A kérdés megkerülhetetlen, mert sokan egészen extrém mértékig nem tudják, kik is ők. Jók-e, elég jók-e abban, amit csinálnak – akár szakmáról, akár anyaságról, akár nemi identitásról van szó. Egész életükben nem tudják, és ettől olyan kuszák és szomorúak, toporgóak.
Már az elején kérdezek – a kérdésről:
1. Kell-e ezt tudni? A te dolgod-e tudni, vagy majd a közönség (ha alkotó ember vagy), a jóságod recipiensei, például a gyerekeid megmondják és visszajelzik? Mi van, ha nem jelzik vissza?
2. Mi az, hogy jó, mit is kérdezel ezzel? Valami teljesítmény, vagy a karaktered értéke morálisan: “helyes célok érdekében fáradozom”, vagy hogy értékes vagy…? értelmes az életed? esetleg ez valami rangsor, vetélkedő, és azt jelenti a jó, hogy másokhoz képest hol vagy?
3. Ez egy erős, inherens érzés, tehát belül van, eredendően, vagy edig másoktól függ, a külvilágtól tudjuk meg és aszerint alakul az érzetünk?
4. Aki nagyon tudja, hogy ő jó, az nem csak makacs, egoista, nárcisztikus, vagy, mit is írogatnak rólam mindig: elmebeteg? Bővebben… →
…És hogy ez békés meggyőzés volna? Érzékenyítés, informálás? Ha jól csinálják, amolyan steinerkristófosan, és nem a mártonjoci őrjöng és vádaskodik nulla teljesítménnyel, akkor haladunk szépen a szeretet útján?
Mindig, az egész történelem során a hallható az eszmék hangja volt: szabadság, nemzet, béke, tolerancia, erős ország, megmaradás, szivárvány, bármi. De ami igazán mozgatta a világot: az eszmék mögött a pénz, az érdek, a hatalom. Az eszmék álruhák, néhány hóbortos naivat érdekelnek csak (és ők is fizetést kapnak érte). Ezért üzleteltek a náci hatalommal még a biztos bukás időszakában is, nem azért, mert az “eszmével” egyetértettek volna. És ezért váltják eszméiket emberek oly könnyedén.
Ma és már jó évtizede transznemű milliárdosok, befektetők pénzelik a gyógyszerkutatásokat, a műméh és a petesejt nélküli fogantatás kísérleteit (és te amúgy állatvédő vagy…?), a gender tanácsadó és operáló klinikákat, felvilágosító kampányokat – az egész ideológiát és annak médiabeli és politikai jelenlétét.
Az LGBTQ-ban egyre nagyobb a T, hízik a Q, és cenzúrázzák azokat, akik csak LGB-t akarnak, ahogy leterfezik és kirekesztik azokat a feministákat, akik nem szeretnék a néhány, feltűnő és hangos transzneműt a hátukon cipelni. Nem okvetlen ellenzik, ám külön ügynek, más természetű harcnak tekintik a transzneműekét. Akik szerint ez is kirekesztés. Bővebben… →
Nem kell újra megírni ugyanazt. Aktuális, kirakom újra a főoldalra.
A lényeg, hogy a nem (sex) biológiai valóság, nem kell érezni. Az érzet nem sex, a gender pedig csak szövegelés, illetve tanult szerep. Nincs veleszületett gender. A kínzó másság- vagy testi idegenségérzet pszichológiai probléma, amelyet a korhangulat, a környezet nyomása vagy traumák könnyen kiváltanak.
Ezért veszélyes a mézesmázos, illetve panaszkodó transzlobbi. Egyre több az olyan kamasz, aki csak szavak szintjén transznemű vagy agender, bigender, genderfluid, vagy aszex (amúgy Villő, e viselkedés állatorvosi lova is ezt nyomja), tehát semmit nem vállal, esze ágában nincs műttetni magát, vagy tartósan elköteleződni. Holnap majd máshogy érzem. Ennyire komoly ez. Viszont a vekengéssel és ellenségkereséssel a legszebb éveiket tékozolják el. Eközben az élet megy tovább, a hagyományos dolgok (család) virulnak. A többi fiatal, aki ezektől meg a förtelmes ne szülj propagandától-vádaskodástól érintetlen marad, tanul, ismerkedik, bulizik, karriert épít, szerelmes, családot alapít… (Párhuzamos jelenség: akit nem érdekel a kövérség-rinya, a bodypositivity, a vegán siránkozás és viták, az terepfut, staeket süt és bikiniben napozik.)
