kedves újságírók!

Titeket nem szokott zavarni, hogy minálunk nagy érdekek szerint, félelem-alapon, másrészt meg sógor-koma pitiánerséggel működik minden?

Nem zavar titeket, hogy az ember, a gondolkodó, a betűvető lény azért nem meri leírni, amit egyrészt gondol, másrészt ami közérdekűen fontos, mert hallgatásra inti a saját érdeke, a hirdetők érdeke, a kollégákal osztott világnézet, a szerkesztőségi irány, a tekintélytisztelet, a barátnőség…?

Nem meri például leírni, hogy egy könyv szar, hogy a szerző hatalmas blöff, hogy egy színész kőalkoholista, hogy az a bizonyos diétás irány tarthatatlan, hogy van, aki egy kicsit sok bőrt nyúz le egy adott trendről.

Le kell viszont írnotok bizonyos kötelező fordulatokat, téma, irány és szerkesztőségi népszokás szerint, amit ott kell. Egészen ártatlan példát hozok: le kell írnotok, hogy a fényvédelem nagyon fontos, mert bőrrákos leszel, és tizenhétezerért kapsz ilyen meg ilyen naptejet, négy oldalon kell mindezt részletezni per magazinszám, miközben már tudjuk, hogy a fényvédők általános és tömeges használata nem csökkentette a bőrrákot, viszont nagyon drágák, és súlyos problémák vannak a kémiai napvédelemmel, senki se számol azzal, hogy 50-60 fokon, a bőrön mivé bomlanak a ható- és az adalékanyagaik. Ugyanígy tolják a sportgéleket, a megbuherált ásványvizeket, a fehérjeport, a napi több kis étkezést, a zablisztet.

Minderre üzletek szerveződnek, és onnantól a tartalom puszta marketing, azt kell írni, kész, leáll a józan paraszti ész. Mást meg tilos említeni is, a főszerkesztő “nem szereti a ketogént”. És a kiállítás, a film, a hely, a szerző, a világnézet, a párt is termék, nagyon hasonlóan működik ezekkel is a behódolás.

Hogy higgyen így nektek az olvasó?

Közben már minden híroldal kéri az olvasók adakozását. Összedobhatnánk egy tökös médiumra valót.

Dehogynem zavar ez titeket, panaszkodtok is miatta, de úgy panaszkodtok, hogy ez a ti nagy problémátok és válságotok. A saját énképetek miatt baj ez, tehát nem az olvasó miatt vagy valami általános etika miatt. Rettegtek, hogy mennyire szabad szólni, hogy kirúgnak, bezár, megszűnik, lefokoznak. Össze is vesztek egy kicsit időnként. De nem változik semmi.

Pedig csak ti tehetnétek ellene. Mert közben ti volnátok azok, akik kimondják az igazságot, irányt mutattok, információt adtok, ízlést formáltok, akinek ehhez forrás, szakértelem, lehetőség, felület adatott. De amikor helyzet van, akkor ezer okból hallgattok és elhallgattok. És aki szól, annak nekiesnek – megy a sértődés és klikkesedés. Direkt és körmönfont módszerekkel érzékeltetik: hallgass, azzal, aki kimondaná, ami kiált. Mindezt a kimondás, a felismerés, a publikálás, a tényfeltárás szakmájában.

Van olyan “emberi érzékenység” is, hogy szegény, ő beteg/öreg/kövér, nem rúgok bele – de hát amit ír, az hülyeség, vagy tizenötödször lerágott csont, és privát se jelzi neki vissza senki.

Van az, hogy most a Freit ki kell hozni zseniális üzletembernek ÉS társadalmilag érzékenynek (ez a júliusi Forbes-ban), és akkor ő kimond, az újságíró leír, a szerkesztő és az olvasószerkesztő bennehagy egy ilyen bekezdést:

A kávé a leggyengébb láncszem műfaja. (…) …ha a válogató ember az ültetvényen figyelmetlen, és más méretű kávészem is belekeveredik a zsákba, vagy bogár ette, törött, penészes, akkor ezek elégnek, mert más a hőellenállásuk. Mindenképpen érezni fogod a bajt a csészédben. Vagyis a dolog nem a baristán, nem a pörkölőmesteren vagy a te nyelveden múlt, hanem azon, hogy mondjuk Etiópiában, négy hónappal azelőtt a munkafelügyelő nem vette észre, hogy az egyik szelektáló figyelmetlenségében tovább lökte a kisujjával a rossz kávészemeket is.

