mi a motivációd?

Támogató Július 11.

Hogy mi a te motivációd, az egy nagyon amerikaias kérdés.

Lőrincnek, az én hiperokos, kritikus és érzékeny fiamnak, aki anyává tett, és akin egyre csak ámulok, mert nem volt könnyű élete, szóval neki hosszú listája van arról, milyen filmeket tervez megnézni. Szépen, módszeresen halad az 1001 film, amit látnod kell, mielőtt meghalsz című, 14. születésnapjára kért gyűjteményében. (Mennyire nem hittem, hogy ez értelmes ajándék, és tessék. Amiben igazán hisz, azt évekkel később is űzi.) Gyakran mozizunk együtt, most pedig e projekt keretében néztük meg végre az 1999-es klasszikust, minden idők legalacsonyabb költségvetésű blöff-filmjét, kasszasikerét, a független Ideglelést.

Láttátok? Nagyon trükkös film.

És ebben Josh mond egy nagyon érdekeset, amikor már teljesen kivannak, és jártányi erejük sincs a több napos bolyongástól:

You’re lost, you’re angry in the woods, and no one is here to help you. There’s a witch, and she keeps leaving shit outside your door. There’s no one here to help you! She left little trinkets, you took one of them, she ran after us. There’s no one here to help you! We walked for 15 hours today, we ended up in the same place! There’s no one here to help you, that’s your motivation! That’s your motivation!

(Ne haragudjatok, hogy nem fordítok, tudtok angolul.)

Hát igen. Néha olyan nehezen vesszük rá magunkat, hogy csináljunk valamit. Aztán kiderül, hogy muszáj.

Ha nem vágsz bele az életed megjavításába sürgősen, akár a romboló kapcsolatod felszámolásáról, akár az egészségedről, akár a megfelelő munkahelyről van szó, akkor… akkor te nem vagy elég nagy szarban. Előbb-utóbb mindenki kénytelen összeszedni magát. Megvárod az igazán nagy szart? Mert akkor a kikapaszkodás is nehezebb. Joshéknak nem is sikerült. Az a baj, hogy sokáig nem sürgető a probléma, csak csendben, sunyin romlik minden. Lassan válsz kiégetté, depresszióssá, anyagcserezavarossá, és utána már nem is lehet tökéletesen megoldani a dolgot, mindig sérült állapotban maradsz.

Aztán, ezt már idéztem: motiváció lehet az is, amikor nincs pofád nem jól használni azt, hogy előnyös a helyzeted:

Like it or not, being able to improve the health, function, and aesthetics of your physique is one of life’s great privileges, and it’s something that many people only dream of doing.

There’s your motivation. Now don’t waste it.

http://www.bodybuilding.com/fun/5-motivation-tricks-of-successful-people.html

Engem sok minden motivált abban, hogy kitartsak. Hogy tovább menjek, higgyek magamban és a jövőben, és a kevésbé lelkes időszakaimban se álljak le se a bloggal, se a sporttal. és hogy ne tagadjam meg puszta fáradtságból azt, amiben hittem.

hála

Bennem van újabban egy nagy-nagy hálaérzet, amit az egész fiatalok, akik még nem láttak elég nyomorúságot, veszteséget, viszont élet címén valami hatalmas, ölükbe hulló, nekik kijáró Jóra várnak, nem ismernek: a hála. Hála, hogy most nem vitte el a teregetvényeket a szél, viszont megszáradt a piros bugyim. Hála, hogy nincs defekt a bringámon, nem romlott meg a tej, van itthon világosbarna cipőkrém, és pont van apróm, amikor kell – csupa ilyen. Hogy süt a nap. Hogy olyan squashpartnerem, úszócimborám, utazótársam és kultúr-barátnőm van, amilyen.

Hogy élünk. Hogy nem fáj semmi. Hogy szabad vagyok, kimondhatom, amit gondolok, nem kell megjátszanom magam, mert nem tudnak megszívatni, amíg egyben vagyok. És nem bánom, ha ennek az az ára, hogy valaki, aki ártani akart, nem kedvel (furcsa is volna).

Engem motivált a férjemnek tett ígéretem: egyben maradok, megbecsülöm az életem, nem herdálom el talmi tevékenységekre. Jól fogunk élni, és kiállok az igazunk mellett. Ha János a gyerekeinkre néz most, repeshet a szíve. Gyönyörűek, érzékenyek, energikusak és okosak lettek.

A szerelem élménye – az pedig azt tanította, jó vagyok, nagyon-nagyon jó.

A korábbi sikerek, amikor úgy igazán odatettem valamit – a saját erőmbe, képességeimbe vetett hit.

A rengeteg megerősítő visszajelzés, elismerés: kimondom, amit ők épp csak sejtettek, és jobb lett az életük, amióta olvassák a blogot.

Ugyanez a sporttal: nem hitték volna, hogy lehetséges ekkora változás, és hogy nem megvenni kell a módszert, nem kell “betartani” dolgokat.

A fotók: megdöbbentett, hogyan alakulok, pedig nem ez volt az elsődleges cél.

Az, hogy sokan figyelték az életem. Az, hogy sokan kívántak rosszat, vagy jelezték: nem hisznek bennem. Gyanús volt, hogy ha ekkora a hörgés, akkor az az újszerűségnek szól, és fantasztikus, ők se láttak még ilyet, azért tiltakoznak és elemeznek. Ezt itt szeretném nektek megköszönni. Tényleg kösz, jó, hogy vagytok. Sehol nem tartanék, ha ennek hatására nem éled fel bennem a meggyőződés: én nem ártok senkinek, építő, amit csinálok, jól vagyok, akkor kinek mi baja lehet?