Mindegy, hogyan népszavazol, nem számít. Ez csak a közhangulat utólagos tesztelése, a törvényt már megszavazták. Az igenek semmiképpen nem lesznek többségben (de az se változtatna semmin). Felháborodni sem érdemes a népszavazáson mint hergelésen és homofóbián (ezt sunyin összemossák a transzfóbiával). Különösen úgy, hogy az érvénytelenül.hu kampányolói következetesen nem tudják, mik a kérdések (!) és mi a probléma a jelenséggel. Mert bőven van probléma, riasztó jövőkép volna, ha bedőlnénk ennek.
Ha van arányérzéked és ízlésed, akkor két év járvány után, egy kíméletlen háború közben, durva gazdasági válságban, miközben prosperál a nők elleni fizikai erőszak… e valós problémák közepette nem az LMBT emberek “elnyomottságán” fogsz kiakadni. Taszító, ahogy gazdag, divatos, nagy médiaelérésű, emancipálódott (rég jogegyenlőséget élvező) meleg hírességek, és MINDIG FÉRFIAK harsányan, profi marketinggel az elnyomottságról siránkoznak, és persze rájuk akaszkodnak a transzneműek. Ez is toxic masculinity, ezek is basáskodó férfiak, ez is egyenlőtlenség.
Aki nem úgy gondolta eredetileg is, aki nem idegenkedett a melegektől, az a Fidesz kampányának nem dől be most sem. Viszont nem lehet tagadni, hogy az LMBT- és identitáspolitikai ügyben bőven léteznek aggasztó jelenségek Nyugaton, ide tényleg ne jöjjön be a cancel culture, a nő és férfi szavak/fogalmak átírása, a kamaszok hülyítése, a fekete hormonozás, a nők védett tereinek és lehetőségeinek elbitorlása. A “nálunk ez még nem probléma” gyengécske hárítás, egyben elismerése annak, hogy máshol meg szörnyű a szép új világ.
Nem bizonyult igaznak a vád és félelem, hogy a 33-as és a salátatörvény fokozta volna a melegek veszélyeztetettségét, pszichés problémáit, öngyilkossági hajlamát. Egyedül a Háttér Társaság számolt be arról, hogy több hívást kapnak. Nem csak a fideszeseknek, meg az edukálandó “homofóboknak” van problémájuk a szivárványkodással. Én biztosan nem kérem azt a csomagot, amelyben az ellenzékiségemnek immanens része az LMBT-kiállás, és nem szabad beszélni a problémákról. Hogy ezek az emberek gyanakszanak és gyűlölik a “normalitás”, a biológiai nem és a kétivarú szaporodás valóságát.
A mesekönyv körüli 2020 őszi hiszti, a matiné, “meseolvasás”, sértett kommentek ezrei óta nem állíthatja a progresszív közeg, hogy nincsen genderpropaganda. Hegedűs Emett, Ónodi Adél, Tobi és Tuza Éva szerepeltetése, sztárolása, NoÁr klipje óta pedig világos, hogy a legfiatalabbak is érintettek és célpontok.
“Ha lenne barátnőm, fognám a kezét.” De nincs. Ezt csak elképzeled, meg kisminkeled magad, és benne leszel a tévében. Azt se tudod, mi az a párkapcsolat:
Hahó! Légy, akit vagy! Bátrtan! Ne nyavalyogj folyton! Annak fogod a kezét, akinek akarod, szabadon élhetsz szexuális életet. A melegek nincsenek elnyomva, transzfóbia pedig nem létezik! Nem azt jelenti, hogy nem kérsz a valóságtagadásból és az ép test megcsúfolásából (tranzíció). Nem azt jelenti a homofóbia, hogy nem tapsolsz ennek a műsornak.