Szerintem meg kéne korbácsolni. Elbaszta a kávémat…

A kávé egyenlítő melletti termény, és az egyenlítő mellett nincsenek gazdag országok. Frei viszont világlátott, képzett, gondolkodó ember, újságíró, és a tetejébe tolja ezt a felelős munkáltató imidzset. Velem soha többé nem hitetitek el, hogy értékalapon áradoztok róla (kétoldalas infografika, hogy ő merre járt a világban és hol vannak kávézói és házai – wtf?), és nem érdekből.

Ez undorító.

Ti is tudjátok mindezt, jobban nálam. Benne éltek, szenvedtek tőle, üzemeltetitek és mentegetitek a saját kis megalkuvásaitokat. Ezek elől, miatt lettem én blogger.

Legyen az, hogy nem számít, ki kinek a haverja, ne az döntsön, mi a tabu, mi a trendi. Ne lehessen manipulálni, érzelmileg zsarolni, drámázni újságírás címén. Műfelháborodni, first world problemeken jajongani. Legyen minden éles, világos, és ne az számítson, kivel koktélozol.

Lehessen kimondani bármit, ne intse le senki, hogy “jaj, ne veszekedjetek”, ne számítson a rang, a múlt.

Számítson az, hogy minőség-e, amit írt. Ki van-e fejtve, van-e benne innovatív, bátor gondolat, saját ötlet, hajlékony nyelv, fontos téma, felelősség.

Állok elébe.

*

A női újságírás etikai problémáiról írtam már 2013-ban és 2014-ben:

az írástudók felelőssége

az írástudók árulása

28 thoughts on “kedves újságírók!

  1. Az ember, akinek “szenvedélye a kávé” és “akinél kevés ember kóstolt több kávét”, de 8 oldalnyi interjún keresztül nem ejti ki a robusta és arabica szavakat. Nem véletlenül…

      • Arra céloztam, hogy robustát vagy legalábbis blendet használ (saját íz-tapasztalat alapján), de most olvasom az online cikket, ahol a papír újsággal ellentétben beszél róla, hogy arabicát árusítanak. Az aromázás és szirupozás ennek ellenére kizárja számomra a valódi minőség képviseletét. Ill. az is szembetűnő, hogy folyamatosan a Starbucksot emlegetik, mintha a naaaagy amerikai multi lenne az ő legfőbb konkurenciája és nem az újhullámos kávézók, mesterséges ízek nélkül, bio, fairtrade, terület-szelektált stb. kávékkal. Itt is, ill. sok más ponton is éreztem a riport irányítását, pl. “megvádolták” a hazugsággal. Pedig én is sokra tartom a Forbes-ot.

      • Az 1100 forintos, első világra szabott kávéárat tartja problémásnak, és talán a globál-franchise-ot, trendiséget (a minőség rovására).

  2. Éva, úgy látom ez nem csak magyar probléma. Évek óta nem tudok elolvasni szinte semmilyen magazin típusú lapot, még agykisöprős nyaralàskor sem. Képeket nézegetni orvosi váróban, ennyire valók.

    • Szerintem, és ezt a hazai nyomtatott sajtó alapos ismerőjeként mondom, a női lapok közül az ELLE kiváló és progresszív, például nem dédelgeti a kövérlobbit és mer természetes arcokat, testeket kirakni, kényes témába belekérdezni, nők mindennapjait bemutatni. A képileg, tördelésileg extrém igényes ÉVA, amióta nincs Betlen Kata, egészen elkurvult: bátor feminista tartalmak mellett (Antoni Rita) semmi rendszerkritika: botox- és mellműtét-rábeszélést cikként kirak, és többségében a már megszokott “pikkpakk” tartalom, a kertvárosi hova-parkoljak, apa-végül-minket-választott konzervatívság, fesztiválmánia, gyenge olvasói írások, vegyek-e-meóriakártyát-a-tabletbe, béna (és importált) DIY melléklet (szemétgyártás), cuki gumicsizmák, grillpartis szendvicsek, ötlettelen ételreceptek vannak. A Marie Claire nőpárti és feminista (mostanában kevésbé, elment smineks, divatos irányba) (képünk amúgy illusztráció), a Magyar Narancs és a HVG hozza a sokéves (megbízható, orientáló) szintet. A Runners’ Word is érdekes olykor, főleg a nem-fordított és nem-termékajánló cikkei, mert azok nagyon faék-egyszerűségűek, amerikaiasak.

