Idén — én is alig hiszem — teljes böjtöt folytattam a nagyhéten.
Ami azt jelenti, hogy Bővebben…
hús-vét
58
kategória kategória bejegyzései
valentin-napi bejegyzés
Öt év alatt egyszer sem emlékeztem meg erről a szép ünnepről.
Voltál te már szerelmes?
Igazán?
Mindig így írom: rebbenő módon? És úgy értem: teljes lélekkel, legjobb önmagaddal, érdekmentesen. Hogy a neve kezdőbetűitől hevesen vert a szíved, úgy? Hogy csak nézted volna egy centiről, szempilláját simogatva: te drága?
Nem voltál?
És úgy érzed, lemaradtál róla? Soha semmi? Csak titokban sóvárogtál? Csak egyszer moccant olyan igazán valami, de az sem az volt?
Ne érezd úgy, hogy lemaradtál. Más is lemaradt. Szinte mindenki. Nem, nem azért, mert frigid vagy.
Szólnak a szerelmes slágerek, az isler szív alakú volt ma (de még egy plusz piros marcipánszívecskét is rátettek!), kilencig tartanak nyitva a virágboltok, celebek kérik meg celebnők kezét, majd csókolóznak a címlapokon fél évvel később új celebekkel (hiába, a szerelem!). Minden filmet, könyvet, sztorit a SZERELEMnek nevezett rejtélyes valamivel adnak el. A barátnőd is szerelmes, a férjed legjobb barátja épp válik, mert megőrült – az igazi szerelem mégis olyan ritka, mint sivatagban a virág.
A magazinokban pózok, fortélyok és rafinált fehérneműk, amelyek rajtad persze borzalmasan állnak. Vacsora és velnesz. Mérhetetlenül mesterkélt volna az egész igyekezet, hiszen nem szereted a testedet és nem szereted a partneredet.
Mert szó nincs szerelemről a férfi–nő interakcióban. A forgatókönyv a következő: ha fiatal nő vagy, a szépségedet (annyit, amennyit) és a szexuális hajlandóságodat, gyorsan, amíg még értékes, mézesmadzagként használva bebiztosíthatod magad. Igádba hajthatsz egy bódult férfit, megígértethetsz vele mindenfélét, kipréselhetsz belőle gyereket, megélhetést és – ha elég ügyes vagy – jólétet, családi házat, státuszt.
Aligha úszod meg a forgatókönyvet. Nem lehetsz spontán, és nem lógathatod a lábad, mert akkor lekésed a termékeny éveket. Harminc fölött már pánik kezdődik, mert szerelmet nem érzel ugyan, de gyereket akarsz, és minél jobb apát, teljes családot. Esetleg a saját érzelmi hiányaidat gyógyítani, vagy az apakomplexusodat. Így a többi szempont háttérbe szorul, a vonzalom és a szenvedély terén megalkuszol. Eközben azt mondod, s talán hiszed is, hogy egymásra találtatok, egyeznek a céljaitok és szeretitek egymást, pedig arról van szó, hogy elvársz tőle valamit.
Eközben lassan minden második pár meddő. A másik (talán gyakoribb) lehetőség, hogy valami küszködős, diszharmonikus, pár hónapos kapcsolatban véletlenül (vagy állítólag véletlenül) teherbe esel. Az embered nem akar gyereket, de belekényszerül.
Együtt éltek majd, ami nem lesz vidám. Vagy csak pár hónapig tart a mámor, vagy soha nem is éreztél igazi vágyat, nem élvezted a szexet, és nem lesz jobb. Mégis végigcsinálod, beleroskadva, konfliktusokkal. Elhízol. A forgatókönyv erősebb, mint a lélek, az ember, a szenvedély.
Más férfiaktól is elvárják, és ők is végrehajtják kényszerűen. De ha tehetik, lelépnek csapatépíteni, túlórázni, motorozni, pecázni. A férfiak menekülnek otthonról, és, sajnos, dolgozniuk kell. Az anya a gyerekkel vigasztalódik, rátelepszik, túlgondoz, és elfelejti, ki is ő, amikor nem anya. A gyerek pedig változatos tüneteket mutat.
Ez a párválasztás és családalapítás nevű műsor. Viszonylag szabad döntésed, hogy eközben önjogon válsz-e valakivé, vagy függelék maradsz.