Minél nyugatabbi meg szabadabb a társadalom, annál több a nemváltó óvodás, kiskamasz is. Bizony:
A legmeghökkentőbb: az átlagkommentelők, akik utálják a kormánypropagandát, kifejezetten Orbán-ellenesek, minden érvénytelennépszavazós poszt alatt tömegesen azon háborognak, hogy ha nem lenne a nagy fideszes felhajtás, akkor erről a sok zavaros, “aberrált” jelenségről nem is hallanának a gyerekeink. A plakátokról tudták meg, hogy melegek és nemváltók léteznek. Vagyis: ők is azt gondolják, hogy a másság témájával békén kéne hagyni a gyerekeket. Ahogy a kormánypárt. Annyira utálják az egész másságot, hogy szerintük negatívan, kritikusan sem kéne róluk széles körben beszélni. Most minden gyerek erről kérdezget, aztán még kedvet kap…
Ez jól odabasz az aktivistáknak, mert a Pride-on, a Tobi-kampányban, a mesekönyv kapcsán pont a gyerekeket célozták meg, és túltolták (ki nem látja a salátatörvény előzményeként a mesekönyvhisztit?). Így képzelték vajon az LMBT-lelkesültek a fideszellenes tömeget, hogy még ennyire se akar hallani “a buzikról”? Szívük szerint még többet és folyton beszélnének a másságról, a közösséget ért bántásokról, láthatóak szeretnének lenni, mindenkinek, és ezt csomagolnák a szexuális felvilágosításba is. A másság teljesen rendben van, sőt, ünneplendő, ez egy erős, megmásíthatatlan érzés… és már bent is vagyunk a nemi tranzíció előszobájában. Amely törekvéseket dollármilliókkal támogatják, itt van erről cikk.
Két olyan nem van, amely valóság. Minden más vagy anatómiai hiba, vagy konstrukció: annak kifejeződése, hogy a nem megélése nem komfortos – egyébként keveseknek az, de amennyire lehet, próbáljuk élvezni. Ahogy megélik e két nemet, az sokféle. Az nagy zavaros, és a zavarosban sokan keresgélnek mindenfélét.
Minden kamu? Vannak egyáltalán őszinte transzok? – kérdezi kíváncsi vacsorapartnerem. Ezt a kérdést talán fel lehetett tenni 2012-ben, de azóta?
Mindegy, ki mit érez, akár őszintén érzi, akár divatot követ. A valóság számít. Mindenki keresi magát, ők így. “Milyen címke illik rám?”, kérdezik tizenöt évesek halál komolyan, mintha ez változtatna bármin is. Mintha lehetne ezen az alapon jogokat követelni. És ma már megéri. Bővebben… →
Milyen jó, hogy nincs már veszítenivalóm az úgynevezett feminizmusban, így nincs bennem zavar, gát vagy félelem, hogy ezt megírjam. Sőt, hát… mitől is féltem én régebben?
Tegnapelőtt, március 31-én volt a transz láthatóság világnapja. Tegnapi hír pediglen, hogy Semjén Zsolt törvényjavaslata egy nagyobb csomagban az, hogy a nyilvántartásban eztán a születési nem szerepeljen, amit nem lehetne megváltoztatni Bővebben… →
Ma az identitásképviselet, a jogvédelem, az önlélekbúvárkodás sötét mellékutcájáról lesz szó. Ha neveket adunk a nyugtalanságainknak, furaságainknak, akadályainknak, mindjárt másképp hat a kínlódásunk. Kicsit… menő lesz tőle. Nem igaz?
Nosza, nevezzünk el mindent, és emlegessük minél sűrűbben. Dobjuk be gyakran. A nyilvános térben. A legszemélyesebb dolgainkat, igen. Bővebben… →
Eljött az idő, hogy a magam számára tisztázzam, hogyan vagyok én a liberális, emberi jogi megközelítésnek az identitáspolitikai részével. Mit gondolok én a másságról, mennyire támogatom a legkisebb kisebbségek emancipációját, beleértve az engem rohadtul irritáló aspergeres figurákat (és íme, nem félek, leírtam!), a kövérségüknek előnyöket követelőket is, valamint a transzokat, akik ügyének afféle népszerűsítő fóruma próbáltam lenni, de csak kikezdtek és felhasználtak…?