    • Ugyanez. Csak felhúzom magam rajta, ha anyukám áthoz egy bármit. Múltkor 15 percet töltöttem az újságosnál vonatozás előtt, mert szerettem volna valami kevésbé komoly, de nem Nők Lapja Pszichológia-szintű sajtóterméket olvasni. Semmi, de semmi nem tetszett sem címlap, sem tartalom, sem a sejtett stílus alapján, végül vettem egy National Geographic-et, abban még nem csalódtam.

  3. Az olvasó engem úgy képzel, hogy előre eltervezem a botrányokat, olvasottságot akarok az ilyen viharokkal, és aztán dörzsölöm a markom, hogy mekkora a hatás, a szegény-betámadott-ártatlan hogy kiakad. Ez nem igaz. Mindenkivel kritikus vagyok, sokakat szeretek is, és sokakról azt gondolom, hogy na ne – ahogy mindenki más, csak én tényleg elolvasom őket, és nem a személy, hanem a jelenség zavar, ha zavar. Meglep, hogy erre hiszti a válasz. Továbbá, nem félek kimondani azt, ami számomra evidens és amit más nem mer. Én, amikor írok valamit (ez a mostani mondatom, amitől a lavina elindult, egy több napos thread mellékes, sokadik kommentje volt a fb-omon, egy olyan olvasóra reagáltam, aki szerintem nem figyel, bekajálja a meghatást és nem elmélyült, hanem csak oda akar tartozni), nem számolok azzal, hogy ekkora hatásúnak tekintenek.

    De most, látva a hisztéria méretét, megállapítom, hogy vagy tényleg fontos szereplő vagyok, vagy pedig sokan gondolják így, hogy a wmn bennfenteskedése és jópofizása szakmailag, női alter tartalomként értelmezhetetlen, de ezt nem illett kimondani; esetleg (és/vagy) többen pedig úgy gondolják, hogy kötelező volna ugyanazt szeretni, tolni, nem számít, ha kínos, hiszen nők vagyunk, Szentesi meg, ugye, átélte, amit átélt, és akkor az szabadlevél.

    Szerintem érthető az is, ha egy keményen dolgozó betűvető (ez volnék én) ezt a jelenséget művészbejárón való közlekedésnek tekinti, amelynek nem sok érdemalapja van. De nekem ő nem dráma, egyszerűen unalmas a rúzsos jófejkedés.

  4. Mindig ledöbbenek a wmn/nlcafe/femina etc. igénytelenségén, sablonosságán. Nem lenne ez baj, a blikk is megél a piacon, de akkor ne alteroskodjanak (főként a wmn-re gondolok) és ne az legyen a húzómottó, hogy itt nem kell megfelelni senkinek. Hát persze. Azért olvasom a blogod, mert ez végre egy eredeti hang. A Lobster is. Vagy még néhány. Sajnos a blog (mint műfaj) soha nem fog annyi emberhez eljutni, mint egy online magazin, médiatermék. A függetlenségnek ez az ára, úgy tűnik, és ez elég szomorú.

    • Valahol nem tökmindegy, ki milyennek mutatja magát? Alter vagy műalter? Ami nem elég jó, azt nem kell elovasni. Frei érdekesen építette fel magát, nem tudom megítélni a kávébizniszt, nem vagyok avatott, de az tény, hogy nagyot ment a riporterkedéstől indulva. A miami ház sztoriját történetesen pontosan ismerem és tökéletesen logikus ügy., azt igen jól csinálta. Nekem úgy tűnik, fókuszált fickó, aki tudja, hogy akar élni, és ezt meg is csinálja. Hozzáteszem, hogy nem tudok róla sokat, nem haver, vagy ha az lenne, sem írnám le, én pedig nem vagyok rajongó vagy hasonló, csak érdekes ezeket a sztorikat újságban látni, és teljesen más egy beszélgetés alkalmával, amikor kérdéseket is lehet feltenni.