A finnyásságom, hogy én másképp csinálom: nem dőlök be a népszerű tanoknak, kitalálálom a magam útját. És lőn: így keletkezett a gymfeminism.

Az a leírhatatlanul más, kisportolt közérzet, amikor az emberben nincs nyavaly, nyugtalanság, mert mindent megtettem. Az ember megtanulja, hogy a sport ezzel jár, akkor is, ha nehéz nekiindulni, és akkor már ettől könnyebb.

Gyanakodj, ha bárki rosszat magyaráz abba, hogy szenvedéllyel csinálsz valamit. Ha kéretlenül tanácsot ad, miközben nincs problémád. Aki beleköt a sportolásodba, aki rémtörténeteket mesél, annak magával van problémája. (Viszont ne is terjeszd az igét, nagyon idegesek lesznek tőle.)

Téged mi motivál? Mi kéne, hogy még inkább? Mi lökött a változásba?

9 thoughts on “mi a motivációd?

  1. Igen, ez pofán vág: hogy nem vagyok igazán nagy szarban, emiatt is van módom az önsajnálatban, tehetetlenségben dagonyázni. Hát köszi, basszus.

    • Tényleg el kell érni a gödör alját. De ha ez valami hirtelen sokk, az ébresztőbb, hatásosabb, mint ha lassan fő meg valaki.

      A másik viszont: a “ha te nem lennél” féle Berne-játszma, amikor valaki hosszan dédelgeti, hogy lehetne egy másik, egy szabad életem, feledve mindazt, ami ebben a mostaniban jó, adott és meghitt. És aztán van, hogy kiderül, hogy a vágyott, elképzelt boldogság ott sem jön össze, sőt, még szarabb úgy. Nem miondenki tud mit kezdeni az önállósággal.

      És az élet nem diznilend, nem ígért senki boldogságot.

  2. Apám alkoholista nagydohányos volt, hatalmas sörhassal, egész nap koplalás (de nem böjt, mert közben mentek a cukros kávék / piszlicsáré szénhidrátforrások, hadd ugráljon a vércukra össze-vissza [tápértékileg haszontalan sütik stb.] ) aztán este egy gigantikus, 2k kalóriát meghaladó étkezés. Végül sör. Rinse and repeat 25 évig.

    El is vitte a negyvenes évei elején egy durvább hasnyálmirigy gyulladás (a negyvenes, elhízott piások és dohányosok sorait ritkítja keményen ez a kór). Hirtelen jön a baj és kegyetlenül, nem is ismerek olyat, aki legyőzte volna ezt a betegséget sajnos.

    Tehát ez volt a kezdőlőket, ami valamilyen szinten kellett is, mert a huszas éveim elejéig kocka voltam, 0 sport mellett. (bár nem cigiztem / ittam / zabáltam, ismerve ennek az életmódnak a következményét)

    Pár év sport után észrevettem, hogy ettől nem csak jól érzem magam, hanem jól is nézek ki. Ezt lehet felszínességnek hívni (Dagadt, puhos kortársaimtól megkapom, hogy majd ha 70 leszek akkor mindegy lesz úgyis. Oké. Bár szerintem akkor sem lesz mindegy, de nem szállok vitába kajafüggőkkel manapság.), de nekem + pont volt az aktív sport folytatása mellett.

    A kezdeti negatív példa helyét átvette a jó közérzet és a külsőm látható szépülése, mint motiváció. Ez már kitart halálig, mert ennél több nem kell.

  3. Nagyon sajnálom az elfecsérelt éveket, ezért nem halogatok. Eleinte csak ez motivált, most már az eredmények is. Jobb lettem a szakmámban, és mindig találok újabb utakat.Mindig szerettem egyedül lenni, most egyre kevesebb emberrel tartok kapcsolatot, és lehetőleg csak azokkal, akikkel jó. A válás óta(5 éve) tényleg szabadabb, jobb életem van (bár nagyon nehéz), de lehet, hogy előtte is lehetett volna kicsit másképp.
    A biciklizés mellett kocogni kezdtem fél éve, kezdődő depresszió ellen, közben megszerettem. Azért is jó, mert egyszerű, csak csinálni kell, és biztosan fejlődök.

    • Olvastam egy bloggernél a minap, hogy miléyen értékes az életünk minden pillanata, ne tékozoljuk el, mert rövid az idő.
      Csak azt nem értem, ő maga miért fúrt, kavart időt, energiát nem kímélve.

      • Jaj, ez a ” ne tékozoljuk az időt ” szöveg inkább nyomasztó. Én inkább csak siratom a saját hülyeségeim miatt feleslegesen elvesztegetett időt meg energiát, már nem is kéne. Nem tudom ezt jól megfogalmazni.
        Kérdeztem egyszer a gyerekeim apját a kavarásról, azt mondta, azért csinálja, hogy nekem is szar legyen, mert neki szar. Talán mások is ezért?

      • Bosszú, leginkább, közben a kognitív disszonancia kezelése megy: hogy ez igazságtétel (és hogy ez valahogy kijöjjön, a végletekig démonizál).

        Igen, nyomasztó, és annak is szánják. De tényleg kevés a fiatal, aktív, egészséges év, mármint jelen életmódunkban, és tényleg elkeserítő, ahogy az átlagéletű, normák közé terelt fiatalok pusztítják magukat.

  4. Érdekes, nekem az jut eszembe, hogy engem mi nem motivál:
    1. másokhoz mérés, ki hol tart hozzám képest, bármilyen engem érdeklő tevékenységben (zenélés, írás) – úgy néz ki, hogy a motiváció másik oldalán a frusztráció áll
    2. jutalmazás, dicséret, főleg ha nem őszinte
    3. pénz (?) oké, ezt még végig kell gondolni

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.