Idézem egy korábbi posztból azt a folyamatot, amin átmentem. Én, aki mindig előre, tiszta szívvel, érdek nélkül, másokért cselekedtem, így összegzek:
Mióta evilági lettem, a privát életemben inkább saját javamra figyelek homályos eszmék helyett, amelyeket ki így értelmez, ki úgy, de mindenképpen az én feladatomnak és nem a sajátjának; szerepek és funkciók, amelyekből hamar mások elvárása, dobozba tuszkolás lesz, aztán követelőzés és számon kéregetés, jaaaaaj… sokat mesélhetnék erről. Amióta a blogon is arról beszélek, hogy nekem mitől lett jobb, mázsás teher gördült le rólam. Amióta nem tépelődöm a déemben, hogy talán az ökobio fair trade chiamag is biztos erőszak valakik ellen, amióta nem akarok mindenben egymillió százalékig tudatos, önreflektív, igazságos és hasznos lenni, azóta vagyok jól.
Hogy a mondandóm azért ne regresszió, tehát ne a szokásos kismagyar alterofóbia legyen, annak az a biztosítéka, nem csak spekulálok, hanem nyitott elmével figyelek, árnyaltan gondolkodom, ismerek sok érintettet és olvasom az ezzel kapcsolatos angol nyelvű vitákat, illetve magam is írtam érzékenyítő tartalmakat. És én megtapasztaltam azt is, hogy pont azok vádolnak nőellenességgel, elnyomással, kápósággal, testszégyenítéssel, elitizmussal és kirekesztéssel, akik tőlem tanulták a feminizmust, itt töltötték a napjaikat a blogon. Nem, nem szabad kimondani, hogy le akartak húzni a mocsarukba és irigyek, ez részvétlenség! Meg voltak sértve azon a kínzó, belül már rég létező érzésük miatt, hogy tán ők is elmehetnének edzeni (de elmentek végül, és de, az egészség mégiscsak súlyfüggő, no lám!). Miközben utáltak, pontosan reprodukálták azt, amit nálam figyeltek meg, érvtől edzőcuccon át blogolásig – ellopták a témáimat, szavaimat és ellenem használták fel őket.
De nem vagyok benne biztos, hogy ez a keskeny út létezik-e. Nagyon keskeny. Mert már igazából elegem van az egészből, és a kismagyar “alterofóbokban” is a józan ész szólal meg, ha nem is annyira tudatosak.
Ezek, az alterék nyomik! És azt magyarázgatják az elvi különlegeskedéssel, annak zsarolnak elfogadást.
Nem kedvelem, amikor valaki alapos elvi háttér és általában vett aktivista tevékenység nélkül, csak mert épp úgy alakult az élete, hogy – mondjuk – beleszeretett egy azonos neműbe vagy vegánná vált, hirtelen facebookos aktivista lesz, és másokon is követeli, hogy “legyenek ők is nyitottak”, váljanak aktivistává vagy legalábbis szövetségessé. És tényleg hiszik, hogy ez munka és érzékenyítés és fontos. Ez az egyik oka annak, hogy 2014-ben elidegenedtem a hazai feminizmustól: rám róttak feladatokat, kit-mit kéne nekem elfogadnom, tolnom a blogon, aztán meg korholtak, pont akkor, amikor friss özvegy voltam és két óvodásom volt.
Azok a felvilágosult emberek, akikkel szívesen töltöm az időm, és akik közé magamat is sorolom, azt a minimumot mindenképpen hozzák, hogy nem akarnak normákat erőltetni másokra. Nem veszik elő a feszületet és a fokhagymát, ha megtudják, hogy valaki vállaltan gyermektelen, meleg vagy transz, netán aszexuális, vagy másban leli örömét, mint amit a mainstram romantikus filmekben látunk.