      • De engem zavar a hájp, ami pl. a wmn körül van, úgy hivatkoznak rá, mintha valami origó lenne az autentikus női kontent műfajban. Férfiak olvassák, és azt gondolják, hogy na ez az, amit a nők valóban gondolnak, ez annyira irritál! A Freihez nem tudok hozzászólni, nem követtem, a kávét imádom, voltam Kolumbiában és ittam ott olyan kávét, amit soha sehol azóta sem. Nem agyonpörkölt, sima leforrázott, házi kávé. Karácsony a nyelvem hegyém, mondanám, ha nem gyűlölném szívből a karácsonyt. Legyen inkább karnevál, bár az sem. Nektáríze volt. A volt férjem kolumbiai, hát nem laknék ott, hiába a kávé.

      • Hézagos műveltségem cserbenhagyott, mert azt sem tudtam, hogy a wmn menőnek számít, a hájpot sem, így a partvonalról integetek, bocsánat.

      • Én soha nem írnék olyan posztot, de baráti beszélgetésben sem kezdenék olyat, hogy Frei/Trvtko/Alinda/Puzsér/DTK/Demcsák gáz mint olyan, és ítéljük meg egyben az egész személyt, ez béna szerintem. Sztorizni sem szeretek, hogy találkoztam valakivel, és mit tudok róla.

        Én itt Freijel (így írjuk, sajnálom) kapcsolatban az újságírói felelősséget firtatom. A Forbes nem rasszista, nem buta, és ez így átment? Mi van itt? Mit gondolsz kifejezetten erről az etióp válogatós elszólásról? A pofám leszakad, kicsit össze is mossa azzal, hogy ő nem fair trade, mert az nem jó, nem igazi megoldás, és ő a második világbeli fogyasztót is tiszteli, azért ilyen aggályos. Ez marketing. És eközben nincs semmi különös igényességről szó: az ízesített kávéi közül huszonkilencben szirup van, egyben van csak kardamom.

      • Most akkor a Freiről van szó, vagy az újságíró felelősségéről? Előbbi esetben nem tudom a cikktől elválasztani a személyes benyomásaimat és a pluszinformációkat, amik a cikk tartalmát kontextusba helyezik. Ez sem jólinformáltság, sem intimpistáskodás, csupán tény.
        Ha az a kérdés, hogy jó munkát végzett-e az újságíró, mennyire mély, értelmes, elgondolkodtató, hasznos, mittudomén, az egy másik kérdés. Arról, hogy nem válogatják esetleg jól a kávészemet, nincs különösebb véleményem, biztosan így van. Ez miért elszólás? Nem kell Afrikáig sem elmenni hasonló példáért. Ha a szilvalekvárba a szilvát nem válogatják tisztességesen, akkor általában jól pics@n lesznek rúgva itt, a faluban, mert valóban elrontják a minőséget. Vagy az egész lekvárt. Nálunk sem akadémikusok végzik ezt a munkát, vagy távoli összefüggésekben gondolkozók. hanem kb. abba a társadalmi rétegbe tartozóak itt, mint amilyenek a kávéválogatók Afrikában. Sokszor olyanok, akik nyakára szintén felügyelőket ültetnek, ha a minőséget tartani szeretnék, mert kizárólag így működőképes a folyamat. Ha Európában válogatnák a kávét, szerintem ugyanez lenne a képlet.
        Nem vagyok szakértő, de valószínűleg több szinten el lehet rontani, a pörkölést és a kávéfőzést is sokféleképp lehet művelni, főleg, ha Ancika nénire gondolok, aki háromszor is lefőzte a zaccot a nádasdi presszóban.
        Azt hiszem a Frei-kávézók a Starbucks és a Costa közönséghez hasonlóakat vonzanak és céloznak, ezért példálózik vele, ez az üzleti modelljük, nem a special és újhullámos kategóriában gondolkodnak. Ez egy döntés, lehet szeretni vagy nem szereteni. Jelenleg a közönségigény az ízesített és csillámfaszpónis latte irányba tolódott, ez eladható a nagyközönségnek, és ha valakinek a tömeges eladás a stratégiája, ezt veszi figyelembe. A fair trade-re nem látok rá teljesen, azokon a fair trade ültetvényeken, ahol jártam, nagy kamunak tűnt, ami nem kimondottan a helyieket, hanem a magasabb eladási árat támogatta, de biztosan vannak hiteles helyek is, nem merítettem széles mintából.