Ha önjogon is leszel valaki-valami (más szóval: keresel pénzt), vagy apuék megtolnak egy lakás árával, akkor szinte biztosan el fogsz válni. Ha nem, akkor nem válsz el, mert hova is mennél.
Boldog nem leszel egyik esetben sem. A szexet nyüstölésnek érzed, nem élvezed, mert nem volt a vágynak komoly szerepe. Nem őszintén mentél a kapcsolatba, hanem az előnyökért.
Az igazi szerelem érdekek ellenében is kialakul, mégse rombol, hanem teljessé tesz. Nem használja a másikat, hanem nettó módon szereti. Nagyon ritka.
Most érzem a retorikai kényszert, hogy írjak valami vigasztalót. Miután leélted a fél életedet, hozzáromlottál a szerelemtelenséghez, és nem vársz már semi jót, váratlan varázslatként még megtörténhet veled.
mesélek a testépítésről 2.
A folytatás előtt, az egyes sportágak, kategóriák bemutatása előtt jelzem, hogy
a blogomon semmit nem azért írok, hogy propagáljam, rábeszéljek bárkit. Sok téma csak azért érdekel engem, mert újságírói aranybánya. Amit ismerek, arról kézenfekvőbb írnom, persze. De egy-egy téma felvetése nem állásfoglalás, voksolás a “helyessége” mellett. Nem gondolom, hogy amit én csinálok, azt csinálja más is, mert az a jó. Csak azt gondolom, hogy merevnek, zártnak lenni, ugyanazt a kedvtelést űzni évtizedekig nem egy szerencsés állapot. Én amúgy is képtelen vagyok helyességben gondolkodni, csak verziókban tudok, nem kedvelem a sarkítást. Aki fél egyes témáktól, akit nem érdekel valami és ezért idegenkedik, és nem érti, én miért írok róla, miért ilyen fontos nekem, az egy kicsit önös (megrendelő: arról írjak, ami neki tetszik), másrészt nem intellektuális, és annak nem való ez a blog — ez megint nem értékítélet, hanem verzió. Nem minden értelmes ember intellektuális. Azért írok bármiről, mert érdekesnek tartom, a gondolat, a világ összefüggései mint olyan érdekes. A közgondolkodás viszont lomha, normatív, önigazoló, és ezt tételezi fel másokról is, nem lehet ám csak úgy csacsogni, rögtön ügyek képviselője leszel, rádaggatják. Márpedig én csacsogok, agyalok, magamról, jelenségekről, mindenféléről — ha nem tenném, nem tudnék mit írni a blog negyedik évében. És csacsogni is lehet profin, meg húsba vágó sorskérdésekről írni is lehet szarul. Nemsokára a csacsog, a normatív ás az agyal szavak fel fognak bukkanni az engem mószerolók nagyokos kommentjeiben. Szia, Abszolút Igazság nevű kommentelő, élmény számomra, hogy ezt is olvasod.
Ezt az egészet most azért írom, mert a reakciókból ítélve sokan olvassák úgy a posztokat, mint ha én terelni akarnám az olvasót, pedig istenuccse, csak a megismerés felé terelem, a részletekbe menő kíváncsiság, a buta reakciók meghaladása, az árnyaltság, vagyis a gondolkodás mint létforma felé, és nem a ketogén vagy a dán filmek vagy a testépítés felé. Nincs olyan felelősségem, amelyet állandóan nekem szegeznek, mindenkinek magának van felelőssége abban, hogyan él, kinek hisz, és mit kezd az olvasottakkal. Lehet, sőt, valószínű, hogy soha nem lépsz be egy edzőterembe sem, erre ezeregy okod lehet, és én nem gondolom magasabbrendűnek azt, aki belép — csak gáznak azt, aki úgy ítél nagy magabiztosan, hogy nem is tud róla semmit. Te mondjuk nem leszel a súlyzók lánya, mert nem ez az utad. És mégis érdekel a téma, vagy az, ahogyan én írok róla. Ez esetben neked való blogra kattintottál.
A másik: én magam nem vagyok, nem lettem testépítő, nem tartom magam annak, és nem azért, mert ciki volna, és nem is azért, mert nem versenyzek, hanem mert többnyire és lényegében nem azt csinálom: nem úgy edzek, nem azt eszem, és nem is az a célom, mint az övék. Hanem a terembe járok, lelkes amatőrként, és a testem formálásában, edzésében felhasználom a testépítés eszközeit is, illetve van egy testépítő edző, aki hetente egyszer edz, célzottan, a lemaradt testrészeimet (időközben találtunk többet is). Ja, és szeretek izmos lenni, de ez nem tesz testépítővé.