Nagy a szabadság, és legyen is nagy atekintetben, hogy ki hogy éli a magánéletét. Legyen képes mindenki kritikusan feltenni a kérdést: most ezzel, hogy kék a haja/felizgatja a lónyerítés/utálná a saját gyereket, EZÉRT nem vállal, tényleg kinek árt?
Kinek árt az, hogy ő olyan? Miért tolerálom? Miért nem? Normatív vagyok? Ezek alapkérdések azok számára, akik nem hisznek A Rendes Ember Mítoszában. Bővebben… →
Szeretnék írni erről egy kicsit, mi történik ott és olyankor, a feminista angolóráinkon, mert hatalmas élmény – ez volt a nagy titkos blogos kezdeményezés április végén, amihez jelszót adtam akkor. Többen csatlakoztatok, és azóta is járunk hetente.
Működik, és én mindig élvezem, ha beindul így valami.
Antonia szellemi vezér, nyelvtanár, érvelőművész, a mi bölcs nővérünk – és egy kicsit a pszichológusunk is.
Mindig öröm van, amikor belépünk, szívbéli üdvözlés. Leülünk a nagy asztal köré, Bővebben… →
A minap valaki nagyon erősködött nekem, hogy a fétis, az nagyon izgi, továbbá normális, és nem csak az a normális, amit én annak hiszek ám. Mindenkinek van fétise, én pedig prűd vagyok!
Ha társalogni kívánsz velem, előbb definiáld a fogalmaidat, így Voltaire.
Ha nekem kell megfogalmazni: a fétis egy nem konkrét személyhez kötődő tárgy, jelenség, bánásmód, amely szexuális izgalmat vált ki. Tehát Bővebben… →
Azért írtam meg ezt az érdekes műfajú, komplex, rengeteg munkát igénylő posztot, mert azt látom, hogy sok értelmes ismerősöm (hát még az értelmetlenek!) a transznemű emberekről és a transzkritikus feministákról úgy beszélnek és foglalnak állást rendkívül magabiztosan, hogy érintőleges információik vannak csak, az érdemi problémáról sem információjuk, sem szempontjaik nincsenek.
Én gyűjtőmunkát végeztem, és nem foglalok állást, nem ez a szerepem. Nem a saját véleményemet, világlátásomat, összegzésemet írom tehát, hanem belebújok az egyik oldal szerepébe, bemutatom nektek az eseteket, érveket és szempontokat. A szerző ennek érdekében utánaolvasott, beszélgetett autentikus TERF (Trans Exlusionary Radical Feminist) személlyel, majd Vay Blankával is.
Hogy miért tettem mindezt? Mert hallatlanul izgalmasnak találom a témát újságíróilag, továbbá ritkának és fontosnak a magyar nyelvű, közérthető női beszélgetésekben. A TERF részeket dőlt betűvel szedtem. Egy vagy két ponton (a plasztikai műtétről szólva) beszélek a személyes véleményemről, mert Blanka – retorikailag – engem kérdezett.
Blanka ugyanis válaszolt ezekre az érvekre transzként. Ő normál betűvel szedve olvasható. Olvassátok el mindkét oldalt, és fogalmazzátok meg az érzéseiteket és a kérdéseiteket! Ne a válaszokkal kezdjétek.
A Vígszínház mellett ülök Vay Blankával, aki néhány napra, ügyeit intézni érkezett Budapestre. Reggelizünk. Mellette nagy hátizsák.
Milyen volt a vonatút?
A csütörtök esti berlini vonaton az a jó, hogy az ülőhelyes rész is kellően üres ahhoz, hogy lehessen aludni. Egyedül voltam a kupéban. Végül a szomszéd kupéban ülő lánnyal, akiről pár mondat után kiderült, hogy a húgom jó ismerőse, egy kupéba cuccoltunk, hogy biztonságban legyünk.
A csomagjaid miatt…?
Nem igazán.