        Ritkán térek be Frei-kávézóba, általában nem a kávé, hanem a kávé-francia sütemény-papagájos tapéta-bársonykanapéaseggemalatt-internet, ahol nem csesztetnek, ha két órát dolgozom összhatás miatt. Kávét Freijel egyszer ittam, az cortado volt, igen jó. Egy másik kávézóban. De most abbahagyom, mielőtt azt gondolná bárki, hogy hírességek körül bokázom, és ez életem nagy története.

      • Ez (a harmadik világ nem elég feszesen válogatóin dohogni sznob élvezeteink miatt, és pont az etiópok!) érzéketlenség, önmaga karikatúrája. Ez Frei felelőssége, és ezen a szerkesztőségen át is ment. Ha egy ilyen mondat leíratik, kiejtetik, ott nincs pluszinformációnak szerepe, az ennyi. Nem arról van szó, hogy egyéb ismereteink, benyomásaink alapján mit gondolunk még róla.

      • Nézz bele az interjúba, beszél sokat a fair trade-ről, meg hogy nem úgy kéne, nincs ott ivóvíz, jaj, és ő hogy segíti a dolgozóit. Ehhez képest durva ez.

        Én ezt nem most kezdtem, a blog legelején írtam róla. Nincs pofám háromszáz forintért inni kávézói kávét (az az otthoni ára kb.), ahogy nincs pofám kínai zoknit venni hatszázért per három darab.

        https://csakazolvassa.hu/2012/07/31/kavezzun/

  5. Azért is olvasom a blogot, mert igazán jól írni nem tudnak olyan sokan. Itt rengeteg érzés, gondolat úgy van szavakba öntve, hogy azzal azonosulni tudok. Nincs cukiskodás, terelés, szépítés. Nekem mindig ez hiányzott, hogy igazán beleálljak a konfliktusba. A kedvesség, mint a legfőbb jó…volt pár félrecsúszás emiatt, ahonnan nehéz volt visszajönni.

  6. Többnyire szakmai blogokat olvasok. A wmn-t szoktam, de régi megszokás, mert mostanában kevés az ütős cikk ott és egyre kevesebbre kattintok rá. A bezzeganya bája, hogy nem akarja magát jobbnak eladni, ami amolyan blikk anyáknak, akik végre nem a gyereken vezetik le a frusztrációt hanem egymáson névtelen, képtelen kommentáradatban és végre nagyon élhetik, hogy egy félmondatba kötnek bele és jól meglovagolják. Valószínűleg a férjükből is csak a lovagolható testrészt látják, a félmondatot, de senki nem akarja elhitetni velünk, hogy ott szakértői tartalmak vannak. Ezt most csak azért írtam, hogy a wmn mellé tegyem.