Na, tovább, tartalmi rész:
Sokan űzik a fitneszt, izomépítést hobbiként, én is, de a versenyszerű testépítés egészen más. Sok kívülálló szerint nem esztétikus, és senki szerint nem egészséges. Azt a berken belüliek is mondják, Ed is, hogy a női testépítés nem esztétikus és nem egészséges, erre azt mondom, hogy a férfi sem, csak a nőknek az egészsége és a kinézete hagyományosan köztulajdon. A nők a társadaloméi, magasabb célokéi, a férfiak önmagukéi. Bővebben…
egy se bírta mondani
Írja nekem a nembuta és nem rosszindulatú olvasó, és ő névvel és ismerősként, egyenesen, hogy figyelj, ha ennyien mondják, hogy ellenszenves, nagyképű, amit csinálsz, akkor hagyhatnád ezt a dacot, hogy te akkor is úgy. Tényleg gondolj már bele, milyennek hat ez kívülről.
Ez? mi? Miről beszélünk egyáltalán?
Mert én úgy élem meg, Bővebben…
bejegyzés
Ez a címe: bejegyzés. Mert ez egy bejegyzés, arról szól, hogy bejegyzés.
De ez csak munkacím, majd lesz jobb, találóbb cím, átírom, és a linket is akkor, amit itt ügyesen generál a vördpressz. A béna bloggerek nem írják át a linket, számok maradnak benne, betűkihagyások.
A helyes link a minimum, olyan, mint a fényes cipő, igen vagy nem, jobbra vagy balra, kecske vagy birka, szar vagy máj.
Nekem tökéletesek a linkjeim. Azok lettek olyan két hónap után.
Értékeli-e valaki?
Alulértékelt blogger vagyok, ki ért engem? Ki értette, aminek én úgy örülök írás közben, hogy a Média, ez a zöld szemű szörnyeteg és hogy a nők malmára hajtja a vizet a latban? (Ki nem?) Hát a kék kapszulát? Ki vette észre, hogy Ny-nyel kezdődő férfinév aligha van? A Baudelaire-idézetet, a trükkös ellentmondást, az iróniát értik-e, vagy gyorséttermi kaja ez is? Ezeknek mindegy, csak legyen valami bejegyzés naponta, valami akármi, benne erős szavak, tömör, idézhető mondatok, egy darab meglepő metafora, a részletek nem érdekesek?
Értik, valaki mindig.
Másrészt, vannak népszerű bejegyzések, facebookon végigtarolók, egyik szemem örül, másik zokog, mert ezeket az írásokat emiatt rögtön meg is vetem. Hiszen a megosztás visszás valami, ebből látom, hogy hatásosak, önigazolóak, könnyen emészthetők, igazi zavart nem okoznak — ha azt okoznának, nem osztanák meg. Van az, amit sokan olvasnak, de alig osztanak, van, amit sokan olvasnak, sokan osztanak, és van, amit kevesen olvasnak és szinte nem is osztanak meg.
De a döbbenet, hogy mi találja el őket: mint valami vegyeskar és posztmodern kórusmű, szólók jajdulnak hol innen, hol onnan: ez a posztod, ez, ez nagyon! és mindenkinek más.
Amit nehezen, csiszolgatva, nagy figyelemmel írok, és nekem fontos, az valahogy súlyos lesz, alig hat. A könnyű kezű rutinok, és amikor épp csak húsz perc alatt írok, mert álmos vagyok, késő lett, kell valami holnapra — a saját nyomásom ez, hogy fél hatra meglegyen, olvasók hajnali üdvéért –, azok a gyorsak-könnyűek meg felmagasztosulnak. A szövegszépség és a gyorskönnyű, az egymást kizárja.
Ide írok egy ajánlást, dőlttel, jobb szélre, mert akkor örülnek:
F-nek
Senki se tudja, ki az az F, az az igazság, én se, de F magára ismer, és ír nekem, hogy pont eltalálta a bejegyzés, és ki vagyok én, hogy ezt elrontsam, F napját mondjuk G kedvéért? (Szegény G!)
Ide teszem a More taget. Így. Bővebben…
csak az olvassa. én szóltam 