ér, és amit érzel, az sose hülyeség (erre is van itten bejegyzés persze), de ez jó alkalom lehet arra, hogy az ember szembenézzen azzal, hogy PONT EZ a beszólás miért talált be. Hogy mászott be a fejembe, milyen járaton keresztül, ha egyszer ő simán csak a saját frusztrációját éli ki most, és az egész nem is rólam szól, hanem róla? Hogy talált be mégis?
      És ezzel együtt én is nagyon utálom, amikor folyamatosan érnek a cinikus megjegyzések, és jó pofát kell hozzá vágni, mert “jaj, hát csak húzom az agyadat”. És különbség van tényleg vicces, játékos egymással-cicázás és agresszív, cinikus pozícióharc között. Intelligencia kérdése is ez. Borzalmasan groteszk volt például, ahogy egyszer egy társaságban egy testvérpár közül az egyik folyamatosan vadul parodizálta a másiknak a mozdulatait, járását, hogy hogy néz ki, amikor siet, stb. De úgy, hogy lehetett érezni, mennyire kétségbeesetten, izomból csinálja, és olyan sajnálatraméltó volt már a végén, de persze a testvér meg nem mutathat sértettséget, mert akkor a másik nyer, így hát nevetett. Tiszta pozícióharc, csak én meg nem azért jöttem, hogy ehhez legyek közönség.

      • Igen, ez itt a kerdes, miert talal be es annyira, hogy meg itt is irok errol. Egyreszt, tolem nagyon idegen ez a viselkedes. Pont forditva gondolkozom, ha valaki otven evesen valami ujba kezd, eszembe nem jutna otronban megkerdojelezni az ehhez szukseges szellemi es egyeb kepessegeit. Mindenkeppen pozitivumnak ereznem, hogy az a valaki erofesziteseket tesz. Asszem az ilyen beszolasok ertelmetlensege akaszt ki, a szandekos odabaszas igenye, ami annyira jellemzo e kies hazaban, barhol megfordultam korabban ilyesmit sehol sem tapasztaltam, csak itt. Nem azt lattam, hogy a sajat frusztraciojat vezeti le rajtam, a puszta rosszszandekot erzekeltem csak, “legyen mar egy kicsit meg szarabb neki” habitus.

  3. Az “elterveztem valamit és nem úgy lesz” nekem kerékkötőm, és én is azt észlelem, hogy jóval rugalmasabb vagyok, amikor igazán jól vagyok. Minket nagyon erősen “óra alapján” neveltek, nálunk a családban volt ez, hogy pl. 15:30-kor az előszobában találkozunk és indulunk. És akkor mindenki intézze úgy az életét, hogy akkorra legyen ott, mert máskülönben a többieket hátráltatja. És nekünk azt adták át értékként, hogy ilyenkor ha nem sikerült befejezni, amit elkezdtünk, akkor azt félbe kell hagyni és majd később folytatni, de amiben megállapodtunk, azt tartsuk be, ne csesszünk ki egymással, hogy mindenkinek miránk kelljen várni. De ez így az abszurdig néha, amikor nem kéne, akkor is. Ezt annyira belsővé tettem, hogy idegi alapon rosszul vagyok attól, ha kések valahonnan.
    A szerepjátszás elhagyásával enyhült ez is, és anyukám is engedett ebből a szorításból már a saját életében. (Anyukámnak volt egy ilyen görcse, hogy ha ő nem tart rendet/lát el mindent a családdal, gyerekekkel kapcsolatban, akkor senki sem, ezért próbált ilyen óraműpontos szuperfegyelmet tartani. Nagyon komoly stressz volt ez neki, a leginkább nekem adta át, de szerencsére sokat alakultunk mára mindketten.) (Amúgy anyukámnak szerintem igaza volt, apám akkor, amikor én születtem, biztosan nem volt még alkalmas apának – MEGTEHETTE, hogy ne legyen alkalmas, anyukám meg nem, és görcsösen kompenzált.)
    Teljesen nem fog elmúlni, de tud ennek jó oldala is lenni. Nagyon jó időérzékem van, minden tevékenységről szinte percre meg tudom mondani, hogy mennyit fog igénybe venni, így nagyon könnyen tudok kalkulálni. Ismerek olyat, aki úgy nőtt fel, hogy az idő nem fontos, ráérünk mindenre, ami egyfelől jó lazaságot ad, ami nekem is jól jönne néha, másfelől az illető sokat küzd azzal, hogy van egy fontos terve/napirendje pl egy napra, amit nagyon be kéne tartani, aztán belekezd valamibe, és így elszüttyög vele, vagy áttér valami más kapcsolódó dologra, és jé, eltelt a nap, és semmi nincs kész.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.