    • A szakértői tartalom sok időbe és sok pénzbe kerül, nekünk egyik sincs, a hitelességét meg két perc alatt haza lehet vágni két rosszul pozicionált reklámmal, akár mi raktuk oda, akár más. Továbbá tudomásul kell venni, hogy vannak tartalmak, amik szívünk csücske és nekünk fontos, csak épp harmincan ha elkezdenék egyáltalán olvasni, ebből befejezné tíz. Nem választható, hanem adottság – a 444 is rakott külön egy Qubitet, amit nyilván nem olvasnak milliók, és addig lesz fenn, amíg van rá valami pénz megírni ezeket. És a bezzeges közösség még ebben az állapotában is összehozott pár ütős akciót, raktunk össze pénzt műtétre, törzskommentelő kerekesszék-kiegészítőjére, sose feledem a cucc-és felajánlásáradatot egy-egy (szándékosan ritkán) kitett (utánajárt, valós) felhívás után, és lettek onnan barátok, valódiak és tartósak. Többre nincs most igény, a népnevelői hajlamunk is viszonylag korlátos az eddigi eredményeinket számbavéve. De celebezés, mókusvakítás, nettó hazugság nincs a posztjainkban, ha néha árulunk valamit, ott van rajta az x – egyébként ha a megrendelő nem nagyon humortalan, én jól elmókuskodom pár teszttermékkel is, belefér. Nem mutatjuk Mindent Megoldó Orákulumként egyiket sem. Ún. hagyományos szerkesztőségbe (főleg főállásba) egyébként sose ülnék, tán 4-5 hónapra próbáltam más profilú egységnél, és soha többé, így ma elegánsan mondhatom magam X foglalkozás+mellékállású szövegírónak (sose újságírónak, szövegírónak, hehe), aminek nem tetszik a szaga, azt nem kell elvállalnom. Ez tisztább pozíció. És mostanában arra is gondolok, a nyilvánosság felületei nem minden téma megvitatására alkalmasak, nem a téma, a felület, az elérhető emberek csoportja vagy az elérhető eredmény teheti eleve kudarcossá a vállalkozást.

  7. Frei Tamás műsorai számomra nézhetetlenek voltak annak idején. Idegesítően lenéző és hatásvadász. Szóval volt már, hogy egy kitűnő regényt majdnem visszatettem a polcra, mert az író arcképe kicsit hasonlított rá. De szerencsére elolvastam. A kávézói engem is megleptek. De a Starbuck’s is csak addig érdekelt, amíg Amerikában volt. Budapesten is látom, de nem megyek be. Túlárazott kávék, termékek, nem az én világom. Számomra a luxus a vajhal. De félek, nálunk hátha nem ugyanolyan. Két dolláros fish and chipsz-ként kóstoltam. Az említett médiatermékeket ismerem, sajnos, néha olvasom is, (a Nők Apjában a múltkor Bartis Attila interjú! – ezen elámultam) a reklámot kell eladni, a múltkor megvettem egy ilyet, ahol haladó tartalom, meg minden volt ígérve, és a haladó tartalom apró betűvel, észrevehetetlenül el volt rejtve a színpompás, fotóval illusztrált reklámcikkek alatt/között. A haladó tartalom = szépen fényképezett nyomornegyedek, tragédiák. De ma, ezt olvasva, hát, fűzfa, rákattintottam a vvmn-re!

    • Jajj, volt egy tévésorozata Freinek régen, átlag öt percnyi filmet húztak szét 45 percre. Egyik részben a jaipuri maharadzsánál tett látogatásról lett volna szó, de látszott, hogy a maharadzsa nem fogadta és ötször egymás után vágták be a betekintésre megengedett folyosórészleteket, hogy ez a hárem… Széchenyi Zsigmond még frissiben megírta indiai vadászkörútját az 1920-as években, együtt vadászott az akkori fiatal maharadzsával… Talán hivatkozhattak volna erre, ha a felkészülés (?) alatt sort kerítettek volna némi előtanulmányokra. (Széchenyi megírta azt is, mennyire szenvedett a maharadzsa kedvenc indiai klasszikus zenéjétől 🙂

  8. Az írott sajtó egyre inkább úgy működik, hogy van maroknyi “belsős”, akit a fix pénzért cserébe egyre jobban facsarnak ki, és mellettük a külsősök, akik meg igen alacsony flekkdíjért “bedolgoznak”, semmi érdekük minőségileg kidolgozni a cikkeket, jobban utánamenni, hiszen az 2-3-szor annyi munka ugyanazért a pénzért. Csökkenő reklámbevételek és előfizetői bevétele a másik oldalon. Ugyanakkor egy jó cikkhez a legváltozatosabb témákban kéne elmélyedni. Ha olyan cikket látok, amihez igazán értek (örökbefogadás), mindig elámulok, mennyi hiba van a mainstream médiumokban. Félő, a más tárgyúakban is, csak azt nem veszem észre.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.