Ööö… ez tehát egy olyan hátrány, amit te transzként is átélsz. Mintha azáltal élnéd meg a nőiséget, hogy lám, már téged is sújtanak a hátrányok. De hogy is van ez anatómiailag? Bocs a gyenge poénért, de sokat kell neked még ahhoz alakulni, hogy meg tudjanak erőszakolni.Bővebben… →
Az érvelésemre, az egész lényemre, gyakori indulataimra (úgy általában rám) szívesen mondják, ha már mást nem tudnak mondani, hogy elitista, kirekesztő. Ez jól hangzik, ezzel túl lehet kiabálni azt, amit mondok: hogy nem vagy a körülményeid áldozata, te sem, én sem, igenis lehet jobb életed. Bővebben… →
A technikai (de ez összefügg a morális és önismereti önvállalással). Szoktak nekem írni ilyen Túró Rudi meg Borsó Püré nevű felhasználók a facebookon, a profilképük pedig egy szobor részlete, egy mandala, egy stilizált szem-ábra. Bővebben… →
Nem leszek népszerű most. Nekem nem megy le a torkomon édes Erdély. Egyre kevésbé.
Rá fogok erre baszni, hogy szóba hozom. Mert ezt elég sokan így gondoljuk, tudjuk mi, amit tudunk, de csak úgy hallgatólagosan. Ki nem élezni, pont mint a kövérségről és a kövérek öncsalásáról szóló vitákban. Inkább nem mondjuk, nehogy megsértsük azokat, akiknek ez érzelmi, sőt identitásbeli kérdés.
De ha nem szólunk, azt hiszik, rendben van így.
Hogy miért negyven fölött jövök rá, hogy jaj, nem, nem, soha, az érdekes. Kimaradt valahogy. Bölcsész voltam, nem is buta, mégsem lett semmilyen történelem- és eszmeértelmező készségem, kritikám. Úgy hallgattam előadásokat a népi írókról, mélymagyarok és hígmagyarok ellentétéről. Magyarázták kocsmaasztaloknál a már nem tökéletes fogsorúak, hogy micsoda szemétség. Bővebben… →
Van ez a döbbenetregény, A nevem Asher Lev Chaim Potoktól, életem legerősebb olvasmányélményeinek egyike, identitásregény. Ne haljatok meg úgy, hogy nem volt meg. Na, én úgy vagyok én író, Bővebben… →
2016 áprilisában írtam, először a könyvben jelent meg, aztán tettem ki
fotókkal: Spingár-Westerlund Anita
Ed egy Ző, egy személyi ző, mégpedig nagyon jó ző. Írtam róla cikket is, mire másik szívem csücske, aki sportpszichológus, megjegyzi, hogy ha ő még valaha tanít személyi edzőket, kötelező tananyag lesz a cikkem és benne Ed.
Ed egy konditerem-reklámfilm, vágatlan, azonos azzal, hogy ő Ző. Bővebben… →
Most hirtelen sok olvasó lett itt. Nagyon sokan lettünk. Pletyka, düh, indulat? Sértettfeleség-lobbi?
Amiatt a linkgyűjtemény miatt lettünk sokan, amelyet tavaly októberben szedtem össze (a saját, korábbi írásaimat), most került elő, és írtam az elejére még pár sort.
Erre megosztották huszonnégy óra alatt hatszáznegyvenen.
Mi van ebben az országban? Mi van ezekben a családokban, a műanyag ablaktokok és a fényfüzérek mögött?
Menjünk bele? Még? Ezt most majd nem fogják annyian megosztani.
Látom, a szeretős linkekre mentetek rá. A szerető sorsa a soha, és az azok a szemét kurvák, a blog első posztja. Amilyen vagyok, ebből mindenféle következtetéseket vonok le. Legyen.
Na, fogd meg a kávét, helyezkedj el kényelmesen, és akkor diskuráljunk most egy kicsit ifjúkori önmagunkkal, azzal, aki szerető volt. Van.
Hűha, nem volt poszt kedd óta, egy kicsit zavarosak a napjaim — látom ám, hogy mire kiteljesedett a fotótár (a képek kedden készültek, folyamatosan küldi át őket Anita), megtizenötszöröződött az óránkénti kattintásszám.
csak az olvassa. én szóltam 